Bereti Gábor: Juharlevélre

A messzeség nevet. Övé a holnap.
Zsibbadnak arcomon felhők árnyai.
A Hold havas fényében ázik, ázik nyarunk.
Kabátban áll minden virág, száraz fény
zörög, s a kövek között víz-bőrben
gyík oson, szél köhög. Édes mosoly,
kamaszpír didereg ajkadon. Egyszerre
villan az összes évszak, telt kebled
csókolom. Hajad örvényes éje széthasad:
kihull belőle minden –, elfogy és megmarad.
Zúg a gleccserbe zárt hóvihar.

juharlevel

szozattovabbacikkhez

Büki Attila: IMA MAI MAGUNKÉRT

Uram ne engedd
hogy föld és ég között
árvult levelekként lebegjünk
világi sorsunk hazányi szigetén
Engedj bennünket gyümölccsé érni
mikor eljönnek értünk
a hétköznapok országnyi sorsfordulatai

Uram ne hagyd
hogy félelemtől sodorván
lépdeljünk betonerdőink lépcsőin
és űzzenek a pusztulásba
arctalan szellemekként
Ne hagyd hogy a kék nefelejcsek
kertjeinkben elszáradjanak
és bezárjanak égi udvaraink
mikor új napok eljöttét várjuk

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Meinungskultur

miért lehet,
hogy minket tarkóntasliz,
buzimód szájbacsókol
varangylehű hatalom?
    miért lehet,
    hogy fillérbaksisért
    nyákszívó elé feszíttetjük
    harmadjánelárult kedvesünk?
miért lehet,
hogy lotyójog menti
pozsgás, hazaveszejtő gyilkosainkat
igazságparádén?
    miért lehet,
    hogy szépreménybáván
    adjuk cingárságunk sarabolni
    hét vándorbőrösnek

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: Támad a szél

szeltámad a szél
fut utána a levegő
huzatot csinál
először csak a függönyöket libbenti ez a huzat
aztán becsapja az ajtókat
kitöri az ablakok üvegét
gitározni kezd a telefonvezetékeken
üzen az ingyenesen hívható számoknak
velem nem bírtok
dolgotok lesz
figyelmeztetlek benneteket
ahogyan annyiszor megtettem
de soha nem hallgattatok rám
ez csak sóhajtás

szozattovabbacikkhez

Füzesi Magda: Táj gesztenyékkel

              I.
Avarba rejtem a nyarat,
hogy új tavaszra  megtaláljam.
Ki álmot gyűjt, ki aranyat,
én csak maréknyi csöndre  vágytam.

Ringatja lányát a halál
bazsalikomos kert ölében,
a táj lózungos őszre vár
és elvérzik kegyetlen télben.

Fellobog néhány dália,
hiszi, érdemes hinni még.
Közös sorsért, közös HAZÁÉRT
sikoltoznak a gesztenyék.

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Mivé lettél

Mások írják sorsod.
Mások ülnek törvényt.
Mi lett az otthonod?
Mammon-féregrészvény?

Istenlelked görcsbe rándult rabszolga lett!
Hazád, most már csak korcs magok szántóföldje!
S gépek gázolnak a híres Hortobágyon,
míg te a lábad se teheted be oda!

Mivé lettél ember,
szkíták, Isten vére?
Mivé lettél Isten
legtisztább ősnépe?

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: A gyerekkor tova

A gyerekkor tova. Hiszed, hogy
tied, de végképp az enyém,
nem leszünk többé, ahol voltunk,
kisdedként Isten tenyerén.

teremtesujjai

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Soha

Soha nem lesz csend a szóból
valótlan sem a valóból
igaztalan az igazból
keserűség a vigaszból

Sosem élhetsz szavak nélkül
sosem hallgathatsz el végül
sosem maradsz magad nélkül
kifosztottan, vereségül

Lankadtan is lankadatlan
sosem maradsz megváltatlan
a végén úgyis megváltod
behunyt szemmel a világot

Lőrincz P. Gabriella: Indiánnyár

szélesre tárt kabátban
őrült napsütésben én
aki mindig fázom
reszket körülöttem a nyár is
csaló idő
parazsat lángra gyújtó hazug bolond
csoszogó nénik szemében
könnyeket fakasztó átkozott

merre indulnak tegnapjaink

rongyosra csókolt régi tavasz
emlékszem az illatodra

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: ÉGBE LÁTÓN

- I.M. Csoóri Sándor -

Egy szál fényesség
tehet hulló levelet
párnádra mostan

aztán ébredés után
futhatsz földre hogy az
égbe láthass: bibliádat írni.

csorisandorgrey

Vaday Attila: Ha egyszer a világ…

Ha egyszer a világ szemét, s fülét kitárja rám,
Átnéz majd rajtam, mint gyermek,
Szobája apró ablakán,
Hallgat, érzékivel a szférát pásztázza át,
S meghallja lelkem hangzó, szenvedő dalát.

Rám csodál majd akkor, súlyos messzi ködbe néz,
Sűrű lesz a látvány, mint a dermedt repceméz,
Halvány lesz a kép, mint a téléji fény,
Lírám abból sejlik fel, mint egy röpke lény.

Mi kitárja, hol nem volt hártyaszárnyait,
Csapongva zuhan, s hirtelen felemelkedik,
Egy felével gyűlöl, s a másikkal szeret,
Lehullik a porba, és hasít eget.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: CSAK ÚGY

Kiérezni. A semmi
szuszogó
rejtekéből ki,
kiérezni,
kipiszkálni,
kikönyörögni,
ki,
kihasítani,
a semmi szunnyadó
rejtekéből, azt,
azt a izét, bele,
bele lelket, lelket,
csak úgy,
úgy, a maréknyi mindent,
a többi csak homlokráncoló.

Zonda Tamás: Kérdeztél, mondom

angyalelhagyMintha egy kő
szélvédő homlokodra
Kérdések vádak könnyek
csörömpölése folyton
Biztos vagy akár az Istenek
Émelygésed freskói
az imbolygó falon
mint a megállapodások
olyan kétségbeesett
felszántott gyermekarcod
mint rózsalugasra
felszegzett angyal:
sebezhetetlen vagy –

szozattovabbacikkhez

B. Palotai Boris: Búcsúzás

Óh esti csavargások, kopott görbe utcák,
süppedt tetők, úgy állnak félrecsapva
mint részeg fején a rongyos szélű sapka
ha rossz mámorok le a földre húzzák.

Óh langyos esők, alaktalan éjek,
lépések kik messziről kopognak,
míg fekszem párnáján a kemény gondnak,
ríkassatok meg szívemet, hogy éljek.

macskako

szozattovabbacikkhez

Győry Dezső: Egyik nagyapám

Perceg a szú, zizeg a régmúlt, nagyon szép ember volt, beszélik,
jóllakott délutáni órán, ilyenkor jön s eldiskurálunk,
víg, furcsa úr a nagyapám.

„– Az anyád még gyerekasszony volt, nagyon szép volt s épp téged vártak,
de én már nem tudtam bevárni…” – simítja szőke körszakállát,
s meséje nagy szellemkezével lelkem arcát odaszorítja
az életem gyökérzetéhez, mikor halántékára tette – –

Úgy volt, hogy kitavaszodott s ideges, pőre indulat cikázott
a földi élet erein keresztül,

szozattovabbacikkhez

Juhász Árpád: Harminc év

Üljünk ide énekelni életemnek árnyékába,
szeptemberi kert vagyok csak s lecsukta már ablakát is
rossz napjaim csigaháza.

Kulcsimat megforgatom, rácsikordul ifjúságom,
letagadna, aki látott, elköltözne aki ismert,
nem születtem rózsaágyon.

Szeptemberi kert vagyok csak, néha már a szél se roppan,
elfonnyadnak venyigéim, lassan pondrós lesz a szőlőm,
mert az árokban halott van.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Emlék

Sötét, bársonyos, nyári éjszaka…
Ó emlékszem, ilyen volt
A haja.

Lágy szürkület, az új nap reggele…
Ó emlékszem, ilyen volt
A szeme.

Napfény… harangszó… egy vonat sikolt…
Emlékszem… csak nem tudom
Ki volt.

Urr Ida: Lázak hintáján…

Ó Istenem én oly beteg vagyok.
Ó Istenem a láz, a láz, a láz:
Mindennap jobban ráz…!

Ó Istenem most sötét van s most ég:
a nap, a fold, a föld, a vár, a hegy
és kétszer egy az egy…

Ó Istenem mondd meddig tart az így?
mondd milyenek e felkavart dalok?
S ó mondjad: meghalok?

Arany Tóth Katalin: PÁR-BESZÉD

Zajtalan menedékedben hallod-e a bennem várakozó csöndet?
Melletted élem. Magányod szívemben csönget.
Látod-e a mindennapok küzdelmében megélt konok évődésem?
Tétlenül nézem. Várlak, s nyújtom feléd kezem.
Tépett lelkemben mért hagytál magamra, s mért nem lehetek egyetlened?
Két magányt élek. A szívemben őrzöm helyed.
Mért fontosabb nálam minden, s közönnyel, gúnnyal, haraggal miért bántasz?
Érted haragszom. Szemem tükrében a válasz.

jinjang

szozattovabbacikkhez

Bereti Gábor: Őszi hajnal

Virágok selyme e kedves illat
e csöndekből szőtt sóhaj ernyő
szelíd robbanás a felkelő
Nap tűzlázas üvegekre hasadt

bolyhában amint duzzad merészen
a harmatnedves gallyak felett
a csillogó hártyákba dermedt
levelek között s terjed egészen

madarijeszto

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Szüretidő…

...mindig eljön.
mindig megfeketül
pokolgádorok ásítása
kisemmizett szívzugokig.
csak darálókopogás,
csak kárhozatba kalimpáló
csömörös darázscsikorgás
árnyékbaszáradó erekben.
micsoda vincellér vet
kölcsönpokol tűzére
eleven töveket?
micsoda felfogadott
halottkísérő?

darazsfej

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: PINCESZER

gyere borozni
a pinceszer
jót tesz nekünk valamennyiszer
ha ki tudod mondani
megdicsér a bor
valamennyiszer és akármikor

ez az oportó tizennégy fokos
gyere igyál
ettől legyél okos
sok iszákos látott
vagy azt mondja látott
a pohárban bort a borban igazságot

országháznál
igazabb hely a pince
ha nem is férnek el annyian benne
ez a boltív!
a hordósorok!
a lopóban igazmondás kotyog

szozattovabbacikkhez

Döbrentei Kornél: Kis magyar delírium

dobrenteikornel1A szesz türkiz lidérce sistereg szemedben,
a hibbantkék távlatok beteljesült közel,
mint virágágyásban évelô anyakéz.
Szíved alatt, tengelyig múltban, karmazsin
szemeteskocsi dübörg monoton, leigáz
az apokaliptikus reszketés, szétdúlja
szerveid csillagrendszerét: az isteni
képzelet kietlenné lesz, mint a bárdragyogás,
és föl-le, föl-le járván a múmiaüres
idôben, delejre-lankadt ronccsá sulykol egy
tavasziramú légkalapács,
                                         s a hóvirág,
amelynek patyolatkatlanában önfeledt
gyönyörrel hamvasult ki a világegyetem,

szozattovabbacikkhez

Fucskó Miklós: Őszi fohász

(Hárs Ernőnek, odaátra)

Istenek istene,
mit nem adnék érte,
ha léteznél,
ha volnál:
térdedre ültetnél,
fölibém hajolnál –
    (Utassy József)

Góg és Magóg meg 'kifiaborja' vagyok én,
hogy nem átallom döngetni a hallgatás falait,
a csillagflitteres ég selymét magukra öltött
angyalszárnyak setét suhogásával kiseperve
a lélek bűnszemetes, dohos zugait –
Mert a bepállott igazságok, hamis toleranciák,
lojális lakáj-érdemek dicsőségét kikötözni
a közterek pellengér rúdjaihoz volna isteni érdem,
s kiválni végre, a falkaideák fullasztó szorításából,
az ethosz-teremtő önjelöltek és érdemosztók
képéről letörölni a rizsmázt –

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Faló

A nagy mű kész:
tűz, víz, erdő
s a bölcs való.

Benne az ember
szemérmetlen

trójai faló.

trojaifalo

Füzesi Magda: Napfogyatkozás

Kezdetben csak az ibolyákat
utóbb már a hársakat is
meg a sirályt, a tavirózsát
és mindenféle templomokat.
Néztük-néztük
magunknak-másnak
az ezredvégi balladákat,
a hegyeket meg a folyót,
a fenyőfákat, a tavaszt
meg a halált: épp alkonyatkor
ballagott át a híd alatt.
Elment a tél, elment a nyár,
egy fényes zápor gyöngysorán
ellibegett a ház előtt
a legboldogabb délután.

Gavallér János: Felhő vonul

”Nagy idők” – sóhajt mindig az ember.
”Nagy idők” az el nem múló percek.
Soha alázattal, mindig daccal,
melldöngető, buta, hős-akarattal,
akarjuk ölelni a múló perceket!

E kor, egykor emlékek között göröngy,
illúzióból ébredő hajlott bölcs:
Mesélni fog, rólunk, vakon, tényeket,
elmúló Júdás-gonosz évek, - férgek,
tobzódó mankójáraton lógó konc-,

remények fakult ezüsttallérjairól.
Remegünk vakult tükrök árnyékától:
Nagy idő minden emberéletév.
Mosdatlan piperkőc ékelte torz fény!
Élet és halál között lófrált vakon.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Eldobott poharak

Eldobott poharak
úgyis megmaradnak,
őrzői emléknek:
szónak, jónak, dacnak.

torottpohar

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Hűség

A rossz döntések árnyékában nőttünk
szálfa-törzzsé közös sors alatt
és ízzé-porrá törték minden csontunk
míg torzó testünk magára maradt
se kéz se láb sem ujjak nem maradtak
hogy tenyerünkben tartsuk lelkedet
hogy befoltozzuk vérző álmainkat
és bekötözzük csonkult testedet
És most ki vagy? Világ hajléktalanja
Csak kéz  vagy  láb vagy sajgó akarat
mit nem tart össze hegyek karcsú váza
és ami még e testből megmaradt
és nem épül hitünkből katedrális

szozattovabbacikkhez

Lőrincz P. Gabriella: Üveggolyó

Néha ügyetlen vagyok
Nem tartalak eléggé és elejtelek
Mint az üveggolyót elgurulsz
Úgy hiszem az ágy alatt lehetsz vagy a szekrény mögött
De lehet hogy beszorultál
Két padlódeszka közé
Ilyenkor eltűnsz
Én hetekig kereslek
Nem tudom olyankor mit eszel vagy mit iszol

uveggolyo

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: KI MADÁRRAL BESZÉLGET (2)

Megtalált: fránya
égben – végtére madár
tollászkodott – ott

fenekedett lent
a kereszt végett várta
rogyadozásom

látva – remélte
hullásom – reggelente
füttyömet hallva

kitalálta: ki
madárral beszélget már
égbe vágyik ám

repülne szerte
a Nap alatti égbe
s zuhanásban él –

szaggatott szárnyam
tépheti és hadd bukjam
madár éteknek
                      feketén.

Szarka István: Szépen kéne

Ez lassú-lassú, lassú-lassú –
pedig sietnie kéne, hiszen
nyargal a föld is, vágtat tova az ég,
új seregek seregelnek el
a világ felől a világ felé,
itt meg csak ritkul a tér a déli
enyheségben, a pad körül, ahol
az elalvások, a temetések,
a feledések, az emlékezések
rengetegében – így, így, így – elenyészek.


gesztenye

szozattovabbacikkhez

Vaday Attila: Engem ne sajnáljon Senki…

Húsomba kampókat akasztok,
Engem ne sajnáljon Senki!

Gyertek, egyetek meg Parasztok,
Engem ne sajnáljon Senki!

Szemeim gyöngynek fűzöm fel,
Engem ne sajnáljon Senki!

Szívem ezüst karón, s láng ölel,
Engem ne sajnáljon Senki!

Koldusba jó nagyot rúgok,
Engem ne sajnáljon Senki!

Idegeim pengnek mint húrok,
Engem ne sajnáljon Senki!

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: KI ANGYAL? KI ÖRDÖG?

Fogcsikorgató.
Fogcsikorgató nyár.
Gyermekasszonyarcod
kelő hold, vállad
fölött albuminpapíron
csillannak kollódiumcsillagok,
mindenség
legszebb csillagai, Veronkám,
fénylenyomat ezüstszemcsék
porladnak halványuló fotográfián.
Endre, a kedvenc áldás
még hasadban lubickol,
gémlábú széken
másik fiúgyerek,
cipője talpa kacskán
égnek áll,
ő a keresztapám,
odébb édesanyám
néz a semmibe,

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Szeptember

Hirtelen ősz ez is
az esték zöld prímásait
eltaposta
egyetlen éjszaka
szétdúlt pacsirták
a réteken
darvak ékjétől
felvérzett láthatár
rozsdát szitkozó
garázda tombol


protuberencia

szozattovabbacikkhez

Mécs László: A rózsaszínű hold

Nem kell már autó, villanyos, vonat!
karon fogom az én barátomat:
gyalog megyünk
mélyen be a berlini éjszakába.
Német kövön döng magyar vándor lába.

A külvárosban megritkult a nép.
Egy pár előttünk karonfogva lép:
egy szobalány
talán ki elszökött pár pillanatra –
s egy jassz. Az éj két elrajzolt alakja…

Szívük virágzik csoda-gazdagon…
A nő léggömböt tart egy madzagon,
vidáman leng,
mint aki nagy tavaszok titkát hordja
s mint szerelemnek rózsaszínű holdja…

szozattovabbacikkhez

Ölvedi László: A bányász éneke

Bányász vagyok, fojt a bányalég,
Mellemre sűrű ködök ülnek,
Mécsesem rőt lidérclánggal ég.

Síri csendben mélylik a tárna.
Messze, messze zokog a visszhang,
Mintha mindig temetés járna.

Rombolt a rém, bedőlt a bánya;
Kikelünk még alatta, holtan
Pusztulhatunk, a fene bánja.

Kopogok a koporsódeszkán:
Kemény talán száz süket fülnek.
A feleletet várom eztán.

szozattovabbacikkhez

Szenes Erzsi: Mint selyemgombolyag…

A kezedbe telepedtem, mint finomszálú selyemgombolyag.
Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz.
De Te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjel teregettél,
Nem is vetted észre, hogy magadtól mily messze gombolyítasz el,
És most kibontva, kiteregetve, minden jött-ment idegenre reáfonom magam.
Tudod-e, hogy ujjaid közé soha többé vissza nem futhatok?!

selyem

Szeredai-Gruber Károly: Este

A Szomorúság bársonyos palástja
Ma oly meleg, ma olyan csodalágy,
S a lelkem csöndes, ködbe kéklő bástya,
Min viharverte lobogó a Vágy.
Tüzellő rózsa hímezve beléje,
Mely nászra nyílt s elhervadt bús toron…
Ma úgy ölel az Emlék halk zenéje
S rég elmúlt üdvök ajkát csókolom.

vangoghcsillagoseg

szozattovabbacikkhez

Sziklay Ferenc: Minek találkozunk?

Minek találkozunk
Elröppenő rövidke pillanatra
Ha vágyaimnak az öröklét
Tűnő villámsugár?

Minek találkozunk,
Ha lát ezer kíváncsi ember,
S szeretnék lenni egymagam
Egész világ, hogy mindenik szememmel
Csak Téged nézzelek?

Minek találkozunk?
Felzaklatod halott nyugalmam
S viharzó lelkem még soká
Harsog, mint a tenger verése,
Ha már el is pihent a szél!

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: NEM VÁGYTAM

Én nem vágytam soha márványkádra,
se arannyal burkolt budoárra.
A megalománia maradjon kívülem,
láthatom épp eleget a puccos tereken.

Nem vágyom birtokra, gazdagságra.
Az uralkodást is hagyom másra.
A bőség ne ejtsen zavarba soha engem.
Maradnék töretlen ember, igaz hitemben.

De jaj, ha engem is megfertőzne már
a bűzös mocsárból szivárgó sár.
Békétlenül, Uram, én nem akarok élni.
Segíts hinni magamban! Tisztességem kéri.

Bereti Gábor: Onnan visszanézni

Előtted. Mindenütt. Az
erdőben, a heverésző fű
és a függönyt szitáló,
olvadó, ködbe bámuló fák
előtt, azáltal, hogy
eltitkollak, fogsz visszanézni.
Gézpizsamád hattyúszín foszlányával.
Se ez. Ez lesz olyan parancsoló.

gez

Czipott György: Fúga, permutáció

Égbe fillért hajítottak
férgedtbélű nyomorékok,
semmirejó likas ólomfillért –
ránkhorpadt a mennybolt.
    Ül, maga elé mered,
        hajába pálinkák csöndje kócul.
            Mered maga elé.
Üdvösek megcsöndesültek,
titkon tudatnak közeles pokolt,
csillagugar serceg rejtjelet,
fénygyolccsal vészt integetnek
elkormult szemhatáron.
    Ül, mered maga elé.
        Hajába pálinkák csöndje kócul,
            maga elé mered.

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: SOKÁIG BÍRTAD

Rossz volt az alom.
Dolgozol, mint a barom,
mégis semmire jutsz.
Ezernyi gond úgy tör be,
már a hátad is görbe,
tenéked ez a juss,
hogy ilyen sokáig bírtad.
A pénz magáról hírt ad
az élet más felén.
Valaki vési arcod,
elrejted, odatartod,
legyél kemény.

bivaly

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Magamtól kérdezem

Kezemből kitépik
a megfoghatót,a
szépet s agyamban
elcsitulnak a gondolatok,
olykor magam sem
tudom mit akarok,
csak beszélek,élek,
írok,legtöbször
zagyvaságot,miközben
nőnek a napok és
semmi sem olyan
mint a tegnap,

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Demokratikus kereszténység

Nem vagyok se vörös, se fehér
besorozott közlegény.
Asszony szült, direkt, most embernek;
tükröm legyen szemetek!
Akaratom, hitem és vágyam;
mint gyermek, kiabáljak!
Ordítozzak a nagyvilágra:
Élet él, testruhámban!
Életem, mint másban, érzés;
halk, ölelő megérzés.
Érzem, ha fáj! Ha bút fú a szél,
és ha derű terül szét
- háló alatt a hal ficánkol-,
szennyárnyban haza s otthon!
Ide születtem mégis-mégis,
akarta tán az ég is.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Anyanyelv

Szolgád eléggé nem lehetek –
birtokollak, így vagyok veled,
urad eléggé nem lehetek –
mindent megteszek úgyis neked.

csomo

Kapui Ágota: Kérdések

Testem templomában
Kik borultak össze
kopjafakhargitaHajam fonatában
Kik fogództak össze
Vérem melegében
Kik olvadtak össze
Szívem serlegében
Kik ömlöttek össze.
Ereim erdeje
Kiknek adott otthont
Csendes búvóhelyet
oltalmazó bokrot
Kik simultak össze
Bőröm bársonyában
Kik fonódtak össze
Ujjam hajlatában
Szájam szögletében

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: SZÍVEDEN ÉLNEK

Reggelre mindig
kiderül: Hold körüli
pályán landolt-e

fekete rigónk
vagy itt benn a cinegék
alatti bokron

szíveden élnek
legelnek – tűdön nőtt ab-
lakban magokat

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: KÜLDI UTÁNAM

Belefeledkezve, belezúgva
várakozásomba, most
végleg, végleg
itthagyom, itthagyom,
itthagyom ezt a torokkaparó
hiányt, ringó járással
nem jönnek már felém
pokolvörös csókjaikkal a pézsmaillatú
lányok,
hiába, hiába
dekkolok, hiába ácsorgok
naphosszat sápadtan percegõ utcai
órák alatt, ekcémás házfalak
krétafirkáiról mutat
szamárfület, vigyorog vissza
rám az ifjúság,

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Zétényi Csukás Ferenc szentkoronaeloadas magyarszépprózanapja societaslancearegis BMT meghivo email életmese pályázat 2018
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf