A kvártélyos katona

Magyar népballada

,Jó estét asszonyom,
Főztél-e vacsorát?’
«Vacsorát nem főztem
Nem vártam katonát.
Te szolgáló, jó leányzó,
Fűtsd be azt a szobát,
Kettő konyha körül légyen,
Egy pincébe bortért menjen,
Minden elég legyen!

Isten hozott hozzám,
Szép magyar gavallér!
Illik oldaladra
Patrontás pantallér.
Lesz jó széna a lovadnak,
Jó kovártély lesz magadnak –
Köszönd asszonyodnak.»

szozattovabbacikkhez

Bujdosó szegény legény

Magyar népköltés

Egy bujdosó szegény legény,
Idegen földön jövevény,
Üldögél az erdők mélyén –
Hogy ne is látná az napfény.

Terebély nagy sátoros fa,
Szomorkodva ül alatta:
Sárga levél báhullatja,
Az madár is elsiratja.

Fakó lova ott füvelget,
Le sem vötte kantárt nyerget;
Hegyestőrt az nyergen cserget,
Rácot rajta már nem kerget.

szozattovabbacikkhez

Török Zsuzsi

Magyar népballada

    Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott,
Az aljára pellempátyot rakatott;
Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem,
Téged szeret a sok legény, nem engem.

    Madarasi nagy új utcán mi történt:
Gazdag doktort sok kincsiért megölték, –
Gazdag doktort viszik a temetőbe,
Török Zsuzsit a szegedi tömlöcbe.

    Török Zsuzsi azt izeni anyjának:
Kettős párnát küldjön feje aljának;
Édes anyja azt izeni lányának:
Sűrű könnyét tegye feje aljának.

Endrődi Sándor: Magyar népballadák

Csuka fogta róka

– Bukovinai székely monda –

Volt egyszer egy szegény sváb varga.
Amint járkál ott víz mellett, meglátja, hogy egy róka lesi a halakat. Nézegette ott, hogy mi lesz. Hát látja, hogy egy nagy harcsa ott úszik, a róka után kap, és a szájába harap. A csuka is a róka szájába, és nem tudták egymást elengedni.
Akkor fogta a szegény sváb varga a rókát csukástól, és elvitte a királyhoz.
Amikor az ajtón akar bémenni, azt mondja az ajtónálló őr:
-    Úgy engedlek be, ha felét nekem adod annak, amit kapsz.
Megyen a másik ajtóhoz, ott is azt mondja az őr, hogy:
-    Csak úgy eresztelek bé, ha mait kapsz, annak a felét nekem adod.
Hát megígérte annak is.
Na, bekerült a király elébe, és mutatja, hogy mit fogott.
Mivel nem tudott jól magyarul, ilyenformán mondta:
-    Csuka fogta róka, róka fogta csuka, varga fogta mind a kettőt.
A király jót nevetett, és mondta a kincstárnoknak, hogy adjon száz aranyat neki.
Azt mondja a varga?
-    Nem, felség, száz botot!

szozattovabbacikkhez

Nándorfehérvár ostroma

– Thuróczi János krónikája nyomán –

DugovicsAmikor Mahomat török császár Görögországot leverte, úgy elbizakodott, hogy azt mondta:
-    Egy az isten az égben, egy fejedelem uralkodik a földön!
Így beszélt a császár, a török vajdák, basák és bégek pedig rátörtek a városokra meg a falvakra, égettek, romboltak, pusztítottak, és rabszíjra fűzték a parasztokat.
Forrt, forrongott a gyűlölet a magyar népben, bosszúért kiáltottak az elpusztított falvak és városok, de az uraknak más gondjuk volt, nem törődtek a nép bajával. Egyedül Hunyadi János szíve keseredett el a nép üldözése miatt. Amikor meghallotta, hogy a török martalócok Erdély földjét pusztítják, felfegyverezte a népet, és szembeszállt a rablókkal. Tanyák határában, falvak közelében, városok körül folytak a harcok, s Hunyadi János mindenütt visszaszorította a törököt.
Amikor Hunyadi csatáinak hírét Izsák vajda meghallotta, mérhetetlenül felháborodott. Még hogy a dicső török csapatokat egy hitvány gyaur megtámadja s megveri! Ez a vajda, aki Szendrő várának kapitánya és egész Rácország birtokosa volt, nagy hadat gyűjtött, és a falvakat meg a városokat erősen raboltatta. Éppen Nándorfehérvár alá vonult, mert annak kapitánya Hunyadi János volt, s ott pusztított legkegyetlenebbül.

szozattovabbacikkhez

Szent László király hadjáratai

– A Képes Krónika nyomán –

Nemsokára egy Kapolcs nevű kun vezér, Krul fia tört be az országba. Erdélyt hamar felprédálta, és sok zsákmányt vitt magával. Az erdélyi föld elpusztítása után Biharba érkezett, és néhány napot az Omsó-ér mellett töltött. Ezután átkelt a Tiszán, és seregét három részre osztotta. Két csapatot a síkságra küldött, a harmadikat a Tisza vidékének meghódítására indított. Ezek a csaptatok rengeteg zsákmányt szereztek, ezért már haza akartak indulni. Azt mondták:
-    Eljöttünk csatázva, menjünk innen vadászva.
Annyi volt a prédájuk, amennyit még soha egyetlen nemzet sem szerzett. Magukkal hurcolták még a nemesek feleségét és gyermekeit is!
László király ekkor seregével Szlavóniában harcolt, de amikor hazafelé tartott, megtudta, hogy mit történt az országban. Amilyen gyorsan lehetett, a kunok után vágtatott, és a Temes folyó mellett utol is érte őket.
A kunok pedig azt hitték, hogy már túl vannak minden veszélyen, és inkább gondoltak a vadászatra, mint a hadakozásra.
László király pedig felsorakoztatta seregét, és azt mondta:
-    Jobb nekem, ha veletek együtt meghalok, mint hogyha a feleségeteket és gyermekeket fogságban látom!
Ezután vörös zászlójával elsőnek rohanta meg a kunokat. Isten ekkor szétszórta a kunokat a magyarok színe előtt.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Borúra derű

Senki nem csodálkozott rajta, hogy a kis Horváth Sárika mindig olyan szomorú. Hisz az egész falu tudta, hogy amikor Sárika még csak hároméves volt, megszólaltak egy nyári délután gyönyörű szépen, bánatosan a harangok, s a föld befogadott egy koszorúval, virággal, könnyel borított, egyszerű koporsót.

    Abban a koporsóban égi mosollyal az arcán angyal feküdt, az egész falunka Krisztus felé utat mutató, árvát, öreget, szegényt istápoló angyal… a kis Sárika édesanyja… Isten áldja meg haló porában is!

    Hogyne sajnálta volna mindenki a szomorú arcú kislányt! Ki kérdezte volna, mi a bánata! Igyekeztek simogatni, szeretni. Mari néni, édesapa nénje, mindent elkövetett, hogy az otthon otthon legyen, hogy a kis árva ne nélkülözze az anyai szeretetet. De Sárika mindig szomorú volt.

    Ha a faluban járt, ha a paplakba köszöntöttek be öregek, fiatalok, soha nem múlt el nap, hogy ne hallott volna ezer jót és szépet édesanyjáról. Olyankor szomjas füllel itta a szavakat. Ha a nagyok beszélgettek, játszadozott mellettük, de ott volt a szíve-lelke, egy szót se mulasztott el.

    S amikor esténként olyan sokáig feküdt nyitott szemmel kis fehér ágyában, úgy érezte magát, mint amikor képes kockákkal játszik, és össze akarja rakni a kis képdarabokból a gyönyörű egészet.

szozattovabbacikkhez

Bözödi György: Sajgó seb

Az idős Fábián, az apa, részegen jött haza. Messziről énekel az úton, fényes nappal, nincs már ennek az embernek szégyene. Hiába közeledik a kapuhoz, hiába lép be az udvarra, nem hallgat el, hadd hallja az egész világ, hogy neki jókedve van, hadd hallja az asszony is és pukkadjon meg a méregtől. Hadd tudja meg az asszony, hogy nem fél a nyelvétől, akármennyit is kelepeljen.

    Az asszony jól sejtette, hogy ma is így jön haza, nem hiába dúlt-fúlt a méregtől. A házban ma nem lehetett hasznát venni, amióta megtudta, hogy az ura megint ott ül cimboráival a korcsmában. Az anyja, a vén Rákinén eleget próbálta, hogy lelket verjen belé, – a fiatalasszonynak minden hiába való volt. Csak jött-ment a házban, csapkodta az ajtókat, ült le a kanapé végére, szökött fel, futott az ablakhoz, sírt és átkozódott. Mert nincs senkinek olyan hitvány ura, mint neki. Nincs semmire gondja, se a gazdaságra, se a feleségére, se a gyermekekre.

    Most, hogy jön haza az ura, kifut a középső házba, de ügyet sem vet az anyjára, aki ott tesz-vesz, csak a két tenyere közé szorítja fejét és szaladgál, mint a bolond.

    -Jaj, jóságos Úristen, mit csináljak evvel az emberrel!

    Az ember jókedvű, kacag ahogy belép a kapun.

    -No hallám, ki tud legelőbb az ölembe, kit öleljek meg?

    Tántorog egy kicsit, de ügyel, hogy ne vevődjék észre. Füttyent egy-egy sort egy víg ropogós nótából, figurázik melléje a lábával, mintha csak azért tántorogna.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: Fekete szivárvány

        I.

     A reggel a hegyek között terjengő vastag ködöt magába szippantotta. A Tátra ormai kibukkantak a távolodva oszló sűrű gőzök között. A közeli Gyömbér szürke sziklalapjai megcsillogtak a kisarjadó fényben. Késő ősz volt már. A vadgyümölcsök utolsó szemei is elfonnyadtak a fákon és megrothadtak az erdei avarban. A nagy esők már elmúltak, de a hó még a Tátra ormáig sem érkezett el. A parázs közül kiszedett krumplit az emberek két markuk között hűtögették.

    A juhokat már befészkelték télire a gerendákból rótt házba.

    A sziklából repedt kövek úgy csikordultak a szöges bakancs alatt, mint a fagyott hó. Bocskorban alig lehetett rájuk lépni.

    Sötét téli madarak ültek a fenyvesekben és téli kiabálásaikhoz egy-két hangot már megpróbáltak undok torkukon.

    Gyurkó juhász tekintetével felmérte mindezt. Hosszú nyárssal megigazgatta a füst fölé akasztott ostyepkát. Egyiket odébb tolta, a másikat maga felé húzta, motozott és az időt rabolta.

    Megnézegette a ház elkerített végében a mozgolódó állatokat is. Rájuk szólt s hogy a juhok a hangjára mozdulatlanul megálltak, lassan megszámolgatta őket. Napjában ezt többször megcselekedte.

szozattovabbacikkhez

Dékány András: Csoda a Tersattón

       I.

Abban az időben még nem volt olyan kopár a Karszt, mint most. Ezrével és tízezrével meredtek felfelé a fák, mert csak egy évszázaddal később jöttek a velencések, baltákkal és csákányokkal, hogy hajóhaduknak gerendákat szerezzenek, bordáknak és palánkoknak való deszkákat, árbocoknak és evezőknek alkalmas hatalmas rudakat. Abban az időben még leshelyek voltak a Karszton, őrségek és figyelő katonák a fák koronái között, hogy így a magasból elnézzenek délre, meg északra, a magyar birodalom felé s és a török birodalom irányában. Zsíroshajú, naptól barnára égett bőrű, nyershúson és gyümölcsön élő katonák voltak legnagyobbrészt az első Frangepán nyilasai, lándzsásai és kopjás népe.

    Frangepán úrnak már akkor felvitte Isten a dolgát, a völgyekben és az Adria partján egyik vár a másik mellé épült, sőt még a szigetségben, – ahol az uszkokok és a vándor keleti hordák vertek tanyát – még itt is épített Frangepán egy-egy erődítményt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Don Juan végrendelete

Gulácsy The Garden of Don Juan 1910Asszonysimító két sötét szemem
Akkor majd meg se rebben.
Pedig asszonyok suhognak, súgnak,
Sírnak a közelemben.

Mind eljön, aki egykor szeretett
S kit én szerettem volna.
Ó kín, hogy akkor fel nem ülhetek
S nem szólhatok korholva:

„Szép asszonyok, a ravatalomat
Könnyes virág ne lepje.
Ki itt fekszik, az asszonyríkatást
Éltében sem szerette.

Víg asszonypajtás, nótás szerető
Volt ideálja néki.

szozattovabbacikkhez

Lauka Gusztáv: Múlt, jelen és jövő

Ismét együtt ülünk a diófa alatt,
A csevegő patak a kert alatt szalad,
    A malom zakatol:
S újból halljuk, a mit már hallottunk régen,
Hogy benn a faluban, vagy a faluvégen
    Dalolnak valahol.

Dalolnak valahol… De mintha e nóta
Nem az az egykori, nem a régi volna,
    Melyet mi hallottunk.
Mikor a csendes éj leplétől takarva
Egymásnak, senkitől sem látva, zavarva –
    Szerelmet vallottunk.

Ezek más szeretők, akik most dalolnak,
S mint a lombos ágak, egymásra hajolnak,
    Ölén az örömnek –

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Trisztán és Izolda

Marke király

Lent fáklya ég. Ködös az este.

Tojáshéj-élet! Merre, honnan
mozdul a roppant-ujjú kéz,
melynek nyomán végleg beroppan?
Kutat a kéz, házak alá nyúl,
az ember fészkét megleli;
én láttam a velőt
utca-kövön lecsorgani.

Jön, jön. Vállam hiába volt hát,
s nyakam, szándékom, bírni boltját
e háznak, s tisztesség; – csomókban
alusznak kint a földeken,
a kora-téli dara ráfoly
rongyukra, arcuk meztelen –

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Te és én

Mint ringató örök folyam,
Úgy élek benned parttalan.
S te, mint virág a rét ölén,
Szelíden úgy borulsz elém.

Öleljük egymást szüntelen,
Mint ég a földet, Kedvesem.
Szívem ha szíveden dobog,
Leszállnak ránk a csillagok.

jinjango

Sajó Sándor: Találkozom sok leánnyal

Találkozom sok leánnyal,
Hol szőkével, hol barnával;
Mosolyogva ha rám néznek,
Azt gondolom, megigéznek.

Ez oly szend, az oly pajzán…
Óh, de mennyi szép magyar lány!
Mind, mind Isten szép remekje,
Üdvösségre van teremtve.

Nehéz kérdés bús szívemnek:
Vajj’ melyiket szeressem meg?
S a kétségtül és a vágytul
Szegény szívem úgy megfájdul…

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Szerelem hatalma

Hiába lettél nagy, dicső hős,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös,
Ki nabucoi érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.

Szivedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.

Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Urbán Lajos nótája

Öreg cigány hegedűjén szomorúbb és szebb a bánat,
Eltemeti a babámat, elsiratja a hazámat
S szebb hajnalról zeng a húrja, reménykedve vár:
Mikor minden magyar nagyság, magyar vígság újra támad!

ciganyhegedus

szozattovabbacikkhez

Szigethy Ferenc: Szabadkán, Gyóni városában

- Gyóni Géza 60. születési évfordulójára -

szabadkaEmlékőrző szép Szabadka
kopogok a szíveden:
esztendőkön áthaladva
két karodba érkezem.
„Város, büszke Bácska szíve”
boldog vagy, hogy mondhatod:
Gyóni Géza valamikor
a tied volt, itt lakott!

Kőházak közt lakó Lélek:
város lelke jöjj velem:
ami emlék van felőle,
én most mind átölelem.
Öltözzünk fel ünneplőbe,
legszebb versét mondjuk el,
érezze meg Bácska földje:
itt most minden ünnepel.

szozattovabbacikkhez

Bella István: Fűszáltól fűszálig

BellaIstvanSzitakötő, mit kötsz,
fényszitát,
míg bukdosok, röpködsz
réten át?

Mintha báli jégen
siklanál,
át a nyári légen
táncikálsz,

fűszáltól fűszálig
vonalat
húzol, alig látszik-
fonalat,

szozattovabbacikkhez

Bella István: Metamorfózis

Utálkozom?
Ítélkezem!

Bella István: Szeretők

Szólnál? Takard be magadat!
Fázol? Minek, nincs aki égne.
Nem kúsznak összébb a falak.
Nincsen jogod a gyöngédségre.

Világtalan nappalok
néznek a világtalan éjre.

Vakok, vakok szemefehérje
vacog, vakog a vállamon.

Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke

   Te lásd meg, ó sors, szenvedő hazámat,
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
És marja, rágja kebelét.
A méreg ég, és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd, egyedül,
Hatalmas, ó légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra, s vég veszélybe dűl!

   Áldást adék, sok magzatot honodnak
Mellén kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Ön-népe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok
Szent harcra nyitva várt az út.
S ti védfalat körüle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.

szozattovabbacikkhez

Gál Sándor: Száz év csend I.

Nem hiszem, hogy volt magyar költő valaha is – s azt még kevésbé hiszem, hogy lesz – akinek néhány hónap alatt írt versei tíz kiadásban jelentek volna meg, és tízezer példányban fogytak volna el. Aki mégis megélhette ezt a csodát, azt a költőt Gyóni (Áchim) Gézának hívták.

    Ugye, amikor kimondjuk ezt a nevet, akkor azonnal a „Csak egy éjszakára…” című verse lobban elénk az idő távolából, amelyet Przemysl várában írt 1914 novemberében.

    Mikor siketítőn bőgni kezd a gránát
    S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
    Robbanó golyónak mikor fénye támad
    S véres vize kicsap a vén Visztulának.

    (…)
    Úgy forog a férfi, mint a falevél;
    S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, -
    Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
    Aztán következett száz év csend!

    Itt fekszik az íróasztalomon a karcsú, barna fedelű füzet, amelynek a címoldalán ez olvasható: „Lengyel mezőkön, tábortűz mellett” Gyóni (Áchim) Géza przemysli verseinek itthoni (bővített) kiadása.”

szozattovabbacikkhez

Raffay Sándor: Gyóni Géza emlékezete

200px Gyóni GézaHa Gyóni Gézát magam elé idézem, egy dús fürtű, jellegzetes orrú, élesen csillogó szemű, busa gyermekifjút látok, aki hallgatagon, de magabízó nyugalommal néz a vele beszélő emberek szemébe. És akaratlanul is mellé idézem édesatyjának, a gyóni papnak, Áchim Mihálynak alakját, aki szelíd, alázatos, meleg szemével mintha a vele beszélő lelkébe akarna belefészkelődni. Apa és fiú ellentétes benyomást kelt. Az apa hivatása bélyegét hordozza: önmagát másoknak áldozó élet önmegtagadásának bélyegét. A fiú a merészen induló, de céljaival még tisztába nem jött élet néma vergődésének nyomait mutatja. Eleven talány még önmagának is. Titokzatos, de már nyílni kezdő jövendő, melynek még nincs biztos iránya és bejárt ösvénye. Csak érzik rajta, hogy önálló egyéniség, amely belőle előbb utóbb ragyogóan fog kibontakozni. Szülei kívánságára apja nyomdokába és talán helyére készül. Így jutottam vele személyes viszonyba a pozsonyi teológiai akadémián.

szozattovabbacikkhez

Szalatnai Rezső: Gyóni Géza

Halálának félszázadik évfordulóján megemlékeztem Gyóni Gézáról, idéztem a költő saját jellemzését: „vértavakon úszó, tépett, riadt hattyú”. Az első világháború véres hattyújaként szállt el Przemysl várából Ferenc József csukaszürkébe öltözött ármádiája fölött, s lehanyatlott a szibériai homokba. Híressé vált versében a háború rémét írta le. Rákosi Jenő bujtogató módon állította szembe Adyval. Igaz hittel békét hirdet Gyóni. Olvassuk el, amit sírjára írt: „Boldog, ki itt jársz, teérted is / Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt; / Véres harcok verték fel hírét, / De csak a béke katonája volt.” Akkor már tudta a költői ősforrást, az őszinteséget: „A halál igazságot oszt, / Gonosz, ki más szavakkal ámít.” Ezt Krasznojarszkban írta, a barakk falára, betegágyán fekve, amely ágyról már nem kelt fel. Írásom megjelenése után másnap, szokott csöndes módján benyit hozzám Moravcsik Gyula, egyetemünk tanára, a világhírű bizantinológus. Gratulál, s arra kér, fogadjam el tőle a przemysli Gyóni-kötetet, az első kiadást, ő katona- s fogolytársa volt a költőnek, legyen ezentúl az enyém a könyvritkaság.

szozattovabbacikkhez

S. Nagy László: A rab poétához

Gyóni Gézának

Te hozzád szól e bús jeremiás-ének
Büszke szép leventém.
- Daloltál vad harcok hősi seregének,
Sírva sírtál a Nap áldozó lementén…

Szép szavú hárfádat, igéző igédet
Rabigába verték…
Te a szabadító szent Békét ígérted
S hitted: csillagos lesz újra a setét ég…

Hittel vigasztald szomorú napokban
Magyarok táborát…
Idehaza bíztunk még Nálad is jobban:
Él magyar, áll Buda – Hadúr győzelmet ád.

szozattovabbacikkhez

Szathmáry István: A krasznojarszki sír

Gyóni Géza emlékének

gyonitemeteseÚgy indult lágyszavú,
Szerelmes csalogánynak
Az Élet szeretőjeként.
Egyetlen csókja asszonyának
Cézár kegyénél többet ért neki,
Mily büszke daccal tudta zengeni:
(Hogy visszazúgták a hiszpán-hegyek!)
Engem Soracle víg szüretje vár,
Cézár, én nem megyek!...

De jött a számum…Nem Hiszpániára,
Magyar búzára tört a békecár.
S így lett belőle harcok büszke bárdja,
Lett vijjogó sas, lett viharmadár,
Lett égi szikra, mely bolyongva jár
Tábortüzek közt, bús lengyel mezőkön,

szozattovabbacikkhez

Végvári [Reményik Sándor]: Zenith és Nadír

A przemysli versek költőjének.

A krasznojarszki temető felől
Csupán a szél izenget,
Idegen, elmúlt, síri hangokon -
Betelt a sors,
A nagy Eposz kizengett.

Csak nehány év - s oly messze, messze már
Mögöttünk minden:
A "legendás vár",
A "tábortüzek" s a "lengyel határ".
A harc, a végtelen, a hasztalan:
Mily mérhetetlen messze, messze van.

szozattovabbacikkhez

Czóbel Minka: Altató

Ömlik, terjed a széles nagy
    Déli meleg,
Lassan hullnak a hamvas, lágy
    Mák-levelek.

baranyfelhoNehéz kalászok csendesen
    Hajlongnak
Ezüst sugárú nyári fény
    Fátyla alatt.

A teljes boldog földi lét
    Virágba van,
S a szív oly boldog, oly nyugodt,
    Mert vágytalan.

                            Mj. 1894

Dsida Jenő: Hálóing nélkül…

Föl-fölvetem és némán eltűnődöm, mi lelt tegnap este engem?
Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl
hálóingemet, egyedül álltam,
kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen
s a villanyt aztán lassan elcsavartam.
Irtózatos sötét lett.
Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség,
este, melynek már szinte teste van, a pillanatok
estek és zuhogtak és én dadogtam:
– Késő este van, éjszaka is talán,
s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrű sötétre még
és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,
fekete sűrűség?

szozattovabbacikkhez

Sinka István: Hegytetőről

Ó, magasabbra szállottam én
mint a sas
fényes őszi útja
és láttam
egy
korán jött jelenésben,
hogy hamus még nagyon
gyönyörű, forró egünk régi tája
s hogy pendülve
vív meg
a halál ujja itt,
ahol úgy tűnik el a zendülő nyárból
arc
küzdelem
ének,
kiáltás,
mint a messzibe futó hullócsillag.
                                                 
                                           1934

Szabó Dezső: Az út

Nem, nem lehet futni az anyacsóktól!
Törvény és végzet: indít s kötelez.
Hiába futsz és lázadsz idegenné:
Egyszer csak megfog és sírva érezed,
Hogy ősi végzet hajtja véredet,
Hogy fáj az, ami fáj a millióknak.

Az anyacsók, melyből életre kelsz,
A temetőktől kapja életét:
Ős akaratok, régi szenvedések,
Messzi vágyak és százados remények
Adják meg tested-lelked végzetét
S nem menekülhetsz ősi önmagadtól.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Időtlen az idő

faidoKi volt, aki a fényt megosztani kényszerült

Mi lesz a folytatása? Miben lesz a folytatás küszöbe,
ha göndör hajókon lerogyó aknák elzárnák ezer ágyúval.

Micsoda feleletet kaphat a rigó?
Ez lesz ám a fekete jóság, az igazi valódiság.

A fák tetején fut az árny, fut a szél,
a fák tetejét érinti a szél.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Június

Kis szekrényemen sorakoznak,
és seregszemlét tartok én:
Lázmérő, jódos géztekercsek,
kininporok és digalén.

Nyitott ablakon június száll,
madár csiripel, csacsog egyre,
s a betáncoló napsugár
aranyport szór az üvegekre.

A régi tüzes kacagások -
a nyarak hite, jaj, mivé lett?
De ott künn azért harsány e dal,
és kicsordul a győztes élet.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyár és erdő

Egy fecske nem csinál nyarat,
sem egy pacsirta, de ezer. –
Nem egy jó költő kell ide, –
tavasz és erdő, ami kell.

Egy fa nem erdő, bármi nagy.
Égig nem nőhet egy fa sem.
Az erdő sok nagy fa fia. –
Jertek, költők, seregesen!

Jertek százával, ezreivel,
mert erdő kell itt, nagy sereg.
Adja Isten, hogy én legyek
a legkisebb közöttetek!

szozattovabbacikkhez

Garay János: Tihany

Tihanynak bérctetőjén, a Balaton felett,
Sötéten és magán áll egy régi épület;
Csendes kolostorával az Úrnak temploma,
Falán, majd ezredévnek van vésve szent nyoma.

Alatta mély üregben nyolcszázados sír áll,
Hol álmait alussza András magyar király;
A sír felett a templom két tornya, a kereszt,
Mint két imádkozó kéz a mennyekhez fölesd.

S ha mélyen, ünnepéllyel a néma alkonyon,
Megcsendül a harangszó e tisztes ormokon,
Mint nyögdelő sóhajtás repül a légen át,
Középen áthasítja a Balaton tavát.

szozattovabbacikkhez

Ősz Iván : Fonyódi esti kép

Az lehunyta napszemét
Apró házakban szerte-szét
Parányi földi csillagok:
az ablakokban mécs ragyog.

A házak közt fű nől puhán,
Rajt földre terített subán
Szerelmese, a Badacsony,
Ölében ring a Balaton.

Mosolyog rá a Balaton,
Megcsókolja a Badacsony.
Szerelmes dalt susog a nád,
Az Isten szerenádot ád.

Sajó Sándor: Badacsonyi fogadóban

badkoEnnek a kocsmának de jó bora van!
Aranyszínű tőle teli poharam…
Iddogálni vígan jó hely ez nekünk,
Jó magasan jártunk, hadd pihengetünk.

A Badacsony lelke, pajtás, ez a bor:
Tüzében a vén hegy ifjúsága forr;
Lángot önt beléje – lám mi bölcs az ég!
A hegyről leomló sziklamálladék.

Hegyrül le a völgybe könnyű omlani;
Völgybül hegyre törni ez a valami!
Mi fölkapaszkodtunk s néztük a csodát:
Messzekéklő tónak bűvös mosolyát.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Nyári Chanson

Egyedül ülök künn a teraszon.
– Ezüst karokban arany gyertyák égnek,
Az arany lángok bókolnak a szélnek,
– A fuvolázó szelet hallgatom.

Minden szélhang egy messzi izenet –
– Emlékek napsütötte fövenyén ülök,
A zengő vágyak húrján hegedülök
És forró szelek fújják szívemet.

– Ó mily jó volna most melletted lenni!
Kis csillagoktól zeng az ég s a távol,
A hold felkél egy felhőnyoszolyából
És ezüst ingvállát a kertre ejti.

Csighy Sándor: A koldus aratása

Kaszák acél éle ontja a halált.
A nyurga szál, mely büszkén állt,
dőlt rendekben holtságán pihen,
s csókolva hűs göröngyöt, híven
zengi szent dalát
az új termés örök titkának.

Az Isten gondolatából kenyér lesz.
Vidul a koldus, az éhes,
s szemével méri a kereszteket.
A keresztnél keresztet vet,
s gondját szemérmes
mosoly szárnyán szélnek ereszti.

szozattovabbacikkhez

Károlyi Amy: A költő és a város

akacosItt nem lehetne annyit sírni,
hogy fű nőjön a por helyén
itt szulákká változik a rózsa
s aki gazdag volt: szegény
nincs sivárabb mint egy poros akácos
ezt adományozta neki a Város.

Vagy talán száradt csontjából a por,
mi megtelepszik a leveleken?
itt nem lehetne annyit sírni,
hogy pázsit gyepedzzen a sírhelyen

szozattovabbacikkhez

Nemes Nagy Ágnes: Egy város

Mindig napfényben láttam azt a várost.
Nem is kívánom másképp látni. Kell
néhány világos folt, amely fölött
külön nap süt, mintegy ládába zárva.

Persze, ezek önkényes részletek.
Kétsíkú emlék.
Minek is azt a három dimenziót
ráerőltetni egy arany-lapocska,
egy fém-pikkely dobozba-zárt
vékonyságára?
        Természetesen,
ha nagyítóval nézném, látszana rajta
a véset: tornyok, mandulafák, halál,
az elkerülhetetlen panoráma.

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: Tüzet eszem és fényt iszom

Tüzet eszem és fényt iszom,
ezért szeretem a borom.
Ne vesd meg hát a hordóm,
gyere velem inkább a horhón.
Két isten lakik ott
s egy vad elem s a legnagyobb titok
lángol, ha pincémbe nyitok…

borospince

Tornai József: Földhöz vert madarak betűi

Kiss Ferencnek

        I.
    Kórházi ágy; ülve szélütött barátom
mellett, kibújnak félelmem szemei:
         fehér a lepedő, fehér a terítő
     a magas etető-asztalon.
Épen maradt balkeze, a kanál, a sárga, zsíros
             leves.
                      Kenyeret
tör.
     Egy morzsa a szája sarkában,
az alsó ajka alatti borostán, a lenyírt
              fegyencfej ráncain.

szozattovabbacikkhez

Utassy József: Hát ide jutottam

Mit szépítsem: unom a tavaszt,
füvek, fák, bokrok egyenruháját,
ezt a kikeleti örök katonásdit,
ezt a szuronyt-szegezz-időt:
„Öld meg, mert megöl a másik!” –
unom, unom a természet kupleráját is,
bagzó bogarak bandáját az útilapuk alatt,
és unom a virágok vagináját,
s bennük a darazsat.

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: A szomorúságon átevezni

A szomorúságon átevezni
minden érzékkel
valamennyi gondolattal
rangot jelent a végtelenben
sajátmagunkat odahagyni
mindmesszebbről csodálkozni
távolodó önmagunkra.

Boriska

Magyar népballada

«Boriska, Boriska szép lányodért jöttünk,
Törökök kezébe szép lányodat add ki!»
,Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta.’
«Három üveghintót, kilenc arany zászlót,
Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
Hogy ne adjon engem törökök kezébe.»
Kimegyen a kertbe, leborul a gyepre,
Zokogva kiáltja: «Virágim, virágim,
Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok,
Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!»
Bemenyen a házba, leborul az ágyba,

szozattovabbacikkhez

Kecze Sári

Magyar népballada

«Szomorú levelet kaptam az este,
De még szomorúbbat szombaton este,
    A van írva levelembe:
    Nem ülsz, Sári, az ölembe
        Több este!»

Égető Mihály gatyája, haja ha!
Megakadt a kapufába, haja ha!
    Nem a kapufa fogta meg,
    Kecze Sári markolta meg,
        Haja ha!

«Ereszd el, Sári, a gatyám, angyalom,
Ne szomorítsd édes anyám’, angyalom!»
    «Nem eresztem el a gatyád’,
    Szomorítom apád’, anyád’,
        Angyalom!…

szozattovabbacikkhez

Szegény legény, szegény leány

Magyar népballada

Szegény legény, ne menj
A sáros verömbe,
Haj, majtég belé esöl
A veszedelömbe!

– Ne félj, leány, ne félj.
Nem esömverömbe,
Haj inkább esöm veled
Örök szerelömbe.

Tudd meg, legény, tudd meg,
Szegény leány vagyok,
Haj, még jó gúnyám sincsen,
Télbe majd megfagyok.

szozattovabbacikkhez

Hunyadi János bujdosása

– Heltai Gáspár krónikája nyomán –

hunyadijanosHiába fáradozott Hunyadi János, hasztalan erőlködtek a vitézek, a rigómezei csata sorsát nem fordíthatták meg.
Most mára puszta életet kellet menteni: Hunyadi sebes lován elvágtatott, és napokig bolyongott a sűrű erdőségben.
Már három napja egy falás ételt, egy korty italt nem látott, amikor a lova is elállott: kidőlt.
Alig támolygott már a bujdosás negyedik napján, amikor két erdei tolvaj rárohant, hogy kifossza.
Mindjárt feltűnt a tolvajoknak a széles aranylánc, amit Hunyadi a nyakában viselt. Egyik a láncon függő keresztet, másik a láncot rángatta, erősen összevesztek, hogy kié legyen a lánc.
Amíg a két hegyi tolvaj egymás ellen fordult, Hunyadi hirtelen megragadta az egyiknek kardját, és azzal az egyik tolvajt levágta. A másik úgy megijedt, hogy gyorsan futásnak eredt.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf