Gyóni Géza: Levél Nyugatra

Hol vagytok most, kis „intellektüellek”,
Kiket bús század baljós vége ellett?
Szent nyugat előtt rajongva térdeplők,
Kik lehánytatok minden józan gyeplőt;
Gúnyos mosolygók ideálra, honra,
Kiknek a „New-York” volt a Pantheonja;
Kik ígértétek a szent Holnapot,
S akik tegnap is hátra voltatok.

Hol vagytok mostan, fránya franciások,
Kis erótikák, tucatóriások?
Csörög-e még a sok kis szélkereplő,
Amelynek szép volt minden, ami szeplő?
Magyart és múltat szánva nézdelők,
Nyugati szesztől kótyagos velők,
Koraszült bölcsek, véznák, betegek,
Mit érez mostan horpadt melletek?

szozattovabbacikkhez

Szentjánosi Csaba: Bella Istvánnak, nem csak Emlékéve kapcsán!

A betűk: cérnaszálak,
elszakad bennük a gondolat,
az elmúlás súlytalanságában-
az élet súlya mégis megmarad.
 
István versei most is kihajtanak,
új látásmódot hoznak létre,
soraira száll lelkünk,
mint bogarak a fényre.
 
De fűtűszálak is betűi:
lelke most is meleget ad,
a tengerpart karimájában-
az éj letett nagy kalap.
 
szozattovabbacikkhez

Kiss Jenő: Márton Áron

Ecce sacerdos magnus! – ím a főpap!
fiatal fővel fők közt is a fő!
tüzes szeméből pillagyújtó hő csap,
a gyűrűjében megvillan a kő.

A Gondviselés nem adhatta volna
méltóbb kezébe a pásztorbotot,
mint Néki, aki egykor – drága csorda! –
pipék meg bárányok pásztora volt.

Köszöntsük Őt, az új s a régi pásztort,
kit megszületni földes szoba látott,
köszöntsük condrás népek gyermekét!

Felé tekintünk most e pusztaságon,
hogyha főpap, legyen valóban Áron:
fakassza rügybe sorsunk vesszejét!

                                               1939

Marton Aron

Reményik Sándor: Látlak…

remenyik sandorLátlak mintegy lázálmaimban,
Szikla, barbár igazság szirtje,
Látlak borzongató álomban,
S mégis kegyetlen-élesen –
Látlak milliófejű szörnyeteg,
Igazságtevő szervezettség,
Látlak, háborús hatalom,
S háborúvégi összedűltség,
Látlak falanszter, látlak új világ,
Látlak rettentő Rend –
Neked csak az számíthat majd,
Aki hasznot hajt, kézzelfoghatót,
Neked csak munkások és katonák,
Nők, akik minél többet szülnek,
Erdők, amelyek kitermelhetők,
Neked csak mézet csorgató virágok,
Gyümölcsök, melyek kifacsarhatók,
Kihasználhatók az utolsó cseppig,
Neked csak árucsarnok-templomok,

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Az új kenyér

Itt vagy tehát! megjöttél végre!
Kiért küzdelmes munkát végze
A mindig áldozó erény.
Az év, mely halva született, -
Midőn te megjelensz, letelt,
Óh várt, óh áldott új kenyér!

Boldog hazánk, hol egykor ingyen
Termett a jóból édes minden,
Még annak is, aki henyélt
Ki azt is, aki téged kővel,
Kenyérrel dobtad vissza, jövel.
Áldd s becsüld meg az új kenyért.

Nézd, a kalászban minden búza –
Szemet Istenkép koszorúzza.
Aranyt hullámzik a fenyér.
A Jézus mondá a kenyérre:
„Én testem ez.” E mondat érve:
Valóban az vagy új kenyér.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
Örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér!

Mécs László: Malmok

Az élet folyója titkosan eredve
végtelenből indult s végtelenbe törtet…
Láthatatlan titokzatos partja, habja, medre.

Csak azt tudjuk: kisebb nagyobb malmok állnak:
embersorsok állnak, a kerekek járnak
– s még a színét se láthatjuk víznek vagy molnárnak…

Az egyik malomban boldogságot őröl
másban őrültséget, kínos komolyságot,
harmadikban fájdalom-liszt hull a malomkőről…

A nagyapám malmán mannaliszt-kegyelmet,
böjtöt, imát őrölt… (Régi Magyarország
minden híres búcsújára gyalogosan elment…)

Malom

szozattovabbacikkhez

Diószeghy Dezső: Nyári vihar

Hajlonganak a fák, mint néma lakájok,
Ágaikat haragos szél cibálja,
Messziről látszanak apró villanások,
Virág a kelyhét szomjasan kitárja.

Jött a vihar, pusztulást hozott magával,
A sötétség rémei jártak táncot,
Ledőlt a tölgy, mely széles koronával
A törpe fák közül messzire kilátszott.

Lapulva, félve a bozótok alján,
Esőtől éled fű, virág és csalán,
Felsarjad az élet ezer alakban.

Élet a halál apró villanása,
Ledöntve az élet erős óriása,
Némán hever a nyári alkonyatban.

nyárivihar

Garay János: Szép Balaton tavában

balaton0   Szép Balaton tavában
Megfürdött az ég.
Azóta lett vizének
Hullámjátéka kék.

   A föld haragra lobbant
E vakmerény miatt,
S epéje zöldre festé
A kék hullámokat.

   A víz mindkét hívének
Megtartá emlékét;
Az égnek tiszta kékjét,
A földnek zöld színét.

   Csendes szelíd időben
Azúrszínben ragyog;
Föld haragos zöldében,
Ha keble háborog.

Lampért Géza: Regösének a Balatonról

Hazaszerző harcok hőse
Elindula: Öcsöb, Őse,
Két nagy vitéz kapitány,
Jó turáni paripán.

Almád hegyét hogy elérték,
– Valóság-e vagy tündérség?
Álom incselg-e velük?…
Dagadozott kebelük!

Világot járt két vitézek,
Ha amott már széjjelnéztek,
Várt rájuk sok szép vidék –
Sehol ilyen, soha még!

Tündérszép tó… lágyan tartja
Átölelve ékes partja:
Bérces-halmos, üde zöld,
Nádas-füzes, tünde föld…

szozattovabbacikkhez

Szabó Ferenc: Kamaszkori nyár

Aranyló búzatáblák hajlatán
vígan hempereg a kamasz-szél
tücskök ciripelnek boldogan
megállok a tábla szélinél
hol egy pipacs meg egy búzavirág
vérpirosan és égszínkéken
valamit sugdos egymásnak
mint szerelmes kamaszlányok
ha kedves fiúra találnak

pipacs1

szozattovabbacikkhez

Tamási Lajos: Nyárvégi viharok

Torlódnak súlyosan az égnek lobogó fellegei,
felzúg az esti szél, fekete hárfáit megzengeti.

Először mintha kél távoli üzenet, halk fuvalom,
esteli utakon fölveti fejét az ember és föl a barom.

Elpilledt virágok rezzenő, fölriadt harangja szól,
gyanakvó szarvas a zengetett szelekre rászimatol.

Megdűlnek füvei, szerelmes zsongásból lehűl a rét,
zöld tücsök elejti aranyos-szólású hegedűjét.

Vadászó röptében figyelve, zúgva leszáll,
páncélos szárnyait ejti a fekete szarvasbogár.

Vonatok kerekén gyorsulva szökken a sebes futás,
mélyebb a mozdonyok torkán a mély dohogás.

Távoli intés szól, puhán még, lágy üzenet,
fordulván szárunkon egymásra néznek a falevelek.

szozattovabbacikkhez

Báró Jenő

– magyar népballada –

Este későn ragyognak a csillagok
Báró Jenő a faluban andalog.
«Édes anyám eresszen ki hozzája,
Fáj a szívem, majd meghasad utána.»

«Kedves lányom, ráérsz te még kimenni;
Ráérsz te még a báróval beszélni.»
«Édes anyám, addig élem világom,
Míg a báró sötétbe’ jár utánam.»

…Báró Jenő azt tette fel magába’,
Dupla csövű fegyvere lesz halála.
Megtöltötte dupla csövű pisztolyát,
Bá Jenő úgy lőtte agyon magát.

Báró Jenőt beviszik a városba,
Szeretője a kapuban siratja,
Eszébe jut piros bárós cipője,
Nem lesz többet a báró szeretője.

szozattovabbacikkhez

Fújdogál a szellő

– magyar népballada –

«Fujdogál a szellő
A Nájgebáj felől,
Rossz híreket hallok
Az én fiam felől…»

«Ne csodálkozz anyám,
Hogy én sárga vagyok:
Kilenc esztendeje,
Hogy én itt hervadok.»

«Halottad-e hírét
Híres Nájgebájnak?
Hát a benne lévő
Sötét áristomnak?»

«Nájgebáji urak
Tizenketten vannak.
Mind a tizenketten
Rólam tanácskoznak.»

szozattovabbacikkhez

Gyöne Józsi

– magyar népballada –

Gyöne Józsi négy szép ökrét
Béfogá ő a járomba
S a nagy utcán leindítá,
faragasHát Szőcs Máris a kapuba
Azt kiáltja teli szájjal:
«Józsi, Józsi, Gyöne Józsi,
Ne menj a rétre takarni;
Ha a rétre mész takarni,
Ne menj a vízre feredni!
Kilenc rendet feltakara,
Tizedikhez hozzáfoga.
«Lovász Józsi, jó barátom,
Feredjünk meg, azt kívánom!»
– «Én nem bánom jó barátom,
Nagy kedved van reá, látom.»
Leüle a víz martjára,
Lehúzá fényes csizmáját,
Abaposztó harisnyáját,
Leveté selymes bundáját,
Leoldá selyem ruhát
A derekán átalköté.

szozattovabbacikkhez

Budán csak egyszer volt kutyavásár

– Nógrádi népmonda nyomán –

Egyik alkalommal, ahogy megy a határban Mátyás király, ott lát egy szegény embert két rossz lovon szántani. De igazán olyan rossz lovak voltak, hogy meg kellett őket magázni, hogy továbbvonszolják az ekét.
   Mátyás király odaköszön:
   -    Adjon Isten jó napot, jó munkát! Halad-e valahogy?
   Fogadja a szegény ember:
   -    Adjon Isten, én haladni csak haladnék, de a lovaim olyan gyengék, minden pillanatban várom, hogy kidőljenek.
   -    Hát miért nem abrakolja őket jobban?
   -    Haj, abrak, abrak! Bárcsak a családomnak kenyere volna, de s e családomnak, s lovamnak ennivalója nincs!
   A szegény ember szomszédjában szánt egy gazdag paraszt olyan négy lovon, hogy majdnem elrepülnek az ekével.
   Azt mondja Mátyás király a szegény embernek:
   -    Miért nem szól a szomszédjának, hogy segítse kifordítani magának ezt a földet:
   -    Hej, kérem, ez olyan büszke, nyakas paraszt, hogy az ilyen magamfajta emberrel szóba sem áll. Tán még a levegőt is irigyli tőlünk.

szozattovabbacikkhez

Hunyadi János halála

– Thuróczi János krónikája nyomán –

Kora ifjúságától kezdve folytonosan háborúzott, a kormányzás gondja is elfárasztotta: Hunyadi János korán megöregedett. Amikor seregét ragályos betegség támadta meg, nem hagyta el a vitézeket, és maga is súlyosan megbetegedett. Ekkor Zimonyba vitték, és hű társa, Kapisztránói János szerzetes attól kezdve mindig az ágya mellett ült, és imádkozott érte.
   Amikor Hunyadi János lelkét visszaadta a Megváltójának, nagy siralom támadt az egész országban. De nemcsak Magyarországon siratták: az egész kereszténység megrendülten gyászolta legjobb vitézét. Fenn a magas égboltozat csillagai előre megjósolták halálát: nem sokkal halála előtt történt, hogy egy csodálatos üstökös jelent meg a magas levegőégben.
   Amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta:
   -    Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között.
   Egykor Krőzus, a hatalmas Lüdia királya, akinek nagy birodalma, gazdagsága és szép családja volt, azt mondta Szolón athéni bölcsnek:
   -    Hiszed-e, hogy én boldog vagyok?

szozattovabbacikkhez

Szent István király intelmei

– Szent István legendája nyomán –

Fáradtságos, nehéz munkával térítette és kormányozta népét a szent király. Sokat tapasztalt, tudós könyveket is olvasott, ezért szigorú, de helyes törvényekkel tartotta féken a nemrég megtért magyarokat.
   Gazdag tapasztalatát, sok tudományát fiára, Imre hercegre akarta hagyni, hogy ő vezesse tovább a népet azon az úton, amelyen István király elindította. Ezért mindent írásba foglalt, és írásának ilyen címet adott: Szent István király intelmei Imre herceg számára.
Szent István király azt írta az Intelmekben:
    „Édes fiam! Valahányszor ítéletet kell hoznod egy ügyben: ne heveskedj, ne esküdözz, hogy bizony lakolni fog a bűnös. Te magad ne is hozz ítéletet, mert ezáltal megcsorbítod a királyi méltóságot, hanem bízd meg ezzel az illetékes bírákat, hadd ítéljenek ők a törvény szerint. Ha pedig olyan kerül eléd, amelyben magadnak kell bíráskodni, türelemmel és könyörülettel hozz ítéletet.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A lantos házassága

Volt egyszer egy szegény királyleány. Édesanyja talán soha nem is volt, királyapja pedig meghalt, amikor a királyleány még kurta szoknyában járt. Az új király, akit megkoronáztak, haragos ember volt és kikergette a kis árvát a várkastélyából, hogy menjen Isten hírével. Semmit se adott neki az apai jussából, csak egy ócska aranykoronát, mivelhogy egy királyleány mégse lehet el aranykorona nélkül.

    Az árva királyleány elvonult a kék hegyekbe és ott koldulással tengette életét. A skarlát ruhácskája hamarosan elrongyolódott, mezítláb járt, csak a fején lévő aranykorona mutatta, hogy igazi királyleány. Irgalmas szívű parasztemberek hol egy darabka kenyeret, hol egy krajcárkát adtak neki, abból élt.

    Amikor már nagyleány volt, egyszer az erdőbe ment epret szedni. Amint szedegeti az epret, lódobogást hall. Fehér paripán egy kóborló lantos jött arra. A vállán a hegedűje függött, amelynek három aranyhúrja volt.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király

Örökös főszerkesztőnknek 1939-ben jelent meg az Atheneum kiadásában első és egyetlen történelmi fogantatású szépprózai műve. Politikusok sem előtte, sem utána sem nagyon írtak hasonló műveket. A költő Zrínyi Miklós akkor írta meg Mátyás királyunk életrajzát, amikor látta, hogy a Habsburgok nem akarják visszaállítani hazánk függetlenségét. Nyilván így érzett már Kisgazdapárti országgyűlési képviselőként 1939-ben Bajcsy is. További méltatás helyett álljon alább a szerző előszava. A regényt 12 egyenlő részben, két fejezetenként közöljük majd a Szózat hasábjain az elkövetkezendő egy évben.

-cspb-

*

     

    »Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt.

    Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte fél évezreddel Szent István után, hogy illeszkedett bele, beleilleszkedett-e valójában az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába…

    A másik: ennek az átlagos és egyre általánosabbá váló történetírói szemléletnek, mely valahogy párhuzamosan halad az egészségtelenül és veszedelmesen erősbödő mindenféle idegentisztelettel a mai Magyarországon, élesen ellentmond Mátyás király és a mátyási birodalom kérdésében elsősorban régebbi történetírásunk, de a II. Zrínyi Miklós csodálatos géniusza is, mindenekfölött pedig a magyar nép ösztöne, lángeszű emlékezése, ítélete és halhatatlan szeretete – melyiknek van hát igaza?«

     

vitéz Bajcsy- Zsilinszky Endre

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Miháj

A fák duzzadtan nyújtóztak, a madarak szárították harmatos hátukat a kelő napfényben. A távolban báránykák reszkettek erőtlen lábukon és a ködtől ezüst bajsza lett a pásztornak. A favágók füstje kéken csavarodott fel az ég felé. A fatetők közt járt a szél és remegtek a frissen rügyező ágak a fejszék csapása miatt. A favágók felnéztek minden fára, hogy a dőlés irányát kiszámítsák, s ilyenkor hideg ködeső hullott fekete arcukra. Távol a szirtfalak mögött megzavart medve vonult tova alázatosan, mintha olvasót mondana. Finom tavaszi nesz kélt mindenütt, mintha az alig hajtott füvecskék híreket suttognának egymásnak. Furcsa illatok kábítottak és édes lett a nyál az ember szájában. A csorda a csiki oldalon a vályúknál állott s a nagy fehér állatok magasra tartott fekete szájáról hosszan csurgott le a víz, mikor elbődültek:

-Jó vizet ittem!

Az őzek indokolatlanul megfutamodtak és hirtelen megálltak, mintha eszükbe jutott volna valami. Finom orrocskájukat egymáshoz értették és azt mondották:

-Semmi sem esik olyan jól ilyenkor, mint a csók!

Arról azonban senki, semmi sem tudott, hogy az éccaka a Szabadi Miháj kalyibájában meghót Julika, a leánka. Csak akkor ijedtek meg mindenek, mikor Miháj kiállott a kalyiba szájába és rekedt-keservesen elbődült:

-Meghót!

A favágók lassan, kényelmesen odacammogtak, megnézték, fejcsóválva valamit morogtak és újra visszamentek a fák közé és újra vágni kezdték a fát.

Julika pedig ott feküdt a puszta földön. Színes, szőttes rokolyácska volt rajta. Len haján még csillogott a halálverejték, arcocskája piros volt és a nyakára kötött pántlika gyűrött volt a küzdelemtől. Szelíd, szép harmat-leányka volt, mintha csak aludnék. Még egy kis napfolt is hullott rája, ami még szebbé tette.

szozattovabbacikkhez

Zerdahelyi József: Szerpecsenye

A szeptember végi alkonyati napsugár sárgán nézett be a kúria nyitott ablakán. Rá lehetett látni a vén gesztenyefára, amelyik még feketén állotta az ősz éjjeli támadásait, csak az üres gesztenye-foncsorok mutatták rajta a nyár végét.

Erőteljes kopogás hangzott. Nyomában kinyíltaz ajtó és nehézcsizmás nagy ember lépett be rajta. Tisztelettudóan állott meg a behúzott ajtó mellett.

-Jóestét kívánok érdemes nagyságos uram!…

-Na, mit hozott öreg – pillantott rá a földesura az írásai felett. – Megjárta a makkot?

-Azér jöttem, jelenteni akarom – mondta a szókat külön-külön Csák István, az öreg kondás-számadó, mint aki tudja a beszéd fontosságát. A hangjában önérzet volt és hűség.

A földesura hátravetette magát a széken, szembe nézett a régi szolgával. úgy hallgatta.

-Megjártam, meg, az egészet, mind a négy erdőt. Csak úgy húzza a gallyát… perdül is belőle. Felveszem… férges. Mindegyik férges. Kiette a féreg a húsát. A haja van csak. Liha akár a polyva… Olyan a…

-Hát akkor?

-Bizony, bizony, ha csak az volna, ami most lepereg, éhen dögölhetne a disznó. Sok féreg van benne nagyon… Nem tudom, hogy lesz. Mer, ha az mind, ami a gallyát húzza, lepereg a harasztba, oszt hiba nélkül volna, megérne egy nyáj südeléket… Ezt nem lehet tudni!… Osztán kihajtjuk az egész disznót… a fiasokat is?

-Azt is.

-Legjobb vóna a Bikkes orom nekünk. Csak messze van a víz, igaz… a közepin van az erdőnek, a hozzájárás se istenes, igaz… gazos is… baj, de hát az orom termi a jó makkot. Elfújja onnan a férget a szél, nem tud ott megmaradni… Hát aztán hány erdőt vennénk meg?

-Csak az egyik darabot, mert biztosan sokan licitálnak, drága lesz, sok a disznó ezidén. Mit gondolsz, mennyi kellene?

-A fiasok, a südő… meg a malac… Ötszáz disznóra… Ki lesz a szomszéd? Mer, ha valami csirketolvaj, akkor bele se fogjónk.

szozattovabbacikkhez

Imre Flóra: Sapphicus

Lázverő féltés remegése rázza
Védtelen testem, ha csak egy mosolyt is
Másra villantasz, ha csak egy szavaddal
   Más felel fordulsz,

Görcsbe rándulnak koszorúeremnek
Izmai, s sziklák tömik el a torkom,
Hogy szemedbe nézhet akárki, melléd
   Léphet az utcán,

sappho

szozattovabbacikkhez

Kosztolányi Dezső: Szerelmesek

A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan-égő drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávolodnak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet,
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.

Nagy László: Szerelem emléke

Szerelem emléke, viráglámpa
tabáni tulipánfa
világíts belső éjszakánkba
mert szívünk megvakult
beborult, elvadult
kitörve édes vonzalomból
átkozott csillagként csak rombol
tördeli párját
szeretőjére halált gondol
viráglámpa
tabáni tulipánfa
ragyogd be szívünk éjszakáját!

nagylaszlo

Vidor Miklós: A tékozló

Kevés minden időm tehozzád
s nekem úgy kellene a szabadság!

De mire való a szabadság
ha nem juthatok tőle hozzád?

És mire te ha éppen tőled
sosem érhetem be időmet?

Míg végre hunyorogva vénen
magamra nem hagysz az időben

S én szabadságomra maradtan
mi volt s mi nem volt elsirattam

és végképp elszakítva tőled
az üres öröklétben élek

Rákos Sándor: Virágének

Én téged gondolni se merlek,
félek, a szemem kibeszélné.
Nincs merszem szólni közeledben,
mert megtudhatnák egy szavamból.
Kitépném a nyelvemet is,
ha félálomban megnevezne.
Mást szól a szívem, mást a szám,
fulladok a növő titoktól.
Morajlik bennem életed,
mint hars tenger a kőmederben.
Ki vagy te, mondd, hogy testedért
úgy hallgatok, mint a gazember,
s a lángpallost is vállalom,
mellyel lesújt rám az ítélet?

Juhász Gyula: Annabál

juhaszLelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak táncoló csapatja.
Ma nincs enyészet, mélabú, halál,
Ma zászlaját a mámor fölragadja
S a szív, vert életem haló patakja
Ma megdagad száz zsongó látomással
S a szerelem mély tengerébe áthal.

Ma újra koszorút fon az öröm
És nászi fáklyát lenget a dicsőség,
S a jövendőség kapuját töröm
S látom magam, győzelmek ifjú hősét
És vár a nagy, a holdasan zengő rét,
Hogy sírva a gyönyörtől ráfeküdjem
Alélva boldog nyáréji derűben.

szozattovabbacikkhez

Lisznyai Kálmán: Hej ez előtt…

Hej ezelőtt olyan voltam,
Mint az énekes madár;
S most olyan néma a lelkem,
Mint az elhagyott határ,
Bevéstem lágy panaszomat
Egy nagy kemény kőbe;
Felszivárgott a haragom
A tüzes mennykőbe.

Azt a sok szép szót sajnálom,
Miket gyöngyként szórtam rá:
Szívem hitét, reménységét
Egészen rá pazarlá.
Széttépett reménységemből
Nincsen már egy szál is, –
Bánatomból nótát csinál
Még a kis madár is!

Vályi Nagy Géza: Ungvár

Te is megtértél kárpátalji saslak;
Hét harcos törzsünk első tábora,
Árpád ült itt négynapos áldomást.
És itt nyerített csótáros lova.
A hét vezér itt omlott a földre,
S illette csókkal az áldott rögöt,
Eger hősének bölcsőjét ringattad,
És megálltál a nagy próbák között!
Miénk vagy újra: bércövezte vár;
Bercsényi szellemárnya visszajár!

ungvar

Bella István: Sirató

Visky Árpád élő ravatalánál

Woyzeck, szabad vagy! Szabad, akár az isten!
Mint újszülött halott, aki most születik meg.
Meggémberedett testedet leveszik keresztfádról,
fektetnek a földre, félrenyaklott fődet
visszaegyenesítik, s mintha szavaidat,
megnyúlt nyelved visszagyömködik a szádba,
eltört nyakcsigolyád reccsen valamit még
halálod membránján át, mintha te akarnál
telefonálni – túlról – most nem hallunk és nem értünk.

Mért adtad föl magad, mondd, mért jelentetted föl
a dögvésznek életed, s mért adtad föl, miért?
Ha már tilos volt játszani szín, deszka – játsztál volna,
Woyzeck, a madaraknak, a siketnéma fáknak,
csikasz farkasoknak, medvéknek a havasban,
kupica-fényű csillagból ittál vón verset,
Ady-remegésű negyvenhétévig-félés,
mért játszasz most ott, hol vallató vaku villog,
taps helyett föld dörög, s bonckés súgja a végszót.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Gyóni Géza versei.

Lengyel mezőkön, tábortüzek komor lángja mellett lángba szökött egy csöndben lappangó szikra: Gyóni Géza költészete. Az ostromlott Przemysl-várában csöndes éjféli órában, ha szűnt az ágyúdörgés, nyomdagépek zakatolása ujjongott fel halkan a hallgató csillagokhoz, hogy íme: az embertelenség éjszakáiban ihletett lelkek visszaimádkozzák a kultúrát, selyem finom virágok hajtanak a vadság őstelevényéből s a vér esője nemcsak kétségbeeséssel telíti csordultig a lélekvedreket, hanem a véreső után még illatozni is tud a lélek, mint heves nyári zápor után a fiatal fenyves. Zúgtak a kultúra harangjai, a nyomdagépek: Gyóni Géza versei készültek tízezer példányban, lelki kenyérnek a várvédő sereg számára, hogy a befolyó jövedelem majd valódi kenyérré változzék az elesettek hozzátartozóinak kezében. Nem tudom, ez a valódi kenyér milyen lesz majd s a fokozódó drágaság mellett mennyire lesz élvezhető. 

szozattovabbacikkhez

Szalatnai Rezső: A pozsonyi Gyóni Géza

Nagyon sajnálom, hogy Jankó Zoltán nem írta le Gyóni-emlékeit, s mi nem nógattuk erre idősb barátunkat, ki sorra akarta venni emlékeit, mikor végre annyiféle kezdeményezés és aprómunka után öreg korára író lett. Kiderült, született elbeszélő. De már csak hónapjai voltak az életből. A szándékból és erőből csak a csallóközi gyermekkori élményekre jutott, a pozsonyi éveket nem rögzítette le. Kár érte, mert például Gyóni pozsonyi éveiről Jankó Zoltán tudott volna bőven, hitelesen és szépen vallani. Barátok voltak ugyanis, a fiatal evangélikus teológus, a költő, és az érzékeny, nem mindennapi műveltségű, szép magyar kiejtéssel beszélő köztisztviselő. Asztaltársaságuk volt, ismerték a pozsonyi vendéglők borát, magyar konyháinak főztjét, kirándultak a hegyekbe, a Kis-Kárpátokba. Gyóni Géza irodalmi megjelenése Jankó Zoltán kíséretében jött létre. Kedélyük is rokon volt, életformájuk és szenvedélyük hozta közel őket.

szozattovabbacikkhez

Gy. Czikle Valéria: Érted megyünk!

- Gyóni Géza emlékének -

Messze bús temető nagy Oroszországba,
Süppedt, gyepvert sírhant korhadt keresztfája,
Porladozó csontok…egy név…szent fogalom…
Harcos magyar költő, feléd száll…száll dalom.

Hazád szíve dobban, szólal hazád lelke,
Hősünk, dicső fiúnk, élsz, élsz mindörökre,
Míg magyar szó csendül, míg magyar kalász nő,
Míg ring magyar bölcső, míg áll a határkő!...
Míg gügyögő ajkak öreg estre térnek,
- Ősi dicsőségről ameddig regélnek.

szozattovabbacikkhez

Vajthó László: Egy igaz poéta halálára

- Gyóni Géza elhunyta alkalmából -

Poétasors ez a világ óta,
Embere új, de régi a nóta.
Hős mostohái való életnek
Sohsem aratnak, mindig csak vetnek.
Tavaszi rónán tarlókon járnak,
Nem ragyog rájuk virágvasárnap;
Eszmék tüzében fogynak halálig.
A mihez nyúlnak, mind porrá válik;
Rajtuk a hajsza sebet ezert üt,
Falat kenyérért kéri a lelkük;
S ők csak rohannak, félig már halva.
Százszor felállnak egy bűvös dalra;
Nevet a távol: majd holnap, holnap!
S Ígéret földjén összeomolnak.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Az én utam

Az én utam nem híves
Csöndes tanyákra visz,
Hol békés, néma szántók
Lassú esőre várnak.
Az én utam két sorban
Kis házak nem szegik,
Sem jószagú szegfűi
Pihegő lomha nyárnak.

Nem boldog révbeérők
Útja az én utam.
Ne is jöjjön velem,
Kinek van célja, álma.
És asszony, az se jöjjön,
Kit szelíd anyaság
És csöndes otthon csábít,
Mert vissza nem találna.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Baky testvérnek!

Testvér, kit visz már boldog végzeted,
Vezessen haza Őrangyalod szárnya!
S ha békén ölelsz nőt és gyermeket,
Gondolj majd néha bús Szibériára!

Testvér, kit visz már boldog végzeted,
Áldd meg helyettünk a Tisza vidékét,
S kiknél többet bűnös sem szenvedett,
Küldd el nekünk a boldogságos békét!

                                       1916. jan. 5.

sziberia

Gyóni Géza: Van egy falu

    I.
Van egy falu, - fehérfalú
Templom van a közepében.
Nekem az a kicsiny haza
Legkedvesebb menedékem.
Csendszerető, szántó-vető,
Egyszerű nép lakik benne -
Baja bár száz, sosem lármáz -
Rábízza a jó Istenre...
Mégis hogyha városokba'
Zúgni hallom már a népet;
Sorsa ellen békületlen...
Tudja Isten, mitől - félek...
Úgy ostromol itt a nyomor,
Mely kőházak falát rágja.

szozattovabbacikkhez

Kétszáz éve született a feledésre kárhoztatott neves felvidéki tudós, Erdélyi János

erdelyijanos1A felvidéki magyarságnak és a református egyháznak kiemelkedő egyénisége Erdélyi János, a reformkor jeles személyisége születésének 200. évfordulója volt április 1-én. Ráadásul ez egy igazi családtörténeti kuriózum, hisz Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós[ld. Parasztbiblia/ Szózat-Archívum-Értékeink] és T. Erdélyi Ilona irodalomtörténész élete és munkássága méltó folytatása a nagyapa és az apa életművének, akik egyébként 2011 óta a felföldi Gellér község díszpolgárai. Erdélyi munkássága pedig oly sokrétű, hogy e rövidre szabott írásban szinte lehetetlen mindegyik területére részletesen kitérni. A Szózat havilap – Értékeink – rovatában rendszeresen fogunk közölni munkáiból, egy, mostanában birtokunkba került könyvéből.

    *

Szinnyei József [Magyar Írók Élete és Munkái] lexikonának adatai szerint 1814. április 1-én született a ma Nagykaposhoz tartozó városrészben: Kiskaposon az egykori Ung vármegyében. Szülei [ahogy a későbbi költő, a sárospataki református főiskola tudós professzora írja] telkes parasztok, írni-olvasni tudó emberek.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Népköltészetről

erdelyijanosHol a történetírás elhallgat, s mintegy szürkületbe vész a régiségbúvárok vizsgálódása, még nem esett ki egészen a vezérfonal kezünkből, még van egy szövétnek, mely azontúl is világot vet az életre, s az idő szellemére. Itt többé nem a történetírás szól, hanem maga a történetek komoly múzsája; nem az adatok bizonyítnak, hanem az élet áll elő legsajátosb másvilágában a költészetben, mely bűvös tükör gyanánt akkor is híven mutatja az életet, mikor már lejárta idejét. Így minden népnek előbb van költészete, mint históriája, vagy inkább a költészet minden história, mely hagyományok, énekek és dalokban száll firól fira, időrül időre, mint szent örökség.

    Micsoda változásokon megy keresztül egyes nép, míg a Jóisten tudja hol egyszerre vagy lassanként, mint egy érdekű tömeg áll elő s kezdi elfoglalni helyét a világ történeteiben, erre nehéz a felelet; mert öngyermekségéről senki nem tud, más népek pedig csak azon időben gondolnak vele, mikor jelentőségre kezd vergődni vagy vergődött is már. E szerint a népek születésérül szóló keresztlevelet a história ki nem adhatja. Ritka nép is hal meg azon a földön, melyen született. De mi hívja őt mintegy szerencsét keresni a világon?

szozattovabbacikkhez

Dankó Pista

265px Dankó Pista és édesanyja158 éve, 1858. július 13-án született Dankó Pista cigányprímás, dal- és nótaszerző, daltársulat-igazgató Szeged-fölsőtanyán [ma Szatymaz], Budapesten hunyt el 1903. március 29-én.

Muzsikus cigánycsalád leszármazottja, s már 15 évesen saját zenekara élén játszik. Döntő fordulat életében a költő Pósa Lajossal való megismerkedése. "Ettől fogva nem is válik el a két név egymástól, és míg magyar nótát dalolnak a világon, addig mindig együtt emlegetik nevüket" - mondja róluk Móra Ferenc. - "A költő karjára vette a cigányt, és halálos holtáig el nem hagyta többet." Dankó rövid élete során több mint félezer dallamot, nótát komponál, melyek a magyar nóta történetének egyik legnagyobb alakjává teszik. A Dankó-nóta jelentősége túlmutat önmagán, hisz oly korban történik mindez, amelyben a magyarságunk megtartóereje a tét, vagy ahogy Ady mondja:

Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten,
Akinek a lelke elvágyódik innen,
Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
Akinek a lelke magyar földön árva,
Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
A te duhajságod, a te kacagásod...
Visszaadtál nekem egy vesztett világot!..."

szozattovabbacikkhez

DANKÓ PISTA LEVELE PÓSA LAJOSHOZ

Előszó a Pataki leányok  népszínműhöz


   T. Pósa Úr!

   Kossuth Lajos névestéjén múlt tíz esztendeje, mikor lelkem egész melegével egy furcsa köpenyeges embernek az ékesszólásain úgy elgyönyörködtem, hogy a szívem majd kiugrott, hegedűm nyakát pedig fojtogatni kezdtem, s keservesebbnél keservesebb dallamokat iparkodtam belőle kicsalni, hogy némileg visszaad‐ hassam zenében annak a remek beszédnek igazi szépségét. Igen! Én még életemben annál szebben, lelkesebben nem hallottam Kossuth Lajost dicsőíteni. Mintha tündérország minden szépségeivel, minden gyöngyeivel lettek volna kirakva azok a verssorok, amelyek annak a furcsa köpenyeges embernek az ajkáról elhangzottak.  Ki lehet ez az ember, akinek a szájából ezeket a magasztos szavakat hallottam, kérdem egyik úrtól, aki szintén Kossuth Lajost jött ünnepelni.   – Hát biz’ az, Pista barátom, egy költő – felelte a kérdezett lelkesedve.   – Költő!?   – Költő bizony, még pedig nemcsak Kossuth‐verseket tud költeni, hanem olyan nótákat is, amelyek ha a maga hegedűjében benne volnának, vagy meg tudná őket kottázni, még híres emberré válhatnék, és úgy repülne, mint a madár.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Dankó Pista

dankopistaNem jó, nem jó minden este a fonóba eljárni...

énekelte ablaktisztogatás közben egy kis cseléd a nyolcvanas évek vége felé az udvarunkban és én, óvodás gyerek, oly áhítattal hallgattam, mint egykoron Gellért püspök a szolgálóleányt, aki a kézimalom mellett dúdolgatta a magyarok szimfóniáját. Nem is sejtettem, hogy ez a verbunkos ütemű nóta egy időben és egy utcában született velem és hogy az a viaszos arcú, tétova járású, fiatal cigány, aki esténkint hóna alatt a hegedűvel az öreg Hungáriába sietett, a költője ennek a nótának. Hajnalodó lelkem sokáig ringatózott a bűbájos ritmusokon, talán éppen akkor nyiladozott benne legelőször a poézis virága. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok dallam termett a cigány szívében, az Ipar utcai apró házak helyén a tudomány palotái emelkedtek, a nóták apjának márvány alakja méláz a szőke folyó partján, őt magát huszonöt esztendeje királyokat megillető pompával és a legjobbakat megsirató részvéttel kísértük utolsó útjára a szegedi temetőbe, de ami a legfőbb dicsőség, dalai élnek, szájról-szájra, szívből szívbe szállnak drága kincseiként szegény magyarságnak.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Dankó

Kanyargó Ér mentén fekete, magyar föld
Volt az én testemnek életet adója,
Földből élő ember az édesapám is,
Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla.
Magyar ott a síkon, szívig magyar minden,
Magyar a vér is még az én ereimben,
Hej; hogy olyan ritkán emlékszem meg róla,
Hej, hogy messze tőlem az Ér-mosta róna!...
Nem tehetek róla...

Én rólam talán ezt eleve rendelték,
Fáradt volt a lélek, hogy belémlehelték,
Novemberi nap volt, sárgult már a róna,
Nincs bennem elég tűz, nem tehetek róla!

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Cigányzene

Ez aztán a nóta!
Legszebb a világon, –
Jaj de szépen húzod,
Az Isten megáldjon!

ciganyzenekarÚgy sír, úgy megzokog
A hegedűd fája,
Reszketőn, szomorún
Mintha szíve fájna;

Mintha minden hangja
Örök bútól égne,
Belesírja magát
A szív közepébe…

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Kakukk

Szól. Elhallgat s figyel. Megszólal újra.
A lombot édes láz borzolja meg.
Mintha Pán-fuvolából szabadulna,
hangpárja hívó, buggyanó, meleg.

Ha ez a vágytól duzzadó zene
egyszer lelüktet majd egy szikla-szájon
s ujjongva száll a néma mélybe le,
ahol komor király az én királyom,
rezzent a hang, s te, sugaras világ,
a mély ködön túl megjelensz előttem:

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyár elé

akacLombosodik az akácfa,
kivirágzik csakhamar.
Közeleg az érlelő nyár,
aranykalászaival.

Lesz valami állandóság,
nem ez a sok változás,
nem ez a sok kamasz újság,
ez a tarkabarka láz.

Megsűrűdik a fák lombja,
megritkulnak a dalok,
én is a tűnt ifjúságra
kevesebbet gondolok.

szozattovabbacikkhez

Garay János: Rege a tihanyi visszhangról

A régi szép időkben
Egy szép királyleány
Aranyszőrű kecskéket
Őrzött Tihany fokán.

Sok kinccsel ért föl a nyáj,
Mely a hegyen legel;
Még többel a leányka,
Szépsége ékivel.

Szemének, éjhajának,
Arcának párja nincs;
Csak rózsabimbó-ajkán
Van néma, bús bilincs.

szozattovabbacikkhez

Radnóti Miklós: Július

Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen

ma délelőtt még s most beborult. Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll

a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.

Két ing repül el róla, két madár,
utána kap a szolga kerítés
és csúnya szájjal szitkot kiabál.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Balaton

    I.

Égszínkék a Balaton ruhája,
Fodrot varr a fuvalom reája;
Kéklő fodrok fehér habos selymén
Könnyű szellő tovasiklik enyhén.

Lágy hullámok titkos susogással
Kergetőznek nagy vígan egymással;
Egyik a mást gyorsan odaérve
Loccsan a part fényes fövenyére.

Ring a kék tó szelíden, merengve,
Mosolygó ég kacérkodik benne;
Hanyattfekszik a verőfény rajta:
Zsongó hullám boldogan ringatja…

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf