Bartalis János: Eljön Ő

Eljön Ő.
Fehér-ködös utakon gyakorta eljön Ő.

Eljön Ő.
És Erdők vezekelnek és csupasz térdét csókolják.

Eljön Ő.
És lelkemnek nyugta nincs. Eltemetett Temetők
sírnak fel és Mezők borulnak fekete gyászba.

Eljön Ő.
Idők végtelen ködén előnéz Ő.
És nincs erőm, hogy egy zöld gallyat letépjek áldozatul.

Eljön Ő.
Tövises úton, mezítláb mindegyre eljön Ő.

Eljön Ő.
És nem tudom, hogy mitévő legyek. Csodálatom
elragadja Gondolatom szekerét, ha egyszerűen,
mezítláb, mint Ember jön el Ő.

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Ne bántsatok

Ne bántsatok.
Bartalis falun él
és kenyeret keres.
Kaszál, kapál, fúr, farag.
Csillagokat néz és holdat vár.
S egy tölgyfatönkön ülve
esténként
szerelmes partnerével
várakat épít, magasat, magasat.
S mint selymes fű a kasza nyomán,
a munkahajsza után esténként
úgy esem én is el.
De reggelre kelve újratámadok
és vígra stimmolom hegedűm.
kaszacsengés!
Kapapengés!
Víg aratási dal!
Fürj! Pitypalatty!
Engem csak a párom segít.
Ó, meddig élsz még így, barátom?
Búza, árpa leszakad.
Susogjatok, szőke kukoricaszárak.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: „Üzenet haza”

WassAlbertErdélyben született Válaszúton, a Bánffy-kastélyban, 1908. január 8-án. Amerikai emigrációban hunyt el, Astor Park, Florida 1998. február 7.

   Részletes életrajza itt olvasható: http://www.wassalbert.eu/

   A második világháború előtt már tevékeny részese volt az erdélyi irodalomnak, Molter Károly bevezetőjében, az 1941-ben megjelent »Erdélyi elbeszélők« című antológiában így méltatta:

   »Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám

   A második világháború befejezésekor emigrációba kényszerült. Kevésbé ismert [összegyűjtött] verseinek előszavában így mutatta be költőt és ezt az időszakot Fábián Gyula:

            »Legszomorúbb történelmi éveink egyike 1945, a magyar nép zivataros századaiban. Korunk feketére színezett foltja a sok-sok sötétből, amelyből mindig bőséggel részeltünk.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: A láthatatlan lobogó

Konok hűséggel hordozom
az úttalan bozótokon.

Seb a vállamon és seb a markomon,
de fogom, viszem és megtartom.

S fogcsikorgatva hirdetem:
nem ért véget a küzdelem!

Mert valami még megmaradt.
Görcs zsibbasztja a markomat,

de markomban még itt a Szó:
a láthatatlan lobogó!

Ereklyém. Kincsem. Fegyverem.
Magosra tartom s lengetem!

És védem, foggal és körömmel!
Vad dühvel és ürült örömmel!

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Erdélyi búcsú

Egy szentgotthárdi vén fenyőre írtam

Közületek ha őszi útra szállok,
öreg fenyők: csak várjatok reám.
Ha nemsokára sírva és zokogva
majd erre jár egy árva-bús leány:
mondjátok, hogy várjon még reám.

Súgjátok meg neki,
hogy bús-sötét erdő-magányotokba
az utam egyszer visszatér megint,
hogy a nyugati Dsungel bujdosója
könnyes szemmel Kelet felé tekint.

S halkan, ahogy ment, visszatér megint.

Ha engem majd az évek leple elfed,
s a végtelent nagyon sokáig járom:
a hontalan, nagy évek köd-bilincse,
mondjátok, hogy csak álom, hosszú álom.

De hogyha, míg én messze-messze járok,
itt hűtlen lesz hozzám egy szép leány,
öreg fenyők, ti kedves, jó fenyők:

akkor többet ne várjatok reám.

Szentgotthárd, 1926. XI. 14.

Wass Albert: Szegény vagyok

Szegény vagyok, szegényebb mint a koldus,
aki az utcasarkon kéreget,
mert felette tiszta ég ragyog,
s az ég szereti a szegényeket.

S a koldusok nagynéha hinni tudnak,
Istenben, égben, s abban, ami szent,
és imádkozni tudnak és szeretni
s a lelkük álma: Léthe-parti csend.

És jó annak, kit szánakozva néznek
és megsiratják fátylas csillogását
mosolytalan két könnyező szemének.

Rólam hiszik, hogy végtelen a kincsem
pedig érzem, tudom, hogy semmim sincsen,
mindenkinek adósa maradok.

Mert szeretetben, hitben és reményben
a koldusnál is koldusabb vagyok.

Vargha Gyula: Szent Margit galambjai

A szűz királylány hűs szigetjén
Galambok isznak a Dunából.
Megszomjazott s leszállt a földre
A fönn kerengő légi tábor.
 
Házak s tornyok felett csapongva
Negédesen szelték a léget,
Sokszínű, fényes, tarka tolluk
A napsugárban szinte égett.

Szelíden állnak most a parton,
Félénken néznek a nagy árra,
Piciny csőrük hegyét a roppant
Folyam vizébe be-bemártva…

Hajdanta hány szép várkisasszony
Élt boldogan, kevély örömben;
Táncolt, dalolt, fénylett, sugárzott
Zenétől harsogó teremben.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Szilveszter éjszakáján

A harcos őrt áll fagyos éjszakán,
Az újév napja: végső napja tán.

Akit gyötörnek roncsolt, rút sebek,
Jajgat a kíntól, vagy imát rebeg.

Ez fájó lelkét most lehelte ki. –
Adjon az Úr csöndes nyugvást neki.

Szibériában a szegény fogoly
Megtörve sóhajt, vagy tán haldokol.

Az özvegy sír, nyög a beteg gyerek,
Hideg vackán az ínség didereg.

De töltögetve telt palack borát,
Kacagnak, isznak a víg cimborák.

1916. január 1.

Gyóni Géza: Álarcosok közt

Tarkán hullámzik el mellettem
A sok bohó, festett alak.
Forognak színes tömkelegben,
Kik a divatért bomlanak.

S én arra gondolok, - ha egy nap
Nem vón álarc az arcokon:
Vajjon megismerné-e egymást
A jó barát, testvér, rokon?...
                                        
                               Pozsony, 1902.

alarc

Mikszáth Kálmán: Farsangi tárca

mikszath kalman3Ezek a pesti bálok sem olyanok már ám, mint azelőtt. A szép lányok nem fogytak ki ugyan hála Istennek, s nem is fognak Magyarországról kifogyni soha, hanem bezzeg kifogyott a jókedv s nem szegénység, mert hiszen a pazar pénz megkápráztatja a szemeket, hanem bizonyos elszegényedés fojtó levegője lengedez a fényes Redout-termekben.

    Az emberek arcán az látszik, hogy az, aki itt van, mindenik valami nagy bajt hagyott odahaza és az innen mintha a lábánál fogva húzná vissza.

    Báró Eötvös József helyesen mondá a társaságról, hogy az olyan, mint egy csomag kulcs, mely egymás mellé tűzve szépen összecsörög, – de azért mindenike mégis más-más zárba való.

    A közönséges bálok közül csak az elegánsak érnek valamit, a maszken-bálok közül pedig csak a nem-elegánsak.

szozattovabbacikkhez

Zilahy Lajos: Stanzák egy régi bálról

Az Arany Sasban gyertyamáglyák égnek,
Künn szél dalol a háztetők felett,
Olyan a város, ahogy lassan ébred,
Mint rég a Rip van Winkle operett.
A házak, tornyok kékek és sötétek,
A hóba’ kézilámpák lengenek,
Kis aranypontok sietnek a Sasba,
A szálában már muzsikál a banda.

Emlékek ablakába könyökölve
Figyelem e halk, messzi muzsikát.
Most alvajárón, némán frakkot öltve –
(– Feltámad bennem a holt kisdiák, –)
Elindulok a hóba és a ködbe
S a tűnt esztendők mérföldjein át
Megérkezem az álmok városába
És ifjú szívvel készülök a bálba.

szozattovabbacikkhez

Nagy Sándorról, Selyöm Sári, Szőke Mihály

Nagy Sándorról
Magyar népballada

faragasTrombitálnak, trombitálnak,
A huszárok sorba állnak,
A Nagy Sándor ármádája
Az ellenséget bevárja.

A Nagy Sándor legelöl áll
Jobb feléről meg egy pap áll,
Kereszt vagyon a kezében,
Szent ostya meg az öblében.

Édes fiam, huszárok!
Futnak-e már a kozákok?
Hej, Nagy Sándor, genyerális,
Oda van a huszárod is!

szozattovabbacikkhez

A magyarok szimfóniája, Hervoja bosszúja, Mátyás király lakomája

A magyarok szimfóniája

Szent Gellért legendája nyomán

Egyszer Gellért püspök, aki egy bajba jutott hívén segíteni akart, egyik hű társával, Walter mesterrel a királyhoz sietett. Ahogy mentek, egyszer csak elesteledtek, ezért egy erdős részen, amely disznók makkoltatására nagyon alkalmas volt, megszállottak.

    A vándorok eltörődött testtel elaludtak, s hát éjféltájban nagy zúgást hallottak. Erre mind a ketten felriadtak.

    Malomkő zúgását hallották, pedig ott a közelben nem állott malom. Elcsodálkoztak a malomkőzúgáson, és még jobban, amikor egy dal is felcsendült: a kézimalmot hajtó asszony dalolni kezdett.

    Amikor a püspök a dalt meghallotta, odafordult Walter mesterhez és azt kérdezte tőle:

    - Hallod-e a magyarok szimfóniáját, miképpen szól?

    És mind a ketten nevettek azon az éneken.

    Az asszony erről semmit sem tudott, csak forgatta a malomkövet, és énekelt tovább. Az ének pedig felszállt a magasba.

szozattovabbacikkhez

Herczeg Ferenc: Gyöngyöm

Ezt a mesét, amelyet most el fogok nektek mondani, nem én eszeltem ki, hanem magam is úgy hallottam más valakitől, még kisfiú koromban.

    Hogy az, aki nekem sok esztendővel ezelőtt elmesélte, könyvből olvasta-e, vagy talán maga is az édesanyjától hallotta, azt már nem tudom.

    Igen sokáig az emlékező fiókomban tartottam Gyöngyöm kisasszony meséjét, mint valami régi családi csecsebecsét. Megtörtént, hogy évekig nem is törődtem vele, sőt el is fejeltettem, hogy megvan, de azután megint csak elő kellett keresnek valamelyik kíváncsi gyermek kedvéért.

    Ilyenkor megtörülgettem, kifényesítettem, újra aranyoztam és ha hiányzott belőle egy-egy kövecske, azt magaméból próbáltam pótolni. Ma, midőn végleg átadom nektek, már azt se tudom, hogy mennyi benne az ősi mese-igazság és mennyi az én hozzátoldásom.

I.

    A Kárpátokban van egy nagy erdő, olyan nagy, hogy soha még senki nem látta a túlsó szélét.

    A rengeteg hűvös homályában hatalmas titokzatos szellem tanyázik. A szellem nevét nem tudja senki, az arcát nem látta még senki. Annyit tudnak róla, hogy asszony. És inkább sejtik, mint tudják, hogy a láthatatlan nagyasszony lénye telve van nemes és szomorú jósággal és hogy titokzatos és végzetes erők birtokában van, amelyekre nem jó gondolni sem. Soha sem mutatja magát az emberek előtt, de azért ott van mindenütt az erdőben. Minden virág és bogyó egy-egy szem, amellyel ő lát, minden falevél egy-egy fül, amellyel ő hall. Az emberek suttogó hangon beszélnek róla, és az Erdő Asszonyának nevezik.

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [VI.]

    13. A boroszlói hadjárat

   

    Mátyás királynak valójában csak egy hűséges szövetségese volt egész változatos pályája végéig: a szentszék. Minden új pápa jövetele elé, örökös nemzetközi bizonytalanságok közepette élvén, joggal tekintett aggódással a magyar király: nem fog-e az új Szent Péter-utód más irányban, kevésbé megértő és barátságos politikát kezdeni. 1471-ben meghalt II. Pál, s utána a bíborosok kollégiuma Francesco della Roverét választotta pápává, ki a IV. Sixtus nevet vette föl. Az új pápa nemcsak folytatni kívánta elődei nagyvonalú keresztény politikáját, örökös figyelemmel a török veszedelemre s eleven készséggel annak elhárítására, hanem éppen e cél érdekében elhatározta, hogy végre maga veszi kezébe a német-magyar-cseh-lengyel kibékülés ügyét.

    Pápai békeakció; német-lengyel-cseh szövetség Mátyás ellen

    Diplomáciájának egyik fő vonása a magyarbarátság; Barbo Márkus bíboros követét azzal az utasítással küldötte a három akkori közép-európai nagyhatalom: Németország, Magyarország és Lengyelország fővárosaiba, hogy mindenáron békét szerezzen a három ország uralkodója között, s a leghatározottabban a magyar király mellé álljon a császár és a lengyel király előtt, sőt az egyházi büntetésektől se riadjon vissza, akár Kázmér, akár Ulászló, akár az esetleg újból lázadó magyar alattvalók ellen.

szozattovabbacikkhez

Jankovics Marcell: Jönnek az oroszok

A szél a Kárpátok felől kavarogva hajtotta az őszi felhőfoszlányokat. Egymás után, végefogyhatatlanul ereszkedtek a fekete felhők, tele árnyékkal, tele könnyekkel. Alighogy elkanyarodott az egyik ólmos felleg, utána még ónosabban emelkedett ki a másik a két domb közötti nyeregből. Mintha az útszéli lombjavesztett fasor mutatta volna a felhő útját a „gránicról” a magyar tanyák felé. Az őszbe csavarodott községi bíró künt állott a község háza előtt. Hátratolta zsíros kalapját, és fel-felnézett a mogorván tovaúszó gomolyokra. Megtörülte keze fejével arcát, mert szemei alá nehéz esőcsöppek gördültek a magasból. Halkan, szomorúan szólt az előtte álló esküdthöz:

    - István – jönnek az oroszok…

    Az esküdt nagyot hallgatott, azután okoskodott:

    - Mintha ott a hegyek mögött igen nagy tüzet raktak volna, mely csak nem akar kialudni. Mintha a füstje mifelénk hömpölyögne…

    Alkonyodott.

    A dombok közül lekígyózó országút olyan volt, mint a megforgatott őszi szántás. Véges-végig csupa mélyre vágott barázda, sáros tócsa. Fölvágta a sok nehéz szekér meg az ágyúkerék. Az eső sudarazni kezdett, és kegyetlenül leverte a barna sárba az utolsó rozsdás, piros leveleket, hangtalanul, mint a nagy halál, ki visszaküldi az utolsó öregeket is a hidegszívű anyaföldbe. A nagy csönd is ünnepélyesen azt mormolta:

    - Jönnek az oroszok…

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Huszárok a porban

Mintha éles kiáltás hasított volna át a Pruth és a Szereth között s rémítő hallgatás következett reá. Senki semmit nem tudott, de beszélték mindenfelé, hogy előző napon huszárok verekedtek Dobronoutznál. Egy lovas sem maradt élve.

    Messziről-messziről, Dobronoutz felől, magas porfelleg állt az országúton.

*

    Abban az időben emléke is alig élt már azoknak a katonáknak, akik úgy dűltek el az első csatában, mint a kéve. Pedig kilenc hónapja ha múlt csak azoknak a tomboló napoknak, mikor Csensztochótól a volhin pusztákig tűzben recsegtek az őszeleji erdők s a lángözönben a legelső sorkatonák lihegtek verítéktől és koromtól elborítva.

    Kilenc hónap múlt el azóta. Nyár lett megint s messziről, a keleti égtáj felől nagy tüzek lobogtak. Talán tíz-tizenkét falu égett. S a tüzek és füstlepedők mögül fel-felmorgott néha a látóhatár. És alig emlékezett már valaki az első katonákra.

    Forrónak indult a délelőtt. A nap szokatlan-sebesen kapaszkodott s Volhinia irányának két apró felleg állt mindössze az ég első negyedében. A mocskos galíciai falucska meg-megrezzent minden ágyúszóra, mely a távolban zümment föl és vánszorgott el idáig. Ott, a távoli tüzek és füstgomolyagok közt kellett feküdnie valahol az első honvédhuszár-ezrednek. Holtan.

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Szívem lázongott

Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.
Eszméim, mint nyögő sirályok
Bolyongtak szerteszét,
És fergetegről, tört hajóról
Jajongtak bús regét.
Már hittem: ennek vége sem lesz,
Örökké tart a vész,
S számomra nincs más, csak vihar-zaj,
Csak éj és szenvedés.
Ó tenger, tenger, lázas tenger,
Dühöd hogy elpihent!
Tükörré váltál s a kacér ég
Arcát fürkészi bent.
Sajkát lebegtet mély vizednek
Sötét hullámzata,
S fodros habod libegve táncol,
Mint lánykák víg hada.
A tenger csöndes. Halk morajjal
Suttogja el neved,
S ringatja, mint egy szép szivárványt,
Mosolygó képedet.

- 1881. -

Czóbel Minka: Szerelem

    A LÁNY
    szép, lojális, szűziesen bátor

Van egy szép szeretőd, van jó édes anyád,
Vággyal, szerelemmel sokan néznek reád.
Mégis, csak egyedül én szeretlek, érted?
Nem teheti senki, mit én teszek érted.


    A FÉRFI

Egy Káin utód, a Baudelaire fajtájából. Előbb értelmetlenül
hallgat, azután szeme felmelegszik, mint egy nem remélt,
              nem várt boldogságtól. Kitárja karját.

   Szeretsz? Te szép, te szent! –
                        – „Üld az örök álom!-
   Jer! tán csókjaidban végre megtalálom?

szozattovabbacikkhez

Dsida Jenő: Tündéri éjben érkezel!

Várlak reggel.
Várlak délután.
Este
fehér zivatar rázza az ősfenyőket.

Csillogó buckák
zizegve rohannak.
A szél
hörögve lengeti hosszú hósörényét.

Zúzmarás utakon át
tündéri éjben
érkezel
kunyhóm elé, északifény leánya.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Piroskának

gyónipiroskaFényes ajándék nem telik, tudod.
Egy imakönyvet hoztam ím neked,
Beragyog mégis sok csöndes zugot,
Mert fényesebb nincs, mint a szeretet.
Ki nem tanultál mást, még nem, soha,
E tiszta nyelvet hogyne értenéd!
Ez egyszerű könyv mindenik sora
Szent szeretetet sugároz feléd...

Ma csak mosolyát látod a világnak.
A fény mellett az árnyat nem leled -
S hogy orvul hányszor tiszta szívbe vágnak,
Te még csak a meséből ismered.
Imádságod is oly derűs, sugáros,
Mint lelked, melynek csak mosolya van -
E könyv feléd csak tiszta fényt sugároz,
Mely mint a lelked, oly zavartalan.

szozattovabbacikkhez

Szabó Lőrinc: A csókod?

A csókod? Már egyetlen pihenés.
Évekig semmi; egy seb, azután
nyílt, égő seb, mely csukódni kíván
s hűlni; fájó cél a remény mesés
kalandjaiban; a messzi kevés
mely mindent sűrít; a fogoly magány
bilincstörése; végső tudomány,
míg hiszünk benne; hazaérkezés.
Csókolj, Kedves! Nagy út volt! Évekig
nem tudtam, ki vagy, s most, hogy ajkaid
ajkamon ismétlik szerelmedet,
titkok s rémek zsúfolnak s oly csodák
mintha szíveink percenkint egy-egy
öröklétet beszélgetnének át.

verskép

Kunoss Endre: Képeddel alszom el

Képeddel alszom el
Képeddel ébredek:
Kimondhatatlan az,
Mit érted szenvedek.

Körülem éj vagyon,
Keblem sötéten áll;
Mióta engemet
Búcsútlan elhagyál.

ciganyhegedus

Zilahy Lajos: Budapest

budapest2Ismersz-e engem bús Rákóczi-út,
Ismersz-e engem, fáradt, vén fiút?

Tíz éve már, e sivár köveken,
A pesti sellőt sírva követem.

Egy mély-zengésű, tiszta tájról jöttem,
A vágyak holdja elmaradt mögöttem.

Diák-hitemmel erre vándoroltam,
A Kálvin-térre értem és lerogytam.

Tíz éve már, – e tátongó körutak
Lelkembe kormot, tüzes lávát fújtak.

Oly dísztelen lett életem sok álma,
Oly lombtalan, mint lenn a kioszk fája.

Megállok rajtad hűvös Duna-part,
Ahogy a nyirkos alkony betakart.

szozattovabbacikkhez

Bella István vonzáskörében, nem csak Emlékéve kapcsán, 75 éve született. V. /befejező rész/

Naplóemlékezés

   /részletek/

1996.szeptember 5.

Bella Istvánnál az Írószövetségben. Mosolya vendégszeretetében.

1996. szeptember 26.

Írószövetségben. Pintér Tamással [szellemi atyaiságával] Bella Istvánnál. Deák Mór és Gutai Magda is társaságunkban járt. A cigarettafüstök  ködös iniciáléiban szavak hámozott héja repült. Láthatatlan szellemek csatái az idő-ráncaiban. Gutai Magda nagyon kedves volt.

1996. október 22.

Bella Istvánnál. Flórival az Írószövetségben. Ha valamire azt mondják: életed elégtétele, hát ma megkaptam, ma megvolt. Flóri lányom elmondta Illyés Gyula: A ház végén ülök c. versét. Bella István, talán válaszként elmondta neki: Áni Máni szomorkodik című versét.

szozattovabbacikkhez

Bella István: Egy volt-karácsony

Karácsony, karácsony, karácsony.
Rozsda rózsáll a rácson.
Szent József keresztfát ácsol
önmagából, az ácsból.

Mária tíz ujja – gyakd meg! –
vaskampó, vérrozsdás vasszeg.
Tenyere szögesdrót-pólya.
Jézuskát altatja, óvja.

Égen és földön jönnek
három napkeleti bölcsek,
jönnek, de nem köszönnek,
földúrnak eget és földet.

BellaIstvan

szozattovabbacikkhez

Bella István: Első és egyben utolsó ének

Ha föltárul egy bősz torok,
felgárgyulnak a lektorok,
s bár ujjuk nem szokott marokra,
csak marékra, sose murokra,
egyenest, s ügyesen a torokra
marnak, mintha bridzsre, tarokkra
mennének, úgy kelnek birokra.

Legszebbek a szép lektürök,
lektorognak a lektorok,
ha lektürt ír, lesz megtűrt, torokra
is hívják, joga van fintorokra,
nem kell labancra-törökre
mennie, mosolyhat örökre
a szent és halhatatlan karokra.

De ki a szállni-szép ragokra
vágyik, s nem holmi rögtönökre,
inkább a madárzó rögökre
bízza magát, mint kész egekre,
inkább a földre, mint Önökre,
s bár fonódhatna torkotokra,
tarik, Uraim, tarkótokra.

Bella István: Testamentom

Vén-cigány Mihálynak

Az elégedett Versek milyenek voltak?
– Az Előszó után, a fölégett föld után.
A mécslángba fujtottak, a borba-fúltak?
– A virradat után, Világos után.
S átbuggyant-e az írás kormán a vér,
mint a szegfű a vértanúk nyakán?
S hogy betűzték a mécs bugyrából derengő
szót a bor s bú-békós barátok: jövendő?

Ahol elég a szó, elég a lélek is
ahol pernye a vers, ott már korom az ország,
elapad a velő, a nők méhe is
karddal kirakott kút, a jövőt dögkútba dobják,
s téved-é a pusztába még egy kereskedő,
hogy Józsefet, a zsenge holnapot kihúzzák,
s megvevén vérét csecsebecsén meg kelmén,
javasnak, s helytartónak fölneveljék.

szozattovabbacikkhez

Moravcsek Mária: A lázadó vers

    /Gyóni Géza: Cézár, én nem megyek. Tanulmányrészlet./

    A Balkán-háborúk közvetlen közelében, 1912. augusztus 19-től Korneuburg a szolgálati helye 28 napig. Az előző, majd a mostani élmények hozzák felszínre lázadó versét: „Cézár, én nem megyek”. A költő maga olvasta fel Sopronba való visszatérése után a Frankenburg-kör előadóestjén, de kötetben – a harmadikban – csak öt év múlva jelent meg. („Élet szeretője”, 1917.) A költemény beleéléses helyzetkép, Caesar légióinak egyik katonája tagadja meg a parancsot. Nem akar Hispániába menni, hiszen Rómában tartja feleség, gyermekek, az otthoni föld, a békeidő búzája, bora, vidámsága és a remény zöldje a Róma-közeli, Tiberis-menti Soracte-hegy ormán. A költemény alapján joggal hihetjük, hogy Gyóni most eligazodik a politikában.

szozattovabbacikkhez

Gellért Sándor: Levél Anna-Maija Raittilának

/az első világháború katonadalairól, a doberdói harctér és Gyóni Géza költészetéről/
/részlet/

    Kedves Anna-Maija,

    nincs annál szomorúbb, mint mikor összeomlanak az ideáljaink. Mikor eltörnek reményeink, mikor megtudjuk, hogy a karácsonyfát nem az angyal hozza. Ez történt Gyónival. Reménykedik erősen, hogy hazajön, sohase teljesül. A kiéheztetett Przemyslben fogságba esik és Szibériába, Krasznojarszkba kerül, ott hal meg tüdőgyulladásban. Ezért sajnálom nagyon. Lassan rádöbben világnézete fonákságára (és, ahogy Bustya Endrétől tudom, Ady ellen se áll be kosnak). Meglátta, hogy nem „szabad népek” vagyunk, hanem rab népek, akik harcolunk egy másik rab nép ellen.

    Az irodalomtörténet az ő legnagyobb, reprezentatív versének a Csak egy éjszakára…címűt tartja. Az otthon vitézkedőknek, mellveregetőknek szól, akiket csak egy éjszakára küldenének ki a frontra.

    Mikor gránát-vulkán izzó közepén
    Úgy forog a férfi, mint a falevél;
    S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –
    Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

    Igaz, amit Gyóni ír, de mégiscsak inkább rétor ő ebben a versben, mint költő. Ugyanaz a tartalma a Tomori úr nagymiséje című versének. Csakhogy milyen másként van abban kimondva, hogy akik háborúba kergették a népet, otthon kuksolnak. Ez a „nagy vers”.

szozattovabbacikkhez

[Gyúrói] Nagy Lajos: „A mi büszkeségünk mégis csak maga lesz”

    /Részlet az „Egy magyar bárd sorsa” című monográfiából./

Középiskolai tanulmányait befejezve, 1902 szeptemberében a pozsonyi evangélikus theológiai akadémia rendes hallgatói sorába iratkozott be. Lelkére bizonnyal nagy hatással voltak a szülői ház élményei, az Ároni-család puritán, tiszta élete, az örök eszményt, az Életigét hirdető papi hivatás, - és mert szép termete, gordonka búgású és szépségű hangja, nagy szónoki készsége már előre is sikert, jövőt biztosított számára, életcélul és pályául a papságot választotta.

    Pozsonyban a Theológiai Otthon lakója lett. Tanárai közül nagy hatással voltak reá dr. Masznyik Endre és Stromp László, mint a liberális theológiának lelkes hívei. Már mint elsőéves theológus, foglalkozott egy főiskolai ifjúsági lap eszméjével, amit „Színes Lapok” címen akart megindítani, de ebbeli terve csak terv maradt mindörökre. Mint másodéves theológus állt be egyik pozsonyi lap, a „Nyugatmagyarországi Híradó” szerkesztőségébe. Erre részben az anyagi megélhetés is késztette, de meg írói becsvágya is sarkalta. Közzétett versei és makámái kapcsán neve a városban csakhamar közkedveltté is lett. Ebbe a korba esik a nagy nyilvánosság előtt való megjelenése is első verses kötetével. „Versek” cím alatt adott ki 1904. január havában egy kötetnyi poémát, szálló dalaival bebocsáttatást kérve az irodalom berkeibe. Ám a végzet úgy határozott fölötte, hogy azon a napon, amelyen verses kötete elhagyta a sajtót, a Theológiai Otthon egy magára zárt szobácskájában gyilkos fegyvert irányított szívének. Öngyilkossági szándékának oka, amint levelében jelentette, amerikai párbaj volt.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Hajnalban a perronon

Pirulva, elfogódva,
Mint első asszonyomra,
Úgy nézek most reád
Régi, régi városom.
Úgy nézek most reád,
S poétás áldozattal
E verset néked áldozom.

Hol jártam, sírtam, fájtam,
Míg újra rádtaláltam,
Ne is, ne is kérdezzed,
Csak nézd meg az arcomat.
Hajnalból éjszakába
Gyorsan rohan velem már
S fék nélkül az élet-vonat.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: A pozsonyi ligetben

Jártál Te már, tudom, erre;
Sugáreső hullt fejedre;
Fényes nap volt, meleg, nyári –
Hol én most csak ködös, hideg,
Sötét este merek járni…

Jártál Te már, tudom, erre
Vidám szóra felnevetve…
Virágban állt a fa lombja –
Hol nekem most mindenik fa
Mintha csupa fejfa volna…

Hogyha újra jársz majd erre –
Vidám szóra felnevetsz-e?...
Nevetésen, kacagáson
Áthallod-e az én árva
Itt bolyongó sóhajtásom?...

                      Pozsony, 1904. szept.

Bata János: Melléd ülnék

Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
ha többre nem is, csak egy éjszakára,
hogy egy korty bor, meg egy falat kenyér mellett
feledjük a pártoskodókat, a vitézkedőket!
Tarisznyámban összekotornám a maradék morzsát,
szalonna bőrét és egy fél fej vöröshagymát.
Ha többre nem is, csak egy éjszakára…

Melléd ülnék, szegény, árva Gyóni Géza,
hogy elmondjam neked: már nem csak a tető a roskatag,
hanem alapjaiban rendült meg a haza,
és mégis vannak, kik a szálkát keresik,
pedig a gerendák reccsenése az égig hallik!
Csak egy éjszakára felednénk az árulást!
A nyitva felejtett ajtón szél rohangál…

szozattovabbacikkhez

Dobai Béla: Gyóni Géza

Hideg az éj… vágy ül a szánon,
Csilingel az orosz trojka,
Döng-reng az őrnek nagy csizmája
S hull a hó az ablakokra…
Ki áll ott a hómezőben?
Néz az őrre, majd az égre
…Szörnyű idő! őrült idő!
Őrült jár csak most az éjbe’!...

A tépő vágynak ihletében
Áll a fogoly…nyitva melle,
Rongyos papírja csont kezében:
Magyar kínját szedte versbe…
Sivít a szél!...beletép, mar
Őszült ifjú üstökébe
S elragadott rongyos verse
Elakadt a drótsövénybe…

szozattovabbacikkhez

Páll Lajos: Gyóni Géza idézése

Tőlem jobbra a második sorban
ujjait fújja a tiszteletes úr,
a csípős ködben arcunk kékreváltan
két szomszédja mormolt, új verset tanul.

„Cézár, küldd a vad Pretoriánust,”
ismétlik s már azt hiszik, maguk szava,
mivel mégegyszer kikérik a jusst,
azokért, kiket idevert a haza.

S a folytatást, hogy „Cézár, nem megyek”,
csak gondolják s a távoli hegyek
Dunához jönnek néma Dobrudzsából.

A kórósorok meg nem rezdülnek,
az őr a tűzre újabb csövet vet,
Gyóni szelleme kihűl vagy fellángol.

Helikon - Kolozsvár, 2011. október 10.

Gyóni Géza: Árva gyerek karácsonya

Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Kora sírján Dnyeszter síkján
Csúf fekete varjak hálnak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?

Árva gyerek, árva gyerek,
Sosem láttad az apádat.
Anyád csókján, kis cókmókján
Kozák rablók kockát hánynak.
Árva gyerek, árva gyerek,
Mit üzensz a Jézuskának?

Árva gyerek, árva gyerek,
Ki ne dugd most gyönge lábad
Ajtó előtt nekifutnál
Zsoldos rabló szuronyának.
Árva gyerek, árva gyerek,
Hogy üzensz a Jézuskának?

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Betlehemesek

Zakatol, zúg, dübörög a város.
Kormos kenyeret izzad a gép.
Kavarog, búg az életi vásár,
Gyönge a gyöngébbet löki odébb.
Vézna, csigázott testek inognak,
Vérbefutottan bús szemek égnek.
Szöges korbácsát nekieresztve
Gyermekeit csak veri az élet.

Sírva, sikongva, bukdosva rohannak.
Kidől az egyik, helyibe más áll.
- S ím, egy torlódó nagy utca sarkán
Egy percre megáll az életi vásár.
Egy percre bámész szemekkel állnak
Vézna, csigázott, igázott testek
S utat engednek három kis tömzsi,
Piros orcájú betlehemesnek.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Karácsony

Fenyőfaágon papiros-szívek.
Szép játéka ez ma mindenkinek.

Élőt, vérzőt ki a földnek adott:
A szívért lett gyönyörű halott.

Nekem a világ Te vagy. Teneked
Adom ím élő, vérző szívemet.

Fenyőfaágon papiros-szívek…
Látod-e köztük az igazi szívet?

Piros, égő szív. Vágya, vége egy.
S ha akarod: a Golgotára megy.

Baka István: Vörösmarty

I.

bakapistaA cserjés börtönrácsba horgad.
Már negyedik napja virrasztok
s nézem, az úton hogy vonulnak
szürkületté fakult parasztok.

Hogy hozzámvénült ez az ország!
Elerőtlenedtek a fák.
Ó, erdők, falvak, ki parancsolt
vigyázzban állnotok tovább?

Dereng a kút ráncos vize:
garasra vésett unalom.
Nézek rá, mint a semmibe,
melyen még gyűrűzik dalom.

És megszállják az eget szürke
egyenkabátos fellegek…
Hogy hozzámvénült Magyarország!
Erdők, fák, falvak, emberek.

szozattovabbacikkhez

Viz Zoltán: Vörösmarty Mihály emlékezete

                   1800-1900

Egy század múlt el már azóta,
Hogy lángelméd megszületett
S bár tested régen sírba’ porlad,
Híred túlél sok ezredet.

E nemzet sok küzdelme közt is
Egy-egy ünnepre megpihen,
Hogy áldozzon a szeretetnek
A nagy fiak emlékiben.

Megáll most emléked előtt is,
Ki nagy vagy a nagyok felett
S megkoszorúzza hálatelten
Nagy elméd, honfi szívedet.

Elmúlt idők fényén hevültél,
Hogy földerítsed a jelent
S melyen kívül nincs hely számunkra,
Ez a föld legyen újra szent!

szozattovabbacikkhez

Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság

Kormosan, de tiszta szívvel,
     A füst barna fiai
Beköszönünk ma hozzátok,
     Házak boldog urai.
És kívánunk, és óhajtunk
     Újnál újabb esztendőt,
Szerencsével rakodottat,
     Nem is egyet, sem kettőt,
Hanem igen, igen sokat,
     Annyit, mint a kis világ,
Mennyi csillag van az égen,
     Régi fákon mennyi ág.
De talán az sok is volna;
     Semmiből sem jó a sok;
Éljetek míg kedvetek tart,
     Éljen úri házatok,
Míg a szép leány kapós lesz,
     S kedves a bor, és kenyér,
Míg szomszédba a magyarnak
     Nem kell futni ezekért,
Míg szívetek, mint a gyertya
     Oly vidámon égdegel,
Szemetekben az örömtűz,
     És az erő nem hal el; -
Majd ha egykor kürtőtökben
     A pók szövi hálóját,
S vendég hagyta házatokból
     Füst nem ontja fel magát,

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: A fiú

Mint másutt is sokfelé, nálunk is készített hozzáértő művészember fahonvédet, hogy azon a réven is szaporodjon a katonák pénze. Kint állt a szép szobor sokáig a téren, hozzávaló filagória alatt, azután pedig, hogy belehajlott az őszi esőkbe az idő, behozták a múzeumba, áll a folyosón, köpönyegben, sapkában, lábnál a fegyver, mint ötös honvéd katona. Ugyanott is készült, mikor agyagból megformálta a mester. Mintául egy alkalmas embert választott hozzá az ezredből, megtermett, vállas, nyílt tekintetű, kerekfejű magyar férfit. Gyönyörködve nézte a minta, amint a formája, az ábrázata, formás bajusza a sárkupacból testet öltött. Azután elvitték az agyagot onnan, fába faragták, kiment a térre lakni, s nemrég faformájában megint visszajött oda, ahol agyagból született. Majd a tavasszal megint kimegy, mert van még rajta szeg-hely ugyancsak elég, de ha a telet benttölti födél alatt, aki keresi, ott is megtalálja.

    Mivelhogy sok katona meg katonakórház van a városban, a közeli megyékből, a falvakból olyan népek is bejárnak, akik talán még sohasem voltak itt. Meglátogatni azokat, akik még nem mentek, meg azokat, akik már visszajöttek, hozván magukkal az ország szolgálatában szerzett sebeket.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: A juhász meg a muszka

juhaszemberAzt mondják, hogy Budán lakik még olyan sváb a braunhaxlerek közül, aki még sohasem volt Pesten. Nálunk nem tudom, van-e olyan ember, aki még nem volt a városban, de olyannal már találkoztam kint a messzi pusztában, aki negyvennyolcban járt bent utoljára, akkor is csak azért, hogy beálljon honvédnek. Az igaz, hogy ez nem most volt, lehet valami tíz esztendeje. Jártuk a pusztát valami hivatalos ügyben, már nem tudom miben, alighanem azt a helyet kerestük, ahol a Lefánti juhász a Világos alól bujdosó Gracza és Záhony honvédőrnagyokat a pénzükért megölte, vagy hogy még régebb dolgokat kerestünk a kietlenségben, ahol virágzó élet volt valaha, elég az avval, hogy egy nyárfaerdő enyhelyében megálltunk etetni, s az erdőből előjött egy idős ember, azt kérdezve, hogy nem-e borszedésben járunk, mivelhogy neki is volna jó bora eladni való. Mondjuk, hogy nem abban járunk, de ha bora van eladó, mért nem visz be belőle mustrát a városba, ha jó a bor, valamely korcsmáros azon minutumban megveszi, még maga ki is jön érte.

szozattovabbacikkhez

Tömörkény István: Hajnal a parton

A nap, messze fönt a vízen, Tápé felől felkel azon időben, ahogy azt neki a kalendárium rendeli. Közhiedelem szerint Tápé tájékán állandóan alkalmazva vannak hat tótok, akik a napot minden reggel föltolják az égre, s végül még csáklyákkal utána is bökdösnek, hogy jól haladjon. Így útnak is ereszkedik a nagy fényesség, és szétveti világát a vízen. Parti madarak fölébrednek, s halak dobják ki magukat a vízből. A tápéi malom nagy szárnyai azonnal forogni kezdenek. A malom integet a zöld fűzfák közül a karjaival, hogy erre, erre, emberek. Itt jó lenni a fűzfák közt, a partos helyen, a víz szélén, amelyen lassan ereszkednek tutajosok. A vízen a hajnal ködje legel. A túlsó oldalon tizenkét ló húz egy domentátumos hajót. Lassan mennek, igen lassan, és mégis sokat haladnak. A tutajosok sietve kapnak a kormányhoz, és kitérnek előle…

    A parton még nem indult meg a rendes nappali mozgás. Apró gőzösök füstölögnek, hogy majd mennek valamerre. Az öreg zsidóember, aki a búzát szokta méretni a hajóba, napernyőjével lassú csoszogással megjelen, s megy a dolga felé, mint ötven év óta tavasztól őszig tenni szokta. Mindig a más búzáját méri, amit a más egy másik másnak adott el, ő csak méri.

szozattovabbacikkhez

Tompa László költő, szerkesztő

tompa2

Tompa László 1883. december 4-én Betfalván [Erdély, Udvarhely vármegye] született, és Székelyudvarhelyt, 1964. május 13. hunyt el. A kolozsvári egyetemen végzett jogot, ott szerezte 1907-ben doktori oklevelét is.  Székelyudvarhelyen évekig tiszteletbeli vármegyei aljegyző, majd szolgabíró, főlevéltáros. Az román megszállás után otthagyta állását, és ezután csak irodalommal és újságírással foglalkozott. 1920-ban a Székelyudvarhelyen megjelenő »Székely Közélet« szerkesztője lett. [A Szépmíves Céh 1929. évi harmincezer leies irodalmi díját neki ítélték oda.] A kolozsvári Ellenzék, a Pásztortűz és az Erdélyi Helikon munkatársa is volt, majd 1945 után is fontos szerepet vállalt az erdélyi magyar irodalmi életben.

szozattovabbacikkhez

Tompa László: Emlék

Én nem tudom: mit érhetek,
Jó, rossz vagyok-e? Nem tudom.
Csak, hogy: vívódtam eleget.

Az eredmény: a semminél
Alig több… igaz! De nagyon
Terhes volt az út, s fönt a cél!

Sok rút lökés ért, orv, kemény – –
De farkasok között azért
Sohasem üvöltöttem én.

S még dőhetnek újabb falak!
Széthullhat minden: ez az egy
Mentségem, gőgöm megmarad.

S ez meg is tart! S bár múljak el:
Majd síromról is ködöt űz
Egy emlék s értem szót emel.

Egy kő, mely rólam kurta, zord
Szókkal ennyit mond: „Mételyes,
Csúf korban élt, de tiszta volt!”

Tompa László: Erdélyi árnyék

Én szűk hazám, nincs hegy nélküli tájad!
Minden mezőt hegy zár be kereken.
Alighogy a nap délutánra bágyad:
Árnyék vetődik át a völgyeken.

Lelkemben is egy most mult éj után még
Alighogy fénnyel új hit ébredez:
Feltólul mindjárt egy gond, bánat-árnyék,
S mindent beburkol, megint este lesz –

erdelyitaj

Tompa László: Székely ünnepi vers

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum
1929. szeptember 14-iki félszázados ünnepére.

A kisbaconi lankás temetőben
Egy kettős sírra csak minap hullt a könnyünk,
Nehéz s gyér csöppben... mintahogy szirtjeink is
Gyöngyöznek itt-ott könnyeket mély sebükből
Néma sírással... Alig nehány hete volt ez!
S immár itt - míg körül sáppadnak az erdők -
Rőt tüze gyúl fel az ünneplő örömnek,
Hogy fényében újra tündökölni lássuk
Egy halott székely nagyasszony alakját,
Fajáért izzó, áldozatos szerelmét,
Kezét, amely adva, megmutatta: mink van,
Multunk köveit -: pilléreit jövőnknek.

De jól van ez így -: fölváltva gyász, örömünnep!
Így váltakozik jó, rossz sorsunkban örökké,
Mint őszies erdő meg újra kihajtó.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: Beethovent hallgatom

Gyönyörű ez az este.
Ha most mehetnék hozzád,
Vagy nászfátyolban a szerelmet
Te hoznád, ó, te hoznád.

Gyönyörű ez az este.
Két aranydomb a melled.
Két aranydombon aranyfátyolt
A szerelem emelget.

Gyönyörű ez az este.
Ha most állhatnánk bátran
Két fehér szobor a szerelem
Aranyzuhatagában.

Gyönyörű ez az este.
Aranyfátyol lecsúszva -
S aranyfolyóban elhalóan
A mi egy-testünk úszna.

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf