Fazekas Mihály: Ámelihez
Véled való mulatásom
Táplálta életemet,
Tőled való elválásom
Sietteti végemet.
Ámelim! míg öleltelek,
Haláltól tudtam félni, –
Mióta elvesztettelek:
Félek azóta élni…
Gondolám, e fa enyhébe
Hogy majd nyugalmam lelem.
S ím könnyebbülés helyébe
Még kínomat terhelem.
E hely szerelmünk kezdését
Juttatja bús eszembe;
Hallom egy galamb nyögését,
S könnyek gyűlnek szemembe.