Lendvai István: Versek a szerelemről

    -Virágének-

Mindöröktől, úgy tudom,
húgom vagy te, kis húgom.

Hol is laktunk? tudja Ég,
de ismertelek mindég.

Egyszer megszöktem hazul,
s csak te vártál szótlanul,

vártál templom csöndesén,
nyári kertnek hűvösén,

Ősz esőjén, Tél haván,
s megviharzó éjszakán.

Nem riasztott semmi sem:
rút kalandom, rossz hírem,

hasztalan fordult feléd
torz tükör, hamis beszéd,

vártál, hogyha fájtam is,
ha szívedbe vájtam is,

s mikor benyitottam rád,
kezemre hajolt a szád.

Mindöröktől ismerős,
könnyel, csókkal vagy erős,

rossz úton és jó úton
húgom maradsz, ki húgom.

    -Almavirág-

Az almafán akkor fakadtak
szent, pirosló virágsebek,
mikor alóla néztük a zölddel dús hegyet.
Gyümölcs lett már minden virágból,
seb csak a szívünkön maradt,
de nélküled többé nem ülök almafa alatt.

A tavasz mindig úgy jön hozzám:
fölöttem almavirág,
s én szótlan, mélán gondolok messze terád.

    -Mária-

Mária szép, mint a nyári dél.
Arany a haja
és piros karja aratást beszél.

Mária szép, mert választott leány,
és boldog mellén
élet virul majd, pufók nehány.

Mária szép, őt köszöntse dal,
mert mosolya víg,
s erős járása nyugodt diadal.