Gyallay Domokos: Az apa

Az őrmester sorba állította a hadi fuvarosokat.

    - Demeter János, lépjen csak ki…! Ide, ide, a főhadnagy úr elé! – mondotta.

    Egy öregrendű jólöltözött gazda lépett ki a sorból.

    - Ez az ember nem akar maradni további szolgálatra, pedig ugyancsak jó lovai vannak! – jelentette az őrmester a főhadnagynak.

    - Miért nem akar maradni? – kérdezte a főhadnagy Demeter Jánostól.

    - Jaj, kérem, nekem éppen elég hátramaradást okoz ez a párheti távollét. A fiam már az első napokban bevonult, férfi nélkül van a gazdaságom, nekem haza kell sietnem! Tessék főhadnagy úr, meg is bizonyítom: ez a fiam utolsó levele, – nyújtotta át egy tábori lapot a főhadnagynak.

    - Demeter József, 32-es vadász – olvasta a főhadnagy. – Nini, harminckettes vadász? Hiszen azok is itt vannak a mi hadosztályunk kötelékében. Látja öreg, ha itt marad, alkalomadtán a fiával is találkozhatott volna... De méltányolom a helyzetét, magára csakugyan szükség van otthon. Menjen haza békével.

    Az öreg Demeter János azonban nemsokára visszatért és az őrmester elé állott.

    - Őrmester úr, meggondoltam a dolgot, itt maradok, ha felvesznek.

    - Mi szállta meg magát? – kérdezte az őrmester barátságtalanul.

    - A fiammal szeretnék találkozni.

    - Már késő. A főhadnagy úr elvitte a jegyzéket. Zsold, élelem, csak azoknak jár, akik a jegyzékben vannak.

    Azzal ott is hagyta az öreget. Ez azonban nemsokára ismét eléje került.

    - Őrmester úr, nem kérek én zsoldot, ingyen is szolgálok, – mondta kérlelően. Csak a fiamat láthassam.

    - Megmondtam, hogy nem lehet – csattant rá az őrmester mérgesen. – Mit alkalmatlankodik? Anélkül is elég dolgunk van… Hordja el magát!

    Az őrmesteréknek csakugyan szorgos dolguk volt, muníciót kellett a frontra vinniök. Pakkolóztak nagy izgalommal.

    De hát az öreg Demeter beszélni akart a fiával.

    Elhatározta, hogy ő is befogja a lovait s illendő távolságból követni fogja a trénszekereket. Majd csak találkozni fog a főhadnaggyal, az barátságosabb ember, be fogja írni a jegyzékbe.

    Elindult a trénszekerek nyomán. Csak már az első hídnál feltartóztatta az őrszem.

    - Megálljunk, öreg, hol az írás?

    - Nincs nekem írásom, édes öcsém. A trénszekerek közé tartozom.

    - Már hogy hazudhat ilyet, öreg fejjel? A trénszekerek megrakodva haladtak el, a kigyelmed szekere pedig üres.

    - Az az igazság öcsém, hogy közéjük akarok állni. Azért sietek utánuk.

    - Már pedig itt át nem megy kigyelmed írás nélkül, vagy a kigyelmed testébe ültetem a puskám magját… Háborúban vagyunk, hallja-e?

    Mit tehetett volna jó Demeter János, megfordult nagy szomorúan. Megfordult a szekerével, de nem a szándékával. Ő látni akarta a Jóska fiát.

    A beszállásolt helyeken összeszedett egy csomó konzerves és muníciós ládát, követ és egyéb nehéz portékát tett belépjük és megrakta velük a szekerét. Visszament a hídhoz. Akkor már új őrszem állt ott.

    - Állj, ki vagy?… Hol az írás? – szólt rá az új őrszem is.

    - Ugyan, édes öcsém, hát nem látod, hogy a trénszekerek közé tartozom? Nézd, konzervát, muníciót szállítok, engedj utamra szaporán!

    Az őrszem a távolból megszemlélte a ládákat.

    - Mehet!

    Ez a cselfogás néhány napig átsegítette az akadályokon. De mi haszna, ha semmi tudás a fiáról? Ő a fiával akart találkozni.

    Elhatározta, hogy nem lesi tovább a főhadnagyot, más pártfogót próbált szerezni. Kovácsra gondolt, a kövér, önkéntes tizedesre, a trén írnokára.

    Egy este felkereste Kovács urat és előadta ügyes-bajos dolgát. A fiával szeretne találkozni, aki még a nyáron felvette a fegyvert.

    Az önkéntes megértette a jószándékot és megígérte, hogy támogatni fogja.

    Demeter János a megbesztélés szerint meghúzódott egy faluszélen és napról-napra várta az önkéntes híradását.

    Egyszer aztán jött az önkéntes.

    - No öreg, jó híreket mondok. A harminckettes zászlóalj Szolyva felett áll, a Beszkideken. A Jóska gyerek is ott van. Egészséges! Nem lesz nehéz találkozni vele, mert a parancsnok jóindulatú ember, bizonyosan lebocsájtja a faluba egy kis beszélgetésre.

    - Óh, édes jó fiam! Hogy ejthetnők módját, drága jó tizedes úr?

    - Ide bizony türelem kell, Demeter bácsi! Egyszer csak Szokolyára is menni fogunk a trénnel, akkor maga is belopódzik a nyomunkba. Szokolyán aztán tudok magán segíteni, mert ott a takarékkórház orvosa jó barátom. Majd ő kitelefonál Jóskáért a frontra.

    Az öreg Demeter tehát megint várakozott nagy reménykedéssel.

    Egy délelőtt sietve szólt be hozzá a tizedes:

    - Itt az alkalom Demeter bácsi! Egy óra múlva indulunk Szolyvára. Pakkoljon fel a ládáit és lopózzék utánunk. A falu végén fogom keresni, húzódjék be valahová.

    Nosza, elindult az öreg Demeter nagy örvendezéssel. Meg is érkezett szerencsésen Szokolyára s beállított egy faluvégi ház udvarára. Maga meg csak az úton várta az önkéntes híradását.

    Jött is egy idő múlva, de nagyon bús arccal.

    - Rettenetes ütközet volt az éjszaka, rengeteg a sebesült. – mondotta. – Azokat kell innen beljebb szállítanunk. Magának is segítenie kell, Demeter bácsi. Nincs elég szekerünk. Egyelőre bizony nem találkozhat a fiával, de aztán visszajöhet… igazolványt is kap… beszéltem az orvos barátommal. A templom mellé hajtson, várni fogjuk.

    Mire az öreg a templomhoz hajtott, a többi szekér már tele volt sebesültekkel. Négyen-öten is szorongtak egy szekéren.

    Az orvos a tizedessel odalépett az öreg Demeterhez és megnézegette lovát, szekerét.

    - Ide hallgasson öreg! – szólt az orvos komolyan. – Van egy súlyos sebesültük, akinek attól függ az élete, hogy holnap reggelig eljut-e a munkácsi kórházba. Úgy kell mennie vele, hogy ne rázkódjék nagyon. Vigyázni kell a fekvésére, feje aljára… Vállalkozik erre?

    - Keresztényi kötelességem doktor úr, hogyne vállalkoznám! Hanem azután a fiammal szeretnék találkozni!

    - Tudok a dologról… vissza fog jönni ide – bíztatta az orvos.

    A súlyos sebesültet aszanitécek kihozták a hordágyon és a szekérbe helyezték. Az öreg Demeter is odament, hogy megnézze az emberét. Hát csak elkiáltja magát szívszaggatóan s ráhanyatlik a szekér oldalára.

    - Jóska! Édes fiam! Szerelmetes magzatom!

    Az orvos és a tizedes egy percig megrendülve nézte a váratlan jelenetet, de aztán útra késztették az öreget. Minden perc drága!

    És az öreg ember megindult a fiával… Megfogta lova kantárszárát… minden göröngyöt, minden zökkenőt kikerült… olyan simán haladt tova a fagyos úton, mint egy borús felhőfoszlány az égen…    

szozattv


szozat a tiszta hang Sinka minosz 2018 06 22 MÁTYÁS 2018 06 30 VÁC MÁRIANOSZTRA trianon 768x432 lovaijjász kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf