Alföldi Géza: Hinni! Hinni!

Hinni, hinni, hinni
és a zászlót
lopva, titokban,
de tovább vinni… vinni… vinni!

Diószeghy Tibor: Ma hinni nehéz

Tudom, hogy nehéz hinni máma
és sokunknak nincs ma már hite,
keringünk őszi levelekként
egy holnap felé, - a semmibe.

Pedig szeretnék újra hinni,
ismét meglelni önmagunkat,
s hitünk tüzében hitvallóként
dicsérni fényed, büszke holnap.

De lesz-e még itt fény és élet
a bolygó eszmék sűrűjében?
Lesz-e szivárvány ezerszínű
az atomfelhők-terhes égen?

Tudom, hogy nehéz hinni máma,
de hinni kell, mert ez az Élet!
Hitetlen-gyáván magunk leszünk
jövőnk felett a végítélet!

Flórián Tibor: Emlékek között

Bús ölén a vén időnek
az emlékek egyre nőnek.
Visszajárok messze múltba,
kínzó vággyal, térdre hullva.

Diák voltam Kolozsváron,
olyan ez most, mint egy álom.
Kalazanti Szent Józseffel
találkoztam minden reggel.

Tiszta templom, fénylő lelkek,
nem tudtuk, hogy rémek lesnek.
Tüzes hittel lángol szívünk,
az oltárra mirrhát viszünk.

Kezünkben tömjén és arany,
s zeng a toronyban a harang.
Ifjúságunk ünnepeltük,
vágyainknak eget leltünk…
Hol van az a régi reggel,
papokkal és gyermekekkel?
Elszállt illat, eltűnt álom,
bujdosás vár a világon.

Az emlékek egyre nőnek
bús ölén a vén időnek.
Kínzó vággyal, térdre hullva,
visszajárok messze múltba.

R. Szabó Ernő: Vihartállás

A mi véreinket szétszórta az élet;
Az „akarás” kevés összeszedni őket.
Mert a világtájak négyfelé szélednek,
S mindegyik egy részt magához ölelget.

De hogyha a magyar hallgatna a szóra,
S kinyújtaná kezét örök kézfogóra,
Akkor már a vihar mindhiába dúlna,
Mert az a sok-sok kéz összekulcsolódna!

Gaál Áron: Hajnali háromkor

A félelemnek még most is szaga van
és nyikorognak a kifosztott ólak
ahogy ajtóikat ki-berugdossa a szél
és sápadtan mered rám a vertfalú házfal
hátrálna előlem, hogyha lehetne
de már nincs hová és nincs miért
körülfogja a nyár a tél
körülfogja az éjfél és a dél
és üresen tátva áll a kemence szája
a szobában úgy ahogy hagyta a harag
és térdre rogyva görnyed még a szék
és a leltárban ott van a rojtos kötél
pedig már súlytalan mindez
és aminek súlya van az nem a szó
csak a mozdulat ahogy legyintesz
és kezed a mélybe hull alá gyámoltalanul
mint test a kútba a hideg éj felé
ezerkilencszázötvenkettő szeptember
tizedikén három órakor
véget ért a nyár, mert valaki meghalt
lehetett volna a nagyapám
lehetett volna a nagyanyám…
és én nem messze ide megszülettem
akkor kezdődött el az ősz

Kihűlt nyomokban lépkedünk
ahogy szél hozott úgy visszavisz
megyünk valami felé
de merre is?

Jagos István Róbert: Kérlek gyújts gyertyát értem...

Kérlek gyújts gyertyát értem
Ha árnyékom tűnik
A fáradó napba.
Végezz számadást és gondolkozz el
Miért is hagytam abba.
Elvetted kincsemet,
Éltető álmom.
Nehéz a földet ásni
E rideg tájon.

De, Te fogod ásni,
Ha kell tíz körömmel.
Kincsemmel oldaladon,
De nem kárörömmel,
Ahogy szántad egykoron.
Sós áradat mar mintát
Tejfehér arcodon.

2009

Kapui Ágota: Folytonosság

A csendre nyíló tágas ablakon
tárul a múlt mint széles panoráma
a lélek lát és sorsát keresi
egy rég elsüllyedt vízfenék-világban
szép újszülött a hegyek kék ölén
ott ring a lét mint kagylóban az álom
és ráhajol sarlónyi Holdanyó
kit gond aszalt hajlottá oly sok nyáron
a lélek lát, szemében otthonok
üres szobák és vándorló remények
a pusztaság mit felemészt a csend
marasztaló szent túlvilági lények
gazdátlan vár és burjánzó sírok
korhadt keresztek, kidőlt kopjafák
és holt anyák, halványak, szelídek
és föld alá készülő ősz apák
A bölcs idő nem ringat éveket
de fel-feldob egy ismerős vonást
és rád köszön ha benned lát jövőt
egy ismeretlen késő unokát
a lélek lát és sorsát keresi
a szavakban mit tőled örökölt
az életfának zengő ágain
fészket talál és megváltó jövőt.  
   
                          2016

Kányádi Sándor: Érzelmes költemény

emlékezzél meg rólam is egyszer
te huszonegyedik századi
szelíd kecskepásztor
míg félkönyökre dőlve
egy tisztáson szalonnázol

tudtam egy könyvrevaló
dűlő- és határnevet
s forrásokat melyekből
ha tenger nem is
de egy jókora tó
kicsurgott azóta
falvak városok
utcák nevét tudtam
s hidakét
földrészeket jártam be

álltam az ararát lábánál
a vezúvon s az empire state
building tetején
falut fűthettek volna
kézfogásaim szétosztott
s kapott melegével
ha még idejekorán beér
a bioenergetika

emlékezzél meg hát rólam is egyszer
te huszonegyedik századi
szelíd kecskepásztor
mikor bicskádat bekattintva
nekihasalsz és jót iszol
a forrásból
                  1974

Szervác József: Külön

Szétválasztott sziámi ikrek,
most már külön.
Kezdete jött nagy teleinknek.

És egyre hosszabb telek jönnek.
Ingünk alatt
friss sebeinkre fagy hord földet.

Szétválasztott sziámi ikrek,
alszunk külön.
Mint akiket elesni visznek.

Tél lesz. És téllé hűlő testek
leszünk csupán:
Arcunkon majd a hó beeshet.

Szétválasztott sziámi ikrek,
külön-külön.
Sebész helyett
boncmesterek műtöttek minket.

Albert Zsolt: November

Az erkélyen állt,
s a város zajában
mosta az ősz
ezüst haját.

Alatta ébredők
pislogó szemén
halkan nyílt a világ,
fehéren s tisztán
habzott a táj.

Czipott György: Szekvenciák

heteken át várlak
nem csak négy vasárnapon
– paraszt szép aratást
hogy szoros kévébe végül
bekössem magam

éveken át várlak
nem csak vanszületésben
– csillaglátó sugaras kométát
hogy belezsoltáruljak
csöndesszent füstökbe végül

mindenségeken át várlak
nem csak feketevizeken
– átokvető enlépte nyomában
hogy por sikongjon végül
mézdalokat szögelő pribéknek

magaméjein át várlak
nem csak szerelemcsókközön
– magaűző csömört sarjadzó
hogy kiteljen tapsosan végre
lelencadvent jutalomjátéka immár.

Fövényi Sándor: Hétféle ruhában

gyászolj engem kedves hétféle gyászban,
de sose gyászolj fekete ruhában,
úgy is a sötét hajtogatja csontom,
lyukak szemem helyén mint a gyöngyházgombom,
mégis látlak téged hétfőn hófehérbe,
álmaimat mosd ki, s teregesd a fényre,
második nap kedden zöld kendő libbenjen,
mohás lámpaköddel takarj be csendben,
szerdán barnába mint a mocsár mélye,
vigyázz kedves mert felszakad a kérge,
ha rajta lépkedsz csütörtöki kékben,
inkább lebbenj könnyű lepkeként az égen,
péntek legyen sárga, mint az aranyalma,
ne verjen miattam az Isten haragja,
hát térdelj előtte szombati lilában,
említsd meg nevem pár ügyetlen imában,
jöjjön a vasárnap vörös mint a vérem,
de ha megalvad légy talpig feketében,
állj ki az esőbe lemossa a zápor,
mert félek még halni, ám élni túl bátor.

Fülöp Kálmán: A vén tükör

Hogy ki vagyok,
magam sem tudom,
találgatom, de
nem jön rá válasz,
bár szeretném
megismerni végre,
és átadni önmagam
a mának –
úgy bujkálok
magam elől félve,
mintha bűnök
marcangolnák lelkem –
de a tükör
tiszta lapját nézve
mosolyomból
magamra ismertem.

Ilies Renáta: Korosodó

tegyen hamis ígéretet,
hogy engem majd jobbá tehet.
rajta kívül nincsen másom.
nevessen az elmúláson.
ketten feküdjünk a hőre
lassan lágyuló időre.
s ha a halál sírva jön el,
ő legyen, ki sírba ölel.

Jóna Dávid: Ősz

Ősz 1.
Szelíd halál, törvényt követ,
látszódnak a sóhajok,
vízre hulló levelek,
mint apró kicsi csónakok
szelik a vizet.
Ősz 2.
Keki színű vakolatingében
áll mellettem a présház,
a diófa dühösen a homlokát a cserepeihez veri,
a mulandóságát beismeri,
miközben köpködi, nyálazza a járdát a köd,
csontot villant a nyári dög,
felejteni készül a világ.
Ősz 3.
Rongyos az akác,
átvérzett levelüket rázzák a fák,
a nádas hajlong a nedves szélben,
olyan ott a vízparton, mint egy széttépett szalmazsák
a megkísértett villámfényben,
dörög, mint az üvöltés utáni tompa végzet
egy faluszéli mészárszékben,
hol megszokott a halál.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Egy teát?

Olyan hosszú lesz most a tél.
Tudom.
Némán szólít meg majd
minden elárvult hajnalon.
Egy teával kínál
és mesélünk majd
a forró gőz felett.
Bár azt hiszem,
leginkább majd
csak magamról kérdezek.

Ő válaszol...
...én meg csak hallgatom.

És hagyom,
hogy meggyőzzön...
... hogy most jó nekem.
Nagyon.

Kolev András: Lehetsz te más

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
csak ne mondd, hogy további pénz jár neked,
mert valaha valakid bujkált egy padláson,
s mindezért nem kaptál még eleget.

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
csak henyélés helyett jöjj el velem,
osztozzunk egymást közt munkán és szerszámon,
s ne akarj élni a kenyeremen.

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
csak ne sértődj meg, ha mondom, beteg,
hogy férfiként tangában hétszínű deszkákon
riszálod ribancmód fenekedet.

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
csak ne vedd a szádra az Isten nevét,
s mert vásárolt áldás van csupán a szektádon,
ne kívánd javaink egytizedét.

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
csak ne lepődj meg, ha dühös leszek,
mert bosszant, hogy úgy lopod szét az országom:
bűnökhöz hajlítgatsz törvényeket.

Lehetsz te más, én azt nem bánom,
de fogadd el azt, hogy az vagyok én,
ki elfogad téged, de csak,  ha úgy látom,
neked is fontos a más vélemény.

M. Karácsonyi Bea: Lapozok

lebontom az arcom
új álarcot húzok
rímből sárból sarkot
lesznek új kontúrok
most nyúzom a bőröm
vérerek indáznak
van pár líra-tőröm
nincs akibe vágjam

csak úgy erdő lennék
őzekkel törpékkel
lennél te a vendég
mese kék lepkékkel
most nyúzom a bőröm
papírillat árad
színes lapú őszön
húzok betűszárat

Marcsák Gergely: Fekete-Tisza

Hajam még őrzi, tartja híven
az éj fejemre hullt színét,
és vért szivattyúz gyönge szívem.
Ne tartsatok hát gyászmisét,

mert élünk. És ahol az úton
a két folyónak násza vár,
a Mármaros engem s a húgom
sziklái börtönébe zár.

S ha elhagynak a szenvedések,
a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s az Úrhoz átevez.

Hasamban hordom szégyenemre
oláh zsiványok gyermekét.
Üt-rúg, amint az apja tette,
és gyűlölet feszíti szét.

szozattovabbacikkhez

Márkus László: Nézd

nézd
hogy futnak a fékevesztett felhők
vad őszi szél kezében ösztökéjük

nézd
vérpettyezte leveleitől búcsúzkodva
a hárs ágain megannyi könny a köd

nézd
tüllszoknyát öltött a fess tévétorony
a piruett ettől még nem megy neki

nézd
markunkból hasztalan csurran az idő
miazmás hordaléka lassítja léptünket

nézd
szemem kékje savószínre szürkült
ám benne te vagy a kacagó tavasz

Móritz Mátyás: Abitus (Elutazás)

be a lábam nyomát friss és járatlan utakkal hintem
feledve a napokat mik sértettek és összetörtek
örülve az élményeknek mik nem voltak terveimben
egyre erősebbé válva mint ellenszélben a tölgyek
oda hol a reményt és a hitet szem elől nem vesztem
el sem képzelve magamnak szebb napokat és szebb hetet
szinte menekülve onnan ahol eddig gyökereztem
köszöntve a legnemesebb emberbaráti tetteket

túllépve minden bántó szón túl lépve minden intelmen
nem törődbe azzal sem ki a nevem is elfeledte
hogy magamévá tehessem amit eddig nem ismertem
hogy meg ne vénüljek ifjan a vén dolgok közepette
éhezve a szót a vigaszt a derűt és a falatot
éhezve a csodát amit helyettem más sosem él át
feledve a sok kényelmetlen unalmas szennyes pillanatot
kiszakadva önmagamból megjárva a sztratoszférát

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona: Holt idő

Nyújtózik az égbolt, hűvös takaróján halványul a csillag.
Ősz hull, kavarog, kései lonc illata lóg,
léptek alá kék foltos csendet ken a város,
álmos vackán békén pihenő eb ma a sár.
Holt idő szitál,
fal mentén meglapul,
nyirkos álmokat szorong a szürke félhomály.

Ólom révület bénít, lecsorgó ablaktábla-szemmel állok,
nyüszítve utcára bámul a szűk, ráncba gyűrt óra,
elmúlás kúszik, loppal körüljár, nehéz mutatója végén
bágyadtan csüng a nem vallott világ.
Halál ólálkodik,
horpadt mellén doh, megült imák és rongyos szegélyű, megfakult stóla.
Vértelen suttogás terül, ütemnek én:
elbotló lélegzetvételek,
nem hallott ,
lehajtott fejű,
keresztre álmodott,
bús szimfóniák.

Paál Marcell Hesperus: Modern Mitológia

.
Zabkása van az ég helyén,
kavargatják az angyalok.
Földig lógnak az istenek,
túl sok köztük a tetszhalott,
kikről példát vesz az ember.
.
Hamburger van a Föld helyén,
mócsingos, akár az ördögök.
A befejezetlen másvilág
az élők közé költözött,
s méreget. Farkasszemekkel.
.
Halszálkát köpköd a rőt pokol,
fulladoznak a démonok,
bűnt öklend széjjel Babilon,
jobbára semmi sem változott.
Sorsunk szépülő falanszter.

Pethő László Árpád: Hamuban áztak

Fojt – folyik  véred
lábhoz fegyverrel  tessék
lőni – ölni tán

maradjon égben
a szilánk és arc sem lesz
gondolat – sóhaj

bolyong  terítve
szétkenve fákon mezőn
békétlen – árván

szüleid  sírját
nem látod rég – nagyszülő
fátyla borítja

Isten  takarja -:
ne lásd süllyedését az
elveszett végnek

szozattovabbacikkhez

Rajki Rita: Skarlát betű

Jelölve ártatlanul,ajkakból
kitörő végszóval,
nyers húsból nyíló, rózsalugas
fájdalommá tekergő,
megtévedt emberi szív.

Jelölve ártatlanul, ökölbe
taszított rebbenő
szempár mögül
kiles a lélek.

Jelölve ártatlanul,
hangja elomlik,
akinek vérében fürdik a sors.
Nem várt talányban
kallódó pillanat,
s lám skarlát betűt vet rám
az árnyék.

Szele Anna: Elköltözve

akkoriban még szerettünk élni
és szerettük egymást is
a belvárosban laktunk
néhány utcára a Duna-parttól
folydogáltak a hétköznapjaink
szombatra mindig beszivárgott az utcai járdáról
egy-egy részeg vizelete és hányása a kapualjunkba
a házmesterasszony ilyenkor
sem hipózta fel a sakktábla-mintás kőlapokat
alig bírtuk tovább a bűzt egy légvételnél
a kukatárolóban ideiglenesen egy madárka testű néni lakott
háromszor másfél méteren
és egyharmadnyi vécéülőkét is birtokolt a közös budiból
nagyobb szükség esetére
ezeken kívül egy ládányi terület is illette
hozzá föld
miket sosem birtokolt

szozattovabbacikkhez

Székely-Máté László: A vámszedő

Sáros vízbe fémcölöpöt vertek.
Jó embered rossz kárán tanul.
Hol teremnek érett édenkertek?
Újjászületsz láthatatlanul.

Száraz földbe határkarót nyomtak.
Lélegzetet kért egy vámszedő.
Pihennek az élők, és a holtak
ültetvényén szánt a jégeső.

Fagyott hóban olvadás az élet.
Gyökér volt, és görbe, puszta szár.
Sáros vízből apró zöld levél lett,
mégis ordít, ordít egy szamár.

Műanyagból gyártott olcsó pányva,
kikötözve gyérülő gyepen.
Nézd az erdőt, őrangyal vigyázza,
mély veremben vár az élelem.

Fáradt kézbe fémszögeket vertek.
Házak romján ferde, szürke kő.
Kísértenek ősrégi szerelmek,
visszatér a végső vámszedő.

Szlávics Noémi: Skicc

szívig tart egyetlen magánya
nem érdekli se fia borja lánya
senkinek idegeneket keres
gyógyszerül pusztulásra remeg
benne az ideg minden idegszála
nem érti meg nem érti meg

Varga Rudolf: GYÖNYÖRŰ TÉVEDÉSE

Féreg? féreglyuk
szívében?
porszem? valami porszem
a tekintetében? örökkön száll,
száll egy világító
porszem, hullócsillag?
káprázat? örökkön
örökké, időtlen,
időtlen bámulja,
bámulja köldöke
forradását, féreg?
féreglyuk? kell hogy lét,
létezzen, lélegezzen!
lélegezzen, csak lélegezzen
gyönyörű,
gyönyörű tévedése!

Varga Árpád: A teremtés nyelve

Ahogyan ős-erős retek vagy torma íze fáj
– felizzítja nyelvemet, mégis tompul tőle a száj –,
úgy mart, hasított belém a gondolat,
hogy a magyar mindig
a teremtés nyelve marad!
 
Úgy csuklom ízétől: kapkodva kiáltok:
inni adjatok drága cimborák, közeli barátok!
Remélem, ti legalább jól tudjátok,
hogy a hivatalos nyelv még nem anyanyelv,
mert ha az anyanyelvet tanítjátok,
átok helyett velős holnap köszönt rátok!
 
Az erős íz csak felizzít,
csak cselekvésre sarkall –
így hát, teszem fel néktek a kérdést:
cimborák,
vajon azt jól tudjátok-e,
hogy ma ki a magyar?
 
szozattovabbacikkhez

Vámos Hang György: Ámító

Legyetek rosszak, muszájból!
Farkas kell a fenevad kosnak
s a házakra kakos’ nagy lángból..

Aki mást mond: ámít!
A többi nem számít!

Legyetek otromba móka!
Ravazdibb a lúd, mint a róka!
Kevés az eszkimó, sok a fóka!

Aki mást mond: ámít!
A többi nem számít!

Legyetek gazok, rablók!
Legyeket imád a sok pók!
Meg ne adjatok adott szót!

Aki mást mond: ámít!
A többi nem számít!

szozattovabbacikkhez

Vernyik László: Nem vagyok én...

.
Nem vagyok én Neked fontos!
-Fontos az, mit vizsgál agyvelő,
vagy csodálkozva hallgat felette
a végtelentől rettegő idő!
Ha a téli ég kormos, kályhafüst.
Ha a hiányod oson a házak között,
s mindenütt!
Loccsan a csendesség fekete vére.
Kihűlt csókod még égbekiált!
Én emlékszem, az Isten szerelmére,
hogy fellapozta hófehér kezed,
a ki soha sem nyitott Bibliát!
Az Ószövetség verseiben voltál
Mózes kezében a bot.
Dávid szájában a 101. zsoltár...
De jött utánad minden, nagy bajod!
úgy hittem Benned, úgy vártalak, esdve,
mint apa, hogyha egy fiút temet!
És kapaszkodik egy rozoga keresztbe,
hogy feltámassza a szerelmedet!

Ásgúthy Erzsébet: Ló az aszfalton

Az aszfalt nedves fényen úszott, s a ló
az aszfalton elcsúszott.
Térdre esett.
Nem nagy eset. Kissé zavartan
nevetett a ló.
Kissé zavartan vihogott, s könnyedén
talpra akart állni. De
nem tudott aszfalton járni, mert
vidéki ló volt szegény, s az aszfalt
síkos volt s kemény.

szozattovabbacikkhez

halottló

Kövesdi László: Atlantiszi menekült dala

A felhők még a völgyben szántanak,
mint barna földben izmos pór-eke,
s a csúcsok még győzelmesen kiválnak,
mint tűnt gyermekkorunk Atlantiszának
kristállyá dermedő üveghegye.

Kék még az ég; nem éri semmi gátlás;
mi lent van, födi már a köd, a távol.
A sziklán ülök és a csúcsokat
nézem, mindezt, ami eddig megmaradt
tiszta gyermekkorunk Atlantiszából.

Újtátrafüred, 1944. aug.

Stelczer Endre: Áltatás

Nem engedik, hogy őszinte legyek,
akik azt prédikálják:
hazudni bűn.

Nem engedik kitárnom vénült lelkemet,
mert: a testem még fiatal.
Nem engedik, hogy halálról beszéljek,
mert: előttem áll az Élet!

Mért nem szabad erről beszélnem?
Tudom, ti is látjátok a bölcsődben a halált
s a pólyára ejtett szemfedőt.
Álmodjátok a jövőt, megborzongtok,
de szép álmokról beszéltek mégis.

Szenes Erzsi: Halottakat idézek

Halottakat idézek,
s magamat is már csak
a múltban látom.
Mintha nem is élnék
s egy másik csillagról
néznék le a földre.
Ott, ott, amott az én voltam,
abban a táncos körben.
Most fekszem a gödörben,
s csak kihűlt agyamban
rajzanak még a képek.
Hová húzódott a valóság előttem?
Annyi nyomom se maradt sehol,
mint elsuhanó árnynak a falon.
Légüres térben lebegek,
hol senkivel sem találkozom.
Hiszen a szívem még eleven,
ha már megöltek,
miért nem szúrták át a szívem?
Miért van csak múltam,
miért nincs jelenem,
miért nincs jövőm?

Szeredai Gruber Károly: A pozsonyi Duna-parton

Ma nyári vágy suttog merészen
a Duna-parton. Este van.
Reviczky emlékét idézem,
ki itt járt, s elhullt hangtalan.

Meghalt hősnél titoktartóbban,
de édes dalzenéje él,
s lágyan zeng minden ifjú csókban…
Illathullámot hoz a szél.

Jobb volna tán most hazamenni,
Mint ülni fátylas hold alatt.
Kezemet halkan összetenni:
Volt… nincs… Az élet elszaladt.

De régi álmok énekelve
marasztanak… nincs változás.
Ott jön a költő szép szerelme –
ábrándos, szőke, kékruhás…

Gaál Áron: Ha elfogynak a szavaim

A fulladás lehet ilyen,
amikor elfogy a levegő,
amikor már nincsen „igen”,
és körül ölel a föld,
amikor a válasz „nem”
a „volt”, a „nincs”,
a kárhozat lehet ilyen,
ha elfogynak a szavaim.

Jagos István Róbert: Légy minden

Légy a csend szavaim között.
Angyal, ki éjjel könnyel öntözött.
Sóhaj, páradús reggelen,
a csók elernyedt testemen.
Remény, ha keserű száj ontja szennyét;
otthon, mely a Mindenségtől megvéd.
Láz: forró, perzselő.
Nő, anya, tiltott szeretőm.

2010

Kapui Ágota: Pusztában

a pusztában maradottak hitével
várjuk a végtelen utazást
a kiáltás visszhangos végét
az oázisok árnyékolta utakat
ahol csenevész reményt növeszt
a kiszomjazott élet
sós verejtékkel öntözött
fűszálnyi diadalt

a pusztában maradottak
hitével kezdjük újra a semmit
fenékig isszuk  a kénezett szó poharát
a csend törékeny kelyhéből
csöppen a mézízű-szólam
kesernyés mázzal leöntött
vigasztalás.

                    2016

Kányádi Sándor: Távolodóban

távolra még ellát a szem
de a közeli apróságok
már a betűk is megkívánnak
félkarnyújtásnyi távolságot

és ködösül a távol is
heggyel az ég egybemosódik
és kezded el-elhagyogatni
fontosnak vélt vinnivalóid

süllyedőben emelkedőben
látod a foszló láthatárt is
osztogasd szét amid maradt
ingyen is átvisz ha ki átvisz

s hátra ne nézz kiket szeretsz
a maguk útján nem utánad
mendegélnek akaszd a fára
üresen maradt tarisznyádat

1996

Szervác József: Az ég, a föld...

Az ég a föld alá is eltalál,
a víz, a jég alá is eltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld alatt halált talál,
a víz, a jég alatt halált talál,
az ég a föld alól előtalál,
a víz, a jég alól előtalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég a föld fölött halált talál,
a víz, a jég fölött halált talál,
az ég az égbe is csak föltalál
- ahol nincs élet, nincsen ott halál -
s az ég az égben halált nem talál,
s az ég az égből már ki nem talál.

Arany-Tóth Katalin: VAN...

Van, kinek gyermeket nem ad az Ég,
Van, ki eldobja gyáván szülöttjét.
Van, kinek hiába fogod kezét,
Van, ki veled élné le életét.
Van, ki másban keresi a hibát,
Van, ki sosem védi meg igazát.
Van, ki szerény, s ezért eltapossák,
Van, ki büszke, kihívó mutatvány.
Van, ki gazdag, de szívet nem kapott,
Van, ki szegényen él minden napot.
Van, ki kér, és szégyen neki a ,,nincs",
Van, ki lop, miközben szégyene nincs.
Van, kinek arca szép, de lelke nincs,
Van, ki csúfságban is egy drága kincs.
Van, ki az egészségtől kicsattan,
Van, ki éltében fetreng a kínban.
Van, ki hiába néz, nem lát sokat,
Van, ki behunyt szemmel sem tapogat.
Van, ki bátran mondja a szavakat,
Van, ki bölcsen hallgat, s csak bólogat.
Van, ki vadul szórja az átkokat,
Van, ki imát mond a kereszt alatt.
Van, kinek élete csúf véget ér,
Van, kinek léte áldott, tiszta fény.

Czipott György: (.)szoros elszámolás

.egy egy késővirág

.hajnalhideg kilúgoz
mosolyt csöndesigét
görbedt égérintőn
kalimpálva hullnak
meszes angyaltollak

.lomtárba került hát
velemfonnyadt nyár is
vámpecsét visszája

.minta érték nélkül

galambtetem

Deák Mór: PARÁNYI EGÉSZ

panaszkodni volna mit de nincsen rá okom
száraz lábbal keltem át az óceánokon
üres szívvel körbenézni szépen nem lehet
körbenézek s teletöltöm üres szívemet

minden bűnért meglakolni hiábavaló
arra ott van mentségünknek a mindenható
kicsi kínok között estig elbandukolok
s álmomban majd megmosolygom ami kínozott

alma
körte
szőlő
dió
mindet szeretem
néha eltűnődöm hosszan
rövid nevemen
vékony pénzem még az árát sem is éri meg
szétgurulva forintjaim mind rajtam nevet

voltam én de ki voltam én loptam a napot
többet nem is kértem annál mint amit adott
s most már minden ajándékot visszaadni kész
a parányi részből épült parányi egész

Demeter Zsolt: Segítség

Segítség !
Ezt a szót festi
az utcák kövére
a vér, a piros ér,
holtak arcáról
lassan szivárog .
Ezt ordítja a város
sok ezer torka,
a fekete sikátorok,
ahova meghalni hordta
a szabadság
bátran elvérzett hőseit.
Az erdők régiség ,
tölgyek, jegenyék, nyírfák,
szüntelenül sírják,
segítség .
A telefon póznákban
ott remeg
és fut a dróton át,
mint végső üzenet
a világ füléhez.

Ernst Ferenc: Helyben topog

Kezemben függőt tart a görcs
talpamra kérget von a sár
ha van mit, kérlek újra : tölts!
Még közel, s messzi még a nyár.
Hajamba fullad pár színes levél,
szemembe esők hullanak,
a jövő ma bennem él,
holnapra, ez is múlt marad.
Lábnyomom a fűben bújik el,
onnan pásztáz, kopár bokrokat,
néma völgyeket figyel,
ahogy az örökzöld világ
susogva bólogat.
Érett termésből magvak hullanak,
ágyuk már öreg, rothadó avar,
talán egyszer, még rájuk süt a nap,
ha kikelnek, senkit nem zavar.
Holnap is lesz, meg madárdal,
újabb reggel, egy másik ébredés,
s holnap is esznek nagy kanállal,
lesz sok, s lesz nagyon kevés.
Tudom, tudod, valahogy
mindig élni kell,
nem maradni fáj:
Nem indulni el..
MERT
A világ szép,
az egész így kerek,
magánytengerbe fulladnak
átlagemberek.

Fülöp Kálmán: A barátságok gyökerei

A barátságok gyökerei,
ha kiszakadnak a mából,
kiskapuk nyílnak a holnapba –
a jó és rossz pilléreibe
kapaszkodva
egyensúlyoz az akarat,

s a történések
lefoglalnak téged,
és gondolataid
rongyos foszlányain
átbotlik a délután.

Hajnal Éva: és ősz

.
levegő után kapkod ez a reggel
ólomkatonák ágaskodnak és zuhannak
minden lecsupaszított ágvég tenyerébe
segítségért könyörög az erdő
nyirkos homály harsan avarillaton
itt nincs térerő
lám
semmi sincs
csend van
és ősz

Jankovics Zoltán: Anyagtalan őszi gesztenyés vers

Zsíros szürkéjét a rögnek
az őszből bámulom. Bikák hörögnek.
Domboldalamra fénylő gesztenyék
koppanva hullnak, elgörögnek.

Elgörögnek, fogaim kivásnak
nem írok se magamnak, se másnak.
Megmértem és formája, súlya nem volt
sőt, anyaga sem volt az alkotásnak.

A semmi tömbjére vésőm illenék-e?
Nincs-vászonnak volna zöldje, kéke?
Szavak és gesztenyék koppanva hullanak,
a költőnek nincs semmi menedéke.

Elgörgő, fénylő gesztenyéknek,
akik most lenti létbe kezdenének
zsírszürke hullását csendben bámulom:
Anyaga-súlya nincs a létnek!

Ebben a rézvörös, szédítő csodában
bénultan, de mégis nagy harmóniában
mosolygok múló súlytalanságomon,
s tovagörgök tüskés gesztenyeruhában.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf