Bartha Miklós: Kazár földön

Az uradalom c. fejezet

    Vonatunk elhaladt Munkácsvár alatt a Latorca völgyébe. Fényes emlékek, sötét emlékek kelnek, ébrednek, váltakoznak a robogó kerekek forgó sietségével

    Munkács fellegváros részében Zrínyi Ilona ablakát keresi szemünk. Látni véljük a bástyát, melynek boltívét bezúzta a Montecucculi bombája. A bástyához bizalmasan tapad a Báthory-kápolna, mint fecskefészek az ereszhez.

    Hormayr e várban szenvedett fogságot; Kazinczy is. A Bach-korszak rablógyilkosok számára rendezte be Rákóczy várát.

    Mégis csak csúf mesterség osztráknak lenni.

    Most üres a vár. Egy kedves öreg úr mutogatja a rabcellákat, a dolgozó termeket, a fogházfelügyelő lakását, a mosókamrát. Aztán felvisz a fellegvárba. Hangja komollyá, mélabússá lesz.

szozattovabbacikkhez

Prohászka Ottokár: Lemondás nélkül nincs lelkiség

    «Akkor felelvén Péter, mondá neki: Íme, mi mindent elhagytunk és téged követtünk, mi lesz hát velünk?» (Máté 19 , 17)

    a) «Mindent elhagytunk» – mondja Péter – halászkunyhót, hálót, sajkát, mindent. Nem gazdagságot, állást, rangot, de azt, ami szabadságunkban, hozzád való közeledésünkben, veled való egyesülésünkben akadályozhatott volna. Mi lesz tehát velünk? Királyok lesztek és világot ítéltek! Mindenről lemondani, nagy tett; aki ezt megteszi, megdicsőül, megítéli s megszégyeníti a röghöz, ingerekhez, élvezetekhez tapadt világot. – Le kell mondanom 1. mindarról, ami bűnre visz és csábít; 2. az önmegtagadást azzal a szándékkel kell gyakorolnom, hogy az a lelkiséget, a szabadságot, az Istenhez való közeledést mozdítsa elő bennem. Az önmegtagadás fokain közeledünk Istenhez;ezek a mi királyi székünknek lépcsői. Menjünk bízvást föl rajtuk.

szozattovabbacikkhez

 

Ady Endre: Az Isten balján

Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.

Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szívünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha.

Az Isten nem jön ám felénk,
Hogy bajainkban segítsen:
Az Isten: az Én és a kín,
A terv s a csók, minden az Isten.

szozattovabbacikkhez

Dömötör Ilona: Amint Te akarod

Ha le kell hullanom,
Zajtalan hulljak, mint fonnyadt szirom.
Oly szépen tűnjek el,
Mint, ha alkonyba úszó ladikon
Valaki búcsúzódalt énekel,
S ha élnem kell tovább,
Mint repkényinda, tűrjem csöndesen
Zivatarok villámos ostromát.
Bárhogy tépdessen a goromba lét,
Dönthetetlen vár, boldog Istenem,
Örök gyökérrel fogódzzam beléd.

1939

Falu Tamás: Egyszerű imádság

Istenem, adj boldog szegénységet,
Ne adj kincset, melynek súlya éget.
Ne káprázzak aranytól, ezüsttől,
Adj kis kunyhót, amely békét füstöl.

Udvaromnak legyen galambdúca,
Legyen messze a lármázó ucca.
Adj ablakot, amely messze nézzen
És láthatárt, melybe átenyésszem.

A kocsimon legyen erős féder,
A szívemen pontos barométer,
Hogy ha utam kezd már behavazni,
Tudjak szépen, csöndben elutazni.

1926

Sárközi György: Az ismeretlen világ

Ha a kezem kinyújtom, valaki megfogja, úgy érzem,
Ha fölvetem fejem, ezernyi csillag kezd remegni a térben.

Éjszaka gyors földalatti fejszéket hallok zuhanni,
Virradván láthatatlan fényt sejtek tovasuhanni.

S mintha itt benn titkonrágó egerek odva lenne,
Valami múlhatatlan fájdalom hajlik szívemre:

Mit ér az erdőn bolyongni, hisz lombjában szunnyad az ősz is?
Mező virágáért lehajolni, hisz a mező temető is?

Tükrös szemedbe nézni, mely egykor vak porrá zúzódik?
Ismerni e pille-létet, mely a nem-létbe visszagubózik?

Az örök fátylak zavarába, világtalan szem, sose látok, –
Ó, Uram, hová rejtetted előlem a világot?

Szulik József: Jézus szíve

Óh Jézus szíve! hol vegyek szavat,
Hogy énnekem hozzád méltó legyen?
Bár keblem oly lángérzéstől dagad,
Méltó soh’ sem lesz hozzád zengzetem.
Az angyaloknak vagy te öröme,
A menny tőled száz napnál fényesebb,
S ezer csillagnál tündöklőbben ég,
Melyet mi érettünk viselsz, a seb.

Két ezred éve hordod e sebet,
És még ma sem gyógyult be teljesen.
Kiontottad miattunk véredet…
S bár ámulunk csodás szerelmeden:
Tanulni tőled még sem akarunk;
Szívünk hideg, nincs benne szeretet;
Alázatosak, mint te, nem vagyunk,
És nem követjük szelídségedet.

Még omlik egyre véred harmata,
Mert bűneink megújítják sebed.
Mindegyre hangzik ajkaid szava,
Híván a búval terhelt lelkeket.
Te csak nyugalmat és üdvet kínálsz –
És bárha ezt csupán te adhatod:
Közöttünk vajmi keveset találsz,
Kik elfogadják hívó szózatod.

szozattovabbacikkhez

Balla Ignác: Új Attilák

– Klasing Gusztáv sorhajóhadnagynak –

Most gyúl ki a hajnali nap csókjától
Aranyló tűzben a felhőtaraj.

Foszladozik a lebegő ködfátyol
S riadtan rebben szerte ott távol
Az éjszínű gondolatraj.
Vízgyöngyös evezőjük fekete ében.
S tűzrózsák ringanak, mint lángkoszorú,
A lagúna zöld, bús, renyhe vizében.

Ott messze az égen, búgva, keringve,
Zúgva repül a csodamadár.
Szíve acél és szárnya se rebben,
Mint száguld örvénylő szelekben
S harsog alatta robogva az ár.
Jön, jön az égen, szárnya kitárva,
Hóteste ragyog a nap sugarába,
Száll gépmadarad büszkén, egyedül.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Magyar áfium

Elfekszem néha kéjes kényelemmel
Ős ázsiai honvágy szőnyegén,
Mély szomorúság áfiuma renget,
Ráhímezem párnámra: Nincs remény.

A házi áldásom fáradt lemondás,
A köldökömet nézem bűvölőn,
Míg gongütés közt kallódnak az órák
S a bú dohányát árván füstölöm.

Eszembe jutsz vén ősöm, Gyula táltos,
Fehér lovak szügyébe kést döfő.
Én a magam szívét tépem s az álmos
Ködök közt várom: lesz-e itt jövő?

1921

Móra László: Ünnepi ének

Eötvös József emlékére

Magyar ugarra új szántóvetőnek
Rendelt a sors, – az Égből hullott sorsom.
Bár nekiütöm lábam egy-egy kőnek,
Vagy Megváltónknak jaj-keresztjét hordom,
Amelyen könny és vércsepp olvad össze
– A fényt az árnnyal szüntelen fürösztve, –
Nem csüggedek, és lázadásom sincsen,
Mert tanítónak választott az Isten!

Az egy szívemet osztom száz darabra,
S az egy lelkemmel cirógatok ezret.
Melléjük ülök a kopottas padba,
S mondjuk a mesét, vagy az egyszeregyet…
Ha kis kezük a tenyerembe mélyed,
És együtt szántjuk az irkalapot,
Élet Királya, hálát adok Néked,
Hogy szebb holnapért szántogathatok!

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Zoltán Mihály: Magyar ének

– rabságos időket idéző kesergő ének –

Mivé lett szívünknek mennydörgő ritmusa templomi zúgása
Megrepedt harangok hörgése csordulhat az tájra
Nincs azki hallaná nincs azki láthatná sóhajunknak röptét
Szabadítónk szemét óriás-kezek békötötték
Bizony békötötték selymes szép színekkel
Várhatunk itt immár telve rettenettel
Ritkulnak soraink kidűlt már ezernyi jó vitéz
Van azkit búbánat van azkit bűnös kéj megigéz
Lészen az mi sorsunk szemeknek csillagos hullása
Bitorolt réteken sírunkat pogánynép megássa.

Pírban, perben. Kárpáti Kiadó, Ungvár. 1990.

Sinka István: Biztató balsors idején

Hiába szólnék népemnek:
míg az idő itt átrohan,
a balsorsok el is éghetnek.
Csínynek venné, szavam tréfának,
elnevezne áspis nyelvűnek,
kígyónak, kinek nagy sziszegése van.

Szegénynek, neki hihetetlen,
az, amit én előre látok:
sorsa most lehet bús, kietlen,
de nagy sors mégis. Higgyen nekem:
elmúlnak az idegen évek
s jönnek majd a lombos év-óriások.

1953

Prohászka Ottokár: Jöjjetek hozzám…

    «Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradtak s terhelve vagytok, s én megnyugtatlak titeket.» [Máté 11 , 28]

    a) Jézus jóságos, erős lelke árad ki e szavakban; e szívbeli jóságon áttetszik az a lélek, ki napját fölkelti igazak s gonoszak fölött s esőt ad bűnösnek és szentnek. Ez a nagystílű szeretet, melyet a kislelkű emberi igazság vagy gonoszság nem tud lehűteni; elébe áll mindnyájunknak, akár bűnösök, akár igazak legyenek, s mondja: fáradtak s terheltek mindnyájan vagytok, jöjjetek hozzám, én segítek rajtatok. Igazán jó s nagy hatalom ez a lelki jóság; vonz, lebilincsel, egyesít. Hivatása mindnyájunkat magához vonzani s egymás közt is egyesíteni. Aki jó, az nem marad egymaga; csatlakoznak hozzá s lelkéből valami friss, üde, erőteljes vonzás indul ki; olyan, mint a hegyi patak, nem fárad ki, ereje ki nem fogy. – Ezt a lelkületet tanuljuk Jézustól. Az antik kultúrának ideálja a finom, sokoldalú műveltség volt, a kereszténység ideálja a részvét, mely emel; az erő, mely az alacsonyakhoz, szenvedőkhöz, elnyomottakhoz fordul. sokan vannak ilyenek; ezeket emelni kell. – Jézus mindnyájunkat segít; ő erőt s lelket sugárzott; tanítványai az ő nyomaiban, mint az erősek nemzedéke járjanak, mely szintén segít, emel s boldogít.

    b) «Mindnyájan»; mily nagy szó, mindnyájunk igényeit kielégíteni! Kivált azt az igényt, a «szív terhét» levenni. E terhek gravitációinak központja Jézus szíve, s aki a terhet érzi, azt már az Atya vonzza, az keres enyhülést s megtalálja Jézusban, de csakis benne. a naprendszerek gravitációinak központja érdekes pont lehet, mert a lét fizikai központja: íme a világok terhének központja Jézus! Ő viszi a terhet, «elviszi a világ bűnét». E teher összezúz, ha nem hárítom át rá. Vérében megenyhülök.

    c) Mily bizalmat ébreszt ez a hívő kivált halálunkban! Hová menjek, Uram, mikor a világból kiszakadok, mikor fejem lehanyatlik szertő karokba, – de az már nem én vagyok, – mikor idegenné lesz ez az egész világ engem? Jöjj hozzám, jöjj – mondod – s én megenyhítlek… véglegesen, győzelmesen. Veni, coronaberis! Ez aztán meghívó; boldog, ki komolyan rászolgált!       

Csengey Dénes: Az új nemzeti szövetség pillanata

A világban szétszóródott népeket választás elé állítja a történelem. Vagy kialakítanak egy gazdag és árnyalt nemzeti életstratégiát, létrehozzák egy országhatáron keresztülindázó kötődés eleven szövetét, egy kontinenseket behálózó nemzeti összjáték, érdekközösség, együttműködés és szolidaritás kereteit, vagy pedig felmorzsolódnak és eltűnnek, alámerülnek a história nehezen hajózható óceánjában. A huszadik század üledékei között különösen sok gyászos leletre bukkanhatnak majd a jövő búvárnaszádjai: szaporán merülnek és merülnek alá egymás után a megroppant ki nemzetek roncsai. De ellenpélda is van. Támadó él és vádaskodás nélkül, ugyanakkor az irigység határozott árnyalatával említhetjük az angolszász, az arab, a zsidó népek kitűnően működő világhálózatait. Ezek léte nem botránykő, nem átkozódások és fenekedések célpontja. Tény és tanulnivaló.

    Ha a magyarság úgy dönt, hogy nem kíván a huszadik század mélytengeri roncsai közé ereszkedni, ez a döntés nem szorul értelmezésre, nem kíván tőlünk sem mentséget, sem magyarázatot. De igenis megkívánja helyzetünk átgondolását, erőink felmérését és célirányos csoportosítását.

    A történelmi logika is úgy diktálja, de az ember elemi esztétikai érzéke is megkívánja, hogy a szétszóródott népek anyaországa sugározza a megtartó és összekötő erőt, kezdeményezze az összehangolt történelmi taktika, a gazdasági együttműködés,m a politikai munkamegosztás és a kultúra egybefüggő nemzeti áramainak kialakítását. A magyarság körében azonban mind mostanáig nem így alakult az anyaország és a nemzeti kisebbségek, az anyaország és a nyugati emigráció viszonya. Magyarországon egy hosszú korszakon keresztül szellemi és politikai csempészáru volt a nemzeti érzés, a demokratikus eltökéltség és az éles pengével eleven testbe vágott határvonalak fölött áttekintő szolidaritás. Maroknyi értelmiségi szabadcsapatok bujdokoltak a csempészáruval a jól megszervezett szellemi táborcsendőrség járőröző alakulatai között. Ilyen körülmények között pedig az anyaország nem táplálhatta és nem támogathatta a kisebbségeket és az emigrációt.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Útravaló

A lélek,
mikor búcsúzva bontja szárnyait,
visz magával a földről valamit.

Eszmét, melyet világra ő hozott,
virágot, melyet ő virágoztatott.

Én Istenem, én mit vigyek neked?
Nem vihetek én mást, csak verseket.

Kiválasztok pár útamra valót,
a többinél tisztábban dalolót.

S ahol ösvénnyel vár az égi rét,
zenét hallok majd, felséges zenét.

Barátom, aki már előre ment,
azt a zenét rég hallja odafent.

S ahogy azt a muzsikát hallgatom,
azt a keveset rendre hullatom.

Az a zene csak vallatja velem:
Süket sor… nem merem … ezt sem merem.

S amikor, Uram, hozzád érkezem,
könnyű kezem miatt szégyenkezem.

A választottakból csak egy maradt,
az, melyben elfogtam egy sugarad.

Az, amelyikben elmondtam neked,
hogyan szerettem drága földedet.

S szólok: Csak ennyit hoztam. Ó, Uram,
ne ítéld meg nagyon szigorúan.

Bartalis János: Isten elébe letenni

Februárvég –
valami lehetetlenség
történik mindjárt.
Duzzad a rügy,
az ágak az égbe markolásznak.
Minden lángol, feszül.
Ó, hogy akarnék
én is, én is
valami lehetetlenség lenni,
kitágulni, megtisztulni.

Ha Január-rém megy és Február-kedves jön,
a földről a téli szenny eltűn,
bűn és mocsok –
én az erdőhátról hóvirágot hozok.
A zord árkokból dűl a szent tavasz-szag –
Ó, hogy akarnék
én is, én is
valami új lenni,
újjá válni, megszületni.
Ha jönnek napvilágos ébredések.
Reggel ágyamból kikelek,
ragyog a kert.
A lég tiszta azúr.

A fénylő fán kis madárka szól
s kalóz tavaszi szél suhint frissen, csípve
a fák közt és új lázakat szór –
Ó, hogy akarnék én is akkor
valami szép, ifjú, tiszta lázban égni,
föltámadni, felfrissülni,
megízlelni és megmutatni,
megteremteni és megalkotni,
a legigazabbat, a legélőbbet,
a legnagyobbat, a legeslegszebbet.

És Isten lébe letenni,
és világ elébe letenni
és szívem elébe letenni
és térdepelni és imádkozni
és imádkozni és leborulni.

Berda József: Úrfelmutatás

Az orgona elnémul s
csupa-zúgás lelkünk
térdet parancsol a
kereszthalál megújulása
előtt... Csönd, csönd, most
érkezik fölénk a titok;
pillanat csak,
még egy pillanat, s már
itt van, szétárad
a templomi csöndben.

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: Az ember itt

Az ember itt kevés a szeretetre.
Elég, ha hálás legbelűl
ezért-azért; egyszóval mindenért.

Valójában két szó, mit ismerek,
bűn és imádság két szavát.
Az egyik hozzámtartozik.
A másik elhelyezhetetlen.

Reményik Sándor: Isten

Uram, olyan egyforma minden szolgád
És oly egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

Uram, én békén hagylak az imámmal,
De Te se kívánj a szívemtől semmit,
Vagyok kopott kőtábla, jaj sok zápor
Mosta le rólam a Te törvényeid.

Uram, teremtők vagyunk mind a ketten,
Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad,
Olyan igaz, hogy én formállak Téged
És nincs Uram, én rajtam más hatalmad.

Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén,
Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek,
Amíg csillagbetűkbe írva látlak:
Uram, lesz még találkozásom Véled.

Berzsenyi Dániel: A magyar

Századokig küzdött ösi szent törvényei mellett,
Századokig nyugszik szép diadalma után.
Nagy volt a harcban, de nyugalma se rontja le lelkét,
Mert a természet önt bele férfierőt.

1824 körül

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf