A magyarok és a kunok viszálykodása, Hunyadi László halála, Mátyás és Holubár

A magyarok és a kunok viszálykodása

– Rogerius püspök krónikája nyomán –

rogeriusmesterNemcsak Julianus barát adott hírt a tatárok közeledéséről, hanem a menekülő népek is, amelyek egészen a magyar határig futottak. Krisztus születésének 1239. esztendejében Köteny, a kunok királya követséget küldött IV. Béla királyhoz, és megüzente neki, hogy ő két ízben legyőzte a tatárokat, de harmadízben készületlen volt, és mivel sereget gyűjteni nem bírt, menekülnie kellett. A tatárok ezután az országát feldúlták. Ezért hát ha Béla király őt népével együtt befogadja, ő készen áll arra, hogy rokonaival, barátaival, minden marhájával és vagyonával Magyarországon letelepedjék, és a királyt a katolikus hitben kövesse.
Ennek hallatára Béla király szíve nagy örömmel telt meg, egyrészt azért, hogy egy ilyen, vele csaknem egyenlő fejedelem az ő hatalma alá akarja magát vetni, másrészt, mert ilyen módon Jézus Krisztusnak sok lelket nyerhetett meg.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Az égő arany

Láttatok már égő gyertyát? Ugye láttatok? Égő papirost is, égő fát is, talán már égő házat is? Hát égő aranyat?
-    Azt még én sem láttam, pedig ez a történet mégis arról szól, égő aranyról.
Gombos takácsmester kereste meg szorgalmas, becsületes munkával és tette el boldogan a szekrénybe. Hamarosan szükség lesz rá. Úgyis ritka eset, ha egy tízgyermekes édesapa félre tud tenni valamit keresetéből. Aztán valami borzasztó dolog történt. Mire kellett, mire elő akarta venni, az aranypénz nem volt sehol.
Laci kereste a legderekasabban… pedig neki keresnie sem kellett volna. Ő vette észre a szekrényben és mivel olyan csábítóan, gyönyörűen csillogott, ő csúsztatta gyorsan a zsebébe. S azon a rettenetes napon, amikor az egész család az aranyat kereste, úgy égett a zsebében az a pénzdarab, mint a tüzes parázs. Laci ki se bírta, úgy égette, perzselte. Új rejtekhelyet keresett hát neki. De az égő arany új rejtekhelyén se hagyta nyugton. Kivette onnét is, elvitte alkonyatkor a tó partjára.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [VII.]

    15. Leszámolás a császárral

   

    Meghitt vezetőm Mátyás király dantei színekben, alakokban, eseményekben, fordulatokban gazdagon, szinte kibogozhatatlan bonyolultsággal tovahömpölygő életpályáján: a nagy király kitűnő püspök-történetírója, Fraknói Vilmos, a kiegyezési korszak kellős közepén így jellemzi a diadalmas magyar király és a vereséget vereségre halmozó német-római császár viszonyát az 1477. évben magyar fegyverrel kicsikart békekötés utáni időben.

    Fraknói a császár és a magyar király történelmi vitájáról

    „Hiába iktatták okiratba, hogy »atyai és fiúi érzelmeket fogna egymás irányában táplálni«; a szíveket nem irányozhatják az állam-szerződések pontozatai. Hiába állapították meg, hogy »szüntelenül egymás javának előmozdításán, egymás veszedelmének elhárításán fognak fáradozni«; – nem engedték ezt a viszonyok mélyében lappangó érdekellentétek.

szozattovabbacikkhez

R. Berde Mária: Erdélyi Vormärz

Báró Schleinitz Vilmosné, Toldalagi Róza grófnő emlékei

Nem olvasóknak szánta. »Önmagával társalog«, amikor tollával visszaidézi gyermekkorát, amely a negyvenes évekkel vég egybe. Mindössze egyetlen körülményből sejtjük, hogy számított a legszűkebbkörű olvasóközönségre: németül ír, s tán magyarul nem tudó unokáira gondol ebben1.

    A családi kéziratra fia, Schleinitz-Prokesch von Osten Viktor báró bukkan reá a hagyatékban. 1925-ben hozza le Koronkára, itt készül el a másolat Toldalagi József könyvtára részére2. Hatvannégy számozatlan oldalon mutatkozik meg nekünk benne: hogyan látta, élte át egy széltől óvott grófkisasszony a nagy idő fordulását, amely éppen az ő serdőlő évei alatt forrongott, kelesztődött, hogy aztán a magyar március által jusson el kért történelmi céljáig.

    Bár az emlékirat inkább művelődéstörténeti anyagot nyújt, – mert a gyermekleány figyelmét elsősorban saját személye és környezete kötötte le – mégis, szemléltető históriai tanulság is kidomborodik az élenálló és sokban az általános közfelfogást képviselő család sorsából, melynek lelki arcjátéka is hűen belemintázódik a fogékony, és önálló ítélettel még aligha bíró gyermeki kedélybe.

szozattovabbacikkhez

Nagy István: Az enyedi prikolics

A világháború szörnyetege már 1916. november 25-ig lerázta az évfa leveleit a naptárról és még mindig nem lakott jól. Nyelte, egyre nyelte a menetszázadokat, hogy aztán az állomások torkán át szétokádja őket a világ minden tájára. Így érkezett Nagyenyedre is egy kis hódító csapat. A vitézek egymást kézenfogva bámészkodtak a sűrű ködben elvesző egyemeletesre cserepedett házakra. Némelyik hős bőgve ült az erősebb bajtárs karján és maszatos orrát odakente az alatta lihegő hadfi sapkájához. Természetesen csukaszürkében lötyögtek valamennyien. S a gránitköves, ködtől verejtékező járdán, esetlenül botorkáltak az irdatlan nagy fatalpú bakancsokkal az ismeretlen cél felé. Az utcák fullasztó fehér párájában szomorúarcú ténsasszonyok és kékre fázott pocolisták imbolyogtak feléjük. Riadtan megbámulták az ostromlókat s a merészebb bennszülöttek kérdezősködéseire a csapatvezető kövér kisasszony mérges, náthás hangon válaszolt.

szozattovabbacikkhez

Kiss Menyhért: Kettesben

Csöndes alkonyi fényben fürdik minden,
nézd, mint úszik az álmodó bús felleg;
a vágy forr a nagy, érthetetlen mélyben
s benned is erjed.

Bűvös alkonyat; álmaim szent képe
titkon feltűnik az örömre vágyva;
forró ajkad, a kéjnek tiszta kelyhét
add ide drága.

A zord éjszaka szele már fúj, érzem;
jöjj sátramba be, csak egymásért éljünk;
ó, hogy fogjuk a lángoló, vad nászban
áldani létünk.

Nyújtsd hát szájadat, érjen égig a láng
s őrizzük ez érzést szívbe zárva,
mely oly tiszta a lélek vágyától, mint
angyalok álma.

Reményik Sándor: A nő

[Mert ilyen is van, több, mint ahogy hinnők.]
„Láttam Marathon győzelmét,
Spárta leányi honszerelmét,
Xerxes özönhadát…”
Arany

remenyikszerelem2Ó, én tudom: tagad a cédaság,
S a kispolgári kétely is kacag,
De én láttam a Nőt,
Aki hitves, anya, – barát tud lenni,
Testvér – erő.
Évánál is több, önmagánál is több:
Rajongó társ egy gondolat-hajón.

Ó, én láttam a Nőt,
Mikor a nagy vihar jött
És az értelem pici lángjai
Egy zord fuvallatára kialudtak.

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: Szeretők

szaboszerelem3Tehetek én
róla, hogy érdekel a test
és hogy a hús
úgy érzi szépségeteket,
mint a halál
vagy az isten közelét?

Nézd, kedves, a lélek is
testben öleli
társát, amikor
barát barátot üdvözöl,
testben siratja elveszett
gyermekét az anya, s a hívő
az úrvacsora kenyerében
testileg akar
egyesülni az égiekkel.

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Utolsó dal, Ginához

Ha eljövend a búcsu-óra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen túlvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözítvén az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Búcsúdal

wassszerelem1Ma nagyon csókolj,
nyíljék ki lelked legszebb csók-virága:
ma csókolsz utoljára.

Ma nagyon szeress,
égjen ki lelked legforróbb sugára:
ma szeretsz utoljára.

Holnap gyűlölni fogsz.
Holnap elmegyek.
Csak átkaid kísérnek,
s a jajgató szelek.

Ma nagyon csókolj,
nyíljék ki lelked legszebb csókvirága:
ma csókolsz utoljára.

A fonyódi öreg fűzfák - Gallé Kornélia verse, Giricz Pál zenéje.

afonyodikotta

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Titel

Keblünkre zárunk: patinás apátság,
Ahol a hit és tudás volt a vért.
Kálváriádnak romjain fény árad,
A nagy Hunyadi szellem kísért,
Szelíd fennsík, óh mennyi mindent láttál,
Míg elviharzott a történelem,
Világomlásban népek elenyésztek
Küzdők porondján sáros-véresen.
Csak egy kis nemzet állta meg a próbát,
Mert nem akart a sírba omlani.
Talán most is a vérétől piroslik
A Tisza-Duna zúgó habjai.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Örök nász ez itt – fenséges-komoly:
A két szent folyam árja egybefoly.

Gyökössy Endre: Gyóni Géza

A szarvasi öreg gimnázium falában
leleplezett Gyóni-emlékmű ünnepén, 1927.

Mindig meleg öröm hullámzik a szívemben, ha Szarvasra jöhetek. Nekem ünnep, ha ilyenkor elsétálok az öreg gimnázium előtt; megállok ajtajában; végig nézem kedves ablakait; mert úgy érzem, hogy a vén skóla megelevenedik előttem, ablakait szerető, becéző, simogató szemekké szépülnek és reám mosolyognak, reám a hazajött, hazatalált hűséges diákfiúra, kinek ez a nemes iskola finomította szívét, edzette lelkét és tágította eszét.

   Ez a szívemben hullámzó öröm most sokszoros. Sokszoros, mert nemcsak az én egyéni ünnepem ma az én kedves iskolám mellett való megállásom s a diákemlékekkel való összehajlásom.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Komlós Vilmos és Gyóni Géza versvetélkedője

A memoárirodalom fontosságára, irodalomtörténeti jelentőségének, forrásértékének alátámasztására Gyóni Géza pályája a legjobb példák közé tartozik. Gyóni közel száz évvel ezelőtti halálának híre a hátországban, a frontvonalakon és a hadifogolytáborokban egyaránt felért egy csatavesztéssel. Sorstragédiája sokakat elgondolkodtatott. Azon szerencsések körében, akik megismerhették őt közvetlenül is életútja valamely állomásán, sokan érezték fontosnak az együtt töltött időszak, közösen átélt esemény, élmény megörökítését. Számos riport, újságcikk, sőt még könyv is született ebből az indíttatásból, a teljesség igényével igen hosszasan lehetne és kellene sorolni a vonatkozó írások szerzőit, emlékeket idéző alanyait.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Plagizált Gyóni-vers nászajándékba

Lehetne tagadni, de nem érdemes: az ember ősidőktől fogva hajlamos ellesni a másik ember tudományát. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a plágium szó eredete egészen az ókorig nyúlik vissza. Az első magyar plágium-esetet, az úgynevezett Iliász-pört viszont ehhez képest elég későn, 1823-1826 között jegyezte fel a magyar irodalomtörténet. Ebben tulajdonképpen Kazinczy Ferenc (1759-1831) és Kölcsey Ferenc (1790-1838) évekkel korábbi ellentéte csúcsosodott ki. Kazinczy ugyanis megbízta Homérosz Iliászának fordításával Vályi Nagy Ferenc (1765-1820) sárospataki tanárt, átadva számára Kölcsey Ferenc 1816-17-ben készült fordítástöredékeinek kéziratát is. Ebből a végleges fordításban jelentős terjedelemben használt fel Vályi Nagy Ferenc, aki 1820 januárjában meghalt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Repülj már levelem!...

Mezőlaborc felé
Magyar madár szárnyal, -
taboripostaRepülj már levelem
Repülő postával.
Gyere, öreg harcos
Te diktáld, én írom,
Magyarvér tintával,
Polyákszín papíron.

...Ne sírjon kegyelmed,
Édes anyámasszony;
Ünneplő ruhának
Gyász-szint se varrasson.
Mire a Mátrában
Patak jege indul,
Leverjük a pántot
Pántos kapuinkrul.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Őszi hangulat

Ónszürke ködével száll le az alkony.
És bontja ki szárnyát búsan hidegen.
Tán, hogy titeket fátylába takarjon
        Emlék, - szerelem?...

Átvillan a fényetek éji sötéten,
Hit, hű szerelem s te, csalóka remény -
Mint árva hajósnak, törten, hazatérten
        Bús északi fény.

És bágyad a sugár, tűz lángja kilobban -
Bús, fénytelen éjnek árnya kisért.
Egy könny lepereg, nem sejtve, titokban, -
        Ki tudja - miért?...

                        Pozsony, 1902. okt. 15.

Ormos Iván: Przemyslnél rohan a „Botond”

- Gyóni Géza emlékének -

Gödrös az út s hideg az éjszaka
Przemysl körül, hol a „Botond” halad,
a motorzúgást hallják-e vajjon
a San fodrai s a mord várfalak?

…Ti sáncok, ti gyomlepte erődök,
tudjátok, kik harcoltak itt hittel.
Csendes perc! E néma emlékezést
öröklétbe hullásoddal vidd el

a gránát - tépte vén falak közé,
hol oroszlánként küzdött hős sereg,
s járj be ottan minden rejtett zugot,
hol repedésről esőcsepp pereg.

szozattovabbacikkhez

Praznovszky Kálmán: Egy Gyóni-kötet címlapjára…

Talán én is fogok Neked írni
Ukrajnából ilyen verseket,
Összekötöm egy kis fenyőággal
S minden este elküldöm Neked.

Megírom, hogy szép vagy onnan is,
A fenyőkön új rügyek fakadnak.
Nem lesz bennük se sóhaj, se sírás,
Én a bánatot megtartom magamnak.

Új Idők, 1942. augusztus 1; p. 142.

Sebesi Ernő: Gyóni Géza

„Caesar, én nem megyek” – harsogta hősen
S a Béke fénylő, szent Napját imádta,
De szelíd szívébe nyilallt zord átka
S százezrek mellől nem hiányzott Ő sem.

Ő ajka lett százezrek sóhajának
S bár reményüket fogság megfertőzte,
Harmatként csillant verse véres gőzbe
S a könnyes sóhajok hazatalálnak:

Mint hazajáró lelkek idegenbül,
Ők drótakadályt s határt nem ismernek
S felhők vonatján tömegsírok a vermek

Fölött bús, örök, intő szózat zendül:
S e szózat bennünk vádként lázad és forr,
Kik „szálkát nézünk gerendatöréskor”.

Prágai Magyar Hírlap, 1938. február 27.

Nagy Sándor: Csokonai, Petőfi, Ady

Csokonai, Petőfi, Ady, a magyar líra nagy mesterei, egyéniségükre, korukra nézve jellemzően különböznek egymástól. Mindegyik költészetének megvan a maga egyéni színe, a másikéval össze nem téveszthető eredeti íze. S mégis e három, oly különböző időben élt lírikus élete, költői működése, a jellemző különbségek mellett is, sok tekintetben meglepően hasonló. Mintha egyazon költői alaptípusnak megnyilatkozásai volnának.

    E hasonlóságok között vannak merőben véletlenek, esetlegesek. Így az, hogy mindegyikük családjában két fiútestvér volt. Azután, hogy mindhárman életének vége háborúba esett. Csokonai korában a francia forradalom vihara dühöngött, Petőfi a magyar szabadságharcban halt hősi halált; Ady életének utolsó évei a világháború és forradalom zivatarában folytak le.

szozattovabbacikkhez

Adonyi Nagy Mária: Petőfi

Temetkezik a század Minden fiának
bizonyságot ad magáról a föld
Egy költő ellobbant zászlajára
Segesvár élő olaj-alkonyokat tölt

Utolsó versként virágot termett a szád
Hogy bírtad ki e virító időt?
A legszebb alföld a tiéd:
hogy szögezhet idegen égövekhez
egy kardnyi virág-békesség?

Múlnak fölötted az ibolyák Beletörődtél?
 Írtál-e verset – fellebbezni – a halálnak?
 Szólni képtelen lelked ráncolja a mezőt
 teherbe ejti az útszéli fákat

A füvek nem tudnak meghalni a kaszaéltől
 A kukoricatövekből abban a táblában
 minden ősszel fekete vér csorog
Nyugodni nem bíró szíved átdörömböl
 az éveken mint egy elátkozott

Azóta fa lettél kesergő napraforgótányér
 robbanó gyümölcsű nyarak ízébe
tévedsz félfordulattal az idő sarkában
 méred a végességet – – – – – – –

Buda Ferenc: Petőfi utolsó látomása

A téli nap e tájt alant repül,
későre kél, korán alámerül.
Tengvén forralt vizen meg fókazsíron,
fagyott hitem a puszta hóra sírom.

Borús az ég, az árva föld fehér.
Fojtott szavam sehova el nem ér –
világ széléig elhurcolt a muszka.
Hazámba többé nem találok vissza.

Amíg erőmből futja, még megyek.
Szív óceánján úszó jéghegyek
terelnek, tolnak egyre északabbra.
Hajóm: reményem végleg szétszakadva.

Szemközt a zord, dermesztő förgeteg.
Jeges pokol kapuján zörgetek,
– óh, bár didereghetnék Debrecenben! –
a végidő vonít e vad szelekben.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Petőfi lelke

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Csak a veséjét most ne engedd!
Dögrováson a muszka rémség,
Most mi esszük meg, nem a tetvek.
Hóhérpalástját fázva rántja
Petyhüdt nyakába már a kerge cár -
Varsó fölött a gépmadár dalában
        Petőfi lelke jár.

Hurrá, testvér, csak most szorítsd még,
Nézd már, hogy kapkod fűhöz-fához.
Barmai fogytán azt remélte:
Nyakunkra majd sárga kutyát hoz.
A sárga kutyák ide nem érnek,
Fullasztja őket messzi tengerár -
Az óceánok dörgő viharában
        Petőfi lelke jár.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Ugron Gábor

200px Id. Ugron GáborMikoriban az országgyűlések írását kezdettem, egy napon, ahogy a házba lépek, nagy lármát hallok ki a teremből, mintha legalább is öt ember gyilkolta volna egymást odabenn.
- Mi az, mi történik? - kérdem ijedten az ajtón álló rendőrt.
- Semmi, - feleli a rendőr, - Ugron beszél.
Bemegyek a terembe, hát csakugyan Ugron áll ott és velőkbe csattogó éles, erős hangon beszél arról, hogy a marhasót némely esetben tisztábban szeretik a gazdák.
Ez a beszéd úgy tűnt fel nekem, mintha Kinizsi Pált látnám, amint hősi erejének teljességét kifejtve, a két kardjával bőszülten tranchirozna egy kirántott csirkét.

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író

1080 Sík SándorSík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, Budapest, 1889. január 20-án Budapesten született. Vácon, majd Budapesten a kegyesrendi gimnázium tanára. 1921–22-ig a Magyar Cserkészszövetség elnöke. 1924–25-ig rendje olaszországi tanulmányútra küldi, majd 1930-ban a szegedi egyetemen az újabb magyar irodalom tanára. A Szent István Akadémia, a Kisfaludy Társaság tagja, megkapta a Kossuth díjat, a XX. század egyik legjelentősebb jelentős magyar lírikusa. Kutatta a barokk és legújabb irodalmat, esztétikát és verstant.

Budapesten, 1963. szeptember 28-án halt meg, a Kerepesi Temető piarista sírboltjában nyugszik.

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Borvízforrás

Borvízforrás csörög a lábaimnál,
A déli szél fenyőfabojtot himbál.
Körülöttem a dús csíki hegyek
Hullámozzák felém az Isten képét.
Uram, én Uram, ennyi szépért
Méltó hálaszót hol vegyek?

Amarra túl hörög az ágyú:
Kenyérre és virágra vágyó
Emberek vonaglanak ott.
Irtják, irtják az Isten képét!
Életemért, a máig épért,
Hol vegyek áldó dallamot?

Zizegj, fürtös füvecske szála,
Ne gondoljatok a halálra.
Folyjatok, áldott kútfejek,
Kérlek szépen, régi virágok,
Az embereknek megbocsátanátok:
Nem tudják, mit cselekszenek!

                                 1941. július

Sík Sándor: Fecskét látok

Fecskét látok,
Szeplőt hányok.

Magasan, feketén, nesztelen,
Fecske suhan a meztelen
Csatamarta mezőn.
Magasan, feketén, nesztelen,
Valószínűtlenül előkelőn.

De régen, de régen, de régen
Láttam fecskét az égen!
Egy esztendeje már,
Egy világéve, hogy nem járt felém
Ez a meghitt madár.

Egy világéve merre járhatott,
Milyen szörnyűségeket láthatott
Keleten, délen, északon,
Hogy visszatért és itt akar hazát
E temetői tájakon!

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Mint a Mátra

Állani, némán, mint a Mátra,
Nem nézni előre, se hátra,

Nem erőlködni befelé sem,
Csak bámulni a létezésen,

A parttalanban elmerülni
És úszni benne és örülni

Az egyetlen csodának: annak,
Hogy valamik, valakik v a n n a k,

És mindent köszönteni szépen,
Minden valók testvéreképpen;

Kontraktust kötni, szent közönnyel,
Kánikulával, vízözönnel,

Szem-lehúnyva és kar-kitártan
Felolvadni a napsugárban;

szozattovabbacikkhez

Bartalis János élete és munkássága

Bartalis János»Bartalis János költő« – írta a Nyugatban Kosztolányi Dezső, és ítéletét az újszerűen ható természetes egyszerűség dicséretével támasztja alá: »Sehol a közelmúlt avas formanyelve, a nagyzoló, világmegváltó álromantika, a fontoskodás, a hetvenkedő, mellét verdeső öntetszelgés.«

Bartalis János 1893. január 29-én, Apácán, Brassó vármegye született, elhunyt Kolozsvárott, 1977. január 5-én Kolozsvárott tanítói majd polgári iskolai tanári oklevelet szerzett Budapesten. Első versei Kosztolányi Dezső támogatásával 1916-ban a Nyugatban jelentek meg. Az világháborút végigharcolta, ezután Alsókosályon, Dés mellett gazdálkodik. Kolozsváron, 1926-ban jelent meg első: Hajh, rózsafa címmel verseskötete, majd 1930-ban a Nap madara és Föld a párnám című kötetei.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Aranygyümölcsös Kosály

Aranygyümölcsös Kosály!
Megjöttél sárguló terheddel,
koszorúsan állsz.
Csak most voltál rügyező ág,
csupasz fa, reménykedő ígéret,
és már itt állsz megrakodva,
királyi pompában, beteljesedve,
cézári győztesen -
Kosály, kosályi kert!
Kosályi kert!
Látom nemesen csillogó ékköveid
a lombok közt.
Látom függő brilliánsaid, az aranykörtéket,
látom a pazar szilvafonatokat,
mint gyöngyfüzéreket.
Látom a nagy birsalmákat és birskörtéket.
Látom a kerten túl a távoli határt,
a beért mezőket,
a kéklő hegyoldalakat,
az enyhe-zöld szőlődombokat.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Eljön Ő

Eljön Ő.
Fehér-ködös utakon gyakorta eljön Ő.

Eljön Ő.
És Erdők vezekelnek és csupasz térdét csókolják.

Eljön Ő.
És lelkemnek nyugta nincs. Eltemetett Temetők
sírnak fel és Mezők borulnak fekete gyászba.

Eljön Ő.
Idők végtelen ködén előnéz Ő.
És nincs erőm, hogy egy zöld gallyat letépjek áldozatul.

Eljön Ő.
Tövises úton, mezítláb mindegyre eljön Ő.

Eljön Ő.
És nem tudom, hogy mitévő legyek. Csodálatom
elragadja Gondolatom szekerét, ha egyszerűen,
mezítláb, mint Ember jön el Ő.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Ne bántsatok

Ne bántsatok.
Bartalis falun él
és kenyeret keres.
Kaszál, kapál, fúr, farag.
Csillagokat néz és holdat vár.
S egy tölgyfatönkön ülve
esténként
szerelmes partnerével
várakat épít, magasat, magasat.
S mint selymes fű a kasza nyomán,
a munkahajsza után esténként
úgy esem én is el.
De reggelre kelve újratámadok
és vígra stimmolom hegedűm.
kaszacsengés!
Kapapengés!
Víg aratási dal!
Fürj! Pitypalatty!
Engem csak a párom segít.
Ó, meddig élsz még így, barátom?
Búza, árpa leszakad.
Susogjatok, szőke kukoricaszárak.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: „Üzenet haza”

WassAlbertErdélyben született Válaszúton, a Bánffy-kastélyban, 1908. január 8-án. Amerikai emigrációban hunyt el, Astor Park, Florida 1998. február 7.

   Részletes életrajza itt olvasható: http://www.wassalbert.eu/

   A második világháború előtt már tevékeny részese volt az erdélyi irodalomnak, Molter Károly bevezetőjében, az 1941-ben megjelent »Erdélyi elbeszélők« című antológiában így méltatta:

   »Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám

   A második világháború befejezésekor emigrációba kényszerült. Kevésbé ismert [összegyűjtött] verseinek előszavában így mutatta be költőt és ezt az időszakot Fábián Gyula:

            »Legszomorúbb történelmi éveink egyike 1945, a magyar nép zivataros századaiban. Korunk feketére színezett foltja a sok-sok sötétből, amelyből mindig bőséggel részeltünk.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállamon és seb a markomon,
de fogom, viszem és megtartom.

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és ürült örömmel!

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Erdélyi búcsú

Egy szentgotthárdi vén fenyőre írtam

Közületek ha őszi útra szállok,
öreg fenyők: csak várjatok reám.
Ha nemsokára sírva és zokogva
majd erre jár egy árva-bús leány:
mondjátok, hogy várjon még reám.

Súgjátok meg neki,
hogy bús-sötét erdő-magányotokba
az utam egyszer visszatér megint,
hogy a nyugati Dsungel bujdosója
könnyes szemmel Kelet felé tekint.

S halkan, ahogy ment, visszatér megint.

Ha engem majd az évek leple elfed,
s a végtelent nagyon sokáig járom:
a hontalan, nagy évek köd-bilincse,
mondjátok, hogy csak álom, hosszú álom.

De hogyha, míg én messze-messze járok,
itt hűtlen lesz hozzám egy szép leány,
öreg fenyők, ti kedves, jó fenyők:

akkor többet ne várjatok reám.

Szentgotthárd, 1926. XI. 14.

Wass Albert: Szegény vagyok

Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.

S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen,
mindenkinek adósa maradok.

Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.

Vargha Gyula: Szent Margit galambjai

A szűz királylány hűs szigetjén
Galambok isznak a Dunából.
Megszomjazott s leszállt a földre
A fönn kerengő légi tábor.
 
Házak s tornyok felett csapongva
Negédesen szelték a léget,
Sokszínű, fényes, tarka tolluk
A napsugárban szinte égett.

Szelíden állnak most a parton,
Félénken néznek a nagy árra,
Piciny csőrük hegyét a roppant
Folyam vizébe be-bemártva…

Hajdanta hány szép várkisasszony
Élt boldogan, kevély örömben;
Táncolt, dalolt, fénylett, sugárzott
Zenétől harsogó teremben.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Szilveszter éjszakáján

A harcos őrt áll fagyos éjszakán,
Az újév napja: végső napja tán.

Akit gyötörnek roncsolt, rút sebek,
Jajgat a kíntól, vagy imát rebeg.

Ez fájó lelkét most lehelte ki. –
Adjon az Úr csöndes nyugvást neki.

Szibériában a szegény fogoly
Megtörve sóhajt, vagy tán haldokol.

Az özvegy sír, nyög a beteg gyerek,
Hideg vackán az ínség didereg.

De töltögetve telt palack borát,
Kacagnak, isznak a víg cimborák.

1916. január 1.

Gyóni Géza: Álarcosok közt

Tarkán hullámzik el mellettem
A sok bohó, festett alak.
Forognak színes tömkelegben,
Kik a divatért bomlanak.

S én arra gondolok, - ha egy nap
Nem vón álarc az arcokon:
Vajjon megismerné-e egymást
A jó barát, testvér, rokon?...
                                        
                               Pozsony, 1902.

alarc

Mikszáth Kálmán: Farsangi tárca

mikszath kalman3Ezek a pesti bálok sem olyanok már ám, mint azelőtt. A szép lányok nem fogytak ki ugyan hála Istennek, s nem is fognak Magyarországról kifogyni soha, hanem bezzeg kifogyott a jókedv s nem szegénység, mert hiszen a pazar pénz megkápráztatja a szemeket, hanem bizonyos elszegényedés fojtó levegője lengedez a fényes Redout-termekben.

    Az emberek arcán az látszik, hogy az, aki itt van, mindenik valami nagy bajt hagyott odahaza és az innen mintha a lábánál fogva húzná vissza.

    Báró Eötvös József helyesen mondá a társaságról, hogy az olyan, mint egy csomag kulcs, mely egymás mellé tűzve szépen összecsörög, – de azért mindenike mégis más-más zárba való.

    A közönséges bálok közül csak az elegánsak érnek valamit, a maszken-bálok közül pedig csak a nem-elegánsak.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Stanzák egy régi bálról

Az Arany Sasban gyertyamáglyák égnek,
Künn szél dalol a háztetők felett,
Olyan a város, ahogy lassan ébred,
Mint rég a Rip van Winkle operett.
A házak, tornyok kékek és sötétek,
A hóba’ kézilámpák lengenek,
Kis aranypontok sietnek a Sasba,
A szálában már muzsikál a banda.

Emlékek ablakába könyökölve
Figyelem e halk, messzi muzsikát.
Most alvajárón, némán frakkot öltve –
(– Feltámad bennem a holt kisdiák, –)
Elindulok a hóba és a ködbe
S a tűnt esztendők mérföldjein át
Megérkezem az álmok városába
És ifjú szívvel készülök a bálba.

szozattovabbacikkhez

Nagy Sándorról, Selyöm Sári, Szőke Mihály

Nagy Sándorról
Magyar népballada

faragasTrombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármádája
Az ellenséget bevárja.

A Nagy Sándor legelöl áll
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.

Édes fiam, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, genyerális,
Oda van a huszárod is!

szozattovabbacikkhez

A magyarok szimfóniája, Hervoja bosszúja, Mátyás király lakomája

A magyarok szimfóniája

Szent Gellért legendája nyomán

Egyszer Gellért püspök, aki egy bajba jutott hívén segíteni akart, egyik hű társával, Walter mesterrel a királyhoz sietett. Ahogy mentek, egyszer csak elesteledtek, ezért egy erdős részen, amely disznók makkoltatására nagyon alkalmas volt, megszállottak.

    A vándorok eltörődött testtel elaludtak, s hát éjféltájban nagy zúgást hallottak. Erre mind a ketten felriadtak.

    Malomkő zúgását hallották, pedig ott a közelben nem állott malom. Elcsodálkoztak a malomkőzúgáson, és még jobban, amikor egy dal is felcsendült: a kézimalmot hajtó asszony dalolni kezdett.

    Amikor a püspök a dalt meghallotta, odafordult Walter mesterhez és azt kérdezte tőle:

    - Hallod-e a magyarok szimfóniáját, miképpen szól?

    És mind a ketten nevettek azon az éneken.

    Az asszony erről semmit sem tudott, csak forgatta a malomkövet, és énekelt tovább. Az ének pedig felszállt a magasba.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Gyöngyöm

Ezt a mesét, amelyet most el fogok nektek mondani, nem én eszeltem ki, hanem magam is úgy hallottam más valakitől, még kisfiú koromban.

    Hogy az, aki nekem sok esztendővel ezelőtt elmesélte, könyvből olvasta-e, vagy talán maga is az édesanyjától hallotta, azt már nem tudom.

    Igen sokáig az emlékező fiókomban tartottam Gyöngyöm kisasszony meséjét, mint valami régi családi csecsebecsét. Megtörtént, hogy évekig nem is törődtem vele, sőt el is fejeltettem, hogy megvan, de azután megint csak elő kellett keresnek valamelyik kíváncsi gyermek kedvéért.

    Ilyenkor megtörülgettem, kifényesítettem, újra aranyoztam és ha hiányzott belőle egy-egy kövecske, azt magaméból próbáltam pótolni. Ma, midőn végleg átadom nektek, már azt se tudom, hogy mennyi benne az ősi mese-igazság és mennyi az én hozzátoldásom.

I.

    A Kárpátokban van egy nagy erdő, olyan nagy, hogy soha még senki nem látta a túlsó szélét.

    A rengeteg hűvös homályában hatalmas titokzatos szellem tanyázik. A szellem nevét nem tudja senki, az arcát nem látta még senki. Annyit tudnak róla, hogy asszony. És inkább sejtik, mint tudják, hogy a láthatatlan nagyasszony lénye telve van nemes és szomorú jósággal és hogy titokzatos és végzetes erők birtokában van, amelyekre nem jó gondolni sem. Soha sem mutatja magát az emberek előtt, de azért ott van mindenütt az erdőben. Minden virág és bogyó egy-egy szem, amellyel ő lát, minden falevél egy-egy fül, amellyel ő hall. Az emberek suttogó hangon beszélnek róla, és az Erdő Asszonyának nevezik.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [VI.]

    13. A boroszlói hadjárat

   

    Mátyás királynak valójában csak egy hűséges szövetségese volt egész változatos pályája végéig: a szentszék. Minden új pápa jövetele elé, örökös nemzetközi bizonytalanságok közepette élvén, joggal tekintett aggódással a magyar király: nem fog-e az új Szent Péter-utód más irányban, kevésbé megértő és barátságos politikát kezdeni. 1471-ben meghalt II. Pál, s utána a bíborosok kollégiuma Francesco della Roverét választotta pápává, ki a IV. Sixtus nevet vette föl. Az új pápa nemcsak folytatni kívánta elődei nagyvonalú keresztény politikáját, örökös figyelemmel a török veszedelemre s eleven készséggel annak elhárítására, hanem éppen e cél érdekében elhatározta, hogy végre maga veszi kezébe a német-magyar-cseh-lengyel kibékülés ügyét.

    Pápai békeakció; német-lengyel-cseh szövetség Mátyás ellen

    Diplomáciájának egyik fő vonása a magyarbarátság; Barbo Márkus bíboros követét azzal az utasítással küldötte a három akkori közép-európai nagyhatalom: Németország, Magyarország és Lengyelország fővárosaiba, hogy mindenáron békét szerezzen a három ország uralkodója között, s a leghatározottabban a magyar király mellé álljon a császár és a lengyel király előtt, sőt az egyházi büntetésektől se riadjon vissza, akár Kázmér, akár Ulászló, akár az esetleg újból lázadó magyar alattvalók ellen.

szozattovabbacikkhez

Jankovics Marcell: Jönnek az oroszok

A szél a Kárpátok felől kavarogva hajtotta az őszi felhőfoszlányokat. Egymás után, végefogyhatatlanul ereszkedtek a fekete felhők, tele árnyékkal, tele könnyekkel. Alighogy elkanyarodott az egyik ólmos felleg, utána még ónosabban emelkedett ki a másik a két domb közötti nyeregből. Mintha az útszéli lombjavesztett fasor mutatta volna a felhő útját a „gránicról” a magyar tanyák felé. Az őszbe csavarodott községi bíró künt állott a község háza előtt. Hátratolta zsíros kalapját, és fel-felnézett a mogorván tovaúszó gomolyokra. Megtörülte keze fejével arcát, mert szemei alá nehéz esőcsöppek gördültek a magasból. Halkan, szomorúan szólt az előtte álló esküdthöz:

    - István – jönnek az oroszok…

    Az esküdt nagyot hallgatott, azután okoskodott:

    - Mintha ott a hegyek mögött igen nagy tüzet raktak volna, mely csak nem akar kialudni. Mintha a füstje mifelénk hömpölyögne…

    Alkonyodott.

    A dombok közül lekígyózó országút olyan volt, mint a megforgatott őszi szántás. Véges-végig csupa mélyre vágott barázda, sáros tócsa. Fölvágta a sok nehéz szekér meg az ágyúkerék. Az eső sudarazni kezdett, és kegyetlenül leverte a barna sárba az utolsó rozsdás, piros leveleket, hangtalanul, mint a nagy halál, ki visszaküldi az utolsó öregeket is a hidegszívű anyaföldbe. A nagy csönd is ünnepélyesen azt mormolta:

    - Jönnek az oroszok…

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Huszárok a porban

Mintha éles kiáltás hasított volna át a Pruth és a Szereth között s rémítő hallgatás következett reá. Senki semmit nem tudott, de beszélték mindenfelé, hogy előző napon huszárok verekedtek Dobronoutznál. Egy lovas sem maradt élve.

    Messziről-messziről, Dobronoutz felől, magas porfelleg állt az országúton.

*

    Abban az időben emléke is alig élt már azoknak a katonáknak, akik úgy dűltek el az első csatában, mint a kéve. Pedig kilenc hónapja ha múlt csak azoknak a tomboló napoknak, mikor Csensztochótól a volhin pusztákig tűzben recsegtek az őszeleji erdők s a lángözönben a legelső sorkatonák lihegtek verítéktől és koromtól elborítva.

    Kilenc hónap múlt el azóta. Nyár lett megint s messziről, a keleti égtáj felől nagy tüzek lobogtak. Talán tíz-tizenkét falu égett. S a tüzek és füstlepedők mögül fel-felmorgott néha a látóhatár. És alig emlékezett már valaki az első katonákra.

    Forrónak indult a délelőtt. A nap szokatlan-sebesen kapaszkodott s Volhinia irányának két apró felleg állt mindössze az ég első negyedében. A mocskos galíciai falucska meg-megrezzent minden ágyúszóra, mely a távolban zümment föl és vánszorgott el idáig. Ott, a távoli tüzek és füstgomolyagok közt kellett feküdnie valahol az első honvédhuszár-ezrednek. Holtan.

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Szívem lázongott

Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.
Eszméim, mint nyögő sirályok
Bolyongtak szerteszét,
És fergetegről, tört hajóról
Jajongtak bús regét.
Már hittem: ennek vége sem lesz,
Örökké tart a vész,
S számomra nincs más, csak vihar-zaj,
Csak éj és szenvedés.
Ó tenger, tenger, lázas tenger,
Dühöd hogy elpihent!
Tükörré váltál s a kacér ég
Arcát fürkészi bent.
Sajkát lebegtet mély vizednek
Sötét hullámzata,
S fodros habod libegve táncol,
Mint lánykák víg hada.
A tenger csöndes. Halk morajjal
Suttogja el neved,
S ringatja, mint egy szép szivárványt,
Mosolygó képedet.

- 1881. -

Czóbel Minka: Szerelem

    A LÁNY
    szép, lojális, szűziesen bátor

Van egy szép szeretőd, van jó édes anyád,
Vággyal, szerelemmel sokan néznek reád.
Mégis, csak egyedül én szeretlek, érted?
Nem teheti senki, mit én teszek érted.


    A FÉRFI

Egy Káin utód, a Baudelaire fajtájából. Előbb értelmetlenül
hallgat, azután szeme felmelegszik, mint egy nem remélt,
              nem várt boldogságtól. Kitárja karját.

   Szeretsz? Te szép, te szent! –
                        – „Üld az örök álom!-
   Jer! tán csókjaidban végre megtalálom?

szozattovabbacikkhez

szozattv

.
szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf