Sz. Szigeti Vilmos: A híd

Az alispán nagyon is kedvetlen volt. Idegesen hallgatta a kiszáradt aljegyző referálását, a hivatalosan körülírt kifejezéseket, paragrafusokat, azt az egész szikkadt semmit, amibe egy kis lendület más kezébe napsugarat tud varázsolni.

A tisztújítás után való harmadik napon történt, hogy akárkit keresett, nem tudott vele beszélni, csaknem a teljes fogalmazói kar hiányzott a hivatalból.

- Ezek is kiduhajkodhatták volna magukat, – dörmögte bosszúsan. – Sokkal nagyobb baj, ha az ember jó, mert visszaélnek a szívességével.

Akkor mondta a kiszáradt aljegyzőnek.

- Hívd fel őket igazolásra, huszonnégy óra alatt írásban jelentsék, hogy mi van velük.

Ezek az igazolások egyre több ráncot róttak most a homlokára, pedig határozottan nem szerette a ráncokat, legkevésbé, amióta a feleségétől elvált. Cifra dolog volt az is, senki se tudta bizonyosan, mi történt, csak a vármegyeház kapujában strázsáló huszár mesélte titokban, hogy az alispán úr egy este karonfogva levezette a feleségét a kapuig, ott kezet csókolt neki és kocsiba segítette. Az asszony egyenest a vonatra hajtatott és hazament az anyjához, az alispán pedig másnap golyót váltott a kopasz huszárkapitánnyal.

Mióta aztán megint legényéletre kényszerült, idegesítették a ráncok, valami újfajta doktorral vasaltatta is az arcbőrét, amelyet most mégis veszedelem fenyegetett apró hivatalos dolgok miatt.

Mit mondanak? – fordult határozott kíváncsisággal a referens felé.

Vadovicsot a reumája bántotta annyira, hogy talpra se tudott állni.

Ciquot özvegyéről nem említ semmit?

A szikár megigazította orrán a cvikket, ijedten tekintett az írásba, úgy dadogta zavartam-

Nem, kérem alásan, egy szó sincs róla.

Az alispán elhúzta a szája szélét, nem lehetett tudni, sajnálkozás volt ebben, vagy gúny, nagyot szítt a cigarettájából, úgy mondta.

Tovább.

Szalóczi kificamította a bokáját, jeges borogatásban tartják még mindig.

Orvosi bizonyítványt kérek.

Igen is. Bobday Lászlót két öreg nagynénje látogatta meg, osztályegyezségi ügyekben kellett tárgyalniok s olyan hirtelen hívták el a bírósághoz, hogy nem volt ideje a nyombani jelentéstételre.

Javítsd ki, hogy nyomban való. Száz év előtt sem használtak ilyen fakult kifejezést. Egyébként kellő időben elvárom az egyezség bemutatását. Kinek volt gyomorfekélye? Mert csodálatos, hogy ez a betegség mostanában mennyire megtámadja legdalibb ifjainkat is.

Kettőnek volt abból is, egy fejgörcsökről panaszkodott s a szemidegeit fájlalta.

Meg kellene voltaképpen vizsgálnunk a Vászó bandáját is. Azt hiszem szegény cigányának keze-lába csupa görcs már csak rokonérzésből is, – jegyezte meg immár egész bosszúsan az alispán.

Igenis, kérem alásan, – ijedezett a Szikár, – csak nem tudom milyen törvény alapján lehet? Talán ha a letelepülési paragrafust…

Eh, legyintett az alispán. Van még valaki?

A Kende Zoltán közigazgatási gyakornok tb. aljegyző volna, de a jelentése nem komoly.

Mi az, hogy nem komoly.

Eltér a szabályoktól és a szokásoktól, sőt nem átall egész parlagi ügyekre is kitérni. Hosszú szolgálatom alatt még nem tapasztaltam ilyet, sőt azt is mondhatnám, ha nem volnék jó indulattal az ifjú iránt, hogy kaszinónak nézi a közigazgatást…

Kende Zoli? – csodálkozott az alispán és egyszerre kisimultak az arcán a ráncok.

Igenis kérem, Kende Zoltán közigazgatási fogalmazó gyakornok.

Add csak ide a jelentést, hadd látom, mitől kergült meg. Vagy inkább olvasd fel.

A Szikár már kezdte is:

Nagyságos alispán úr! Tisztelettel van szerencsém igazoló jelentésemmel nagytekintetű színe elé járulni, kezdve azon, hogy biz’ én bűnös lélek vagyok, habár távol minden rossz szándéktól és megrögzöttségtől. A kérdéses napon, valóban, nem jelentem meg szolgálattételre a hivatalomban, mert nem tartottam ildomosnak, hogy olyan állapotban mutatkozzam felette hatóságom színe előtt, amilyenben voltam. Nem csupán összegyűrve a két napig egyfolytában tartó gyűléstől, de fizikai képességeimtől is meglehetősen megfosztva, azaz súlyos ittasan.

Nem szokott ez a gyerek inni! – csodálkozott az alispán. – Folytasd csak.

Eddig nyugton hagyott az ital ördöge, de az ilyen szervezet érzi meg súlyosabban, ha egyszer hatalmába kerül. Épp azért becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy magyarázattal, illetve indokolással szolgáljak, amivel esetleg rossz hírem elterjedésének is elejét veszem.

Ezt olvasd már, de hamar! – támaszkodott félkönyökére az alispán.

A dolog úgy kezdődött, hogy a farsang óta intenzívebben érzem, hogy nekem is van szívem és megtaláltam azt a Bizonyosat, akivel valamikor együtt lépek a komoly élet ösvényére. azzal a tisztelettel közeledtem feléje, amely neveltetésem és családi hagyományaim alapfeltétele és úgy éreztem, én se vagyok előtte egészen közömbös. Neveket, természetesen, nem említhetek, egyébként is a tények lévén a fontosak, elégedjék meg Nagyságod annyival, hogy kezdtük már érteni egymást. Bizonyos Sárikában ugyan sok kacérság szunnyad, szereti ok nélkül megkínozni az embert s teszi azt is, hogy mikor látszólag meghatottan hallgatja az én lelki konfessziómat, ugyanakkor titkos jeleket vált egy másik illetővel. Ezekért a dolgokért voltak már köztünk nézeteltérések, haragban váltunk el és két egész napig sem láttuk egymást, de a harmadik napon rendbe jött minden, mert vagy ő mutatott bűnbánatot és üzent valakivel engesztelő szót, vagy én jártam a városi szállásuk felé s ő véletlenül az ablaknál időzve, megkérdezett, hogy nem volnék-e hajlandó benézni hozzájuk egy pohár borovicskára?

Az alispán most már mosolygott, úgy csapott egy seregnyi aktára.

Pokol! Hadd hallom tovább.  

Nagyságos uram kérem, így ment ez hónapokon át és kellemetlenül csak akkor éreztem magam, amikor időnkint hazautaztam és megszakadt köztünk a közvetlen kontaktus. Mert a levél nem ér fel az élőszóval, ott napokig kell várni a válasszal, míg a személyes tárgyalásnál szerencsés ötperc is tisztázhat sok mindent. Hát jól van, kacér, de majd megváltozik, ha a feleségem lesz. Ez a szerencsétlen restauráció aztán mindent felborított. Bocsánat, csak a magam szempontjából nevezem szerencsétlennek, mert mit ér az egész kör alkotmányossága, ha én boldogtalan vagyok. Előre bocsájtom, hogy pillanatig sem gondoltam a megválasztásomra, nem régen kerültem a közigazgatáshoz s még nem lehetek soros. A pályázatokat is inkább tisztességtudásból adtam be, hogy megmutassam az együttérzésemet, mennyire ide akarom építeni a fészkemet. Lemaradásom tehát nem jelenthet bukást. Bizonyos kisasszony mintha mégis annak vette volna, úgy elpártolt tőlem a tisztújító bálon. Sok volna ezt részletezni, a közigazgatásnak nincs is olyan ágazata, amelyikbe beletartoznék, de jellemezni akartam, mennyire el voltam keseredve, hogy miért adtam át magam az ital szenvedélyének, amely aztán napokra munkaképtelenné tett. Beismerem, hogy hibáztam, vétkeztem, tisztelettel várom alispán úr kegyes büntetését.

Szikár referens összehajtotta az írást.

Ennyi volna. Egészen különös, szinte azt is mondhatnám, hogy cinikus.

Az alispán sokáig hallgatott, nézte a cigarettája égését, mintha ez volna a világ legérdekesebb tűzvésze, csak később szólalt meg.

Nem tudod, ki után érdeklődik a Kende gyerek?

Hallottam valamit, de nem állok érte jót, mintha Bisztray Sárika volna.

Csinos kis béka, – vetette fel a fejét az alispán – annak csakugyan száz ördög bujkál a szemében.

Aztán megint elhallgatott. Az ablakhoz ment, hosszasan elnézte a sátorosokat, akik most készülődtek haza a hetipiacról, időbe telt, míg visszatér önmagához.

Hadd kérlek itt az iratokat, majd döntök.

A referens nagy vállvonogatások között elment, arra az alsipán úr becsengette a hajdúját.

A Kende tekintetes urat kéretem.

Sápadtan jelent meg a gyerek, közelebb se mert jönni, úgy állt meg az ajtó mellett.

Méltóztatik parancsolni.

A pankotai híd ellen feltűnően sok a panasz, állítólag rosszul csinálták meg a vállalkozók, – szólalt meg az alispán.

A Kende fiú kezdett magához térni, bár nem értette meg, mi köze a pankotai hídhoz, mikor ő egészen más ügyosztályban működik. De végtére, ha alispán valaki, lehet szórakozott is. Várta hát a továbbit.

Mielőttt rosszindulatú hírek terjednek el, magam akarom megnézni, úgynevezett szakértők nélkül. Nem tudom, véletlenül Bisztrayék otthon vannak-e?

A gyereknek egyszerre fejébe szaladt a vér, elkezdett dadogni.

Azt hiszem, talán… ámbár bizonyos… igen.

Hát telefonálj nekik, hogy holnapután kijövök és náluk szállok meg, ha szívesen látnak. A puskádat pedig hozd rendbe, mert téged viszlek magammal jegyzőkönyvezetőnek. Egy kis pusírozás nem árt meg.

És már kimondom nyíltan, ha még úgy kompromittálom is vele a vármegyét, hogy Kende Zoltán közigazgatási gyakornok fogalmazó úr, akkor színeket kezdett játszani s mikor a veresnél állapodott meg, előkapta a zsebkendőjét s olyan sírásba kezdett, mint a gyerek.

Az alispán úr nem állhatta azt meg, csillogott az ő szeme is, mikor odalépett hozzá.

Ne szamárkodj, mert mindjárt hátbaváglak. Na, hallod-e, mit mondtam?

Azért nem vágta hátba, csak a fejét simogatta meg.

Istenem, – mondta – de boldogság, ha az ember még ilyen fiatal!

Akkor azonban már megint ráncos volt az arca.

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf