Mentes Mihály: Úgyis eljön az ősz…

eljonazoszÚgyis eljön az ősz;
A leveleket szép pirosra festi,
Aztán sárágra. Elsodorja végül.
Az árva fa tépetten, kimerülten
Ájult halálos bódulatba szédül.

Úgyis eljön az ősz;
Az új búzából friss kenyeret sütnek;
Az édes must tüzes, jó borrá forr már.
Éltetni halnak. Úgyis ez a törvény
És az ember több a búzánál, bornál.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Andor: Szeptember

1941

Ó, hova bágyadt arany verőfényed
Bús szeptemberi égbolt, őszi napgolyó?
A sárga tüzek hozzánk most le nem érnek
    S a magyar erdők, rétek,
Úgy sírnak, mint a megáradt folyó.

A földek is mély búban elaludtak,
S híreket várnak, lesnek távoli faluk,
És míg fölöttük holló károgva vonulnak:
     A napok szállnak, múlnak,
S gyerek, asszonynép templomokba fut.

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Méz, dió, krizantin

Hull az égbolt széles
vakolat-darabokban. A levegő
állványai megreccsennek.
Fácánszárny, sötét orgonabokor,
a horpadt hátú dombos
jegenye szökik föl.

Madár vagy, ki utoljára röpül,
fű, esővel rég itatott
és álom, a gyümölcstelen:
nélküled is tetszhalott vagyok,
melleden is tetszhalott vagyok.
Göröngy olvad el a számban.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Őszi zápor

zuhogó őszi zápor ablakra kopog
pereg kopog az elfüggönyzött szívre
beledobol a szoba ütemébe a bútorok dallamába
átlátszó gilisztasereg ereszkedik ablaküvegen
zörög mocorog zúg sziszeg
lépdel az éberálom sivatagában
utazik idegen világ sivatag síkján
élő határtalan szívben vándorol

szozattovabbacikkhez

Szombati-Szabó István: Erdélyi szüret

Ki bort csak máséból iszom,
Kinek hordóm sincs, pincém sincs, pincémben nincs hordó
S hordómban nincs egy hörpintésnyi borom se:
Köszönöm a bort: minden nedvek királyát
S magyar sírva-vigadók szent italát.

szuretKöszönöm a bort, akivel barátosan kínál meg
Kedv-szomjú bortalant a boros.

szozattovabbacikkhez

Dóró Sándor: Kegyetlen a suttogás is

veresmadarakJajgatnak a vidék
véres madarai.
Széthasadtak a házak
ecetes vakolatai.
Nincs maradás.
Nincs menekvés.

Nyugtalan éjek
medrében lengek.
Szemérmetlen dalokat
Isten előtt fütyürészek.
Megmeredt a csend,
Kegyetlen a suttogás is…

Puszta Sándor: Nemzedékem

A metró építőihez

úgy estél vad dühvel vicsorítva
munkádnak az újnak
mint kuvasz tolvaj lábikráiba
mint hetek óta éhező a kenyérnek
halni-sípoló tüdő a tavaszi légnek
madár kalitból ösztövér égnek
csikó karámból újfűvű rétnek
          egy percre meg nem állva
mit kell még megtenni
életre halálra

végül már nem vicsorítva nevetve
téve tetézve a munka kazlait terhét
telhetetlen éhét
          egynemzedék-idő alatt végezve
          három nemzedékét!

Rab Zsuzsa: Letört sirályszárny

Bűvölt madár, dermedten álltam
szeme zöldes reflektorában.

Fények a tört havon. Késpenge-fények.
Mennék haza, de hova érek?

– Maradj. – És bukdácsolt utána
meg nem tett mozdulatok árvasága.

Mezítlen arcunkkal fogtunk fel ázott
szélrongyot, hószilánkot.

Mélység fölött letört sirályszárny
a keze. Már meg sem találnám.

Pillanatok borostyánkövei,
ti majd
megőrzitek.

Szabó Lőrinc: Politika

„Mily gyönyörű a szenvedés!
A lemondás milyen hatalmas!”
– Meg fogod unni, s leszel aljas;
a mi erényünk itt kevés.

Mit szépség?! Háború jön újra,
háború mindig: tenni kell!
Egy perc, és áruló leszel,
vagy az se, csak egy buta hulla.

Már itt a szörnyeteg. Utálod?
Vele vagy ellene! Magányod
barlangját kard kutatja át.

Lemondás? Nincs! Az üldöző
nem mond le rólad! s a jövő
azé lesz, aki bestiább.  

                                                   1931

Urr Ida: Lepketánc

lepkeLepke,
lepke,
lepketánc
mondjad
kis szűcs
miket gyártsz?

Gombot
cérnát
kapcsokat;
mennyit?
hányat?
jó sokat!

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Az elárvult vér

Ó, hogy nem szakad szét,
                nem törik csont- és velő-szilánkokra
    a koponyám,
                   mikor belépsz rajta!
                  Hosszú, beszédes
ujjaiddal nyitod az ajtót,
    de csak térdharisnyás lábod
                         nyújtod be:

szozattovabbacikkhez

Gesztén Józsi

Magyar népballada

gesztenjozsiGesztén Józsi bársony lovát nyergeli,
A babája keservesen könnyezi.
– Ne sirassál, barna babám, engemet.
Nagykállai fenyves-erdőn keresnek.

Nagykállai fenyves-erdő a hazám,
Oda gyere, barna babám, énhozzám.
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sudármagos, aranyos almafámat. –

Gesztén Józsi mikor kiment a rétre,
Hegyestetejű kalap a fejébe.
Dufla fegyver kilátszott a subábul,
Leesett a kard a baloldalárul.

szozattovabbacikkhez

Kicsi nemes legény

Magyar népballada

Nagy Törökországban kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény.
Szóval azt kiáltja: – Anyám, édesanyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!

– Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam –

Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ad mást az Isten!

szozattovabbacikkhez

Mi lelet téged, bús gilice madárka?

Mi lelet téged, bús gilice madárka?
Párom után nyögdécselek bezárva.
Vaskalitkám csillog-ragyog, aranyos,
De a lelkem,
Hejh, a lelkem fenékig zavaros.

Mi lelet, mi lelt, szőke asszony?
Társam után az én szívem keserű.
Oroszlánom viaskodik csatában,
Én pediglen fogva vagyok
Büszke Bécsnek várában.

Büszke Bécsnek rettenetes császára,
Minek engem itt tartani bezárva?
Miért reszket koronádnak gyémántja?
Gyönge kezem koronádat nem bántja.

szozattovabbacikkhez

A magyarok eredete

Kézai Simon és Anonymus krónikája nyomán –

Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor a bűn úgy elsokasodott az emberek között, hogy farkasok módjára éltek, Isten megbüntette őket: hatalmas özönvizet bocsátott a földre. Ez az özönvíz minden embert elpusztított, nem maradt más életben, csak Noé és annak családja.

    Noénak három fia volt: Sém, Kám és Jáfet, ezektől az özönvíz után hetvenkét nemzetség származott. A három fiú nemzetségei más és más világrészben éltek: Sém utódai Ázsiában, Kám utódai Afrikában, Jáfetéi pedig Európában.

    Azt mondják, hogy a franciák Jáfet idősebbik fiától származnak, és Trója városának pusztulása után először Pannóniába jöttek, abba az országba, amely később a magyarok hazája lett.

    A franciák Pannóniában megalapították Szikambria városát, majd nyugatra vonultak, mert erősen féltek a keleti népek támadásától. Nyugaton a Szajna folyó partján telepedtek le, és új hazájukat Francióról, a vezérükről elnevezték Franciaországnak.

szozattovabbacikkhez

A veszprémi Gizella-kápolna

Veszprémi népmonda nyomán –

Amikor a pogányok Veszprémet megtámadták, csak Gizella királyné volt odahaza. Szent István király járta az országot, mert éppen sereget gyűjtött a pogány ellen. Amikor neszét vette a bajnak, egyszerre Veszprém alatt termett.

    De a síkság felől nem lehetett bejutni a várba, mert az ellenség minden utat elfoglalt.

    Szent István király ekkor a meredek szirtek felé került. De annyi ideje se maradt, hogy a lováról leszálljon, mert a pogányok észrevették, és egyszerre megrohanták.

    Gizella királyné éppen az uráért imádkozott a templomban. De a nagy riadalomra kifutott a templomból, s hát látta, hogy Szent István lóháton nekiugratott a sziklának.

    A királyné nagy sietségében a fényes feszületet is magával hozta, és azzal kezdett integetni, mutogatta az urának, merre fordítsa a lovát. Így a király a meredek gyalogjárót megtalálta, de a pogányok utolérték volna, ha közben el nem hajigálja egymásután a palástját, a kardját, az erszényét és az aranyláncát.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király visszaszerzi a koronát

Heltai Gáspár krónika nyomán –

Portrait de János Vitéz. Frontispice d'un manuscrit (Plaute, Comédies)A magyar királyok koronája idegen kézre került, zálogba volt Frigyes császárnál – vissza kellett szerezni minden áron.

    Mátyás király megbízta Vitéz Jánost, a nagyváradi püspököt, hogy tárgyalást kezdjen a császárral.

    Vitéz János nagy titokban Bécsbe utazott, sokszor tárgyal a császárral, és a sok tárgyalásból az lett, hogy a császár hetvenezer arany váltságdíjat követelt a koronáért.

    Amikor a magyar urak meghallották, hogy mit követel a császár, nagyon elbúsultak, mert nagy csoda volt nekik, hogy saját koronájukat olyan szertelen nagy summán kell megváltaniuk.

    De hiába búsultak, Mátyás király a tanács elé vitte a dolgot, és közösen elhatároztak, hogy megadják, amit a császár követel. Ezután a tanács hét férfiút választott: ezekre bízták a korona kiváltását és tisztességgel való hazahozását.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A régi ház pincéje

banyaEgy felvidéki kis bányavárosban, közel a lenyel határhoz, élt egy Mihálka nevű ember. Mihálka írnok volt a városházán. Szorgalmas és rendes életű tisztviselőnek ismerte mindenki. Magányos ember volt, nem volt sem felesége, sem hozzátartozója, és ha elvégezte a hivatalos dolgát, akkor hazament, elővette a lombfűrészét és dolgozott. Vékony fából szép képkereteket, kosárkákat, óratartókat fűrészelt ki. A szobája már teli volt ilyenféle holmival.

    Történt egyszer, hogy egy öreg asszonyság halt meg a városban. Az asszonyság keresztanyja volt Mihálkának. Élete utolsó éveiben süket volt szegény és nem érintkezett senkivel; a halála után azonban Mihálkának hagyta házát, meg a megtakarított pénzét. Az írnok egyszerre vagyonos ember és háziúr lett.

szozattovabbacikkhez

Bíró András: Rám találtál

Kallódtam éppen eleget –
szél fútt, mint őszi levelet,
veszendőbb voltam törékeny nádnál
s te mégis, mégis
rám találtál.

Kergetett vadként futottam,
megbújtam sötét zugokban,
vesztemet tudva, halálom várván
s te mégis, mégis
rám találtál.

Magányos cédrus, egyedül,
amin az orkán hegedül,
nem állt magában, mint én, oly árván
s tán éppen ezért
rám találtál?

cedrus

Dutka Ákos: Szeresd a szemem

Álmodó gyermek szeme a szemem,
Örök játékok eleven tükre:
Benne bámulom az életet én
Az álmok tarka szőnyegére dűlve.

Az örökjáték közepén Te állsz
Körülted fordul Asszonyom minden,
S az élet ez örök játéka lebeg
Csodálkozó gyermek szemeimben.

Szeresd hát az én könnyes szememet,
Hiszen a sorsod, életed tükre…
Nézd mily sugaras árnyék a fejed
Lelkem sötét tükrébe merülve

S ez így marad itt, míg megfagy e szem:
Halott tükrén ilyen marad árnyad,
Az örök játék pereg majd tovább
S a középen én csak mindig téged látlak.

Erdélyi József: Szépség

Földeák Jánosnak

Átmentem egyszer, elég régen:
ezerkilencszázharmincnégyben,
átgyalogoltam Zagyvarékason;
ama régi országfutásból
húsz év múlva, legyen e vers haszon!

Húsz esztendő múlt el azóta,
s ma, Szolnokon, egy eszpresszóba,
beültünk, három jött-ment utazó;
szép nagylány szolgált ki bennünket,
s köztünk aztán csak róla folyt a szó.

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: [Vetkőzz, vetkőzz…]

Vetkőzz, vetkőzz, siess a vetkőzéssel,
mielőtt még fölizzanának
a kőszobrok ödémás tagjai,
s kihűlne tested,
mielőtt a tél a vánkosra borulna,
mielőtt.

(1972-73?; Ms 5935/4)

Szabó Lőrinc: Csók

17rodinEgy csók: a szem
kezdte, vagy a szív, –
mint néma kiáltás
ömlött ki a szánkra:

valamit akartunk
mondani, biztos,
egyet, ugyanazt,
s nem volt idő rá:

egy csók: a szemből
indult, vagy a szívből
s ajkunkra húzta
éhezni a lelket:

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Párom

Szinte gyerek még. – Játékos, vidám.
S a szeme most is úgy nevet rám,
mintha nem volnék: csak a játszótársa.

Minden szavamnak oly nagyon örül
s ha nem is hívom: az ölembe ül
s elkerget bút-bajt a cirógatása.

Bármilyen nagy gond – a kicsi kenyér;
sohse kér többet az a kis tenyér,
mindig beéri azzal, ami van!

Neki a Föld – oly apró, kicsike:
én, meg az anyja és a gyereke.
Rajtunk túl minden: szürke, céltalan.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Első szavam

Ez nem az én emlékem. Anyám elbeszéléseiből tudom:
Az én gyermekkoromban apám kocsit és lovat tartott. S mint minden gyerek, én is bámultam a lovat, ezt a kedves alakú, négylábú, néma rabszolgát, amely az ember parancsának engedelmeskedik; amely mesés erejével megmozdítja, vonja, viszi a kocsit, a kocsin az embert; és az ember halad, halad, halad...
Az én első szavam ez volt:
- Gyí!

lovaskocsi

Janus Pannonius: Önmagáról

Híres régi poéták, nem tagadom, hogy irigyen
 Szemléltem hajdan pályafutásotokat.
Nálatok egyformán tündöklik a tárgy meg a stílus,
 Újkori költő még csak nyomotokba sem ért.
Ámde azóta dicsőségtek fele része miénk lett:
 Stílusban tietek, tárgyban enyém a babér.

Kölcsey Ferenc: Bú kél velem...

tovisBú kél velem, bú jár velem,
  Ki ránt fel kebléből?
Adj egy rózsát, hű szerelem,
  Hajad szép fürtjéből!
Egy rózsát adj, hű szerelem,
  Bár tövises lészen,
Tán ha kínját elviselem
  Majd öröm vár készen!

Mért nyög, miért az esti szél
  Bokor ernyőjében?
Mért fürdik a rózsalevél
  Harmat hűs cseppjében?
Azért nyög, hajh, az esti szél,
  Mert én sohajtottam!
Harmatcsepped, rózsalevél,
  Szememből ontottam!

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Jelenvalóság

Tűz Tamás születésének évfordulóján

Nem szól már, elcsendesült az aki egyszer volt,
aki azóta talán gondtalan csatangol;
kurta tolla volt a tanúság, hogy ember volt,
egy ember, csilla ércből, és kemény anyagból.
Mint minden ember, ő is lassanként megolvadt,
a zord társaival, és a torz barátokkal;
akinek a szeme fölé lehellek holdat,
hogy összehasonlíthassam magam a jobbal.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Sirató (Meghasadt szívvel ciklusból)

– A budaörsi ütközet emlékére –

Még nem volt ilyen szomorú csata,
Nem volt a roppant háború alatt.
Magyar ágyúkkal magyar ágyúk torka
Szegződött szembe, gyilkos tüzet ontva,
Két testvér-felleg egymásra szakadt.

Én nem kérdeztem: ki volt a hibás,
Én nem kérdeztem: hogy lett volna jobb
És hogy ezután hogy lesz, azt se kérdem.
A szívem elvérzett a sok »miért«-en,
Csak félrefordulok – és zokogok.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Hallgató kakukkszó

Július fényverése nyers,
kaszákon ég a munka.
Kakukk, kakukk, már nem felelsz
szólítgató szavunkra.

Szótlan madár, mondd, hogy lehet,
hogy megrezzenti lelkemet
ez a finom kis őszbe-hajlás?
S már Merlin-füllel hallgatom:
jön-jön viharvert szárnyakon
a nagy, komor erdőmorajlás...

aratokjul

Keresztury Dezső: Nyáridő

Messze lebeg a Bakony erdeje;
vén fák hűvösében nézem a forró
mezőkön a friss kepéket – most arattak –
a sárga tarló, harsány rét komoly fasor
zöldjével cserélődik; a csönd könnyű, akár
a hígan rózsálló égbolt alatt a kék
messzeségben az Agártető; alig
mozdul a szél: idő, tér mintha nem is
jelezné, hogy történik valami: a szándék
emlékezésbe fordul; a világ mély, tág
lélegzetvétel, mintha nem is itten járnék
puha léptekkel; enyém az élet s én az övé,
habár csak egy vízcsöppként önmagába
záruló, kristályhűvös pillanatra…

Mentes Mihály: Kukoricaföld szüret után

Kiaszott száraz boszorkasereg,
Megtépett zörgőcsontú vén karók.
Csúfságnak nézi a kölyök tavasz:
„Ily aszott vének csak tűzre valók.”

Szerelmes szellő a múlt tavaszon
Nótákat súgott a fülükbe még…
Frissen és telten hajlott derekuk,
Mámornak ittak napsugár-zenét.

Aztán ölükben csöpp élet fogant,
Kívánatos, friss fiatal gyümölcs.
Testük kemény lett lassan, mint a fa,
Minden hajlásuk féltő, lassú, bölcs.

szozattovabbacikkhez

Sántha György: Krumpliszedés

Megszakadt a dinnyeinda
és a száraz krumpliszár
sárga bokra olyan, mint a
vénasszonyarc, oly sivár;
mintha ezer ráncot rázna
úgy zörög, ha fú a szél.
Érik már és nemsokára
indul száz ördögszekér
s rohan a síkon robogva,
de nem vetnek ügyet se
rájuk, mint most, hogy dolog van:
a szegények szüretje.

szozattovabbacikkhez

Sárközi György: Kánikula

Izzad a domb, a mezőknek sápadt gizgaza lankad,
Ágyából a patak tikkadtan kiszaladt,
S most a fehér kavicsok közt gyík surran kanyarogva
S szárnyát nyitja honát vesztve a barna csibor.
Hontalan én is, apadt lélekkel, mint kicsi társam
Nyitnám szárnyaimat, messze repülni velük,
Ám köt az embersors, vak talpam alatt csikorogva
Jajdul a békakavics s fájva nyöszörgi: maradj!

szozattovabbacikkhez

Szabó Ferenc: Fehéren izzik a nyár

Fehéren izzik a nyár
pattog az ég zománca
a pikkelyekként lehulló kék
kirakja sok kis emlék
tarka mozaikját
a remegő-hűlő pára
az árnyékban betakar
furcsa lakok kipontozottan
hozzák vissza feléd
gyermek-nyarak törmelékét
már-már összeáll a régi nyár
de hirtelen reád –
szakad a beomló ég
csillagtalan az éjszakád.

1983. július 2.

Baka István: Szekér

Agyagos úton vánszorgó kerék
bakapistaKínlódva-lassan fordul el a nap
Sárdarabok ragacsos napok éjek
Keringenek föl s hogy a szekér halad

Visszapotyognak így kapom fel én is
És ejtem vissza versem szavait
Szekér vagyok rozoga és nehézkes
Nyikorgok fájok már csak egy szelíd

szozattovabbacikkhez

Dóró Sándor: Lósors

1.    Sánta ló

Olyan, mint én is;
fáradt és törékeny…
Iga-sors kérdése az egész!
Vagy lósorsokban is van különbség?!
Hej, de a törpe ló sorsa –
törpeség!

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Magány

Tudsz-e már egyedül aludni
szemhéjad ránca közt
az ismétlődő örökös sötétet
figyelve mint a szél pörgette szöszt
Tudsz-e odabúvóckodó
lábak nélkül magadban melegedni
mikor a paplan súlya
jelzi életed értelmét hogy ennyi

szozattovabbacikkhez

Kerényi Grácia: Az én erósom

Ahogy a cicám félt, hogy elveszít
ha nem tűnök fel hosszabb ideig,
úgy féltem ezt a koboldot magamban,
ki meggyötör, de játékom s hatalmam.

1982. június 6.

Puszta Sándor: Dilemma infinitima

ha én
ha te
ha ő

de egyikünk se

Rakovszky József: Apróhirdetések

Jelentkezzenek az olyan tisztafejű emberek,
akik a színigazságot józanul keresik!

Jelentkezzenek ama hűséges nőszemélyek,
kik a párjukat (esetleg majd) önzetlenül szeretik!

Kerestetnek az olyan államférfiak,
akik a népért élnek, halnak igazán,
hiúságot és hitvány érdeket félretéve
már nem élősködnek a milliók nyakán!

szozattovabbacikkhez

Barcsai szeretője

Magyar népballada

szekelykapu– Menj el, uram, menj el, aj ki Kolozsvárra,
Aj ki Kolozsvárra, apám udvarába.
Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat,
A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyolcsot…
– Ne menj, apám, ne menj, aj ne menj ahól ki:
Anyámasszony bizony Barcsait szerti!
– Hallod, asszony? hallod, mit ebeg a gyermek?
– Ne hidd, édes uram! részeg az a gyermek!…

Avval elindula az asszony szavára,
Az asszony szavára, aj ki Kolozsvárra.
Mikor feleútját elutazta volna,
Csak eszibe juta kisebb gyermek szava.
Ahajt megfordula, hazafelé tére,
Hazafelé tére, hazájába ére.

– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem!
– Mindjárt nyitok, mindjárt, édes jámbor uram, –
Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
Hadd kössem előmbe az előruhámat!

– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem!
– Mindjárt nyitok, mindjárt, édes jámbor uram, –
Hadd húzzam lábamba fejelés csizmámat,
Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.

– Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony-feleségem;
…Aj, mit tuda tenni, ajtót kell nyitni.

– Add elé, add elé a nagy láda kulcsát!

szozattovabbacikkhez

Dancia leánya

Magyar népballada

Az öreg Dancia magát siratgatja:
Kilenc jánya közül még egy fia sincsen,

Aki megváltsa őt katona-rabságból…
Legkisebb leánya ajtóján hallgatja.

– Mér sírsz apám, mér sírsz, öreg édesapám?
– Hogyne sírnék, hogyne! hogyne sírnék, hogyne!

Kilenc jányom közül még egy fiam sincsen,
Aki megváltson már katona-rabságból!

– Vágassák hajamat vitézek módjára,
Öltöztessen engem katona-gúnyába,

Ültessen fel engem serény paripára,
Hogy váltsam meg kendet katona-rabságból!

…Ugyanúgy is leve, ugyanúgy elmene;
Ugyanúgy is leve, ugyanúgy elmene…

Pusztina, Moldva; gyűjtötte Jagamas János

csango

Fehér Anna

Magyar népballada

kopjafaFehér László lovat lopott
A fekete halom alatt.
Ostorával nagyot pattant,
Behallatszik Gönc városba.

Gönc városba – rajta! rajta! –
Fehér László el van fogva;
Fehér László el van fogva,
Vallatásra beszólítva.

– Van-e apád? Van-e anyád?
– Nincsen apám, nincsen anyám,
Csak egyetlen húgocskám van,
Kinek neve Fehér Anna…

Fehér Anna meghallotta,
Hogy a bátyja fogva volna,
Leszalad az istállóba,
Istállónak ajtajába:

– Fogd eb, kocsis, a lovakat,
Rakd föl a sok aranyomat!
Holnap megyünk messze útra,
Bátyám szabadítására.

– Bíró uram, aggyonisten,
Hoztam néked sok aranyat,
Hoztam néked sok aranyat:
Szabadítsd ki a bátyámat!

– Nem kell nékem sok aranyod,
Csak egy-éjjeli hálásod.
Háljál velem az éjszaka,
Bátyád szabad egy órára. –

szozattovabbacikkhez

A bakfitty

– A Dubnici Krónika nyomán –

Diadalmenetben vonult a magyar sereg az olaszok földjén, a városok kitárták kapujukat, a falvak népe házába hívta a katonákat, mert mindenki tudta, hogy Lajos király igaz ügyben jár.
De Lucera vára és városa mégsem adta meg magát, igaz, hogy nem is tehette, mert megszállva tartották Tarantói Lajos katonái.
Amikor aztán a város lakói látták, hogy Lajos király erős sereggel közeledik, mégis meggondolták magukat és feladták magukat, és feladták Lucera városát.
Lajos király hadisarcot vetett a városra, de másképpen a polgárokat nem bántotta. A sereget sem bocsátotta be a városba, ott tartotta a sátrakban, a magyarok ott ittak–ettek, a városiak meg irigykedve nézték őket. Addig irigykedtek, míg lassan–lassan ők is kimerészkedtek, s attól fogva vígan mulattak a katonákkal.
Bezzeg nem mulatott a király, de nem mulattak a vezérek sem. Egyre azon törték a fejüket, miképpen foglalhatnák el a fellegvárat. Mert a vár erős falakkal volt körülvéve, és Lajos királynak ennél a seregnél ostromszere nem volt. Lovasokkal pedig nem lehet várat ostromolni.
Tudták ezt a várbeliek is, ezért teljes biztonságban érezték magukat. a magas mellvédek mögül gúnyosan kiáltoztak:
–    Gyere fel, magyar! Szívesen látunk vasgombóccal!
A magyarok sem maradtak adósak, ők meg ezt kiáltozták:
–    Inkább ti jöjjetek ide! Majd megitatunk a halál poharából!

szozattovabbacikkhez

István király ítélete

– Szent István legendája nyomán –

sztistvanMessze földön emlegették István király igazságos ítéleteit, ezért idegen országokból is sokan eljöttek, hogy a szavát meghallgassák, és amit elrendelt, azt végrehajtsák.
Történt egyszer, hogy hatvan besenyő férfiú útnak indult, és Szent István király udvarába igyekezett. Ahogy illett, gazdag készülettel, sok ajándékkal indultak el, s nemsokára Bolgáriából Magyarországra érkeztek.
Ekkor az őrségen álló magyar katonák, akiknek viaszból volt a lelkük, meglátták a besenyők megrakott szekereit, megrohanták a besenyőket, néhányat közülük karddal levágtak, másokat megsebesítettek, és a szekereket teljesen kifosztották. A sebesülteket félholtan az úton hagyták, ők maguk pedig szélsebesen levágtattak.
Amikor a besenyők magukhoz tértek, tanácskozni kezdtek, hogy mitévők legyenek. Végre úgy határoztak, hogy folytatják az utat, és István király ítéletére bízzák magukat.
Véresen, piszkosan álltak a király színe elé. Amikor pedig a király megszólította őket, mind odaborultak a lábához.

szozattovabbacikkhez

Kemény Simon

– Thuróczi János krónika nyomán –

Ha a török prédára éhezett, nem sokat töprengett, betört Erdélyországba, és onnan mindig sok zsákmánnyal tért vissza. Hiszen megtehette, mert a föld népének védelmezője nem volt, az urak csak a maguk birtokával törődtek.
Egyedül Hunyadi János szánta meg a szegénységet, csak az ő keze szorult ökölbe, amikor a felégett falvakat látta. Nem is várta meg, míg a török betört, sokszor megelőzte a támadásban.
Így járt vele a híre s Mezet bég is, aki úgy tanyázott Marosszentimre mellett, mintha a hazájában volna. De azért mégsem, mert itt bátrabban rabolt és fosztogatott.
Hunyadi pedig megelégelte a török vakmerőségét, és váratlanul megrohanta Mezet bég táborát. Az első rohammal elsöpörte a törököt, de aztán a bég mozgósította a tartalékot is.
Egyszerre Hunyadi azon vette észre magát, hogy a török háromfelől támad ár. Hirtelen tömött sorokba szorította a katonaságát, aztán lassan hátrálni kezdett. Váratlanul átkelt az Ompoly vizén, és visszavonult Gyulafehérvárra. Ott vára be a székelyek seregét.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Szarkavers

Volt egyszer egy Pali nevű iskolásfiú. Legelső gyerek volt a verekedés, a nadrágszakítás, a későnkelés és a nyalakodás tudományában, a tanulásban azonban, sajnos legutolsó volt. Ha szóba került Pali jövője, akkor a tanítója aggodalmasan rázta a fejét. Olykor a Pali fejéti is megrázta, még pedig a fülénél fogva.

szarka    A jeles fiú egy tavaszi napon künn kószált megint a ligetben és ekkor egy magas fa tetején szarkafészket pillantott meg. Persze, hogy szó nélkül ledobta magáról a kabátját és egy– kettőre fölmászott. A fészekben egyetlen egy tojást talált, de az – halljátok, gyerekek? – aranytojás volt. Amint nagymohón utána kapott, beszéd ütötte meg a fülét. A fa legfelső ágán öreg szarka ült, az szólott le hozzá.

    – Ne bántsd a fészkemet, Palkó – csörögte a madár – és én úrrá teszlek. Mert úgy nézz rám, hogy én vagyok a szarkakirály.

    – Mit adhatsz te nekem? – csodálkozott a fiú.

    – Varázshatalmat adhatok. Megtanítalak a szarkaversre.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Gyurgyalagok

Ékes tollú szivárvány-madarak,
fuvola-füttyel, ringva szállanak.

A Maros-parton volt egy fűzberek,
abban lakott egy gyurgyalag-sereg.

Titkos utakra madarat ki hajt?
Ki küldte hozzám ezt a drága rajt?

Házam körül köröz. Varázs-körök?
A Maros a lelkemben hömpölyög.

Nadányi Zoltán: Balatoni ballada

viharosbalatonValakihez csónakon
jártam én a Balaton
rengeteg vizén.
Nem szabad!
nem szabad!
brekegett a békahad,
de bántam is én.

Délután és délelőtt
hozzá ment és tőle jött
az én csónakom,
nyíltan is,
loppal is,
sokszor sebbel-lobbal is,
más, más utakon.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf