Fövényi Sándor: Lehettél volna

Azt hiszem, lehettél volna az életem is,
és még annyi más: talán az a távoli ragyogás,
ahová most vonatom visz,
kihagyva néhány sosem volt állomást.
Valamiért olyan kevés emlékem maradt rólad.
Emlékszel? csalónak hittük a világot,
ezért virágaimat szórtam rád takarónak,
szemem forró jázminjait,
de ölelkezésünk mégsem fogott újra lángot.
Azt hiszem, lehettél volna az életem is,
és még annyi más: talán a pillanat,
amiben arcod fel-felbukkan, majd elmerül,
mint folyó fodraiban a lenyugvó nap.
Most itt állok a semmi peremén,
megannyi beléomlott remény fölött,
a te bűnöd szülte az enyém,
lebegjünk hát még egyszer ég és föld között,
ahogy régen, mikor meleg hajnalokon
alabástrom szoborrá vetkőztél nekem.

Fülöp Kálmán: Színészet

Gyötör a szöveg –
raktáron vár agyadban:
nem sülhetsz bele

Gavallér János: Szívemben alszol

Mikor rohanás után
a köd oszlani kezd,
előre nézve az út csodás;
leomolnak a hegyek,
útvesztőkanyon nyílegyenes,
a cél magába szippantja a perceket,
s az agymosás törli az emlékeket,
a zárt kapuk kinyílnak,
s láthatod, ott sincs semmi,
ami miatt, mint űzött vad,
végig rohantál az életen.
A légszomj poharának ürítése után
lehullanak a virágok szirmai,
szívemben alszol.
Felébreszteni nincs erőm
és elhagyni nem tudlak,
lefekszek melléd!

2019.08.30.

Hajnal Éva: a nyári eső illata

.
néha félek felkapcsolni a lámpát
csak ücsörgök amint lassacskán besötétedik
és nem tudom rászánni magam
húzom az időt
ez épp olyan mint amikor eltévesztem a lépést a lépcsőn lefelé
mintha valami kiszámíthatatlan nagy mélység tátongana alattam
mintha nem is én volnék
csak egy kis foszlány létezésemből
mintha átutazóként lennék itt és csak rövid ideig lakoznék
ebben a létformában
ebben az időpillanatban
ebben a világban
egyedül ebben
ebben
egyedül
egyszer azt mondtad
azért érzem magam idegenül mert angyal vagyok
jó volt belegondolni

szozattovabbacikkhez

Ilies Renáta: Némák

A Blahánál a metróhuzatban
rajtam már csak néhány mozdulat van,
fáradt vagyok most is. Imitt-amott
nagyanyámat látom, aki halott,
most épp szemem sarkában tereget,
máskor ő vasalja ki az eget.
Órája vékony, fekete szíjas,
azért voltam gyermek, hogy leszidhass,
nem tanultam semmit. Mire lelnek
a halottak? Némák, de fülelnek.

galambtetem

Kemecsei Gyöngyi: Számadás

Elbukott, halott szerelmek
várnak majd a túlsó parton engem.
Jobbjukon maga az Isten áll.
Így szól a vád:
mi nehéz szavakkal szerettünk,
de te túl könnyű voltál.
Gyöngyfűzért kötöztünk
repdeső karodra,
súlyos harangok hangját
kongattuk naponta,
s kértünk, hogy légy igaz,
mint az ajkunkról felzengő,
isteni zsoltár.
De te csak daloltál.
Majd vágyunkból
...leomló hajadba...
virágzó, dús koszorút fontál.
Én majd csak állok ott.
Ott, ahol már tudom, hogy ti
- ti megsebzett hóhérok -
szárnyaló lelkemből
semmit se láttatok.
Szétnyitom akkor én
hegekkel tűzdelt,
hófehér mellkasom.
Kitépem nektek
belétek halt,
ezerszer megrepedt szívem.
De csak az Isten lesz az,
kinek a lábához viszem.
Tessék...hát itt vagyok.
S hozzátok szól majd az Úr.
Lássatok!
Ti szűk gúnyába bújt,
félig vak koldusok.

Paál Marcell Hesperus: VIRRADAT

.
Átengedem az éjjelt,
szitálom az ujjaim között,
s hagyom, hogy legyőzzön.
Magához kötöz, de
.
feléled bennem az esti mersz,
rejtőzni hív a híg sötét,
szurokba mártott báb leszek,
fekete mintát fest reám
.
az égbolt. Lassan betemet,
megóv és fojt a csönd,
mely valójában zajhiány,
kérges az arca, nem köszön,
.
lehetne éppen bármi más
vagy valaki, akit addig várok,
amíg bekebelez a holt idő.
Átenged magán az éjjel,
.
a fákba bújtatja ujjait,
s integet; kövessem.
Zarándok szelekre bízom
a messzeség vonzó útjait.
.
Hozzád vezet a foszló sötét,
hajnal jön; derengő új világ,
ragyog az arca, akár a kén.
Mint érted mondott hálaimák.

Pethes Mária: Haza

édes mondták rólad
egykor akik
lánctalpak dörejében
érted ontották vérüket

neved hörögték
száraz torokkal
amikor arcukról
anyjuk mosolyával
letörölted a könnyeket

ma fűszálak csendjében
szabadnak álmodjuk
magunkat biztos ösvényt
mutat szent neved fénye
de csak fohászkodunk
az egyre távolodó remény
kék ege alatt

nincs bűntudat azokban
akik zászlód lobogtatva
kiárusítják javaidat

szozattovabbacikkhez

Radnai István: NYITOTT ABLAK

vihar előtti csend
ezüst sirály a palaszürke égen
mély rezgések a távoli semmiből
megáll levegő petyhűdik a vitorla

vakablak

Sógor Zsuzsanna: A szoba

vendégként jártam olykor abban a házban
nem érdekelt más ott csak az a szoba
minek mennél be
mi sem nagyon járunk oda
sikerült bejutnom mégis
a kétszárnyú faajtó
nyikorogva nyílt
kerek asztalon valami
kristálygömbbe zárt virág
mellette két komoly fotel
szekrény is volt a sarokban
barnán fénylő politúr
az aprókockás ablakon
besütött a délutáni nap
a levelek között látszott
sok kis zöld barack
semmi rejtély
semmi nyers félelem

szozattovabbacikkhez

Szakál Gábor: EGY BECSAPOTT NEMZEDÉK*

Üdv néked diákéveim
Duna-parti városa,
Kassa után Pozsonyba szállt
életutam táltosa.

Megtaláltam itt is helyem,
derűs alkotó berkekben,
lelki testvérek között,
szívem hazaköltözött.

Euterpé elcsábított,
szőtt nékem gyermeki álmot,
a zene bősz varázsában,
életutat találtam.
 
Kávé vagy borocska mellett
vitatkoztunk,álmodoztunk,
világmegváltó szellemben,
igazunk teljes hitével.

A szellem kitört a palackból,
reménnyé vált egy eszme,
de mint minden forradalmat,
az önkény ezt is legyűrte....                                                                   
                                                                    

szozattovabbacikkhez

Székely-Máté László: Konyhaság

Nincs ezzel semmi baj.
A zsemléket ketté vágom,
a virsliket megmelegítem, igen,
talán lesz pár szelet karaj,
kovászos uborka csípős savanyúságon,
valamit sütök tepsiben,
madártej rotyog, figyelnem kéne,
tejföl ragadhat merőkanálon,
hoppá, hoppá, lépj hátrább kicsit, szívem.
Hadd főzzek ma is, mint tavaly,
vagy megint hagyjuk ennyiben?

Végh Attila doktor: Láthatatlan

Láthatatlan vagy mindenki előtt
de én mindig megtalállak
suttogásodban
leheletedben
nem szűnő törődésedben
szemed szivárványában
melyet csak én ismerek
a szomorúságban
kételyben
még az utolsó csókban is
mert te vagy nekem
a látható érzés
a támasz és kapocs
életem hídja közt
ha mindezt veszíteném
bezuhannék a mélybe
s a pokol tornácán
ereszkednék térdre
könyörögnék
„bár vinnél vissza
csak egy pillanatra
oda ahol megérthettem
a más számára láthatatlant
mert a halál itt rideg
és nagyon fáj alattam”.

Valek Tünde: Hajnalvégzettől a Fényre nyílásig

– Polgár Juliannának –

„veretes vigaszom
és vétlen vigasztalanságom…
Te honvágyraszálltak tengere
Hazám, Te fényszülő fényzene
honfoglalásom hajnalvégzete”
Polgár Julianna: Harmincadik hálaének (Tisztaságzálog)

Szellemem szüntelen szóra szaggat engem,
A Szív bársonyvirágát, bontogatja bennem
„Hazám, Te fényszülő fényzene”, hangolat
Fényből szőtt hanghálóra feszülő gondolat,
Csendesülsz hanggá, csobogó patakká
S válsz folyamatosan szavak folyamává
És lüktetsz, lüktetsz, hol halkan, komótosan
Vagy dobbansz, dobbansz szaporán jó hangosan
Mely szók közül most, néhányat megragadok
Írva csendben, mondva halkan, de kimondok:
Köszönöm az útravalót, Édesanyám!

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: DARAZSAK KÖZT

darazsfejElmúlni, elmúlni
legjobb, elmúlni legjobb
nyár, elmúlni legjobb
nyár derekán, nyár derekán,
születésnap tájékán,
elmúlni legjobb egy napraforgótábla
közepén, dongó, döngicsélõ
darazsak közt, bogarak közt,
késõdélután, estefelé,
mikor, mikor
a
legyek, a méhek a zümmögést
éppen abbahagyják s nyugodni térnek,
mikor
elringatnak, elaltatnak a kukoricaföldek,
mikor a hiábavalóság
már megrágta s kihányta
koronás címerét, amikor
vinnyogva, nyüszítve
bevallhatod a kötelezõ, kötelezõ
bukást, a bukást, és szerelmes szavakat
suttogva egyre csak simogatod, cirógatod
a
csutkababák selymesszõke
szöszhaját.

Négyesy Irén: Mágia

Az est már ásít
az est már nyers,
nem száll szívemre
más, mint
halk szerelmes vers.
Nem tudhatom,
hogy merre jársz –
vad utakon,
hogy kiket vársz,
csak azt tudom;
még mindég fájsz.
Csak azt tudom,
hogy beragyognád
mint régebben –
mosolyoddal
az életem.
Gyakran kísért
a telefon,
hogy hallanám
a drótokon
a hangodat –
de visszatart
a büszkeség,
hát altatom
szívem hevét
és elhiszem
most is mint rég,
hogy letört cserép
a szerelem.
Ha elnyom
a ritka álom
és kitárul
a Végtelenség –
szemed tavában
úszom éjjelenként.

1980

Magyari Lajos: Szabadság-óda

Mondd, érzed-e ízét a szónak,
sós szelek vallomását minden vizekről,
parton a férfi, parton az asszony,
hullám fölött lobog, úszik a szél,
kenyérnek illatát, füvek illatát,
tüzek illatát hordja a szél.

Mondd, a csengését érzed-e a szónak,
sirály sikolt feszülő szárnnyal,
villámlik pompás alakján a fény,
telt ág remeg meg, rezzen boldogan,
üllő pendül, csillagot vajúdva
s acél lobétol felette.

A fényét, mondd, érzed-e a szónak,
királytölgy öleli át a fél eget,
kiáltó madár surrog szárnyhulltáig,
nap s napimádó teste csókolja
egymást,
ércek ragyognak sosem volt, hófehér izzás
milliárd fokán.

De értelmét, mondd, érzed-e a szónak,
a beszédes időben bomlott szerelmet –
kikiálthatatlan mozdulatát
ég s föld között, mely
belőlünk indul s végtelen.

szozattovabbacikkhez

Meder Vilma: Ima

Édes Istenem, beteg vagyok,
és csak Tehozzád fordulok.
Olyan nehéz a keresztem,
de érted szívesen viselem.
Hisz’ a Tied sokkal nehezebb volt,
ezért nem zúgolódhatom.
Értünk, bűnösökért, vállaltad,
hogy a világot megváltsad.
Édes Istenem, bocsásd meg bűneimet!
Vezeklésül fogadd el szenvedésemet!
Édes jó Istenem, nagyon szeretlek.
Ha meghalok, bízzam Benned,
hogy a lelkem Hozzád repülhet.

1977

Németh Ernő: Rekviem

Hősi sírokon hervadt virágok,
a temetőket bolyongva járod,
„Hát érdemes volt?” – halkan kérdezed,
benned halottak árnya hallgat,
már nem leled meg régi nyugalmad,
csak gyűjtögeted az emlékeket.

Ólmos ősz a hamvas-szürke ködbe
rejtőzik, hogy sírjukat befödje,
kiket nem takar selymes szemfödél,
apró tüzeket lobbant a távol
s megérted a némák válaszából:
nem hull hiába egyetlen levél.

Az elvetett mag csírái nőnek,
meg kell várni a múló időnek,
hogy kitörjön, ami mélyre szállott.
Szabadságvágy a hősök erénye
s kik életüket áldozták érte
megválhatják még ezt a világot.

1979

Vékei Tamás: Soli Deo Gloria!

Hegyek tükre
gyöngykagylóban
szemed lángja
virrasztóban
sugárzó szép
viganóban
ékes tiszta
napudvar
Vidámítasz
égre szálló
hegyek tükrében
sugárzó
tiszta szívvel
élénkítő
nem altató
biztató szép
jó mosoly
viszi feljebb
egyre lelkem
tiszta szemek
oltalmába
napsugárról
napsugárra
Isten szép nagy
homlokára
ragyogni csak
egyre jobban
virrasztó szép
koronából
szép szemének
sugarából
szárnyról szárnyra
egyre följebb
Dicsőség
a Teremtőnek.

1977

Gaál Áron: Percek termeszei

Akadnak,
akinek életeik vannak,
akadnak,
akinek halálaik.
Bennem a
percek termeszei
vonulnak,
ismeretlen helyről,
ismeretlen helyre.
Örökös
jelenben, mindennapi múltak,
amik el,
mégse, sose múlnak.

Jagos István Róbert: Isten oldalán

Néztél már mélyre?
Karmoktól hemzsegő
zegzugokba, ahol nap mint nap
lelkek haldoklanak?
Ott van a Kánaán.
Gyilkos vágyak otthona.
A halál szerelmi fészke,
ahol újrahal megannyi lélek.

Néztél már mélyre?
Ott vagyok
valahol a romok között.
Kezem kötött
a fejem fölött.

Ott vagyok...
Még lélegzem...
Éveken át éheztem
megannyi hús között,
avas zsírral és vérrel öntözött
tetteid súlya.

Isten oldalán feszítek
karóba húzva.

2009

Kányádi Sándor: Rövid könyörgés kettétört hajón

undorodom a verseimtől uram
mint sebeiktől az önkínzó
középkori szerzetesek
adj nekik nyugtalan
öröklétet nekem
jó éjszakát
ámen

Kapui Ágota: Hívogató

Hívott már a hajnal
s elpirult a fénye
szél haján simulni
hosszú remegésbe
Hívott már a reggel
kék virággá nyílni
csobogó levegőt
tenyeréből inni
Hívtak délutánok
barna melegükkel
álomba öleltek
lágy árnyék-kezükkel
Hívtak volna esték
elringattak volna
oltogatva fényük
de nem mentem volna
Esték hívtak volna
Fénytestű hajnalok
Kék virág-reggelek
Lehulló alkonyok
De nem mentem volna
sose mentem volna
csak ha a kedvesem
hangja hívott volna

1974

Szervác József: Egy régi fényképedre

Végül leegyszerűsödött: ma már csupán szeretlek
szeretlek mint halottal álmodó kalandor éjszakáimat
szeretlek mintha kell szeretlek mintha senki semmi
ha vagy ha nem vagy egyremegy mindez csupán lehetne
    
jussunkká lett a nincs hát óvjad oszd be részed
velünk csecsés komédiát műveltet közszemérem
arcodban díszletet arcodban vasfüggönyt kuporgatsz
végül majd sarzsidat nincsünket kőbe rónád

végül leegyszerűsödött: mögöttünk pár keréknyom
ne gondolj jót se rólam jót se értem

Albert Zsolt: H és J között

az árnyék elestére ugrik a tér
elkapja és jóságos feketén
a térre dől
délután szalonnazsírban sült
tükörtojás habzik
a visszagyógyuló betonon
este nincs jel
elfogy a fénybentartó térerő
billentyűzetbe szorult hangya
serceg a laptopon (h és j között)
hangya és ember vonatkozásában is
tulajdonképpen ez már az est térfele
persze ez sem ok semmire

Arany- Tóth Katalin: EGYSZER

Egyszer
úgy érints, mint egy üveggömböt,
mit ünnepkor dús fenyőág visel.
Tiszta csillogásom akkor majd
óvó pillantásodba rejtem el.

Egyszer
tenger legyél lágy hullámokkal,
vagy jókedvet tápláló napsütés.
Csókold rá arcomra a szépet,
mit letörölt a konok szenvedés.

Egyszer
majd színezd át nekem a Földet.
Nem akarok látni több feketét.
Öltöztesd át lelkem is a fénybe,
ne legyen bennem többé szürkeség.

Czipott György: Farkasórán

emberségére oly gőgös állat
nézz hát viadorkutyák szemébe
ha lelkük testük ízekretépve.
csak szenny ürülék marad utánad

és mentségre nem találhat senki
szép szavakban korszakos csudákban
démonra istenre rátaláltan.
mindőnknek így kell embernek lenni.

*

künn még villanylámpák fénye árad.
megváltást éjszaka ma sem hoz el.
krisztus nem kérdez de nem is felel…
nézünk vádló pohárkarikákat…

Demeter Zsolt: Én csak azért vagyok

hogy harangot verjek
hogy messze nézzek
és vihart figyeljek

Én csak azért vagyok
hogy riadót fújjak
és csak addig maradjak
míg jönnek az újak

Én csak azért vagyok
ha majd üt az óra
igazságot írjak
az új lobogóra

Ernst Ferenc: Magányos szobákban

Két tenyérbe gyűrt a bánat,
homlokredőkbe zárt a gond.
Mosolya van az éjszakáknak,
az idő vigyorgó vén bolond.

Szárnyakat növeszt az esti égre,
álmokat reptet madzagon,
régi koroknak megtört fénye,
kopog a törött ablakon.

Beszökik, pár lépést lejt a padlón.
Az emlékek reccsenve figyelik,
ahogy a falon az árnyék gyarlón,
magába szívja, öleli reggelig.

Fénylő szemekben, tompa vágyak,
aszott bőr alatt, kopott a csont.
Öreg tenyérbe gyűrt a bánat,
homlokredőkbe zárt a gond.

Fövényi Sándor: Ma nem érek rá

Uram, én ma nem érek rá meghalni,
az öltönyöm is a Patyolatban van,
szegény anyámnak meg kell majd varrni,
akár az életem szakadt, gombtalan.

hányszor téptem le részegen magamról,
mert csavargó vagyok nem urak fattya,
köpenyem angyalok nyűtték a napból,
fénye paloták tornyait koptatja.

még kellene néhány perc, néhány óra,
annyi mindenkitől nem köszöntem el,
vén lelkem ráköptem a kaptatókra,
melyen púder por röhög, ilyen leszel.

egyetlen szót kérnék az utolsó jogán,
az Istennek mondanám siessen értem,
mert könnyű konc lettem a semmi fogsorán,
pedig azt hittem a mindenségnek éltem.

majd mennyei muzsikában felolvadok,
akár köröttem a hat szál gyertyalányka,
és hagyjátok az öltönyt, a Patyolatot,
takarjon pogány őseim, hófehér vászna.

Fülöp Kálmán: Barátaimnak

Kereslek titeket,
égő szavakban,
békésen szárnyaló
napjaimban, gyakran

dallamán a lágyan
szárnyaló időnek,
mélységek magányán,
mosolyán a földnek

míg perceim az
elmúlásba vesznek,
barátaim, addig
lázasan keresnek.

Gavallér János: MI

Üsd, vágd, nem apád, nem anyád!
Harcedzett izomagy üvölt.
Érdek-kereskedés, gyors vágy
falósejtjei megkötöz.

Adat-muníciófegyvert
táplál az ismeretlenbe,
s a pillangó szárnya lebben,
összeomlik a végtelen.

2019.07.27.

Hajnal Éva: Olvadó

.
Lásd, minden szólam elolvad a csendben,
lassan kihunynak a fényes ablakok,
ím, messze nő a távolság e rendben,
csellómuzsikába burkolózhatok.
.
Lágy húrokon most langyos est pilinkél,
s látod, egybegyűjti mind a szót e táj,
már elcsigázva te is megpihennél,
hársunk illatába takarózhatnál.
.
Lomha macska lépdel fenn a háztetőn,:
lustán pislákol az utcalámpa is,
míg a sötétségnek éppen szárnya nő,
.
sereg csillag csöppen égnek útjain.
Lámcsak, milyen mély a hallgatás tava,
mégis benne ring az összes muzsika.

Ilies Renáta: Némák

A Blahánál a metróhuzatban
rajtam már csak néhány mozdulat van,
fáradt vagyok most is. Imitt-amott
nagyanyámat látom, aki halott,
most épp szemem sarkában tereget,
máskor ő vasalja ki az eget.
Órája vékony, fekete szíjas,
azért voltam gyermek, hogy leszidhass,
nem tanultam semmit. Mire lelnek
a halottak? Némák, de fülelnek.

M. Karácsonyi Bea: Mint a faun

Megvannak a saját rácsaim,
homorú tükör a lét nekem,
és a panel lepte tájaim
közt az utolsó ciprus terem.

Megáldott zöldjéhez hajoljon
a szél, simogassa bokáját,
a közöny szmogjával dacoljon,
senki ne bántsa koronáját.

Bezárnak oszloptalan terek,
faunként ütnék minden kőre,
nem bánom e kort, csak hadd legyek
én az utolsó ciprus őre.

Márkus László: bakancslista

látni még a holdat
majd tengerre szállni
nem ma inkább holnap
sellőkre vadászni

egész életemben
nékem elég ennyi
reggel délben este
anyám főztjét enni

karszék legyek majdan
ne szúette sámli
s szeretnék még egyszer
messzire pisálni

Paál Marcell Hesperus: SZÍVTÓNUSOK

.
A bor rubin. A csönd nemes.
Okker zaj a villamos.
Bár itt ülök, eléd megyek,
mint zarándok,
ki üdvözli a szenteket.
.
A csönd rubin, a bor nemes,
elröpül egy villamos. Megrémülök;
imádni már nem lehet, csak titkokat.
A szentek szíve olyan szép,
hogy elhisszük; talán szabad.


67esvillamos

Pelesz Alexandra: Hová rejtetted

A csend súlyosan nehezedik rám.
Lefelé taszít, a porba akar tiporni,
érzem a vállamon a nyomást,
talpon maradni alig bírok!
Kitágult orrlyukadon át
elszívod előlem a levegőt.
Fuldoklom!
A csend agyonnyom!
Egyre zsugorodom a súly alatt,
légszomjamtól már lángol a garat!

És akkor megtöröd a csendet.
Ordítasz, üvöltesz!
Szitkok garmadája fröccsen
egyenesen levegőért kapkodó arcomba!
Miért bántasz?!
Miért?!

szozattovabbacikkhez

Pethes Mária: Egyre mélyebbre

hullám dagad
a Tó dübörög
karod kitárod
a horizont mögött

emlékszel még
nevemre de ha kiáltok
hiába hangom
elvész a semmiben

ujjad érintésére vágyom
simogasson de csak a nap
a víz egyesüléséből fakadt
eső barázdálja arcom

csukott ajtón kopogtat
az éjszaka fekete madara
téged nyitlak ki magamban
hogy szólj de néma vagy

szozattovabbacikkhez

 

Radnai István: MEGSEJTI

szemérmes napraforgók
az utat az idő vasfoga kikezdi
bólogatnak a szélben
a nap megkerüli a fekete felhőt

beleharap szürke országútba
felégeti tanú nincsen
csak a vak végzet
összeszántott parcellái

az erdősávok sziluettje
a semmibe költözik
kelet kapuja s a félreértett
szedd magad

lehajtott fejjel látni sem akarják
a szerelmes szende napraforgók

Sógor Zsuzsanna: Vers

kövek kések kenyerek
sebzett kitárt tenyerek

világvégi tengerek
fénytelen mélyében
rejtező ősi lények áhítatosan
hordoznak valamit belőled

kések kövek kenyerek
kitárt sebzett tenyerek

fagyott kígyóként
tekergő gleccserek
roppant jegében
dermednek a te félelmeid

kenyerek kések kövek
sebzett kitárt tenyerek

szozattovabbacikkhez

Szakál Gábor: TEBENNED BÍZTUNK…

Dobos László emlékére

Szobrod is beporozódik,
ellepi lassan a csend,
akik veled egyet mondtak,
elhallgattak vagy kimúltak.

Nincs ki felrázza mostanság
a marazmusból lelkünket,
IMÁNKAT is elvennék már,
tagadjuk őseinket ?

Megmaradunk egy szál ingben,
vagy elveszünk több íziglen ;
ezeréves Kárpát-hazánk,
földünk,ne otthonunk legyen.....?!

szozattovabbacikkhez

Székely- Máté László: Távoli lámpák

Egyhelyben járok, mint fáradt bolond
Tűztáncra felkér a porlepte gond
Lassuló lépéssel ki ér haza
Eltűnő emlék a nászéjszaka

Becsukott szemem torz fényképet lát
Gonosz kis manókkal vívok csatát
Felsebzett mellkason terjedő folt
Tompuló értelem évet rabolt

Holnapra még jobban korhad a fa
Holnaptól erős lesz mocsárszaga
Lehűlő levegő, szűkülő tér
Kanyargó ösvényen felejtettél

Távoli lámpákat bűvöl a táj
Ébredő madárnak nincs akadály
Egyhelyben járok, és arcomra kék
Árnyékot rajzol egy sötét vidék

Varga Rudolf: ÁLMÉLKODOM

Minden reggel
azzal kezdem a napot, találgatom,
 mostanakkor élek-e
még
vajon? lustaságom
sárfehér kotorékában egy ideig
eldagonyázom, aztán a paplan
alatt sunyítva, ütõeremet
óvatosan kitapogatom, tappancsimat,
szárnyaimat takaróm
széléig nyújtóztatom,
majd
magamat megrugdosom, karambolos
 repülõfarkasroncsomat
 kihûlt révülésem
vackából kirángatom.

szozattovabbacikkhez

Vernyik László: A kitört fa

Elfekszem a messzi őszben,
kitört almafa.
Nappal nem dobog a szívem,
csakis éjszaka.
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
ág-bogam deres.
Nappal nem boldog a lelkem,
s szemem véreres.
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
birs-gondok között.
Nappal nem látom az Istent!
Éjnek öltözött!
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
törzsem csupa görcs.
Nappal úgyse hallja senki,
éjszaka üvölts!
...........................
Elfekszem a messzi őszben,
favágó nevet:
„Látod, vén fa, ez a sorsod!
Senki sem szeret!”

Végh Attila dr.: Bezárva

Kiszáradó szavak,
csupán a csend beszél.
A tettek alszanak.
Meneszti mindenét
a hit, mi gyenge lánc,
sivár a nagyharang.
Keresztre verve gyász,
feszítve tartanak.
Mi végre szép szavak?
Maradt a jelbeszéd.
Körötte házfalak,
zavarnak. Épp elég.

Fáy Ferenc: Hajnal

A két szomszédnak átköszönt.
S mert szálkásan, kétkedve néztek,
köszönt a sok kerítéslécnek
s az árokpartnak is köszönt.

Lement a kertbe és köszönt
a mélyben szunnyadó csíráknak,
a meggynek és a szilvafáknak…
aztán az egresnek köszönt.

S köszönt a rozzant kútnak is,
a láncnak és kit láncra vertek
a horpadt, rozsdás vasvedernek,
s a gyom-vert kerti útnak is.

szozattovabbacikkhez

Feketéné Korény Lívia: Fények

Nagyvárosi fények,
nagyvárosi lángok,
üveg alatt nyíló
trópusi virágok,
pirosan, fehéren
vakító zsarátnok…
Elhalványul tőle
a hold ijedt fénye,
s a csillagok bújnak
sűrű feketébe.
Még a nap fénye is
kevés lenne hozzá,
hogy az éjszakákat
versenyt aranyozná:
köszöntését fű, fa
úgy sem viszonozná.

szozattovabbacikkhez

Flórián Tibor: Szél veti ágyam

Nincs mitől félnem, sem házam, sem földem,
ifjúságom lázba és kínba öltem.
Nem szónokoltam a fórumon bután,
s nem futottam földi istenek után.
Sodorhatott messze a történelem,
a honvágy és a hűség jöttek velem.
Gazdag vagyok, mert lám szegény maradtam,
szél veti ágyam, tenger zúg alattam.

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf