Komjáthy Aladár: Egy rózsához

Elnézem izzó szirmaid a nyári
hanyatló kedvű nap tüzébe fontan,
testvéreid: egy egész rózsafányi,
körülölelnek virággá bomoltan.

„Mi volt a sorsod” – kérdezem, egy távol
s más életforma rabja – „kis virágom?”
Az üde fény neked másként világol
és más a méh az égő rózsafákon.

Kis arcod elborul, ha felhő szárnya
takarja el az izzó, kék csodát
feletted s mintha mosolyodra várna,
az éjszaka szerelmesen fon át.

szozattovabbacikkhez

 

Ölbey Irén: Megköszönöm

Perceim áradók
és fénylők, mint a víz.
Elfogadom a jót
s vele a rosszat is.

Megköszönöm a lágy
hajnalt s a vak delet.
Megköszönöm a szád
s két tündöklő szemed.

szozattovabbacikkhez

 

Számadó Ernő: Tisztaság

Nem hasonlítom szemed csillagokhoz,
szád korallhoz,
hajad selyemerdőhöz.
Egyszerűen azt mondom:
Olyan vagy, amilyet én vártam.
Azt sem mondom, hogy szeretlek.
Dolgozni, tenni, küzdeni akarod érted,
Hogy az évek könny- és gyöngyfűzérein át
akaratomból, hitemből, hűségemből olvasd el
szerelmem legszebb himnuszát.

Farkas Imre: Hangulat

A fény halódó, megtörött,
Fehér hullám jő sebesen
És elsimul a fövenyen
Mint régi bú a szív fölött.

Halványul az utolsó fényfolt.
Fönn messze húznak a vadkacsák,
Lesi a fjord az éjszakát
Ólomszínűre vált az égbolt.

A parton gubbaszt egy legény.
Az ólmos ég az arca színe,
Lecsukott koporsó a szíve
Asszonyt őriz a rejtekén.

Asszonyt, ki fényes, mint a hajnal.
Asszonyt, ki csókolt nagyszerűn.
Asszonyt, ki édes, mint a bűn,
Asszonyt, ki jár megbontott hajjal…

Bartis Ferenc: Nagyenyed árnyékában

Ködöt árulnak most a dombok,
a nótátalan szüretnek vége.
Csombord megjátssza a bolondot:
iszik a bánat örömére.

Szú költözött a hegedűkbe.
Bokáig gázolhatsz a dalban,
csupán bakancsod talpa tűrje
a sárt! Tapodd hát megfontoltan.

Kuksolhatsz Enyed árnyékában,
csak úgy beszélj, hogy szavad értsék.
Igyál! Itass mindenkit bátran!
Ki mennyit bír, itt az a mérték...

Így élt Táncsics Mihály

     Táncsics Mihályról a XXI. század átlagos magyarja legfeljebb annyit tud, hogy 1848. március 15-én szabadították ki a börtönből Petőfiék, valamint tán azt, hogy utópista „kommunista” volt. Arról, hogy a számos könyvet író forradalmár, országgyűlési képviselő a „Legrégibb nyelv a magyar" című, közel 700 oldalas könyvét tartja legjelentősebb alkotásának, alig hallott valaki a ma élő nemzedékből.
Táncsics Mihály, aki horvát apa és szlovák anya gyermeke, egy igaz magyar hazafi hitvallásával így ír a 19 oldalas füzetben saját főművéről:
„Minden egyéb munkáim valószínűleg...

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Pósa Lajos

I.

     Pósa bácsi gyakran abban a kávéházban reggelizik, amelyikben én. Mindig haragosnak látom az arcát. Haragja azonban jóságos. Ez egy apa vagy inkább egy nagyapa haragja. Ma délelőtt is szemben ülök vele, nézzük egymást közönyösen, én ismerem őt, ő pedig nem ismer engem. Tekintete átlövell hozzám, szigorúan. Mit firkálsz azon az asztalon, öcsém, te kopasz szájú? Bocsánat, Pósa bácsi, én éppen magáról írok cikket, abból az alkalomból, hogy jubileumát üli, ne tessék rám haragudni. Önt mindig meghatottan nézem.

szozattovabbacikkhez

 

Pósa Lajos: A radnóti harangláb, Mese, mese, mesketté

A radnóti harangláb

Vén harangláb, adjon Isten!
Mégse dűltél romba?
Tudod-e még, tudod-e még
Iskolás koromba!
Hogy futkostam grádicsodon
Boldog kedvteléssel…
S kerestem a galambtojást
Zegbe… zugba… széjjel!

Köteledbe, hej de sokszor
Belecsimpaszkodtam,
Temetésre vagy imára
Hogy megharangoztam!
Sok víz lefolyt a Balogon,
Öreg már azóta…
Tova illant álmaimnak
Tarka pillangója.

Oh, mióta nem láttalak,
Messze… messze jártam,
Égbenyúló, aranygombos...

szozattovabbacikkhez

 

 

Palágyi Lajos költő, tanár

PalágyilajosAz 1866.február 23. emancipációról szól törvény nyomán, „ugyanannyi jogot a honpolgároknak nyelv- és valláskülönbség nélkül” – amelyet Deák Ferenc a „a haza bölcse” avagy a „a nemzet prókátora” is nagyban támogatott – páratlan lehetőségeket, új dimenziókat nyitott a hazai izraelita származású lakosságnak.

szozattovabbacikkhez

 

Palágyi Lajos: A marha

Soroznak. Fiatal legények
Egymásután belépnek sorba,
Bent várja néhány strázsamester,
Katonaorvos, vén óbester.
Hiúz-szemű, puffadt, mogorva.
S le kell vetkőzni meztelenre,
Akarva, nem-akarva.
Ímé, a vágóhídra most lép
A marha, a marha.

Megmérik, mint egy árucikket...

szozattovabbacikkhez

 

Palágyi Lajos válogatás

A naturalista írónő
Magyar állapotok ciklusból

„Ne szólj a férfiakról,
Már nevük is utálat!
– Így szól a nagy írónő –
A férfi mind csak állat…”

Igaza van e hölgynek
Ő jól ismer bennünket:
Való voltunkban, pőrén
Ismerte meg nemünket.

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: Tóth Árpád

I

     Hadd nevezzem őket így*, ezzel az irodalomtörténeti elnevezéssel, a két poétát, Tóth Árpádot és Nagy Zoltánt, kiknek verseskönyvét drága és értékes ajándékként hozza a tavasz. Annyira nincs hagyományunk és emlékünk, hogy még a vele való kacérkodás is édes. Akkor gondoltam erre, a debreceni orvosra, Földi Jánosra, Fazekas Mihályra, a debreceni irodalmi körre, mikor – egy fél napig – ott jártam, és nézegettem a kollégium könyveit, pufók glóbusait...

szozattovabbacikkhez

 

Tóth Árpád: Akár egy bús kamasz

/töredék/

Akár egy bús kamasz, ki csendes éjszakán
Holdfényes ablakot néz, s lágy, nyári dalt dalol...

Majd nő a nyári éjek csillagos, langyos csendje,
Könnyű csipkéket s lenge selymeket
Láthatni majd a nagy kirakatokban,
És bús suhancok bámulnak merengve
Holdfényes, csipkepárnás ablakokra.

A hallgatag, szűk udvaron...

1908

Tóth Árpád: Meddő órán

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

1908

Falu Tamás: Szárszó

Már nem tudta, hogy hal-e, él-e,
A sors annyit packázott véle.
Csak ment az úton révedezve,
Mindegy volt néki, hová merre.
Egy tehervonat jött robogva,
Magát gyorsan eléje dobta.

Azóta a sínek közül
A szél örökös panaszt hoz:
A teher volt az élete tükre,
Tehervonat elé feküdt le,
Nem volt joga a gyorsvonathoz.

1963

Gyurkovics Tibor: József Attila

Krétával írtál deszkafalra
törölhetetlen verseket,
de most az éjtől elragadva
hajtod alá a fejedet.

Világkiáltó száddal már a
szárszói sarat csókolod,
üti a férgek kalapácsa
bazaltkockájú homlokod.

szozattovabbacikkhez

 

Kosztolányi Dezső: József Attila

József Attila karakán, gyöngéd, izgága, emberi, mérges, ellágyuló, komoly és humoros lélek. Anyagát, a szavakat pedig meg tudja tanítani, hogy minden esetben kezesen simuljanak szeszélyeihez és hangulataihoz. Mindez azt jelenti, hogy költő.

A Toll, 1934. november 15.

Pilinszky János: József Attila

Katonája a mindenségnek,
bakája a nyomorúságnak,
teszünk azzal valamit is,
hogy a füvek zöldellő erejébe
visszahelyezzük a halottat?

Szervác József: 1985. március 27., a költő József Attilára gondol

82 nap, Attila, most el kell
számoljak veled.
82 nap. Én a kín időnek
nevezett dimenziójában
lehagytalak. A tér nem
változik. Nem írtam
anya-verset. Szenet is
másnak loptam. És sírtam csak
alamizsnás ölekben.

szozattovabbacikkhez

 

Flórián Tibor: Emelkedő évek

Hallgattam hosszan évekig
hálóját – mint a pók –
körém fonta a hatalom
véresen úsztak a folyók a tengerig

Csupromban a vizet
s keserű kenyerem
börtönökbe vittem
s a porkolábot
néhány forinttal leütöttem

A perceket éveknek mértem
kisebbek lettek az élők
s megnőttek halottaim
az utcák a sötétségtől féltek.

szozattovabbacikkhez

 

Jékely Zoltán: Gyermeki alkonyat

A falióra nyolcra vert.
A felhő temetőbe száll.
Lila ködben hever a kert,
nyirkos füvet vág a halál.

Éjszaka lesz, fekete éj,
a fényt nagy pincék elnyelik;
énistenem, milyen fehér
leszek féltemben reggelig!

Az Őrhegy kéklő sírhalom,
az ég csúcsos templomi bolt.
A nap, fényöntő vigaszom,
kifolyt-szemű, rossz fattyúhold.

szozattovabbacikkhez

 

Juhász Gyula: Testamentom

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld ízét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Ó, én senkit se háborítanék,
Szelíd kísértet volnék én nagyon,
Csak megnézném, hogy kék-e még az ég
És van-e még magyar dal Váradon?

szozattovabbacikkhez

 

Márai Sándor: Ujjgyakorlat

1.
Este nyolckor születtem, fújt a szél.
Kassát szerettem és a verseket,
A nőket, a bort, a becsülete
S az értelmet, mely a szívhez beszél.
Mást nem szerettem. Minden más titok.
Nem könyörgök, s ne irgalmazzatok.

2.
A csillag benned későn kelt s korán
Nyugszik. Szemedben évek sokasodnak.
Egy vagy a számok titkos rangsorán,
A víz fölveri fényét csillagodnak.
A fény benned végül emberi lett:
Spektrumon túl vagy, ultraviolett.

szozattovabbacikkhez

 

Reviczky Gyula: Ápril

Öltözik már a tavasz
Zöld selyem ruhába.
Lengő haja napsugár,
Gyors felhő a fátyla.

Ajakán a szó zene,
Lehe hűvös illat.
S ha fölnyitja kék szemét,
Bú sötétje virrad.

Mosolyogva nézdeli
Arcát habtükörbe’,
S pajkosan szór két keze
Virágot a földre.

S a merre csak átsuhan:
Játszi szellő támad.
Kék ibolya nő nyomán
S mosolyog a bánat.

szozattovabbacikkhez

 

Tűz Tamás: Csuklód melegén

ha majd már nem lesz fény mi vak szememre
rászikráztatná mennyországodat
nem lesz tavasz ha éjfél látogat
ősz árnya hulla a párás végtelenre

csak ősz lesz éj a búcsúcsók kegyeleme
messze hegyekbe távozó fogat
megérintem a sárga lombokat
mintha a tél már nekem integetne

akkor anyásan tedd reám kezed
csuklód melegén érezzem az áldott
napfény helyett a lélekszülte lángot

akkor lesz majd ki támogat vezet
világtalanak teremt új világot
ki mint az angyal tündökölve

vitéz Somogyváry Gyula: A Rajna ködbevész /részlet/

…Es war einmal ein Reitersmann,
Der kam vom Rhein geritten,
Ein altes Leid im Herze brann
Und Lieder an den Lippen,
Hurrah-jucheh…
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Und Lieder an den Lippen

Im weiten Ungarlande, ja
Da sangen Schwert und Lieder
Und Ofen fiel in Sturm, hurrah!
Er kam doch niemals wieder,
Hurrah-jucheh…
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
…kehrte niemals wieder…

szozattovabbacikkhez

 

Berda József: Áprilisi keresztmetszet

A napot elnyelik a felhők, -
fut, kopog a zápor, -
érzed, tavaszi nátha zsírja
olvad a levegőben:
hallgasd mint csörögnek ott
a bajúszodó fák, -
egy pillanat s megint meleg lesz,
párás meleg,
míg távolabb gőzölög a vetés
a tejszín ég alatt...

Ó végtelen ragyogás:
zöld, zöld, gyenge zöld,
- mily öröm
bolond szeszélyedben fürödni!

szozattovabbacikkhez

 

Csokonai Vitéz Mihály: A tavasz

        Az egész világ feléledt
S az elérkezett tavasznak
Örömére minden örvend;
Csak az egy Vitéz nem örvend.

         Enyelegnek a juhnyájak,
Tehenek, lovak futosnak,
Danol a pacsirta s a pinty;
Az egész berek homályja
Zeneg édes énekekkel:
Egyedül csak én kesergek.

szozattovabbacikkhez

 

Földi János: Aprilis, az Égi jegy szerént Bika hava

Bika Hóban a' bikákat
Ismét a' tsordába verd.
Szőllőt köss, a' báránykákat
El-választni meg ne merd.
Vess a' mit még nem vetettél,
Kőfalat most jól kezdettél,
Méheket ki-menni hagyj,
Plántáidnak vízet adj.

Radnóti Miklós: Április

Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

1940

Sík Sándor: Isten áprilisa

Sétál a napfény melegen
A dunaparti köveken.
Huzakodnak a zsinegen
A kiskutyák bolondul.
- A szív is, hatvanon túl
Ha nem csendül, de kondul.

szozattovabbacikkhez

 

Teleki Évi

Magyar népköltés

Teleki Évi lánya,
Mind a legényeket várja.
Hej, de mind hiába várja,
Csak nem akad neki párja.
Várja, ha jő piros hajnal…
– S megérkeznek alkonyattal.
Zsebkendőjök messze kéklik,
Úgy mennek az utcán végig.
«Édes kedves szülő anyám,
Szemet vetett egy fiú rám.
Haja szőke, kék a szeme,
Palkó Pista igaz neve.»
,Édes lányom, jól ismerem,
Sokat ette a kenyerem.’
«Édes anyám fáj a lelkem,
Palkó Pistát megszerettem.

szozattovabbacikkhez

 

 

Menedékkő

Magyar népmonda

     Szepesben, Lőcséhez közel, erdős hegy tetején egy régi zárda omladéka áll. A zárda mellett templom volt valaha, de az is romokban hever már. Az omladék falai között most csak magas fenyőfák élnek. A romok tetején mindenütt moha lepi és üde örökzöld futja be.
     A tatárjárás idejében még ép volt a zárda is, a templom is. A tatárok elől a környék lakói a zárda és a templom falai közé menekültek. Ott biztos menedéket találtak. Ezért a romot ma is menedék-kőnek nevezik.
     A zárda és a templom idővel elpusztult csak a templom tornya állt még. A toronyban csengőszavú harang hallgatott. Éppen a két falu határában állt a torony, ezért mind a két falu lakói magukénak tartották a harangot.

szozattovabbacikkhez

 

Mese arról a bizonyos víg tücsökről

     Odakünn esett az eső, a szobában búsultak a gyerekek. Bezzeg amint hozzájuk betoppantam, lett egyszerre nagy lelkesedés!
        - Na, fiú! – kiálték, – mesét hoztam!
        - Éljen Feri bácsi! Éljen a mese! – kiabálták a lelkes öcsikék.
        - No, azt szeretem, hogy még kedvelitek a mesét hallgatni, minthogy már nagyobbacskák volnátok!
        - Meséje válogatja, – magyarázta az egyik öcs. – Tetszik tudni, holmi gyerekes mesécskék bizony nem kellenek, hanem ha valami érdekesebbet kapunk, szívesen fogadjuk.
        - Különben ha már mese lesz, hát reméljük, megint sorra jön egy csomó történet, mint a múltkor – tette hozzá az egyik gyerek.

szozattovabbacikkhez

 

Fekete István: Rigó Mari

     A télen beszámoltam egy kis fekete rigóról, aki pár napig vendégünk volt, miután az éh, és fagyhalál karmaiból megmentettem. A rigóka ablakom alatt esett a hóba, a szobában hamarosan lábra jött, sőt – amint ezt részletesen megírtam – igen otthonosan viselkedett, fittyet hányva a szobára és a szobatisztaságnak. Szerencsére tavasz kezdett lenni, így szabadon ereszthettem, amit egyébként feleségem erélyesen követelt is.
     A rigókát már megérkezése napján Marinak kereszteltük, és amikor elment, piros cérnát kötöttünk a lábára, hogy megismerjük és ismerősként üdvözölhessük a többi rigó között.
     Mar az utótélben többször megjelent ablakom alatt, a nagy hársfa ágán, vágyódva nézett ablakomra, sőt a cinke etetőt is igénybe vette, amihez joga is volt. 

szozattovabbacikkhez

 

Szép Ernő: Egy szűz után való bánkódás

A bánat mécse mellett magányom éjszakáján
Siratlak csendességben szép szűz, te édes-kedves,
Ki engemet szerettél, kit magamtól elküldtem.

Mellyemre illeszkedtél, a nyakamra kötötted
Karjaid és szemembe néztél félőn s epedve,
És eljöttél ágyamhoz, melyen lustán feküdtem.

Nem híttalak magamhoz, befordúltam s alúdtam.
Szótlan, beteg szobámban most egy keserves légy dong,
Istenem, hogy lehettem olyan rest, olyan gyáva?

szozattovabbacikkhez

 

Szervác József: Egy régi fényképedre

Végül leegyszerűsödött: ma már csupán szeretlek
szeretlek mint halottal álmodó kalandor éjszakáimat
szeretlek mintha kell szeretlek mintha senki semmi
ha vagy ha nem vagy egyremegy mindez csupán lehetne

jussunkká lett a nincs hát óvjad oszd be részed
velünk csecsés komédiát műveltet közszemérem
arcodban díszletet arcodban vasfüggönyt kuporgatsz
végül majd sarzsidat nincsünket kőbe rónád

végül leegyszerűsödött: mögöttünk pár keréknyom
ne gondolj jót se rólam jót se értem

Recsenyédi Fekete Miklós: Füstkarikák II.

(Második karika volna, ha…)

Gyermekeim,
hősies és reménytelen küzdelmet vívtam
a szeméttel
s a penész szagával,
hogy valamiképpen fogadhassalak.
Rövid harc volt,
épp ezért drámai,
és hiábavaló,
mert a győzelemben
már a kezdetén nem hittem, én, magam,
Később pedig már hiába vártalak.

szozattovabbacikkhez

Rakovszky József: Dal a tavaszi éghez

Nagy kék szemed egész befed.
Lelkem dalol, de csak neked.
Egymásba nézünk hosszasan,
Mindent feledve, boldogan.
Amíg mesél a drága csend,
A szélnek könnyű szárnya leng,
S a homlokomra hullatod
Könnyes, szerelmes harmatod.

Pilis, 1955. II. 28.

Kányádi Sándor: Nevükön kellene

(Ars poetica)

nevükön kellene szólítani mind
s megrajzolni a kezüket legalább
ahogyan pohárra fejsze- s villanyélre
markolódnak az ujjak életét a hosszú
hallgatásokat a déliharangszóval
felezett arany és kék napokat kellene
és kiverni a búzát-összefekvő
léhűtő hejehuját karóval verni
ki a határból is hogy csendes
örömben telhessen a délután s méltón
ereszkedhess alá alkonyok-alkonya
emberi-szomorúság

1974

Kapui Ágota: Egy katonához

Lelked terhét hordozom
lánctalp túrta dombokon
délre húzó madárcsőrben
célra tartott puskacsőben
olajággá változom

szemed színét keresem
kékbe fordult egeken
kapaszkodom Fiastyúkba
türelmem fűzöm a lyukba
tűpárna a tenyerem

gyűrött inged vasalom
rád izzadt a hatalom
elszennyedő fehérségben
hazanéző reménységben
marasztalna két karom

Jagos István Róbert: Légy költő

Légy költő.
Szép szavak varázslója,
cédák által kitartott lélekkuruzsló.
Hass és vadássz
- hatásvadász!
Szúrj át szíveket
s légy mindig az utolsó
ki hozzáad az élethez
valami kényszer-írt rímeket.

Tagadj anyát, nőt, hitvány szeretőt,
feküdj álmatag sínek mentén.
Legyen véres rózsa fekélytakaród
- mit is kívánhatnál többet ennél?

szozattovabbacikkhez

Gaál Áron: Új Déva vára

Bennünk a falak,
a mésztufa, s habarcs,
az évekkel egyre nőnek.
Kalapács, véső, szavak,
rajtunk nem rontanak,
dacolnak minden idővel.

Kőműves Kelemen
asszonya kellene
nekünk, most azért,
hogy bontani segítsen újra,
szelleme, ami falakká gyúrta
a köveket, szívünk helyén.

1986. Erdély

Béri Géza: Szerelmes ha nem lettem volna (részlet)

Hányan voltak bölcsebbek nálam
ez országnyi földindulásban?
Hányan tévedtek? – s én szenvedem,
s a hazám, és a történelem.


Az áldozatot megtanultam,
feloldozhatatlan a múltam,
de szájoncsókolnám a hóhért
egyetlen kimondható szóért,


hogy virágozzék ki szám végre,
hogy ágként táruljak az égre,
gyümölcsözzek nyelvén anyámnak. –
Elvállaltam sorsát a fáknak.

Szentgyörgyi László versei és „Kételyek” című verseskötetének méltatása

Szentgyörgyi László1Szentgyörgyi László: Csalódás

 

 

 szozattovabbacikkhez

 

Kézai Béla: Az éjszaka vendége

Jó élni – gondolta vidáman, amint felébredt, s a különös éjszaka nyugtalanító látomásai egyszerre eltűntek, ahogy az ablakon át kitekintett a fényesarcú reggelbe. Maga előtt látta a várost, a békésen ismerős utcákat, amelyek lázban égtek az éjjel, s egy megnevezhetetlen viharnak voltak a tanúi. Látta az embereket, akik kapunyitás óta futkároznak a járdákon és megdöbbenve vallatták egymást és riadtan; mi lelhette éjjel a várost, emlékeznek-e a szenvedélyes jelenetekre, amelyek éjfélkor a Grand Café körül lejátszódtak? Egyik-másikban visszacsengett még a felzaklatott tömegek türelmetlen kiáltozása, sőt voltak olyanok is, akik határozottan állították, hogy az alsóváros felől gépfegyverkattogást hallottak.
- Igen, ez két óra körül történhetett – erősítették meg többen.


szozattovabbacikkhez

Csűrös Emília: Andriskó

Rigó meg Virág prüszkölve röpítette a csilingelő szánkót, míg a kacagó gyerekek az öreg kocsist ostromolták.
- Fordítson ki, János bácsi! Milyen jó lehet a puha hóban buckázni!
Az öreg vidáman mosolygott a bajusza alatt:
- Hogyisne! Éppen a szentestére történjen valamelyiknek baja…
Repült a szánkó árkon-borkon keresztül. Lámpagyújtásig szólt a szabadság. Élvezte is Gyurka meg Bandi! Csak azt szerették volna, ha egy pár pajtásuk a városi iskolából szintén velük örvendezett volna a pompás szánkózásnak.
Odahaza a tanyán ezalatt nagy volt a sürgés-forgás. Mozsárcsörgés, habverő-kattogás a konyhán. Anna kipirulva libben ide-oda, hogy a szükséges utasításokat megtegye. Azután, hipp-hopp, ott termett a szép szobában. Fehér abroszt kellett a földre terítenie.

szozattovabbacikkhez

A tihanyi visszhang

Magyar népmonda

Mikor őseink bejöttek Hazánkba, a tihanyi hegyen egy vár állott. Hogy ki és mikor építtette, azt bizonyosan nem tudjuk. A várról, illetőleg lakóiról így mesél a nép:
Valamikor réges-régen Tihany várában lakott az öreg Rohán herceg, akinek két leánya volt: Horka és Helka. Helkára haragudott Horka, mert egy szegény pásztorlegényhez, Kelénhez akart férjhezmenni. Együtt őrizték ők az öreg herceg aranygyapjas kecskenyáját, mely nagy kincset ért. De elvette tőlük Horka és az ura, Húz herceg. Irigységből el akarták pusztítani ég a szegény jó Helkát is, Kelénnel együtt. A Balaton jószívű tündére, a Sió, azonban megmentette őket. Sió nagy vihart támasztott, mely belehajtotta az aranygyapjas kecskenyájat a tóba, mire Horkának keservében megszakadt a szíve.

szozattovabbacikkhez

Csehó Pista

Magyar népballada

Amoda van egy nagy deszka-kerítás,
Csehó Pista lova abban nyerítez;
Csehó Pista befordul a csárdába,
Várja ottan szeretője, babája.
„Kocsmárosné, eb az urát, hallja kend,
Halat nekem, citromosat főzzön kend,
A mellé egy jó itce bort hozzon kend,
Juci lyányát strázsára állítsa kend.”
Csehó Pista mulat széles kedvibe’,
Egy rossz személy dalolgat az ölibe’,
Csárdás leány dalolgat az ölibe’,
Hej, az adta a pandúrok kezibe.
Beszaladt a Juci leány ijedve,
«Amida jön három pandúr fegyverbe’.»


szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: Március

Nézd: földben, szélben, erekben
Hogy lüktet a tavaszi láz!
A mélység ritmusa rebben,
Szíven, rügyön az furulyáz.
Friss szélben, bíboros érben
Megzendül a tártölű távol,
A lélek lobban a vérben,
És szállani, szállani vágyol.

Szökelleni, szállani vágyom
A szűz föld szíve felett,
Én, én a gyerek-rügy az ágon,
Én, én a kelő kikelet.
Mosolyomtól serken a pázsit,
És rezzen a tavalyi dudva
S búvó pici szarvacskáit
Félénken a napra kidugja.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang
 SZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf