Szabó Dezső: Aratás

Még a lennső világban volt a nap, mikor Bodor Benedek odakurjantott Pistának:

    - Hé! Te Pista hé!

    Pista felugrott, megdörgölte szemeit, szétnézett. Aztán kilökte két karját a hajnali levegőbe s nagyot kiáltott:

    - Aratás! Aratás!

    Kiment a kútra, mert egy veder vizet, belemártotta fejét a vízbe. Aztán úgy köpte szét a vizet, mint egy játékos kis macska. Nagy ugrásokkal a konyhába ment, s durva, meleg vászonba dörzsölte magát. Aztán meztelen mellét kidomborította a levegőbe s megint kurjantott:

    - Aratás! Aratás!

    Mert nyár volt, reggel volt, aratás volt, és ő gyermek volt. Szegény Pista nem tehetett róla, hogy nagy, tágas boldogságot érzett magában. A nap marta már az ég alját, s gyenge kékeszöldjét felvérezte. Leültek a konyhában és szalonnát ettek. És milyen jó, amikor a szalonna bekopogtat az emberfiába: hipp, hopp, én csak disznó vagyok, de emberi izom, emberi munka, emberi jóság szeretnék lenni. Aztán ellátták az állatokat s megindultak a tisztelendő úr földje felé.

    Mindenünnen jöttek össze az emberek. Mindenki vidám volt, tréfált vagy énekelt, mert mindenkiben ott volt az új kenyér jósága. Még a fösvény Séra Mihály is gajdolt, pedig máskor a szavát is úgy spórolta, mint más emberfia a körmöci aranyakat. A Fekete-völgyről szállt fel a pára, s a füvek nedvesek voltak. Nagy meghatottság volt a megterített mezőn. Darkó Dávid szétnézett a háromszéki síkságon és nagy fennszóval mondta:

    - Mégiscsak szép ország az a Székelyország!

    - Hát aztán tudod-e, hogy lett Háromszék a székelyeké? – kérdezte Füstös Dani, aki mókás ember volt s több szava volt, mint pelyhe a téli hónak.

    - Hát mondd el magad, ha tudod – mondta Gyárfás Ignác.

    Füstös Daniból megindult a szó.

    Hát elmegy a székely az Öregistenhez.

    - Felséges Öregisten! Van nekem kocám, meg tizenkét malacom, de nincs földem hozzá. Föld nélkül pedig az ember se nem él, se nem hal.

    Feleli neki az Öregisten:

    - Jaj, fiam, magam is szűken vagyok föld dolgában. Rengeteget emészt ez a sok mennyei állat, sok föld kell ahhoz. Csak a Fiastyúk a kölykeivel pucérra eszik ezer hold földet. Kérj valami egyebet édes fiam.

    - Mert aztán nekem csak föld kell, – rimánkodott a székely. – Csak annyi földet adjál Uram, amennyit három székkel bekerítek, elég lesz az nekem.

    Kacagott az Öregisten és mondja:

    - Na, annyit már csak adok fiam, de magad lásd, mire mégy vele.

    Megyen a székely, vesz három nagy széket s megőrli fűrészporrá. Aztán nézi a földeket. Kiválaszt egy szép nagy területet s addig megy, addig megy, amíg körülhinti fűrészporral. Akkor megy az Öregistenhez:

    - Na, felséges Öregisten! Körülkerítettem a magam földjét három székkel.

    Lenéz az Öregisten, látja a dolgot. Bosszankodik egy kicsit, meg nevet is. Megvakarja a fejét és azt mondja:

    - Na, te furfangos ember, te még az én eszemen is túljártál. Legyen tied a föld, de mert székkel csaltál meg, mindig székely lesz a neved s a földet hívják úgy, hogy Háromszék. – S azóta a székelyé a háromszéki tartomány s nem is veszi azt el senki.

    A tisztelendő úr már várta őket a tanyán s jó fenyővízzel vidámította meg a testet. És feljött a nap is. Fehér világossága végigömlött a föld orcáján. A nyár harsonája kizendült a pacsirta, fürj, rigó torkából, s a virágokból terjengett a tömjén. A drága kalász hullott, az emberekből énekbe és tréfás szavakba virágzott a jókedv. A leányok énekelték:

A várhegyi nagy hegy alatt
Van egy forrás titok alatt
S aki abból vizet iszik
Babájától eltávozik.

Én es abból vizet ittam,
S a babámtól eltávoztam,
Úgy eltávoztam szegénytől
Mint a fa a levelétől.

    A lányok hangja megcsiklandozta a többiek szívét is és nemsokára zengett az egész síkság.

    Délben a tisztelendő úr házi népe hozta az ebédet s kijött ő maga is. Az aratók nagy körben letelepedtek egy eperfa alá. Keresztet vetettek s dicsérték annak nevét, aki vállaira vette a botladozó ember minden adósságát, hogy a kalásznak jó íze, a munkásszívnek vigassága lehessen. Azután előkerült a salátás, benne jól megfőzött disznóbőrrel, hozzá jó búzakenyér. Az áldott anyag úgy terjedt szét testünkben, mint az öreg föld csendes kacagása. Közben bölcsködtek, tréfálkoztak, kötődtek. Az öreg tisztelendő mosolygott mindenre. Mert ő már sokat élt és megtanulta szeretni az apró emberi tökéletlenségeket. S végül szólt:

    - Hálát adok a jó Istennek, hogy megengedte érnem ezt a csodálatos napot. Óh emberek, emberek, ma fakad a kenyér számotokra, s Isten jósága folyik felétek a megteremtett világból. Legyetek jók, legyetek jók, ez a törvény, amelyben minden törvény együtt van. Lássátok: íme gyenge az ember, s minden út szélén ott lesked rá a bűn és a halál. De a jóság legyőzi a bűnt, legyőzi a halált, a jóság az éltető kenyér, a tiszta levegő, az örök élet nagy vigassága. Emberek, legyetek jók, dicsérjétek Jézust, aki diadalmas igazságot adott az emberi jóságnak.

    * * *

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf