Cságoly Péterfia Béla: Legősibb nemzeti jelvényünk

A magyar történelmi hagyomány szerint legősibb nemzeti jelvényünk: a fekete sólyom vagy sas. feketecímerEzt megerősíti Kálti Mihály fia Márkus [esetenként Káldi Márk] székesfehérvári éneklő őrkanonok Képes Krónikája[Chronicon Pictum], amit bécsi másolata után általában Bécsi Képes Krónika-ként is emlegetnek. Másolójának neve nem maradt ránk; páratlan pompájú miniatúrájának ügyesen megkomponált s finom ecsettel készült képeinek mesterét azonban joggal gyanítjuk abban a Hertöly fia Miklósban, akinek már apja is I. Károly király udvari festője volt, mint ő maga egész életén át Nagy Lajosé. Másolója magyar voltáról a helyesírás, a miniátoréról az ábrázolások magyaros jellege, a hazai viselet, típusok, legendák, hagyományok biztos ismeretén felül az tesz bizonyságot. A krónika hosszabb lappangás után a XVII. században a bécsi császári könyvtárba jutott s innen 1932-ben került vissza Magyarországra. A krónika rajzai között található Ethele [Attila] hun nagyfejedelem és az Árpád család királyi dinasztia tagjai is. A képeken Attila és Álmos vezér pajzsát fekete sas díszíti. álmosvezér

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Egy századnegyed a magyar szépirodalomból [I. rész]

Az 1830–1855 évek közé eső századnegyed elmélkedésem tárgya szépirodalmi szempontból, ha lehetséges, minden feltűnő mozzanataival, nyilatkozásaival, ítélve, bírálva mint sokan, de soha nem szaggatva, időket egymás ellen fordítva, hanem folyamosan és a külön koroknak egymástól lehozásával, kibékítésével, mint kevesen.

    Bevalljam-e magamról, hogy engem az 1830. év azon pontján talált az ifjúságnak, melyen a lélek mintegy kilép magából és kezdi elfogadni, váltani a meggyőződéseket; bevalljam-e, hogy el levén foglalva keblem az akkori költői élet bájaitól, minden joga és alkalma megvolt felettem az időnek, hogy netalán megvesztegesse ítélő erőmet, pártossá tegye ízlésemet? Ama benyomások eltörölhetlenek; s vajha volnának még olyan napjaim ez életben valaha, mint voltak azon időben, a mikor egyik másik évi Aurorát, Hébét vagy költőink műveit először kezem közé kaphattam! Nem csak a Szentmihályhegyi remete vagy Cserhalom, nemcsak a dalok és epigrammok maradtak meg lelkemben, hanem az a sugár is előttem ragyog, az a szellőcske is körültem leng, mely annyiszor talált olvasva iskolás ifjat hol egy sövény alatt, hol egy fa árnyékában. Mégis úgy hiszek magam felől, hogy több szigorral míveltem akár ízlésemet akár ítélő erőmet, mint hogy folyvást meg volna vesztegetve elmém annyi idő óta, melyet, egyes napi teendőkön kívül, csaknem kizárólagosan a hazai költészet levegőjén tölték.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: A Csák Máté fészke, Trencsén

trencsen248A Vág mentén fölfelé haladva Beckón túl kitágul a szilaj folyam völgye, óriási hegyek szinte egymásra látszanak dőlni köröskörül keretnek, míg végre Kosztolánál meredek sziklán megvillan egy hatalmas romvár: Trencsén.
Itt székelt valamikor a leghatalmasabb magyar úr, Csák Máté, aki fittyet hányt a királyoknak és a törvénynek.
A romtömegben egy-egy kövön a Thurzó címer látszik, egy másikon a Forgáchok koronás nőalakja domborodik ki, amott a Hunyadiak hollója röpköd, majd egy Zápolya- vagy egy Illésházy-címer.
A kövek beszélik némán, hogy kik voltak ennek a várnak az urai.
A vár udvarán van egy 76 ölnyi mély kút. Ehhez is tapad egy történet.
Trencsén urainak mindenük volt, ami szívüknek, szájuknak tetszett. Csak egy hiányzott s azt még Csák Máté sem tudott teremteni. Nem volt a váruraknak vizük. Azt sem adhatott nekik a király, a szikla pedig nem akart adni. Pedig ugyancsak bizgatták elégszer.

szozattovabbacikkhez

Volly István: 101 Szűz Mária ének népi gyűjtésből [II. rész]

v1kép

Sír a szent Szűz

1. Sír a szent Szűz fájdalmában,
Mert szent Fiát nem találja,
Jaj, hát kihez folyamodjak,
Jaj, panaszom kinek mondjam?!

2. Szánjatok meg jó barátim,
Kik tudjátok árvaságim,
Jaj, mert megszakad a szívem,
Mert meghalt már szép szülöttem.

3. Édes fiam, jaj, mit szóljak,
Jaj, de nagy kínokban látlak!
Szép szemeid felfordultak,
Szent testeid elsárgultak.

szozattovabbacikkhez

Apáti Ferenc: Feddő ének, Magyarok királynéja

/A keresztény középkor végéről/

Félelmes szülőnek engem alejtátok,
Régi jó barátim nékem kik a valátok;
Gyakorta szép szóval hozzám járolátok!
    Engem megcsalátok!

Reméntelen dolog, ki hazugnak hiszen,
Mert szép beszédével csak szót tőled veszen:
Avagy túl másfelől ellenséged leszen,
    Rajtad szégyent teszen.

Azok nem gondolnak ez ily beszédekkel,
Ki magokat kelletik hízelkedésekkel,
Nyájason beszélnek ő fejedelmekkel,
E    lvesznek nyelvekkel.

Nagy urak kik vattok! szólok, ne bánnyátok,
Fehér, szép, ezüstös, ékes tű szablyátok,
Vele pogán népet – kérlek – ne vágjátok,
    És tü ne bántsátok.

szozattovabbacikkhez

Ágh István: Szigligeti Szent Erzsébet

Ahogy az égiek szokása megjelenni
azoknak, akik messzire jutottak,
kilép az ódon legendából, pedig
indulófélben évek óta itt van
a tisztás szélén, háttal a bokornak
s kinek-kinek az emlékezetében,
én sem felejtem, mikor a hatalmas
fenyőt a szélvész kitépte eléje,

tán akkor változott a koldusnak szánt
lepényből bronzzá a mennyei rózsa,
s úgy találtam rá, ingben és mezítláb,
mintha anyám kislányos mása volna,

nagyok a fák és hatalmas a zúgás,
ő meg csak vár a szigligeti kertben,
s azért mintázta kisebbnek a szobrász,
hogy annál inkább szeretni lehessen,
s legyen valami cél a céltalannak
sétája közben, hadd forduljon erre,
hogy a titkot, amit leszakasztott,
az adakozó kötényébe ejtse.

Arany János: Tél vers

Ej, ej, garázda tél apó!
Ki ördög hítta kelmedet,
Hogy sz. Mártonnap tájba' hó
Borítja házi telkemet?
Hogy bámul a vén vaksi hold
Hópelyheken át, mint szitán!
Pedig milyen jó szeme volt
Nyáron, szerelmesek után!
Mily villogó szemmel lesett
Minden sovárgót, csintalant;
Tudta nélkül alig esett
Szerelmi légyott és kaland.
De most bezzeg bámulhat ám,
Míg, amivel lát, kiapad, -
Mégsem jön ifju és leány:
Nagyon szabad künn a szabad.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Szent Ágoston

Zsidó szüzekkel táncolt körbe-körbe,
De gőgös volt, örökre nyughatatlan.
Szűk volt neki az afrikai katlan,
Tengert akart kimerni kis gödörbe.

A csillagokat nézte estelenkint.
– Minek vagyok? – kérdezte lázas ajka.
A szörnyű kétely évekig zavarta
S ő hordta vállain az esztelen kínt.

De Ambrus püspök az eget kitárta
S ő rácsapott a fölzengő gitárra,
A szívre és – beléje fért a tenger.

Alázatos lett. Míg meg nem tanulta,
Hogy nincs a balga szívnek addig nyugta,
Míg Istenben meg nem leli az ember.

Diószeghy Dezső: Temetőben

A temetőben serényen új sírt ásnak,
Csinálnak újabb helyet az elmúlásnak.

Régi sír volt itten, füves, gazos, horpadt,
Kiásták újra, mert kell a hely a holtnak.

Sokan vannak, kiknek életökben nincs hely,
Csak éltök végén jut nekik egy sírhely.

Itt sem nyugszanak ők, mert – hej! – nemsokára
A sírásó úr még innen is kivágja.

Ócska keresztjöket derékban eltörvén,
Most új halott az úr. Ott is pénz a törvény.

Éltök dobálta, sorstalanok voltak,
Szenvednek az élők és némák a holtak.

diószeghykép17

Kapui Ágota: Halottak napja

      /almanachba/

Tudjuk, hogy álmaink csődje e kurta valóság,
félelmeinket elsimogatják bennünk a fák,
belül burjánzó őserdők mérgezte tájak,
vérköreinkben mocorgó ösztönvilág.

Részvéttől nedves pilláink alatt az árnyék,
magunkat szánjuk a szóval, mi másokra hull,
nyughelyük mellett hever az elmaradt érzés,
mely évekig égette szívünket álmatlanul…

Feledünk lassan és feledünk megállás nélkül,
elhervadt bennünk a szánás mint őszi virág.
Forgatjuk szótlan a szánkban az íztelen semmit,
s kiköpjük csöndben, ha nem minket néz a világ.

Marék Antal: Magyar írók utolsó órái

Az író nem hal meg, csak áthasonul. A lét keserves, viharos és nyugtalan évei után átmúlik meg másik világba, hol nyugalom és béke van, hol nem éri az írót igazságtalan támadás, nem keseríti életét szegénység, egyedüllét vagy betegség. Ünnepélyes pillanat ez, amelyre jóformán minden író gondolt az írásművészetében aggodalmait megörökítette. Sokan nem féltek a haláltól. De voltak olyanok is, akik rettegve gondoltak az elmúlásra. Mindez azért, mert úgy érezték, hogy nem dolgoztak eleget. Nyugtalanul és sértődötten haltak meg, mert úgy érezték, hogy nem teljesítették teljes egészében azt a feladatot, amelyet maguk elé tűztek.

    Különös feladat ez, bemenni a szobákba, hol halhatatlan lelkük éppen búcsúzik a törékeny testtől. Nézzük az arcokat, amelyeken most valami földöntúli megelégedés vagy szomorú csalódás sugárzik. Milyen szánalmasak most ebben a megalázó némaságban, mikor a lobogó szellem már nem tudja tovább tartani a lelket, mert kilép a halódó testből, hogy az örökkévalóság árnyékába jusson. De vajon biztosan odajut-e? Minden író vágyik az örökkévalóságra s mikor úgy érzi, hogy az élet vége közeledik, számot vet magával, alkotásaival és tetteivel. A kritika még nem végezte el feladatát, nem osztályozta az írót úgy, hogy szemét az örökkévalóság édes gyönyörének büszke tudatában hunyhatja le.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Szülőim sírjánál

Alusztok rég, kopár, kietlen
Temetőben, domboldalon;
De hát a földi gondok ellen
Lehetne-é jobb oltalom,
Mint egy horpadt, öreg, magános sírhalom?

A nagy világ lármája nem hat
Ez elhagyott nyugvóhelyig;
Kihajt a lomb, s megint lehervad,
Év év után múlik, telik,
Mérve a vén idő egyhangú lépteit.

De ti, akik alusztok mélyen,
Nem halljátok, nem méritek;
Nem rezdül át a néma éjen
Se hang, se fény. Lenn a hideg,
Beomlott sírgödör sugártalan, siket.

A szél a fák fagyvette ágát
Már tőletek tördelheti.
Mindegy, a sírok pusztaságát
Fehér hó vagy zöld fű fedi,
Vagy a fű gyökerét a nyár kiégeti.

szozattovabbacikkhez

Zombory Andor: Anyaszívek

Zord éjszakán, titkos mezőkön
Ezernyi apró szárnyas láng röpül;
A színük égő, mint a hulló vérnek
És szívalakot nyertek köntösül…
Hová siettek lángoló szívek?
Vérző lángocskák, merre szálltok?
Az éj sötét, hideg, riasztó:
Bizalmas ösvényt nem találtok.

Úttalan erdők rengetegjén
Keresztül tudtok-e majd törni?
Éjszak örvénylő nagy viharja
Nem fog-e gyorsan elsöpörni?
Van-e erőtök átlebegni
A véres, könnyes tengerek fölött,
S tüzes egeknek záporában
Megbújni, mint az üldözött?

sz4

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: Orbán Balázs

        …a Csontbáró emlékére
Szonettkoszorú

1.
Kapuk alatt botorkál a kegyelet
egy vissza-visszarángatott lélek
sírkövéhez, hol nem akar egyebet,
csupán az elrabolt örökséget.
    Ahol a becsület többször temetett,
Szejke porán, apai örökségen,
hogy tiszta legyen a lelkiismeret,
ami nem hagyott nyugodni régen.
    Itt egy betűrengeteg suhog körül,
s a föld gyomrából, a Borvízoldalban,
a régmúlt bugyborékol örökül:
    alant könnycseppek, a talpunk alatt
a sokat féltett, székely Szentföldünk,
amit kiérdemelt egy nagy akarat.

2.
Amit kiérdemelt egy nagy akarat,
egy székely szív erős óhaja, vágya,
hogy végül Tündérkertjében maradt,
s élt benne Aranyos Szegelet álma.

szozattovabbacikkhez

Bacsinni Bacsinszky Mihály honvéd, görögkatolikus papnövendék

Ungvár megyében, 1829-ik évben született Zaricsón, hol édes atyja görögkatolikus lelkész vala. Neveltetését művelt és vallásos lelkületű édesanyja vezette a legnagyobb gond- és figyelemmel, mindent elkövetvén, hogy testileg szépen kifejlett Miska fia, lelkileg is kellően kiképezve legyen.
Mihály elvégezvén a philozofiai studiomokat, Popovics Bazil, ungvári püspök őt, mint nagyszerűen ajánlatos külsejű s amellett, szelíd, jámbor, erkölcsös viseletű ifjút szívesen vette be a kispapok közé az ungvári papnöveldébe. Bár csak középjó bizonyítványt mutathatott fel – minthogy igen csekély időt szentelt studiumokra, inkább művelődési társulatok, nyelvészet és zene iránt volt igen fogékony – de talentumának erejére őt egy ifjú papnövendék sem múlta felül. Gyenge latin volt, de azért, bármely tantárgyból, mely latin nyelven volt írva, egyszeri átolvasásra 1–2 lapot kész volt szó szerint elmondani. A német nyelvet és zongorázni saját szorgalmából tanulta meg; egy szóval finom érzésű, s gyengéd, művelt, női körökben kedvesen láttatott ifjú volt. Róla iskolatársai azt beszélték, hogy hét évig szopott.

szozattovabbacikkhez

Magyar József: Az első világháború, 1914-1918

Az első világháborút megelőző két nagy katonai, – kölcsönös segélynyújtási szövetség volt Európában. Az elsőhöz az Osztrák-Magyar Monarchia, Németország és Olaszország tartozott. Ez volt a Hármas Szövetség. A másik: Anglia, Franciaország, Oroszország, az entente [Antant].
Ennek a szembenálló két félnek elsősorban gazdasági, így katonai és politikai érdekei teljesen ellentétesek voltak. A háborús készülődés már régen folyt a nagy leszámolásra.
A háború kitörésének közvetlen oka volt, hogy Szarajevóban, Bosznia fővárosában, egy katonai szemle végén Ferenc Ferdinánd trónörököst feleségével együtt meggyilkolták. A merénylő, Gavrilo Princip szerb, vezető katonai körökkel állt összeköttetésben. A Monarchia jegyzéket intézett Szerbiához s mivel azt visszautasították, mozgósította katonai erejét. A háborút így már nem lehetett megállítani. Tisza István magyar miniszterelnök mindent elkövetett, hogy a háborút megakadályozza, de nem sikerült. A Monarchia július 26-án hadat üzent Szerbiának. Két nap múlva az oroszok, majd az 1871. évi vereség megbosszulására, a franciák. Ezt követte az angol hadüzenet Németországnak, majd a Monarchia üzent hadat az oroszoknak.

szozattovabbacikkhez

Dr. Parányi Ferenc: Levél

Kedves Lenke! Ne értsen félre,
Adott szavamat visszavonom,
Nem leszünk egymásé a télre,
Koldusbot már a menyasszonyom.

Féllábú nyomorékká lettem,
Gránát ütött a fedezékbe…
S akit én annyira szerettem,
Lehet egy koldus felesége?

De ha már más karján lesz boldog,
És koldulni jönnek sánták, vakok,
Ne hagyja ugatni a Lordot,
Mert hátha az egyik én vagyok!

                                  1918

I WW

Hargitai Tihamér: Levél a táborból

Ágyúcsövön írom neked
Kis fiam e levelet.
Kék az ég a fejem fölött,
Olyan, mint a te szemed.
És azok a céltalanul
Szálló vándormadarak,
Oly feketék, oly sötétek,
Mint a te göndör hajad.

Egyre harsog a trombita,
Prüszkölnek itt a lovak.
Megvan-e még a trombitád,
Mit csinál a falovad?
Tél van, köd van, mind lehulltak
A fákról a levelek,
Vigyázz, fiam, meg ne fázzál,
Kis fiam, ne légy beteg.

Nemsokára hazajövök,
Hipp-hopp melletted leszek.
Aranytarsolyban hozok majd
Sok csodás mesét neked,

Hozok neked kardot, puskát
S mindent, mindent, ami van.
Csak legyél jó, gyöngyöm, lelkem,
Virágocskám, kis fiam.

Ifj. Wlassics Gyula: Elnémult lantok

Van lantosunk e hős időkben,
Kit nem jár át a nemzet láza?
Oh, van, ki tétován meredve
Kietlen szív hideg szemével
Néz az imádságos csatákra?

Hol a ti látostok, kiszáradt,
Szegény, bús, vak szemek? – Nem láttok
Villámcikázást, napragyogtát,
Csillaghullást, tengerviharzást,
Színes szivárványt, délibábot?

Koldus szemek, – tovább se néztek,
Mint párotok vonagló ajka!
Koldus szívek, lelketlen lelkek –
Dúsabb a hányódó-vetődő
Gazdátlanul keringő sajka!

Süket fülek, – hangot se hallók,
Míg zeng világ szimfóniája!
Némult torkok, kik nem daloltok,
Mikor szent ének harsanását
Hős százezrek friss sírja várja!

Nincs átkom rátok. Minden átok
Száradjon most az ellenségen, –
Nektek csak szánalom maradjon,
Árvák árvái kiknek a szent
Lángok lángja nem él szívében!

Kersék János: Az asszonyok, ha összejönnek

Az asszonyok ha mostan összejönnek,
Kegyes szavak peregnek s drága könnyek.
Magyar anyák: sok bús, fehér Madonna,
Ki koszorút, jaj, megnyugodva fonna
Akár egy főre, vagy akár egy sírra.
Akármelyik ráborulna sírva,
Csak tudná, hogy mi történt messze véle?
Ki mondja meg neki: meghalt-e, él-e?

Zokogva fogják meg egymás kezét,
Himnusszá lesz a suttogó beszéd.
Míg az ajk csuklik, a szemekben ég
Komor magyar tűz, ősi büszkeség.

„Tudjátok, merre ment? Viharba, tűzbe,
Az ellenséget felhajszolva, űzve
Túl árkon, bokron. Nincs előtte gát.
Ki sem fújhatja most szegény magát
S nem ér rá írni egy lapot…
Nem rég ezüstöt, most aranyt kapott.”

szozattovabbacikkhez

Kiss S Jenő: Szomorú ősz

Nagyon régen volt az ősznek
Ily szomorú képe:
Kedvességét honfi-bánat
Össze-vissza tépte;
Minden helyen néma csend ül,
Csak sóhaj kél szárnyra,
Az aggódó szívek mélye
Magyar fegyver diadalát várja.

Sárguló lomb suttogása
Gyász, búsongó ének;
Vigaszt nem ad a milliók
Megsebzett szívének.
Mert amikor a könnyes szem
Leperegni látja:
Vele együtt hull a vérünk
S fájó lelkünk kimondhatatlan bántja.

kisskép9

szozattovabbacikkhez

Kolpaszky Jenő: Reszkető hópihén…

Reszkető hópihén vércsillagok égnek.
Utolsót lobban most sok reményes élet;
Feslő szép virágok törtek le a télben,
Sok holtat takar be az ég hóleplével.
Leborul az éjjel…

Az égen ragyogó, új csillagok égnek…
Friss sírok búsítják a békés, nagy bércet.
Hősökért zokognak magyar nők, gyermekek,
Szívük nagy búja a szemükből úgy pereg.
Átsírják a telet…

Vérsávos hópihe reszket a sírokon.
Szellővel küld könnyet sok szülő, nő, rokon.
Krisztusnak keresztje áll némán az éjbe’
Hókönnyet sodort a szél az Úr szemébe:
Letört sok reménye!
                                               1916

kolpaszkykép6

Kriza János: A hazatérő katona

Idegen országban
Árnyékot ad a fa,
Alatta kesereg
Egy vagdalt katona.

Mindegyre kesereg
A vagdalt katona,
Búsítja kebelét
Szegény székely hona.

Hajh, keserű kenyér
A katona kenyér,
Veres a karéja,
Mert festi piros vér.

A bele nem puha,
De kemény, mint a kő,
Nem patyolat-fehér,
De barnán-sötétlő.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: A jövő dala

Sajgó magyar szívek, gyászos magyar lelkek,
Kiket hét fájdalmak tőre jár ma át –
És nem hozhatom még, mire úgy esengtek,
De hirdetem már a sebek balzsamát.

Eljő a megváltás… el kell jönni annak,
Szent sebeinkre ki égi írt dalol.
Elcsukló siralmak, zengő diadalmak
Vajúdó méhe már hordja valahol…

Rákóczi hadában kuruc volt az őse.
Nagyapja honvéd, apja – népfölkelő,
Tündér Kárpát vagy poklos Doberdó hőse…
S ő: a magyar dac, hit, hűség, őserő!

szozattovabbacikkhez

Osváth Eszter: Ó béke, jöjj…

Ijedten, kiáltozón, sírva:
Kereslek fénylő, szent Békesség,
Bús alázattal várva, híva.
Nincs nagyobb úr e földön nálad!
Hogy elvonultál, messze mentél,
A világ lángban áll utánad.

A szíveket vad, lobogó tűz járja,
A szemek tiszta tükre elborult,
Rávetődött a harcok árnya,
Az élet halálra van szánva…
Óh Béke, jöjj puhán, fehéren
S ragyogva borulj rá a világra.

Rátkay László: Az ápolónőhöz

Kereszt a karodon, kereszt a szívedben,
Olyan vagy, minőnek, a magyar nőt hittem,
Áldjon meg az Isten.

Gyászolsz, mégis vidám szót gyöngyözik ajkad,
Beteg katonáid, hogy megvigasztaljad,
Áldjon meg az Isten.

A sebesült, ha sír, te is ejtsz egy cseppet,
Mert enyhébb a könny is, mihelyt párban reszket,
Áldjon meg az Isten.

Ha jön a nagy óra, a hős haldoklóra,
Karod, mint angyalszárny, átöleli óva,
Áldjon meg az Isten.

És ha kiragyognak, a béke sugári,
Eltűnsz, mint a harmat, nem fognak találni.
Áldjon meg az Isten.

Mert jutalmat nem tűr királynői lelked,
Elég az öntudat, babérát viselned,
Áldjon meg az Isten.

Lőrinczy György: Föl, a végekre!

katonakép1Föl, a végekre! Föl, a határra!
A magyar rögnek vér az adója
És vér az ára!
Lóra, legények! Kaszára, kardra,
Hős magyar népem!
Te üldözött vad, te legkedvesebb
A földkerekségen!

Föl, a végekre! Föl, a határra!
Zúg a magyar hegy, a magyar erdő,
A magyar bánya!…
Lóra legények! Kárpáti sziklák
Kincstermő szívét
Ne mocskolja be gyáva hadával
A becstelen pribék!

Föl, a végekre! Föl, a határra!
Ez a mi földünk! Nekünk teremjen
Dala, búzája!
Villámló kardunk szilaj haraggal
Suhogjon rajta,
Zsiványmarkokkal ki elrabolni
Tőlünk akarja!

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Magam bátorítása

Szívem: ne fájjon néked az a másik,
míg el nem múlik ez a förgeteg.
Szívem: nem sírunk nagy-idő múlásig
és nem tűnődünk tegnapok felett.
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

Szívem: nem látjuk mi most a virágot,
szívem: szent böjtök szakadtak reánk.
– Áldott tűz most a te gyertyavilágod –
Jaj! – csak ne szánjad most azt a leányt!
Szívem: mi ketten most nem is vagyunk,
szívem: nagy ének most a mi dalunk!

trianontábla

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: A faluban most virágzik az akác…, A vers halála, Háború van, Magasság, Szent gyász

Sajó Sándor:

A faluban most virágzik az akác…

A faluban most virágzik az akác,
Bolyongok az utcátokon,
Rám se nézel, meg se látsz;
Akácvirág illatával
A lelkem is feléd szárnyal,
Hívlak, várlak – hiába…
Neked mintha nem is nyílna
Az akácfa virága.

Hervad is még, virul is még az akác,
Lesz még idő, barna kislány,
Sírva fakadsz, hogyha látsz;
Akácvirág illatával
Szerelmed is felém szárnyal,
Úgy hívsz, úgy vársz – hiába…
Énnekem csak egyszer nyílik
Az akácfa virága.

szozattovabbacikkhez

Gömöri György: Ilyenkor

október végefelé
amikor csurgatott méz-színűre vált a roppant
királyi terebélyű gesztenyefa
a Király kollégiuma előtt
rezesedik a naspolya lombja
s lecsupaszul a kicsiny fügefa is
nem takargatja tovább a szerény termést
ilyenkor ősz fordulóján
újra hallom a kürtszót
a messziről felzengőt
pár perccel mielőtt a menet
és történelmünk legönfeledtebb karneválja
                                          megindult

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf