Tompa Mihály: A tél

Felhők borongnak a magas bérc tetején;
Virágok ünnepe- s az oltárok helyén
A tél uralkodik, s törvénye oly kemény!

Aludjatok! - kiált a föld erőihez, -
Napfény, ne légy meleg! harmat, ne permetezz!
Foganást, születést irigyen ellenez.

Ibolya kis virág, színe halvány-lila,
Nem hozna ő tavaszt a tél pusztáira,
S ha kidugná fejét: meg kéne halnia!

Tücsökszó nem tüzes, magas pacsirta-dal,
Nesz, mit nem a határ, csak a barázda hall;
Mezők órája te, hallgass el! még hamar!

Deli volt a bokor, s állt zölden, csokrosan,
- Dal s szerelem lakott keblében titkosan -
Most talpig meztelen: regény, dísz oda van!

Magas tölgy lombjait letépték a szelek,
Hogy idegen földön hányatva vesszenek...
Szegény fa, oh szegény bujdosó levelek!

Itt a halom búsong, a puszta völgy amott;
De legnagyobb érte a zúgó folyamot;
A zordon tél reá
Békót önmagából készített és rakott!

Szép a baka…

Magyar népköltés

Szép a baka, ha kiáll a glédába,
Három megy egy sorjába,
A káplárja utána,
Marsot ver a dobosa
    A városba’.

Szép a huszár, ha felül a lovára,
Kardot köt oldalára,
Megcsókolja babája,
Úgy megyen a csatába,
    A csatába!


huszar16

Mátyás király megszégyeníti a török követet

matyaskiraly– Oláh Miklós elbeszélése nyomán –

Egyszer egy török követ, akit szokás szerint felvezettek Mátyás király udvarába, a kapun át bepillantott, és meglátta a csodálatos függőkerteket. Egy kissé megállt, majd körülnézett, és szinte elkáprázott a szeme, amikor a palotát megpillantotta. Megbámulta a csarnokok ragyogását, az arany- és ezüsttárgyak gazdagságát meg a sok kincset.
    A sok szépség annyira megzavarta, hogy minden mondanivalóját elfelejtette. Hát még mikor odaért a király elé, akinek nagy szemei vérben forogtak! Úgy megijedt, hogy semmi mást nem tudott mondani, csak ezt ismételgette:
    - A császár köszönt! A császár köszönt!
    Amikor a király megkérdezte, hogy hát ezenkívül mit akar mondani, a követ semmi se felelt. Ekkor Mátyás odafordult az udvari néphez, és azt mondta:
    - Látjátok, ugye, milyen vadállatok pusztítják országunkat, és más keresztény birodalmak határait?! Valóban, mennyire rajtam múlik, azon leszek, hogy zabolát vessek ezeknek a vadaknak a szájába, ne szaladgáljanak ilyen szabadon!
    Mindjárt parancsot adott, hogy a követet vezessék el a szállására. Azt mondta neki:
    - Eredj innen, térj magadhoz, és máskor légy eszeden! Az uralódnak meg azt üzenem, hogy máskor olyan követet küldjön, aki legalább egy üzenetet képes átadni.
    De azért bőkezűen megajándékozta a követet, az pedig szégyenszemre kullogott el Budáról.

Benedek Elek: Leánykő

Lehet annak bizony ezer esztendeje is, ha nem több, hogy Tokaj közelében egy hatalmas, gazdag úr lakott. Annyi vára és annyi uradalma volt, hogy maga sem tudta a számát. Hanem a legszebb vára mégis Tokaj mellett volt. Arany volt az alapja, gyémánt a fala, ezüst a födele.
    Ennek a hatalmas úrnak csak egyetlen leánya volt, aki olyan szép volt, mint az égen a csillag, de a szíve keményebb volt a kőnél. A szegény ember nyomorúságán meg nem indult, s ha kéregető jött a palotába, azt kikergettette a cselédeivel.
    Történt egyszer, hogy nagy vigasságra készülődtek a tokaji palotában. Az ország minden részéből jöttek a vendégek, aranyos, bársonyos hintókon. A szívtelen leány a legszebb ruháját vette magára, ami ragyogott, csillogott a sok aranytól, gyémánttól.
    De mielőtt a vendégek közé ment volna, még egyszer látni akarta magát a tükörben. Hanem a tükör magasan volt ám felakasztva. Így nem nézhette meg magát körülményen. Körülnézett hát, hogy mit találjon, mire álljon fel. Valamelyik inas a sarokban felejtett három nagy kenyeret a nagy sürgés forgolódásban. Mit gondolt, mit nem a kisasszony, s a három kenyeret a tükör elé vitte, egymásra tette s arra állott fel, hogy jól lássa magát.

szozattovabbacikkhez

Komáromi János: Két ágyúszó

Mi piroslik ott a síkon távolba?
Csonka honvéd piros vére a hóba…

Csak nem akart virradni erre a lucskos februárvégi éjszakára.
Mert több nap óta lucsok volt minden. Napközben még kibújt a nap a ködből, de estefelé újból földig ereszkedett a köd s hullt-hullt virradatontúlig. S eltakart barátot, ellenséget egyaránt.
Nem lehetett tudni, ki merre tanyázik s támadni készül-e megint avagy menekülni akar-e tovább is?
Alig néhány napja ágyúk dörgésében hömpölyögtek a tarcali és keresztúri dombok. Klapka-honvédek verekedtek ottan Schlick katonáival a Tiszától a Bodrogig. Talán tizenhétszer mentek szuronyra a dombok ellen, mint a felhők rohanó árnyékai. Aztán jött a köd: a német visszahúzódott, a honvédek is visszahúzódtak.
Több napja múlt már ennek.
Azóta német is, magyar is eltűnt a ködben. Olyan hírek voltak, hogy Schlick a tornai hegyek közé szállt, Klapka pedig a kassa–miskolci országúton strázsál. Bizonyosat senki sem tudott, Görgeyről még kevesebbet, aki öt héttel előbb Vácnál nekivágott a hófúvásban zengő felső-magyarországi utaknak s azóta farkasok ették meg talán valamennyi emberét…

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Boldog új évet

Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi,
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.
 
Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.
 
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak.
Boldog új évet kívánok.
 
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.

Tompa Mihály: Új évkor

Isten házába gyűl
A hívő nép új évnek ünnepén;
Holott forró imát
A buzgó néppel híven mondok én.
 
És a fohász imígy
Száll ég felé: ajándokozz nekünk
Az új év kezdetén
Új szívet, új lelket, jó Istenünk!
 
S mig érzeménye így
Felbuzdult lelkemnek mennyben mulat:
Ki nem feledhetem
Imámbul a lányt, imádottamat;
 
S imé nyilt ajkamon
Véletlenűl ez új fohászt lelem:
Maradjon, oh leány,
Kebledben a régi szív s érzelem!

Túrmezei Erzsébet: Újévi bíztatás

Jochen Klepper után németből

Igen, évek telnek,
s hordoz hű karom.
Hálaének zenghet
mindig ajkadon.

Atyád őriz téged.
Rá vesd terhedet!
Ősz fejjel úgy élhetsz,
mint a gyermekek.

Amit megígértem,
mind beváltom én.
Nyugodj békességben
Atyád hű szívén!

szozattovabbacikkhez

Arany János: Ha napfényes vízkereszt…

Ha napfényes Vízkereszt
Megcsordítja az ereszt,
Akkor évben jól ereszt
A kalász és a gerezd.
Öregektől tudom ezt,
Higyjük el, probatum est.
Kelt: hoc anno, Buda-Peszt.
 
1882

Reményik Sándor: Egy kicsi szó

Egy Szociális Testvérnek

Akinek az Isten
Minden nehézségben,
Bajban, betegségben
Hű vigasztalója:
Nincs annak szüksége
Hívságos beszédre,
Földi fecsegésre,
Virág-színű szóra.
 
Isten virágának,
Jézus jegyesének
Pogány nótafámról
Vízkereszti ének,
Virágtalan fámról
Téli virágének
Kell-e hát, kell-e hát?

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

Kisfaludy Sándor: Könnyű szerelem sorsa

Az utánjárás: élet és remény,
A birtok: unalom s halál.


acsók

Madách Imre: Első csók

Szenvedtem érted,
Szép kedvesem,
Sokat szenvedtem
Oly szívesen,
Hisz pályabérért,
Minő te vagy,
Nincsen fáradság
Eléggé nagy.
De szív ! ki érti
Meg titkodat ?
Ki nyugton tűrtél
Villámokat,
Most már midőn int
A békepart,
Lankadni készted
A vágyó kart.
S ki nem hajoltál
Meg bú miatt,
Üdvtől roskadsz le
Egy csók alatt.

Petőfi Sándor: Szeretlek, kedvesem!

Szeretlek kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szívednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,

szozattovabbacikkhez

Pilinszky János: A szerelem sivataga

Egy híd, egy forró betonút,
üríti zsebeit a nappal,
rendre kirakja mindenét.
Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;
izzó hegek a káprázó homályban.
Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,
vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.
Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,
a szárnyasok, mint égő kerubok
a bedeszkázott, szálkás ketrecben.

Emlékszel még? Először volt a szél;
aztán a föld; aztán a ketrec.
Tűz és ganaj. És néhanap
pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjúság. Én akkor inni kértem.
Hallom ma is a lázas kortyokat,
és tehetetlen tűröm, mint a kő,
és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény –
mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Torkos László: Csak engem szeret

Lombos ág ne hajlong, hagyj fel a bókkal,
Kedvesem homlokát ne illesd csókkal!
Akár mint hízeleg susogó ajkad,
Hasztalan keresed leánykám szerelmét,
Csak engem szeret ő, csak reám hallgat!

Epedő fuvalom, hagyd el bús nótád,
Ne hidd, hogy érte csak egy nyájas szót ád!
Kedvesem megveti, ki mindig jajgat,
Csak engem szeret ő, csak az én dalomra,
Csak az én ujjongó dalomra hallgat!

Sugárid, – királya a magas égnek,
Kedvesem arcain hiába égnek!
Nem neked virul ott a piros rózsa,
Csak engem szeret ő, egyedül enyém ő,
Ölelő karjai, mennyei csókja!

Szabó Endre: Agglegény-nóta

Azt se tudom, mit csinálok,
Úgy meguntam a világot;
A világon senkim sincsen énnekem,
Dehogy ér egy fakovát az életem!

Be-beülök a kocsmába,
Lekönyöklök asztalára.
Iszom, iszom, míg pityókos nem vagyok,
Pityókosan aztán haza ballagok.

Szomorú a házam tája,
Nincsen, a ki jöttöm várja,
Nem vár reám se vetett ágy, se asszony,
Keservemben mint a bunda úgy alszom.

Dutka Ákos: Bihar

Oláh hegyek iromba, vad ormán,
Fekete sziklák méhiből ömlik
Partokat tépve a szőke Körös,
Míg e kavicsos völgybe verődik…
Két partján dús úri, papi földek
Dacolnak a víz vad fodraival,
Lángbor terem ott, hol dombba szökell
Az Alföldre lenyúló büszke Bihar.

E föld vajúdó, nyugtalan ágyán
Lázad a víz és iramlik a vér,
Pipázó gőggel nyakas úri fajta,
Isten előtt se térdepel ha kér;
Régi betyár vér keveredett itt,
Garázda virtus az ősi erény.
Ha koldus is, de címeres úr még
Minden utolsó sárréti bölény,

szozattovabbacikkhez

Ady Endre: Szent Margit legendája

Vallott nekem a Nyulak-szigete
Regék halk éjén. Íme, a titok:
Királyi atyja klastromba veté
Legendák szűzét, fehér Margitot.
 
Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
Ájulva hullt egy durva szó miatt.
S robogtak a királyi udvaron
Hajrázó, vad, bozontos férfiak.
 
Nyugatról várt sokáig valakit.
Nem vad bajszú, lármás, mokány nagyúr,
Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.
 
Már régen várt s megbénult a szíve.
Zúgott a vár, prüszkölő, kún lovak
Hátán érkeztek hetyke magyarok.
Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.
 
Ő nem járt a Duna táján soha,
Egy halk dalú és halk csókú legény.
És Jézusnak áldozák Margitot,
Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

Féja Géza: Mikszáth Kálmán

Mikszáth KálmánMikszáth Kálmánra semmiféle hatást sem gyakoroltak a nyugati irodalmak – a századforduló legeredetibb és legszuverénebb alakjai közé tartozik. Nem volt „nyugat-európai műveltségű”, hiába utazgatott idegen tájakra, írói érdeklődését hidegen hagyták; ha holtig egyhelyben marad, műveinek értéke és iránya mit sem változott volna. Mikszáth érzéktelenségére vall ez a konok zártság, kezdetleges belső berendezettségére, mely az emberi kultúra változatosabb élményeit nem tudta feldolgozni? Aligha, inkább eredeti gazdagságára, belső telítettségére. Mikszáth gyökerei a magyarságon túl Kelet-Európába nyúltak, életműve döntő példa arra, hogy ez a táj önmagában is elégséges és alkalmas nagyvonalú írói pálya teremtésére. Mikszáth a maga szelíd, békéltető és kiegyensúlyozó módján: bizonyság és tiltakozás. Bizonyság Kelet-Európa eredetisége, bennrejlő gazdagsága mellett és tiltakozás ama balítélet ellen, mely ennek a tájnak önálló emberi és műveltségi jelentőségét tagadja. Mikszáthban Kelet-Európa elemei folytak össze: a tót érzelmesség, naivság és miszticizmus, a lengyel könnyedség és színesség, a magyar humor s mértéktartás és bizonyos mértékben az orosz mélység is.

szozattovabbacikkhez

Kozma Andor költő, író, műfordító

Kozma Andor 1897 23Egy régi dunántúli református nemesi család sarja Levelédi Kozma Andor. A családi feljegyzések szerint a család a mohácsi vész előtt Erdélyből került Pápára, illetőleg Levelédre. Kozma Andort elsősorban konzervatív- liberális -népies  költőként és könnyed hangú városi íróként
 tartották számon, ám tevékenysége ezer szállal kapcsolódott a XIX. század vége- XX. század eleje magyar művelődéstörténethez. Volt publicista, tárcaíró, verses krónikák szerzője, írt gyermekkönyveket, útirajzokat. Kozma Andor nem feledhető az 1948-as elhallgattatás ellenére, akit akkor a kommunista önkény – nacionalizmus és dzsentri szemlélet ürügyén – tilalmi listára tett. Munkássága törlésre ítéltetett, mert a két háború között iskolai tananyag volt, az 1848–49-es szabadságharcnak allegorikus formában emléket állító „A karthágói harangok”-at
[ http://www.szozat.org/index.php/lira/tartalom/1189-kozma-andor-a-karthagoi-harangok ]kötelező memoriterként tanulták a diákok.

szozattovabbacikkhez

Kozma Andor: Hideg asszony, Két könyörgés, Szántó Kovács, Turf-dal

Kozma Andor:

Hideg asszony

Ha százszor szép is, nincs igézet
A hideg asszonyban soha.
Nem érdemes rá, meg se nézzed,
Vond válladat és menj tova.

Ha álma nincs, ha dal nem ért meg,
Ha csecsemőre nem nevet:
A szívet rápazalni vétek;
Bolond, ki rózsát jégre vet.

Ha nincs a költészet sugára
Szűz-alabástrom homlokán:
Úgy ékszer ő csak – megvan ára.
S az ár? Nos, az egy férj talán.

Szeretni nem tud, csókja bágyadt,
Az ölelése csak bilincs,
Nem szül sivár képzelme vágyat
S hűséginek értéke nincs.

szozattovabbacikkhez

Sajó Sándor: Kozma Andornak

Régi regékről zendül az ének
Fejedelmi Árpád bús nemzetének:
Ősi dicsőség nagy álmodója
Honfoglalásunk’ új versbe rója;
(Tizenkettős vers tízes-mederben,
Hat ütem így zeng – pentameterben);
Dalol a költő, tán azt se kérdi,
Van-e, ki hallja, van-e, ki érti;
Ha csak száz hallja, ha egy, ha senki,
Nemzete lelkét lobogva zengi.

Légy üdvöz, költő! – lobogva lássad
Harcát egy új, szent honfoglalásnak!
Serkenti tettre népét, ez árvát,
Támadjon újra fejedelmi Árpád,
Sietve jöjjön – nincs mire várni!
„Bitangolókat kardélre hányni”,
Fordítni vissza napunk lementét,
Riasztani sírból sok hős leventét,
Friss vérrel írni ősi rögökre:
Miénk e föld itt, újra, – örökre!…

szozattovabbacikkhez

Wass Albert: A völgyek vándora, Kerítések, „Non Indutilis Vixi”

Wass Albert:

A völgyek vándora

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat! –

S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.
Most este van. Nem látom már az utat,
hátha most a hegyre föl-vezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: „messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!”

szozattovabbacikkhez

Ábrányi Emil: Ha rám tekintesz

I.
Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e még?" Én megfogom kezed,
És ajkamat ajkadra téve:
Egy néma csók ékes beszéde
Elmondja mindazt, amit érezek.
Elmondja üdvöm szép történetét,
Hogy életem zavart volt és setét,
Egy céltalan, homályos álom.
Akkor te jöttél, napsugárom,
S fényes, derűlt hajnalra ébredék!
Te hoztad el jobb létem hajnalát,
A biztos révet, a fészek dalát.
Meleg mosollyal, játszi kedvvel
Te száritottad könnyemet fel,
S most csak gyönyörtől permetez le rád!

szozattovabbacikkhez

Bartalis János: Ne bántsatok

Ne bántsatok.
Bartalis falun él
és kenyeret keres.
Kaszál, kapál, fúr, farag.
Csillagokat néz és holdat vár.
S egy tölgyfatönkön ülve
esténként
szerelmes partnerével
várakat épít, magasat, magasat.
S mint selymes fű a kasza nyomán,
a munkahajsza után esténként
úgy esem én is el.
De reggelre kelve újratámadok
és vígra stimmolom hegedűm.
kaszacsengés!
Kapapengés!
Víg aratási dal!
Fürj! Pitypalatty!
Engem csak a párom segít.
Ó, meddig élsz még így, barátom?

szozattovabbacikkhez

Endrődi Sándor: Szeretet

Óh, ne fukarkodj szíved melegével
S amennyit adhatsz, adj a szeretetnek!
Az évek – mint egy tüneményes álom
Árnyékcsoportja – gyorsan ellebegnek,
S mit adsz, ha majd csak hűlt hamuja reszket
Egykor vidáman égő tűzhelyednek?
Elhidegül az ifjúság, az élet,
És nem lesz nálad senkisem szegényebb.

Mert, oh, romok között borongni némán
És emlékezni – gazdagság-e hát?
Láthatsz-e mást a legragyogóbb múltban,
Mint földeríthetetlen éjszakát?
Nem azt, nem azt látod, mit elvesztettél:
Csak a dúlt édent, a romot magát,
S mint hogyha szörnyű terhek súlya nyomna:
Zúzott lélekkel hullsz a drága romra.

Szeresd, szeresd, ki szívét hozza hozzád
S öleld szívedre, aki hőn szeret!
Tudod, mi tartja fenn a nagy világot?
A szeretet, csupán a szeretet.
Ha ez nem élne, ez nem járna köztünk:
Mi sem járnánk, csak örvény s rom felett.
A gyűlölet az örök éj maga
Villáma van, de nincsen csillaga.

Fazekas Mihály: Ajánló vers

Gyakran sírnak, akik írnak,
Hogy kajánok gúnyolódnak;
A bölcsebbek s merészebbek
Vélek nem bajlódnak.
Én meg, elmém bimbócskáját
Im ajánlom a kajánnak,
Mint ki szentelt gyertyácskáját
Gyújtá a Sátánnak.

 

alarc

Gulyás Pál: Mozart idézése

A G-MOLL SZIMFÓNIA ELÉ

1.

Egy kis királyfiról mesélek,
aki a földön megfagyott,
egy fejedelemről beszélek,
akit mindenki elhagyott.
A csillagok fénye söpörte,
s bedobták a meszesgödörbe.
Ott fekszik most is egymagán,
s virraszt fölötte a magány.

De nem! Tizenöt társa várta,
tizenöttel ölelkezett,
tizenöt holt koldus-barátja
nyújtott feléje csontkezet:
tizenöt meztelen kísértet
vak, béna, koldus és süket…
Így dobta a földbe a végzet,
aki szent érc volt, szent üveg.

szozattovabbacikkhez

Gyulai Pál: A székelyek

Vitéz s furcsa nép valának
Régentén a székelyek,
Most is furcsák és vitézek,
Isten őket áldja meg.

Nem magas a székely ember,
Inkább kardja jó darab,
De kezétől hull az ellen,
Bár két fővel magasabb.

Hegyi nép a székely ember,
S még szegény is e felett,
Ágyuja nincs, no de se baj,
Hoz a labanc eleget.

Nyugtalan a székely ember,
Hosszu harctól nem remél.
«Hadd vágjon le kiki százat,
Aztán haza!» - így beszél.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről

Menj világgá krónikácska, csermelyecske, csöndes ének,
míg megsemmisülsz ölén a minden-szívek-tengerének…
Tükrözd egy jó ember képét, úgy, amint most rádhajítom:
mind szeresse, a ki átlép rímeden, mint karcsú hídon.

Lángolj, jóság, pásztortűzként: ég a múlt, mint gyatra rőzse.
Régen úri passzióknak hőse volt a kobzok hőse:
Salamon, kit ötszáz ágyas várt, mint kéjek tündérkertje
s nagy Napóleon, ki ezrek, népek vérét csapraverte.

De a Tenger, mely szent hátán hordja létünk ős hajóit:
Istent, munkát és családot: hegedősök tűzvonóit
nem mártotta mámorokba, nem ihlette szent zenére!
Várt a Tenger, várt a Nép új igricek új énekére.

szozattovabbacikkhez

Nil.[Dapsy Gizella]: Vihar előtt

Zivataros, nagy fellegek borulnak
A régi puha kis fészek felett.
Villám cikázik a távoli égen,
Sebes szél söpri a falevelet.

Vihar készül-e, nem tudom, csak érzem,
Hogy két karomnak fogy az ereje.
Hogy a szívemben bús remegés támad
S valami bánat nyom a földre is…

Ha fergeteg, – úgy fekete felhőjét
A lelkemen már régtől hordozom.
Villáma is csak néha-néha gyújt már
Egy-két halvány sugárt a romokon.

Rom… porladó rom minden, ami ép volt
Az ifjúság, a bízó, büszke hit!…
Az élet vas igája összezúzta
Dalos lelkem pacsirta szárnyait.

szozattovabbacikkhez

Oláh Gábor: Üzenet

Álmaimnak álmait
Mind tehozzád küldöm,
Aki csillag egymagad
Jársz e puszta földön.
Hintse százezer virág
Szőnyegét elébed,
És fakasszon új csodát
Minden gyönge lépted.

Álmodozva lelkemet
Én reád bocsátom,
És nevedre eltemet
Édes, édes álom.
Szép arany híd összeköt
Angyalom, tevéled,
Rajta őrséget cserél:
Élet, álom, élet.

Majd ha kinn az almafák
Mind virágba hullnak,
Majd ha fenn a rózsaszín
Felhők éjbe múlnak:
Halkan, mint az esti szél,
Elsóhajtok hozzád,
Csókolom szerelmesen
Gyönge, hamvas orcád.

Akkor minden száraz ág
Új virágzást játszik,
Akkor minden fájdalom
Szent örömnek látszik.
Fenn a kéklő boltozat
Reszket csillagával;
S mint az üdvösségemet:
Úgy karollak által.

Reményik Sándor: Predesztináció

Mécs Lászlónak

Ez így rendeltetett:
Hogy ne lehessek soha senkié,
És ne lehessen enyém senki se,
És legyek mégis a mindenkié,
És legyen enyém az egész világ.

Ó, árvasággá szűkült végtelen,
Ó, végtelenné tágult árvaság!

agbog

Sárközi György: Úgy unod zordon verseimet…

Ha unod zordon verseimet,
Köpj a papírra, kend el a rímet,
S ha prüszkölsz fény és árnyék arányán,
Szavaim pörköld meg gyertya lángján –
A szavak meghalnak vagy megélnek,
De irgalmat senkitől se kérnek.

Valamikor, készülő-félben,
Egy rózsaszín kagylóban éltem,
Másvilági szelek fúvását, –
Amíg egy nagy talp meg nem gázolt,
Az életem csupa zsongás volt.

Aztán, hogy kagylómból kihulltam,
Sötét hullámokon gurultam,
Fellegeknek ütődve szálltam
Fekete téli éjszakában,
Míg magam is megfeketedtem,
Feketenyelvű ördög lettem.

szozattovabbacikkhez

Sík Sándor: A néma miatyánk

Hozzád, Veled, Neked,
Mondani egy utolsó éneket,
Imában ömleni Eléd,
Legutolsó, de hűséges cseléd...!
De jaj! ha nem igaz!
Szobám csupa por,
Kertem csupa gaz,
Csupa lelógó tört faág,
A templom messze, a könyv nehéz,
Ólomcsizmában toporog az ész.
És mégis, mégis, Ő van itt,
Immár tőlem el nem veszik.
Nap nap után, éj éj után
Én Téged hívlak, Miatyánk.

De mire jó
Egy lámpástalan rádió?
Hogyan szólítsam az ég Urát
Egy siketnéma Miatyánkon át,
Ha szói közül minden második
Alattomosan elrejtőzködik!
Bénult napokon, izzadt éjeken
Az értelem is értelemtelen,
Értelemtelen és imátalan, -
Magam vagyok, egészen egymagam.

szozattovabbacikkhez

Szombati Szabó István: Professzor Hatvani István

A szép hajdan regés korában
Élt egy professzor hajdanában,
Kiről az ének szól ma is.
Ördögnek hitte őt a népe
S nevét övezve száz mesébe,
Beszélnek róla még ma is.

Mondják: a föld rengett ropogva
S hullott a csillag záporozva
Az-éjjel, melyen született.
Medrükből nagy-vizek kicsaptak
S a földön rémek táboroztak,
Midőn világra született.

Egy szűk, poros padlás-szobában
Lakott halálig egymagában,
A vén kollégiumba' fenn.
Nem látta volna soha senki
Imádkozván templomba menni.
Ott élt az iskolába' fenn.

szozattovabbacikkhez

Füzesi Magda: Január

Tegnapra virrad. Ólmos fellegek
rabláncon tartják az égszín eget.
A sors folyója semerre folyik,
és mégis mindig elvisz valakit.
Kentaur-idő: az ősz felnyihog,
hátára kapja szűz holnapot.
A tél meg pislog vén szemeivel,
s már csak a ledér tavaszra figyel.

Gyóni Géza: A zúzmarás fák…

A zúzmarás fák dideregtek;
süppedt a hó a láb alatt...
A hótól fényes, néma úton
egy fiú és egy lány haladt.

A lány beszélt gyorsan, vidáman:
- tavasz fecskéje a havon -
A fiú egyszer, egyszer szólt csak:
„Kit szeret?...tudni akarom!”

A zúzmarás fák dideregtek;
süppedt a hó a láb alatt...
S a lány ajakán elhallgattak
a bohókás, vidám szavak.

Tavasz fecskéje messze rebbent,
s a fiú úgy sajnálta már -
Kihaltabb lett a tovaszálltán
a hófödött, fagyos határ...

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Fagykeringő

Ajkainkat tél rajzolja kékre,
körmünk fénye régen megkopott,
ruhánkra a zúzmara fehérje
jégcsap tűvel fagyot foltozott.
Tovasiklunk január jegében
- sors-keringő, töretlen varázs -
körbe-körbe forgatnak az évek...
Szédült táncunk majd folytatja más.

hozivatar

Sértő Kálmán: Az én bundám

            Gyimesi János csárdásomnak

Az én bundám a bor,
Az melegít télen,
Öt liternyi bundám,.
Megóv minden szélben.
Kiskabátban járok,
Belől van a bundám,
Soha megtagadni,
Hűtlenül nem tudnám…

Forró nyáron, ha nincs,
A kék égen felhő
Ráfogom a borra,
Hogy áldott napernyő.
Iszom a napsugár
Böködése ellen,
Akár komisz télen,
Kutyahideg ellen.

Napernyő, borbunda,
Be szeretlek téged,
Jobban mint a csókos,
Hamis fehérnépet.
Te nem tudsz ígérni,
De azt be is tartod,
Testemet belől kell
Kortyokkal takarnod…

Takáts Gyula: Téli készülődés

A tél kék szeme pislog a magtár nagyürü résén
s kinn a gyepen a tökök kupacokba rakva pihennek,
sült húsuk illata szálldos, ahol a gereblye szemetje
és a szaladni-igyekvő tökszár serceg a tűzben.

Julcsa elásta a szép tulipán hagymáit a földbe.
Hó-liliom mellett kipirult gyökerekkel alusznak.
Vén egerek szava cincog álmukhoz szerenádot,
s macska nem éri el őket. Földben a téli tanyájuk.

Mint lehelet gőzöl haloványan a trágya melegje.
Vérszínű tengeriről zsírosodnak az ólban a disznók.
Itt-ott csóka kering és játszi csapatba verődnek.

A violák szeme könnyes. Térdel a földön a szöllő.
Kútba zuhant a heves nyár, s rája az ősz vígan ült föl.
S ott heverészik a kút tetején ködfüstű pipával.

A mindenit…

Magyar népköltés

A mindenit ennek a rongy világnak!
Mért sorozott engem be katonának?
Huszár vagyok, szeretem a lányokat,
Megölelem, megcsókolom azokat.

Barna kis lány, eszem azt a szentedet,
Isten áldja meg a te szép lelkedet!
Köszönöm az eddig való hűséged,
Áldja meg az Isten minden lépésed!

Mátyás király Szendrő vára ellen vonul

matyas kiraly Page 008 nagykep– Szerémi György krónikája nyomán –

Erősen fájlalta Mátyás király, hogy Szendrő vára a török császár hatalmába került, s mind azon törte a fejét, miképpen szerezhetné meg azt az erős várat.
Addig törte a fejét, míg egyszer magához hívatott egy tisztet a nándorfehérvári várból, és azt mondta neki:
- Fiam, tudd meg, ki a parancsnok a szendrői várban, és iparkodj barátságot kötni vele.
Nem kellett ezt kétszer mondani, a tiszt eljárt a dologban, s nemsokára jelentette a királynak:
- Uram királyom, barátságot kötöttem a basával.
- Jól van, fiam. Most már mondd meg neki, hogy Mátyás király mindig jóakarója volt, s az is marad.
Így üzengetett Mátyás, míg egyszer azt üzente a basának:
- Mátyás király megfogadja, és szavát meg sem másolja, ha a basa Szendrő várát átadja, három várost és három várat ad érte cserébe. A basának nincsen egyéb dolga, mint hogy átadja Szendrőt, amikor Mátyás ostrom alá vette.
Jól van, a basa megfontolja az ajánlatot, aztán ezt üzeni:
- Ha Mátyás király nekem ad három várost és három várat, én is átadom Szendrő várát. De az ajándékozás írásban álljon, és a király hite legyen rajta!

szozattovabbacikkhez

Mikszáth Kálmán: Csalafinta a diák

Három jókedvű diákember, kószálás közben, az országút mellett egy parasztot vett észre, amint kordélya mellett aludt a füvön. Hamar készen voltak valami diákcsíny kitalálásával.
   Míg a gazda aludt, a szamarat kifogták a kordélyból, az egyik diák a szerszámot magára vette és beállt a szamár helyére. A másik kettő pedig a szamárral odébbállt.
   Észrevette ám a diák, hogy ébredezik a gazda. Erre nagy szomorúan fejét, kezét előre lógatta.
   - Hát téged milyen ördög hozott ide? – rémült rá a gazda.
   - Dehogy az ördög, kedves gazdám, – mondja szomorúan a diák. – Az apám haragudott meg rám s minthogy bűbájos ember, szamárrá változtatott. Most kitelt az időm s várom, kedves gazdám, hogy mit tesz velem.
   - Mit tegyek hát? – háborodott fel a gazda. – Nem vagyok én pogány! Menj Isten hírével haza. Hanem azt mondom, hogy az apáddal összeférj ám, mert megint szamárrá változtat!
   A diák nagy örömmel elfüstölt. A másik kettő pedig másnapa közeli vásárra vitte a szamarat s ott árulgatták. Oda tartott a paraszt is, hogy magának az elvarázsolt szamár helyébe egy másikat vegyen. Egyszer csak mit látott? Felismerte a maga szamarát a vásáron. Odament s fejcsóválva így szólt a jámbor füleshez:
   - Hát mégis újra összevesztél az apáddal? Na, én nem veszlek meg többször…!

Ásgúthy Erzsébet: Történet a Petrezselyem utcából

A keskeny Petrezselyem utca beugró szögletében állt egy zöld zsalus kicsiny hát. Magas tetején szélkakas forgott, az ablakokat hasas vasrostélyok védték, s még két árva juharfa is meglombosodott tavasz táján az apró udvaron. Igazán olyan volt az egész, mintha csak azért felejtették volna itt, hogy illő helyen húzódhassék meg benne a három Váczy kisasszony.

    Elhagyott, csendes volt ez a kis zsákutca. Szinte ájtatos hangulatot lehelt magából, mintha kívül esett volna a közeli valóságon. A város vérkeringésének lüktetése ide már nem ért el.

    De ha duhaj jókedv nem verte is fel a macskaköves utca halk magányát, azért csendes derű melegített benne. A sárga falú házak között délelőttönként Gavallér, a sánta verklis tartotta körsétáját, délutánonként pedig a virágos ablakok mögül kiszűrődő zongoraszó tette vidorabbá a környéket. Itt még „klavéroztak” a műveltséget ambicionáló kisasszonykák, s vasárnaponként recsegő hangú gramofonok terjesztették a romantikus slágereket.

szozattovabbacikkhez

D. Eperjessy Margit: Az én adventom

Sokáig éltem bánat-kenyerén,
Már úgy hittem lelkem is halott;
Éltem fája – mint kipergett kalász –
Panaszos szívvel fel-felzokogott.

És amint múlott a fájó idő,
S pók szőtte hálóját lelkemen,
Csodásan szállt az égi manna rám:
A megígért megváltás, kegyelem.

Most papír előttem, kezemben toll,
És én rovom rajta e sorokat:
Jóakarat vezesse éltedet,
S legyen Istené minden gondolat!

Ölbey Irén: Advent

Testvéreim, már itt az óra, keljetek fel!
Forduljatok az Úr felé hívő lélekkel.

Már a kakas rikolt s a pirkadat, a hajnal
homlokotokon ragyog bíbor sugarakkal.

Most, most tárjátok ki szíveteket egészen,
ne éljetek gyáván, kishitűségben.

Közel az üdvösség. A vétket vessétek le,
öltözzetek világosságba, erényekbe.

Az Úr Jézus Krisztust öltsétek magatokra,
mint tavasszal a fényt a kertek rózsabokra.

Mint égbolt s tengerszem, őt tükrözzétek,
mert Ő a Szépség, Ő az Eszme s Ő a Lényeg.

Reményik Sándor: A mi adventünk

A békejobb még vissza-visszarándul,
Rángatja görcs: gőg, szégyen, gyűlölet,
Engedne az ököl, de megkeményszik.

Ezer anyaszív ezer sebből vérzik,
Ezer lelket mar vasfoggal a kétely:
A borzalom vajjon a csúcsra ért fel?
S reszketve éled a reménység: hátha,
Hátha van a rémségnek netovábbja.

A békejobb még vissza-visszarándul,
Még lőporfüsttől fekete a völgy
S kaszáját gúnnyal feni a halál,
De már valami köztünk s közte áll,
De hegyormokon csendes rőzseláng,
De a lélekben béketüzek égnek
S ezer haranggal harangoz az Élet!

advent

Baráti Huszár Mária: Magyarok karácsonyi imája

Mindenható Isten, irgalmas jó Urunk,
Alázatos szívvel lábadhoz borulunk.
Kegyelmedet kérjük, tekints le ránk végre,
A sokat szenvedett szegény magyar népre.

Gyötörték, kínozták, rabigába törték,
Elrabolták tőle véráztatta földjét,
Amit Árpád apánk ezer éve szerzett,
Bitorolja azt most vad, idegen szerzet.

Szép Erdélyországot pusztítja oláh had,
Elnyomott székely nép rabigában lázad.
Amerre követjük a Duna folyását,
Hallhatjuk magyarok segélykiáltását.

Északon a csehek, délen a vad szerbek
Szegény magyarokra bilincseket vernek.
Csapásidat Uram, könyörgünk, már szüntesd,
Jaj, mit is véthettünk, hogy ennyire büntetsz.

Hallgasd meg imánkat, mindenható Isten,
Elvették a kardunk, más, mint Hitünk, nincsen.
Magyar karácsonyfán gyújtsd a legszebb lángot:
Adjad vissza nekünk NAGY MAGYARORSZÁGOT.

1925

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf