„Mind a két oldalon van hiba: Ukrajnában sokan elhiszik, hogy Magyarország el akarja venni Kárpátalját, Magyarországon pedig sokan csak az ukrán nacionalizmust látják” – vallja Dmitro Tuzsanszkij ungvári politikai elemző. Az Institute for Central European Strategy kutatóközpont igazgatóját az ukrán politikai játszmákról, Kijev és Budapest viszonyáról, valamint az orosz befolyásolási kísérletekről is kérdeztük.
A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nem az az erő, ha egy kis nemzetiségi közösséget összeroppantanak, hanem az, ha létezését elfogadják, értéknek tekintik.
Új év, új lehetőségek, olvashatjuk a hasonló tartalmú szlogeneket az év eleji zsongásban. Volt időszak, amikor úgy siklottam át az ehhez hasonló felhívások felett, mintha ott sem lettek volna. Néhány nappal ezelőtt azonban komolyan gondolkodóba estem: mi lesz veled, kárpátaljai magyar közösség? Az év tartogat-e új lehetőségeket?
Sikerülhet-e a harag gúnyáját levetni? Azt a gúnyát, amit az utóbbi évek alatt egyre keményebbre húztak.
Az utóbbi hónapok azt mutatják, sajnos sokszor próbálták meg elhitetni az emberrel, hogy csak azért, mert nem a többségi nemzet nyelvén szeretne kenyeret kérni a helyi pékségben, már valóban egy egész ország ellensége lehet.
A nemzeti kisebbségek jogvédelmének megerősítésére irányuló Minority SafePack kezdeményezés elutasítása után egyértelmű, hogy az Európai Uniót nem igazán érdeklik a kisebbségi jogok. De az EU–Ukrajna társulási megállapodás végrehajtása kapcsán az Európai Parlament által 2021. február 11-én kiadott állásfoglalás néhány pontjából az is kiderül, hogy az a cinizmus, amit Kijev a kisebbségi jogok szűkítése és a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos tevékenysége terén művel, még az EU-nak is sok.
Az Európai Parlament 2021. február 11-i állásfoglalása az EU–Ukrajna társulási megállapodás végrehajtásáról című dokumentum néhány bekezdése közvetve vagy közvetlenül érinti a kárpátaljai magyar közösséget, és alátámasztja fenti következtetésünket.
Fischer-Colbrie Ágoston, Santhó Károly, Niszler Teodóz, Maár Károly: kassai megyéspüspök, pozsonyi kanonok, pannonhalmi perjel és pápai kamarás. Közös bennük, hogy mindannyian jeles egyházi tisztséget töltöttek be, s valamennyien Zselízen látták meg a napvilágot. Van ugyanakkor egy ötödik egyházi személy is, aki nem az egyházi, de a világi pályán jutott magasra. Bár Fischer-Colbrie is volt a Magyar Királyság országgyűlési képviselője, de a püspökségből fakadó főrendi házi (Felső Kamara) tisztség esetében inkább szimbolikus, mint politikai volt. Annak ellenére is, hogy később, Csehszlovákia megalakulásával kimondottan aktívvá vált politikailag és egyik alapítója lett a később Esterházy János által is fémjelzett Országos Keresztényszocialista Pártnak.
1947. február 10-én írták alá a második világháború győztes szövetséges hatalmainak és a tengelyhatalmak államai közül Olaszország, Magyarország, Románia, Finnország és Bulgária képviselői a párizsi békeszerződéseket. Mindenik vesztes állammal külön békeszerződést kötöttek, a győztesek oldalán nem minden esetben ugyanaz a felállás. Románia megkapta Észak-Erdélyt, de elveszítette Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Dél-Dobrudzsát. Magyarország esetében visszaállították a területét drasztikusan megcsonkító trianoni határokat, sőt, még három települést Csehszlovákiához csatoltak. A dokumentum kimondja, hogy Magyarország és Románia között a hadiállapot megszűnik. Mai Történelmünk rovatunkban a Gyöngyösi János külügyminiszter által aláírt magyar békeszerződésből közlünk részleteket az 1947. július 25-én kihirdetett 1947. évi XVIII. törvény alapján – cikkelyszámozás nélkül.
„Megmentette” az amerikai elnökválasztást egy balos aktivistákból, tech óriáscégekből, vállalatvezetőkből, választási gurukból és szakszervezetisekből álló „összeesküvés” a Time magazin szerint. A patinás lap nagyszabású riportban számol be büszkén arról, hogy az amerikai baloldali-liberális erők miként avatkoztak be a kampányba és a választás lebonyolításába – a szerintük megfelelő fejlemények biztosítása érdekében. Részletes cikkszemlénk következik – kommentár nélkül.
„A 2020-as választás titkos történetének résztvevői ezért akarják elmondani, mi történt, még akkor is, ha úgy hangzik, mint egy paranoid lázálom – befolyásos emberek iparágakon és ideológiákon átnyúló közös munkálkodása a színfalak mögött, hogy befolyásolják a közfelfogást, megváltoztassák a szabályokat és a törvényeket, irányítsák a média tudósításait és ellenőrizzék az információ áramlását. Nem csalták el a választást, hanem megerősítették azt. És hiszik, hogy a közvéleménynek meg kell ismernie a rendszer törékenységét, hogy biztosítsák a demokrácia megmaradását Amerikában.”
„Ahogy maga a társadalom az embert mint embert termeli, úgy a társadalmat az ember termeli” – vessenek meg érte, de nagyjából ez az egyetlen mondat maradt meg bennem az egykor kötelezően tanult tudományos szocializmusból (vagy dialektikus materializmus volt?). Így aztán a gyurcsányizmus mibenlétének efféle hangzatos, de tökéletesen értelmetlen meghatározását a ma is köztünk és velünk élő marxizmusra kell hagynom. Be kell érniük egy kevésbé „tudományos”, ámde legalább igaz definícióval.
– 2022-ben országgyűlési választások lesznek. Az erkölcsi- és gazdaságvezetési előny miatt akár hátra is dőlhetnénk kényelmes fotelunkban, azonban a nagyon is valóságos láthatatlan világhatalom minden és mindenféle erejével azon lesz, hogy ne lehessen annyira gyakorlat- és értelemszerű a nemzet tisztán gondolkodó hányadának e választás kimenetele. Fölnőtt egy korosztály, akinek a harminckét év előtti magyar világ már fölfoghatatlan, az arról való gondolkodás fárasztó és ósdi. Az ekkor szülővé lettek elmúlasztották a köztes és megelőző történésekre felhívni figyelmüket, ezzel sebezhetővé, félrevezethetővé tették gyermekeiket. Van mit bepótolnunk, mert e tisztánlátás nélkül szemünk láttán tönkremehet életük – de az unokák és sokaknak a dédunokák jövője is –, óriási a felelősségünk.
Ezért szedtük csokorba a Magyar Nemzet hasábjain megjelent írások linkjeit, mert a felejtés nemzethalálba is torkollhat. (szerk. Czipott György) –
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után általános volt a vélemény, hogy Gyurcsány Ferenc politikai pályafutása befejeződött. Tizenöt évvel később ugyanez a Gyurcsány Ferenc a legerősebb ellenzéki formáció vezetője, a baloldali kényszerkoalíció legbefolyásosabb személyisége, az ő döntésén és stratégiáján múlik, hogyan és kikkel fusson neki az ellenzék a jövőre esedékes országgyűlési választásoknak.
Sokan emlékeznek arra furcsa esetre, amikor Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egyik írásában párhuzamot vont a holokauszt borzalmai és a mai liberálisok politikája között. Eddig az volt az utolsó írása. Demeter Szilárdot ugyanis az eltörlés kultúráját követő baloldaliak meghurcolták, egy héten át ütötték-verték, virtuálisan meglincselték, addig-addig támadták, míg a nagy harcos, a barátunk, kénytelen volt visszavonulni.
A történet azért volt rémisztő, mert komoly írástudók vezényelték a lincselését, olyanok nácizták a PIM főigazgatóját, akik egészen biztosan tudták – írni-olvasni tudó emberekről beszélünk –, hogy a hazai és nemzetközi baloldal haragját kiváltó írás nem antiszemita.
De Demeter nagyvad, óriási küzdő, egy olyan író, publicista, aki az Origón hetente többször is az őrjöngő és képmutató liberálisok vérébe mártotta a tollát, minden egyes új írásával csatákat és vitákat nyert, kemény és logikailag helytálló dolgozatai rengeteg embert értek el, így a gentlemen’s agreement és a politikai háborúk írott és íratlan, nyomokban fair playt tartalmazó szabályai sem vonatkoztak rá, bármilyen aljas fegyvert be lehetett vetni ellene.
A rádió mellé kiküldött igazolóbizottság folytatólagosan tárgyalta Somogyvári Gyula, a rádió igazgatójának s volt országgyűlési képviselőnek igazolási ügyét.
A legutolsó tárgyaláson Somogyvári becsatolta Szakasits Árpád nyilatkozatát. Ebből az tűnt ki, hogy Somogyvári hosszú időn keresztül informálta Szakasitsot a katonai ügyek állásáról és a Szociáldemokrata Párt exponált tagjait a katonai szolgálatban menteni igyekezett.
A tárgyalások során beigazolódott az is, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrét állandóan tájékoztatta a katonai dolgokról és hogy sikeresen teljesített olyan titkos rádiószolgálatot, amely a németek ellen szabotázscselekményekre izgatott. Ennek ellenére a bizottság Somogyvári Gyulát mégis 4 évre eltiltotta mind a rádióban, mind a sajtóban való munkától és mindennemű nyilvános szerepléstől. (Világ, 1945. december 1.)
Tilos lenne a magyar himnusz éneklése is a plenáris üléseken.
Az ukrán Legfelső Tanácsnál beregisztráltak egy törvényjavaslatot, mely szabályozná más államok szimbólumainak használatát az önkormányzati hivatalok épületein – írja a Kárpát.ua.
Az oldal szerint „ha a valóságból indulunk ki, a törvénytervezet A magyar zászlókról Kárpátalján címet is viselhetné”.
Az 5049-es számú törvényjavaslatot a Nép szolgája, a Bizalom és a Jövőért párt 29 képviselője kezdeményezte. A dokumentum fő szerzője Anatolij Kosztyuh kárpátaljai képviselő.
Amennyiben elfogadják a törvényt, az adminisztratív épületek homlokzatán és helyiségeiben, illetve a helyi önkormányzatok kommunális vállalatai, hivatalai és szervezetei épületének homlokzatán kizárólag Ukrajna zászlaját engedélyezik kihelyezni. Az adminisztratív hivatalok esetében kivételt képeznek azok az esetek, ha az adott épületben külföldi delegáció tartózkodik. Ez a kivétel azonban nem terjed ki a kommunális tulajdonban lévő vállalatokra, hivatalokra és szervezetekre, melyekbe az iskolák és más szociális objektumok is beletartoznak.
S ha még nem lenne elég, a törvény azt javasolja a képviselőknek, hogy minden plenáris ülés elején és végén énekeljék el az ukrán himnuszt,
más országok himnuszának eléneklése pedig szigorúan tilos.
Mielőtt a lényegre térnék, el kell mondjam, hogy szeretem a tényekkel alátámasztott közléseket, mert ez jelenti a tiszta gondolkodás alapját. Nyilván különböző sajtós műfajok léteznek, melyekben tényeken kívül akár eszmei vagy etikai nézetkülönbségeket jelenítenek meg, de egy közös mindig van bennük, nem állítanak valótlanságot, nem mérgezik hazugságokkal a közösséget.
A lényeg: napokban többen hívtak, hogy valaki újra csak teleszórta a felvidéki magyar közbeszéd egy részét mocskolódással, hazugságok állításával és személyem gyalázásával (is). Kérdezik, miért nem válaszolok neki? Jeleztem: nem olvasom, egyébként is értelmetlen, mert a hazugsággyár állításara válaszolni felesleges, úgyis újabb hazugságot áraszt ki magából – ez a lételeme, ez élteti. Aki ismeri a Szlovák(iai) Újságíró Szövetség Etikai Szabályzatát, az pontosan tudja, a szakma elvárja az olyan értékek betartását, mint igazságosság, a tisztelet, a ténytisztelet, mert ezeket kell(ene) közvetítenie a társadalomnak. Az alapelvek, melyekkel a munkáját végzi: a pártatlanság, kiegyensúlyozottság, objektivitás, tisztelet, igazmondás, felelősség és az tények alapos ellenőrzése. Felmerül a kérdés, ha az alapokat sem tartja tiszteletben valaki, akkor az vajon az ő kórképe, vagy a valóban nagybetűs újságírók (sajtósok) meggyalázása-e? A választ nem nekem kell megadnom, mindenkinek saját döntésére bízom.
A Monarchia által biztosított békeidőben egyre több figyelem irányult a szabadságharc idején a hazáért és a nemzetért küzdő honvédekre. Az abszolutizmus elnyomó rendszerét követő kiegyezés egyik következményeként már nemcsak titokban, félelemmel a szívekben lehetett beszélni az 1848-49-es eseményekről, hanem különböző kiadványokban publikálhatták a veteránok visszaemlékezéseit. Közéjük tartozott az Amade családba benősült, a hon szolgálatában huszárezredesként harcoló báró, aki bátorságával és leleményességével vívta ki a tiszteletet. A külföldről származó Üchtritz Emil német anyanyelvű nemesként, fegyverrel a kezében védelmezte Magyarországot.
Életének 77. évében súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt. Már diákként kezdett publikálni a kor erdélyi magyar kulturális lapjaiban.
Első verseskötete, a Másnapos ének 1969-ben jelent meg, melyet még a romániai rendszerváltás előtt a Jegenyekör, majd az Alagutak a hóban követett. Asszonyidő címmel publicisztika-, Bolhalakodalom címmel gyermekvers-kötetet is megjelentetett.
Irodalom, kultúra, hagyományok – kulcsszavak, amelyekkel össze tudnám foglalni a tevékenységed. Hogyan kapcsolódnak egymáshoz a régmúltból átvett, szülőhelyedhez kapcsolódó hagyományok, az iskoláidban tanult történetek az éppen alkotó Gergővel?
Olyan szálakkal, amiket az én csapnivalóan rossz emlékezőtehetségem folyton gyengít, és amiket éppen az alkotással próbálok tartósabbá tenni. Gyakran azt írom meg, amit nem akarok elfelejteni. Történeteket, mint mondod, és történetekben rejlő emberi tartásmintákat is. És abban bízom, hogy ha én megőrzésre érdemesnek találom őket, akkor talán közérdekűek, példaértékűek is lehetnek. A vers mellett a próza és a tudományos írás is az eszközöm ebben a munkában.
