Erdélyi József: Őszinte vallomás

Észak felé repül a vadlúd,
hófolt sincs már a Pilisen;
jön a tavasz, csak te maradsz el,
én hűtlen ifjú kedvesem;
költőd öregszik, néha mégis
gondol reád, így, amidőn
észak felé repül a vadlúd,
s hófolt sincs már a hegytetőn.

Jön a tavasz újra meg újra,
langy szelek szárnyán közeleg;
gondolsz-e a költőre néha;
gondol-e rád szegény öreg,
bolond költő, fáj még a szíve?…
Ha őszintén kell vallanom,
nem fáj semmi; tán az sem fáj már,
hogy nem fáj semmi fájdalom.

Hiúság volt az én szerelmem,
de majd megölt a hiúság;
egy szép utolsót rúgott benne
egy csóktalan, hős ifjúság,
s meghalt, eltűnt, akár a bércről
a hófolt, híre sem maradt;
csobogva fut a víz a völgybe
s jönnek a vándormadarak…

                                             1963