Prohászka Ottokár: Szíveken át Isten felé (II. rész)

    (A testbeöltözött Isten, Az emberszív holtpontjai, Életközösség Jézussal, Imádkozzunk Jézus Szívével)

    Ennek a természetfölötti, isteni neveléstudománynak legsugárzóbb tette az inkarnáció. Az ember nem élhetett meg a testbe öltözött Isten nélkül. Kellett, hogy a Végtelennek emberarca, szerető tekintete, igés ajka legyen, és kellett, hogy a mennyei Szeretet emberszívben lüktessen végig egy földi életet. Ah, ez, ez mindennek a beteljesedése! Ez minden szomjazásunk kielégítése, ez a valóságos isten-corpus, olyan mint mi vagyunk, és sugárzó homloka, imádságos emberhangja van, áldó keze és leboruló térde van, édesanyja szőttesében jár közöttünk, és szentséges lábának körvonalát útjaink porába nyomja. És szíve van, igazi véres emberszíve, hogy legyen nekünk egy biztos, ragyogó istenkapunk, ahonnan egy ölelésnyire sincs a Végtelen. Megtudjuk-e valaha, mi ez a szív nekünk? „Hiszünk a szeretetben” – mondja Szent János. Szeretném hozzáfűzni: „Adósai vagyunk a szeretetnek”. Mind adósai vagyunk a nagy, végtelen Szeretetnek, s amint ezt sorra megéljük forró emberszívekben, érezzük, hogy szelíden lejtő lépcsőkön járunk az Istenszív sugárzó magaslatai felé. Igen, vannak édes, közelálló emberszívek, testvérek, szülők, hitvestársak, jóbarátok s mondhatjuk túláradó szeretettel: Szíved volt a csillagom, pusztában vezető angyalom, a te fénylő tisztaságodnak meleg sugaraiban jobb lettem, utamra leltem, … de az Istenszív lelkemet áhítatos hallgatásba meríti és hálám, örömöm, hódolatom szótlan imába öltözik.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Nem kötök békét

Nekem nem voltak harcaim az Istennel soha.
(Fiú az apja ellen hogyis fogna fegyvert?)
Kedvence voltam mindig s akkor is rajongtam érte,
ha rosszaságomért olykor kegyetlen megvert.

De minden mással nagy csatákat vívtam én.
Minden barátom s minden ellenségem tudja,
hogy fákba rejtett robbanó bombákkal
volt végig rakva életem kegyetlen útja.

A sok-sok harc után rájöttem végre most már:
nem volt ellenségem tulajdonképpen senki,
ajnározott a föld, e mézesmellű barna dajka
s nem néztek engem még a mennyek pitvarából sem ki.

Izenem hát mindenkinek: a földnek és a fának,
a dörgő napnak és a mályvaszínű holdnak,
békét kötök velük és szívből megbocsátok
mindenkinek, kik velem egykor harcban voltak.

Békét kötök nagy ellenségemmel, a gyors idővel,
ki homlokom virágait kegyetlenül letépte,
ki szeretett, vagy sanda szemmel nézett
s titkon osont mögöttem könnyű macska-lépte.

Békét kötök a széllel és a kénszínű viharral,
a pávakék esttel, mely méla csendet mímel,
a jóval, rosszal, minden széppel, rúttal,
békét kötök baráttal és az ellenségeimmel.

Csak egy valaki aggaszt most is szüntelen még,
ki néha: mint az ördög, néha: mint az angyal
s míg minden fegyverét nem rakja lábaimhoz,
nem kötök addig békét – önmagammal.

Tóth Árpád: Ó, örök Isten…

Ó, örök Isten, kit tűnődve látott
Képzelmem sokszor ülni ősi égben,
Komoly szemmel szemlélni vén világod,
A törpe emberfajt megvetve régen,
Fenséges dacban, árva egyedüllét
Ormán, s csak olykor, hűs étheren át
Hallgatva földi, halk szók hegedűjét,
Ha némely lágy szűzlány-ima
Reszketett lengve kék kapuira
Egednek, mint egy félénk szerenád.

Ó, örök Úr, e templom-kupola
Alatt, amíg az orgona csövén
Búsan s dúsan ömölve zuhog a
Setét zene, s komor kockák kövén
Vérző áhítat súlya nyomja mélyre
A fejeket, mint töviskoszorú,
Én is, szomjazva könnyehulló kéjre,
Megtérő és megrettent, árva szolgád,
Kiről karod szent övét rég leoldád,
Térdre roskadok, s szavam szomorú...

1915

Varga Borbála: A Jelen

Halk sikolyok szállnak
A lázas lelkekből,
Nem dereng ki sugár
Sehol a szemekből.

Gyermekarcon nehéz
Ismeretlen árnyék,
A Jelen zenéje
Mintha sírna, fáznék.

Megtorpant a szívnek
Ezüst lakomája,
Az összetört remény
Messiását várja.

Messziről egy édes
Lágy fuvalom súgja:
Meggyógyul még lelkünk
Égő, nehéz búja.

1921

Dsida Jenő: Ki érti?

Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. -
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.

Szerettem volna enni,
de üres volt a tányér. -
Szerettem volna menni
de nem volt: hová.

Szerettem volna halni,
de a Halál kitért. -
Szerettem volna élni,
de nem volt: miért.

1924. szeptember 10-én

József Attila: Sárga füvek

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szívem folytatni tovább

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyírfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át

1933 [?]

Sárközi György: Országúti szent

Lába körül tömjén az utak pora,
melybe nagyokat rúg rongyos bocskora,
feje körül dicsfény a muslicahad,
mely egy legyintésre füstként szétriad.

Fekete kezében görbehátu ág,
azzal üzi vissza a pogány kutyát,
ki nagy csaholással háborút izen,
mikor falut ér az országúti szent.

Tarisznyája tágas, bőven belefér
az itt-ott hullajtott kegyelemkenyér,
és ha a varrásban még morzsa marad,
vendégül lát néhány éhes madarat.

Köpenyét is szerte szabná szívesen,
de köpenye, sajnos, nincsen neki sem,
kalap hijján Krisztust sem köszöntheti,
ki keresztjén bádog karját szétveti.

Se lova, se ökre, se nagy gondjai,
se háza, se földje, szent sehonnai,
nem övé még az sem, amit rúg, a por, -
majd a másvilágon rákerül a sor.

Prohászka Ottokár: „Azért jöttem, hogy tüzet hozzak a világra”

    (Az isteni Szív tüze)

    Jézus belső világának rugójára utal, isteni Szívéről levonja a leplet és szól: „Nézd ezt a Szívet, mely úgy szerette az embereket…” mely a szeretet és áldozat küldetésével jött a világra. Jézus Szíve égett a szeretet tüzétől, s üdvösségünkért egészen áldozatul adta magát. Azonban nemcsak maga akart égni, lángba akarta borítani a világot, hogy a világ szeresse Istent, az Urat, kinek mindent köszön, hogy mi emberek egymást ne csupán szóval, hanem mindenekelőtt tettel szeressük.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Álmom: az Isten

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.

Vele szeretnék találkozni,
Az álmommal, nagy, bolond hitben
S csak ennyit szólni: Isten, Isten
S újból imádkozni.

Nem bírom már harcom vitézül,
Megtelek Isten-szerelemmel:
Szeret kibékülni az ember,
Mikor halni készül.

Babits Mihály: Isten gyertyája

Engem nem tudtak eloltani:
élek és itt vagyok, itten!
Pedig nagy világ-szelek elé
emelted hős, vak, kicsi gyertyád -
mit akarsz velem, Isten?

Inog a láng már és tövig ég
bölcs, szent, konok kezeidben. -
S új szelek jönnek, fattyu-vihar,
vakarcs-poklok szégyen-fuvalma -
mit akarsz velem, Isten?

Szégyen-szél, fattyu-lehellet is
zord annak, aki mezitlen:
gyötörni tud, eloltani nem,
míg viaszom csöppig kisírom -
mit akarsz velem, Isten?

Mért tart magasra nagy tenyered?
és milyen éj vize zug lenn,
hol sisteregve kiszenvedek
ha majd kegyetlen beledobsz, hogy
körmödre ne égjek, Isten?

Berda József: Budapesti gyónás

Te szomorú hangyaboly, mit füstködbe
vont a loholó robot ördöge; miért
hagytad cserben kínlódó fiad, ki hajdan
falaid között volt inaskodó kamasz?
Miért űztél ki, város, szörnyű lármáddal
a messzi csöndbe, hol a büszke szegénység
vigasztaló szavát hallgatom immár magamban?
Most már tudom, távol beteg mocsaradtól,
valahol az erdők mélyén, még messzebb,
a szelíd vadakkal kéne élni, hogy
elfeledjem a szégyent; sivár falaid
között szült dolgos és derék anyám,
ki örök nyugovóra tért azóta már
a vidám temetőben, itthagyván e csúnya
börtönt, hogy aztán én legyek foglya ama
tenger emberi gonoszságnak, mely a pokol
méhében foganhatott csupán.

Kosztolányi Dezső: Haragszik az Isten

Haragszik az Isten... a sötét viharban
zúgó ércszavától a mindenség remeg.
Mintha égne a menny - lobban a villámlás,
harsog a mindenség: imára, emberek!
Halljátok e hangot parányi porszemek,
ti a végtelennek múlandó férgei!
Mi felséges az Úr a zúgó viharban,
boldog, ki szózatát meg tudja érteni.
Haragszik az Isten!

Haragszik az Isten... szörnyű e haragban.
Megrengeti vadul a nyomoru földet.
A romboló tűzláng égethet és ölhet.
Ne hagyja el Isten jóságos kegyelme!
Gyászfátyolt ölt az ég, dörg a felhő torka:
hogy szent himnuszával harsogva jelentse:
Haragszik az Isten!

Haragszik az Isten... Zúgnak az elemek;
érckardjuk szikrát hány s félelmesen csattog,
hosszú uszályukkal röpülnek a felhők,
remegve bújik el az ember alattok.
Térdre rogy a hívő, ég a templom mécse,
buzgó áhítatban zeng a szent imádság;
ámde halk szózatát túldörgi a vihar
s villámai zúgva, csattogva kiáltják:
Haragszik az Isten!

1905

Reményik Sándor: Csendes csodák

Melitskó Saroltának

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Juhász Gyula: Magyar mezítlábas

Egy szabad még: a sóhajtás,
Szomorú sor, ugye pajtás?
Régi zászlónk rongyos, sáros,
Rajtunk tenger komiszáros.

Régi csárdánk csupa rom már,
Más határban jó Fakónk már,
Magunk ülünk fázva, fájva,
A magyar siralomházba.

Borunk fogytán, dalunk fogytán,
Régi kedvünk mese volt tán,
Régi hírünk szélbe szórva,
Idegeni szérűn polyva.

Hej, kenyeres, ha még egyszer
Föltámadnánk napkelettel,
És halálos, hősi tettel
Sírba dőlnénk - becsülettel!

Nagy Emma: Megkötözve

Jajj, mert én meg vagyok kötözve!
És kínommal más kín fel nem ér!
Csődör szakíthat hortobágyi pányvát,
az oroszlán köteleit is széjjelrághatja még ezer egér -
s börtöni vasakat rozsda lerág.

De ki ment meg és mi menthetne meg
költő-leányt -
magyart és jót és forróságosat!?...

Csak húzom a csörgő láncokat
és táncolok, hogy muzsikának halljam,
verődjék dallam
s véres bokám viruljon, mint a rózsa.

Mert rab vagyok és sírnom kellene
és dalolok -
és nem tehetek róla!...

Sárközi György: Parancs

Néha még hallom a titkos parancsot:
szóltam! szavamnak adj emberi hangot.

S mint ki gázolva szembeszáll az árral,
hogy merítsen belőle egy pohárral,
s mint aki gyertyáját tűzvészbe mártja,
hogy kanócát meggyújtsa éjszakára,

úgy küzdök egy pohárnyi tiszta szóért,
s tiszta fényért, egy szobáravalóért.

Tamás Mária: Türelmetlen

Várj, várj, rögtön kész lesz a früstök,
tegyem fel főni a vizet,
mossam ki hajamból az utak porát,
számból a füstöt.

Végh György: Nyolc egyszerű kérdés

Jaj! arc-éled mért oly feledhetetlen?
Mi vonz, akár a mély, ködös szemedben?
Fejed bennem mért villan át meg át?
Mért szült, ha nem nekem, mért szült anyád?

A szél elült, mért reng tovább a hab?
A felhők mért mutatják árnyadat?
Mért állsz előttem mindig pirkadatban?
A sárban s porban gyöngyre mért akadtam?

Prohászka Ottokár: Jézus Szíve, Krisztus szeretetének jelképe és orgánuma

    /Szívén át értsük meg Jézust; Személyéből merítsünk erőt; Jézussá kell válnunk/

    Jézus Szíve a krisztusi szeretetnek, e lángoló, világgyújtó, világemelő, világmegváltó szeretetnek szerve és szimbóluma. Jelképe mindannak, amit nekünk a Megváltó jelent, s egyszersmind orgánuma mindannak, amit nekünk mondott, értünk cselekedett. A Jézus Szíve ájtatosságban tehát nincsen semmi r. Az evangéliumnak összefoglaló magyarázata s egyszersmind szintézise ez, gyakorlati bevezettetésünk az Úr gyakorlati életébe és belső világába. Ha tudni akarod, ki volt Krisztus, nézz a Szívébe. Ha munkáját ismerni és méltatni akarod, kérdezd meg a Szívét, mely e munkást sugalmazta. Ha tanítását érteni, példáját követni akarod, Szívén keresztül törj az igazságok felé, melyeket nékünk hozott, a parancsok és intézmények felé, melyeket számunkra hátrahagyott.

    Így vagyunk akkor is, ha embertársunk élő személyével, gondoskodásával, érzelmeivel akarunk érintkezésbe jutni, ha életét, tetteit, tanítását akarjuk helyesen felfogni és igazi értéke szerint megítélni. Jézus emberségének szent titkaiba is csak úgy hatolhatunk be eleven érintkezéssel, ha közvetlenül Szívébe, e Szívnek szeretetébe, vágyaiba, küzdelmeibe, szenvedéseibe merülünk. Csak akkor lesz nekünk nyilvánvaló, csak akkor kezdjük igazán érteni, ki a Jézus, és mi a Jézus nekünk.

     

    Belső, életteljes kapcsolatba kell lépnünk Jézus Szívével és lelkével, és értelmünk nagy megvilágosodásban részesül a hit tételeit, az evangélium követelményeit, a keresztény tökéletesség ideálját, a vallás szent titkait, az Úr életével elibénk tett életmintát illetőleg.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Isten drága pénze

Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.

Itt az Élet, itt a pénzed.

Sokat kellett ráfizetni,
Uram-Isten,
Magamnak nem maradt semmi:
Ráment mind a kamatokra.

Gyilkos volt a világ sodra.

Inaimnak frissességét,
Uram-Isten,
Barna hajam sűrűségét,
Erőmet a vérben, agyban:

Neked adtam, odahagytam.

Drága pénz volt, mindegy most már,
Uram-Isten,
De hogyha már megkínoztál,
Hagyd még nálam drága pénzed.

Drága kölcsön, drága Élet.

Fogatlanul, akaratlan,
Uram-Isten,
Lehessek még hatalmadban,
Uzsorával legyek még ott:

A világban, nyomorékod.

Nagy adóval, nagy kamattal,
Uram-Isten,
Akaratlan akarattal,
Add, egy kicsit visszatérjek.

Csak hogy éljek, csak hogy éljek.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf