Búcsúzik Jóna Dávid és Szentjánosi Csaba barátaink verspárbaja a Gazduram!

 Gazduram!
 
Hogy kezdődött…talán úgy, hogy
nem is volt kezdete,
ahogy a Galaxisok egymásba olvadnak,
úgy olvadtak-találkoztak verseink,
mindennapi dolgaink milliárd csillagával,
köszönjük Cságoly Péterfia Béla főszerkesztő úrnak,
a Szózat folyóiratnak, hogy
ezt a körforgást, táncot, egymásra felnézve
(mert milyen szép paradoxon, hogy amíg
lenézünk, hogy a másik versét elolvassuk,
addig tulajdonképpen fölnézünk rá)
éveken át megmutathattuk kedves olvasóinknak.
Reméljük, hogy mindenki talált magának
egy csillagképnek megfelelő verstérképet-
ami talán segít eligazodni vagy útmutatást adni
a mindennapi hajóutakon.

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: SZERELMES VERS

Ahogy kibontja fényét a napsugár,
én úgy ragyognék benned, időtlenül.
Lélegzetnyi csöndem most csak arra vár,
hogy ott keress szerelmet, hol szívem ül.

Hajamba tűzöl egy nyíló virágot,
a mezőn majd ránk hajlik minden kalász;
szerelem-dal zeng, s betölti hiányod,
mit e végtelen úton velem bejársz.

Ha majd kibontja fényét a napsugár,
így ringunk mi ketten a Világ ölén.
E képzelet, hogyha egyszer összezár,
benne boldogok lehetünk, te meg én.

Bogdán Mária: Balaton-zárszó

… sínek között bujkál a tavaszi álom
led tévék színes képével játszik versenyt
parfümös ujjaival a szél úgy lebbent
hogy kigombolja  kabátom mindenáron

Attilára gondolok ki lepedőt hajt
majd nézi hogy úszik tovább a dinnyehéj
szerelemre vár de nem tudni mit remél
a felkelő hold is csak mint lebegő sajt

elfolyik elolvad verseinek íze
hiába ordítom vele hol vagy mama
ugatom fel az égre hogy gyere haza
készül a vacsora jövök este tízre

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Dal

Lelt kincsem békasó,
torkomra ég a szó,
átjár a lápi szag,
elnyel a lágy iszap.

Elrejt, magába von,
tort ül halálomon,
nádgyökér fölemészt,
fűgyökér elenyészt.

Fű leszek, nád leszek,
lidérces láng leszek,
világnak, magamnak
örökre elveszek.

Csák Gyöngyi: Törvényszerűségek

Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.

***

kinek kitépik
szárnyát magában gubbaszt
földhöz ragadtan.

Czipott György: Össztánc

csillagkod1barna csöndben valcerek –
savószínszemű gyerek,
rózsásarcú nyers kaszab –,
hűdött fény rájukszakad.

hűdött fény rájukszakad,
savószínszemű gyerek –
rózsásarcú hars kaszab.
iszapcsöndben valcerek.

*

remeg márciusi ég –
pörög küllőtlen kerék,
éjlikú árnyékkalap –,
csillagba csillag harap.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Tisztítótűz

Bennem ég.
Egyetlenül.
Csendláncok ropognak.
Kegyetlenül.
Kispolcot porolgat,
valahol fülem mögött
hátul az agyban.
Ott próbál tisztulni,
amorf alakban.
Még méregetem.
Mily furcsa és apró.
Tán lélektelen.

Fülöp Kálmán: Csokor

Dühöng bennem
a holnap lázas
csokra

megálna rég
a játék
elfajult

 határán
örök
történelmünk
bokra-

fakasztott rügyet
s tüzek lángja
gyúlt.

Gavallér János: Szentelt gyertyák

Látlak tükör mélyén összeroskadni,
képmutatás olvad gyerek-semmivé
hiába bújsz, hiába leplezed, semmi
vigyorog rám semmi-ezredesként,
parancsot szór, szeme, mint tüzes ménkű,
s elolvadok, mint hit hű szentelt gyertyák,
de ez titok, nem tudhatja senki sem,
csak a leselkedő tekintet néz rám,
kacsingatunk, de tudjuk, Te mindent látsz!
Békét, csak veled köthetek,Nagy isten,
és csak itt a tükör legeslegmélyén!

2018.01.31.

gyertyakneg

Jánoska Mátyás: Álmodom az Istenről

S bár megingok gyakran hitemben,
 Álmom Istenről meg nem szűnik.
Boldogtalan, ki nem álmodik,
Ki Istennek sosem áldozik
 Cselekedettel, mely a jóság
. Nem lehet mindig a valóság
 Arca az ember s ember előtt.
 Álmodni kell mindenekelőtt
 Oly gyakran e poros Életben,
Hol sosem volt semmi véletlen.
Merülni kell imában, borban,
 Istenben, a legfőbb valóban.
És néha, ha gyötör az Élet,
 Gondolj csak Őreá, ki éltet
A bajban, vigaszban, Mindenben,
Ki érted halt meg a kereszten.


                          2017. július 27

Jóna Dávid: koldus az éjben

az álmom néha magához kéret,
a száműzött remény érvei jók,
az ösztönöknek szép elégtétel,
a kikötőt felejtő búvárhajók

mázsás hitének dől be a rítus,
levét ereszti, ha szorít a prés,
ujjbegy ha néha porba is rajzol,
átmenet lesz, nem megérkezés

koldus zsebében ott lesz a holnap,
miközben gyötri a penészes múlt,
virrasztott szemnek hideg a reggel,
árnyékot látott, hát utánanyúlt

megszokást féltő voltaképp ember
törékenységét védi a csend,
homokba ásott fejjel nem hallja
a vétkező múltat mi jelent teremt

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Alfa és ómega

Két dátum között a létünk kifeszítve
az érkezés és távozás határa
egy ismerős s egy örök ismeretlen
egy agyonhasznált, kódolt üzenet
mely mindent elmond rólunk a világnak
s egy örök rejtély a tiltakozó énnek
ez ám a paradoxon
ismerni mások létezése végét
és sosem jutni el a saját
ómegánkig

angyalelhagy

Móritz Mátyás: Elégtétel

Az ellenlábasainkra,
rárogyasztjuk majd az eget,
aki helyettünk, bármilyen
apró előnyre szert tett;

elsöpri őket haragunk,
mind a legvadabb fergeteg,
hogy megismerjék hatalmunk,
és a legnagyobb keservet.

A vérükkel öntözzük majd,
a mi szabadságunk fáját,
akik magukat még szebbnek
gondolják nálunk, és jobbnak;

rájuk fogjuk mi szögezni,
a koporsójuk deszkáját,
akik még kérdezni mernek,
akik még bátran gondolkodnak.

Eltöröljük a nevük is,
úgy látjuk majd el a bajuk,
az utunkból elősöpörve,
az utunkból félre rúgva;

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: Az ég szemgödrében

         XLIII. fúga

Letérdelhetsz ott
hol a dallam hátba vág
virágzik  -  madár

éltemben mene-
külve ( menekülten) be-
fogadtok látva

a futó létre
morduló fényességet
robbanó tájat

lásd alattatok
is inog minden – hétrét
egekbe készül

„fejvesztett” isten
lecsapván ama árok
nélküli műre

mit  kreáltatok
építés közben állva
beállva holtan…

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsa: Érted fájtam

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna én
fájdalmaid vadrózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked rejtett bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen

szel

Szakál Gábor: Felvidéki elégia

Múltunkba makacsul kapaszkodva
próbálunk megmaradni,
a Tátrától délre,Trianon elorozott vidékén,
ami még maradt.....
a sok,hitét elfecsérlő,hitevesztett,
hitszegő "homo politicus"
a sok,múltját megtagadó,
szélhámos érdekhajhász között.....

.....de lassan fölszáll a köd,
a könnycseppek fölszáradnak,
mert kemény hitünk,az megmaradt,

HISSZÜK,

hogy megtaláljuk újra Kánaánt,
szétszabdalt otthonunkat,
a villámok is lejjebb cikáznak majd,
s fiaira rátalálva
keblére ölel minket az elveszett Óhaza......

Az elrabolt Anyaföld fölkiált az égre,
a Gondviselés újra kitárja kapuit,
hitünk megtorpant ugyan,de pislákol a fény,
elménket beborítja a drága föld illata,
oly bódító lesz ami most mostoha,
s otthonra lel benne újra minden fia....!

1918. március idusán újra zöld a remény

Vadady Attila: Bíznék

Hallom, ki mit mond, látom a sorokat,
S ez nekem — itt és most — mindent megmutat,
Zizeg a haraszt és fújja szél,
Nem söpör szemetet, s ember mit vél,
Kevés az igazság mind abban, minden,
Beborítva köddel, ezt látod itten,
Agyat és szemet vakít, s nem hallod,
Elnyomja végül saját sajgó hangod,
Agymosoda zaja, mi nap-nap után,
Ott szól reggel, délben, délután,
Tolja a hírportál, nyomja az éter,
Nem gondolhatjuk át mindazt elégszer,
Hogy kiszűrje tudatunk, az infók mocskát,
S az ember tehetné végre a dolgát,
Mi éltét biztossá tehetné egykor,
És élhető lenne végre a jelenkor.

Mindenhatón kívül, emberben bízhatok?
Jó barátaim, CSAK EGYET mutassatok!

Valek Tünde: Juhok a pusztán

Felhő szunnyad a tájon, lassan szusszan
Békés álmú novemberi köddunyha
A sötétben halk mozgolódás támad
Valahol távol szól a kakas
Kolomp nyekken, bárány béget, amint ébred
Puli riasztja a ködöt: égi mezőre fel!
A juhok menetre késszé rendeződnek
Napot köszönteni indulnak a legelőre
Lábuk lucskos a hűvös dérszántástól
Foguk alatt harmatos fű harsog
*
Istenünk! Óh, engedd létezni ezt a csodát!
Ember, állat s a természet szelíd összhangját!

                                               2017-11-06

Varga Rudolf: Este kapsz észbe

Ébredés hajnali
kakasokkal a nyírjesnél,
mire leesik szemedről az álomcsipa,
már reggelizni indulnak az első
cinkék, a falánk verebek, s már
kolompol a lusta csorda, a szél
könnyű tejszagot hoz ablakodba, hátat
korbácsoló napsugárban, egész
nap a kertben, letérdelsz, meghajolsz
minden fűszál előtt, hangyák tébolyult
szorgalmát lesed órákon át, csak este
kapsz észbe, te magad még
semmit,
semmit sem tettél.
Nem ittál, nem is ettél.
Gomolygó füstként máris
ereszkedik, fák koronája közé
hullik a sötét, szemébe húzza
kalapját a szénaboglya, lenyugvó
nappal aludni tér, s egy részeg
prücsök csillagporos párnádnál
egész éjjel hamisan,
de
annál elszántabban
diszkóslágereket
pöngicél.

Győry Dezső: Kisebbségi öntudat

Ki sose járt itt, sose látott
sose segített, sose volt
nehéz sorsunk osztályostársa
most áll a bálja, megy a bolt

magunkbaszállás? dühöt árut
józanság? frázist, jó sokat
s testvér-ártás forrása híján
ont bősz liha tanácsokat

félre a nyegle, hetyke gőggel
mely kiváltságért agyarog
vagyunk mi itt olyan magyarnak
ha nem különbek, mint azok.

hat

Mécs László: A legutolsó magyar úr

             Báró Apor Vilmos emlékének

A kor nem kedvez már a hősnek
a legendából ismerősnek,
minden szint szürkeségbe rendel:
divatba jött a milliós
nyáj-ember és a sáska-ember,
a gépesített Dzsingisz kán.

És mégis szép a külön-álom
a névtelen tömeg halálon!
Hadd zengjen hát dicsfényt az ének
az országos nagy gyász felett
Győr város mártír püspökének,
ki magyar úr volt és lovag.

A nyáj-ember és sáska-ember
világpusztító küzdelemben
egymásra rontott kába-részeg
vad vértivornyán mindenütt,
s kicsiny hazám a világrészek
harcában eltiportatott.

szozattovabbacikkhez

Merényi Gyula: Mylitta szája

Szeretem a hűs kezedet
És szeretem elrejtő hajadat is,
De főként e rózsaágat,
Ez üdén epedő, illatos rózsát:
A szádat.

Így féligcsukottan: rózsa
Fehér alabástrom alapra festve,
De, ha szóra nyílik, úgy illatozza
Illatát: a vágyat,
Mint lihegő kert bágyadt,
Őszi este.

A vágyat, mely aléltan ölel,
S kit kacérságod szellője arcomba hajt,
Hogy a tekintetem, mámoros madár,
Repesve szállva
Ájult gyönyörben hull le a szádra.

szozattovabbacikkhez

Sárosi Árpád: Áldozom a napnak

Az álmok mese fátyolát,
Hajnal ne gyűrd le róla.
Legyen, a csendnek szárnyain
Övé, a legszebb óra.
Csak én megyek, megáldozom
Oltáromon a napnak;
Tanúja, senki ne legyen
A szakadó szavaknak.

Álmodjanak erdők-hegyek,
Ne ébredezzen ének,
Mikor remegve áldozom:
A napnak, tűznek, fénynek.

Nap, lángot, ragyogást te adj
Két, hervadó szememnek,
A szívem, számat, véremet
Örök tüzeddel verd meg:

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Fújdogáló vers a szélhez

Egy hajnal jött meg. Nem tudni, ki hozta,
falusi hegyek küldték ajándékba?
Ki tudja? talán nem is ajándékba,
csak úgy, mint, ahogy öreg szülék küldik,
kamasz gyermekük nagyvárosi kosztra.

És kószál itt, ahogy csak szél kószálhat,
belezörget száz drága kirakatba,
ráfú vak koldus ócska kalapjára,
ez alamizsnát gondol és csalódva
meghuzigál egy pár ezüst hajszálat.

Húzza valami a nagy rengetegbe,
kétes sikátorokba is csatangol,
itt női szemek tavaszt mosolyognak,
még sose volt oly félszeg suhanása,
úgy tetszik, mintha sírna nagy remegve.

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: TÜZET VINNÉK

Olykor visszatér egy boldog emlék,
s azt, hogy velem történt, elhiszem.
Képzeletben ma is úgy ragyognék,
mintha nem fakulna semmi sem.

Olykor megállok az utcazajban
–  menedéknyi lélegzet a csönd.
Míg keresni vágyom tűnt oltalmam,
szél sodorja elém a közönyt.

Olykor sóvárogja árva lelkem
az éjbe tűnt, szárnyaló időt.
Vinném tüzét szoros ölelésben
–  megtartanám önmagam előtt.

Olykor megszólít az ismeretlen:
szép szavakba zárja vigaszát,
s míg a jót szomjazom száműzötten,
fény ragyog egy messzi úton át.

Buda Ferenc: Elégia a működő gyehennáról

Orosz Jánosnak – s egyben magamnak

Oda az Éden. Lágy emlékeit
vak szél repíti pöndörült levélként.
Illúziód, ha volna még, temesd el –
túladni rajta ingyen vagy haszonnal
sem másokon, sem rajtad nem segít.
Gyékényt sodorni, vesszőt hajtogatni
vagy kőtömböt faragni lenne jó.
De láss körül: a szép szelideket
torz, arctalan szörnyek kerülgetik.
Szegecsek. Szarvak. Fölös végtagok.
Búzád, rozsod patkányok fölzabálják.
Beüzemel e működő gyehenna.
Kinek jut majd a négycsecsű boszorkány?

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: Gábor Áron

          ...sorsidéző

 Szonettkoszorú     

1. Fenyők sorsa
 
Meghajolni soha, drága jó urak,
csak gyenge fű hajlong lenge szél előtt,
kaszák kegyéből, ha réteket benőtt,
s nem legelték le még a barom szájak.

Állunk viharvert, sudár fenyőkként
a szélben és áldozat, ha kell a vad
erőnek, jöjjön mitől fánk kiszárad,
sújtson ránk ég villáma, büntetésként.

A gyáva önfeladás ne susogjon,
e földbe száz gyökérrel beletúrtunk,
hogy fánk a korhadástól ne pusztuljon.

Ágainkkal az égi fénybe nyúlunk,
hogy sorsunk nehogy tarvágássá váljon
a szülőföldön, melyen elmúlunk.

szozattovabbacikkhez

Csák Gyöngyi: Alkony

A sötétedő égen
széles vörös csíkok;
vérmérgezéstől
pusztul el alkony.

alkony

Czipott György: Csapatösszevonás

pattanásig feszül
és uszul kirágott tökmaghéj,
alávalóság, köpet.
egymásbafordulnak égkörök,
szaggatnak széleszart és dicsőülnek
arannyászidolozott névtáblák
migránsokvizeletszagú kapualjakban.
vérrellobbanó pirkadat készül
kongó éjbeszakadásig,
míg lócitromot púpoznak értők
hitehagyott manézsokban.
kendőkön jószerivel havibajos
bérlovarnők, markotányszűzek
fekete evedéke;
tornyok csúcsán csak
egybesimító sokgésugárzás
és doktoranduszokban kitaszult,
ködburjános katekizmus.

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: TE CSAK VÁRJÁL

az átsóvárgott évek
ez azé az ezé lett
elérhetetlen élet
tél után megint tél lett
megint nem kerülsz sorra
hiába fogy a torta
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
csak prémes nagykabátok
nézik ahogyan vártok
ahogy várunk hó gyűlik
ingünk alatt szívünkig
* * *
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
nem is kell tenned semmit

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc : Hétköznapi asztronauta

"Mondottam ember :
Küzdj és bízva bízzál..."
Hús már rég nincs
hát kenyértől hizzál
ha néha még asztalodra jut
hétköznapi asztronauta vagy
az istállódig ér el a tejút
útjaid egyre rövidebbek
a csillagok fakulva fogynak
szád üregében bővül a hely
a pár megmaradt fognak
de a szemed, a szemed
most is fényjeleket küldve
kutat életjeleket a köréd
sűrűsödött Űrbe.

Fülöp Kálmán: Az elkoptatott gondola tüzében

Tépett sorokba gyúrjuk elnyűtt,
felégett agóniák havát-
az elkoptatott gondolat tüzében
némán ugyan,de ég felé kiált-

mi megtűrt bábuk,játékszer vagyunk-
szemükben félénk,élettelen ebek,
akiknek már az ugatás is kényszer
és koncot vetni élményszámba ment

akár ott fent,párnázott,vén padokban,
a bársonyszékek unott sóhaján,
akár Küküllők édes rezzenésén,
s a némán vérző öreg Hargitán.

Gavallér János: Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

                                       2018.02.16.

Gaál Áron: Hajnali háromkor

A félelemnek még most is szaga van
és nyikorognak a kifosztott ólak
ahogy ajtóikat ki-berugdossa a szél
és sápadtan mered rám a vertfalú házfal
hátrálna előlem, hogyha lehetne
de már nincs hová és nincs miért
körülfogja a nyár a tél
körülfogja az éjfél és a dél
és üresen tátva áll a kemence szája
a szobában úgy ahogy hagyta a harag
és térdre rogyva görnyed még a szék
és a leltárban ott van a rojtos kötél
pedig már súlytalan mindez
és aminek súlya van az nem a szó
csak a mozdulat ahogy legyintesz
és kezed a mélybe hull alá gyámoltalanul
mint test a kútba a hideg éj felé

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Otthontalan

neked is fáj az áradó idő
neki is marja lépteit a kő
talpa alatt zötyög a semmiség
kilátás nincs és messze még a vég
neked is fáj az álmatlan hideg
fekhelyét rongyból s kőből veti meg
körme alatt a kérés elakad
tenyerén nyújt át esdő szavakat
neked a holnap karnyújtásra van
ő álmaiban is otthontalan

romok

Móritz Mátyás: Az igazzá lett látomások

Jagos István Róbert, szívfalat feszítő magányára

A sors, nem restellve semmit, felnyitotta a mellkasod,
amely mostoha szülődként, elfeledni sose vágyott;
egy nap sem telt el, hogy rajtad, legalább egy sebet nem hagyott,
úgy ígérte meg Ő neked, a majdani királyságod.

Végül az elfáradt tested, tolvaj módra betakarta,
hogy a föld, megszűnjön veled, az őrületbe forogni;
legijesztőbb félelmünket is messze túlszárnyalta,
hogy összezavarodva, ne tudjunk csak magunkba rogyni.

Le a saját bőröd nyúztad, a saját véred ízlelted,
égető lázzal takarva be, csak az égető lázad;
hogy magad emeld csak egyre lejjebb, és csak egyre lejjebb;
hogy ne láthass már több földi várost, és több földi házat.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: HALÁLOS MENET

Lehetne magas
vagy magasabban ének
de lehúz – törik

a faág vége –
végeláthatatlan sorok
halálos menet…

pethőlászlóvers

Radnai István: A képzelet valósága

- Petőcz András gondolataihoz -

a nyár az élv a nap fényes korongja alatt
amint a későősz összefogott a téllel
hiszen nincs közünk halotthoz
olyan mogorva volt pedig megtanulták

hány nyelven lehet itt tanulni
már nem barát beköltözött csendbe egy pohár
és a csatornán át jégbefagyott vitorla röpít
most mégis vissza várjuk  vízió vagy látomástól  

vérbe fagyott  időm elmerülnék a félelmetes
ködlátomásba elrohanni hiszen percnyi sietős
de egyelőre mint vetetlen ágy derül a fájdalom
az apokalipszis lovasa a nyugalomban vágy nyugalmát keresi

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Kísérlet

hullámokban támad az érzés
én hullámokban ellenállok
tudván létezik az interferencia
a két ellentétes irányú hullám
kioltja egymást

fizika kontra emóció

nem oltja ki

az eredmény

emocionális cunami

eso

Szakál Gábor: „VALAMI NAGY-NAGY TÜZET KÉNE RAKNI….”

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni….”
  a megdermedt lelkek,hogy fölengedjenek –
  közös vágyainkat új szívekbe zárni,
  hogy új vérrel,új hitet teremjenek.

  Valami nagy-nagy lánggal kéne égni.
  kicsinek,nagynak – férfinek és nőnek ;
  az ősök imáját kell itt most rebegni,
  ellenszegülve a mostoha időnek….!

  Valami nagy-nagy csodát kéne tenni,
  hogy újra nyíljon ezer óvoda,
  hol a drága édesanya nyelvén,
  ébredne újból Csipkerózsika.

  Valami nagy-nagy szelet kéne vetni,
  hogy vihart arassunk sűrű égzengéssel,
  elsöpörve mindent mi csalárd,hamis,talmi,
  hogy kitisztuljon az ég derűs fényözönnel….!

 szozattovabbacikkhez

Szentjánosi Csaba: A CSAK versek ciklusából:

Csak a tükör, csak a lány,
én bekukucskálok a verssel hozzá,
csak a magány-maszkja…
ahogy szerelmes kezével eloldozná.
 
Csak egymásra vetett lába,
csak lábujjain a körömnehezék,
csak melle navigálta hálóing:
az átlátszó vágyú bizonyíték.
 
Csak teste határvonalán a háború,
csak a megmenekült pillanat,
ami az óramutató balettcipőjén,
az örökkévalóságba elszalad…

*
Csak az ébredés,
csak az éhes állatok,
csak a kiskacsa, akivel
az udvar végébe szállhatok,
 
szozattovabbacikkhez

Taizs Gergő: Cirkuláció

            - haikuk -

1
egy rossz mozdulat:
megcsúszom, beléd esem,
elhagyom magam

2
nincs becsapódás:
mint légköri nyomás, fel-
felé(d) zuhanni

3
csak a lendület
visz tovább. súrlódunk, fék___
távon elégünk.

4
négyórás ciklus.
ébredés. már egy hete
csak a hiányod.

Vadady Attila: Az én miatyánkom

Mi Atyánk kiért vagy a mennyekben?
Megszenteltetném a Te neved, ha eljönne a Te országod,
és meglenne a Te akaratod végre a földön is, mint a mennyekben.
A mindennapi kenyeret add meg nekik ma, hogy ne vétkezzenek ellenünk,
és végre megbocsájthassunk nekik, ahogy Te is megbocsájtod vétkeinket.
Ne vígy minket, a tétlenség kísértésébe, hogy megszabadulhassunk a gonoszoktól,
és végre Tiéd legyen az ország, a hatalom, és akkor Tiéd lesz a dicsőség is.
Ámen!

Valek Tünde: Csillagpor

„Porzik a híres országút, s lomb sincs, fű sincs, s messze sincs kút…”
            [Sinka István: Poros kalapon égi gyöngy]

Hol búbánat oson lépteim nyomán
Mit ér a szabadság: Rózsaszirom, Csillagsugár
Út mentén sarjad a Könnyviola
Megannyi terv torz ábránd káprázata
A színes szivárvány színtelenné fakul
Szüntelen jót kereső életemre alkony borul
Vasfeketébe öltözött a kemény remény
Öreg anyóka képében almát nyújt felém
Mosolyog az alma, pirosan, üdén
Édes, friss illata babonáz, megigéz
Bánatom, mint rongyos ruhám, ledobom
Édes almám örömmel harapom
Nem gondolok, búval, halállal
Felfénylek lelkem emésztő lángjában
Hagyom a világrügy, belőlem sarjadjon
Terüljön nagyvízen a ringó Napmosoly
Kösse össze a sok csillagport
Így válok magam is: csillagporrá csillagporból

„Végtelenből így is végtelenbe érek”
[Sinka István: Sötét esztendők]

                                              2017-05-14

Varga Rudolf: SZAVAK NÉLKÜLI

Nap. Hold.
Veron. Rudolf.
Anyám anyja. Anyám apja.
Veron. Rudolf. Rudolf. Veron.
Nap és Hold ti vagytok,
homlokráncaitok pókhálója mögött
láthatatlan szállal szövődnek
szavak nélküli titkok.
Kacagásod elsárgult
fogain, rücskös
borvirágorrodon csillan, csillan,
Veronkám,
csillan valami világon túli sugár,
szinte sütsz, sisteregsz,
a befelémosolygó
huszár bűnbocsánatért
tán még most is ott, ott botorkál
irombajárásod nyomán, betyárok
lajbijáról legombolt rézpityke
szelíd szép szeme, púpot cipel,
bűnei batyuját, szolgálja súlyos,
súlyos adósságát, sarkantyúja gyilkos
sárba ragadt, elmasírozott
hetedhétországon túlra,
ki tudja hova,

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Se jobb, se szebb!...

Magyarnak lenni oly nehéz,
a nehéznél is nehezebb!
De nincs is nála magasztosabb,
se bódítóbb, se jobb, se szebb!

Kárpátok

Fáy Ferenc: Zsoltár szürkületben

Kiejtelek, s a porban összetörsz.
Kimondalak és elgurulsz a fűben.
Vad fák takarnak, álmos tengerek
e fegyverek közt baktató időben.

Nem írtam rólad verset. Csak veled,
csupán veled dadogtam el, hogy élek!
Most állok bambán, mint a kisgyerek
s nézem hullámzó, érett szenvedésed.

Azért születtem, hogy tízmillió
szegény helyett, nyelvem földjébe vetve,
kaszáik alá sárguljon erőd
és így lehess a dolgaik követje:

a láncrafűzött csend, a nádasok,
tatár égette kazlak hírvivője,
ki bújik hogy ha kell, de átvezet
– a láp között – a megtartó időbe.

szozattovabbacikkhez

Feketéné Korény Lívia: Késői vendég

Késő van. Lámpák fénye izzik.
Az óra üt, olvasom: tízig.

Az ablak nyitva, s repül felém
az esti szellő gyors szekerén

nagy, nagy fehér pont. Ni, lepke! Bután
rohanva kap a fény után.

Neki az íróasztalomnak,
a szerte-szétszórt limnek-lomnak.

Rálibben most a tetejére…
Helyezkedik, óvatos-félve,

mert zöld ez is, mint kint a mező!
Biztatom: Bátran, csak jer elő!

Közeledik… Lám hajt a szómra,
s bámul a tollam hogyan rója

a sorokat, mint barázdákat.
Könyvemre ül, mi sokkal bátrabb,

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Fészek

Ha semmi más nem jut eszembe
beállítom magam a térbe
öltözöm sárgába fehérbe
s nézem az űrbe nagy merengve

kegyetlenül csapkod az égbolt
fényostorral csillag-cigányok
szemmel gesztenyehajú lányok
míg azt nem mondom hogy elég volt

na meg nyilván a sok bolond köd
rózsás jövőről suttog gajdol
s kinek sok volt már búból-bajból
fejem körül száz bolygó röpköd

hamarjában fájó üresség
lep meg ilyet még nem ismertem
mintha valami üres telken
találnának a józan esték

vak sejtelemben szertenézek
holdak napok megannyi oltár
megreszketek míg látom ott áll
kibontva már az égi fészek

Arany-Tóth Katalin: ŐSZI (V)ILLANÁS

Tarka színekbe öltöztek az ágak,
a levelek rozsda-táncot járnak.
Mint farsangkor a búcsúzó február,
a szeptember is új kapuban áll.
Átlép küszöbén a borérlelő ősz,
és napról napra hűs széllel időz.
Vállunkra rakja az ünnepek terhét:
csizma, kabát üres zsebtől nem véd.
A hiány szívedtől szívemig árad.
Ne keresd nyomát a boldogságnak!
Elillant az a nyári napsugárral,
nem őrzi más, csak csöndes madárdal.
A lombok hulló levelei között
egy elrejtett fészekbe költözött
a könnyű sétákba rejtett kacagás,
a kristályvizű patakcsobogás.
A lepkék távolodó tarka szárnya
összebújó lépteinkbe zárta
a nyár ezerszínű rózsaillatát.
Csak emlékké vált varázs ölel át.
Ősz van. Ködbe simul a volt-pillanat,
de szépsége a szívemben marad.

szozattv


szozat a tiszta hang Rátkai 09 20 Sinka István megemlékezés sajosandorest szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf