Gyűlöletkeltő történelmi hősök?

Hálásak lehetünk az Alapjogokért Központ néhány perces kisfilmjéért, mely az Igazság, erő, felemelkedés címen vonult be a köztudatba és váltott ki hatalmas vitát. Hálásak lehetünk, egyrészt azért, mert látványosan, szépen vitt filmre valami olyasmit, amit az utóbbi évtizedekben nem igazán volt trendi megfogalmazni: mégpedig azt, hogy siránkozás és csodavárás helyett elsősorban magunkra számíthatunk, ha sorsunk felvirágoztatásáról van szó, és azt, hogy olyan nemzet vagyunk, amely eddig is betöltötte történelmi hivatását, és ezután is be fogja tölteni.
És hálásak lehetünk azért is, mert kiprovokálta a „másik oldal” hörgésbe fulladó, unásig ismert érveinek teljes arzenálját. Legalább tudjuk, hogyan gondolkodnak azokról a kérdésekről, melyek megjelennek a filmben: hazaszeretetről, a haza megvédéséről, küzdésről, soha fel nem adásról, történelmi csúcspontokról és mélypontokról.

AZ ÚZ-VÖLGYI SZOVJET BETÖRÉS ÉVFORDULÓJÁN

Most múlt hetvenöt esztendeje, hogy 1944. augusztus 26-án Erdély – és ezzel az akkori Magyarország területe – a második világháború szárazföldi harcainak színterévé vált. Az elsőként magyar földre lépő szovjet kötelék nagy valószínűséggel a 2. Ukrán Front „Gorskov” lovas-harckocsi csoportja 5. gárda-lovashadtestének 11. gárda-lovashadosztályából (Szlanov ezredes) kikülönített előrevetett osztag volt. Az osztagot a hadosztály 71. harckocsiezrede (Taranyenko alezredes), a hadtest 1896. önjáró tüzérezrede (Zajcev alezredes) és a páncélosokon ülő géppisztolyos kísérőlövészek alkották.
A 71. harckocsiezred 1944. augusztus 20-án egy T–34 és 21 amerikai gyártmányú M4A2 (brit közkeletű nevén Sherman) harckocsival kezdte meg a jaşi–kisinyovi hadművelet végrehajtását. Az 1896. önjáró tüzérezred ugyanekkor 19 SzU–76M önjáró löveggel rendelkezett.

Beneši dilemmák

Évek óta megosztja a felvidéki magyarságot a beneši dekrétumok ügyének kezelése. Akad, aki megoldásokat, jogi lépéseket szeretne, vannak, akiknek nézete szerint már „elévült” a dolog.
A szitáló lélektani ködben mosogatta ki lassú csendességgel a kérdést a közgondolkodásból a többségi nemzetpolitika alig érzékelhető lelki nyomásgyakorlása, melynek szerves része volt a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 2007-es, a beneši dekrétumok „sérthetetlenségét” megerősítő határozata. Ez akár egy üzenetként is felfogható a magyaroknak (a németek már elkoptak), hogy bizony ne is gondoljanak közösségi jogokra, mert hát „bűnös egy nemzet vagytok ti, vigyétek a keresztetek és legyetek szépen csendben”.
Évek teltek el, amíg a közgondolkodásba hirtelen a – rózsatövisbe kapás fájdalmas érzéseként – hasított bele a felismerés, bizony napjainkban is történhetnek vagyonelkobzások a beneši nemzeti kollektív bűnösségi elve értelmében.

„Trianon után száz esztendővel”

Most jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában Csóti György legújabb könyve Trianon után száz esztendővel címmel, Beteljesedik-e a herderi jóslat az elveszített magyarlakta területeken? alcímmel. Szakály Sándor előszavával, Potápi Árpád János epilógusával.
„A Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójaként mindenütt ott van – fizikai valóságában, vagy „csak” írásban –, ahol a magyarság sorskérdései szóba kerülnek, jogaiktól megfosztott vagy jogaik kurtításával veszélyeztetett nemzettársaink ügye szóba kerül. Gyakorlatilag egy életet áldozott – és áldoz ma is – erre. Ennek az áldozatvállalásnak — ami számára a legtermészetesebb és soha nem teher – megnyilvánulásait olvashatják most mindazok, akik a kezükbe veszik ezt a kis kötetet” – írja Szakály Sándor a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója a szerzőről, míg a könyv tartalmáról egy idézet Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkártól: „A trianoni békediktátum századik évfordulója lehetőséget ad arra, hogy felmérjük a magyarság jelenlegi állapotát. Erre tesz kísérletet a Trianon után száz esztendővel című kötet, amely összegzi a jelen kihívásait és azokat a veszélyeket, amelyekkel közösen kell szembenéznünk. A százéves távlat azonban ma alkalmat biztosít nekünk arra is, hogy számba vegyük azokat az erőforrásokat, amelyeknek megmaradásunkat köszönhetjük.”

Hadisírok nyomában

Hadisírok nyomában címmel nyílt kiállítás a párkányi múzeumban, amely a Memoriae Patrum Honismereti Társulás, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a Bényi Múzeum közös szervezésében valósulhatott meg.
A barti Bréda Tivadar sok éve foglalkozik hazai magyar hadisírkutatással, hivatalosan a párkányi székhelyű LIMES-ANAVUM Regionális Honismereti Társulás keretén belül végezte munkáját 2017 és 2019 között. Ennek eredményeként is jött létre a magyar állam anyagi támogatásával a Központi katonai emlékhely Barton, amely e szervezet keretében, és neve alatt jött létre, de már az új társulás nevében került átadásra. 2017-ben a társulás együttműködési szerződést kötött a szentendrei központú Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesülettel, mellyel közös kiállításokat is szerveznek.

Szakadás szélén a Mazsihisz?

Kiállnak a Mazsihisz által elbocsátott Róna Tamás főrabbi mellett a hitközségek, ahol rabbiként dolgozott – számolt be a Smúzoló Facebook-oldalán a Budapesti Zsidó Hitközségre (BZSH) hivatkozva. A közösségi oldal szerint ha szétszakad a zsidó szervezet, akkor a felelősség a világi elnöké, Heisler Andrásé.
A BZSH a honlapján a Mazsihisz taghitközségei közleményükben úgy fogalmaznak: „Mélységes aggodalommal figyeljük a dr. Róna Tamás PhD. körül kialakult méltatlan szituációt.”

Gyurcsány egyszerűen tragikomikus

Őszödi Gyurcsány Ferenc a minap a Facebook-oldalán arról értekezett, hogy a kormány intézkedései a határlezárásokkal kapcsolatban következetlenek és áttekinthetetlenek, hiszen a határzár nem vonatkozik a V4-országok állampolgáraira. Persze azt ír, amit akar, de a bejegyzés vége mégis egyszerre mindent felül- és alulmúl. Azt írja: „Ez lenne a kormányzás? Ez nem az. Ez esztelen kapkodás, rögtönzés, menekülés a felelősség elől. Pedig utol fogja érni őket a számonkérés. Nem dühvel, hanem megfontoltan, okosan, törvényesen. Mert megérdemlik.”
Az ilyen mondatok után tényleg meg kell kapaszkodni valamiben.
Eszembe jutnak Gyurcsány klasszikus szavai 2004-ből; amikor a parlamentben Szijjártó Péter interpellálta őt a volt elvtársak és persze Gyurcsány meggazdagodásának kétes és minimum erkölcstelen módozatairól, így válaszolt: „Ha azt kérdezik, hogy kell-e szégyenkezni Magyarországon a sikerért, azt mondom, hogy nem. Ha azt kérdezik, hogy lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt mondom, hogy igen. Ha azt kérdezik – mert ne hallgassuk el –, ha ön azt kérdezi, hogy én tisztességesen boldogultam-e, azt mondom, hogy mi az, hogy! Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!”

Hátországi járványháború - MVSZ segédlettel...

Az embertelenség a háborúk terméke – és fordítva. Ma is háború dúl, de ez a háború, sokkal embertelenebb, mint amelyeket a történelemkönyvek lapjairól ismerünk. Hiszen háborút a felek vagy támadás, vagy a védekezés okán/miatt vívtak. Ma egy egészen másféle háború dúl körülöttünk. Az embertelenség, az emberi ostobaság, a kapzsiság és az árulás európai és hátországi háborúját szenvedjük. Mindenki háborúban áll most Magyarországon, mert a járványtagadók, az ellenséges politikusok, az MVSZ, a fellázított egyetemisták, a liberális sátánisták, a kereskedők, mind a józan ész, a tények, a közakarat és az egészség, tehát a magyar nemzet és a megmaradás ellen vívják harcukat.

Elhunyt Szőcs István kolozsvári író és művelődéstörténész

Szőcs munkásságának meghatározó műfaja a lendületes irodalmi publicisztika és a tudományos igényű, de olvasmányos, szubjektív hangvételű esszé. Több százra, talán több ezerre tehető irodalommal is foglalkozó cikkeinek, kritikáinak száma, rendkívüli olvasottsága, széleskörű műveltsége különös elevenséggel mutatkozik meg művelődéstörténeti írásaiban is, amelyekben történelem és nyelvtörténet, őstörténet, nyelvpszichológia és etimológia szétszálazhatatlanul összefonódott.
Sokoldalú munkásságának jelentős vonulatát képezi hozzájárulása a romániai magyar könyvkiadás megújulásához.

Régi és Új Írások – Beszélgetés Sumonyi Zoltánnal

Nem túlzás, ha azt mondjuk, a FÉSZEK Művészklub minden szeglete megannyi történetet rejt, hiszen fennállásának 119 éve alatt a magyar kultúra meghatározó képviselői fordultak meg falai között a nap minden szakában. Voltak, aki adott eseményre, előadóestre, felolvasásra vagy kiállításra jöttek, mások megbeszélt találkozóra, míg sokan csak úgy betértek egy ebédre vagy egy vacsorára. Itt hangzott el azoknak az anekdotáknak egy része is, amelyeket Sumonyi Zoltán Tessék mondani, milyen vallású? című új könyvében gyűjtött össze. Az író-költővel, aki a FÉSZEK Művészklub vezetőségének egyik alelnökeként az irodalmi tagozatot képviseli, erről a kötetről és az intézmény Új Írás estjeiről beszélgettünk.

Jirka, avagy Menzel úr

Jiří Menzel édesapja újságíró volt. Kamaszkorában ő maga is erre a pályára készült, és arra, hogy a nyilvánosságot szolgálja. Mindannyiunk szerencséjére filmrendező lett, és csak jóval később, mintegy mellékesen lett belőle újságba író. Nem mintha nem lett volna különös tehetsége az íráshoz is, de azért csak jobb, hogy így alakult.
Hogy miért, arról így beszélt: „Csak éppen nem fűlt a fogam ahhoz, hogy kötelességből írjak, hogy naponta leüljek a tiszta papírhoz. Házi feladat­ra emlékeztetett a dolog, márpedig a házi feladatot ma is gyűlölöm. A szerkesztők végül rábeszéltek, de mint ifjú koromban a leckéim, ezek az írások is szinte mindig az utolsó pillanatban készültek el.” Vajon miért olyan ismerős nekem mindez és honnan? Van egy jellegzetes cseh kifejezés, így hangzik: Hát nem tudom. A magyarok között az rögzült valami miatt, hogy „háttal” nem kezdünk mondatot, ami persze nettó hülyeség.

Muskátli - 2020. augusztus

Bayer Zsolt: Kommunista Höfgen

Nézem a fényképet a Magyar Nemzet oldalán. 1975-ben készült. Rajta van minden, amitől szabadulni akartunk egykoron.
Odafönt a pulpituson Brezsnyev, Kádár, Biszku Béla. Válogatott gyilkosok. Alattuk pedig, a szószéken, egy fiatal, tehetséges rendező, bizonyos Székely Gábor szónokol.
A Magyar Szocialista Munkáspárt 11. kongresszusán vagyunk. Tizenkilenc évvel 1956 után. A kivégzettek jeltelen sírban, a börtönviseltek már akár éjjeliőrök is lehetnek valahol, egy lepusztult, vasporos reszelőgyárban, a nép pedig már önfeledt, már ki vannak mérve az első nadrágszíjparcellák az M7-es mentén, rajtuk kiszuperált Ikarus busz, az asszony horgolt függönyt az ablakára, és a rossz autógumik is be vannak ásva félig a földbe, vidám sárga-piros-kék színekre festve, kijelölvén a birtok s a létezés határait.

Soros György lengyel–magyar hamisítványa

A német és a német tulajdonú lengyelországi liberális sajtó tán Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyherceg nevét sem hallotta. Netán csak annyit, hogy cégérként használja az uralkodóéval merőben ellentétes céljaihoz. Így aztán Soros az ottani alapítványa, a Fundacja im. Stefana Batorego pénzügyi támogatásával a választások előtt intenzíven támadhatta Andrzej Duda köztársasági elnökjelöltet, ugyanakkor ellenfelét, az egyházellenes, a melegházasságot, a párok örökbefogadási jogát és az úgynevezett genderelméletet nyíltan támogató Rafał Trzaskowskit propagálta. Azt, aki a messzemenően indokolt lengyel törvénykezési reform esküdt ellensége.

Friedrich Klára: Újabb rovásírásos korong Tatárlakán és egy ráadás…

Sajnos idén, 2020-ban a vírus járvány miatt kialakult helyzet vesztesei közé tartozik két nagyon fontos magyar ügy is:
Az egyik a 100 éve történt kegyetlen trianoni diktátumra való figyelem felhívás. Rendezvények, megemlékezések, tanácskozások maradnak el és ezek 2021-ben ugyanazzal a hatásfokkal már nem pótolhatók.
A másik nagy vesztes a székely-magyar rovásírás. Fontos versenyeket nem tudtak megtartani Budapesten, Felvidéken, Erdélyben, amelyekre egy év óta készültek a gyerekek és oktatóik.
A jó hír, hogy előkerült egy újabb rovásírásos korong és egy csont függő Tatárlakán, erről szeretnék itt röviden beszámolni.