Levél az olvasóhoz - 2019. 11. hó

Amióta eszemet tudom, mindig is érdekelt a történelem és az irodalom. Gimnáziumi történelemtanulmányaim során – elsősorban a szánalmas kommunista ihletésű tananyag miatt – számtalanszor hiányoltam a magyarság, a magyar nép és országának történetét és eredetét megörökítő egykori iratok, feljegyzések felsorolását, kik vagyunk- honnan jöttünk ide a Kárpát-medencébe, a hazába. Régebben már egyszer leírtam, Majthényi Flóra „Mi a haza” című verse szinte tökéletes definiálja, hogy a hazának két értelme van, történelmi és földrajzi. Történelmi értelme súrolja a nemzetét, földrajzi értelme súrolja az országét, azonban a szó maga egyiknek sem a szinonimája. A nemzetet tán meg lehet határozni valamely közhelyszerű szóval, a haza definiálására ez nem elég. Az ország pedig? Az ország hatalom és birtoklás dolga; a haza szereteté, érzelemé. Azután, amikor családi körben felvetődött ez a téma, óvatosan hümmögve felvilágosítottak, hogy a haza értékeit gyakorlatilag Mohács óta – vagy már azelőtt is – vallási, hatalmi vagy anyagi okok miatt tudatosan elpusztították, vagy egyszerűen nem tudtuk megőrizni ezeket a jövő nemzedékeinek valamilyen okból. [De Istennek hála, a szellem rombolásának kísérlete sohasem tökéletes. Nem tudták így megsemmisíteni a nép egyszerű gyermekei által használt, az írásnak is mondott rovást, fafaragásainkat, a szájról-szájra terjedő népköltéseinket, mondáinkat, dalainkat. A haza fiai közül a legkiválóbbak, mint Bartók, Kodály, Volly, Herman Ottó, Krizsa János, Erdődi Sándor, Benedek Elek és társaiknak köszönhetően, lejegyezve is, megmentettek a köz javára. Ezek közül sok anyag havilapunkban is megtalálható.] A magyar nép eredete – ha csak Szent István megkoronázását nézzük– tényszerűen több mint ezer évre vetíthető vissza, de hiszem, ha a genetikai és az őstörténeti kutatások fejlődnek és biztos, bizonyított tudományos meghatározásokat tudnak végezni, a magyar fajt a világ legrégebbi[sumér-méd-szkita-hun-avar vérvonal] nemzetei közt fogják számon tartani . Ezer év viszonylatában tíz – még ha eseményekben dús esztendő is – egy porszemnyi pillanat. A porból, az agyagból víz segítségével az emberi lelemény téglákat tud gyártani, amelyekkel azután megőrzendő értékeink védelmében épületet építhetünk. Számomra, számunkra, a Szózat szerkesztőinek ugyanezt jelenti a drótvilágon immár tíz éve megjelenő havilapunk. Ez idő alatt havi pár száz látogatótól eljutottunk odáig, hogy a világ összes országából kattintnak ránk érdeklődök, tízezres nagyságban. Köszönjük nekik! S előszónk végezetéül megerősítem, hogy a Szózat továbbra is pártoktól független, nonprofit havilap, a most következő összefoglaló részben az ötéves köszöntő, részben már megjelent írásaim újratördelt változata, frissítése, egy munkás évtized summázatta. Ezalatt a tíz év alatt a Szózat többszörösen több tartalommal jelent meg, mint az eddigi lapszámok összesen, erre nagyon büszkék vagyunk. Ebben a jubileumi számban ünneplünk, a haza legjobb írói, költői, Önök tisztelt Olvasónk és mi a szerkesztők, Isten áldjon mindnyájunkat!

*

Miért Szózat?

Van egy bűvhatalmú szent énekünk, melynek szavára ő megjelen köztünk s a meghasonlás ádáz pillanatában jusson eszünkbe ez éneket rázendíteni :  Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar!” jegyezte le Jókai Mór „Széchenyi feltámadása” című művében, 1861-ben. Van azonban egy más oka is. A lelkiismeret szava. „A Nem tudhatom [Radnóti] vállalt magyarsága, az A la recherche… vállalt sorsa figyelmeztet az igazi áldozatra [amelyről 1920 után az anyaországi magyaroknál messze többet tudnak és éreznek a kisebbségi sorban élők]. Vagy mint a Kádár-rendszer végső időszakában Baka István, aki Vörösmarty-töredékek című versében a történelemszemléleti hangulatot idézte: a Szózatot összekapcsolja az Emberek és A vén cigány evokációival”. 

A Szózat újság 1919. szeptember 28. jelenik meg először, majd 1922. augusztus 9-től Bajcsy-Zsilinszky Endre vette át a lap irányítását, amely a jobboldal legszínvonalasabb napilapjává fejlődött. Bajcsy Zsilinszky 1921. november 1-jétől főmunkatárs, 1922. szeptember 10.-1925. október 17. között főszerkesztő. Bajcsy-Zsilinszky pályafutásának kezdeteit – az 1919-1926 közötti éveket – „Szózat korszaknak” nevezi, ekkor már laponként 12 oldal terjedelemben.

Ebben az időszakban Bajcsy-Zsilinszky a magyarság védelmét hirdette, fajvédő, területvédő nacionalista, aki a fajvédelem gondolatát erős szociális tartalommal ötvözte és elszántan küzdött a parasztság helyzetének javításáért. [Állításának igazolására Móricz Zsigmondnak a Nemzeti újjászületés és sajtóról a Nyugatban megjelent írását hozza fel.]. Bajcsy-Zsilinszky a kor neves irodalmárai közül foglalkoztatta többek közt Petri Mórt, aki vezette a Szózat napilap irodalmi rovatát egy darabig, Schöpflin Aladár Kossuth-díjas író, kritikus, irodalomtörténész, műfordító, szerkesztésében került be tanulmánya, Szabó Lőrinc versei [Föld, Erdő Isten, 1922. jún. 9.] és Hamvas Béla evangélikus lelkész, író is. Indulásakor az újság változóan jelenik meg,[rendszertelenül] 1925. augusztus 11-től esti lap, 1925. október 18-tól keresztény és fajvédő politikai napilap. Majd Bajcsy távozása után, 1926 elejétől, ismét rendszertelenül jelent meg a Szózat a II. világháború végéig, a rendszerváltás után 1991-ben ismét újjáéledt, kiadták havonta, ezúttal Rakovszky József író, költőnek köszönhetően majd 14 éven át, akinek halála után három évvel, 2009. november 4-én, indult útjára elektronikusan havilapunk, immáron a drótvilágon. Mi, Törőcsik Attila főiskolai tanár barátommal tehát ismét újrakezdtük szerkeszteni Bajcsy egykori lapját, azonban több mint egy év kellett ahhoz, hogy sokat bukdácsolva, lassan-lassan, Homoly Erzsó újságíró, a Felvidék Ma szerkesztőjének[és testvérem, valamint Czipott György költő, weblapszerkesztőnk] hathatós segítségével, kialakuljon havilapunk felépítésének gerince, amelyet azóta is megpróbálunk állandóan finomítani. Új szerkesztők is csatlakoztak hozzánk, előbb a dabasi helytörténész, a Gyóni Géza életműkutató Valentyik Ferenc, előtte az azóta elhunyt Gaál Áron műfordító, költő, majd Jagos István Róbert, aki a „Kortárs” rovat verseinek, novelláinak értő felelőse volt. Jagos Pistát tragikus halála miatt sajnos az egyébként nagyon tehetséges Ernst Ferenccel kellett pótolni. Bár, mint említettem, többször alakítottunk lapunk szerkezetén, azonban az alapcél mindig változatlan volt:

           Ha lelked, logikád,
           mint patak köveken
           csevegve folyik át
           dolgokon egeken –

           ver az ér, visz az ár
           eszmélhetsz nagyot:

írta József Attila, és mi a kezdetektől fogva ezt az eszmélést próbáltuk segíteni… Miért maradt a Szózat cím, kérdezték néhányan?!

Erre legszebben Terényi Ede válaszolt: »Különös magyar szó – ha csak önmagában olvassuk! – a SZÓZAT. Szavak sokasága, gyűjteménye, szerkezete lenne a jelentése. Egy kicsit mesterséges szóképzés szülötte is, amolyan fokozat, okozat, stb. Mégis mekkora többletet kapott Vörösmarty óta ez a szó, univerzális jelentés hordozójává vált: KIÁLTVÁNY egy néphez, a világhoz, az univerzumhoz. A fenségesség hordozója lett ez a szó, a felmagasztosulás lehetőségének a hírnöke.« Amikor tehát nehéz eligazodni, hogy mi miért is történt- történik, akkor a Szózat kilép a háttérből – Günter Maschke találó hasonlatát felidézve – mint az időjárás-előrejelző házikó figurája. Többek közt ezért lett feltüntetve a címsávban, a mártírhalált halt Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki a fórumot adott József Attilának, Féja Gézának, Szabó Dezsőnek és társainak. A katolikus hit tanítása szerint a keresztség már elveti a magot, vagy talán helyesebben mondva: csodálatos energiával oltja be a hajtást, és ez a csodálatos erőtartalék ettől kezdve működik a lélekben, a múltba tekintve – a jövőbe mutatva. A Szózat havilap számtalan hosszabb-rövidebb írást közölt már az ezzel a misztikus erővel feltöltődött Tömörkény István, Gárdonyi Géza, Fekete István, Nyírő József és más katolikus, keresztény írók műveiből. A katolikus költőink közül ez az energia azonban Vörösmartyban épp úgy élt, mint él-élt magyar irodalmunk mindegyik ismert vagy ismeretlenebb keresztény írójában. De nem egy eredménnyel működik. Megrázó igazság van Babits Mihály versében [Psychoanalisis christiana]: a lélek bús darabjai sok emberben érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen, félig születetlen. Ezekben is felsír a sóhaj: Krisztus Urunk segíts meg! – de értelemszerűen a lélek katolikumának teljességét ezek sem tudják felmutatni. Amikor a szerkesztő a versszerető közönségnek a keresztény költők verseit akarja »szívhangjaiban« bemutatni, azokat a költőket vette elsődlegesen sorba, akikben Prohászka Ottokár, Márton Áron vagy éppen Mindszenti József bíboros-prímás által meghatározott, minden időben töretlenül magyar katolikus lélek nyilatkozik meg. Politikai hitvallásunk alapköve ezért nem is lehet más, mint a megújulás csíráit mindig magában hordozó klasszikus, keresztény- konzervatív értékek, mert csak így léphetünk együtt az ember társadalmi fejlődésének újabb lépcsőfokára, egy tökéletesebb életforma, egy új jobboldal felé, ahogy ezt a rendi társadalomról szóló publikációmban vázoltam. Társadalomkritikai írásaink célja az, hogy végre sikerüljön kialakítani egy olyan, XIII. Leó pápa, Prohászka Ottokár, Márton Áron püspökök, Mindszenty József hercegprímás vallotta keresztényszociális szellemiségű, Németh László, Bajcsy, Féja és Szabó Dezső által kitalált, nemzeti radikális törekvéseiből összegyúrt mozgalmat. Egy olyan mozgalmat, amely összefogva az együttgondolkodásra és iránymutatásra alkalmas Kárpát-medencei értelmiséget, elvezeti a Kárpát-hazát egy, gróf Széchenyi István és többek közt Bartók Béla, Kodály Zoltán, Márai Sándor nevével fémjelzett konföderatív Kárpát-medencei [nemzetközösségi] államhoz. Az egységes és oszthatatlan Kárpát-haza látomása, nem csak spirituális, hanem földrajzi, és így gazdasági kialakulásában is egyértelmű, amire vízrajzi, vagy hőtani térképeit vizsgálva is bizonyítékokat találunk. Az új társadalmi berendezkedés és a szükségszerinti revízióval egybekötött konföderatív Kárpát-haza létrehozása, a Szent Korona szakrális uralma, patrónánk Szűz Mária, a Napbaöltözött Asszony védelme alatt, hogy a magyarság további ezer évig fennmaradjon, immár megkerülhetetlen. A Szózat szerkesztőségének céljai világosak: a dróthálón az egész világ magyarságához eljuttatni, irodalmunkban, líránkban, az eszmékben és a tényekben megmutatni a régi és új, elfeledett-elhallgatott-elhallgattatott értékeket, betölteni egy pártsemleges, de célokkal és eszmeiséggel felvértezett sajtó szerepét. Láthatjuk, a Világhatalom gazdasági érdekei és Hollywood mocska meghódította az egyre hitetlenebb Európát, virtuális világa részben maga alá gyűrte kétezer éves kultúráját, keresztény-értékeit, erkölcsét. Az általuk uralt média hatalma erőszakosan beköltözött otthonunkba, velünk van, immár megszabadulni sem tudunk tőle. Árukat ad, álhírt, álhitet, álsikert. A gazdasági érdekek látszólag felülírják az erkölcsi normákat, e felől ne legyen kétségünk. Nekünk, a Szózat szerkesztőinek és Önöknek kedves Olvasó, a keresztény embereknek azonban kötelességünk, hogy kiálljunk a lelki gazdagság, a szellem értékei és hitünk mellett, bármi-bárki veszélyeztesse ezeket. Ne feledjük, hogy a média nem lehet hatalom felettünk, amit látunk-hallunk, az még nem feltétlenül a valóság, csupán amit el akarnak velünk hitetni. Utószónk előtt álljon itt egyféle ars poeticának Ady Endre néhány sora:

            Százféle bajnok mássá sohse váltam,
            Ütő legény, aki az ütést álltam:
            Így állva, várva vagyok egészen magyar;

Célunk tehát egyértelmű, lámpást próbálunk gyújtani a bezápult, elködösített fejekbe. Évszázados hibánk az elégedetlenség és az irigység gerjesztette feledés, azután meg az ezt követő sírva összeborulás. Nem szívleljük meg a magyar történelem szomorú tanulságait, mintha meg sem történtek volna, a századonként újraforr a magyar kobakokban a savanyú murci – hogy-hogysem – a századvégre mindig mámoros aszút eredményez. Szögezzük le az 1919. trianoni csapás Mátyás király halálakor vetette el a magját, Mohácsnál bújt ki, nőtt évszázadokig majd Deákék a kiegyezéssel már csak a nyakravalót tették a nemzet torkára. Így jutottunk el a török megszálláson át a kiegyezéshez, Trianonhoz, a Don-kanyarba és Szibériába, a kékcéduláktól a gulyásszocializmusba, a „rendszerváltásba”, az Európai Unióba, ezért szavaznak napjainkban elbutult-elbutított magyar állampolgárok liberális vagy zöld álcaköntösbe bújtatott volt kommunistákra, közismert nemzetáruló kollaboránsokra. Miközben a magyar nép belső hangjai egyre halkultak, sötétedtek, komorultak, a magyar jobboldali szellemi életnek, annak értelmiségének, ehhez évszázadok óta nem volt hallása, céltudatos ellenállás helyett látványosan többedszerre a keresztény kurzusba és aszkézisbe menekült. Annyira buták vagyunk mi itt a jobboldalon?! Nem, nem vetek meg ezzel senkit. Csakhogy tény, miközben csukott szemmel masíroztunk a kapitalista mohóság és az 1930-40-es években a németek csicskásaként a háborúba kelet felé, Szabó Dezső mellet – aki a gondolkozás és a tekintet nélküli szókimondás minden konzekvenciáját vállalta – egyedül csak a népi írók és kevés politikus, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre szánta rá magát ennek a kimondására, végső, gyakran végzetes konklúzióira. Szabó és Bajcsy Zsilinszky Endre mellett, Németh László és Féja Géza voltak azok, akik – elsőként és azóta is egyetlenként – megalkuvás nélkül képviselték a magyar, nemzeti radikális eszméket a huszadik század abban az időszakában. Szabó Dezső, aki durva szókimondásával századának legjózanabb, ugyanakkor legszenvedélyesebb, legelőrelátóbb embere, tanulmányaival kíméletlenül belegázolt a magyar mindennapok problémáiba. Bajcsy-Zsilinszky, akit gyakran vádoltak meggondolatlannak, elhamarkodottnak, zsigeri antiszemitának és fajvédőnek, mégis mára már, a távlatokból, be kell látnunk: ez volt az egyetlen helyes út. Mert akit-amit Bajcsy megbélyegzett előbb a Szózatban, később az Előőrsben, a Magyarságban és a parlamentben, mára bebizonyosodott, indokolt volt. A nagybányai születésű polgárfiú, Német László, aki a nemzeti radikalizmus, az egyetlen számításba vehető magyar út szellemi és Féja Géza, aki paraszti bölcsességével a Nemzeti Radikális Párt vezércsillagai, akik mögött egyenlő mértékben kavargott a józanság és a szenvedélyesség, akik polgári, paraszti énjükből adódóan  kellő mértékben rendelkeztek a szükséges mértékű intuícióval és közös forrásból fakadó lelki szolidaritással azokkal, akiket reprezentáltak. A második nagy világégés óta eltelt majd hetvenöt év tanulságai sem voltak elegendőek a mai, „rendszerváltás” utáni parlamenti „elit” számára, mintha egykori, Szabó Dezső által kipellengérezett képviselők reinkarnációi üdögelnének ugyanazokban a székekben…

A Szózat alapelvei szerint nem foglalkozik napi politikai jelenségekkel, csak társadalomkritikával. Sajnos plusz energiák és külön rovatvezető szerkesztő hiányában ez a rovatunk a legkevésbé megújuló A Szózat alapvetően jobboldali és konzervatív. A jobboldaliság politikai keretek között megnyilvánuló törekvés, ami olyan lelki sajátosságok dominanciájából nyeri életét, melyek leginkább a megalapozott törekvések valóságaként értékelhetők. Mindez az egyéni erő transzcendens eredete felé való orientációt, ezzel összefüggő önmeghaladást – reintegrációt –, a méltóság tiszteletét, aktivitást, s az univerzum rendezettségének megismerését képviseli. A jobboldaliság áldozatkész a magasabb rendű lehetőségekért, s ebben magánya nem fogja vissza – csak önmagára, valós meggyőződésének erejére támaszkodik. Az eredeti jobboldaliság baloldali influenciákkal veszélyeztetett krízisében a konzervativizmus képviselte a legdöntőbb és legpozitívabb baloldalellenességet. Ha konzervatív törekvések nem lettek volna, Európa a középkor fényteljessége után teljesen elsötétül. A konzervativizmus annak a benső erőnek lenyomata, mely az általános és folyamatos emberi visszafejlődéssel szembe tud szállni. A konzervativizmus baloldallal való szembenállása – jobboldalisága – ma azonban önmagában ma már kevés. Egykor a konzervativizmus képes volt a negatív és destruáló folyamatokat megállítani. Ellenmozgást nem feltétlenül tudott kifejteni, de képes volt megfékezni. A konzerváló erő eredetileg a jobboldali megnyilvánulásokat őrizte. Benső minősége olyan erős volt, hogy forradalmak felfokozottságával szemben is nyugalomban tudott maradni, s univerzális értékeinket fenn tudta tartani. Ma a konzervativizmus pusztán konvenciókon alapul. A szokás pedig, noha bizonyos dolgokhoz képest valóban érték, soha nem a mélységből gyökerezik, csak a mélységből gyökerező értékek mentén, lásd a mostatni kormánypártokat. A konvenció nem tradíció, a tradíció radikálisan jobboldali. Ma már ellenmozgást egyáltalán nem tud kifejteni, s megállítani is igen ritkán képes. Ezért van szükség egy új jobboldalra, amely a nemzeti radikalizmus és a keresztény szociális eszmékre építkezik.

Végezetül kérem a tisztelt Olvasót, ha tetszik havilapunk, támogasson azzal, hogy megvásárolja majd a tíz éves jubileum tiszteletére hamarosan megjelenő antológiakötetünket, valamint ajánljon minket barátainak, ismerőseinek. Köszönjük!

 

Cságoly Péterfia Béla
főszerkesztő

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 11 15 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf