Kannás Alajos: A vers marad

(in memoriam Wass Albert)

Előbb a víz aztán az ember
csatáztak mind a félelemmel
a Kőrös parti fák alatt
Előbb a víz aztán az ember
el is szaladt s a kő maradt.
Előbb a víz aztán az ember
megfagy a víz s meghal a csenddel
a szó idegen ég alatt
előbb a víz aztán az ember
feltámad mert a vers marad
A kő marad s a kőbe vésve
lángol a vers mert mégse mégse
lett rab a víz s ki elszaladt
És megmarad örökre verse
időtlen gránittömbbe vésve
a víz szalad a kő marad a vers marad

Utassy József: Csillagvirágváza

Nagy Lászlónak

Pokoljáró Arkangyalod
küszöbömre tetted,
kicsinosítottad nagyon,
hogy beleszeressek.

Szemöldöke patkó,
szeme beszakadt tó,
tekintete rúgás rajtam,
lüktető holdsarló.

Cimpáin a függő
repedt csikócsengő,
melltartója szétvált földgömb,
csillagra derengő.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Petőfi napja

petofiSzent volt e nap mindig,
s templom kicsi házunk, –
a szobában halkan,
lábujjhegyen jártunk,
s valamire vártunk…

Kinyílott az ajtó,
s a pitvaron átal
édes anyánk jött be
hófehér hajával,
áldott mosolyával…

Öreg könyv volt nála:
a féltett, a drága, –
olyan áhítattal
tekintettünk rája,
mint a bibliára…

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Újév

Két gyermekszem kerekre nyitva
kitekintett egy reggelen:
káprázva hívta kint az Újév:
„gyere velem ma gyermekem!”

A vágy fogott. Kis bunda, sapka,
ajtó kinyílt: röpült a szán,
tündérországba vitt az Újév
egy csillagszóró délután.

Hanem azóta mintha mindent
rossz szellem varázsa verne:
a tündérálmok megfakultak,
szegény Újév is vénül egyre.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Menjünk a hóba

Milyen fehér az út. Menjünk a hóba,
hagyd itt ma ezt a sápadt koronát,
amit a villanylámpa-gloriola
munkára hajló homloknak ád.

Levetném én is most egy alkonyatra
a fáradtságom: szürke rabruhám,
s hagynám, simuljon drága égi vatta
éber sebemre altató-puhán.

Ilyenkor, egyszer… szálltunk még a hóba,
tündér karácson volt, emlékezel?
(A csónakunk sosem siklott azóta
boldogság kék partjához oly közel.)

szozattovabbacikkhez

Füzesi Magda: Téli dal

Fanyarka kis kökény vagyok:
Felettem vén varjak köröznek,
Csípnek, csámcsognak, ócsárolnak,
Összerágnak és kiköpnek.

varjak2

Sértő Kálmán: Esett a hó

Nagybeteg voltam gyerekkoromban,
Nagyon korán napszámba jártam,
Katonaidőt kiszenvedtem,
S hiába szerettem színésznőt,
Nagy hírességbe gyalogoltam.
Szülémnek nem írtam félévig,
Úton dögöltem, úgy gondolta,
És versenyt hallgatott apámmal.
Egyszer a szívem belefájdult
A visszafájó fájdalomba,
Kis erőt gyűjtöttem magamnak,
„Megnézem rongyos szüleimet”,
Éjjel értem ablakunkhoz,
Remegve koppintottam rajta,
Apám és anyám felzokogtak,
S odahúztak a vén vállukhoz.

szozattovabbacikkhez

Utassy József: Ropog a hó talpam alatt

Ropog a hó talpam alatt,
megyek iskolába reggel.
Fát viszek a hónom alatt,
két hasáb fát minden reggel,

mert a tanítónőnk megver.

Azt papolja nekünk folyvást:
gyerekek, szegény az ország,
segítenünk kell a bajban.
Mondom: biztos kirabolták!

Pszt! Csak halkan. Nagyon halkan.

csontimunkorsapi

Vályi Nagy Géza: Hóhullás

Égi lepkék szárnyra kelnek,
Könnyű pelyhek
Menny alatt és föld felett,
Légi táncot lejtenek.

Álom-tisztán, hófehéren,
Észrevétlen
Lebben milljom, lenge pár,
Mint egy pajkos karnevál.

Habruhában, fényruhában
Kackiásan
Forgolódnak, ringanak:
Zajtalan tündércsapat.

szozattovabbacikkhez

Vas István: Januári jegyzetek

Most este mindig ételekről
Beszélgetünk, szomjazva, étlen,
Kivilágított szép telekről
Ábrándozunk a vaksötétben.
Ülünk cigarettaparázsnál,
Atlantisaink elmerültek,
Szemünk előtt vígan, paráznán
Lebegnek torták, kacsasültek.

*

Rakéta villan az éjben a hóra.
Halk ágyú a táj peremén.
A fehéret, a zöldet szikrázva beszórja
A rózsaszínű fény.

szozattovabbacikkhez

Berda József: Férfimásodvirágzás idején

Bikavadító bordélyszobaszag: kimondhatatlan,
mennyire hiányzott!
Hej, de berúgnék, de megbikásodnék szent
szagodtól még jó néhány százszor! – –
Csak legyen oly dagadtra hízott mázsás szajha,
ki alám feküdni bátor!

maxime dethomas at the ball of the opera 1896

Bereti Gábor: Félénk dalocska

varjakMég alszik a május a földben,
s hallgat a dal, a tavaszról nem szól.
Holt havak rongya roskad a vékony
üvegű fészken. Bokrok ölében

éled a tél. Rőt avar roppan.
Dér horgol, mintát csíp a sötétre.
Virágzó torokkal a föld sebe
lázít. Varjú vitázik a szóval.

Még alszik a május a szívben,
hol összefogódzva rím, s hóvirág
vívják értünk az örök csatát.

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Kis igazság

Mindenkinek kell egy kis igazság
hazamegy panellakást kér légköbmétert
ikrei után dupla fejadagot
sexágya mellé éjjeliszekrényt
hová leteszi antibébi tablettáit

Mindenkinek kell egy kis igazság
Trabantot akar öt vagy hat évi
várakozás után beleülni
hogy lássák panofix bundás
feleségével a faluban ha hazamegy

Mindenkinek kell egy kis igazság
rúzs-száj a nőnek hintőpúder
lábujjai közé némi Caola
az arcbőrére hogy ragacsosan
odaragadjon az üzemvezetői csók

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: Ecce homo

Németh Lászlónak

Elnehezült szíve
végre zuhanni kezdett.

                            1965

pilinszky

Rakovszky József: Vagyok

Vagyok csodálója messze csillagoknak,
villamhallgató tavaknak, lejárt szemeknek,
elnémult ajkaknak, hideg kezeknek,
és száguldó vadaknak, kiket rút kacajjal
bősz üldözők lihegve követnek.

Vagyok siratója kivagdosott fáknak,
széttaposott testű bogárkáknak,
oktalanul leszaggatott virágoknak,
leköpködött messiásoknak,
s megrugdosott apostoloknak.

szozattovabbacikkhez

Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei /4./

4.

Egyedül voltam. Ti így mondtátok,
bár persze én nem lehettem egyedül.
Bennem s általam lett minden,
mi felizzik, működik, fárad, elmerül.
És ott van, kit Gonosznak neveztek.
Nem lény ő, hanem a Káosz maga,
minden rendnek ősellensége,
pusztulás sötét, dermesztő csillaga.
Én folyvást teremtek, ő csak rombol,
én felemelek, ő pedig ledönt,
nélküle nem tudnám a Jót, a Rosszat,
merre van a Lent és merre van a Fönt.

Túróczy Zoltán: Tanács

Ma még Tied körülötted minden,
Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

szozattovabbacikkhez

Csillag ragyog…

Magyar népballada

eletfaCsillag ragyog, csillag ragyog,
Babám ablakába’.
Most ment itt el barna legény
Sarkantyús csizmába’.

Utána megy egy kis lány
Piros papucsába’.
«Gyere vissza édea szívem.
Feküdj az ágyamra!»

Ez a kis lány kárton ágyát
Magasra vetette,
Barna legény a kalapját
Rajta felejtette.

szozattovabbacikkhez

Siroki erdőben

Magyar népballada

   Siroki erdőben
Nyílik a gyöngyvirág,
Gyere ki, galambom,
Itt vagyon a világ.
   Ki is mentem hozzád,
Vissza is eljöttem,
Tudom, hogy meglestek,
Szóba hoztak engem.
   Azt mondják, hogy rossz vagy,
Soh’ se került elő;
Minap is tilosban
Kapott a kerülő.

szozattovabbacikkhez

Szép Júlia

Magyar népballada

«Szép Júliám, szép leányom,
Kertemben nyílt tulipánom,
Ne szeresd te jobbágyodat!»

Nem szeretem jobbágyomat,
Csak szeretem az ifiat,
Szép ifiat, a lelkemet!

Jaj kimene öreg király
Megfogatá az ifiat,
Felteteté csonka torrony,
Csonka torony tetejére.

szozattovabbacikkhez

Attila és a mutatványosok

Callimachus nyomán –

Amikor Attila serege Itáliában járt, Vicenza városa mellett szembetalálkozott a vándor mutatványosok csapatával, egy valóságos cirkusszal. Volt a mutatványosok között kötéltáncos, csepűrágó, erőművész, és mind be akarták mutatni tudományukat a hun királynak.

    Attila pedig elhatározta, hogy a mutatványosokat keményen megleckézteti. Közéjük lépett, felhúzta íját, megcélzott egy madarat, és röptében lelőtte. Ezután odaadta az íjat az erőművésznek, és azt mondta:

    - Most te következel. Hadd lám, lelövöd-e röptében a madarat.

    Hiába próbálkozott, hiába erőlködött az erőművész, Attila íját nem tudta megfeszíteni. Megpróbálkoztak vele a többiek is, egyiknek sem sikerült.

    Ekkor Attila elővezettette paripáját, teljes fegyverzetben egyetlen ugrással a hátára pattant, és vágtatott vele egy kört. Amikor leszállott a lóról, azt mondta:

    - Most ti következtek. Pattanjatok fel a lóra, és vágtassatok egy kört.

    De már ezt meg sem próbálták a mutatványosok.

    Ekkor Attila szigorúan összeráncolta homlokát, és azt mondta nekik:

szozattovabbacikkhez

Mátyás király meg az ihász

Vas megyei népmonda –

Egyszer Mátyás király az országot járta álruhában. Egy este, vándorlás közben egy ihásznál, juhásznál állt meg, és kérte, hogy fogadja fel bojtárnak. Fiatal ember volt még akkor Mátyás király.

    - Nem kell nekem ilyen vékonypénzű kölyök! – mondta a juhász, de mivel már erősen estére járt az idő, megengedte, hogy ott aludjon nála. – Na, fiam, fogjál egy birkát! Levágjuk, aztán lesz jó vacsora! – mondta az ihász. Gondolta, mégiscsak megpróbálja, hátha ügyesebb lesz, mint amilyennek látszik.

    Akárhogy kergette, hajszolta a király a birkákat, egyet sem tudott kifogni körülük. Mindegyik kiugrott a kezéből, mert nem tudta, hol kell megfogni. Nem hagyja ám magát a birka sem, ha arra kerül a sor!

    Az ihász egyből megfogta a birkát, levágta, aztán finom paprikást főzött a bográcsban.

    - No, öcsém, akármilyen élhetetlen vagy, gyere ide, lakjál jól, van itt elég! – mondta az ihász, mert jószívű ember volt.

    Éhes volt már nagyon a király, alig várta, hogy készen legyen a vacsora. Az ihász a bicskájával kiszúrta magának a falatot, amelyik sorra következett, de a király csak nézett.

szozattovabbacikkhez

Salamon király és a hercegek viszálykodása

A Képes Krónika nyomán –

Vid ispán pedig folyton tüzelte a királyt, hogy Géza herceget az országból űzze el, és a hercegséget adományozza neki. Azt mondta Salamon királynak:

    - Most kell lecsapni Géza hercegre, mert most a királynak sokkal több a katonája, mint a hercegnek. A halogatás csak veszedelmet hozhat.

    Amikor az ispán látta, hogy a király már ingadozik, így folytatta:

    - Ahogy két éles kard ugyanabban a hüvelyben meg nem fér, úgy ti sem uralkodhattok ketten ugyanabban a királyságban.

    Ekkor a király, akit Vid ispán mérgező szavai megfertőztek, szívébe gyűlöletet és haragot fogadott. Már csak az alkalmat leste, hogy a herceget csellel elfogja, vagy fegyverrel leküzdje. DE érzéseit ravaszul eltitkolta, és Gézát színlelt barátsággal küldte el hercegségébe.

    Ezután a király mind a két hercegnek üzent, hogy együtt jöjjenek el hozzá, és közösen támadják meg a görögöket. Salamon ugyanis ravaszul arra törekedett, hogy a két herceget egyszerre elfogassa.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Anima

bartfa           I.

Hajdanában, a nemzeti királyok korában, élt nemes Bártfa városában egy nagyszakállú toronyőr, valami Noé nevezetű ember. Noé apa fönn tanyázott az emberek feje fölött, a bártfai nagytemplom tornyában. A szűk szállása fölött volt a harangház, telve nagy és kicsi harangokkal. Ha istentiszteletre kellett szólítani az embereket, akkor Noé megkongatta a nagyharangot. Ha valamelyik bártfai keresztény lélek a halálla vívódott, akkor megszólaltatta a panaszosan vinnyogó lélekharangot. Ha ellenség lopódzott a várkapu felé, vagy éjjeli tűz csapott föl a házsoron, akkor félreverte a haragosan zúgó lármaharangot. Ünnepnapokon megszólaltatta összes harangjait és akkor az ércszavú, hatalmas kórus megremegtette a torony kőfalait.

    A nagyszakállú Noénak az volt a híre, hogy büszke ember és magasan hordja az orrát. Ő közelről látta az égen vonuló fellegeket és azért nem igen kívánkozott le a város poros utcáira. A torony erkélyéről olyan kicsinyeknek látta a lenn nyüzsgő embereket, akár a hangyákat és azért bizony lenézte némileg még a város hatalmas polgármesterét is. És mivel megszokta a harangok zúgó szavát, nem szívesen hallgatta az emberek hiábavaló fecsegését. Való igaz, hogy évek óta már senki sem hallotta Noé hangját és azért a bártfaiak közül némelyek azt állították, hogy az öreg végképpen elfelejtette az emberi beszédet. Habár szűkszavú, büszke öreg volt is Noé, azért mégis jószívű ember volt.

szozattovabbacikkhez

Czakó Tibor: Birtokszerzés

ketpengoHa a temerini Péter Áron öröksége bizonyos lett volna, ennek a birtoknak nem lenne története. Tudják már ugye, melyik földről van szó. Amelyikre Péter Áron alkudott, a falu végén, merthogy a jussból meg akarta venni.

    Igazis, hogy ez a föld megérte a figyelmet. Mindjárt a kertek végéből hasadt, hazulról lehetett munkálni. Amellett jó főd volt fekete főd, televényes. Vetett belé a gazda, amit akart – úgy fizetett, hogy csak nó. Termett abba már kender, cukorrépa, dinnye, zöldpaprika, komló, a tengerije, búzája – annak ugyan nem volt párja. Tavalyesztendőben is tizennyolc mázsa tisztított magot adott egy holdja. Hát ilyen főd vót az.

    Péter Áron tudta, mire alkuszik. Üstökére csapott kalappal nézegette hetekig, bejárva pontosan a jelzőkarók közül, hogy a mezsgye pászol-e. Most az őszön igazították ki a határt, hát ebbűl a részből is jól választott Péter Áron. Éppencsak, hogy megneszelte az eladást, a gazdája olyan félparaszti úr, valami franc boltot nyitott és az adósság szorongatta – azonmód tanakodott a vagyonszerzésben.

    Nem nagy birtok a két hold föld. Úrfélének éppen nem az. Péter Áron mégis azt álmodta, hogy a hitbizomány se nagyobb birtok. Ébren is így álmodta – végiggondolta – és elment a gazdához. Csak úgy. Mellékesen.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: A madárvivő ember

Kiosztották az új vágteret, s még alig pitymallott, az egész falu fajegyezni ment. Izgalmas versenyfutás a fajegyzés. Ki nem siet, lemarad. A bizottság ugyan kinyilazta mindenkinek a részét, de ha idejében ott nincs az ember, a szélső fákat eljegyzik.

    Alig virradt, már 5-600 fejszés ember lábolta a méteres havat az erdő felé. Kilométer hosszat tartott a rajvonal, ahogy fejszenyélre támaszkodva verejtékezve törtettünk előre, sötét hegygerinceken, mászva, hófúvásokban gázolva,fák között csörtetve. Órákig tartott ez a harc a hóban gőzölgő testtel, párolgó szájjal. Aki nem bírta, lihegve kiállott a sorból. A többi némán feszült neki az úttalan havas világnak.

    Engem már az indulásnál az élre eresztettek.

    - Indítson tekintetes úr!

    Még jól is esett a tiszteletadás. Eszembe se jutott a ravaszságuk, hogy csak az utat töretik velem. Mikor lankadtam, még jobban bíztattak:

    - Szorítsa tekintetes úr!

    A tüdőm repedt meg, szívem a torkomban lüktetett a kimerültségtől, de övig gázolva a hóban, tovább erőltettem a dolgot.

szozattovabbacikkhez

Tatay Sándor: Kereszt a porban

arnyek1„Aki nem fél a haláltól, az győzedelmeskedik az élet felett.” Ezzel az igével indultam világgá hat esztendővel ezelőtt. Az utolsó éjszaka találtam ki és olyan boldog voltam vele, mintha maguk az ég küldött angyalai tarisznyáztak volna fel bölcsességgel bujdosásom útjára. Forgattam, dobáltam, játszottam vele, mint gyerek, ha új labdát kap, de hogy oly hamar elkövetkezzék a pillant, amikor Isten kezébe kell letegyem a sorsom, arra semeddig sem gondoltam.

    Úgy határoztam azon a reggelen, hogy vonaton utazom mindaddig, amíg a pénzem tart. A vonaton még voltak társaim s így, ha a hazámtól nagyon is gyorsan, az emberektől annál lassabban szakadtam el. Ha más nem, hát a vasutas, akitől jegyet váltottam, a kalauz, meg a rendőr, akitől megkérdeztem az utat, híd volt közöttem és a világ között, amitől akkor megválni akartam. Annak a péknek a hangjára, akitől utoljára kenyeret vettem, még ma is tisztán emlékeszem.

    Azt hiszem Weiszenburgnak hívják azt a kis bajor várost, ahol a pénzem elfogyott. Nem tudom, jól emlékezem-e, de nem nézek utána, megfogadtam, hogy sohasem követem ezt a vándorutamat térképen. Lepje örökön titok és álomszerűség, amiért kerestem. – Tehát itt Weiszenburgban vásároltam az utolsó darab kenyeret és itt szakadt rám elhagyottan az első éjszaka… Isten tudja, miért – nem mertem a házak között bevárni. Szürkületkor kimentem a város végére.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Ritka csókok

Minálunk otthon ritka volt a csók,
csókoltak érkezők s elutazók.
Anyám álmomba visszajár. Miért?
Az elmaradt fiúi csókokért?

                                     1967. január

arnyek

Bella István: Szeretkezéseink

BellaIstvan         1.

Nincs ű, nincs í, az é csak élne,
nincs v, nincs d, a d csak délene,
csak krí, csak krű, csak a hangok szíve,
félkék, félzöld, a színtelen ezen:

NINCS HANG

É É nélkül
V V nélkül
Hang hang nélkül
Csak a zene színe
     Nincs hang

szozattovabbacikkhez

Császár Ferenc: Hozzá

Két nagy szemedből édes, búskomoly
Érzés sugárzik, mely hódít, bilincsel;
Pillanatodban, szép hölgy! menny nyílik fel,
Arcod gödrében száz Ámor honol.

Kimondhatatlan bájú a mosoly
Szép ajkidon; szavad szeráf-zenével
Ér  fel, ha szívből jön; bús éjjelével
Hószín nyakadra fürtid selyme foly.

szozattovabbacikkhez

Gyurkovics Tibor: Halhatatlan szerelem

Északon zenélnek a tücskök
Tészakon rücsölnek az enék
el kéne mondani az álmom
kél a mané endeni a sol

Sötétben fekszenek a titkok
tételben sitkolnak a tös
téged szerettelek mindég
égedre szinderetlek még

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: Kiránduláson

Jólesett látni a hegyoldalon,
kiránduláskor, az emelkedő
úton, előttem, férfi- s nő-barátok
között, az édes nyárban, jólesett
és megnyugtatott látni gondtalan
lábadat és bokádat, derekad
feszülését s a csípőringató
két comb fiatal mozdulatait,

amint a rövid sportruha alatt
lassan szétnyíltak és összehajoltak
húsodban a csontok, forogtak
a csuklók, szabályos együttműködéssel
emelve egymást az emelkedő
úton, előttem, s egyenkint mutatva
a dolgozó test szép gépezetében
a csontváz élő alkatrészeit:

szozattovabbacikkhez

Utassy József: A szerelem szélén

Légy a szerelem szélén is bátor:
szeress engemet, Horváth Erzsi!

Mert a lebillent mérlegű ágyon
nincs többé játék.

Már fiam is csak a hinta álom
lengeti hozzád.

Sorsom örökség: tág a világom,
szűk Magyarország.

Mit akar itt ez a kéz a számon?
Csillagi csöndet emberi tájon?
Hogy ami fáj, szótlanul fájjon?

Költő vagyok én: magyar költő!

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Szőke kis lány…

Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt!
Hallgass, édes, egy kicsit!
       Rózsabimbó pattan,
       Három a csók, csattan –
              Csitt, csitt, csitt!

Szőke kis lány, csitt, csitt, csitt!
Repüljünk csak egy kicsit!
       Itt vagyunk az égben,
       Viseld magad szépen,
              Csitt, csitt, csitt!

posa lajos

Ábrányi Emil: A názáreti kaszinó

kaszinoMikor még Jézus otthon, Názáretben,
Tanulgatott homályban, ismeretlen -
Egy-két gavallér vitte ott a szót,
S ezek csináltak úri kaszinót.
Belépett minden párbajképes ifju,
A város minden tisztességes aggja,
És névjegyükre büszkén rájegyezték:
A názáreti kaszinónak tagja!
A tisztesség alapszabályilag
Volt ott rendezve. Dárdák és nyilak
Díszes csoportja függött a falon,
S egy ócska naptár a nagy asztalon,
Könyvtár gyanánt. Akin észrevevődött
Az inkorrektség legkisebb salakja:
Nem lehetett az soha életében
A názáreti kaszinónak tagja.
Jézust bevették, bár tudták, hogy ő
Inkább komoly bölcs, mint sportkedvelő.

szozattovabbacikkhez

Ányos Pál: Boldogságos Szüz Máriához az édes hazáért

1

Magyarok Asszonya!
Tekints elhagyatott birodalmadra:
  Nincs másban oltalmunk,
  Csak tebenned bizunk
Mi árva magyaraid:
Szemléljed ügyünket, gyászos ügyünket,
Ne hadd, hogy elnyomják magyar nevünket!

2

Angyali koronánk
Az ég kegyelméből szállott le hozzánk:
  E drága kincsünket,
  S véle nemzetünket
István néked áldozta:
Most örökségedet, örökségedet,
El akarják vonni tőled, népedet!

szozattovabbacikkhez

Czuczor Gergely: Lantomhoz

lantÉgnek szelíd ajándoka,
Szivem viszhangja te,
Érző kebel nálad hivebb
Barátot birhat-e?
Miként körülgyürűdzi a
Virágot illata,
Úgy viszhangozza lelkemet
Hurodnak szózata.

Áldás-e rajtam, átok-e,
Hogy oly hőn érezek?
Hogy bú s öröm villám gyanánt
E keblen átrezeg?
Áldás vagy átok, egy neked,
Te hozzám hű maradsz,
Örömre búra én velem
Te egyiránt fakadsz.

szozattovabbacikkhez

Simon István: Vörösmarty estéje

Fogytán van a napod,
Fogytán a szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
             Vörösmarty

Fogyó napokból, sűrűdő véred
csöppjéből sajtolt nehéz szavak,
tört tőmondatok, fájdalmas ének –
hattyúdalodnak ennyi maradt.

Nyelv nagy kertésze, hit magvetője,
be fájhatott is öreg szíved,
mikor érezte: elfut előle
a szó is már, s a remény hideg

szozattovabbacikkhez

Tompa László: Az Örömszimfónia

Az örömhöz szenvedéseken át jutott Beethoven szellemének

Tudom, hogy valahol: van!
Kivált ilyenkor érzem ezt,
Hogy tavaszi szél kereng a porban,
S a berek furcsán zúgni kezd.
Nagybarna felhő gyors vihart szán
A földre, – s közben fény vakít.
Ragyogás ül a vakok arcán:
Egyszerre látnak valamit!

Most meg halld: kipp, kopp, valahol dobok
Döngenek mélyről, – vagy tán ő dobog?
Tán ő ad jelt, ő – a föld alól!
Mert van valahol. Van! – De hol? – de hol?

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Karácsony-est

Karácsony-est. Egyik fiúnk az égben,
A másik tőlünk roppant messzeségben.
De kárpótlásul itt vagy te magad:
A rózsa, melyből két bimbóm fakadt.
Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!
Vigasztalj!... Éltess!... O maradj velem
Te testet öltött, áldott szerelem!
Alkoss számomra egy külön világot,
Ahol csak békét és nyugalmat látok...
Ahol megenyhűl minden földi bánat,
Ahol nincs más, csak kölcsönös bocsánat,
Ahol minden perc mosolyogva száll,
S egy végső, boldog sóhaj a halál!

                                        1902. december.

Dutka Ákos: Krisztus halott regimentje

– Karácsonyi legenda. –
              1914

HaboruHét ország útja fekete vér,
A házak ormán füst és tűz lobog.
Ki itt élt, vajon merre kujtorog –
Eléri még e gyilkos téli szél?
Ezer halott a sáros halmokon:
Ellenség, barát, idegen, rokon –
Nyitott szemével mind az égre néz, –
Gazdája mellett egy ló legelész…
És a szívünk a torkunkban dobog.
– Hajó, Fiúk! Előre! most…
Tüzes torkát az égre tátja
Ezer ágyú – s a föld vonaglik:
Bömböl a Halál orgonája

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Karácsony

Száján megőszült már az ének,
s fehérebb lett az éjszaka.
Pásztor dülöng, s a rejtő rétek
ködében, nyárfa megy haza.

A csillagok szerényen állnak,
nem kérkednek, csak fénylenek.
Feláll és a három királynak
félelme almán vet helyet.

Az ember alszik. Mit csinálhat,
ki éhes és úgy álmodik?
Nyeli ízét egy régi nyárnak,
sóhajt és megmozdul kicsit.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Advent idején

csillagszoroHa nem is lesz foszlós kalácsom,
mégis csak várlak, szent karácsony!
Szegény szívem sarkig kitárlak
Urát várván örök világnak

Hittel élek és kis kenyéren,
hisz kevéssel mindig beérem.
Aki szegényen Krisztust várja,
csillagot esd az éjszakába’.

Krisztus-csillagra várok én is,
miként a szív, a föld s az ég is.
A Békeisten csillagára
bízván tekintne minden árva!

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Betlehemi csillag

Betlehemi csillag:
Napkelet csodája, –
Boldog, aki már kereste,
Boldog, aki várta!

Betlehemi csillag:
Örök, égi fáklya,
Szent örömöt, megváltást hoz, –
Minden hívő áldja!

Betlehemi csillag:
Útjelző tűzcsóva,
Sugarát – nem palotára,
Kis jászolra szórja!

szozattovabbacikkhez

Viz Zoltán: Egek harmatozzatok!

Fel a magasba szállna lelkem,
Repülnék égi szárnyra kelten
Tisztább világ derült honába,
De lelkemnek leszegve szárnya.

Vergődni kell e föld homályán,
Hol kötve tart mindent a sátán,
A boldogság letűnve régen
S az ő honát hiába kérdem.

Hol hát a Messiás igéje,
Hogy így beföd a bűnnek éje?
Kit ezredek epedve vártak,
Egy eltűnt eszme, árny csupán csak?

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Újévi ének

Harang csendül, pohár pendül…
Minek örülsz, jó magyarom?
Tán a jövő bő termését
látod már a hótakarón?

Harang csendül, pohár pendül,
malac visít, száll a kacaj,
(vér tüzel a hótakarón,
Erdély földjén füstöl a jaj!…)

Harang csendül, pohár pendül,
öröm táncol a szívünkbe…
(ki tudná azt megmondani,
toborzunk-e, temetünk-e?…)

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Kerget a tél

Hó-zivatar feszül a fellegekben,
szele száguldoz már fejem felett.
Rég volt, mikor tavaszi fergetegben
én űztem a menekülő telet.

hozivatar

Bíró András: Nyugalmat ád

Nyugalmat ád a téli kert,
eléd pilinkézve szűz havát
s elmélázhatsz a gyors időn,
hogy minden szépség elenyész –
a téli kert nyugalmat ád.

Nyugalmat ád a tavasz is,
eléd terítve zöld gyepét
s elmélázhatsz: minden megújul,
színes ruhába öltözik –
nyugalmat ád a tavasz is.

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Hajnal, hóesés után

Kék lánggal zeng a kert. A hermelinpalástos,
köd-szőke bokrok földig hajlanak.
Morogva jár a szél… köhécsel… és a város
bő fényről álmodik a foltos ég alatt.

Fehér virág az út – halvány, királyi szőnyeg –
de villog, mint a tőr! S a lázongó, kopott,
tavaszról-kérdező, didergő háztetőknek
Istent felelgetik csak érc-torkú templomok.

A fák közt álmait terelgeti az éjjel.
Mögöttük súlyos árny: egy munkás ballag át,
s bajszára tűzi fel – forró leheletével -
jégcsappá csendesült, didergő bánatát.

havaskert

Sántha György: Karácsonyi hótakaró

1932

Karácsonyi hótakaró
takarj rózsát, szőlőtövet,
född a halott tavak tükrét,
olts ki minden rossz örömet.

Köddel lepd be a nagy Szamost,
a csillogó Tátra ormát.
Fehér gyásszal koszorúzza
magát e szomorú ország.

Karácsonyi hótakaró,
takard be a sarat, szennyet
s az eget-földet okoló,
de egyedül bűnös embert.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf