Mátyás király becsülete

– Galeotto Marzio és Dugonics András nyomán –

matyascolTörtént egyszer, hogy Pogyebrád György cseh király fiait rábízta Mátyás királyra.
Amikor a pápai követ ezt megtudta, sürgetni kezdte Mátyást: vessen véget a hosszú háborúnak, amelyet a csehek ellen vív.
Ekkor Mátyás király megkérdezte a pápai követtől:
-    Hogyan vethetnék gyorsan véget a háborúnak, amikor a csehek igen jó katonák, és nagy seregekkel rendelkeznek? Magad is láthattad, milyen nehezen tudtam Olmütz és Brünn várát megvívni.
A követ azt mondta erre:
-    De hiszen kezedben vannak György király fiai, vesd őket fogságba, és mindjárt vége lesz a háborúnak. Ezt teljes becsülettel megteheted, mert hiszen veled jöttek Olmützbe, és te adtál arról írást, hogy visszabocsátod őket.

szozattovabbacikkhez

Salamon árulása

– A Képes Krónika nyomán –

salamonEközben Salamon király rávette apósát, a német császárt, hogy Géza király ellen hadjáratot indítson.
A császár nemsokára nagy sereggel betört az országba, és hamar elérkezett a Vág folyóhoz. Itt Salamon három csapatot toborzott, és ezeket Nyitra városához vezette.
Nyitra városából gyakran kirohantak az ifjak, és összecsaptak az ostromlókkal. Hol ezek, hol azok hátráltak meg: sokáig vér nélkül harcoltak.
Ekkor Opos, Salamonnak ez a kiváló vitéze, paripáján odavágtatott a város kapujához, és ott egy vitézt villámgyorsan leterített.
A nyitraiak ettől nagyon megrémültek, de aztán dárdát kertek Oposra hajigálni, és leszúrták a lovát. De Opos vitéz bátran ellenállt, és sértetlenül visszatért a táborba.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A próbacsendőr

csendorEzt a mesét azért mondom el, hogy próbára tegyem a bátorságtokat. Kisleányoknak egyáltalában nem ajánlom, hogy meghallgassák. A vitéz fiú azonban, aki nem ijed meg a varangyos békától és nem fut meg a sziszegő gúnár elől, aki nem búvik az ágy alá, mikor zeng az ég, és aki egyedül mer maradni a sötét szobában is, az olyan fiú figyeljen ide.

Élt egy alföldi kis faluban egy Magyar Pál nevű parasztfiú. Már öklömnyi gyerkőc korában is olyan bátor volt, hogy farkasszemet mert nézni még az édesanyja kakasával is. A feszes, katonás járás miatt a falu népe elnevezte Peckes Palkónak.

Peckes Palkó nevezetes volt arról, hogy szívéből gyűlölt mindenféle békebontást és rendetlenkedést. Ha valahol a faluban összemarakodott két komondor, akkor Palkó nyakon öntötte őket egy vödör vízzel, nehogy kárt tegyenek egymásban.

A falusi öregek azt mondogatták:

-Akárki meglássa, ebből a gyerekből még csendőr lesz…

szozattovabbacikkhez

Fertsek Ferenc: Statárium

Igazán nem nagy dolog, ami velem történt. Megesik mással is. Csak ebből nagy dolgot csináltak, ebből az én dolgomból.

    Mert, hogy is volt csak?

    Fáin lakásra tettem szert végre-valahára s akkor kilakoltattak. Aki ezt tette velem, s akit én ezért leszúrtam, most már tudom: hatóság volt. Azóta megtanultam, hogy a rendőr, az hatóság. Csakhogy én ezt akkor nem tudtam ám s ebből lett a baj.

    Minálunk, otthon, a faluban ha egy kicsit megbicskáztuk is egymást vasárnap délután, bizony nem jelentettük fel egymást azért. Nem hát. Titkoltuk, ameddig lehetett. A korcsmáros úgy tett, mintha nem tudná, hogy betörték a Jóska koponyáját, vagy hogy valaki bicskát erisztett a Jani combjába. Lidi néni se szólt, a füvesasszony. Csak rakta az emberre a szájban-rágott füveket; ha asse használt, hát pókhálót – s megvolt. Ha oszt valamelyik prantot kapott akkor meg úgyis hiába volt minden. Gyütt az orvos, megvizitálta, de persze annak már meg volt írva, hogy belehaljon. Aki meg oka volt – ha ugyan ki tudták szaglászni – elment szépen a temetésire, rögöt is vetett rá, később oszt leülte a magáét. Az is lehet, ha kiszabadult, másik vasárnap újra kezdte.

    A fene tudta, hogy most statárium van.

szozattovabbacikkhez

Lőrinczy György: Az ördög szeme

ordogszemeAlig, hogy leszállt az esti szürkület, az országos vásár, a jámbor vidék nagy, félszeg csődülete, amelyben háromhónaponként összegyűjti minden naivitását, egy csomóba, hirtelen fölbomlott. A hevenyészett sátrakat széjjelszedték, a bódékban ládákat tömtek, miközben még folyton pörlekedtek a visszatérő makacs alkuvókkal, akik reggeltől fogva sem tudták elszánni magukat, hogy megadják a koronákat, amik különbözetképpen mutatkoztak az eladó és a vevő között. Még lármásan kínálgatták imitt-amott a tarka lim-lomot, amivel egy nap alatt alaposan kifosztották a hiszékeny falusi népet, melyet olyan könnyedén ejt meg a festett cifraság. Csak a helyi iparosok és kereskedők sátrai csöndesek s többnyire ezek a legviseltebbek is. Mint a komoly munka, mely hivalkodni röstell és fecsegni nem ér rá.

    Fényes ékszeres bódé háta mögött, úgyszólván eldugva állott a Bábonyi uram szappanos sátora. Bábonyi uramé, aki hét vármegye leghíresebb szappanfőző meg gyertyamártó mestere.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Ezer lej

Fiatal feleségén, s két ártatlan gyermekén kívül egyéb feltérő vagyona nem volt Ambarus Ferinek. Az igaz, hogy száz esztendőben egyszer ha lehet olyan szép párt látni, amilyenek ők voltak, mikor összekeltek; de ebből nem lehet megélni. Feri csak mosolygott, mert erős volt az asszony helyett is, ki bizony nem termett dologra. Afféle vékonyhúsú, széporcájú, virághajú leánkamadár volt, de éppen ezt szerette benne Feri. Az ilyen harmat-élettel azonban sok a baj. A gyermekek is inkább az asszonyra ütöttek. Hiába voltak olyanok, mint az angyalok, mert éppen az angyalokat a legnehezebb felnevelni. Ha szél megfújta, már este ott énekeltek az ágyban a láz önkívületében, repdestek a másvilág felé, s a hatalmas ember szíve szakadt meg a fájdalomtól. A tavasszal újból leverte őket a betegség.

    -Tífusz! – ijedt meg maga a doktor is, s a házra kiszegezték a táblát: »Ragályos beteg.«

    Szinte két hétig küzdöttek a két drága életért. Úgy tépték vissza az Isten markából, éjjel-nappal virrasztva, hogy már maguk is dőltek le a lábukról. Végre a doktor megnyugtatta:

    -Megfordult a betegség!

szozattovabbacikkhez

Bata János: El nem küldött levél Vári Fábián Lászlónak Mezőváriba

Lerogyva ama halomra, ott, Fehérvárott, vajon most Gyóni Géza miről álmodik? Bronz teste, minden bizonnyal, hangtalan úgy vacog, mint azé a másik szerencsétlené, akinek szétroncsolt tetemét a kenyérszelet-haza térképével takarták le egy vasúti megálló várótermében…
Hangtalan vacog, mert most december van, annak is a legvége. Egy századvégen, mi több: ezredvégen alig túl, egy újabbnak mondott ezred küszöbén, amely nem hozott megnyugvást, sem tisztánlátást.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Pünkösdi ének

Balassi Bálint emlékének
A „Nem szoktam, nem szoktam” nótájára

„Áldott szép Pünközsdnek gyönyörű ideje”,
esztendő fiatal felének teteje,
rózsával-kalásszal  koszorúzott feje,
kenyérmag-mezőket hullámtató szele;

benned az esztendő el is végeztetik,
bor, búza és béke mértéke megtetszik;
áll a vetés vagy dől, hajlik avagy fekszik:
várja hogy aratni, vágni mikor kezdik…

220px Portrait of Bálint Balassi 17. c.

szozattovabbacikkhez

Oláh Gábor: Anyám dalol

Anyám dalol. Halkan egy ajtó nyílik
Lelkemben s hosszú folyosók megett
Látok virágos domboldalt, verőfényt,
Látom: a gyermekségemet.

Anyám dalol. Nekem aranyos szőkén
Hullámozik hajam a vállamon.
Szememből apró tündérek kacagnak,
Rózsák nyílnak az arcomon.

Anyám dalol. Hajnal-utáni álom
Gyönyörű mámorából ébredek.
Karjaimban szorítom az álmokkal
Hozzám leszállott kék eget.

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Én így köszöntöm anyámat

Tejed, meséd, száz verést, terveket:
mindent köszönni, csak most mer neked
hálátlan lantján – te nagy gyermeked.
Mert hála küld most lángra gyújt és perzsel
szíved ajtaján kopogni e verssel!
A küszöböd is én szeretnék lenni,
hogy ne zaklasson vendég, bánat, semmi.
Jól tudom én: vagyok a sóhajod
sóhajod láncán száz gyöngy: óhajod,
sok álmatlan éjed hajnali álma
robotos napnak alkonya, tán: pálma,
jaj! dolgos kezed ránca vagyok én,
de szemedben csak érted ragyog fény,
bár okos homlokodba száz barázda,
bár békéd csendjét én lopom: garázda –,
barnahajad minden ősz fonala,

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Édesanyámhoz

Mama and Baby DrawingÚgy látlak, mint bokrot
Őszi temetőben,
Mint madárijesztőt
A lepkés mezőben.
Tengernyi a ráncod,
Szemed imás zsoltár,
Szegény béresasszony,
Mindig szolga voltál.

Nincs is néked eged,
Nincs is néked földed,

szozattovabbacikkhez

Tóth Kálmán: Kik voltak a honvédek?

– Kik voltak a honvédek, jó apám,
Hogy ennyit emlegetik nevüket? –
– Midőn hazánkra törtek hét felől,
Őket szülé a nemzetbecsület.
Ha megnősz egykor, édes gyermekem,
S szívedben érzesz büszke örömöt:
Hogy hazád neve messze ismerős,
Fiam! – a honvédeknek köszönöd!

– Voltál-e honvéd te is, jó apám?
– Igen, az voltam, édes gyermekem,
Hogy én is védhessem a nemzetet,
Megengedé a jó Isten nekem.
Mert férfinak, a hon védésinél
Nagyobb kegyet nem adhat már az ég;
Még gyenge ifjú voltam akkor én,
Tölgyek között fűszál, de ott valék. –

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Seregek napja

Ekével, sarlóval, verssel és karddal
indultam én s íme fénylik
köröttem a föld
és a folyók
utánam fordulnak új mederrel,
mert delejes és
áldott az ujjam…fényt hordok én!

S a mellemre
két nagy kőtáblát feszített
az Isten: csillagot, csudát, hegedűt, vasat
parancsot és
palástom alatt forró, nagy,
dobogó szívet
viszek én és hidat verek a kék Tiszán,
hogy jöjjön a népem
a fény után s gyűjtsön magának
sereget, kenyeret, fegyvert.
                                                             
                                1934

Kondor Béla: Kedves

Meg ne gyűlöljelek, ha már szeretlek!
Nem vagyok, aki sietve
szerelemnek vél egy simogatást,
gyermeteg csókot, valami árnyékot
este, majd reggelig hiú ölelésekkel
kiszántja a vetett magot. Őt.

Amikor tegnap este lett, a kocsi
(amelyik elvitt) és a Nap legördült
szépfényű égboltozatomról sietve.
Láttam lemondón inteni aprócska
testedet. Csak meg ne gyűlöljelek!

Koós-Kovács István: Szerelem

Egyetlen szürke szó vihetné meg a hírt neked:
    szeretlek.
Talán megértenéd, mi van benne s mögötte, hiszen
    akár a föld
virágot, folyót, hegyet, egy egész mindenséget
    jelent, megmondaná
ez a szó is, hogy mostanában megbűvölők szemem-
    nek a hideg,
csillagos éjszakák s hogy nélküled hajtófát sem
    érne az élet.
Áradva szólok hát veled, hogy beszélek, miként a
    szerelmesek.
Egyszer futólag említettem: több vagy te minden
    javaknál, hírnél
s ha eltűnnél, bennem a világ s az Isten halna meg.

szozattovabbacikkhez

Rév József: Elhozom Neked

Szedem össze a rút világban
A felcsillanó gyöngyöket,
S amit egy életért találok:
            Elhozom Neked.

Szedem össze a szép nótákat
Mit alkot mámor, képzelet,
S ha a legszebbet megtalálom:
            Elhozom Neked.

Szívok mézet ezer virágról,
Bűnösen, vérzőn – édeset,
S amennyit lopva összeszívok:
            Elhozom Neked.

S ha megtelik dallal a szívem
S gyöngyöt, mézet nem keresek:
Én ezt a mámorittas szívet
            Elhozom Neked…

Sajó Sándor: Te léssz az én kis feleségem

Te léssz az én kis feleségem.
Az én mosolygó hitvesem;
Elvégeztem magamba régen,
Ha te nem, akkor senkisem.

A boldogságról szőttem álmot
A te nevedhez fűztem én;
Ahol te voltál, arra szállott
Szívemből minden vágy, remény.

Te általad lett édesebbé
Lelkemben minden gondolat;
Te tetted vágyam nemesebbé
És széppé ifjúságomat…

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Boldog szerelem

Kedvesem, gyönyörüségem,
Könyörülj már rajtam, kérlek;
Én kimondhatatlanom, hogy
Nem tudok eltelni véled!

Nézlek, bámullak, csodállak;
Szemeim kéjtelve úsznak
Bájaid fényözönében,
Amíg végre belefúlnak.

Mert hiszen ki tudna nézni
Hosszasan a fényes napra?
Megvakulok így hát én is
Egy pár percre, pillanatra.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Canzone

Feleségemnek

Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom, hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom,
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
       új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
       és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.

szozattovabbacikkhez

Zivuska Andor: Esteledik a faluban…

Esteledik a faluban, harang szava kondul.
Hej de régen nem hallottam hírt a galambomról.
Azt mondják, hogy máshoz hajolt s nem szeret már engem.
Őszbe borult az én nyíló gyönyörű szerelmem.

Esteledik a faluban, harang szava kondul.
Most már én is tovább állok szép szülőfalumból.
Nagy a világ, messze megyek tán vissza se nézek.
Tudja Isten, elfeledlek, vagy meghalok érted…

/Magyarnótázás cigányzenére/

esteledik

Vályi Nagy Géza: Debreceni levél

Oh! hány dalnokot szültél már világra,
S emlőiden, óh, hány nevelkedett,
Nőtt fel, serdült fel szép, erős sudárrá,
A tegnap még csöpp, gondtalan gyerek!?

Oh! hány poétát szültél már világra,
S dicséretedre mennyi dal fakadt
A délibábos, hímes Hortobágyon,
Vagy a Nagyerdő lombjai alatt!?

Oh! hány bús kobzos fázott, éhezett itt,
Lévén tűzhelye elhagyott, rideg.
És nem nyújtának egy karéj kenyért sem
A tejben, vajban fürdő cívisek!

szozattovabbacikkhez

Bella István: Fiamnak

Hoztam s elviszem magamat
tőlem-hazából, tőled-hazába.
Enyim-tiem-övém magányba
holnapi tegnapjaimat.

Viszem, mintha egy másik bolygó
várna, mintha egy másik földre
– anyaölből az anyaföldbe –
hol férgel a fény, s percel a pondró.

Sírnom kellene? Vagy röhögni?
Hogy örökségem csak ilyen rögnyi,
hogy ezt hagyom – s öröklét helyett –

ami enyém se volt az enyémből,
hogy lettem: a világ köldökéről
leszáradó életemet.

Bella István: Kiért szól a harang?

harangHoltakat menstruál a hold, a
kutyák szája, mint a beléndek
vonzza a sírokat, mért vonzza
a szívem körül keringő ének,

hogy vizeket, temetőt áraszt,
sír sírra fut, turzik, tarajlik,
az idő habzik, megnő, kiárad,
gömbként el és visszapatakzik,

– Ködök ugatnak, kuvikolnak
Had elől elásott harangok:
kicsiny-domb hegyeink kondulnak.
Ki kongat velük? S kiért harangoz?

szozattovabbacikkhez

Bella István: Levél, hova is?

Már berúgni se tudunk, barátom.
Csak ülünk,
kornyadozunk.
Kornyadozunk.
Rögökben szakad el torkunkról a szó,
– megdöglött fákról a kéreg.
Nem énekelünk,
nem danolászunk,
nem tudunk ki a hóba mezítláb,
se pucéran a nyárló folyóba.
Pedig valaha lábadra ráforrt
a rét, a virágzene, a virágpor,
nekem a testemtől gyulladt meg az ingem,
nem az ifjúságtól.

szozattovabbacikkhez

Kölcsey Ferenc: Zrínyi dala

Hol van a hon, melynek Árpád vére,
Győzelemben csorga szent földére,
Mely nevével hév szerelmet gyújt;
S messze képét bujdosó magzatja
Még Kalypso keblén is siratja,
S kart feléje búsan vágyva nyújt?

Itt van a hon, ah nem mint a régi,
Pusztaságban nyúlnak el vidéki,
Többé nem győzelmek honja már;
Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
Jégkebelben fásult szívet zár.

kolcseyferenc

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Olyan egyszerű…

Minden göröngyből virág ütközik,
kék az éjszaka és arany.
Ifjú vagyok és megyek vidáman,
tisztán a hullócsillagok alatt.

Olyan egyszerű minden, olyan
felszabadítón, könnyen egyszerű:
Holnap kiválasztok egy aranyhajú
szüzet s azt mondom: jer velem!

Holnap fehér abrosz mellett ülök
s piros alma, sárga körte
koppan a veranda tetejére
s aranybort iszom ezüstpohárból.

Fiam is lesz, hogy meg ne haljak.
S ha sárga levél hull lassú gyásszal,
bölcsen mosolyog tömjénszagú szívem:
Milyen jó lesz a mennyországban!

Radnóti Miklós: Montenegrói elégia

Kapetanovics Pero, montenegrói férfit dicsérje a vers ma,
ki itt él a magosban és harcol a kővel és harcol a széllel,
míg el nem temetik; de zászlóként csapdos majd emléke
jövendő férfiak útján s kérő koroknak hirdeti tiszta életét.

Mögötte asszonya áll és álldigál apró fia is, öszvére
szagolja a sziklát és néha nagyot fúj. Úgy áll a család
és körben állnak a sziklák, sűrű szakáll rajtuk az esteli
árny; kenyér a gondjuk, vajra sose tel s a szomszéd
falu számukra a messzi világ.

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Memento mori

Siralomnak gyászvölgyében,
Ahol örök a bú s panasz,
Zokog a szél, sír a felhő:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz!

temeto0124Por és hamu, pillanatmű,
Kicsiny és nagy, jámbor és gaz,
Ember, büszke, kicsinyhitű:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

Itten ez árnyékvilágban
Nem tudva, mi való, igaz,
E homályos álomlétben
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

Bölcs, ki élted titkát kérded
Az égtől, s néma, siket az;
Csak a hulló csillag felel:
Emlékezzél rá, hogy meghalsz.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Berzsenyi

A vén udvarház rejtett zugolyába
Ült Dániel úr s pennát forgatott,
Valami zordon, fenséges-nagyot
Gondolt, teremtő, lázas mámorába.

Fohászt zengett az ég s föld Istenének,
S romló magyarhoz zúgta szózatát,
Borongó lelke őszi bánatát
Küldé elé a közelítő télnek.

S mikor tűz, ihlet-szárny ragadta égbe,
Szó pattogott pitymalló szürkeségbe:
„Dani serényen… jöjj… ne tétovázz”!

A kis szobának mécsvilága éppen
Utolsót lobban és trágyás szekéren
Tanyára ballag: a magyar Horác.

Áprily Lajos: Heves májusi napon

Esőmagtalan ég. Nem szeretem.
Nyugati szél, hozz felleget nekem.
Ne vihartól feszülő tarajost:
fehér felhőket vágyom látni most.
Kúposak és csipkések legyenek,
és fényesek, mint a havas hegyek,
hogy míg megnőnek látókörömön
s én fényességükben gyönyörködöm,
érezzem: sík felett, nagymessze, túl
a fogarasi oromsor vonul.

mammatus felho

Gyóni Géza: Májusvárás

Didergő szívben
Rég nem ringott dal.
De várlak, Május,
Tüzes napoddal.

Szinig a lelkem
Kőhideg kinccsel.
De várlak, Május,
Jöjj, melegíts fel.

Tél fagya szállott
Mosolygó arcra.
De várlak, Május,
Napod olvassza.

Márvány az ajk is,
A mézes, mérges,
De várlak, Május,
Hogy égess, égess!

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Május

Áldassál napsugár, kék égbolt,
langyos esők meleg májusa
mikor az élet kivirágzik
s minden vágytól terhes és buja.

Szabadjára engedem vágyam,
legyen övé e csodás éden,
hol minden illatos és puha,
mint a bűvös tündérmesében.

Erjed köröttem lassan a föld,
készül az élet a nagy nászra
s a virágok lelke is borzong,
a beteljesedést kívánva.

szozattovabbacikkhez

Rónay György: Tavaszi album

Átváltozás

Az ágak közt már pintyek csattogása.
A fenyők fölött kék tavaszi fátyol.
majusleltarKészül a világ az átváltozásra.
Most teremti magát teljesebb magából.

Kora tavasz

Rügy nem pattan még. Nem mozdul a szél sem.
A föld megnyílt vemhének gőze száll csak,
s a fák kék lelke ködlik, ahogy állnak
megrendülten az újjászületésben.

Hegyi szél

Átsüt a lombtalan fákon az alkonyat,
és fölragyognak a sziklák fehéren.
Egy felhő száll, tétova gondolat,
s oszlik a varjak gyásza a guggerhegyi szélben.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Május

A felhők kis színes bárányok
A csillagpásztorok között,
Jószaga van az éji szélnek,
Ki átrepül a táj fölött.
Felhőturbánban ballag a Hold,
Rubintos színnel kél a Nap,
Madárhangverseny mámorosít,
A bú a szívembe harap…

Viszket a szívem, mintha csípnék,
Lassan a Pokol tetvei,
Aki májust úgy sóhajtja át,
Azt balga várás élteti.
Ha megeredne a csókzápor
Lány szájából, a számra most,
Akkor se látná már a világ
Bennem gondtalan otthonost…

szozattovabbacikkhez

Utassy József: Piros ünnep

Tűz van, gyönyörű tűz a kertben:
virít a rózsa rendületlen,
lobogó láng leng, lepke lebben.

Kitavaszodik tó és tenger,
bokrot szél szalagoz selyemmel,
vadak vidulnak, mint az ember.

Zsong a rét, zsurló, zsálya tüntet,
a rigók száraz ágra ülnek,
s mindent, ami ó: kifütyülnek.

Üdvözlégy, május, piros ünnep!

Bella István: Az a jegenye, az a jegenye

az a se ága, se ege,
az a se lombja, levele,
se koronája, gyökere,
csak törzse, csak fölnégyelt teteme,
megvarasodott öt sebe,
gödre kopoltyú-lebenye,
jegenyetátongó fekete sebe,
megbőrösödött láng-hege,
az a csonk múmiaszeme,

Az a jegenye, az a jegenye,
ott az út szélin, elfele,

ahogy futkosott fölfele
és le a láng, az a keze-
lába-se csecsemő-feje,
ahogy futkosott fölfele
a hangyák fekete serege,
bogárkörberágta szeme,
az a nyüvesedő zene,
megfeketedő levele,
mintha a láng is bűzlene
a koromtól s vérzene vele,

szozattovabbacikkhez

Telek A. Sándor: Fűzfa

Itt állok árván a rengetegben
Büszke tölgyek és cserfák népe közt:
Nem tekintenek nemesi sarjnak,
Pedig számlálok,
Mint akárki más, annyi büszke őst.

S a múltam? Talán nem övez hírnév
S nem hordom fennen tépett homlokom,
Pedig több vagyok lenézett, űzött,
Szegény fajomnak,
Mint henyén élő száz gőgös rokon:

Virágvasárnap én vagyok barka:
Sípot rólam vág a pásztorgyerek.
Bekeríteni muskátlis kertet
Sövény én vagyok
S velem fűtenek a szegény emberek.

szozattovabbacikkhez

Varró Dezső: Ma násza van az almafáknak

Ma násza van az almafáknak
törzsük a kert reszketve tartja
félti a széltől hogy le ne kapja
üde kis kelyhes pongyolájukat.

Ma násza van az almafáknak
fecskefarkú pillangó csókja
a fogant fák hegyére dobja
virágos batulágak álmait.

Ma násza van az almafáknak
minden kicsi viruló ágnak
lesz bölcső-ága.

Ma násza van az almafáknak
törzsük a kert reszketve tartja
félti a széltől, hogy le ne kapja
üde kis kelyhes pongyolájukat.

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas

Virradt. A fákra egyre csendesebben
rivallt alá a mély felhő-torok.
Gáncsot vető boróka-rengetegben
akadtak rá a csorda-pásztorok.

A gornyik-hoz levitte nemsokára
tarkóra vetve egy szilaj csobán,
s megvolt az alku egy-kettőre: ára
egy korty fenyővíz s egy marék dohány.

A simmentali borjának fogadta
fakorlátos, legeltető helyen,
tőgyén mohón csüngött az istenadta,
és lefeledte, hogy testvértelen.

szozattovabbacikkhez

Illyés Gyula: Sarjúrendek

A holdfényben e lekaszált
rét alattam a hosszú rendekkel
mint gyűrűző hullámival
egy összeállt tenger.
Az alvó meg-megzizzenő
hullámokat elfogódva lépem,
köröttem szép változás van
titkos ébredésben.

Habról-habra ím úgy jövök
életem e percein felétek,
mint a könnyű-léptű Krisztus
Júdea vizének
átlátszó kék habjain rég –
holdsütötte arcomon a béke
s a lappangó szeretetnek
gyermek-merészsége.

szozattovabbacikkhez

Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei

7.

A végtelen körforgást tervezvén az volt a szép,
mikor már minden láncszem jól kapcsolódik,
ásványok, növények, állatok, s végül
az ember körülnéz, s azt mondja: jó itt!
Ó nem! Ádám nem volt engedetlen!
Tanmesének jó, de nem a lényeg –
én adtam őt át a Tudásnak,
a Kígyó szavának, a kísértésnek.
Kíváncsi voltam, tervem mint működik,
nem akartam korán adni a mennyet,
esélyt akartam adni most is
a Káosznak és a Rendnek.

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Ház, csónak, idő és vers

Házam kőrisfák hallgatása
a kihűlt vulkánok között.
Medencék vályúin a pára
és két oszlop időm fölött.

A küszöbön túlcsorduló idő
itt pihen az ágyam elé.
Alvó gyíkkal kedveskedik a kő,
a júra-kor álmával dél felé.

Hálók, szigonyok közt lakik velem,
s a vers tűzhányók tükörlapjain
elindítja árnyékként kezem
és visz, mint utasát egy zöld ladik.

szozattovabbacikkhez

Utassy József : Világ vagánya

Itt állok felpofozva.
Kitiltva. Lefokozva.

Mellemről potyog az érem.
Nincs kedvem csúszni térden!

Vagyok a világ vagánya.
Vállamon iszonyat árnya.

Árulás ezüstje nem kell!
A nap: ingyen is fölkel.

Írok hát igazat árván!
A hold a hangulatlámpám.

Weöres Sándor: Disztichonok

Megverseltem már valamennyi sötétet,
nem volt alkalmam hinni hiábavalót.
Mind kimaradtak a szóból font ketrec sűrűjéből,
fuss a nyomukba, ha bírsz, én fa-garast sem adok.

Gombosné

Magyar népballada

Nincsen nálunk olyan asszony,
Mint Gombosné, mint Gombosné
        Komámasszony.

Kisüti a túrós lepényt,
Hívja oda, csalja oda
        A sok legényt.

,Ha a lepényt megettétek:
Sári, Kati, Mári lányom
        Elvegyétek!’

«Nem kell nekem a kend lánya,
Alul fodros, fölül rongyos
        A szoknyája!»

szozattovabbacikkhez

Három árva

Magyar népballada

Temetőnek bánatfája,
Az alatt sír három árva.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
Lerongyollott az én ruhám!»

– Nem kelhetek, édes lányom,
Szanaszét van minden csontom.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
Szennyes az én ingem, gatyám.»

– Édes fiam, nem kelhetek,
Megszítta föld a testemet.

«Kelj föl, kelj föl, édes anyám,
Úgy vágyom a csókod után!»

szozattovabbacikkhez

Karasz Juczi

Magyar népballada

Ez az utca petrezselyem,
Karasz Juczi talpig selyem;
Lehet annak, van is annak,
Czeglédi vette azt annak.

Karasz Juczi fehér lába
Kivirít a léniára*,
Czeglédi Jóska meglátja:
Harmadnapos hideg rázza.

Karasz Juczi gyenge karja,
Bő ujjú vizitli rajta,
Meg is lehet aztat nézni,
Czeglédi vette azt néki.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és Frigyes császár

matyas kiraly Page 282 nagykep– Heltai Gáspár krónikája nyomán –

Ahogy Mátyás király trónra lépett, Frigyes császár mindjárt hadat indított ellene. Feldúlta és kirabolta a dunántúli megyéket, és aki szembeszállott seregével, azt fegyverrel és tűzzel pusztította el.
Amikor a német sereg közeledett, pártoskodó magyar urak is csatlakoztak hozzá: elárulta Mátyás királyt Zsigmond gróf, elárulta Újlaki Miklós is, aki háromezer fegyverest vitt magával a császár táborába.
De Mátyás király fel sem vette, egyet sem sápolódott rajta, hanem sereget gyűjtött, és Nagy Simon kapitányt elindította a császár hadnagya ellen.
Bátor szívvel volt a király, és semmit sem félt, mert azt mondta:
-    Ha én megverhetem a németet, ez nagy tisztességemre lesz, mert azt mondja minden ember: „Lám, az ifjú Mátyás király megverte a római császárt.” Ha pedig elvesztem a viadalt, azt mondják: „Lám, a tudatlan ifjat verte meg.”
Mátyás király abban is bízott, hogy vele voltak atyjának barátai, a jámbor alföldi hősök és azok a gyakorlott vitézek, akik sokszor diadalmat vettek az ellenségen.

szozattovabbacikkhez

Szent István rejteke

– Trencséni népmonda nyomán –

Volt egyszer egy öreg pásztor, aki mindig a Racsa hegy oldalában legeltetett. Nem tartott semmitől, mert vadállat nem volt a közelben. No, ha nem volt, mégis mindennap eltűnt egy bárány a nyájból.
Szólítja az öreg pásztor a bojtárgyereket, és mondja neki:
-    Hallod-e, fiam! Erre vadállat sohasem jár, mégis mindennap eltűnik egy bárány. Járj utána, s nekem eléteremtsd, mert ha nem, csúfat látsz!
Jól van, a bojtárgyerek kezd vigyázódni, hát észreveszi, hogy déltájban egy fehér bárány kapja magát, egyet szökik, azzal megindul, és egy kicsi barlang nyílásában eltűnik.
Több se kellett a bojtárlegénynek! Mindjárt utánaindult a báránynak, és szűk folyosón egyre halad a nyomában.
Ját egyszerre a folyosó kitágult, és a bojtár egy nagy, föld alatti üregbe ért.
Abban a föld alatti üregben lovas katonák voltak, mind régi-régi fegyvert viseltek, és mindegyik aludt a ló hátán.
A bojtárfiú először nagyon megijedt, de aztán megbátorodott, és költögetni kezdte a katonákat. De hiszen költögethette, mert egy se ébredt fel.

szozattovabbacikkhez

Zács Felícián megsebesíti Erzsébet királyné úrasszonyt

zacsfelician– A Képes Krónika nyomán –

Károly király erős kézzel fékezte meg az urakat, azután békét teremtett az egész országban. Békességben élt a nép, és lassan-lassan megbékültek a legyőzött urak is. De azért a hamu alatt ott izzott a parázs: a megbékült urak hamar a kardjukhoz kaptak.
Fényes udvartartást vezetett Erzsébet királyné úrasszony, Károly király felesége. Ennek az udvartartásnak legfényesebb csillaga Zács Klára volt, a híre Zács Felícián lánya.
Mindenkinek szemébe tűnt ez a szép lány, az udvar csillaga, hogyne tűnt volna fel Kázmér lengyel hercegnek, aki gyakran megfordult az udvarban. Szóltak is egymással – ennél több nem történt, mert Erzsébet királyné úrasszony erősen ügyelt az udvarhölgyek erényére. No de ennyi is elég a pletykának, a gyalázkodó rágalmazásnak! Rágalmazni kezdték Zács Klára hófehér erényét, s addig rágalmazták, amíg a rossz hír Zács Felícián fülébe is eljutott.
Zács Felícián csak nemrégen békült meg a király udvarával, hiszen azelőtt a felvidéki Trencsényi Csák Mátét szolgálta. Ahogy a rágalmazó pletykát meghallotta, mintha eszét vesztette volna, rohant fel a királyhoz, aki családjával éppen ebédnél ült.
A királyi család a visegrádi vár alatt levő házban ebédelt, amikor Felícián kirántott karddal rájuk tört, hogy meggyilkolja őket.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf