Endrődi Sándor: Visszavárlak

Jön óra, mikor visszavárlak…
A rezgő, búcsúzó sugárok
Egymást csókolva lágyan, szépen
Simulnak el a tiszta légen;
Csobban a tótükör hulláma,
Inog, bomlik az erdő árnya;
Tévedt madár sikítva szálldos,
Kavarog, még egyet kiáltoz
S lehull a holdfényes habokba;
Távol valami lassú ének
– Mint hogyha hárfát pengetnének –
Szól titkos vágytól áradozva,
Azután csend lesz, és sötét lesz,
Sugár, dal elszállnak, kivesznek,
Csak szívem bágyadt tüze reszket,
Csak lelkem sejt, emlékszik, érez,
S azt hiszem: most fog jönni árnyad, –
Jönnöd kell! Várlak! Visszavárlak!

szozattovabbacikkhez

 

Szemlér Ferenc: Balerina

Ím, itt e nő
magastetejű zöld kalapban!
Előkelő!
És fiatal!
És ellenállhatatlan!
Az oldalára bal
felől nagy táska lóg.
A derekára jobb
oldalt lecsüng egy kurta bog -
avagy cilícium gyanánt
keskeny kötelet övezett? ...
Tűsarkai nyomán
likasodik a kövezet,
amely felett
gótikusan megnyúlt alakja
mégis aszkétaként lebeg,
s meg sem remeg
az utca-por alatta.

szozattovabbacikkhez

 

Vargha Gyula: A nyugodt…

A nyugodt, tiszta üdvnek vége,
Bár azt hivém, örökre tart;
Borúlat gyűl a derült égre,
Érzem a támadó vihart.

Fekete felhők hamvas szárnya
Terjeng a láthatár fölött,
Halotti csend borul a tájra;
De távol villámlik, dörög…

Oh, halld szívem riadt verését,
Míg szemem hozzád emelem:
Szerelmünknek arany vetését
Kíméld meg, égi kegyelem!

Wass Albert: Őszi szerelem

Hol sápad már az ősz varázsa,
ma furcsa nászt ül két madár:
bele-kering a hervadásba
rikoltozó, vad Héja-pár.

Egymásnak mennek, összevágnak,
keringő csókjuk: csillanás,
de jaj, az őszi szerenádnak
csapongó csókján nincs varázs.

Szerelmi nász ez? Hej, ki tudja:
talán csak őszi búcsúzó.
Mindegy. Nálunk az őszi útra
szerelmes szó a búcsúszó.

szozattovabbacikkhez

 

Wohl Janka: Meg szeretnék halni…

Meg szeretnék halni,
Hogy halál-ágyamhoz
Híjjalak még egyszer.
Meg szeretnék halni,
Hogy mielőtt válnék
Lássalak még egyszer.

Meg szeretnék halni
S hosszan haldokolva
Nézni, nézni téged,
Hogy lelkemről többé
A halál se tudja
Eltörölni képed.

Meg szeretnék halni,
Hogy az utolsó perc
Ajkadon találjon –
És e csókban lelkem
Ne a mennyországba,
De szívedbe szálljon.

Thaly Kálmán: A süvegem darutollas

A süvegem darutollas, virágos
Félrevágva olyan szilaj betyáros;
Most vettem a turi vásár idején…
Hortobágyi betyárgyerek vagyok én!

Hej csapláros az angyalát, bort ide,
Hamar azzal a kancsóval, izibe!
Nincs még rovás fokosomnak a nyelén…
Hortobágyi betyárgyerek vagyok én!

A csárdában két szem cigány hegedül,
Magam járom a táncot csak egyedül;
Leng a virág a süvegem tetején – –
Hortobágyi betyárgyerek vagyok én!

Kezemben a fokos nyele úgy pereg
Ide vele! ki a talpán a gyerek?
Megmutatom: tízzel is elbánok én…
Hortobágyi betyárgyerek vagyok én!…

szozattovabbacikkhez

 

Cságoly Péterfia Béla: Katonadalok, betyárnóták III.

A magyar irodalomoktatás sok más hiányossága közül kiemelkedik az a tény, hogy a nép ajkán született művek keletkezése, hátterének bemutatása minimális. Pedig fontos lenne tanítani azt a felismerést, amit legjelentősebb íróink, zene és irodalomtörténeti kutatóink rég rájöttek, hogy nem létezne önálló legújabb kori magyar literatúra e művek nélkül. Bár az kétségtelen tény, hogy népi líránk egy újkori válfaja a betyárnóták, a törvényen kívül élt betyárok szájába adott vagy róluk szóló dal. Népszerűsége ellenére sem volt egyenletesen elterjedve. Lényegében XIX. századi jelenség, kevés köze van a korábbi félnépi lator- és tolvajénekhez, bujdosóénekhez.

szozattovabbacikkhez

 

Kannás Alajos: Verőcén

Mint emberek ha szél átfújja őket
s lengenek mint száradó ruhák
már nem hallottam hívását a földnek
de nem követtem el még árulást...

Bevallom azt hogy többször is kimondtam
"csak látogatni" s "néhány hét elég"
fekete fények tánca vár amottan
s az alkonyatban pálmák énekét

teríti szét az óceán felől
egy hűvös áram...zöldes láng jelöl
irányt az elnémuló éjszakában...

De itt a fák között Visegrád villan
és visszaint a vár mint álmaimban
s a RENDÜLETLENÜL-re rátaláltam.

Balassi Bálint: A maga elméjének gyors voltáról az szerelem miatt

Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre,
sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szüvemben gerjedez szüntelen
szerelmed tüzes langja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek
gyönyörű édes hangja.

Balassi Bálint sírhelyének pontosítása egy szemtanú szerint

Dr. Kiszely Árpád, Liptó és Turóc vármegyék volt főispánja, 1906-ban, amikor Balassi Bálint csontjait visszahelyezték a hybbéi templom kriptájába, a liptói járás főszolgabírója volt s így személyesen is részt vett a temetési szertartáson. Állításait mint szemtanúét, tehát hitelesnek kell elfogadnunk. „Sietek eleget tenni azon kívánságának, hogy nyilván irodalomtörténeti kutatásának kiegészítéséhez közöljem mindazt, amit Balassa Bálint költő földi maradványainak eltemetésére vonatkozólag tudok. A temetéskor én a liptóújvári járás főszolgabírója voltam, tehát még nem főispán s így a temetés az én volt járásomban Král.

szozattovabbacikkhez

 

Lenkei Henrik: Ének Balassi Bálintról

Drága jó poétám,
Kit magános sétán
Gyakran viszlek társamul,
Egy bánatos verset
Rólad most hadd szerzek
Sok sebemre balzsamul,
Sorsod felidézem,
Szemem fájó könyje hull.

Akkortájt születtél,
Hegedőssé lettél,
Mikor a lant cifraság –
Kard kellett a kézbe,
Csak kemény vitézre
Szállt babér és pálmaág,
Jaj kinek fejébe
Harci vágy helyébe
Rímjáték jár s szóvirág!

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Pázmány Péter

Pázmány Péter közelebb áll hozzám, mint bármelyik más prózaírónk. Szinte naponta olvasom. Az a vastag kilenc kötet, melyet a magyar tudományos egyetem adott ki, imádságoskönyve, hitvitái, haragos prédikációi és országmentő levelei napjaim kedves enyhülete és fölfrissítője.

1

Vajon honnan az érdeklődés?
Sokszor, ha belémerülök ebbe a vonzó és csalogató, bűbájosan színjátszó szövegbe, magam is csodálkozva ocsúdok a kérdésre és választ várok. Nyilvánvaló, a tárgy messze van tőlem. Száz és száz olyan munkát lelhetnék, mely hozzám rokonabb, szívemet és elmémet jobban izgató eszmekörben forog.

szozattovabbacikkhez

 

Pázmány Péter: Útonjárók könyörgése

Irgalmas, kegyelmes Isten, ki az Izráel fiait a tenger közepin száraz lábbal víd által, és a három szent királyt csillagod által vezérléd; adj nékünk és a mi útonjáró atyánkfiainak jószerencsés utat, és csendes üdőt; hogy a te szent angyalod vezérléséből, ahová indultunk, és végre az örök életnek nyugodalmába boldogul juthassunk.
Úristen, ki a te szolgádat, Ábrahámot a pogányok közül, a kaldeusok tüzébűl kihozván minden utaiban megőrzéd: kérünk téged, hogy minket is, te szolgáidat, oltalmazz! Légy nékünk készületünkben segétségünk, utunkban vigasztalásunk, melegben árnyékunk, esőben és hidegben hajlékunk, fáradságunkban

szozattovabbacikkhez

 

Rozman József: Pázmány

Sok volt a baj, – s a pártviszályok átka
Sötét felhőként ült hazád felett;
Vigasztalás, testvéri szó helyett
Magyar magyart, ahol találta, vágta.

Te hűn szeretted pusztuló hazádat
S küzdöttél tollal, szóval szüntelen,
Rád támadott bár minden hűtelen;
Hitért, hazáért vívtál bősz csatákat!

Korodnak íme eljött most a mása!
…De itt van szellemednek is varázsa,
S mi büszkén hordozzuk dicső zászlódat:

Kezünkben toll, ajkunkon bátor szózat.
Küzdünk, temérdek küzdővel vitázván…
…Idézünk téged, nagy vezérünk, Pázmány!

Prahács Margit: Liszt Ferenc az író

Liszt Ferenc művészi eszményeiért folytatott küzdelmének egyik igen hathatós, nagyértékű fegyvere volt írói működése. írásai egyéniségének olyan hű tükrei, hogy ha semmit sem tudnánk életéről, akkor is teljesen megismerhetnénk belőlük emberi és művészi sajátságait. Ragyogó univerzális szellem megnyilatkozásai, ahol az alkotó, a mély gondolkodó, a minden fenkölt és szép iránt fogékony rajongó művész, az érzékeny költő, a nemeslelkű ember, a bátor, megalkuvást nem ismerő úttörő, a jövő művészetét céltudatos propagandával előkészítő zenepolitikus egyformán érvényesült. Már kora ifjúságában megkezdett, széleskörű írói működését leginkább az utóbbinak köszönhetjük. Legfőbb missziójának tartotta az általa felismert, új művészi értékeket

szozattovabbacikkhez

 

Darnay Kálmán: Deák Ferenc bölcselkedik

Az öreg Tánhofer bácsinak a sümegi plébániatemplom menti Piac-utcában jóforgalmú üzlete volt. Lehetett ott mindent kapni a kaláris gyöngytől kezdve a gyömbérig. Bálisos iskátulában tartotta az igazsáfrányt. Sőt még muszka teát, brazíliai kávét, sósheringet is árult. Hetenként Sopronba döcögő szürkéjén két süvegcukrot, négy kősót is hozott egyszerre. Együtt száz rőf «kanavásszal», egész vég «moldon» szövettel. Nem volt iszákos, kártyás, korhely ember, mégis tönkre ment. A táblabírák a pámpiláskodó asszonyban keresték a hibát. Nem is csoda! Hisz az ingóságok licitálóján hat bécsi kávéscsészét is találtak az asszonyszobában.

Meg is jegyezte nyomban Skotty uram: «Das sind die Bankrott Becherln!»⃰

szozattovabbacikkhez

 

Garay János: Áldomás Deák Ferenczre

Ápril 20-án 1845

Csordultig áll a telt pohár
Somlyó arany nedével,
Csordultig telve szívem is
Kedvemnek érzetével;
Kelyhem- s szívemnek fenekét
Ma még mindenki lássa -
Az áldomás, mit ma iszom,
Deáknak áldomása!

Midőn pohárt tölt a magyar,
Előbb azt föl nem önti,
Míg égre nem fohászkodik,
Vagy társra nem köszönti:
S így a magyar, ha bort iszik,
Nagyot, dicsőt említhet;
Az áldomás megszenteli
Hő ajkin a beszédet.

szozattovabbacikkhez

 

Mikszáth Kálmán: Reminiszcenciák Deák Ferencről

/Beszéli Dőry János bátyánk az »Órá«-ban./

Hát úgy volt biz az, öcsém, hogy az öregúr nagyon félénk ember volt, mint minden ember, akinek jól megyen a dolga. Mert tudvalevő dolog, hogy a kanonokok és a püspökök a legfélénkebb emberek. Fürhéces kocsira fel nem mernének ülni a világért, vásárban ha lovat vesznek, legelőbb mindig azt kérdik, nem-e ragadós a ló, nem-e szilaj természetű.
Szegény öreg Deák bátyám sohasem mert felülni valamely gavallér ösmerősének a kocsijára, mindig azt hajtotta: »Eszeveszett gyerekek vagytok és a veszélyekkel labdáztok szüntelen, én nem szedtem szemeten az egészségemet és az életemet; azért hát nem is kockáztatom könnyen.«

szozattovabbacikkhez

 

Sántha Károly költő, lelkész, egyházi író

A magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház – Győry Vilmos, Szász Károly mellett – egyik legtermékenyebb pap költője a XIX. század végén, a XX. század elején. Egyháza vallásos énekkincsét száznyolcvan énekkel gazdagította, imádságos áhítata bensőséges költői formákban nyilatkozott meg. Elődeitől – Heltai Gáspártól, Bornemissza Pétertől vagy Zovarics Mihálytól – eltérően versei nem csak egyházi, vallásos vonatkozásúak. Költészetét elemezve, ő maga úgy nyilatkozott:

„Zengtem hazát, szerelmet, Istent,
Szent eszményképem volt e három;
Piciny csillag, bujdostam itt lent,
S e hármas fény volt a világom.”

szozattovabbacikkhez

 

Tormay Cecilé: A régi ház

/részlet/

Pest, az öreg kis polgárváros már aludt és Ulwing Kristófnak valahogyan úgy rémlett, mintha ez máskor is, nappal is így lenne, mintha egyedül ő virrasztana ebben a városban. Felemelte a fejét. Már a Leopold-külvárosban jártak. Az aprón ugráló kövezet megszűnt. A gödrök lágyak és mélyek lettek a kerekek alatt. A Duna felől szél kapott a lovak sörényébe. Egyszerre szép szabad zúgással telt meg a csend. Az alvó partok között, a mély sötétben, mint a láthatatlan élet ment és ismételte meg magát a nagy folyó. Túl rajta fehéren sereglettek össze a budai hegyek. A pesti oldalon sík térség húzódott a víz és a város között. A fehér mezőben, magányosan állt az Ulwing Kristóf háza. Már vagy harminc esztendő óta hívják új háznak a városban. Esemény volt, mikor épült.

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Nadányi Zoltán I.

Mintha magamnak számolnék be, vagy valamelyik barátomnak, ki minden célzásom elérti, úgy igyekszem megírni ezt a bírálatot, kikerekítés nélkül, egymás mellé sorakoztatva azokat a tárgyi megjegyzéseket, melyeket olvasás közben papírra vetettem. Ezeknek talán inkább hasznát veheti a szerző és olvasó, mint azoknak a „beállított” és regényes kritikáknak, melyek a költő alakjával foglalkoznak, és hímet varrnak a semmire. Nadányi Zoltán első verseskönyve. Gazdagon és tökéletesen – meglepően – tud magyarul. Nyelvünk 1921-ben.

szozattovabbacikkhez

 

Nadányi Zoltán: A költő

A költő, kit senkise emleget,
a költő festi kékre az eget.

A rózsaillatot ő leheli,
a csillaglángok az ő szemei.

Ő hajtja a Dunát és a Tiszát
és a leroppant hídon ő visz át.

A zászlórúdon az ő lelke leng
és ő fegyverzi fel a meztelent.

Mint ősanya, szül, táplál, betakar,
őnélküle nincs ország, nincs magyar.

szozattovabbacikkhez

 

Nadányi Zoltán: Falusiak

A sóhajotok hova leng el?
ó, kis falu népe, mi fáj?
Ne fájjon a távoli tenger,
ne fájjon a távoli táj.
Ó, kis falu népe, ne fájjon,
hogy Párizsig oly nagy az út
és elrohan itt a lapályon
a gyorsvonat és tovazúg.

Nem csillan a tenger elétek,
de tenger a hajnal, az est
és tenger az emberi lélek
és tenger az emberi test.

szozattovabbacikkhez

 

Gulyás Pál: A naptalan ház

Gulyás Imre dolgozott,
eggyé tett éjet-napot
s a hajnala is nap volt.
Gulyás Imre paraszt volt.

Első élete füst lett,
a haja is ezüst lett
s most akart élni szegény,
őszi fénnyel a fején.

Vénülő testét ágyra
vetette házasságra.
Ment az év és jött az év,
hozta síró gyermekét.

szozattovabbacikkhez

 

Gulyás Pál: Ábrándom estharangjai

Nem telek én be sosem veletek, levegőkoszorús fák,
szelek szelíd harangjai!
Századokig bámulnám, mint seper át a vidéken
a lombot űző szélroham.
Építsék mások New York meredek palotáit
s a Temze-parti dokkokat,
reszkessen bár végig a Földön a gépbe igázott
elektromos kör árama,
lengjen a gép roppant testével a tág levegőbe
a krétakor hüllőjeként,
ontsa ki bár egymás vérét a nyugtalan ember
lerontva kék zsilipjeit,
öljön meg mindenkit az orvul fojtogató gáz
a kékszemű kisgyermeket,
nőjön a csend tornyokká, s a holt emberiségről
a hús fantomja tűnjön el:
csontja felett kibomolva túlélik az emberiséget
a lombok őstörvényei.
Nem telek én be sosem veletek, levegőkoszorús fák,
ábrándom estharangjai!
Századokig bámulnám lombotok álmatag árnyát,
mint a homok ködét a Szfinx.

Gulyás Pál: Vak börtönben

A HAJDÚKHOZ

Nektek az Isten tengert nem adott,
idedobott az Óceán mögé,
de fölöttetek lengnek a csillagok –
számítsátok ki a csillagok szögét!
A csillagoknak az összehajlását,
amelytől függ duzzadó véretek –
lessétek meg a konstellációkat,
ők szűrnek a füvekbe mérgeket!

Nektek az Isten tengert nem adott,
de véretekbe dobta ritmusát:
zúgó katlan a testetek… Lessétek
meg a művészet logaritmusát!
Zúgó katlan a testetek, úgy ültök
előttem, mint a forgó indulat
mozdulatlan szobrai, arcotokra
piros rózsát fest az alföldi Nap!

szozattovabbacikkhez

 

Rónay György: Hatvanöt

Kiadja vissza, amit
elvettek, éveket,
kedvet, fiatalságot? –
Ints nekik: - Ég veled,

vissza nem adható!
Mert mit érnél vele, ha adnák?
Mit ér vakulónak a ló,
vénnek lobogó fiatalság?

De elvették-e valóban,
vagy csak hitték, hogy elvehetik?
ha számba veszi az ember,
hogy mit nyer, mit veszít:

szozattovabbacikkhez

 

Rónay György: Öreg próféta tűnődése

Minden igének megadni a testét?
Mind kevesebb, akiért érdemes még.
Mit törje magát? Mivégre beszéljen,
ha szavát sem értik már Ninivében?

1975

Rónay György: Zene

Mint aki csónakba szállt és szemközt a partok tünedeznek
s még látja a dombot, ahol lakott, s amely most reszket
a nap hevében, vagy csak a búcsúzó könnyein át,
és reszket a ház is, sírnak a fák
és lassan egyetlen szomorú remegés a világ:
így megyek egyre hajómon a különös tengeren át;
elengedem az evezőt, ragadj, hullám, amerre jólesik,
a magasból hallom a madarak csodálatos énekeit,
este lesz lassan, hajamba szállnak a csillagok,
virágos partra fektessetek, ha meghalok,
lombok alatt fogok feküdni, körülöttem dalolnak a lányok,
szőke hajukkal betakarnak, éneklik: szép legyen álmod,
ajkamból kolibrik isznak, virágok nyílnak a homlokomon.
Mosolygok és nem árulom el, mit álmodom.

1937

Lendvai István: Őszi áldás

Őszi erdő, aranyerdő
álmodoz a napverőn.
Mondhatatlan csöndességben
puha fű a heverőm,
fölémkéklik csodakéken
az ég boltja messze fönt,
és a Mindenség öröme
titkon, szelíden elönt.

Milyen távol, milyen könnyed
minden, amit sok-sok év
elémhordott szépet, rosszat!
Őszi erdő méla rév,
honnan a megbékélt hajós
merengően kitekint,
s minden elmúlt orkánjárást
újra vállalna megint.

szozattovabbacikkhez

 

Petőfi Sándor: Az utósó virágok

Őszi idő a javából,
A természet homlokáról
Minden szépet leragad.
Nincsen a mezőkön semmi,
Még a kertben is keresni
Kell már a virágokat.

Kis Juliskám összeszedte
És bokrétává kötötte
A maradék szálakat.
Jól tevéd, kis feleségem,
Kedvet szerzesz evvel nékem
S tán velök sem tész roszat.

szozattovabbacikkhez

 

Reményik Sándor: A nagy piktor

Október, a piktorok Piktora
Már teljes lendülettel festeget.
Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
Húzza hervadó világok felett.

Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
Milyen könnyed és mily könyörtelen:
Szépséget s halált egyben osztogat.

A bágyadt lombra ahogy rálehel,
Irtóztató és hízelgő a hangja:
Meghalsz, - de utoljára szép leszel.

Sík Sándor: Októberi rózsák

Piroslanak az októberi rózsák,
Széltől, madártól zsongnak a fakó fák,
A szökőkút csorog, akár a jóság.
Bennem is, bennem is, félénk dallamok
Borzolgatják a lomha őszi prózát.

Elálldogálok egy árvácska-ágynál.
Mondd, árva szívem, merre, mire vágynál?
Mi az a dallam, ami benned vájkál?
Messze van, messze van, minden messze van,
Az is ami volt, az is amit várnál.

Nézel az égre? Az a piros felleg
Immár csak emlék: nap-vissza-lehellet!
Ülj meg a békés szomorúfűz mellett.
Békesség, békesség, békés öregek
Bölcsek mosolya, immáron az illet.

Pereg a levél és pereg az óra.
Jön a november, a dér meg a bóra.
Jobb lesz, gondolj a decemberi hóra.
Neked is, neked is, holnap, úgy lehet,
Neked is fúvatnak takarodóra.

Hadd fúvassanak! Tudom, az is szép lesz!
Érett sziromnak lelengeni édes.
De míg bennem a dal fecskéje fészkes,
Hadd szálljon, - hadd fájjon: a tearózsát
Idesimítom ajkam melegéhez.

Tornai József: Őszi kert

Nem nézem már,
csak ezt az őszi kertet,
                                   valami megtörténik itt a fű fölött,
                    nyáriorgonák alatt:
                                                  virág és bokor
           leszek,
mire este, este jön s a nyugatra
                                   csúszott nap
                                   aranya szemembe fagy.
                   Nincs más menekvés a semmiből:
                                                                      ez az éhes-zöld gyöp,
         sárga-bíbor fügék
                                   az ágon, a fal előtt borzolódó
jegenye óriás rókafarka,
                                   de már minden árnyékban, lelkem,
                    minden nyugalomban,
                                  halálban.

 

 

Babits Mihály: Ősz, kripta, ciprus, szüret, tánc, kobold

A szürke ég ma roppant kriptabolt
s a remény zöldje: síron ciprus ág –
ki vagy, te titkos, suttogó kobold,
kinek a lába tört vállamra hág?
ki vagy te láthatatlan új kobold,
kinek lába vállamon tipor?
a gondok lába gyakran ott tiport,
de te könnyű vagy, mint a könnyű bor.

„Bár életed, – így suttogsz ó kobold
rossz álom s benne láz az ifjúság”
s a szürke ég egy roppant kriptabolt

szozattovabbacikkhez

 

Gárdonyi Géza: A bor legendája

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Noé:
Itt a szőlő, kóstold meg, hogy jó-é?”
Felelt Noé: „No megöregedtem,
De ilyen jó bogyót még nem ettem.”

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Noé:
A csípős must, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelet Noé: „Ihaj, csuhaj! Sári!
Három Istent kezdek immár látni!”

Szólt az Isten: „Kedves fiam, Noé:
Hát az ó-bor, hadd lássuk, hogy jó-é?”
Felelt Noé: „Iszom reggel óta:
Gyere pajtás, van még a hordóba!”

1890

Juhász Gyula: Október

Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.

Szüret tüzei mellett
Próbáljunk melegedni,
Szüret nótái mellett,
Míg venyigelomb pirkad,
Próbáljuk meg csöndesen
A tavaszt elfeledni!

szozattovabbacikkhez

 

Lesznai Anna: Szüreti kis nóta

Kedves a tavasz, jó a nyár
Ki tárt kehellyel magra vár
S a szél, a szelídült betyár
Selyem topánban súgva jár.

De édesebb az őszi est:
Mint ért gerezd, úgy zsong a test.
Szüreti vért szűr a határ:
Legérdesebb az esti pár.

Ó esti illat, őszi kéj!
Szívem, zengő serleg, remélj.
Búcsús örömmel szerte szét
Ontsad dalos nyarad delét.

szozattovabbacikkhez

 

 

Szávay Gyula: Bordal

Cseng a pohár, csordultig áll,
Ne sóhajtozz, inkább igyál
Jó pajtás.
Forog a föld, forgunk véle,
Nem használ itt semmiféle
Sóhajtás.
E pohár a mi vigaszunk,
Az a mienk, mit megiszunk.

Tele szív és tele pohár
Összeillő testvéri pár,
Tudod jól.
Az a bútól, ez a bortul,
De mindkettő ki-kicsordul
A soktól.

szozattovabbacikkhez

 

Kántor Teri - Magyar népköltés

Három bokor saláta,
Kántor Teri kapálta,
Egyél dzsidás belőle,
Isten ugyse! megveszekedel tőle.

Kántor Teri azt hiszi,
A kapitány elveszi;
Ne félj Tercsa előre
Isten ugyse! semmi sem lesz belőle.

Elment már a regiment,
A házasság füstbe ment,
Kántor Teri itt maradt –
Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

Szász Károly: A herceg sólyma

Börtönben sínlik Géza herceg,
Négy hosszú, hosszú éve már.
Oly lassan haladnak a percek.
Oly súlyos, törhetlen a zár.
Kívülről semmi hír be nem hat.
Ő a világtól idegen.
Nem tudja: hogy készül a szent had,
S kit bűntudat nyom, mint megyen…

Bár ő mehetne! Ím azonban
Ajtó csikorg, zörg a kilincs;
A padló dobban, fáklya lobban, –
Lehull a rabról a bilincs.
Sértett királya szavát hallja:
„Szabad vagy, jó fiú, szabad.
Ím itt a kereszt, itt a szablya.
Vezér vagy, készen vár a had.”

szozattovabbacikkhez

 

Szüreten /magyar parasztmese/

Hűségesen őrizte Péter a mennyországot, mikor egyszerre csak nagy lövöldözés, rikolgatás hallatszott a földről. Kinyitotta a kaput, aztán lekukucskált, mert a nagy kíváncsiság majd hogy ki nem bökte az oldalát. A neszre kijött Krisztus urunk is, és mikor látta a kíváncsiskodó Pétert, adott neki háromnapi szabadságot, hogy végire járhasson a nagy zenebonának. Jött Péter sietve, nagy kíváncsian, mert a nagy lárma után azt hitte, valami különöset lá t, talán háborút. Pedig dehogy! Csak a szüret járta: kurjongattak, lődöztek, muzsikáltak, mint közönségesen. Már az első pincénél nyakoncsípték őkéimét s itatták vele a bort, ha kellett neki, ha nem. Majd meg egy öreg puttont nyomtak a nyakába, hogy legalább azt szolgálja meg, amit megivott.

szozattovabbacikkhez

 

Tamási Áron: Egy pásztorfiú története

Felséges templom: ez a havasi mező! Fenyők országa körül. A keleti szélen magányos erdei ház. Száz lépésre tőle lécából kerítés s abban háromszáz juh, talpon immár az első fényre. Kívül egy kutya mereven megáll, majd merészen előre néz és hátra. Az ő neve Bátor, és harmat csillog az orrán.
Dereng.
Az illatos csendben két marcona kosfej összecsattan. A hang végighullámzik a mezőn, majd a nagy fenyők mmillió tűlevele között elmúlik, mint a tünemény.
A félszárnyú kaliba alatt kicsi Jankónak a zsme.
- Bátor! – így szól a szava.
S a kutya puha menésben megindul fejéje. Mellette okosan megáll és nézi a legényke arcát.
- Hát felkőtél, hálistennek? – int rá nevetéssel, mire Bátor is megmeríti a fejét a levegőben és körülnyalja a száját.

szozattovabbacikkhez

 

T. Ágoston László: Lenkey huszárok

Württemberg huszárok

Petőfi Sándor: Lenkei százada

Koszorút kötöttem
Cserfa-levelekbűl,
Harmat csillog rajta
Örömkönnyeimbűl…
Kinek adnám é ezt,
Kinek adnám másnak,
Mint vitéz Lenkei
Huszárszázadának?

Ez ám csak a sztázad,
Ezek a legények!
Ősapáink mellé
Odaillenének.
Romlatlan bennök a
Régi jó magyar vér…
Bár adhatnék nekik
E dalnál nagyobb bért!

szozattovabbacikkhez

 

Győry Dezső: Hegyi szél a Dunánál

Fönt zúg, lent súg. A szlovenszkói ember
hol égboltot zúz, hol meg sírni sem mer

rongy civódások nap-napmenti sója,
nagy szusz, kis ugrás tette koporsója,

s bár sorsa egy nép sorsának a téte,
egy pohár vízben háborog a léte,

hidat verhetne, s csak az árkot ássa,
gyakran felejti, mi a hivatása,

a vágya hűdött, nappalai esték
eszi, roncsolja a börtönbetegség.

S míg testvérkéztől fojtva dől a rögre,
a szélben mintha Európa hörögne.

Habán Mihály: Tánc

Mikor a nap elmerül, mikor az éj legszebb dalai ébredeznek,
A föld tücsök-szája énekre nyílik, a föld tücsök-szája,
Mikor a nap elmerül, mikor a vándor vizek harmata lehull.
Halljátok a ciripelést? Oh barátaim, minket hív ez az este,
Az enyhülést hozó harmat méze, ez a boldogságot ígérő
meleg éj.
Ez a tücsök-dal, ez a fénytől remegő fallikus ének.
A láthatatlan istenek szólnak, készüljünk föl a táncra,
A lüktető sötét mélység fölött, a föld alvó szíve fölött

szozattovabbacikkhez

 

Komlós Aladár: Vásár

Ahogy ma reggel – vásár volt ma éppen-
kimentem a templom elé, a Kubinyi-téren
jöttek rakott, nagy szénásszekerek
(a szénán bámész parasztgyerekek)
s alattuk a falvakról csak úgy özönöltek
fonottfarkú lovakkal, kemény kocsikon
bőrsapkás szlávok, pattogó palócok, –
egy-egy falusi öreg úr kezelget a járdán, –
hemzsegnek az ökrök, a parasztok és a szekerek, –
s úgy néztem az egészet bámulva, meglepődve,
mint külföldön ha jársz, egy-egy idegen teret,
s úgy éreztem: most látom ezt először,
de azt is éreztem ugyanakkor: milliószor
láttam már én ezt, ez az én hazám.

S én azt hiszem, hogy tőled van ez is.
Tőled lett szép a város
és melegebb.

Hogy hazahoztál: köszönöm neked.

Mécs László: Nézem a menetrendet

Enyhe ősz van, nyitva még az ablak.
Íróasztalomnál üldögélek.
Hangok jönnek be az éjszakából,
testvérhangon egymást szólongatva
vadludak vonulnak messzi délnek.

Nincs batyujuk. Egy magocska nem sok,
annyit sem cipelnek. Száz határon
így vonulnak végig víg-erősen.
Egyetlen poggyászuk: csöppke szívük
s benne egy rajongó tavasz-álom.

Én belém is oltott vándorösztönt,
tavasz-álmot aki megteremtett.
Vadludak hangjára nyugtalan lett
szívem s majdnem öntudatlan kézzel
előveszem a kis menetrendet.

szozattovabbacikkhez

 

Miklós Jenő: Sóhaj

Én édes Istenem,
Ha egyszer lehet még –
Feledni szeretnék.

Szeretnék még egyszer
Az anyámhoz menni,
A sírján pihenni –

Szeretnék még egyszer
Valakit fogadni,
Kezét simogatni –

Vagy csak az árnyékát
Eltűnő zsarátnyi
Valahol meglátni –

Szeretnék még egyszer
Múltat felidézni
A szemeimbe nézni.

szozattovabbacikkhez

 

Gaál Áron: Orbi et urbi

A város itt azt mondják örök.
Héber, latin, görög vándora
uticélja a Sixtusi kápolna.
Benne a földgolyó összes zarándoka…
arcukon látom, hogy átlényegül
a ránc lassan kisimul a bőr
az Ave Mariat. Előretör, majd hátraszorul a tömeg,
az ezernyelvű, zsong, bolyong
körbe, körbe egyre csak körbe
/van ki fecseg, van ki imát motyog/
s egymás szemében önmagát látja,
mint tükörben a szenegáli,
a kínai, a germán, a szláv ma,
míg kézenfogva is magában járja
Ádámtól-Évától kapott életét,
Kálvária stációit, végzetét,
itt, e, pásztor választó, talán túlfestett
falak között.

(Róma)

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf