"Taníts a végtelenhez szólni..." - október

Semseiné Kati 1jpg

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen IX.

A világ inspirál és irritál. Inspirál arra, hogy jót és hasznosat tegyünk. Alkossunk valami szépet a Földön. Őrizzük meg a hagyományokat, becsüljük az erkölcsi értékeket. És irritál, hiszen a kicsi és számottevő, óriási és szinte végtelen hatalmak (egyes emberek, intézmények, vállalatok, államok) a hatalmukkal visszaélnek, a rosszak élvezik az életet, a jók nyögnek a terhek alatt, egyeseket istenítenek – legtöbbször elegendő alap híján - másokat - gyakorta hamissággal – ellehetetlenítenek, rosszabb esetben eltipornak.
Az igazság nem lesz soha közös nevező. Még akkor se lenne, ha mindenki egyaránt hinne egy teremtett világban és elfogadná az abszolút igazságot. A kereszténység „fénykorában” is a relatív igazságok diadalmaskodtak a mindennapi életben. Más igazsága volt, lehetett annak, akinek rang, hatalom, vagyon, fegyver adatott, mint annak, akinek ezek a földi javak nem álltak rendelkezésére.

szozattovabbacikkhez

 

Prohászka Ottokár: Jézus imádkozni tanít

«És lőn, midőn bizonyos helyen imádkozott, amint elvégezte, mondá neki egyik tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni.» (Lk. 11, 1.)

a) Taníts a végtelenhez szólni s vezess azokra az ösvényekre, melyeken lelkünk Isten felé eligazodik úgy, hogy beszélhet vele. Látjuk, Mester, rajtad, hogy te tudsz elmélyedni s tudsz Istennel beszélni; Érezzük azt is, hogy az életnek nem szabad külsőségessé s lapossá válnia, – nem szabad lelkünknek a természet mechanizmusában ellapulnia. Gyarló szívünk is kiindul sokszor ösztönszerűen az ősigaz, az ősszépség, az őserő felé, mert észreveszi, hogy formával, vagyis gondolattal, szépséggel, vagyis örömmel van tele a világ; oly közel van az Isten! Megindulunk, dadogunk, karjainkat kiterjesztjük feléje; de nem bízunk magunkban s inspirációnkban; azért Uram, te a «látó», a «mester» ki Istentől jöttél, taníts anyanyelvre...

szozattovabbacikkhez

 

Benedek Elek: Kis falumon néma csend ül...

Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.

Merre nézek kalásztenger,
Mindenfelé dolgos ember;
Hull a földre verejtéke,
S szaporodik, gyűl a kéve.

Még a földön harmat csillog,
S kasza, sarló már ott villog,
Nap fölkeltét meg se várva,
Kint van a nép a határba.

szozattovabbacikkhez

 

Berda József: Irgalmat!

Ne legyek különb. Ne legyen
kiváltságom, se kegyem.
Legalább egy asztalhoz szabott
szabadságom legyen!

Bodó István: Lelkem

Én vagyok a mező,
Lelkem szép barázda:
Ezer fordulóban,
ezer eke járja.

Ezer eke járja,
ezer ásó tépi,
Jaj, de sok verejték,
Jaj, de sok könny éri!

Jaj, de sok könny éri,
mégis áldás várja:
Piros kenyérkét ád
lelkem barázdája.

1935

Reményik Sándor: Mindennapi rózsáinkat...

Te így imádkozol:
A mi mindennapi rózsáinkat
Add meg minekünk ma.
Add, hogy a kenyér mellett rózsa is legyen,
S add Istenem, hogy békében megéljünk
Több rózsán és kevesebb kenyeren.
Te így imádkozol,
Megtoldva csendesen a Miatyánkot.
És Jézus, a Miatyánk Poétája
Szelíden néz e rózsaszín imára -
És helybenhagyja a Te betoldásod.

Sárközi György: Higgy a csodában!

Mikor szélvész veri el a megfülledt meleget
S a világra hirtelen rámordulnak az egek,
A riadt fák föld alá dugnák cifra ágaik
S már pergő jég öldösi a fáknak virágait,
Higgy a csodában!

Mikor tikkadt éjszaka fú csöndet a falura,
A szérűn asztagban áll és álmodik a búza,
S álmában a láng piros kísértetként föllobog,
Döng a harang s locsogó hordóval szekér robog,
Higgy a csodában!

Mikor megzajdul a föld, repedeznek a falak
És a padlót ingani érezed lábad alatt,
Halálra vált asszonyod fut az alvó gyermekért
S emberhangon sír lovad, mert fél és nem tudja mért,

szozattovabbacikkhez

 

Dalmady Győző: A magyar lobogó

Ha rongyos is a lobogónk,
Mégis dicsőségünk jele,
Száz csatában ott járt elől,
Vész, vihar nem téphette le.
Annál fölebb emelkedett,
Minél kétesb volt a csata…
Tőle kapott fényt és sugárt
Szent képe is: a szűz anya.

Ha rongyos is a lobogónk,
Nekünk mégis ereklye, kincs,
Hozzá tapad szárnyak gyanánt
Hőseink emléke is.
Szétrongyolódott szárnyak helyett
Újakat nyert: emléküket!
Sokkal szebb, mint volt azelőtt,
Szent képe most a becsület.

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Gáspár: Hétparancsolat

írni
a szó egyetemes súlytalansági állapotában
inni
márvánnyá fagyott borokból is
hinni
a mérleg kristály-krisztusában
szeretni
áthajolva a Poprád karcsú hídján
repülni
mozdulatlan szárnyakkal anyánk elé
halni
redukált időben fölszabadítva a lelket
élni
átzubogni az összes szennycsatorna
cserepes torkán

 

Sík Sándor: Mit mondanál?

Ha ablakodat megkoccantaná
A Hűvös Angyal,
S avval a csöpp lélekharanggal
Becsengettyűzne födeled alá,
Amelyet mások meg sem hallanak,
Csak akiket immár szólítanak, -
Lelkem, mit mondanál?

Mondanád: Így jó!? mondanád: Elég!?
Ajtód kitárnád?
Vagy fejedre vonnád a párnát
És dideregve suttognád: Ne még,
Legyetek türelemmel angyalok,
Még lenni és zümmögni akarok? -
Semmit sem mondanék.

szozattovabbacikkhez

 

Sinka István: Hazug, loncsos „Béke pap”

Szeretném látni nagy hasával,
hogy menekül át a városon -
limonádét szí szalmaszállal
most, s feneke pihen bársonyon.
És nem is olyan tisztelendő,
és nem is lepecsételt üveg.
Pohán lila halottas kendő,
ujjai vastag, zsíros nyüvek;
keze munkára sose volt jó,
csak, hogy önmagát vakarássza.
Ha szól az égi trombitaszó:
közülük, kik balkézre gyűlnek,
elsőnek ő ül a parázsra.

1960

Takáts Gyula: Élővé zöldülő

Pontosan vándorolunk mi is,
akár a hangyák, a lepkék,
a fák és a virágok is …
Egy szabályhoz kötött jelenlét

rendjében egymásra terítve,
mint tengerfenékre fövény,
rakódunk sulykolt, elhagyott ruhák.
Iszonyú kővel mángorol a menny

s e szervetlen óriás terep
nem is oly szilárd ölén
e holtával élő szőttes
világít… Áramlik tőlünk és felénk…

szozattovabbacikkhez

 

Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen VIII.

A sors valamiféle igazsága: valaki igazi alkotói tehetséget kap, valaki pedig tehetséget ahhoz, hogy a tehetséget színlelje.” (DSzG Szentenciák II. CCCXXIV.)

Érdekes dolog a tehetség. „A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható. Ami az egész életben számít, az a jellem.” Zbigniew Herbert tételét - a tehetség érték, de jellem nélkül elégtelen (Talent jest rzeczą cenną, ale talent bez charakteru marnieje) - súlyos versében idézte föl Nagy Gáspár (Zbigniew Herbert emlékére).

Persze kérdés, honnan nézzük? Végtére is bővelkedünk tehetségekben, de a tehetséget ügyesen színlelőkkel Dunát - Szajnát, Spreee-t - lehetne rekeszteni. A - bármilyen forrásozású - tehetség vagy meg nem kerülhető járuléka, a siker királyként uralja a világot, viszont ami számít, a jellem, megtépázott, összevert koldusként várja rendületlen az épp időszerű szamaritánusokat.

szozattovabbacikkhez

 

Prohászka Ottokár: A bűnbocsánat szentsége II.

BBIldi 3jpgAz egyház bűnbocsátó hatalma föltétlenül szükséges

Úgy adta-e Isten az egyháznak a kulcsokat, hogy más kulcsokat az ember nem talál az Isten országába? Szükséges-e okvetlenül alávetni magunkat, vagy pedig csak úgy adta-e Krisztus a hatalmat, hogy aki akar, használja fel ez oldó hatalmat, aki pedig nem akar, az lépjen a népek bűnbocsánatot kereső ösvényére? Mert hisz akik nem keresztények, azoknak is csak tán megbocsátja Isten az ő bűneiket? vagy nem? Ki állíthatná ez ugyanakkor, midőn az Isten irgalmáról beszél?

szozattovabbacikkhez

 

Csanád Béla: Misztérium

Az életem
részesedés mindenben.
Szüntelen áramlás.
Szüntelen jelenlét.
Szavaim, mint a követek
előttem járnak,
s jelek szegődnek a nyomomba.

Lobogóm
tenyérnyi folt az égen.
Nem felhő, nem fantázia.
Fény és reménység.
Egy ajtószárny.
Egy angyal szárnya.

Dsida Jenő: Ismeretlen ember

Íme, szembe jössz velem, én barátom
és testvéri, mély köszönéssel illetsz.
Nem tudom: ki vagy. Neved ismeretlen.
             Régi napok közt

átcikázva, felkutatom éber
emlék zegzugát, de szemed sehonnan
sem tekint felém. Aranyos derűvel
             mégis elém állsz

most a dércsipkés, csoda jégkösöntyűs
fák alatt és mély köszönéssel illetsz.
Törzsed szálas és riganyos, ruhádon
             átcsap az izmok

szozattovabbacikkhez

 

Saághyné Zórád Eta: A hit

Arra tanított mindig az Anyám:
Istenben, szépben, jóban hinni kell.
Tanítását piros gyermek-lelkemmel
Imádságos hittel hittem el.

Jöttek azután a végtelen napok
Sorsüldözött, hosszú, nagy telek,
Hideg, dermesztő, fagyos évek
És feketeszívű emberek.

Döbbenve láttam, hogy a szépnek
Mindig rút a másik oldala
S vérző szívem csalódott hittel,
Könnyes szemmel mentettem haza.

szozattovabbacikkhez

 

 

Szép Ernő: Imádság

Ki ülsz égben a vihar felett,
Én Istenem, hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem és ajkam dadog,
Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,
A magyarra ne haragudj nagyon.

Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,
Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá, Istenem, Atyám,
El ne vesszen a sötét éjszakán.

szozattovabbacikkhez

 

Gaál Béla: Alázat himnusza

Most Eléd dobott zengő, szent alázat:
Alázatomnak halld, Uram, szavát:

Sikoltó fényben, magamra-meredten
Állok Előtted. Hajdan aki lázadt
Ellened, Uram, s rendelésed ellen
És kevélységgel bársonyozta testét,
Most omló vágyak viharán keresztül
Rádöbbent fájva kicsiny mivoltára,
Meglátta íme féreg-önmagát.

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf