Levél az olvasóhoz - 2019. 9. hó

„Aki ellentmond, azt ne ellentmondással büntesd,
hanem tanítsd,
mert senki sem gyógyítja meg a bolondot azzal,
ha maga is megbolondul”

       /Antisthenés görög filozófus *Kr.e 444-†322/

 


Közelednek a polgármesteri és képviselőtestületi választások hazánkban, a köztársasági elnök október elejére írta ki – a következő években a magyarországi települések jelenét-jövőjét meghatározó –  voksolást. Az államfő arra biztat mindenkit, hogy „állampolgári jogával élve vegyen részt az idei önkormányzati választáson; „Demokráciánk erejét, stabilitását a nemzet választójoggal rendelkező polgárainak szabad és felelős akaratnyilvánítása biztosítja. Az 1990-ben megtartott első szabad választások óta minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról, a jelenünket és jövőnket meghatározó kérdésekről.”– írja közleményében. Sajnos ez a valóságban egyáltalán nem így van….
Ennek elsődleges oka az, hogy az állandóan foltozgatott önkormányzati választási törvény hatására a „nagypolitika” csatározásai teljesen rákönyökölt, maga alá szorítja, valójában ellehetetleníti – az eredeti szándék szerint helyi érdekeket szolgáló – a szabad önkormányzati választást. Problémát okoz még az is, hogy nagyon-nagyon kevés kivétellel az egyéni anyagi-politikai érdekek vagy személyes bosszúvágy határozza meg ennek a kampánynak a hangulatát is, vagyis ki ígér többet, vagy ki utál kit-kiket jobban. A jobbító, valóban üdvözlendő elképzelés szerint a parlamenti választások a politikai-ideológiai küzdelmet, az önkormányzati pedig a helyi, politikától független érdekérvényesítést szolgálta volna. Az önkormányzati választások azonban egyre inkább félidős politikai erőfelmérésnek tekinthetők, hol tart a jelenlegi kormány és hol az ellenzék. A leggusztustalanabbak pro vagy kontra a vallási hovatartozással manipulálnak, hogy Németh László megfogalmazásával éljek, ők a „mélymagyarok” legalja, vagy, hogy Szabó Dezsőt idézzem, a szellemi asszimiláció mintapéldányai. Ennek jó példája a több médiumból már kiebrudalt Balavány György zsurnaliszta kijelentése: „Azért utálom a Fideszt, mert keresztyén vagyok”. Vagy, hogy néhány baloldali zsidó készen áll arra, hogy együttműködjön az ex-szkinhed vezette [ál szélsőjobboldali párttal* szerk.], a Jobbikkal – írja a nemzetközi zsidó hírügynökség. A Jewish Telegraphic Agency felidézi, hogy 2011-ben Magyarország legnagyobb zsidó szervezete, a Mazsihisz még az akkor nyíltan „szélsőjobboldali” Jobbik betiltására szólította fel az Igazságügyi Minisztériumot, a pártot fasisztának titulálva. Megjegyzik: ehhez képest érdekes fordulat, hogy  néhányan a zsidó közösségben, sőt magában a Mazsihiszben is a Jobbikot legitim partnernek tekintik a „demokratikus változás” elérésre érdekében. A politika azonban változik – írják –, ezért a Fidesz-ellenes zsidók – többek közt a Mazsihiszen belül is – most már partnerként tekintenek a Jobbikra. Hozzáteszik, hogy a közelgő önkormányzati választások egyébként is abszurd politikai szövetségeket szültek: egykori legnagyobb kritikusai fognak most össze a Jobbikkal, mint az MSZP vagy a DK.  Mivel a közvélemény-kutatások eredménye szerint közös ellenzéki jelölteknek lehet nagyobb esélyük, ezért több körzetben a baloldali pártok támogatóikat arra biztatják, hogy annak a Jobbiknak a politikusára szavazzanak, amely párttól korábban még egységesen elhatárolódott a baloldal, csak azért, mert most az adott körzetben a legesélyesebb. Álságosságban nem maradnak el azok sem, akik különböző okok miatt vagy kiszorultak a politikai életből vagy csak már a perifériáján mozozgnak. Ezeknek semmi sem drága, jó példa, hogy az SZDSZ egykori éceszgéberei most összefogtak a Fideszben kegyvesztettekkel, hogy új „jobboldali” erőt hozzanak létre. Megtalálható itt az egykori Ávós leszármazottakon és Tölgyesi Péter valamint ifjú Rajk Lászlón keresztül több, a jelenlegi kormánypártban egykor jelentős pozíciót betöltő személy.  Bod Péter Ákos, Magyar Nemzeti Bank exelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, miniszter, Jeszenszky Géza, a Kárpátalját az ukránoknak átjátszó ex külügyminiszter, volt washingtoni majd oslói nagykövet, valamint a Kádár-rendszernek elkötelezett békepapi idők egyik utolsó főpapi figurája Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök, Ferenc, Róma püspökének migrációval kapcsolatos állásfoglalásának legfőbb magyarországi letéteményese. „Régi, ócska trükk” – írtja nagyon helyesen Stefka István a blogján – „csinálj egy választási pártot, téveszd meg politikai programoddal  az embereket és az útban lévő politikai erőt le lehet söpörni”. Mondhatnánk azt is, hogy ne panaszkodjunk, ebben is utolértük a nagyvilágot! „A választási kampányban egyes politikusok címlapra szeretnének kerülni” nyilatkozta Morawiecki lengyel miniszterelnök, amikor  Jiszrael Kac új izraeli ügyvezető külügyminiszter első tévés szereplésén felidézte a néhai Jichak Samir kormányfő mondatát, amely szerint „a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”. Gusztustalanságban, az átlagválasztó megtévesztésének hiányára tehát sem a lengyelek, sem mi nem panaszkodhatunk.
    Magyarországon a rendszerváltás óta egyetlen politikai párt volt, amely komoly szellemi háttérrel rendelkezett, a MIÉP. A Magyar Út Körök mozgalom olyan erkölcsi és intellektuális háttér birtokában volt, amelyben benn foglaltatott a MIÉP frakció számára fő irányvonalként a keresztény értékrenden működő, szociális- társadalmi igazságokat feltáró, Németh László, Bajcsy Zsilinszky Endre nevével fémjelzett nemzeti radikalizmus. [Ezt próbálta lemásolni Orbán a 2002. vereség után a meghirdetett Polgári Körökkel] Az azonban, hogy, hogy éltek vele az más kérdés… A MIÉP, a Fekete Gyula betegsége majd halála után hanyatlani kezdő Magyar Út Körök mozgalom következményeként, és az egyik alapító majd pártvezér Csurka István emberi gyengéi miatt megbukott [egyes nézetek szerint utasításra verte szét]. Az a klasszikusan konzervatív és jobboldali értelmiségi réteg, amely Antallt gyanús színrelépése miatt eleve árulónak tekintette, vagy akiknek a MIÉP, egyes arányt tévesztett vezetői miatt, túl radikális volt, és amely a Fidesz 1995-ös polgári fordulata után beállt mögéjük, mostanra végtelenül csalódott. Bár más alternatíva híján rájuk voksolt-voksol továbbra is, úgy látja, hogy Orbán és köre, miközben regnálásuk óta jelentősen előrelépett a gazdaság, az ország védelme és védelmi képessége, és valamennyit a határon túl élők ügye is, csak jól lavírozik. Egyértelmű, írtam is már róla(1), hogy a Fidesz az illiberalizmus zászlajába burkolódzva inkább egy szűk kör gazdasági vállalkozást segítő szervezet, mint egy klasszikus, jobboldali eszmék által irányított polgári párt. Nem engednek fórumot a konzervatív másképp gondolkozóknak, miközben a Horthy-rendszer politikai hibáiból sem tanulva, akár támogatások odaítélésével is túl nagy teret biztosítanak a külföldi multinacionális cégeknek, biztosítóknak és bankoknak, a német és újabban az izraeli befolyásnak, ezek révén a magyar establishmen újbóli [a szegényebb rétegek és a munkavállalók egyenlőtlen adóztatása és a magas Áfa kulcsok révén] tőkefelhalmozásának. Világosan látszik, hogy új, jobboldali pártra lenne szükség, amelynek körvonalai, ma 2019-ben, sem földön sem égen nem rajzolódnak ki. Ne búslakodjunk, bízzunk a jövő nemzedékében, hisz egykor Friedrich Hölderlin német költő ezt állította: „Wo aber Gefahr ist, wächst das Rettende auch” [ahol pedig nő a veszély, közeledik a megmentő], vagy, ahogy Jakab apostol írta levelében: „Közeledjetek Istenhez, hogy Ő is közeledjék hozzátok”. Mi akkor tehát a teendő, szavazzak vagy ne szavazzak, van e alternatíva? Vidéken, a kisebb településeken [ahol általában mindenki ismer mindenkit] természetszerűleg nagyobb az esély, hogy a köz javára sikerül polgármestert és képviselőket választani, de erre sincs garancia. A vidék ösztönösen egészséges szelleme és az értelmiséget megújító ereje egyre csökken, elsősorban a földbirtokok koncentráltsága, a hagyományos paraszti életet- megélhetést biztosító kis és a tőke által uralt, elsősorban a multinacionális kereskedőláncokat kiszolgáló nagybirtokok arányának torzulása [az utóbbi javára] miatt. Sajnálatos tény az is, hogy így a vidékiek városokba való özönlése folyamatos, a frissen diplomázott vagy szakmát szerzett falusi fiatalok nem térnek haza, vagyis a városok térnyerése és az ezzel kapcsolatos attitűdök is egyre nőnek. A tanintézmények immáron nem a művelt emberfők, hanem a technokraták oktatására kényszerítettek. A kivételeket eltekintve a nagyvárosok és a nagyobb települések pedig egyértelműen a pénzéhes, a szűk parlamenti elitbe még vagy már be nem férő megélhetési politikusok karmába kerülnek, ráadásul a települések központi anyagi támogatása is egyféle, ki nem mondott politikai háttéralku része.
    Az átlagpolgár úgy véli, amit eddig kapott az úgynevezett rendszerváltóktól az kevés, a társadalom nem kiegyenlítődik, hanem egyre inkább szétszakad, morálisan is, anyagilag is. Sem egyetlen ember, sem a magyar társadalom legtöbbje nem lett sem okosabb, sem butább, sem boldogabb, sem  boldogtalanabb a rendszerváltás óta, legfeljebb érettebb lett, változást akar. Embernek lenni, valódi és igaz embernek lenni, és emberi módon élni. „Mindnyájan ma a holnapot éljük, – a holnap: a holnapután. Sorsunkat a jövőbe vetjük, azt hisszük a holnap érünk oda;… mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet” vetette papírra e máig érvényes gondolatokat Hamvas Béla. E meditatív felvetés összefüggésében döntsünk, mit akarunk, elmegyünk és választunk, vagy sem!

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő


1.    http://www.szozat.org/index.php/bolyongasok/tartalommutato/9959-csagoly-peterfia-bela-orban-viktor-kormanyzasanak-jobboldali-kereszteny-konzervativ-gyokeru-filozofiai-biralata

szozattv


szozat a tiszta hang elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf