Bolyongások

Gavallér János: Lélekzsarnokság

Dadog a dicső nyelv, a magyar, mint kiherélt művészlegendák. Oly korban élünk, ahol nincs érték csak áru: Ára van embernek, szónak, jégesőnek és ki tudja, az elektromosságban osonó gondolatnak. Mert felturbózták az időt, ismeretlenek, akik mások versenykihívására mindennel szembe szállnak. Verseny van a gazdaságban, – Nem gyarmatosítanak, csak szabad versenyt hirdetnek a gyarmatosítás árán meghízott világkereskedelmet uraló óriás cégeknek. – verseny van a kultúrában, a szolgáltató társadalmak között, és mint mindenki tudja, nem egyenlők a feltételrendszerek. A nagy háborúk után - az emberiség elfáradt az egymás túllicitáló eszmerendszerek embertelen ölelésétől -, mint tudjuk a történelmet és bizonyos ideig a gondolatvilágot uraló kultúrát is, a győztesek írják, így a demokráciát kiáltó emberi jogokról szónokló nyugat a világra kiterjesztette árnyék-védőhálóját. Az emberélet produktum ezzel befordult egy olyan zsákutca-labirintusba, ahonnan nincs az a révkalauz, amelyik kivezetné a halálból az újjászületésbe. Igen, most ez a lélek legnagyobb feladata, hogy az embertest sejtharmóniáját visszaállítja nyugalmi állapotába. Összezavarodott az elme, mivel egy állítólagosan a jogaiért küzdő „hatalom" megsemmisíti emberi érzésvilágát.

A nyugat, a maga által kreált „szabad világ" uralkodójaként, rabszolgaságban tarja a világgazdaságot. Egyszerű módszert fejlesztett ki ennek realizálására: Törvényalkotó parlamentarizmust azért tart fenn, hogy a megválasztott „képviselők" kivételesen magas egzisztenciájukért cserébe időről-időre olyan szabálylabirintusokat alkossanak, amelyek megtörik az életvággyal teli embereket.

Herczeg Ferenc: Hadjárat az igazság ellen

Az íróasztal, amelynél dolgozom, Budapesten van, Budapest pedig beleesik a cseh nehéztüzérség „működési sugarába”, – gondolom így mondják a katonák. Én tehát, és velem együtt még egymillió magyar ember, állandóan a cseh ágyúk tűzvonalában dolgozom, alszom, szórakozom, más szóval: Magyarország életere fölött Prága az úr. Azt hiszem, a töviskoszorúk közt, amelyeket Párizs környékén a világháború legyőzöttjeinek osztogattak, ez a legmérgesebb tüske, ehhez képest a sokat emlegetett lengyel korridor is csak tréfa.

Anélkül, hogy véteni akarnék a velünk békében élő állam fejének kijáró tisztelet ellen, bevallhatom, hogy valahányszor Masaryk elnöknek a megértő bölcsességtől és az emberszeretet kenetétől csepegő nyilatkozatait olvasom, mindig azt kérdezem magamban: ilyen öreg ember hogyan lelheti kedvét a komédiázásban? Mert előtte, a népek lelkének buzgó tanulmányozója előtt nem lehet titok, hogy mindaddig, amíg töltött fegyvert szegez a homlokunknak, nemcsak barátság, de normális szomszédi viszony sem lehetséges köztünk.

Mi nem lehetünk a csehek barátai, hanem a valóságban két lehetőség közt kell választanunk: vagy szolgái, vagy ellenfelei vagyunk Csehországnak. Mivel pedig a szolgasághoz sohasem volt és sohasem lesz tehetségünk, tehát nincs is szabad választásunk. Hogy így van, annak nem mi vagyunk az oka, hanem a csehszlovák köztársaság megalapítói, akik annakidején jónak látták, hogy az új államalakulat főpillérét ráépítsék a magyarság lihegő mellére.

Nyirő Józseffel erről-arról [XVI. rész]

Őszinte beszélgetés Nyírő Józseffel

a regionális erdélyi és bácskai irodalomról
„A lélek, amely az írást megalkotja, a tájból és a vidék sajátos alakjából meríti erejét – a mű azonban sohasem regionális”

Kolozsvár, [1941.] augusztus

Azt mondják, Erdélyben izzóbb a talaj, nyugtalanítóbb minden probléma, elkülönültebb, de belső fölépítésében mégis egységesebb a magyar élet, mint bárhol másutt. Magyarázata nincs ennek az állításnak, de érezni megérezni, ha ott jár az ember a Királyhágón túl, a Szamos völgyében vagy a Székelyföldön.

A kincses Kolozsvár, mint előretolt őrszem a székelység kapujában, az erdélyi magyarok patinás lélekkel telt fővárosa, magyar múlt és magyar jövő középútján pompás kifejezője az erdélyi lélek akaratának. Erős centrifugális hatása van ennek a városnak egész Erdélyre –á a határok inneni részekre éppen úgy, mint a román uralom alatt maradt vidékekre –, mert természetes központ nemcsak földrajzi, hanem lelki értelembe is. Az erdélyi ember magától értetődő öntudatossággal beszél Kolozsvárról: a város kielégíti. Kolozsvár csúcsot jelent az erdélyinek kultúrában és mindenben – ezt egyetlen vidéki magyar város sem tudja elérni.

Horváth Imre: Isten rámsújt

agbog Nem borítnak
termő virágok:
mint korhadt fát,
a sors kivágott.

Nem ölel lány,
sem asszony karja:
ledőltem az
őszi avarra.

Lehullt rólam
lomb, gyümölcs, kéreg:
az emberek
keresztüllépnek.

Isten rámsújt –
s mint ács a fából –
a lelkemből
koporsót ácsol.

Huzella Ödön: Ki boldog?

Most hazamegyek újra. Pihentem. Szünidőm volt.
Bolyongtam sóstavaknál és fenyvesek alatt,
feledtem klubot, korzót és más városi tébolyt,
s hogy milyen áloműzők otthon a kőfalak?
Képről, szoborról, ókor kincseiről beszéltem
egy régi barátommal, kit mellém csend sodort.
s gondoltam arra gyakran, hogy nyomormártíroknak
ki fest ma csodafreskót, ki farag ma szobrot?

Most hazamegyek újra. Pihentem. Szünidőm volt.
És otthon újra kezdem aszkéta életem.
A sóstavak elnyelték már régi ifjúságom
és nem maradt számomra, csak emberszerelem.
Gondom: mindenki gondja. Bánatom minden bánat.
Könnyem: mindenki könnye. Ma ugyan ki kacag?
S arra gondolok gyakran, míg békét prédikálnak,
hány munkanélkülinek nem jut ma egy falat?

Juhász Gyula: Isten kezében

A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordúl
És egy boldog májusról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irígyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.

1926

Major Zala Lajos: Ima ablaknyitáskor

/még mielőtt cigarettára
gyújtanánk és serkentő
tablettát szednénk/

Fehér-rózsa Mária
Pirkadás-kehely Mária
csontjaimban naperő
izmaimból bizalom
fehér-rózsa nyugalom
Pitymallat-rózsa Mária
Béke-bimbó Mária
Derengés-szirom Mária
béke-harmat elcsöppen
vérkocsányon elgurul
gyökerekből fényporzókba
az idegek felszedik
a létembe betakarják
perceimmel simogatják
neurózisok nyűgei
pusztuljatok testemből
lelkemből
az agy sejtjeiből
mindörökre
ámen

Ölbey Irén: Angyalének mennybemenetel napján

Áldottak legyenek a füvek és a fák
és áldott legyen a földön minden virág,
és áldott legyen az út, áldott legyen a kő,
mert itt jár halk léptekkel az Üdvözítő.

S áldott legyen az ember ha a mennyei
béke és szeretet izzón átöleli
és ha az emberiségnek hasznára van
s az Isten átöleli lelkét boldogan…

Boruljon elé az ember, a virág, a fa,
legyezd Őt körül tavasz édes balzsama,
csókold fehér ruháját napfény, levegő,
mert mennybe szállt a feltámadt Üdvözítő!

Erdélyi József: Szeretet

Szeretem én az eget úgy, ahogy van,
derűsen, borúsan;
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan, porosan.

Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben;
arravaló, hiszem, hogy térdre essek, –
arravaló a térdem.

Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa; ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam …

Hervay Gizella: Hazatérés

mert nem mindegy hogy milyen úton jöttél
máshová nem mehetsz
csak ahol életrekelnek újra
a holt diófák kopár dombok hegyek
ahol másokért indulhatsz útra
ahol közösség a szerelem
az árvák elfulladó hangját
vak kutak közt nem felejtheted
csak azzal élhetsz aki utadon járt
aki ugyanúgy összerándul veled
egy elhagyatott sóhajtásért
akinek nem vigasz a szerelem
de közös munka a konok csönd ellen
amivel körülkerítik maguk a kisemmizettek
azt a kenyeret ketté törtük
amivel a szegénység megünnepelt
azt a szőlőt együtt ettük

Horváth János: Hazamegyek

Ha énnekem szárnyam volna
Felrepülnék a magasba.
A magasból továbbszállva
Haza, szép Magyarországra.

Magyarország az én Hazám,
Ott született édesanyám.
Szeretem is a Hazámat,
Mint a jó édesanyámat.

Ha nagy leszek, hazamegyek,
Akkor nagyon boldog leszek.
Hű szívemből ima árad:
Isten, áldd meg a Hazámat!

Reviczky Gyula: Magyar lány

Ha a bölcső magyar lánynyá ringatott,
A jó Istent eléggé nem áldhatod.
Minden reggel, minden este áldd nevét,
Hogy magyar szót ejtettél ki legelébb.

De születni magyar lánynak nem elég;
Meg is kell hogy érdemelje a nevét.
Legyen szendébb, tisztább, jobb és szelídebb,
Mint a máshol nőtt lányok, a többiek.

Valahányszor kicsi lába port tipor,
Áldja meg e szép hazát mindannyiszor,
Legyen neki öröm is és büszkeség,
A hazáért feláldozni mindenét.

Szöllősi Zoltán: Szatmárcseke

Akác eszi a napot,
mint véres húscafatok,
levelein az alkony.
Nyáron van, de halni hallom.

Megyek a temetőbe.
Sárló fűz kancabűze
égeti orrom és Tisza-szag.
Csönd és kerítés harap.

Baljós jegenyesorok,
orgona fújtat, susog.
Majd nyílnak mond sípjai,
még csillagok híjai.

Mindegy, síkság vagy hegyek,
puli árnyammal megyek.
Egyben már történelmem,
s országdarabok bennem.

Julius Evola: Felvillanások!

– A tradíciók és a véleményformálás mesterének születésnapján –

„nem csupán általános rassztudatra van szükségünk,
hanem nagyon határozott rasszeszményre is;
nem elméletileg, hanem megélt és őszinte törekvés tárgyaként;”

Julius Evola

Julius Evola, az ősi, szicíliai olasz családból származó filozófus 1898. május 19-én született Rómában. A jobboldali filozófiát követők és kutatók között ismert, az átlagos jobboldali olvasó előtt azonban ismeretlen Evola, bár a világon mindenhol professzornak tekintik, nem volt „szobatudós”. Viszonylagos anonimitásának oka, a meg nem értés. Evola egyrészt a filoszemita liberálisoktól gyűlölt tradicionális metafizika képviselője, kutatja, hogy mi az, ami létezik, mi a dolgok valódi természete? Másrészt a Fasiszta fajelmélet, valamint a Harc és győzelem árja doktrínája című németül is megjelent írásai miatt, bár ezek csak részben adják alapját a nemzetiszocialista fajelméletnek, miközben, spirituális tartalmát napjainkban a francia Új Jobboldal, egykor Hitler és Mussolini is igyekezett felhasználni, tévesen a genetikára redukálni. Bár támogatta a fasizmust, mint a hagyományos értékek őrzőjét, de a katolista fasiszták nem kedvelték, mert a Pogány imperializmus című könyve utószavában azt mondta, hogy a fasizmusnak vissza kellene térni a római Birodalomhoz, szakítani a kereszténységgel, arisztokratikusabbá és kevésbé demokratikussá kellene válnia. Még a csak politikailag korrekt írásokat leközlő liberális német Die Zeit szerint is „Julius Evola máig az egyik legmeghatározóbb és egyben a legspirituálisabb alakja az európai ultrakonzervatív jobboldalnak”.

Miközben barátja volt Roberto Farinacci, a Fascio pártújság főellenőre, minden más állítás ellenére Evola nem volt zsigeri antiszemita.

Nyirő Józseffel erről-arról. XV. rész

Beszélgetés Erdélyről és Nyirő József új filmjéről

A képviselőház padsoraiban az utóbbi időben komoly tekintetű székely férfi hallgatja a beszédeket: Nyírő József a nagynevű erdélyi író, akit legutóbb hívtak be képviselőnek. Nyírő a napokban Budapesten tartózkodott, ideje egy részét a parlamentben, a többi részét pedig a Hunnia Filmgyárban töltötte.

A parlament folyosóján találkozom vele, megkérdezem, milyen filmjét pergetik. Mosolyogva feleli:

- Meglepetés lesz. Nagy meglepetés. A film címe: Emberek a havason. Úgy hiszem, egészen új lépést jelent a magyar film területén nemcsak feldolgozásban, hanem témában is. Ha lehet ezt a szót használni: a film a havasi székelyek éposza, a székely pásztorok életét tárja elénk. Mintegy nyolcvan százalékban Erdélyben, a helyszínen készültek a felvételek, a háromszéki Komandón, a Gyilkos-tónál és a Békás-szorosnál. Mindössze néhány színész játszik benne. Egyetlen női szereplő van, ez sem színésznő, hanem társaságbeli úrasszony, Spolarich Józsefné. Ezenkívül játszik benne három színész, Görbe János, Bihari József, Borovszky Oszkár. Nem sztárokat kerestünk, hanem figuratípusokat. Fiatal színészek játszanak a filmben, fiatal a rendezője is, ami nekem külön öröm. A néhány színészen kívül játszik sok favágó, székely pásztor. Meg kell mondjam azt is, hogy nem estek hanyatt a felvevőgép előtt ezek az egyszerű emberek, számba se vették a gépet, olyan természetesen csináltak mindent, mintha rendes napi életüket élték volna. Ezek között az emberek között sok eredeti, megkapó figura van. Gorkij-szerű alakok, különösen a favágók között, akik mogorva tekintetű, erős fizikai munkát végző emberek. A film teljesen művészi síkon mozog, megalkuvás nincs, és nincs hepiend-keresés sem. A film elénk hozza a havasokat, az erdőket, barlangokat, azokat a helyeket, ahova a nép a török-tatár időkben menekült. Ezek a helyek tartották meg őket, mint ahogy a mai modern idők veszedelme elől is ide menekül. Hálás vagyok Wlassics Gyulának, Balogh Lászlónka, Bingerth Jánosnak, akik minden áldozatot meghoztak a filmért.

Czóbel Minka: Megnyugvás éneke

Tavasz ébres a világon.
Bimbó fakad száraz ágon,
Zöld levél, virág lesz rajta, –
Ha az Isten úgy akarja.

Visszajöhet régi kedved,
Embertársad megszerethet,
Orvoslás jön minden bajra –
Ha az Isten úgy akarja.

A felhőket miért nézed?
Édes boldogság a részed,
Könnytől-ázott földnek sarja, –
Ha az Isten úgy akarja.

Világos lesz élted napja,
Tiszta szíved gondolatja,
Kétség lelked már nem marja, –
Ha az Isten úgy akarja.

Fáradt vagy már, – nézz az égre!
Az a nap is eljön végre:
Elringat a halál karja –
Ha az Isten úgy akarja.

Kányádi Sándor: Isten sírján

Ültem az Isten sírján,
megkönnyebbülten:
enyém a lelkem s irhám,
megmenekültem.

Fölálltam, s visszarogytam,
nem volt ahová mennem,
erőm se volt, a harcban
megöregedtem.

tovis

L. Dr. Kiss Ibolya: Az én uram

Nem rokonom, se faja, se népe,
más nyelven tanították beszédre
és más zsolozsma hangjai mellett
rakta rá pap jelét a keresztnek.

… A havasokban érzi jól magát,
hol fenyő ontja gyantás illatát
a csöndben, hova nem jut földi hang.
Temploma az, – bár nem szól ott harang…

Ágy és szó, óh, hányszor ásott árkot
miközénk, – bár a lelkünkbe nem látott.
De szárnya nőtt a társba vetett hitnek
s a szívünk mégis egymáshoz repített.

S most, esténként, ha csend üli a tájat
s robotoló teste már elfáradt
azt kérdezi – »Hol vagy?« – s megfogja kezem.
Feledve bú s gond… ő az én életem…