Deák Mór: HOLDLAVÓR

fénymásodpercre tőlem
fekete este van
az ég teliholdjában
megmosom magam

csodálkoznak is rám
az eltűnt csillagok
hogy vagy
ha kérdeznének
lehet
hogy meghalok

csak tiszta kéne lennem
hiába holdlavór
ha mindig besároznak
valakik valahol

szozattovabbacikkhez

Dombi Tinódy László: Felhők csatája

Tuják sűrűjében, kertemben álltam,
és csodálva néztem a fényes eget.
Jobbról is balról is fellegek szálltak,
éjhomályba téve a széles teret.

Kardlapszavaikkal felváltva vágtak,
dacosan villantak a furcsa szemek.
Panaszhadaikkal egymásra másztak,
arcomra hullajtva hazug könnyeket.
 
Ijedten figyeltem a küzdők hadát:
féktelen csatájuk már mindent felélt,
míg görcsösen védték átkos igazuk.
 
Istenhez fordultam, és kezdtem imát,
hogy dörgő hangjára tomboljon a szél,
s kergesse mindet el, jöjjön szép Napunk.

Tolna, 2013. július 8.

Ernst Ferenc: Fekete álmok

Szűköl az este, mint farkas a Holdra,
északi szél a felhőit hordja,
csillagok alatt sötétlő paplan,
elterül kormosan, feketén, lassan.

Repül az este, károg az égre,
varjak köröznek, reggelre vége
lesz a sötétnek, elszáll a paplan,
én felhőkön ülök, a Föld lesz alattam.

Csendes az este, sötétlik minden,
állok egy sírnál, fekete ingben,
indulni kéne, indulni lassan,
mert már mindenkit rég elsirattam.

botzhalottaknap

Fülöp Kálmán: Vállalom

Csak előre visz
a megmérettetés –

talán százan, ezren,
számmal kifejezhetetlen:

akik jobbak voltak
s ma is sokan jobbak nálam –

egy cseppnyi árnyék
vagyok csupán
a hasonlóak táborában…

Vállalom: az érték
számomra az, ha adhatok,

még akkor is, ha kevesekről
tudom, hogy olvasnak engem
és ismerik nevem.

Mosolyt csal arcomra
a felpörgő idő, és
komorságom félreteszem.

Gavallér János: Beszéljenek a tények

Beszéljenek a tények!
Mit érnek az érzések?
Víz alá nyomott lélegzet…
bugyborékol a felszín,
számolom a perceket,
cél, életben maradni.
Valami őrült rohanás
pánikol, sikeressé vált
kísérletek a tények.

Emlékek kacér képe,
tölcsérben csillagos ég.
Víz alá nyomott lélegzet…
sodrásban úszó béna
képzet felszínre vágyik.
Számolja a napokat,
cél, életben maradni.
Mit érnek az érzések?
Beszéljenek a tények!

szozattovabbacikkhez

Gősi Vali: Hóvirág-mosolyom

Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy felengedjen végre
arcomon
a könnyáztatta
bánatom nyomán
dacolva nyíló,
fagyos
jégvirág-
fájdalom.
Nagyon fáj,
de már hagyom,
hogy jégvirág helyett
arcomon
kinyíljon végre
tavaszt üzenő,
fénytől éledő,
riadt
hóvirág-
mosolyom.

Herczog Gyuláné, Pilla: A TÜKÖRBEN

A sokadik nap után is a tükörbe kell nézni.
Benne van minden. Egy falat, egy illat,
egy szag, a tegnapi kenyér; az ég, és a föld.
A felhők, a rögök, az út – előre és hátra –
karimája... a vasalt, meg, a gyűrt idő.
A határok, és a szabadság... ráncként, a szem
alatt. A szemek is. A megvetők, és a szeretők is;
a megállapítások, és a kétségek; a kérdő félszek...
a tagadás, a tudás is. Mind egy vonal. Ránc.
Az áll, és a szem alatt, és fölött, a homlokon is.
Felismertek, s nem ismertek fel. Bátrak, bár voltak
higgadtak, átgondoltak... miértekkel, hogyanokkal
... a sokadik nap után is... és sokasodnak,
úgy, mint, a sok Mert. Akármilyen volt, vagy lett,
az Én, az Ön, az Arc, vagy, az Isten, és Más.
Benne van. Együtt. A Tükörben. Minden.

Jónás Tamás: ZSONG

Te annyit érsz, mint bárki más, ki szusszan.
Te bármit kérhetsz, bárkitől — jogos.
És ha én is megjöttem a busszal,
és ha otthon nem lesz semmi kosz,
és ha nem hív fel a volt szerelmem,
s a drága kamasz fiam nem visít,
csak hívjál bármikor, s hát főleg engem,
csak a hozzád hasonló csendesít.

Ma annyi emberrel kellett szólt váltanom, hogy ejha.
Még tíz percem sem jutott önmagamra.
Eltévedtem, elromlott a járat.
De gondolkodtam rajtad, mint a század,
a századrendű, fiatal kamasz kard:
miért nem csókolhatom meg a szádat?
S mért ne lennél önző, hogy marasztald.
A vállamhoz képzeltem ma a vállad.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Magok

Te gyökeret vertél,
engem kifújtak
a földből a szelek.
Csak indulok folyton,
meg sosem érkezek.
Szélcsend szelíd ölében
olykor földre szállok,
a fáradt betonban
repedést találok.

Talán most...
...ha megkapaszkodok.

Lehetnék színes ígéret,
hol már kövek közé
szorultak az elhullott remények.
Talán tőlem hasadnak majd ketté
s nyílnak életre a járdaszegélyek.
Most adhatnék végre
valamit magamból.
Valami maradó szépet.
Bárkinek...akármit...
pirosat... rózsaszínt...
lilát vagy kéket...

A szél illatát érzem újra.
Repülök...
...a fények a bőrömhöz érnek.
A gyökerek.
Kár, hogy a gyökerek sötétben élnek.

Marcsák Gergely: A vonatokról

A felsővezetékben Isten lakik
– mesélte főpályamester dédnagyapám.
És mikor elérte a halál
szeretett ungvári pályaudvarán,
ő maga is elnyújtózott
az örök vágányok felett.
Galíciában sebzett lelke
a váltóárammal kiegyezett.

*

Egyes járatokról nem szól a menetrend.
Éjszaka jönnek a Beszkidek felől,
ahol monarchiás, szűk alagutakra
a Keleti-Kárpátok fenyvese dől.
Itt várják őket, kik már élni nem szeretnek,
és útra kelnek, mint az őseik.
A Latorca-hídon elvesznek a ködben,
s Csapra már csak a mozdony érkezik.

*

Egy apa a műszakra indulva
a sötét hajnalban rossz vonatra szállt.
Míg álmodó lányaira gondolt,
utastársává fogadta a halált.

Móritz Mátyás: Sokasodó kérdőjelek

Tandori Dezsőnek

éled már a más életed nem tudva hogy vajon kiét
mi meg megpróbáljuk hinni hogy itt már csak csupán voltál
átírva a véletlenek véletlenszerű rendszerét
nézve a kihűlt színhelyet honnan éppen kitáncoltál
talán nem mondva hogy bár csak elkerüljem és megúszhassam
úgy lépve ki az életből akár csak éppen hazulról
nézve ahogy még a nap is délebbre vonul csak lassan
míg a lenni vagy nem lenni beléd újra visszazúdul
reménykedve hogy a halál talán talán és hogy hátha
hogy ihatsz még a medvére a kétliteres borodból
míg utadon bólogat csak az akác és tulipánfa
érezve hogy szíved táján valami megint megragad jól
úgy nézed a kezeidnek nyolcvan éves vasalását
nem látva előre hogy a napodba bele mi ronthat
úgy hallgatod némaságod és a levelek csorranását
meghúzódva önmagadban megvillantva az újholdat
felfogni nem vagyok képes vagy ha igen alig alig

szozattovabbacikkhez

Nagy Horváth Ilona: Kis

Ahogy a tavalyi avar alatt
titokban összefutnak az erek,
s loppal sodródni kezdenek
az apró kavicsok a patak felé
úgy bátorodik bennem a félelem.
Néhány kiszaladt gesztus,
felügyelet nélkül maradt mozdulat,
indokolatlan lépések súlya,
levegővételek a levegővételért,
szűkre fogott, fegyelmezett szavak
gonddal eléd ejtve, hogy
szóra bírjalak,
s míg mondod, szinte nem is érdekelsz,
tekinteted tartom,
hogy mélyére nézve lássak
minden kérdést,
amire nem felelsz.

szozattovabbacikkhez

Pál Marcell Hesperus: AU REVOIR

.
A búcsúzások önző holtidők,
perceikért senki sem rajong,
várják, ahogy szürke holtterekből,
felépül a végső alkalom,
.
és menedéket kér vagy ölelést,
a testek búvó, titkos forróságát,
menteget pár léha tévedést;
a szívek visszatérő kóborlását.
.
A búcsúzás szaga; friss orgona,
ha túl soká tart, rabjai leszünk,
emlékeink harmatillata,
megzavarja elképzelt hitünk,
.
menedékért sír, ami még kedves,
a búcsú olykor vállalt tévedés.
Nekifutunk újra pár szerepnek,
hogy sokadszorra meséljük el
másnak; egyedül a minden is kevés.

Radnai István: A CÍMZETT ELKÖLTÖZÖTT

                   /Jagos István emlékére/

valaki kopogtat kocogtatja az ablakot
nem jár erre senki darvak és vadludak
szembe a megvadult szelekkel
évek leveleit sodorják üres naptárlapokat

neked már az idő csak vándorlás
túlvilági vadludak nyakába kapaszkodsz

vakablak

Rajki Rita: Húszcentire tőled

Csak húsz centi távolság van tőled,
pont elég ahhoz hogy elérj.
Most mégis,
egyedül állok itt
magamnak dőlve
S a lelkem verset ír neked előre,
Előre,
Valami rituális kimenőre
várva,
hogy, mikor a nap készül
Lemenőbe
majd állok ott
húsz centire tőled,
kezemben
fémdetektor berreg
Húsz centire a szívedtől
Keresem benned
Az acélt
az erős férfi testben
progeszteron szinted
Ünnepelve.

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Régi kertek dicsérete

különösek azok a régi
nyárillatú kertek
léckerítésen rozsdásodó
retesz
az ágyások között
lépésnyi földút vezet
giliszták fúrják belé
hullámzó testüket
zsendül a hagyma
petrezselyem
krumpli virágzik
palántázva
paprika paradicsom
amott uborka indáz
itt-ott egy mákvirág
méhek zümmögnek
kert végi fák között
előttük málnabokrok

gyermekkorom
dús nyári kertjei...

felejthetetlenek

Szakál Gábor: ANYÁM NYELVÉBEN ÉLEK

Összeteszem a két kezem,
úgy kérem a jó Istenem,
hogy áldjon meg,legyen velem
míg csak a Nap le nem megyen.....Ámen !

Én Istenem,jó Istenem,
becsukódik már a szemem,
de a Tied nyitva Atyám
amíg alszom vigyázz reám !......Ámen !

Álom,álom,édes álom,
nyugodj az én szempillámon,
amíg zárva lesz a szemem,
légy mellettem jó Istenem......Ámen !.....

Fénnyel teli gyermekkorom
imáit,most is mormolom,
fohászom dús égi manna
anyám nyelvén szólni - csoda.

szozattovabbacikkhez

Székely- Máté László: Mélyhegedű

Barnuló gyümölcsöt érlel a holnap.
Tavaszt kíván az imádott nő.
Szemetet söpörve bátyám dalolgat.
Megsántult lábakon olcsó cipő.
Kiürült dobozban kotyog a semmi.
Hulladék úszkálgat vizek felett.
Itt maradt kenyered, tessék megenni.
Barna, vagy fehér minden szelet.
Kallódó reménynek drága az ára.
Olcsó fotókat titkol a bűn.
Gitáron játszunk, és nemsokára
alszunk, majd alszunk egy mélyhegedűn.

Varga Rudolf: SZÍVTÕL SZÍVIG

Mintha még mindig édesanyád
ölén, úgy ücsörögsz az árokparton.
 Szászfán, Krasznokvajdán, Szikszón,
 Gagyban
vagy a Holdon?
Mindegy.
 Itt vagy.
 Itt vagy a parttalan
rögparton. Lábadnál Óperenciás-tenger
hullámzik
haragoszölden az árokparton.
Itt vagy.
Itt vagy csak
otthontalanotthon,
hol a bokrok tüskés
ujjaikkal ingedbe
kapaszkodnak, úgy marasztalnak, hellyel
kínál a vizes fû, szúrós
ágyat vetnek neked a szalmakazlak,
 bicskátnyitogató dührohamodat
zsibbasztó vénásinjekciókkal
nyugtatgatják a szúnyogok, és a pacsirták
egész nap szívtõl szívig
incselkedõ, szerelmes szavakat
mobiltelefonoznak.

Balla László: A magyar nyelv

Szonettkoszorú

I.

Ős-törekvés vagy – hiszem! – a létnek:
forró plazmába bele volt már írva,
hogy megszülessék öröme és kínja
örök harcomnak: magyarul beszélek.

Öröme, kínja, szavak: sebészkések
mélyednek belém, gyötrő lázat szítva:
lélek salakját égesse-pusztítsa,
nyelv kohójában nemesfémmé égjek.

Öröme, kínja: szó-poklokat járva
készülni a nagy magasztalásra,
tollamon, számon sarjadon egy mondat,

mely méltó hozzád, mert benne már szólhat
százezer sípod, mindenségbe zengve:
hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe!

II.

Hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe,
ha zátony-korok, fent fogúak jönnek!
Vagy ötvözete termő anyaölnek
s folyómedernek: népünk történelme

szozattovabbacikkhez

Horváth Sándor: Józan ima

Ó, hát csak ennyi az igazság?
Lelkekkel játszó
    félhazugság?
Süllyedő hajón
    gályarabság?
Fényt hazudó
    igazságvakság?
Hát ennyi jut nekünk
    szószomjazóknak,
    kisebbségraboknak,
    magyarrávakítottaknak?

Hát akkor
    vigyétek felét
        a keresztnek.

De, míg minket feszíttek
    minden anyaszóra,
    elhazudott dallamra,
    rá a Megváltóra…

Addig mienk a kín,
    de mienk az érdem.
Velünk álmodja magát
    szentté a szégyen.
Bennünk menekül az elkárhozott.
    /S hitünkkel megmenekül./
Velünk szenvedi
    életté magát az Isten.
    Igéje velünk teljesül.

Sáfáry László: Fény

A sötétség hegyről hegyre lép,
és a csillagok is az ég párnái mögé merültek,
mint sorsütötte emberek reménye,
és fényével hívja párját
a szentjánosbogár.


gyertyakneg

Simon Menyhért: Testvérségben legyünk már nagyok

Népünknek nem kell, ki gőgösen pózol,
S leborul saját nagysága előtt –
A mi népünk ért a kevés szóból,
S csak tettekben lát megváltó erőt.

Népünknek nem kell az, aki romlott,
Erkölcstelen s csak hazug szája jár –
Hordókon szól épp elég kongott,
S pusztított jobban, mint török-tatár.

Testvér kell a mi árva népünknek,
Munkálkodó és önzetlen, okos,
Kinek tette vészt és romlást szüntet,
Jólétet, tudást, egységet fokoz.

Testvér, ki falun, tanyán és bárhol
Népünk üterén tartja a kezét,
Részt kér a várt, nagy mentőmunkából,
Ha kell, szenvedve, tűrve is ezért!

szozattovabbacikkhez

Sütő Kálmán: Lelkeket jöttem venni

Lelkeket jöttem venni tőletek,
nem véres pénzért,
cserébe adom oda lelkemet:
a lelketekért…

Nyomor hullámain evezek előre…
– Ember-sátán karmát sújtom evezőmmel
véresre, s roncs hullát ragadok belőle
sajkámba – lelket – delejes erőmmel…

(Világnyomor: elfulladó vándoraid
kínja küzd a kebeleden? S éhjajait
ápolgatod s kötöd össze egy csokorba,
s még éledő virágait sorba, sorba
letépdesed egymás után?)

Én megyek: evezek a nyomor tengerén…
Alattam felesleg dől a fenékre,
előttem túltermés ég a kazán szenén…
Messze aszott ajkak jajdulnak az égre:
imájuk s átkuk összeforrja a lég.

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Áldott az a vasárnap

Ha szeretsz valakit, mellétemetkezel,
hozzábújsz örökre a nagy diófa alatt.
Ha csodálsz valakit, rajta legelteted
tekinteted szelíd bárányait.
Ha akarsz valakit, kezed-lábad töröd érte,
majd rájössz, milyen jó is kigyógyulni
az önző akarásból.
Ha megunsz valakit, kirakod mint egy bőröndöt,
majd üres szekrények előtt álldogálsz,
hiányérzettel a szívedben.
Ha egyedül maradsz, ne keress bűnbakot –
a körülmények ártatlanok.
Ha hiszel, könnyebb a megbocsátás,
és ne feledd megköszönni napjaid
fényét, éjeid nyugalmát.
Ha mosoly tölti be a szobád,
áldott lesz az a vasárnap.

Jagos István Róbert: Önfelfogadás

Hogy volna-e kedvem magammal magamról?
Mikor sejthető, hogy az egész egy karambol
lenne, és összetörne minden, mi ragasztott.
Apám meg odafentről motyogná: szakasztott.

Mégis úgy tűnik, magamnak ma csak én vagyok,
ám nem szól ez másról: csak túlélni, s a tanok
itt nem segítenek. Semmi írás, semmi monda.
Magamnak magam lehetek a legnagyobb gondja.

Mint mikor az isten kicsiny gyermeket játszik,
elsöpri mindazt, mit addig épített, s látszik,
boldog, amikor valami újat teremthet.
A tükörbe nem sikerült beleszeretnem.

Mert ahogy a szépség – midőn a káprázat
elillan, és az ember önmaga ellen lázad,
s felfogadja, jobb híján, azt az embert,
akiben élt, álmodott, szeretett nem egyszer,

akiben egy ajtó mögött lüktet a húsa,
bordák között mélyen rozsdáll a kulcsa.
Ő lesz az, vagyis én, kit ellenem kérek.
Ha majd ott lesz az idő. Véremmel vérem.

Kányádi Sándor: Öreg nyírfa

öreg nyírfa az ablakom előtt
hasonlít rám hasonlítok rá
két hatalmas és több apró vihar
nyomait őrzi a válla tájéka ezzel
együtt gerinces fának tetszik
lenni mormolom bizalmasan másfél
hónapja ismergetjük egymást ismer-
kedünk egymással nagy-szemérmesen
előfordult már hogy napokig úton
voltam és határozottan hiányzott nekem
és amikor megjöttem mintha jóleső
borzongás fogta volna el
mostanában mikor el-elmegyek
hosszasan néz utánam az
apró barokk tetők fölött
aggódik értem a bőre is éppúgy
ráncosodik-repedezik mint az enyém
hajnalonta föl-fölnyúl leakaszt
és ablakomba tesz egy-egy már
alig pislogó csillagot ebből tudom
hogy utolsó órámon is
majd velem virraszt

                          1992

Szervác József: Pali-dal

- Apu, mi a lócsiszár?
  - Lócsi kukoricaszár.

- Mit jelent, hogy tarisznya?
  - Kopasz ember borissza.

- És ki az a salakbakter?
  - Salamon Tornyánál bakter.

- Mit csinál, ki hozsannázik?
  - Hófúvásban uzsonnázik.

- És mire való a szaru?
  - Selypítők lábára saru.

- A barikád mi célt szolgál?
  - Birkáknak jobb a lavórnál.

- És mi az, hogy álomszuszék?
  - Alvó szú számára szék.

- És ki az a palimadár?
  - Még kérdezed? Előttem áll!

                         1981

Szöllősi Zoltán: Tavaszt álmodok

Tavaszt álmodok, igazit,
     veszteglő sorsomnak jó szelet,
ami földemig igazít,
     szerelemmel tölti ingemet.

Hulláma, hittem, hazavisz.
     Dideregtető öblök, ölek –
Mi fűti szívemet ma is,
     éjszakában izzó öklömet?

Engem megfogott a tenger,
     volt sziréne századom tele.
Ötven év után még egyszer
     fáradt bordám vajon bírja-e?

Képzelt világom megmarad.
     Új ég, új föld, de Kárpátia –
Verseim kapuján hadak,
     ti vonultok, mentek már haza.

Arany-Tóth Katalin: TŰNŐDÖM

Tűnődöm,
hogyan maradjak tiszta
ennyi szennyes szó között?
A burjánzó hazugság,
mint Isten adta
átok zúg fejem fölött.

Mocsár-mélybe süppedő,
csonka, beteg lélek az,
kit uralni bűn emel.
Szánni nincs idő,
s a gyengeség nem vigasz.

Tűnődöm:
e valótlan világban
miért is ítélkezem?
Látszatnyi létbe zárva
holt igazság van,
hisz nem véd meg senki sem.

Bátai Tibor: egymásbaforgás

nincs vége semminek. kezdődik elölről.
kezdete sem volt, mert mindig benned lakott.
egymáséi vagytok: két kiszolgáltatott.
felrúg minden szabályt, ahogyan előtör

előjel nélkül az alattomos roham,
ahogy megnyilvánul minden jelenléte,
hiánya. vesztedre pályázik, s vesztébe
fut, hogy kifáradjatok csaknem boldogan.

/az új menet előtt töredék béke van./

csikok

B.Mihály Csilla: Február

A kertek alja gyapjas,
megduzzadt hógolyó,
pacsirta áll egy ágon,
jövőnket jósoló.
 
A csőre összefagyva,
úgy alszik, szinte fél,
hogy nem virrad fel újra,
utolsó lesz e tél.
 
Ritkábban szólok én is,
hangomban nincs szigor,
ritkábban, csendesebben,
s meggondolom, mikor.
 
Mint vendég, hogyha indul,
szemem már messze néz;
hogy elkísérj daloddal,
ébredj, kicsiny zenész!

Czipott György: Alsórákosi nemezis

két évezred dohú
kakaslárrma verődik
szürkezöld harangban
ki emlékszik már
ajakvékony vértarajra
ki féli már
sarkantyúk kőkarmát
amikor elkaparja
szennyesfekete éjszakák
egyre cingárabb temetőárok
tejútszéles árnya alá

alakit gyakorlatoznak
gábriél zupás bakái
szájukban halálos vizet
hoznak imakóc fejemre
lajstromozott pirkadat előtt
és megrendül harang
kiöltött nyelve valahol
szárnysuhogásuk örvényeiben

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: VÍZCSEPPEK

a holdlavórból
csillagvízcseppek
fröccsentek a fekete égre
tiszta vagyok
megmosakodtam
és leheveredhetek végre

munkám magam
előtt görgettem
mint a galacsinhajtó bogár
ganajban túrtam
látom én is
köszönet érte ha jár mi jár

karom sínpár
a fejem alatt
gondolataim mozdonyok
tűzre vetett
éveim hamva
helyén sötét füst gomolyog

fekete füst
a fekete égre
jaj mosakodhatok megint
a holdlavórban
míg tükörképem
csillagvízcseppel telehint

Ernst Ferenc: Apámnak-apámról

I. M. Ernst Ferenc Géza 1946.05.09 - 2019.01.19.

Az én krisztusom nem pihen kereszten,
egy életen át feszült meg csupán,
hallgatom és hagyom, hogy pihenjen,
a hidegrázós, téli délután.
Az én krisztusom itt fekszik előttem,
tehetetlen  és én is az vagyok,
zuhanunk, egymáshoz szárnytörötten,
néma fényű hullócsillagok.
Az én krisztusom nem hirdet igéket,
hitének, nem a vallásoknak él,
nem áltat és nem is ígérget,
nem titkolja azt sem, hogyha fél.
Az én krisztusom bennem él tovább,
összes kínját magammal viszem,
csendben őrzöm minden mondatát,
s hitetlenként, a hitét elhiszem.

Fülöp Kálmán: Ne vádoljatok

Kérhettek tőlem,
de ne vádoljatok,
ha nem azt adom,
amit szeretnétek –,

emléknyalábok
szikrái az éjben,
mint örömtüzek,
csábító remények

vakondok-álmát
csírázzák a mába,
rég zokog bennem
a tegnap némasága;

elégtételt
ha egyszer adhatok –
én féltve vigyázom
éber álmotok.


magany

Füzesi Magda: Dagerrotípia odaátra

               Üzenet Arany Jánosnak

ülsz egy margitszigeti padon
jó Arany Jánosunk
harangoznak a szél-pengette ágak
„én is voltam királylányka
királylányból jávorfácska
jávorfából furulyácska”
kottázza egy darázs
a lapulevél alatt

haj micsoda
megtiport Antiókhia
a forrasztófű
rég kiszáradt kiskertünkből
fától fáig faltól falig
elkóborol a néhai bárány
kikönnyezett igazgyöngyök helyett
békaporontyok lakják vizeinket
kilép a létből a lét
mintha csak tejért menne a boltba
kikaparja magát a hó alól
fekete mágiából
leprából
képtelen igazságok
homorú tükrében
meglátni magad
akkor is ha ez a csönd
már nem embernek való

 

szozattovabbacikkhez

Gavallér János

nyakamba


havat hord a szél
arcomon könnyjégcsapok
tájidegen
a szoba és a mosoly
munkát feketén kapok
s nagyság’ les bentről az ablakon
résnyire nyitott ajtón
talán kinyújtja kezét s bérem felém

havat hord a szél
ma még nem halok éhen
s holnap olvad majd
kering még bennem a vér
bár néha zsibbad a lában
talpam alatt a föld
járom utam
nyakamba veszem
nevetnek velem a csillagok

havat hord a szél
dermedt csodák alszanak szívemben
s összetör
fösvény ösvényen a fény

                                        2019.01.11.

Hajnal Éva: petrivel – petri nélkül

petrivel

ma visszafelé olvastam egy petri verset
a sorokat alulról fölfelé
ő a másik fotelben ült
amúgy kabátban
lábát keresztbe fonva
kalapját az asztalra tette és hallgatott
figyelt
sovány arca
konok magána
betüremkedett a sorok közé
a házak sipkáján már fény suttogott amikor elaludtam
petrivel töltöttem az éjszakát gondoltam álmomban
ő mosolygott ezen
és rágyújtott a következő cigarettára

*

petri nélkül

halálosan unom már ezt a felolvasást
jó ideje ülünk
ebben a rezzenéstelen könyvtárban

szozattovabbacikkhez

Ilyés András Zsolt: Árnyékfedél

Miért lenne bármi is muszáj, ha semmi nem biztos?
Félünk attól, amit teremtettünk…
Isten háta mögött,
amíg épp szundikált, belefáradva a fölöttünk való őrködésbe,
hogy folyton terelnie kell bennünket a szabad legelők felé.
A tiltott gyümölcs kísértő íze még  mindig elfordít,
jobb ma egy átfutó bizsergés, mint holnap a holnapután.
Szerzői jogot sértesz! Nem lehetsz alkotó, ha te magad vagy az alkotás,
Isten a művész, az ember csak utánoz, a maradékból választhat Anyagot.
Amikor a földobott kő visszahull… neveletlen fejedre,
az nemcsak gravitáció, hanem atyai szigor:
     A kő marad! S te is ember a helyeden!

szozattovabbacikkhez

Jánoska Mátyás: A pap sorsa

középkori szelek fújnak,
vemhes szívek felém nyúlnak
bús világ
ügetni kéne lovamnak
s dobbanni szívem poklának

édes csókra hajtom fejem,
vérbe fagyott, misés kelyhem
oly üres,
mint szerelem kicsontozva
belsőm már kibontakozva

templomom falai hűek,
csodái vannak e kőnek
oly szilárd
megfúrja oldalát a szél,
majd a középkorról mesél

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Engedjetek elrejtőzni

Engedjetek elrejtőzni,
hadd legyek így én magam,
hadd lehessek őszinte is,
lepleződjek: hazudtam,
hadd mutassam sebeimet,
egészségem hogy csattan,
lássátok, hogy beteg vagyok,
erőt, hitet így adtam,
hagyjátok, hogy imádkozzam,
hadd tagadjam azt, ki van,
hadd záruljak gesztusokba,
szabad legyek szavakban.

csecsemopoz

Márkus László: Szafari off

Olvasni még öt éves koromban megtanítottak
Áldás vagy átok nem tudom
Talán áldás bár az első osztályban meggyűlt vele a bajom

Nem tudtam szótagolva olvasni
Nem ment

Mondhatni kiváló mentoraim voltak
Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond gróf
No meg Molnár Gábor nevelt a tévé helyett
Estéről estére
    Afrika
           India
                   Dél-Amerika
Volt az otthonom

Fiú létemre megkönnyeztem Elzát és kölykeit
Evidens hogy én is vadász akartam lenni

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Meztelenül

Nehézzé lesz benned
könnyű pőreségem,
páncélként
húzod magadra
minden rongyomat,
mit lábadhoz dobok.

Ne félj! Csak én vagyok.

Hisz' így érkeztem egyszer.
S ha fázni kezdenék,
majd így is távozok.


kortársvers

Pethő László Árpád: CSODASZARVAST VÁRVA

                    - Apám emlékére -
 
Kifeszítve itt
              "jurópa "közepén
azért vigyázz
               istenedre
szólj hozzá
               kérjed - tereld
tartsa föléd
               ernyőjét
ha zivatar
               kerget s lélek
nélküli szelek
                üldöznek ott
hol nincsen
                kegyelem sem
áldás - hitetlen
                ott minden
és pénzre hajt
                 a pénz is
nyugodj békében

szozattovabbacikkhez

Radnai István: GOROMBA GOMBALÉT

/parafrázis Ernst Ferenc versére/

az összes tegnap gombalét
harmat vasalja napsütés gyűri
az élet zsarolja földet
táplálják a gyökerek
az óriások fák a hegy nyergében

az örökélet illúziója a földön
szétszórtad magad
kalapod alatt már nem az agy
gyökerezel kétes fonál

a mai perc embere vagy
gomba valaki mérgesen belerúg

szél zúg nem hallod a madárdalt

Sógor Zsuzsanna: Érted fájtam

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna
fájdalmaid vadrózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked rejtett bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen.

SZAKÁL GÁBOR: A SZÉPSZÍVŰ KÖLTŐ

– elkésett búcsúszó Kulcsár Ferenc emlékére –

Szótlanul mentél el
és nagyon hamar,
szép szavad emléke
szép szívet takar.

Siratnak az erdők,
a szentesi dűlők,
a szépszívű költőt,
kálvinista hívőt.

Te voltál a szép hang
az új kavalkádban,
ifjú titánok közt
a posztmodern lázban.

Két fegyvered volt
a szép szó és a Hit ;
tollad megáldotta
Bodrogköz tájait

szozattovabbacikkhez

Valek Tünde: Hol lakik a szeretet?

Sinka István emlékére

Hol van már a két kéz,
Mely kenyeret dagasztott
Lágy kalácsot, foszlóst, illatost
Hajnalonta tette tarisznyámba
Vigyem pásztorútjaimra,
Vigyem napszámba
Merre egy kézfogás,
Merre egy jó szó,
Mosolyviszonzás,
Köszöntés, biztató
Merre egy ölelés,
Szívélyes üdvözlés
Hol egy bíztató jó szó?

Varga Rudolf: TÚLÉLNI

Ezüst zászlót
lenget a dér hófehér
határon, deres a haja,
üres a feje,
lövése, lövése sincs,
nem tudja,
nem tudja mire,
mire gondol, feje
felett deres lehelete,
a fagy is be van
fagyva, túlélni nem.

hajlektal

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf