Cságoly Péterfia Béla: A „náci” Carl Schmitt kontra liberalizmus, avagy Donald Tusk és Orbán Viktor verbális párbaja
A koronavírus-járvány eseményei kellően csillapították hullámait a Donald Tusk által tóba dobott virtuális kavicsainak. Mégis kérdés: mi okozta ezt az újabb felfordulást. A lengyel liberális politikus, néppárti elnök április elején előbb egy internetes videóban „vírushoz”, majd a Der Spiegelben, Németország legbefolyásosabb és legolvasottabb, hetente több mint egymillió példányszámban megjelenő magazinjában „moralizáló inkvizítorként a náci” Carl Schmitt-hez hasonlította a magyar miniszterelnököt. „Demokráciának tartja-e Magyarországot?” kérdezték, feldobva neki a labdát. A „jellemes” politikus erre természetesen nem mondott se igent, se nemet, inkább úgy fogalmazott, Orbán Viktor a menekültválság kezdete óta vészhelyzeti eszközökkel kormányoz, az emberek félelmét pedig – legyen szó a migrációról vagy a vírusról – a saját hatalma kiépítésére használja. Tusk szerint néhány intézkedése nyilvánvalóan jogos és jogszerű is, azonban a demokrácia szellemiségével ez már összeegyeztethetetlen.
A trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról a Magyar Állami Operaház videóval kíván megemlékezni, amelyet zenekari és énekkari művészeinek közreműködésével a zebegényi Trianon-emlékműnél forgatott le.
Már csak arra a kérdésre kell választ találni, hogy ki ellen hirdetett védelmi akciót Ionopotchivanoc úr.
Nem tudom ki, hogy van vele, de én van, hogy egyszerre több tucat elolvasandó cikket is behúzok a böngészőmbe, s ha van egy kis időm, akkor egyszerre próbálom meg „lefaragni” a kijelölt írások számát. Így akadtam rá egy néhány hete behúzott, de 4 éves cikkre (Közeledve a 100. évfordulóhoz), mely valójában Duray Miklós, 4 éve Somorján, június 4-én elmondott beszédének leirata. Emlékszem, nem mindenki örült már a szervezők közül sem, hogy Duray Miklóst hívtam szónoknak anno, persze a beszéd után Somorján is rájöttek, hogy az Együttélés megalapítója nem eszik embereket, sőt mi több, az egyik legértelmesebb és legrátermettebb felvidéki politikus, még napjainkban is.
... Száz évvel ezelőtt az akkori győztesek közül sokan azt remélték, hogy a magyarság mára asszimilálódik a környező nemzetekbe, évezredes kultúránkat és nagyszerű, világraszóló teljesítményeinket pedig könnyűszerrel magukévá tehetik. Hál’ Istennek, nem így lett. A nemzet gerincét nem sikerült megtörni. Ma is létezünk, fejlődünk és a Kárpát-medencében még mindig többséget alkotunk....
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa 2019. április 25-én fogadta el „Az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról” című törvényt (Закон України «Про забезпечення функціонування української мови як державної»). Az államnyelvi törvénynek nevezett jogszabály kötelezően előírja az államnyelv használatát az államigazgatás, a társadalmi és közélet, az igazságszolgáltatás, a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a sport minden területén, megsértéséért szabálysértési eljárás, pénzbírság jár; számos tisztség, poszt és állás (például: polgármester, iskolaigazgató) betöltéséhez előfeltétel a törvény által létrehozott állami ügynökség előtt letett ukrán nyelvvizsga; az ukrán irodalmi nyelv normáinak vagy a helyesírási szabályoknak a hivatalos dokumentumokban való megsértéséért bírság szabható ki; az állampolgárok egy újonnan kialakított állami hivatalnál tehetnek feljelentést, ha úgy érzik, jogi vagy magánszemélyek megsértik a törvényt; a jogszabály betartását külön állami biztos felügyeli, akinek feljelentési joga van.
Ha azt mondom, hogy undorodom ettől a mai hazug és aljas világtól, akkor nem érzékeltettem még azt, amit valójában érzek. Olyan mélységes megvetést, amihez foghatót talán azok a magyar katonatisztek és főtisztek érezhettek, akiket a Népbíróság halálra ítélt és ott álltak a rájuk szegezett fegyvereket tartó kivégzőosztag előtt, szemben a sok prolival, akik a kivégzést jöttek nézni…
„Menjenek haza azzal a tudattal, hogy láttak ma végre egy boldog embert!” – e szavakkal búcsúzott Mikszáth Kálmán a negyvenéves írói jubileuma alkalmából Pünkösdkor őt ünneplő közönségétől két héttel halála előtt, amikor az egyetemes magyar nemzet hódolata vette őt körül. Mikszáth nemcsak saját életének legboldogabb perceiben hagyta itt a földi életet, hanem hazájának és nemzetének legboldogabb idejét is azok az évtizedek jelentik, amikor ő élt és alkotott.
A hazánkat megcsonkító, a nemzetünket szétszakító trianoni békediktátum 100. évfordulóján szobrot szeretnénk állítani a béketárgyaláson kiemelkedő szerepet játszó, a magyarság nevében védőbeszédet tartó nagyformátumú politikusnak és közéleti személyiségnek, gróf Apponyi Albertnek. A nemzeti összetartozás jegyében a marosvásárhelyi születésű Pokorny Attila szobrászművész készítette el a szobortervet. Pokorny Attila 2001-ben a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett, majd a pécsi egyetemen folytatta művészeti tanulmányait.
Alapkérdés: kik irányították a magyar rendszerváltás folyamatát, kik szorultak háttérbe, kit mostak le a pályáról, illetve mennyire volt tervezett s mennyire spontán a magyar demokratizáció?
Trianonban és a történelmi Magyarország feldarabolásában elsősorban nem magyarellenességet látok, hanem a különböző hatalmi érdekek egymást kiegészítő folyamatát – nyilatkozta a Vasárnapnak adott interjújában Duray Miklós. A keresztény szellemiségű hírportál a száz évvel ezelőtti országvesztés előzményeiről és a térség nemzetiségi politikájáról faggatta kiadónk elnökét.
A Trianonhoz vezető útról március közepére tervezett a VERITAS Történetkutató Intézet egy kétnapos, az Országházban, illetve az intézet székházában tartott konferenciát, mintegy nyitányaként a térben és időben is szerteágazó téma további megvitatásainak. Mint szomorúan tapasztaltuk, erre már nem kerülhetett sor, de a százéves évfordulót karanténban sem szabad elfelejteni, így a sorozat első vitájára – sok más tudományos és kulturális eseményhez hasonlóan – az online térben került sor.
Néhai szerkesztőnk Gaál Áron nem sokkal tavalyi halála előtt írt egy hosszabb cikket Gyóni Gézáról a litvániai Kaunas érsekségének, a „XXI. század”-nak. Lajma Debeszjunene,[ 
