Túrmezei Erzsébet: Nem látta senki

Aranyos őszi napsugarak ragyogják be a vidéket. A madarak vidám dala köszönti a reggelt. Szebb időt kívánni se kellene a kirándulásra. Peti és Pista tele tüdővel szívják a friss, ózondús levegőt. Örülnek, hogy mögöttük marad a város. Ütemes, gyors léptekkel haladnak előre, nagyokat kacagnak, versenyt fütyörésznek a madarakkal. Arcuk kipirul a menetelésben. Jó így lépegetni tehermentesen. Hisz az a kis hátizsák nem nagy teher. Még könnyebb lesz majd tízórai után, ebéd után. Máris éhesek. A szabad levegő, a friss gyaloglás nagyon élesztgeti az étvágyukat. De sietni kell: a hegytető, kirándulásuk célja, még ködös messzeségben integet.

    Kertek közt visz az út. Veteményesek, gyümölcsösök. Peti egyszerre csak megáll:

    - Te! – és jelentőségteljesen bök ujjával a kert felé.

    - Mesés! – lelkesül Pista is.

    A lelkesedés tárgya egy gyümölcsöktől roskadó, gyönyörű almafa. A fiúk városi szeme mohón tapad a pirosan mosolygó, csábítóan szép almákra. S Peti óvatosan körültekint. Sehol senki.

    - Őrködj, fiam, majd elintézem! – int Pistának.

    De Pista belekapaszkodik a kabátjába:

    - Nem a mienk!

    - Eressz, ne avatkozz az ügyeimbe! Te csak leselkedj! Ilyen jó fiútól nem kívánok többet.

    És már kúszik a fűben, a fa törzsén, szedi az almát. Pista dobogó szívvel figyel egy bokor tövében. Sehol senki.

    A két kiránduló tovább menetel. A hátizsák nehezebb lett, megtömték piros almával. Pedig a fán meg se látszott, hogy szedtek róla.

    - Hidd el, észre se veszi a gazdája! S nem lesz semmi bajunk belőle. Nem látta senki. Mesésen sikerült! – magyarázza Peti.

    Aztán elhallgat, mert Pista nem szól semmit. Némán igyekeznek előre. Olyan nehéz lett a hátizsákjuk. De talán nemcsak az… más is. Pista most nem tud a madarak csicsergésének, a napfénynek, a szép tájnak örülni. Pedig igazán nem látta senki. Ház se volt a közelben, járókelőt se vettek észre. Nem látta senki, de azért olyan más most minden, mint reggel volt.

    A dél már fenn a hegyen találja őket. Milyen szép a magasból körültekinteni a vidéken. Ott a város, idelátszanak a tornyai. A síkon kis falvak fehérlenek. Meg is éheztek, mire felkapaszkodtak; jó lesz nekilátni a falatozásnak. Közben észre sem veszik, hogy közeledik feléjük valaki. Akkor rezzenek össze, amikor már mellettük áll, és rájuk köszön:

    - Adjon Isten, fiúk!

    Komoly szemüveges úr. Nem tudják, honnét kerülhetett elő. Zavartan fogadják a köszönést. Letelepszik közéjük a fűbe, a halomba kiöntött piros alma mellé.

    - Melyiktek kertjében termett ez a gyönyörű gyümölcs?

    - A… nagybácsiméban – vágja ki magát Peti a kínos kérdésből.

    - Érdekes, akkor miért siettél úgy a szedéssel, miért a fűben másztál a fáig, s miért leskelődött a barátod a borok mellől?

    A két fiú elsápad.

    - Milyen nyugodtak voltatok, hogy nem látott senki – folytatja komoly hangon az ismeretlen. – Hisz nem járt arra élő lélek. Én sem járta m arra. Itt voltam a hegyen. Mégis láttalak benneteket. Ugye, nem értitek? Gyertek csak velem!

    A két fiú sápadtan, remegve lépeget az ismeretlen után. Magas, toronyszerű épülethez érnek. Ó, szívesen kint maradnának. Mi történik ott velük? De nem mernek ellenkezni. S a torony tele van titokzatos gépezetekkel. Minden eszükbe jut, amit valaha kínzókamrákról olvastak, hallottak, és a homlokukon hideg verejték gyöngyözik. Az idegen csak vezeti őket komoly, szigorú arccal a rejtélyes szerszámok között. Peti már nem bírja. Felsikolt:

    - Soha többet, csak eresszen innét. Soha nem veszem el a másét! Csak most ne kelljen meghalnom, csak most ne!

    Pista nem tud szólni, csak kitör belőle a sírás. Az idegen egy hatalmas csövet igazgat.

    - Elmehettek, csak ebbe a csőbe nézzetek bele!

    A fiúk remegve engedelmeskednek, s maguk előtt látják a mérföldekre levő gyümölcsöst, a gyönyörű almafát egészen közelről.

    - Fiúk, ti most a csillagvizsgálóban vagytok. Ezekkel az óriás távcsövekkel tanulmányozzuk mi emberek az ég csodáit. S amikor ma reggel igazítottam a csövet, egyszerre titeket pillantottalak meg benne, amint gyanútlanul loptok, s azt gondoljátok, hogy senki se lát. Távoli, láthatatlan nézőtök voltam. Isten is ilyen láthatatlan nézője a mi cselekedeteinknek. Jegyezzétek meg ezt a leckét!

    Pista csodálkozva pillant a tudósra. Milyen jóságos az arca! S nem is akarja őket bántani. Nemsokára együtt ülnek a Biblia körül. Istenről olvasnak, aki titkon néz… Aztán megcsodálják a csudalátó csöveket, búcsút vesznek, és hazafelé indulnak.

    A szomorú emlékű almafáról éppen szüretelik a gyümölcsöt. Ott áll a gazda. Csodálkozva nézi, miért közeledik hozzá lehajtott fejjel a két hátizsákos kisfiú. Az almát akarják visszaadni, és bocsánatot kérnek.

    Valaki, aki titkon néz, letekint rájuk a mennyből, és örül, hogy visszatértek a bűn útjáról.

    Milyen melegen ragyog az őszi nap, milyen vígan csicseregnek a madarak! Milyen szép a világ, ha az embernek könnyű a szíve!

szozattv


szozat a tiszta hang nyiro pl Fényességes csillagok 1124 trianonest A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf