Czipott György: Próbanász

hitté összeégnek
új vitézt toborzó
aranysallangfények!

(réz csengettyűvízben
elpállott átokszó
setteng s árnyék lebben…)

próbál nyarat május:
dúlegényes, forró,
csillagkalimpálva
csókot összetorló,
ájult testülése
megszentült nyaraknak.

szél fú, szerteszálzón
kirepülnek kazlak.

Deák Mór: FUSS

fussál bokád térded nélkül
míg az arcod kifehérül
megleszel az arcod nélkül
az arctalanság megtérül

kutya világ
zászlós kuvasz
miért a gazdádba harapsz
kitörik a metszőfogad
hogyha önmagadba harapsz

világbéke
világvége
mindig csak harapni kéne
hamis világ hamis kutya
jobb úgy
ha mindenki buta

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Elengeded

Pattog a máz az éjszakában
üres a szív,a semmi  fő
s mi tördeljük a perc nyugalmát-
fazék felett rozsdás fedő.

Álmatlan arc,sanda mosoly-
ágyéktüzén a hányadik-
s elfonnyad mind lassan a korral
lehetsz akár a századik

ki  rámorzsolod az élet nedvét,
míg szobádban hallgat a sötét,
s mint aki jól végezte dolgát-
elengeded a lány kezét.

Gavallér János: egykor /csigusszal/

hagymás-paprikás zsíros kenyeret ettünk,
bort ittunk, velünk vacogott a hajnal,
kerestük az elveszejtett szarvasagancsot,
s diadalittasan összerogytunk magyarként
kén barlangokban szunyókáló hősökről beszéltünk,
eszeveszetten vágytunk valami másra:
őseink bocskorára, táltosokra, lovagolni szerettünk volna
iszapban, sárban, térdig érő halálos vérben,
ebben az ernyedt posványban nem létezni,
aztán fel kelt a nap
kupicákban mértük a lélegzetet,
s elfojtottuk lidérc-álmaink szörnyszülötteit,

szozattovabbacikkhez

Jankovics Zoltán: Ébredés után

Bamayan BuddhaNem írok többé. Nincs kinek.
Csendet találtam a szó túloldalán.
Könyveimet is felgyújtom talán,
hisz ezek után olvasni minek?

Tanítvány leszek, ki többé nem tanul,
tudása mégis napról-napra mélyül,
és időzik, ha a tant szerteszórta végül,
a teljességben, hiánytalanul.

Csendesség leszek: békesség, derű.
Határok és középpontok nélkül,
nem véve többé semmit menedékül,
akár a virág: oly néma, egyszerű.

Nem írok többé. Nincs kinek.
Buddhát találtam a szó túloldalán.
Ki tudja? Felgyújtom Buddhát is talán,
mert ezek után a Buddha is minek?

Jóna Dávid: jól vagyok

körülöttem minden rendben – jól vagyok,
út porát legyezi, néhány lelkes lófarok,
hova tart a had, a sereg, nem tudom,
ügetnek, vágtatnak a körpályájukon

erős hittel, a másik hite csak akadály,
nem libából készül a pástétomnak kínált libamáj,
de magát meghatározni viszont éppen elég,
főszereplő lesz néhány kiválasztott börtöntöltelék

de én jól vagyok, tisztelnek, szeretnek,
hála a türelmes természetemnek,
hogy az igyekvők elől kiállni tudok,
mielőtt hinnék, már azelőtt kiábrándulok

úgy képzelem, mint egy nagy vendégség az űrben
házigazda viseltes alsóneműben
és Te látod, ahogy szétmállik a behemót ülepén,
néhány fotelben hagyott teasütemény

szozattovabbacikkhez

Jónás Tamás: DIKTÁTUM

A jég, a magány ellenére ez a nyár.
A hajnalokban társas farkas kiabál.
Az éjszakákon nincsen ruha, takaró.
Talp alattnyi szívben papír a rugó.

 A túlzott fények ellenére ez a múlt.
A gondolat a szélvész-várba katapult.
Míg szkafanderben virágok vacognak, áll
a csillagkihunyást ünneplő karnevál.

 Örömdal, csengő, gyertyafény. Az ég fagyott.
Mint halott halak szemei, a csillagok.
A tűztáncba feledkezett vad emberek
a befüstölt Föld légterében vízjelek.

 Két, szégyenében földre hasalt nagy folyó
egymáson átszalad, közben zuhog a hó.
A Naphoz imádkoznak nők és férfiak
a zománcait potyogtató Hold alatt.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Beszélgetés befejezve

Hülyülök, vagy más hülyült meg,
egyre többet mondom ezt:
beszélgetés befejezve,
unom már az unt lemezt.

Unom még a céda érvet,
zavar zsoldos, butaság,
beszélgetés befejezve:
bunkósodik a világ!

cracked wall

Kapui Ágota: Mert szereted

Kitaszított vagy, mert szereted,
e zsebkendőnyi maradék hazát,
mert óvod szóval tettel akarattal
az őseid megtartó igazát,
mert zsoltárosan szórod az igét
és tiszteled a szent jelképeket:
a napot, holdat, fényes koronát,
mert van hited, utódod, istened,
mert ott hordod a pirosat az arcon,
és hófehér vagy mint a mártírok --
lelked mélyén úgy őrzöd a múltat,
mint örökzölddel betakart sírok.

torottpohar

Nagy Horváth Ilona: „Nézd, hogy karikázik mezei szagokkal...”*

/*J.A./

Készülő fészkekre ereszkedik
az este, hajába igazít
néhány álmos kis bogarat,
majd karjait égnek eresztve
tenyerére simulnak szépen
a koraszülött csillagok.
 
Szél segíti vállamra
a könnyű kiskabátot,
minden méh elzümmögte
mára minden dalát,
s a járdaszélre esve
részegen idézi
a  virágszemű  lombok
méznehéz illatát.
 
szozattovabbacikkhez

Papp-Für János: fosztóképzők

akár mondhatnád is, amit.
de ha már elindultál.
hangosabban kellene.
a távolság már túl.
szerintem sem lenne.
de mind a ketten akarjuk.
úgyhogy tovább ne.
mert a végén nehogy.
nehogy egyedül.
se te, se én.
mert lehet, hogy már soha.
és az nagyon.
még egyszer utoljára.
hogy semmiképpen ne legyen.
talan – telen.

Varga Rudolf: DELEJEZŐ

Milyen? milyen is,
milyen is lehettél,
Veron, Varga Veron?
milyen? milyen süldőlány,
milyen pesztonkacseléd?
milyen is lehettél ünneplő
szépruhádban,
milyen is lehetett kendőd
csombékján
a fonatos kötés babonázó varázsa?
milyen a vasárnapi mise
utáni délelőtt
harangzúgásában? legfelsőbb léleknél
fehérebb keszkenőd
szorongatva milyen is,
milyen is
lehetett állad alatt megkötött
fejkendőd
csombékján fonatos kötésed
igéző varázsa? milyen?

szozattovabbacikkhez

Nagy Zoltán Mihály: Új csillagon

– szontettkoszorú –

1

Fogyóhold silány ezüstje harsog,
óceánt játszik éji fátyol alatt.
Törékeny tükrébe hág a pillanat,
hogy sokszorozva veszítsd el arcod.

Alámerülve még remélsz partot,
kegyért kiált a fuldokló akarat,
de szorít, legyűr az örvény, elragad.
Meg kell vívnod élet-halál harcod.

Harang ha kondul teve rettenettel,
a mélyből érces igéje emel fel,
ocsúdni életre kietlen tájon.

Kimérve tér, idő összegyűrten,
hát sorsod e hitvány holdezüstben,
hogy arany fények nagy hiánya fájjon.

szozattovabbacikkhez

S. Benedek András: Döglődő ló az útszéli gyepen

az üvegszemű pihéspotrohú halál
döngve szállt felette
rózsás húsába fúrt
szürcsölve
freccskelt boldogan
a roncsolt testen fáradt áram
futott keresztül
a rángó idegen túlnőtt fájdalom
messze volt már
mint fölöttem most az ég

halottló

Sáfáry László: Ne felejtsd el hegyeinket

Mundérba bújtatott kedves pajtásom,
a regula és a gyűlölet ostoba szavai közt
ne felejtsd el hegyeinket,
és jussanak eszedbe a hegyek emberei.
A nyári utak porát
énrólam is lefújták már a hideg szelek,
egyre növekednek vágyaim,
egyre erősödnek gondolataim,
és barátaim vágyai is egyre növekednek.
Kis kunyhóikban szalmakazlak tövén
emberibb életről gondolkodnak szótlanul.
Csak néha találkozunk egymással,
a száraz fűcsomókon,
a hideg csillagok jötte előtt,
és a legtöbb, amit most egymásnak mondhatunk:
ősz van már a Szinyák és Borló-Gyil öreg tölgyei közt.

                                                                Verhovina

Simon Menyhért: Régi sirató ének

Ki építi fel rónán és dombon
Magyar milliók napfényes házát?

Ki törekszik, hogy a bécsi zsarnok
Bilincsét magyar kézről lerázzák?

De fekete az ég mifelettünk!
Pusztul a fajtánk, kaszál az átok,

Pedig véres had, nyomor, betegség
Már túl sok derék rendet levágott!

Minékünk immár vezérünk sincsen,
Széthullva keserg a kuruc sereg –

Gyászos sírkertből bús fejfaerdő
Minden magyarra vádolón mered.

Sütő Kálmán: Megfullad, kit bűne ideszült

Jöjj, ölelj, éltem vigasza,
hajolj le lágyan, puhán hozzám,
életem emberi érzését
ragadd ki: megöli a posvány.

Ez a föld véres bűnök helye,
fertőző szennyek s bűz fészke lett;
megfullad, kit bűne ideszült:
ölelj, s tedd homlokomra kezed…

A rózsa dicsvágyak árnya itt,
tövise a vezeklőbe szúr;
üldözött bujdosók szívére
legalább – hideg harmatja hull…

1933
/S az életem most széjjelosztom…/

Búcsúzik Jóna Dávid és Szentjánosi Csaba barátaink verspárbaja a Gazduram!

 Gazduram!
 
Hogy kezdődött…talán úgy, hogy
nem is volt kezdete,
ahogy a Galaxisok egymásba olvadnak,
úgy olvadtak-találkoztak verseink,
mindennapi dolgaink milliárd csillagával,
köszönjük Cságoly Péterfia Béla főszerkesztő úrnak,
a Szózat folyóiratnak, hogy
ezt a körforgást, táncot, egymásra felnézve
(mert milyen szép paradoxon, hogy amíg
lenézünk, hogy a másik versét elolvassuk,
addig tulajdonképpen fölnézünk rá)
éveken át megmutathattuk kedves olvasóinknak.
Reméljük, hogy mindenki talált magának
egy csillagképnek megfelelő verstérképet-
ami talán segít eligazodni vagy útmutatást adni
a mindennapi hajóutakon.

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: SZERELMES VERS

Ahogy kibontja fényét a napsugár,
én úgy ragyognék benned, időtlenül.
Lélegzetnyi csöndem most csak arra vár,
hogy ott keress szerelmet, hol szívem ül.

Hajamba tűzöl egy nyíló virágot,
a mezőn majd ránk hajlik minden kalász;
szerelem-dal zeng, s betölti hiányod,
mit e végtelen úton velem bejársz.

Ha majd kibontja fényét a napsugár,
így ringunk mi ketten a Világ ölén.
E képzelet, hogyha egyszer összezár,
benne boldogok lehetünk, te meg én.

Bogdán Mária: Balaton-zárszó

… sínek között bujkál a tavaszi álom
led tévék színes képével játszik versenyt
parfümös ujjaival a szél úgy lebbent
hogy kigombolja  kabátom mindenáron

Attilára gondolok ki lepedőt hajt
majd nézi hogy úszik tovább a dinnyehéj
szerelemre vár de nem tudni mit remél
a felkelő hold is csak mint lebegő sajt

elfolyik elolvad verseinek íze
hiába ordítom vele hol vagy mama
ugatom fel az égre hogy gyere haza
készül a vacsora jövök este tízre

szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Dal

Lelt kincsem békasó,
torkomra ég a szó,
átjár a lápi szag,
elnyel a lágy iszap.

Elrejt, magába von,
tort ül halálomon,
nádgyökér fölemészt,
fűgyökér elenyészt.

Fű leszek, nád leszek,
lidérces láng leszek,
világnak, magamnak
örökre elveszek.

Csák Gyöngyi: Törvényszerűségek

Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.

***

kinek kitépik
szárnyát magában gubbaszt
földhöz ragadtan.

Czipott György: Össztánc

csillagkod1barna csöndben valcerek –
savószínszemű gyerek,
rózsásarcú nyers kaszab –,
hűdött fény rájukszakad.

hűdött fény rájukszakad,
savószínszemű gyerek –
rózsásarcú hars kaszab.
iszapcsöndben valcerek.

*

remeg márciusi ég –
pörög küllőtlen kerék,
éjlikú árnyékkalap –,
csillagba csillag harap.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Tisztítótűz

Bennem ég.
Egyetlenül.
Csendláncok ropognak.
Kegyetlenül.
Kispolcot porolgat,
valahol fülem mögött
hátul az agyban.
Ott próbál tisztulni,
amorf alakban.
Még méregetem.
Mily furcsa és apró.
Tán lélektelen.

Fülöp Kálmán: Csokor

Dühöng bennem
a holnap lázas
csokra

megálna rég
a játék
elfajult

 határán
örök
történelmünk
bokra-

fakasztott rügyet
s tüzek lángja
gyúlt.

Gavallér János: Szentelt gyertyák

Látlak tükör mélyén összeroskadni,
képmutatás olvad gyerek-semmivé
hiába bújsz, hiába leplezed, semmi
vigyorog rám semmi-ezredesként,
parancsot szór, szeme, mint tüzes ménkű,
s elolvadok, mint hit hű szentelt gyertyák,
de ez titok, nem tudhatja senki sem,
csak a leselkedő tekintet néz rám,
kacsingatunk, de tudjuk, Te mindent látsz!
Békét, csak veled köthetek,Nagy isten,
és csak itt a tükör legeslegmélyén!

2018.01.31.

gyertyakneg

Jánoska Mátyás: Álmodom az Istenről

S bár megingok gyakran hitemben,
 Álmom Istenről meg nem szűnik.
Boldogtalan, ki nem álmodik,
Ki Istennek sosem áldozik
 Cselekedettel, mely a jóság
. Nem lehet mindig a valóság
 Arca az ember s ember előtt.
 Álmodni kell mindenekelőtt
 Oly gyakran e poros Életben,
Hol sosem volt semmi véletlen.
Merülni kell imában, borban,
 Istenben, a legfőbb valóban.
És néha, ha gyötör az Élet,
 Gondolj csak Őreá, ki éltet
A bajban, vigaszban, Mindenben,
Ki érted halt meg a kereszten.


                          2017. július 27

Jóna Dávid: koldus az éjben

az álmom néha magához kéret,
a száműzött remény érvei jók,
az ösztönöknek szép elégtétel,
a kikötőt felejtő búvárhajók

mázsás hitének dől be a rítus,
levét ereszti, ha szorít a prés,
ujjbegy ha néha porba is rajzol,
átmenet lesz, nem megérkezés

koldus zsebében ott lesz a holnap,
miközben gyötri a penészes múlt,
virrasztott szemnek hideg a reggel,
árnyékot látott, hát utánanyúlt

megszokást féltő voltaképp ember
törékenységét védi a csend,
homokba ásott fejjel nem hallja
a vétkező múltat mi jelent teremt

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Alfa és ómega

Két dátum között a létünk kifeszítve
az érkezés és távozás határa
egy ismerős s egy örök ismeretlen
egy agyonhasznált, kódolt üzenet
mely mindent elmond rólunk a világnak
s egy örök rejtély a tiltakozó énnek
ez ám a paradoxon
ismerni mások létezése végét
és sosem jutni el a saját
ómegánkig

angyalelhagy

Móritz Mátyás: Elégtétel

Az ellenlábasainkra,
rárogyasztjuk majd az eget,
aki helyettünk, bármilyen
apró előnyre szert tett;

elsöpri őket haragunk,
mind a legvadabb fergeteg,
hogy megismerjék hatalmunk,
és a legnagyobb keservet.

A vérükkel öntözzük majd,
a mi szabadságunk fáját,
akik magukat még szebbnek
gondolják nálunk, és jobbnak;

rájuk fogjuk mi szögezni,
a koporsójuk deszkáját,
akik még kérdezni mernek,
akik még bátran gondolkodnak.

Eltöröljük a nevük is,
úgy látjuk majd el a bajuk,
az utunkból elősöpörve,
az utunkból félre rúgva;

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: Az ég szemgödrében

         XLIII. fúga

Letérdelhetsz ott
hol a dallam hátba vág
virágzik  -  madár

éltemben mene-
külve ( menekülten) be-
fogadtok látva

a futó létre
morduló fényességet
robbanó tájat

lásd alattatok
is inog minden – hétrét
egekbe készül

„fejvesztett” isten
lecsapván ama árok
nélküli műre

mit  kreáltatok
építés közben állva
beállva holtan…

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsa: Érted fájtam

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna én
fájdalmaid vadrózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked rejtett bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen

szel

Szakál Gábor: Felvidéki elégia

Múltunkba makacsul kapaszkodva
próbálunk megmaradni,
a Tátrától délre,Trianon elorozott vidékén,
ami még maradt.....
a sok,hitét elfecsérlő,hitevesztett,
hitszegő "homo politicus"
a sok,múltját megtagadó,
szélhámos érdekhajhász között.....

.....de lassan fölszáll a köd,
a könnycseppek fölszáradnak,
mert kemény hitünk,az megmaradt,

HISSZÜK,

hogy megtaláljuk újra Kánaánt,
szétszabdalt otthonunkat,
a villámok is lejjebb cikáznak majd,
s fiaira rátalálva
keblére ölel minket az elveszett Óhaza......

Az elrabolt Anyaföld fölkiált az égre,
a Gondviselés újra kitárja kapuit,
hitünk megtorpant ugyan,de pislákol a fény,
elménket beborítja a drága föld illata,
oly bódító lesz ami most mostoha,
s otthonra lel benne újra minden fia....!

1918. március idusán újra zöld a remény

Vadady Attila: Bíznék

Hallom, ki mit mond, látom a sorokat,
S ez nekem — itt és most — mindent megmutat,
Zizeg a haraszt és fújja szél,
Nem söpör szemetet, s ember mit vél,
Kevés az igazság mind abban, minden,
Beborítva köddel, ezt látod itten,
Agyat és szemet vakít, s nem hallod,
Elnyomja végül saját sajgó hangod,
Agymosoda zaja, mi nap-nap után,
Ott szól reggel, délben, délután,
Tolja a hírportál, nyomja az éter,
Nem gondolhatjuk át mindazt elégszer,
Hogy kiszűrje tudatunk, az infók mocskát,
S az ember tehetné végre a dolgát,
Mi éltét biztossá tehetné egykor,
És élhető lenne végre a jelenkor.

Mindenhatón kívül, emberben bízhatok?
Jó barátaim, CSAK EGYET mutassatok!

Valek Tünde: Juhok a pusztán

Felhő szunnyad a tájon, lassan szusszan
Békés álmú novemberi köddunyha
A sötétben halk mozgolódás támad
Valahol távol szól a kakas
Kolomp nyekken, bárány béget, amint ébred
Puli riasztja a ködöt: égi mezőre fel!
A juhok menetre késszé rendeződnek
Napot köszönteni indulnak a legelőre
Lábuk lucskos a hűvös dérszántástól
Foguk alatt harmatos fű harsog
*
Istenünk! Óh, engedd létezni ezt a csodát!
Ember, állat s a természet szelíd összhangját!

                                               2017-11-06

Varga Rudolf: Este kapsz észbe

Ébredés hajnali
kakasokkal a nyírjesnél,
mire leesik szemedről az álomcsipa,
már reggelizni indulnak az első
cinkék, a falánk verebek, s már
kolompol a lusta csorda, a szél
könnyű tejszagot hoz ablakodba, hátat
korbácsoló napsugárban, egész
nap a kertben, letérdelsz, meghajolsz
minden fűszál előtt, hangyák tébolyult
szorgalmát lesed órákon át, csak este
kapsz észbe, te magad még
semmit,
semmit sem tettél.
Nem ittál, nem is ettél.
Gomolygó füstként máris
ereszkedik, fák koronája közé
hullik a sötét, szemébe húzza
kalapját a szénaboglya, lenyugvó
nappal aludni tér, s egy részeg
prücsök csillagporos párnádnál
egész éjjel hamisan,
de
annál elszántabban
diszkóslágereket
pöngicél.

Győry Dezső: Kisebbségi öntudat

Ki sose járt itt, sose látott
sose segített, sose volt
nehéz sorsunk osztályostársa
most áll a bálja, megy a bolt

magunkbaszállás? dühöt árut
józanság? frázist, jó sokat
s testvér-ártás forrása híján
ont bősz liha tanácsokat

félre a nyegle, hetyke gőggel
mely kiváltságért agyarog
vagyunk mi itt olyan magyarnak
ha nem különbek, mint azok.

hat

Mécs László: A legutolsó magyar úr

             Báró Apor Vilmos emlékének

A kor nem kedvez már a hősnek
a legendából ismerősnek,
minden szint szürkeségbe rendel:
divatba jött a milliós
nyáj-ember és a sáska-ember,
a gépesített Dzsingisz kán.

És mégis szép a külön-álom
a névtelen tömeg halálon!
Hadd zengjen hát dicsfényt az ének
az országos nagy gyász felett
Győr város mártír püspökének,
ki magyar úr volt és lovag.

A nyáj-ember és sáska-ember
világpusztító küzdelemben
egymásra rontott kába-részeg
vad vértivornyán mindenütt,
s kicsiny hazám a világrészek
harcában eltiportatott.

szozattovabbacikkhez

Merényi Gyula: Mylitta szája

Szeretem a hűs kezedet
És szeretem elrejtő hajadat is,
De főként e rózsaágat,
Ez üdén epedő, illatos rózsát:
A szádat.

Így féligcsukottan: rózsa
Fehér alabástrom alapra festve,
De, ha szóra nyílik, úgy illatozza
Illatát: a vágyat,
Mint lihegő kert bágyadt,
Őszi este.

A vágyat, mely aléltan ölel,
S kit kacérságod szellője arcomba hajt,
Hogy a tekintetem, mámoros madár,
Repesve szállva
Ájult gyönyörben hull le a szádra.

szozattovabbacikkhez

Sárosi Árpád: Áldozom a napnak

Az álmok mese fátyolát,
Hajnal ne gyűrd le róla.
Legyen, a csendnek szárnyain
Övé, a legszebb óra.
Csak én megyek, megáldozom
Oltáromon a napnak;
Tanúja, senki ne legyen
A szakadó szavaknak.

Álmodjanak erdők-hegyek,
Ne ébredezzen ének,
Mikor remegve áldozom:
A napnak, tűznek, fénynek.

Nap, lángot, ragyogást te adj
Két, hervadó szememnek,
A szívem, számat, véremet
Örök tüzeddel verd meg:

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Fújdogáló vers a szélhez

Egy hajnal jött meg. Nem tudni, ki hozta,
falusi hegyek küldték ajándékba?
Ki tudja? talán nem is ajándékba,
csak úgy, mint, ahogy öreg szülék küldik,
kamasz gyermekük nagyvárosi kosztra.

És kószál itt, ahogy csak szél kószálhat,
belezörget száz drága kirakatba,
ráfú vak koldus ócska kalapjára,
ez alamizsnát gondol és csalódva
meghuzigál egy pár ezüst hajszálat.

Húzza valami a nagy rengetegbe,
kétes sikátorokba is csatangol,
itt női szemek tavaszt mosolyognak,
még sose volt oly félszeg suhanása,
úgy tetszik, mintha sírna nagy remegve.

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: TÜZET VINNÉK

Olykor visszatér egy boldog emlék,
s azt, hogy velem történt, elhiszem.
Képzeletben ma is úgy ragyognék,
mintha nem fakulna semmi sem.

Olykor megállok az utcazajban
–  menedéknyi lélegzet a csönd.
Míg keresni vágyom tűnt oltalmam,
szél sodorja elém a közönyt.

Olykor sóvárogja árva lelkem
az éjbe tűnt, szárnyaló időt.
Vinném tüzét szoros ölelésben
–  megtartanám önmagam előtt.

Olykor megszólít az ismeretlen:
szép szavakba zárja vigaszát,
s míg a jót szomjazom száműzötten,
fény ragyog egy messzi úton át.

Buda Ferenc: Elégia a működő gyehennáról

Orosz Jánosnak – s egyben magamnak

Oda az Éden. Lágy emlékeit
vak szél repíti pöndörült levélként.
Illúziód, ha volna még, temesd el –
túladni rajta ingyen vagy haszonnal
sem másokon, sem rajtad nem segít.
Gyékényt sodorni, vesszőt hajtogatni
vagy kőtömböt faragni lenne jó.
De láss körül: a szép szelideket
torz, arctalan szörnyek kerülgetik.
Szegecsek. Szarvak. Fölös végtagok.
Búzád, rozsod patkányok fölzabálják.
Beüzemel e működő gyehenna.
Kinek jut majd a négycsecsű boszorkány?

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: Gábor Áron

          ...sorsidéző

 Szonettkoszorú     

1. Fenyők sorsa
 
Meghajolni soha, drága jó urak,
csak gyenge fű hajlong lenge szél előtt,
kaszák kegyéből, ha réteket benőtt,
s nem legelték le még a barom szájak.

Állunk viharvert, sudár fenyőkként
a szélben és áldozat, ha kell a vad
erőnek, jöjjön mitől fánk kiszárad,
sújtson ránk ég villáma, büntetésként.

A gyáva önfeladás ne susogjon,
e földbe száz gyökérrel beletúrtunk,
hogy fánk a korhadástól ne pusztuljon.

Ágainkkal az égi fénybe nyúlunk,
hogy sorsunk nehogy tarvágássá váljon
a szülőföldön, melyen elmúlunk.

szozattovabbacikkhez

Csák Gyöngyi: Alkony

A sötétedő égen
széles vörös csíkok;
vérmérgezéstől
pusztul el alkony.

alkony

Czipott György: Csapatösszevonás

pattanásig feszül
és uszul kirágott tökmaghéj,
alávalóság, köpet.
egymásbafordulnak égkörök,
szaggatnak széleszart és dicsőülnek
arannyászidolozott névtáblák
migránsokvizeletszagú kapualjakban.
vérrellobbanó pirkadat készül
kongó éjbeszakadásig,
míg lócitromot púpoznak értők
hitehagyott manézsokban.
kendőkön jószerivel havibajos
bérlovarnők, markotányszűzek
fekete evedéke;
tornyok csúcsán csak
egybesimító sokgésugárzás
és doktoranduszokban kitaszult,
ködburjános katekizmus.

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: TE CSAK VÁRJÁL

az átsóvárgott évek
ez azé az ezé lett
elérhetetlen élet
tél után megint tél lett
megint nem kerülsz sorra
hiába fogy a torta
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
csak prémes nagykabátok
nézik ahogyan vártok
ahogy várunk hó gyűlik
ingünk alatt szívünkig
* * *
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
nem is kell tenned semmit

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc : Hétköznapi asztronauta

"Mondottam ember :
Küzdj és bízva bízzál..."
Hús már rég nincs
hát kenyértől hizzál
ha néha még asztalodra jut
hétköznapi asztronauta vagy
az istállódig ér el a tejút
útjaid egyre rövidebbek
a csillagok fakulva fogynak
szád üregében bővül a hely
a pár megmaradt fognak
de a szemed, a szemed
most is fényjeleket küldve
kutat életjeleket a köréd
sűrűsödött Űrbe.

Fülöp Kálmán: Az elkoptatott gondola tüzében

Tépett sorokba gyúrjuk elnyűtt,
felégett agóniák havát-
az elkoptatott gondolat tüzében
némán ugyan,de ég felé kiált-

mi megtűrt bábuk,játékszer vagyunk-
szemükben félénk,élettelen ebek,
akiknek már az ugatás is kényszer
és koncot vetni élményszámba ment

akár ott fent,párnázott,vén padokban,
a bársonyszékek unott sóhaján,
akár Küküllők édes rezzenésén,
s a némán vérző öreg Hargitán.

Gavallér János: Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

                                       2018.02.16.

szozattv


szozat a tiszta hang Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf