Levél az olvasóhoz - 2018. 10. hó

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt,

       /Radnóti Miklós: Töredék/

 


Tulajdonképpen teljesen másról akartam írni ebben a hónapban, amikor az alábbi hírt olvastam valamely internetes portálon: „Szeptember 10-én találtak rá a rendőrök arra a két holland nő által »működtetett« barcsi szaporító telepre, ahol több mint 100 illegálisan tartott tacskót találtak. A kutyák tartására nemcsak engedélyük nem volt, de borzalmas körülmények között is sínylődtek, összezsúfolva éltek a ház egyik szobájában. A legtöbb kutya borzalmas állapotban volt: alultápláltak, fejletlenek, hullik a szőrük, az izmaik el vannak sorvadva és hasmenésük van. Az egyik kutyának a dobhártyája is ki van szakadva.”
Sajnáltam ezeket a szerencsétlen állatokat, de nem lep meg a dolog. Ma Magyarországon az állatokkal kapcsolatosan rengeteg morális hiba és bűn-bűncselekmény tapasztalható. Számtalan ilyen szaporító „kutya kennelt” működtetnek álcázva pénzéhes tenyésztők. De magam is láttam több, kardal kettészelt macskát Borsodban, az egyik, oláhcigányok által megszállt faluban, ugyanitt csontsovány, kiéhezett lovakat, és már másutt satnya füvű legelő gyepén vegetáló, minden más tápláléktól megfosztott szarvasmarhákat, akiket csak az uniós agrártámogatások meg a spekulációra megvett termőföldek gaztalanítására tartanak tulajdonosai. Az általános felelőtlen állattartást elősegíti az is, hogy ma a városi, de lassan a falusi iskolákban sem tanítják meg a gyerekeket, hogyan kell viselkedni velük, tartani, gondozni egy állatot. Ebben nagyban felelősek az úgynevezett zöldszervezetek és pártok jelentős hányadának álliberalizmusa, akik „humánumból” például nem akarják tudomásul venni azt, hogy napjainkra az  korlátlan urbanizációval karöltve kultúrtájjá vált az elmúlt száz-százötven évben Európa jelentős része. Ma hazánkban irreálisan sok a mezőgazdasági termőterületeken illetve a házikertekben a vadászható nagyvad[vaddisznó, szarvas, őz] köszönhetően a politikát behálózó vadászlobbinak, illetve az úgynevezett, pár hektáros „vadasparkokból”elszökött állatok, amit sznob újgazdagok kényelmes trófeaszerzés okán tartanak fenn. Bár a természet igyekszik tenni a dolgát, a rókák száma az újból megjelent aranysakáloknak illetve az észak magyarországi farkasoknak köszönhetően nagyjából egyensúlyban van, de általánosságban főleg Kelet-európában nem rózsás a helyzet. Lásd a székelyföldi medvegondokat, de beszélhetünk olyan prózai dolgokról is, mint a szürke vagy dolmányos varjak és a seregélyek magyarországi mértéktelen elszaporodása. Az előbbiek nagy tojás és fiókarablók, énekesmadarak, nyúl és fácán, fogoly szaporulatok tűnnek el miattuk. Régebben a vadászok ritkították őket, ma úgy látszik senkit sem érdekel. Ugyanez a helyzet a ragadozó madár populáció hiánya miatti seregély túlnépesedéssel is, amely augusztusban, szeptemberben és októberben végigtarolják a gyümölcsösöket és szőlőültetvényeket. A seregély vándormadár, az ilyenkor itt tartózkodók északról a skandináviából vagy orosz sztyeppékről érkeztek. Ott semmi kárt sem okozhatnak, nálunk viszont azért nem lehet gyéríteni, mert – ki tudja miért – védett madár. Majd megteszik ezt Tunéziában vagy Algériában az arabok, akik hihetetlenül felelőtlenek a környezetükkel, majd megint súlyos mérgek tonnáit szórják éjszaka a nádasokban pihenő madarakra, hanyagul bánva az egyéb vándorló énekes madarakkal, vagy az egyébként is – élő és költőhelyeik eltűntével –  lassan a kihalás szélére jutott fecskékkel.  Visszatérve a kutyakérdésre, itt is erősen hiányos az általános ebtartói morál, a kutyamenhelyek dolgozói a megmondhatói, hogy hány kidobott állatot szednek össze ezek a lelkes és lelkiismeretes állatbarátok a nagy nyári nyaraláshullámok előtt-alatt. Miközben milliós nagyságrendű utazásokra költik a pénzüket egyes lelkiismeretlen „gazdik”, sajnálják azt a pár ezer forintot kiadni egy kutyapanziónak vagy menhelynek, hogy eddigi kedvenceik ne a sintértelepen kössenek ki. Itt kell megemlítenem, hogy azért jó néhány honfitársunkban még működik a szociális érzék, ezek az emberek, akik irgalmas szamaritánusokként, vagy inkább Szent Ferenc kései utódaként időt és pénzt nem sajnálva próbálnak segíteni a közönyös ebtartók öregség, nyaralás, szilveszteri petárdázás, elcsavargás vagy egyéb okokból kihajított, így gazdátlanná vált állatokon. Példa rá a mudimentő egyesület, de számtalan más ehhez hasonló állatvédő-mentő társulatot is megemlíthetnénk. Kis hazánkban erősen hiányosak az ez irányú jogszabályok, az állatkínzások elkövetői általában egy „ejnye-bejnyével”, vagy pénzbírsággal majd megússzák. Persze a paragrafusok mit sem érnek normálisan működő bíróságok nélkül. A „független bíróságoknak” napjainkra még a jogszolgáltatása is erősen hiányos oldala, az igazságszolgáltatásról, a bűnözök méltó büntetésének kiszabásáról nem is beszélve. Láthattuk mennyit ért az áldozatok élete a Rezesova vagy a devecseri vörösiszap katasztrófa ügyében, az elkövetők röhögve dőzsölhetnek tovább, vagy mit ért a veszprémi román kézilabdázó élete a kiváló és igentisztelt magyar „igazságszolgáltatás” jóvoltából. Lehet, hogy Bubu barátomnak van igaza, szerinte általánosságban jobban járnánk, ha a szemet-szemér elv alapján Lynch bíró ítélkezne nemegyszer. Megállapítható, hogy az emberek viselkedése az állatokkal szemben épp olyan brutális, mint embertársaikkal szemben. Felelős ebben a média is, a tv-k ontják az ilyen tárgyú erőszakfilmeket, amelyek különösen primitív, rossz életkörülmények között felnevelkedő gyerekekre veszélyes. Ezek az „alkotások” sugallata szerint a durvaság és erőszak követendő példa, ebből kiindulva nem csoda, hogy minap Badacsonyban egy jelentéktelen vita nyomán halálra rugdostak egy ifjú borászt. Majd kapnak egy pár évet… Ma Magyarországon a bíróság „független” az igazságtól és az igazságosságtól, mert nálunk nekik ehhez joguk van, akárcsak a gátlástalan bűnözőknek a színestévés-konditermes luxusbörtönökhöz, mindenkinek joga-jogai vannak, csak az áldozatoknak nincs! Befejezésül megemlíteném, hogy végtelenül dühít az, hogy a televíziós csatornákban és úgy általánosságban a kardszárnyú delfint vagy orcát gyilkos bálnának nevezik. Ezek a végtelenül intelligens, cetek rendjébe tartozó emlősök szoros családi kötelékben összefogva vadásznak az élelemért és ezt megosztják egymással, azzal is törődve, hogy megtanítsák erre borjaikat. Ők nem „kéjjel ölnek”, ellentétben a föld legkártékonyabb és legönzőbb ragadozójával, az emberrel. Ki akkor inkább a gyilkos?

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf