Rónay György: Arckép

Egy vékony kis madonna
Betlehem nélkül Názáret nélkül
végtelen keresztúton
cipeli törékeny ölében
meg sem született Krisztusát
a végső megfeszíttetésig.

Szentmihályi Szabó Péter: Kultúrák

Jaj, minden milyen viszonylagos,
itt tudjuk, kivel hált Joanna Carson,
otthon tudják, ki volt Kossuth Lajos.

Ha majd az ember tényleg messze lép
a térben, s új, értelmes társakat talál,
alighanem elveszti magába vetett hitét,

hiszen nem fogják tudni, egészen bizonyos,
kivel hált 1983-ban Joanna Carson,
és ki volt Kossuth Lajos.

Adonyi Nagy Mária: Jóslat

Anyám – októberi nyitáskor
a virágok csak térdepelnek
Anyám – a kései földeken
 átutaztak a tévedések

Gyalogos kesergéseim
 tépve lógnak a bokrokon
 A félrehívottak házában
 se gazdám nincs se birtokom

Akit az utak kereszteznek
 a madarakhoz szabja magát
 Elsüllyed házam derengő máglyája
 és szívemig úsznak a
áttetsző balladák

Iancu Laura:Keleti magyar

Arcokon honol az évszázados
Elveszés,
Isten a jobb keze.
Rímelő sejtek, szabályok üveges
Ellenállása, csupa félelem minden tette.
Nem kérdi, miért engedi,
De füstben sírja Isten tetteinek
Magasztos ostorát.
Testén virágzó
Hangok, kiáltozás.
Serényen dalolnak templomfalak verejtékben.
Morzsolja fals imáját,
Úgy múlik el világossága, nem jut
Eszébe, kinek fia.
Lelkét követi csupán, tudja:
Nem örök e föld, a nagyok előbb hallanak,
S hogy merre mehettem - nem szólnak.
 
Emlékben hősködve,
Tárulkozó egekre feszülve
Világot emeltem az ég könnyeiből,
Láttam, a felhők föllázadt imák,
S támad kiszáradt
Ajkakon forrás, mielőtt a szárazság
Tűzbe lobbanna.
Aztán elvesztem.
Valahol örökké vagyunk,
Mint a kövek hűsége.
Fölemelt, talpán léptet kelet.
Nem tudok magamról,
De engem ismernek.

Lakatos Demeter: Messze ott hol a nap szentül le

Megfog vala apóm sokszor
kezemtül,
Mutassa vala, hol a nap
leszentül.
Mangya vala: gyermek, látod
ott nini,
Messze ott, hol a nap lebújik
most nini,
Ott vagyand egy nagy, szép ország,
tudd meg te is,
Megjárd ott az világot,
ha legyék rész.
Én elemenek mast, vén vagyak,
nem ura.
Ne felejtsd el, én tanítlak
csak jóra!
Det meghalt, akkor is mondta
halálnál:
Mit mondtam éltemben ne
felejtsd el!

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: Japán versek

    FELHŐ

Felhő csapódott a szememnek.
– Suhanó felhő, mely átszaladt az életem egén. –
    Kék szememben esővé változott,
    s most szakadatlan mossa arcom pírját.
    S még azt mondják:
    utánad sápadok.

    ÖRÖM

Egy kis cinke az
ablakomra szállt.
Kis cinkosom se
féli a halált,
    akárcsak én. –
Kis csőrével lyukat csókol
a jég virág fejére,
én meg körmömmel szíve
rajzolok az ablakom jegére.

Páll Miklós: Az ezerkettedik éjszaka

Seherezádé, eljött íme, látod,
A néma ezerkettedik éjszaka.
Napnyugta jő, kihunynak mind a lángok,
És nincs a meséknek már több szép szava.

Seherezádé, sietni kell a véggel,
A pirkadat jő, s véget ér az éj.
S a nap sugara akkor mire kél fel,
Ha már a szív nem dobog és nem mesél?

Pozsonyi Anna: Csallóközi táj

Körülöttem párás, felszántott mezők.
Felettem felhők:
feltornyosultak, könnyen szállók,
kékségbe sietők.
Nincs itt más semmi,
csak én, a barna föld meg ők.
Mert fa, virág, domb
csak enyhe részlet.
Itt nincsen más, csak az, ami lényeg:
föld, világűr és a lélek.

Balla Gyula: Elárvult évszakok

Tegnap még virágok illatoztak
gondolataink körül,
napsugarakkal mértük vágyainkat,
s orkánkabátok suhogása
szolgáltatta a zenét
ünnepélyes kinyilatkozásainkhoz.

Mára hó hullt,
zöld hó,
s még szánalmasabbak lettek
az utcasarki kikericsek.

Koravén ibolyákként
    elázva kékülnek a lánymosolyok.

Demjén Ferenc: A Borló-Gyilben

A Borló-Gyilre rámosolygott a nap,
mint anya gyermekére, ha alszik.
A hegy gyermekeinek lombkoronái
önmaguknak susogtak altatót,
hogy ne ébressze fel törzsüket csermelyek csobogása,
s a favágók durva léptei,
mert félálomban talán nem fáj úgy a halál.

Füzesi Magda: Párhuzamos vonalak

Szerelemben el-elmerülve,
harcban győzésről hegedülve,
játszani fénnyel, éjszakával,
sírni síróval, gyöngyvirággal,
ágaskodni a szobrok mellett,
napfényt szürcsölni, mint a felleg,
szeretni szívből, néha játszva,
születni – nemcsak meghalásra,
csillogni halványfényűek közt,
fohászkodni a feltört röghöz,
szegődni a fákhoz és virághoz,
tartozni csillagnéző társhoz,
vezetni vakot széles útra,
küzdeni, míg erődből futja,
a zord télben a tavaszra várni,
az egész világra vigyázni.

Dedinszky Erika: Ma láttalak

Ma láttalak. Az este lila ködéből
felmerült egy meghajlott alak,
s szomorún éreztem vállamra hullni,
szívemre dőlni nyurga árnyadat.

Fölötted vöröslött az égbolt.
Utolsó lángját lövellte szegény,
s a gót dóm fekete tornyába bukva
elborult és meghalt a fény.

Jöttél lassan a keskeny utcán.
Már lanyhultak a durva zajok,
az esti árnyak nyomodban jártak,
s melletted a bánat ballagott.

Rádköszöntem. Felhökkentél ijedten,
elnéztél hosszan, idegenűl,
mint olyanra bámulsz, kit évek multán
dob elődbe a sors – véletlenűl.

Éreztem, hogy még mindig ott állsz,
nem tudván ki voltam, s ki vagy,
mígnem alakod ellopta az est,
s hűvös karjába ölelt a fagy.

Megyery Ella: Ma a szívemben meghalt valaki…

Ma a szívemben meghalt valaki,
Fiatal, erős, diadalmas Élet;
Meleg, virágzó valóság, aki
Egy szívveréssel örök semmivé lett.
Úgy tűnt el tőlem egy ködös órán,
Mint bús illata fonnyadt virágszálnak,
Ha kelyhéből halk hervadást szórván,
Foszlányai a nyári estbe szállnak…

S túl az örök, búcsútlan Halálon,
Csak úgy vergődik most úttalan útlan,
Álomnak való s valónak álom,
Fakó árnyék, kósza és koszorútlan.
Félénk nesszel a csöndet megkísérti
S a hűlt vágyat új fénnyel rakja ki,
De régi szavát már senki sem érti,
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Ma a szívemben meghalt valaki…

Zas Lóránt: Hozsánna

Aradi D. Imrének

Hozsánna a tengeren túlról érkezett
majomnak, a bestiák bestiájának,
a kövér Mammonnak, akit dicsérni
nem fárad a szánk, hozsánna annak,
akit majmolnak és akinek trónusánál
a kornak divat-hőse a sztár, hozsánna
az énekesnek és a vigécnek, akiért
véreink versengenek és akit úgy néznek,
hogy szájukból csorog a nyál, hozsánna
azoknak, akiket hősökként becéznek,
ha szétlövik hátsóját egy-két tevének
és megbombáznak ráadásul egy ménest,
no meg több száz ott ácsorgó leányt,
hozsánna az elnöknek és a kémnek,
akiket választanak és akik fejünkre
mérnek sok-sok íratlan szabályt, hozsánna
azért, hogy élnek és tetvekként a bőrünkbe
tépnek, hogy a börtönévek kemények, hogy
pusztul a Föld és kedvünkre lesz eső vagy aszály.

Ács Károly: Téli utazás

Indulok; a fürdő gőze
körülvesz még. A park
jégpáncélja alatt
kicsi nesz: roppant a rőzse,

mit az a régi nő (mármint
a Pap-versbe szedett)
akkor itt feledett?
Épp ma temetik Bogdánfit,

az írótáborok hősét,
s író-, festőfejek
kelnek, fejetlenek –
és már visszhangzik a környék:

tervek, fogadalmak, kérész-
életű hitviták –
hívők, hipokriták…
Micsoda kísértetjárás!

szozattovabbacikkhez

Böndör Pál: Elő kell fizetnem az újságra!

                                      In memoriam Kálnoky László

Tegnap elfelejtettem megvenni az újságot
Nem tudom összefüggően előadni
mert ez nem is egy összefüggő történet
Hogy például kisiskolás korom óta
rendszeres újságolvasó vagyok.
Hogy aznap véletlenül mégsem vettem meg az újságot.
Hogy akkor még tisztviselőként dolgoztam.
Hogy a nagy ablakon
mely mögött valami butító statisztikán dolgoztam
D. I. a nagyszerű költő és ember kopogtatott
Az önelégültségről
melyet a bonyolult hazugság miatt érzett büszkeség
rajzolt az arcomra
mellyel fél órás szünetet sikerült kicsalnom a főnöktől
D. rögtön leolvasta
hogy sejtelmem sincsen Pilinszky haláláról.

szozattovabbacikkhez

Domokos István: Kormányeltörésben

               Bosnyák Istvánnak ajánlva

Elmém csak téveleg széllel kétségben,
Mint vasmacska nélkül gálya a tengerben,
Kormánytörésben
Nincsen reménysége senki szerelmében.
                            (Balassi Bálint)

IZZASZTÓ RENDSZEREK – a tőkés iparban a munkaintenzitás növelésének különféle rendszerei.
                                                  (Közgazdasági kislexikon)

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: a körúton

a körúton nincsenek álmok
a körúton csak fájdalom van
magamban egyre mélyebben ások
látja hogy meghalok mégis otthagy

a körúton nincsenek gyerekek
csak régi árnyékok csupán
és jól kigondolt szerepek
az utolsó szeretlek után

a körúton már csak én vagyok
jön a fagy de én készen állok
én mindig mindenkinek valamit adok
ha nem leszek egymást ne bántsátok

Kapui Ágota: Légüres

A feledés tele most rád zuhan
mint tetőről lecsúszó görgeteg
a csend alatt a szemed zárva van
a mellkasodban madárszív remeg
a poharadban jégkocka-magány
csak csörgeted az ujjaid között
a tudatodban oxigénhiány
a józanságod délre költözött
körötted fénylő légüres terek
az idő fogy behantol már a múlt
a léted így lesz lezárt és kerek
a vélt való egy betört lékbe fúlt.

Kányádi Sándor: Aztán

lassan az árnyak nőni kezdnek
fehéren mint valami nyírfák
végéhez közelít a kezdet
ahogy azt már régen megírták

előbb megköt a fény egy régi
ablakra jégvirágul-dermed
hiába próbál bár reméli
lyukat lehelni rá a gyermek

aztán az óra mutatója
eloson a számlap lefittyed
vetül a vágyott a valóra
olyan lesz-é milyenné hitted

        1994

Szöllősi Zoltán: Jár az éj

Utadon szerelem, nincs malaszt,
        billeg Földed félelmetesen,
följuthatsz te akár föld alatt:
        Dante útján. Íme ott a menny.

Jár az éj, mint valahol a lift,
        merre föl és merre van a le –
ne félj, ha félsz és ne bízz, de higgy –
        létednek ej nincsen feneke.

Amikor erkölcsöd veszélyes,
        pokloddá lesz minden szenvedély,
szívkamráid lassan kiégnek,
        szíved pitvarában jeges szél.

Zörgő ágat holdfény olajoz,
        évszakaid többé nincsenek,
kívül s belül időd azonos,
        együtt mozdul véled Istened.

Szervác József: Csak engedelmet

Vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni köt a hűség.

Hazám enyémnek itt hazudják
ismerős szagú mellékutcák.

Szegődtem volna mindenesnek
az időhöz, de elkergettek,

száműzettem saját jövőmből,
s hogy nem kotródtam el a földről,

kitiltottak hát jogerősen.
Be nem fogad jelenidőm sem.

De én, jövőm, betéve tudlak,
nem hívok hát mentőtanúkat,

perújrafelvételt, kegyelmet
nem kérek én, csak engedelmet:

vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni kőt a hűség.

Arany-Tóth Katalin: (S)ZÖKKENÉS

Hangod nevetésem rejti el.
Múltba szökkensz, csillag-éj emel.
Álmaimban néhány csonka jel
mégis mindig lépteidre lel.

Tenyerembe rejtettem szavad:
édes fogságomba varrtalak.
Gördülő, parány cukordarab
milliók közt – csenddé hordalak.

csecsemopoz

A.Túri Zsuzsa: Nihil

Úgy rémlik ígértél. Vagy csak félreértettem.
Öröknek hinni semmit se szabad. Mert ott voltál.
Amikor lázam volt. Amikor féltem. Amikor…  Mindig.
Megfejthetetlen mosolyok. Ott voltál. Most meg már csak beleálmodlak.
A tavaszba. A hétköznapokba. Mert nekem már sosem vagy. Se itt
se máshol. Ugyanonnan indultunk. Én tőled. Nem ugyanoda
értünk. Természetellenes. Hogy te és nem én. Neked fontosabb más, mint nekem. Semmi
sincs nélküled.  Esetlen örök szeretet. Olyan szeretet, amely
után minden langyos. Hova hullik az élet?
Nem vádolok. Csak az emlékek. Azok szúrnak.
Meg az ígéretek. Talán csak képzeltem őket.
Áruló miként lesz, ki a kezdet volt?
Nincs kinek elmondani. Elveszítettem.
Pedig azt hittem, örök. Messze tőled még most is fázom.
Mert semmi sincs nélküled.

Albert Zsolt: ÉGŐ KÖNYVEK

A konyhaasztalon reggelre
megfagyott egy tányér leves,
estéről maradt,
mert túl későn érkeztél.
Sokáig az ablaknál ülve
gondolkodtam arról,
hogy milyen szép a kilátás.
Hisz a ház előtti fákat
mind kivágtuk,
hogy legyen mivel fűteni.
Majd a szobában olvasás közben
hallgattam, ahogy a betűk
hangosan pattogtak.
Aztán néhány könyvet
tűzre dobtam,
hogy ne legyen hideg
és menjen az idő,
de mégis az ablakra dermedt.
Persze, sajnáltam a költőket
és az írókat, ahogy égnek
szenvedve a kályhában,
és sajnáltam az időt,
de legjobban a ház előtti fákat.

Buda Ferenc: Az a város

Az a város: világ, világom.
Elvisz oda olykor az álom,
utcáit, zugait bejárom.

Napja-holdja fejem fölött ég,
s talán itt-ott ráismerek még,
ám a hunyorgó régi házak,
ahol éltem apró gyerekként,
dülöngve mind elcsónakáznak,
múltam vizén árnyuk, ha látom.

Lelkük bolyong az égi fákon.

Czipott György: Perpetuum mobile

törvény számolhatlan
világokba zárul
s önmagát tükröző
silány terekre lát.
idővé széttorzult
létek zálogául
csinos pusztulással
mímel harmóniát.
– – –
tetőcserépről,
akárha vétkei
alvó bentlakóknak,
fagymarta hó suvad.

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc: Az erdőbe ki és vissza

Tűleveleket gyűjtök.
Szemembe szúrnak a mondatok.
Szél bontotta lombok között.
Fázós kismadár dadog.
Fatörzsre rajzolok szívet.
Nem vésem. Nem, azt nem szabad.
Csak ujjam hegyével érintve.
- nem látszik -, örökre ott marad.
Őzlábú gomba néz.
Fején csálé kis kalap.
Amott, a bokrok között.
Pár szelíd őz szalad.
Távolban fűrész visít.
Öl, miközben a télre gyűjt.
Apró vigasz talán, azokért,
kiket sorsuk összegyűrt.

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Könnyek

Amíg minket
igazolnak a
mindennapok
történései,
nem félünk,

cselekvéseink
kereszttüzében
kimentenek az
igazságok
tévedéseinkből,
és vitorlánknak feszül
újra meg újra a szél.

Átmenekítjük
minden megmaradt
emlékét napjainknak,
hogy a holnap
szemében felszáradjanak
keserűségünk könnyei.

Jánoska Mátyás: Azért létezem, mert magyar vagyok...

Azért létezem, mert magyar vagyok,
Borús ég alatt folyik vérem.
Csordogálnak itt patakok s bajok,
Míg végül én is sodrásban végzem.

Vagyunk népek, nemzetek gyomrában,
Kitaszítottak egymás markában.
Nem is tudom, az Isten baljában
Vagy jobbján ülünk magunk bajában.
Én azért létezem, mert élnem kell,
Lüktető, erős szívem nem restell
Látni, érezni és hogyha felkel,
Mint a népem, olyan lesz a reggel.

S jő koszos, csúfos egén a reggel,
Én még mindig a hajnalt ölelném.
Megfeszítve vagyok isten-keggyel
S így mégis ezt a szépet öletném.

szozattovabbacikkhez

Jónás Tamás: Karácsony

Műtétek előtt gyengül így a test le.
Így fáj a spontán perforáció.
Még semmi más a pusztulás keresztje,
csak lehetőség, épp dühös a jó.

Már mentegetőzünk az ünnepekre.
Kényelmetlen, sikítjuk, megvisel.
Értelmetlen egyelőre a lecke.
Pánik van, csak pár haldokló figyel.

De élő sejteket lop már a koldus,
a fényözönből hozzánk költözik.
Mosolyt próbál a meggyalázott corpus,
nem isten, s ember -- emberek közit.

Megtudjuk, ha fáj, miért is túloz,
s milyen lélek illik a romló húshoz.

Kamarás Klára: Hajléktalan a karácsonyi misén

Ide csak melegedni jöttem.
Kinn hull a hó, s az éj hideg.
Ruhám kopott, hát tőlem itt is
elhúzódnak az emberek.

Az imákból már rég kikoptam,
a hangom is olyan rekedt...
Itt ének száll feléd, s imádság,
velük szárnyalni nem merek.

Régi imáim elfeledtem,
pedig nagyanyám oktatott...
de itt a tömjénfüstös éjben
valami fájón felragyog.

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Meztelenül

Nehézzé lesz benned
könnyű pőreségem,
páncélként
húzod magadra
minden rongyomat,
mit lábadhoz dobok.

Ne félj! Csak én vagyok.

Hisz' így érkeztem egyszer.
S ha fázni kezdenék,
majd így is távozok.

M.Karácsonyi Bea: tükröződve

hangos szavaknál
úgy vagyok kabát nélkül
ahogy te sosem
jég rian
a pupillában
és csobban ki a tó
ezüstpikkelyű hold-hal vagy
egem homlokáról űzve a sirályokat
--
az egyetlen fehér vitorlának látszom
a sűrű sötétben
ami a szemedben lakik
már nem írok rólad verset
sem lírát
szabadság ez
- mint ahogy a szél nyargal
nincsenek súlyozások
pontok és keretek
nincs zárás
ahogy kezdet sem
vagy maximum nem figyelsz eléggé

Márkus László: Téli nap

Éhes téli nap falta fel
a ködkutyákat.
Mint
megannyi marok,
szőlőtőkék
csupasz ujjai
fogódznak a fénybe.
Holtnak hitt
göröngyökben
csetlik-botlik a szél.
Messze
megelőzte azt a zegernyét,
mit laposra vasalt
varázsgömbjüket nyomkorászva
hirdettek
delphoi elfuserált utódai.
Még
titok marad,
az ősszakállú piktort
mikor meszeli majd
kékesfehérre,
a hibernálódó tájat.

Móritz Mátyás: Manifestum

1.

ha te voltál ki túlláttál
rajtam is és a szavakon
ki nem hagyta egy toronyról
sem leugrani a kedvem

elmondhatom nem hiába
szorult a kötél a nyakamon
hogy értelme volt néha nap
nekem széllé kerekednem

2.

a magam igazát ha be
csak neked bizonyítottam
ha igaz és valódi szót
versemért csak tőled kaphatok

tiszta szívvel mondhatom hogy
istenhez is hasonlítottam
akit örömök görnyesztenek
akár a bíbor harmatok

szozattovabbacikkhez

Payer Imre: Meddig tart?

Folyóáramlás, égáramlás.
Már közeleg a híd.
Két aranymécse, 
két kopott pillére 
között hajózom át
a megfejthetetlenbe.
Nyár van. Évnek zenitje.
Léggömb szakítja el magát. 
Emelkedik a fürkészhetetlenbe.
Meddig tart még feszülésem alant?
Mi vár a híd túl-felén?
Miért vidám és ünnepélyes a 
komornak gondolt várakozás?

Pál Marcel Hesperus: AMOR HERMETICUM

/Hermész Triszmegisztosz
elképzelt gondolatai a szerelemről/

Semmi sem marad
meg önmagamból.
A fényem bolygó,
vándor fáklyaláng.
Az üres színpadoktól
ments meg inkább,
és gyámolíts csodákkal,
jó Atyám.

Anyám lett a szél,
s én körvonaltalan,
rőt higany vagyok.
Rám zuhannak néha
merev századok,
bár Mercurius él,
de Hermész a nevem,
és mágiám a sorsra
háromszor hatott.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: FOGYATKOZÁSBAN

Már csak a múltak
maradtak – hihetetlen
várakozások

míg elfogyottan
üres tenyérrel állsz a
fogyatkozásban

széttárt álomban
kikönyökölsz  a széltében
hosszában  fekve

talpalatnyi  -  ám
eget látó fényesség
bűvöletében.

Péter Erika: [milyen reflexmozdulattal]

milyen reflexmozdulattal ragadsz bele
egy simogatás olcsó kényszerébe,
mennyire mindegy, hogy ez éppen
el sem kezdődött vagy a vége
a levetkezett csendek derengésében,
és nem lehet ennél közelebb férkőzve.

cracked wallaz egymás melletti elbeszélgetést
az elalvás nem szereli össze,
a szabálytalan rendek árnyékaiban
ki ma teremtene, már tegnapi,
csak megpihennek kipukkadás előtt
ujjbegyeden a szív buborékai.

a kölcsönkért ígéretek papírfecnijein
otthonra lelhetsz, azt hiszed,
fájsz az álmok érszűkületében,
nemkívánt gyermekként a szó kivet,
a veríték cafrangos medrében
merülhetsz, nincs másik új arc,
ez vagy. magadat hogyan kicserélni.
az ébredésbe sokszor belefulladsz.

megmérettettél. a te univerzumod
faluvégi, pont, mint az érvek hossza.
néznél. kiszáradt csermely a szemed.
isten az ég ereit felvagdossa.

Pethes Mária: ártatlan csillagok

nem faggatom
a fecske-nyilallásos eget
tudom az élet egyhangú
zűrzavarából este csak
házam fogad barátságába

felismerem az ősz leheletét
a szél közelgő katasztrófáról beszél
neki adom a rózsák hervadását
amikor az utolsó nyári vasárnapon
a horizont az ég vitorlájába kap

ki keres meg minket
a Tó fényes korongja alatt
ki talál ránk a harangszóban
ki ment meg bennünket
a városban kóválygó utcákon
amik saját porukban vonszolják
a tegnapot

ki hallja meg ziháló lélegzetünket
a felperzselt szántóföldeken
a  Jeanne d'Arc-pipacsok jajgatásában

ki őrzi meg a gyerekkor
biztonságát amikor Isten lába előtt
játszhattunk a homokban
ártatlan csillagok

Radnai István: TÓTH ÁRPÁD TÜDEJÉN

vak volt a város szennyes szürke
csak az objektív pislogott sunyin
a hajnal mocskát söpörni még erőtlen

vak volt a hajnal de már kék a láthatár
eloszlik a fény fátyol alatt menyasszony
delet kongat kósza lelkű harang

mire a meredek délutánba fordul
az ősz levélbe takarja szemét
fakó zöld még a szemfödő remeg

hátat fordít de hátra néz a nappal
sikátorok a sűrű vérét ontják

Rajki Rita: Hegek és stigmák közt

Tested fáradt, felébredsz még napkelte előtt.
Indulsz újra a nagy csatába,
hol szélmalomharcot vív az ember.
Fáradt a lelked is,talán előző életedben
megvívott zord háborúban már elestél..
Most felkelni tanulsz és újra járni.
Nehéz,hisz viseled a múlt stigmáit.
Stigmák és hegek,
mindenhol körötted,benned és testeden.
Életet akarsz(mint öntudat),
mégis mintha holtra daloltad volna már lelked.
Hegek közt mégis,mégis valami csoda megtalál,
mert gyermeked szemében a fény..
A virágzó oltár..
Indulj,ma újra!
Rózsád követni fog,
hegek és stigmák közt,
rád borulva,
Illatos lesz hajnalod..

2018.12.01.

Savanyó Rebeka: Remélem

Remélem, megértetek.
Háló urai,
ti, akik ott fecsegtek.
Láthatatlanul, mint a lelkek.
Hideg áramlatban úszok.
Kitépitek az idegszálaimat,
majd fonalat fontok belőle,
hogy kijussak.
Ebből a kusza labirintusból.
A gondolataimból.

Sógor Zsuzsa Eredet

ama tündökletes egyensúlyában
a létezésnek
mikor a tér-idő tengelyén
az együtthatók a kitevők
az ismeretlen és ismert
faktumok hatványai és eredői
megteremtik a nyilvánvaló titkot
meglátjuk mit nézünk
annyi élet óta már

Szakál Gábor: Kassa tornyai a szürkületben

Megfesthette volna Dali vagy Van Gogh,
ahogy az égből kinőnek a tornyok,
Kassa tornyai az ezüstös égaljban,
a Malom utca feletti horizontban.

Csodálom,amidőn kiszúrják az eget,
rajzolván egy pazar esthajnali képet,
az Egek felé törtetnek rendületlen,
az Urat dícsérve a fényes szürkületben.

Magasztosan mered az ékes Dóm tornya,
a tüneményes háttér parádés kontúrja,
mennyekbe írja az ősök üzenetét :
ne hagyjátok el a megmaradás hitét !

A Jakab palotánál teljes a csoda
árnyak sziluettje tör fel a magasba ;
hívogatván esti imádkozásra,
harangszó vegyül a nagyváros zajába.

szozattovabbacikkhez

Valek Tünde: Kháron ladikján

Ó, ember, ó. te emberiség!
Miért nem ébredtél elébb!
Öntelten felélted Flóra és Fauna asztalát
Ahová csak nézel, minden pusztul, sivár!
Csillognak üvegbeton, aranyozott felhőkarcolók
Éhbérért robotolnak viskólakók
Nincs önmérséklet, semmi gátlás
Mértéktelen az értéktelen harácsolás
Rend helyett törvény: a törvénytelen
Embernek farkasa ember legyen!
Törvényhozók pedig mossák kezeiket
Húsz ezüstért hirdetnek szebb életet, bárkinek
Fenntartható fejlődés, ha üres frázis
Hiú remény marad, egy csúf közös halálig
Ők, a törvényhozók sem lesznek kivételek
Eléri őket is Pandóra fergeteges szele
A túlvilág hajósa, mint Don Quijote
Kék páncéljában állja a tengert
444 lelket próbál menteni
És millió kéz kap az evezők után: Engem is, engem is!

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: HULLÓCSILLAG

Barmok barmai
elbujdosnak, madarak
elnyugszanak, minden titkos
könnye
milljom, milljom
hullócsillag.
Antan-ténusz, szó-raka-ténusz,
szó-raka-tike-tuka-ala-bala
bim-bam-busz!
Moly megrágja, rozsda
megmarja, tolvaj
ellopja, de az ő milljom
hullócsillag könnyét,
az ő kincsét, könnyét, bitangidő
soha,
soha meg nem rontja.

csillagkod1

Áldott Karácsonyt!

maria jezussal 1901111 4326

Demeter Zsolt: Áldass

szeress szépasszony
hogy legyek estelente
tréfás echo mit a szél
lóbálhat hűvösével
középkori trubadúr
kinek szerenádja
egy csókban kóstál
esőcsepp kapuzábénak
támasztott májusfán
áldass szeretőm szépasszony
nárcisz lehess fehér játszótárs

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf