Telekes Béla: Erzsébet királyné

                  /Sissi/

sissiRegék koszorúja fonódik,
Bűbájos, örök koszorú…
Egy angyal járt a világon,
Oly szép s jó s oly szomorú.

Csak szép s csak jó vala egykor,
Csak üdvről álmodozott…
Útján csalogánydalos ábránd
Szórt rózsát s liliomot.

De nem hiába hogy angyal, –
Hogy oly csodaszép volt s csodajó,
Nem volt országa e földről,
Nem volt e földre való.

Itt, ahol a rózsa s a liljom
Csak hervadásra virul
S hol úgy zeng a csalogány is
Örökre vigasztalanul,

szozattovabbacikkhez

Békeffy Gábor: Halk vers tél előtt

          Sinka Istvánnak

Fáradt szél bukdácsol a fák között,
utolsót pislant a délceg őszutó.
Arcomba csókol és már elköszönt,
mert a kertek alatt öreg csősz futó
pillantást vet és csendesebb a csönd.

Az égen homályos felhő zajlik,
fut, hóterhesen a bús határ felé.
Sűrűn gomolyg, néha felmorajlik,
míg a hegyen megforrt új borok köré
Pár pityókás gazda feje hajlik.

Folyik a bor és hangos szóbeszéd
áll, csuklik, nyög, sír a haldokló magyar.
Arcomon érzem a halál lehét…
Látom az utat, mit sűrű hó takar
s hallom a pásztorfiúk énekét.

Bertók László: December

December fehér paripák
sarkantyúzója
születésnapomra újra meg újra
virgácsvesszővel rábökő
tejúti Patyolat-reklám
a kikiáltott tisztaságot
susmusok centrifugáit
léteddel megszégyenítő
kapcsolataink gerendáihoz
megegyezésünk nélkül mérték
Európa családi asztalánál
nagyapó nosztalgia
üvegcsillár a gyerekkor egén
legendák lucaszékek
holdfogó pányvánk tanúja
keményíts magadhoz!

csillar

Flórián Tibor: Tél kerget

Ősz aranyát szórom a földre,
nyaramból telik-e még többre?
A levelek alatt rám talál,
s bénult szívemre lép a halál.
De néha fel-fellobban az ég,
s mintha messzi hárfát hallanék,
énekét egy visszatért nyárnak,
az emlékek még visszajárnak.
Rám hull a hold szelíd ezüstje,
a létnek lángja nincs, csak füstje.
Fölkap s elragad az éj, a szél,
és havat sodorva visszatér.
Tél kerget, mint vadász a vadat,
aludni hosszan a hó alatt,
s nem tudom, mint gazdag ráadás,
eljön-e majd: a feltámadás?

Kiss Jenő: Téli almák

Édesalma, árpánérő, vajalma
korán érnek, el is múlnak nyaranta,
van amelynek bús őszig kell érnie,
de az aztán meg is marad télire.

Nyárderekán mért kér számon a világ!
Mért feni a fogát, mért feni miránk?
téli alma még alig, ha piroslik
s nincs köztünk egy, ki nem arra hasonlít.

Várj, világ, várj! még ne fend ránk a fogad!
minket a sors más időkre tartogat.
Más időkre, zord, zimankós napokra,
midőn táj, szív ott hever majd: kifosztva.

szozattovabbacikkhez

Petőfi Sándor: Disznótorban

Nyelvek és fülek... csend,
Figyelem!
Szóm fontos beszédre
Emelem.

Halljátok, mit ajkim
Zengenek;
Egyszersmind az ég is
Hallja meg.

Hosszan nyúljon, mint e
Hurkaszál,
Életünk rokkáján
A fonál.

Valamint e sültre
A mi szánk:
Mosolyogjon a sors
Szája ránk;

szozattovabbacikkhez

Oravecz Imre: Kívánságlista

Mit szeretnék még?

Hogy nyugdíjjogosult legyek,
hogy ne hulljon ki az összes fogam,
hogy ki tudjam fizetni a havi számlákat,
hogy ne fagyjak meg télen,
hogy legyen mit ennem,
hogy rendben legyen az emésztésem,
hogy ne váljak magamtehetetlenné,
hogy rendszeresen takarítsak, tisztálkodjam,
hogy legalább hetente váltsak alsóneműt,
hogy ne árasszak bűzt, vizeletszagot,
hogy ne traktáljak mindenkit a bajaimmal,
hogy ne kerüljek szeretetotthonba,
hogy ne szoruljak ápolásra, tolókocsira,
hogy ne sajnáltassam magam másokkal,

szozattovabbacikkhez

A testvérek, Az ispánné leánya, Daniel Imre

    A testvérek
    Magyar népballada

Viszik már nénémet a király fiához,
Engemet is visznek egy rongyos kanászhoz,
Egy rongyos kanászhoz.

sotartoViszik már nénémet az arany hintóba,
Engemet is visznek a kocsi derékba,
A kocsi derékba.

Ültetik nénémet kerek asztal mellé,
Engem is ültetnek disznó vályú mellé,
Disznó vályú mellé.

Köszöntik nénémre a cifra poharat,
Én rám is köszöntik moslékos fazekat,
Moslékos fazekat.

Fektetik nénémet a toronyos ágyba,
Engem is fektetnek a kuckó szájába,
A kuckó szájába.

Költik már nénémet szép muzsika szóval,
Engem is költenek egy nagy bunkós bottal,
Egy nagy bunkós bottal!

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és Kinizsi, Zotmund, Zsigmond király trónra lép

matyasMátyás király és Kinizsi

Dunántúli népmonda nyomán –

Történt egyszer, hogy Mátyás király a Bakonyban, Nagyvázsony környékén vadászott. Nagy meleg volt; a király beüzent a barátok klastromába, hogy erősen megszomjazott.

    Mindjárt futottak a barátok, és aranykupában finom somlai bort hoztak a királynak.

    De Mátyás király hozzá sem nyúlt, hanem azt mondta:

    - Ilyen melegben nem iszom bort.

    Meghallotta ezt a malomajtóból Kinizsi Pál, az erős molnárlegény, aki éppen malomkövet faragott. Beugrott hát a korsóért, és futott vele a királyhoz.

    Amikor odaért, azt mondták a barátok:

    -  Ejnye, fickó, hát a tálca hol maradt?

    Visszafut Kinizsi, felkapja a malomkövet, és azon nyújtja a korsót.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: A Himlő-utca

karacsonyfacsipkeVolt egyszer egy fiatal özvegy királyné és annak volt egy hétesztendős kis királyfia. A királyné tündérszép asszonyvolt, a kiskirály pedig úgy hasonlított hozzá, mint a bimbó a rózsához. Alattvalóik szerették őket és ellenségük sohasem támadt. Ha tavasszal a szép királyné kezén fogva végigvezette fiát a palota kertjén, akkor egyszerre kihajtott minden rügy, megszólalt minden madár és elmosolyodtak még a holt kőszobrok is.

    Karácsony táján történt egyszer, hogy a kiskirály beteg lett és fekete himlőbe esett. A szép királyné éjjel-nappal ott sírt, ott virrasztott az ágya mellett. Olyan nagy volt a gyász és a rémület a palotában, hogy még karácsonyfát is elfelejtettek gyújtani a kiskirálynak.

    Alkonyatkor a beteg egyszerre föleszmélt és gyönge hangon így szólott édesanyjához:

    - Ég-e a karácsonyfa?

    A szép királyné könnyekre fakadt.

    - Hej, milyen rossza anya vagyok én, hogy megfeledkeztem a fiam karácsonyáról! – zokogott. – Hanem kívánj magadnak, amit akarsz és ha szívem vérével kellene is megfizetnem érte, mégis megkapod!

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [V.]

    11. Mátyás birkózása Podjebráddal

     

    Palacky, a csehek nagy történetírója azzal a szemrehányással illeti a magyar nemzetet, hogy ő volt az a történelmi külső erő, amely minduntalan elgáncsolta Csehországot, valahányszor az nagyobb európai szerepre kezdett emelkedni.

    Való igaz, hogy Pribina és Szvatopluk fiatal országát éppúgy a magyarok verték széjjel, mint Ottokár birodalmát, s mint ahogy Mátyás király hiúsította meg Podjebrád nagyralátó treveit is, sőt kettétörte magát a cseh királyságot, elhódítván koronatartományait: Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot.

    Árpád és Szvatopluk

    Palacky azonban elzárkózik az igazi okok elől: Magyarország nem akkor és azért állott döntő esetekben Csehország útjába, mikor és mert európai jelentőségre kezdett szert tenni, hanem amikor és amiért időnként Magyarország létföltételeit, állami önállóságát, birodalmiságát, integritását nagyhatalmi hóbortba esve a cseh politika fenyegette. Az csak nem lehet kétséges, hogy Pribina és Szvatopluk nagymorva idénybirodalma, mely az akkor gazdátlan Dunántúl nagy részét is magában foglalta, útjában volt az aránytalanul nagyobb politikai és katonai erőkkel jelentkezett honfoglaló magyaroknak.

szozattovabbacikkhez

Benedek Elek: Karácsonyi ének

Nagy, sűrű pelyhekben hullott a hó, a szél meg-megrázta az ablakot: Huszár nagyapó s nannyó a régimódi tűzhely mellett üldögélt, s időnkint a szénvonó lapátocskával harizsgáltatták a parazsat. A nagy hasábfák fel-fellobogó lángja csak nehezen világítá meg a kis szobát, mintha ez a félhomály is nagyapó s nannyó alkonyodó életét példázná. A tűzhelyen egy kövér, öreg macska dorombolt, a vén falióra halkan, bátortalanul ketyegett, de ezek nem zavarták a szomorú csöndességet, sőt inkább akkor zavarnák meg, ha macska dorombolása, óra ketyegése hirtelen megszakadna. Az asztal mellett egy növendék leányka tett-vett csöndesen. Ki-kinézett az ablakon, aztán fázósan rezzent össze, s szinte lábujjhegyen lépett az öregek mellé, nehogy megzavarja. Leült egy kis székre az öregek közé, s nézte ő is a fel-fellobogó lángot, a fénylő parazsat, mint homályosul el lassanként, finom hamupili szövődvén reá.

    Nannyó megfogta a leányka kezét:

    - Ugye, unalmas itt nálunk? Mondtam, hogy legalább ma estére menj haza.

    Megszólalt nagyapó is:

    - A fiataloknak fiatalok társasága kell. Az öregember zsémbes, rosszkedvű. Törődött teste a puha ágyban sem talál igazi nyugodalmat. Jajszóval fordul egyik oldaláról a másikra. Egész éjjel: jaj, a lábam, jaj, a derekam – zavarják a fiatalok álmát.

szozattovabbacikkhez

Gyallay Domokos: Jézus Maroskenden

A maroskendi eklézsia a múlt század derekán a legjobb legációk közé tartozott. Sok úri patrónus élt a faluban, buzgó hívek, akik ezüst tallérokkal fizették meg a fiatal igehirdető fáradságát. De a jámbor gazdák sem sajnálták a szentegyház ünnepi követétől az ezüst húszasokat és piculákat, ha illendően meg tudta csillogtatni előttük a mennyország üdvösséges javait.

    Az egyik karácsonyra a tisztelendő rektorprofesszor jó tetszéséből bizonyos Barabás Pál nevű teológus nyerte el a maroskendi legációt. Külföldi akadémiára menendő, jeles ifjú volt, a jámborság és a jó igyekezet példája, professzorok kedveltje. A maga emberségéből felnőtt szegény diák.

    Hát nem is hozott szégyent iskolájára. Olyan gyönyörűen meghirdette a karácsonyi nagy örömöt, olyan lelkes, zengő szavakkal, hogy a templom hidegében is forróság öntötte el a hívek szíve táját.

    - Ez aztán tudja éltetni az embert Isten igéjével – mondogatták a maroskendiek a templomból hazamendegélve.

    Az ünnep délelőttjein az úri patrónusoknál tisztelgett a legátus, vecsernye után pedig a gazdaemberek házait járta végig az egyházfi társaságában. Mert így szokás ez évszázadok óta: a híveket otthonukban is meg kell látogatni, és az ünnepet szép tisztességadással felköszönteni.

szozattovabbacikkhez

Nyirő József: Mikor Bódi András karácsonyt tartott a gyermekeinek

Évtizedek óta nem volt ilyen nagy tél. Hullott a hó az égből, és csikorgott a hidegtől mindent. A farkasok a kutyakölyköket megették a szalmából. Incze Feri cseberrúddal verte el a juhoktól. A kereset teljesen megszűnt, az utakat többöles hó torlaszolta el, s az erdők úgy látszottak, mintha el volnának temetve. A vágteret ugyan kijelölték, ki is nyilazták, de már hozzáférni semmiképpen nem tudtunk, s az a veszedelem fenyegetett, hogy a sok fa mellett megfagyunk. Egész karácsony előtt kerestem a favágókat, de senki sem merte az életét kockáztatni, az bizonyos, hogy aki fennreked a havasban, annak vége van. Annál meglepőbb volt, hogy a fiatal Bódi András magától jelentkezett.

    - Én, instálom, felvállalom a fát, de csak úgy, ha legalább a felét előre fizeti.

    - Akkor abból nem lesz semmi, András – feleltem –, mert most annyi pénzem nincsen. Itt van az ünnep is, s minden krajcárt nem szakaszthatok el a háztól. A falevágás úgy elmarad újesztendő utánra.

    - Márpedig én vagy most vágom, vagy sohase.

    - Miért – lepődöm meg –, a pénz ünnep után is olyan jól fog, mint most.

    - Másnak lehet, de neköm nem.

    Érthetetlen és különös volt a csökönyössége. Semmiképpen sem akarta az üzletet elszalasztani.

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Miért borultak le az angyalok Viola előtt

/részlet/

ELSŐ FEJEZET
mely hangos szóval dicséri az erdőt, az ifjúságot és a szerelmet

Láttad-e már, milyen árnyas a sűrű monostori erdő?
Rengeteg, illatos, álmatag. Alja kirakva mohával.
Fent fényt paskol a légbe vidám-szabadon beleferdő
bükkfák zöld-puha lombkeze. Itt jártam Violával,
én egy kőre pihentem s lábam elébe hevert ő.

Tinti kutyám, okait szimatolva parányi neszeknek,
cserjék közt futosott: tán hogy ne legyen tanú pajzán
dolgoknál, mikor árnyfoltok bizseregve rezegnek
szép Violám kitakart testének hószínű rajzán
s ajkammal vonom útját száz finom árnyerezetnek.

szozattovabbacikkhez

Jékely Zoltán: Júliusi éjszaka

Csillagvilágok hullton hullnak,
hullvást meggyúlnak és kimúlnak,
hullnak szegények sebesen,
egymásra  merőlegesen;
hol a Tejút tündér-övéből,
hol Androméda nagy ködéből,
hullnak s mint csibor a vízen,
cikáznak ők ezüstösen.

Óriási csóvák hullnak, szállnak,
imbolyognak és meg-megállnak;
de rájuk vicsorít a semmi,
s gondolják: vissza kéne menni,
ezt gondolják, mikor az Égből
hullnak, az Ismeretlenségből.
„Megint! Ott is!” Hangod kiált,
ha búcsúzik egy-egy világ.

szozattovabbacikkhez

Marsall László: Raszkolnyikovi könyörgés

raszkolnyikovMegszülettem
ne hagyj el Hűséges
nem volt másutt ágy
születnem
csak a Balta jelvénye alatt
hatalmas forgó rózsa
sötét lucsok-ár mosta
a vágóhídfalakat
ne hagyj el Hűséges
míg szárnyas Balta zuhog
kecskeláb-nyelű szörny-targoncák
a hold tébolyodott
mész-nefelejcse alatt
megrokkant népek
megvasalt vagonok

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Merengés

merengesA régi vágyak
még visszajárnak,
s mint titkos árnyak,
kísértenek.
A boldog esték
ma felkeresték
a múltba tévedt
lelkemet.

S a régi lázak
már nem cikáznak.
Medrébe tért már
az áradás.
Bús homlokomra,
sötét hajamra
ezüstöt csókolt
a hervadás.

Reményik Sándor: Üzenet Sopronba

Vida Margitnak

Két szegfűszál – álomhalk, rózsaszín.
S nehány babérlevél – –
Kicsi csokor: hívságot se fakasszon.
Sopron adta, »a hűség városa« –
Sopronban egy kicsi menyasszony.
A vőlegénye Brassó városában,
A világvégi nagy nyomorúságban.
Én egy versemben Brassót emlegettem,
S a világvégi nagy nyomorúságot,
S a csepp csokrot tán azért érdemeltem.
Meg akartam őrizni gondosan
És – – Győrött a vonatban felejtettem.
Sopronba visszavitte a vonat –

szozattovabbacikkhez

Zivuska Andor: Haragszik rám…

Haragszik rám a megyei vic’ispán.
Hogyha lehet csendőrkézre ad is tán!
Attól félek, megfizetem az árát,
Elszerettem, hűtlenné lett babáját.

Vic’ispán úr alázattal megkérem,
Van még szép lány, nem is egy a megyében.
Hogy a legszebb az enyém lett, ne bánja,
(Hisz’) Lányért jöttem magam is a világra.

ciganyzenekar1

Vályi Nagy Géza: Komárom

Visszajöttél: büszke fellegvárunk;
Bonthatatlan a Te védfalad, –
Szembenéztél százszor a viharral,
És földsáncod ép, erős maradt.
Ostromolt tűz, víz, ádáz tatárhad,
Kőbástyád nem rendült meg soha,
Szent szűz őrzött: Mátyás ősi vértje:
Jókai és Klapka városa, –
Hidad pillérje – vén folyam felett:
    Összefűzi a testvérszíveket!

Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész

Babits Mihaly 286x320Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító 1883-ban Szekszárdon született, elhunyt Budapesten, 1941. augusztus 4. Vidéken és Budapesten hosszabb ideig középiskolai tanár. 1917 óta teljesen az irodalomnak élt. Tagja volt a nagyváradi Holnap irodalmi társaságnak, melynek antológiáiban több verse szerepelt. A Nyugatnak első évfolyamától fogva munkatársa, újabban Móricz Zsigmonddal társszerkesztője. A Kisfaludy Társaság tagja volt, a Vörösmarty Akadémia alelnöke, a Nyugat főmunkatársa. A legszebb magyar Istenes versek szerzőinek egyike. Hisz megrázó igazság van Babits Mihály »Psychoanalisis christiana« versében: a lélek bús darabjai sok emberben érdesen csüngnek, érdesen, szennyesen, félig születetlen. Ebben is felsír a sóhaj: Krisztus Urunk segíts meg! – de értelemszerűen a lélek katolikumának teljességét ő sem tudja felmutatni.

    Verseiből többet idegen nyelvre fordítottak, maga Babits is sokat fordított a világirodalom remekeiből.

szozattovabbacikkhez

Szalatnai Rezső: A költő nem hal meg

Bármerről nézzük is, Babits Mihály távozása veszteség és igazságtalanság. Eltűnt egy ember, aki a magyar szellem és magatartás történeti értékrendjének egyik legsajátosabb képviselője volt. Soká betegeskedett és nyitott szemmel várta a halált. Nem félt, nem esett kétségbe. Az a Babits Mihály, aki emez esztendő augusztusában a halált várta, bátor és éber lélek volt, hajthatatlan és konok, makacs és szilárd és ellenálló, mint a nemes fémek, melyekre nem hat a környezet. Így láttuk őt már néhány éve, az ellentétek és suttogó hírek hínárja fölött, írásműveiből, az utolsó versekből és tanulmányokból. És így szerettük őt, most már megvallhatjuk, láthatatlanul és ismeretlenül, hisz a szellem számára nem kellenek a szemlélet fényképei. Mesterünk és őrizőnk volt, mértékünk és biztonságunk, mely a szlovákiai magányban különös erőt jelentett. A mi harcunk és életformánk hitelét jelentette ő az elmúlt években, ő volt a textus, melyre hivatkozhattunk magyarok és nem-magyarok előtt. Felelős, rendületlen szöveget tartott s épp emiatt éreztük őt hiteles helynek és hősnek. Rangot képviselt az írástudók között, a legmagasabb jelzéssel állott elül, igényünk és ösztönünk szerint húzódtunk hozzá.

szozattovabbacikkhez

Versváltás Babits Mihály és Reményik Sándor között 1941-ben.

Reményik Sándor: Fény-torony
                        Babits Mihálynak

Jaj, Költőtársam, mái legnagyobb,
Utolsó Fárosz az előttem járó
Nagy nemzedék fény-tornyai közül,
Mondd, szíved e kietlen vad világban,
A szenvedés újuló viharában
Minek örül?
Szeretném megtanulni,
Ki művészeted márványcsarnokát
Jártam és fel nem foghatónak láttam,
S meg nem tanulhatónak a csodát –

Szeretném, ki költő-művészetet
Tőled tanulni meddő harcnak véltem,
Szeretném megtanulni, Művész, Tőled:
Hogyan fogsz ki a szenvedésen?

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Egy szomorú vers

Nekem nem volt barátom,
tőlem mindenki fut,
társaim lekerültek
mint idegen fiút,
idegent, megvetettet,
ki mindig mostoha,
kit senki sem szerethet,
nem is szeret soha.
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott
mindig a szenvedésre
vitézül vívni kész:

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:
bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,
a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,
annál hangosabban szóltak a tücskök.

És szinte láttam a fény alatt
ellengeni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,
bársonyok kápráztak előttem.

A hangod is eszembe jutott,
mely elszállt az örök időkben.

Babits Mihály: Holt próféta a hegyen

Nyájas magasságokban csüng a dombtetőn a ház,
de én mordan ülök benne, mint Jeremiás.

Hozza postámat a posta. Újság és levél
mintha mind olyanról szólna, aki rég nem él.

Hol a sok netán és hátha? Meghalt a jelen,
s ami hír fülembe ér, mind csak történelem.

Elsüllyedt a világ és nem maradt élve más:
dombon ül s fejet csóvál a mord Jeremiás.

Eltűntek és elsüllyedtek, s talán így a jobb:
míg itt voltak, kínzóbb volt, hogy egyedül vagyok.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Ne mondj le semmiről

Ne mondj le semmiről. Minden lemondás
egy kis halál. Ne mondj le semmiről.
Minden halál gyilkosság (lélekontás):
Meghalni bűn, ne mondj le semmiről,
Isten művét rongálja bármi rontás,
meghalni bűn, ne mondj le semmiről:
minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.

Babits

Juhász Gyula: Babits Mihálynak

Jöttél szelíden a lankás Dunántúl
Kékes tájáról, hol dús a gerezd
S az őszi este végtelenbe tágul
S a lila égbe lendül sok kereszt.

Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örökverseknek őrzi zengzetét,
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.

S a magyar rónán új tornyok szökelltek
Merész magasba és egy új seregnek
Élén jövőbe tartottál, Vezér.

S ma egy világnak romján újra kelve
Te vagy megint új harcok tiszta lelke,
A lobogó, ki új egekbe ér!

                                       1928

Bella István: Aki Ady Endrét idézi

Aki Ady Endrét idézi,
az irdatlan időt igézi,
az irgalmatlan szívekbe földelt
dob-némaságot, lármálló csöndet.

Aki Ady Endrét idézi,
a végvári vitézt idézi,
szabad igék szent partizánját,
vágtató vétók non coronat-ját.

Aki Ady Endrét idézi,
a magyar pegazust idézi,
a béklyós-mént, ki csak úgy szállhat,
ha kard a sörénye, kard a szárnya.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Ady Endrének

Be sok a bolygód, fáradt üstökös.
Úgy vonszolod ki őket a homályból
S mind azt hiszi, hogy merész maga lángol,
Ha fénykévédből kis csóvát kötöz.

Kedvedre volna néked ez a had?
Én nem hiszem. Kérész bolygók falkája
Míg fénysörényed tépázza, cibálja,
Tudom, elönt mosolygó, bús harag.

És utálod e tolvaj kicsi bandát,
Mint én utálom s kinek bátor ívén
Mágnesszekered hiába rohant át.

Mert büszke utat jár még egynehány.
S ha téged elnyelt már az óceán,
S lopott csóvája kihunyt bolygóidnak:
A magyar égen - mást te sem hihetsz -
A magyar égen akkor is lesz csillag!

Hevessy Sári: Ady két asszonya

220px Székely Aladár Léda

Léda és Csinszka…

A fény, mely a Költőből árad, őket is bevonja s ez a fény az idők távlatában mindig nagyobb. Ám lezárt halotti szemüket nem bántja ez a fényözön, – az öröklét messzelátó tekintetével elfogulatlanul néznek a halhatatlanság felé. Lemállott róluk minden, ami gyarlóság, hiba volt, – csak a szépség, jóság, a rendkívüliség és kiválasztottság aranyhímpora maradt meg rajtuk örökre.

Nagy volt Ady, nagy az ő két asszonya is: Léda és Csinszka. Két különböző női lény, – korban, külsőben merő ellentét, mégis közös nevezőre hozta őket a nagy Férfi szerelme.

A szerelem mindig érdekes tanulmány – máson. Híres emberek szerelme nemcsak mint tény érdekes, hanem mint írói téma is kifogyhatatlan.

Sajó Sándor költő, tanár, drámaíró

sajosandorSajó Sándor 1868. november 13-án, Ipolyságon, Hont vármegyében született. Tankerületi királyi főigazgató, az Országos Középiskolai Tanáregyesület főtitkára, majd tiszteletbeli tagja, a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének elnöke. A Kisfaludy Társaság és a MTA. levelező tagja. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok. Az elemi iskolát Ipolyságon, középiskolai tanulmányait a selmecbányai evangélikus líceumban végezte. Egyetemi tanulmányait Budapesten folytatta, majd 1895-ben nyert tanári oklevelet. Előbb a polgári és középkereskedelmi iskolában Nyitrán, 1893-tól Újverbászon a gimnáziumban tanított, egy ideig a Verbász és Vidéke című lapot is szerkesztette. Budapestre került 1903-ban. A kőbányai  Szent László Gimnázium igazgatója 1917-től 1930-ig. Budapesten hunyt el 1933. február 2-án.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Egy kőkereszt beszél

kokeresztMegsüppedt síron barna kőkereszt.
A kő alakja vállas emberé.
A félhomályban ráhajló faág
Beszélő ember karjaként mozog.
A sírjából kelt ember így beszél:

Van már e földön minden, ami jó,
repülőgép és rádió,
már kicsi szám a millió;
fény- s hanghullámok röpítik tovább,
országokon át, óceánokon át,
a szót, a hírt, – az ember nyomorát…
Repül az ember nagy-nagy messzeségbe,
föl a légbe, a kékbe, az égre,
maga sem tudja, mi végre.
A villámszikra iskolába jár
s már megművelten száz jót osztogat
és gyorsabb, mint a gondolat
és áldott, mint a napsugár…

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Sok dal van még a szívemben

Sok dal van még a szívemben,
Amelyet még el nem zengtem;
Érzéseknek gazdag árja
Zsong még bennem dalra várva.

Mi e könyvben rímbe csendül,
Töredék csak a lelkembül,
Kis bokréta: úgy kötöztem
Kevés szálból, utam közben.

De virágim többje, szebbje,
Most látom csak, nincs leszedve:
Mennyi nyit még illatozva,
Bokrétába kínálkozva!

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Születésnapi vers

– Hatvan év… Hát ennyi volna már?
Valóban ennyi, – az idő lejár;
Megmondta ezt már jó Horatius:
Labuntur anni, évek elsuhannak,
Én erről ódát nem zengek magamnak.
Bár erre is van bennem némi szusz.
Most rá sem érek érzést zengni szóba,
Megyek sietnem kell a – kuglizóba.
S megyek, tudtommal, híres nyomdokon,
Mert lelkem ebben Shakespeare-rel rokon.

Pártosdi járja (e magyar nevet
Csináltam én a krikszparti helyett),
Folyik a játék lelkesen, vígan,
De csínja-bínja ennek annyi van:

szozattovabbacikkhez

Nyolcvan éve született a Balassi karddal kitüntetett Buda Ferenc költő

buda ferencBuda Ferenc költő, műfordító Debrecenben született 1936. nov. 3-án. Egyetemi tanulmányait magyar nyelv- és irodalom szakon folytatta1955-ben előbb nappali tagozaton, majd levelező tagozaton fejezte be 1968-ban, 1955-től jelentek meg versei. 1957-1958 között három verse miatt börtönbe került. 1958-1963 között a Chinoinban segédmunkásként dolgozott. Majd 1963-1970 között tanított. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak, 1970-től 1986-ig a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa,  1986-tól a Forrás főmunkatársa. 2002 óta aMagyar Művészeti Akadémia tagja, 2013-ban a Magyar Versmondók Egyesülete tiszteletbeli elnökének választotta, jelentős műfordítói tevékenysége is. Tiszakécskén él.

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Fohász a virradatban

Istenem ezen a hajnali órán
amidőn madár se szól még s már eb sem ugat
bárhol vagy is
talán ott fönn lebegsz túl túl a galaktikákon
vagy itt benn a szívemben rejtőzködöl
bárhol vagy is Te Láthatatlan
Te Ismeretlen
mutasd meg magad
kereslek kerestelek
ám a neved harsogók üresen kongó
kiáltozása elől
bedugtam s bedugom fülem

nem tudom immár ki vagyok mi vagyok
csökönyös bitang juhod-é avagy
elkóborolt kiehült ebed
aki orrát s riadt tekintetét földnek
szegezve lohol egy idegen nyomon

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Farkasok

„Homo homini lupus“

Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.

Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.

Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.

Újházy László: Buda Ferencnek

Akár e tavaszban,
olyan világban élünk:
egyszer kánikula van,
majd elfagy a vetésünk.

Fütyül a betyár szél
tanya-hazánk felett, -
kiáltozásaink
már-már egyetlenek,

fut az ég velünk.
A betűk valóban holtak,
felesleges találmány:
kik olvastak, azok voltak.

Az irodalom „erdejében”
élő fákat vágnak,
s marad puszta, futóhomok
neki a világnak.

szozattovabbacikkhez

Hankiss János: A béke katonája

1916-ban a krasznojarszki fogolytáborban írta Gyóni Géza ezeket a sorokat:

    SIRVERS

Hazai domb lesz vagy idegen árok
Bús sírom füve amelyen kihajt,
Kopott fejfámon elmosódó írás
Bolygó vándornak ezt hirdesse majd:

Boldog, ki itt jársz, teérted is
Megszenvedett, ki lent nyugszik, a holt;
Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.

    A sírvers időszerű volt. A Przemysl elestekor orosz fogságba került költő kétévi rabság után, 1917. június 25-én meghalt. Öccse halála megtörte maradék erejét; elborult lélekkel várta a szabadulást, - ha az élet felé elzárult az út, akkor hát a másik irányban.

szozattovabbacikkhez

Málnási Ferenc, dr.: »CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…«

(...) Gyóni Géza huszadik századi magyar költő, aki maga vallotta: „Utam magyar poéták / Áldott, átkozott útja”, 1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán, mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vártanúja esett el.

    Gyóni Géza: Csak egy éjszakára… című szövege lírai alkotás, költemény. A szövegmondatok 7-7 soros, hét szakaszba tagolódnak…

    A szövegkohéziót azzal teremti meg a költő, hogy megrajzolta a háborúba küldött emberek „kálváriáját”, az otthoni emlékképek és a valóság ellentétére építve. Azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, s a halálba küldött bajtársai közt egyszerre átélte a félelmüket, a borzalmat, de a haragot is azok ellen, akik a halni küldték őket…

    A költemény szövegmondatai mellé- és alárendelő viszonyban álló, egyetlen hatalmas tiltakozásba kapcsolódnak össze. Bennük birtokos személyragos (-jeles) szavak hozzák közelebb az olvasóhoz a verset: felettünk, gyomrát, fénye, vize, fogukhoz, torka, fiam, feleségem, Istenem, anyjuk kínjára, ingét, mellét, Krisztusom…. A személyragos igék között az egyes szám harmadik személyűek vannak túlsúlyban, egy-két többes szám második és harmadik személyű ige mellett, talán nem véletlen, hogy a „nem felejtünk” (T/1.) és a „csak én megmaradjak” (E/1.) egyszer szerepelnek. (...)

szozattovabbacikkhez

Dr. Závodszky Ferenc: A »kétarcú« Gyóni

Gyakran hallunk olyan véleményt, hogy Gyóni világéletében pacifista volt s ezt leginkább a Cézár, én nem megyek című verse miatt hangoztatják. Ha egy költeményt pusztán az esztétikai mérce alá állítunk, beszéljen az maga helyett, de ha bármiféle szemléletet akarunk belőle kihámozni, nem mehetünk el érdeklődés nélkül a keletkezés körülményei mellett. A 29 éves, az asszony iránt való szerelemtől égő költő – a maga mindent feltranszformáló idegrendszerével – igen erősen tiltakozott a hadba vonulás ellen. Nézzük csak, milyen emléke volt költőnknek a katonaságról? Az önkéntességi jogáról lemondott, póttartalékos: sínt cipel, sziklát görget, utat épít a többi katonával együtt. Az intelligens, fizikai munkát úgyszólván soha sem próbált poéta fonák helyzetében egy sorba került azokkal a katonákkal, akik jó része eddig is testi ereje kihasználásával kereste kenyerét. A rövid katonáskodás erős idegteherpróba volt a túlérzékeny lelkű költő számára. Ennek az időnek természetes idegreakciója volt nála a Cézár, én nem megyek. Versében a háborúból csak azt látja, hogy el akarják szakítani az Asszonytól, a családtól.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Cézár, én nem megyek

Eöry Emil 1984 Cézár, én nem megyekVérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Hazatérés

Te már mindent tudsz, halott katona,
Vagy ami jobb tán: tudod már a semmit.
Szemed nem bántja bűn és babona,
S füledbe már az örök csend szüremlik.

Te már elérted, halott katona,
Amit mi, jaj-jaj, mindhiába várunk:
Téged takar a béke bársonya,
S már mind valóság, mi nekünk csak álmunk.

Kocsid után, mely lassan visz tova,
Meredt szemekkel, szívszorongva nézünk:
Te így térsz haza, halott katona, -
S ó, más lesz-e a mi hazatérésünk?

                Krasznojarszk, 1916.

Gyóni Géza: Öröme van a pacsirtának

Börtönudvarból zöld mezőn
Hajlik az út a temetőbe.
Fehér deszkák közt fehérebb szív:
Az én édestestvérem fekszik.
Mögöttem börtönőr halad.
S fejem fölött, az ég alatt,
Napszikrás nyári ég alatt
Pacsirta szálldos körbe-körbe.

Szabad madár, áldott madár
Ujjong, cikáz, dalol, nevet.
Lent botorkál a gyászcsapat;
Betegszív, rabság, gyászfogat -
S öröme van a pacsirtának.
A nyári égben most lelt társat:
Ujjongó csókkal most köszönti
Testvér, a te jó lelkedet.

szozattovabbacikkhez

Iváni Rella: Gyóni Gézához

Testvér! Te is robotos voltál,
Mikor még Sopronban daloltál.
Te hittel néztél fel az égre,
De ki tekint egy közlegényre.

Így lát engem is e város,
Ám felettünk Isten határoz:
Testvér! Nagyok csak akkor vagyunk,
Ha a szent célokért összeroskadunk!

Magyar Család, Budapest, 1930. jún. 1; p. 60.

Vári Fábián László: Szoborbeszéd

Lerogyva e halomra itt
tört testem tovább nem viszem.
Fehérvárott, ha zeng az ősz,
Halkan megkondul bronz szívem.
S elnémulnak a verebek
a repkénnyel benőtt tűzfalon,
mintha csak Bobory fekete
zakója réme lengene
egy égbe néző
ablakon.

Oldozd fel cserfes nyelvüket,
Hagyd, Zoli, hadd zsibongjanak,
akár a Jenyiszej jegei,
ha egymást tiporva zajlanak,
vagy Przemysl fölött a légmező,
ha ólomvércsékkel van tele.

szozattovabbacikkhez

Bella István: Hagyaték

BellaIstvanHavon hálok, apám, a nyitott téli éjben,
a hálóval takarózom, de hasztalan vagyok,
mert ódonmívű testem ezer sejtlánc-szemében
nem akad fenn a fény, sem a gyilok,
       fölsérti homlokod.

Keríts – hó, halál és bálozó homok
hálójába szorítva – te halott, legalább
egy női térdet, egy gyerekhomlokot,
       – egy hamis tanút –
mindegy: bárkit! – csak vallja, a tetem: lepkebáb.

szozattovabbacikkhez

Áprily Lajos: Borúra fényt várj

    1

Mogorva vénség, morcos fél-hava.
Olykor komor gondokban sincs hiány.
Borúra fényt várj. Mi lenne, ha ma
belebbenne egy víg tavaszi lány?

    2

Ki küldené? Egy déli part vidéke?
S milyen lesz? Botticelli lány-alak?
Rám sugarazna tündér szőkesége,
s én egy szót mondanék csak: Vártalak.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf