Dömötör Tekla: Állatalakoskodások a magyar népszokásokban

    I.

    Ennek a tanulmánynak középpontjában metodikai okból állanak a magyar népi szokások állatmaszkjai. Teriomorf alakok megjelenése szokásban, mondában, mítoszban általában arra mutat, hogy itt igen ősi réteggel állunk szemben. Az egymástól tanításban és struktúrában különböző nagy világvallások mellett meglepően azonos formában élnek tovább mindenhol a népi vallásosságban a primitív teriomorf formák.

    Viszont a még ma is fennálló népszokásokban ezek az állatalakoskodások már nagyrészt elvesztették eredeti jelentőségüket, kapcsolataikat és sokhelyütt csak másodlagosan fűződnek ahhoz a szokáshoz, melynek keretében ma találjuk őket. Így tehát a magyar népi alakoskodások állatmaszkjai az európai kultúra kereszténységelőtti rétegeihez vezetnek, anélkül azonban, hogy magának a szokásnak ősi voltát bizonyítanák, vagy annak eredetére nézve biztos felvilágosítást nyújtanának. Az Európában ma is fennálló népszokások magyarázata, komplex és egyben töredékes voltuk miatt mindenütt nagy nehézségekbe ütközik, de kiváltképpen Magyarországon, ahol a magyarság etnikai és kulturális sokrétűsége sokszor kioldhatatlan csomót jelent a kutató számára. A szálak ezerfelé vezetnek, ha a magyar népi kultúra egységes harmóniába is szőtte őket össze. Így a magyar népi alakoskodások is egységesen állanak ma előttünk, értelmezésük azonban mégis sokszor leküzdhetetlen akadályokba ütközik, mert elemeik nem egységes eredetűek és így egységesen nem is értelmezhetők1.

szozattovabbacikkhez

Féja Géza: Az ómagyarság

A honalapító magyarság hosszú keleti út után tért a Kárpátok medencéjébe. Az ómagyarság lelkialkatát és kultúráját úgy érthetjük meg, ha ennek a keleti útnak belső történetét szemügyre vesszük. Összefüggő és bőséges nyomaink s adataink nincsenek, részletes és végső értékű képet ezen a téren még nem várhatunk; óvakodunk attól, hogy a turánista képzelgés szellemi lejtőjére kerüljünk. Annyit azonban kétségtelenül megállapíthatunk, hogy a honfoglaló magyarság műveltsége magasrendű volt és ennek a műveltségnek körvonalait is megrajzolhatjuk.

    Az eredeti ugor magyarságot talán még őshazájában, de vándorútján mindenesetre és többízben ótörök hatás érte. A Kárpátok medencéjében török és törökös törzseket is talált, s a honfoglalás után is fogadott be török népelemet. Hosszú ideig, valószínűleg még a honfoglalás idején is az ómagyarság két nyelvet beszélt, a törököt és a magyart. A magyar nyelv győzött, ami annak a jele, hogy bármennyire színt és képességet is kaptunk a törökségtől, az ugor elem volt nemzetünk emberi humusza.

    A hosszú vándorút folyamán a magyarság természetesen keletről és délkeletről érkező kultúrákat fogadott magába. Az ugor-magyarság, midőn először találkozott a török rajokkal, már fejlett műveltséggel rendelkezett, halászó, vadászó és pásztorkodó lovas nép volt, színvonala semmieset4re sem hasonlítható nyelvi szempontból legközelebbi rokonaink mai, lesüllyedtnek és visszafejlődöttnek tekinthető színvonalához.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Somlyó vára

– APAFFY MIHÁLY URAM RAVASZSÁGA –

szilágysomlyóA Magura hegység hármas bérce olyan, mintha az ország címeréből a hármas halom lenne. Ez alatt porladozik a somlyói vár, mely fellegvárból, az erődből és a tulajdonképpeni várból állt.

    A somlyói vár soha sem volt valami nagy erődítmény, hírét, nevét is onnan veszi, mert a Báthory-ház somlyói ágának (s ebből támadtak a fejedelmek és a nagy lengyel király) praedikátumául szolgált. A Báthoryak bölcsője a somlyói vár, melyet egykor Báthory László szerzett volt, a felesége Pókay Anna útján.

    A Magura hegységgel szemben fekvő «Púpos» hegy oldalában ma is mutogatják a szilágy-somlyói lakosok azt a kis barlangot, ahol az őskorban egy sárkánykígyó lakott, melyet a Báthoryak őse ölt meg. Innen is van a címerükben a három sárkányfog. Természetesen mese az egész. S hogy több legyen egyel a csodadolog, ott van a Magura völgyében a «Pokoltó» is; egy kis tavacska, melynek a néphit szerint nincs feneke. Aki abba beleesik, csak a pokolban áll meg. ez a legbiztosabb útja a pokolra való jutásnak.

    A vár a Báthoryak idejében élte fénykorát, ezek szívesen tartózkodtak itt, s egyre építgették, szépítgették. Maga a lengyel király és testvérei itt születtek és a somlyói ág utolsó gazdag örökösnőjét, Báthory Zsófiát is itt kérték ki II. Rákóczi György erdélyi fejedelem részére. Történeti eseményeket azonban Somlyó nem igen ért meg, mert a félreeső helyen nemcsak hogy a hadak útjába nem esett, de egy csomó vár: a nagyváradi, székelyhidi, ecsedi, erdődi és szatmári erődök) valósággal védgyűrűvel vették körül.

szozattovabbacikkhez

Hagymási Bálint: Ad Pannoniam

Boldog lehetsz szerencsés Magyarország,
Derűs éghajlat fürdeti tájad,
Kerek világon sehol gazdagabb föld,
Termékenyebb táj nincsen a tiédnél.
Bányája nincs különb Hispániának,
Nálad nemesebb fémet nem szül Corinthus,
Érced értékesebb, mint Delos érce…
Isten kegyéből kincsben, gazdagságban
El nem maradsz te egyetlen országtól…
A céreszi ajándékokban dúskálsz…
Szardínia nem termel annyi búzát,
Aquliában nincs kövérebb asztag,
S a földjeid sokkalta zsírosabbak,
Mint szántói gazdag Campanianak.
Van-e vidék, amelynek venyigéje
Különb bort termel? s tán tüzes csatával
Nem győzöl-e jó latin borocskán? …
Kristálytiszta, zúgó folyókat táplálsz,
Virágtól illatos mezőket fürdetsz,
Forráshelyük lányoknak kedves berke.
Csiszolt márványod fényes, dús erével
Akár a parosi, oly dísszel ékes.
A csordáidnak se szeri, se száma
És mindegyik más fajta, így a gyapjuk
Bő kézzel önti hasznod, gazdagságod.
„Szerencsés, drága föld, te vagy hitünknek
Örök dísze és bárhonnan zúduljon,
Csupán te vagy a Krisztushívő népnek
Védelme és legyőzhetetlen pajzsa,
Söpörd halálba már e számos csürhét,
Amely a népek rablásán nőtt eddig,
Már mind e nép jobbal szomjazza vérét,
Pusztítsd hát el nevét is a töröknek.
Boldog ország, aki a Hectorokból
Vitéz hadat szülsz s kebleden gyakorlott,
Szilajlelkű, kemény csapatot táplálsz,
Az egyetlen vagy, kinek ifjúsága
A római babérral versenyez
S kik Trója fényével együtt ragyognak,
Nevelsz Catókat, Scipiókat oktatsz.

Szulik József: A Boldogságos Szűz oltalma

Az évek zúgnak, mint a sasnak
Szárnycsattogási fönn a légben;
Nem hiszem, hogy messze haladjak,
Végéhez ér nehéz ösvényem.
Ha visszanézek a nagy útra,
Melynek göröngyit megtapostam:
Jó Szűzanyám! hálára gyúlva,
Vallom – Te voltál hű oltalmam!

Mosolygó völgy ölén, ha jártam,
Zöld pázsiton s kedves virágok
Között, míg hűvös fák árnyában
Enyhültek a forró sugárok;
Míg édes dalra indult ajkam
S szívem vidámsággal volt telve:
A te neved hangzott a dalban,
Te adtad a kedvet szívembe!

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Hamvazószerda

Csörgősapkáját vágja az a sutba,
Aki kifáradt, gethes, vén talán,
Aki fiatal, az most kezdje újra
A hamvazó nap rózsás hajnalán.
Víg Karneválért öltsön gyászt magára,
Sírjon békén, aki sírni akar,
Él Karnevál és élni fog, hiába,
Annak, aki még erős, fiatal...
Az élet oly szép, míg tudunk örülni
S hamar öregszünk, nagyon is hamar.
Óh, van időnk sok hamuban csücsülni,
Ha lángunk múlik s fehér lesz a haj.
Míg dús a fürtünk s fellángol a vérünk,
Vétek a bánat, vétek a halál
S míg a vénségnek jármába nem érünk,
El a hamuval, éljen Karnevál!...

Beney Zsuzsa: Gyertyaszentelő

Biztosan jár az imbolygó hajóban
gyertyák hulló gyöngyei közt, a külső
sötét mérhetetlen árnyai mélyén,
lángok zizegő zajában, időtlen
idejében a fénylő pillanatnak,
amikor – gyermek maga is – a gyermek
sorsát viszi két törékeny kezében.
Gyertyák hulló könnyei közt a gyermek
biztosan jár az imbolygó hajóban.
Karjaiban a cseppnyi test a lángok
éveiben, a földalatti árnyak
rácsai között érik a halálra.
Végtelen tengerén a fájdalomnak
lobog, árva gyertyaszál, és a fényben,
gyermek-szívében eszméli a titkot,
amit nem értett az angyal szavában:
hogy „áldott vagy az asszonyok között”.

Győry Kálmán: Böjt

Mikor én böjtölök,
Nem öltözöm gyászba,
Daróc feketébe…
Kedvtelésből csupán
Nem járok az utcán,
Rongyosan megtépve.

Mikor én böjtölök,
Szívet tépő imát
Nem sikolt az ajkam;
Hogy piaci néptől,
Sok hitvány beszédtől
Felmagasztaltassam.

Mikor én böjtölök,
Nem rútítom orcám
Ijesztő komorrá.
Lengő fürteimre
Nincsen hamu hintve
És port nem szórok rá.

szozattovabbacikkhez

Sok Zsuzsanna napokat…

- népdal -

Sok Zsuzsanna napokat vígan megélhess,
Napjaidat számlálni ne légyen terhes!
Az ég harmatja szívedet újítsa,
Áldások árja házad elborítsa!

Tenéked minden öröm holtig adassék,
A mellé semmi bánat ne barátkozzék,
Légyen életednek virága mind kinyílt,
Szíved ne szenvedjen semmi sebes nyílt!

Véglen az egek várát nyílván szemlélhesd,
Ott aztán az életed jobbra cserélhesd,
Az Úr a boldog életben részt adjon,
A szentek ser’ge közé befogadjon!

Szulik József: Kenyérmező

Ballada

Kenyérmező, Kenyérmező,
Dicső diadalnak helye!
Valahányszor rád gondolok,
Könnyel lesz a szemem tele.
Hogy úgy letűnt az a szép kor,
Melyben hazánk dicsősége,
Miként a nap fönn az égen,
Oly ragyogó fényben ége.

Mint az érvíz, úgy borítá
El kis Erdélyt a vad török.
Mennyi szegény magyar fogoly
Kezén, lábán bilincs csörög.
Kenyérmezőn Báthorynak
Alig tesz pár ezret népe
S hatvanezer emberrel jő
A vad pogány ellenébe.

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Vajda Péter halálára

Oh természet, midőn alunni mentél,
Alunni a múlt ősznek végivel:
Elbúcsuzál-e kedves gyermekedtől,
Elbúcsuzál-e leghivebb fiadtól,
Őtőle?... és ha elbucsúztatok:
Gondoltad-e, hogy végbucsútok ez? -
Alszod, természet, téli álmadat...
Alszol... vajon megálmodád-e már,
Megálmodád-e azt a bánatot,
Mely ébredésed reggelén megüt?
Föl fogsz ébredni, fölkelt a tavasz,
S a csalogány mond legszebb éneket
Föltámadásod hangos ünnepén;
Pedig volt egykor, aki érkezésed
A csalogánynál szebben üdvezelte.
Te széttekintesz, s kérdeni fogod:
Hol van legelső dalnokom? hol ő?...
Egy sírhalom lesz rá a felelet.
Oh, természet, viseld gondját e sírnak,
Melynek lakója leghivebb fiad,
Viseld gondját... ültesd áldás gyanánt
Virágaid legszebbjeit reá;
Ugysincs e honnak, nincs hálás keze,
Hogy megtegye, ha elmulasztanád.
Oh e hazában olyan sok jeles
Sírján ingatja vándor fuvalom
A feledésnek tüskebokrait! -
Vagy mondd, hazám, hogy multad illeti,
Csak multadat s nem a jelent, e vád;
Mondd, hogy szivedben lesz egy kis helye
Maradni-méltó emlékezetének.
Vagy nem méltó-e rá, hogy a haza
Szivében hordja annak emlékét,
Ki a hazát szivében hordozá?...
Emlékezést, emlékezést neki!
S ha sírhalmához mentek: ejtsetek
Reá egy könnyet, mert megérdemel
Egy könnyet az, ki annyit száritott föl
Meleg lelkének hő sugárival! - -
És míg ti benne dalnokot sirattok:
Az én könyűim hadd omoljanak
A függetlenség bajnok férfiáért,
Ki e hajlongó, görnyedő időkben
Meg nem tanúla térdet hajtani,
Ki sokkal inkább hajtá le fejét a
Szabad szegénység kőszikláira,
Semmint a függés bársony pamlagára. - -
Sirassa benned, elhunyt férfiú,
A természet leghívebb gyermekét,
Sirassa benned dalnokát a hon...
Legkeserűbb az én könyűm, ki benned
A függetlenség hősét siratom!

Pest, 1846. február 10. után

Kiss Dénes Imre honvédgyalogos-őrmester, Ferences rendi szerzetes

Született Szolnokon, Jász-Nagy-Kun-Szolnok vármegyében 1824-ben; iskoláit, úgy az elemit, mint a gimnáziumi osztályokat Szolnokon végezte. Mint 6-ik költészeti osztályt végzett tanuló a legszentebb Üdvözítőről címzett Szent Ferenc-rendbe lépett 1845-ben.

    Mint első éves hittan hallgató 1848. december havában letette a szerzetesi öltönyt, hogy a szeretett és veszélyben forgó haza szolgálatába álljon és Gyöngyösről Egerbe utazott, hol az 50-ik számú Hunyadi önkéntes zászlóaljba iratkozott és ugyanitt egy hónapig a fegyverforgatásban gyakoroltatott.

    Ezután Erdélybe küldetett, hol Bem tábornagy hadvezérsége alatt az egész szabadságharcot végig küzdötte; jelesen részt vett a medgyesi, verestoronyi és feketehalmi csatákban, Károlyfehérvár és Déva-vár elleni ostromokban; továbbá az erdélyi havasokon az oláhok, Szász-Régennél és Nagy-Szebennél a muszkák elleni csatákban s még több kisebb-nagyobb ütközetben.

    A dévai síkságon – Erdélyben – történt fegyverletétel után, mily körülmények között és hová menekült? nem tudni; de az bizonyos, hogy később, mint volt honvédőrmester, büntetésül a császári hadseregbe soroztatott be; hogy hányadik gyalogezredbe? nem sikerült megtudni; csak annyit tudunk róla, hogy a császári hadseregben reá rótt szolgálati időt Olaszországban töltötte el, hogy mint képzett férfiú és jó katona a császári hadseregtől is hadnagyi ranggal távozott és jött haza Szolnokra és világi, illetve polgári pályán maradt.

    A hatvanas évek elején Tisza-Püspökiben megválasztották jegyzőnek, hol mint ilyen, a község legnagyobb megelégedésére működött egész 1890-dik évig, midőn mint érdemekben gazdag hazafi és köztiszteletben álló községi jegyző, már mint elaggott és beteg ember, nyugdíjaztatott.

Báró Eötvös József: A tokaji hegy, A nap mikor…, Tanács, Végrendelet

Báró Eötvös József:

A tokaji hegy

Egykor lángokat vetettél,
Ősz tető, most vesztegelsz,
És kiégett köveidben
Szőlő-fürtöket nevelsz.

Mégis jól tudod, mi voltál,
Híven érzed, a mit rég:
Régi lángod, régi fényed
Boraidban most is ég.

Képed ez, te árva nemzet,
Mely elvesztéd fényedet;
Oh, de mondd, hát könnyeidben
Lángol-e még szent tüzed?

1838

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Eötvös József

Mint költő, szónok, mint államférfi magas volt,
Eddig is oly közel állt éghez, ahol hona van.

Honfi-szerelmétől melegednek az ifjú szívek majd,
Költő-híre egünk nappali csillaga lesz.

Szelleme élni fog ott, hol imádnak még szabad eszmét!
És koszorút terem ott, hol pora nyugszik, a föld.

Nem földben! Szerető szívekben van temetője,
Semmi se lesz hamuvá! Mindene fénybe megy át.

Tanfi Iván: Nem bírjuk már!

Nem bírjuk már, nem tovább,
Küzdelmünknek vége!
Napról-napra mostohább
Bús jelenünk képe!

Balsors, régi cimboránk,
Mint mindig — nyomunkban!
Mennyi szikla, tüske, ág,
Göröngyös utunkban!

Letettük a fegyverünk,
Béke előtt állunk !
De ha Isten nincs velünk,
Ez lesz a halálunk!

Ha Isten nem tesz csodát,
Elvész szemünk fénye:
Erdély s a Felföld szlovák
Csehek kedve-kénye!

Hát hiába élt hazánk,
Egy nagy ezredévet?!
Én istenem, nézz le ránk,
Ne hadd veszni néped!

Már csak Te tehetsz csodát
Szent ítéleteddel,
Keserűség poharát
Keresztünkről vedd el!

Vakságunkért nagy-nagy árt
Kell úgyis fizetnünk,
De Uram, egy fénysugárt
Tán megérdemeltünk! . . .

Loránd Zoltán: Voltunk egyszer...

Voltunk egyszer Világnak félelme —
Reszkették országok izmos karunk;
Voltunk egyszer Világnak oszlopa, —
Áldották országok vitéz hadunk'.

Törpültünk mázsák súlya alatt.
Lángoltunk Szó-virág kelyhében;
Robogtunk kínnal, bajjal világon által . . .
Cifrán, énekkel, muzsikaszóval,
Vakhittel, süketen, kábulóan . . .

/Ácsolnak egy koporsót/

Hittünk a hitben, hittünk a szóban:
Virtusos két karunk Égre csapott . . .
Szabdaltuk, vagdaltuk, rést rés után törtünk —
Nem néztünk, nem láttunk: „előre, előre!"
. . . Magos Ég robajjal reánk szakadt.. .

/Készülnek egy temetésre/

Hej . . . voltunk egyszer Világnak oszlopa,
Miért is ne lennénk immár a halotta . . .

Áprily Lajos: Kolozsvári éjjel

A kövezet akácvirágos,
holdfényben áll a sarki bolt.
S nem ismer rám a régi város,
a régi hold.

Kopott kövét a régi útnak
riasztó léptekkel verem.
S akácfalombok összesúgnak:
„Nem ismerem…”

Tárt ablakon az éjszakába
egy nóta száll, halk, mint az ősz.
S a dal és aki zongorázza,
nem ismerős.

Egy kertajtó kilincse moccan
és visszakoccan: „Idegen...”
S rá felbúg rég nem sírt jajokban
az idegem:

Holdas tetők, virághavas tér,
dalok, tüzek, csodák:
nem az enyém többe! - Ahasvér,
gyerünk tovább!

Csanádi Imre: A megszállás után

        Meg-meglódulva szárnyal
        a surrogó madárraj,
szeszélyes foltban, tágul, esik össze,
tüdőnk harcát a morc égig növesztve, –
    e hallgatag, szeszélyes és borús
            tavaszban, március
tar fái fölött, nekiszabadulva
        csapong, magát kifújja,
tovariad és visszacsördül újra…

        Tavaszi első pár nap!
        Csupa tüzes vasárnap…
ünnepe földnek, friss nedvnek, sugárnak…
        Pezsgés tündéri kéje…
        Csörgő, finom zenéje
bogyót-tépászó csonttollú-csapatnak, –
        egy fáról másra csapnak,
boldogan, ahogy állat-nép vigadhat…

        Hová is tűntek? Árva
csönd tátja száját kongón a világra.
        De fönn szabad a pálya:
bölcsebben nálunk, falaink felett
        rajzolták önfeledt
köreiket a szárnyasok időtlen, –
mit tudják, értik, bánják, mi megy ittlen?

        hogy itt fal támadt hoppra
elénk, árnyékát vetve a napokra,
kis házainkra: ni üszköt idéznek!
döbbent szívünkre: vér festi szurokra!

        Mint tébolyult leány,
    int szemérmetlen, vihog vissza rám
mit érdemesnek vallhatunk, nemesnek, –
szólásra gyúlnak, fakón földre esnek
    lőtt arccal, ez s ez hány cimborám…

1944 március végén, Fehérvár

Jankovich Ferenc: Romhalmok fölött

Romhalmok fölött telehold
ha megáll az egykedvű égen,
a mulandóság tündére int
penész-uszályos köntösében.

Telehold, gyászos, vén apáca,
mit bámulsz áttetsző orcáddal?
Mit állsz suhogó éjruhádban?
Kisírt képed kinek világol?

Nem merengünk, szólít az élet:
pusztulj innen, te meddő, te vén!
Csecsemőket bimbózó anyák
pihegnek, óh, a romhalmok tövén…

Ébredő, párás sóhajok
emelgetik a messzeséget.
Millió élet nyílni akar,
téged dicsérni, élet, élet!

Bukj le, agg tündér, hát ne bámulj
múlt-idézőn erre a tájra!
Ki ér rá elmerengni még?
Nem nézünk vissza, hátha fájna.

Csak előre, a jobb parancsra,
feledve mindent, ami volt.
A dalra is úgy nyíljon ajkunk,
mint aki soha nem dalolt.

Weöres Sándor: A reménytelenség könyve

/Részlet/

Mert a förtelem beözönlött a lét szívéig,
mert az iszonyat betört a nemlét szívéig:
a genny elöntötte a világot,
nem csak kívül, az események arcát fekélybe borítva:
gyökerén megmérgezte a világot.

Figyeld: a barmok hangja megváltozott.
Mintha ölnék őket, úgy nyöszörögnek és üvöltenek.
Falánkok, fürgék, mint régen,
de hangjuk merő nyomorúság.
Ők nem érzik, nem tudnak róla.

Figyeld: a virágok illata megváltozott.
Gyönge és kesernyés.
Ők nem tudnak róla, nem érzik.

Figyeld: a gyümölcsök íze megváltozott.
Kényszeredett és alig-édes.
Ők nem érzik, nem tudnak róla.

Olyan lett mindegyik évszak, mint a kacagó vak-leány.
S minden, mint a hülye, ki nem sejti igazi nyomorúságát.

Ha figyelheted halottaidat
s a meg nem születetteket és nem-létezőket:
hosszú fekvő árnyékon, mely mint a lóca,
ülnek és sírnak.
S ha figyelheted a testteleneket:
menekülnek, füstöt vet a szárnyuk.

Mert a förtelem beözönlött a lét szívéig,
mert az iszonyat betört a nemlét szívéig:
a halálban sincs béke többé.

Kapui Ágota: Csak az a fekete autó

A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

Csak az a fekete autó ott a sövény mögött túl a lámpa hal-
vány fénykörén ahol a póznák árnyéka a földre zuhan mie-
lőtt még eldördülne a pisztolylövés mielőtt még léptek dü-
börögnének végig az úton mielőtt bedőlne a kertkapu s az
ajtót belökné az erőszakos kopogás árnyak osonnak a lép-
csőházban a körfolyosó kihalt csigavonalán terpeszkedik a
gőzölgő hagymaszag émelyítő estillat a tájban felhők fölé
emelkedő éhség elviselhetetlen korgása a hasban a félelem
párálló verejtékezése a remegő ing alatt Csak az az út lefelé
lépcsőről lépcsőre lökdösnek az árnyak köröttük leng az éj-
sötét lódenkabát kalapok lehajló karimája elfedi a gyűlölet
szikráit zárka-szűk szemekben Csak a cigaretta parazsa lyug-
gatja a csendet a kiáltás elhaló visszhangja csapódik fájón a
falra nyomán a vér rajzolja körbe a lapuló sziluettet a tenyér
holtsápadt titkait Csak a fekete autó ajtaja ne záródna a kínra
a kétségek nyomában árnyékként vonaglanak Hallgat az asz-
szony üres ölére bámul hangtalan konyha kövére dermed a
kiöntött krumplipaprikás a kettéharapott kenyér a feldön-
tött szék a sírással küszködő felhorzsolt torok a süketen tá-
tongó csendben Csak az a fekete autó ott a sövény mögött

2017

Telegdy Pál levele – menyasszonyának, Várady Katának

A Telegdy család története Szent István király koráig megy vissza. Ősük Csanád volt, akinek hatalmas birtoka a Biharban feküdt. A családot a XVI. században anyagi összeomlás érte. Az elszegényedett Pál a gazdag Váradyak utolsó leszármazottjával, Katával kelt egybe 1589 elején, 25 éves korában. Szerelmes levelei víg kedélyű, színes fantáziájú, megnyerő embernek mutatják.

1588. október 20.

Az én szerelmes mátkámnak, Várady Kata asszonynak adassék.

    Köszönetemnek és magam ajánlásának utána, kívánom Istentül ez világban hosszú ideiglen való jó szerencsés íletit, minden jóakaró urainkkal, barátinkkal egyetemben. Istennek hála és egíszsigben, jóban vagyok, kit hogy felőled is hallok, igen örülök rajta, kiben tartson meg az Isten.

    Jól lehet, hogy nem akartam addig írni, míg az én levelemre válaszodat nem látom vala, de mivel hogy az mely levelet az húgom leveliben kötve neked írtam, és az mi szolgánktul, Nagy Farkastul, ki ez napokban ott nálatok is volt, küldtem volt, kezetekben még ez ideig nem jutott, jól tudom, mert az Szakoly Miklós sógor uram leveliben dugtam vala az húgom levelit, hogy inkább ne hulljanak egymástul, vélvén azt, hogy mind együtt legyetek, ki tudom immár eddig kezetekhez költ, azírt, ha énnekem arra választ nem tíszesz, megládd, hogy olykor nem teljesítem be én is kírísedet, olykor juttatom eszedbe, hogy ingyen sem hinnéd, akkor megmondom osztán, hogy azírt legyen az.

    Továbbá magam állapotja felől most egyebet nem írhatok, hanem hogy szeredán lesz két hete, hogy ide haza jöttem az úrtul, szüretre innét Zetemre megyünk, ott csak annyit kísem, míg az szüret elvígeződik, ki az szőlők termísihez kípest tudom nem igen sokat tart, ott elvígezném dolgomat, mivel hogy Zetent hozzátartozójával egyetemben kezemhez veszem, uramék visszamenvén Szentmiklósra, vígan onnat Zetemből az úrhoz megyek vissza, mi dologírt, ha Isten arra menőben szembejuttat egymással, tudtodra leszen.

    Húgom, Borbála asszony igen köszöni a barackot, én is ettem benne, szinte olyan ídes mint temagad, talán azért, hogy temagad raktad volt az kosárba, igen köszönöm, hogy nekem is küldöttél.

    Isten tartson meg jó egészsígben én édes szerelmes atyámfia, ídes társom.

    Ez levél költ Szentmiklóson 26 októbris 88.

    Az te mindennél jobb akaró atyádfia ídes mátkád

Telegdi Pál

    ennek utána mit teszem ez, megismerjed:

    Ha engem szeretsz, ragd mind el a ki leveleket én neked írok.

Féja Géza: A széphistória

A széphistória ott kezdődik, ahol a „történelem” körvonalait elnyomja a kaland gyönyörűsége. Egyik legszebb széphistóriánkban, a délszláv eredetű „Bankó leányában” a leány megtréfálja a királyt; az öreg horvát vitéz helyett leánya megy a királyi udvarba, sorra leveri a vitézeket, titkolja lány-voltát, s csak akkor fedi fel, midőn már hajón menekül: szép almáit mutogatja üldözői felé. Figyelemreméltó a Szendrei Névtelen históriája Szilágyiról és Hajmásiról, mely balladás menetű, s a nép kö9rében népballadává fejlődött. Legkiemelkedőbb széphistóriánk az „Árgirus históriája”, Gyergyai Albert írta olasz források alapján.
    Gyergyai Albert históriája elején altató szél fúj: a mese bűbájos szele, mely átalakítja a világot. A „szép”, a „csodálatos”, a „titokzatos” világa következik. A különös fa éjszaka aranyalmákat terem, melyek reggelre eltűnnek. A király, akinek kertjében a csodálatos fa áll, a jövendőmondótól kér tanácsot a nagy feladatra, az aranygyümölcsök megszerzésére. Az ősi mesehagyomány szerint ki is vállalkozhatik erre, mint a mesebeli kiskirályfi. Gyergyai Albert választékos „ruhába” öltözteti mesehősét:

„Szép egyenes teste az ifjúnak vala,
Idejének szintén virágjában vala,
Úrfi módra termett vitézi járása,
Minden dolgaiban tökéletes vala.

Nem felette karcsú, közép ember vala,
És kiterjedt feje, szép sima homloka,
Két fekete szeme és piros orcája,
Tekintetre méltó, kívánatos vala.”

    A leány is, akit a mesehős sok küzdelem után elnyer, igazi reneszánsz-virág:

„Aranyszínű haja földig terjed vala,
Étszaka igen is ugyan fénylik vala,
Nyoszolyája részét árnyékával tartja,
Fénylik gyenge testén testszínű ruhája.

szozattovabbacikkhez

Márai Sándor: Tragédia Meyerlingben

Az itteni újság nagy, ha aktuálisnak éppen nem is nevezhető leleplezései nyújtanak romantikus szenzációt: a közel félszázados mayerlingi titokról húzzák le a hazugságok leplét. Az osztrák köztársaság régi Habsburg-archívumaiból most kerülnek nyilvánosságra a tragikus és szakállas Rudolf halálának regényes körülményei. Ennek a legendának ma már valami szép, letisztult füzetesregény-íze van, valami Sobri Jóskás elmúltsága, a kosztümök, a levegő, az emberek, nevek, a vidék valami hazafias ponyvairodalom poros, vérfagyasztó közléseiben is papírszerűen közönyös monotóniáját lélegzik. A szép Vetsera bárónő s a daliás Habsburg – udvari kamarilla s vadászkastély a fenyvesekben – a zord császár-apa s a megtört szívű anyabárónő – az intrikus és ragyogó Larisch grófnő, a lelkes közvetítő, aztán a fin de sičcle Bécs fiákeresei, lakájai, rendőrfőnöke és ékszerészei mind fölkelnek sírjukból egy pillanatra, s kelletlen arccal vallomást tesznek a hétpecsétes titokról. Amit lassan már nagyon elfelejtett az új század és generációja – nemcsak a titkot, se a Habsburgokat is mindenestől, szenvedélyeikkel, betegségeikkel és aranygyapjas szomorú tekintélyükkel. Az egykori monarchia hosszú és rossz álmát alusszák már a szereplők mind a kapucinusok dohos bécsi sírboltjában tovább. Az apa és fiú mellett, engeszteletlenül és mulatságosan. Sovány és vérszegény kísértetek ezek. Most, hogy az újkor fürge apró Mommsenjei lehúzzák róluk a halotti leplet, s a történelem sírásó keze csontjaik között kutat, egy pillanatra megint az övék a szétszakadt monarchia érdeklődése.
    A Habsburgoknak tagadhatatlanul volt legendaalakító tehetségük. Főként fogékony és figyelmes publikumuk. Az osztrák ház családi krónikájával tragédiák busaságában csak a Romanov-dinasztia vetélkedik.

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Kékkő vára

kekko500Amennyire a történelem emlékezik (nálunk bizony rövid emlékező tehetsége van annak is), Kékkő mindig a Balassák vára volt, innen is vették a praedikátumukat.

    Bár most is a Balassáké lenne, mert az ősfamíliákból, leszámítva a Hunyadiakat, Rákócziakat és Zrínyieket, a Balassák a legrokonszenvesebbek.

    Akadt azokból minden; hadvezér, politikus, poéta, még rablólovag is, de magyartalan érzésű soha sem. Csináltak a Balassa-várakban sok mindenféle rossz dolgot, még hamis pénzt is, de hamis politikát nem.

    A kékkői vár, mely Nógrád megye felső részében fekszik, egy meredek sziklaormon, két órányira Balassa-Gyarmattól, nem játszott nagy szerepet. Felvonóhídja előtt ritkán álltak ostromló hadak, faltörő kosok és ágyúk. Még a török, majd a kuruc-világ is nagyobb, említésre méltó kalandok nélkül suhant el a szép kurtosi völgy fölött, mely a vár lábainál terül el, árnyas erdőcskével, hímes rétjeivel, kanyargó patakjával. Még a sziklaormon szelíd gesztenye-erdőben folytatódik.

    Csupán egyetlen olyan esemény fűződik a várhoz, amit a krónikaírónak nem szabad homályban hagyni, ami a dicső vitéz Balassa Imrével történt.

szozattovabbacikkhez

N. Bartha Károly dr.: A csërge készítése az udvarhelymegyei Bágy községben

– Beke Lidi, 65 éves szövőasszony elmondása és munkája után –

Bágy, Udvarhely megyében a homoródoklándi járásban fekszik, a regös-énekekről híres Kénos közelében. Színtiszta székely falu, csekély kivétellel reformátusok. A lakosság mai lélekszáma 560-ra tehető.

 

A csërge készítése csak Bágyban van szokásban, sem a szomszédos vidéken, sőt más székely megyében sem foglalkoznak vele, csupán bent Csíkban. Bágyban azonban ma is általános házimunkája a fehérnépnek, még nyáron is csinálják mezei munka elakadása idején. „Nëm hiszëm, hogy tíz ház lëgyën – mondta Lidiné –, ahol nëm csinálják. Ha ëgy kicsi esső lëgyën, futunk s csináljuk”.

Másfél nap, míg a mejjék-et mëgfonnyuk, másfél a dúrgálás; (mejjék vagy féveͦtő = keresztbemenő szálak; dúga vagy leőtő vagy őteje = hosszábamenő szálak). Akkor ëgy félnap këll a festésre, s félnap a leszövésre.

Cserge készítése 1 ábraA gyapjút itthon mëgmossuk, mëgszaggassuk apróra, s visszük a fűsüllőre. Akkor ëgy harmadát mëgfonnyuk vékonyra a mejjék-nek; amit pedig beléverünk (tudniillik szövés közben), vastagabbra mëgdúrgájuk (= lazán fonják meg mutatóujj vastagságnyira). A gyapjút nem kerék-kel dúrgájuk. (1. ábra), hanem guzsajra kössük, és faósóval dúrgájuk.

szozattovabbacikkhez

Beniczky Péter: Isten a hadak verője

Seregek hadnagya s vitézek strázsája,
Ki lakol az egekben
Onnét intesz, rendelsz és karodon viselsz,
Mert úr vagy magas mennyben,
Áldod bátor szívvel, harchoz erős képpel,
Ki harcol te nevedben.

Mert egyedül Isten, ki vitézzé tészen
Vehetsz erőt kezébül,
Nem jön ő fegyverrel, de csak tekintettel
Parancsol az egekbül,
Nézi a szíveket és nem az erőket,
Nem ver hadat tegezbül.

Méltó hát kegyelmét, kérned segedelmét
Ily hatalmas vezérnek,
Kitől áldást vehetsz és romlást is nyerhetsz
Ha nem tetszel kedvének,
Magasztal kit akar és mást porba takar
Nagy ereje kezének.

szozattovabbacikkhez

Dies irae

Az a nap eljő nagy haraggal,
Mely megemészt mindent lánggal:
Dávid mondja Sibyllával.

Nagy félelem akkor lészen,
Mikor bíró székben lészen.
Mindent hogy meghányjon vessen.

Akkor trombiták zengenek,
Hogy mindenek felkeljenek,
Krisztus székinél legyenek.

Halál rémül, s a természet,
Hogy feltámad minden nemzet,
Bíróra is alég nézhet.

Könyvet akkor előhoznak,
Kiben mindent írva látnak,
S törvényt tésznek ez világnak.

szozattovabbacikkhez

Ismeretlen szerző: Himnusz a Szűz Máriáról

Téged egek áldanak,
minden kegyek asszonyát,
Mária!

Bűnösök kiáltanak
e siralomvölgyön át,
Mária!

Halld szavunk, töröld le könnyünk,
kérd érettünk szent Fiad,
Mária!

hogy majd trónjánál pihenjünk
a Te érdemed miatt,
Mária!

Fordította latinból Babits Mihály

Endrődi Sándor: Újév alkalmából

/Mindenkinek, aki olvassa./

Az év fáján a napok csak
Hervadozó levelek.
Csendben, rendben, egymásután
Valamennyi lepereg.
Mindegyik visz a szomorú
Feledésbe valamit…
Légy kivétel! Neked egy-két
Boldog álom, édes emlék
Mindvégig maradjon itt!

1907

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf