Naszreddin Hodzsa tréfái I. A kaftán

Naszreddin hodzsa egy alkalommal a szokottnál is alaposabban belemerült a nép ajkán élő pajzán históriák feldolgozásába. Még a vacsora elfogyasztásáról is megfeledkezett a lázas munkatempóban. Nagy lánggal lobogott íróasztalán a mécs, és szaporodtak a szép hosszú sorok a pergamen sárgásfehér hátán.
Lassan már éjfélbe nyúlt az idő fekete árnya, de a hodzsa csak nem akart nyugovóra térni. Szulejma asszony, ki a megszokott órában lefeküdt, semmiképpen el nem alhatott. Bosszantotta a lobogó mécsláng, de még annál is jobban az, hogy a hodzsa teljesen megfeledkezett a pihenésről. Heves szidalmakkal támadt hát a munkában elmerült férjre, aki először jámbor szavakkal, majd később keményebb hangon csitítgatta ihletét megzavaró élettársát. A mérges feleség erre kiugrott a takaró alól, ott termett a mécs mellett, és elfújta. Naszreddin persze bárdolatlan szavak kíséretében elővette tűz-szerszámát, és ismeét világosságot gyújtott. Ez kellett csak a felpaprikázott feleségnek. Néhány szó után akkorát rúgott a férjén, hogy a jámbor azon nyomban legurult a fából készült lépcsőn.
A szomszédok, amikor reggel összetalálkoztak Naszreddinnel, aggodalmas arckifejezéssel érdeklődtek, hogy mi történt, miféle zaj, dübörgés zavarta meg az éjszaka csendjét?
- Civakodtam a feleségemmel – magyarázta a költő –, s annyira nekihevült az asszony, hogy belerúgott a kaftánomba, s az tüstént legurult a lépcsőn.
- De hiszen a kaftán nem csap olyan nagy zajt! – mondták neki gyanús mosoly közepette.
- Ugyan, mit firtatjátok – legyintett a hodzsa mérgesen –, én is benne voltam a kaftánban!

Eredeti török forrás alapján írta Rakovszky József