vitéz Somogyvári Gyula: Már nemsokára el kell mennem

Már nemsokára el kell mennem.
– A napok mind, mind úgy szaladnak! –
Fáj nagyon, hogy újra a könnyek,
kínok és vágyak tömlöcében,
gondok között, magadra hagylak.

Kínok és vágyak tömlöcében
ne sírj, ne sírj nagyon utánam.
Mert visszahúz a sóhajtásod
és – hol majd bátran kéne lépnem;
térdre roskad talán a lábam.

És – hol majd bátran kéne lépnem:
gyáván és gyötrő félelemmel
összecsuklik a bátorságom,
bízó, virágos büszkeségem
s felébred majd a síró-ember.

szozattovabbacikkhez

Veszelei Károly: Pusztán.

Nem halt még ki, nem halt még ki
ciganyhegedusA szép magyar nóta,
Megszólal még pusztákon a
Pásztor tilinkója.

Most is csak úgy kesereg még
Mint valaha régen,
Úgy sírdogál szomorúan
Csöndes nyári éjen.

Mindig akad egy-egy legény,
Aki búsan gyászol,
S panaszt mond az éjszakának
A csalfa leányról.

S lány is akad – Isten tudja –
Ki mindig tesz róla,
Hogy sohase halhasson ki
A szép magyar nóta.

Endrődi Béla: A pusztuló Budán

Óh csöndes, szunnyadó világ,
Lengjen körül békéd, magányod.
Mikor leszáll az alkonyat
Álmodni, sírni idejárok.

Itt nem zavar vad lárma, zaj,
Az emberek a múltban élnek,
S mindenen ott ring hímpora
A tiszta élet derűjének.

Hány boldog óra sírköve
Egy-egy ilyen dűlt, beomló ház,
Hol vén anyóka kötöget
S a kalitban madárka nótáz:

szozattovabbacikkhez

Balogh István: Gyóni Géza szibériai életrajza

[részletek]

    Gyalázatos dolog hadifogolynak lenni

    Undorral, reszketve, borzongva gondoltam a hadifogságra. Inkább meghalok, agyonlövöm magam: idézik vissza szavaimat, akiktől elbúcsúztam frontra való távozásomkor.

    Lassan, - gyaloglás közben, rafinériával eszelgettem elfogás esetében a legkülönfélébb, megváltó halált…

    Sajnos, a sorsunk Istenkézben volt.

szozattovabbacikkhez

Martin Ferenc: A krasznojarszki hadifogolytábor

[részlet]

…Szomorú hírt kaptunk augusztus 29-én: Románia hadat üzent nekünk. Egy ellenséggel több, s a háború még tovább fog húzódni. Vajon így is megnyerjük-e a háborút?

    Makarov étkezdést szemtelen viselkedése miatt bojkottáltuk. Ő azonban kifogott a helyzeten: kitúrta a lengyel lavkást s ő vette át mindkét étkezőt. Szóval a bojkottal mit sem értünk. Egyébként Makarov is megígérte, a jövőben mindent megtesz, ami tőle telik. Szeptember 2-án kitapétáztuk a szobánkat. Barátságosabbá tettük ezzel lakóhelyünket, azonkívül a deszkafal réseit leragasztva megszüntettük az örökös huzatot és tompábbá tettük a szomszédos szobák lármáját.

szozattovabbacikkhez

Vay Sándor: Vasárnap délután

A vasárnapdélutánok némelyszer, de leginkább mindenkor is, nagyon unalmasak. Most is ímhol, esőköpenyegem zsebébe dugván holmi újságárkusokat, brochureákat és egyéb írásokat, leballagtam a lanka felé, ahol a nagy tölgyfák állanak egy köröndben. Ormótlan malomkő-asztal körül parasztok üldögéltek. Errefelé nagyon csöndesek. Szófukarak. De néha mégis ejtenek szót. Olykor egy-egy stamperli Kirsch-t isznak. A tehetősebbje Bürgermeisterli-t is. Szájukban pedig ott füstöl az elmaradhatatlan stumpen, avagy a brisago. Irgalmatlanul fekete, irgalmatlanul erős mind a kettő és rettenetes orrfacsaró bűzt terjeszt körös-körül a levegőben. Néhány paraszt tarka-figurás kártyával Königsjasst játszik. A többi mesél régiekről – és politizál. Akárcsak a parasztok ott az én legszűkebb pátriámban. Ha összeültek a Hajnal Laci korcsmájában. Avagy letelepedtek a gerendákra, a Gudricza kovácsműhelyének elébe.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza: A telefon

Most már sejtem, mért oly méla,
Mért oly fáradt, rossz a hangja,
Mint egy rekedt tenorista,
Vagy kis falu tört harangja.

Most már sejtem, mért oly zsémbes,
Oly ideges és mogorva,
Mint egy asszony, aki most lép
Veszélytelen életkorba.

Most már sejtem és e tényen
Tollam gúnyra most nem képes:
Mint részvéttel értesülök:
A telefon – ötven éves.

                      1911. okt. 29.

Gyóni Géza: Ének a végekről

Most fáj, hétszer fáj, ami elmúlt,
És megborzaszt, ami jő.
Most lüktet irtózó agyamban
Emlék, csók, szép gyemek-idő.

Most jár kísértni halk menetben
Ezer át nem élt szent ifjú nap.
Arcomra lassú, bús esőben
Távol sírt könnyek hullnak-hullnak.

Mennék. Nagymessze, ó, függönyök
Szűz szépségeket rejtenek.
Titkok várnak bezárt szobákban
És fátyolos asszonyfejek.

Fegyercsörgésen át fülembe
Hegedűk halk zenéje zeng,
S lelkem nagy siketítő zajban
Termékeny csöndjéért eseng.

szozattovabbacikkhez

Bán Aladár: Gyóni Gézához

Fegyverzaj közepett – mondják – hallgatnak a múzsák.
Mégis a harc mezején zengnek a Tirteuszok.
Tirteuszunk te valál, jó Gyóni, a vérzivatarban,
Melynek elülte után ránk szakadott Trianon.
Zord idegen földben fekszel. Be nehéz lehet álmod!
Hallva megint csatazajt, lantodon ébred a húr.
Régi dalod zendülne szívünkbe erőt, hitet öntve,
Kardot fogna kezed…hajh, de a rög nem ereszt!
Várj! érted mennek testvérid a mostoha tájra,
Hogy porló szívedet hő kebelükre vegyék.
Addig is énekeid harsognak a vész viharában,
S életed emlékét nemzeted őrzi híven!

                                   1942

Eőry Dénes: Ének a hősökről

      Gyóni Géza emlékének

„Csukódjatok be, rácsos ablakok;
Isten szemei, csak ti nyíljatok…”
Daloltad egykor orosz végeken,
Hol újra magyar vér foly szüntelen.

„Kárpát sziklái égig álljanak…”
Fülünkbe csengnek a régi szavak.
Ránk zúdult volna a vörös horda,
Őrt áll a honvéd, s a Kárpát orma.

Jött a pogány régi ostorával,
Hívőkre lesújtó véres kancsukával;
Megálljt harsogtak az ősi bércek,
Szuronyt szegeztek a hős honvédek.

szozattovabbacikkhez

Peterdi Andor: Elégia

           Gyóni Géza halálára

Cigány vagyok s gyászfátyolos vonóval
Ríkatom érted zengő hegedűm,
Kidőlt bajtársam s nem cifra szóval,
De vérző szívvel, nagyon keserűn
Perlekedem érted a sorssal.

Mert nincs kit vádolhassak e hazában
Bús sorsodért, oh, ez nálunk a rend:
Nem tudják, hogy a költő szent dalában
A nemzet lelke él és sírva zeng,
És harsog, sikoltoz e tusákban.

Nem tudják, hogy a költő énekével
Úgy ébreszti az alvó népeket,
Mint az ugart éles acélekével
A kemény kéz, ha jön a kikelet
És küzd esővel, küzd a széllel.

szozattovabbacikkhez

Vidor Marcell költő, író, újságíró

vidormarcell1Vidor Marcell Ungváron született, 1876. április 21-én, galíciai zsidó származású, eredeti neve sem ismert, kikeresztelkedett[?], de már-még Vidor néven szerepel a Magyar Zsidó Lexikonban, költő, író, újságíró. Életrajza erősen hiányos. Jogi és kereskedelmi tanulmányait Budapesten végezte. Ezután előbb a Határszéli Újság szerkesztője Ungváron. Az I. világháború alatt haditudósító volt,  majd 1918-ban újra Budapestre kerül, itt A Hét politikai és irodalmi szemle segédszerkesztője, majd a Biztosítási Szemle szerkesztője.  A vörös diktatúra leverése után lett 1921-ben a Magyar – Holland Szemle szerkesztője, Magyar-Hollandi Bank főtisztviselője. Az Írók Gazdasági Egyesületének [IGE] hosszú éveken át volt a pénztárosa.  Hangulatos, egyéni színű verseket írt és több egyfelvonásos színművet. Budapesten, 1945. május 24-én hunyt el.

szozattovabbacikkhez

Vidor Marcell: Álmodni jövök, Madonna, Nyár

arnyek1Lassan lehull az esti csönd,
Egy csillag gyúl ki odafönt,
S a füzesparton,
Szinte hallom
A sötét lepel, amint elterül,
Járok merengve, némán, egyedül.

Az esti ködben társtalan megyek,
Ott várnak rám a szürkülő hegyek,
Mesés igézet:
Az árva bércek
Az istenüdvön nyújtva hallgatag
Szerelmes vággyal felém hajlanak.

Kit vitt az álmok forgatagja,
Értük most múltját odahagyja,
Óh ideérve,
Csak csalva, tépve
Került ki üde ifjúsága,
Te hegy, te lomb borulj reája!

...

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyvári Gyula [Gyula diák] költő, író, újságíró

somogyvári1Gyula diák, született Freissberger Gyula, 1929-től vitéz, 1895. április 21-én Fülesen [Sopron vármegye] született.  A gimnáziumot már a fővárosban végezte el, majd újságíró-gyakornok, 1914-ben, 19 évesen önként jelentkezett katonának. Változatos, drámai és alkotói életsorsának nyitányát az első világháború jelentette. Végigharcolta szinte az összes csatateret, a 29. jászkun gyalogezredben 36 hónapot töltött az orosz, román és olasz harctéren, már főhadnagy 1918 őszén, tartalékba helyezik súlyos betegsége miatt, így került haza. Az ÉME [Ébredő Magyarok Egyesülete tagja] 1919-ben, majd rész vett előbb a Dormándy, majd a Lemberkovics-féle kommunista ellenes szervezkedésben, a vörös terror elől a Dunántúlra menekült.

szozattovabbacikkhez

vitéz Somogyváry Gyula: Fecske a gályán, „Nagyatádi”, Végigjárom az istrázsákat

Látod-e testvér: rászállott a fecske
az árboc hosszú, barna sudarára!
Látod-e testvér, testvérem a láncon;
tavaszidőn a gályarab sem árva.
Hogy elsimultak a zajgó vizek,
testvér, testvérem: én hiszek, hiszek
a megszabadulásba!

Látod-e? Nézzed: a rozsda lazítja
rajtunk a láncot s a vasat alattunk,
vonul a felhő, fordul az idő is,
meglásd: megélünk, akik megmaradtunk.
Bodroz fölöttünk tavaszi felleg,
testvér, a habok énekelnek,
már tavaszra virradtunk!

...

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Kiégett csillagok

Hány csillag ég ki fönn a végtelenben,
S hatalmas hévvel többé nem teremt!
Elhűlt az élet édes forrósága,
Nincs ott egyéb: sötétség, néma csend.
Nem nyíl virág, nem hangzik rajta dal,
S mint a halottnak nincs lélegzete:
Szellő se moccan; – minden éjbe hal,
A bús rögöt örök fagy vonja be.
De bár kiégve, bár megfagyva régen:
A szomorú gömb ott bolyong az égen,
Más, boldog, élő csillagok sorában,
Mint egykoron, a hév s erő korában!
Forog, forog tovább, hordván a fényt,
Mit egy-egy hő nap hullájára hint;
Forog, forog… csak gördül, csak kering,
A mindenség élő-halottjakánt.

szozattovabbacikkhez

József Attila: Csendes kévébe...

Csendes, kévébe kötött reggel
zsömle-zizegésű világ,
porhanyó falucska, mondd el
a lágy kenyér dalát.

Ím, a könnyű szél elősurran,
tereget szép búzamezőt
s tovaringatja lágy fodorban
a zümmögő időt

a lombok közt
borzong az este már.
Tömött gondját bontja a béres.

                                      1933

visko

Márai Sándor: A barátnő verse

Most mégis elmondom ezt neked. Mert ez épen a nehéz és fájó
Titka a szerződésnek, hogy egyszer mindent oda kell adni
És ez nem a barátság, nem a pénz, nem a csönd
És a zübörgő vonatok sem, nem a tájak, ahová vittelek
Magammal, egyre messzebb, és két nagy gyerekszemeddel
Úgy néztél vissza már az életedre – ezerkilométeren át
Mint falusi tájra a kalandor a vonatból. S kis bárányokat
Láttál legelni ott, kis életeket és udvarias mosollyal
Hagytuk elmúlni őket és mentünk az étkezőbe, vagy egy hotelbe

szozattovabbacikkhez

Pósa Lajos: Tavaszkor

Oh, jön-e még vajon,
Lesz-e olyan idő,
Hogy az én sasszárnyam
Egyszer újra kinő?
Csapong-e még lelkem,
Vijjog-e, mint hajdan:
Tornyos fellegek közt
Tomboló viharban?

Hogy add vissza újra,
Isten, nem is kérlek!
Csak akkora szárnyat
Adj, mint a fecskének!
Fecskeszárnyú lelkem
Csak a rétet járja:
Dalos kedvvel térjen
Az eresz aljára.

Reviczky Gyula: Petőfi él!

Petőfi él! De nem mint hiszitek,
Nem mint bágyadt tekintetű öreg.
A kor arcára nem vésett redőt,
Fehér hajjal ne képzeljétek őt.
Fejét fennhordja most is; szeme fényes;
Oly fiatal még: csak huszonhat éves!

Petőfi él! De nem volt soha rab.
Ne higgyétek, nem hord ő láncokat!
Kard van kezében, ajkán harci dal;
Előre száguld, mint a bősz vihar,
És túlharsogja az ágyúk moraját
Szent himnusza, egy szó: Világszabadság!

Petőfi él! Lánglelke fennvirraszt.
Vénség, halál sohasem érik azt.
Lázas szívével, ifjan, szabadon
él és fog élni, édes magyarom.
Lesz trónok és országok pusztulása;
De az ő sírja még sem lesz megásva!

Tóth Árpád Tetemrehívás

Olykor a bíbor alkonyatban
Elnehezedik a szivem –
Felnézek a nagy, csuda égre,
    És látást látok, úgy hiszem.
Boldogtalan fantáziámnak
Úgy rémlik, a felhők felett
Azért a csönd: meghalt az Isten,
És ravatalra tétetett.
    Fejénél roppant arany lángok,
Antares s Orion ragyog,
Körüle térdre rogyva sírnak
Az árván maradt angyalok.
    Valaki megölte az Istent,
És fekszik némán és hanyatt;
S reszketve a gazdátlan űrnek
Lakói hozzá bolyganak.
    Jönnek a sárga Hold-lakók és
A Mars bölcs óriásai,
Saturnus-népek hat szivükkel
S Vénusz szirom-leányai.

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.
Tűz Tamás: Mozzanat

Előre bukott fejjel
a jégverem felé.

Ez volna az a mozzanat,
amire emlékezni fogsz
a tisztítótűz lobogása közt is?

Felhördül benned az elítélt,
besötétedik az erdők kupolája.

Gyóni Géza: I. N. R. I.

Az út mentén, a faluvégen
Ott állt a Megváltó keresztje.
Két durva fából hevenyében
Valami ájtatos szegezte.
Esőbe, hóba korhadt fája,
Nap égeti, vihar veri,
Irombán van kivésve rája
A négy betű: I. N. R. I.

Kíváncsi gyermek - hányszor álltam
Az egyszerű kereszt előtt,
Gyermekszívvel hogy megcsodáltam
A megfeszített szenvedőt.
Tövisein is úgy szerettem
Borzongva elmerengeni
S ott állt a fán a megfejthetlen,
A rejtélyes I. N. R. I.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Húsvéthajnali imádság

Uram, itt a nagy hajnalóra
S én, bolond álmok álmodója,
Ím, csendben letérdelek
S elhagyva: vágyam, könnyem, harcom,
Bús gyermekfejem mélyre hajtom
S úgy beszélgetek Veled.

Künn most ébred a tavasz-reggel
S hozsannás, friss kék égszemekkel
Száz kis bimbót bontogat
S míg finom zöldjét földre önti,
Víg madárdallal megköszönti
A zengő harangokat.

Én is köszöntelek hát, Istenem,
Fogyott erőben, s jaj, hittelen,
Miket elvitt húsz tűnt évem,
És mind rohan napra a nap,
Érzem, mind kevesebb marad
E régi kincsből nékem.

szozattovabbacikkhez

Reményik Sándor: Pilátus

pilátusA pörnek vége. Elvégeztetett…
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

„Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

»Feszítsd meg!« – üvöltötték a fülembe,
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.

szozattovabbacikkhez

Sándor Dénes: Lukács 24, 29

/Mane nobiscum quoniam advesperascit et inclinata est iam dies/

Uram!
Kis Emmauszra rászállt a homály,
Efraim mellől halk szellő suhan,
Ülünk nagy búsan két szomorú vándor.
Szívünkre valami mély esés zuhan.
Ne menj el Uram, ne hagyj minket árván,
Szemünket a könny hiába ne meressze,
Legyél bús egünkön halk dalú szivárvány,
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

Simuló két szemed fordítsd le reánk,
Nem tudjuk ki vagy, oly jól esik a nézés.
Két szomorú vándor sírva néz feléd,
Feléd, kinek szeme mélylő nagy igézés.
S kinek szent szavait át a nagy úton
Bős szomorú lelkünk oly epedőn leste.
– Uram maradj velünk, mert leszállt az este. –

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Nagycsütörtök

Aki befordul itt a sarkon
nem én vagyok már
összegezheti bármilyen kéz
éjek s napok tengere hitvány
kis csigaházba apad
s émelyedik vissza
fehér gyaluforgácsát
az áprilisi égnek
ki nevezheti hónak
ámbraszínű fellegeiből
ki remélhet gyöngyhasú záport
mástól terhesek már az idők
s a szellők térdein
nem viháncol a tündér
Nagycsütörtök közeleg
vér ima ostor

Áprily Lajos: Köszönet a napsugárnak

Tavaszodik. Holt tavaszok
fáradt szívembe visszajárnak.
S fáradtan is köszönni kell,
köszönni kell a napsugárnak.

Köszönöm, hogy hervadva is
tavaszi halk mámorba estem.
Köszönöm, hogy új fény ragyog
a főtéri aranykereszten.

Köszönöm, hogy kisgyermekek
mezítláb malomkerekeznek.
Ásott tövű vén almafák
fiatalos kedvvel rügyeznek.

Köszönöm a szél jóízét,
aromáját a barka-szagnak.
Köszönöm, hogy hegyoldalon
ibolyászó lányok kacagnak.

szozattovabbacikkhez

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.

Papp-Váryné Sziklay Szeréna: Tavaszi dal

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Bokrétát, hogy annyit kössünk belőle,
Jusson minden győztes vitéz csákójára belőle?!

Zöldül-e majd annyi csergaly az erdőn,
Nyílik-e majd annyi virág a mezőn,
Koszorút, hogy annyit fonjunk belőle,
Jusson minden halott vitéz sírhantjára belőle?!

Nem tudom én lesz-e cserág,
Nem tudom én lesz-e virág,
Nem  tudok én – hajh ki tudna egyebet:
Mosolyból, ha rózsa válna,
Könnyből, ha gyöngyvirág válna,
Köthetnénk majd bokrétát is,
Fonhatnánk majd koszorút is eleget!

Simon István: Szentgyörgynapra

sztgyorgySzentgyörgynap előtti este,
minden tavasz közepén
ki-kinyargalt a nyíresbe
nagycsizmájú kis legény.

Bukott le a nap a kéklő,
elnyújtózott hegy megett,
csorda porzott, legelésző
vén kecskepár mekegett.

Bólogott két lába mellett
kövér lapu, gyöngyvirág.
Ment a fiú, hisz úgy kellett
az a zöld-arany nyírág!

Azt tartotta szólás-mondás,
régi hit és babona
(s esküdött rá bába, kondás,
minden szomszéd, ángy, koma):

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Tavaszi zsörtölődés

A szarvasok ősnyelve
a madarak koloratúrszopránja
medvék cammognak át az istenek alkonyán
egyetlen díszlet a lemenő nap
tengerben vergődő szárnya
felsikoltanak valaki de nem mer
keze ügyéből elpárolog
az égre igyekvő vizek utolsó cseppje is
virágokat szed még a kiirthatatlan
tisztások zenekari árkában
hol csóka káricsál és szöcske prüsszög
a művészkijárón sorra tűnnek el
az éjszaka zenészei
hogy becsempésszék hangszereiket
a szerelemre gyulladt felhők
gyapjú takarója alá

szozattovabbacikkhez

A tiszttartó leánya, Halasi

A tiszttartó leánya
Magyar népköltés

népimotKéri pusztán, az endrődi határban,
Leveledzik a nagy hársfa javában.
Hej! endrődi határ öreg hársfája,
Búsulni jár a kis bojtár alája.

Éjfél után három óra az idő,
Furulyaszó hallik onnan messziről,
Száll a nóta, berepül egy ablakon:
Ne aludjék, ébredjen fel kisasszony!

Kinyílik a tiszttartóház ablaka,
Selyemhajú kisasszony néz ki rajta.
Én Istenem, azt gondolja magába,
Mért vagyok én a tiszttartó leánya!

In: Endrődi Sándor: Magyar népballadák

szozattovabbacikkhez

Szilágyi Mihály halála

Szerémi György krónikája nyomán –

Egyszer Szilágyi Mihály kilovagolt Nándorfehérvárból, és a sík mezőn megpillantotta a rácok fejedelmét, aki csekély kísérettel ott vadászott. Mindjárt megrohantak a rácokat, és a fejedelmet el fogta. Nándorfehérvárra kísértette, és hat hónapig kemény fogságban tartotta. Eközben sokszor maga elé hozatta a rác fejedelmet, és mindig azt kívánta tőle: adja át Szendrő várát.

    A rác fejedelem jól tudta, hogy addig meg nem szabadul, míg a várat át nem adja, ezért teljesítette volna Szilágyi követelését, de a felesége meg a rác bárók semmiképpen sem adták fel a várat.

    Akkor a rác fejedelem könyörögni kezdett Szilágyinak, hogy nagy váltságdíjért bocsássa szabadon.

    Szilágyi Mihály hajlott is arra, hogy a fejedelem kérését teljesítse, de az udvari diák, akit Lászlónak hívtak, lebeszélte róla.

    - Uram, a rác fejedelmet semmiképpen el ne bocsásd, mert ha elbocsátod, később nagyon megbánod. A fejedelem nagy úr, és kegyetlen bosszút áll rajtad. Ha már elfogtad, semmi szín alatt el ne bocsásd.

szozattovabbacikkhez

Túrmezei Erzsébet: Li öröksége

Li hazafelé igyekezett, de nem akarta vinni a lába. A feje kábult és nehéz volt, a távolból feléje villanó pagodák teteje táncolt a szeme előtt. Bírja-e még? Egy-két tántorgó lépés, aztán ott fekszik az útfélen, a rizsföldek mellett.

    Ó, nem így képzelte ezt az utat, amikor első keresetét viheti haza az édesanyjának, a kistestvéreinek! Friss, ruganyos léptekkel akart hazasietni, futni, repülni…

    És most… Mi lesz most?

    Várják… a kis húga kifut az utcára, édesanyja áll az ajtóban, ernyőnek tartja szeme fölé a kezét, hogy messzebbre lásson, s ha megkérdezik a szomszédasszonyok, kit vár olyan nagyon, mosolyogva feleli:

    - A fiamat.

    És Li az útfélen fekszik betegen, elhagyatva, talán meg is hal.

    Húsvétra akart otthon lenni. Ő keresztyén, nem a bálványok tisztelője. Édesapja korán elvezette Jézushoz. Édesapja faluról falura járt, úgy hirdette a Megváltó nevét. De fiatalon meghalt. Magára maradt a kis család. Li lett a támasz. S most ő is beteg. Mi lesz belőlük?

szozattovabbacikkhez

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mátyás király [IX.]

    19. A nagy király legszomorúbb küzdelme – az utódért

    „De jaj, csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontagság járma alatt nyögünk…”

   

    Bizony a legnagyobbak is. Mátyás király „szerencséje” amúgy is kegyetlen, kiszámíthatatlan tündér, akit szinte naponként újból és újból kellett meghódítani a szellem, az akarat, az idegek páratlan összjátékával. Az ő szerencséjéről csakugyan megállapíthatjuk, hogy elsősorban magának köszönhette, úgy csikarta ki égtől és földtől valóban herkulesi erőfeszítéssel. Egyszer aztán nagyot botlott, s annak baljóslatú következményeit már csak részben tudta elhárítani életében, másik részében már csak föltartóztatni – haláláig.

    Nagy szerencsétlenség volt Podjebrád Katalin korai halála

    Életének legnagyobb emberi és politikai kettős szerencsétlensége: első feleségének, Podjebrád Katalinnak korai halála volt és második házassága a nápolyi Beatrixszal.

szozattovabbacikkhez

Darkó István: A hóhér

Az volt a nagy esemény, ahogyan a kis Takács visszaérkezett a háborúból. Mindenki láthatta volna rajta, ha van valaki akkor az állomáson, hogy amikor lelépett a vonatról, tétovázva nézett körbe, babra kézzel sokáig csatolgatta magára a hátizsákot és bizonytalan lépésekkel megindult a visszatért leszereltek között a falu felé, hogy no, a kis Takács, a ferdeorrú Takács Jani semmit sem változott. Olyan ő bizony, mint azelőtt volt, mielőtt a nagy emberszükségletben az ő satnyasága is megkellett a hadseregnek és bevették, elvitték. Eléggé a közepén tették ezt vele, mert elmúlt már akkor is negyven esztendős.

    - Nagyon meg lehet szorulva a Konrád, meg a Vilmus, – mondotta még Pintye is, a sánta, háborús pótdobos a faluban –, ha már a Janira is rávetette szemét, girhes Takács Janinkra.

    Janit nem is kísérte ki senki az állomásra, amikor virágosan, kufferesen, jócskán vidáman, italtól bemelegedve elvitte a vonat a negyvenévesek között. Nagyon öreg, okulárés anyja volt neki otthon a kis belsőségében, az járni sem tudott, nem kísérhette ki a Janikát. Meg is volt ijedve szegény, vén Takácsné, amikor megtudta, hogy még a Janit is viszik katonának. Annyira megrémült, hogy görbe, eres lábai azt a kis szolgálatot is felmondták, amelyre eddig napjában valahogy mégis rá tudta venni őket. Egyedül imbolygott hát a daloló házasemberek között a vén legény, a kis Takács.

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: Márika hitet tesz

A főméltóságú asszony azon a napon üres hátizsákkal jött haza a koldulásból. Ott ültünk mind a lyukas födelű csűr előtt, és láttuk, ahogy vánszorogva jött fölfele a hegyoldalon, s hátán úgy csüngött alá a löttyedt katonai hátizsák, mint valami megvagdosott denevérszárny.

    Három hete laktunk már abban a rozoga csűrben, mely egy bajor paraszt háza mögött szomorkodott a domb tetején, s két hete volt, hogy utolsó, hazulról hozott élelmünk is elfogyott. Azóta úgy éltünk, hogy valaki közülünk mindennap elindult a hátizsákkal, és sorba járta a bajor parasztok tanyáit. A hátizsákba betettünk nehány nélkülözhető holmit – mert a pénz már jó ideje nem kellett senkinek Németországban –, és ezekért próbáltunk kenyeret, zsírt, tojást és krumplit vásárolni a gazdáktól. A beszerzésnek ezt a módját német szóval hamszterolásnak neveztük, mivel magyar szót nem formált ki erre a célra a magyar nép nyelve több ezer esztendőn át. A német elnevezés a hörcsögből indul ki, mely állat tudvalevőleg minden összegyűjthetőt összehord a maga odújába. Mi ezen a téren nem voltunk olyan szerencsések, mint a mezők vadja. A bajor parasztok olykor még az ajtót is bezárták előttünk, ha jönni láttak. De sokszor még ennél is rosszabbul jártunk, s a törvényszéki bíró szerint, aki többször volt már ilyen körúton, csak az volt a szerencsénk, hogy nem értettük a bajor tájszólást, s így sohasem tudtuk meg, hogy mit kiabáltak utánunk egy-egy házból.

szozattovabbacikkhez

Arany János: Csalfa sugár

Kis bokor, ne hajts még,
   Tél ez, nem tavasz;
Kis lány, ne sóhajts még;
   Nem tudod, mi az.

Bokor új hajtását
   Letarolja fagy;
Lány kora nyílását
   Bú követi, nagy.

Szánnám a bokorkát
   Lomb- s virágtalan:
S a lányt, a botorkát,
   Hogy már oda van!

                   1880 márc. 16

Berzsenyi Dániel: A szerelem

Mi a földi élet s minden ragyogványa
     Nélküled, oh boldog Szerelem érzése?
Tenger, melyet ezer szélvész mérge hánya,
     Melynek meg nem szűnik háborgó küzdése.
India kincsével légyen tömve tárod,
     S Caesar dicsősége ragyogjon fejeden:
Mit ér? vágyásidnak végét nem találod,
     S nem lel szíved tárgyat, hol megelégedjen.
De te, édes érzés, egek szent magzatja!
     Az emberi lelket bétöltöd egészen,
Bájodnak ereje az égbe ragadja:
     S a halandó porból egy félisten lészen.
Te a szerencsének játékát neveted,
     Mert hatalma néked semmit nem ád s nem árt;

szozattovabbacikkhez

Csokonai Vitéz Mihály: A rózsabimbóhoz

Nyílj ki, nyájasan mosolygó
    Rózsabimbó! nyílj ki már,
Nyílj ki; a bokorba bolygó
    Gyenge szellők csókja vár.

Nyílj ki, gyenge kerti zsenge:
    Hébe nektárt hint terád.
Száz nyakadba Flóra gyenge,
    Bársonyos palástot ád.

Óh, miként fog díszesedni
    Véled e parányi kert!
Óh, hogy óhajtják leszedni
    Rólad azt a drága szert! –

szozattovabbacikkhez

Reviczky Gyula: Énekek éneke

Szaharán jártam, számumot leheltem.
Oázt hiába leltem utamon:
Rám törtek, hogy pihennem ne lehessen,
Sakál, hiéna, bősz ember-barom.
Az üldözött vadnál is kimerültebb,
Erősek közt egyetlen gyönge, én,
Daloltam, ah, de meg nem szelidültek,
Mint hajdan, Orfeusznak énekén.

Tovább vonszolva testem’ száz sebével,
Hárfámon kívül minden más nekül,
Embert utánzó nép közé juték el,
S nem értettem, beszélt bár emberül.

szerelemkép1

szozattovabbacikkhez

Vajda János: Bertának

szerelemkép2Hova menjek, meneküljek?
Hogy ne lássam gyötrő képed?
Hasztalan futok, kerüllek,
Semmi sem bír már tevéled.

Mint az égő hadi gálya
Minél jobban siet partra,
Belsejét emésztő lángja
Annál inkább terjed rajta:

Rajtam sem segít már többé
A ködös, a mesés távol.
Bűbájod csak ingerlőbbé
Varázsolja kacér fátyol.

A csodaszép május hóban,
Mikor a zöld erdőn járok,
Szemeiddel hát nem onnan
Integetnek gyöngyvirágok?

szozattovabbacikkhez

Arany János: Betyár

          Töredék

Dallam: „Bort ittam én, boros vagyok.”
I

betyarKondorosi csárda mellett
Gulya, ménes ott delelget:
Csárdabeli szép asszonynál
Bort iszik az öreg-bojtár.

Öreg-bojtár, kis-számadó,
A főcsikós után való;
Leányokért élő-haló,
Menyecskék kedvire való.

Héj, kocsmáros, hova lett kend?
Furcsa rovás megy odabent:
Hiba van a kréta körül:
Egyet felír, kettőt törül.

szozattovabbacikkhez

Vályi Nagy Géza: Szabadka

Köszöntünk: Bácska drága éke, gyöngye:
Kevély gazdaság híres városa,
A puszták álmát őrzi kőfalad;
A tágas utcák végtelen sora.
Rabszolgatartó lélekgyilkosok
Tiporták porba szűz vetésedet,
Sokáig tartott bús Nagypénteked,
De mégis eljött Húsvétreggeled.
Egekbe néző büszke tornyodon
Három szent színünk leng, mint azelőtt.
Virágpompába szökkentek a rétek.
Virulnak: kertek, füves legelők.
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Öledben himnuszt zeng a dús kalász,
S imás ünnep van: magyar aratás!

Bácsmegyei Napló: Gyóni Gézáról

Szabadka, november 12.

Ha mi most leírnánk Gyóni Gézáról, a költőről mindazt, ami a véleményünk róla: elfogultsággal lennénk vádolhatóak. Valóban elfogultak is vagyunk, - vele szemben senki, aki ismeri, nem lehet tárgyilagos, bár nincs szükség semmi jóindulatra, csak megértő lélekre, ha az ő színarany poéziséről van szó. Körülbelül ezeknél fogva leadjuk Gyóni Géza arcképét, amint azt a Bajai Hírlapban megrajzolta Attlay. Ha furcsa is, és szokatlan, hogy Baján írni tudjanak, ez egyszer mégis így van és tessék belenyugodni ebbe nagyérdemű publikum. Attlay írása a következő:

szozattovabbacikkhez

Braun Henrik: Gyóni Géza

Szélesvállú, erősnyakú, szelídnézésű hatalmas legény állított be a Bácskai Hírlap szerkesztőségébe, pontosan kilencnegyed esztendő előtt…Tél volt. És az ifjú ember testén egy kávébarna, térdig érő, béleletlen tavaszi kabát lógott.

    - Gyóni Géza…

    - Isten hozta, kolléga úr. Foglaljon helyet és érezze magát nálunk jól…

    És már néhány óra múlva az ő szép, kerek betűit öntötte ólomba a szedőgép.

    A lírai költőt új városba hozta sorsa és az „Úton új város felé” sok gondolat, százféle kérdés, aggódás, félelem fogta meg lelkét:

                                             Város, város, ahova most
                                             Fagyos tájrul ajándékul
                                             Hozom forró szívemet:
                                             Olyan vagy-e, amilyennek
                                             Lelkem a vén álompiktor,
                                             Vonat útján festeget?

    És attól a téli naptól kezdve a vidéki redakció szűk határai között írta a közigazgatási, a rendőri riportokat, a nagy és apró történetek rövidéletű krónikáit, a világeseményekről, kultúrtörekvésekről, a gazdagtelevényű Bácska bunyevác fővárosának számtalan kívánságairól a vezércikket.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza levele Braun Henrikhez, a szabadkai Bácskai Hírlap szerkesztőjéhez

                                                                                                       Przemysl, 1914. november 4.

    Kedves Henrikem,

    emlékezel még bizonyosan, hogy eddig Tehozzád írott leveleimben mindig óvatosan kerültem a tragikus hangot és lehetőleg levetettem a koturnust, amely pedig itt a gránátok termőföldjén önkénytelenül ragad az ember lábára. Egy levelemből és egy versemből sem láttál kivillanni egy szikrányi kishitűséget sem, sőt én voltam az, aki a ti bizalmatokat is élesztgette, ha esetleg nem lobogott olyan magosan, mint kellett volna. De hiszen, ha már gondosan bepólyálva is, ti is csak láttátok a borzalmakat, amelyek édes gyermekei a legigazságosabb háborúnak is.

    Most sincsen másként és kishitűség vagy csüggedés nem fér az én lelkemhez, amelyet észak véres éjszakái edzettek erőssé. És ha mégis talán keserű hang is keveredik e levélbe, válaszd el azt kérlek mindig az egész nagyszerű ügytől, amelynek szolgálatában állunk itt mindannyian és csak magamra, szegény és esendő emberre vonatkoztasd, akinek mindennap le kell számolnia magával és magában kell elvégeznie a leltározást, mert itt kissé bajos közjegyzőt és négy hites tanút kapnia.

szozattovabbacikkhez

Gyóni Géza levele Rukovina Nándorné Mészáros Ella asszonynak, Szabadkára

Szombat, 1914. aug. 29.

    Gy.[önyörűk] Gy.[önyörűje]…Ma éppen négy hete, hogy a túlzsúfolt szabadkai pályaudvaron ott hagytam Heinrichet és az öreg Fischert, akik talán utánanéztek a vonatomnak. Más úgyse nézett akkor utána. Az akkori időkhöz képest még elég kényelemben és szabadjegyemmel I. osztályon tettem meg az utat majdnem az országhatárig, csak ott szorultam aztán szintén marhaszállító kocsiba. Borzalmas jelentőségűvé csak akkor vált az út, mikor a hajnali szürkületben a galíciai állomáson egész faluk kisírt szemű asszonyai, leányai szaladtak üvöltő sírással a vonatunk után. Magyarország asszonynépe összehasonlíthatatlanul méltóságosabban viselkedett, s ha láttunk is kisírt szemeket és megható búcsúkat, olyan brutálisan szívbemarkoló látvány, mint a piszkos galíciai falukon fogadott, nem keserített bennünket. Magyar asszonyok nem feküdtek a vonat elé és nem szaladtak percekig utána, hogy végül összerogyjanak a síneken, mint a szegény istenadta polyák nép mosdatlan asszonyai. Ilyen látványt sokáig nem felejt az ember. Képzelheti, mit csinálhatnak ezek, most, amikor már sebesültszállító vonatok járnak azokon a síneken.

szozattovabbacikkhez

Valentyik Ferenc: Horthy Szabolcs és Gyóni Géza őrváltása, avagy a költő egyetlen beltéri emléktáblájának története

Gyóni Géza beltéri emléktáblájaVitéz nagybányai Horthy Szabolcs (1873-1914) főispán nevét, pályáját egy évtizeddel ezelőtt ismertem meg, konkrétan Gyóni Gézával kapcsolatos kutatásaimnak köszönhetően találkoztam alakjával és történetével. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye első embereként a személyes példamutatás erejével élve, önként vállalt frontszolgálatot a világháború kitörésekor, holott mindenki lebeszélni szándékozott őt erről. A lengyelországi Radomsko-ban történt korai, 1914. november 21-i hősi halála megyéjében valóságos Horthy-kultuszt eredményezett, évekkel megelőzve testvére, a későbbi kormányzó, Horthy Miklós (1868-1957) körül kialakult megkülönböztetett tiszteletet. Halálának körülményeit és Radomsko-i sírját bátyja, Horthy István (1858-1937) tábornok kutatta fel a háború elmúltával. Hamvait exhumálták és 1927. október 29-én helyezték el a kenderesi családi sírboltban. Horthy Szabolcs és Gyóni Géza személyesen nagy valószínűséggel soha nem találkoztak, hiszen arra már réges-régen fény derült volna. A történelmi körülmények azonban úgy alakultak, hogy évtizedekkel haláluk után, utóéletükben mégis létrejött egy megörökítésre méltó kontaktus.

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang mma plakat1 B1 FIN 2 aranykonferencia 2017. 11.19. VASÁRNAP   ArchiRegnum Könyvkiadó Napja   plakát 03 Sinka est meghívó szentlászló szentkorona OMLI Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf