Az apuliai hadjárat

A nápolyi hadjárat befejezési után a király hazaárt, de Apuliában hagyta Lacfi Istvánt, hogy Johanna királyné híveit megtörje. Lacfi István erdélyi vajda pedig éppen arra való vitéz volt, mert szívében az oroszlánok bátorsága lakozott.

    Lacfi ostrom alá vette Foggia városát, mert ez Tarantói Lajos és Johanna királyné hűségén volt. Ostromgépekkel, faltörő kosokkal addig törette a falakat, míg végül a város már csak kőhalomnak látszott.

    Híre járt ennek az ostromnak mindenfelé, megtudták a bűnösök is: Tarantói Lajos és Johanna rémült a magyarok hatalmától. Ijedtükben mindjárt sereget fogadtak, erős esküvéssel lekötötték magukat Werner vezért, a zsoldosok kapitányát, aki egykor azt ígérte Lajos királynak, hogy sohasem támad a magyarok ellen.

Túrmezei Erzsébet: Postás Peti

Peti otthon is jó barátságban volt a postás bácsival, most pedig, mióta nagyapáéknál laktak és látta nagyapát a postás ruhában járni-kelni, egyéb se motoszkált a fejében, mint a levelek sorsa. Édesanya is hetek óta várja édesapa levelét. Nagyapa igazán hozhatna már egy levelet a közül a sok levél közül. Hogy más név van rajtuk? Ki lehet javítani.

    -Ugye nagyapa, neked mindenhol örülnek, mert viszed a levelet?

    -Ha jó levelet viszek, akkor igen – mosolyog nagyapa.

    -Hát rossz levelek is vannak?

    -De vannak ám! Amikor azt írják, hogy beteg valaki, vagy meghalt valaki.

    -Azokat minek viszed el, nagyapa? Azokat össze kell tépni és beledobni a tűzbe. Én olyan postás szeretnék lenni, aki mindig jó levelet visz.

Morvay Gyula: Komenciós arató

Kaszám csipkés élit
kalapácsom és a leszurkáló nap verdesi,
izmaimból megcsurdul az izzadság
és a felverődő porral együtt fekete
az ingem és a gatyám.
Harmincholdas urasági táblákon hányom kaszámat,
nincs izomláz szobros testemben,
pedig csak bablevet kavarintnak nagy, kormos fazekakban.
És nem érek rá ölelni, mert feltornyosul az asztag,
valahol sokfelé villogó városok zúgnak
és várnak rám, hogy elcsépelek

Simon István: Péter Pál előtt

Ketten az égen: a nap meg a hold,
egyik vörösen, a másik szűzifehér.
Pengett valami; biztos, kasza volt.
Búza tövén szelíden rág az egér.

Nyár van, nyár, estefelé, amikor
szomjan böknek az égbe a sor jegenyék.
Pipacsok szirma a földe lefoly,
s vacogja a gólya a boglyán kelepét.

És a vidék; ez a kénszínű táj
ragyog irgalomért az egekre, de fönt
fehér a felhő, a könnyű uszály,
csak a kaszások nyakáról csurran a gyöngy.

Tompa László: Erdélyi aratás

Péter-Pál elmúlt, jó sok napja már,
S még aratatlan az egész határ.

Kicsit megkésett bizony a vetés,
S ami termett: a szem is oly kevés.

De ami végre így is csak kerül:
Magam izzadtam érte emberül.

Nem segített szerencse, vakeset – –
Maga az Isten is csak keveset!

Berda József: Balatonfüredi változatok

MORZSAOSZTOGATÁSKOR

Ne repüljetek el előlem, verebecskéim,
hisz’ én is veréb vagyok, kit
bárki bármikor lecsúzlizhat;
de inkább ilyen legyek, mint
a más madara fészkébe piszkító, díszes
tollú büdösbanka!

Csighy Sándor: Június

Fehér ernyők alatt pihen a bodza,
édes illattal hízeleg a hárs.
Június már a nyarat bogozza,
és cseresznyecsókkal megjön, ha vársz.

Az éj bársonyán szentjánosbogárka
csillogtatja gyémántos ékszerét,
vigalmas lármát brekeg az út árka,
s minden csillag rádnyitja kék szemét.

Szépülnek, szőkülnek a búzamezők.
A pipacsok, piros kis legyezők,
a kalászfejekhez hajolnak.

Péter-Pál indul a földek felé,
kék búzavirágok mennek elé,
és a mező halott lesz holnap.

Fülöp Kálmán: A nyár lába

Mosolygó ég bordó
sátrán kátrányízű pillanat,
szőke mozdonyfüttyök
árnyán ücsörög a csorba nap -

varjú száll egy vak karóra
s állingál a délibáb,
sántán menetel az óra,
mánus csücskén a világ

úgy kongatja víz-harangját,
mintha balga kis halak
édes nászát, zsolozsmáját
zengené a víz alatt,

s míg a szél függönyén
körbe hálót sző egy pöffedt pók,
fűszál székén büszkén ülve
a nyár lába vízbe lóg.

Nadányi Zoltán: Kakukkszó

Csak szólt a kakukkszó,
eszembe jutott,
megkérdem a buzgó
kakukkot.

Hány évem van hátra?
Kit csak sejtek én,
megfelelt rá sátra
rejtekén.

Tíznek megörültem,
tíz év nagy idő,
de száznál elhűltem,
rémítő!

Szabó Ferenc: Virágzó hársak illatával

Virágzó hársak illatával járom a temetőt
a kálocfai rokonok sírjai között
hajdani hársillatú nyarakra emlékezem

Itt születtem a közeli majorban
ma már csak a kastély romjait láthatom
a kertet felverte a gaz és a gyom
az öreg hárs lombja csak emlékemben él

Itt születtem innen indultam el
s talán egyszer ide térek vissza
hacsak nem viszi szét hamvaimat
a tenger felett a mediterrán szél

1998. nyár

Vályi Nagy Géza: Balatoni csillagok

A tóba csillagok nevetnek,
S vetélkednek, hogy ki a legszebb?
Egyik kacérabb, mint a másik.
A légen át fénysáv cikázik,
A szent tó vize belereszket
Egy csillag megölte magát;
Megtudta, hogy nem ő a legszebb.

Bartalis János: Ki vagy?

Ki vagy?… Nem tudom.
Csak Rólad álmodom.
Hűvös mezőben.
Havas erdőn, fent.
Kísér titok-szemed.
A hold bolyong…
Csengnek a kerti ágak.
Gyémánt csilingelés szól a fák közül.
Virág beszéd… Havasi patakhang
hozza dallamát…

Czipott György: Szőttes

Évának

Tenyeremben
    dúlt vonalak,
    seregélyek.
Nyűtt lelkemre
    tegnapodnak
    ma-fekélyek.

Öklösödnek
    tárt kezeim,
    hahogy alszom.
Tovanyílnak
    éjszántások
    nyakon, arcon.

Kiss Menyhért: Dal a visszatért kedveshez

Milyen bíbor színű ma az alkony
s Te mellettem vagy újra kedvesem,
kacagsz reám ezüstös hangon
s hangodban a múltakat keresem.

Emlékszel, mily szép volt az éj s arcom
forró arcodhoz ért oly csöndesen,
mint mikor dal zendül méla lanton
s a vágy átremegett véremen.

Lesznai Anna: Ébredés

Éltem aluvó asszonyéltemet
S testem nem volt más - minden nyarak teste -
Hajam a fáknak kúsza lombja volt,
Szívem a nappal leáldozott este.

És nem volt más álomra nyílt szemem
- Hiába hajlott ködfejtő betükre -
Mint minden víznek és minden egeknek
Egymásba mélyedt magalátó tükre.

Dús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
November hóban őszi pára ült meg.
Mindenik maggal kipergett az éltem
És lenge lelkem lebegett a szélben.

Nadányi Zoltán: Kettesben

A csónakban heverésztünk
kettesben, a nap tüzében,
a Balaton közepén.

Szép volt onnan a kilátás,
jobbra is hegy, balra is hegy,
mosolygósak, hamvasak.

Szemközt volt csak igazán szép:
Ott az ő bronzragyogású
teste nyúlt el a padon.

Rakovszky József: Emlékszel-e?

Emlékszel-e… a kis patak
öreg hídján egymást ölelve
mint bámultunk a végtelenbe?
A perc s az óra, hogy szaladt!

Tavasz volt akkor, s jött a nyár.
A hídon minidig meg-megálltunk,
ha arra hajtott csókbarátunk.
De táltosunk azóta már

kifogva rég, s a kis patak
ezüstje, titkos, hallgatag,
vidám futása jégbe dermedt.

S megállok még a vén hídon,
hol álmodozva szólítom
a fagyba zárt örök szerelmet.

                                            Pilis, 1958

vitéz Somogyvári Gyula: A mi nászunk

Csoda nász lesz a mi nászunk.
Akkorra itt lesz mind a fecske
s ezer hófehér-szirmú rózsa
borul majd halkan hervadóba
s hullott szirmával teleszórja
az utakat is akkor este…

Csoda nász lesz a mi nászunk.
És meglásd: másnap virradóra
dalolva jön a nap keletről
– egy kis harang imára zendül –
s a mámortól és szerelemtől
kihajt ezer tűzpiros rózsa…

                                                      1921

Arany János: SZENT LÁSZLÓ

Legenda

Monda Lajos a nagy király:
Eredj szolgám, Laczfi Endre,
Küldj parancsot, mint a villám,
Köss nehéz szablyát övedre:
A tatártól nagy veszélyben
Forog Moldva, ez a véghely:
A tatárra veled menjen
Tízezernyi lófő székely.

Kél Budáról Laczfi Endre,
Veszi útját Nagy-Váradnak;
Kölestermő Kunság földén
Jó csatlósi áthaladnak;
Várad kövecses utcáin
Lovuk acél körme csattog,
Messzefénylik a sok fegyver,
Messzedöng a föld alattok.

Czóbel Minka: Hangtalan ének

Mi szép az álom, álomba járok,
Csak fényes álmot, mást ugy se várok.
Kavicstól félek, kavics élétől,
Lelkem felébred, szívem megrémül.
 
Álomban járó tágra nyitott szemmel,
Túlnant kívánó, kék szerelemmel.

 

Gyóni Géza: Én bús utam

Én bús utam, halál alléja,
Mióta futlak már lihegve.
Anyám keze hogy eleresztett
S betévedtem a rengetegbe.

Hűs tisztások hűvös lugasa
Pihenőt ád minden bitangnak.
Gyümölcsös ágak messze intnek
S, ha szaladok, velem szaladnak.

Móricz Zsigmond: A gyermek hazamegy

- Érzések Erdély kapujában -

A gyermek az ősi házba
öreg szülői kedves köribe
hol a diófa lombja bókol,
hol a mogyorós mókusa libeg,
hol szűzvirágok koszoruja int:
siet, jön, vágyik,
az ősi lelkek édes otthonába.

Óh régi századok!
évezredek!
Atilla dörgő lovai!
húnok sistergő nyilai!

Szabó Dezső: Az út

Nem, nem lehet futni az anyacsóktól!
Törvény és végzet: indít s kötelez.
Hiába futsz és lázadsz idegenné:
Egyszer csak megfog és sírva érezed,
Hogy ősi végzet hajtja véredet,
Hogy fáj az, ami fáj a millióknak.

Az anyacsók, melyből életre kelsz,
A temetőktől kapja életét:
Ős akaratok, régi szenvedések,
Messzi vágyak és százados remények
Adják meg tested-lelked végzetét
S nem menekülhetsz ősi önmagadtól.

Áprily Lajos: Langyos eső

Zsongását hajnal óta hallgatom.
A szomjas lomb is zsongással felel.
Ha van még szikkadt lelkemben magom,
most az is kikel. Most az is kikel.

Bartalis János: Katicabogárka?

De fáj a kert, a rózsa
s kicsi kezed, mely ott motozott.
Az ablak, a rács
s aszó, mely elrepült.
Virágot téptél
és kacagtál.
Fehéren villant fogsorod.
Azt mondtad: rózsa.
Mért nem mondtad inkább,
hogy éj, vagy szív,
vagy Isten, vagy szerelem? –
vagy éppen –
hogy hétpettyes Katicabogárka?

Berda József: A Nap dicsérete

A Nap, a Nap! meggyógyította
lábad baját, kiütéseit! A Nap,
a világító Nap tud gyógyítani csak!
A Nap, a Nap táplálja a kedélyt, még
az értelmet, a szerelmet is! Nap, Nap,
ne hagyd el a földet, világíts
fölötte mindörökké!

Mentes Mihály: A fizikában tanultam

A fizikában tanultam, úgy rémlik, valaha régen –
Hogyan lehet: a fizikusok jobban tudhatják, mint én,
(Talán nem is igaz. De nekem akkor is szükségem van a hasonlatra.)
Verne Gyula egyik regényében olvastam szintén:

Van úgy, hogy igen-igen nagy csend ül meg a vízen,
Leheletnyi mozgás sem nyugtalanítja pihenő, roppant testét.

Nemes Nagy Ágnes: Napló

ÉSZ

Belátom, nincsen rá okom,
de mégiscsak gondolkodom.
S mert illik őt fitymálva néznem:
esztelenül bízom az észben.

LIDÉRC

A cafatokban rothadó világból
az értelem mocsári fénye lángol,
a holttetem bomló fejére libben,
és megmutatja fogsorát mezítlen –

Sinka István: Virágot, mézet, dallamot…

Ijedten néznek utánam
bölcsek, kígyók és tanárok,
hogy mimódon léptem átall
előttük a híres árkot.

Zsinórral mérik utamat,
arasszal a lábom nyomát
s vitatkoznak: mint jöhettem
a mélyből a magasba át.

Bíró szép Anna

Magyar népballada

Így iszik, úgy iszik három hajdu-legény,
Bíró Zsigmondnénak kötött kapujában.
Kisétál hozzájuk, aj, Bíró szép Anna:

– Hovávalók vagytok, három hajdu-legény?
– Meződebreceni s aj, bé barassai.
– Nem ismertek-e Hajdu Benedeket,
Hajdu Benedeket, az én édesemet?
– Mi bizony ismerjük, kenyeres pajtásunk.
– Nem bánjátok-e ti, elmenjek veletek?
– Nem bánjuk, nem bánjuk s nyereségnek tartjuk.

Be sétála hamar, aj, Bíró szép Anna:
– Anyám, édesanyám, édes-kedves anyám,
Így iszik, úgy iszik három hajdu-legény
Bíró Zsigmondnénak kötött kapujába.

Kékellik a Mátra

Magyar népballada

Kékellik a Mátra: eső akar lenni, –
Keres a vármegye, be akar fogatni.
Szilajon hát, szógám, nyergeld fel a Pirost,
Hadd úsztatom átal a zavaros Marost.

Megyek Vásárhelyre, megnézem a pajtást;
Hogyha  lovam fáradt, tudom hogy nyergel mást.
Hogyha felnyergeli a fekete keselyt,
Jöhet a vármegye, tudom hogy el nem ejt.

Zavaros Maroson magam által teszem,
Bánáti gulyásnál jó vacsorát eszem.
Egy harmadfű tinót a kedvemért levág,
Kibül az én fogam majd jóízű húst rág.

Nádi Jancsi

Magyar népballada

Nádi Jancsi a csárdába
Ráparancsol a csárdásra:
– Húzza le a férhangokat,
Hadd mulassam ki magamat!

Nádi Jancsi Fenékbe van,
Zsandárok izenve van:
Most jöjjetek hamarjába:
Nádi Jancsi a cásrdába!

– Még egy icce borom járna,
Ha az idő el nem járna…
Az idő már későre jár,
Az ajtónál áll hat zsandár.

Szent István király hadjáratai

– A Képes Krónika nyomán –

Amikor Szent István király a népet keresztény hitre térítette, sok vezér ellene szegült, mert nem akarták elhagyni a pogány hitet. Ezért Szent István király hadat kiáltott a vezérek ellen.

    Először Koppány vezért támadta meg, akinek Somogyban volt birtoka. Koppány már Géza fejedelem idejében hatalmas vezér volt, és a fejedelem halála után Istvánt meg akarta öletni, hogy örökségét megszerezze.

    Ezért Szent István király összegyűjtötte seregét, és megtámadta Koppány vezért. A királyt a Garam folyó partján övezték fel először karddal, itt állítottak testének őrizetére két főembert, Hontot és Pázmányt. Az egész sereg vezetését a király egy német úrra, Vencellinre bízta.

    Megkezdődött az ütközet, mindkét részről nagy bátorsággal harcoltak, végül hosszú és véres küzdelem után Szent István király győzelmet aratott.

Toldi Miklós párviadala

– Ilosvai Selymes Péter költeménye nyomán –

Sok érdeme volt a nagy erejű Toldi Miklósnak, becsülete is Lajos király érdeme szerint, egyszer mégis úgy megsértette, hogy Miklós három esztendőn át feléje sem ment a királyi udvarnak. Nem is hiányzott a fényes uraknak, de egyszer a király kopjatörést, újudvart hirdetett, s akkor mindenkinek eszébe jutott a Toldi Miklós neve. Hogyne jutott volna eszébe, amikor egy olasz bajnok egymásután porba vetette a magyar vitézeket! Hej, de sok kopját összetörtek Németújhely piacán, de hiába, mert mindig az olasz bajnok maradt a győztes.

    Amikor Lajos király ezt látta, erősen szégyenkezett és felsóhajtott:

    -Hej, ha Toldi Miklós itt lenne!

    Meghallották a király szavát Miklós régi barátai, és Németújhelyből levelet írtak az öreg vitéznek.

    Toldi Miklós pedig egy cseppet sem késlekedett. Mindjárt Pestre indult, ott egy szerzetestől barátruhát kért, és csuhában pattant fel kurta pej lovára. Nemsokára bevágtatott Németújhely piacára.

Udvari bolondok páros viaskodása

– Bonfini krónikája nyomán –

Addig bíztatta a pápa úr Mátyás királyt, míg hadba nem szállott apósa, a cseh Pogyebrád ellen.

    Amikor Mátyás már Brünn városát is meghódította, Pogyebrád is oda sietett seregével, hogy legalább a fellegvárat felmentse.

    A cseh király nagy sereggel vonult fel, ott haladt el seregével a magyarok tábora előtt.

    Mátyás király fent táborozott a dombtetőn, onnan könnyen megtámadhatta volna apósa seregét, de nem tette.

    Amikor a cseh sereg a magyar tábor előtt elhaladt, egyszerre Pogyebrád megpillantotta Mátyás királyt, és így szólt hozzá:

    – Hát így bánsz velem, édes fiam? Mint ellenség támadod meg atyádat? Bárcsak egy szoros helyen találkoznánk, hogy megvívhassunk egymás ellen!

Herczeg Ferenc: A majom

Lakott Budapesten egy özvegy asszony, annak volt egy Gyurka nevű kisfia. Az özvegy asszony egyszer húsz fillért adott a fiának és elküldte boltba, hogy hozzon sajtot. Gyurka a boltba ment. Útközben a pénzzel labdázott, földobta a levegőbe és elkapta megint. A húszfilléres azonban egyszerre leesett a földre, tovább gurult a kövezeten és eltűnt az utcai csatorna rostélyában. A fiú ekkor nagyon megijedt és lekezdett keservesen sírni.

    Arra jött a rendőr.

    – Miért sírsz? – kérdezte Gyurkától.

    A fiú elpanaszolta, hogy a húsz fillérje beleesett a csatornába.

    – Ha nagyobb bajod nincs, azon még segíthetünk.

    Azzal kézen fogta Gyurkát és magával vitte. Jó sokáig mentek együtt, girbe– gurba utcákon át, végül beléptek egy ócska nagy ház kapuján. A homályos nagy udvar teli volt ládákkal meg hordókkal. Az udvar végében volt egy vasajtó. A rendőr kinyitotta az ajtót és így szólt a kisfiúhoz:

Féja Géza: A léleklátó kutya

Báth Mihályt férfikora delén többek között Margaréta csábította el. Elcsábította? Igen, ez történt az alapjában szerzetesi hajlandóságú Báth Mihállyal, amint rendszerint a nők csábítják el a férfiakat, ám különféle elfogult írók mégis következetesen az elcsábított nőkről ámítanak érzékeny törtnetekkel. Hiába nem szándékozik a szerencsétlen férfi, ha a nő akar. A fehérnép ilyenkor még a sátán ükunokáit is mozgósítja, hogy pajzán célját elérje, és pákosztos hajlamait megelégítse.

    Báth Mihály legszívesebben dunántúli udvarházban élt volna, elvonulva a hívságos világtól. Sokszor elképzelte a maga portáját, mely – sajnos – álomkép maradt. Domboldalon feküdt a megálmodott ház, nagy kerttel, melyben gyümölcsfák és vetemények vigasztalják gazdájukat. A kerthez természetesen szőlő csatlakozott présházzal, annak hátsó szobácskájába húzódott volna el Báth Mihály, ha meglepi a tiszta magány vágya. Természetesen a méhes sem hiányzott, és ducifarú menyecske töltötte volna be a háziasszony tisztét. Arra is nemegyszer gondolt Báth Mihály, hogy talán erdőbe húzódik, de az erdőt időnként ellepik gyilkos szerszámaikkal a vadászok. Báth Mihály pedig sohasem vett fegyvert a kezébe, mivel ősei a különféle harcokban helyette is kiverekedték magukat, és még egy veréb életét sem oltotta ki. Ám mindhiába ábrándozott, a sors sohasem volt kegyes hozzá, fütyült vágyaira, mégiscsak a városban kellett maradnia, mindenféle gonosz kísértések közepette.

Nyirő József: Erdély

A falu határában halott embert találtak. Ott feküdt a réti ösvény mellett a Gyerkó nagy cserfája alatt a fűben. Idegen, ki tudja hovavaló tekergő, vándorféle lehetett. Írás nem volt nála, a nevét nem lehetett megállapítani, a gúnyája nem mondott semmit, csak annyit, hogy szegény ember lehetett, ki mezítláb rótta az országutat.

    Gyerkó maga találta meg, mikor hajnalosan nekifogott, hogy a füvet lekaszálja a tagon.

        – Hé atyafi! – kiáltott rá. – Ki az Isten engedte meg, hogy összegyúrja a füvet? Eltakarodjék, amíg jó dolga van!

    Az ember nem mozdult. Gyerkó mérgében kaszával ment reá és akkor látta, hogy már meg van merevedve, a szeme fel van akadva, szája lefittyenve, arca sárga és megütötte a harmat, féllába pedig úgy dermedt meg, ahogy kínjában, vagy álmában felhúzta.

    – Ne ez csinált nekem elég bajt! – döbbent meg.

    Tudta, hogy kijön a komiszió, a csudájára kigyűl a falu, összegázolják a füvet, őt is kihallgatják, s ebben a nehéz világban a falunak kell eltemettetnie.

Szirmai Károly: Jávorka Ádám pünkösdi királysága

Az udvaron nem járt senki. De hogy a közeli tót templomban lassan négyet ütött az óra, elől a házban kinyílott az üvegfolyosó ajtaja s gyerekek ugráltak le a lépcsőkön. Mint elviharzó fergeteg, hátrarohantak az udvarba. Fiúk, lányok – diákok, kéksapkások. Tíz-tizennégy esztendősek. Leghátul a kis, vézna Jávorka Ádám kalimpált hosszúnadrágos ügyetlen lábaival.

    Azután körbeálltak. A legvállasabb, legerősebb – szélesarcú, szegletesfejü fiú – egyhangúan elkedett számolni.

    A kiszámolást többször is megismételte. A kör ritkult, szétszakadt s végül már csak egyetlen, zöldarcú, sovány kamasz maradt a helyén. „Csüle!” – vágta hasba a szegletesfejü. S a többiek szájáról ujjongva röppent el a kiáltás:

    – Zöldbéka a csüle!

Áprily Lajos: Májusi strófa

Ó, milyen robbanó fiatalok
ezek a májusi zivatarok!
Mily dúsan vág le felhőkből a fény…
S villámtalan vénségem mily szegény.

Gyulai Pál: Piroslik a cseresznye

Piroslik a cseresznye a
Fán,
Ilyen piros még soh' se' volt
Tán.
Rigó füttye üdvözli is
Már,
Rája szegény olyan régen
Vár.
Megcsipkedi, megénekli:
«Ó!

Sajó Sándor: Majális

Turbékol a gerle, fütyül a rigó;
Ah, élni virulni, szeretni mi jó!
Ezt zsongja a fűszál, ezt zengi madár:
Oly szép ez az élet s oly kurta a nyár!

Turbékol a gerle, fütyül a rigó…
Majális az erdőn, táncos dalihó;
Lágyabb hegedűhang s füttyös klarinét
Vidítja az erdő búsméla szívét.

Sántha György: Jancsi szalonnát süt

Lüktet már a hólé a fákban
rügyettúró s a friss zöld zizeg.
A világ langy istállójában
ökörszemű Napisten liheg.
Új barázdák parázna fényben
forrnak, sugarak csengnek, bongnak
összekondulva fönt a szélben
s arany darazsak duruzsolnak.

Sértő Kálmán: Orgonavirágzás

Virágzik az orgonafánk,
Tavasznapok, szentek,
Pesti csalogánypoéták
Van-e ilyen nektek?
Kiadjátok a pénzeteket
Szagos orgonára,
Látjátok, itt terem nékem,
S nem nézhetek rája.

Vályi Nagy Géza: Tavaszutó

Lányok, lányok! Édes álmok
Álmodói talpra! hopp!
Hajnal ébred… nyüzsgő élet
Zörrenti az ablakot!
Itt zephír leng, ott madár zeng,
Ághegyen gyöngyszem ragyog,
Itt bogár zsong, ott virág ont
Égbeszálló illatot.
Lányok, lányok!… Hallga! hallga,
Zöld vetés közt domboldalba
Most kezd dalt egy fürjkakas:
Pitypalatty… Pitypalatty!…
Múlik… múlik a tavasz!

Mentes Mihály: Pünkösdi ének

Lélek, Tűz és Láng, oldd meg nyelvemet:
Zuhogjon róla tüzes zuhatag.
Amerre ömlik lávaként igém,
Pusztuljon minden rossz lélek-lakat.
Az ember lelke hadd legyen olyan,
Mint Te, Tűz és Láng, Szeretetfolyam.

Szín és fény csorog át a szememen:
A föld szépsége, jaj, megbabonáz.
Fülembe árad buja muzsikája,
Vérem forralja pogány furcsa láz.
Mámorban fürdik minden idegem:
Az ég oly messze, olyan idegen.

Papp Asztrik: A Jézushágón

Piros pünkösdre virradólag
- éjfél után három lehetett -
kimentem én is,
hogy megjárjam a Szent Hegyet.
A Hegy körül kereszt keresztet ért,
zúgott az "ékes virágszál," és szállott
föl a magasba, lobogtak a zászlók.
Előrefutottam, hogy elérjem
a Jézushágót.

Vályi Nagy Géza: Pünkösd

Bibliai, bűvös Hajnal:
Köszöntünk halk, mély sóhajjal,
Énekszóval, imás ajkkal!

Piros Pünkösd! vártunk, vártak.
Lelki-szomjjal megkívántak
Juhai az örök nyájnak!

Vártak rád az aggok, árvák,
Akik sírva, kínba’ járják
Harcos-élet Golgotáját!

Bartalis János: Üzenet

Kedvesem, halvány-szép kedvesem.
Ki ott maradtál a kicsi faluban.
Ma éjjel e százcsodájú városból
    reád gondolok.
Milyen is az ajkaid? – örök-vérpirosak?
Milyen ízű a csókod?
Hát az ölelésed?
Mit csinálsz most?

Dsida Jenő: Laterna magica

Az alkony lassan hűvös-kékbe sápadt
s kék úton jártam ődöngőn, magamban.
Kezemre néztem: hamvas, túlvilági
kékség imbolygott bőröm bársonyán is.
Sötétbe mentem, mind nagyobb sötétbe.
Aranycselló mély húrjain zenélt
a végtelen magány. Akkor megálltam
kinyújtott karral, mint világtalan
kéregető s utánad tapogattam.
Milyen voltál, és milyen volt a hangod?