Lászlóffy Aladár: Örmény rekviem
A zsoltár szavaival mondom: „Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok…”
Ó, hogyha Egervár, Masszada vagy Muszadag védőinek lett volna egy kalasnyikovja! Ezt a kort annyi mindenért, a szívfacsarásért főleg, nevezem keserű szófacsarással KALASNYIKOR-nak. Túl nagy szerepe volt és van szellemi és fizikai létünk szép hosszú képregényében a handzsárnak, a vasmaroknak, a húzdmegereszdmegnek, a fellélegzésnek és a keserű csalódásnak ahhoz, hogy megbocsátók lehessünk. Nem tanácsos kenyérrel dobni vissza, de aki kézigránáttal dob vissza, az maga sem különbözik már – sérelmek ide, sérelmek oda – a megvádolható agresszív féltől. De a másik arcomat sincsen kedvem odatartani, mert szépen, okosan, türelmesen végigolvastam, elolvastam a kódexlapok másik oldalát is. Úgy tűnik, éppen a VAE VICTIS-nek, a JAJ A LEGYŐZÖTTEK korának végét jelzik ezek a számvetések mindenütt, mindenkivel! Éppen ez mutatja, hogy volt, hogy van kiút. Mi, ma élők, túlélők, de magyarként, lengyelként, írként, lettként ébredők – egy kiút eredményei és bizonyítékai vagyunk. Mivel eleve és mindig a határon, emberi létünk annyi száz határán történik meg, a másság nevében, a tragédia.
