Túrmezei Erzsébet: Mári néni meséje

kirlanyHárom hete is elmúlt már annak, hogy Magduska együtt őrizte a libákat Bözsikével. Olyan szép virágos volt a határ, a közeli erdőből odahangzott a madárdal. Hosszú lábú gólya sétált a patak partján. Mindez olyan új és olyan szép volt. De Magduskának azért sokszor elszomorodott az arca.

    És olyankor elkezdett Bözsikének az ő szép kis házukról mesélni. Milyen kép volt a kis ágya felett, hol voltak a könyvei, játékai, hol függött a kis Mandi kanári kalitkája… és hogyan is volt az, hogy ők életben maradtak, de a szép kis háznak csak a romjai meredeznek az égnek.

    Bözsike már úgy ismerte azt a házat, mint a tenyerét, pedig sohasem járt benne, soha nem is járhat. A mese vége mindig az volt, hogy Magduska sírva fakadt, siratta Mandit, Ili babát, a rózsalugast az udvaron… Bözsike meg átölelte résztvető szeretettel, és együtt sírt vele.

    Ilyenkor ment arra Mári néni. Gazt szedegetett a kis malacának. Meglátta a két síró leánykát. Ismerte őket, tudta, mi a baj. Leült melléjük, és jóságos, ráncos arcáról meleg részvét sugárzott, amint megkérdezte, mi a bánatuk. Hallgatta, hallgatta Magduska panaszát. Megsimogatta barna fejecskéjét. S vigasztalásul elkezdett mesélni:

    -Tudjátok gyerekek, volt egyszer egy hatalmas király. Ragyogó palotában lakott, kertjében mindig nyíltak a virágok.

szozattovabbacikkhez

Batta Péter: Az első mise

A világháború idején történt…

    Két éve ettük már egyhelyt a hadifogság keserű kenyerét. Amely keserű kenyér sokszor hónapokig savanyú krumpli alakjában jelentkezett.

    Megtörtént azonban kivált elejibe az is, hogy ugyanazt a tésztalevest estéről-estére hetekig feltálalta asztalunkra a derék kantinos, de miután langyos víznél a többé-kevésbé elázott tésztapépnél nem volt egyéb, estéről-estére következetesen nem nyúltunk hozzá.

    Ha azután véletlenül még sült vagy főtt tengeri hal került második és főfogásképp terítékre, no akkor meg feléje se mentünk, azaz hogy feléje mentünk, de idejében hátat fordítottunk az elegáns «refectoir» szóval méltatlanul illetett helyiségnek. Valami átható, rettenetes messze terjengő illata volt ennek a tengeri vadnak. Hogy mily fajtája lehetett az a tengerek nyüzsgő állatvilágának, ma sem tudom. Tán tőkehal volt. Vagy tintahal. Tudja az ég. A tintahal neve valahogy az iskola-korbeli tintagaluskára emlékeztet, ami szintén az utálat bizonyos nemét kelti bennem még most utólag is s így lehet, hogy tintahal húsával traktált bennünket a jó frank vállalkozó.

    No, de nem erről akarok most értekezni.

    Két éve ültünk már – mondom – bezárva Fort Baraux várába és vártuk csaknem reményvesztetten a szabadulást.

szozattovabbacikkhez

Dálnoky János: Így kell annak lenni

Pallai Tamás kihörpintette a művész-kávéház jónak éppen nem mondható feketéjét, rágyújtott és a reá annyira jellemző vitatkozó pózba helyezkedett:

    -Tudod, beszélhettek akármit, én megmaradok az elvemnél: csak olyan nő lehet a feleségem, aki élettársam is mindenben! Kezdve a regényalakok lélektani boncolásától a színdarabírás fortélyáig mindenben…

    Ardai megpróbálkozott minden gúny nélkül felelni:

    -Szóval nálad csak tehetséges írónők remélhetnek!

    Pallai felhorkant:

    -Hiába gúnyolódsz, ez nekem, ha úgy tetszik, házassági fixaideám. Van, aki csak a szőkét, vagy a barnát, én meg csak velem egynívón álló nőt veszek el. Nekem harmónia kell!

    Ardai, mielőtt felelt volna, körülményesen rágyújtott a szokott fekete utáni szivarra:

    -Hát nézd, mondok én neked valamit.

    Pallai idegesen legyintett:

    -Nagyon jól tudod, hogy hiába!

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Baj-pósta

Ott állnak vagy tizenketten, lerongyolódott, idegen, koldus-szegény, állástalan székely legények, Bukarestben a Miai Viteazul-szobor mellett. Pár napig, míg a hazulról hozott pénzből tartott, kis lebujokban ődöngtek, parkok padjain keseregtek, végül a közös sorsban a szobor körül összeverődtek.

    Egyik-másik nekivág valamelyik utcának és végleg eltűnik, a többi úgy ragaszkodik a szobor környékéhez, mint valami szirtfokhoz a hajótöröttek. Előveszik az elemózsiát és búsan rágják a hazulról hozott fekete kenyeret, míg benne tart, később leadják a nélkülözhető ruhát is. Hazajönni szégyenlik. Később pedig a nyomor teszi lehetetlenné. Akad köztük azonban egy-egy elszánt, nekikeseredett legény, aki azt mondja: hogy ha így is, úgy is el kell veszni, hát pusztuljak otthon és nekivág a hazai útnak. Egyszer csak feláll a szobor talpáról és azt mondja:

    -Ki üzen haza valamit? – mert én megyek.

    Az üres tekintetű férfiak, nők megmozdulnak. Van, aki lemondóan int és visszasüllyed a lelke poklába: annyi ereje sincs, hogy haza üzenjen. Mások azonban körülveszik a haza készülőt:

szozattovabbacikkhez

Arany János: Wohl Janka emlékkönyvébe

To love, to like, enyelgénk,
Amaz sok, ez kevés;
/Szótár segélye nélkül
Támadt az érzés;/

Egy szóba’ most ezen per
Kiengesztelve lőn:
Zeng édesen: remember!
Át téren és időn.

women

Bella István: Veled szemben

Sötétedik, úgy tesz, mintha aludna,
behunyja szemét, de csak magába mélyed
az ég és a folyó, úgy néz egymásra vissza,
mint ahogy én szoktalak magamban nézni téged

mikor még este se volt, csak a nap, sárgaréz kupakos
nagy öngyújtók csattogtak szanaszéjjel,
mert mentek hazafelé a megfáradt nappalok,
vállukon fényesre csiszolt, egyenes nyelű fénnyel,

szozattovabbacikkhez

Döbrentei Kornél: Csendélet

Sötét fészket rak a csöndnek a szél.

csendeletCombjaidba takarózol lágyan,
köztük a mindenség-délibábban
megérik a delej, szád szélinél
a mosoly bűvös hurokja alszik,
benne ragyog az elfogott Isten,
ki, hogy szeplőtelen üdvözítsen
az állad gödrében megmosakszik.
Egy gyémántcseppben függ a súlyos ég,
nem aranyítja vérem áldott kegy,
tejmezőn legel a foltos nemlét.

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belészívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s melyminden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Égess el!

Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom!
Szerelmed máglyáján adjam ki lelkem.
Hadd égjen a pogány, ki a halálon
Túl nem hisz másban, csak a szerelemben!

Szorítsatok, hogy többé föl se keljek,
Ti hókarok (s mégis lángot sugárzók!)
Hevítsd agyam, te perzselő lehellet!
Szikrázzatok, ti izzó csókparázsok!

Hozzád simulva, tűzhányó öledbe,
Kábuljak el a mámorok hevétül,
S ajkammal ajkad sisteregjen egybe,
A gyönyöröknek végső gyönyöréül.

Égess el! Összeomlok kebeledre
Az üdvözültek csöndes mosolyával,
S hajad árnyában édesen pihenve
Ellobogok fényes szerelmi lánggal!

Szabó Lőrinc: Két lány térdtől bokáig

labakNégy gyönyörű láb
libbent autóba.
Két lány. Legalább
tudnám, ki volt!
Nem érdekel már
az utca, semmi,
csak menni kéne,
utána menni
négy villanásnak,
gyalázatos szép
csalogatásnak,
valami könnyű,
gazdag örömnek,
annak, ami ott
libbent autóba
és tudja Isten,
hol jár azóta!

szozattovabbacikkhez

Tóth Kálmán: Fütyül a szél…

Fütyül a szél, az idő már őszre jár,
Szebb hazába megy vigadni a madár…
Én is mennék, de mi haszna, ha velem
Akárhová eljön a bú s szerelem.

Széthullott az árvalányhaj, elveszett…
Bánatfelhők borítják be az eget –
Nagy sírásuk meglátszik az ugaron,
Én is széthullt nyugodalmam siratom.

Azt kérdezi az a kedves kis leány:
Mért fáj szívem, mért vagyok oly halovány?
Az fáj az én bús szívemnek oly nagyon:
Mért nem tudja az a kis lány, mi bajom.

                       /Magyarnótázás cigányzenével/

Miért magyar a cigányzene

ciganyzenekarhortobagyonMiért nem inkább a népzene, miért »magyarnótázás cigányzenével« kérdezte egyik, e sorozatban megjelentetett vers, [valójában műdal-szövegrészlet] okán egyik hűséges olvasónk.

   *

   Az 1800 évek elején egyre nagyobb igény mutatkozott a táncos mulatságokon, hogy magyar táncokat, magyar szövegű, magyar dallamvilágú zenére járhassanak a mulatozók.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Léva

Híres védgát; benned sem csalódtunk:
Új honszerzőnk rakta falait.
Tatár, török végigdúlt, kifosztott,
Láttad: Dobót, Bottyánt, Ocskayt.
Magyar Sionként álltál a viharban,
És messzenéztek csillagszemeid,
Ma félig rom vagy, repkény nő fölötted.
S nyugalmad csöndje: ringató, szelíd…
Reviczky lelke cseng-bong és avult
Házsoraid közt – muzsikál a múlt!

leva

Ábrányi Emil: Felelt a költő

I.
A költőt, aki lassan, észrevétlen,
Mélázva járt az ember-keverékben,
Míg jobbra-balra zúgott a tömeg,
Egy nyalka úr így szólitotta meg:
"Költő barátom! Hát nem volt elég
A verselésből! Írod egyre még?
Makacs fejed, bár félig már deres,
Még most is rímet és ritmust keres?"
""Még most is!... Ah, de már ritkábban írom!
Nem mind jelen meg a fehér papíron,
Ami szivemben és agyamban él:
Kétség, remény, elfojtott szenvedély.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Apám emléke

Zengő patakvölgy, szirtes, katlanos,
szurdokja fentebb tisztásokra bomlik,
a kecske rajtuk kis csapást tapos –
Egy régi völgyhöz mily nagyon hasonlít.

Ott élt apám. Világa: kis faház,
tüdőfeszítő, ősi fenyves-ájer;
a társasága: vakmerő vadász,
lompos fa-munkás és zordon baráber.
Úgy este-tájt a ház elé kiállt,
ha sejtelem kínozta, bús, halálos,
és onnan várta: elszakadt fiát
mikor bocsátja már a láz s a város.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Születésnapomra

jozsef attilaHarminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
  csecse
  becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
  magam
  magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
  Az ám,
  Hazám!

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Kovácsnóta

Lelkem kovácsa: akarat,
Verjed szablyává a vasat,
Szikrázzon az acél, sziporkázzon a vas,
Hulljon a salak, a selejtes, avas.
Minden, ami érces, legyen új, más,
Támadjon az éjben szikra, csillaghullás.
Bár fájjon a munka, feltörjön a kar,
Csak az él, aki akar!

Lelkem kovácsa: akarat,
Verjed szablyává a vasat!
Isten kardjává legyen az acél
S örök sarkcsillag elõtte a cél.
Villogjon a vészben, világviharban,
S ha csorbává lesz a világuralmam,
Nem baj, acél az a kard:
Meghalhat, ki akart!

Márai Sándor: Gyümölcsfák

Gyümölcsfákat ültetek és régi földeken járok a város előtt.
Este van, csillagok hullnak, ősz vége ez és gyümölcsvetés ideje.
Nagy lélegzettel ittam a világot és elvittem a tengert két szememben
Kezeim megtanultak gyümölcsfát ültetni, hadonászó kezeim
Megcsöndesedtek, s lassúk és óvatosak. Gyümölcsfát ültetek és várom a csöndet,
Azt a másik csöndet, nem a magány és szemlélődés csöndjét, nem a hideg
Meditációk gőzös csöndjét, nem: kezeim a munka csöndjét várják, a meleg
Földekben tapogatózó magvak életének csöndjét, az erek

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Magyarország

Magyarország legszebb ország,
Gyönyörű szép Tündérország.
Földnek ékes koronája,
Árpád tűzte homlokára.

Száll a lelkem örömébe’
A Kárpátok tetejére.
Tetejéről messze látok,
Köszönöm a szabadságot.

Hóborított büszke bércek,
Századokkal szembe néznek,
Kékre festi ég azúrja,
Vadas erdő koszorúzza.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Tünő ifjuság

          I.

Fut, fut, repül az ifjuság előttem,
És én üzöm rózsás nyomát zihálva;
De testem-lelkem kimerült, erőtlen
S többé nem ér el szép idők varázsa.
Derült világom, érzem, úgy setétül,
Mint arczom színe nyári nap hevétül.

Ha újra kezdhetném az ifjuságot
Szerelem szárnyán, ábrándok virányin;
Ha májusban szivemben is virágok
Nyitnák ki kelyhük': bűvös hajnalálmim:
A hervadástul óvhatnám-e lelkem',
S a gyönge lányt attól, hogy elfelejtsen?

szozattovabbacikkhez

Tóth Árpád: Lélektől lélekig

Állok az ablak mellett éjszaka,
S a mérhetetlen messszeségen át
Szemembe gyüjtöm össze egy szelíd
csillagokTávol csillag remegő sugarát.

Billió mérföldekről jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul,
S ki tudja, mennyi ezredéve már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált s szememben célhoz ért,
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula: Az első bűn

Vidám kis fickó, nagy szemű legényke,
hová igyekszel oly nagyokat lépve?
Alig tud még járni, dülöng jobbra, balra,
el is esik gyakran s a helyét vakarja.
Nem jó kis legénynek ily nagy útra kelni,
mit gondol? Az ágytól az asztalig menni?
Nagy sor az ifiúr! No de ejnye, ejnye,
nem elég az asztal, még tovább is menne?
Hanem most már lássuk, hová tart barátom,
persze… a tükörhöz igyekszik, látom.
Két vakmerő lépés, egy pottyanás árán,
ott kapaszkodik már a tükörnek lábán.

szozattovabbacikkhez

Verseghy Ferenc: Panasz

Ah! el-hagyott! oda minden reményem
   Külső szivnek el-adta szerelmét,
nem néz reám, nem halgat, ha beszillem
      szivemnek keservét.

A' sürüben, hol senki nem láthat,
   biró nélkül naponkint kesergek,
Ekho maga nyögve ád viszszont szókat,
      ha sirok, 's éneklek.

Tsak egy szóval, o! tsak egy tsókotskával
   vigasztally meg még egyszer Laláge!
Osztán temess, ha tetszik, uj társoddal
      koporsóm méllyébe.

                                 A 80-as évek végéről.

Ady Endre: Tavasz a faluban

Pufók felhők, dalos fuvalmak,
Foltos fény-mezők a mezőkön,
Kínok a szívben. Ő jön, ő jön,
A szent Tavasz. Ideragyognak
Messze szivek és messze faluk.
Multból az ember s szántott kertből
Kukacot kapar a tyúk.

Hát jönni fog megintlen újra,
Újra uszítva, hitegetve?
Ősz lesz megint. Kinek van kedve
Ezt az ügyet végigcsinálni?
Hiszen a vágy már születve fut:
Télből az ember a halálba
S tyúk-ólba szalad a tyúk.

Áprily Lajos: Tavaszi hajtások

Ó, marasszátok a fogyó telet,
ne üssetek át még az avaron,
ne keljetek még – fenn, a föld felett
őrült forgószél jár: a borzalom.

forgoszel

Erdélyi József: Tavaszi éj

farkasuvoltTavaszi éj. Kutyák ugatnak,
békák brekegnek szerteszét,
éber fülemilék dalolnak. –
Kinek-kinek más-más a szép.

Kiki magának! Nem zavarja
a békát a fülemile,
vonít az eb a legszebb dalra,
sérti fülét minden zene…

Költő! Ne bándd: ki, hogy jelenti,
mint adja tudtul: mi a szép!
Ugat? kuruttyol? – Te dalolj csak,
dalolj, míg dallal áld az ég!…

                            1940

 

Holló Ernő: Áprilisi szélben

Ím, állok itt a rokkanó Kilátón,
az ég alatt, lomha dombok fölött,
tavaszi szelek húznak körülöttem,
lázítón piros-sapkás ördögök

szállnak belőlem, örömnek virgonc
fiókái, lent messzi zúg a táj,
szétszórt tanyákról füstoszlopok törnek
Isten felé, annyi ezüst futár,

kígyóként siklik az országút, lassún
jegenyék állnak kecsesen körül,
zúgják az áprilist, mely a mezőkön
már zöldszín sarjúrendeken röpül

szozattovabbacikkhez

Váci Mihály: Télutói Magyarország

Hazafelé Rómából, repülőgépen, 1962. III.

Ó, télutói Magyarország,
kis mézeskalács-szív haza!
Ezüst folyók kizsinórozták,
beszórta hóval tavasza.

Ezer méterről az egész nem
nagyobb, mint egy vásárfia.
Szíve fölött üres zsebében
cipeli sok hazámfia.

Annyi fia e kis hazának!
Nagy országokban bús lelenc.
Fogadna szót már az anyának,
ki hűtlen, más tájakra ment.

szozattovabbacikkhez

Wimberger Anna: Nagy tavasz van Uram…

Nagy tavasz van Uram – s szép szerelemes vággyal
úgy telik az ember, mint illatárral
déli csendben az ibolyás berek.

Uram, tavasszal most siet a nyárba
most bomlik a bimbó és szökken a fákba
az éltető drága gyümölcshozó nedv.

Tudom, – szent törvény a tavaszok kedve
s vagyok piros kehely az illó végtelenbe
napsugárszomjas, csírás lüktetés,

szozattovabbacikkhez

Tornai József: A virágos föld titkai

„Ó, emberek, szeretni kell a földet!”
                                  Juhász Gyula

        1.

Szeressetek, mikor fényben forog a virág-, fű-, madár-, lomb-koszorúm.
Szeressetek, mikor a foglyok fölberregnek a tarlókról; körbeállnak és táncolnak a nyulak óceán-zöld vetéseken.
Szeressetek, mikor erdők recsegnek a szélben; meghajolnak a dombokon és fehér vízióik elindulnak a hóban.
Szeressetek, mikor piros húsomat szántjátok, belém vetitek a kenyérmagot, és pörzsöli bőrömet, ráncotokat a nap.

szozattovabbacikkhez

Imre Flóra: Anti-genezis

milyen kevéssé érdekel ma már
a hús a szép luxus érzéki sallang
az arc domborműve a koponyán
a színek rendje a test-pillanatban

milyen kevéssé érdekel a látvány
tapintás hallás jóízű szagok
az olvadékony ma a napok árkán
mindig túlról fénylő majd és a volt

milyen kevéssé vagyok már jelen
hogy fordul csonttá minden ami test
hogy izzik át a szép tűnékenyen

a végképp száraz örökkévaló
hogy hagyja el az értelmetlen ezt
a mind kevésbé valós az a szó

Károlyi Amy: Örökség

Ki hagyta rám e furcsa örökséget
tán javasasszonyvolt a drága,
füveket, gombát egybefőző
tündér, boszorkány, ükanyó, párka

nagylajosKezében órjás kertészolló
az életekből itt-ott levágott
s élet-darabokból foltozott
nekem egy foltos bohóc-világot

Ezt a világot hagyta rám
a sok mögött mégsem egészet
a csupa kérdő és gondolatjel
mi a világból az enyém lett

Keresztury Dezső: Éber éj

Mikor a fél föld saját árnyékába hull
s az éjben hangtalan suhan az úri szél:

nekem sem szonettek csattanóra zárt
formájára, sem az ódák súlyemelő
mértékre szabott szava nem kell,
hogy eltűnődjem, mit súg e vacogva lihegő
tavasz: már nem is a fölgomolygó
gombák képeivel, de a láthatatlan
sugárzás zaklatott híreit sodorva: hogy
jobb félni s készülődni az érlelődő
felleg alatt, mivel az súlyosabb az
árvonuló zivatarnál: – tán új föld-kort
jelez: a kinőtt világukat előrjöngő népek
terének ember-utáni korát:

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Két változat ugyanarról

    1.    NEM HASAD FORRÁS

Nem hasad forrás ezen a hegyen.
Préselt táblákban nyög a mész.
Gyémánt-kemény pöröllyel csak a tél,
aztán a hajnalok hidegtündére
adja át s vadul ömlik bele
a dél kohó tüze és hallom,
ahogy feszül, reped házam felett
s recseg házam alatt merev
átlóiban e fehér szerkezet…

szozattovabbacikkhez

Tornai József: Az eső

     Mondd meg az igazat,
   karmolta az ablakpárkányt az eső.
     A szél belerikoltott a szellőzőnyílásokba.
Mondd meg az igazat.
     Miért ne szeretném a földet is?
                      Mondd meg az igazat.
Úgy látszik, a napot ugyanúgy szeretem,
            mint a földet vagy téged.
     Mondd meg az igazat,
                                zokogta egész éjjel
     az ablak üvegén az eső.

Weöres Sándor: A föld az égen

Egy pont az égen,
a föld egén.
Az égen egy pont,
egén a Föld,
keringik saját
keringésüket
s az egyik mindég
hiányzik.
Ez a mennyei hiány.

Az eladó leány

Magyar népballada

Egy özvegy asszonynak egy eladó lánya,
Férjhez akar menni, anyja nem engedi.
A lány az anyjának szavát nem fogadja,
Az anya a lányát szörnyen megátkozta:
– «Vacsora ideig a hideg rázzon ki,
Menyegző idején a lelked menjen ki!»
Először felkiált a kisebbik vőfély:
«Édes anyám asszony, beteg a menyasszony.»
– «Ha beteg, nyugodjék, ha bágyadt, bágyadjék,
Messzünnet utazott, a lány csak alhatnék.»

szozattovabbacikkhez

Nehéz sor

Magyar népballada

Szivárványhavasán
Felnőtt rozmarin szál,
Nem szereti helyét,
El akar bujdosni.

Ki kell onnan venni,
Új földbe kell tenni,
Rózsám ablak’ alá
Kéne palántálni.

Vásárhelyi torony
Körül van kerítve,
Három szál rozmarin
Van belé ültetve.

szozattovabbacikkhez

Szolga-legény

Magyar népballada

«Csillagom, asszonyom
Fizess ki engemet!»
«Én szolgám, én szolgám,
Ne hagyj itt engemet.
Od’adom, od’adom
Sok falkagulyámat!»
«Nem kell nékem, nem kell
A te falka gulyád
Itt van az esztendő
Fizess ki engemet!»

szozattovabbacikkhez

A testvérharc

– A Képes Krónika nyomán –

Nem volt párja Béla hercegnek a csatamezőn, párviadalban is győzhetetlennek tartották, de akármilyen bátor volt is, az udvari cselszövéstől nagyon tartott. Attól félt, hogy az udvariak előbb-utóbb tőrbe csalják, ezért egész háza népével együtt kiköltözött Lengyelországba.
Amikor András király ezt megtudta, nagyon megrémült, és fiát, Salamont rögtön leküldte apósághoz, a német császárhoz. Sok magyar főember is elment Salamonnal, hogy segítséget kérjenek Béla herceg ellen.
Eközben Béla herceg is elment apósához, Miksa lengyel fejedelemhez, és elpanaszolta neki a sérelmeket, amelyeket hazájában szenvedett.
A lengyel fejedelem mindjárt mellé állott: három dandárt adott a hercegnek. Béla herceg pedig nem késlekedett, hanem három lengyel dandárral és magyar csapatokkal visszaindult az országba.
Amikor híre járt, hogy Béla herceg nagy sereggel közeledik, András király sürgetni kezdte a német császárt, hogy küldjön segítséget, mert ha nem, Salamon a magyar trónust elveszíti.

szozattovabbacikkhez

Endre királyfi

– Küküllei János és a Minorita krónikája nyomán –

endre 1Két derék fia volt Károly királynak, az idősebb, Lajos a magyar trónt örökölte, a kisebbik, Endre a szicíliai királyságot.
Endre királyfi, aki feleségül vette a szicíliai király unokáját, teljes joggal uralkodhatott volna, de felesége, Johanna királyné megfosztotta a királyságtól, mert maga akart uralkodni.
Amikor ennek híre járt Magyarországon, a királyi család nagyon elkeseredett, és Erzsébet királyné úrasszony, a két király édesanyja útra készült, hogy kisebbik fiát meglátogassa.
Fényes kísérettel indult útnak a királyné úrasszony, úriasszonyok, nemeslányok, bárók, lovagok és udvarnokok egész sokasága kísérte. Gazdag felszerelést vitt magával, a költségekre huszonhétezer márkát készített elő, Lajos király még négyezer jó aranymárkát küldött utána.
A velenceiek jó szolgálatot tettek: saját költségükön a tengeri útra két gályát szereltek fel a királyné úrasszony számára.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király dicsősége

– Zrínyi Miklós nyomán –

A történetírók elbeszélik, hogy Mátyás király Bécs megszállásakor felettébb nagy bátorsággal, de még nagyobb veszedelemmel forgolódott a bástyák körül.
Az ilyen vakmerőség a fővezérekben nem kívánatos, s nem is dicséretes; egy puskapattanás elpusztíthatja életét és azzal országának minden szerencséjét. Annál inkább kívánatos a bátorság, amely a népnek példát mutat.
Azt írja Plutarkhosz, hogy egyszer egy generális hadjárat után számot adott a maga cselekedeteiről, és akkor egyik katonája szóval ellene támadott, és azt mondta neki:
-    Amint látom, te nagy biztonságban hadakoztál, mert fegyver miatt még a karcolást se látni rajtad annyi időtől fogva. Én pedig, aki ugyanabban a hadjáratban vettem részt, nézd, mennyi becsületes sebet vettem fel hazámért, s nem kíméltem magamat úgy, ahogy te kímélted.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: A citrom

iijozsefII. József császár, aki »kalapos király« néven vonult be a magyar történelembe, a különböző tudományok mellett a zenét is kedvelte. Udvari szimfonikusai gyakorta rendeztek hangversenyeket a bécsi palotában, s ilyenkor az uralkodó sohasem hiányzott.
    Egy alkalommal a császár úgy határozott, hogy a kitűnően működő szimfonikusok mellé egy tizennyolc tagból álló cseh fúvószenekart is alkalmaz. Nem tetszett ez a császárnénak. Kérte Józsefet, hogy mondjon le szándékáról. A császári férj azonban hajthatatlan maradt. A felséges asszony bújában Simeonhoz, az éles eszéről és leleményességéről híres udvari bolondhoz fordult tanácsért. A ravasz fickó azt ajánlotta a császárnénak, hogy ígértesse meg az uralkodóval: ha a nevezett zenekar felsül az udvari bemutatkozón, akkor nem alkalmazza őket, sőt más fúvósokat sem invitál leszerződésre a palotába. Így is történt. A császári ígéret ünnepélyesen elhangzott.

szozattovabbacikkhez

Bársony István: Aki veszít, az fizet

csardaA homoki pusztán alkonyodott és a kis akácerdő sarkán gubbaszkodó csárda csendes magánya körül nagy csörgést műveltek az egymással veszekedő szarkák.

    - Vendég jön – mormolta a babonás vén csárdás, aki még az időjárást is az állatok viselkedéséből tudta előre.

    Ha a szarka csörög, az vendéget jelent. Ha pedig a semlyékes pusztai tóságon nyugtalanok voltak a hókafejű szárcsák és sokat kergették egymást, akkor meg kellett jönni az esőnek.

    A csárdásné egy kicsit már elnyűtt fehérszemély volt; afféle nagyon kinyílt rózsa, amelyik kezdi hullatgatni a szirmait. De a környékbeli csikósok, gulyások nem voltak finnyásak, nem nagyon volt miben válogatniok, hát csak el-ellátogattak a »Kujtorgóba«, ahogy a csárdát az oda kujtorgók elnevezték.

    Márinkó asszony az ura ócska ködmönét foltozgatta a csárda elé kitett hosszú lócán és a vén ember szavára felütötte a fejét.

szozattovabbacikkhez

Farkas Geiza: Gonosz álom

Egy lovagvár termében ültem kényelmes, finom szőrmékkel kipárnázott karosszékben. Ez volt szinte az egyetlen bútordarab a tágas teremben, melynek pedig arányai, színezése, oszlopzata finom, nemes ízlésről tanúskodott.

    Tudtam, hogy a vár igen tágas, erős és hogy egészen az én vérszerinti utódaim lakják. Mi volt már a vár neve és hogy híttak engem magamat, azt bizony elfelejtettem. Mert öreg voltam, nagyon öreg – már több mint kilencszáz éves. Erre az egyre még világosan emlékeztem.

    És amint ott ültem, más, távolabbi emlékek is felmerültek lelkemben. Nem éltem mindig ilyen kényelemben… ifjú koromban nyers állatbőrökbe burkolózva bolyongtam az őserdők rengetegeiben, hogy egy-egy vadat ejtsek éhségem csillapítására, hajlékom sziklabarlang vagy lombkunyhó volt. Hanem gyermekeim már jobb életsort akartak, unokáim még jobbat. Lakásokat építettek, megmunkálták a földet, a juhok gyapjából és a növények rostjából szöveteket fontak – úgy, hogy most harmincad – vagy negyvened – izű unokáimnál immár bőségben és kényelemben élhettem.

szozattovabbacikkhez

N. Jaczkó Olga: Virágzó cseresznyék

               I.

    Kívül voltunk a fürdőkert rácsán, a forrásnál, a tölgyes domboldalon. Egy vén tölgy kiálló gyökerei közt ültem, mint valami mesebeli fekete boszorkány karjaiban. Sárga selyemkendőm lecsüngő végét beleloccsantgatta a szél a hold hullámosan szétfolyó, rokonszínű fényébe. Ő a csapongó selyemrongy elé kúszott és égő arcát kitette zizzenő, enyhe ütéseinek.

    - Én, én kapjam ezt a drága ajándékot – lihegte és nem az érzéketlen anyagok!

    Szeme kéken ragyogott felém a holdfénytől sárgás arcából, mint a borostyánkőbe foglalat zafír. Egész arca remegett, amint beszívta a kendőből a hajam bennmaradt illatát. Hangja az a szaggatott, forró, percegő suttogás lett, mely olyan, mint a szikrák pattogása.

    - Hát soha, soha?

    - Nem lehet!

    - Mivel nem tud megalkudni? Még mindig a lelkiismeret, az Isten?

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Egyszerűen

nyiro1Állok az ablaknál és nézem a hóhullást. Elgyönyörködöm benne, mint a gyermek. A kucsmástetejű hegyi házakat félig betemette a hó. Száz, szent, szép és tiszta minden. Ember, állat alig jár az utcán. Benn ülnek a tűz mellett, s nézik a nyitott cserepes lángját. Az ablakocskákban szorongó virágok piros árnyékot hintenek a hóra. Tele van gyümölcsfával a falu. Vastagon áll minden ágon a hó és szép a világ a sejtelmes, finom hóverésben. A hegyek, erdők fehér tömegei belevesznek a ködös égbe, a torony boldogan szédül a csendben. Nem szabad mozdulni, mikor esik a hó. Szinte bánt, mikor hallom, hogy valaki az ajtó előtt veri a csizmáját, hogy lerúgja a havat róla.

    - Te vagy az, Dénes? – ismerem meg.

    A Márton Káruj legénkéje.

    - Mit akarsz?

    A kölyök szipog, s markássza a vizes sapkáját.

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Kálvária-dalok

        I.
A Kálvária felé.

Ott haladnak!... Ifjak, vének!...
Áhítattal száll az ének
Föl az égnek,
Mint a tömjén, csöndesen.

Ablakomból elmerengve
Nézek, nézek a menetre,
S a keresztre,
Mely szelíden jár elől.

Jámbor, buzgó valamennyi!
Úgy szeretnék köztük lenni,
S menni, menni
Velük együtt, boldogan!

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: Krisztus feltámadt

uressirMondjátok, énekeljétek
egyre és egyre.
Ez az igazság,
hinni kell benne.
Ha nem  lett volna
üres a sír,
igaz a hír,
ma semmi sem lenni.

Tamások dáridója,
gyilkosok orgiája
taposna gyöngyön,
vetésen.
Nem lenne ima, ének,
se özvegyi fátyol,
csak varjú, keselyű
a nagy temetésen.

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Nagycsütörtök

Párákba bújó, néma fák között
kapaszkodik az ég felé, a házak
gomolygó füstje; s mint epébe mártott
spongyát nyújtja, a kálvinisták tornya
a holdkaréjt, a szomjas éjszakának.

Zárd el magad a gyémánt éj elől,
hol kormos arcú, nyurga rémek élnek;
s acélos-zárú, összefont körükből,
gyermek halottak ispilángja kísért
s megrettent hangja, szirmok énekének.

Lapulj a fákhoz s tarlott életed
rejtsd el testvérré kérgesült kezükben…
Boszorkány éj ez. Bomlott, hosszú kontyok
és földre vágyó, kóbor csillagoknak
seprűkre tűzött szemfedője lebben.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf