Simon István: Vörösmarty estéje

Fogytán van a napod,
Fogytán a szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
             Vörösmarty

Fogyó napokból, sűrűdő véred
csöppjéből sajtolt nehéz szavak,
tört tőmondatok, fájdalmas ének –
hattyúdalodnak ennyi maradt.

Nyelv nagy kertésze, hit magvetője,
be fájhatott is öreg szíved,
mikor érezte: elfut előle
a szó is már, s a remény hideg

szozattovabbacikkhez

Tompa László: Az Örömszimfónia

Az örömhöz szenvedéseken át jutott Beethoven szellemének

Tudom, hogy valahol: van!
Kivált ilyenkor érzem ezt,
Hogy tavaszi szél kereng a porban,
S a berek furcsán zúgni kezd.
Nagybarna felhő gyors vihart szán
A földre, – s közben fény vakít.
Ragyogás ül a vakok arcán:
Egyszerre látnak valamit!

Most meg halld: kipp, kopp, valahol dobok
Döngenek mélyről, – vagy tán ő dobog?
Tán ő ad jelt, ő – a föld alól!
Mert van valahol. Van! – De hol? – de hol?

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Karácsony-est

Karácsony-est. Egyik fiúnk az égben,
A másik tőlünk roppant messzeségben.
De kárpótlásul itt vagy te magad:
A rózsa, melyből két bimbóm fakadt.
Nekem te most is az vagy, ami voltál,
Mikor először keblemre hajoltál:
A legjobb, legszebb, leghűbb szerető!
A több mint angyal -: az igazi nő!
Vigasztalj!... Éltess!... O maradj velem
Te testet öltött, áldott szerelem!
Alkoss számomra egy külön világot,
Ahol csak békét és nyugalmat látok...
Ahol megenyhűl minden földi bánat,
Ahol nincs más, csak kölcsönös bocsánat,
Ahol minden perc mosolyogva száll,
S egy végső, boldog sóhaj a halál!

                                        1902. december.

Dutka Ákos: Krisztus halott regimentje

– Karácsonyi legenda. –
              1914

HaboruHét ország útja fekete vér,
A házak ormán füst és tűz lobog.
Ki itt élt, vajon merre kujtorog –
Eléri még e gyilkos téli szél?
Ezer halott a sáros halmokon:
Ellenség, barát, idegen, rokon –
Nyitott szemével mind az égre néz, –
Gazdája mellett egy ló legelész…
És a szívünk a torkunkban dobog.
– Hajó, Fiúk! Előre! most…
Tüzes torkát az égre tátja
Ezer ágyú – s a föld vonaglik:
Bömböl a Halál orgonája

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Karácsony

Száján megőszült már az ének,
s fehérebb lett az éjszaka.
Pásztor dülöng, s a rejtő rétek
ködében, nyárfa megy haza.

A csillagok szerényen állnak,
nem kérkednek, csak fénylenek.
Feláll és a három királynak
félelme almán vet helyet.

Az ember alszik. Mit csinálhat,
ki éhes és úgy álmodik?
Nyeli ízét egy régi nyárnak,
sóhajt és megmozdul kicsit.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Advent idején

csillagszoroHa nem is lesz foszlós kalácsom,
mégis csak várlak, szent karácsony!
Szegény szívem sarkig kitárlak
Urát várván örök világnak

Hittel élek és kis kenyéren,
hisz kevéssel mindig beérem.
Aki szegényen Krisztust várja,
csillagot esd az éjszakába’.

Krisztus-csillagra várok én is,
miként a szív, a föld s az ég is.
A Békeisten csillagára
bízván tekintne minden árva!

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Betlehemi csillag

Betlehemi csillag:
Napkelet csodája, –
Boldog, aki már kereste,
Boldog, aki várta!

Betlehemi csillag:
Örök, égi fáklya,
Szent örömöt, megváltást hoz, –
Minden hívő áldja!

Betlehemi csillag:
Útjelző tűzcsóva,
Sugarát – nem palotára,
Kis jászolra szórja!

szozattovabbacikkhez

Viz Zoltán: Egek harmatozzatok!

Fel a magasba szállna lelkem,
Repülnék égi szárnyra kelten
Tisztább világ derült honába,
De lelkemnek leszegve szárnya.

Vergődni kell e föld homályán,
Hol kötve tart mindent a sátán,
A boldogság letűnve régen
S az ő honát hiába kérdem.

Hol hát a Messiás igéje,
Hogy így beföd a bűnnek éje?
Kit ezredek epedve vártak,
Egy eltűnt eszme, árny csupán csak?

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Újévi ének

Harang csendül, pohár pendül…
Minek örülsz, jó magyarom?
Tán a jövő bő termését
látod már a hótakarón?

Harang csendül, pohár pendül,
malac visít, száll a kacaj,
(vér tüzel a hótakarón,
Erdély földjén füstöl a jaj!…)

Harang csendül, pohár pendül,
öröm táncol a szívünkbe…
(ki tudná azt megmondani,
toborzunk-e, temetünk-e?…)

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Kerget a tél

Hó-zivatar feszül a fellegekben,
szele száguldoz már fejem felett.
Rég volt, mikor tavaszi fergetegben
én űztem a menekülő telet.

hozivatar

Bíró András: Nyugalmat ád

Nyugalmat ád a téli kert,
eléd pilinkézve szűz havát
s elmélázhatsz a gyors időn,
hogy minden szépség elenyész –
a téli kert nyugalmat ád.

Nyugalmat ád a tavasz is,
eléd terítve zöld gyepét
s elmélázhatsz: minden megújul,
színes ruhába öltözik –
nyugalmat ád a tavasz is.

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: Hajnal, hóesés után

Kék lánggal zeng a kert. A hermelinpalástos,
köd-szőke bokrok földig hajlanak.
Morogva jár a szél… köhécsel… és a város
bő fényről álmodik a foltos ég alatt.

Fehér virág az út – halvány, királyi szőnyeg –
de villog, mint a tőr! S a lázongó, kopott,
tavaszról-kérdező, didergő háztetőknek
Istent felelgetik csak érc-torkú templomok.

A fák közt álmait terelgeti az éjjel.
Mögöttük súlyos árny: egy munkás ballag át,
s bajszára tűzi fel – forró leheletével -
jégcsappá csendesült, didergő bánatát.

havaskert

Sántha György: Karácsonyi hótakaró

1932

Karácsonyi hótakaró
takarj rózsát, szőlőtövet,
född a halott tavak tükrét,
olts ki minden rossz örömet.

Köddel lepd be a nagy Szamost,
a csillogó Tátra ormát.
Fehér gyásszal koszorúzza
magát e szomorú ország.

Karácsonyi hótakaró,
takard be a sarat, szennyet
s az eget-földet okoló,
de egyedül bűnös embert.

szozattovabbacikkhez

Urr Ida: Ballada télen a tavaszról

Képzelt illatok közt járok, itt a hegy, amott az árok,
de a föld még alszik mélyen, tetszhalott, mint a regében
álmaimban tavaszt játszom, kék ruhája puha bársony
a vetett fű s a bomló fák pirulnak a belső lángtól,
de ez csak a ledőlt várrom, a tegnapi fodros álom,

mert most tél van, tél ünnepe, táncolnak kik elfeledtek
téged tavasz ki szellőddel megszikráztattad a tengert,
ó ha látnád hímporoddal kifutnál a temetőbe
s lennél talán a hű holtak igaz újratemetője,
nézem ezt a bolygó táncot s lefognak a látomások

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Téli alkonyat

Ezüstbe vont mindent a dér,
Ezüst lomb a targallyakon,
Ezüst kóró a parlagon,
     Minden fehér.

Kocsim robog, fúvó lovak
Sötét sörénye leng elől,
A csípős szél éjszak felől
     Épp szembe kap.

Magam bundámba burkolom
És álmaimba süllyedek,
Lelkemben mint ködkép lebeg
     Letűnt korom.

Körül az ég s föld peremén
Köd, terjengő homály borong,
Nyugat felé a tűzkorong
     Éppen lemén.

Áprily Lajos: Naplemente

Ne menj tovább. Hull már a harmat,
fejünk felett a végtelen kék;
lent zúg a víz és sír a fecske:
várjuk meg itt a naplementét.

Egy szót se szólj. Csak nézz a napba,
míg én a fejemet lehajtom.
Két mozdulatlan kőszoborra,
így hulljon ránk a nyári alkony.

A vándor lent a sziklavölgyben
megérzi tán, mily bús, milyen szép:
két ifjú fent a sziklaélen,
ki várja már a naplementét.

Czipott György: Lenni. Várni.

Jó az Istennel
jóba lenni.
Kvaterkázni.
Jönni, menni.
Jó az Istennel.
Jóba lenni,
menni, lenni.
Lenni...,
lenni csak azzal szabad,
kinek hajába
Hold szakad,
kinek szívébe
Nap tapad,
kinek gallérja
pirkadat.

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Elmélkedő

A régi póz már nem felel meg.
Vegyünk egy újat. Ezt lehet.
Oly mindegy, milyen öltözetnek
igazítod a testedet.

Mindegy a ruha, de a test is,
a szellem meg – a mindenit!
nem sejti, merre hajtja Thespis,
míg orcájára színt derít.

nemesnagyagnes

Pilinszky János: Metronóm

Mérd az időt,
de ne a mi időnket,
a szálkák mozdulatlan jelenét,
a fölvonóhíd fokait,
a téli vesztőhely havát,
ösvények és tisztások csöndjét,
metronom1a töredék foglalatában
az Atyaisten ígéretét.

Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei 3

3

Amit ti láttok, apró fénysugár,
a nagy fényességnek töredéke,
ember számára össze sosem áll
a mindenség gyönyörű képe,
talán jobb így. Ha majd hozzám tértek,
megmutatom nektek a szép mindenséget.

Képzeld csak el, fiam, hogy világodat
csupán egy érzékeddel észleled!
Csak ízlelnéd, vagy hallgatnád,
tapintanád! Vagy lenne csak szemed!
Milliónyi érzékszerved lenne,
felfogni úgysem tudnád,
mert ezer dimenzióban rejlik
a végső, nagy igazság.

Tornai József: Tu es Petrus

tuespetrus

Tu es petrus
te kőszikla vagy
és én ezen a kősziklán állva
hirdetem, sírom, kongatom, káromkodom
a te halandóságodat-halhatatlanságodat, és
a tompaság, múlt-besározás, gondolkodás-pestisesség,
történelem-gyilkosság hatalmai nem vesznek erőt rajtad

szozattovabbacikkhez

 

Tűz Tamás: Szemöldökfa

Még nem tudom, milyen szavak sorakoznak föl
e versben, ha egyáltalán annak nevezhető.
Hangyaszorgalmú névelők, névutók, az előírt
formák ragszolgái, kurtán-furcsán beállnak
a menetbe, előljárnak, kullognak hátul,
Isten haragja üldözi őket, még nem tudom,
milyen képeket vet föl a dal folyama
a szívtompulat sötét árkaiban, mikor az ember
sírni szeretne, de nem tud, mikor félre hall
és ezzel mindent elront. Azok után amik
a gyorsírási jegyzetekből kiderültek,
magam keresem föl a kiveszőfélben levő
orchideákat s ha már jártányi erőm se lesz,
a szemöldökfára írom utolsó szavamat.

A gőgös menyecske

Magyar népballada

Héj, páva, héj páva, császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.
A vásárba mentem, piros csizmát vettem,
Avval hazamentem s az asztalra tettem.
– Kincsem, feleségem, mondj uradnak engem!
– Én bizony sohasem, teljes életembe!
Mert apám házánál nagyobb urak jártak,
Őket sem uraltam, téged sem urallak!

 Héj, páva, héj páva, császárné pávája!
Szegény legény voltam, gazdag leányt vettem,
S a gazdag leánynak kedvit nem lelhettem.

pava

szozattovabbacikkhez

Este, guzsalyosba…

Magyar népballada

Este, guzsalyosba, én egyszer elmentem,
Molnárlegénykével játszadozni kezdtem.

Fényes hajnalcsillag bár föl ne virradna,
Hogy a szerelemnek vége ne szakadna.

Haza kelle menni majd a guzsalyosból, –
Anyám is azonban fölkele az ágyból.

Gyönge nyírág-vesszőt frissen elővette,
Karcsú derekamon hajtogatni kezdte.

Ha a molnárlegény tiszta gyémánt vóna,
Mégse mennék többet hozzá guzsalyosba.

Udvarhely megye; közölte Kriza János

Két menyasszony

Magyar népballada

Kéreti a nénémet
Cifra szabólegény,
Éngemet is kéret egy
Szegény kondáslegény.
Öröme a nénémnek
Cifra szabólegény,
Hej, de nékem siralom
Szegény kondáslegény.

Kísérik a nénémet
Hangos muzsikával
Éngemet is kísérnek
Egércincogással.
Öröme a nénémnek
Cifra szabólegény,
Hej, de nékem siralom
Szegény kondáslegény.

szozattovabbacikkhez

A kőhalmi bíró

– Mednyánszky László elbeszélése nyomán –

Erdély déli részén, magas hegy csúcsán állott egykor a kőhalmi vár, alatta épült Kőhalom község, melynek rendje és tisztasága arról tanúskodott, hogy szászok lakták. A vár már régen romba dőlt, de az egyik bástyán sokáig mutogattak egy pár lábbilincset. Hallgassátok meg a történetét!
    Hunyadi János idejében a török gyakran betört Erdélybe, kirabolta a falvakat, megsarcolta a városokat. Ezért minden községben és városban keménykezű, bátor vezetőt választottak, akit nem fogott el a félsz, amikor a törököt meglátta. Ilyen volt a híres vörös királybíró is, aki a kőhalmi szászokat kormányozta.
     A kőhalmi bírót Helvignek hívták, de mindenki vörös királybírónak nevezte, göndör vörös haja és égő tekintete miatt. De olyan is volt a királybíró, mint a tűzláng: szemének pillantásával megperzselte a bűnösöket, és szinte megemésztette a gonosztevőket. Kemény és igazságos bíró volt, ezért sokan igazságos vörös királybírónak nevezték.
    Volt a vörös királybírónak egy hűséges szolgája, akit Menengesnek hívtak. Ez jól ismerte a természet titkait, és gyakran csúffá tette Kőhalom hiszékeny polgárait. Varázsolt és bűbájoskodott mindaddig, míg egyszer a polgárok összeröffentek, és feljelentették Menengest, mint varázslót és boszorkányt.
    Nagy volt a veszedelem, mert ekkor a boszorkányokat máglyahalál fenyegette.

szozattovabbacikkhez

Gellért püspök prédikációja

– A Képes Krónika és a Gellért-legenda nyomán –

gellertUralkodásának negyvenhatok esztendejében, súlyos betegeskedés után Szent István király erről a világról elköltözött, és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a székesfehérvári bazilikában, amelyet ő épített Szűz Mária tiszteletére.
    Mindjárt gyászra fordult a lantpengetés az egész országban, és az ország népe, a nemesek éppen úgy, mint a nem nemesek, a gazdagok és a szegények együtt siratták a szent király halálát, nagy könnyhullatással, sűrű jajgatással. Az ifjak és a szüzek gyászruhát öltöttek, három esztendeig nem táncoltak, és a zeneszerszámok édes-nyájas hangja is mind elhallgatott. A szent királyt az egész nép a hű szívek siralmával siratta, és az ország vigasztalhatatlan gyászba borult.
    Gizella királyné pedig lehatározta, hogy rokonát, a velencei Pétert teszi királlyá, és Magyarországot teljesen aláveti a németeknek.
    Alighogy Pétert királlyá tették, német dühösséggel kezdett kegyetlenkedni: Magyarország nemeseit megvetette, a föld javait gőgös szemmel, telhetetlen gyomorral falta fel, a vadállati módon ordító nemetek és fecske módra fecsegő olaszok társaságában. Az ország erősségeit, várait a német és olasz katonaság őrizetére bízta.
Amikor a főurak látták a nemzet sérelmeit, tanácsot tartottak, és megkérték a királyt, hogy kárhozatos tevékenységét hagyja abba.

szozattovabbacikkhez

I. Károly király legyőzi Csák Máté seregét

– A Képes Krónika nyomán –

trencsen
Valóságos kiskirály volt Csák Máté a Felvidéken, hatalmas birtokát egész hadsereg védelmezte. De még egy erős vár is őrizte a birtokot, s ha erős ellenség támadott, Csák Máté bevonult Trencsén várába, és ott védekezett.
   Amikor I. Károly király elhatározta, hogy a főurak hatalmát megtöri, sereget indított Csák Máté ellen is. Nemsokára Trencsén vára alatt állott, és ostromolni kezdte az erősséget.
   De Csák Máté sem hagyta magát: amikor meghallotta, hogy a király ostrom alá vette a várat, egész seregét ellene indította, sőt még fogadott is ezerhétszáz lándzsást, úgy vonult a vár alá.
   Ekkor a király belátta, hogy ekkora sereggel nem szállhat szembe, ezért elvonult a vár alól, és a Szepességben katonákat toborzott.
   Csák Máté pedig ezalatt Kassa városa ellen vonult. Már javában ostromolta a várost, amikor a hírszerzők jelentették, hogy a király nagy sereggel közeledik.
   A király serege a Hernád folyó völgyében vonult fel, Csák népe pedig a magaslatokat foglalta el.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Juliska vendéget vár

Aztán gyönyörű nagy sétát teszünk a hegyek közé, és ródlizunk. És annyi szép mesét senki se tud az egész világon, mint keresztmama. Hazafelé betérünk a cukrászdába:

    - Az én nagyanyuskám pedig minden babámnak új ruhát varr, szebbnél szebbet. És olyan jó játékokat talál ki. S ha elkezd mesélni, elfelejtem, hogy a földön vagyok. Csak hallanátok egyszer.

    Napok óta tartott már a licitálás. Közeledett karácsony szent estéje, s Piriék is, Juciék is vendéget vártak. Mióta megérkezett a nevezetes levél, amelyikben Piri keresztmamája érkezését tudatta, s Jucinak is megmondták otthon az örömhírt, hogy a nagymama náluk tölti a karácsonyt, a két kislány másról se tudott beszélni. Tervezgettek, versengtek, készülődtek.

    Juliskát, aki mindig harmadik volt az együttesben, alig hagyták szóhoz jutni. Különben is ő volt köztük a legcsendesebb, de mostanában, mióta Piri és Juci olyan hangos örömmel tervezgettek, még csendesebb lett. Miről is beszélnek! Ők nem várnak vendéget. Pedig milyen jó Pirinek és Jucinak! Milyen jó lehet vendéget várni!

    Juliska nem volt irigy természetű, együtt tudott örülni kis barátnőivel. De azért úgy szerette volna, ha nekik is levelet hoz a posta, amelyikben egy kedves vendég jelenti be jövetelét. Hogy ki, azt Juliska maga sem tudta. Pedig hányszor kiszínezte gondolatban az érkezését, az együtt töltött kedves napokat.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Krisztina

Fiatal volt és szenvedélyes, csinosnak is lehetett mondani. De anyja, ha reá nézett, mindig könnybe lábadt szemekkel suttogá barátnéinak: – Szegény Krisztinám soha sem fog férjez menni. Titokban ugyan örült Bériné, hogy leánya soha sem fog azon tapasztalatokhoz, felfedezésekhez jutni, melyek az ő leányos, aranykedvét, asszonyi-gond szürke pókhálójával oly korán, s oly sűrűn befonták, – de azért az illem kedvéért, csak mindig úgy mondta: – Szegény Krisztinám!

    Krisztinát csakugyan sajnálni lehetett, mivel hogy halálra volt szánva.

    Nem úgy, mint mi, mindnyájan, – majd – egyszer – valamikor, – de korai, elkerülhetetlen halálra. Tüdővészes család mellbeteg gyermeke lévén.

    Meg is csillant már szemében a tüdővész nyugtalan fénye, s ha ifjú testét olykor okadatolatlan fáradtság lepte meg, mindenki tudta, – ő maga is, – hogy ez a rémes betegség előjele.

    A leánynak azonban bátor, tiszta lelke volt, nem zárta be szemét a változhatlan előtt, de nem is hagyta életét megrontani egy várható, de időpontra nézve bizonytalan eshetőség által.

    S ő élt, intenzíven, boldogan, beszíva az életet minden leheletével, minden szívverésével.

    A bálterem, a jégpálya, a tenisz-grund ugyan zárva voltak előtte, de ő lelke egész szenvedélyével a mélyebb élvezetekhez fordult.

 szozattovabbacikkhez

Fekete István: A kormányosné

Csihatag Imre kormányos Baján rakodott tökmaggal és napraforgómaggal s ugyanitt szeretett bele Kalamár Erzsibe – ahogy mondani szokás – egy pillanat alatt. Ez a pillanat a fentebb megnevezett fiatalok esetében másfél óráig tartott, mert ennyi időbe tellett, amíg Erzsiék kocsija a mázsához ért, amelyet Imre kezelt, ámbár inkább Erzsit nézte, mint a mázsát, s ebben tökéletesen igaza is volt. A mázsa ugyanis piszkos gép, míg Erzsi virágzó virág volt a mázsa tetején, ámbár egyelőre ismeretlen virág. Imre módfelett unta a mázsálást és csak azt várta még, amíg Erzsiék kocsija került sorra, s amíg az öreg Kalamár bediktálta az adatokat.

    - Vedd át Jancsi – mondta a matróznak, – egy kis bort szeretnék vinni az apámnak. Hol lehet valami rendes bort kapni, Kalamár bácsi?

    - A Galambban, csakis a Galambban. Mink is itt tarisznyázunk.

    Imre az átvételnél szakadt, olajos ingben volt, tehát teljesen érthető Erzsi mértéktelen szívdobogása, amikor asztaluknál egy tényleges tengerészkapitány szalutált:

    - Kapok egy kis helyet?

    Hát így kezdődött.

    Aztán jöttek mind e két nembeli álmok, amelyekben részint Imrét elnyelte a Duna hetvenhét aranygombjával és harminc méter paszományával együtt, részint Erzsit elrabolták, vagy pedig felhők között röpködött angyali társaságban, de menyasszonyi fátyollal.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Most már jöhetsz Jézuska

Idefenn a setét havasok között minden esztendőben valami baj van a karácsonyi szent ünnepekkel. Ezeknek a szegény, együgyű pásztorembereknek, égettszegény favágóknak, kik esztendők óta itt vágják a fát valami brassói zsidónak, – ha haragszik Szentfelsége, ha nem, – semmiletteképpen nem lehet úgy megülni a szent ünnepeket, ahogy az Írás parancsolja: éjféli misével, betlehemmel, pappal, tömjénnel, orgonaszóval, deák nyelven, gyönyörűséges evangéliumokkal. Ami nem lehet, hát nem lehet. Eleget erőltették, de nincs mód benne no. esztenaEgyik esztendőben hárman- négyen szinte az életük árán vágtak át a mellig érő havon, jégen, farkasok nyála freccsent az arcukba, minden veszedelemmel megküzdöttek, s csak amikor beérkeztek a faluba, akkor derült ki, hogy kerek négy nappal azelőtt megvolt a karácsony, s ők hiába jártak. Elvétették az időszámítást, amin nem is igen lehet csudálkozni. Eleget ette a méreg, hogy ebben az esztendőben egy faláska Jézust sem kaptak. Még ki is kacagták a faluban. – Másik esztendőben a Kormos bikával akartak utat törni a rengeteg hóban, de a vihar ott nyomta az úton, s alig tudának meghúzódni előle a Csalavágó patak szakadékában. A drága bika is szinte ott pusztult, hogy az embereket ne is említsük.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Hej, te Zsuzsi!

Hej, te Zsuzsi! Míg fonóba nem jártál,
mindön röggel édös tével kénáltál!
Az a fonó elvötte a kicsid eszödöt,
aluttével se kénálsz má ingömöt!

Nem baj, Zsuzsi! Eriggy csak a fonóba!
Guzsajasba én is járok azóta!
Jut reám ott öt leány is, hat is, meg egy fél!…
Köszönöm, hogy három hétig szerettél!

/Udvarhelyszéki nyelvjárásban. Megzenésítve/

rokka

Dsida Jenő: Esti teázás

Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
a hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, ami holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.

S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, amikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
– Én is teázom, kedvesem … –
mondom lágyan és kedvesen.
A hunyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.

Pilinszky János: Szerelem szökőkútja alatt…

Lobogva kél a Szellemáradás
                      ez „Eszme” szórta szent „Szökő-kutak”
       az Élet-Űrnek                       kettős „Polusán”
                  Hideg tökéllyel mint a sarki fény.
és… átperegve… Alkotónk kezén…………
                        az Ébredés, a Lenni hajnalán
                        a két Szökő-kút összeszáll

szozattovabbacikkhez

Radnóti Miklós: Virágének

Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.

Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Égess el!

Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom!
Szerelmed máglyáján adjam ki lelkem.
Hadd égjen a pogány, ki a halálon
Túl nem hisz másban, csak a szerelemben!

Szorítsatok, hogy többé föl se keljek,
Ti hókarok (s mégis lángot sugárzók!)
Hevítsd agyam, te perzselő lehelet!
Szikrázzatok, ti izzó csókparázsok!

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: Még egyszer

Piros húsbarlang a szád,
nézlek és nézel, elakad
a szívem s érzem: már nem én
akarom akaratomat.

Piros, vérpiros remegés
tested a fehér bőr alatt,
idegen húsod rokoni
hangon szólítja húsomat.

szozattovabbacikkhez

Lisznyai Damó Kálmán: A Matóczky udvarában…

A Matóczky udvarában,
Nagy természet van a lányban,
De mi haszna, ha nem szeret,
Ha mást szeret, nem engemet.

Imádkoztam Istenemnek,
Adna nyugtot már szívemnek;
Azt felelte: nem tehetem,
Hatalmasabb a szerelem!

rodinacsok

Szabó Lőrinc: Az örök mű (Babits Mihály)

Gyűlöllek: ez az első szó Babits Mihály Összes versei-nek kötetében, az utolsó pedig: halál. Egyik sem olyan embernek a szava, aki jól érezte magát a földön.

szabolorinc    A kettő közt négy évtized szőtte csodálatos versekké, ezer és ezer rezdülését. Tizenötezer nappal és éjszaka és sötétség, szakadatlan vibrálása, tizenötezer huszonnégy óra ébren és alva egyformán teremtő és romboló idegizgalma, a feszültségnek oly fokán, amelyen egy-egy szubjektív örökkévalóság minden másodperc. S a gyáros fej szakadatlan munkája ráadásul, és kikerülhetetlenül folyton összefésülte-gubancolta ezeket a belső kis örökkévalóságokat az emberen kívüli örökkévalóság dolgaival: ez a nagy idegélet, ez a páratlan intellektus nem ismert nyugalmat, és alig ismert örömöt.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Áldás a magyarra

babits mihalyNe mondjátok, hogy a haza nagyobbodik.
A haza, a haza egyenlő volt mindig
ezer év óta már, és mindig az marad,
mert nem darabokból összetákolt darab:
egytest a mi hazánk, eleven valami!
Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.

Máskor is hevert már elkötött tagokkal.
Zsibbadtan alélt a balga erőszakkal.
De mihelyt fölengedt fojtó köteléke,
futni kezdett a vér elapadt erébe.
Visszakapta ami soha el nem veszett.
Nagyobb nem lett avval. Csak egészségesebb.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Ezerkilencszáznegyven

Mi minden váltál már nekem, édes hazám!
Egész világ, melyben kedvtelve utazám…
Meghitt otthon, ahol nyújtóztam szabadon…
Keménypados börtön és bujdosó-vadon…
     Észrevétlen voltál, mint a jó levegő,
majd égő fájdalom, mint a szoros cipő…
Homlokomon bélyeg… a nyakamon járom…
De mostan kősziklám vagy és erős váram.

Fölforrtak az idők, egy nagy had a világ.
Most gyűrd be, magyar, a süveged taraját,
s amint büszke voltál harcaidra hajdan,
légy büszke békédre e nagy zivatarban.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Hazám

    A ház

Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Áll a régi ház még, zöld zsaluja
mögött halkul anyám mélabúja:
ősz hajú, de gyermekarcú bánat.
Röpülj, lelkem, keresd meg hazámat!
Itt a szoba, melyben megszülettem,
melyet szemem legelőször látott,
itt a kert, amelyben építettem
homokból az első palotákat.
Amit én emeltem, mind homok volt:
de nagyapám háza bizton áll még
s éveimből, e fojtó romokból
hogy révébe menekülje, vár még.

szozattovabbacikkhez

Agyagfalvi Hegyi István: Az életvonat

vonatÉletvonatunk most még síneken jár
s a sínek a föld rögéhez tapadnak,
zihál a gép most a kapaszkodónál
s nincs hossza-vége a nyöszörgő panasznak…

De majd, ha egyszer a halál alagútján
átdübörög a lét vonatja, ím
eltűnik a gép fáradt futása,
eltűnik a föld, eltűnik a sín!

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Életrajz

Aznap sokáig néztem künn a holdat,
fátylak futását, rezgő csillagot,
s a magasságok szikrázó zenéje
elhullatott egy hangulat-magot.

Vers lett belőle. Kósza vers: dalolva,
rádió-szárnyon járta be a Tért.
Nosztalgiás vers volt: a csillagokba
a rádió-hullámon visszatért.

Berda József: Illyés Gyula verseit olvasván…

„Egy év” – írtad egyik könyved fölé. Bár
ennyi lett volna csak a kín és gyalázat!
Csak így szólalhat meg a költő, ha igazat
vall s ezért szomorú kimondani: műved
megőrülésünk kemény bírálata. Olyan
kegyetlen, mint maga a történelem.

[Egy csokor epigramma (1950-1954)]

Pilinszky János: Nagyvárosi ikonok II.

pilinszkyÖnarckép, 963

Ujjlenyomat egy szürke aktán,
rajtam az egyedüllét piszka.
Világ báránya, lupus in fabula:
olyan vagyok, akár egy férfi.

(1963; Ms 5937/6.)

szozattovabbacikkhez

Puszta Sándor: Csokonai

először s mindétig Somogy
először a nyárvég
villámlással
fergeteggel
feje fölött porkarikával
kálomista paraszt-szent
Csokonai
garabonciás
először a nyár
próféciákkal
feledéssel

szozattovabbacikkhez

Radványi Kálmán: Szent Imre

szentimreA Szent György-templom ívei alatt
Az éj leplébe burkolózva térdel
A herceg. Szíve, ez élő kehely,
Isten borával színültig tele.
A boldog ihlet édes mámorában
Szemét az ég rejtett titkába fúrja:
»Mit adjak néked, népek Istene,
Hogy méltó legyek a nagy föladatra,
Mit nékem szántál?« – Az ég megnyílik
S az Úr szól: »Imre, maradj tiszta, szűz!
Véred viharját kemény fékbe fogd!
A szüzességet ajánld föl nekem!«

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Szívem parancsol

ciganyhegedusEgy vén cigánynak nincsen bandája,
Úgy muzsikálgat csak egymagába,
Nem kávéházban, csillárok alatt,
Csak ahol éppen alkalom akad.

Újmódi nótát nagyritkán zenget,
Csak – ahogy érzi – hazát, szerelmet,
Cifrázás nélkül, szívből, egyszerűn,
Ahogy tanulta, egy szál hegedűn.

Tetszik-e vagy sem öreg nótája,
A vén cigány már azt se bánja;
Ha más divat van, hát csak hadd legyen!
Öreg cigánynak – mindegy már nekem…

szozattovabbacikkhez

szozattv

 
 
Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf