Rónay György: Március

Mintha könnyű, halványzöld csipkefátyol
lebegne fönn az ágakon a lágy
márciusi nap ferde sugarától
át- meg áttűzve: rügyeznek a fák.

A duzzadt szemek barnásrőt hajából
gyöngéden bontogatja ki magát
egy-egy selyem levél, és szinte táncol
újszülött boldogságától az ág.

Vibrálni látszik, mégis mozdulatlan,
s vele együtt valami bódulatban
remeg a rezzenéstelen világ,

ahogy táguló pórusain át
árad a vér, a nedv, a fény, a mámor,
s zöld erdőket virágzik ki magából.

Kallós Erzsébet: Márciusi hó

Hull még a márciusi hó,
az út fehér, az ág fehér,
úgy hull a sárra e lepel,
mint bűnre az Istentenyér.

A rügyek félnek élni még,
még hallgatnak a madarak,
de felveti már szép fejét
a hóvirág a hó alatt!

Harangozd azt kis hóvirág:
szeressük egymást, emberek,
hisz Húsvét jő, feltámad Ő,
aki érettünk szenvedett!

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Koratavasz

A hóvirág hagymája mostan
titokzatos hatalmat érez,
s remegve, könnyekig hatottan
ér el a vén föld felszínéhez.

Ki ott jár, apró motozást hall:
épp most búvik ki a világra!
S tele a szív csodálkozással:
ily nagy tojásból ily piciny madárka!

Zilahy Lajos: Hegyi beszéd

A felhők együtt úsznak most a holdal,
Kihalt és elhagyott a vén hegyoldal,
Én most a messzi hegytetőre tartok.

Bús kövek halma alattam a város,
Száz barna tornya dermedten áll most
És köd fedi a gyöngyszínű Dunapartot.

Én elborongva lépek egyre feljebb,
Hogy fenn az ormon szűzi csendre leljek
És megállok egy agg fenyő alatt.

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék

„Apu! …” Igazán csoda volt, de
még elkaptam a gyereket.
„Látod?!…” mutattam le a mélybe.
Hallgattunk. Lóci reszketett.

Reszketett és csak nagysokára
mondta: „Rémes, hogy az ilyen
életveszélyektől az ember
nem szabadul, csak…” s hirtelen

elakadt. „Csak, ha…” szava ismét
fátyolos lett és remegő.
„Csak ha szót fogad!” mondtam én. És:
„Csak ha már meghalt!” mondta ő.

Raguza

Kiss Menyhért: Történet

Egy jóarcú angyalnak szólt az Úr:
„Fiam, ha a földön ma alkonyul,
A holdból egy sugárnyi kötelen
Ereszkedj le, s nézd, mi van odalenn?
A bűnben, rosszban tartnak szünetet,
Ma, mikor én szent Fiam született? …”
S a buksi, szöszke angyalka suhant,
Mint nagy hómezőn apró csillagok,
Gondolta: „Éppen jó helyen vagyok!”
Hol tűz van, ott ember is van, s a lába
Hogy földet ér, szuronyt szegeznek rája:
„Állj! Jelszavad!” Szakaszban ott teremnek:
„Dicsőség mennyben az Istennek,
Békesség földön az embernek…”
Szepegve hófehéren. De a katonák:

szozattovabbacikkhez

Hajnal Anna: Egry

Zihál az öböl, dél van,
kúphegyek mállva állnak,
rövid az ember árnya.
Reggel még hosszú kék volt
ollóként nyílt csukódott
járt hosszú árnyéklábon
hosszú kék karján himbált
óriás árnyékkorsó
hosszú kék árnyfejével
hegyoldalakon siklott.

Zihál az öböl dél van,
sárfia ember széthull,
száraz agyagkezéből
kihull az agyagkorsó
kis kupac por fakóllik
száraz repecskes parton.

Fülöp Áron: Boszorkány-üdvözülés

Ledűlt az öreg nap tenger kebelére,
Puha habos ágyra,
Fekete talárját teríté az égre,
Éjfél bús leánya,
Alszik a tücsök már, denevér se rebben,
A bagoly is szundít mohos vén üregben,
S Zetelaki Zádor, a galambősz várur
Nem alhatik, nem, nem.

Nagy nehéz indulat háborogó lelkét
Tépi, űzi, hajtja:
Lestem, ha megűli feslő bimbó kelyhét
Nyájas ég harmatja,
Oh, amíg növeltem, szellőtől is féltve
Hány imát küldöttem zsámolya elébe,
Ki mindenek fölött véghetetlen örök,
Egek Istensége!

szozattovabbacikkhez

Kassák Lajos: A mérleg serpenyője (Bartók Béla)

Szóljunk valamit a zeneszerzőről is.
Láthatod szárnyas kabátban a dobogón
s az uccán, amint levett kalappal
sétál a reggeli napsütésben.

Olyan vékony, mint a halszálka
olyan fehér, mint egy liliom
de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át
csörömpöl, sír és néha ugat
hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak.

Egyáltalában nem arra való figura
hogy a gyermekek elé álljon és megtanítsa őket
kesztyűbe dudálni s a szülők iránti tiszteletre.
Csak álmában fordítja felénk az arcát
csak muzsikál nekünk és soha nem kérdezi
jelen vagyunk-e az Úrfelmutatás pillanatában.

szozattovabbacikkhez

Borbereki Malom Lujza költőnő

Már az ínyenc irodalomkedvelők körében is egyre ismeretlenebbek a XIX. század magyar lírájának alkotói. Különösen a költőnőkben szegényes, tán Szendrey Júlia, a lánglelkű Petőfi Sándor hitvese kivételével. E század első évtizedeiben, 1821-ben született Malom Lujza. Egyes források és lexikonok szerint Kolozsváron látta meg először a napvilágot, ami kétségtelen tévedés. Kádár József, Dés monográfusa félreérthetetlenül jegyzi meg munkájában: „Malom Lujza, Dés szülötte, Erdélynek 1840-es években egyedüli költő(nő)je” [Szolnok-Doboka vármegye monographiája. III. Deés 1900.
160.] Színes és tehetséges egyéniség, aki a korszak szokásaival ellentétben nemcsak kiváló háziasszony, aki szívesen és kedvvel végezte a női munkákat. Anyja maga is tűzről pattant kitűnő gazdasszony lévén, leá¬nyát minden házi dologra megtanította.

 

szozattovabbacikkhez

Kosztolányi Dezső: Arany János

I.
Arany János a halála előtt két évvel fényképeztette le magát utoljára. Ez az arckép van előttem, 1880-ból: „a botos és kalapos”. Itt egy megható alakot bámulok, melyet alig-alig ismernek. A beesett, csontos arcot rövidre nyírt ősz szakáll keretezi, a hosszú haj csapzottan simul előre, a halántékra, a bajusz magyar, az orr egyszerű, de finom, az egyik kéz botot, másik kalapot tart. Még a szemüvegzsinórt is észrevenni, mely a lehajtott galléron, az ingmellen lelóg, a mellényig. Egy óriási életből egy csöpp bensőség. De kell nekem ez a szemüvegzsinór is. A szobron úgyis csak csizmát látok. Ott egy nótárius ül, itt egy nagy-nagy modern költő áll, ki a ligetet, az öreg pincért, a hírlapárulót (akkor még nem volt új és jó magyar neve: a rikkancs), a Margit-hídi életuntakat énekelte meg, az, kit apáink még láttak a pesti utcán, az, ki a miénk.

szozattovabbacikkhez

Benedek Elek: Újesztendei ének

Adjon Isten, ami nincsen
Az új esztendőben!
Így énekelt Arany János
Rég elmúlt időben.
Adjon Isten, ami nincsen
Én sem kérek másat,
Hogy mi nincsen, nem kell ahhoz
Semmi magyarázat.

Minden ember maga tudja,
Mi néki hiányos,
Azért kérte azt, mi nincsen
A jó Arany János.
Ami megvan, bolond kéri,
Meg a telhetetlen,
Kérjük hát csak, ami nincsen
Egyezzünk meg ebben.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Arany Jánoshoz

– Egy megzavart verselő a XX. században –

Hunyt mesterünk! tehozzád száll az ének:
ládd, léha gáncsok lantom elborítják
s mint gyermek hogyha idegenbe szidják
édes apjához panaszkodni tér meg:

úgy hozzád én. E nemzedék szemének
gyenge e láng, bár új olajak szitják:
cintányérral mulatnak már a szittyák
s rejtett kincset sejteni rá nem érnek.

S kiáltanak: Nincs benne tűz, sem érzés!
nem takart seb kell, inkább festett vérzés!
és jönnek az új lantosok sereggel,

sebes szavakkal és hangos sebekkel:
egy sem tudja mit mond, de szóra bátor,
magát mutatni hősi gladiátor.

Kosztolányi Dezső: Kármán József

     Huszonhat éves korában halt meg, 1795-ben, Losoncon. Csonka életművet hagyott hátra. Ezt egy nagy elbeszélés – vagy egy kisregény – alkotja s néhány tanulmány, rajz. Ha lapozgatjuk írásait, elfog bennünket valami nyugtalanság. Nem értjük, honnan támad egyszerre, elődök nélkül. Honnan a szépprózának ez az egyenletes lejtése, az elbeszélésnek ez a biztonsága és simasága? Honnan értekezéseiben ez a tündökletes világosság, ez a bátor higgadtság, ez az európai szigor, mely érettebb főtől is meglepő volna? Petőfire kell gondolnunk, ki szintén csak huszonhat évet élt, mint ő, s oly költeményeket hajigált el, a kedély, elmélyülés, élettapasztalat oly remekeit, melyeket egy hosszú pálya se magyarázhatna meg.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: A Rákóczi vén harangja

A Rákóczi vén harangja
Ha megkondul,
Panaszosan sír a hangja
Meg nem értett fájdalomtul.

Síró szava elzúg, elszáll
Messze, messze -
Mintha minden kondulása
Egy hatalmas sóhaj lenne...

Nem így szólott, nem ily búsan,
Messze régen:
Lelkesítő honfi-tűz volt
Hívogató érc-nyelvében.

szozattovabbacikkhez

Dóczi Székely Gábor: Nyergestető

Álltok, mint a jegenyék.
Izzó föld szán kelengyét.

Mindegyiktek égni kezd.
Nincsen hős, ki félig veszt.
Él a szellem örökre.
Fölfáj a múlt, hörögve.
Üszkössé vált jegenyék.
Oltani könny, nem elég.

Farkas Imre: Hangulat

A fény halódó, megtörött,
Fehér hullám jő sebesen
És elsimul a fövenyen
Mint régi bú a szív fölött.

Halványul az utolsó fényfolt.
Fönn messze húznak a vadkacsák,
Lesi a fjord az éjszakát
Ólomszínűre vált az égbolt.

A parton gubbaszt egy legény.
Az ólmos ég az arca színe,
Lecsukott koporsó a szíve
Asszonyt őriz a rejtekén.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Őszi szerelem

Hol sápad már az ősz varázsa,
ma furcsa nászt ül két madár:
bele-kering a hervadásba
rikoltozó, vad Héja-pár.

Egymásnak mennek, összevágnak,
keringő csókjuk: csillanás,
de jaj, az őszi szerenádnak
csapongó csókján nincs varázs.

Szerelmi nász ez? Hej, ki tudja:
talán csak őszi búcsúzó.
Mindegy. Nálunk az őszi útra
szerelmes szó a búcsúszó.

szozattovabbacikkhez

Horváth Ákos: Leánykámhoz

Te még csak indulsz, én már érkezem.
Te csak tervezgetsz, – én emlékezem.
Te az egész világot akarod…
Én már örökre csendben maradok.

Kit fogsz szeretni? Te még nem tudod,
Szívem míg ver, csak értetek dobog.
– Te a virágot téped, hol leled,
Nekem majd nyílnak a sírom felett.

Lásd, ez az élet: Jövünk és megyünk…
Apát veszítünk s társat keresünk.
S az igazi életbe a kapunk
Akkor nyílik, – ha magunk maradunk.

…Szeresd a napfényt, – légy mindig vidám,
S dalolj, mint én, ha sorsod fájna tán…
– Mégis, ha egyszer nagyon fáj szíved:
Sóhajts felém s én megfogom kezed.

Bárd Miklós: Zsókának, utolsó könyvembe

Én édes Zsókám, vedd e kötetet,
Ez utolsót így ajánlom neked:
Az Űr kegyelme nem vette rovásra
Botlásaim e földi vándorlásba;
A sors kegyéhez sose volt közöm,
Az élet javát Néked köszönöm:
D e r ű j é t , fényét, négy szép fiamat
S a jó Istennek Téged magadat.

Budapest, 1935

Ady Endre: Az alsószoknya alkonya

Párizsból az a hír érkezik, hogy a női
toalett egy becses és kedves darabját,
az alsószoknyát, a divat száműzni fogja.

Ami még nemrég dalra hangolt,
Dalra nem ihlet már soha,
Illúzióbontóan eljött
Az alsószoknya alkonya;
Suhogásán nem fog dobogni
Hevülő szívünk, fájdalom!
- Most írom az alsószoknyáról
Utolsó, búcsúzó dalom.

szozattovabbacikkhez

Tompa Mihály: Bűnbocsánat

Álmatlan éjben az ágy vánkosán,
Zarándok-úton s a templom kövén:
Oh, mennyi köny hull széjjel titkosan,
A fájdalom forrásiból jövén!
Midőn felkél a vádló síri árny,
Melyet sok év és hallgatás temet,
Fedett arccal sohajt a bünhödő:
Isten bocsásd, bocsásd meg vétkemet!

- Én bűnös kéjt vadásztam, - tudva bár
Azt a sivár átkot, mely rajta van; -
Lábbal tapodtam hűséget, frigyet;
Eszeveszett valék és fajtalan;
A drága nő szivét meggyilkolám,
Szétszórtam édes, szép családomat!
Hah mily örvény...! menten alábukom,
Ha kezed, oh Isten, nem támogat!

szozattovabbacikkhez

Fáy Ferenc: A bőröndösök forradalma

(Több helyezkedőnek)

Talán a hősök többet tettek,
mint a megfontolt józanok,
de akit mésszel leöntöttek,
vagy hernyótalppal összetörtek,
az évek múlva is halott.

Az ész jobban szolgál ma írnak,
mint pár cikornyás kődarab,
melyekre szép ódákat írnak,
-- hisz szakálla nő minden sírnak --
s kit aládugnak, ott marad.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Farsang után

Most az egyszer nem leszek sablonos.
Nem fogom érzelgős frázisokkal növelni a nagyböjt különben is nagy szomorúságait, nem vezeklek, nem sírok, csupán annyi keserűség lesz ebben a pár sorban, amennyit mindnyájan megérdemelünk ilyenkor, a nagyböjt elején.
…Tulajdonképpen filozofáláson kellene kezdenem. De a filozófia hálátlan dolog lévén, in medias res csapok, s kimondom merészen a szentenciát: a farsangon mi már nem mulatunk!
Más szóval, a farsang lejárta magát.
Csodálatosnak látszik, hogy mikor mi, századvégi emberek minden elavult dolgot utolsó porszeméig eldobunk magunktól – a farsanggal mégsem szakítunk!

szozattovabbacikkhez

 

Fazekas Mihály: Ruszánda, moldvai szép

A nyugodalomnak útján
     Még nem is messze mentünk;
A borzasztó csata után
     Még csak alig pihentünk;
A hadra feszült ereink
     Még jól le se lankadtak;
Tüzünktől felforrt véreink
     Még le sem csillapodtak:
Mégis mely gyenge mozgások
     Melyek bennem pezsegnek.
Egy harc után nem szokások
     Így verni a szíveknek.
Óh, hányféle indulattól
     Hányódunk, és vetődünk!

szozattovabbacikkhez

Darmay Viktor: Ábránd

     Meghalni! oh, mily méla ábránd
Lepett meg titkosan…
Legyen szép, csöndes május alkony,ú
Mint a minő ma van.
Susogjon a lomb álmodozva,
Szelíden a dalok,
Szálljon búcsúfény ablakomra,
A mikor meghalok.
     Lássam e tájt, e délibábos
Rónát, mely végtelen;
Keringő fecskék víg csoportját
A tiszta légbe’ fenn.
A kék erdőt, ott messze, amely
Már szürkül és borong,
S langyan homályba tűnni mindent, –


szozattovabbacikkhez

 

Áprily Lajos: Annácska

Esős idő lesz – hangzik jóslatunk,
ha halottainkról álmodhatunk.
Annácska más, mint ők: olyan madár,
aki ha elszállt, vissza sose jár.

1966. április

Rozványi Vilmos: A kórusvezető siralma

Hajh, sárga végzet be’ jól kigondoltad:
Üres gyomor, véres fej, Tompa-ucca...
És elcsámpul a lélek, mint Písa nyegle tornya
S fanyar nászemlékül kerül a sutra...
Elforran a lélek földrázó tüze
S lesz vakondok-eszmék lélektelen bucka.
Óh a pusztában megvakult Johanán-igék
Elvérzenek a nyomor fényrabló falán
S az idők rút dühe visszaveri rám
Suhintó öklöm söprő, bátor ívét.

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: A két hízó

Tréfás versezet

«…Öreg Ártány bácsi, nem hallja? zörgetnek;
Nyitják az ól-ajtót.
Jön már a szolgáló a kukoricával,
Látom a szakajtót.
Oi, oi! de jó ilyen úri módon élni:
Délelőtt jóllakni, délután henyélni.

A többi mind fárad maga abrakjáért;
Ló húzza szekerit,
Ökör szánt, eb stárzsál, a ludat kopasztják,
Némelyt meg is verik.

szozattovabbacikkhez

Dedinszky Erika: Doromb-zene

izgága gyom-beszédbe
csótány lótás-futásba
másokkal bélelt ágyba
sűrű betű-vetésbe

öltem hiányod, drága
fájsz mint a penge éle
csontig dongó zenédre
világ öle kitárva
mosolyod védett márka
fa lettem, alszom állva

Alföldi Géza: Krisztusom, én Péter nem leszek!

Krisztusom, én Péter nem leszek!
Intőn a kakas hiába szólal, ám hittel vallok,
és meg nem tagadlak,
nincs börtön, bitó, kérő sóhaj.

Láttam a szemed csillogását,
az örök egy isten mosolygott rám,
míg hallgattalak,
s ki beittam szavad,
gőggel követlek a Golgotán.

Ha mindenki elhagy, én soha.
Örökre hozzád láncol, köt a hit.
S kell, hogy a harcos
valaki maradjon:
hirdetni a mester szavait!

szozattovabbacikkhez

Just Béla: Ima a kolostorban

Holnap reggel elutazom Tamié-ból. A szerzetesek kapitulumon lesznek s többé már nem látom őket. Hat órakor a kocsi előáll, Lucien testvér bezörget a cellámba, leviszi csomagomat s én szó nélkül követem.
Január tizedike óta minden completoriumon részt vettem: a vendégek padsorából a szerzetesekkel együtt recitáltam az esti zsoltárokat, becsukott szemmel hallgattam a Salve Regina esdeklő melódiáját és könnyekig elérzékenyültem. Csak azt tudja megérteni meghatottságomat, aki maga is részt vett egyszer a kolostori esti imán és engedte, hogy az ének átfolyjon lelkén. A nyári mezők illatát, a vízesések moraját nem lehet flótákba tölteni és elvinni ahhoz, aki csak pincéjének ablakából látja a világot.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Sándor: A táncoló betűk

Igen sokat bosszantotta Lujzácska a Pali gyereket, mert csúnyán írt. Kinevette, kicsúfolta, hogy macskakaparáshoz hasonlít az írása. Ez még csak hagyján, de a mama is előállott s így szólt:
- Hej te Palika, ugyan hogy írhatsz olyan csúful. nem szégyenled magadat? Nagy diák létedre nem tudsz egy sort tisztességesen leírni. Micsoda „B” betűt ez? Az egyik fele előre dűl, mintha orra akarna esni, a másik fele pedig názd, hogy hanyatt vágódott. No meg ez a „H” betű! Addig nem foglak szeretni, míg több figyelemmel nem írsz! Mert a csúf írásnak oka csak az, hogy amikor a leckét kell megírnod, nem

szozattovabbacikkhez

Csörsz árka Tompa Mihály után

Heves vármegyében, a Tisza irányában, egy nagy és széles árok húzódik. Ennek az ároknak is megvan a néphit szerinti története.
Valamikor, réges-régen, sok évszázad, talán még évezred előtt is, élt ezen a vidéken egy fejedelem, akit Rádnak neveztek. Kemény vitéz volt

Termete óriás,
Esetlen durva bárdját
Három se bírta más.
Vad arca rőt szakállal
Szemig benőve volt,
Többet mondott szemével,
Mint ajkával, ha szólt.

szozattovabbacikkhez

Hajnal Anna: Bennem lakó …

Bennem lakó jobbik felem
türelmes légy, bírd ki velem,
együtt vagyunk bármi bajunk
amíg vagyunk így maradunk.

 

Tarján végen… Magyar népköltés

Tarján végen van egy kis fehér ház,
Abban van egy felvetett fehér ágy,
Rajta fekszik egy barna menyecske,
Előtte van a ringó bölcsőcske.

A lábával csak úgy ringatgatja,
Szép szavával csak ezt dalolgatja:
«Csicsiss, lelkem, eszem a szép szádat,
Verje meg a jó isten apádat!

Ugyan rózsám, tekints az egekre,
Ha nem pedig erre a kisdedre!…»
„,Tekintettem, mikor megcsaltalak,
De már mostan istenre hagytalak

Devecseri Gábor: Hazamegyek I.

Hazamegyek. De nem más utcán,
mint a megszokotton. A Könyökön.
Hajnalban az órának más az
íze. A hároménak. Vezettek
már engem sokan. Fordultam
is hozzájuk keservemben, a
lélek jóismerős mozdulatával.
Hogy jóra vezessenek. Mert
nem mindegy, hova. Valakim,
vagy valamim, vezess most
is, gondoltam. Istenem.

 

Szervác József: Hiszem magam

Csatlósa hitetlenségnek
magányom ne zavard!
Gyóntatni sohasem fogod
pogány csodáimat.

Gyóntam és áldoztam neked
hittem: érted.
Te hűség ügynöke, lázaim
kiherélted.

Most egyedül se nélküled
hiszem magam.
Te azt hiszed magány. De ennek
szerelme van.

Weöres Sándor: Így élek Csöngén

A hóból már alig maradt,
ami van még csupa sáros.
Pennám, fogj egy gyöngymadarat!
Legyen tarka, februáros.
A tél roncsán már örökded
szopós szelek szórakoznak
és a napok és a kedvek
farsang elé sorakoznak.
Mostanában, fene tudja,
engem mindez nem vidámít,
kiszikkadt a kedvem kutja,
holmi cécó el nem ámít.
Lekvárt eszem, töménytelent,
fél-kilót is egy-rátára,
este meg a szó-végtelent
járom, éjfél vet az ágyba,
hajnalig is elheverek
álmatlanul s mint lukjából
a hörcsögöt, úgy öntenek
ki délben a fülledt ágyból.
Igaz, hogy a föld csak kéreg,
csupa élő tűz a bele?
Igaz, hogy a föld csak kéreg,
csupa élő tűz a bele.

1933.

Berzsenyi Dániel: Kisfaludy Sándorhoz

Mi kellemes hang reszket, ezüsthuron
Koncerteket zeng! Aeoli hárfa ez
      A Rába partján. Oh, mi tündér!
           Álom-e vagy csalatás ragadt el?


Nem, nem csalódtam. Honnom alakjai!
Balzsamlehellő hyblai fürtöket
      Hószin kezekkel homlokára!
           Kisfaludynk koszorúkra méltó.


Pengesd szerencsés lesbosi lantodat!
Édes keserved mennyei hangzati
      Petrarca, Sappho hervadatlan
           Érdemeit tereád ruházták.


Oh, hogy mosolygjon rád Amathusia,
S pályádon Eros myrtusi lengjenek!
      Oh, énekelj még nemzetednek:
           Mézajakad dalait kivánja.


Oh, énekeld még gyenge szerelmidet:
Sirhalmodon majd zöld amaranth fakad,
      S hangját kegyesebb zengedéssel
           Hamvaidon nyögi Phíloméle.


1803 körül

 

Tóth Jolán: Tél

A Tél öreg varázsló; bárhogy nézed,
Amit csinál, az bűbáj és igézet.

Mikor süvít s borzong a bús vadon,
Csak megjelenik ő a színpadon.

S kinek-kinek, de nyomban kitalálja,
S beteljesíti, mi a szíve vágya.

A hancúrozó, boldog és vidám,
Gyermeknépnek fehér cukrot szitál.

A küzdőnek, kinek csorog a vére,
Sok gyémántcsillagot tűz a mellére.

A fényes dámának süveggel int,
S varázsol dús, királyi hermelint.

A jó vetést, - szántóvetőnek gondja, -
Meleg vattával vastagon bevonja.

Lehel: - s a költőnek, kit álma vert,
Az ablakán tündéri pálmakert.

Ágyán a koldust, - ágy a föld avarja,
Megváltó szemfedővel betakarja.

1927.

Recsenyédi Fekete Miklós: Füstkarikák

Mint lavina,
úgy szakadt rám ez a hajnal:
ajtóm előtt a vén körtefán
záport hirdetve felesel egymással két rigó,
s valahol Csepel fölött
apró igazgyöngyöt szór a magasból
egy pacsirta.
       Énekel,
      mert azt gondolja tán,
      hogy ebben a pénz-éhes,
      süket világban valakit érdekel a sorsa,
hogy ő, íme, új napra virradt,
s a szeplős tojások sem váltak
sem róka,
sem menyét áldozatává
a hideg-fényű, cinkos hold alatt.
      Amit énekel, az hála-adás, tudom.
      Így imádkozni
      csak az Anya tud… Istenem!
szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Februári napsugár

Az ablak sarkán nézd ezt a tenyérnyi
Csiklandozó napsugarat.
Hogy fészkelődik: hol tudna beférni
A fekete papír alatt.

Oly félénken próbálkozik szegényke,
Olyan szemérmes, oly riadt
És bűntudatos: bocsánatot kérne
A hosszú, hosszú tél miatt.

Jöjj, kicsikém, nézd, két sarkig kitárom
Ölelésedre ablakom.
Ezen a dermedt városi kopáron
Melegecskédet szomjazom.

Jöjj, testvérkém, te nem vagy bűnös benne,
És én is ártatlan vagyok!
Jaj, ez a rossz föld paradicsom lenne...
Engedjétek be a napot!

1943 februárja

Berda József: Vallomás

Nehéz a becsület, ezt vallom én is, öregem,
s mégis egyre üvöltöm-kiáltom: bitang kínok
között haljak meg inkább, semhogy
megtagadjam a múltam – önmagam!
Legyek csúnya bár, olyan rút, hogy az már
fertelem: mégsem veszem fel az álarcot én!
Arcom az arcom, szemem a szemem: nézd
meg benne magad, mily meztelen tükre az
a léleknek, melynek ura én vagyok csupán.
Pipogyáknak való tivornya ez alkuvásra
hajló ocsmány világ, melyben mint eltévedt
idegen, úgy botorkálok én is immár. S bár
gyarló vagyok, mégis arra kérlek téged én, igaz
Isten: bélyegezz meg s vedd el az eszem, vagy
némíts meg, ha csak egy pillanatra is
megfeledkeznék, mire kötelez az emberség,
mely a te fenségességed legtisztább forrásából fakadt!

Gyurkovics Tibor: Hóvirág

Persze ez az a hóvirág
persze ez az a jó virág
amit kell adni az anyánknak
ki elkészíti vacsoránkat
tojást és hozzá krumplit ad
savanyúságot egy falat
kenyeret persze ez a jó
az érdekes zokogtató
kérek belőle még sokat
hogy beborítsam arcomat
kérek anyát és vacsorát
hogy boldog legyen aki lát
persze ez az a jóvirág
a szóvirág a hóvirág!

Féja Géza: Nagy István erdélyi magyar író

     Egyetlen hiteles írónk az ipari proletárság vidékéről. A mi „proletáríróink” eddig többnyire megrögzött kispolgári lelkek voltak s azért furakodtak a szocialisták soraiba, mert polgári területen nem tudtak érvényesülni. A jobbak érezték ugyan, hogy újra fel kellene építeniök az emberi világot, de gyarló énjük képtelen volt erre, ezért a húszas évek jellegzetes „izmusaiba” vetették magukat, holott ezek az „izmusok” a polgárság belső bomlásának kiáltó tünetei közé tartoztak.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Téli siratás

Mikor a hó mindent belep
és nincs kedvünk a kacagásra,
oly jól esik a táj felett
veszendő magunk siratása.

Mikor a felhők álmai
fagyos könnyét ejtik a télnek,
a május holt lovagjai
bús éjeken utakra kélnek.

Álmodni szép, álmodni jó,
úgy tűnni el a könnyű hóban.
– Hej ifjúság, te szent csaló,
rólad annyit mért is daloltam!

– Ó, görnyedt hátak, tört szívek,
ezüst hajak, ti drága fürtök,
a tél fagyát hogy tűritek!
Csókjától nem is menekültök!

S ahol már minden megfagyott
felsír a nő, felsír a férfi.
– Virágos, régi szép napok,
miért is kell a sírba térni?

Pilis, 1953. V. 3.

Gyökössy Endre: Alföldi gyorsvonatozás februárban

Még alszik a mezők embere, fája, göröngye,
Még az ég sugara hidegen omlik a rögre,
Még a hó megbúvik itt-ott az árok ölén,
Mégis az új tavasz öröme hajlik fölém.

Az őszi búzavetés viruló selyme ide-zöldel
És hallom: mily boldogan s hosszan beszélget el a földdel,
És érzem: hogy indul el mélyebbre most a búzagyökér
Tört-szegény magyaroknak töretlen-gazdag örömökért.

Verhet a sátán, vagy az Isten jajba, viharba,
Hiszem: velünk marad mindig a búza bizalma,
Kenyerünk aszályban, fagyban is csak megterem…
Röpül a gyorsvonat ölelő hittel velem.

1938.

Szabolcska Mihály: Alkalmi dal

Erősödünk, szaporodunk,
Napról-napra többen vagyunk;
Mire ez az ezer évünk
Elhalad:
Tíz millió magyar ember
Köszönti a másikat!

Tíz millió magyar ember!
– Örömkönny ég a szememben.
Ki félné még a jövendőt,
A halált?
Hogy ha ebből egy millió
Magyar ember talpra állt!

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Egyszer majd szép lesz minden

Egyszer majd szép lesz minden,
a telet s az őszi
félelmet, hidd el,
szerelmünk levetkőzi.

Ügy állunk majd a fényben,
mint a virágzó ágak,
büszkén viseljük szégyen
nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,
útjaink beragyogja
hajdani szenvedésünk
virrasztó teleholdja.

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf