Rakovszky József: Merengés

merengesA régi vágyak
még visszajárnak,
s mint titkos árnyak,
kísértenek.
A boldog esték
ma felkeresték
a múltba tévedt
lelkemet.

S a régi lázak
már nem cikáznak.
Medrébe tért már
az áradás.
Bús homlokomra,
sötét hajamra
ezüstöt csókolt
a hervadás.

Reményik Sándor: Üzenet Sopronba

Vida Margitnak

Két szegfűszál – álomhalk, rózsaszín.
S nehány babérlevél – –
Kicsi csokor: hívságot se fakasszon.
Sopron adta, »a hűség városa« –
Sopronban egy kicsi menyasszony.
A vőlegénye Brassó városában,
A világvégi nagy nyomorúságban.
Én egy versemben Brassót emlegettem,
S a világvégi nagy nyomorúságot,
S a csepp csokrot tán azért érdemeltem.
Meg akartam őrizni gondosan
És – – Győrött a vonatban felejtettem.
Sopronba visszavitte a vonat –

szozattovabbacikkhez

Zivuska Andor: Haragszik rám…

Haragszik rám a megyei vic’ispán.
Hogyha lehet csendőrkézre ad is tán!
Attól félek, megfizetem az árát,
Elszerettem, hűtlenné lett babáját.

Vic’ispán úr alázattal megkérem,
Van még szép lány, nem is egy a megyében.
Hogy a legszebb az enyém lett, ne bánja,
(Hisz’) Lányért jöttem magam is a világra.

ciganyzenekar1

Vályi Nagy Géza: Komárom

Visszajöttél: büszke fellegvárunk;
Bonthatatlan a Te védfalad, –
Szembenéztél százszor a viharral,
És földsáncod ép, erős maradt.
Ostromolt tűz, víz, ádáz tatárhad,
Kőbástyád nem rendült meg soha,
Szent szűz őrzött: Mátyás ősi vértje:
Jókai és Klapka városa, –
Hidad pillérje – vén folyam felett:
    Összefűzi a testvérszíveket!

Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész

Babits Mihaly 286x320Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító 1883-ban Szekszárdon született, elhunyt Budapesten, 1941. augusztus 4. Vidéken és Budapesten hosszabb ideig középiskolai tanár. 1917 óta teljesen az irodalomnak élt. Tagja volt a nagyváradi Holnap irodalmi társaságnak, melynek antológiáiban több verse szerepelt. A Nyugatnak első évfolyamától fogva munkatársa, újabban Móricz Zsigmonddal társszerkesztője. A Kisfaludy Társaság tagja volt, a Vörösmarty Akadémia alelnöke, a Nyugat főmunkatársa. A legszebb magyar Istenes versek szerzőinek egyike. Hisz megrázó igazság van Babits Mihály »Psychoanalisis christiana« versében: a lélek bús darabjai sok emberben érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen, félig születetlen. Ebben is felsír a sóhaj: Krisztus Urunk segíts meg! – de értelemszerűen a lélek katolikumának teljességét ő sem tudja felmutatni.

    Verseiből többet idegen nyelvre fordítottak, maga Babits is sokat fordított a világirodalom remekeiből.

szozattovabbacikkhez

Szalatnai Rezső: A költő nem hal meg

Bármerről nézzük is, Babits Mihály távozása veszteség és igazságtalanság. Eltűnt egy ember, aki a magyar szellem és magatartás történeti értékrendjének egyik legsajátosabb képviselője volt. Soká betegeskedett és nyitott szemmel várta a halált. Nem félt, nem esett kétségbe. Az a Babits Mihály, aki emez esztendő augusztusában a halált várta, bátor és éber lélek volt, hajthatatlan és konok, makacs és szilárd és ellenálló, mint a nemes fémek, melyekre nem hat a környezet. Így láttuk őt már néhány éve, az ellentétek és suttogó hírek hínárja fölött, írásműveiből, az utolsó versekből és tanulmányokból. És így szerettük őt, most már megvallhatjuk, láthatatlanul és ismeretlenül, hisz a szellem számára nem kellenek a szemlélet fényképei. Mesterünk és őrizőnk volt, mértékünk és biztonságunk, mely a szlovákiai magányban különös erőt jelentett. A mi harcunk és életformánk hitelét jelentette ő az elmúlt években, ő volt a textus, melyre hivatkozhattunk magyarok és nem-magyarok előtt. Felelős, rendületlen szöveget tartott s épp emiatt éreztük őt hiteles helynek és hősnek. Rangot képviselt az írástudók között, a legmagasabb jelzéssel állott elül, igényünk és ösztönünk szerint húzódtunk hozzá.

szozattovabbacikkhez

Versváltás Babits Mihály és Reményik Sándor között 1941-ben.

Reményik Sándor: Fény-torony
                        Babits Mihálynak

Jaj, Költőtársam, mái legnagyobb,
Utolsó Fárosz az előttem járó
Nagy nemzedék fény-tornyai közül,
Mondd, szíved e kietlen vad világban,
A szenvedés újuló viharában
Minek örül?
Szeretném megtanulni,
Ki művészeted márványcsarnokát
Jártam és fel nem foghatónak láttam,
S meg nem tanulhatónak a csodát –

Szeretném, ki költő-művészetet
Tőled tanulni meddő harcnak véltem,
Szeretném megtanulni, Művész, Tőled:
Hogyan fogsz ki a szenvedésen?

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Egy szomorú vers

Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim lekerültek
mint idegen fiút,
idegent, megvetettet,
ki mindig mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott
mindig a szenvedésre
vitézül vívni kész:

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengeni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

Babits Mihály: Holt próféta a hegyen

Nyájas magasságokban csüng a dombtetőn a ház,
de én mordan ülök benne, mint Jeremiás.

Hozza postámat a posta. Újság és levél
mintha mind olyanról szólna, aki rég nem él.

Hol a sok netán és hátha? Meghalt a jelen,
s ami hír fülembe ér, mind csak történelem.

Elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:
dombon ül s fejet csóvál a mord Jeremiás.

Eltűntek és elsüllyedtek, s talán így a jobb:
míg itt voltak, kínzóbb volt, hogy egyedül vagyok.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Ne mondj le semmiről

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

Babits

Juhász Gyula: Babits Mihálynak

Jöttél szelíden a lankás Dunántúl
Kékes tájáról, hol dús a gerezd
S az őszi este végtelenbe tágul
S a lila égbe lendül sok kereszt.

Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örökverseknek őrzi zengzetét,
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.

S a magyar rónán új tornyok szökelltek
Merész magasba és egy új seregnek
Élén jövőbe tartottál, Vezér.

S ma egy világnak romján újra kelve
Te vagy megint új harcok tiszta lelke,
A lobogó, ki új egekbe ér!

                                       1928

Bella István: Aki Ady Endrét idézi

Aki Ady Endrét idézi,
az irdatlan időt igézi,
az irgalmatlan szívekbe földelt
dob-némaságot, lármálló csöndet.

Aki Ady Endrét idézi,
a végvári vitézt idézi,
szabad igék szent partizánját,
vágtató vétók non coronat-ját.

Aki Ady Endrét idézi,
a magyar pegazust idézi,
a béklyós-mént, ki csak úgy szállhat,
ha kard a sörénye, kard a szárnya.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Ady Endrének

Be sok a bolygód, fáradt üstökös.
Úgy vonszolod ki őket a homályból
S mind azt hiszi, hogy merész maga lángol,
Ha fénykévédből kis csóvát kötöz.

Kedvedre volna néked ez a had?
Én nem hiszem. Kérész bolygók falkája
Míg fénysörényed tépázza, cibálja,
Tudom, elönt mosolygó, bús harag.

És utálod e tolvaj kicsi bandát,
Mint én utálom s kinek bátor ívén
Mágnesszekered hiába rohant át.

Mert büszke utat jár még egynehány.
S ha téged elnyelt már az óceán,
S lopott csóvája kihunyt bolygóidnak:
A magyar égen - mást te sem hihetsz -
A magyar égen akkor is lesz csillag!

Hevessy Sári: Ady két asszonya

220px Székely Aladár Léda

Léda és Csinszka…

A fény, mely a Költőből árad, őket is bevonja s ez a fény az idők távlatában mindig nagyobb. Ám lezárt halotti szemüket nem bántja ez a fényözön, – az öröklét messzelátó tekintetével elfogulatlanul néznek a halhatatlanság felé. Lemállott róluk minden, ami gyarlóság, hiba volt, – csak a szépség, jóság, a rendkívüliség és kiválasztottság aranyhímpora maradt meg rajtuk örökre.

Nagy volt Ady, nagy az ő két asszonya is: Léda és Csinszka. Két különböző női lény, – korban, külsőben merő ellentét, mégis közös nevezőre hozta őket a nagy Férfi szerelme.

A szerelem mindig érdekes tanulmány – máson. Híres emberek szerelme nemcsak mint tény érdekes, hanem mint írói téma is kifogyhatatlan.

Sajó Sándor költő, tanár, drámaíró

sajosandorSajó Sándor 1868. november 13-án, Ipolyságon, Hont vármegyében született. Tankerületi királyi főigazgató, az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára, majd tiszteletbeli tagja, a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke. A Kisfaludy Társaság és a MTA. levelező tagja. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok. Az elemi iskolát Ipolyságon, középiskolai tanulmányait a selmecbányai evangélikus líceumban végezte. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta, majd 1895-ben nyert tanári oklevelet. Előbb a polgári és középkereskedelmi iskolában Nyitrán, 1893-tól Újverbászon a gimnáziumban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke című lapot is szerkesztette. Budapestre került 1903-ban. A kőbányai  Szent László Gimnázium igazgatója 1917-től 1930-ig. Budapesten hunyt el 1933. február 2-án.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Egy kőkereszt beszél

kokeresztMegsüppedt síron barna kőkereszt.
A kő alakja vállas emberé.
A félhomályban ráhajló faág
Beszélő ember karjaként mozog.
A sírjából kelt ember így beszél:

Van már e földön minden, ami jó,
repülőgép és rádió,
már kicsi szám a millió;
fény- s hanghullámok röpítik tovább,
országokon át, óceánokon át,
a szót, a hírt, – az ember nyomorát…
Repül az ember nagy-nagy messzeségbe,
föl a légbe, a kékbe, az égre,
maga sem tudja, mi végre.
A villámszikra iskolába jár
s már megművelten száz jót osztogat
és gyorsabb, mint a gondolat
és áldott, mint a napsugár…

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Sok dal van még a szívemben

Sok dal van még a szívemben,
Amelyet még el nem zengtem;
Érzéseknek gazdag árja
Zsong még bennem dalra várva.

Mi e könyvben rímbe csendül,
Töredék csak a lelkembül,
Kis bokréta: úgy kötöztem
Kevés szálból, utam közben.

De virágim többje, szebbje,
Most látom csak, nincs leszedve:
Mennyi nyit még illatozva,
Bokrétába kínálkozva!

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Születésnapi vers

– Hatvan év… Hát ennyi volna már?
Valóban ennyi, – az idő lejár;
Megmondta ezt már jó Horatius:
Labuntur anni, évek elsuhannak,
Én erről ódát nem zengek magamnak.
Bár erre is van bennem némi szusz.
Most rá sem érek érzést zengni szóba,
Megyek sietnem kell a – kuglizóba.
S megyek, tudtommal, híres nyomdokon,
Mert lelkem ebben Shakespeare-rel rokon.

Pártosdi járja (e magyar nevet
Csináltam én a krikszparti helyett),
Folyik a játék lelkesen, vígan,
De csínja-bínja ennek annyi van:

szozattovabbacikkhez

Nyolcvan éve született a Balassi karddal kitüntetett Buda Ferenc költő

buda ferencBuda Ferenc költő, műfordító Debrecenben született 1936. nov. 3-án. Egyetemi tanulmányait magyar nyelv- és irodalom szakon folytatta1955-ben előbb nappali tagozaton, majd levelező tagozaton fejezte be 1968-ban, 1955-től jelentek meg versei. 1957-1958 között három verse miatt börtönbe került. 1958-1963 között a Chinoinban segédmunkásként dolgozott. Majd 1963-1970 között tanított. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak, 1970-től 1986-ig a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa,  1986-tól a Forrás főmunkatársa. 2002 óta aMagyar Művészeti Akadémia tagja, 2013-ban a Magyar Versmondók Egyesülete tiszteletbeli elnökének választotta, jelentős műfordítói tevékenysége is. Tiszakécskén él.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Fohász a virradatban

Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem

nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Farkasok

„Homo homini lupus“

Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.

Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.

Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.

Újházy László: Buda Ferencnek

Akár e tavaszban,
olyan világban élünk:
egyszer kánikula van,
majd elfagy a vetésünk.

Fütyül a betyár szél
tanya-hazánk felett, -
kiáltozásaink
már-már egyetlenek,

fut az ég velünk.
A betűk valóban holtak,
felesleges találmány:
kik olvastak, azok voltak.

Az irodalom „erdejében”
élő fákat vágnak,
s marad puszta, futóhomok
neki a világnak.

szozattovabbacikkhez

Hankiss János: A béke katonája

1916-ban a krasznojarszki fogolytáborban írta Gyóni Géza ezeket a sorokat:

    SIRVERS

Hazai domb lesz vagy idegen árok
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teérted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.

    A sírvers időszerű volt. A Przemysl elestekor orosz fogságba került költő kétévi rabság után, 1917. június 25-én meghalt. Öccse halála megtörte maradék erejét; elborult lélekkel várta a szabadulást, - ha az élet felé elzárult az út, akkor hát a másik irányban.

szozattovabbacikkhez

Málnási Ferenc, dr.: »CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…«

(...) Gyóni Géza huszadik századi magyar költő, aki maga vallotta: „Utam magyar poéták / Áldott, átkozott útja”, 1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán, mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vártanúja esett el.

    Gyóni Géza: Csak egy éjszakára… című szövege lírai alkotás, költemény. A szövegmondatok 7-7 soros, hét szakaszba tagolódnak…

    A szövegkohéziót azzal teremti meg a költő, hogy megrajzolta a háborúba küldött emberek „kálváriáját”, az otthoni emlékképek és a valóság ellentétére építve. Azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, s a halálba küldött bajtársai közt egyszerre átélte a félelmüket, a borzalmat, de a haragot is azok ellen, akik a halni küldték őket…

    A költemény szövegmondatai mellé- és alárendelő viszonyban álló, egyetlen hatalmas tiltakozásba kapcsolódnak össze. Bennük birtokos személyragos (-jeles) szavak hozzák közelebb az olvasóhoz a verset: felettünk, gyomrát, fénye, vize, fogukhoz, torka, fiam, feleségem, Istenem, anyjuk kínjára, ingét, mellét, Krisztusom…. A személyragos igék között az egyes szám harmadik személyűek vannak túlsúlyban, egy-két többes szám második és harmadik személyű ige mellett, talán nem véletlen, hogy a „nem felejtünk” (T/1.) és a „csak én megmaradjak” (E/1.) egyszer szerepelnek. (...)

szozattovabbacikkhez

Dr. Závodszky Ferenc: A »kétarcú« Gyóni

Gyakran hallunk olyan véleményt, hogy Gyóni világéletében pacifista volt s ezt leginkább a Cézár, én nem megyek című verse miatt hangoztatják. Ha egy költeményt pusztán az esztétikai mérce alá állítunk, beszéljen az maga helyett, de ha bármiféle szemléletet akarunk belőle kihámozni, nem mehetünk el érdeklődés nélkül a keletkezés körülményei mellett. A 29 éves, az asszony iránt való szerelemtől égő költő – a maga mindent feltranszformáló idegrendszerével – igen erősen tiltakozott a hadba vonulás ellen. Nézzük csak, milyen emléke volt költőnknek a katonaságról? Az önkéntességi jogáról lemondott, póttartalékos: sínt cipel, sziklát görget, utat épít a többi katonával együtt. Az intelligens, fizikai munkát úgyszólván soha sem próbált poéta fonák helyzetében egy sorba került azokkal a katonákkal, akik jó része eddig is testi ereje kihasználásával kereste kenyerét. A rövid katonáskodás erős idegteherpróba volt a túlérzékeny lelkű költő számára. Ennek az időnek természetes idegreakciója volt nála a Cézár, én nem megyek. Versében a háborúból csak azt látja, hogy el akarják szakítani az Asszonytól, a családtól.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Cézár, én nem megyek

Eöry Emil 1984 Cézár, én nem megyekVérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Hazatérés

Te már mindent tudsz, halott katona,
Vagy ami jobb tán: tudod már a semmit.
Szemed nem bántja bűn és babona,
S füledbe már az örök csend szüremlik.

Te már elérted, halott katona,
Amit mi, jaj-jaj, mindhiába várunk:
Téged takar a béke bársonya,
S már mind valóság, mi nekünk csak álmunk.

Kocsid után, mely lassan visz tova,
Meredt szemekkel, szívszorongva nézünk:
Te így térsz haza, halott katona, -
S ó, más lesz-e a mi hazatérésünk?

                Krasznojarszk, 1916.

Gyóni Géza: Öröme van a pacsirtának

Börtönudvarból zöld mezőn
Hajlik az út a temetőbe.
Fehér deszkák közt fehérebb szív:
Az én édestestvérem fekszik.
Mögöttem börtönőr halad.
S fejem fölött, az ég alatt,
Napszikrás nyári ég alatt
Pacsirta szálldos körbe-körbe.

Szabad madár, áldott madár
Ujjong, cikáz, dalol, nevet.
Lent botorkál a gyászcsapat;
Betegszív, rabság, gyászfogat -
S öröme van a pacsirtának.
A nyári égben most lelt társat:
Ujjongó csókkal most köszönti
Testvér, a te jó lelkedet.

szozattovabbacikkhez

Iváni Rella: Gyóni Gézához

Testvér! Te is robotos voltál,
Mikor még Sopronban daloltál.
Te hittel néztél fel az égre,
De ki tekint egy közlegényre.

Így lát engem is e város,
Ám felettünk Isten határoz:
Testvér! Nagyok csak akkor vagyunk,
Ha a szent célokért összeroskadunk!

Magyar Család, Budapest, 1930. jún. 1; p. 60.

Vári Fábián László: Szoborbeszéd

Lerogyva e halomra itt
tört testem tovább nem viszem.
Fehérvárott, ha zeng az ősz,
Halkan megkondul bronz szívem.
S elnémulnak a verebek
a repkénnyel benőtt tűzfalon,
mintha csak Bobory fekete
zakója réme lengene
egy égbe néző
ablakon.

Oldozd fel cserfes nyelvüket,
Hagyd, Zoli, hadd zsibongjanak,
akár a Jenyiszej jegei,
ha egymást tiporva zajlanak,
vagy Przemysl fölött a légmező,
ha ólomvércsékkel van tele.

szozattovabbacikkhez

Bella István: Hagyaték

BellaIstvanHavon hálok, apám, a nyitott téli éjben,
a hálóval takarózom, de hasztalan vagyok,
mert ódonmívű testem ezer sejtlánc-szemében
nem akad fenn a fény, sem a gyilok,
       fölsérti homlokod.

Keríts – hó, halál és bálozó homok
hálójába szorítva – te halott, legalább
egy női térdet, egy gyerekhomlokot,
       – egy hamis tanút –
mindegy: bárkit! – csak vallja, a tetem: lepkebáb.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Borúra fényt várj

    1

Mogorva vénség, morcos fél-hava.
Olykor komor gondokban sincs hiány.
Borúra fényt várj. Mi lenne, ha ma
belebbenne egy víg tavaszi lány?

    2

Ki küldené? Egy déli part vidéke?
S milyen lesz? Botticelli lány-alak?
Rám sugarazna tündér szőkesége,
s én egy szót mondanék csak: Vártalak.

Gárdonyi Géza: Erkel Ferenc

A nyolcvanas évek végén tagja égén tagja voltam a Pesti Sakkörnek. Az elnök Erkel Ferenc nem igen járt máshova, mint oda. Egy télen minden este ketten maradtunk utolsóknak, és hogy az öreg úr néha beszédes kedvében volt, hallgattam.
- Kedves bátyám uram, - mondottam neki egyszer, - én azt gondolom, hogy mindig apró véletlenségek irányítják az élet kocsirúdját. Hogyan lett zenésszé?
Az öreg úr keserűarcú, nagyfejű ember volt, s a feje mindig a mellén lógott. Ha valakire ránézett, csak a szemöldökét emelte fel. Akkor is úgy nézett rám.
- Hát nem hiszi, hogy a tehetség veleszületik az emberrel?
- A tehetség veleszületik, de hogy a művészetnek miféle terére jut, oda véletlenség löki.
Maga elé nézett. Aztán azt mondja:
- Hát hogy én mért lettem muzsikus? azt már nem tudom, mert igen korán kezdtem. Hanem hogy miért lettem magyar muzsikus, arra emlékezem. Hát csakugyan a véletlenség. Egyszer még kicsi diák koromban hazamentem vakációra Pozsonyból. Még akkor nem volt vasút, de az alföldi kocsik följártak Pozsonyba is. Én egy paraszt kocsiján mentem haza.
Ez ugyan nem tartozik a történethez, de az öreg úr ezt bocsátotta előre, - emlékezem.

szozattovabbacikkhez

Kisfaludy Károly: A bánkódó férj

Szatmárban egy kis csárda van,
Trézsi asszony lakott ottan.
Éjfél haján, bogárszemű,
Kerek tagú, őz termetű;
De jaj, mi szép oly csintalan.
Rózsás ajkin pör untalan.
Most kezdte csak honn kis vitát,
Csöröl, pöröl, ver, a mit lát.
Férjén a sor, ki zugban ül,
Midőn ily szó harsog kívül:
«Jön a tatár!»
Rémül, sír, fut, bujkál a nép;
De szép Trézsi hetykén kilép;
Ő férfitől hamar nem fél,
Kivált az ügy ha nyelvre kél.

szozattovabbacikkhez

Lovich Ilonka: Szent Imréhez szólnak…

Szent Imréhez szónak a magyar leányok,
Herceg! ki nem tűztél kebledre virágot,
Akit lánymosoly a földön nem igézett,
Mivelhogy eljegyzett illata az égnek,
Hitvesed szívére aki nem hajoltál,
Herceg! aki mégis gyenge női kézzel,
Illetett, illetett szép liliom voltál,
Gizella anyádnak fájdalomkönnyével öntözött virága,
Istenhez magasult hitvesed szívének mártír-pálmaága,
Akit asszonyimák galambkövetére,
Égi üzenetkép termett ez az ország,
Herceg! ezerévtől elmélyült, komolyult
Könnyes magyar lányok így beszélnek hozzád:

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Verssorok Illyés Gyulához

Őszülök már, írom le kevélyen,
Szívemben fáj ez az írás mélyen,
Láthatatlan nagyon-nagyon mélyen,
Ezer messzi hajnalodó éjen.
Volt nevem is, becsülni is kezdtek,
Nem a magam sorsáért szerettek,
Az emberek irigykedni kezdtek,
És ugató ellenségek lettek.
Krónikám szól a szép ifjúságról,
Kőfalak közt hervadó virágról.
Ezüstkönnyek kibuzogásáról!
Asztaltól, a szívig érő sárról…
Elosonás a védekezésem,
Kevés szemek látják a menésem,
Távolod halvány suhanásom,
Megszűnik majd visszaugatásom…

Budapest, 1935. augusztus 30.

Agócs Sándor: November

hajnalban mikor a legtöbb ember születik
és a csöndbe úszik minden mozdulás
a száraz kiégett levelek között
nagyon is egyforma újra minden
és mégis mennyire más

könyörtelen és hűvös a reggel
bár éget az Isten mutatóujja
kihűlt helyedre hiába várod
amíg kerül sok helyből-áldott
penész-szagú glória

úgy járok itt e fáradó őszben
mint aki másik világba tér be
s alámerül majd felbukik megint
de nincs egyetlen szava se
a közelgő télre

Áprily Lajos: Védő ködben

A Nagyvillámról erdeinkre dől.
Jó köd: vadat rejt puskacső elől.
Itt omlik már a telkünk oldalán.
Elér – űzött szarvasnak vél talán?

nagyvillamkod

Buda Ferenc: November

Csepeg a híg eső,
ázik az utcakő.
Házadból ha kilépsz,
kabátod kapd elő.

Kabát vagy köpönyeg?
Voltaképp egyremegy.
Csak vigyázz, meg ne fázz,
betakard a fejed.

Ázik a háztető,
fázik a rózsatő.
Csepeg, csak csepereg,
tócsához tócsa nő.

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Falevél-szárak

gesztenyelevelFölemeltem a gesztenyefa-levelet, ahova hullt, a járdaszélről, és akkor – gyorsan – mégegyszer lehullt. A hét levélujj alig hallható, ki roppanással hirtelen hátracsuklott és hétfelé szállt, vagy talán egyfelé, mindenesetre el. Pedig eléggé ünnepélyesen hajoltam érte, ahogy kijár a hullt a levélnek, valamely megtiszteltetés szorongásával is: érinteni az eddig érinthetetlent. Érinteni a fentről érkezőt, fogni, nézni, vinni, megúsztatni utoljára a szélben.

    És most lehullt másodszor is, milyen fura kis roppanással. Más nem maradt: a szára. A levélszár üres pálcikasága. Egy puszta nyél, a megfosztottság maga. Még az avar arany tragédiája sem az övé; ki veszi észre venne? Egy ócska ceruza, melynek hegyéről letörtek a szavak, hulladék-drót, mely közvetít áramot tovább.

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Novemberi pillanatfelvétel

Fekete-fehér fénykép a világ,
S lelkünkben ott a negatívja.
Varjak lepik el ezrével a fákat,
Csontjainkra ólom ül
Szívünkre füst száll
Szemünkre alkony sötétje.

A végtelen november útjain
Sarat köhög egy öreg járgány,
Az eső súlyos függönye mögül
Sóvárgó szemmel kandikál a remény
Egy messzi, egy ismeretlen tavaszba.

Bándi úrfi, Bátori Boldizsár, Katonadolog /magyar népballadák/

Bándi úrfi
Magyar népballada

nepballadaHallottátok hírét
Híres Barassónak?
Abban csináltattak
Éltető tömlöcöt;
S abban fogva vagyon
Mezőbándi úrfi.
     Mezőbándi úrfi
Egyszer ezt felelé:
«Hogyha volna nékem
Egy íródeákom
S egy bízott emberem:
Íródiákommal
Levelet íratnék
S bízott emberemtől
Levelem küdeném.»

szozattovabbacikkhez

Erzsébet királyné megöleti Kis Károlyt

thuroczikronikaThuróczi János krónikája nyomán –  

Gyászba borult az udvar, gyászba borult az ország is, amikor Lajos király meghalt. Fiú utódja nem maradt, vajon ki lesz utána a magyarok királya?

    A nemesség annyira tisztelte, oly nagyon szerette Lajos királyt, hogy a szokás ellenére lányát, Máriát választották királlyá. Hiszen ott áll mellette édesanyja, Erzsébet királyné, és híven szolgálja az asszonyi kormányt Garai nádor is, aki sohasem feledheti, hogy mit köszönhet Lajos királynak.

    De a nemesség hangulata olyan, mint a szél vagy a tengerjárás: hol erre, hol arra csap; alig kezdte el Mária királyné az uralkodást, már főzni kezdték ellene a mérget.

szozattovabbacikkhez

Az aradi országgyűlés

A Képes Krónika nyomán –

István király halála után Álmos herceg fia, Vak Béla király uralkodott. Kezében megerősödött az ország, ellenségeit pedig Isten gyalázatra vetette.

   A királyt négy egészséges, szép fiúgyermekkel ajándékozta meg felesége, Ilona királyné, a vak király szeme fénye.

   Amikor Arad mellett országgyűlést tartottak, elment oda a királyné is, elvitte magával négy szép fiát is.

   Magas trónszéken ült a király, odaült melléje a királyné, a fiúk pedig megállottak a trónszék mellett.

   Szemben a királyi székkel az ország előkelői állottak. Ott volt az ország színe-java: a főurak, a főpapok, a fő- és köznemesek valamennyien. Zúgott, morajlott a nagy sereg ember, mint a sós tenger, de amikor a királyi pár megérkezett, ünnepélyes csend támadt.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király háborúi

matyaskiralyZrínyi Miklós nyomán –

Mihelyt az országnak botját kezébe vette Mátyás, még nem is szoríthatta jól össze a markát, máris olyan ellensége támadott, hogy mindegyik azt gondolta, elnyeli őt országostul. Két világbíró császár, német és török, a harmadik a cseh Giskra, akit nehéz volt kipusztítani, mint a nyüvet a rohadt sebből.

   Nosza most, vitéz király, lássuk, vagy-e olyan, mint Herkules, Jupiter fia, aki még bölcsőjében két sárkányt ölt meg egyszerre, mindegyik kezével egyet. Tedd hozzá országodnak szegénységét, tárházadnak ürességét, népednek rémületét az ellenségtől: mit fogsz csinálni, hová fogsz kapni?

   Vezéredet, Nagy Simont a harcban legyőzték, fut az te vitéz sereged a német előtt, Vas vármegye füstöt vetett, füstölög: távolról is megláthatod.

   De mit érne az arany, ha a tűzben füstté lenne, mire való volna a kormányos, ha csak jó időben tudna hajókázni? Ezeket a háborúságokat a végzet mind Mátyás szerencséjére hozta, hogy a dicsőséget és a halhatatlanságot megérdemelje.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: A legszebb nap

1558 október dereka. Odakinn hideg őszi szél tépázza a fák tarka koronáját. Összebújnak a kismadarak, meghúzódnak a fészkükön. A virágok dermedten hajtják le fejüket. Benn a kandallóban meg kellett gyújtani a tüzet estefelé. Vidáman lobognak a fahasábok, és fényük figyelmes gyermekarcokra vetődik.

    Igaz, hogy fáradt az édesapa, mire este becsukja az üzletet és a gyermekei közé kerül, de köztük nem érez fáradtságot, homlokán elsimulnak a barázdák. Mesél nekik. Mind úgy követelik a mesét. Még a kis Ágota is, pedig csak hároméves. Hogyne! Hisz édesapa olyan szépen tud mesélni! Messze országokról, amerre járt, mókusokról, és őzekről, a nagy vitézekről, kedves gyermekekről, akiknek a történetén hol sírni lehet, hol nevetni…

    Apáról fiúra száll ez a mesélő kedv. Már öregapát is mesemondó Demeternek emlegette a város. S most már az ifjabb mesemondó Demeter ül a kandalló mellett. Öt önfeledt, lelkes arcra vet aranypiros fényt a lángok lobogása.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [IV.]

    9. Válaszúton Podjebrád légvárai és a pápával való szövetség között

     

    Rövidesen megkoronáztatása után látszólag csábító ajánlat érkezik Mátyás számára egy nagy európai koalícióban való részvételre. A fantasztikus és vakmerő tervek fáradhatatlan kovácsa, Podjebrád cseh király veti föl a francia-lengyel-cseh-magyar-velencei szövetség gondolatát. Ez a szövetség, ha valósággá válik, kétségtelenül elháríthatta volna a német veszedelmet Magyarország feje felől. De Mátyás úgy érezte, hogy ez a veszedelem egyelőre amúgy is lehárult a csak nemrég aláírt békekötéssel. Meg aztán nem is bízott Podjebrád állhatatosságában és tervei megvalósíthatóságában.    

szozattovabbacikkhez

Darkó István: A megváltott kisjuhász

A páston át jött a haragos hang, a parancsos kiáltás, az öreg bacsó felől, Peti Pali, a kisjuhász felé:

    - Hordod-e mán magadat, te?

    Ijedtében térdre guggolt és ráült a lábára húzott csizmaszárra. Testi súlyában úgy ült rá, hogy mezítelen lába alájaviccsant s vagy négy ujja meg is roppant.

    Ijedelme volt neki ez öreg hang. Ha nem ügyelt, nem teljesített, végzett, ugrott elég szaporán, a nyomában sokszor a keményen koppanó öregbot is elrepült utána.

    - Viszem hát! – Kiáltotta a kisjuhász és behúzta a nyakát. Sebesen összekötötte a szőttvászon négy sarkát, hóna alá ragadta a sajtot, talpára állt és sziszegve fájlalta az ujjait. Arra pislogott a ház felé, a kút és a juhok irányában, ahol az öreg pipázott a fűben. Minő szeme van a vénembernek! Közelről a betűt se látná az egyvilágért s a pénzt is az orrával nézegeti. Aztán pedig feltolja a cérnával fódozott okuláréját a homlokára s akkor megszámlálja a völgyben szaladó kocsik utasait is.

szozattovabbacikkhez

Gergely Boriska: Szikra

Örzsi vörös szoknyája pipacsként nyílott a réten. Az országút mentén ült egy fa alatt és a libái, mint jól nevelt gyerekek csücsültek a szomszédos fa árnyékában. A hűvösre ülve csipegetni jobban esett a giz-gaz, mint a napmelegtől sütött kövér legelő. Örzsi öltögetett buzgón, izzadt ujjaitól csikorgott a varrótű a keményített vásznon, ami egész megfeketedett a lány keze nyomán. A kék gombolyag megbújt a füvön, mint valami árva búzavirág.

    Tragacsos ember jött az úton. A nyikorgásra fölpillantott varrásából a lány és fehérszőke pillái mögül, apró, szúrós, de értelmes zöld szemek nézték meg a közeledőt. – A Jóska – állapította meg és tovább öltögetett. A tragacs elcsendesedett, a gazdája a lány felé pislogott, majd átugorva az útszéli árkot, a lány elé állt. – Meleg van – ezt mondta és leguggolt ő is az árnyékban.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf