Szabó Lőrinc: Januáréji olvadás

Kicsal az éjbe az arany Hold:
arany, sok fagyezüst után!
Száz arca nevetve virít száz
ujszülött, éji pocsolyán.
Láthatatlan erek csörögnek,
csengőket csöppent az eresz:
nekem most szép a hó: siratja,
hogy vége lesz.

Langyos szél szántja lent a földet,
szántja a fenti Adriát:
ezüstkék párákon arany Hold,
s száz arany csillag ugrat át.
Ádáz csata dúl a magasban,
tengeré, kontinenseké…
Csengj, éj, csilingelj, olvadás a
tavasz elé!

Szervác József: Hajnali öt, január

          A reggel bomba, ha az éjszakával
párzottál, cigarettával, levelet
írtál valaki idegennek, tegnap-
előtt fölírt a rendőr, lejárt
igazolvánnyal járkálsz, de ma ki-
váltod, émelygés van
gyomrodban és agyadban, gyötör
szellemi hasmenés, macskát
tartasz, újsütetű avantgarde pózod,
nem élsz együtt a szeretőddel, de
rendesen aludni csak vele, de ma
délután együtt lesztek, gyereket
álmodsz és harangokkal álmodsz,
tíz éve már, hogy eljöttek nagyon, akárha
érted, január volt, mindennél januárabb,
sírtál és veszekedtél, aztán eljött
az a fedetlen fejű február, a kocsmát
odahagytad, egyedül
voltál, egyedül,

szozattovabbacikkhez

Tisza Domokos: A tél királya

Északi szél paripája
A pusztákon nyargal végig;
Végéjszaktól indulván el
Meg sem is áll végső délig.
Hólapályon visz az útja,
Egyenes, de néha görbe,
És mindegyik fordulásnál
Fagyos havat szór a körme.

Földig ér le hosszú farka,
Dombbá söpri lent a havat,
Fent repülő sörényébe
Kánya, varjú belé akad.
Fut, és rajta ül nyergetlen
Hátán a tél zord királya,
Csapzott jégcsap a szakálla,
Éjszaki fény koronája.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Újév

templomrajzEgy lépése egy esztendő,
más lépése más esztendő,
más-más titkú, ködjövendő…

Egy lépése ezer élet,
más lépése még több élet…
Lába alatt nyüzsgő-bolygó
emberhangyák, hogy nem féltek?

Egy lépése lucskos éjbe,
más lépése fehér télbe,
a harmadik piros vérbe…

Napkalapot ritkán visel,
szél játszadoz hófürtjivel,
ház köszönti bő füstjivel,
bérc köszönti kőkürtjivel…

szozattovabbacikkhez

Csorba Győző: Szilveszter délutánján

Az utcákon és tereken
s egyéb nyilvános helyeken,
kül- és belterületeken
hirdetni kéne nyakra-főre:
hogy még idén van, nem jövőre.

Volt gödör és kilábalás.
Jövő ilyenkor
mi lesz?
Belábalás? gödörlakás?

Ezt így a kozmikus jelenségek nyomán
az ész osztotta még be hajdanán.
Aztán törvény lett, súlyos lett, s ma már a
szívig elér, s arra is rárogy árnya.

Gellérd Imre: Újévi köszöntő

Az idő dajkája ma éjjel egyik kezével újévet ringat,
miközben a másikban bús ravatalon óévet takargat.
Virrasszuk ugyan a régit, de inkább az újat köszöntjük,
s a telt élmény-poharat ma éjfélkor mind kiöntjük.
Újesztendő, állj elébünk, hadd lássunk a velődig ma éjjel!
Lám veled is vénebb lett minden létező egy évvel.
Újesztendő, áldott hajnala újabb vágynak, tettnek,
termő méhe légy emberséges tiszta becsületnek!
Újesztendő, előlegezz feleletet sok-sok kérdő szóra,
lám, sír a harang már, s minden házban búcsút ver az óra.
Újesztendő, hozz békét, jót, boldogat, termőt,
oszlass el egünkről minden vészt; poklot-rejtő felhőt.

szozattovabbacikkhez

Lajossy Sándor: Újesztendő hajnalán

Boros, mámoros, piros nyakú
és véres szemű az Újév!
Az emlékezés és újrakezdés
lüktet benne ember-módon;
Isten ujjával írt szent végzet,
mely azért szép, mert az Élet
mindig győz a Halál felett,
s míg az ó eliramlik,
ez alig ballag… Ifjú még:
dalol, dorombol és muzsikál
a boros, mámoros, piros nyakú
és véres szemű embereknek.
Amíg azok mély álomba zuhannak,
a megifjuló öreg Nap szemével
mosolyog, örül, mulat a boldog Isten!

Virágh József: szilveszter

kövek a mellemen
köd ül a lapályon
most kell szeretkezni
havon vagy parázson
tűzbe békát vetni
leomlani térdre
megfagyott madárra
oltáriszentségre
göcsörtös koronás
széllel kötözködő
fák ágán hintázik
a fennakadt jövő

Gyulai Pál: Bálteremben

Mélázva állok a teremben,
Szép ifju párok serge lebben
Körülem, táncot táncra lejtve,
Az élet gondját nem is sejtve.
A víg zene s vidám kedv árja,
Mely szívöket úgy általjárja,
Reám is hat s játszik velem
Vesztett ifjúság, szerelem!

Örűltem én is fényes éjnek,
Víg kedvü zajnak, víg zenének
Csillárok, reszkető világa,
Bokréták illatos virága,
A nők mosolyja, hangja, arca,
És szívem titkos, néma harca
Mind rég elmult... játszik velem
Vesztett ifjúság, szerelem!

Akit oly hőn s hiven szerettem,
Mi sokszor vártam, láttam itten,
Mi szép volt és mi bájjal lejtett,
De értem fényt és zajt felejtett.

szozattovabbacikkhez

Márai Sándor: A bál

TabánR.-be éjfél után értünk; apám hajtotta a lovakat. A szán fekete fák és holdfénytől kékes, vakító és villogó, havas tisztások között siklott le a völgybe s a piactéren állott meg, a fogadó előtt, melynek cégére, – fehér bádogszarvas és a hideg szélben libegő-lobogó, vékonyra gyalult forgács-pántlikák, – különös nyikorgással fogadott, mintha e cinkosi hangon figyelmeztetne valamilyen veszélyre. A lovak megtorpantak, a szán csusszant és megakadt a jeges hórögökben; apám leugrott az ülésről, s vastag pokrócokkal takarta be a didergő, forró és fülledt gőzfelhőkkel párázó, áthevült állatokat. Azután egyedül hagyott a szánban, s eltűnt a fogadó üvegajtaja mögött.

    A piactéren, az éles és valószínűtlen éjszakai fényben, oly érzékelhető volt a csend, mintha üvegharang borítaná le a házakat, tereket és az emberi sorsokat is.

szozattovabbacikkhez

Bács Jancsi

– Székely ballada –

Csütörtökön jó hajnalba,
Készülék fel a havasra.
Befogám a jó négy ökröt,
Jó négy ökröt, jó szekérbe
S elindulék az erdőre,
Ki Firicsko tetejére.
    Hogy kiértem az erdőre,
Egy cserefát vevék szemre.
Gondolám, hogy azt levágom
S az ökrök után felrakom.
    Jó gazdámnak kicsi fija
Jöve velem – halálomra,
Ő vala a segítségem,
Ő egyedül ott mindenem.
    A hogy vágni kezdém a fát,
Nem es gondolám a halált,
Pedig a mán hátomnál állt
S várá, hogy levágjam a fát.

szozattovabbacikkhez

Mátyást királlyá koronázzák

Benczédi Székely István és Thuróczi János krónikája nyomán –

Amikor László király meghalt, erősen megijedtek azok az urak, akik Hunyadi László halálát okozták. Hogyne ijedtek volna meg, amikor Szilágyi Mihály nagy sereggel közeledett Buda felé.

Pedig Szilágyi Mihályt nem a bosszúállás szándéka vezette, ő ennél többre vágyott: a trónt akarta megszerezni unokaöccsének, Hunyadi Mátyásnak.

Amikor Szilágyi Mihály a fegyveres sokasággal Pest városába érkezett, az isteni akarat csodálatos jelet mutatott. Az első éjszakán, abban a hideg télben minden csillag fényesen ragyogott az égen, a Duna vize pedig olyan erősen befagyott, hogy a jég hátán úgy járhattak, mint a sík mezőn.

Reszkettek is az urak a budai várban, mert Pest felől minden baj nélkül fel lehetett vonulni a várba. Ha most Szilágyi Mihály bosszút forral, vége az életüknek…

De Szilágyi Mihály megüzente az uraknak, hogy nem áll bosszút Hunyadi László haláláért.

Ekkor az urak felbátorodtak, levonultak Pest városába, hogy a király megválasztásáról tárgyaljanak. Ott sokat tárgyalni nem kellett, mert a köznemesség sokasága, negyvenezer ember állott a Duna jegén, és mind Hunyadi Mátyást éltette. A gyerekek pedig ezt a dalt énekelték a pesti utcákon:

Mátyást mostan választotta
Mind ez ország királyságra,
Mert ezt Isten adta nékünk
Mennyországból oltalmunkra.

Ezen a napon is csoda történt: a választás híre még ki sem szivárgott, de a pesti nagytemplomban már felhangzott a hálaadó ének.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: A vándorember kis szolgája

VándorEgyszer volt, hol nem volt, élet valahol egy szegény ember. Volt egy kicsi háza, négy fia, három lánya. Földet nem adott neki Isten, favágással kereste a kenyerét. De annak is vége lett, amikor ágynak esett egy szomorú napon, és olyan gyöngének érezte magát, mint egy esztendős gyermek. No, volt sírás-rívás a szegény ember házában. Mi lesz most velük? Odahívatta a szegény ember legöregebb fiát.

- Eredj, fiam Péter, keress valamilyen szolgálatot, ne pusztuljatok éhen! Majd csak megsegít az Isten.

Péternek se kellett kétszer mondani. Édesanyja tett a tarisznyájába egy karéj kenyeret, s nagy könnyhullatások közt útnak bocsátotta.

Ment, mendegélt a fiú hegyen, völgyön. Estére kelve nagy falu tornyát pillantotta meg messziről. S a faluszéli domboldalon ott pihent egy kopott öltözetű vándor.

- Adj’ Isten, bátyám uram! – köszönt tisztességtudóan Péter.

- Fogadj Isten, fiam! Mi járatban errefelé?

Szóból szó lett. Mire továbbindultak, Péter már a vándorember szolgája volt. A nagy faluban kértek éjszakai szállást. Először egy hatökrös gaza házánál, de az nem adott. Aztán egy özvegyasszony házánál. Az szíves szeretettel vendégelte meg őket azzal, ami szegénységéből tellett. A vándorember elbeszélgetett vele a falu sorsáról, Péter meg eljátszott az apró gyerekekkel. Aztán nyugovóra tértek. De csak eláll Péter szeme-szája, amikor a vándorember a holdvilágnál egy marék aranyat tesz ki az asztalra.

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Harangszó Volhiniában

Az ősz közeledett felénk, mert a Hármashatárhegy irányából elvétve hűvösebb légáram húzott el a pesti Duna-parton. A nap lecsúszott már, a Svábhegy fölött két apró felhő mendegélt valamerre. Odafent szél játszhatott.

    Esteledett.

    Oszonnánál ültünk hárman a dunai kávéház teraszán: festőbarátom, a felesége és magam. Mivel alkonyati színek kezdtek összeverődni a folyam fölött, feltűrtem kabátom gallérját s cigarettára gyújtottam. A fiatalasszony szintén. Férje ugyanakkor előkotorta zsebéből a fapipáját, megtömte s rágyújtott ugyancsak.

    Hallgattunk egy darabkát.

    Hallgattunk, mivel mintha megtaláltunk volna illetődni mind a hárman. Ez a kis meghatottságunk a miatt való lehetett, mert megéreztük: ősz lesz s megint egy esztendő merül a hátunk mögé. Folyik a Duna vize szünet nélkül; Vándorolnak a felhők, hullnak a levelek és sem a Duna vize, sem a mostani felhők, sem a mostani falevelek soha-soha nem fognak visszatérni hozzánk.

    Mindez az elfogódottságunk azonban alig tartott néhány futó pillanatig. Akkor rám emelte vonzó arcát a fiatalasszony:

    - Hát arra emlékszik-e, mikor a hóból mentett ki egyszer a kertek alatt?

    - Emlékszem – bólintottam jóleső érzéssel.

    Mert ugyanegy faluban valók voltunk, csakhogy ő elemista kislány volt mindössze, amikor én a főgimnázium legfelső osztályát végeztem már. És míg a fiatalasszony csillogó szemmel, hálásan tekintett rám, eszembe jutott egy régi-régi alkonyat falunk kertjei alatt…

szozattovabbacikkhez

Szenczei László: Málékalács és főtt tojás

Nem volt elég pénzem, hogy kiköltözködjem a kaszárnyából, s így önkéntes sorsom alig különbözött az egyszerű közlegényétől. Velük súroltam a század hálótermét, sepertem az udvart, pucoltam a lovakat, szóval végeztem a napi robotot, amit a kaszárnyai élet ró az egyszerű bakára. Csak éppen pénzem volt jóval több, mint a parasztfiúknak, akik hónapokig nem láttak hazulról egy árva krajcárt és szegényes zsoldjukból még a napi dohányra sem telt.

    A jobbindulatú parasztfiúkkal hamar összebarátkoztam és jóban-rosszban együtt voltunk. Különösen egy Ionica nevű, értelmes, jószívű legényt kedveltem, aki nehéz sorsa miatt is megérdemelte a rokonszenvet. Ionica nem akart tisztiszolgának menni s ezért büntetésből sohasem kapott szabadságot. A többi legény annál bővebben kapott, karácsonykor két hetet, húsvétkor megint kettőt, nyáron egy egész hónapot s aki a szomszéd falvakban lakott, az minden szombat este hazamehetett, ha hétfőn reggel hat órakor pontosan jelentkezett a századirodában. Ionica egyszerű, jó lélek volt, semmiért sem tudott haragudni, megadással viselte sanyarú sorsát, még engem is vígasztalt olykor, ha nagyon elkeseredtem. Az Isten is tisztiszolgának teremtette s hiába lázadt fel a végzet ellen, csak beteljesült rajta, ha nem egyszerre, hát apránként. Az őrmestertől kezdve az őrnagyig mindenki a Ionica nyakába varrta az alkalmi munkákat. Alig múlt nap, hogy ne robotolt volna valakinél. Hol az őrmester vágatta fel vele a fáját, hol a hadnagy rendelte a lakására, hogy segítsen a háziasszonyának, hol az őrnagy ásatta fel vele a kertjét. Többnyire vasárnaponként is dolgozott. Jóval vacsora után tért vissza a kaszárnyába, fáradtan, gyűrötten, s éhes mosollyal esett neki a kihűlt levesnek meg puliszkának, amit a napos félretett számára.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Mikor az uccán átment a kedves

Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett – már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam – leveszik tőlem!

De begyes kedvük szívemre rászállt,
letörte ott az irigy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!

Petőfi Sándor: Itt benn vagyok a férfikor nyarában…

Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
Az ifjúságnak eltűnt tavasza,
Magával vitte a sok szép virágot,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
Magával vitte a zengő pacsirtát,
Mely fel-felköltött piros hajnalon…
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

Elszállt az égről a piros sugár és
Elszállt a földről a dalos madár,
Üres fészkébe énekelni a bús
Szellő vagy a haragos vihar jár;
Ábrándaimnak száraz erdejében
Csörög, csörög már s nem susog a lomb…
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: Omló szirtről

De voltál légyen bármi s bármilyen,
most, hogy nem vagy, s mert hinni lehetetlen,
hogy a csillagkavaró egyetemben
még egy zátonyon találkozz velem,
s újra megadhasd mindazt, kedvesem,
amit huszonöt éven át szívedben
s ifjú lelkedben annyira szerettem,
s mert bennem is fogy az élő jelen:
szirtemről (omló szirt! halálod éve!)
érzékeink és tudatunk cseréje
szűntén csak nézek az örök időbe
s elnémít látni, hogy a végtelen
zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen.

szerelemkép3szabó

Toldalagi Pál: Fiatal lány

Társnőjét hívja és a hangja
madárszerű: félig sikoly,
félig ének. Az őstermészet
csodálatos dalaiból

valami, ami be nem végzett,
félig kész s örökkévaló;
valami nyers és csillogó.
Érezni a gyönyörűséget,

ami ezen a fiatal
női testen átfut. A dallam
hív, csábít, eped és akar
és mindenképpen halhatatlan.

szerelemkép2toldalagi

Tóth Eszter: Holló-ábra

szerelemkép1tóthTársaságban egy szép este, sorsomtól nyugalmat esdve,
reméltem, majd pohár szesz elzsongít, s a rózsa nyár
étereiben s a táncdal-csattogásban szívem áthall
oly derűbe, hogy nem átall gyásztól könnyebbedni már,
csak egy kissé, csak egy semmi percre könnyebbedni már,
véglegesen úgyse bár.

Ám a könnyedség színében koccintásra kelve éppen,
mint nagyított moziképen, a fölemelt víg pohár
kinagyítva s megállítva, – hirtelen sokk: hogyha itt ma
nem én, hanem ki a sírba zárva por vagy, hamu, sár,
nem én innék, hanem míg én volnék por és hamu, sár,
itt ma te koccintanál?

Váratlan e fordulatba gyors erővel elragadva,
mintha nem is képzeletben, rivalltam rád: Csapodár!

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Vásárhelyi sétatéren

Vásárhelyi sétatéren
Béla cigány muzsikál,
Hajlik ide, hajlik oda
Liliomszál, rózsaszál.
Én felém is hajladozott,
Mosolygott egy rózsa,
Bár ne hajlott, hajladozott,
Ne mosolygott volna!

Béla cigány, jó barátom,
Ne kíméld a hegedűt;
Szerelemről, mennyországról
Húzz neki egy gyönyörűt!
Hegedüld a szívét hozzám
Ennek a kis lánynak!
Hej, galambom ide hallgass!
Neked muzsikálnak.

ciganyhegedus

Weöres Sándor: Buda, Ferenchegy

Nagyvároson, mégis falun lakunk,
hol mindenki mindenkit ismer,
a láthatatlan eb hangjáról
tudjuk, hogy Bodri vagy Bagó,

hol elveszett kosár ezernyi szemmel
kérlel, segítsük vissza otthonába,
mivel rózsák közt lakni nem való,
nem is egészséges, ha köd közelget,

a gerlék illendőn köszönnek,
lyukas kulcs barátsággal ránk fütyül,
a hegy az ösvényt összegöngyölítve
kihengeríti lépteink elé,

minden éjfélkor lesben áll a postás
a nagyszakállú sarki fűszeressel,
szögletből hirtelen kiugranak,
hogy jó egészséget kívánjanak,

csak az a baj: hét végén, szombaton
az egész mindenség a semmibe
ugrik fejest, vasárnap ott időzik,
hétfőn fárasztó újra helyre-rakni.

Gombos Gyula: Erdélyi József

Erdélyi JózsefValami nagy és végső harcra készülődik az álom, mert az égiek soha nem látott gonddal és szívósággal toboroznak. Ady Endre és Szabó Dezső a nehéz vértesek, őket a múlt fegyverezte fel és küldte a zászló alá. Nem sokkal azután, hogy Kun Béla és társai elmondták hazug és kenetes búcsúztatóikat Ady Endre fölött és Szabó Dezső a forrongó országon át poggyászában az Elsodort falu kéziratával Budapestre utazik, egy új, másfajta vitéz érkezik a táborba: Erdélyi József, a mezei hadak tüzes és gyermeki kapitánya.

    Ezidőtájt az irodalom igen zavarosan habzik. Az idősebb írónemzedékből akik átvészelték a háborút, formálgatják az új és egészen más akusztikájú helyzethez a hangjukat. Az új nemzedék meg, helyesebben, akik akkor új nemzedéknek látszottak, az új európai bazár sípjait próbálgatják, az új lármás, sokféle izmusokat. Hangjuk így messziről hallgatva vársári móka, de akkor s közelről fülsiketítő lehetett.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Isten kardja, Magányos csillag

Erdélyi József:

Isten kardja

Isten-hegyen van az én lakásom,
lakni máshol nincs is óhajtásom.
Jó magasan a főváros felett.
Első piros sugarait
hozzám küldi Kelet.

Minden úttól, forgalomtól távol,
szép kilátás nyílik ablakából.
Rozzant kis ház, ablaka se tágos,
befér rajta mégis-mégis
az egész főváros.

Milyen szép is messziről Budapest,
kivált, ha kél a nap, vagy száll az est.
Szép nappal is, de még szebb éjszaka:
csillagtalan lehet az ég,
ég Budapest fényeinek soka.

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Zsoltár

 – Énekli egy rebellis koldus –

Királyok, királyok, tündöklő királyok,
Akiket a világ trónusain látok:
Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,
Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek!

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,
Hogy elől ragyogjon a valódi érdem!
De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,
Mégis csak ti ültök a fénylő magosban!

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség
Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?
Kevesen volnátok istenek e földön!
Véletek vón tömve pince, fegyház, börtön!

Aki most legelső, lenne legutolsó!
Minden bárgyú mondat, minden dadogott szó
Nem hozná a népek millióit lázba,
Nem röpítené sürgöny szerte a világba!

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Petőfi koszorúi

              „Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”

Hol a szem, szemével farkasszemet nézni?
Ki meri meglátni, ki meri idézni
    az igazi arcát?
Ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak
szűk folyosóin a szavak úgy lobognak,
    mint az olcsó gyertyák.

Szabadság csillaga volt hajdan a magyar,
de ma már maga sem tudja, hogy mit akar:
    talány zaja, csöndje,
és úgy támolyog az idők sikátorán,
mint átvezetett rab a fogház udvarán
    börtönből börtönbe.

Ki ünnepli őt ma, mikor a vágy, a gond
messze az övétől, mint sastól a vakond
    avagy gyáván bújik,
S bilincses ajak rab szavakat hadar?
Csak a vak megszokás, a süket Hivatal
    hozza koszorúit.

szozattovabbacikkhez

Dukai Takács Judit: Döbrentei Gábor barátomhoz

Haszontalan! Többé már el nem fojthatom
Lángba hozó tüzét, melytől indíttatom,
    Édes érzésemnek.
Nem titkolhatom el örömkönnyeimet,
Elfogták árjai érzékeny szívemet
    Mély tiszteletemnek.

Szólnék, de nem lelek hangokat nyelvemre,
Némán tekintek fel a magos egekre,
    S el-elragadtatom,
Ragyognak szemeim, hogy éltem fényes napját,
Melynek gyakran bús köd futá meg hajnalát,
    Derülni láthatom.

Eddig, ha egy barát megnyitá kebelét
Erántam, már sokan a viperák szelét
    Mérgesen hajták rám.
Nemesen lángoló virtusom tapodni
S a zengő dal hangját kezdték kárhoztatni.
    (Oh, hogy ne fájlalnám!)

szozattovabbacikkhez

Határ Győző: Psalmus

         Kodály Zoltánnak

mint ez ünneplésből
ékes nagy csend támad
messzehanyatlóban
álomkőbe zárnak

ott kürtölsz Öthangú
– egyhangú hangfogón
mind a mélyet némán
némábbat harsogón

míg lenn pokoliglan
úton vagy Jószándék
felszállsz a Pávával
(égi jegyajándék)

ki ha már nem zenélsz
mert ne zendegélhetsz
csillagok nyáresti
rengő tengeréhez:

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Tömörkény utcáján

A régi utcán lassan ballagok.
Fölöttem békés esti csillagok.

Mély nyugalom lágy szőnyege terül
Végig az utcán, s a csönd hegedül.

Az ablakok, mint hű öreg szemek,
S a régi házak is öregszenek.

Oly egyedül, oly bánatos vagyok,
Mint akit minden álma otthagyott.

S a csendben, estben, árnyban, mintha csak
Hozzám suhanna egy szelíd alak.

S én halkkal, loppal suttogok vele,
Mint hervadt hársak hulló levele.

A magyar bánat mély zenéje zeng,
Bús hangfogóval vén szívembe bent.

szozattovabbacikkhez

Lakatos István: Vörösmarty

A napfényes reményeket
felváltja végül szürke alkony,
aztán az éj… és életed
sötét lesz, mint az eukarbon;
kinek nem hallotta füle
csak az igazság drága hangját,
az alvilág ördögtüze
vágja végül arcodba hamvát,
     s a remény helyén sírhalom,
     az domborul – nincs irgalom.

Ki életed dobtad bele
az igazság serpenyőjébe,
hogy süllyedj, bukj, zuhanj te le,
csak az igazság föl az égbe:
hát hitted, győzni a hamis
harcban vélt igazad elég lesz,
s ha tisztán szóltál, magad is
jog és törvény szerint ítéltetsz?
     Ugyan! „Becsület és a hon”,
     csak szó, nem több – nincs irgalom.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Téli panasz

Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengő korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-odúban
fogtam, szorítva boldogan…

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

– Vigyázz, kerüld a sík jeget –
   mondják. Örüljek, tél, neked?

Baka István: Jövendölés egy télről

Fekete ágakra telepszik
a hó – csíkos fegyencruhát
kapnak majd a kopaszra nyírt,
felemelt karú fák.

Ez lesz az erdő. De a réten
ököllé fagy a rög, s az égbe
varjakat hajigál a kínok
s dühök vad feketesége.


bakapista

Czipott György: Tűzön, vízen járó

tűzben kovácsolok
vasárnapos szókat,
hányom, vetem
nyúzott bárány elé,
sistergő keresztvízbe
mártom,
hücski sátán!
hücski!
csálén tekerg,
hajszon fetreng,
hökkre átkot kántál,
lepett vérig űzöm,
varjúfattyat hajtom
vizen át,
kövön át,
földben lángló tűzön.
kovácsolok szókat
fohászból, imából,
temetői szélből.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Téli siratás

Mikor a hó mindent belep
és nincs kedvünk a kacagásra,
oly jól esik a táj felett
veszendő magunk siratása.

Mikor a felhők álmai
fagyos könnyét ejtik a télnek,
a május holt lovagjai
bús éjeken utakra kélnek.

Álmodni szép, álmodni jó,
úgy tűnni el a könnyű hóban.
– Hej ifjúság, te szent csaló,
rólad annyit mért is daloltam!

– Ó, görnyedt hátak, tört szívek,
ezüst hajak, ti drága fürtök,
a tél fagyát hogy tűritek!
Csókjától nem is menekültök!

S ahol már minden megfagyott
felsír a nő, felsír a férfi.
– Virágos, régi szép napok,
miért is kell a sírba térni?

                                    Pilis, 1953. V. 3.

Sértő Kálmán: Első hó

A téli ég
Csillagvető lett,
Hóval hinti be
A mezőket,
A temetőket.
Rostaként rázza
A felhőket.
Első hó esik
Decemberben,
Csillogó lepke,
Szürke ködben,
Diadém lesz
Lombos hajamban,
Arcon csókol,
Ki egymagamban,
Halkan ballagok
Hóhullásban,
És nem lelek már
Kedvet másban,
Mint az éjben és
Fullánkos szélben,
Az vár rám minden
Vármegyében.
Válogassak és
Álmodozzak?

Szász Károly: Téli alkony

Hideg, ködös délután van,
Egyedül vagyok szobámban;
    Kandallómban
    Hamvadó hasábok –
    Belenézek
    S kísértetet látok.

Elmerengek múlt időmön –
Mit átéltem, mind előjön:
    A mit érzék
    Szenvedék s reméltem;
    És halottim:
    Halványan, fehérben.

Úgy tetszik, mind feltámadnak
A kik elhamvadtak;
    Feltámadnak,
    Vagy még most is élnek
    Mint visszhangban
    Az elhangzott évek.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Berda József: Irgalmas szegénység

Mint kopott hajlékod kopott szalmazsákját,
úgy szokod meg napról napra megvert
életed sok apró-cseprő baját te is.
Áldott szegénység ez! Kit megölelt egyszer,
nem szabadul többé hűséges karjaiból,
s csak az Isten lesz irgalmasabb hozzá,
ha lecsukja szebb tájakra szomjas csillogó
    szemét…


berda jószef

Gárdonyi Géza: Karácsonyi ének

-offertoriumra-

Mily ragyogó fény árad az éjben!
Betlehem úszik fény özönében.
Égi csodának nyílt meg az ég!
Szent örömöt zeng angyali nép:
Megszületett a Jézus!

Ébred a pásztor mennyei szóra,
Álmainál szebb drága valóra:
Menjetek! Ó, hol glória zeng,
S a kicsi hajlék fénybe dereng:
Megszületett a Jézus!

Rendül a szív az égi jelekre,
Szent öröm az, mely általölelte,
S mintha a föld is zsongna imát,
Mintha susogná fű, fa, virág:
Megszületett a Jézus!

A mi szívünk is gyúljon örömre,
S zengjen az Úrnak hálaimát!
Szent fia köztünk itt van örökre,
Megszabadítva már a világ:
Megszületett a Jézus!

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Betlehemben

Karácsonynak gyönge válla
támaszkodik keresztfára…
Istállóban nedves jászol
sóhajtozik megváltásról.
Birkanyájból lengő pára
foltot fest a kor falára…
Szúrós széna derékaljnak,
ágyat vet a gondnak-bajnak.
Koldusarcú holdanyóka
burkolózik csend-darócba,
az éjszaka lyukas háló,
egérrágta ronggyá málló…
Ezer csillag néz át rajta,
egyik nagyon fényes fajta,
utat mutat jámbor lónak,
vagy két lábon vándorlónak,
pásztornak és bölcs királynak,
kik a Megváltóra várnak.

Karácsonynak nagy harangja
ráborul a virradatra…

Móritz Mátyás: Szent igézet

Bennem meg a várakozás,
talán már sohasem szűnik,
karácsony táján, amikor
minden lehetségesnek tűnik;

mikor tiszta örömömbe,
bele soha nem szólhatnak,
és gondjaim ha voltak is,
el mint a hó úgy olvadnak.

Mások lehet hogy szívükben
csak a bánatukat hordják,
de bennem magukat még a
legnagyobb gondok is megoldják;

van aki csak fájdalmait
szorongatja és markolássza,
mialatt engem úgy tölt ki
a szenteste szent varázsa.

szozattovabbacikkhez

Pálos Rozita: Éjféli könyörgés

Jaj, ne hagyj el Istenem!
Kívüled már senki nem
Gondol árva énvelem.

Mint szarvas a friss vizet
Vágyom tiszta közeled.
Sírásomnak adj nevet!

Életem oly idegen,
Koporsószeghidegen
Jár ki meg be szívemen.

Csontig ért a fájdalom,
Érdemelten – jól tudom,
Minden cseppjét vállalom,

Mégis arra kérlek én,
Leplezetlenül szegény,
Enyhítsen a jó remény:

Országod jön így felém.

Petőfi Sándor: Karácsonkor

petofiÉnhozzám is benézett a karácson,
Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
És rajta egy pár reszkető könyűt.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

Meleg szobám e gondolattól elhül.
Miként a jégcsap függ a házereszrül,
Ugy függ szivemről ez a gondolat.

Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
Apám, anyám és testvérem között!

Oh aki együtt látta e családot,
Nem mindennapi boldogságot látott!
Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

Embert szerettünk és istent imádtunk;
Akármikor jött a szegény, minálunk
Vigasztalást és kenyeret kapott.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Karácsonyfapiac

A KARÁCSONYFA MEGÉRKEZIK

Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.

Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.

Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.

A KARÁCSONYFA PANASZKODIK

El-elnézlek, ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Ó én is, én is hontalan vagyok!

szozattovabbacikkhez

Tabéry Géza: Karácsonyi ének ezerkilencszáztizenötben

Most van hat óra.
Csengettyűszóra
Megeredten özön könnyet hintek.
Hagyjátok, hogy vérző véreimnek,
Kik fekszenek hóban, Csont-Megváltót lesve,
Én díszítsem fáját szent karácsonyestre.

Fényes-világos lesz a mi szobánk,
Száz gyertyaszálra felszökken a láng.
Kihalt világok lopott fénye ez,
Mely libbel-lobbal némán meredez.
Száz gyertyaláng! Mily kísértő, fonák!
Bennük sorvadnak a vak katonák!
Föl, a magasba angyalt szegezek,
Képmásotokra, vetélt gyermekek.
Éhes ellenség holt magzatjai.

Lesz mímelt hó. Az ágakat lehajtja
Ifjú asszonyok koraősz haja.
A láng, mit ágyú városokra lő,
Lesz vörös-arany cukorpapíros,
Közéje rejtve édes és piros
Bonbon a céda szájnak préda nő.

szozattovabbacikkhez

Tóth Bálint: Rosszkedvű karácsonyi vers

Kecskési Tollas Tibor hetvenedik születésnapjára

Emlékszel? 54, Karácsony,
perjel Labancz Medárd misézett,
s bévül őrtornyon, falon, rácson:
Mennyből az angyal – szállt az ének.

Dehogyis ének, csak zümmögtünk,
még akkor is vigyázni kellett,
levett sapkával állt két őrünk
ajtónkban, hogy ne lepjenek meg.

S azt éreztük: Magunkra hagytak,
még nem tudtuk, hogy két év múlva
majd mennyire magunkra hagynak,
miként rajzolta azt Kokoschka.

Az „urak” Szuezra figyeltek,
s Budapest önvérébe fulladt.
Bankok! Diplomaták! Hadtestek!
Elnök! Meg sem mozdítád ujjad.

szozattovabbacikkhez

Jókai Anna: Kezdet vagy folytatás

Megint Szilveszter van. Ismét vége egy nehéz évnek. De volt-e nekünk könnyű évünk? A háború vége felé tobzódó, „úgyis mindegy” haláltánc, a „Csak egy nap a világ” divatos dallamára. 1944–45 szilveszterén ágyúdörgés, rom rom hátán, életveszély. Utána tápászkodás, éhség s hamar szárnyukat vesztett remények. Kedvetlen, sótlan szilveszterek. 1956–57 fordulóján dermedt némaság, félelem. Azután a hatvanas-hetvenes évek áleufóriája, a kollektív nemzeti memóriazavar, tudatszűkülés terméke: az össznépi utcai banzáj. Éjfél után ellepték a közutakat az emberek, hömpölygött a tömeg, a közvetítő kamerák előtt összecsókolózott Jancsi-Juliska és a vasorrú bába, gonosz óriás a hét kicsi törpével, jaj de jó, hogy élünk, hogy valahogy mindig meg lehet úszni, hurrá, van felettünk fedél, van mit ennünk, s ami még fontosabb, van mit innunk, olcsó sör, házi bor, szovjet pezsgő, Lánchíd brandy… Nagy a feje, búsuljon a ló! Rikácsoltak a trombiták, a színes papírkígyókat egymás arcába fújtuk, ihaj-csuhaj, sose halunk meg! Csak nem töprengeni, csak nem gondolkozni, nehogy szégyellni kelljen magunkat, hogy belenyugodtunk: inkább a közeli egytállencse, minthogy az üdvösséget sirassuk, hiszen véleményszabadság, nemzeti önállóság, saját létfilozófia úgyis elérhetetlen, akkor hát miért ne örüljünk legalább annak, ami van…

szozattovabbacikkhez

Árpádfia Levente: Máté Káté IV. rész

Az elrejtett kincs, az igazgyöngy és a háló (Mt 13, 44-52)
 
sylvesteRejtett kincs az Ország.
Tedd rá mindened,
ha megleled.
Igazgyöngy az Ország.
Add el mindened,
ha kell neked.
Tartószák az Ország.
Benne életed
békén élheted.
 
Jézus Názáretben (Mt 13, 53-58)
 
Hiába tenne sok csodát
Segítve házat és hazát;
Hitetlenségük mást se lát:
Megvetik a prófétát.
Keresztelő János halála (Mt 14, 1-12)
 
Elámult a fejedelem
a lány ledér táncán.
"János feje kell én nekem!"-
S hozták ezüst tálcán.

szozattovabbacikkhez

A csikós

Magyar népköltés

faragas,Hej lóra, csikós, lóra!
    Be van a ló hajtva,
    Bíró udvarába,
        Ihajla!
    Szól a csöngő rajta,
        Igaz a’.

«Hej hadd szóljék, hadd szóljék,
    Zsebembe’ a tallér;
    Én voltam tabánban,
        Ihajla!
    A híres gavallér,
        Igaz a»,

,Hej ismerem a csöngőt,
    Volt is a kezembe’,
    A túri vásárba’,
        Ihajla!
    Fizettem meg érte,
        Igaz a’.

«Hej elmehetsz már dáma,
    Nem járok utánad,
    Járjon bíz a kutya,
        Ihajla!
    Ki a falut futja,
        Igaz a.»

,Hej, íme én azt mondám,
    Járjanak utánam’.
    «Járjon bíz a kutya,
        Ihajla!
    Ki a falut futja,
        Igaz a.»

Mátyás király lakodalma

matyas kiraly Page 008 nagykepBonfini krónikája nyomán –

Amikor Mátyás király megtudta, hogy szép menyasszonya, Beatrix hercegnő Székesfehérvárhoz közeledik, lóra pattant, és a főurak fényes kíséretével elébe vágtatott.

    Téli idő járt, magas volt a hó, az olaszok erősen fáztak, maga Beatrix hercegnő is bámulva nézte a fehér világot, mert Olaszországban ritka a nagy hóesés.

    A király a nyolcadik mérföldkőnél találkozott menyasszonyával, onnan díszmenetben jöttek egészen Székesfehérvárig.

    Az út végig vörös posztóval volt borítva, és az út két oldalán mindenütt ujjongó, kiáltozó nép állott. Harsogtak a trombiták, szóltak a kürtök, énekeltek az emberek, olyan látvány és hangverseny volt ott, hogy aki látta és a hallotta, soha el nem felejtheti.

    Büszkén, boldogan és fényesen ragyogott a hercegnő, aki az első szánban ült. Szép homloka, ívelt szemöldöke, telt halántéka, piros orcái, derűs szeme, szabályos orra és gyönyörű ajka úgy megnövelte ritka szépségét, hogy a nézőket magára Venusra, a szerelem istennőjére emlékeztette.

    Ezután megrendezték a koronázás szertartását, majd december közepén a király Budára vitte feleségét.

    Beatrix szépsége és szellemessége annyira meghódította Mátyás királyt, hogy mindig csak a felesége mellett akart maradni.

    Budán fényes, gazdag lakodalmat rendeztek.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf