Weöres Sándor: Dsida Jenő

Oly szomorú, ha nemes fát tép ki a szél gyökerestől.
   Fájdalmas, ha a mű csonka lesz, abbamarad.
Csonkán is rege-kincs a Tiéd -- de kivánhat a lélek
   porba-lökött hontól üdvöt a tiszta dalért?
Hogyha ez őr-népben van erő még, óvni a kincset,
   Téged, Széphangú! nem feled el sohasem.

Dsida Jenő

Hangay Sándor: Orgonás május énekel

Otthon is nyílnak az orgonák Édes?
S két szép fiúnk kék szeme az égre nevet?
– Bágyadó holdnál nézed-e néha
A délre elszálló fellgeket?
S ha nyitva az ablak, az esteli fénynél
Távoli illat száll-e feléd?
Nem küldi-e hozzád a véritatott föld
Tavaszi, kábult leheletét?

Mert részeg a föld itt! Halál-szüretelte
Ó-bor tüze járta be zsibbadt ereit.
S szent mámora nyitja, fakasztja a rétnek
Tarka pompájú virágszemeit…
– Ó orgonaillat, érezlek-e még majd?
Ó isteni május, derülsz-e nekem?
Vagy tán, mire újra eljönne a napja
Az éj, az örök, virraszt szememen.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Rohanás a Tavaszban

Ki tudja mióta? talán ezer éve
fut a sorsautója az Éjbe velem…
Pár perc csupán, hogy a fényre kiérve
látok s a csodák özönét figyelem:
most ébred a föld, a halálszagú táj,
sietni, sietni, sietni muszáj!

Hurrá, rohanunk, maradoznak az ormok,
maradoznak a völgyek, a várak, a múlt,
látok patakot, hidakat, suta tornyot,
pár perc: s feledés buta fátyola hullt
le mögém… Autóm ragyogón tova száll,
sietni, sietni, sietni muszáj!

Rohanunk, a Tavasz magasul fel az űrben,
dirigál csuda-botja: kifeslik a lomb,
dirigál: s a paraszt a dohos szagú szűrben
kikocog s veteget… Már zöldül a domb…
Dirigál: jön a szél s a vetésbe kuszál,
sietni, sietni, sietni muszáj!

szozattovabbacikkhez

N. Jaczkó Olga: Május

Voltak májusok…
Szitakötő paripa,
gyermekláncfű karika…
gyermekszívünk hóvirágján,
álmaink cukorbálványán
tündérsereg hancúrozott.

Voltak májusok…
Táncoslábú paripa,
aranygyűrű karika…
Ifjú szívünk tűzrózsáján,
vágyaink selyempárnáján
Ámor lelke nyugodott.

szozattovabbacikkhez

Sértő Kálmán: Tavasz a hegyen

Mint a lakodalmas násznép –
Olyan az erdő, zúg szava,
Koszorúslánynak látszik benne
A sok szétszórt cseresnyefa.
Kis madarak a muzsikusok,
Szellő a hevítő ital,
Esketőre hív a gyöngyvirág
Millió harangjaival…

Lent füstös város munkálkodik
Ír, csal, számol, épít és bont,
Én meg nevetek, mint az ősöm,
Valami udvari bolond.
Rövid karommal csak egy bokrot,
Virágzót ölelhetek át,
Bár meg szeretném ropogtatni
Az egész erdő derekát…

szozattovabbacikkhez

Weöres Sándor: Két máj[g]usi rögtönzés

1
Fekete éjszaka
fehér ha van színe
oda megyünk haza
nehéz az éj szaga

2
Két költő van:
az egyik v(W)örös,
a másik én.

Weöres Sándor

Áprily Lajos: Zöld harkály

1
Sikoltó hangod csendem áthasítja
s lüktet tovább a friss hegyoldalon.
Hím-fejeden a frígiai sipka
tavaszt lobbantó láz: forradalom.

2
Klü-klü-klü-klü! – Hogy ujjong és nyerít,
hogy átnyilall a fényen és ködön.
Így járja majd a várhegy völgyeit,
ha én már benne nem gyönyörködöm.

3
Klü-klü! Sikolts és verd a torha fát,
verd meg a világ véres homlokát,
vallassa ki a csattogó verő,
mit őröl benn az őrült agyvelő.

Erdélyi József: A nagy tölgyfa

tölgyfaMagányos tölgyfa állt a legelőn.
Ki tudja: hány esztendős lehetett,
kérge alatt hány gyűrűvel jegyezte
az ölelő nyarakat-teleket.
Magányos tölgy. Magvát a legelőre
madár, vagy gyermek hozta s ő kikelt,
megbirkózott a viharokkal s győzött.
Alacsony, vastag törzsököt nevelt.

Gyökereit mélyen a földbe fúrta,
szétterpesztette kellő kedvire,
volt helye bőven, nem úgy, mint az erdőn,
nem kellett folyton vetélkednie,
földért, napfényért, esőért, szellőért
nem kellett folyton kapaszkodnia,
nőtt egyedül, terebélyesedett,
hatalmasan, s nyílt puszta fia.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Jó öreg eperfa

Jó öreg eperfa, lombos régi társam,
Hát te nem örülsz, hogy újra itt vagyok?
Te látod meg csak a fanyar mosolygásban,
Hogy az igazság már benne megfagyott?
Hogy én itten most már helyem se találom,
Mint egykor eprészve gallyaid között -
Hol annyiszor szállt rám édes gyermekálom
S te őrködtél híven álmaim fölött...

Te aggon is ifjú, gyümölcsöt hozó fa,
Zöld leveles fejfa egy század felett -
Tizenkilenc nyárnak fáradt hordozója
Íme újra itt áll és beszél veled.
Ne rázd koronádat! Ne kínáld gyümölcsöd -
Tudod, jóizűn már enni nem tudom -
Ami gallyaid közt valaha eltöltött,
Elmaradt valahol tőlem az úton...

szozattovabbacikkhez

Özv. Pósa Lajosné: Öt ákácfa

Néma csend ül kis szobámba,
S mégis minden tárgy regél.
Elandalgok mindeniken
S fájó lelkem szárnyra kél.
Gondolatnál sebesebben
Suhan száz emléken át,
Messze, ott a faluvégen,
Átkarol öt ákácfát.

Madárfészkes öt ákácfa
Galambdúc az udvaron…
Mese foly az uram ajkán
Kéz – a kézbe, hallgatom.
Boldogságunk tündérálma,
Mi lenne más a mese!
Száz ölelés, csók a vége,
Csókra-csók a kezdete.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: A sors-váró madár

A nap leszállt, rá megzendült az erdő
Alkonyi kórusa
Egyszer, utolszor még, az éj előtt.
Halk szárnysuhogás kelt a fák között,
Kerengve, lassan
Fészekre rebbentek a madarak.

Egy fenyőágon ült egy kis madár
Némán, kő-mereven,
Szürkén gubbasztó kicsi szfinksz gyanánt.
És meg se moccant
Közelgő lépteimnek dobajára.

Előtte álltam, lehajoltam hozzá:
Vajjon mi lelheti?!
Így, ültőhelyében meghalt talán?
Kitellett tőle,
Oly döbbenetes, olyan furcsa volt.

szozattovabbacikkhez

Magas a partja…

Magyar népköltés

népimot«Magas a partja, friss a víz benne,
Itasd meg, rózsám, lovamat benne!»
    «Jaj nem itatom én,
    Mert kicsiny vagyok én,
        Félek én tőle.

A tel lovadnak hegyes patkója,
Ha közel mennék hozzá, megrúgna;
    Jaj nyomorék lenné,
    Férjhez nem mehetnék,
        Meghalnék búmba’!»

szozattovabbacikkhez

István király hadjáratai

A Képes Krónika nyomán –

Kálmán király halála után fiát, Istvánt koronázták meg. Az ő uralkodása alatt egyik hadjárat a másikat követte, sohasem volt békesség.

    Egyszer egy Bezen nevű rutén herceg elpanaszolta István királynak, hogy az öccse kivetette hercegségéből. István király mindjárt segítséget ígért a hercegnek, azzal összegyűjtötte seregét, és betört Oroszországba.

    Ahogy odaért, rögtön ostrom alá vett egy várat.

    Történt egyszer, hogy Bezen herceg kora hajnalban a vár körül járt, mert alkalmas helyet keresett a támadásra.

    De a várbeliek is résen voltak: amikor látták, hogy a herceg magánosan jár arra, kirohantak és megtámadták. Hiába védekezett a herceg, a várbeliek halálosan megsebesítették, és sorsára hagyták.

    Amikor István király megtudta, hogy mi történt, mérhetetlen haragra gerjedt. Összehívta a sereget, és azt mondta a vitézeknek.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Rarami királyné

Egy alföldi kis városban élet egyszer egy öreg költő. Fehérhajú, szelídarcú, csöndes aggastyán volt. Az emberek nem igen törődtek vele, de a gyerekek szerették, mert szép meséket tudott nekik mondani.

    A költő a város végében, egy ócska kis házban lakott. Az ócska ház arról is nevezetes volt, hogy a kéményén gólyafészek volt. Esztendők óta minden tavasszal ugyanaz a gólyapár szállott a háztetőre. Az öreg költő már ismerte a madarait és szívesen köszöntötte őket. Első dolguk volt, ha megérkeztek távoli útjukról, hogy szépen kitatarozzák a fészküket, amelyet a téli viharok olykor erősen megtépáztak. Nyáron át aztán a gólyahím nagy buzgalommal kígyóra-békára vadászgatott a közeli réten, a gólyáné pedig kiköltötte a tojásait és fölnevelte fiait. Nyár végén, amikor már hideg szél borzolgatta a tollas ruhájukat, szárnyra kerekedett az egész madárcsalád és elszállott távoli telelő helyére.

    Nyár elején történt egyszer, hogy hirtelen forgószél támadt és lesodorta a kéményről a gólyafészket. A két kis gólyafiókát is, amely a fészekben ült, levetette a ház udvarára. Nagy szerencse volt még, hogy egy rakás szénára pottyantak, így aztán az ijedtségen kívül nem esett nagyobb bajuk.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [X.]

    21. „Az utolsó hajók”    

    Visszatérés a kiindulóponthoz: béke és biztonság nyugat felé, gyürkőzés délkelet ellen    

    Ha voltak Mátyás életében időszakok, diplomáciai, katonai akciók, amelyek azt a látszatot kelthették, mintha túlságosan merész vagy éppen fantasztikus hatalmi célokat hajszolna, közben pedig elhanyagolná birodalmának reális érdekeit és föladatait s valósággal meggyöngítené a birodalom déli és keleti határait, elvonván onnan a szükséges katonai erőt nyugati hódításai kedvéért: akkor pályájának utolsó esztendei különösen éles fénnyel világítják be e nagy élet széles szemhatárát, igazi céljait s végképpen megcáfolják ama látszatokat és hiedelmeket. Tettei beszélnek; és leveli, előadásai, beszélgetései cselekvően bizonyítanak. Bizonyítják mindenekelőtt azt, hogy hatalma és európai tekintélye teljében, ausztriai, stájerországi , karinthiai, morvaországi és sziléziai hódításainak biztos, közigazgatásilag és katonailag egyaránt jól berendezett birtokában, a császári udvar részéről sem vitatott s az európai közvélemény által is elismert hatalmi fölényének tudatában: még mindig hajlandó volt visszaadni Ausztriát a császárnak olyan föltételek mellett, amelyek között az első helyen a teljes kibékülés állott. Miért volt erre hajlandó?

    Semmi esetre sem azért, mintha nem érezte volna magában, nemzetében és birodalmában a kellő erőt ahhoz, hogy az osztrák örökös tartományokat meg is tudja tartani. Hiszen Bécsben és Ausztriában nagy építkezéseket kezdett, legutolsó bécsi utazása is főleg azért történt, hogy sorra látogassa az osztrák városokat, ahol építkezései folytak vagy befejeződtek. Későbbi tárgyalásai Miksa római királlyal azt is igazolják, hogy a császári udvar maga sem képzelte többé, hogy fegyverrel visszahódítja az elveszett tartományokat. Mi lehetett hát az oka Mátyás nagy mérsékletének és engedékenységének?

szozattovabbacikkhez

Hangay Sándor: Lizi bú!

Csilingelő villamosok hasították a ködöt. Nagy, erős tútolással tülekedtek a habos homályba. Zúgva furakodtak a körút messzeségébe.

    Budapest millió lámpaszeme villogott. Éhesen és sóvárgón hunyorgattak a fénypontok. Úgy néztek ki a messzi fehér alapon, mint ragyogó szemű asszonyfejek hermelinprémmel körülölelve.

    A Vérmező is fehér volt. Brüsszeli csipkében láttam csak ilyen csillogó tisztaságot. Lágy, elomló, könnyű és fehér.

    - Lizi bú! Lizi bú!

    Friss, fiatal gyerekszájakon harsant. Visítva, kacagva, hancúrozón.

    És mintha Carneval herceg járna csörgősapkában a jámbor budai utcán, egyszerre mosolygósra derül minden arc és kacagásra nyílnak az ajkak. Harminc, negyven kis csirkefogó visítja. Hidegtől és lelkesedéstő pirosra csípve, szaladva kavarogva végig az utcán.

    Hógombócok repülnek, viháncoló kis fiúk egymást túlkiabálva kergetik azt az esernyős csodát, aki rongyokba burkolva kétségbeesetten menekül előlük.

szozattovabbacikkhez

Károly Sándor: Nagy Mihály találkozása a hálás utókorral

    1.

    Nem érzett fájdalmat, csupán tompa lökés verte le a lábáról, azután mindjárt el is ájult. Amikor kinyitotta a szemét, már sötétedett, távolból azonban kis piros lobbanások tüzeltek fel. Néha egy-egy világító rakéta halkuló kísértetfénye is sárgás zöldbe burkolta a fákat és bokrokat, de mindez messze volt, mintha valahol mérhetetlen távolban történne.

    Nagy Mihály nézte a tűzijátékot de nem értette. Általában keveset értett mindabból, ami körülötte és vele néhány óra alatt történt. Mindössze két napja volt a harctéren, még ideje sem jutott, hogy megismerkedjék a szakaszbeliekkel, amikor jött a parancs: előre.

    Az ezután lepergett eseményeket köd mosta el az emlékezetéből. Tudta, hogy megmarkolta a kézigránátot és szaladt a többiekkel. Az orosz állások felől lőttek rájuk, éles fütyülések zizzentek el a füle mellett, kapkodta is a fejét eleget. Azután a közelében valami óriási tűzoszlop szökött ki a földből jó magasra. És iszonyú csattanást is hallott, azt hitte, hogy szétpattan a feje. Többen elbuktak, őt is meglökte valaki vagy valami a vállán, mire elterült a födön.

szozattovabbacikkhez

Koroda Pál: Vágy

1Vágy éget engem – mondhatatlan:
Egy vágy utánad, szerelem!
Szívem legédesb régi álma,
Ne hagyj elégni szomjú vágyba’,
Jelenj meg immár énnekem!

Rég vártalak! Én még nem szerettem.
Megálltam egy-egy nő előtt;
Mihelyt érzéseit kilestem
Szívem szólt: »Én nem ezt kerestem!«
Bú nélkül elfeledtem őt.

Eszményem! Légi kép te nem vagy!
Az élet lángol arcodon,
Szemedben büszkeség sugára,
Szívedben mély érzések árja,
Finom gúny csábos ajkadon.

szozattovabbacikkhez

Nagy László: Tálal a lélek

Bukdosva fellegek bandáin át
érzem, a szemed ide-lát,
lepke kis kezed az ablakot veri belül,
ne tovább,
s a szív már nem menekül,
leszédül hozzád és megrészegül,
benyitva a jószagú gőzbe
torkomra is rátekerőzve
szivárvány lobban,
búcsú van itt, vagy szüret?
Kordéra-való a mese, halomban
a kis-lángosok, arany tündérfülek,
étel, ital,
tálal a Lélek s tölt a pohárba,
szakadjon le rosszaságom szárnya,
a sötét,
szél dobálja két határon túlra
s vele a fekete vért,
ravatalon végleg megborzongva
égjenek el
nevedért!

Torkos László: Szeretsz? – Sajnálsz?

2Szeretsz?
Ujjadhoz ha ujjam ér
Ereidben forr vér?
Édes, sóvár ajakad
Szemjuhozza csókomat?
Elborít a gyönyör árja,
Boldogságtól ég szemed,
Hű karom ha hévvel zárja
Kebelemre kebeled?
Óh, ha vágyaid
Vágyaimnak megfelelnek,
Óh, ha boldogít
Boldogsága e kebelnek;
Jer, hagyj szívet szívre tűzni
Lelkem s lelked egybefűzni,
Vágy, akarat, képzelet,
Egybe forrva egy legyen
Én a tied, egy veled,
Te az enyém, egy velem;

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Sepsikorospatak Gardonyi meghivo Határterületen szolgálnak 2017. 07. 28-29. SZENT LÁSZLÓ arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo