Varga Rudolf: SZÍVTÕL SZÍVIG

Mintha még mindig édesanyád
ölén, úgy ücsörögsz az árokparton.
 Szászfán, Krasznokvajdán, Szikszón,
 Gagyban
vagy a Holdon?
Mindegy.
 Itt vagy.
 Itt vagy a parttalan
rögparton. Lábadnál Óperenciás-tenger
hullámzik
haragoszölden az árokparton.
Itt vagy.
Itt vagy csak
otthontalanotthon,
hol a bokrok tüskés
ujjaikkal ingedbe
kapaszkodnak, úgy marasztalnak, hellyel
kínál a vizes fû, szúrós
ágyat vetnek neked a szalmakazlak,
 bicskátnyitogató dührohamodat
zsibbasztó vénásinjekciókkal
nyugtatgatják a szúnyogok, és a pacsirták
egész nap szívtõl szívig
incselkedõ, szerelmes szavakat
mobiltelefonoznak.

Balla László: A magyar nyelv

Szonettkoszorú

I.

Ős-törekvés vagy – hiszem! – a létnek:
forró plazmába bele volt már írva,
hogy megszülessék öröme és kínja
örök harcomnak: magyarul beszélek.

Öröme, kínja, szavak: sebészkések
mélyednek belém, gyötrő lázat szítva:
lélek salakját égesse-pusztítsa,
nyelv kohójában nemesfémmé égjek.

Öröme, kínja: szó-poklokat járva
készülni a nagy magasztalásra,
tollamon, számon sarjadon egy mondat,

mely méltó hozzád, mert benne már szólhat
százezer sípod, mindenségbe zengve:
hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe!

II.

Hogy kapaszkodunk vas-ölelésedbe,
ha zátony-korok, fent fogúak jönnek!
Vagy ötvözete termő anyaölnek
s folyómedernek: népünk történelme

szozattovabbacikkhez

Horváth Sándor: Józan ima

Ó, hát csak ennyi az igazság?
Lelkekkel játszó
    félhazugság?
Süllyedő hajón
    gályarabság?
Fényt hazudó
    igazságvakság?
Hát ennyi jut nekünk
    szószomjazóknak,
    kisebbségraboknak,
    magyarrávakítottaknak?

Hát akkor
    vigyétek felét
        a keresztnek.

De, míg minket feszíttek
    minden anyaszóra,
    elhazudott dallamra,
    rá a Megváltóra…

Addig mienk a kín,
    de mienk az érdem.
Velünk álmodja magát
    szentté a szégyen.
Bennünk menekül az elkárhozott.
    /S hitünkkel megmenekül./
Velünk szenvedi
    életté magát az Isten.
    Igéje velünk teljesül.

Sáfáry László: Fény

A sötétség hegyről hegyre lép,
és a csillagok is az ég párnái mögé merültek,
mint sorsütötte emberek reménye,
és fényével hívja párját
a szentjánosbogár.


gyertyakneg

Simon Menyhért: Testvérségben legyünk már nagyok

Népünknek nem kell, ki gőgösen pózol,
S leborul saját nagysága előtt –
A mi népünk ért a kevés szóból,
S csak tettekben lát megváltó erőt.

Népünknek nem kell az, aki romlott,
Erkölcstelen s csak hazug szája jár –
Hordókon szól épp elég kongott,
S pusztított jobban, mint török-tatár.

Testvér kell a mi árva népünknek,
Munkálkodó és önzetlen, okos,
Kinek tette vészt és romlást szüntet,
Jólétet, tudást, egységet fokoz.

Testvér, ki falun, tanyán és bárhol
Népünk üterén tartja a kezét,
Részt kér a várt, nagy mentőmunkából,
Ha kell, szenvedve, tűrve is ezért!

szozattovabbacikkhez

Sütő Kálmán: Lelkeket jöttem venni

Lelkeket jöttem venni tőletek,
nem véres pénzért,
cserébe adom oda lelkemet:
a lelketekért…

Nyomor hullámain evezek előre…
– Ember-sátán karmát sújtom evezőmmel
véresre, s roncs hullát ragadok belőle
sajkámba – lelket – delejes erőmmel…

(Világnyomor: elfulladó vándoraid
kínja küzd a kebeleden? S éhjajait
ápolgatod s kötöd össze egy csokorba,
s még éledő virágait sorba, sorba
letépdesed egymás után?)

Én megyek: evezek a nyomor tengerén…
Alattam felesleg dől a fenékre,
előttem túltermés ég a kazán szenén…
Messze aszott ajkak jajdulnak az égre:
imájuk s átkuk összeforrja a lég.

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Áldott az a vasárnap

Ha szeretsz valakit, mellétemetkezel,
hozzábújsz örökre a nagy diófa alatt.
Ha csodálsz valakit, rajta legelteted
tekinteted szelíd bárányait.
Ha akarsz valakit, kezed-lábad töröd érte,
majd rájössz, milyen jó is kigyógyulni
az önző akarásból.
Ha megunsz valakit, kirakod mint egy bőröndöt,
majd üres szekrények előtt álldogálsz,
hiányérzettel a szívedben.
Ha egyedül maradsz, ne keress bűnbakot –
a körülmények ártatlanok.
Ha hiszel, könnyebb a megbocsátás,
és ne feledd megköszönni napjaid
fényét, éjeid nyugalmát.
Ha mosoly tölti be a szobád,
áldott lesz az a vasárnap.

Jagos István Róbert: Önfelfogadás

Hogy volna-e kedvem magammal magamról?
Mikor sejthető, hogy az egész egy karambol
lenne, és összetörne minden, mi ragasztott.
Apám meg odafentről motyogná: szakasztott.

Mégis úgy tűnik, magamnak ma csak én vagyok,
ám nem szól ez másról: csak túlélni, s a tanok
itt nem segítenek. Semmi írás, semmi monda.
Magamnak magam lehetek a legnagyobb gondja.

Mint mikor az isten kicsiny gyermeket játszik,
elsöpri mindazt, mit addig épített, s látszik,
boldog, amikor valami újat teremthet.
A tükörbe nem sikerült beleszeretnem.

Mert ahogy a szépség – midőn a káprázat
elillan, és az ember önmaga ellen lázad,
s felfogadja, jobb híján, azt az embert,
akiben élt, álmodott, szeretett nem egyszer,

akiben egy ajtó mögött lüktet a húsa,
bordák között mélyen rozsdáll a kulcsa.
Ő lesz az, vagyis én, kit ellenem kérek.
Ha majd ott lesz az idő. Véremmel vérem.

Kányádi Sándor: Öreg nyírfa

öreg nyírfa az ablakom előtt
hasonlít rám hasonlítok rá
két hatalmas és több apró vihar
nyomait őrzi a válla tájéka ezzel
együtt gerinces fának tetszik
lenni mormolom bizalmasan másfél
hónapja ismergetjük egymást ismer-
kedünk egymással nagy-szemérmesen
előfordult már hogy napokig úton
voltam és határozottan hiányzott nekem
és amikor megjöttem mintha jóleső
borzongás fogta volna el
mostanában mikor el-elmegyek
hosszasan néz utánam az
apró barokk tetők fölött
aggódik értem a bőre is éppúgy
ráncosodik-repedezik mint az enyém
hajnalonta föl-fölnyúl leakaszt
és ablakomba tesz egy-egy már
alig pislogó csillagot ebből tudom
hogy utolsó órámon is
majd velem virraszt

                          1992

Szervác József: Pali-dal

- Apu, mi a lócsiszár?
  - Lócsi kukoricaszár.

- Mit jelent, hogy tarisznya?
  - Kopasz ember borissza.

- És ki az a salakbakter?
  - Salamon Tornyánál bakter.

- Mit csinál, ki hozsannázik?
  - Hófúvásban uzsonnázik.

- És mire való a szaru?
  - Selypítők lábára saru.

- A barikád mi célt szolgál?
  - Birkáknak jobb a lavórnál.

- És mi az, hogy álomszuszék?
  - Alvó szú számára szék.

- És ki az a palimadár?
  - Még kérdezed? Előttem áll!

                         1981

Szöllősi Zoltán: Tavaszt álmodok

Tavaszt álmodok, igazit,
     veszteglő sorsomnak jó szelet,
ami földemig igazít,
     szerelemmel tölti ingemet.

Hulláma, hittem, hazavisz.
     Dideregtető öblök, ölek –
Mi fűti szívemet ma is,
     éjszakában izzó öklömet?

Engem megfogott a tenger,
     volt sziréne századom tele.
Ötven év után még egyszer
     fáradt bordám vajon bírja-e?

Képzelt világom megmarad.
     Új ég, új föld, de Kárpátia –
Verseim kapuján hadak,
     ti vonultok, mentek már haza.

Arany-Tóth Katalin: TŰNŐDÖM

Tűnődöm,
hogyan maradjak tiszta
ennyi szennyes szó között?
A burjánzó hazugság,
mint Isten adta
átok zúg fejem fölött.

Mocsár-mélybe süppedő,
csonka, beteg lélek az,
kit uralni bűn emel.
Szánni nincs idő,
s a gyengeség nem vigasz.

Tűnődöm:
e valótlan világban
miért is ítélkezem?
Látszatnyi létbe zárva
holt igazság van,
hisz nem véd meg senki sem.

Bátai Tibor: egymásbaforgás

nincs vége semminek. kezdődik elölről.
kezdete sem volt, mert mindig benned lakott.
egymáséi vagytok: két kiszolgáltatott.
felrúg minden szabályt, ahogyan előtör

előjel nélkül az alattomos roham,
ahogy megnyilvánul minden jelenléte,
hiánya. vesztedre pályázik, s vesztébe
fut, hogy kifáradjatok csaknem boldogan.

/az új menet előtt töredék béke van./

csikok

B.Mihály Csilla: Február

A kertek alja gyapjas,
megduzzadt hógolyó,
pacsirta áll egy ágon,
jövőnket jósoló.
 
A csőre összefagyva,
úgy alszik, szinte fél,
hogy nem virrad fel újra,
utolsó lesz e tél.
 
Ritkábban szólok én is,
hangomban nincs szigor,
ritkábban, csendesebben,
s meggondolom, mikor.
 
Mint vendég, hogyha indul,
szemem már messze néz;
hogy elkísérj daloddal,
ébredj, kicsiny zenész!

Czipott György: Alsórákosi nemezis

két évezred dohú
kakaslárrma verődik
szürkezöld harangban
ki emlékszik már
ajakvékony vértarajra
ki féli már
sarkantyúk kőkarmát
amikor elkaparja
szennyesfekete éjszakák
egyre cingárabb temetőárok
tejútszéles árnya alá

alakit gyakorlatoznak
gábriél zupás bakái
szájukban halálos vizet
hoznak imakóc fejemre
lajstromozott pirkadat előtt
és megrendül harang
kiöltött nyelve valahol
szárnysuhogásuk örvényeiben

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: VÍZCSEPPEK

a holdlavórból
csillagvízcseppek
fröccsentek a fekete égre
tiszta vagyok
megmosakodtam
és leheveredhetek végre

munkám magam
előtt görgettem
mint a galacsinhajtó bogár
ganajban túrtam
látom én is
köszönet érte ha jár mi jár

karom sínpár
a fejem alatt
gondolataim mozdonyok
tűzre vetett
éveim hamva
helyén sötét füst gomolyog

fekete füst
a fekete égre
jaj mosakodhatok megint
a holdlavórban
míg tükörképem
csillagvízcseppel telehint

Ernst Ferenc: Apámnak-apámról

I. M. Ernst Ferenc Géza 1946.05.09 - 2019.01.19.

Az én krisztusom nem pihen kereszten,
egy életen át feszült meg csupán,
hallgatom és hagyom, hogy pihenjen,
a hidegrázós, téli délután.
Az én krisztusom itt fekszik előttem,
tehetetlen  és én is az vagyok,
zuhanunk, egymáshoz szárnytörötten,
néma fényű hullócsillagok.
Az én krisztusom nem hirdet igéket,
hitének, nem a vallásoknak él,
nem áltat és nem is ígérget,
nem titkolja azt sem, hogyha fél.
Az én krisztusom bennem él tovább,
összes kínját magammal viszem,
csendben őrzöm minden mondatát,
s hitetlenként, a hitét elhiszem.

Fülöp Kálmán: Ne vádoljatok

Kérhettek tőlem,
de ne vádoljatok,
ha nem azt adom,
amit szeretnétek –,

emléknyalábok
szikrái az éjben,
mint örömtüzek,
csábító remények

vakondok-álmát
csírázzák a mába,
rég zokog bennem
a tegnap némasága;

elégtételt
ha egyszer adhatok –
én féltve vigyázom
éber álmotok.


magany

Füzesi Magda: Dagerrotípia odaátra

               Üzenet Arany Jánosnak

ülsz egy margitszigeti padon
jó Arany Jánosunk
harangoznak a szél-pengette ágak
„én is voltam királylányka
királylányból jávorfácska
jávorfából furulyácska”
kottázza egy darázs
a lapulevél alatt

haj micsoda
megtiport Antiókhia
a forrasztófű
rég kiszáradt kiskertünkből
fától fáig faltól falig
elkóborol a néhai bárány
kikönnyezett igazgyöngyök helyett
békaporontyok lakják vizeinket
kilép a létből a lét
mintha csak tejért menne a boltba
kikaparja magát a hó alól
fekete mágiából
leprából
képtelen igazságok
homorú tükrében
meglátni magad
akkor is ha ez a csönd
már nem embernek való

 

szozattovabbacikkhez

Gavallér János

nyakamba


havat hord a szél
arcomon könnyjégcsapok
tájidegen
a szoba és a mosoly
munkát feketén kapok
s nagyság’ les bentről az ablakon
résnyire nyitott ajtón
talán kinyújtja kezét s bérem felém

havat hord a szél
ma még nem halok éhen
s holnap olvad majd
kering még bennem a vér
bár néha zsibbad a lában
talpam alatt a föld
járom utam
nyakamba veszem
nevetnek velem a csillagok

havat hord a szél
dermedt csodák alszanak szívemben
s összetör
fösvény ösvényen a fény

                                        2019.01.11.

Hajnal Éva: petrivel – petri nélkül

petrivel

ma visszafelé olvastam egy petri verset
a sorokat alulról fölfelé
ő a másik fotelben ült
amúgy kabátban
lábát keresztbe fonva
kalapját az asztalra tette és hallgatott
figyelt
sovány arca
konok magána
betüremkedett a sorok közé
a házak sipkáján már fény suttogott amikor elaludtam
petrivel töltöttem az éjszakát gondoltam álmomban
ő mosolygott ezen
és rágyújtott a következő cigarettára

*

petri nélkül

halálosan unom már ezt a felolvasást
jó ideje ülünk
ebben a rezzenéstelen könyvtárban

szozattovabbacikkhez

Ilyés András Zsolt: Árnyékfedél

Miért lenne bármi is muszáj, ha semmi nem biztos?
Félünk attól, amit teremtettünk…
Isten háta mögött,
amíg épp szundikált, belefáradva a fölöttünk való őrködésbe,
hogy folyton terelnie kell bennünket a szabad legelők felé.
A tiltott gyümölcs kísértő íze még  mindig elfordít,
jobb ma egy átfutó bizsergés, mint holnap a holnapután.
Szerzői jogot sértesz! Nem lehetsz alkotó, ha te magad vagy az alkotás,
Isten a művész, az ember csak utánoz, a maradékból választhat Anyagot.
Amikor a földobott kő visszahull… neveletlen fejedre,
az nemcsak gravitáció, hanem atyai szigor:
     A kő marad! S te is ember a helyeden!

szozattovabbacikkhez

Jánoska Mátyás: A pap sorsa

középkori szelek fújnak,
vemhes szívek felém nyúlnak
bús világ
ügetni kéne lovamnak
s dobbanni szívem poklának

édes csókra hajtom fejem,
vérbe fagyott, misés kelyhem
oly üres,
mint szerelem kicsontozva
belsőm már kibontakozva

templomom falai hűek,
csodái vannak e kőnek
oly szilárd
megfúrja oldalát a szél,
majd a középkorról mesél

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Engedjetek elrejtőzni

Engedjetek elrejtőzni,
hadd legyek így én magam,
hadd lehessek őszinte is,
lepleződjek: hazudtam,
hadd mutassam sebeimet,
egészségem hogy csattan,
lássátok, hogy beteg vagyok,
erőt, hitet így adtam,
hagyjátok, hogy imádkozzam,
hadd tagadjam azt, ki van,
hadd záruljak gesztusokba,
szabad legyek szavakban.

csecsemopoz

Márkus László: Szafari off

Olvasni még öt éves koromban megtanítottak
Áldás vagy átok nem tudom
Talán áldás bár az első osztályban meggyűlt vele a bajom

Nem tudtam szótagolva olvasni
Nem ment

Mondhatni kiváló mentoraim voltak
Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond gróf
No meg Molnár Gábor nevelt a tévé helyett
Estéről estére
    Afrika
           India
                   Dél-Amerika
Volt az otthonom

Fiú létemre megkönnyeztem Elzát és kölykeit
Evidens hogy én is vadász akartam lenni

szozattovabbacikkhez

Kemecsei Gyöngyi: Meztelenül

Nehézzé lesz benned
könnyű pőreségem,
páncélként
húzod magadra
minden rongyomat,
mit lábadhoz dobok.

Ne félj! Csak én vagyok.

Hisz' így érkeztem egyszer.
S ha fázni kezdenék,
majd így is távozok.


kortársvers

Pethő László Árpád: CSODASZARVAST VÁRVA

                    - Apám emlékére -
 
Kifeszítve itt
              "jurópa "közepén
azért vigyázz
               istenedre
szólj hozzá
               kérjed - tereld
tartsa föléd
               ernyőjét
ha zivatar
               kerget s lélek
nélküli szelek
                üldöznek ott
hol nincsen
                kegyelem sem
áldás - hitetlen
                ott minden
és pénzre hajt
                 a pénz is
nyugodj békében

szozattovabbacikkhez

Radnai István: GOROMBA GOMBALÉT

/parafrázis Ernst Ferenc versére/

az összes tegnap gombalét
harmat vasalja napsütés gyűri
az élet zsarolja földet
táplálják a gyökerek
az óriások fák a hegy nyergében

az örökélet illúziója a földön
szétszórtad magad
kalapod alatt már nem az agy
gyökerezel kétes fonál

a mai perc embere vagy
gomba valaki mérgesen belerúg

szél zúg nem hallod a madárdalt

Sógor Zsuzsanna: Érted fájtam

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna
fájdalmaid vadrózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked rejtett bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen.

SZAKÁL GÁBOR: A SZÉPSZÍVŰ KÖLTŐ

– elkésett búcsúszó Kulcsár Ferenc emlékére –

Szótlanul mentél el
és nagyon hamar,
szép szavad emléke
szép szívet takar.

Siratnak az erdők,
a szentesi dűlők,
a szépszívű költőt,
kálvinista hívőt.

Te voltál a szép hang
az új kavalkádban,
ifjú titánok közt
a posztmodern lázban.

Két fegyvered volt
a szép szó és a Hit ;
tollad megáldotta
Bodrogköz tájait

szozattovabbacikkhez

Valek Tünde: Hol lakik a szeretet?

Sinka István emlékére

Hol van már a két kéz,
Mely kenyeret dagasztott
Lágy kalácsot, foszlóst, illatost
Hajnalonta tette tarisznyámba
Vigyem pásztorútjaimra,
Vigyem napszámba
Merre egy kézfogás,
Merre egy jó szó,
Mosolyviszonzás,
Köszöntés, biztató
Merre egy ölelés,
Szívélyes üdvözlés
Hol egy bíztató jó szó?

Varga Rudolf: TÚLÉLNI

Ezüst zászlót
lenget a dér hófehér
határon, deres a haja,
üres a feje,
lövése, lövése sincs,
nem tudja,
nem tudja mire,
mire gondol, feje
felett deres lehelete,
a fagy is be van
fagyva, túlélni nem.

hajlektal

Rónay György: Arckép

Egy vékony kis madonna
Betlehem nélkül Názáret nélkül
végtelen keresztúton
cipeli törékeny ölében
meg sem született Krisztusát
a végső megfeszíttetésig.

Szentmihályi Szabó Péter: Kultúrák

Jaj, minden milyen viszonylagos,
itt tudjuk, kivel hált Joanna Carson,
otthon tudják, ki volt Kossuth Lajos.

Ha majd az ember tényleg messze lép
a térben, s új, értelmes társakat talál,
alighanem elveszti magába vetett hitét,

hiszen nem fogják tudni, egészen bizonyos,
kivel hált 1983-ban Joanna Carson,
és ki volt Kossuth Lajos.

Adonyi Nagy Mária: Jóslat

Anyám – októberi nyitáskor
a virágok csak térdepelnek
Anyám – a kései földeken
 átutaztak a tévedések

Gyalogos kesergéseim
 tépve lógnak a bokrokon
 A félrehívottak házában
 se gazdám nincs se birtokom

Akit az utak kereszteznek
 a madarakhoz szabja magát
 Elsüllyed házam derengő máglyája
 és szívemig úsznak a
áttetsző balladák

Iancu Laura:Keleti magyar

Arcokon honol az évszázados
Elveszés,
Isten a jobb keze.
Rímelő sejtek, szabályok üveges
Ellenállása, csupa félelem minden tette.
Nem kérdi, miért engedi,
De füstben sírja Isten tetteinek
Magasztos ostorát.
Testén virágzó
Hangok, kiáltozás.
Serényen dalolnak templomfalak verejtékben.
Morzsolja fals imáját,
Úgy múlik el világossága, nem jut
Eszébe, kinek fia.
Lelkét követi csupán, tudja:
Nem örök e föld, a nagyok előbb hallanak,
S hogy merre mehettem - nem szólnak.
 
Emlékben hősködve,
Tárulkozó egekre feszülve
Világot emeltem az ég könnyeiből,
Láttam, a felhők föllázadt imák,
S támad kiszáradt
Ajkakon forrás, mielőtt a szárazság
Tűzbe lobbanna.
Aztán elvesztem.
Valahol örökké vagyunk,
Mint a kövek hűsége.
Fölemelt, talpán léptet kelet.
Nem tudok magamról,
De engem ismernek.

Lakatos Demeter: Messze ott hol a nap szentül le

Megfog vala apóm sokszor
kezemtül,
Mutassa vala, hol a nap
leszentül.
Mangya vala: gyermek, látod
ott nini,
Messze ott, hol a nap lebújik
most nini,
Ott vagyand egy nagy, szép ország,
tudd meg te is,
Megjárd ott az világot,
ha legyék rész.
Én elemenek mast, vén vagyak,
nem ura.
Ne felejtsd el, én tanítlak
csak jóra!
Det meghalt, akkor is mondta
halálnál:
Mit mondtam éltemben ne
felejtsd el!

szozattovabbacikkhez

Ásgúthy Erzsébet: Japán versek

    FELHŐ

Felhő csapódott a szememnek.
– Suhanó felhő, mely átszaladt az életem egén. –
    Kék szememben esővé változott,
    s most szakadatlan mossa arcom pírját.
    S még azt mondják:
    utánad sápadok.

    ÖRÖM

Egy kis cinke az
ablakomra szállt.
Kis cinkosom se
féli a halált,
    akárcsak én. –
Kis csőrével lyukat csókol
a jég virág fejére,
én meg körmömmel szíve
rajzolok az ablakom jegére.

Páll Miklós: Az ezerkettedik éjszaka

Seherezádé, eljött íme, látod,
A néma ezerkettedik éjszaka.
Napnyugta jő, kihunynak mind a lángok,
És nincs a meséknek már több szép szava.

Seherezádé, sietni kell a véggel,
A pirkadat jő, s véget ér az éj.
S a nap sugara akkor mire kél fel,
Ha már a szív nem dobog és nem mesél?

Pozsonyi Anna: Csallóközi táj

Körülöttem párás, felszántott mezők.
Felettem felhők:
feltornyosultak, könnyen szállók,
kékségbe sietők.
Nincs itt más semmi,
csak én, a barna föld meg ők.
Mert fa, virág, domb
csak enyhe részlet.
Itt nincsen más, csak az, ami lényeg:
föld, világűr és a lélek.

Balla Gyula: Elárvult évszakok

Tegnap még virágok illatoztak
gondolataink körül,
napsugarakkal mértük vágyainkat,
s orkánkabátok suhogása
szolgáltatta a zenét
ünnepélyes kinyilatkozásainkhoz.

Mára hó hullt,
zöld hó,
s még szánalmasabbak lettek
az utcasarki kikericsek.

Koravén ibolyákként
    elázva kékülnek a lánymosolyok.

Demjén Ferenc: A Borló-Gyilben

A Borló-Gyilre rámosolygott a nap,
mint anya gyermekére, ha alszik.
A hegy gyermekeinek lombkoronái
önmaguknak susogtak altatót,
hogy ne ébressze fel törzsüket csermelyek csobogása,
s a favágók durva léptei,
mert félálomban talán nem fáj úgy a halál.

Füzesi Magda: Párhuzamos vonalak

Szerelemben el-elmerülve,
harcban győzésről hegedülve,
játszani fénnyel, éjszakával,
sírni síróval, gyöngyvirággal,
ágaskodni a szobrok mellett,
napfényt szürcsölni, mint a felleg,
szeretni szívből, néha játszva,
születni – nemcsak meghalásra,
csillogni halványfényűek közt,
fohászkodni a feltört röghöz,
szegődni a fákhoz és virághoz,
tartozni csillagnéző társhoz,
vezetni vakot széles útra,
küzdeni, míg erődből futja,
a zord télben a tavaszra várni,
az egész világra vigyázni.

Dedinszky Erika: Ma láttalak

Ma láttalak. Az este lila ködéből
felmerült egy meghajlott alak,
s szomorún éreztem vállamra hullni,
szívemre dőlni nyurga árnyadat.

Fölötted vöröslött az égbolt.
Utolsó lángját lövellte szegény,
s a gót dóm fekete tornyába bukva
elborult és meghalt a fény.

Jöttél lassan a keskeny utcán.
Már lanyhultak a durva zajok,
az esti árnyak nyomodban jártak,
s melletted a bánat ballagott.

Rádköszöntem. Felhökkentél ijedten,
elnéztél hosszan, idegenűl,
mint olyanra bámulsz, kit évek multán
dob elődbe a sors – véletlenűl.

Éreztem, hogy még mindig ott állsz,
nem tudván ki voltam, s ki vagy,
mígnem alakod ellopta az est,
s hűvös karjába ölelt a fagy.

Megyery Ella: Ma a szívemben meghalt valaki…

Ma a szívemben meghalt valaki,
Fiatal, erős, diadalmas Élet;
Meleg, virágzó valóság, aki
Egy szívveréssel örök semmivé lett.
Úgy tűnt el tőlem egy ködös órán,
Mint bús illata fonnyadt virágszálnak,
Ha kelyhéből halk hervadást szórván,
Foszlányai a nyári estbe szállnak…

S túl az örök, búcsútlan Halálon,
Csak úgy vergődik most úttalan útlan,
Álomnak való s valónak álom,
Fakó árnyék, kósza és koszorútlan.
Félénk nesszel a csöndet megkísérti
S a hűlt vágyat új fénnyel rakja ki,
De régi szavát már senki sem érti,
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
Ma a szívemben meghalt valaki…

Zas Lóránt: Hozsánna

Aradi D. Imrének

Hozsánna a tengeren túlról érkezett
majomnak, a bestiák bestiájának,
a kövér Mammonnak, akit dicsérni
nem fárad a szánk, hozsánna annak,
akit majmolnak és akinek trónusánál
a kornak divat-hőse a sztár, hozsánna
az énekesnek és a vigécnek, akiért
véreink versengenek és akit úgy néznek,
hogy szájukból csorog a nyál, hozsánna
azoknak, akiket hősökként becéznek,
ha szétlövik hátsóját egy-két tevének
és megbombáznak ráadásul egy ménest,
no meg több száz ott ácsorgó leányt,
hozsánna az elnöknek és a kémnek,
akiket választanak és akik fejünkre
mérnek sok-sok íratlan szabályt, hozsánna
azért, hogy élnek és tetvekként a bőrünkbe
tépnek, hogy a börtönévek kemények, hogy
pusztul a Föld és kedvünkre lesz eső vagy aszály.

Ács Károly: Téli utazás

Indulok; a fürdő gőze
körülvesz még. A park
jégpáncélja alatt
kicsi nesz: roppant a rőzse,

mit az a régi nő (mármint
a Pap-versbe szedett)
akkor itt feledett?
Épp ma temetik Bogdánfit,

az írótáborok hősét,
s író-, festőfejek
kelnek, fejetlenek –
és már visszhangzik a környék:

tervek, fogadalmak, kérész-
életű hitviták –
hívők, hipokriták…
Micsoda kísértetjárás!

szozattovabbacikkhez

Böndör Pál: Elő kell fizetnem az újságra!

                                      In memoriam Kálnoky László

Tegnap elfelejtettem megvenni az újságot
Nem tudom összefüggően előadni
mert ez nem is egy összefüggő történet
Hogy például kisiskolás korom óta
rendszeres újságolvasó vagyok.
Hogy aznap véletlenül mégsem vettem meg az újságot.
Hogy akkor még tisztviselőként dolgoztam.
Hogy a nagy ablakon
mely mögött valami butító statisztikán dolgoztam
D. I. a nagyszerű költő és ember kopogtatott
Az önelégültségről
melyet a bonyolult hazugság miatt érzett büszkeség
rajzolt az arcomra
mellyel fél órás szünetet sikerült kicsalnom a főnöktől
D. rögtön leolvasta
hogy sejtelmem sincsen Pilinszky haláláról.

szozattovabbacikkhez

Domokos István: Kormányeltörésben

               Bosnyák Istvánnak ajánlva

Elmém csak téveleg széllel kétségben,
Mint vasmacska nélkül gálya a tengerben,
Kormánytörésben
Nincsen reménysége senki szerelmében.
                            (Balassi Bálint)

IZZASZTÓ RENDSZEREK – a tőkés iparban a munkaintenzitás növelésének különféle rendszerei.
                                                  (Közgazdasági kislexikon)

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: a körúton

a körúton nincsenek álmok
a körúton csak fájdalom van
magamban egyre mélyebben ások
látja hogy meghalok mégis otthagy

a körúton nincsenek gyerekek
csak régi árnyékok csupán
és jól kigondolt szerepek
az utolsó szeretlek után

a körúton már csak én vagyok
jön a fagy de én készen állok
én mindig mindenkinek valamit adok
ha nem leszek egymást ne bántsátok

szozattv


szozat a tiszta hang Meghivo Horvath I. NET re freedomforeurope attila LSApokabacsi drvargatibor Mátyás király szine 2019. 01. 26. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK plakát 02 versmaraton jankocsm Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf