Gárdonyi Géza: Földre néző szem – Intelmek fiaimhoz

Nagy írónk, Gárdonyi Géza huszonöt pontban foglalta azokat a számára fontos gondolatokat, „intelmeket” amelyeket rossz házassága miatt – vezérfonalként – fiai, Sándor és József legfontosabb örökségének szánt. Ezek könyvben is megjelentek, halála után, az életműsorozatban, Budapest, Dante Kiadó, 1929.

Kedves Fiaim!
Ezeket a jegyzeteket nektek írogattam. Míg kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyújtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősíteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.
Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontúl mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?
Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

Istenről:
„Istennek a mi imádságunk nem kell. Nekünk kell…
Nekem borzalmas volna az az Isten, és az a Jézus, az a Mária, aki imádást követelne az embertől. Ők ezt már csak azért se fogadhatják el tőlünk, mert mink nem tudjuk, hogy ők kicsodák. A mi Istenünk, Jézusunk, Máriánk, akihez imádkozunk, nem az igazi Isten, nem az igazi Jézus, nem az igazi Mária, hanem a fantáziának alkotásai: bennünk való képzetek”.