Gulyás Pál: Babits Mihálynak

       -Debreceni látogatása emlékére-

A fák hideg feje némán lehajlott,
és üresen sóhajt a légen át…
Ilyenkor jössz közénk, bús fényű dalnak,

midőn az évszak lágy lombot nem ád,
mely elringatná lankadó szívedben
a gondolat kétélű pallosát!

Emlékszem még, mily dermesztő hidegben
láttalak legutóbb: egy óriási
sírkert volt Magyarország, s a kietlen

fojtó ködön át nem tudtunk kiáltani,
az ágyúk torka szívünknek meredt, –
inkább szerettük volna a halált mi.

Ekkor láttam meg két komoly szemed:
alkony volt, zord emberiség-lementek,
melynek úgy álltál romjai felett,

mint a Pokol égő bástyáin Dante.

Gyökössy Endre: Vidám napok

Emlékszel, anyám, ugy-e, mondtam:
Nem veszünk el az örök gondban,
Lesz még fehér s puha kenyerünk!
Száll még sugár kis házikónkba,
Nem ül minden felhő a homlokodra,
Haj! mi is boldogok leszünk!

Hol a szegény csak csetlik, botlik:
Utunk nem lesz göröngyös holtig,
Tövis nem tépi mindig a ruhánk.
Házunkat a baj, gond megunja,
Találunk mi is gyepes gyalogútra,
Hol vadvirág tekint reánk!

Nem vergődünk már annyi bajban,
Nem sírunk már annyit, mint hajdan,
Még vidám, tréfás dalba is kapunk.
Esztendők óta várjuk, lessük,
Hogy a gondunkat eltemessük –
Itt van már első víg napunk!

Petőfi Sándor: Vachott Sándorhoz

petofiSzent a költő lantja,
A föld működését
Csillagtáborából
Vérszemekkel néző
Isten adománya;
Ő beszél a rezgő
Húrok énekében,
Majd vigasztalólag,
Majd pedig fenyítve,
Mint a nép erénye
Elvetett magvából
Vagy konkolyt arat, vagy
Tántorodva törekvés
Tiszta ösvényéről
A lealjasulás
Iszapos gödrébe.
Szent a költő lantja,
És nekem nagyon fájt
Látnom, hogy van olyan,
És hogy nem kevés van,
Aki e szentséghez
Nem fél vakmerően
Nyúlni szennyes ujjal,

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Elmégy

          -Áprily Lajosnak-

Elmégy…
Kis őr-domboktól roppant ormokig
Erdélyben körbefut a döbbenet:
Nem ember megy, – hegy-bajtárs távozik.

Ha te elmégy, emberszó ne zavarja
A hegyek óriási kardalát.
A tetők, „többet száznál és ezernél”
E kurta, bús, utolsó nyáron át
Összegyűjtik szurdukba, szakadékba
Kötészeted minden motívumát.
Úgy készülnek a búcsú-riadóra,
Úgy tanulják a nagy szimfóniát.
Ha Te elmégy, emberszó ne zavarja
A hegyek óriási kardalát.

Ha Te elmégy, ember ne búcsúztasson,
Búcsúztassanak Téged a hegyek.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Bolyongom a kerek erdőt

Bolyongom a kerek erdőt,
Ahol ott oly régen jártam,
Fürösztgetem a lelkemet
A rám hulló illatárban.

Csöndes minden. Sugár reszket
Fűszálon meg falevélen;
Ím, egyszerre csodás hang kél:
Dal zendül az erdőmélyen…

Ezüst-hárfát penget lágyan
Édes emlék tündérujja:
Ami varázs van a múltban,
Mintha most mind rám borulna.

Tűnt időkbül, szebb napokbul
Fény sugárzik a szívemre:
Emlékszel-e? Valamikor
Nem egyedül jártál erre!

szozattovabbacikkhez

Szász Károly: Katona József

      Emlékszobra leleplezésére

Nem ez, nem ez lesz néki szobra,
Mit ércbül önte a művész,
Min a koszorú lenge fodra
Egy őszt ha ér, azzal kivész;
A lombot szél letépi róla,
S sivány homok mit rája hord,
S havas eső, mintegy gúnyolva
Csapdossa majd szegény szobort!

Így tán megáll egy századévig,
Ha megkíméli harc s vihar,
Ha hű kezek őrizve védik,
De míg dacolhat az idővel,
Előbb-utóbb roskadva dől el,
Hol őrizői porladnak.

szozattovabbacikkhez

Walter Gyula: Erdélyi lantos énekel Imre herceg szobránál

Most énekelem az erőt,
szent erejét a fehérségnek,
amely nem ismer temetőt:
maga a múlhatatlan élet.
Erőt, mely csupa glória
és diadal ás fény és szépség…
Öröm hát leomolni ma
és kidalolni ezt a békét.

Békét dalolni. Zengeni
az ég időtlen dicsőségét,
mert ez a béke isteni
és ragyogó és csupa mélység.
Mert ez a béke tiszta hit!
Maga a hit, az ősi, szűzi,
mely a mindenség titkait
aranyfényével átgyűrűzi.

szozattovabbacikkhez

Dutka Ákos: Őszi verőfény

A sarjú rét friss-pompás zöldje villog
Mint smaragdszín selymű drága kendő,
Messze mögötte, mintha lángban állna,
Rozsdaszín orommal ég az erdő.

A dűlő-út rőtsárga csíkja mentén
Kék ruhájú lány korsót cipelve
Jön… Megáll… s az izzadt kék ruháján
Áttüzel két kemény, barna melle.

Hajának izzó, sárga szőkeségén
Peregve hull a részeg nap sugára, –
S arany fátyolt sző napsütött nyakára.

A dombok hajlott barna venyigéjén
Most érik a lángborok gerezdje…
S hordót kongatnak már a bő szüretre.

Jankovich Ferenc: Őszi ég alatt

Tűnnek az álmok, sápad a nap,
reszket a völgyek kéke,
hűlnek a fészkek, a dombok alatt
meghördül a szél s tompán elakad, –
őszikép1lázas a dombok képe.

Az éji csatán halálra gyötört
rózsáid földre hullnak,
a tölgyerdők pozsgás színe tört,
marcona felhők szűkítik a kört,
fejed fölé tolulnak.

S mint hangtalan rianó juhnyáj
félénk összebúvása,
úgy az összebútt lombú táj
megdermed és arcába váj
sötét rémlátomása…

szozattovabbacikkhez

Képes Géza: Novemberi éj

Pengenek a hideg őszi esőben
kövek, tetők, fák és vascsövek.
Felmerül tapogatva a lélek, beléhasít az élet:
fázós zajokból keserű dalt szövöget.

Minden kopog, döng csobog, zörög és cseng,
hallom, szakad le a víz a csatornán.
A didergető, füstszínű éjbe kinézek,
mintha csak a halált szimatolnám.

Lesem: nem jönnek-e még a fegyveresek,
kiket a hatalom tesz könyörtelenekké –
Emberiség! Gyalázat a neved!
Szomorú az én lelkem mindörökké.

1956. november 10.
Oly sok viszály után, 1989.

Sinka István: Szállnak a vadlibák

                        Erdélyi Józsefnek

Bocskoros, rongyos nagyapám,
hogy nem szólhatott a világnak,
elsírta hát panaszait
az égbeszálló vadlibáknak.

Ősz volt talán s hold fürdette
rőt haján a puszta csendjén,
míg a libák messzi, magosan
úsztak a csillagos estén.

Ő csak állott… haján a fény,
bocskorán meg csillant a por
s körötte a csorda álmát
ringatta halkan az akol.

S panaszkodott… szakállas álla
szinte lángolt a hold fényén,
ahogy állt az akol előtt
ezeréves sorsa mélyén.

szozattovabbacikkhez

Takáts Gyula: A remény színével

Talán ki is égett az orgona
és füvem a két oszlop előtt,
mint sárga pergament időt,
idézi rokonát, a legelőt.

A zöldet!… De tüzet köp az ősz.
Versenyre kel a nyárral.
Levéltelen csak rügyet tart
az ág s elvétve szól madárdal.

Töppedt szőlőt vág a szedő.
Szedik is gyorsan… Nyúzzák a hegyet.
Bicskáktól villog a hegyi határ
a vérszín levelek felett.

Barbár öröm… A bárány nyúzva,
akár az ember becsülete!
Ügyész szöveg, vallató paprika,
s ragad a fakanál nyele.

Kavarja kondérunk az ősz
a kifagyott fügék között…
Jég, parázs és rá még az ember,
A remény színével sehol a zöld?!

Csurka István: Modern szüreti ima

Ki ez az asszony?

Évek óta a hátam mögött áll, és követ útjaimon. Görcsösen erőlködöm néha, hogy magam elé képzeljem, mint a többi nőt, vagy legalábbis magam mellé, mint a lányokat, de nem hagyja. Reggel rakott és estére megszelídült búboskemence melege bizonyosság. Ez a nő vesz körül engem, mint mást a bunda, ebben az oltalmazó köráramlásban merészelek hideg, zimankós időben is szélesre kitárt Petőfi-gallért a nyakamra álmodni. Ez az asszony bizonyosan idősebb nálam, mert ifjú vagyok előtte, ifjú, merész, lázadó és sérthetetlen.

Ki ez az asszony?

Az egész lénye dióbarna. A tekintete, amit a tarkómon érzek, súlytalan. A tekintete maga a megbocsátás. Megsemmisülök és feltámadok ebben a megbocsátásban. Bús, rideg, dacos, irányíthatatlan férfiéletem ez a megbocsátás irányítja. Elkötelez és az örök hűség sóhajos vágyával tölti meg a szívemet. Hű én már csak hozzá lehetek.

Néha egészen közelér. Melle halma a hátamra dűl, finom illeszkedésű, laza nőkarjával átfon, tenyerét orcáimon, halántékomon előrecsúsztatja és – ó, mi gyönyör! – befogja szemem. Vak vagyok ekkor és mégis mindent látok.

szozattovabbacikkhez

Árpádfia Levente: Máté Káté III. rész

Jézus meggyógyítja a megszállott némát (Mt 9, 32-34)
 
Megszólalt a néma!
Ez volt ám a téma
Keresték ezért a dolog okát.
Ámultak hiszen nem
Láttak testközelben
Egész Izráelben ilyen csodát.
 
Az aratnivaló sok, a munkás kevés (Mt 9, 35-37)
 
Aratás Ura!
Küldj munkást oda,
Hol Pásztorod juha
Áldozza föl a  
Bűneit!

Jézus kiküldi tizenkét tanítványát (Mt 10, 1-42)
 
Péter, András, (Mt 10, 1-4)
Jakab, János,
Fülöp, Tamás,
Máté a vámos
Simon, Júdás,
Taddeus,
Bertalan,
és Iacobus* 

szozattovabbacikkhez

Kendi molnár lánya

Magyar népköltés

A kis-kendi faluvégen malom van,
A malomban víg muzsika, zene van:
Kendi molnár Julis lánya
A menyasszonytáncot járja.
Táncoltatják kendi molnár lányát:
Juliskát.

A kis-kendi faluvégen malom van,
Az udvaron kiterítve halott van.
A koporsó fedelére
Ráborul a falu népe.
Úgy siratják kendi molnár lányát:
Juliskát.

népballada

Tatár világ Magyarországon

Thuróczy Tatárjárás– Rogerius püspök krónikája nyomán –

A tatárok először feldúlták és kirabolták az országot, aztán visszacsalogatták a menekülteket a falvakba, és megkezdődött a tatár világ.
Minden falunka volt egy tatár királya, mindenben az parancsolt. A falusiak együtt dolgoztak, s amikor az aratás ideje eljött, közösen aratták le a termést.
A bírói hivatalt a kenézek látták el. A királynak is, a kenéznek is sok-sok ajándékot kellett adni: különösen a lovat, a barmot és a fegyvert fogadták szívesen.
A falusiak békességben éltek, vásárba jártak, dolgoztak – megszokták a tatár igát.
Egyszer aztán az összes kenézek megparancsolták, hogy a falvakból minden ember, asszony és gyermek a színük előtt ajándékokkal megjelenjen. Ettől a parancstól sokan megijedtek, és ismét visszamenekültek az erdőkbe. De legtöbben teljesítették a tatárok parancsát. Ezektől az ajándékot átvették, aztán egy hatalmas völgybe vezették őket, ott rútul meztelenre vetkőztették, és valamennyit meggyilkolták.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Gergely kicsinyek és nagyok között

Az édesanya még ott állt kisfia kedves fája mellett, karján édes, érett körtékkel tele kosárka, amikor vidáman beköszönt az utcáról egy arra menő, mosolygó, szőke gyerek. – „Varga Feri!” – emlékezett az édesanya, s eszébe jutott az a tavalyi októberi nap, amikor Varga Ferit megismerte.

    Akkor nem volt a gyerek ilyen vidám. Vörösre sírta a szemét, abbahagyta, megint rákezdte. S Gergő nem győzte vigasztalni:

    - Ne búsulj, Ferikém! Meglesz, előkerül!

    Feri elvesztette az édesanyja kis kosarát. Egészen új volt, születésnapi ajándék. Gergő nem tudta megvigasztalni az utcán, ahol találkoztak, hazavitte hát magával.

    - Hátha tud anyukám valami tanácsot! – Nagyon a szívére vette Feri bánatát. Egyszerre csak megszólalt:

    - Ferikém, ha te erősen tudnál hinni, buzgón tudnád kérni, az Úr Jézus egészen biztosan segítene.

    Feri azt felelte, hogy ő hisz.

    - Akkor mindnyájan imádkozunk, hogy találd meg a kis kosarat – döntött Gergely.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: Madarak rokona

I.

Gondosan fésült szép haja, élénk nagy szeme és izgulékony orrlikai voltak Neptunnak. Kecsesen lépkedett vékony bokáival, s ha jókedve volt, gyönyörű fehér fogsorát vidáman mutogatta. Ilyennek láttam már otthon is, amikor a kapitány úr éppen ráült a hátára.

    Az országutak, nyári mezők heve már hat napig tikkasztott. A forró por belepte selymes szőrzetét és érzékeny orrlikait. Az ágyúk vonulása a halántékunkon dübörgött, s a nyeldeklőnk kétségbeesetten dolgozott, mint az üres garattal járó malom.

    Hajnalban és délelőtt, míg az éjtszaka hűs párái fel nem szálltak, a forró kék ég magasságaiba, amíg nedveinek csillogó gyöngyei el nem olvadtak a füveken, még csak tartott valahogy az emberek becsülete. Hanem déltől estig a hadigyakorlat egyre kétségbeesettebben hasonlított a test és lélek kimerülésére szolgált igazi harchoz. Pókos Bertalan tüzért megszúrta a nap egyik hegye, s már a korty hideg teát is kiengedte a száján kétfelől.

szozattovabbacikkhez

Lippay Lajos: Buddha papjainál

Távolkeleti utazásom legszenzációsabb élményei a buddhistákhoz fűződnek, de lelkileg is igen mély hatást gyakoroltak rám Kelet hindu, párszi, taoista, konfucionista követői között. Majd minden vallásban talál az utazó valamit, ami azután szimbólumává lesz az illető vallásnak. Így találtam meg Jeruzsálemben a Siránkozások falánál a szidóság szimbólumát, a szent sziklát a mohamedánok Omár-mecsetében, a párszik Hallgatás-tornyát Bombayben, a hindu vallás szent tehenét, mint a lélekvándorlás szimbólumát, a taoista vallás szörnyű bálványisteneit, amelyek e vallás ridegségét szimbolizálják. A buddhizmusban leginkább papsága kapja meg az ember figyelmét.

    Buddhista papokkal találkoztam Ceylon-szigetétől kezdve utazásom majd összes állomásain és mindenütt találtam valami újat, ami a vallásukat és szerzetesi életüket illeti. A tapasztalatok alapján már teljes képet kaptam a buddhista boncok életéről, gondolkodásáról és helyzetéről Távol-Keleten.

szozattovabbacikkhez

Abonyi Andor: A férfi szíve

A férfi szíve drága gyöngy,
szent érzések finom korállja. –
Ha vérzik is, senki sem látja.

A férfi szíve: vert arany,
becsület, s nem szeszély a fénye.
S odadobjuk egy lány elébe.

A férfi szíve: drága kő,
ragyogó türkiz, tűz-opál. –
Boldog a nő, ki rátalál.

Csuka Zoltán: Bontakozó leány

szerelemkép1csukaA mi arcunk már egyre keményebb,
szájunk dacosabb s körötte mélyülnek az árkok.
Szemünk mögött kormos víziók égnek
s kéksége sötétül,
idegeinkben mélyebb dalokat hárfázik az élet
s szemünk körül minden reggel pókhálósabbak a ráncok.

szozattovabbacikkhez

Csukássi József: Románc

Aranyhajú király kisasszony,
Azt álmodá: immár menyasszony;
Kiért titkon oly rég epedett,
Szerenádos dalnok neje lett.

Reggel, hogy lenéz az ablakon.
Cifra népség sürg az udvaron;
Vén király jött kérni a kezét,
Hozzá megy-e, meg se kérdezék.

Oltár előtt fényes nászsereg,
Az orgona tompán kesereg,
Fölsírnak a templom falai,
Összezúzta lantját valaki.

szerelemkép2csukássy

Kisjókai Erzsébet: Békémet megzavartad

Tollam alszik lankadatlan, csendben
az asztalon nyugvó kezemben.
Körülöttem nem mozdul semmi,
órám ketyeg csak. Így pihenni,
álmodozni de jó, de szép.
Száz jele van itt szerteszét
az életnek: könyv, s otthagyott
piros papucsom kacag ott
a sarokban. Fehér tányérkán
két alma csábítóan néz rám.
A gyerekszobaajtó nyitva,
szívemet most is felvidítva
hívogat. Jó egyedül lenni.
Nem juttat az eszembe semmi.              

szozattovabbacikkhez

Vészi József: Szeress, szeretlek

szerelemkép3vészi»Fekete két nap izzó parázsa,
Jövet ragyogj!
Lelkemen átfut lelked varázsa,
Rabod vagyok!
Te vagy a legszebb rózsa, virága
A napkeletnek,
Te vagy éjimnek bülbül madárja…
Szeress, szeretlek!«

Nyílik az ablak, oszlik a fátyol;
»»Ne, ne kívánd!
Óvj meg az őrök durva szavától
Egy árva lányt
Vén pasa karján téged imádlak,
Ó szép eretnek!
Hallom a szélben hangját danádnak…
Szeress, szeretlek!««

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Wagner; Parsifal

Zene titánja: dörgő forradalmár,
Hallottam trombitáid vad tusáját:
A Rajna húzta csillogó uszályát.
A mélyben énekelt a walkür
S halk űr
Remegve leste Siegfried szörnyű harcát.
És könny takarta az erénynek arcát,
Mikor meglátta roppant hősöd estét.
Az istenek ijedve lesték
Amint felzeng komor gyászindulója
S a harsány trombiták fúvója
Lángot dobott a hegytetőre
S pogány varázsok őre:
Wotánnak vára porig égett.
Az isteneknek alkonyában
Döbbenve ittam félelmes zenédet.

szozattovabbacikkhez

Antal Iván: Huszárcsárdás

huszárcsárdás

szozattovabbacikkhez

Farkas Imre: Pest

Kietlen puszta Dunapart.
Öreg polgáron kopott gérokk.
A Hatvani nagy-kapun át
Most vonulnak a svalizsérok.

Szüret van. Kongnak a hordók.
Hangos a szín, a pincegádor.
A Palatinus épp’ lenéz
Az aranyrácsos ablakából.

A sorompó már leeresztve.
A Gellért ormán őszi színek.
Egy pityókás Bürger dúdol
Valami régi Wander-liedet.

Este. Itt-ott pislog a mécs.
Vén Budavár álmodva hallgat.
És a Pilvax-ban borzas ifjak
Egymásnak verseket szavalnak…

Lampérth Géza, az Országgyűlési Könyvtár könyvtári őre, író, költő

lampérthA XX. század eleje magyar irodalmának szorgos eminenciása volt Lampérth Géza. Az első világháborúban „Signum Laudis” kitüntetést kapott író így mutatta be magát egy irodalmi teadélutánon: „1873. október 23-án születtem. Veszprém vármegyének balatoni s már Zalával határos 'részén, a Balaton felett és a Bakony alatt, a Tihany és Badacsony között húzódó fennsíkon van szülőfalum: Mencshely. Eredetét Szent István királyig viszi a monda és hagyomány. Ezek szerint: Kupa vezér pogány magyar harcosai elől oda menekült légyen Gizella királyné, az akkori még rengeteg-erdős vidékre. Hálából ott később a megmenekült királyné kápolnát emelt. E kápolna körül épült a falu s a Mencshely nevet kapta [ad notam: ments-vár]. Lakói, a király nemesei, szabad magyarok lettek, mint az ugyane vidéken levő Szentkirályszabadja és Szentgál község lakói.

szozattovabbacikkhez

Lampérth Géza: Csak azért!…, Mulandóság, Nem lehet!

Virág itt csak azért nyíljon,
Aranykalász azért ringjon,
Csók, üdvöt csak azért adjon…
Nádfödeles kicsi házban.
Kúriában, palotában
Bölcső itt csak azért rengjen,
Nóta, pohár azért csengjen, –
Csak azért!…
Aki magyar, tudja: mért!

Hűnek szívet azért tárjunk,
Hűtlen azért sújtson átkunk!
Azért forrjon szívünk vágya,
Azért esdjen imádsága…
Az agyunkba’, a markunkba’
Azért égjen kemény munka.
Azért álljon készen kardunk,
Azért éljünk, azért haljunk! –
Csak azért!
Az Isten is tudja: mért!

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán költő, forgatókönyvíró, színész, producer, filmrendező

zsabkaKülönös és furcsa ellentmondásokban volt gazdag Zsabka Kálmán életútja. Nem volt kiemelkedő lírikus, és nem alkotott maradandót egyéb tevékenységei között sem. Hogy életét és munkásságát mégis bemutatjuk, annak az az oka, hogy látható legyen, az első világégés majd a trianoni szétszakíttatás alapjaiba tette tönkre emberek és családok addig nyugodalmas és különösebb bonyodalmaktól mentes életét.  Az évszázadok alatt eddig megszokott ideológiát, a császár-királyhű keresztény értékrendet a sárba taposták a világégés, majd az ezt követő forradalmak kegyetlenségei és ellentmondásokban igent csak bővelkedő értékrendjei. Ezek a zavaros évek egyre több teret adtak az egyébként tehetséges, ugyanakkor félművelt, eszmeileg sem elkötelezett, önmagukat fegyelmezni nem tudó egzisztenciáknak, mint Zsabka Kálmán.

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: Dal, szerelem, szabadság, Kis kocsmában, Sorsom

Az erdőben madár dalol,
Nóta cseng az eresz alól,
A mezőn is szól az ének,
Szívek is csak úgy beszélnek.
Ha cigány van valahol,
Felhangzik a nótaszó
S e hazában dal nélkül
Borozgatni sem való.
Én pedig, ha víg a kedvem,
Mit tehetnék egyebet,
Dalolok – de akkor is, ha
Bú emészti lelkemet.
Itt is, ott is nóta szól,
Mindenütt búg, cseng a dal
S így lesz addig, míg a bú
És a jókedv ki nem hal.

Mint szivárvány, tüzes nyári reggelen,
Éppen olyan az emberi szerelem.
Ahány szempár és ahányszor rátekint,
Csábos arcán láthat százszor annyi színt.

szozattovabbacikkhez

Szász Károly: Garay

Meghalt. Ki halt meg! Garay!
Vagy nem ismertétek nevét?
Nem éreztétek dalai
Szelíd lángját, édes hevét?
Mely melegített, mint a fűz,
Mit gyújtanak jó pásztorok,
Mit zápor nem mos, szél nem űz,
Mely csöndes-egyformán lobog…

Pásztortűz, zöld hegy oldalán,
Borongó őszi ég alatt!
Kiégni hagyjátok, – s csupán
Szállongó hamv, mi megmaradt.
Ti nem hallátok meg dalát,
Hisz köztetek ő éhezett!
Ah, egy sírkövet legalább,
Ha nem adátok kenyeret…

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Pázmán

Pázmán, tiszta valóságnak hallója egekben,
Mertért térítő állok az Isten előtt,
S hirdetek új tudományt, oh halld, s vedd szívedre magyar nép:
„Legszentebb vallás a haza s emberiség.”

tanya

Dsida Jenő: Őszről akartam verset írni

Őszről akartam verset írni.
Zizegő, fájó muzsikáról,
Szívünkbe tépő temetésről
Szomorú, csendes elmúlásról.

Őszről akartam verset írni.
Hogyan lett puszta ligetem,
Hogyan borult rá szemfedő
Fehéren, némán, hidegen.

Őszről akartam verset írni.
Szélviharról, mely sírt felettem,
Ábrándról, mely nem teljesült
Álomról, melyből felébredtem.

Bimbóról, melyet dér lepett meg,
Mely későn jött és sohse nyílt ki,
Örökké tartó fájdalomról -
Őszről akartam verset írni.

szozattovabbacikkhez

Lendvai István: Október

Az Ősz leült a diófánk alá
és hátradőlve pihen a padon,
öreg zenész, derűsen, szabadon.

Öreg zenész, arany a homloka,
arany az arca, szeme kék derű.
Arany Napon kijátszott hegedű.

Fáradt zenész, a támlán két keze.
A kert, a szél most őneki zenél,
s a halniváló vérszínű levél.

Hogy égett egykor csillag, lány, pohár!
hogy dúltak húrok, sípok és dobok!
Emlékek húrja mily zengőn zokog!

Mily tiszták a kiégett éjszakák,
a távol csók, a tépett rózsaszál,
s mily tiszta, boldog a betelt halál!

Az Ősz leült a diófánk alá,
magának úr, merengő vén zenész,
s a hervadt égbe messze, messze néz.

Nemes Nagy Ágnes: Diófa

Néha alig lelem magam, úgy egybenőttem
veled a hasító, kérgesítő időben.
Árnyékát lombhajad szelíden rámveti,
s ágas-eres kezem visszafelel neki.
Idegzetem fölött s nyíló agyam alatt
te vagy a szép sudár, mely földből égbe hat,
gyökerem nem remeg, s virágom friss, mióta
te tartasz, barna törzs, te, nagyszemű diófa.

diófa

Szabó Lőrinc: Őszi fák

Láttalak, lomb, mikor születtél,
fiatalon!
Mint kívül a gesztenyefák,
ép oly magas az ablakom:
az ablakot a kék tavaszban
zöld ujjongásod lengte be
s még ráncos volt minden kis leveled,
mint az újszülöttek keze.

Ráncos vagy most is, gesztenyelomb,
ráncos megint,
mint bőr vagy öreg papír zörögsz,
ha a szél megráz odakint,
de ha fele kincsed lent röpül is
a földön ide-oda,
még beragyogsz az ablakomon,
gesztenyefáim aranya.

szozattovabbacikkhez

Zsabka Kálmán: Meghalt az ősz

Meghalt az ősz. Siratja őt a szél.
Titokban megásott és avarbélelte
Gödörbe hullt. – Meghalt az ősz, nem él.
Féltette őt – hogy hűtlen lesz – a tél,
Színarany haját, hogy más kéz simogatja,
Hogy csókja tán még új életre kél
S virulni kezd egy forróbb nap delén,
Hogy fakó szeméből fényes ragyogással
Kitör a tűz – s tőrt döfött át szívén.
Jégpengéjű, hideg, kegyetlen tőrt…
Az ábrándos lelkű ősz szíve hát kihűlt,
Szemeinek szép fénye összetört
És csendesen, csók nélkül elrepült.
Gyilkos az őszt el hová temette?
Ismeretlen sírját keresi a hű szél,
De nem leli… Gondosan befedte,
Csillogó, friss hólepellel a tél…
Meghalt az arany ősz, megölte őt a tél,
Fájdalmasan siratja őt a szél.

Lendvai István: Venyigetűz

venyige1Öreg fák mély sötétjén az esti asztal
kifosztva búsul. Üvegek közt egy hervadt csokor.
A venyigetűz a homokban haldokol.

Venyigét rá! Kormosan hevernek a nyársak,
s szalonnák zsírja elsercegett, s gyújt az ital.
Most lássuk a lángot a lángért, mielőtt kihal.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Áll a venyige-gúla s a homok hiába bízott:
felkúszik a tűz, az olthatatlan, konok.
Kicsi tűzmag, – körötte alföldi homok.

Alul pár vézna venyigekígyó vonaglik, görbed,
futni szeretne, nem tud, összekonyul.
Fönt diadalmas a láng, és csapkod ittasul.

szozattovabbacikkhez

Vida József: Bő szüret

Kurtafalvi szőlőhegyen
Szüretelés nagyban megyen,
Azaz, hogy csak menne nagyba,
Ha nem hagyták volna abba.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Megkezdették, annyi igaz,
Ebben volna egy kis vigasz,
Folytatták is, amint illik,
Ha vón szőlő tudniillik.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

Üres a tő, gyéren hajta,
S ami kicsi volt is rajta,
Leolvasták azt régóta,
Kit a madár, kit a róka.
Hajaha!
Most jő még csak a java!

szozattovabbacikkhez

Szemere Miklós: Bordal

Fiúk a bor istenének
Anyja ki volt? Semele!
Semele volt édes anyja,
A fia meg Szemere.
Isten vére buzog bennem,
Úgy tekintsetek reám!
Fel, fiúk, a boros kancsót,
Éljen Bacchus, az apám!

Tudjátok-e hol születtem?
Ős Tokajnak szent hegyén.
Szőlőfürt borult ajkamra
Anyaemlőnek helyén.
Édes muston növekedtem,
Mint harmaton a virág, –
Bujdosóra hát a kancsót,
Bujdosóra, cimborák!

Kancsót, fiúk! e földön a
Szív legnagyobb orvosát!
Tudta Bacchus mit tesz, midőn
Az égből a földre szállt.
«Félre csillagkoszorú! – mond –
Jer fejemre, zöld  borág!»
Bort, bort! bánatoszlató bort
A pohárba cimborák!

szozattovabbacikkhez

ÁRPÁDFIA LEVENTE: „MÁTÉKÁTÉ” II. rész

•    Jézus tanít és gyógyít (Mt 4,22-25)
 
Kíntól gyötört szenvedőket
gyógyított és fedte őket:
" Minden kórság örök íre
a mennyország örömhíre"

•    A HEGYI BESZÉD (bevezetés)(Mt 5, 1-2)

Amikor meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai.
Ő pedig megszólalt, és így tanította őket:
 
Felment a hegyre,
leült és egyre
gyűltek köré a hívek;
Ő pedig szólott,
velük sodródott:
szívével teltek a szívek. 

szozattovabbacikkhez

Pénteki álom

faragasMagyar népköltés

Pénteken jó reggel
Olyan álmot láttam:
Vasárnap jó reggel
Fejemen történék.
Felmenék kertemben,
Lenézék kertemből.
Szebbik rózsafának
Lehajlik az ága;
Napkelettől fogva
Napnyugatig hajlott.
Akkor az én szívem
Gyászba felöltözött.
Odagyő édesem.
Azt kérdi éntőlem:
«Mért sírsz én édesem?»
«Nem sírok édesem.
Csak fáj az én szívem,
Azt sem tudom kiért,
Azt sem tudom miért.»
«Talán énérettem?»
«Találod édesem!» –
«Mikor lesétálok,
A szerelem utcán,
Ajtód előtt lássam
Gyászos koporsódat.
Abba benne lássam
Szép fehér testedet.

szozattovabbacikkhez

Mátyás király és a cseh favágó

matyas kiraly Page 008 nagykepCseh népmonda nyomán –

Amikor Mátyás király Hradistye városát ostromolta, vártalanul erős felmentő sereg támadta meg. Ekkor a védők is vérszemet kaptak, kirohantak a falak mögül, és a magyar sereg két tűz közé került.

    Amikor a magyarok látták a veszedelmet, futásnak eredtek. Futott maga a király is, futás közben egyedül maradt, mint az ujjam: egy szál katona sem kísérte.

    Mátyás király rossz szűrt szerzett, azt vette fényes ruhája fölé, hogy fel ne ismerjék. Az éjszakát a Királyhegy alatt egy erdőben töltötte: puszta föld volt az ágya, csillagos ég a takarója.

    Másnap a király egy cseh favágóval találkozott, az megsajnálta, és elvezette kunyhójába, amely Brod község szélén állott.

    Útközben a favágó egyre vigasztalta a királyt, akit szegény vándorlegénynek nézett, de azt is mondogatta, hogy a felesége bizony nem szíveli az ingyenvendéget.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Az első kötés

Nagyanyó ott ült az ablak mellett és kötögetett. Kint őszi szél rázta a fákat, süvítve sodorta a száraz leveleket. Közeledik a hideg tél. Nagyanyó fényes kötőtűi még fürgébben mozogtak.

„Isten áldd meg a magyart
Jókedvvel, bőséggel.
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel!”
,

    – ismételgette a kis Sárika a leckét. Aztán boldogan futott nagyanyóhoz felmondani. Tudta már hibátlanul.

    Ilonka baba és Mackó pajtás talán fel is lélegzettek örömükben a játékos polcon. Most az ő világuk következik. Sárika mindjárt előveszi, sétálni viszi, meguzsonnáztatja őket.

    De most az egyszer csalódtak. Sárikának eszébe sem jutott Mackó pajtás és Ilonka baba. Feléjük se pillantott a kis hűtlen. Odavitte a zsámolyt nagyanyó mellé, leült és nézte, hogyan izegnek-mozognak és villognak a kötőtűk, és hogyan növekszik sorról sorra az érmelegítő.

szozattovabbacikkhez

Kopcsányi Gyula: Amit még a nyitrai káptalan sem tud elintézni…

Szülőfalumban, egy kis nyitrai kis faluban, több, évszázados nemesi kúria van, melyeknek tulajdonosai a Tarnayak, Gaálok, Thurcsányiak, Bokrosok és Dombayak – az egy Ghiczy-Szmrecsányiakat kivéve – az idők folyamán szétszóródtak a nagyvilágban, s a régi salva guardiak lassan zsidó vagy paraszt kézre jutottak. Sokat töprengtem azon, hogy mi volt az oka ezen magyar nemesi családok pusztulásának? Rájöttem az igazi okokra; de, mivel fájna leírnom a szomorú valóságot, inkább nem felelek ezen kérdésre. Szolgáljanak nekik mentségül a múlt századok örökös harcai, a nagy közterhek, s a könnyelmű, de gavalléros életmódjuk, melyek a magyar köznemesség pusztulását vonták maguk után. Elég az hozzá, hogy kicsúszott a föld a lábuk alól, dobra került a sok szép, régi kúria, s ők maguk szétszéledtek vagy kihaltak. De talán bölcsen, az Úristen rendelés szerint történt ez is, mert nehezen illeszkedtek volna bele a mai, úgynevezett demokratikus világba. Mielőtt emlékük is elenyészne, meg szeretnék emlékezni róluk az alanti történetben.

    A falu déli kijáratánál, egy kis dombocskán emelkedett a Tarnayak kúriája. A földszintes, de hatalmas méretű épület messze kimagaslott a falu többi házacskái közül, melynek az 1704. évben, a hozzá tartozó 4-500 holdnyi földdel, özv. Tarnay Béláné volt a tulajdonosa.

szozattovabbacikkhez

Nyisztor Zoltán: Mulatság

Édes enyelgések és tartós unszolások után Szabó Istvánéknak sikerült rávenniök Kovács Jánosékat arra, hogy csütörtök este közösen kirúgjanak a hámból. Szabóéknak ugyan nem kis agyagi gondjaik voltak, már két hónapja az érdligeti családi telek részletét sem tudták megfizetni, ami miatt az eddig oly keservesen kiszurkolt 350 pengő is veszendőbe ment, de azért a lelkiismeretüket könnyen megnyugtatták, hogy az embernek a társadalmi életre és összeköttetésre is „áldozni” kell. Szabóéknak csak kifizetetlen számláik voltak – persze – nem kis tömegben – a szabónál, a cipésznél, a rőfösnél és a sarki fűszeresnél. De hát több éves tapasztalatból tudták, hogy azok várni tudnak s holmi kisszámlák mutogatásával nem rontják el az urak mulatságát.

    Az igazi fejtörést az okozta, hova menjenek? Mert hogy odahaza, abban a rongyos kis két- vagy háromszobás lakásban nem lehet mulatni, azt kezdettől fogva világosan látták. S ezért egyértelműleg a vendéglő mellett döntöttek. De melyikbe menjenek? Az asszonyok ugyan habozás nélkül valami fényes, zenés mondén hely mellett határoztak, a férfiak azonban kétségbeesetten idézgették emlékükbe az ilyen fényesebb helyek kívülről kiakasztott étlapjainak horribilis árait. Ezeket a mondén helyeket belülről ugyan ők sem ismerték, de íme, nem volt haszontalan dolog hébe-korba megállni a fénytől izzó ablakok előtt, bekukkantani a függöny mögé s alaposan áttanulmányozni az utcára kifüggesztett étlapok árait.

szozattovabbacikkhez

Harsányi Lajos: Vallomás az égi asszonynak

Most el kell mondanom,
Mit eddig még nem mondhattam el én,
De lefutott a legszebb hullócsillag,
(Már túl jutottam életem delén)
Elmondom hát, hogy zordan életemnek
Te voltál mindig-égő csillaga,
Titok voltál. Az egyetlen Öröm,
A tiszta szerelem maga.

A szőke méhek már neved dönöngték
Gyermekkorom kék templomablakán,
Úgy tündököltél életem egén,
Mint jégvert kert felett a hold talán.
Ezüst tükör volt arcod, s benne néztem
Kis mongol arcodat naponta.

szozattovabbacikkhez

Szent Mihály imája

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a
többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére
körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd
vissza a kárhozat helyére! Amen.

tördemici szt.mihálykép

Bányai Zoltán: Ida

bányaikép11Majd hazamész és lányos gráciával
Virágaim hűs vázáidba rejted
És letűnődsz, mint hervadt rózsakerten,
Szavaimon, míg el nem felejted.

Olvasni kezdesz és tekinteted
Elréved és sóhajtsz: „mi van velem?”
S ha újra majd a könyvbe nézel
Ott látod szenvedő, szelíd szemem.

És ha leülsz a zongorádhoz
Nem érted; ily szép nem volt még sosem,
Ilyen elhalón panaszos, enyhe, fáradt
És szomorú Chopin.

És fájni fog a szó, a csönd, az este,
Szívedre száll halk, drága bánat.
Virágaim fölé hajolsz s ők
Megcsókolják tikkadt – szép szádat.

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf