Gyóni Géza: Anyám

I.

S hogy jött az est, ott álltam én is
A sírok közt, a temetőbe.
Ezer kihamvadt életláng felett
Egykedvűn gyújtott gyertyát, mécseket
A sírok vén, mogorva őre.

Aztán rózsával és babérral
Jöttek az élők, gyászba, csendbe:
Kis árva, özvegy támolyogva,
Letérdepeltek a sírokra -
Imában vigaszért esengve.

S üres szívvel hogy meghúzódtam
Bús, fénytelen hant fája mellett -
Egy lány suhant - kezébe' csokra -
S fölírva a kék szalagokra:
»Anyámnak, a feledhetlennek...«

Fehér kezével oda tette
A sírra, ahol én állottam.
S hogy rám nézett - a szeme mondta:
»De jó is ennek, - nincs halottja...«
S én mondtam: nékem nincs halottam.

Nekem nincs, akit megsirassak,
Halottak napja hogyha támad.
Én nem viszek csokrot a sírra,
Melyen a drága szó fölírva:
»Feledhetetlen, jó anyámnak«...

Oh mint irigyeltem az árvát,
Míg hívő ajkkal súgta, kérte:
»Anyám az égbe, hallgasd meg imám,
Angyalszemeddel jól vigyázz reám,
Vigyázz reám, anyám, az égbe!«

Anyám! Oh, én hiába mondom...
Hallja és - nincsen feleletje...
Anyám, anyám, hallgass, - fiad kiált!
- Reám néz - óh, de nem látja »fiát«...
Halott - és nincsen eltemetve.

Ha mondhatnám egy sírra hullva:
Anyám, vigyázz rám az egekbe!
Óh, sírna, fájna akkor is szívem -
Csak ezt, csak ezt nem kéne tudni, nem:
Halott - és nincsen eltemetve.

Ki innen! El! Mit is keressen
Bús szívvel az halottas kertbe,
Ki nem áldozhat drága sír felett -
S bár bús szeméből könnyek ömlenek -
Halottja van - s nincs eltemetve...

II.

Kicsinye domb, - de nékünk két világ,
A boldogságunk van alatta:
Virágzó fánkról kis testvérvirág
S egy szentnek lelke, öntudatja...

Kicsinyke domb. Nem áll fölötte kő,
Zöld bársonyával moha fedte be.
Halott lakóján élő szemfedő
A jó anyának áldott szelleme...

III.

Ki úgy tudott szeretni gyermeket,
Óh, hogy a lelke halt utána -
Ki földi szívvel nem szerethetett,
Miért is jött az e világra?

Kit meg tud ölni még a veszteség:
Egy szőke gyermek bús halála -
Minek bocsátja földre azt az ég,
Örök bánatra, Golgotára?

Mért nem maradt a csillagok között,
Ragyogva glóriás fejével?...
Halandó testbe, földre költözött,
S lelkére ráborult az éjjel...

IV.

Vagy írva van, hogy már a jónak itt
Nincsen nyugalma?... És egy égi kar,
Hogy meg ne törje földi, bús vihar -
Magának egy-egy lelket kiszakít?...

V.

Miért is tudtál te úgy szeretni,
Ahogy ma nem tud senki, senki -
Még most is itt közöttünk járna
Alvó lelkednek fénysugára.

Míg gyermeked végét lehelte tán -
Miért nem voltál gondtalan, vidám,
Mint a divatos asszonyok...
Még most is élne mosolyod!

Jólelke vesztett kis házunkba
Mi sem maradtunk vón magunkra -
Vidáman telne most is esténk,
És téged mindig nem keresnénk.

Utam se volna bús a házig,
Hol most a lelked úgy hiányzik.
És öt gyermeknek a szívébe
Nem volna most egy szentnek képe.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 10 11 TriaNON harangja EST attila1017 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf