Szemere Miklós: Bordal Tompa Miskához

Sapias, et vina ligves!
Igyál Miska, dicső bor ez!
Hej Mihály!
Hej Mihály!
A bor miatt van a száj.

Recitas vives Licini!
Inni kell barátom, inni!
Nem papolt,
Nem papolt
Horac, de jó bort csapolt!

Mors, fugacem persequitur!
Meghal, a ki fut bortul!
Ne fuss hát!
Ne fuss hát!
Fogd e teli csutorát!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE

„MÁTÉKÁTÉ”

Jézus Krisztus származása (Mt 1, 1-17) 

Ősök őse Ábrahám
Dávid király őse.
Örököse mindahány,
Isten ismerőse.  

Jézus Krisztus születése (Mt 1, 18-25) 

Szólt az Isten Angyala:
"Gyermeket fog adni a
Szentlélek, Ó Mária.
El kell Őt fogadnia
S Emberré fogannia.
 
József álmában a jel:
a neve Immánuel
legyen, így nevezze el
Velünk az Isten! Jövel
Jézus! A Krisztus közel."
 
Jézusnak nevezte el!

szozattovabbacikkhez

Falu végén

Magyar népköltés

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
Sipkájával játszik.

Odamegy a kis leányka,
Kurta a szoknyája,
Ráveti a kék szemeit
A juhászbojtárra.

Túr a disznó a mocsárba,
Csak a füle látszik,
Falu végén juhászlegény
A kis lánnyal játszik.

In: Endrődi Sándor, Magyar népballadák

A Sajó menti csata

IV. BélaTamás esperes és Rogerius püspök krónikája nyomán –

Eközben a nádor, akit a király a Vereckei-kapu védelmére küldött, a bejárást fatörzsekkel, gerendákkal és kövekkel eltorlaszolta.

    De a tatárok fejszés parasztokat küldtek előre, és a torlaszt széthányatták. Ezután nyílzáport zúdítottak a magyarokra, majd rohamra indultak.

    Másnap a királyhoz követ érkezett a nádortól, s ezt jelentette, hogy a tatárok a torlaszt lerontották, és a magyar sereg elvész, ha a király sürgősen segítséget nem küld.

    De a király erre nem számított, nem is volt serege, amelyet mindjárt elküldhetett volna.

    Amíg a király ilyen aggodalomban élt, a negyedik napon végre megjött a nádor, aki éjjel-nappal vágtatott, és elmondta, hogy a Vereckei-kapuban megütközött a tatárokkal. A tatárok nyíllal és karddal minden katonáját elpusztították, ő is csak néhány tásával bírt elmenekülni, hogy a veszedelmet hírül adja.

    A király ezen nagyon elámult, aztán a főpapoknak, az ispánoknak és a zászlósuraknak erősen és szorosan megparancsolta, hogy mindnyájan katonaságot gyűjtsenek, és hozzá sereggel visszatérjenek.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Nem látta senki

Aranyos őszi napsugarak ragyogják be a vidéket. A madarak vidám dala köszönti a reggelt. Szebb időt kívánni se kellene a kirándulásra. Peti és Pista tele tüdővel szívják a friss, ózondús levegőt. Örülnek, hogy mögöttük marad a város. Ütemes, gyors léptekkel haladnak előre, nagyokat kacagnak, versenyt fütyörésznek a madarakkal. Arcuk kipirul a menetelésben. Jó így lépegetni tehermentesen. Hisz az a kis hátizsák nem nagy teher. Még könnyebb lesz majd tízórai után, ebéd után. Máris éhesek. A szabad levegő, a friss gyaloglás nagyon élesztgeti az étvágyukat. De sietni kell: a hegytető, kirándulásuk célja, még ködös messzeségben integet.

    Kertek közt visz az út. Veteményesek, gyümölcsösök. Peti egyszerre csak megáll:

    - Te! – és jelentőségteljesen bök ujjával a kert felé.

    - Mesés! – lelkesül Pista is.

    A lelkesedés tárgya egy gyümölcsöktől roskadó, gyönyörű almafa. A fiúk városi szeme mohón tapad a pirosan mosolygó, csábítóan szép almákra. S Peti óvatosan körültekint. Sehol senki.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: A Jézust kereső kisfiú

Az időben Jézus indula Galileából és méne Júdeának határiba, a Jordánon által kelvén. A Tanítványok vele mentek. Történt pedig útközben, hogy Scythopolis városában, mely már Szamáriának szélén vagyon, Jézus prédikálván a népnek, nagy tömeg sereglett körébe, s a tömeg között nagyszámú kisebb-nagyobb gyerek is, aki mind látni szeretett volna valamit… Mert tudvalevő, hogy minden gyerek kíváncsi. De a Tanítványok haragudtak a gyerekekre s mérges szavakkal akarták szétkergetni őket.

    -  Ereggyetek innen; ti úgysem értitek, amit a Mester mond!

    A gyerekek persze nem sokat adtak ezekre a beszédekre és mindig újra meg újra előtolakodtak. Csak a hétesztendős kis Aramiás, – ő olyan szelíd, félénk fiúcska volt, mert a mostohaapja, a foltozóvarga, mindig ütötte – ő nem mert közel menni. Messziről, az utca túlsó végéről nézte az édes, fehérruhás Jézust. Úgy ragyogott a fehér ruhája! Kegyetlenül égett, sütött a nap, vakított a kékség, tüzeltek a sétányos tetejű házak. De ez mind semmi se volt a Jézus ruhájának fehérsége mellett.

szozattovabbacikkhez

Balla Borisz: Árnyak követték a kocsit

/Harmincéves még nem volt, amikor La Valiѐre hercegnője búcsút mondott a világnak és kolostorba lépett. A király új barátnője Athenaise de Montespan lett./

A király kétízben is megállította a kocsit. Elsőízben egy öregasszonyt pillantott meg, akinek a kézitargoncája felborult és az almái elgurultak az esőtől nedves hídon. A király leparancsolta vadászát, hogy segítsen az asszonynak s a hídfőn nagy csődület támadt, mert felismerték, hogy XIV. Lajos utazik a szegényes szürkésfekete kocsiban. Később megint átkopogtatott fekete botjával az ablakon: a kocsis visszarántotta a lovakat és a király kihajolt a kocsiból és magához intett egy nyurga fiúcskát, aki egy nagy csoport gyerek között dühösen sírdogált az országúton, egy kopár almafa alatt. Bizonyára erősen csúfolhatták, mert a többiek kéjesen, nevetgélve nézték, amint sír. XIV. Lajos megfogta a gyermek állát és valami pénzt adott neki. Aztán továbbhajtattak.

szozattovabbacikkhez

báró Dóczy Lajos: A csók

Nem értik azt meg, csak suttogók,
Hogy mi az édes, az igazi csók.
Nincs abba’ jog, nincs akarat, se szándék,
Nem csere az, de kölcsönös ajándék,
Szüli a perc váratlan, hirtelen,
Midőn egy szikra gyújt két födelen,
Édes a csók, ha alszik kedvesed
S mit önként adna, lopva elveszed;
Édesb a csók, ha durcás ajakat
Megrablasz csókért, melyet az nem ad.
Legédesb csók, ha minden szomjú fél
A csókot adva, csókot lopni vél,
Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,
Csak venni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

acsók

szozattovabbacikkhez

Erdélyi János: Leány vendége

Azt gondolá egy kis leány:
Vendég kopog be ajtaján;
Vendég, ha jő, isten neki,
Csak a baját felejtse ki.

«Szabad!» s pirulva hallgatott,
De senki sem kopogtatott;
«Uram bocsásd meg bűnömet,
Fordítsd el a kísértetet!»

Csalatkozék a kis leány,
Volt mit csudálni jó magán;
Hiszen a szíve dobogott,
Mint kalitka, madárt fogogott.

Gonosz vendég a szerelem,
Ajtó nélkül is benn terem;
Aztán a lány nem idei,
Szerető is megilleti.

Erdélyi József: Őszinte vallomás

Észak felé repül a vadlúd,
hófolt sincs már a Pilisen;
jön a tavasz, csak te maradsz el,
én hűtlen ifjú kedvesem;
költőd öregszik, néha mégis
gondol reád, így, amidőn
észak felé repül a vadlúd,
s hófolt sincs már a hegytetőn.

Jön a tavasz újra meg újra,
langy szelek szárnyán közeleg;
gondolsz-e a költőre néha;
gondol-e rád szegény öreg,
bolond költő, fáj még a szíve?…
Ha őszintén kell vallanom,
nem fáj semmi; tán az sem fáj már,
hogy nem fáj semmi fájdalom.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi Zoltán: Jer közel édes…

Jer közel, édes! így, az ölembe,
Szép fejedet vállamra lehajtva,
S míg szerelem-vágy ég a szívedbe:
Forrjon az ajkad hév ajkamra.

Nézd a virágot: lepke, ha száll rá,
Szívesen adja szirmai mézét,
S váljon a csók bár lassú halállá –
Éli a percnek mennyei kéjét.

Félve, ha sejtném s bárki, ha szólna:
Édes az ajk bár, méreg a méze,
S szörnyű halálnak lesz okozója
Percnyi gyönyörnek mámora, kéje.

Akkor is ajkam szép ajakadra
Forrna, tapadna szomjasan, – érzem.
Szép a halál, ha lány-ajak adja,
Bárha örökre vesztve az éden.

Jékey Aladár: Elmondjam-é

Elmondjam-e, mi vagy nékem?
TE vagy az én fényességem
Nappalomnak napvilága,
Csillagom az éjszakába.

Azt kérdezed, hát én néked?
Mi egyéb: mint sötétséged,
Forró szíved édes árnya,
Csillagos menny- éjszakája.

Gárdonyi Géza: A leány búja

Elszállott a madár
fekete felhőbe.
Messze jár a rózsám,
hír se jön felőle.

Mester uram kérem,
tanítson meg írni,
legalább a nevem
hadd tudjam leírni.

Leírnám a nevem
aranyos levélbe.
Egy szál gyöngyvirágot
betennék melléje.

Nevemet a rózsám
egyszer elolvasná,
azt a gyöngyvirágot
százszor megcsókolná.

Sajó Sándor: Eger

Kétoldalt a halmok, síkra lankadón;
Kékfátylas Bükk fönt észak távolán;
A völgy ölén a líceum s a dóm:
Kövekbe szépült hit és tudomány.

Mint anyakotló kis csibéire,
Apró házakra sok torony vigyáz;
Harangszó leng a tájon messzire,
Egy minaretről néma ősi gyász.

Mint zöld repkény az omló várfalon,
A múlt porából új élet fakad:
Új szőlőtőkék a hegyoldalon,
Új háztetők a régi vár alatt.

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Mikor téged látlak…

Mikor téged látlak, mindig azt gondolom:
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
És hogy el ne repülj, itt ne hagyj engemet,
azért fogom mindig puha kis kezedet.

Gárdonyi   Nagy Terézia

Gárdonyi Géza: Földre néző szem – Intelmek fiaimhoz

Nagy írónk, Gárdonyi Géza huszonöt pontban foglalta azokat a számára fontos gondolatokat, „intelmeket” amelyeket rossz házassága miatt – vezérfonalként – fiai, Sándor és József legfontosabb örökségének szánt. Ezek könyvben is megjelentek, halála után, az életműsorozatban, Budapest, Dante Kiadó, 1929.

Kedves Fiaim!
Ezeket a jegyzeteket nektek írogattam. Míg kicsinyek voltatok, arra gondoltam, hogy vezető kezet nyújtok a jegyzetekben; most hogy már megnőttetek, arra gondolok, hogy erősíteni fognak a jegyzetek az ítéletben, okosságban.
Az én gyermekségem csak 11 éves korig volt vigyázat alatt, azontúl mindig meg kellett előbb égetnem az ujjomat, ha okulásra volt szükségem. A felnőtt ember is sokszor áll tétován, tanácstalanul az élet egyes kérdései előtt, hát még az ifjú?
Ha a halál elragad közületek, ezekben a jegyzetekben megtaláljátok az én intő, őrködő, javatokra gondoló lelkemet.

szozattovabbacikkhez

Juhász Gyula: Gárdonyi

/„Halott társak üdvözlése”-ből/

Az egri földben eggyé vált a röggel
Az áldott test, szívéből rózsa nyílt
És viola és rezeda és jácint,
Mely csöndes egri csillagokba int.

De csak a testét kell itten keresni,
Melyet a hant édes-puhán borít.
A lelke ott él millió magyarban,
Ki a szívébe zárta Gárdonyit!

200px Geza Gardonyi cca 1900

Tornai József: István király

Ülj le velünk a kő asztalhoz.
Nem ülök, mert ez itt sírkő.
Igyál velünk a fakupából.
Nem iszom, mert ez koponya.
Akkor énekelj,
tedd föl a koronát, járd el a táncot.
Nem táncolok,
ez a föld fájna, ez a föld meghasadna.
Én vagyok a vas-szájú király,
megittam a tavaszi esőt,
megittam a tavat, folyókat.

Mi vagyunk, akik megmaradtunk,
mikor a bőrruhások ránknyilaztak,
anyánkból kihasítottak,
lófarkas zászlóval fojtogattak,
elvittek a tengeren;
mi hívtunk,
mikor a vörösöket földbeverték,
mikor a Fehérlovas a te nevedben
végigvágtatott földbeásott fejeinken.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Mindennapi kenyér

Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sujtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.

Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Ha tollat fogok: kenyeret szelek.
Kellek, tudom. Kellek nap-nap után,
Kellek, tudom. De nem vagyok hiú,
Lehet magára hiú a kenyér?

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Szepezdrozsda

Úton kövér porcsinok futása,
hamvaskák léniásan, lagymatag
szellők, nyári, kába délutánban
fű közt vérlángot izzó langy agyag.

Dió-, s kámfor illatú fiókok,
üvegcserép, kincses, süppedt halom
és a mennytartó fenyőknek árnya
késéles, mászhatlan ciklopfalon.

Lenn, szikrát zengő tenger víztükör,
világtúl derengő Lelle árnya.
Vackorfanyar, cirmos almát szülő
fácskán, lármás angyal pilleszárnya.

ciklop2

szozattovabbacikkhez

Devecseri Gábor: Nyár elé

Boldog, akinek mennyországa van.
Lám én is úgy várom már, hogy mikor
jön az arany nyár, várom boldogan,
mint esővizet a száraz bokor.

Várom, hogy hullámok között
heverve nézzem a kis szigetet,
mely feledve a sarat és ködöt,
zöld zsebkendővel felém integet.

Várom a reggelt, déli meleget
s hűvös estét, ha a folyón pihen.
És várom délután a tehenet,
a tárt kapun beballag szelíden.

Megszokhattam volna a villamos
csengőt s a motor berregő zaját,
hisz itt születtem, de a csillagos
estét várom s a csendes éjszakát.

szozattovabbacikkhez

Erdélyi József: Nyári dal

Zöld még a diófa, zöld a dió rajta,
elmegyek én innen, ha kedved úgy tartja.
Itthagylak én téged, derekán a nyárnak,
visszajövök, majd ha őszi szelek járnak.

Visszajövök, majd ha a rigó elnémul,
visszajövök hozzád, mikor a dió hull.
Mikor a dió hull a harmatos fűbe,
mikor a bánat száll a szerető szívbe.

Majd, ha zöld burkából feslik a diószem,
szíved is megnyílik számomra, úgy érezem,
s úgy borulsz vállamra egy szerelmes szóra,
mint diófalevél borul a dióra.

Erdélyi József: Pipacs

pipacsMindenfelé a meggyarolt határon
kalászba szökkent már az új kenyér,
zöldjében úgy lobog a pip virága
pirosan, mint a tűzlány, mint a vér.

Óh, mennyi lenne, ha nem irtanák,
nem üldözné magvát a földmíves!
Szebb lenne úgy: a bús fáradó,
nem szépséget, hanem hasznot keres.

Káros a szépség, ültön üldözi,
nyomja, szorítja el, ki a haszon.
Mégis kikél, követeli jogát
rikoltva színét minden tavaszon.

Rostálja évről-évre gondosan,
kenyérmagvát a szigorú igás,
parányi magból mégis nő buján,
s kicsattan, mint egy véres lázadás.

szozattovabbacikkhez

Komjáthy Aladár: Csalfa legény a nyár

Már vége, vége, vége,
elszállt a messzeségbe
a harsányfényű Nyár,
tüzet lehelő melle
a bőséggel betelle,
ki tudja merre jár?

Tán Afrikában lábal,
kalászos homlokával
s a szeme színarany,
izzik nyomán az élet,
felcsap diadalének,
csattan a nyári dal.

Már elfeledte régen,
melyik magyar vidéken
dalolt és aratott,
új táj és új szerelmek
lába elé hevernek,
ott gyűjt most asztagot.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Alkony Tihanyban

Homályodó Balatonban
fakópiros ég derengez.

Méla szelíd nyugalom van,
míg a szirtről elmerengesz,
feledve sok lélek-harcot,
s hogy előredőlsz a padon:
egymásba néz emberarcod
és a titkos nagy Balaton.

Méla szelíd csöndesség ül
körülötted és szívedben.

Futó fuvalom-emlékül
hajad fürtje csak ha lebben:
tengermélyek, ezredévek,
történelmek elmerülnek,
égbolt és tó egyberéved, –
nincs Idő, csak Örökünnep.

szozattovabbacikkhez

A tücsök meg a légy lakodalma

Magyar népköltés

Megunta már a tücsök:
Egyedül cirpelni –
Ölelgette a legyet,
El akarta venni.

– Elvennélek te kis légy,
Ha kicsi nem volnál,
– Hozzád mennék, te tücsök,
Ha görbe nem volnál.

Megolt a nagy egyesség,
Lagzit csaptak rája,
Olyan cécót, híre ment
Hetedhét országba.

Szecskó, darázs, szitakötő,
Száz barázda billegető,
Bőregér s több nemes czéhek,
Bölcs násznagyok és vőfélyek,
Tenger cincér, apró béka,
Voltak ott nagy parádéba,
Nyoszolyólány: rengő, ringó,
Karikázó száz pillangó,
Fürge násznép, ifjak, vének
Megjelentek, mint vendégek.

szozattovabbacikkhez

Mátyás és a török basa

Tolnai népmonda nyomán –

Úgy mondja a monda, hogy mikor Mátyás uralkodott, a törökkel nagy volt a vitatkozás meg a gyűlölködés.

    Az akkori királyok azon törekedtek, hogy mindegyiknek legyen táltos szolgája. Salamon királynak is volt, meg Mátyás királynak is volt: Toldi volt a neve. Az csak úgy hívta Mátyás királyt, hogy Matyi.

    Egyszer összevesztek valamin Mátyás királlyal, mert hát a táltos szolga is tartotta magát valakinek, hát Mátyás kő közé rakatta Toldit, úgyhogy csak egy kis szelelőlikat hagyott, amin lélegzett.

    Közben a török basa fölküldött Mátyás királynak három csikót, hogy írják le és küldjék el, melyik a legidősebb, melyik a középső, melyik a legkisebb.

    Hát nagy zsivaj volt a királyi udvaron.

    A király szakácsnéja szeretője volt Toldinak, azon a szelelőlikon étette.

    Amikor a zsivaj volt, akkor is vitte az ebédet Toldinak.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Ki lesz a győztes?

Ide ne jöjjön! Nem akarom! Úgyse fogok tanulni! Úgyse fogadok szót neki! És úgyse fogom szeretni. Azért se csak azért se! – tiltakozott. Sápadt kis arca kipirult a haragtól, szikrázott a szeme. Olyan csúnya volt.

    Hogyne, mikor ekkora méltatlanság esik rajta, Faragó Olgin, hogy nevelőnőt hoz melléje az édesapja nyárra, pedig ő nem akarja. Egyedül akar maradni. A maga ura, azaz a maga kisasszonya akar lenni. És jól van, csak hozzák ide azt az Idust, majd megmutatja ő, hogy nem fog itt maradni, mert nem fogja kibírni. Lesz rá gondja, hogy ne bírja ki.

    Igaz, hogy Idus voltaképpen az unokatestvére, akit még nem ismer. De már nagylány, az idén képesítőzött, és egész biztosan uralkodni akar majd fölötte. Apus ugyan másképp mesélte! Hogy vidám, kedves… játszani fognak és kirándulni. Mire való mégis az egész história? Hogy ne legyen olyan szabad és fesztelen az élet, mint eddig volt. Csak soha ne békült volna ki apussal Elemér bácsi, akkor a lánya se kerülne a házba. Idegent pedig nem hoznának, s ő megint egyedül lehetne Matild nénivel, aki semmit se tagad meg aranyos kedvencétől.

    Elérkezett a rettenetes nap. Apuka maga hajtott ki Idus elé az állomásra. Nemsokára jönniök kell. Őt persze itthon hagyták, pedig már ott az állomáson meg akarta mutatni, hogy csak azért se, csak azért se fogja szeretni.

szozattovabbacikkhez

Batta Péter: A csorda megugrik

    - Szép élet, igaz, jó élet a pásztorélet, de jócskán veszedelmes is… meséli Ferkó bácsi a sóséri gulyás. Jó addig, szép addig, amíg csendes idők járnak. Nincsenek viharok, nincsenek rosszakaratú emberek, akik bajt csinálnak másoknak, szántszándékkal. De mikor osztán…

    - A múltkor is, hogy megugrott a gulya, ki híjja, hogy ott nem hagytam a fogam a fogam fehérit…

    - Úgy történt, hogy estenden még szépen beporoszkáltunk a szárnyék felé. Meg is vacsoráztunk. A barom meg lefeküdt. Egykedvűen kaszálta az alsó álluk a felsőt. A fűgomolyagok egymásután szaladgáltak föl hosszú nyakukon a lapos fogaik alá. Utána nagyokat nyeltek. Kérődzöttek. Nyoma se volt viharnak, bajnak, bár mintha távoli villámlást láttam volna meg északnak az ég alján. Alkonyattájban. De gondoltam, majd csak elkerül bennünket.

    - Ezeket a zörgő rossz öreg csontjaimat eltettem hát holnapra. Bebújtam a bódémba. A bujtárom, a Jóska maradt soros a két kutyával. A Bundással meg a Tiszával.

    - Éjfelet se cincogták még a suhanó, cikázó bőregerek, sürget ám ki a bujtárom a bódéból, hogy aszongya: Gyűjjék hamar gazduram, vihar kerekedett…

szozattovabbacikkhez

Molter Károly: A gomb

A jó hazafi elsősorban lokálpatrióta. Ezt nem értette, ezt a gyakorlati igazságot. Fazekas öcsém, az óriástermetű helyettestanár itt a kollégiumban. A Nagy-Alföldről vetődött erre, azért is csúfolták döblöcösnek az idevalósiak, pedig a nagy nyugalmú ifjú aligha hízott sült tökön, inkább az uborkát szerette, amiből nyilvánvaló, hogy nagykőrösi származás. Apja hintósjárási végrehajtó volt, míg élt és csak halála után világlott ki, hogy fiára a kövérségnél s flegmánál egyebet nem testált. Hogy most idehívták ezt a hosszúléptű vállas gyerekembert, csak egy koffernyi holmival jött, egy köcsögkalappal, nyűtt zsakettel és amaz ősi képtelenséggel, hogy a bennszülöttekhez hasonuljon. Nem hallott a mimikri hasznáról, nem is gondolt arra, hogy ahol valaki boldogulni akar, ott minden érdekfonalat tűfokra kell venni, a szokásjogot tiszteletben tartani, be kell házasodni a brancsba, vagy éveken át kell házasság reményével kecsegtetni törzsfőnöki fehérnépeket. A városi tekintélyeket, intézményeket csak magasztalni illik, de mélységes megvetéssel kell beszélni vagy hallgatni más helyek jelentősebb dolgairól. Szóval, homlokán viselje az ember a fölírást: «a nagy világon e kívül nincsen számodra hely…»

szozattovabbacikkhez

Bartók Lajos: Midőn szerelmünk…

Midőn szerelmünk nyílni kezdett,
Boldogságunknak vége volt,
Nem a nap a mi csillagunk, de
A sápadt, gyászos fényű hold.

Az alkony látta első csókunk
Könnybe borult szemeivel
És mint a zápor sírt az éj rá,
Mely üdvünket temette el…

szerelem1

Lendvai István: Versek a szerelemről

    -Virágének-

Mindöröktől, úgy tudom,
húgom vagy te, kis húgom.

Hol is laktunk? tudja Ég,
de ismertelek mindég.

Egyszer megszöktem hazul,
s csak te vártál szótlanul,

vártál templom csöndesén,
nyári kertnek hűvösén,

Ősz esőjén, Tél haván,
s megviharzó éjszakán.

Nem riasztott semmi sem:
rút kalandom, rossz hírem,

hasztalan fordult feléd
torz tükör, hamis beszéd,

vártál, hogyha fájtam is,
ha szívedbe vájtam is,

s mikor benyitottam rád,
kezemre hajolt a szád.

szozattovabbacikkhez

Toldalaghy Pál: Szeretők verse

Megfújta halk fuvoláját
a hajnali szél s kiszaladtak
a fellegek könnyű ruhában
lengetve dús hajuk gazdag
fürtjeit, mint csoda zászlót
a lányarcú győztes elébe.
Dúlt fenyvesek zöld szuronyán
táncolt a nap puha fénye.

Hajnal volt s kék vizeken
hintázott lágyan a bárka
s úgy ébredtünk boldogan és
vígan, miként a bogárka,
kit pázsitok erdeje éltet,
a kis füvek zöld milliója.
Ringott a bárka s kiszállt
fészkéből a vad vízi-gólya.

szerelem4

szozattovabbacikkhez

Vachott Sándor: Esdeklés

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
Értéd-e angyal, mit jelent e szó?
Legyen hazugság minden, mit tudok,
Csak e szavad, csak ez legyen való!

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
Örökre hallám én a szent igét;
Hitem, reményim hozzá nőttenek,
Ha vesztenem kell, nincs számomra véd.

Midőn először mondád, hogy szeretsz,
szerelem3Éltemhez újabb éltet nyertem én:
Két életem van, mindkettő tiéd,
Ha halni kell, csak a halál enyém.

Légy hű szavadhoz, légy örökre hű!
Ifjad szerelmi vággyal esdekel,
Egy szó igazságán függ mindene –
Egy szó miatt, oh lány, ne vesszen el!

Vidor Marcell: Szerelem

Nékem a sors szerelmet adjon,
Szívemen égjen el az asszony,
Ha megcsapja a láng fuvalma,
Csókomtól váljék hervatagra.

Gyönyörben, kínban rámboruljon,
szerelem2Piros hajnalból éjbe hulljon,
De lelkéből ezerszer áldja,
Kiért ily gyors a hervadása.

Keservet vélem elviseljen,
Szédüljön sötét sziklaszirten,
S ha életét e kéz megtörte,
Szeressen akkor is örökre!

Szelestey László: Balatonon jár a hajó…

Balatonon jár a hajó,
A lány menyecskének való;
Szerelem az evezője,
Főkötő a kikötője.

Agyagfalvi Hegyi István: Tabáni öreg házak

Micsoda rokkant, vén viskók ezek!
Múlt századokból ittfelejtkezett
rongyos ruhájú, öreg koldusok…

Szennyes, dohos, kriptaszag mind ahány.
Hogy élhetnek még, már az is talány!
Undorral tőlük félrefordulok.

De elszégyellem magam hirtelen:
e sok vén ház csak kívül dísztelen,
ám sok szép, tiszta emlék él belül!

De nézzük csak a mostnőtt paloták
aranycirádás, csillogó sorát:
bennük a halál keze hegedül!

tabánutca

szozattovabbacikkhez

Gárdonyi Géza: Dankó nagyságos úr

Nagyságos úr is volt egyszer Dankó.
Kiállítás előtt való nyáron történt meg vele, mikor egyszer Feszty Árpád levitte egynehány barátját az ő komárommegyei paradicsomába.
Ahogy visszatér a társaság, meglehetősen álmosan hazafelé a Feszty kis gőzhajóján, integet ám a Vágparton egy pap, hogy álljon meg a hajó.
Fesztynek jó barátja volt a pap, benedekrendi professzor. Mint afféle művelt ember, mingyárt beletalálja magát a társaságba s iparkodik valamennyivel megismerkedni. Dankóhoz is odafordul egyszer és azt mondja neki:
- Nagyságod se volt még erre, úgy-e?
Dankó szeméből egyszerre kiröppent az álom. A lehető legbarátságosabb hangon felelte:
- Még nem, de érzem, hogy hátralevő életemet itt fogom eltölteni.
- Annak nagyon fogunk örvendeni, nagyságos uram, - felelte a pap.
Éshát vidéki szokás szerint még valami háromszor megnagyságolta Dankó Pistát.
Mikor kiköt a hajó, a pap hátramaradt Fesztyvel, hogy a hajót illető rendelkezéseknél segítsen. Dankó azt mondja az előre haladó társaságban:
- Látjátok, micsoda derék papok vannak itt Komáromban!
Alig hogy a pap is közéjük ér, Dankó mingyárt melléje szegődik és hallgatja, hogy a hajó fűtője három üveg bort elemelt.
- Mingyárt láttam én, - mondja a papnak, - hogy nem rendes ember. Olyan rafanérozott pofája van, hogy csak rá kell nézni.
A pap rápillant Dankóra és azt feleli:
- Hát bizony az ez tekintetes uram.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István költő, publicista, újságíró

Lendvai IstvánA költő és publicista Lendvai [eredetileg: Lehner] István Budapesten született, 1888. július 5-én sváb kiskereskedő-családban. Középiskoláit Székesfehérváron végezte. A kalocsai érseki tanítóképző elvégzése után nevelő egy nógrádi nemesi családnál, majd hírlapíró Szegeden és Budapesten. Első versei a Nyugat-ban, majd az Élet-ben jelentek meg. 1913 végétől a Milotay István vezette Új Nemzedék munkatársa. A lap Pardon című rovatát együtt szerkesztette és írta Bangha Bélával, Kállay Miklóssal és Kosztolányi Dezsővel, majd 1918-ban az Ébredő Magyarok Egyesületének,[ÉME] majd 1919 márciusában a Területvédő Ligának[TEVÉL] egyik alapítója. 1919 márciusában egy Új Nemzedékben közölt cikkben [Haza és emberiség] ideológiai alapon megtámadta Babits Mihályt, majd 1919. augusztus 14. és 1919. november 24. között a Haller István vezette propagandaminisztériumban dolgozott. 1919-ben csatlakozott a Szabó Dezső alapította Magyar Írók Nemzeti Szövetségéhez, 1922-ben Cegléden nemzeti-magyar-fajvédő programmal választották meg országgyűlési képviselővé.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Áldás, Az elátkozott költő, Hála a mosolyokért, Könyörgés, Útravaló

Lendvai István:

Áldás

- Egy magyar ciklusból-

 
Mikor a Harc kegyetlen, égő lélegzete elállt
és hajnal szürkült a mocsarak fölött, amerre dúlt a vész,
és keletről csöndesen fölétek hajolt a nap, szomorú szanitéc,

és arcotok sorra megcsókolta: láttál-e idegen két kezet,
mely szívedre kutatta, vigyázta, betelt-e végzeted,
és szelíden fölemelt? Láttál-e idegen két kezet és csapzott, komor szakállt?

Levettem szádról az áldást, mely fekete vérrel odafagyott.
Kiengedem: röpüljön, szívedben ottrekedt gyönyörű madár!
Megáldom helyette3d, lett légyen úri fiú vagy olajosképű tatár.

Mert egy nyarat ittatok, boldog szemmel, amíg szebb volt az ég.
Mögötte is anya sírt és szerette otthoni vidék,
és barna jegyesén borongott ő is, míg szelíden fölemelt, néma halott.

szozattovabbacikkhez

Dr. Tötösy Ernő: Balaton

A Badacsony táján
kérkedő szivárvány,
a kékvizű tóban szürke víz borong,
szellő szárnya lebben
baljós szürkületben,
nem csillog az égen arany napkorong.

Komoran, sötéten
vágtatnak az égen
torz felhőhuszárok szellőlovakon
és a vihart várva
száll sirály, madárka,
… de te hallgatsz büszkén, öreg Balaton.

Erdélyi József: Rapszódia

Nyár
-Részletek-

Nem hótól már, hanem virágtól
fehérek az útszéli fák,
futó kocsink szelétől bókol,
köszöntget a cseresznyeág.
Áll a fasor, mint mennyegzőre-
öltözött szűz leánysereg.
Mit is susog? Egyszerre tán, hogy
Isten hozott! Isten veled!

Csapodár fecske, csakhogy itt vagy!
Nem kérdezem: a télen át
hol voltál. Csakhogy visszajöttél!
Ürül szemem, hogy újra lát.
Őt se vallatnám, hogyha visszajönne:
hol járt. Könnyezne két szemem,
örömömben, hogy újra látom. –
Ilyen bolond a szerelem.

szozattovabbacikkhez

Kiss Jenő: Kánikula

I.
Harangszóval kondul a hőség,
a napsugár merőleges,
az ingujjra vetkőzött mámor
szívemben árnyékot keres.

A kutak gémje mozdulatlan,
a kígyózó ösvény megáll,
nehéz vízgyöngyökért nyúlik
a vályúban a békanyál.

A réten margaréta tiszta
tányérán virágport kínál
és az átlátszó pillanatban
a mart szederbokrainál

II.
menyecske szoptat, arany melle
úgy fogy, mint a holdkaréj,
a lábánál az ura horkol,
az álma kút, annyira mély.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Nyári dal

Fényes égen aranyhordó,
most iszunk az aranyborból,
égi hordó, égi bor, –
fusson, akit gond tipor,
hűs sötétbe, hűs verembe,
megdidergő cinterembe:
élő bátraké az élet,
Isten borral, tűzzel éget,
s mi gondunk a holt a szén
Nyár borán és Nyár tüzén?

Majd elégünk halott szénné,
majd elaggunk síri vénné,
törpe is, meg óriás, –
egyszer minket is kiás
új korok ravasz tudósa,
holt világok vissza-jósa,
de halál nem úri gond ám,
rút az élet, félőn, csonkán,
embert Isten égni küld,
némuljon, aki kihűlt.

szozattovabbacikkhez

Reichard Piroska: Nyári éj

Álomszerű fényét hinti a hold – –
varázslatos csöndbe merült a berek,
a kósza szél is álomra hajolt,
fű szála se ing, levél se remeg,
mozdulatlanul állnak a fák – – –

Most minden küzdés, élet elpihent,
most meghalt az öröm és a bánat,
csak illat van és hő, holdfény és csend
és mozdulatlan nagy néma árnyak
s szikrázó csillaggal hintve az ég – –

Állok az álmodó nagy fák alatt
nehéz csöndű, kábító éjszakában
s elhagy minden emberi gondolat,
úgy érzem: gyökeret ver a lábam
s a fák sejtelmes álmát álmodom – –

Bekő Ambrus

Magyar népköltés

«Édes anyám be sokat kért a jóra,
Hogy ne menjek este későn sehova,
Nem hallgattam édes anyám szavára,
Bejutottam kecskeméti fogházba.

Jaj Istenem, jaj be nagyot vétettem,
Egy leányért Bakos urat megöltem;
Cserkó Julis nem sirass már engemet,
Húsz esztendő majd megaláz tégedet.»

Kecskeméten a nagy utca de porzik,
Szegény Bekő Ambrust azon kísérik,
Bekő Ambrus gondolkozik magában,
Már Nagy-Köröst itt kell hagyni híjában.

Bakos urat viszik a temetőbe,
Bekő Ambrust kísérik a tömlöcbe,
Kilenc fontos vasat tettek lábára,
Húsz esztendőt írtak fel a számára.

Kecskeméti város háza kőből van,
Bekő Ambrus a lakaton belől van,
Megzördíti a jobb lábon a vasat,
Cserkó Julis gyönge szíve meghasad.

Kecskeméti város háza de sárga,
Abba van a Bekő Ambrus bezárva,
Cserkó Julis írt neki egy levelet:
«Kedves rózsám, ne felejts el engemet!»

Cserkó Julist három hadnagy kíséri,
Édes anyja szomorúan azt nézi.
«Ne nézd, anyám, az én bús életemet,
Mind tetőled tanultam én ezeket.»

In: Endrődi Sándor; Magyar népballadák

népimot

Mátyás, a világ királya

– Délszláv népmonda nyomán –

Vitézül harcolt Mátyás király kicsiny seregével, de tenger sok volt az ellenség: ha egyet levágtak, tíz állott helyébe.
Végül a kicsiny sereget visszaszorítottál, Mátyásnak már csak annyi katonája maradt, hogy egy nagy hársfa árnyékában mindnyájan elfértek.
De az ellenség is sok katonát vesztett, és annyira félt Mátyás vitézeitől, hogy nem mert támadni.
Mátyás pedig kicsiny csapatával a Budai-hegyhez vonult, ott keresett menedéket.
A Budai-hegy egyszerre megnyílt a kis csapat előtt: Mátyás bevonult a hegy üregébe.
Azóta egy kőasztal mellett alszik ott lenn, a hegy belsejében.
Egy aranytallér van előtte az asztalon, a tallér köré nő a szakálla, amely már erősen megszürkült.
Amikor a király szakálla a tallért háromszor körüléri, újra felébred, felébrednek a vitézei is. Együtt visszamennek a rétre, ahol a nagy hársfa áll. Az a hársfa rég kiszáradt, de amikor Mátyás király odaér, újra kizöldül.
Azon a réten már várják a királyt az összes császárok, az össze királyok minden seregükkel együtt. Azért várják, hogy megválasszák: attól fogva a világ összes népeinek egy királya lesz, Mátyás király, és az egész földön egy hit fog uralkodni…

matyaskiraly

Herczeg Ferenc: Gyöngyöm

    Ezt a mesét, amelyet most el fogok nektek mondani, nem én eszeltem ki, hanem magam is úgy hallottam más valakitől, még kisfiú koromban.
    Hogy az, aki nekem sok esztendővel ezelőtt elmesélte, könyvből olvasta-e, vagy talán maga is az édesanyjától hallotta, azt már nem tudom.
    Igen sokáig az emlékező fiókomban tartogattam Gyöngyöm kisasszony meséjét, mint valami régi családi csecsebecsét. Megtörtént, hogy évekig nem is törődtem vele, sőt el is felejtettem, hogy megvan, de azután megint csak elő kellett keresnem valamelyik kíváncsi gyermek kedvéért.
    Ilyenkor megtörülgettem, kifényesítettem, újra aranyoztam és ha hiányzott belőle egy-egy kövecske, azt magaméból próbáltam pótolni. Ma, midőn végleg átadom nektek, már azt se tudom, hogy mennyi benne az ősi mese-igazság és mennyi az én hozzátoldásom.

    I.

    A Kárpátokban van egy nagy erdő, olyan nagy, hogy soha még senki nem látta a túlsó szélét.

    A rengeteg hűvös homályában hatalmas titokzatos szellem tanyázik. A szellem nevét nem tudja senki. Annyit tudnak róla, hogy asszony. És inkább sejtik, mint tudják, hogy a láthatatlan nagyasszony lénye telve van nemes és szomorú jósággal és hogy titokzatos és végzetes erők birtokában van, amelyekre nem jó gondolni sem. Soha sem mutatja magát az emberek előtt, de azért ott van mindenütt az erdőben. Minden virág és bogyó egy-egy szem, amellyel ő lát, minden falevél egy-egy fül, amellyel ő hall. Az emberek suttogó hangon beszélnek róla és az Erdő Anyjának nevezik.

    A nagyerdő tisztásán volt egy márványvár, abban királyleány lakott. Gyöngyöm kisasszony volt a neve. Nem is tudom, mért adták neki ezt a különös nevet. Talán azért, mert semmit sem szeretett annyira, mint az igazgyöngyöt. Vagy azért, mert maga oly fehér, fényes, szelíd és hideg volt, mint a gyöngy.

    Édesapja, az öreg király, csak két dolgot szeretett a világon, a fehér Gyöngyöm leányát meg az aranysárga tokaji bort. A bortól mindig elszomorodott, mert ivás közben eszébe jutott saját daliás ifjúkora, amikor még külső országokban hadakozott. Ha azonban rátekintett a leányára, akkor mindjárt megjött a kedve és megbékült vénségével is.

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Hideg szél fúj

I.

Az első ősz akkor, hideg is volt már. Az ország valamelyik ismeretlen zugából hirtelen csak útnak kerekedett egy új nóta, különös dallamú, nem volt benne szó rézágyúról, se nyergelésről s mégis ez maradt meg legszebb és legszomorúbb háborús nótánknak. Ősz volt már s az alföldi tanáyk körül és a búskomoly Felvidéken széltében dalolták:

Hideg szél fúj, édesanyám
Adja ki a kendőm,
Még ma este fölkeresem
A régi szeretőm…

Erkkor történt, hogy a kis Bóné Marcsa az állomásra kísérte a vőlegényét. Nem egymagában ment ki, mert vele volt az édesanyja, a bátyja s vele voltak a vőlegénye szülei is. Éjjel volt, hideg szél fújt és ők néhányan közömbös dolgokról beszélgettek. A peron lámpásai lobogva sisteregtek, vonat vonatot kergetett és ahogy visszavonhatatlanul közeledett az utolsó perc, Marcsa egyre többször vonta félre a vőlegényét:

- Ugy-e, írni fogsz, Lacika…

- Írni fogok, kedves.

- És nagyon vigyázz magadra, mert tudod… – és itt már oldalt nézett.

- Vigyázni fogok, hogyne, – tréfálkozott a főhadnagy s megcirógatta a Marcsa állát. – De aztán okos lánynak kell lenni ezután is.

- Hiszen okos vagyok én, csak…

szozattovabbacikkhez

N. Jaczkó Olga: Elhagyott asszonyok

    I.

    - Ezeket fölösleges magammal vinni, – mondta a férfi, – legyen szíves, csináljon velük valamit; a ruhákat ajándékozza le, az apróságokat dobja a tűzbe.

    Dehogy is ajándékozott vagy égetett el valamit!

    Neki egyetlen és drága kincsnek maradt a költözködő férfi fölösleges lomja, elcsomagolva mindennek jutott hely a szerkényeiben. Rojtos nyakkendő, félpár kesztyűk, papírok, üres dobozok. Mikor elrejtegette őket, akkor maradt csak igazán üres a szoba, üresen maradt az egész világ. Ott álltak a bútorok, mint a zordon hegyek, a mennyezet mezeje, bár ugyanaz maradt, mint azelőtt, most mégis sötét volt és üres. Mert hiányoztak a férfi apró, meghitt eszközei… mintha hiányoznának az erdőből a virágok és a madárfészkek.

    Az asszony borzadozott.

    - Ilyen lesz a világ a végítélet előtt, mikor lehullanak a csillagok és a hold, hűlni kezd a nap, meghal az élet, csak kopár szirtek maradnak és a tenger árja!

    Kopár szirtet érzett maga alatt és a kétségbeesés tengerének árját.

    Ó, boldog volt eddig, a férfi szerelmébe, mint a tojás héjába zárva! Most erőszakosan rároppantottak hajlékára, a folyosóról berikácsolt az ura:

    - Magda, adjon már valami vastag papírt, had írjam meg a hirdetőcédulát.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf