Tófalvi Zoltán: Az egykori Der Spiegel a kolozsvári diákszervezkedésekről és a Dobai-perről
Egyedi története van az egykori nyugatnémet folyóirat szóban forgó lapszámának! Gazda József barátommal 1994-ben közösen publikáltuk a Veress Zoltán egykori kolozsvári író, költő által vezetett svédországi Erdélyi Könyvegylet kiadásában a Kövek egy siratófalhoz című kötetünket, amelyben a román kommunista diktatúra által kivégzett vagy „megöngyilkolt” mártírokról, ellehetetlenített romániai magyar értelmiségiekről, papokról, színészekről közöltünk tanulmányokat, mélyinterjúkat.
Amikor a nem feltétlenül magyarbarát román politikai elemző leemeli a kalapját Magyarország külpolitikája előtt. Talán itt kezdődik a normalitás.
Múlt vasárnap délután Budapest felé vettem az irányt: a Magyarország – Azerbajdzsán meccsen szurkoltam, s kaptam majdnem infarktust az utolsó percekben bekapott, majd érvénytelenített azeri gól után. S bár igaz, hogy most csak bírói tévedés miatt szereztünk három pontot, de a szlovákok ellen pont emiatt vesztettünk kettőt. Szóval a Jóisten igazságot szolgáltatott. 
Soha nem volt még ilyen szerencséje a jobboldalnak. A kormányon lévő nemzeti keresztény elkötelezettségű politikusok ma végre levetkőzhetik azt az évszázados, ostoba és végzetes mentalitást, amely a nem létező demokráciára hivatkozva még a hazaárulást is demokratikus jogként kezelik, s a rendteremtést valami egészen botor módon azért halogatják, mert a hivatkozási alap súlyosan téves. Arra hivatkozni három évtizeden keresztül, hogy „nem tehetünk semmit, mert erre várnak…” olyan mérhetetlen butaság, amely az önkormányzati választások ma látható eredményéhez vezetett. Nos, szerencse, hogy nemzeti kormányunk van, de a jobboldalnak végre paralel lehetősége van tanulni a választási kampányt, a rendcsinálást, egészen a választási győzelem kivívásának módszeréig. Persze ehhez elég "egy fenék és egy ló"...
A legutóbbi választások után folytatódott a nyugati politikai paletta átalakulása, de nem ért el mélyreható változásokat, sőt bizonyos vonatkozásban még aggodalomra is okot adhat
Szülőfalujában, Ipolyvisken előadással egybekötött ünnepi szentmise keretei között emlékeztek Fehér Ipolyra, halálának 110. évfordulója alkalmából. A november 3-ai ünnepi alkalmon hangsúlyozták a helyi értékek megtartásának, Fehér Ipoly emléke ipolyviski ápolásának fontosságát.
Földet, és azon egy új templom megépítéséhez pénzt is felajánlottak kompenzációként a kínai hatóságok annak a hívő katolikus közösségnek, amely november 1-jén 
A török hadsereg megtiltotta az örmény lakosoknak, hogy visszatérjenek otthonaikba a Szíria északi részén található Tell-Abjad városában. A törökök ugyanis egy listát állítottak fel arról, hogy kik térhetnek vissza a városba és kik nem. – közölte Az Örmény Állami Rádió.
A felújítás szükségességére a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. hívta fel a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) figyelmét. A NÖRI idén őszre mintegy 1,3 millió forintos központi költségvetési forrásból újította fel Békássy Ferenc sírját, amely 2007 óta a nemzeti sírkert részeként védett. A munkálatok kiterjedtek a zsennyei kastélykert kisebb családi sírkertjének további sírjaira is.
A város legjobb táncházai és toplistás zenék mellett nemzetközi szinten is elismert magyar és külföldi művészek szerepelnek a Fonó november-decemberi programjában.
Közös imára és őrtűzgyújtásra hívja a Székely Nemzeti Tanács október utolsó vasárnapján a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. 
A politikai életben mindig a politikai klíma, a politikai hangulat, a Zeitgeist (korszellem) a meghatározó, s az látszik, mintha a fővárosban (s egyes városokban) egyfajta hangulatváltás következett volna be: ugyanis akárhogy csűrjük-csavarjuk, az önkormányzati választás adatai ezt mutatják. Ami ezeken a helyeken döntött, az a kormánnyal szembeni ellenszenv és gyűlölet felerősödése, aminek Tarlós István is áldozatául esett.
Érdekes napon vagyunk túl. A kommunista-liberális és még ki tudja milyen ellenzéki oldal kimutatta foga sárgáját. Amolyan történelemóra-féle volt, hiszen pont azt láttuk, amiről dédnagyanyám mesélt, és amit Tormay Cécile írt könyveiben a kommunista söpredékről, a ’19-es eseményekről. Durva, primitív magatartás, semmi méltóság, semmi emberiesség, csupán az emberi legalja viselkedés. Igen. Történelemóra volt, amelyen megmutatták, eleik mentalitását, a gyűlöletet, a rosszindulatot, a magyar- és keresztényellenességet, a „gyilkolhatnékot”, amelyet Robespierre és az utána jövő fizetett malterosok éreztek mindenki ellen, aki nem volt malteros, aki nem úgy gondolkodott, ahogyan ők, aki hitt Istenben, aki védte saját hazáját, erkölcseit és nemzetét. Ez a kommunista, és ez a testvére is, a liberális, hiszen ez a két szellemiség egyforma, mint az ikrek. Rombolni, megsemmisíteni, értéket pusztítani, becsületes emberekbe gázolni, ha kell zsidózni, ha kell cipőbe köpni, és ha kell emlékművet bontani vagy újságot betiltani… nekik mindegy… csak a hatalom, a pénz és a rettenetesen elszabadult alpári bunkóság az, amit adhatnak, hisz ez a valójuk, képtelenek másra.
Először is szögezzük le, mint tényt, hogy egy országnak nem sok közvetlen anyagi haszna származik abból, ha az állástalan állampolgárai külföldön keresik a boldogulásokat. Ugyan a munkanélküliségi ráta növekedését rövidtávon el lehet e folyamattal takarni, illetve spórolni lehet egy keveset a szociális kifizetéseken; de mindennek a hosszú távú előnye igencsak kétes. Pontosabban deficites. Ráadásul, ha az elvándorlók esetében képzett munkaerőről van szó, akkor a tanításra elköltött állami pénz úgy folyik el, mint a lyukas vödörbe töltött víz.
Amikor a székelyföldi román is elismeri, hogy a román kormány magasról tesz a Székelyföldre, ha pénzt kell osztani, a magyar kormány viszont odafigyel.
