Török Sophie: Hangomban élsz még

Reggel, ahogy ébredek, első pillantásom
szobádnak csukott ajtajára esik, s bár
tudom, hogy nem motozol többé a másik
szobában, reggeli mellett, telefon és
pasziánsz mellett, – egy tilos vágy
édes bujtogatására mégis elkiáltom,
halkan és lopva elkiáltom a neved.

Már felébredtem, már tudok minden
szörnyűt! de nevedet hívó hangom erejétől
egy pillanatra drága kísértet! mégis
megjelensz a nyíló ajtószárny mögött.
Merev kép-életedből egy pillanatra
mozgó életbe varázsol hangosan kiejtett
neved valóság-zengése. Ismerős mozdulattal,
ismerős neszek közt villansz elém
egy boldogító pillanatra! Míg a tények
uralmát résen őrző eszméletem
meg nem cáfol és sírva töröl le
az ajtó fehér tábláiról.

Óh jaj, tudom már, hogy nem jössz többé
hívó szavamra – mégis mondom, és újra
mondom, hívó hangsúllyal hangosan mondom
a nevedet, – s már nem tégedet figyellek:
hangomat hallgatom feszülten hallgatózva,
nem hamis-e dallama? Természetesen cseng-e
az ezerszer ejtett, s immár örökre
céltalan ütem? Úgy hangzik-e még, mintha
az élet mindennapos szava volna? Gyengéden
és kényesen kiáltom és hívó hatalmamban
biztosan – ahogy annyiszor kiáltottam!
S örömmel érzem, hogy hangom még meleg, még
természetesen száll feléd, még éppenúgy zeng.
Még nem lehetsz messze! Hangom nem holt-emléktől
poros, még színesen lüktet, mint élőbeszéd.
Kedvesem! még nem lehetsz messze!
Még élsz! a hangomban élsz még!

szozattv


szozat a tiszta hang 46TItábor magyarokogyűlése Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf