báró Dóczy Lajos: A csók

Nem értik azt meg, csak suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba’ jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen,
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrablasz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
A csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

acsók

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Leány vendége

Azt gondolá egy kis leány:
Vendég kopog be ajtaján;
Vendég, ha jő, isten neki,
Csak a baját felejtse ki.

«Szabad!» s pirulva hallgatott,
De senki sem kopogtatott;
«Uram bocsásd meg bűnömet,
Fordítsd el a kísértetet!»

Csalatkozék a kis leány,
Volt mit csudálni jó magán;
Hiszen a szíve dobogott,
Mint kalitka, madárt fogogott.

Gonosz vendég a szerelem,
Ajtó nélkül is benn terem;
Aztán a lány nem idei,
Szerető is megilleti.

Erdélyi József: Őszinte vallomás

Észak felé repül a vadlúd,
hófolt sincs már a Pilisen;
jön a tavasz, csak te maradsz el,
én hűtlen ifjú kedvesem;
költőd öregszik, néha mégis
gondol reád, így, amidőn
észak felé repül a vadlúd,
s hófolt sincs már a hegytetőn.

Jön a tavasz újra meg újra,
langy szelek szárnyán közeleg;
gondolsz-e a költőre néha;
gondol-e rád szegény öreg,
bolond költő, fáj még a szíve?…
Ha őszintén kell vallanom,
nem fáj semmi; tán az sem fáj már,
hogy nem fáj semmi fájdalom.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Zoltán: Jer közel édes…

Jer közel, édes! így, az ölembe,
Szép fejedet vállamra lehajtva,
S míg szerelem-vágy ég a szívedbe:
Forrjon az ajkad hév ajkamra.

Nézd a virágot: lepke, ha száll rá,
Szívesen adja szirmai mézét,
S váljon a csók bár lassú halállá –
Éli a percnek mennyei kéjét.

Félve, ha sejtném s bárki, ha szólna:
Édes az ajk bár, méreg a méze,
S szörnyű halálnak lesz okozója
Percnyi gyönyörnek mámora, kéje.

Akkor is ajkam szép ajakadra
Forrna, tapadna szomjasan, – érzem.
Szép a halál, ha lány-ajak adja,
Bárha örökre vesztve az éden.

Jékey Aladár: Elmondjam-é

Elmondjam-e, mi vagy nékem?
TE vagy az én fényességem
Nappalomnak napvilága,
Csillagom az éjszakába.

Azt kérdezed, hát én néked?
Mi egyéb: mint sötétséged,
Forró szíved édes árnya,
Csillagos menny- éjszakája.

Gárdonyi Géza: A leány búja

Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.

Mester uram kérem,
tanítson meg írni,
legalább a nevem
hadd tudjam leírni.

Leírnám a nevem
aranyos levélbe.
Egy szál gyöngyvirágot
betennék melléje.

Nevemet a rózsám
egyszer elolvasná,
azt a gyöngyvirágot
százszor megcsókolná.

Sajó Sándor: Eger

Kétoldalt a halmok, síkra lankadón;
Kékfátylas Bükk fönt észak távolán;
A völgy ölén a líceum s a dóm:
Kövekbe szépült hit és tudomány.

Mint anyakotló kis csibéire,
Apró házakra sok torony vigyáz;
Harangszó leng a tájon messzire,
Egy minaretről néma ősi gyász.

Mint zöld repkény az omló várfalon,
A múlt porából új élet fakad:
Új szőlőtőkék a hegyoldalon,
Új háztetők a régi vár alatt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Mikor téged látlak…

Mikor téged látlak, mindig azt gondolom:
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
És hogy el ne repülj, itt ne hagyj engemet,
azért fogom mindig puha kis kezedet.

Gárdonyi   Nagy Terézia

Gárdonyi Géza: Földre néző szem – Intelmek fiaimhoz

Nagy írónk, Gárdonyi Géza huszonöt pontban foglalta azokat a számára fontos gondolatokat, „intelmeket” amelyeket rossz házassága miatt – vezérfonalként – fiai, Sándor és József legfontosabb örökségének szánt. Ezek könyvben is megjelentek, halála után, az életműsorozatban, Budapest, Dante Kiadó, 1929.

Kedves Fiaim!
Ezeket a jegyzeteket nektek írogattam. Míg kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyújtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősíteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.
Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontúl mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?
Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Gárdonyi

/„Halott társak üdvözlése”-ből/

Az egri földben eggyé vált a röggel
Az áldott test, szívéből rózsa nyílt
És viola és rezeda és jácint,
Mely csöndes egri csillagokba int.

De csak a testét kell itten keresni,
Melyet a hant édes-puhán borít.
A lelke ott él millió magyarban,
Ki a szívébe zárta Gárdonyit!

200px Geza Gardonyi cca 1900

Tornai József: István király

Ülj le velünk a kő asztalhoz.
Nem ülök, mert ez itt sírkő.
Igyál velünk a fakupából.
Nem iszom, mert ez koponya.
Akkor énekelj,
tedd föl a koronát, járd el a táncot.
Nem táncolok,
ez a föld fájna, ez a föld meghasadna.
Én vagyok a vas-szájú király,
megittam a tavaszi esőt,
megittam a tavat, folyókat.

Mi vagyunk, akik megmaradtunk,
mikor a bőrruhások ránknyilaztak,
anyánkból kihasítottak,
lófarkas zászlóval fojtogattak,
elvittek a tengeren;
mi hívtunk,
mikor a vörösöket földbeverték,
mikor a Fehérlovas a te nevedben
végigvágtatott földbeásott fejeinken.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Szepezdrozsda

Úton kövér porcsinok futása,
hamvaskák léniásan, lagymatag
szellők, nyári, kába délutánban
fű közt vérlángot izzó langy agyag.

Dió-, s kámfor illatú fiókok,
üvegcserép, kincses, süppedt halom
és a mennytartó fenyőknek árnya
késéles, mászhatlan ciklopfalon.

Lenn, szikrát zengő tenger víztükör,
világtúl derengő Lelle árnya.
Vackorfanyar, cirmos almát szülő
fácskán, lármás angyal pilleszárnya.

ciklop2

szozattovabbacikkhez

Devecseri Gábor: Nyár elé

Boldog, akinek mennyországa van.
Lám én is úgy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.

Várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely feledve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.

Várom a reggelt, déli meleget
s hűvös estét, ha a folyón pihen.
És várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szelíden.

Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyári dal

Zöld még a diófa, zöld a dió rajta,
elmegyek én innen, ha kedved úgy tartja.
Itthagylak én téged, derekán a nyárnak,
visszajövök, majd ha őszi szelek járnak.

Visszajövök, majd ha a rigó elnémul,
visszajövök hozzád, mikor a dió hull.
Mikor a dió hull a harmatos fűbe,
mikor a bánat száll a szerető szívbe.

Majd, ha zöld burkából feslik a diószem,
szíved is megnyílik számomra, úgy érezem,
s úgy borulsz vállamra egy szerelmes szóra,
mint diófalevél borul a dióra.

Erdélyi József: Pipacs

pipacsMindenfelé a meggyarolt határon
kalászba szökkent már az új kenyér,
zöldjében úgy lobog a pip virága
pirosan, mint a tűzlány, mint a vér.

Óh, mennyi lenne, ha nem irtanák,
nem üldözné magvát a földmíves!
Szebb lenne úgy: a bús fáradó,
nem szépséget, hanem hasznot keres.

Káros a szépség, ültön üldözi,
nyomja, szorítja el, ki a haszon.
Mégis kikél, követeli jogát
rikoltva színét minden tavaszon.

Rostálja évről-évre gondosan,
kenyérmagvát a szigorú igás,
parányi magból mégis nő buján,
s kicsattan, mint egy véres lázadás.

szozattovabbacikkhez

Komjáthy Aladár: Csalfa legény a nyár

Már vége, vége, vége,
elszállt a messzeségbe
a harsányfényű Nyár,
tüzet lehelő melle
a bőséggel betelle,
ki tudja merre jár?

Tán Afrikában lábal,
kalászos homlokával
s a szeme színarany,
izzik nyomán az élet,
felcsap diadalének,
csattan a nyári dal.

Már elfeledte régen,
melyik magyar vidéken
dalolt és aratott,
új táj és új szerelmek
lába elé hevernek,
ott gyűjt most asztagot.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Alkony Tihanyban

Homályodó Balatonban
fakópiros ég derengez.

Méla szelíd nyugalom van,
míg a szirtről elmerengesz,
feledve sok lélek-harcot,
s hogy előredőlsz a padon:
egymásba néz emberarcod
és a titkos nagy Balaton.

Méla szelíd csöndesség ül
körülötted és szívedben.

Futó fuvalom-emlékül
hajad fürtje csak ha lebben:
tengermélyek, ezredévek,
történelmek elmerülnek,
égbolt és tó egyberéved, –
nincs Idő, csak Örökünnep.

szozattovabbacikkhez

A tücsök meg a légy lakodalma

Magyar népköltés

Megunta már a tücsök:
Egyedül cirpelni –
Ölelgette a legyet,
El akarta venni.

– Elvennélek te kis légy,
Ha kicsi nem volnál,
– Hozzád mennék, te tücsök,
Ha görbe nem volnál.

Megolt a nagy egyesség,
Lagzit csaptak rája,
Olyan cécót, híre ment
Hetedhét országba.

Szecskó, darázs, szitakötő,
Száz barázda billegető,
Bőregér s több nemes czéhek,
Bölcs násznagyok és vőfélyek,
Tenger cincér, apró béka,
Voltak ott nagy parádéba,
Nyoszolyólány: rengő, ringó,
Karikázó száz pillangó,
Fürge násznép, ifjak, vének
Megjelentek, mint vendégek.

szozattovabbacikkhez

Mátyás és a török basa

Tolnai népmonda nyomán –

Úgy mondja a monda, hogy mikor Mátyás uralkodott, a törökkel nagy volt a vitatkozás meg a gyűlölködés.

    Az akkori királyok azon törekedtek, hogy mindegyiknek legyen táltos szolgája. Salamon királynak is volt, meg Mátyás királynak is volt: Toldi volt a neve. Az csak úgy hívta Mátyás királyt, hogy Matyi.

    Egyszer összevesztek valamin Mátyás királlyal, mert hát a táltos szolga is tartotta magát valakinek, hát Mátyás kő közé rakatta Toldit, úgyhogy csak egy kis szelelőlikat hagyott, amin lélegzett.

    Közben a török basa fölküldött Mátyás királynak három csikót, hogy írják le és küldjék el, melyik a legidősebb, melyik a középső, melyik a legkisebb.

    Hát nagy zsivaj volt a királyi udvaron.

    A király szakácsnéja szeretője volt Toldinak, azon a szelelőlikon étette.

    Amikor a zsivaj volt, akkor is vitte az ebédet Toldinak.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo