Mindszenty József: Szeretet és keresztviselés

    Köszönet a magyarok befogadásáért az országnak, Egyháznak.
    Mi magyarok nem vagyunk ismeretlenek Bogotában, már a XX. század előtt sem. Szép székesegyházatok gazdag Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyével. A katedrális 1572-ben épült. Az ereklyék azonban a 16. század közepén kerültek Bogotába. Cardinal de Zapata, az első bogotai bíboros hozta mint juanna la Loca, II. Fülöp nagyanyjának ajándékát Neuva Granada számára.
    Azt is tudjátok, ki volt ez a Szent Erzsébet. Magyar királyleány, de hazájától távol 4 éves korától, eszménye a magyar emigránsoknak, de eszménye a kisleánynak, nagyleánynak, jegyesnek, feleségnek, édesanyának, özvegynek, szerzetes nővérnek is. Kevés szent vetekedhetik vele a legszélesebb kört érintő eszményképben, és abban is, hogy halála után 3 és fél év múltán már szentté avatva és királyi atyja II. Endre magyar király még itt a földön imádkozhatott hozzá.
    Lénye a szeretet és keresztviselés. Európa gazdag országának szülötte. És Európa egyik legszegényebb országa, Thüringia fejedelmének felesége. Elveszti idegenben édesanyját. 4 évese emigráns, 14 éves feleség, 20 éves özvegy 3 árvával, 24 évvel halott, 28-al szentté avatva. Bélpoklosokat ápol, és egyszer a szenvedő Jézus mutatkozik neki. Majd az egész wartburgi udvar ellene van, de vőlegénye azt mondja, ha az egész hegy a lábától a csúcsáig arannyá változnék, akkor sem mondana le Erzsébetről. Magyar rangos küldöttség jelent meg nyomorában, hogy hazavigye. Nem megyek – mondta. Magyarországon nincsenek szegények. De itt tart halott férjem kötelessége alattvalói iránt.
    Emigránsok! Itt a ragyogó példa borús, keresztes éveitekben, magyarságotokban. Bogotaiak, őrizzétek kezdeti szereteteteket Szent Erzsébet magyarjai iránt.

Bogota, 1975. április 25.

Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIII. rész]

Nyirő József havast járó, mindentudó figurájának már típussá formálódott alakjával kapcsolatban történt meg a következő kis eset. A nyáron találkoztam Nyirővel s mindjárt legelsőre odavetem neki:
- Te Jóska, Berci tisztel.
- Ki Te? – kérdi.
- Hát Berci! No… ki… hát Uz Bence! – hangsúlyozom.
- No fogjon a görcs! – így Ő.
- Hogy a sulyba fogna! Hisz… ne… küdi es a fotográfiáját!
Veszi a kezébe, nézi forgatja  s közben elmesélem neki, hogy csak ahajt ott valánk a nyáron Kászonferedején szétnézni egy jó csomóan. Mivel igen kíváncsiak valának a társaság tagjai – pedig nem volt egy fehérnép se ott – elhatároztuk, hogy Uz Bencét es meglátogatjuk, ott künn a havason. A pakkot fel egy szekerre, s mi es a hányan valánk neki a kétkereküvel. A szép Szarvaskő hegy szikláján túl ott hagyók az utat s az ösvényen fel a Fehérvíz nyakára.
Hát uramfia egy sirilőnél… ott nyílik ki előttünk a mesés szép sziklás Úz völgye. Hátul a Havas!
- Vajjon lesz-e szerencsénk Uz Bencével? – így az egyik.
- Hát má’ ha itt vagyunk addig el se megyünk! – így a másik.
- De honnan kerül elé a rengetegből? – aggódnak többen.
Elhallgattam a tépelődésüket. Jó ilyenkor, ha mindenki kibeszéli, ami a lelkén van. Nézünk ide-oda… Nem messze szénát csinálnak… Azon a napos oldalon túl csorda legel… A fák közt az ösvényen egy nehány jókötésű kászoni atyafi jelenik meg… Az érdeklődés erősen fokozódik. Végre noszogatnak, hogy no Te erdőjáró honnan szeded most már elé Bercit?
- Hát iszen itt van előttetek!… Nem látjátok? No álljatok oda, mert vele együtt lefényképellek. Nem látjátok?

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Békesség néktek!

Egy Gyermek született ma,
zeng boldog angyalének
a betlehemi égen:
- - Békesség néktek!

Hallgassanak az átkok
s a lázadó „Miértek?”
emberré lett az Isten!
- - Békesség néktek.

A Szeretet szállt földre,
hogy egymást szeressétek
s egymásban is az Istent.
- - Békesség néktek.

A Jóság öltött testet:
ne gyilkoljatok, gépek,
se nyelv, se kéz, se gázok!
- - Békesség néktek.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Gyónás Istennek

Ma délután,
ahogy az utcán mentem,
megbotlottam egy kőbe.

Most szomorún
leírok ide mindent
és leborulva gyónok.

Bírám Te vagy:
én nagyon gonosz voltam,
Te nagyon irgalmas vagy

Ezerszer is,
mentem már emelt fővel
egyenesen az utcán;

hát csukd be most
esengek, azt a könyvet
s ne írjál bele semmit!

Horváth Imre: Magyar imádság

Békeharangok kondulását vártuk
Hosszú, kínterhes esztendőkön át,
Sivár, kietlen pusztán bujdokoltunk
S üdítő vízre ajkunk nem talált.

Óh, béke áldott, üdítő vize…
Eltikkadt lelkek égi harmata!
Téged szomjaztunk láztól elgyötörten,
Mint forrást sebzett szarvasok hada.

Békeharangok némák, csendesek…
A békeforrást megtaláltuk végre,
De – hajh – e forrás nem hoz enyhülést
Magyar szíveknek sajgó, mély sebére.

Kiáltó szózat zeng a pusztaságon
Magyar ajkakról: Istenünk, Atyánk…
Ki oltalmaztál ezer évig minket,
Most ne hagyd veszni a mi szép hazánk!

                          1919

József Attila: Imádság megfáradtaknak

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jószándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván,
Dicséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.
 
                      1924

Ölbey Irén: Ha elfelejtenék

Ha minden szót s fogalmat elfelejtenék,
minden égitestet, amit ringat az ég,
minden földrajzi nevet és a halk szelíd
bársony virágok, fák s állatok neveit
s mindenki neve, akikét szerettem valaha,
elszállna, mint őszi rét fanyar illata:
egyetlen áldott nevet ne felejtsek én el,
egyetlen szent név itasson át szépségével,
egyetlen név lángoljon s lüktessen e szívben
mámoros, őrült lázzal a Te neved, Isten.

                               1981

Iváni Rella: Jani

Öt éves. Fázik, rongyos szegény,
És fürgén apróz a kis legény.

Kezét lyukas zsebébe dugja,
Hogy meleg-e, azt Isten tudja.

Kalapja hetykén félrecsapva,
Egy ócska szalag lóg le rajta.

Kabátja foltos, össze-vissza,
Oldalán lapos kis tarisznya.

Az ajka piros, mint az élet,
A rongyok közt fütyörészget.

Neki nem fáj az ócska holmi,
Csak gyermek tud így mosolyogni.

                  1939. december

Köpeczi Boóz-Deák Albert: Én édes kis hazám…

Én édes kis hazám, lombtól koszorúzott,
Oh édes kis hazám, rögös, hegyes, völgyes,
Eddig is oly szép volt, eddig is oly jó volt,
Most kimondhatatlan drága anyaföld ez.

Oh én édes földem, patakodnak partján
Eddig is álmodám elmúló életről
Suttogó fenyőknek fekete árnyékán
El-eltűnődtem te nagy dicsőségedről.

Mindegyik hegyorom valamit elmonda
Valami szép regét tündér leányokról,
Pásztor tilinkója, völgyeknek visszhangja
Nekem csak dalt zengtek szebb aranykorokról.

szozattovabbacikkhez

Missuray-Krúg Lajos: Véderdőn

Zárt sorokat mi sem kényszeríthet földre,
Legyetek szál-erdő, ne árvult fa törzse!

Legyetek véderdő, dacos, élő bástya,
Kő, hó görgetege, víz alá ne ássa!

Kopár vízmosáson, lejtőn, hegyomláson
Egy magyar fa helyett: magyar erdő álljon.

                                   1939

Reményik Sándor: Az ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhítattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul,
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap, és próféta és soha más,
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -,
S a kelyhet többé nem engedi el!

Vargha Gyula: Késő munka

Te ősz öreg szántóvető,
Vetésre nincs már jó idő;
A föld egészen átfagyott,
Hiába hinted a magot.

Megjöttek a fagyok, derek,
A napsugár is didereg,
Hogyne fáznék a könnyező,
Hóharmatot síró mező?!

Meleg harmattól mámoros
Kalászokról ne álmodozz,
Késő munkád hiába már,
Áldást neked nem ont a nyár.

Csak hagyd a föld fagyos rögét,
Be sem veszi már az ekét,
Szendergő magnak a vas itt
Nyugalmas ágyat nem hasít.

Most ekevas helyett, elő
Ásó, kapa és vermelő,
Feszítve, bontva a röget,
Hadd ássanak ágyat – neked.

                    1924

Nyílt levél Orbán Viktornak!

Összegzésünk nem valamely politikai csoportosulás vagy párt támogatására készült, célja nem a lejáratás, hanem a tények feltárása. Csak egy része a Szózat havilap mindenkori szerkesztői szándékának, egy igazságosabb társadalmi forma, az újragondolt rendi társadalom igényének ideológiai támogatására.
*

Óh, az Ősi igazság!
Korok jönnek, korok után, míg megtalálták.
És ez kötötte össze a Nemes Közösséget.
Az Ősi igazság!
Ragaszkodj hozzá!
                                                Goethe
 

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Régóta figyelem az Ön politikai pályafutását, amelyet – lelkiismeretem szava szerint –  hol támogatok, hol nem. El kell ismernem azokat az utóbbi években tett erőfeszítéseit, amelyeket a Kárpát-hazai magyarság védelmében az életminőség, a gazdaság és haderőfejlesztés tekintetében, valamint külpolitikai téren tesz. Ennek ellenére nem vagyok az Ön feltétlen híve, különösen nem Fidesz szavazó, ennek okai itt olvashatók: http://www.szozat.org/index.php/bolyongasok/tartalommutato/9959-csagoly-peterfia-bela-orban-viktor-kormanyzasanak-jobboldali-kereszteny-konzervativ-gyokeru-filozofiai-biralata . A most írt levelem azért fogalmazódott meg, mert úgy látom, Ön és a kormányoldal nem, hogy nem érti az önkormányzati választások bukását, hanem Ön is némiképp ingerülten kommentálta a magyar választók, elsősorban a budapestiek akaratát. Ez a kampány, ezzel az ellenzékkel nem a fair play-ről szólt. Hozzátenném még, sok helyen kevésen múlott, ha Ön bátor, ha valóban illiberális, ha valóban a sokszor hivatkozott keresztény értékrend és a magyarság érdekében kormányoz, akkor főleg mostantól Budapesten minden lehetősége szerint nem engedi meg, ellehetetleníti a baloldali-liberális önkormányzatokat, befejezi a város nagy beruházásait. Így is-úgy is a kormány fizeti a számlákat…

szozattovabbacikkhez

Nyirő Józseffel erről-arról. XLII. rész

    A hazátlanságban érte meg hatvanadik évét Erdély nagy írója, Nyirő József

    A szétszóratásban élő magyarság még mindig iránytalanul bolyong. Öt keserves esztendő után csak most jutottunk el odáig, hogy summás szellemi összefogásról beszélhessünk. Csak most kezd derengeni a láthatár a szerteűzött magyar szellemi erők összefogása előtt.

    A hontalanság ötödik karácsonyán a Magyarok Útja munkatársa felkereste Nyirő Józsefet, a legnagyobb magyar írót, menekültéletünk vezető személyiségét, akink útmutatásai eleddig is legmesszebbre ragyogtak a szétszóratás vigasztalan éjszakájába. Örökfájdalmú Erdélyünk varázsos szavú krónikását, magyar sorsunk és fajtánk leghűbb kifejezőjét kérdeztük meg szorongató gondjaink felől.

    Németországban él és dolgozik Nyirő József. Nehéz gondok közt, szegénységben és elhagyatottságban találtuk az ízes erdélyi szó ötvösét, s amilyen fájdalmas e híradásunk mostani állapotáról, ugyanolyan mértékben vigasztaló is –, az anyagon győzedelmeskedő nagy léleknek heroikus példamutatását küldjük szét e sorokkal az emigrációnak: Nyirő József szüntelenül dolgozik, és minden eredményét, egészségét és minden gondolatát a magyar nép jövőjének szenteli!

    Egyéb, jelentős időszerűsége is van ennek az ünnepi nyilatkozatnak.

    Ha most otthon volnánk Magyarországon: könyvek, tanulmányok, üdvözlő cikkek egész sorozata jelenne meg a Jézusfaragó ember költőjéről. Mert ünnepe van a magyar irodalomnak: Nyirő József hatvanéves.

    Az író szelíden elhárítja a jubileumra vonatkozó kérdéseket, nem akar ünneplést, amikor népe gyászban van…

    Mi azonban, bármi szegények és elesettek vagyunk is, nem megyünk el szó nélkül ez évforduló mellett, önmagunkat, a magyar fajta tehetségét becsüljük meg azzal, hogy a Magyarok Útjában lehetőségeink szerint helyet biztosítunk Erdély költőjének méltatására, és megkérdezzük felőle fiatal íróinkat.

szozattovabbacikkhez

Bódás János: Tövis

Gazok közt is te vagy legmegvetettebb.
Félve lép át ember, állat feletted.

Te pogány fű, te vad, növény-eretnek,
talán csak én, egyedül én szeretlek.

Mert csak veled kívánatos a rózsa,
te adsz nyilalltató erőt a szóba,

mitől a szívben gyémántok fogannak
s te vagy nemzője büszke vágynak, dalnak.

Ízt adsz a létnek, mint só a kenyérnek,
súlyt az ökölnek, hős tüzet a vérnek,

tőled lendül a lélek ég-vívásra,
te ösztökélsz, hogy ne tekintsünk hátra,

te töltöd meg a földet gyötrelemmel
s így válik el, hogy ember-e az ember?

Áldott a hegyed, ha szívbe törött is
és áldott vagy te a füvek között is,

mert te simultál, növények pogánya,
koronaként az Isten homlokára.

        1932

Falu Tamás: Öregasszony imádkozik

Kint ül a meszelt gangon,
imádkozik fennhangon.
Megszokott az imája,
tán elég is lesz mára.

Szél fú, egy kicsit fázik,
Ő imát vacsorázik,
és reggel is, éhomra,
imát kíván a gyomra.

Két keze az ölében,
tegnap is így volt éppen,
de lehet, hogy már holnap
majd érte imádkoznak.

Gács Demeter: Jó volna

Vágyam elejtem; essen.
Ugyan, mit is keressen,
e földön mire várjon,
ha szárnya nincs, hogy szálljon ?
 
Jó volna hinni, hinni,
Isten borából inni,
szívem kezembe venni,
az Úr elébe tenni.
 
Alázattal, szelíden:
— Uram, fogadd a szívem,
csak együgyű ajándék,
de tiszta, mint a szándék.
 
Sok csúnya gond gyötörte,
kegyelmed összetörte,
de rossz nincs benne semmi,
ne bánd kezedbe venni.
 
Jó volna szólni ígyen,
alázattal, szelíden,
mert, jaj, ha hinni tudnék,
előttem vinne út még.
 
Út , élet, béke, tervek,
csalódások, szerelmek,
megannyi boldog óra,
életnek altatója.
 
Jó volna hinni, hinni,
Isten borából inni,
szívem kezembe venni,
az Úr elébe tenni.
 
        1921

Palotai Gyula: Szentháromság

Mi a hit? A lélek szárnya,
Szegény ember imádsága.

Mi a remény? Szivárványhíd,
Ég felé viszi lépteid.

S a szeretet? Örök béke,
Isten, ember szövetsége.

        1941

Reményik Sándor: Ne ítélj

 
Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.
 
Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.
 
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,
De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.
 
        1939

sz. Fehér Ferenc: A mi zászlónk

Lobogjon a zászlónk, mint az égő fáklya.
Mutasson utat a magyar éjszakába,
Hirdessen testvéri szilárd összetartást,
Balsorsban megtörve az élni akarást.
Süvítse száguldva, mint a vad forgószél,
Nem halt meg nemzetünk, de büszkén tovább él.
Zúgja a világba, mint háborgó orkán:
Leng még magyar zászló a Cenk s Tátra ormán.

        1941

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf