Bornemisza Péter: Siralmas énnéköm…

Siralmas énnéköm tetűled megválnom,
Áldott Magyarország, tőled eltávoznom.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Az Felföldet bírják az kevély némötök,
Szerémségöt bírják az fene törökök.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engömet kergetnek az kevély némötök,
Engem környűlvettek az pogán törökök.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Engöm elúntattak az magyari urak,
Kiízték közőlök az egy igaz istent.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Legyön istenhozzád, áldott Magyarország,
Mert nincsen tebenned semmi nagy uraság.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Ez éneköt szörzék jó Husztnak várában,
Bornemisza Péter az ő víg kedvében.
Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

1553-1556.

Féja Géza: Bornemisza Péter

Bornemisza Péter jelentéktelen külsejű férfi volt. Egyik hatalmas, gőgös püspök meg is jegyezte, miközben a régi vágányokra karta téríteni, hogy nem gondolta ilyen „semmi embernek”. Bornemisza a szellem öntudatával felelt a püspöknek, de nem tudta, hogy egyszerű külseje is mennyire kifejezi jelentőségét: az eddig néma atom, a magyar mélység cseppje szólalt meg általa. Nem díszítette rang, nem támogatták tekintélyek, de mindennél hatalmasabb támasza volt mélyből hozott öntudata és rettenthetetlen belső szabadsága. Ő merészkedett magyar nyelven először mindenről szabadon beszélni. Ő hozta napfényre először mindazt, ami az elnyomott rétegek lelkében megbújt. Bornemisza az igazi magyar reneszánsz, emberi újjászületés az újkor küszöbén a saját törvényeink szerint.

    Ő az első magyar író, akiben a műveltség összes tényezői összefutnak, s egyben a XVI. század legátfogóbb képességű írója. A korai protestantizmus képviselője, de az új tudomány nem ölte meg benne a középkort, a misztikus élmények éppen olyan döntő erővel léptek fel szellemében, mint a középkori lélekben.

szozattovabbacikkhez

Dr. Nyárády Mihály: A Rétköz régi halászata (2. rész)

    Halászat a jégmentes vízen

     

    Nyárády I tábla 1 8 képA szigonyozás szerszáma a Rétközön a 3 – 8 ágú vasszigony volt. Az ágak visszája (horga) mind egy oldalra állott. A halászat kelléke a szigonyon kívül itt csak egy hajó, vagy ladik volt. E szerszámmal a mély vízre csupán áradások alkalmával mentek ki a halászok, amikor a tavak megteltek s kifakadtak. A halak ilyenkor bolondok voltak. Mentek, amerre a szemükkel láttak. A halász ekkor magához vette az 1 – 2 öl hosszúságú égerfanyéllel ellátott szigonyát. Aztán másod-harmadmagával járművébe szállt, s a folyás zavaros vizére evezett. Ott kezébe kapta szigonyát, s a hajó (ladik) orrába állt. (Szúró szerszámának a visszája ilyenkor mindig felfelé állott.) Ha közelében egy-egy nagyobb hal bukkant fel, a halász menten felé szúrt. Ha azonban megtehette, mégis csak azon volt, hogy a szigony a halat a farka felől, a tarkóján érje, s a feje csontjában akadjon meg. Egyébként a hal pénzén a szigony megcsúszhatott, vagy még a húsából is kiszakadhatott volna. A szigonyt aztán lassan húzta vissza. A nyelét alább és alább fogta. Így fejte. Ha jó szerencsével a halt közel húzhatta magához, cimborái segítségével a hajóba vette.

    Embert el nem lelő mély folyóvízen rekesztve, tarajos vészfővel is halásztak. Szerszámát a rétközi legközönségesebb építőanyagából, a nádból készítették. Válogatott, erős szálakat szedtek hozzá. Mikor ezek mind együtt voltak, megállapították, hogy milyen magasságú vesszőre van szükség. Sárba kerülő részére kb. 2 sukkot, a vízfelettire pedig kb. ½ ölet számítottak. Természetesen a vízmélységet is számba vették. Ezeket egybeszámítva, a nádszálakra vastagabb részük felől rámérték. A haszontalannak ítélt nádvégeket levagdosták.

szozattovabbacikkhez

Lászlóffy Aladár: Örmény mohácsolás

Már visszakoztam, hogy saját tévedéseim, túlzásaim ellen tiltakozom. A délibábos, fénytöréses információáradat elsodort, érzem, engem is, megtörtem, és nem akarok sem a megfutamodók, sem a megveszettek kórusához csatlakozni. Ezért eleve bevallom: Bánk bán-i a süketségem, Tiborccal értek egyet, de meg se hallgatom, miközben hazámra szövődik egyre vastagabb pókháló, azt kell leszaggatni, hogy ne válhassék szemfedővé.

    Bevallom, hogy a sorra bemondott állomásokat én Úgy szoktam hallani, hogy Blaha Lujza-térd, Batthyány-térd, Moszkva-térd. Bizonyára ilyesmi játszik szerepet, hogy Batthyánynak a kivégzéshez már fél térdre is alig sikerült állnia. A Moszkva-térd pedig olyan állandó aktualitással bíró fogalmakra asszociál, hogy fenékküszöb ott Bősnél, Nagymarosnál, nem egészen őszintén elbontva ma sem, ami az ingerküszöbünket bőszíti Duna-medence-szerte.

    Nos, ki tudja, hol tartanának az örmények, hogyha annak idején Apafi atyafiságosan be nem hívja őket a portájára? Alig hiszem, hogy eljutottak volna az Atlanti-óciánig, mivel Dzsingisz klánnak és Szolimánéknak sem sikerült. S ha sikerült nekik, akkor ma kettős lehetne a dicsőség, hogy aszongya: „A magyarok s az örmények nyilaitól ments meg Uram, minket?” (Kettős lesz az, ha nem hármas, mire mai földrajzi hazánk is csatlakozand, s az ima így módosul majd, hogy a magyaroktól, az örményektől, legvégül a románoktól ments meg, Uram!)

    Hagyni kell különben az embereket, a nációkat: annyiféleképpen lehet szolgálni és elárulni a hazát.

    Hallom, hogy a bizalmat megint sikerült helyreállítani: a sárospataki kollégium könyvei is davajcsásszá váltak 44-ben, most elindulnak haza, mint Mikes meg se található hamvai.

    Szegény Apafit örök hála illeti meg érte, hogy ebben a tekintetben talán tudta is, mihez nyúl, mibe keveredik olyan időkben.

szozattovabbacikkhez

Szerb Antal: Az [görög] eposz

    Homérosz

     

    Amint a világ egy csodával, a világteremtéssel kezdődik, hasonlóképp az irodalomtörténet első ténye is egy csoda (és egyben egy világ teremtése). Homérosz eposzai, a legrégibb irodalmi emlékek, mindjárt a legtökéletesebb művek közé tartoznak, és eljövendő évezredek számára mintául szolgáltak a költészetnek.

    Homéroszi kérdés

    Már az ókorban is akadtak filológusok, akik kétségbevonták, hogy a homéroszi epika egy ember műve. A gondolatot a XVII. században felújították, a XVIII. század végén pedig egy nagy klasszikus-filológus, Friedrich August Wolf részletesen kidolgozta; így keletkezett az ún. homéroszi kérdés. A XIX. század folyamán a tudományban általánosan uralkodó fejlődéseszméhez igazodott az a kép is, amelyet a tudósok Homéroszról alkottak. Homérosz nem is élt – mondták –, költött személy, neve annyit jelent, mint „összeragasztó”; ha élt is, akkor is csak abban állt szerepe, hogy összeragassza a rövid, balladaszerű énekeket, amelyeket rhopsódosok, dalnokok énekeltek a trójai háború hőseiről. Vagy talán volt valami eposzi mag, és e köré kristályosodott ki az Iliász és az Odüsszeia. Csoda nincsen. Ha valami olyan nagyszabású, hogy nem tudjuk elképzelni, hogyan is lehetett egy ember alkotása, akkor ki kell deríteni, hogy nem is egy ember alkotása. (Mintha bizony valószínűbb lenne az, hogy a homéroszi korban nem egy zseniális költő élt, hanem huszonnégy!)

szozattovabbacikkhez

Kecskeméti Vég Mihály: Az LV. Zsoltár

Mikoron Dávid nagy búsultában
Baráti miatt volna bánatban,
Panaszolkodván nagy haragjában,
Ilyen könyörgést kezde ő magában:

Istenem-uram! kérlek tégedet,
Fordítsd reám szent szemeidet,
Nagy szükségemben ne hagyj engemet,
Mert megemészti nagy bánat szívemet.

Csak rívok-sívok nagy nyavalyámban,
Elfogyatkoztam gondolatimban,
Megkeseredtem nagy búsultomban,
Ellenségemre való haragomban.

Hogyha énnékem szárnyam lett volna,
Mint az galamb elröpültem volna,
Hogyha az isten engedte volna,
Innét én régen elfutottam volna.

Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdőben széllel bújdosnom:
Hogynemmint azok között lakoznom,
Kik igazságot nem hagynak szóllanom.

Éjjel és nappal azon forgódnak,
Engem mi módon megfoghassanak,
Beszédem miatt vádolhassanak,
Hogy fogságomon ők vígadhassanak.

Látod jó uram álnok szíveket,
Csak szemben való szép beszédeket,
De zabolázd meg az ő nyelvöket,
Ne tapodják le híremet-nevemet.

Ugyan szememmel jól látom őket,
Énreám való gyűlölségeket,
Fülemmel hallom káromlásokat,
Igazság ellen feltámadásokat.

szozattovabbacikkhez

Garay Alajos: Dicsérd a Jézus szent nevét!

Dicsérd a Jézus szent nevét
A reggel ékes hajnalán:
Ha létre serkenél, dicsérd
Nyugalmas álmaid után!
E névvel kezdjed a napot,
Dicsérd a szentet, s nagyot!

Dicsérd a Jézus szent nevét,
Ha elhagyod hajlékodat,
A nagy világba térve ki, –
Hogy elkerüld a csábokat!
E név leszen őrangyalod,
Vezéred, mentő csillagod.

szozattovabbacikkhez

Két szál pünkösdrózsa …

magyar népdal

Két szál pünkösdrózsa
Kihajlott az útra;
El akar hervadni;
Nincs, ki leszakítsa.
Nem az ám a rózsa,
Ki a kertben nyílik,
Hanem az a rózsa,
Ki egymást szereti!
Nem szeretlek másért:
Két piros orcádért;
Szemed járásáért,
Szád mosolygásáért.340

Resznek /Zala megye/

Szávay Gyula: A májusfa vörös virága

Virágos Május, hónapok királya,
Fogadj még egyszer májusfád alá.
Hulljon még egyszer rám fehér virága,
Mely szívem egykor elvarázsolá.
ints még egyszer felém hó-fürteiddel,
Adj még egy álmot lombjaid alatt,
Aztán, nem bánom mindörökre vidd el
E hazajáró tavasz-álmokat.

Mutasd meg törzsed, melybe belevéstem
A két betűt s a lángoló szívet,
Őrzöd-e még, vagy beforrt már egészen,
S helyét se tudja a régi liget?
Szeptembert írunk, május hava rég volt,
Virága már nem csokorba való,
Szürkére fordult azóta az égbolt,
S lassankint elkezd hullani a hó.

De te Május azért csak vigy el engem
Fehérvirágú májusfád alá,
Azt akarom, hogy a fülembe csengjen
A múlt zenéje, mely elbájolá.
Egy ifjú pár s egy agg közelget ottan,
Kihallgatom most ömlengésük én,
Úgy mondják-é el ahogy én mondottam
Valaha régen, május elsején.

1910

Vas István: Medárd

Köröskörül izgalmas szürkeség.
A Duna-lassúságnak alapító
Zivatar árnya ónszínűre festi
Ezüstjét. Csak a madarak cikáznak
Izgatott szürkeséggel. Csak a szívünk.
Az óceán meg a sztyepp szándékai
Megint egyszer fölöttünk csapnak össze:
Atlanti hűvös légtömeg a száraz-
Föld belsejét nyugtalanítva záport
Fakasztón fékezi forró nyarunkat.
Felhők fölött, légtömegek fölött
A sztyepp s az óceán küldöttei
Versenyt keringenek. Mire a hold
Mostantól kezdve kétszer szabadul
A földárnyékból, ember járta már.
S ettől mi változik majd? Semmi sem.
Vagy tán jövőre könnyebb lesz utaznom
Ki Szentendrére helyiérdekűn
Vagy… minek is folytassam? Eszetek
És vakmerésetek és technikátok
A naprendszerből előbb fog kijutni,
Mint bölcsességtek az egérfogóból,
Hol körbe fut.
A túlparton az új
Hotel idétlen váza eltakarja
A Belváros kihűlt hiányait.
Ha áll majd frissen tündökölve mint
A békés együttélés záloga
S a túlazóperenciáni élet
Jelképe – mit hoz át a szél, keringőt
Vagy villanyos gitár géphangosított
Világvadmacskazenéjét Budára
Egy év múlva Medárdus éjszakáján,
Miféle tarka óperenciás
Fényegyveleg vetül az elmaradt
Duna sötét vizére és ki nézi
Ablakból kihajolva Pest felé?
Kíváncsi sem vagyok már.

    Alkonyi
Izgalmas szürkeségből csak az új híd-
Akaratunk halványezüstje villog
Sejtelmesen a híd a híd. Medárd
Szele borzong az ónszínű folyón
És esőt jósol mélyebb szürkeséget
És van akinek ónszínű folyót.
Majd elvonul, ahogy szokott. De ha
Betelik Medárd magánjóslata,
Kinek sütnek ki majd a hónapok?
Már nem vagyok kíváncsi. Nem vagyok.

Babits Mihály: Anyám nevére

Hajnalka volt az édesanyám,
hajnalra születtem én.
S lelkemben már ily fiatalon
nincs hajnal, semmi remény,
nincs hajnal, semmi vidámság,
nincs hajnal, nincsen öröm.
Hajnalka volt az édesanyám
s csak alkony az örököm.

Hajnalka volt az édesanyám:
Kedélybeteg, árva nő ma;
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly szomorú, néma:
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly hallgatag, árva:
Gyermekkoromba' - szegény fiú:
e házba valék bezárva.

Novemberben születtem én,
Hajnalka volt az anyám:
Ah, annyi gondja volt, szegény,
hogy gondolt volna reám?
Hogy gondolt volna fiára,
ki titkon búra hajolt?
(Hajnalka volt az anyja, de ő
November gyermeke volt.)

Síromra, ha meghalok, ez jön:
"Itt nyugszik az, ki nem élt:
Nem nyúlt az eléberakotthoz,
jöhetleneket remélt.
Világa nem a nap vala,
csak a kölcsönfényű hold:
Hajnalka volt az anyja - de ő
e hajnal alkonya volt."

Falu Tamás: Szegény anyám

Szegény anyám sietett mindig,
Sietve kelt már hajnaltájon,
Nem kellett neki vekkeróra,
Egyformán ébredt télen, nyáron.
Tett-vett, dolgozott késő estig,
Keze alatt a munka égett,
Mindig, még a harangszó előtt
Tálalta ő föl az ebédet.
Más gyerekek még kinn játszottak
Boldog kis dalokat danázva,
Minket már kora szürkületkor
Lefektetett a puha ágyba.
Kertjében a palántázással
Minden szomszédot megelőzött,
S övé volt az első virágmag,
Mindig, mikor jöttek az őszök.
Az életet végigsiette,
Várt reá a nehéz öregség,
Túl járt már a kilencven éven,
Mikor sötét sírjába tették.
A halál karján oda sétált,
Hol nincsenek percek, sem órák,
Siess néki a kedve szerint
Te lassú örökkévalóság.

Karafiáth Jenő: Az én anyám is…

Az én anyám is mindig azt szerette,
ha ott lehettünk körülötte mind.
A napsugár csókolja most helyette
megcsillanó, gondszőtte könnyeit.

Az aranyhídon együtt elmerengve
sok kedves órát töltöttünk el itt!
Hiába küzdök. Könny szökik szemembe,
a boldogságot idéztük pedig.

Szellő se fúj, még sem nyugodt a tó ma,
kacag a sok vérző szíven, szerelmen.
S mi utunk végét álmodozva, róva,
hiába várjuk azt, ki egyszer elment.

Komjáthy Jenő: Anyámhoz

Beszélj, anyám! Szavad a szív zenéje,
Szívedből szeretet s élet szakad;
Nappalodik a szenvedélyek éje,
Meleg sugárként ömlik szét szavad.
Buzdíts a jóra, ójj a küzdelemben,
Szeretni, hinni ó, taníts meg engem!
Szívedbe Isten lelke költözött ...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Ragyogjon arcod és ne sírj miattam!
Bár most levert és bús vagyok,
Lesz még idő - ne félj! - midőn dicsőség
Övedzi majd e büszke homlokot!
Te csak szeress, ne legyen semmi gondod,
Vigasz legyen szavad, bár feddve mondod
És drága könnyeiddel öntözöd! ...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Tenszíved az, mi téged fölmagasztal,
Virágok nyílnak lábaid nyomán,
Termő rügyet bocsát a sziklapadmaly,
Amerre jársz mint égi látomány:
S hol szebb világok tiszta üdve támad,
Te oda szállsz. Kivívtad koronádat,
Körötted minden fénybe öltözött ...
Áldott vagy te az asszonyok között!

Üdvöz légy, jó anyám! Malaszttal teljes
Szívedhez járul boldogan fiad.
Szívem remeg, mert üdvössége teljes,
Szívem zokog, de az öröm miatt.
Ó, mert áldás nő az áldás helyén:
Áldott vagyok, méhed gyümölcse, én!
Várnak reánk nem ismert gyönyörök ...
Áldott vagy te az asszonyok között!

- Balassagyarmat, 1881 -

Márai Sándor: Anya

Amit egy titkos kéz irat:
lágy arcod fonódott redője
bonyolult, fakult kézirat,
nézem, betűzgetem belőle:
mit írtak az évek, az élet?

Ez én vagyok, az én sorsom,
e mély sor a homlokodon:
bocsáss meg,
nem így akartam, ennyi lett,
ki sorsa ez, enyém, tied?
nem tudom.

Szobákban éjjel, idegen
tükrök előtt néha megállok:
nézd anyám, fiad idegen
arcán indulnak már a ráncok,
hasonlók, mint a tieden,

és kopva, elomolva, mállva
két testünk visszaporlik lassan
egy testbe, egy porba, egy anyába.

Móra László: Hogy szeressük jó anyánkat

Mikor Édesanyátoknak
Nevét kimondjátok:
Imádságos áhítattal
Mozduljon a szátok!

Mikor édes jó Anyátok
Varrja a ruhátok:
Tiértetek küzdő kezét
Meg-megcsókoljátok!

Mikor Édesanyátoknak
Gond a napi bére:
Segítséget kérő szemmel
Nézzetek az égre!

Mikor Édesanyátokat
A sok munka vérzi:
Ne nézzétek nem bánommal
Segítsetek néki!

Mikor Édesanyátoktól
Meleg csókot kaptok:
Maradandó álmot adjon
Az a pillanattok!

Mikor Édesanyátoknak
Nevét kimondjátok:
Fehér legyen a lelketek,
Mint a hóvirágok!

Ölbey Irén: Édesanyám, lelkem

Édesanyám, lelkem,
én legkedvesebbem,
mint az égi szent kép
ragyogsz a szívemben.

Olyan a jóságod,
mint a puha kalács,
olyan a te szíved,
mint a forró fohász.

Mikor eszembe jut
arcod, hajad, szemed,
mintha átölelne
halk, bársonyos meleg.

Mintha átölelne
engem a tisztaság,
mintha csak hallanám
a szeretet dalát.

Édesanyám, lelkem,
én legkedvesebbem,
a jó Isten téged
sokáig éltessen.

Adjon neked erőt,
sok, sok boldogságot,
teljesüljön minden,
igaz kívánságod!

Pósa Lajosné: Anyának

Szeretném a szívem
Kitárni egészen!
Istent dicsőítő
Imakönyveképpen,
Hogy minden betűje
Hálámról beszéljen!
Anyai szívednek
Gyöngéd jóságáról!
Soha meg nem szűnő
Áldott két kezednek
Simogatásáról!
Örök áldásáról!
S amit nem tudok én
Elmondani szóban,
Feltárnám a betűk
Hűen, ragyogóan…
Mennyi a szívemben
A szeretet, hála,
Érted kulcsolódik
Kezem imádságra!

Szalkai Balogh Örzse: Szépülj világ

Jaj, szomorú az én anyám szeme!
Mért szomorú…?
Hisz elrejtem a bánatot előle…
s csak lelkem taván ömlik el titokban!

Mért felhős hát édesanyám szeme?
Mért szomorú…?
Hisz’ benne tükröződik a világom!
Szépülj világ mosolygósra, vidámra,
Hogy derüljön édesanyám szeme!

Z. Tábori Piroska: Anyákról

Akinek van: boruljon le elébe,
És napsugárból, tiszta színjóságból
Fonjon, fonjon glóriát fejére.

Akinek van: jaj, soha meg ne bántsa,
Mert később úgy égeti majd az önvád,
Mintha mezítláb járna tűzparázsba!

Akinek van: rejtse az üvegvárba,
Ahol az élet ezer baja, gondja,
És a halál talán meg nem találja!

Akinek van, jaj, úgy örüljön néki,
Hogy az öröm szent imádsággá váljék:
Mely Istentől a boldogságot kéri!

…Akinek nincs, az mérhetetlen árva,
S nem kárpótolja egy anyai csókért
A világ minden hetvenhét

Hontvári Szabó Lajos: Mementóul

Óh, hogy sajnállak, szánlak titeket,
Akiket hiú világ hiteget:
Kik szívetekből gyermeket, hitet
Kontár kezekkel, haj, kiölitek!...

Mert nem tudjátok, óh, hogy ki a gyermek, -
Hogy szíve égbe öntudatlan gerjed:
Szíve Istenből egy gyémánt darab
S boldog, boldog, mert Istenben marad!...

Mert nem tudjátok, hogy a gyermek Isten
Boldog követje földön: e kietlen,
Kalmár világban – holnap-hirdető!...
Nem tudjátok, hogy: Gyermek a jövő!...

Óh, hogy szánom a meddő szíveket,
Akiket ezer világ hiteget:
Csak – mire ember szíve mindig vágyott, -
Csak azt az egy, szent gyermek-szívvilágot

Nem ismeritek meg soha-sohasem
S nem sóhajthatják: Édes gyermekem!...
Úgy, mint ahogyan sóhajthat az Isten,
Mikor szívére ráborulhat itt lenn

Egy benne bízó, boldog gyermeke…
(Óh az, ki tudja, hogy nem, nem mese:
Szentség, ítélet, Isten, szeretet!...)
Ki áldja, várja – óh, a gyermeket!...

1941

Sinka István: Elvarázsolt élet

Rontó asszony szeme vert meg,
így lettem nagyálmú gyermek,
kinek másokat kell szánni. -
Álmom mellé mást is kaptam:
egy villámló libatollal
megtanultam citerázni -
s tudok vitázni a holddal.

Rontó asszony nem jó asszony,
rontó asszony elvarázsol:
mécsvilágnál kínnal, könnyel
mindig tele volt a jászol,
s tamburámon sírt a kotta.
Pitarból ki-kijött anyám
s két szeme könnyivel mosta
gyönge ágú kis nótafám.
Mert tudta, hogy szenvednem kell,
s tudta, hogy árva küszöbön
néz át a tejszagú udvar,
hogyha fia majd elköszön.

1936

Vargha Gyula: Pasztell-kép

A gyermek ébred. Egy szót a világ
Minden kincséért ki nem ejtene;
Mit a szobában földerengni lát,
Csak issza némán tágra nyílt szeme.

Két székre téve szép kis tekenő,
Frissen szitált liszt tölti félig azt.
Teknő előtt egy édes arcú nő,
Az édes anyja. Kalácsot dagaszt.

Az arca, hószín liszttől hamvasan
Mint ért barack, oly finom, és puha;
Dús haja kontyra kötve gondosan,
Fehér karján feltűrve a ruha.

Egy sápadt gyertya ég az asztalon,
De a kelő nap már bemosolyog,
S a kettős fénytől a fehér falon
Világoskék nagy árnyék imbolyog.

Juhász Gyula: Honvédemlék

Az érc-turul magányos oszlopánál,
Mely múlt csatánk szikár emlékjele,
Új gyermekek csapatja játszik este,
Szívük ezer tavasszal van tele.
A nyári égbe tör némán az oszlop,
Reá új harcok csillaga ragyog.
A gyermekraj körültáncolja vígan.
- Csak játsszatok!

Valakitek most tán a távol Észak
Kopár pusztáin tör előre, fel,
Vagy tán a déli görbe hegyek ormán
A piros őrtűz fényénél hever.
Egyiktek bátyja tán most nézi fájón
És utoljára azt a csillagot!
Ó gyermekek, öröm kis katonái,
Csak játsszatok!

Már jő a hajnal, melynek bíborától
Új fényben úszik e sötét turul
És új babér fonódik oszlopára.
És az egész világunk megújul!
Talán apátok nem mind látja ezt már,
Talán e hajnal hantjukon ragyog.
Ők majd nyugodtan, boldogan pihennek.
Csak játsszatok!

Negyedi Szabó Margit: Hőseink sírjára…

Szent a föld ott,
Szent minden porszeme!
Harmat helyett
Vérrel, könnyel van tele.
Köd borong a hantokon,
Imádsággá lesz itt
Minden honi fájdalom.

Emlék-oltár
Minden sírhant mely alatt
Örök álmot
Álmodik a Hős halott.
Ámde fénylő
Nap virrad a könny felett,
Szent szabadság
A megáldó szellemed!

Hozd el ide gondolatban
Hű magyar nép szívedet,
S tanuld meg, hogy
Mi a hazaszeretet!
És ha könny lesz
Szemedben mely felragyog,
Áldást adnak
Rád az elvérzett Nagyok.

1981

Vajda János: A vörös sipkás

– Hősök dala –

A régiekből ide hozzám,
Kik élve együtt harcolunk.
Miért alunnók át az éjt,
Ha nem virrad több hajnalunk?
Ma még igyunk! jó bort ide!
Éltessük a magyar hazát,
Hadd mondja holnap a világ:
Voltak - hős volt mindegyike!

Jer, hadi zászlónk bokrétája,
Ölembe jer, szép hadleány!
Mindössze sem sokan vagyunk,
Hadd járja csók a bor után.
Pár óra még, s e hűlt ajak
Hazám földjét csókolja meg.
Kiáltsatok majd többiek
Helyettünk: éljen a haza!

Mit ér az, amit eddig éltem?
Mi hozzá e pár pillanat?
Halhatnék csak még egyszer így,
Elhagynám mennyországomat!
Élet, kibékülök veled,
Kibékülök halálomért;
Áldlak, hazám, e szavadért:
Volt - nagyobb hőst nem szülhetek.

Virrad: föl! föl! Mi haszna várnók
A fejlődő nap sugarát;
A csatatér hozandja meg
Hazánk éjének hajnalát.
És napja lesz vérünk tava,
Sugári összes sebeink;
Hadd mondják el testvéreink:
Ők voltak és él a haza!

Ady Endre: Ihar a tölgyek közt

Száradjon ki az iharfa,
A büszke fa, a magyar fa,
Amely engem gyökerével
Bever, lehúz, ideláncol.

Leveleit elhullassa,
Virágait korán esse,
Sohse lássa, sohse lássa
A szent Napot terebéllyel.

Lombtalan lomb a mi lombunk,
Virágölő a virágunk,
Árnyéktalan az árnyékunk.
Miért legyünk erdő csúfja?

Álljunk az Égnek meredten,
Lombtalanul ő is, én is.
Tölgyek között, tölgyek között
Nyomorultul miért éljünk?

Nagy László: Sólyomének

Ó, szállj le ide, sólyom,
ó, szállj le ide, sólyom,
csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom,
csak szállj le, szállj le, szállj le, ha mondom.

Te sólyom, aranycsőrű,
te sólyom, aranycsőrű
te sárga, sárga, sárarany körmű,
te sárga, sárga, sárarany körmű.

Hasítsd fel selyemingem,
hasítsd fel selyemingem
csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem,
csak tárd ki, tárd ki, tárd ki a szívem.

Ha élek, veled éljek,
ha élek, veled éljek,
ha égek, égek, égjek el érted,
ha égek, égek, égjek el érted.

Reményik Sándor: Sas a magasban

Lassan kóvályog az erdő felett,
És egyre szélesebb köröket ír,
S a földtől egyre távolabb lebeg.

Lassan elnyeli a levegő-ég.
Hatalmas szárnya alig-alig lendül,
Ez "ama kiterjesztett erősség".

Idelenn hullanak a levelek,
S én hulló levelek útján megyek,
És magammal, és mással,
És az Istennel perelek,
S lényem törvényét félve kutatom.

Az a másik ott fenn:
A végtelen erő,
S a végtelen Magány,
És a végtelen Nyugalom.

Szegi Pál: Elégia

Alig mentem pár lépést, s mennyi fának
kellett köszönni, akik integetve
zöld lombjaikkal az utamba álltak
és hány bókoló, útszéli virágnak
adtam vissza a mosolyát nevetve,
amíg elértem a lankás mezőt!

Nem én vagyok, bolond fák, a varázsló,
akinek ez a sok köszönés járhat!
De ha már ti is tévedhettek, hát jó,
visszamosolygok rátok, a varázsló
majd megbocsátja, hogy egyszer egy fáradt
vándorral szóba álltatok helyette.

Búsan indultam el, de már vidáman
értem fel a virágos hegytetőre.
Milyen sokféle bolondos virág van
ebben a rossz, koldusszegény világban.
Valaki mégis csak nagyon szerette
egyszer a földet, hogy mind itt feledte
e sok-sok színt s nem vette vissza tőle.

1938

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf