Gyóni Géza: Magyar asszony írja…

...Áldja meg az Isten a madara szárnyát,
Ki levelét hozta százezer muszkán át,
Százezer muszkán át, halál záporába
Hogy mégis ideszállt
Én édes uramnak szerelmes póstája...

Áldja meg az Isten áldott hír hozóját,
Sebesen vihesse a válaszom hozzád;
Szombat este írom a kis asztal mellett.
Kicsi csemetéink,
Isten báránykái, ágyukban pihennek.

...Mióta elmentél véres hadak útján,
Sűrű gond esője záporosan hullt rám.
Fehér özvegységnek nincsen vasárnapja,
De velünk az Isten
És rendben a jószág és rendben a pajta.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Egyetlen órára...

Gyóni Géza nyomán

Egyetlen órára küldjétek el őket,
éljék át ők is a kegyetlen időket;
járjanak velünk együtt a förgetegben,
honnan el még a halálmadár sem rebben.

Ahol a vér szitál a felhőgomolyból,
miközben a sok katona haza gondol;
ott, ahol nem akad semmi-semmi szépség,
nem is hallani a hősök szívverését.

Egyetlen órára küldjétek el őket,
a hamis kifogásokat keresőket;
jólélekként ott dicsérjék ők az Urat,
ahol a sápadt hold is véresőt mutat.

Ott éljen bennük a mesebeli jóság,
ahol az erdőket lángok lobogózzák;
egy órát töltsenek el itt, -ne is többet,
ahol a halálágyuk úgy dübörögnek.

szozattovabbacikkhez

Nagy Ilonka: Gyóni Gézának

Eszünkbe jutottál kedves bús vitézünk,
Mért is nem dalolhatsz, úgy, mint régen nékünk.

Nagyidegen tájon érzi-e a lelked,
Hogy a szent Erőnek itt győznie kellett?

Hogy szabad már sátrad, pionír lakásod,
S magyar bakák járnak győzedelmi táncot?

A nagy dáridóban újra a mienk lett
A vár, a drága vár…Ugye értesz minket?

Nagytávolon át is ugye velünk nézed
A diadalittas, vitéz legénységet.

Amint győz?...S a vár kapuit kitárva
Régi harcosait kebelére zárja.

szozattovabbacikkhez

Orosz Iván: Gyóni Géza visszajött

Álmodni ő is itt tanult, ahol
a liget is bús bánatról dalol.

Itt ismerte meg a sok szent csodát,
az álmodások tündéri honát.

Itt szerette meg ezt az életet,
itt zengte el az első éneket,

mely fájó, borús sejtelemről szólt;
s ha kellett Caesarral is dacolt.

De kürt riadt, zúgtak az elemek,
valóra váltak a bősz sejtelmek.

és ment ő is karral és dallal,
és harcolt a szörnyű zivatarral.

szozattovabbacikkhez

Bella István: Sárkeresztúri ének

sarkereszturienekSzanaszét széledt ujjaimmal
elvesztett koponyám most megkeresem,
szanaszét széledt ujjaimmal
elveszett koponyám most
elveszejtett arcom elé emelem,

– hadd nézzék egymást!

Egyiket a másik.

Szólal az egyik, de melyik?
       (Nem tudom én sem.)
Szólal a másik is, de melyik?
       (Nem tudom én sem.)
Mondom hát én
magam, magammal,
(mintha tükrök között beszélnék☺

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Szürkülő szorongás

Bella Istvánnak
akit úgy veszítettünk el, akár a száj a szót

Szíve magánya ziláltan befordult a falnak,
hogy a málló napfogyatkozást már ne is lássa;
nem akart lenni ordasnak, veszett fiatalnak,
várta csak hogy a tűz a hamvába visszaássa.

Megtartotta a szavát, és okos idézetét,
nem nézte mások milyen boldogak körülötte;
lerázta az élet és a halál igézetét,
a testnyi sebét mint bűntelen nem is ütötte.

Nem vágyta a félretaposott, és rossz napokat,
és hogy utat mutasson az embertársainak;
nem rázott már csörgőt, nem rázott már csillagokat,
ahogy nem is nőtt már szárnya zuhanásainak.

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Emlékezés Széchenyi Istvánra

Tanulságért, okulásért
Dehogy kell külföldre menni!
Tanulságos, példás dolog,
Kapható itt akármennyi,
Csak jól meg kell nézegetni.

Valamikor, egykor, régen
Széchenyi is nézegette,
S népem, a te nyomorodból
Sarjadt fel sok dicső tette,
Mely hazádat naggyá tette.

Az igaz, hogy ő két kézzel
Fogta meg az eke szarvát:
Lelke tüzes ekéjével
Hasogatta, szántogatta
Roppant földed ős ugarját.

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Széchenyi galambjai

Verték ablakait szárnyukkal: „itt van a reggel”.
Béke madárkái bejelentik a hajnali sugárt.
Messzire szálljatok el! nem költi fel őt kora hajnal.
Béke örömhírért vágyón nem nyílik az ablak.
Itt vér s éjszaka van! Olajág e helyre nem illik.
Szálljatok el, széjjel! ég szárnyasi; meglelitek még.
Ő is szárnyakat ölte; de itt leng még közelünkben,
Itt jár szelleme még, ihlését érezi szívünk.
Nem hagyhatta el e földet, nem térhete égbe,
Míglen imádta honát nem szemlélhette dicsőnek!

Vörösmarty Mihály: Széchenyihez

Őrizzen sorsod s nemtőd a közszeretettől,
     Nagy lehet ily áldás, ámde fölötte gyanús.
Akkor ohajtsd azt, hogy téged mindenki szeressen,
     Majd ha ez árva hazát mindenikünk szereti.

                                                 1835

szechenyi istvan

Szabolcska Mihály

szabolcska1

Szabolcska Mihály református lelkész, költő. Ókécskén [Pest vármegye] született 1861. szeptember 30-án. Két évig Párizsban és Genfben hallgatott teológiát. Hosszú ideig temesvári lelkész, majd esperes. A temesvári Arany János Társaság egyik alapítója. Sokáig Budapesten is élt, mint I. osztályú akadémiai könyvtárnok. A Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság tagja volt, a nép-nemzeti költészet kései képviselője, konzervatív, vidékies, lírikus, több népies műdal és magyarnóta szövegét is ő írta. Versei tudatosan egyszerű, dallamos formában idillként eszményítik a falu csendes, igénytelen és - szerinte - ezért gondtalan világát. Temesváron hunyt el 1930. október 31-én.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Szabolcska Mihály

szabolcskaKét ereklye.
Szabolcska Mihály, a mi kedves poétánk, Párisból hazajövet meglátogatta Kossuth Lajost. Hogy miket beszélgettek, azt bizonyosan feljegyezte ő a maradéknak. Erre a történetre csak annyi tartozik, hogy Kossuth megkínálta őt szivarral.
Szabolcska a kezében tartotta a szivart, de nem gyujtott rá. Kossuth meg a beszélgetésben nem vette észre. Így jutott Szabolcska egy olyan szivarhoz, aminőt Kossuth szokott szívni. Be is göngyölte szépen selyempapiros híján újságpapirosba, s eltette a ládájába gondosan.
Persze, mikor hazaért, legelőször is a szülőit látogatta meg, és csak innen egy kis kerülővel ment Debrecenbe.
A kerülő Nagyszalonta volt. Mint afféle poéta-ember látni kívánta az Arany-szobát, amely akkor még a gimnázium házában volt berendezve. És meg is nézett mindent áhítattal.

szozattovabbacikkhez

Juhász Géza: Parasztköltő az aszfalton

[Sértő Kálmán]
-Részlet-

SertoKalmanHaláláig ömlik belőle a rigmus, minden alkalomra. Első olvasmányai, irodalmi mintái a legvegyesebbek; pesti környezete még züllesztőbb, mint a teljes magára-hagyottság. Mégis följut a nagy líráig: ahogy rásúlyosodik a közelgő halál, egyre önállóbb, mélyebb a hangja.
    Fiatalkori lírája derűs; mikor kifiguráz valamit, csupa üde báj. Sok szól köztük egyazon formában: se rím benne, se népi ütem, versláb még kevésbé. Erős értelmi tagolása van, kissé oldottabb, egyenletesebb, könnyebb Ady-zene. Effajta költészete nem líra voltaképp, hanem jószemű, csúfondáros életkép.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Bableves – kolbásszal

A jószag kínai Nagy Fala
Vesz a konyhában itt körül,
Hol szagot érezhet az orr és
Leveszúgást hallhat a fül.
Rotyog az ebéd a tűzhelyen,
Árva örömöm kétszeres,
Falusi, megérzi a lelkem,
Ami vérpiros bableves…

A medvével is megbirkózna
Ez a menyecske, aki főz,
Falusi, megérzi a lelkem,
Első látásra ismerős.
Ha főnyereményt nyertem volna,
Utcára futnék egyenest, –
Sok szegény vendégül meghívni,
Szétosztani a bablevest…

Sértő Kálmán: Ezer lányhoz

Figyelj ezer lány alkonyatkor,
Tücsökzenénél, ősz felé,
Úgy érzem: szélvészként iramlok
A boldog elmúlás elé.
Harc az életem és sírgödör lesz
Csak a gyógyító orvosom,
Ha holt vakond leszek a földben,
Meglelem hazám, otthonom.

Most ezer árva legénylányra,
Kopott, éhesre gondolok,
Kiknek fejében éji vackon
Férj, bölcső, kis baba forog.
Ti nyújtanátok kezeteket,
Én a kezemet nyújtanám,
Oltártól új életbe lépnénk,
És lenne második anyám.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Tűzről álmodtam

Nagy tűzről álmodtam,
Hogy a bérház égett,
Tűzoltók öleltek
Idegen feleséget.
Nőket, virágvázát
És hegedűtokot
Vittek le a létrán
Ugorva négy fokot.

Én későn érkeztem,
Padlásszobám égett,
A lángtemetőben
Sok versem halott lett.
Poloska csípett meg,
Amikor zokogtam,
Örülni kezdtem, hogy
Tűzről csak álmodtam.

                                      1940

Bella István: Latinovits Zoltán

Latinovics ZoltánAkiért nem jön el a Göncöl,
sem Illés tüzes szekere,
az magát, mint begöngyölt
zászlót, maga viszi a földbe le,

elrejti, mert nem bízza másra,
mivel abban sem bízik,
aki világra hozta – anyára,
apára is gyanakodik,

így Ő, akin lánctalpas hantok
élveznek, fű paráználkodik,
a semmi rétjén talált kardot
visszadöfte markolatig,

mert hol a fény férgesebb a földnél,
jobb, ha a föld emészti meg
az emberfiát, mintha Ő ölné
meg az anyaföldszívet.

szozattovabbacikkhez

Csighy Sándor: Őszi fényeddel is megigézel…

Néha arcodat a légben látom,
értelmetlen rajzú ákom-bákom.
Így festenek ultramodern festők,
az ilyen képek csúnyák és ijesztők.

Máskor arcod ott nevet a falon,
csupa lángoló szín, rózsahalom…
Fényét arcod a szememtől kapja
lángolva tűz rá szerelmem napja.

Ha tűnődöm egy-egy rózsaszirmon,
az arcodról, szemedről kell írnom,
benne nyílik csodálatos lényed,
Rózsák szirmán is ott ég a fényed.

szozattovabbacikkhez

Rónay György: Szeptemberi ekloga

Üdvözlégy, gyönyörű nyárvég, tündéri sugárzás,
hullámos, szelíd ég, selymes omladozó
felhők fátyola fönn: puha kék, teleszőve arannyal,
s távoli dombok ölén lengedező lila köd.
Látod, az erdők zöldjei közt már sárgul a nyárfa,
s alkonyidőben avart zörget a halk fuvalom,
rőzseszag úszik az estben, a vad szerelem heve, drágám,
nem lobbant zivatart: símogat és mosolyog,
s mint a gyümölcs, ha leválna betelve zamattal az ágról,
szívre a szív, megadón úgy omol ajkra az ajk.

szozattovabbacikkhez

Radnóti Miklós: Pirul a naptól már az őszi bogyó

Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fű van és fa;
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por
boldogan porzik a lábanyomán.

Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a búzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.

szozattovabbacikkhez

Sassy Csaba: Őszi üzenet

sassycsahozLepréseltem a levelembe zárva
Egy félig sárga tölgyfa levelet…
Tehozzád édes hátha hazaszállna
Ez a harctéri őszi üzenet.
Nálunk már őszi színt kapott az erdő…
Felétek szállott a dalosmadár…
Puskák csövén, ha a sötét éj eljő…
Bús dalokat fúj maga a Halál.

Ha otthon lennék, most a sapkám mellett
A legszebb őszi rózsa nyillanék.
Rózsát nyitna arcomon a lehelet,
Melyben a csókod forró tüze ég.
Ha otthon lennék édes alkonyórán
Csengő nótádat vígan hallanám,
Otthon ha volnék el se hinném rózsám,
Hogy eljön egyszer az ősz is talán.

szozattovabbacikkhez

Szabolcska Mihály: Szeptember

Meleg még az ég boltozatja,
De már a színét hagyogatja.
A lomb is ritkul, halaványul...
S oda a legszebb dal a fákrul.
A déli nap erőlködik még,
Hogy hátha a réginek hinnék.
Mindegy, - a nyárnak vége lesz már,
Akárhogy is, szeptember ez már!
Sohse erőlködj, nap barátom,
Ez a mi sorsunk a világon.
A lángok lángja hevíthet bár:
Ellobog a láng, elszáll a nyár!

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Szüret

A lombhulláskor vigaszunkra
Eljön a víg szüret megint,
Lesz már, ami fölmelegítsen,
Ha kissé hűsebb szél legyint.
A szőlős-kertek vígan vannak,
Aki most búsul, mind bohó,
Egy jelszavunk legyen szüretkor:
A dáridó, a dáridó.

A világ kezd már szörnyen kopni,
Megavult, ócska, színtelen,
Borzasztó sok az ember gondja,
A bánat is töméntelen.
Könnyítsünk hát bús szíveinken,
Lobbanjon fel a régi láng,
Álljon elő egy pillanatra
A régi, boldog, jó világ!

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Gábor és a lányok

Dalos kedvében volt Gábor, a költő,
Dalolva ment a szőlőskertek mellett.
A venyigén pirult, duzzadt a szőlő.
Szeptember volt. Épp szüretelni kezdtek.

Telt tőkék alján vidám, erős lányok
Guggoltak szerte. Piroslott a szájuk.
Szeptember szele felkapott egy szoknyát -
S Gábor, a költő így beszélt hozzájuk:

»Hej, lányok, szüzek, vidámak, erősek,
Nótába illők, nótába kerültök!
Reszel a hangom, még máma nem ittam.
A venyigéről adjatok egy fürtöt!

»Így, lányok, szüzek, szépek, jószívűek,
Fehérkarúak, mint a nyárfa béle...
Ilyen karokkal venyigét karoltok...
Pedig ölelni szeretnétek véle...

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Szüretkor

Eljöttél hát újra vidám, boldog szüret,
       puttonyban, mint a fürtök,
az érett örömök aranylón csüngnek;
       minden kínt most hozzád küldök,

oldozd fel őket a mámor malasztjával.
       Ó, szüret, sanyarú éltem
hívő túláradása, dalom hozzád szárnyal;
       adja hitet újra remélnem!

Érett már a lelkem és tele mézzel, vággyal;
       leve bölcs és édes, vajon, mikorra jő,
lemetszeni fürtjeit aranyos bicskával,
       a nagy égi Szüretelő?

szozattovabbacikkhez

A betyár

Magyar népballada

«Esik eső az árpa-tallóra,
Gyere, babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pej lovam nem akar megállni.

Irhás subám szegre van akasztva,
Ugyan babám, akaszd a nyakamba,
Úgy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.

Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,
Ki engemet a pusztában hajkász?
Ha jár erre, adjon hírt előre,
Majd kimegyek s megszámolok véle.»

Azt a legényt két zsandár kíséri,
A babája az ablakon néz.
«Ne nézd, rózsám, gyászos életemet,
Mind teérted szenvedem ezeket!»

szozattovabbacikkhez

A kis lány

Magyar népballada

Amoda mén egy kis lány,
Korsót visz a karján,
Utána a kapitány
Daruszőrű paripán.

,Állj meg, állj meg te kis lány!
Adjál egy kis vizet,
Pengő forintot adok,
Még meg is ölellek.’

«Nem kell nekem a forintja,
Nem vagyok én dáma,
Én vagyok az édes anyám
Legkedvesebb lánya.»

Világszép Erzsike

Magyar népballada

Kiment a kisasszony arany székre ülni,
Aranyszékre ülni, arany inget varrni.
Feltette a lábát egy kis arany székre,
S egy pár arany gyűrűt csördült az ölébe.

Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
Egy pár arany gyűrű csördült az ölembe?
«Lányom, édes lányom, az annak a jele,
Örökös úrfinak adtalak kezébe.»

Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
Inkább adott volna egy pulykapásztornak!…
Inasom, inasom, kezem táplálója,
Eredj föl a hegyre, ama nagy toronyba!

Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába,
Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit!?
«Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
Nem látok én senkit, nem látok én semmit.»

szozattovabbacikkhez

A fortélyos lány

Keresztúrfiszéki népmonda nyomán –

     

matyasVolt Mátyás királynak egy móc jobbágyfaluja, s a király egyszer erősen megneheztelt erre a falura, ezért ráparancsolt, hogy a malomkövet a malom udvarán nyúzzák meg, mert ha nem, tudják meg bizonyosan, hogy minden nagyobb gazdának fejét véteti.

    A szegény mócok három hétig mindennap falugyűlést tartottak, s mégsem tudtak annyira menni, hogy megegyezzenek benne, miképpen lehetne a malomkövet megnyúzni.

    Volt egy szegény móc a faluban, s annak egy tizenhét esztendős lánykája. Azt kérdi a lányka az apjától:

    - Apám, hova megyen mindennap? Hol eszik, hol nem eszik, s nem mond senkinek semmit.

    - Hova megyek? – azt mondja. – Nem tudod, hogy ez a kegyetlen király ránk parancsolt, hogy a malomkövet nyúzzuk meg a malom udvarán?

    - Édesapám, menjen a bíróhoz, és mondja meg a bírónak, hogy többet falut nem gyűjtessen. Onnan menjen el a királyhoz, és mondja meg neki:

    - Fölséges király, életem-halálom kezedben vagyon, én követ vagyok, engem küldött a falu. Hogyha a fölséges király vérét nem veteti annak a malomkőnek, a falu meg nem tudja nyúzni.

szozattovabbacikkhez

Gellért püspök halála

Szent Gellért legendája és a Képes Krónika nyomán –

     

sztgellertAba Sámuel halála után ismét Péter foglalta el a trónszéket, ő pedig ott folytatta, ahol elhagyta: az idegeneket pártfogolta, a magyarokat pedig üldözte.

    Néhány magyar főúr pedig arra törekedett, hogy az országot Péter király zsarnokságából megszabadítsa, mert András, Béla és Levente hívei voltak. Ezek a főurak suttogással, tervezgetéssel és sóhajtozással várták az alkalmas időt, amikor a hercegeket hazahozhatnák, mert teljes erejükből arra törekedtek, hogy Szent István birodalmát nekik visszaadják.

    Péter király pedig már nem is uralkodott, hanem zsarnoki kegyetlenséggel elnyomta és ostorozta Magyarországot.

    Ekkor két besúgó, Buda és Devecser elárulták Péter királynak, hogy néhány főúr mit tervez ellene. A király heves haragra lobbant, elfogatta a mágnásokat, és egyeseket kínzókamrában öletett meg, másoknak a szemét tolatta ki. Egész Magyarországot úgy megtöltötte rémülettel, hogy a magyarok már inkább kívánták a halált, mint ezt a nyomorúságos életet.

szozattovabbacikkhez

Zsigmond király veresége

Thuróczi János krónikája nyomán –

     

zsigmondAmikor Magyarország gyeplőjét Zsigmond király fogta marokra, erős hadsereg védelmezte az országot, ezért őfelsége nagyon elbizakodott. Pedig abban az időben Bajazet, a törökök nagy hírű császára egy sereg országot meghódított, és Bolgáriát is megtámadta, holott az Zsigmond király szövetségese volt.

    Erre Zsigmond király követeket küldött Bajazethoz, és megüzente neki, hogy hagyja abba a támadást, olyan ország ellen, amely jog szerint hozzá tartozik.

    A török császár pedig addig-addig halogatta a választ, míg közben egész Bolgáriát meghódította. Amikor ezt megcselekedte, hívatta a követeket, és bevezette őket egy házba, amelynek falat tele voltak lándzsákkal, pajzsokkal és íjakkal. Bajazet megmutatta a fegyvereket, és így szólt a követekhez:

    - Térjetek vissza Zsigmond királyhoz, és mondjátok meg neki, hogy ehhez a földhöz éppen elég jogom van.

    Amikor a jog szót kimondotta, a fegyverekre mutatott.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Kötelesség

Szilveszter estéje volt. Tíz órakor lefektették Andorkát. Mikor már ágyában volt, odasuhogott hozzá az édesanyja és megcsókolta a szemét, meg a homlokát. A szülők elmennek nagyapához, mint minden esztendőben, Andorka pedig nagyot alszik.

    Amint egyedül tudta magát a sötét és néma házban, öreges rendszeretetével simára paskolta a vánkosát, nyakába húzta a meleg paplant és nagyhirtelen beleszédült az álom lágy és sötét vermébe.

    Egyszerre fölriadt álmából. Olyan éber volt, mintha sohasem aludt volna. A szívében egy rémült kérdés kalapált: Mi van kis Pepkóval?

    Pepkó a kanári madara. Karácsonykor kapta nagyapótól.

    - Magad fogod etetni, magad fogod itatni, – mondta nagyapó. – A gyönyörűség a tiéd, legyen a tiéd a kötelesség is.

    Ez a furcsa, száraz szó: kötelesség, melyet olyan kenetteljes arccal ejtettek ki az öregek, büszkévé tette Andorkát.

    Az első napokban persze gyöngydolga volt Pepkónak. Bőven tartották minden földi jóval. Kis gazdája órákon át ott üldögélt drótháza előtt és hallgatta üdén gyöngyöző énekét. Valami titokzatos, boldog izgalom remegtette meg a parányi kis állatot, ha elcsattogta a maga mondókáját. Meglátszott rajta, hogy megmámorosodik a tulajdon hangjától. A trillái tündöklő tavaszi verőfényre, karcsú fákról hull virágesőre, acélkék égen vitorlázó aranyfelhőkre emlékeztették Andorkát. Az első napokban gyöngydolga volt Pepkónak.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [II.]

    3. Német-cseh-magyar szerelmi háromszög

   

    A bécsújhelyi császári udvarban Mátyás megválasztása nyomában az a szófia beszéd kelt, hogy a király anyja így fenyegetődzik: „El sem telik egy esztendő és annyi német vérét ontjuk, hogy térdig gázolhatnak benne lovaink.” A pletyka alaptalan volt, de annál jellemzőbb nemcsak a hangulatra, hanem Magyarország és a német-római birodalom százados viszonyára is.

   

    Az új helyzet Közép-Európában

   

    Ez a viszony több okból is különösen feszült volt a két ország között Mátyás trónra lépése idején. A régi alapvető okhoz, a magyar és a német-római birodalom természetes érdekellentéte kevésbé állandó természetű, de nem kevésbé hatékony egyéb tényezők is járultak. V. Lászlónak a magyar trónra jutásával már-már úgy látszott, hogy véglegesen sikerült Magyarországot a habsburgi uralom áramkörébe kapcsolni, s a magyar külön dunai törekvéseket legalábbis semlegesíteni egyelőre, aztán pedig kiterjeszteni erre a makacs és a császároknak annyi nehézséget s gondot okozó nemzetre is – a Konrádok és Henrikek hagyományai szerint – a római szent birodalom hatalmát és – áldásait. Most ez a folyamat – állapították meg a bécsújhelyi udvarban – megint megszakadt. Még fokozta az ingerültséget nyugati szomszédságunkban, hogy éppen ama Hunyadi János fia nyerte el a magyar trónt, akinek világraszóló győzelmei, politikai sikerei, fegyveres hatalma, dicsősége és óriási tekintélye már amúgy is eléggé beárnyékolta volt nemcsak V. László uralkodását, hanem magát a szent birodalmat is császárostól, és örökös fenyegetésként lebegett a keleti látóhatáron.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: Megvasalt ordas

 Kassa   I.

     

    Begyöttek a hajdúk Kassára. Csaholó falkában vonultak befelé. Ellepték a szállásokat, telerakódtak a vendégfogadók félszereiben, a katonák tanyahelyikben, a földes polgárok átalakított szénapajtáiban és a szemesekben. Ezekből a gabonát, de még inkább műhelyeikből a mozdítható szerszámot, fölös lábbelit, csizmát, bocskort, posztódolmányt, ötvösmarhát titkos helyekre rejtették jövetelük hírére a mester-polgárok.

    Az előzködő hírmondások azt mondták róluk, hogy az erdők ordasai szelíd testvéreik. A kóbor, éhes farkas, a veszett toportyánféreg tanulatlan és szótlan kisebb öccsük. A Jahodna felől zúgó szélben felröppent vöröskakas pedig csak jámborturbékoló galambmadár hozzájuk.

    Nagy volt hát igen a csodálkozás, amikor nagy énekzajjal ugyan, de ropogó csizmában, szép új gúnyában, rendbeszedett csapatokban begyöttek a déli kapun. A kuruckirály a parancsnokpalota ablakából nézte őket főhívei társaságában és büszkén mosolygott rájuk. Végtére egyszer hát emberformának, helyre katonának láthatta őket, úgy, amiként sikerült felöltöznie és megreglamáznia kóbor falkáikat. Rivalgva rázták tömpe kardjaikat, fényesfejű tarjas buzogányaikat Thököly felé. Égkék, meggypiros, meg szép sárga dolmányukat ugyan kifeszítették peckes mellükkel és mögéje begyűrt apró ingóságaikkal.

    A hajdúk tisztjei, zúduló csapatjuk élén, baljukban repdeső zászlóval, jobbjukban ezüstfejű, láncos buzogánnyal, vagy köszörült pallossal, sötétvérpiros csizmában, sárga sarkantyúval rúgtattak el a kegyesen intő hajdúkirály előtt. Két karjukat fohászosan rázták feléje és rekedten bődültek:

    - Vivát! Vivát! Thököly!

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Biri, a tyúk

Amennyire nagyjából ki tudtam bogozni a részleteket, a baj így történt. Jókor reggel a fiatal Béla András szegényember feleségestől elment napszámba. András éppen be akarta kócsolni a az ajtót, mikor az asszonynak eszébe jutott, hogy a kotlót nem látta el. Még haragudt is az ember, hogy ilyenkor jut eszébe az asszonynak a kotló, de türelmesen várt, míg az asszony a szoba közepére hideg puliszkát tördelt szét a tyúknak, s egy cseréptányérba vizet loccsintott, hogy ihassék, ha leszáll a fészekről. A tüzet is megszítta, hogy kellő meleg legyen és ne hűljenek ki a tojások. A rostát is odahúzta a platten közelébe.

    - No Biri, osztán viseld jól magadat! – mondotta a tyúknak, amely egyetlen vagyonuk volt és ő is az ura után sietett.

    Úgy az asszony, mint a tyúk nyugodtak voltak.

    Az asszony azért, mert éppen az este vizsgálta át lámpával a tojásokat és mind a húsz tojásban élet jele látszott. A tyúk azért, mert mikor egyedül maradt a fészken, kissé felbillentette a testét, maga alá nézett és épen, hófehéren ott volt alatta mind a húsz tojás.

    Az asszony nem tudta, de a tyúk tudta, hogy a húsz tojás húsz világ. Ennek bizonyítására, ha a Jóisten megbocsátaná, Szentfelségéről magáról vennék hasonlatot. Az Írásban írva van ugyanis, hogy: »Isten lelke lebegett a vizek fölött«, a világteremtésnél. Az Isten lelke azonban nemcsak »lebegett«. Az ősi zsidó szöveg szerint a felséges teremtési folyamat alatt a zűrzavaros világanyag fölött »kotolt« Isten lelke, mint Biri, a tyúk. Ilyen meleg közvetlenséggel fejezi ki az Írás Istennek állandó és lényegétől sugárzó ráhatását a világmindenségre a teremtés hatalmas cselekedeténél. A teremtés azonban soha meg nem szűnő folyamat is. Tehát bizonyos értelemben örökkévaló Isten lelkének a vizek fölött való lebegése, amely soha el nem halványuló öntudattal sugározza be az idők elképzelhetetlen méhét. Ez az öntudat minden teremtőnek legnagyobb boldogsága.

szozattovabbacikkhez

Kálnoky László: Találka

    1

nagykorutMegvacsoráltam, feketéztem,
lassan szívtam a cigarettám.
Kint a körúti estbe kék, zöld
s vörös betűket írt a reklám.
Az újságokat félre dobtam,
számítgattam, hogy még jöhetsz-e?
Az üvegen át egy csavargó
vágyódó szemmel nézni kezdte,
a fürge pincérek kezében
hogy vándorol a pecsenyéstál.
De félt szegény, hogy jön a rendőr,
így hát csoszogva tovasétált.
Gépiesen mondtam magamban
el egy verssort; jazz-zenekar szólt.
A szomszéd asztalnál kövér úr
emésztett, szájában szivar volt.

szozattovabbacikkhez

Lator László: Szomjúság

Juditnak

Ó, hogy éhezem rád, hogy szomjazom,
minden porcikád étkem-italom,
add tapadó szád, nyelved és fogad,
nyers ízeidet-illatodat,
hónaljad kagylójában a pihék
közt gyöngyöző, párálló veríték
részegítő szeszét, kerek hasad,
nagy farodat, melled rózsáit add,
szorítsd karoddal, comboddal, amíg
feltöröm tested forró kapuit,
nyisd meg az öled, itass meg fanyar,
vadnövényízű zamataival,
e lágy növény,e harmatos kehely
új szomjra bujtó fűszereivel,
míg összeszűkül, ágyékodba gyűl
az idegekben remegő gyönyör,
s robbanni kész a forró hám alatt
a lét-előtti tűz-köd pillanat,

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Szomorú szerelem

A mi szerelmünkben
Szárnyatlan a szándék;
Mi lenne, ha jönnél?
Mi, ha én megállnék?
Jönnél, ha vinnélek,
Vinnélek, ha jönnél,
Nincs szomorúbb érzés
E játszott közönynél!

Halat a hálóba,
Búzát a malomba
Mért nem vet az Isten
Téged a karomba?
Vetne a karomba,
Kapnálak ölembe,
Volna, ahogy volna.
Lenne, ami lenne!

szozattovabbacikkhez

Szász Károly: Szép, jó, hű

A legszebb asszony az te vagy,
– Az én szememmel nézve! –
A kor rajtad nyomot se hagy,
Vagy én nem veszem észre.
Homlokodon nincs egy redő;
S oly halkan lebben az idő
– Mint sas, ha ég ölén ring –
Hogy szárnya meg sem érint.

A legjobb asszony is te vagy:
Gyöngéd, szelíd, türelmes.
Azért sosem töröd magad,
Bennem hibát hogy’ lelhess.
Jóltévő fátyol mosolyod,
Mellyel hibáim takarod,
S a másik bántalmától
Megvéd e gyönge fátyol.

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Pásztor-órák

Már igazán dühbe jövök
Szépséges kedvesem, miattad,
Hogy kerek ég és föld között
Nem lelek tárgyat, hasonlatnak.

Hiába, szó ide-oda,
Végtére is csak azt kell látnom,
Te vagy a legnagyobb csoda
Ezen a szép tündér világon.

Mint igazi mohamedán
Próféta szent könyvéről tartja:
Te vagy előttem a Korán;
Minden szépségnek foglalatja.

Mi itt körültünk egyedül,
Külön-külön, megfoghatatlan:
Mint ellentét mind egyesül
Benned, csodálatos összhangban.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Emeleti szép kisasszony

Emeleti szép kisasszony
kikönyököl az ablakon.
Ő a kéklő eget nézi.
Kis darab jut innen néki.
Én meg azt a kék csillagot,
amely a szemében ragyog.
Ő talán az égbe vágyik,
Én csak az ő ablakáig.
Ő ha vágyát elérhetné,
megbánná és visszaszállna.
Én ha vágyam elérhetném,
ott maradnék mindig nála.
                                 
                           1893

Vályi Nagy Géza: Munkács

Nekünk állsz őrt Te is – védőpajzsunk;
Észak ormán, véres Végeken –
Honszerző, hős Álmos hadi népe
Itt pihent meg győzedelmesen.
Vívhatatlan bástyáid mélyéről
Legendák és mondák ezre szállt,
Glóriával itt övezte hírnév
Hős védőjét: Zrínyi Ilonát…
Börtön voltál cseh rabság alatt,
Ma szebb jövőd hajnala hasad.

Munkács vára Das ehmals gedrückte, vonm Türken berückte, nun trefflich erquickte Königreich Hungarn. Frankfurt u. Leipzig 1688

Gárdonyi Géza: Akarat

    A lokomotívban a gőz, az emberben az akarat. A gyermekkorban napról napra és évről évre egyirányú érdeklődés és hajlandóság alakjában nyilvánul. A kismacska játék és a kisgyermek játéka a későbbi életpályára irányuló akarat.
        *
    Minél több gondolatot és energiát foglal össze és visz egyirányba az akarat, annál nagyobb erővel válik majd ki később az az ember abban az irányban társai közül.
        *
    Az akaratnak összeszedettsége és egyirány felé való törekvése, – ez a feltétele minden munka sikerének. Minél egybeszedettebb ez az akarat, minél egyenesebben és minél serényebben tör valaminek a megvalósítására, annál jelentősebb és kiválóbb a munkája.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Levél a tanyáról

– Bótos úr, bótos úr,
van-e itten papiros?
– Milyen kell violám?
– Rózsaszínű szép piros.
Akin van egy galamb,
meg egy halvány virág is,
s közvitézhez való
egy-két sor írás is.
– Mi legyen az írás?
– Csak annyi hogy: „Pista,
tisztel édesapád,
tisztel édesanyád,
és tisztel Boriska…
És tisztel Boriska…

Gárdonyi Géza: Mikor a gyermek…

Mikor a gyermek gőgicsél,
az Isten tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet…
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?

S mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen…
De őt sem érti senkisem.

Hogy mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.

A nyugati emigráció irodalmárai Gyóni Gézáról

Saly Dezső: Újságírás ágyútűzben. A przemysli »Tábori Újság«.

    A redakciónk régente a nyomda szedőterme fölött volt s munkaközben folyton fölhangzott a szedőgépek kattogása. Eleinte bántott a monoton zaj…kat-kat-kat-kat. Mintha az idegein zongoráznának az embernek. Később megszoktuk, észre sem vettük. Egyszer azután, egy ünnepnap este hiába ültünk az íróasztal mellé, hiába mártottuk tintába a tollat, nem tudtunk dolgozni. Valami nem volt a rendjén, valami hiányzott…A szedőknek csak éjjel kellett bejönniök, a gépek hallgattak!

    Valahogy így lehetnek most przemysli kollegáink, a Tábori Újság szerkesztői az ágyúdörgéssel. Reggeltől estig és estétől reggelig dörögnek az ágyúk Przemysl körül, a tábori lövegektől a harminc és feles mozsarakig minden pokoli instrumentum belejátszik az idegtépő koncertbe, gránátok pukkannak, srapnelek robbannak szét, az ablakok zörögnek, a házak fala meg-megremeg. Przemysl piacán azonban nyugodtan járnak-kelnek az emberek, egy kis hotelszobában pedig az íróasztal fölé hajlik két katonaruhás alak, dr. Geőcze főhadnagy és dr. Molnár hadnagy és írnak, írnak…a fekete sorok kutyanyelveket töltenek ki, akárcsak itthon…a kutyanyelvek a nyomdába kerülnek, s egykettőre elkészül a kétoldalas, hibátlan lap: a Tábori Újság.

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Fiúk!

Hommage à Gyóni Géza

Fiúk, ti künn a végeken,
hitet arat a félelem.
Nem rejtőzhettek el, soha!
Fiúk ott künn, a végeken…

Nem rejtőzhettek el, soha,
óv gyermek, hitves mosolya.
Értük álljátok a vártát!
Nem rejtőzhettek, már soha…

Értük álljátok a vártát,
kik bár tőletek se várták.
Szívetekben éled haza!
Értük álljátok e vártát…

Szívetekben holtig haza,
hív gyermek, hitves mosolya.
Arasson túlnan félelem –
Fiúk –, ti! Künn, a végeken…

villam

Darkó István: Katonaköltő Przemyslben

Történelmünk bővelkedik a katonaköltők példaadásában. Ezek a költők a régi rómaiak vélekedését a háborúban hallgató múzsákról gyakran megcáfolják. A magyarság történelmi élete a védekező harc szakadatlan láncolata. Ha a magyar lélek, amelyről jól tudjuk, hogy nagyon szereti a dalt és a költészetet, csak a teljes pihenés óráiban tudott volna dalolni és tudta volna a dalt élvezni, akkor nem volna olyan gazdag irodalmunk, mint amilyen van. Kényelmesebben élő népek költői hallgathattak háború idején. Biztosra vehették, hogy a harc után megint békés korszak következik számukra, amikor elmondhatják a háborúban szerzett tapasztalataikat. A magyar nép és a magyar költő a harc szüneteiben, a tábortűz mellett vetette papírra a lelkében megfogamzott dalt s már a háborúban szétosztotta annak bátorító, erősítő melegét bajtársai között.
   Ilyen gondolatok foglalkoztatják a tudósítót Przemysl városának utcáin, járván a megviselt házak közein, a romba dőlt épületek mentében, széttekintve a város szélein, a havas mezőkön, amelynek hajlataiban most is ott lapulnak a földvárak. Itt harcoltak apáink az ellenséggel, az éhség szenvedéseivel, a koplaltató kötelességteljesítéssel az első világháború hősi korszakában. De sokat emlegették ezt a tájat, az elnémult vidéket, az új háború csendes órájába elmerült erődítéseket. Itt dalolt Gyóni Géza, az első tűzvész honvédköltője, a későbbi hadifogoly, a szibériai temető csendes álmodója. Az imént beszélt róla egy öreg przemysli lakos. Magyar származású öregember, régóta élt itt, asztalos volt, amíg lángot nem vetett a háza tája. Ismerte Gyónit. Elmondta róla, milyen volt és hogy ebben a házban, ahol most vagyunk, a nyomdában, ahol az öreg asztalosmester dolgozott, járt is néhányszor. Azt is tudja az öreg, hogy sokáig melyik erődben tartózkodott a sápadt arcú költő. Megmutatja, a haditudósító kívánságára, hogy hol van ez az erőd.

szozattovabbacikkhez

Szakolczay Lajos: »Halál, halál, vén Csínom Palkó«

Gyóni Géza költészetéről

A magyar költészet értékvonulata olyan gazdag – csinos hintók és szenvedéstől nehezült szekerek egymásutánja -, hogy aki akár egyetlen verssel lesz részese, boldog lehet. Akkor is, ha nem a legfőbb helyen, hanem „egyversesként” csak a saroglyában foglalhat helyet. Gyóni (Áchim) Géza (1884. június 25. – 1917. június 25.), a 20. századi magyar líra „ismeretlen ismerőse” a Csak egy éjszakára…című döbbenetes remekével vívta – érdemelte! – ki ezt a helyet.

    Bár egyik-másik kötete csaknem a tízezres példányszámot is elérte, a lírikusnak többnyire a felejtés a sorsa. Az irodalomtörténet is jobbára avval tartja számon, hogy Rákosi Jenőék, kihasználván Gyóni konzervativizmusát, kijátszották Ady Endre ellen. Holott, legalábbis Komlós Aladár szerint, költőnk ahhoz a csoporthoz tartozik, akik „Ady mágnes-szekeréhez tapadtak”. Korai költészetére, a lázas szóbeszédet illetően, valóban rá lehet sütni ezt a bélyeget. Ám Adynál, hiába a mámorban megmártózók egyezése, mindig édeskésebb volt. Azzal, hogy Schöpflin Aladár, a Nyugat kritikusa egyik esszéjében a Gyóni-költészet fogyatékosságát a „gramofon-szerűségben” jelölte meg, rátapintott a költő elevenjére: forog, forog a lemez, s szinte ugyanazt a monoton hangot visszhangozza.   Ebben is van igazság. Csakhogy ez a „gramofon-szerűség” – a monotónia mellett plakát-harsányság jellemzi – az idő előrehaladtával jócskán megváltozott. Erősödött? Drámaivá vált? Beúszott abba a zajba - az első világháború förtelmes csörömpölésébe, bombáinak vijjogásába -, amelyben, hogy hallják az üzenetet, el is kélt a szavak önkívületi állapota.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Csend

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vizen.
Bús gondolat - tévedt madár -
        Rajzolta röptiben.

Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kísér:
Örök hajszában élve élni,
        Harcolni semmiért.

Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
        Megtörten, hitlenen.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Emléksorok

- Szolár Mariska emlékkönyvébe –

Mi az ifjúság?
Ábránd és virág.
Feledve a rút, a romlott világ.
Ábránd, ha foszlik,
Virág, ha hervad,
Hulló levél közt nem leled magad;
S mi még majd akkor örömet is ád:
Tűnő álomkép s egy préselt virág.

   Békéscsaba, 1901. szeptember.

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf