Kemecsei Gyöngyi: Kémia

Talán nem vagyunk
más, mint kémia.
Hormonok, atomok
és billiárd molekula.
Talán csak feromon
és tesztoszteron,
hogy fejem itt pihen
most a válladon.
S ha vágylak,
tán nem vagyok én,
csak melatonin

szozattovabbacikkhez

 

Lackfi János: Köztes idő

Amikor már megy a film, de
agyad késik valahol.
Amikor már ébren vagy, de
még az álom zakatol.

Amikor már tudod, nem bánt,
de még várod az ütést.
Amikor még nincs tán nagy baj,
de már élezik a kést.

Amikor már nem langyos, de
hűteni kell még a sört.
Amikor már tudod, ennyi,
de lefutsz pár léha kört.

szozattovabbacikkhez

 

Molnár Dávid: Közel

Nyúlkál felém hűvös csáp és szörnyű inda.
Közel vagyok. Emlékszem már álmaimra.
Itt vagy te is, megint fölszöktél a mélyből;
vigyél magaddal, hogy összerakj meg széttörj!

Színtér: ezek a romok, azok a pincék.
Furcsa liftek visznek. Föl, de nem el innét.
Por van – szeress –, prémes dögök vére szárad;
hazavinnélek – fölfalták a szobámat.

Ne fuss tovább, ott az a kis zug, oda bújj!
Akár e világ, emléked is olyan új
még; nézve nézlek, kimarom az arcodat,
halni ébredek, sosem voltál, most se vagy.

Müller Péter Sziámi: Parancsikon

Visz téged a tested
vagy vonszolod a testedet
a szellemeddel repülsz
vagy a lelked terhét felveszed

Vonzó volt a paradicsom
most mi vezérel? egy parancsikon!
abrakadabra
nézz már magadra
hogy változol napról napra
halványulsz a tükrödben

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona: Akár

Szememre szórja csillagát az őrült,
akarva még, hogy minden éj legyen,
pohárba tölt magánysötét borából,
a gyertya lángból új regényt varázsol,
s mesés világgal indul ellenem.

Talán nem is tudod, ha megtalálsz -
sötétbe túr a gyenge öntudat,
ecsetre ken, mi színt lopott a mától,
s a hallgatás finom falára mázol
lemoshatatlan, gyáva foltokat.

szozattovabbacikkhez

 

Paál Marcell Hesperus: Teher

Úgy indul,
mint egy némafilm,
majd megtelik
százféle zajjal.
Kánonban kántálnak
korszakok, míg szólamod
dallama elhal.

Ám addig is
babonáz számtalan,
zálogba csapott ígéret.
Megteszel mindent,
hogy megfelelj,
s te légy
a vonzó igézet.

szozattovabbacikkhez

 

Pethes Mária: Útszakaszok

a legtisztább hangnak otthont adó szájnak,
örökké élő dalnak véltelek. mikor lettél
az elemek tétova tisztásán iázó arkangyal,
jövendőmondó visszhang, zsebkendőből
kimoshatatlan vérfolt, kivágott fa fűrész-
poros árnyéka, ostorcsapáseső?
semmire sem jutottam a siránkozással.
halványuló dicsőségeidet becsomagoltam,
világ körüli utazásra indultam kifosztott
kincseskamrámban, de a messzeséghez
szoktatott szemem már nem bízott
a holtbiztos látóhatárban. felfedezetlen
földrészig hurcoltam arcod, rákasíroztam
hegyvonulatok ráncait. hagytam, hogy
a házaknak megvetőn sugdosson
rólad a szél.

szozattovabbacikkhez

 

Rácsai Róbert: Végül az óvóhelyen

Ma is felzúgnak az éji szirénák.
Lepergő vakolat horzsolja vállad.
Fehér szádban csak fogaid nem némák.
És támolyogsz, mint egy sebzett vadállat.

Az utcán támolyogsz, míg fent a lesen
láthatatlan köröz az égi vadász.
Várakozik, majd lecsap egyenesen.
És meghalsz. Vagy elbújsz. Vagy hazatalálsz.

A lihegő fájdalom, lépen szúrva
kíséri végtelennek tűnő utad;

szozattovabbacikkhez

 

Radnai István: Tévelygés

már elmerült a rozsdacsillag
a galaktikák búgócsigája mellől
egymással űr-hidegbe távolodva
fennakadunk az érzelmek szögesdrótján

ami tegnap volt mielőtt felbolydult
amíg gyengéd volt a világ
ma felhorzsol megszakad kialszik
ami tegnap volt mára értelmetlen

kisiklott villamosból a világlátás
az embereket jobb és bal latorra osztja
elvek szemétdombra taszított ideálok
billen a hinta a kudarcba beleszédülsz

szozattovabbacikkhez

 

Serfőző Attila: Nyárest

Palaszürkére fulladt a rekkenő nyár,
fénylő kavicsokat terelt az égre
e törékeny képzelethatár.

Hűvösre lehelte a házak ablakát,
a titkot rejtő park forró lányait,
lehűtötte a közeledő éjszakát.

Elcsendesedett az erdő,
mélyében hallgat a tó,
a virágbibéje is pihen,
mint szavaló szájában a szó.

Szabó Lajos: A terápián

Hatan hat széken,
hat felemás ember
hat felemás széken.

Az olcsó kávémat szorongatom,
nem kávéházi, csak semmilyen.
Hidegen nem jó!
Nem tudom megmondani,
hogy mégis miért szeretem.

Semmi sincs a teremben,
egy félig telt szemetes, ennyi.

szozattovabbacikkhez

 

Szentjánosi Csaba: Újság

A szél: újságkihordó,
küszöbünk elé dobja a híreket,
egymás hegyén-hátán a betűk,
mint egy tömegsír jelenet.

Az utcai lámpa elolvassa,
bár már egy hete hunyorog,
olyanok a pöffeszkedő-címek,
mint politikai donorok.

szozattovabbacikkhez

 

Tiba Patrik: Jótékonysági főzés

Most arról kellene írnom, hogy mennyire szerettelek,
vagy hogy épp fáj. A szerdai kávézásokról. A félelem iránti vonzalomról.
Trigonometria. Hisz a zenészek is csak azért dalolnak érzelmekről, mert jól fogy.
Beszéljünk… mondjuk a filmekről. Arról, hogy mindegyik ötlettelen, és nem mer
újat mondani, és hogy mindnek ugyanaz a vége.

szozattovabbacikkhez

 

Tóth Zita Emese: Fecnik

Szivárványt ugrik a napfény az esőcseppek alatt,
narancsos-lila színekben bomlik esténként széjjel a Nap,
fűzöldbe fekszik, monoton ciripel a tücsök,
a teraszon szentjános bogarak fénye alá ülök.

Ujjaimat lágyan simítja a könnyed nyári szél,
vannak idők, amikor minden egész törött, fél,
huzatos szobákban vergődöm éjjelente,
pillanatok alatt szublimálok boldogságból rémületbe.

szozattovabbacikkhez

 

Vernyik László: Credo

...Lószőr kabátban állt ott a férfi.
A bal vállán fészkében varjú ült.
Csodálkozott, hogy a Csend sem érti,
hogy egyetlenegy szóba süketült.
.
Egy vén fa törzsét húzta magához,
melynek ágain születhet levél.
De tudta jól, a világ elátkoz,
és, hogy a múltból senki meg nem él!

szozattovabbacikkhez

 

Albert Zsolt: Félegyenes

Az idő réteglemezei minden ajtónyitással mélyebbre
rakódnak, ahogy heggyé nő a mély és meghajlik a táj.
Hideg folyó öleli szorosan, a halak sem értik pontosan,
csak lebegnek zavartan, ragyogó alakban.
Néha sziklának simulva, mondandójuk pikkelyen.
Egy bizonyos szint alatt, csak hallgatnivaló marad.
A nádasszűrte zajban himbálózó bádogcsónak
a rozsda horpadt hasára ír. A part és a parton
madarak percekké töredező szárnysuhogása
mindent felold egy szelet hullámfodros örökkévalóságban.

Bátai Tibor: Fixa idea

Megint rohanvást, noha rendezetten.
Adott helyről egy másikra, szabatos
terv szerint. Fegyelmezetten, tűnjék
bármilyen alkalmatlannak is ide
ez a jelző. Csupán szoknyád lobog (mert
nadrághoz túl meleg van), esetleg még
a hajad is, ha épp nem rövidet hordasz,
vagy nem tűzted fel — ne akadályozzon,
miközben időre kell odaérned.
Vagy vissza. Ami persze szintén:
Akárhogy is, megbámulnám mindened,
ami lobog, és bizonnyal a szoknya
alá is lesnék, ha módomban állna.

szozattovabbacikkhez

 

Deák Mór: Mostoha

elmennék én
ha volna hova
elmennék hogyha mennék
a világ
mindenütt mostoha
de csak ilyenné tették

ki ha elmegy
mindig merész
én maradni vagyok bátor
mást mond a szív
és mást az ész
emberré lenni bárhol

szozattovabbacikkhez

 

Bihari Csilla Rozália: Ott van az otthon...

ahonnan sokszor elüldözték már a gólyákat
de mindig visszatértek a fehérfekete istenmadarak
ahol a patak ölét sokszor tépte már föl
vasmarkú emberakarat
mégis most is ugyanarra a dallamra jár
nászkeringőt a habokkal a nyár
ott élek én ahol a patak partján egy akácfa alatt
gyermekgyűrűben van rejtve minden mi maradt
a patak a hold a kincskereső játék
a tűznyelven beszélő ezerhangú tajék
emlék és valóság ma is mint a gólyák

szozattovabbacikkhez

 

Czipott György: Kocsisoron

bikadög árnyán
sárlik most Europé
obsitos madam
– – –
Kaszabnál bárányhús elfogyott.
Nyár lesz, valahány sarok fagyott.

Demeter Attila: Majdnem készen...

Már majdnem készen áll
az új világ
új katedrálisa

összezavart
megcsonkított
kibelelt
szófoszlányok
hazudják szerteszét
a látszat – boldogság
műanyagízű illúzióját
s kacsintanak kajánul

szozattovabbacikkhez

 

Ernst Ferenc: Még markolom

Bennem vágyak dőltek össze,
úgy épültek újabb templomok,
padlásaim a magány kisöpörte,
a világba szórt szét minden lim-lomot.
Rőt ujjaival simított az isten,
lelombozódtam, mint őszi fák,
ma már őszintén irigylem,
ki égig üvöltheti minden bánatát.
Kezemben tartok egy maréknyi görcsöt,
elengedném, de értsd meg, nem lehet,
kapaszkodom, s ha kell, újratöltök,
míg el nem nyel a világ,
mint téli köd a fázós leheletet.

Fülöp Kálmán: Isten kezében

Az én forradalmam
önmagam legyőzni,
semmit se tegyek, ami fáj másnak.

Kibontani metafora-sorokat,
írni az életet úgy, hogy
teret adjak a világnak
felkészülni életre, halálra,
szerelemre –

s mint prizma,
a fénytörés örök igézetében:
testvérként élni
Isten kezében.

Gavallér János: Emlékképed

Annyi meg annyi üzenetet
nyikorog az éj, mint kihalt ház
szellem-borzongása hegedül,
és egyedül a múlt albumát
lapozgatom, ahol még szép
életem pillanatfelvétele:

Gondolok, sokat rád,
vagy igaz, vagy vágyott valóságot;
fákon a levelek szél-szimphóniája,
igaz, vagy sem múlt-képeket nézegetek,
ahol még mosolyogsz rám,
élsz még szívem albumjában.

szozattovabbacikkhez

 

Irlanda Máté: Búcsú

Helytelen idő

Létezik egy hely a rácsok túloldalán,
ahol hónapokkal később van.
Ott már pontosan tudom.

Most még játszom a gondolattal,
könnyű szédülés csak, mint kezdő dohányosként
a reggeli első pár slukk.

Tanulom a helyrehozhatatlant.
Egy félbehagyott ház
üres előszobájában állok

szozattovabbacikkhez

 

Kalász István: A szerelem olyan

Reggel hallod a másik már zuhanyozik kávét főz rádiót
hallgat és valamit mond az elnöknek a szerelem olyan
hogy megy le a lépcsőn nem néz vissza a szerelem
fékcsikorgás az aszfalton a szerelem mint a macska ül
az ablakban délután a szerelem olyan mint takaró a kanapén
a leesett pohár a kövön folt az abroszon a szerelem olyan mint a
sötét szoba ahová belépsz óvatosan csak részeket érintesz de
mégis benned az egész.

Lackfi János: Zenéből aranylánc

Zenéből nem lehet aranyláncot fűzni,
sem jelvényt veretni, hogy hajtókádra tűzd ki,
zenével nem lehet csatákat nyerni,
jéghideg pohárból forrásvizet nyelni,
zenével nem lehet jól kiszellőztetni,
nem üzen a zene, mint hűtőn a fecni.
Zenéből nem lehet építeni házat,
zenétől nem múlik rólunk a gyalázat,
zenével nem lehet beteget purgálni,
a hangjegy nem bankjegy, hitelt kiperkálni,
zenével nem lehet szépen fogat mosni,
sem pofozkodni, hogy kérdjék: hé, ez most mi?
Zenével nem lehet művelni a földet

szozattovabbacikkhez

 

Máté László: Tegezés

könnyű utat járj
hideg szabályban
rendes valóság
vélt szenvedély
kihagyó áram
leomló otthon
mindig ezt vártad
lottóesély
nehéz ösvényen
forró az erdő
könnyű a fegyver

szozattovabbacikkhez

 

Molnár Dávid: Hiába

hiába takarom el kéreggel az arcom
hátamon fölbugyognak a kíváncsi szemek
gallyszövevény-idegzet az ég alatt
gallyszövevény-idegzet fölöttem
aki lát az láthatatlanná se válhat
a fatörzsek közt kirajzolódnak a majom kontúrjai
kár volt továbbmennem a sárból kimeredő gyerekkezeknél
de minden erdei sétámon ilyen útjelzőket kerestem

szozattovabbacikkhez

 

Nagy Horváth Ilona: Szereném elmondani

Szeretném elmondani, hogy alszik az életem.
Hogy pihékre hullt, szélkergette, súlytalan gondolatokkal játszom,
jobbára elmerülve valami lehetetlenül szép semmiben.
Szerelmem nyakad köré fonja könnyű karjait
és csókot érint a szádra,
gyönyörű vagy, mint a vihar utáni tiszta illatok,
a kibontott hajamba kapó bátor, reggeli szél.
Le akarom venni a ruhád
és a földre dobni vele minden túlterhelt napot,
hogy míg öledbe bújva szelídítem folyton utánad

szozattovabbacikkhez

 

Paál Marcell Hesperus: Homo ludens

Átszövi lassan rajtunk
a moirafonal önmagát.
A Mindent, csak azt
akartuk, de a semmi
lett értő barát, s lett,
ami lett a vége a sok,
gyatra félmesének,
volt, aki vadlesben ült,
míg mások de facto
féltek. Az árterek lágy
csacsogása hűtlen
partokat díszít, faágon

szozattovabbacikkhez

 

Pápay Eszter: Van az úgy, avagy a csodák természete

Van az úgy, hogy fontos.
Ha nem épp most, hát máskor.
Ha nem is többször, egyszer.
Ég- s földinduláskor.
Rést nyit odaátra,
húsból növeszt szárnyat.
Van, hogy aranyhalból
kívánhatsz még hármat.
Csillagporból fényt szór,
világok közt hintál.
Van az úgy, hogy mégse.
Van az úgy, hogy nincs már.

Pethes Mária: Évszakok

újszülött sugarak fészekalja fény
árnyat vet az útra a fasor gótikája
járatlan robajjal zúdul a völgybe
a kiolvadt délután
*
virágok szoknyafodraival
forgószelek komiszkodnak
ég a tarló némán nézi a nyár
jeanne d'arc-ja egy magányos nyárfa
*
szedelőzködik a nyár
behálóz mindent az ökörnyál
a szél csapzott csavargó

szozattovabbacikkhez

 

Rácsai Róbert: Gyermekkorunk

Még olyan ártatlanok voltunk
és vidámak,
mint a csipkebogyótól piros
bokorágak.

Megsimogattak és éreztük
a kezeket:
akkor még lehajoltak értünk
az emberek.

Ma már a sok elmúlt ősz miatt
mirajtunk is rengeteg hegyes
tüske maradt.

szozattovabbacikkhez

 

Serfőző Attila: A fény mögött

(60 lettem)

A megtett út biztos,
vajon hol döntenek hossza felől,
te maradsz hátul, én leszek legelöl (?!)
Csöndet szippant a dallam,
hatvan sóhajtásra készül,
egymásba simul a volt,
és maradsz te
legbelül.
Ha múlik, hadd múljon,
a gitárhúr is fárad a bundokon,
voltam, vagyok, leszek

szozattovabbacikkhez

 

Tóth Zita Emese: Aeternus

Ahová már csak homályosan lát el a szem,
és ahhoz is hunyorogni kell,
odaképzellek most, ahogy tartasz hazafelé.

Autópálya, sötét, monoton táj, hangvédő falak,
üres, sehova sem tartó utakon is téged láttalak.
Látlak, amint az autóban ülsz,
és próbálod kijátszani az időt
vagy magadat.

Mindjárt itthon.

szozattovabbacikkhez

 

Vámos Hang György: Íme hát, ...

íme hát, elfogyott minden álom.
végleg ébren,
e mit sem érő tétlenségben,
magamban
-- így maradtam.
se magasság
fölöttem,
se mélység
alattam.

szozattovabbacikkhez

 

Varga Rudolf: Hátat fordít

Szél tapsol, nyakát
gallérja csapkodja, fel,
le, lejjebb,
lejjebb, huzat löki
előre, hátra, sikátorok sikoltó
csendjében havas eső pofozza örök
hazátlanságba, nem óvja angyalszárny,
angyalszárny sem
védi, csak a semmi
susogása, lélekvesztő
télben légvonatok

szozattovabbacikkhez

 

Zajácz Edina: Szomj

Mondd, ki vagy, miféle férfi,
hogy hétfőtől vasárnapig szomjazlak,
s üres poharat szürcsölve viselem;
már sosem leszel közelebb,
egyetlen háztömbnyivel sem.
Betűk, szavak mögött látlak egy vásznon,
ahogy két szeretkezés között rám liheged
minden morcosságom,
mert álruhában fulladunk csak gyönyörbe,
a semmit nyaldossuk egymás után körbe.
Mielőtt meghal a délután...

szozattovabbacikkhez

 

Zsebők Csaba: Felfűzlek éveimre

A véletlen csodája
torkomban izzik.
Ellepi érzékem –
Ösztönöm igazgat
Éber az álmom –
Hiányként tornyosulsz
ferde éjszakáim
zúgása felett -
Felfűzlek éveimre,
hogy belém leheld
a megnyugvást.

Albert Zsolt: Esőemlék, május hét

(avagy, egy tavasz tűnődései)

Kiszáradt felhők esőemlékei alatt,
a pénteki belváros porba rajzolt
kontúrjain imbolyog, kapualjakhoz,
ablaküveghez dörgölőzve. Nem csinos.

Felöltözve kopott hajnalt útközben,
hogy némileg elrejtse meztelenségét

szozattovabbacikkhez

 

Bihari Csilla Rozália: Az igék fájdalma

a tájra ülepszik az igék fájdalma
hát így ment el az utolsó nap volt ma
felhasítja az égboltot az utolsó tekintet
és lecsapódik a szó amit még elhintett
oldódnak az arcok sósízű patakká
de a táj nem enged nem lesz már szabaddá
meghámlanak az utak de le nem vethetik
bőrükbe égetett fekete terheik

szozattovabbacikkhez

 

Czipott György: Hajósirató

Matróznak

Már minden tócsa tengeröböl,
hintás roncsunkkal ring, remeg.
Pajtás, árnyékunk régen elhagyott…,
siklását őrzik kikötőkataszterek.
         Hát igyunk rá párlatot!

Tűirányt őriz fregattmadár,
messzibitangolt delfinek, cetek.
Pajtás, kaszáscsillag fölöttük ragyog…,
siklását őrzik kikötőkataszterek.
         Hát igyunk rá párlatot!

szozattovabbacikkhez

 

Deák Mór: Temetés

mindent elveszít az ember
kulcsokat
szívet
gyökeret
a gyerekkor
magától elver
szádon a szitok megered

mindenkit elveszít az ember
élőt és holtat
egyaránt
magányod

szozattovabbacikkhez

 

Demeter Attila: Válság

Nem ilyen világot
álmodtam magamnak,
ahol az ideák
a pénzhez tapadnak,
ahol a sivárság
ünnepel a bűnben,
klipek és reklámok
fogannak fejünkben,
ahol az erénynek
helye sem világos

szozattovabbacikkhez

 

Dóczi Székely Gábor: Civilizációnk

A bosszúállók magukhoz édesgették
az irgalmasok szeretetét…
majd gyűlöletté gyúrták.

Ernst Ferenc: Tisztán, önzetlenül

Hozzád hajolni volna kedvem
megvallani mind, az összes bűnömet,
könnyezve könnyebbülni meg,
akkor is, ha tudom, ezt nem lehet.
Tudod, ha sírhatnékom támad,
s szemenként szednéd össze könnyeim,
melyek kezed tisztára mosnák,
akkor se hinném, mert nem hihetném,
hogy enyém vagy, birtokollak,
de tudnám, hogy értem élsz, ahogy
én érted élek, s míg létem perce fogy

szozattovabbacikkhez

 

Gavallér János: Hősök, ártatlanok

Bedőlt az első dominó,
délceg még az utolsó.
Na de, lehetséges állva várni,
mikor dől a ház;
s megéri a ma születő gyermeket
hős halottként feláldozni?
A szent, a szent igazság oltárán
haljon ezernyi ártatlan, csupán
azért, hogy beszéljen rólunk az utókor!

Előre bátrak, hősök, ártatlanok!

szozattovabbacikkhez

 

 

Hella Ildikó: Tobzódás

Koponyád csendül. Szíved kondul.
Lüktető agyad megbolondul.
Paták dobognak, ostor csattan.
Húrok pendülnek szét az agyban.

Orgonasípját fújja a lélek.
Szerte tükörcserepek zenélnek.
Fogcsikorgásban szemed tágul.
Fejed a sok zsongástól kábul.

szozattovabbacikkhez

 

Kalász István: Egyszer (Tervek az orvosi váróban)

Egyszer belerúgna hivatali ajtóba
egyszer az állatkertben a ragadozó
ketrecénél kiabálná ne a rácsot ne a párducot
az eget nézzétek egyszer platánok alatt halott
anyjára várna a sötét fasorban egyszer
láthatatlanul megnézné hogyan virraszt az
elnök a hátsó szobában egyszer fagylalttal
ugrana hídról egyszer befordulna a sarkon úgy

szozattovabbacikkhez

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf