Ravasz László: A pacsirták karácsonya

Reményik Sándornak

Assisi Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen részük ünnepi lakomában e szent napon nékik is. A Szent meglátta és átérezte: milyen szörnyű dolog a napsugárhoz és nyári bőséghez szokott pacsirtáknak szállni havas utak, dérütött mezők, hófehér földe felett. Ha egyáltalában tudna énekelni, mit énekelne ilyenkor egy árva pacsirtapár, mit énekelne ilyenkor a pacsirta párjának holtteteme felett? Utolsó dal a megfagyott világban.
    Mikor ideér a Szent gondolata, hirtelen rázuhog a karácsonyi öröm forró gondolatzápora. Hiszen karácsony szánni és szeretni tanított, felfedezte a szenvedő embert, királyi művészetté avatta a jótettet, megismertette az emberekkel az élet legnagyobb örömét: az örömszerzést. Ne féljetek, fázó pacsirták, íme, szól a király, parancsot ad, bársonymentés, tollas süvegű, szattyánsarus apródok szórják tele a hómezőket édes, friss magvakkal, s hívogatják az éhség- és fagyverte sereget királyi lakomára. Szélzúgásban, fagyos csendben surran, röpül ezer madár, halk, sűrű motozás, s egyszer csak megszólal a pacsirták Te Deumának csengettyűszava.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: A csókok átka

Valami szent, nagy éjszakán
Vad nászban megfogant az élet
S azóta tart a nász örökké,
Minden kis mozgás csókba téved.
Csókok világa a világunk,
Csókban fogan a gondolat,
Kicsi kis agyvelő-csomócskák
Cserélnek tüzes csókokat
S a legforróbb csókból szület meg
A legszebb, legnagyobb ige,
Mely hódítóan csap belé
A végtelenbe, semmibe.
S a leglanyhább csókból fakadt ki
A szürkeség, a régi mása:
Nincs vad párzás, nincs tüzes csók ma
S nincs a világnak messiása.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
 
Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,
szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?
Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei
fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?
 
Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,
csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,
csendesen - hallani nem lehet, talán látni sem:
az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!

Falu Tamás: Hogyha király volnék

Hogyha király volnék,
egy ország királya,
enyém lenne egész ország
papírja, tintája.

Szerelmes levelet
írnék folyton Neked,
és mást nem is kormányzanék,
csupán a szívedet.

Madách Imre: Epedő szerelem

Mind csak mese, mind csak mese,
Amit költőink énekelnek,
Dicséretére epedő,
Eszményi, tiszta szerelemnek.
 
Nem ég a legszebb láng soká,
Ha táplálékot nem találhat,
Bolond, ki cél nélkül csatáz,
Míg elfáradva összeroskad.
 
S ha már könyörgve porba hull
A föld ura - leány elébe,
Méltó, hogy keble édenét
Ez is legott megossza véle.
 
Kinek lelkéből már kihalt
Ez öntudatnak büszkesége,
Nem érdemes, hogy férfiú,
Nem érdemes a lány kegyére.
 
szozattovabbacikkhez

Tóth Árpád: Esti kertben…

Esti kertben ülünk
Hallgatag,
Csend csobog körülünk,
Halk patak,
Mint szomorú fűzfák szelíd domboldalban,
Halk patakra halkan
Hajlanak.
 
Fönt a szép ezüst ég
S hold lobog,
Istenem, leszünk még
Boldogok?
Kebleden a fejem:
Jó volna örökké ezen a kis dombon
Szívedet hallgatnom,
Hogy dobog.
 
        1913

Vargha Gyula: Ha te virág volnál…

Ha te virág volnál,
Liliomszál volnál,
Hejh gyönyörű, gyönyörű
Fehér liliomszál!

De hát én mi lennék?
Esti szellő lennék,
Hejh gyönyörűm, gyönyörűm
Kebleden pihennék!

Sajó Sándor: Selmeczbánya

Mint fázó éhes kis diák
Csak búval tudtam nézni Rád
S mint félénk szárnyú néma bánat
Csodáltam szép Kálváriádat.

Bús volt az utca, zord a tél,
Ijestzett tót szó és hevér,
És hegyről völgybe s újra hegyre
Jaj, bús volt partot járni egyre.

Majd új idő jött, sugaras
Ereszre csordult a tavasz,
Vidult a szív, szépült a táj is
És volt Kisiblye és majális.

Volt Újvár: kürtjén méla hang,
Óvár: nem zeng úgy más harang!
Tó tükre, égre visszakéklő:
Zöld fenyvesek közt, mint az ékkő…

szozattovabbacikkhez

 

Arany János: Egyesülés

Az, mi a költő lelkének
Álomkép gyanánt
Lengett a távol jövendő
Tündér fátyolán;
Az, miért epedt a honfi
Soká, hasztalan,
De nem hitte, csak mutatta
Hogy reménye van:
    Az többé nem álom, nem kétség homálya:
    Ismét egy a magyar ketté vált hazája!

Magyar nép, igaz rokonság
Túl a bérceken,
Mik sötéten ott kékellnek
Világos egen;
Osztályosunk jóban, rosszban,
Kölcsön támaszunk:
Benned, bárhogy hány-vet a sors,
Nem csalatkozunk.
    Öleljük meg egymást, szívesen, meghitten,
    És szeressük egymást: úgy áld meg az Isten.

szozattovabbacikkhez

Csanády György: Székely Himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
göröngyös úton, sötét éjjelen.
Segítsd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, a csillagösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
népek harcától zajló tengeren.
Fejünk az ár ezerszer elborítja,
ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!

Ameddig élünk, magyar ajkú népek,
megtörni lelkünk nem lehet soha;
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján,
legyen a sorsunk jó, vagy mostoha:

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
népek harcától zajló tengeren.
Fejünk az ár ezerszer elborítja,
ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!

szozattovabbacikkhez

Jakab Ödön: A székely

Nincsen az Istennek különb népe ennél!
Koporsómig bánná, ha székely nem lennék,
Amit édes apám hagyott vala nékem:
Legkedvesebb abból ez az örökségem.

Van gazdagabb népe elég a világnak,
Termetre is lehet talán daliásabb;
De becsületben és józan szorgalomban
E világon egy sem fényeskedik jobban.

Ha lemosolyogna a tavaszi verőfény,
Szapora munkával szántogat szűk földjén:
Szereti határát s a határ is tiszta,
Piros szemű maggal szereti őt vissza.

Csekély otthonához idegen föld kincse
Nem teszi hűtlenné, akárhogy is intse;
Legfölebb kirepül, mint a köpű méhe,
Hogy amit gyűjt, azzal ismét haza térjen.

szozattovabbacikkhez

Szabolcska Mihály: A borszéki úton

Ha még e vidéket sokáig járom:
Hűtlen leszek hozzád, én pusztaságom!

E fenyvesek alján megejt az igézet
Rájuk egyszer csak szerelemmel nézek.

E hegyek, völgyek gyönyörű vidéke
Beveszi magát a szívem közepébe.

A kavicsos Marost – érzem én érzem –
Előbb-utóbb még a Tiszának nézem.

…Csak néha fog el egy különös bánat,
Mint mikor a szívünk maga ellen támad.

Hahogy úgy – álomképp’ – feltűnik előtte
A régi, a régi, első szeretője.

Walter Gyula: Erdély

Hiába gyűlölöm és tagadom,
Erdély: a bölcsőm és takaróm.

Marad a fészkem, honnan kirepült,
a szív, a piroscsőrű, kis madár,
bejárni a nagy űrt.

Marad a föld, ahol mély gyökeret
ereszt a sorsom és marad a rög,
amely már mindörökre ideköt.

Erdély, szent szárny, mely lendít messzire
és háló mégis, amely visszatart
és visszahúz ide.

Erdély: öröm és csók és szenvedés.
Erdély: arany-álom, s pokol-való.
Habkönnyű áldás, s kín: ólomnehéz.

Erdély: szent dajka és rámváró Cháron.
Miattad volt oly csúf az életem
s tán miattad lesz majd szép a halálom.
                                                   
        1944

[görzsönyi] Vargha Gyula statisztikus, költő

vargha gyulaA magyar irodalomoktatás egyik legnagyobb hibája, hogy felületes, ezért látszik úgy, hogy az 1900-as évek kezdetén mintha csak Ady Endre és társainak forradalmi hangú költészete létezett volna. Ezt a tévedést Schöpflin Aladár cáfolta először, hogy szerinte Vargha Gyula költészetének a századvégen egyedülálló hazafias borúlátása Adyéval rokon, bár semmi sincs élesebb ellentétben Ady politikai pesszimizmusával, mint az övé. [Valamint véleményem szerint Bárd Miklós áll művészi tekintetben e lírához legközelebb. Vargha is, Bárd is más- más okokból eltávolodtak a „népnemzeti iskola” konzervatív realizmusától és nyelvi puritanizmusától. Vargha közeljut a parnasszistákhoz és az impresszionizmushoz, Bárd pedig a szimbolizmushoz.] Ady az uralkodó osztály bűneiben látja a veszedelmet, a magas állami pozícióban évtizedekig dolgozó, rendszerhű Vargha pedig áttételesen a fenyegetett uralkodó osztály aggodalma az éles ellenzéki támadások miatt.

szozattovabbacikkhez

Vargha Gyula: Az őszi eső…, Ének Sobriról, Kezdődnek a disznótorok…, Pasztell-kép, Rajnai bor mellett

Vargha Gyula:

Az őszi eső…

Az őszi eső egyre-másra
Csak permetez,
Halk eső és levélhullásra
Kél gyönge nesz.

Nagy cseppektől terhelten hull az
Aszu levél.
Búnyomta szív, majd csak lehullasz
Te is, ne félj.

        1877 körül

Vargha Gyula:

Ének Sobriról

Lápafőnél lassan folyik a Lápa;
Sobri dalol s kengyelbe már a lába,
De a rigó belerikkant dalába:
Sobri pajtás, sose jutsz te Zalába.

„Hej Milfai, hej Pap Andris, hej Mogor!
Mindenfelől fegyvert rajzik a bokor.
Soha, soha ennyi pandúrt, katonát,
Még ma rajtunk hollók csapnak lakomát.”

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: A Fekete zongora egyfajta értelmezése

Bevallom töredelmesen, hogy mostanáig, amikor végre nekifogtam és nagy nehezen lefordítottam románra Ady Endre A fekete zongora című versét, nem értettem azt. Nem értettem például, hogy mit keres itt a „Fusson, akinek nincs bora” sor, a zongora kellős közepén, a „Tornázó vágyaim tora” vagy „Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az ő ütemére.”

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
Fusson, akinek nincs bora.
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.

szozattovabbacikkhez

György Ferenc: Napisten ölén

– Ady Endre emlékének –

Gyászos és nyomorú őszidők jönnek,
Sárga, csúf vize bús szívemig ér.
Zokog az ég és temetnek e könnyek.
Elmúlni, őszidőn; ó, mi se könnyebb.
Rajtam a halódó Isten ítél.

Állnak az árnyak, búsfeketében,
Zendül és kongva bong a harang.
A bús istenravatalt fedi ében –
Setét lepel. Fáklya kormoz az égen.
Nyögnek a fák és én sírok alant.

Ma még ott trónol az alkonyi égen.
S utolsó, hűs csókot vérez fölém.
Elmúlni őszidőn, elnyúlni, szépen,
Halódó homlokom hűlő kezében.
S hol szívem Napisten édes ölén…

Jékely Aladár: Ady

 I.

Pörös rokon az halállal,
Magad is egy ősibb kaszával,
Ady, te vagy.

Halálverő nagy örökélet,
Ki néha-néha idetéved,
Ady, te vagy.

Gyarló hüvely, rozoga ember,
Kit éhe, szomja, vére megver,
Ady, te vagy.

Ember, kit térdre ejt a nincsen
S megtántorít a sárga-isten,
Ady, te vagy.

Ember, kit elvitt az az asszony,
Hogy megitasson, jól lakasson,
Ady, te vagy.

szozattovabbacikkhez

Kádár Kálmán: Egy elfelejtett Ady vers

1896. május 22-ikén egy kis vidéki hetilap, a «Szilágy» tárca-rovatában látott napvilágot a tizennyolc éves Ady Endre első verse. S aztán a kötetek újból és újból jöttek, hogy mire örök álomra hajtotta fejét ezernél több verse legyen ismeretes és később közkincs. A kötetenkénti verseket az «Athenaeum» kiadásában megjelent vaskos kötet foglalta egy könyvbe anélkül, hogy az összkiadások rendszere szerint, azokat egybeömlesztették volna. Éppen ellenkezőleg, ebben az összefoglaló kiadásban is meg lett tartva a kötetenkénti való felosztás, s ezeken belül Ady sajátságos vers csoportosítása, mely a költeményeket szerves egységbe foglalja. Biztos tehát, hogy e verses kötet magába foglalja mindazokat a költeményeket, amelyek Ady életében a közönség elé kerültek, valamint halála utáni kötetét, «Az utolsó hajók»-at.

    S mégis, ennek az «Athenaeum» kiadásában megjelent kötetnek előszavában a kiadó megengedi, hogy vannak még ismeretlen vagy elfelejtett Ady-versek s hangoztatja annak lehetőségét, hogy az esetleg még rejtőzködő Ady-versek idők folyamán a lehető teljes számban előkerülnek. Ugyanez az előszó hangsúlyozza viszont, hogy nem vették fel a kötetbe az itt-ott szórványosan fölbukkant Ady-verseket mégpedig azért, mert a kihagyott verseknek csak egy kritikai kiadásban lehet helyük, annál is inkább, mert ezek az utólagosan felbukkant költemények nem egyszer apokrifoknak bizonyultak.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Ady

Nem tudom, milyen cikkek, tanulmányok közé küldöm ezt a kis írást, mely nem cikk, nem rajz, nem tanulmány. Egyszerű vallomás. Emlékek felbukkanása a tudatba, gondolat-forgácsok és érzéstöredékek egybeillesztése, utalás a kifejezhetetlenre, arra, hogy mit jelent nekem Ő.

    Könyvtár van róla. Egy-két megjegyzéssel több, vagy kevesebb: számít-e? Talán annyit, mint a hegycsúcsra ejtett porszem. Legyen: egy sóhajtással odafújom ezt a porszemet a hegy tetejére.

    A kőrösparti Paris-ból.írom ezeket a sorokat. Ha van stílusa ennek az írásnak, egyedül attól van talán, hogy „Numen adest.” Sokszor fordultam meg itt, hányszor léphettem az utcakövén az Ő nyomába! Pedig tudatosan és ösztönszerűen is, nem az ő nyomában jártam. Mást jelentett nekem ez a város, mint neki. Nyugtalan szelleme a központban, az aktív, zajos, kávéházas, ideges, rohanó, dolgozó és korzózó, mámoros, elfulladó városban érezhette jól magát. Ő itt tanulta meg valójában a harcot és a szerelmet, életének ezt a két egyértelmű lényegét. Én ennek a városnak a perifériáit jártam, csendes kis parkjaiban bolyongtam, pirosan virágzó gesztenyefáit bámultam, szívemre szívtam júniusban a hársfák illatát, Rendházban és Káptalansoron laktam, a magányt, pár meghitt barátot, a gyógyulást és a Békességet kerestem. Meg is írtam ezt egyszer versben s meg is rótt érte versben azt öreg poéta, Vargha Gyula, aki azóta szintén elment „magyar harcokat más csillagon keverni.” Nem azért rótt meg, mert én így lakoztam ebben a városban, hanem azért, mert ezt a várost mégis Ady városának neveztem. Mért nem neveztem Tisza városának? Ő ugyanis úgy nevezte. Nem fért össze az ő lelkében ez a két név. Szekfű Gyula lelkében összefért. Szabó Dezsőében szintén. Az enyémben is 1918 óta.

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás közjegyző, költő, regényíró

250px Falu Tamás (Székely Aladár felvétele) – cropMég a legádázabb, mérgezett tollheggyel operáló irodalmi kritikusok sem tudtak rosszat írni az 1881. november 10-én Balassa Lajos néven született Falu Tamás közjegyzőről, költőről. „Falu egy élettől elvonatkozott szorgos tollforgató, a jó lelkek, a finom gyöngédségek dalnoka”, szólt róla a legélesebb bírálat. Noha egész életében magas pozíciójú közigazgatási állást töltött be, munkásságát végig, a kezdettől fogva, halk, szerény hang jellemez.

szozattovabbacikkhez

Falu Tamás: Dabas, Névtelen katona, Találkozás halott apámmal

Falu Tamás:

Dabas

Rózsák, szegfűk, petúniák,
Vén kertekben vén kúriák.
Vén kertekben vén kúriák,
Benn óvilág, kinn újvilág.

A háztető már hajladoz,
A fal ledőlni hajlamos.
Karszékek karja is letört,
S ottkint messzire fut a föld.

Ha Pestről beáll a vonat,
Nem várja már négyesfogat.
Aki jött, beballag gyalog,
S mint ez a vers, elandalog.

szozattovabbacikkhez

Babits Mihály: Esti dal

Ma szép a nap, gyönyörű szép;
ily napon volna halni szép.

Csillog a fák mögött a tó.
Haljunk meg együtt, jer Kató.

Derűs az est, színes az ég:
minden szép, hogyha vége szép.

Minden jó, hogyha vége jó.
Haljunk meg együtt, jer Kató.

A nap az tűz, a nap az ég:
az este hűs, az este szép.

Haljuk meg együtt, jer Kató:
csillog a fákon át a tó.

Gyökössy Endre: Mégis szent volt

Tudom: munkánk, életünk semmi,
Mégis szent volt embernek lenni,
Csókból csókért a csókra fogantatni,
Ostorozni és megostoroztatni.

1942

Illyés Gyula: Harc-szünet

Mért nem dörög? Ne hallanám
szívemnek dobogását!
Két dobbanás között
a rémület vak csendjét
és – szinte csöppre csöpp –
a reménység fogyását.

Dörögj, dörrenj, te ágyú,
tölts meg fülemen által,
reménnyel, míg lehet,
töltsd belém bár halállal,
hogy nem vagyok magamban,
vannak még emberek!

Jankovics Ferenc: Forradalom

Rajtunk van a világ szeme!
Mert, ugye, milyen érdekes
a forradalmi szent zene:
gyásszal, vérrel…? S bár zengene
hat napon át ez a híres
magyar pokoltánc: melyben a kidőltek
vérben fekve hallgatják a földet,
és az élők, fegyverrel a kézben,
tankra hágnak, meghalni merészen:
talán még tapsolna is a világ,
szegény magyarnak, hogy így kivágja
a legszebb forradalmi áriát!

szozattovabbacikkhez

Jókai Mór: Csokonai

Félszázad siet el sírodon, hantját letiporva,
S emlékedre közöny fátylát borítá, feledést szőtt.
Szobrod leple lelebben, az emlék fátyla aláhull.
Félszázad feledett – a dicső hír említ örökké!

Pakocs Károly: Apai örökségem

Horpadt halom. Fakó fakereszt.
Szegény ember nyugszik odalent.
Szegény ember, ki e jajvilágból
csendes este halkan hazament.

Kenyérsütés volt készülőben.
Szegény családi, barna lágykenyér.
Édesanyám kétkeze művéhez
a világ fehér-kenyérje fel nem ér.

E hajnalon hangzott el a nagy szó,
az apai végső akarat:
„Gyermekeim, ha meghal apátok,
vagyon… reátok semmi sem marad az ég alatt.”

szozattovabbacikkhez

 

Pilinszky János: Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.
Ne a nászasztalt. A lehulló
maradékot, hideget, árnyakat.
Ne a mozdulatot. A kapkodást.
A kampó csöndjét, azt jegyezd.

Arra figyelj, amire városod,
az örök város máig is figyel:
tornyaival, tetőivel,
élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban
hírül adhatod azt, miről
hírt adnod itt egyedül érdemes.

Írnok,
akkor talán nem jártál itt hiába.

Rozman József: Bánatos szonett

Csak néztük őt és két okos szemét:
Szelíd volt, nyájas és nyugodt az arca,
Melyen nyomát hagyá az élet harca;
Szavát figyeltük, mint egy szent zenét:

Az életről szólt jó anyánk nekünk;
Így mondá: kell és jó a szenvedés,
S örömből nem sok kell, – elég kevés;
– Lelkünk értéke nő, ha szenvedünk!

S amint tekinténk hófehér hajára
S gondoltunk élte elmúlt sok bajára,
Szívünkbe fájó érzés költözött:

Ó, anyaszív, csodás mélységek kútja,
Mélységedet csak Isten látja, tudja!…
Te mártírszív minden szívek között!…

Sáfáry László: Sáfáry József

Sokat jártam Vele a hegyek között,
akkor léptem át a lövészárkok ottfelejtett emlékét
és néhány évtizedet.
Most a világváros lüktetésében bányászom a jövő dalát,
de közben megszorítom a kezét
és messzelátó barátaimat,
a hegyeket is üdvözlöm.

Sajó Sándor: Dal a messze bércoromról

Mikor hegyek közt jársz bolyongva,
Nem látsz a büszke bércoromra:
Ott lenn a völgyek rejtekében
A legszebb csúcs is észrevétlen;
De nézz csak vissza messze tájrul:
Szíved megdobban, szemed ámul:
Mily diadallal kéklik égre
A fátyolos bérc bús szépsége...

Tűnt ifjúságod távolában
(Óh mért is nem láttad korábban!)
Így leng feléd a kék homályon
Egy tündérkép, egy régi álom;
Ott leng a fátylas messzeségben
Ragyogón, fájón, szűz fenségben, -
Késő ígéret, szent, egyetlen,
Sóvárgott és - elérhetetlen...

Szervác József: Invokáció

          Buda Ferencnek

Naponta egy-egy bűnjelet
hagyunk, kiknek torkába bánya-
omlás fészkelt, zsigereinkben
rekedt az emberiség, légszomj
és vízhiány terepe lett a testünk,
Uram, szabadítsd ki belőlünk
magunkat, magadat, Uram, naponta
egy-egy bűnjelet hagyunk a kihűlő
planétán, és bírák sincsenek
már, mind odalent ragadtak, nincs
víz, nincs levegő, kopognak,
kopogtatunk, de azt a morzét
elnyeli Isten csendje, naponta
kevesebb a zöld, az emberiség
bennünk emészthetetlen, Uram,
szabadítsd meg a szót, szabadítsd
föl a zöldet,
                        és mindennapi vétkeinket,
naponta egy-egy bűnjelünket
meg ne bocsásd, Uram.

Áprily Lajos: Falevelek

Hogy zsongtatok, suttogtatok,
ha enyhe szél fuvallt reátok!
De most, hogy tiprok rajtatok,
fáj zörgő disszonanciátok.

1966. október 23.

őszikép1

Falu Tamás: Egy levél halni készül

Egy levél halni, hullni készül,
Segítségért tekintve szét,
De nincs segítség, s elsuttogja
Szomorú végrendeletét.

Szegény falevél halottsárga,
Remeg mikor a mélybe lát,
Emeljétek feljebb a földet,
Hogy meg ne üsse majd magát.

Petri Mór: Vessző lomb

Őszi erdő, őszi erdő,
Hullathatod vesző lombod.
Nem vagyok ma már merengő.
Őszi erdő, őszi erdő,
Nincs reményfény, felderengő.
Ég veletek, búcsugondok!
Őszi erdő, őszi erdő,
Hullathatod vesző lombod.

                  1934

Szervác József: November, 1977

Havaseső hull. Könnyű szívvel
idegen hullákat temetnek.
Kocsmaasztalról rossz fohászok
szállnak föl, s húznak a dőlt egeknek.

Itt mindent ki lehet már bírni.
Csak ülni, részegedhetetlen,
nem inni már, verset se írni,
ülni e részeg gyászmenetben,

szozattovabbacikkhez

 

Vargha Gyula: Novemberi ibolyához

Hát kibúttál, szegény hiszékeny,
Kicsalt a színes őszi nap!
Nézd, már hófelhő gyűl az égen,
S szirmod lehull dér, fagy miatt.

Nem játszanak vígan, körülted
Nyájas szellők, pajkos lepék.
Szegény fejed tán még örülhet,
Ha egy irgalmas kéz letép.

                       1878

A fekete holló…

Magyar népköltés

A fekete holló gyászt visel magáért,
Én is gyászt viselek jegybeli mátkámért,
Jegybeli mátkámért mit nem cselekedném,
Tenger sűrű habját kalánnal kimerném,
Tenger fenekében gyöngyszemeket szednék,
Jegybéli mátkámnak gyöngybokrétát kötnék.

Küküllő kövecse kalamáris volna,
Tenger sűrű habja mind tintalé volna,
Mezőn mennyi fűszál mind pennaszál volna,
Fán a mennyi levél mind papiros volna,
Bánatom leírni annak is sok volna.

hollo

Az ingyen nem temető pap és Mátyás király

– Szegedi népmonda nyomán –

Mikor egy szegény asszonynak meghalt az ura, elment a paphoz, hogy temesse el, de ő nagyon szegény, nem bír fizetni.
A pap azt mondta, hogy fizessen, ha azt akarja, hogy az urát eltemesse.
A szegény asszony másodszor is elment a paphoz, de a pap az urát nem temette el.
Sírva ment a szegény asszony az utcán hazafelé, arra ment Mátyás király és megkérdezte:
- Miért sír?
- Meghalt az uram, a pap meg nem temeti el, mert nem bírok fizetni, nincs pénzem.
- Menjen el a paphoz, kérdezze meg, hogy eltemeti-e.
- Voltam már kétszer, hiába is megyek pénz nélkül, azt mondta, nem temeti el.
Mátyás király adott a szegény asszonynak egy aranyat, hogy adja oda a papnak, meg adott pénzt koporsóra is, hogy kettőt vegyen, két koporsót. Majd ő is ott lesz a temetésen: vigyék ki a sírhoz mind a két koporsót.
Az asszony elment a paphoz harmadszor is, odaadta neki az aranyat.
- Á, tudta én, hogy van neked pénzed, csak nem akarsz fizetni, még aranyad is van!
A pap aztán eltemette szépen, palástban. Mikor már leeresztették a halottat a sírba, azt mondja Mátyás király a papnak:
- Te nem akartad ennek a szegény asszonynak a halottját pénz nélkül eltemetni? Fogjátok meg a papot – mondta az embereknek –, tegyétek abba a másik koporsóba, temessétek el őt is!

Ásguthy Erzsébet: A muzsikáló óra

A muzsikáló óra cifrán csipkézett aranykeretet viselt. Pompás, tornyos kastély volt a fedelére festve, amelynek cirádás tetején vígan forgott egy táncos szélkakas. Ebben a kastélyban lakott Tik-Tak tündér. Minden negyedórában kinézett a kastély ablakán, s kis csengettyűjét megrázva hirdette az idő múlását. Ha pedig egy-egy óra eltelt, akkor kiállt az aranyrácsos erkélyre, s ezüstös hangján dalolva búcsúzott az elmúlt órától.

    Parádés szoba falán függött a muzsikáló óra, szemben az ablakkal, melyen át éppen a toronyórára látott. A toronyóra régi hű barátja volt, aki már kora gyermekségétől szerető gonddal őrködött fölötte. Tik-Tak tündér tisztelte is nagyon öreg barátját és mindenben utána igazodott. Udvariasan utat engedett neki az idő jelzésében s csak amikor a toronyóra már mély kongással elütötte az órákat, csilingelt ő is utána vékony ezüst hangján.

    Legközelebbi szomszédja a könyvtárszobában lógó falióra volt, de ez nem számított megbízható barátai közé, mert pontatlan volt és ingadozó s tréfás kedvében bizony gyakran megtévesztette azzal, hogy hol többet, hol kevesebbet ütött.

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Haldoklik a pap

Szerdán meggyónt és megáldozott főtisztelendő Sebes Ev. János úr. Isten ekkor egyelőre elméjét vette magához agg és alázatos szolgájának. Tele volt vendégkocsikkal a tágas plébániaudvar, s pénteken reggel tudakozó sürgöny jött a püspöktől. Ment vissza a püspökhöz a válasz: Sebes Ev. János főesperes még mindig haldoklik. Pénteken este pedig a nyugtalanság összehajtotta a plébános úr nyáját. Összegyűltek a hívek, s nagyon szepegve tanácskoztak a haldoklásról. Bizonyos, mondották, hogy végrendeletet írt már régen. Az is bizonyos, hogy a rokonoknak hagyja azt, amit hagyhat s amit Rozália asszony, a gazdasszony, félre nem rakott. De a baj hirtelenül jön: Sebes Ev. János szinte virgoncul misézett még kedden. De kijött a templomból, s még el se érte a plébániát: összerogyott. Hátha, hátha: ha esetleg elveszett volna az írás. Az írás, amelyre a főtisztelendő úr írta híveinek adósságát. Sugdosott, szorongott, reménykedett a nyáj, Sebes Ev. János nyája.

    Mert ó, vajmi szegény nyáj volt ez a nyáj, a főesperes úr nyája. Valami régi Rákóczi-birtok állott már csak épen és egészben a község mellett. Ez a plébánosé volt egy kegyes főúr hagyományából, ki istenes célokra adta a bortokot, morzsáját annak a kincsnek, amit ő Rákóczi vesztén nyert. De szép birtok, de jó birtok volt, és Sebes Ev. János tudott gazdálkodni. Nemhiába, hogy táviratot küldött a püspök? Sok pap lesi ezt a plébániát. De velük mi lesz, szegény hívekkel, haj, ha előkerül az írás? Sebes Ev. János volt a bankárja a falunak, s a múlt esztendő különösen ínséges volt.

szozattovabbacikkhez

Tamási Áron: Levél Mikes Kelemenről

    Kolozsvárott, 1935. május 1.

    Szeretett és jó Édesanyám!

    Lássa más, mint vélekedik rólam, de én mingyárt nevetéssel kezdem el ezt a levelemet. Hát hogyan is ne kezdeném avval, mikor ekkora nagy és irtóztató levéllel rontok bé a házba s kied azt gondolhassa, hogy immár meg is kaptam azt az elmebéli zavarodást, melytől a tavaly olyan erősen féjtett. De várjunk, mert mindennek vagyon magyarázatja, azonképpen ennek a levélnek is.

    Nem is rég volt, mert csak egy esztendeje, hogy otthon lehettem Farkaslakán s egy kicsi időt együtt töltheténk. Szép tavaszt értünk akkor, de még a szép tavasznál is szebb volt, amikor én rakásba tettem eddigvaló könyveimet, amelyeket én mind a magam nyughatatlan elméjéből töltöttem meg, s akkor azt mondtam nagy gyermeki és igaz örömmel; lássa-é Édesanyám, ezeket mind én írtam teli! Akkor esett meg, hogy kied egyfelől a megélhetésemet búsulotta, másfelől pedig az elmebéli megbillenéstől féjtett. De az aggodalom után mingyárt felderült a kied orcáján a mennyboltozat s abban a két nevető tatáros szemiben is feltündöklött az anyai csillag. Jól észrevettem, hogy örömit találja bennem és elmém gyümölcseiben, de egy csepp mégis hiányzott a tengerből. Nagy epekedéssel azt mondá nekem ugyanis: még csak azt szeretném megérni, hogy nekem is írnál valami szépről, valami szépet.

szozattovabbacikkhez

Muskátli - 2019. október

muskatli

muskatli

Melléklet
jó gyermekeknek

2019. október
VI. évfolyam / 2. szám

Kedves Gyerekek és Örökgyerekek! A Szózat havonta megjelenő elektronikus folyóirat oldalain kis Olvasóinknak is szeretnénk kedveskedni.

szozattovabbacikkhez

 

Dayka Gábor: Az én szerelmesemnek meg-hívása

250px Dayka GáborA gyenge bor-tövetske
Szil-fánkat ált-ölelte:
A tiszta tsermelyetske
A színes hant virágit
Tsókjával harmatozza:
A játtzi nap-sugárok
Lejtőznek a folyóban:
A lengeteg Zephyrke,
Nyög a szerelmes ágon:
Jer, őltsd kezed kezembe,
S adj tsókot ajakimra!

1790

 

Nadányi Zoltán: Nem szeretsz

Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.

Szabó Jenő: dalok a boldogságról

Vége nem lesz majd a dalnak,
Erdő, mező mind rám hallgat;
Nem csüggeszt el némaságok,
Én ősszel is tavaszt látok.
Ifjúságom kikeletje
Majd sugárt csak az egekre;
Koszorúval int a távol…
– Dalolok a boldogságról.

Mennyi fényes, büszke álom!
Elvesztettem… megtalálom.
Csöndes fészek, boldog ének,
Mesterművi a reménynek.
Gyöngyvirágom karja ringat,
Csókba lopjuk álmainkat;
Mi lesz éltem? Édes mámor!
– Dalolok a boldogságról.

A lehullott falevélre
Szebb tavasznak ragyog fénye –
A koldusnak – rongyban járva –
Dús aranytól csillog álma.
Nehéz harcban fáradt lélek
Várja, hogy szebb lesz az élet –
Lelkem csöndje tépett fátyol –
S – dalolok a boldogságról.

Tompa Mihály: Jöszte kedves…

Jöszte kedves, járjunk egyet a mezőben!
Úgy sem soká mosolyog az ilyen zölden,
Nem fedez be hűs árnyával a fa lombja,
Őszi szellő, deres éjjel
Megsárgítja, földre ontja.
 
Adjuk át egy lágy rengésnek kebleinket,
E méla-bús őszi világ úgy megillet!
Hogyan küzd a hervadással a virúlat ...
Másod-virág nyílik a fán,
Mikor zörgő cserjét hullat.
 
Gyülekezik már a fecske, megy a gólya,
Hova mennénk kedvesem, ha szárnyunk volna?!
Nem repülnénk úgy-e messze? itt maradnánk?
Hervad a táj, - de itt mosolyg
Szép emlékben a tavasz ránk!
 
Minek szállna vágyó lelked messze tájra?
- A boldogság nem idegen föld virága! -
Itt repkedjen kedveseid közelébe,
Mint a madár a fa körül,
Amelyen áll kicsi fészke.
 

szozattovabbacikkhez

Tóth Árpád: Eredj szerelem, sehonnai

Elhagytak Isten jó angyalai:
A Hit, a Kedv, Egészség s Fiatalság,
Hej, Szerelem! te szép sehonnai,
Csak te fordítod még felém az orcád,
S áltatsz, mint asszonynépet... Állj odább!
Ne gyújtogasd parázzsal őszi vágyam,
Hervadni-fájó nőkkel tégy csodát,
Mint egykor Kleopátra udvarában!

Ott bíbor-ágyán láttál egy királynőt,
Miattad égett barna kebele,
Mint két súlyos gyümölcs, mely bánatfán nőtt,
S a vágyak bús magvával volt tele, -
Ott fényedtől csillogtak néma jajjal
Az olajosan reszkető szemek,
A vágyak bús magvából tört olajjal,
Lassú könnyekkel fényesítve meg...

Menj, Szerelem, nőkkel búsongani,
Nótám se sír, könnyem se hull utánad,
Cécótlanok a férfi útai,
S magányosan szép minden férfibánat.
Gurúljon szét ajándékod, ha volt,
S adtál-e mást, mint kínt meg törpeséget? -
Ritkuló lomb közt hiú őszi folt,
Vén, piros pompa, jobb lerázni téged!

Gőggel, kopáran, némán, egyedűl,
Hadd lépek így a végső, csöndes útra,
Ahol a titkok lombja feketűl,
S lehull az élet hazug koszorúja.
Elhagytak Isten jó angyalai:
A Kedv, a Hit, Egészség, Fiatalság, -
Eredj te is, édes sehonnai,
És csókold meg egy asszony könnyes arcát!

Barakonyi Ferenc: Jajszónál egyebet…

Jajszónál egyebet mán én szívem nem tud,
Jajgat, mint mezőben sastul üzetett lúd.

Jaj, búmra virradtak keserves napjaim,
Sűrű könnyhullatásra juttatott óráim.

Jaj, óhajtásimmal teljes hegyek, völgyek,
Úgy tetszik, csak jajszót csepegnek az egek.

Jaj, nyavalyás fejem, hogy estél ily tőrben,
S ki lesz már orvosom e nagy gyötrelmemben.

Jaj, ím minden állat szánja nyavalyádot,
Valamely hallhatja sok óhajtásidot.

Jaj, soha nem hittem, hogy esem ily tőrben,
Ily szűbeli jajszót hozott mély sebekben.

Jaj, fohászkodással töltem már éltemet,
Mert nincs ki gyógyítsa megsebhedt szívemet.

Jaj, életemet már nem tartom életnek,
Hanem csak emésztő tüzemnek s mirgemnek.

Jaj, remintelenül esett siralmas seb,
Kiníl már nem lehet soha keservesebb.

Jaj, éltem helyiben lenne bár halálom,
Már de én halálom fut előlem, látom.

Jaj nékem hát immár, nyomorult veszettnek,
Sziviben, lelkiben megsebhedt sebesnek.

Jaj, csak már minditig csak jajszó kenyerem,
Ezzel áldott Isten, hogy éltemig nyeljem.

szozattv


szozat a tiszta hang vers2020a A3 wass albert est plakat Könyvbemutató 12 112019SZENTKORONA attila20191214 23 56 os eganivanpalmeghivo 2019SZENTKORONADELUTANOK újpogányság szalonna alap 1 VIIKerecsen Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf