Muskátli - 2019. május

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2019. május
V. évfolyam / 9. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Kosáryné Réz Lola: Kép anyámról

Fénylő színekkel őt ma este én
Áhítattal üvegre festeném…
…Kapuban áll. Bent tűzhely fénye látszik,
A küszöbön vén koldus lakomázik.

Messzire néz a ködben és homályban,
Szemében is most fájdalmas homály van.
Figyel. Mire? Halk sírásra a szélben,
S a kamrakulcsok vannak a kezében.

Asszonyi bohóság. Az fáj neki,
Hogy minden kincsét nem oszthatja ki.
Szívében az övé minden szegény…

Láttam, amint hulltak a könnyei,
És minden könnye emlék. Mind enyém,
Áhítattal üvegre festeném.

Ölbey Irén: Az én anyám

Az én anyám csak tekintetes asszony,
Még nem is nagyságos. De a szíve
Napként ragyog. S családja kis körét
Arany szíve arannyal hinti be.

Reggeltől estig megállása sincs,
Mindig dolgozik. Olykor egyszerű,
Évek óta nem vett már új ruhát.
Ámde a szíve drága hegedű.

Szíve szépszavú, szelíd hegedű,
A szíve meleg napfényt muzsikál:
Szívéből egyre zeng a szeretet,
Szívéből egyre zeng a napsugár.

Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika,
Mint az ő forró, nagy szeretete:
Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel,
Könnyel van minden akkordja tele.

szozattovabbacikkhez

Kunszentmártoni Molnár István: Anyám varrogat…

Elnéztem fürge,
fehér ujjait,
amint a tű elé
vásznat igazít;
szent meleg érzés
szívemben a hála
ó, szebb foltot
nem vet
senkise nála!
mindenik öltés
apró gyöngyszem tán,
sokat foltozott
már az én Anyám.

Gyermekkorunkban
apró ruhácskánkat,
aztán szívünket,
ha megtépte a bánat…
most ingemet varrja
s arca csupa béke…
jaj, hogy tegyem oda
meghajszolt életem
rongyosan elébe…?

               1943

T. Csörgey Éva: Nagymamácska

Haja fehér volt. Hófehér,
és mindig sima, mindig rendes,
arca kerek volt, szava csendes,
ajka piros volt, mint a vér.

Sötét ruháján csipke díszlett.
És nem volt nála szebb anyóka.
Üres az asztal azóta.
Ó, míg velem volt, minden ízlett.

Én tíz voltam – ó hetvenöt.
És könnyes szemmel ma is látom,
hogy soha nem volt jobb barátom,
sem azután… sem azelőtt.

Pedig csapás rá sok szakadt;
dolgozott, s közben temetett
férjet, rokont és gyereket,
de lágy mosolya megmaradt.

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Az elhagyott anya

Ismerek egy édes, ah, árva, anyát,
Mely búnak eredten emészti magát,
Elhagyva, kerülve leányaitól,
Bár értök epedve a hív anya szól:
„Ó jertek ölembe,
Szép gyermekeim!
Áldásra emelten
Várnak kezeim.
Ó jertek, ó jertek,
Az édes anyához,
Itt ül lekötötten
A szörnyű magányhoz!
Ó jertek ölembe,
Gyermekeim,
Míg el nem apadnak
Hév könnyeim.
Én szültelek, álltam
Bölcsőtök előtt;
Emlőim adának
Új életerőt!

szozattovabbacikkhez

K. Tóth Lenke: Ballag már a vén diák…

A sapka mellett szép virág és ballag már a vén diák,
Vállán tarisznya, nála bot, - már férfiúi állapot!
Szíve most mindent megbocsát, - búcsúztatja az iskolát,
Dalt zeng, akár a harsona, - óh, tele van a tarsolya!
Van benne sok-sok tudomány, - és ökle, mint a buzogány,
Szíve remél és lelke hisz, - hát ennyi szárny csak messze visz!!

S mellette csupa cimbora! Barátság, hűség hímpora,
Nem hullhat az le, nem soha! Nem lehet a sors mostoha!

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Az újszülött

Újszülött békém oly piciny.
Bölcsője aranyozott dióhéj.
Fenyőgallyak sóhaja legyezi arcát.
Porszemnyi szíve alig dobog.
 
Te vagy mosolygó anyja, szerelmem.
A béke anyja vagy: ó képekről
révedező szelíd leány,
viola-fénnyel fejed körül.
 
Olykor sír a gyermek.
Olykor fázik, éhes a gyermek.
Meg ne haljon a gyermek!...
Tápláld őt kicsi, lányos melleden!

Mécs László: A gyermek játszani akart

A vonat futott. A kupé-dobozok
szűkek voltak. A gyermek unatkozott.
Tavaszi csermely-életnek szűk volt a part.
A csermely áradt. A gyermek játszani akart.

A gyermek szeme tükröt keresett:
anyjára mosolygott és várt egy keveset,
az anya arc nem tükrözte vissza,
szomorú volt. A tükör nem volt tiszta.

A gyermek szeme tükröt keresett:
a bankárra mosolygott és várt egy keveset,
a bankár arca nem tükrözte vissza,
börzét böngészett. A tükör nem volt tiszta.

szozattovabbacikkhez

Rónay György: A kisfiú, akivel senki se játszik

Lecsüggesztett karral ácsorog
nyirkosfalú magánya kietlen
folyosóján, hideg szürkületben,
s könnye súlyos csöppekben csorog

végig arcán, míg a vad dobok
tam-tamjára messzi dzsungelekben
skalpok esnek, és rettenthetetlen
hősök kúsznak, mint a párducok,

őrhelyükre… ő csüggedten áll csak,
majd, elunva pince-éjjelét,
vállat von, kőpárnájára fáradt

mozdulattal ejti le fejét
s aludni próbál, hogy végre szép
hajnalt álmodjék, de csak magának.

Benedek Elek: Szeresd a fát

Szeresd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyengén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hagyd annak, ami, épnek, szépnek.

Ő is anya, minden levele
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve;
és gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekint föl rája-
Szeresd a fát!

Édes gyümölcsét várva-várod,
s mégis letépnéd a virágot?
Szegény virág, gyorsan elszárad,
s te bánkódol majd - késő bánat! -
Ne bántsd a fát!

szozattovabbacikkhez

Gyökössy Endre: Virágok virága

Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra.

Szórd be illatoddal
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elűzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet…
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!

Szemlér Ferenc: Nyugtalan madarak

Reggel nyugtalan madarak
nyüzsögnek ablakom alatt.

Ébredj! Ugorj fel! Nyisd ki! - peng
csőrük a hűvös üvegen.

Felhős az ég, havas a táj:
morzsát keress, magot dobálj!

Szívedet tárd, törd, szórd nekünk! -
kopogják egyre odakünt.

Szenes Erzsi: Trillázó madár

Erkélyem alatt egy kis madár
egyetlen apró trillát dudorász
hajnaltól estig,
hogy el nem unja szegény!
De vajjon, ha nem szégyelleném,
nem ülnék-e én is naphosszat
ölbe tett kézzel
s nem zümmögném-e ép így mániákusan,
mint ez a bolond madár,
ezt az egyetlen dallamot,
örömöm-bánatom:
Szeretlek - ?

               1938

Tompa László: Fiatal fák a hegyen

Az a fa vonzza most a szememet,
mely ott a tetőn a tavaszban remeg.

Oly ifjú, merész, egyenes, derék –
s fölötte kéken a végtelen ég!

Fény ütközik ki gallyai hegyén –
oh, bár lennék e fiatal fa: én!

Feledve mindent, mi kedvetlenít,
szívhatnám a föld áldott nedveit.

S duzzadva tőlük, minden hajnalon
a szabad űrbe nyúlna száz karom.

Tövemmel földben, amely éltetőm,
földieken túl látnék e tetőn.

Derűsen tűrnék – akár hópalást,
akár lomb födjön – minden változást.

Viharban, éjjel, mint egy nyugtalan
őrült üstöke lobogna hajam.

S rá a reggelbe repesve zengenék:
fuvalomhalk s rejtelmes-mély zenét…

Ady Endre: A tavaszi szív

Kalimpál és kalimpál és
Kalimpál kicsit bután
Esős, áprilisi hajnalt,
De még jobban délután,
De még jobban későn, éjjel:
Ilyen a tavaszi szív.
 
Nem bíznék rá egy garasnyit,
Nem bíznék rá egy garast,
Mert az áprilisi hajnal,
Rég kipróbáltam, ravasz
S szívünk viszi ravaszságba:
Ilyen a tavaszi szív.
Amit írok, az se hűség,
Április van, szív oson,
Minden háborúnál vénebb,
Hadakozik okoson,
Szerelem jön holt-testekre:
Ilyen a tavaszi szív.

Bartók Lajos: Midőn szerelmünk…

Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt.
Nem a nap a mi csillagunk, de
A sápadt, gyászos fényű hold.

Az alkony látta első csókunk
Könnybe borult szemeivel
És mint a zápor sírt az éj rá,
Mely üdvünket temette el...

Gyóni Géza: Százfélekép…

gyonikép2Százfélekép elképzelem:
Hol csókollak meg majd először
Szobádban-e, hol nesztelen
Kíváncsi szemektől rejtőzől?

Vagy kinn, a dúsfürtű lugasban,
Hol neked érnek a piros szemek –
Utánad lopózkodva lassan
Ott csókolom a szád, a szemed?

Vagy – mit bánom én! Lássák százan,
És bámuljon el minden bamba –
Mikor elönt csókvágyó lázam:

Én ékes ölyvként lecsapok rád
Pihegő, kis, ijedt galambra…
Nem kívántam így leány csókját!

                    1910

Rudnyánszky Gyula: Te türelem te jóság…

Te türelem, te jóság!
Te kedves, drága, szép!
Utamban te a rózsát
Könnyekkel öntözéd.

Te életem derűje!
Te hűséges, te szent!
Neved minden betűje
Ezer áldást jelent.

Oh, légy ezerszer áldva
Szívem bűbájosa!
Szerelmed tavaszára
Ne jöjjön tél soha!

Thomée József: Virágének

thoméekép3Magammal vinnélek tüzes lángszekéren
Perzselő sugárban, csillagfényes éjjen,
Magammal vinnélek zúgó fenyvesekbe,
Büszke hegyoromra, mit a vihar tépdes.
Jössz-e velem Édes?...

Akarom a csókod, csókos csodaajkad,
Akarom, hogy Te is éppen úgy akarjad,
És amerre járunk tavaszi virágok
Ezerszínű szirma körülöttünk repdes.
 Jössz-e velem Édes?...

Jössz-e velem Édes?... muzsikáló vágya,
Csacsogó, csevegő, csermely csobogása
Szívem szerelmének, hadd hajthasson térdet
Minden vágy, boldogság, hova lábad lépdes.
Jössz-e velem Édes?...

                                               1918

Rudnyánszky Gyula: Tele van a kert virággal…

Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int…

Őszi szél, ha elhervasztja,
Esztendőre, új tavaszra
Majd virulni fog megint.

Tele van most ifjúsággal,
Szerelemmel, boldogsággal
A szívünk is, kedvesem;

Szedjük, szedjük a rózsáit,
Mert ha egyszer elvirágzik,
Nem virul ki sohasem!

ciganyhegedus

Zsutai János: Munkácson

A költő hattyúdala. 1869. szept. 20.

Szomszédságban lakom az égő felhőkkel,
Könnyen megláthatnám, a nap mikor jó fel,
S mint tér nyugovóra?…
S hogy szálló felhővé ne szeretnék válni,
És a nyugvó nappal nyugot felé szállni:
Nincsen oly óra!
S ki tudja: tán sohsem visz el utam innen?
Beh meg is vert engem a haragvó isten! –

Északra, keletre bércek koszorúja,
Magasló csúcsait alkonyi szél fújja,
S egy-egy terhes felhő
Sebes, gyors futással vet reájok árnyat,
Feketén, mint midőn a szívre a bánat
Sötét fellege jő…
Bércet felhő, s szívet a bú fed be itten…
Beh meg is vert engem a haragvó isten!

szozattovabbacikkhez

Czuczor Gergely: Zrínyi a költő

Kard viadalmakban, békében lant valami társad,
Kardod az életölő, lantod az életadó.


Zrínyi Miklós költő és hadvezér

Zrínyi Miklós: Szigeti Zrínyi Miklós, Buda

Zrínyi Miklós:

Buda


Mely rosszul alkhatnak egy királyi székben
Méltóság és egy esz, az mely engedetlen,
Rólam és Remusrul példát vehet minden
Vesztő, mert nem fértem az bátyám székiben.


Zrínyi Miklós:

Szigeti Zrínyi Miklós


Mint Hektor Trójának,
Úgy én Szigetvárnak
Erős őrzője voltam;

Mutattam pogánynak,
Hogy nagy Jehovának
Kedves szolgája voltam:

És előbb éltemet,
Hogy sem hűvségemet,
Testembül kibocsátottam.

Féja Géza: Vajda János

Vajda JánosVajda János képviseli a század irodalmában a „komorságot”, úgy beszélnek róla, mintha egyedülálló zordon csúcs lett volna a magyar életöröm határtalan tengerében, holott világa lényegében nem többé s nem kevésbé komor, mint Tolnai Lajos, Dömötör János vagy Gozsdu Elek világa. Vajda nem kivétel, szerves része, természetes „fejezete” annak a keserű ellenzékiségnek és feloldhatatlan meghasonlásnak, mely a szabadságharc bukása óta ellepte a lelkeket s a kiegyezés vajákosainál éppenúgy nem lelt gyógyító írt, mint a XIX. század nyugat-európai szelleménél. Vajda akkor lépett ki a gyermekkorból, midőn a század legnagyobb magyar izgalmai rengetni kezdték a földet. Látta Petőfit, akiről életének legforróbb vallomását írta s egyben nagyszerű emléket állított Petőfi Sándornak, a „kortársakkal” szemben tisztán látta emberi alakját is. Ha Vajda János „Petőfi-arcképét” Gyulai Pálé mellé tesszük, azonnal és megdöbbentően szembe tűnik Gyulai Pál kispolgári korlátoltsága és „pedáns” rosszhiszeműsége. Vajda honvéd volt a szabadságharc idején s hadnagyságig vitte, utána büntetésből az olasz harctérre küldték. Hazabocsátása urán előbb vidéken volt kishivatalnok, majd Pestre került és újságírói robotba telt élete. Komor költészete nem tudott népszerűségre vergődni.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Vajda János szelleméhez

„Testből a lélek válni készül,
Mint kard, kiröppen hüvelyéből”
       Vajda János: „Hosszú éjjel”

Én nagy rokonom, ó zokon ne vedd,
Ha Rád vetem ma borús szememet,
A hullámok a nagy hajóhoz tolnak,
Futok feléd, ma, én magános csolnak.

Költő voltál, de ah, hideg e szó,
Takarni annyi kínt, tövist, sebet,
Elfedezni a megmérgezett forrást,
Ahonnan mégis áldott dal eredt
Magadnak pillanatnyi vigaszul,
Mint amikor egy parányi fénysugár
A feneketlen sötétségbe hull.

Költő voltál, de mily szelíd e szó,
Mint zengése halk Áve-Máriának –
Ahol Te jártál, feketék a tájak,
S a völgyet gomolygó köd fekszi meg.
Költő voltál, de átkozott kezek
A mosolyodat is torzzá facsarták.

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap.
Csillanó tükrén a tónak,
Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,
Észrevétlen, mondhatatlan
Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.
Fegyveremmel az ölemben
Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot,
Mennyi bűbáj, mily talányok!
Mind amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,
Aranyos tüzes felhőben,
Lenn a fénylő víztükörben.

szozattovabbacikkhez

Bartók Lajos költő, élc és hírlapíró, parlamenti képviselő

Bartók LajosSajátos irodalmi és politikai fenegyerek volt a XIX.-XX. század fordulóján élt [málnási] Bartók Lajos, Mikszáth Kálmán jó barátja, és aki többek közt Jókai Mór, a magyar irodalom egyik legtermékenyebb írójának volt rövid ideig szerkesztőtársa. Bár jellemük teljesen különböző, életútjában több a közös vonás kortársával, a Szózat havilapban szintén bemutatott Rudnyánszky Gyula felvidéki költővel, hírlapíróval. Bartók Lajos a kincses Erdélyben született Erdődön, az egykori Szent István király által alapított Szatmár vármegyében 1851. május 24. Édesapja a helyi nobilitás egyik kiválósága, a tiszántúli nemesi családból származó Bartók Antall ügyvéd. Fia Nagybányán és Máramarosszigeten végezte az alsóbb iskoláit, mielőtt Pesten, 1868-tól jogot kezdett hallgatni. Irodalmi pályafutása is ekkor kezdődött. Bartók Lajos a XIX. század utolsó harmadának egyik legnépszerűbb költője volt; 34 évre terjedő írói pályáján sokoldalú és eredményes munkásságot fejtett ki. Először egyes szépirodalmi és napilapokban időközönként megjelent lírai költeményeivel és az „Üstökös”-ben közreadott humoros verseivel ébresztett figyelmet.

szozattovabbacikkhez

Bartók Lajos: Csillagok a fűben, Fegyver dördült, Ott rémlik a Gellért…, Poétai tanács, Utazási vágy

Bartók Lajos:

Csillagok a fűben


A tavasz-éjben
Álmodom ébren
A sziget közepén, a zöld
Fű közt, s íme lábam előtt
Kigyullad egy árva
Szentjános-bogárka,
Mint hogyha a csillagos égre tekintnék,
Hol fényt miriád nap örök tüze hint szét.
S mint lámpasorok, jobb s balról ezalatt
Sorban gyulladoznak a fénybogarak.
Szikrázik ez, az már lankadva kihal,
S versenyt lobog újra az ég csillagival,
Amelyek oly édes-igézetesen
Mosolygnak az embereken idelenn.
S a sötét fák alva, bókolva körültök,
Cirpelnek a csöndben a távoli tücskök,
Mint éji zenészek,
Gyújtván halk hangú danára,
Az ifjú természet
Első-szerelem tavaszára…

szozattovabbacikkhez

Rudnyánszky Gyula költő, hírlapíró

rudnyánszky1Ördögén, az egykori Nyitra vármegye egyik településén született az a [dezséri] Rudnyánszky Gyula költő, hírlapíró, akinek versei annyira feledésbe merültek, hogy csak a legvájtabb ízlésű olvasó keresi manapság. Édesapja a felvidéki katolikus családból származó egykori 1848-as honvédfőhadnagy Rudnyánszky Károly. Gyula fia 1851. május 1-én született. Egyike volt annak a felső-magyarországi költőcsapatból, amely egykor áhítatos zarándokcsoportként [a hármas számban egyesülő felvidéki, úgynevezett „tót költők”] vonult a Felvidékről Pest felé, hogy itt a költészetben elfoglalja megillető helyét. Mint említettem, Rudnyánszky Gyulával  felettébb mostohán bánik az irodalmi emlékezet; még a nevét is kevesen tudják visszaidézni. De nemcsak a XXI. század első évtizedeiben. „Ma már nagyon feledésbe megy alakja, amely külföldieskedő, különcködő, extravagáns volt – mint ahogy a költők már a megjelenésükkel is mutatni akarják vala különös foglalkozásukat. Amíg valaha Lisznyai Kálmán cifraszűrben járt: Rudnyánszky Gyula nyugat-európai kokettériával simára borotválta az arcát, és csupán két göndörödő pofaszakállt hagyott meg az állán, amely szakállnak az állásából, alakjából, kifejezéséből mindig pontosan lehetett következtetni a költő lelkiállapotára” írta róla Krúdy Gyula 1927-ben. Pedig néhány költeménye a XIX. és a XX. századforduló legjobbjai közt biztosíthatná a helyét, irodalomtörténeti jelentősége pedig körülbelül olyan fontos kapcsolatteremtés a XIX. és a XX. század előremutató költői törekvései között, mint Bródy Sándoré a prózairodalomban. Rudnyánszky Gyula az összekötő láncszem Reviczkyék újat akarása és Ady nemzedékének újat teremtése közt, annak ellenére, hogy Petőfi halálától Ady fellépéséig a magyar társadalmi viszonyok nem teszik lehetővé reprezentatív lírai hang kialakulását.

szozattovabbacikkhez

Rudnyánszky Gyula: A csípős versekből, A hó, Fut az idő, Ketten vagyunk

Rudnyánszky Gyula:

A csípős versekből


A rendjelet megérdemelni,
Nem kell ehhez szív, – csak egy kéz, mely ád;
S a rendjelet viselni?
Ehhez sem kell ész, csak – kabát.

Fényben, árnyban (1876–1886) 1886


Rudnyánszky Gyula:

A hó


Télen szegény a természet nagyon.
Az a mesés vagyon,
Amit az ifjú föld
A szép tavasztól örökölt,
Mit az erős nyár aratott,
Használva éjet és napot,
S amit a gondos ősz
Begyűjteni se győz:
Az elkallódik mind a vén
Mihaszna tél kezén.

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: A rabló gálya, Szeretlek!, Szerelmes ima

Hangay Sándor:

A rabló gálya


Tengeren innen, Kárpátok alatt
Megremeg a sárga kalásztakaró.
- Síró hullámos sirálymadarak…
Örvénylő vizekre indul el egy gálya,
Tengeren túlra való
Szomorú hajó.
Valahol benn a magyar rónákon,
Vakon néz sok ablak… Üres az a ház!
Pici bölcsőkre nem jön dalos álom,
Lebillent kéményen vad szél hahotáz.
Hol van a gazdája? – Gazdátlan a ház.

Ringó hullámok szennyes tarajával
Küszköd a lomha gálya fala.
Viszi az égbe magyar faluk népét,
Elviszi s nem hozza soha haza.
Tompa morajlással dohog kazán melle,
Lehellete lángol messzire még…
Fekete álom teríti be lágyan
Hazátlan magyarok szomorú szívét.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos Dsida Jenőről

260px Dsida JenőA sikerült fényképről, az Erdélyi Szépmíves Céh és a Révai kiadásában megjelent két kötetének élén, komolyan merengő fiatalember néz reánk. Reánk? Inkább önmagába. De hol van eleven humora, szellemes harckészsége, könnyen csendülő, kissé ideges nevetése és rendkívüli öntudatosságának villódzása? Egyik írótársa fölényeskedőnek érezte az első találkozáskor, de csakhamar rájött, hogy ez a magatartás megelőző védekező mozdulata a világ felől érkezhető támadásokkal szemben. „Költő voltam” – vallja önérzetesen, s abban is hisz, hogy nem múlik el a halállal: „…aki helyettem partra száll, fenséges, komor ezüstszobor”.
    Tudtuk róla, hogy rossz a szíve, s csak óvatos, kiegyensúlyozott életmód adhat neki férfiéveket. Ő azonban fiatalos könnyelműséggel így fogalmazhatta meg magában a kérdést: Ha beteg szívem miatt úgyis meg kell halnom idő előtt, miért lohasszam magamban a lángot? Talán ezért kellett olyan korán eljutnia a határkőhöz „könnyelmű, fiatal, csacsi” élete útján, nem sokkal azután, hogy harmincéves férfiarcát, a „sokat tudót, öregedőt” aposztrofálta. Élete utolsó éveinek lázában van valami, ami Csokonai lázas alkatára, gyors égésére emlékeztet. S különös egyezés: csak egy hónappal élt kevesebbet, mint a tüdőbajos poéta, akihez A reményhez formájában hosszabb verset írt debreceni látogatása után (Csokonai sírjánál).

Dsida Jenő: A csontváz

Az igazgató – szikár pap – azt mondta róla egyszer: Az az istentelen ember.

    Azóta rajta maradt, tanártársai is úgy hívták a háta mögött: Az az istentelen ember.

    Csakugyan furcsa ember volt Sárossy. Bozontos, barna haját hátrafésülve hordta, és csaknem a válláig növesztette, mint a piktorok. Első bizonyítékául a nagy Darwin tanításainak, melyeket annyi tűzzel magyarázott nekünk a természettanórákon: tiszta állatfeje volt. Kiugró pofacsontjain fényesre feszült a kicserzett, malájisárga bőr, hatalmas alsó állkapcsa örökké harapásra torzultan ugrott előre, bunkós orra alá.

    De szép szeme volt. Nagy, melegen néző, dióbarna szeme. Kemény arccsontja alatt, beesett arcán, mély gödrök sötétlettek kétoldalt, talán hogy annál erősebb legyen a fölöttük mozgó szempár villogása. Ha csöndesen beszélt, melegen nézett maga elé, de ha lendületbe jött – ami gyakran megesett – és fanatikus hévvel hömpölyögtek duzzadt, kirepedezett ajkáról a szavak, pezsdülő, tüdővészesen lobogó lett a szemek tüze is.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Pasztell, Purgatórium, Tekintet nélkül

Dsida Jenő:

Pasztell


Nézel hajló tölgyfa-ágat,
gyomokat, miket kivágat
mord paranccsal zordon kertész,
széles paddal vár a kert-rész
sűrűje, hogy tűnj el, vessz el
jobbkezedben Szókratésszel.
Délutánra enyhe, szőke
fény esik a háztetőkre,
s szürkepettyes, gyöngyszín, halvány
galamb búg az eresz alján.
Alkonyatra sásos zugnak
mélyén futó vizek zúgnak,
csupa sötét, furcsa, hűlt nesz,
bús suhogás, mi körülvesz.
Ebben a nagy félig-csendben
asszonyszemek cseppje cseppen,
csak a lélek füle hallja:
nyirkos lesz a lombok alja.

szozattovabbacikkhez

Csíki Margit: Hazatért a földhöz

– Kányádi Sándor emlékére –

hazatért a földhöz
melyből vétetett.
nagy, melegbarna szeme
ott ragyog a táj felett.
innen sarjadt minden verse
távol innen sohse volt,
hallotta a csengettyűszót,
érezte a kenyérmadár - illatot.
Kolozsváron, Rotterdámban,
Kanadában, Finnországban,
Münchenben vagy Budapesten
a beszéde, a kézfogása,
néha fanyar mosolygása,
tehetsége, a jósága,
embersége, magyarsága
mindig kicsit galambfalvi "vót ".
bejárta a nagyvilágot,
annyi díjat megkapott,
de amire büszke volt,
hogy őt innen tarisznyálták...-
minden szava tiszta volt. -
hazatért a földhöz
melyhez tartozott...
az istenadta tehetséggel
jól sáfárkodott :
mindnyájunkra kincseket hagyott.
nagy, melegbarna szeme
a lelkünkben ragyog. -

Nagygalambfalva, 2018 júniusában

Kányádi Sándor: Bántani én nem akarlak, Szelíd fohász

Kányádi Sándor:

Bántani én nem akarlak
 

Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlanul köt hozzád
e magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.    

                        1965

szozattovabbacikkhez

Czethoffer Csaba: Záradék

Köpönyegforgató korban
Nagy Gáspár-i konok hittel,
legyőzőttekért a porban
roppanthatatlan gerinccel
dudás lévén a pokolban:

soha senki előtt térden –
majd Istennél fönn az égben!


Ui.:
... Túlról ragyog már...
tündököl a Napban
N.G.
1949-2007
,,s álmodik
fényes mondatokban."

2007

Nagy Gáspár: Ne fonjatok nekem vesszőkosarat!

Egyszer kinövök abból is -
ne fonjatok nekem vesszőkosarat!

Ha megszültetek anyák
- nád közé ne rejtsetek -
a lapuló állatok dühe úgyis rámakad.

Sírásomat ne bújtassátok
- így volt a rend -
jöhetett kozák-szurony, tehervonat.

Buzogányos vizeken tanulok járni
s világgá űzöm a partokat.

De még abból is kinövök:
ne fonjatok nekem vesszőkosarat!

Szervác József: Rossz álom

Kr. u. 2000 előtt Nagy Gáspárnak

Még mindig miránk vár az Isten.
/A barátomat most pofozzák.
Játékait is eloroznák
s a főpapság bele se szisszen./

Talán még velünk van az Isten.
/Siralomházban inge vérzik --
testvéremet holnap kivégzik,
magunkra maradunk a ringben./

Minket régóta csal az isten.
/A temetőket fölszámolják,
elárverezik Krisztus csontját,

s nekem már a magamét sincsen
menteni merszem; szép szerencse:
várhatni újabb istenekre./

Ady Endre: Üdvözlet

 Behunyt szemekkel újra látlak,
Kedves, szép hely, köszöntelek!...
Májusi szellő, virágillat
Elhozta hozzám képedet.
Görbe utcáid újra járom,
Rabjául ejt sok régi álom
S álmomban látlak tégedet.
 
Erdőd, hegyed már lombot öltött,
Kertedben nyílik a virág,
Az áldott nap meleg sugárit
Fényes kévékben szórja rád.
Fény és illat a szívbe tódul,
Mely mámoros ez égi csóktul,
Fellángol és szeretni vágy.
 
szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Május a parkban

Virág alatt rogyó fák
Soha még ily áldottak,
S a május-esti rózsák
Ily bódítók nem voltak.
Úgy reng a régi park,
Mint részeg nászi csónak.

Virágos nászi csónak
Most ablakod alá hajt;
Virágos ablakodon
Most zörgetnek a vágyak;
Virágos csónakomba
Most emelem az ágyad.

Ma hiába őriznek
Gőg, gyávaság és jóság;
Ma vissza nem riasztják
A vágyak bús hajósát;
Ma csókomtól kinyílnak
Szűz melleden a rózsák.

1914. június

József Attila: Május

A rengő lomb virágban ég
és készül a gyümölcsre,
a nyílt uccára lép a nép,
hogy végzetét betöltse.
Iramlanak a bogarak,
friss jelszavak repülnek.
S az aranyba vont ég alatt,
- mert beköszönt az ünnep -
a szabadság sétára megy.
Hős népe ágat lenget,
s ő kézenfogva vezeti
szép gyermekét, a rendet! 

1935 vége

Nadányi Zoltán: Májusfa voltál

Szép májusfa voltál,
habos fehérben.
Virágszirmok peregtek,
ha hozzád értem.

Jött az ősz. Dideregtek
a fák a dérben.
Hideg cseppek peregtek,
ha hozzád értem.

1932

cseresznyevirág

Rónay György: Hideg május, alkonyat

Görgeti kései vad
hófelhőit az ég.
Fázva leejtik az ágak
szirmaikat.

Még egy percig a csúcs
rőtje ragyog.
Láng lobban, s lezuhannak
a torlaszok.

Horkan a szél, viszi széjjel
a pernyét.
Most születik meg a völgyben
az éjjel.

Kúszva tenyészik, falja
sorra a fákat.
De itt csupa dal még minden
bokor alja.

Nászra hívja a párja
a fülemülét,
s fölöttük zúg a fenyves
orgonája.

Tompa Mihály: Májusban

Zöld a mező, foly a patak,
Hűs árnyakon madár-zene;
Van-e, ki benned, oh tavasz!
Édes gyönyört nem érzene?
 
Kinek csak egy virága volt,
S benned föl nem virulhat az:
Mindegy, akár kihajt az ág,
Akár a zordon tél havaz!

Menj el édes fecském!

Menj el édes fecském, violám köszöntsed,
Nagy alázatosan házban valót kérjed,
Ezen fáradt szóval nékie jelentsed,
Ne hirtelenkedjél, amit szól, megértsed.

Erős kötelekkel kötözék Sámsomot,
Mégis elszakasztá, mint erős mén, hámot;
Mágneskövet visel, aki sok igámot
Csak egy hajszálon ő hozzá húzhatná most.

Arannyal kellene nevedet fölírni,
Gyémántkő-táblára szépen lerajzolni,
Rubinkőből formált ládában tartani –
Innepet kellene nevednek szentelni.

Nem dicsérem: de szép, mint hajnali csillag,
Angyalka módjára ki előttem ballag;
Neveti, ha kérdem: hol lakol, szép alak?
Két szép szemeivel integet, úgy ballag.

Vagy meghalok érted, vagy enyimé tészlek,
Vagy elválok tőled, vagy hozzám kerítlek.
Szánj meg, édes rózsám, igen szépen kérlek,
Engem úgy segéljen: szívemből szeretlek!

                 /magyar virágének/

Mátyás király megajándékozza Galeotto Marziót

Galeotto Marzio nyomán

Újesztendő napján a magyarok ajándékot szoktak osztogatni, hogy az új év szerencsés legyen. Szokásban van az is, hogy a királytól ajándékot kérnek, mégpedig úgy, hogy mindenki saját mesterségének szerszámát eléje tartja: a kürtös a kürtjét, a trombitás a trombitáját, a lantos a lantját, a szakács a fazekát és húsosvilláját, a többiek pedig szintén saját mesterségük eszközét viszik elébe.

    A király néhány aranyat vetett a kürtbe, a trombitába és a fazékba meg a többi szerszámba is beledobta az ajándékot; még a királyi pincemester is megismerte csengéséről, hogy aranypénz hullott a kancsójába.

    Az ajándékozás estig is eltartott, mert nagyon sokan várakoztak a király bőkezűségére.

    Galeotto Marzio, az olasz tudós szintén jelen volt, de nem azért, hogy ajándékot kapjon, hanem hogy a király ajándékait tréfával fűszerezze. Így aztán mindenki eltelt vidámsággal és jókedvvel. Ekkor a király Galeottóhoz fordult, és így szólott hozzá:

    - Hát te miért nem nyújtod elém a mesterséged eszközét, hogy te is ajándékot kapj? Látod, ezek itt kürtöt, fazekat, kancsót, a pincemester iccét, a kocsisok lóvakarót, a szabók tűt és ollót, a csizmadiák dikicset és árt nyújtanak elém, és mindegyik megkapja a maga ajándékát.

szozattovabbacikkhez

A gazdag kupec

– Vasi népmese –

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdag kupec. Olyan gyereket keresett, aki hét éves és karácsony táján született. Ahány gyerekkel csak találkozott, mindegyiktől megkérdezte:

    - Hány éves vagy, gyerek?

    Egyszer egy kisfiú ezt válaszolta:

    - Karácsony éjjel leszek hét éves!

    Megörült a kupec, mindjárt kézen fogta a gyereket és elment vele a szüleihez.

    Szegény csizmadia volt a gyerek apja. Alig volt betennivaló falatjuk, hát odaadta a gyereket, mikor az idegen azt mondta, hogy ő herceg, a gyerek is herceg lesz, meg még sok pénzt is ad érte.

    Boldogan vezette a kupec haza a gyereket. Ott bevezette az istállóba, amelyben két ló volt.

    - Ezeket a lovakat kell gondoznod! – mondta a gyereknek s otthagyta. Alig tette ki a lábát a kupec, megszólalt az egyik ló, a táltos.

    - Ez nem herceg ám, csak egy közönséges kupec. Azért hozott téged ide, hogy karácsony éjjel elmenjünk egy nagy kertbe. Ennek a kertnek a kapui csak karácsony éjjel nyílnak meg. Ha megteszed, amit a kupec mond, bármit kérhetsz tőle. De te csak a gyűrűjét kérd.

szozattovabbacikkhez

Kisbán Miklós: A koronás-tízes

               /Szarvas-regény/

A meredek vágás legfelső szélén, ott, ahol ifjú fenyőfák, sűrűn, mint a kender, körülszegték a szálerdőt, nagy csapat fővad állt. – Lehettek vagy húszan. Gímek, az idei borjaikkal, üszők és üszőcskék nehányan és egy fiatal szarvasbika. Kissé tovább, – mert az ilyen kamasz-szarvasok mindig külön tartanak – két nyársas is várakozott.

    Azt várták mind, hogy a vezérgím kilépjen a nyílt vágásba. Mert ilyen az erdő törvénye: egyedül a vezető szarvastehén irányítja a csapatot. Ő felelős a csapat életéért, biztonságáért. A többi gím is persze nagyon figyel, szimatot vizsgál és gyanús szagról, veszélyről, miről jelt ád, (nekik is kötelességük ez!) – de csak a vezérgím indít, vezet, állít meg; ő választja ezt vagy azt az irányt, ő viszi ide vagy oda a maga népét, ő mondja meg: „most már kiléphetünk a rétre”, vagy „most vissza kell térni a jó, biztonságos sűrűségbe”.

    Nagy felelősség, de igen előkelő rang vezértehénnek lenni. Annál inkább az, mert csupán a legszebb, élete virágjában levő gímnek jár ez a tisztesség, testi és szellemi képességeinek teljes birtokába lépett gyönyörűséges erőnek; ki fiatal még, de már tapasztalt; olyannak, ki már két-három borjút fölnevelt épségben, mert az állatok világában nincs böcsülete a terméketlen nősténynek.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang attila LSApokabacsi attilaprokopp Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf