Mikszáth Kálmán: Világos
Még az igazságos Mátyás is csinált egy nagy igazságtalanságot, amikor heves, ingerlékeny természeténél fogva ide záratta anyai nagybátyját, Szilágyi Mihályt.
Valószínű is, hogy megbánta mindjárt, de azt már még sem tehette meg, hogy a rendeletét, ha egyszer kimondta, visszavegye.
Szilágyi Mihály uramnak pedig annál is rosszabbul eshetett ez a fogság, mert a saját gyámfia záratta el és éppen a saját várába, melyet sógorától, a nagy Hunyadi Jánostól kapott.
Ahol mint úr járt-kelt azelőtt, most ott rabul kellett élnie. Mégis keserű sors!
Ámbár igyekeztek azt megédesíteni, amennyire lehetett, a saját volt emberei. Lábatlan Gergely várnagy uram mindig levett kalappal beszélt a rabbal s bizony a szakács se csinált egyebet egész nap, mint hogy sütötte, főzte neki a jobbnál jobb ennivalót.
Sőt szakács uramnak voltak magasabb tervei is (azelőtt a szakácsok voltak a nagy politikusok, nem a csizmjadiák).
Egyszer odakünn járkálván, nagy lihegve és ijedt arccal rohan be a várudvarra:
- Itt a török! Jaj, itt a török!
- Nosza fegyverre gyorsan – kiáltja a vitéz Lábatlan Gergely s kirohan őrségével veszett fejjel, hogy ő a török ellen mégyen.
Török azonban nem volt a környéken sehol, hiába nézték a világ mind a négy tájéka felől.
A várban nem maradt más benne, csak a rab és a furfangos szakács.
