Gavallér János: Humán-gyomor

Ubi uber, ibi tuber
/Ahol szarv van, ott tőgy is van/
Lopott, csalt, hazudott
a börtönben jól lakott.
Rabolt és embert ölt
börtönkosztot örökölt.
Szállást, ruhát, otthont
kapott, emberi jogot!
Munkát, nyomort, gondot
a tisztességre hagyott.

Papol eszme-állam,
- védi embert az állat-,
de nekünk nem jutott
hely a bűnözők között.
Nem nyaltuk eléggé
rút talpát a féregnek,
korruptak se, jók se
nem lehetünk sohasem.

szozattovabbacikkhez

Jagos István: Még működöm

Karom már alig,
lábam is ernyedt már.
A homlok mögött is fáradt
hangulatjelek.
A szemem még lát,
te tejködöt álmodó
kései Szindbád.

Ütközök testbe,
csókokkal átölelt percekbe.
Még működöm.

csecsemopoz

Kaiser László: Balassi imája

Végem, Uram, végem,
nem lehetek úrrá
ezen a nagy kétségen,
hogy ellened voltam, éltem.

Végem, Uram, végem,
ha nem segítesz jóvátenni,
hogy ellened voltam,
s ellened éltem.

Segíts, Uram, segíts,
csak te segíthetsz nekem,
hogy úrrá tudjak lenni
ezen a nagy kétségen.

Kapui Ágota: Szavak rózsafüzére

krisztkoszoA gondolat kupoláján
kalandos tájak tündökölnek sorban
napsütötte évek
holdsütötte ablakok
illatos szerelem-gizgazok.

Alattuk térdelsz
Fölötted ott suhog az elmúlás
korbácsa
Vezeklő léted
kövekig alázva
szavak rózsafüzérét morzsolgatod

szozattovabbacikkhez

Mészáros László: Sziromhasadás

Csak a tenyered akartam érezni!
Nem a bordáimon, nem is az arcomon,
csak test-meleg kabátom hideg gombjain.
A szertehullt világ küllőivel szememben,
akár az éj gyászrongyán gyilkolni készülő vad,
magamba fojtani vakon, még egyszer illatod.
Igen, a kezeid mozgását akartam hallgatni,
ahogy félénken kenyeret törnek,
vagy épp láncra kötözik hűséges ebed
a fejfámnak szánt juhar reszkető bokáján.
Csak összezárt, két tenyered vártam szétnyílni,
amikor nincs, amikor nem jut más sziromhasadás.

Móritz Mátyás: Arany emlékezete

A csikósok, a betyárok, és a poéták édenében,
mikor a legkisebb bikfic is csak verseket faragott;
és a szerencse nem szolgált neki csak szörnyűképpen,
és nem csillapított szava bosszúvágyat se haragot.

Akkor is dalolt ha majd meg szakadt bele szíve keble,
ha nagy panasz, és nagy harag nyomta is a szíve mélyét;
mikor nem volt keresett a tehetsége és a kedve,
és rázta csak a magyar sors mint szántó az ösztökéjét.

Akkor is hitt, mikor a hit nem volt több mint néma kétség,
mikor más lantján a szakadt húr csak remegve haldokolt;
és a legszentebb ügy ellen mindig akadt újabb vétség,
úgy takarta hiú dölyffel a kebelén égő pokolt.

szozattovabbacikkhez

Onody Gyula: Álmaim őrzői

Álmaim őrzői – Megvénült platánok,
nézlek benneteket.

Göcsörtös törzseitekre vetít a fény,
imitt egy gyermek néz szemembe,
amott kedves, ráncos arc.

Feljebb öreg hajó ring,
hív a túlsó part,
s ahogy a Nap tovább halad,
a törzsről Koppány táltosa int,
álom-kaland.

Álmaim őrzői – Megvénült platánok,
nézlek benneteket.

Alattatok oly sokszor mentem
a Balaton felé.
Tavaszillatok, friss bakonyi szélé…
Ez megmarad végig,
megmarad örökké.

Siófok, 2011. szeptember 13.

Oravecz Diána: Pávadal

Szabadon szárnyaló szabadság, búsan daloló kék madár,
Trillázd el, hová rejtetted a nagyvilágban szerelmemet?
Miért sárgul, mi tegnap zöldellt, miért követ a télnek pelyhe?
Szívem közepén a kicsi parázs, csípőn döfő apró darázs,
Miért zümmögi folyton folyvást, ne öleld Őt, ő a halál?
Volt már múltam, hősi mese, kikelettel, bájos képpel,
Mese csupán, Ámor könnye, délibáb a téli éjben.
Hiú kincs a nő markában, ha nem vigyáz porrá mállhat,
De a Tükröm szilánkjában, belém bújt a hiúsága.
Gazdagságnak ára könnyem. Szétfútt aranyporos sebbel
Futottam a nagyvilágba, a karikáig meg sem álltam:
Körbe-körbe karika, új kincsemért harcoltam.

Pethő László Árpád: LÁTLELET

Az  Éden kivül
már alig - alig
 
bennebb a sűrű-
jében talán - talán
 
így megmarad a
sóhaj: hátha - hátha
 
betévedünk a volt
égbe néha - néha
 
s a földi romok ár-
kaiba ma és holnap.

 

latlelet

Sógor Zsuzsanna : Helló Bergson!

olyan régen történt,
mégis, mintha ma lett volna

már nem is emlékszem,
de mindig gondolok rá

sosem gondolok rá,
mégis emlékszem

most történik,
de holnap már elfelejtem

holnap lesz majd,
de ma is emlékszem

holnap történik.
és már tegnap elfelejtettem

tegnap történt,
és ma emlékszem rá

mindig van, és sosem volt,
most és valamikor

Helló, helló Bergson!

Henri Bergson francia filozófus emlékére

Vaday Attila: Istenem emelj fel engemet

Istenem emelj fel engemet,
Hisz rossz ember nem vagyok,
Utadban tévelyegve mostan,
Reményem fájón elhagyott.

Látok mindent, mi világot érlel,
Rémülök tőle napra-nap,
Halló fülekre a korszak rátérdel,
Megsüketítvén azokat.

Vonításom sehová hallik,
Hiába kiáltás: Emberek!
Pofámba vágnak, fejem hátra bicsaklik,
S egy Idő után, tán nem merek.

Szólani, mert kezemből majd,
Orvul kitépik kenyerem,
Gondolataimon a holnap lesz úrrá,
Inkább forrongó mérgem lenyelem.

Világ, ha vagy máshol is nékem,
Kívánom, mutasd meg magad,
Tűnnék, mint felleg széltől, ezt érzem,
Istenem, végre halljam meg szavad.

Varga Rudolf: LEGKÉSŐBB PÜNKÖSDRE

Szakad. Szakad az ég.
Felfújt hólyagok, fekete
lampionok a felhők. Szakad.
Szakad az ég. Konfettihó szakad.
Szakad. Szakad az ég. Havat
lapátol a fagy. Katonatemetőn
túl, szánkódomb
harminchárom grádicsán
alakváltó
hóemberek farsangi
bálja, jelmez, álarc
kötelező, kezükben
pezsgőspohár, táncolnak
vagy egymást rugdalják az illuminált
szörnyetegek? páholyokból raknak
körénk jégmagas
karcerfalat, szemből hágják,
hátulról csókolják egymást
az ugyanaz, ugyanaz a kéz gyúrta
hóemberek.

szozattovabbacikkhez

Verebics Dániel: Egy új érzés

Egy új érzés, nem idegen,
Túllépve a hidegen haladok,
Üszkös, rozsdás vonatok
Mellett robog az idő,
Boldog, más világ a cél,
Acél most az akarat,
Midőn mindent itt hagyok,
Lassan átöltözik a vad,
Kopár tisztaság,
Mosolydal árad,
Kacajjal fut néhány iskolás,
Dohányfüst-csomagban,
Ékes masniban ébred a rét,
Így kapja ajándékba két
Kackiás öregúr,
Pipájuk mesél a tavasznak,
Mint táncos gitárhúr
A borhűvös szobában,
Minden fűszál ragyog,
S kómásan integet vissza,
A szél csak issza a dallamot,
A pletykás örömhír-hozó,

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Útmutatás

Kantátákat dúdol a széllel,
langyos esőben mossa arcát,
viseli győzelmét, kudarcát,
s szeretkezik a napsütéssel.

Biztos lépteket szül a jötte,
bár lelkében tétova óda
fészkel a félszek híre óta,
s épülget a csend körülötte.

A létezés sovány mezején
hanyagul lesarabolt múltak
örökölt jelenébe hulltak –
s szívében rügyező remény.

Ha egyszer eltévedne mégis,
eligazítja messze hangzó,
visszaterelgető harangszó,
s ösvényt sóhajtana a rét is.

Útjában hegyek, folyók, tavak,
ám sohasem kísérti kétség,
mert örökké kísérik: szépség
és Istentől származó szavak.

Balla Zsófia: A menekült

Aki a földről fölkel itt,
hogy a robogás elhaladt,
fölötte csak az ég szakadt -
egyenesíti lábait,

ki szerencsétlen, megmaradt
és a halál se fogja már.
Anyára vár, de január-
vég, üres garat

megőrli: hír és áporult,
fecsegő  viták, díszvadak.
Mikor hazaér, csak habog,
beszélne, hogy hová szorult,

de nem bír, hallgat, házfalat
meszel, néz, akad-e dolog.
Ha szól, rá zajos dob dobog:
egy mozdony dohogva tolat.

D. Nagy Erzsébet: Álarc

Fáradt ez a kicsi város!
Milyen unott a harangja!
Minden kis ház milyen álmos!
Se meséje, se haragja.

Éjszakája mit álmodik?

nagyszeben

Debreczeni Éva: Macskasors

Híd közepén szép lapos macska
Ki van nyújtva mind a négy mancsa
Át akart menni, csak ezt akarta
Nem sikerült, így volt megírva
Autók közt ugrálva, sakkozva
Nem jön senki el, hogy kihozza
Dana-dana-dom.
De minek, hisz neki már mindegy
Minket is majd így kiterítnek.
Bár nem vagyunk mind tarka macskák
Csak beképzelt, pukkancs makacskák
Akik nem tudják, mi a lényeg:
Belünkbe halkan belelépnek.
Dana-dana-dom.

Farkas Wellman Éva: A kegyvesztett balladája

Uram, oké, az édenből kirúgtál,
Kegyeidből az utamat kiadtad,
S üstben habozva fő nekem ki lúg már -
Ám versbe szállok még egyszer miattad.
Egyedül vagy, elvégre, aki hagytad...
S amit le kéne róni, lásd, nehéz vám.
Elme s ösztön, mi bármit is vitathat -
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!

Tanulságnak hosszú, életnek kevés
Volt. Másfél oktávban, ami még örök,
Nyújtózkodhat is. A létben-nem-levés
Skáláin félhangnyi közökkel dörög;
A feszültség, ím, esőként elzörög-
het. S nem nyílhat egyébre, mint e rím, szám,
Míg birtokolnak koncentrikus körök:
Uram, csak ezt a börtönt most ne mérd rám!

szozattovabbacikkhez

Nagy Emma: A vers

Erdélyi költőtársaim szeretetére bízom ezt a verset.

Az életemet vele élem.
A vers a pirosabbik vérem,
s rokonaim ilyen vér szerint vannak.

Én versekkel lelkendezek magamnak
örömökön és tragődia csúcsán.
Különös életem külön jussán
a vers a sorsom ajándéka.
Az. Az!... Halálos nagy játéka
szívemnek és testemnek és szavamnak!...
Verseken át belém szeretnek -
versek miatt csúfosan megtagadnak -
a vers az én kitágult életem!
A versek úgy valahogyan - karok:
Megölelem azt, akit akarok!

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: ÁLDOTT VAGY

Békességed mellé elszegődni volna jó!
Bársonyodba bújva lennék újra csillogó.
Adni, adni, újra adni mindent, kedvesen!
Szeretni és szeretve lenni, ó, mondd, milyen?

Áldott vagy te az áldott ártatlanok között.
Általad minden szívbe szeretet költözött.
Csöndes bölcsességgel átmosolygod életed,
amikor csak látlak, benned újjászületek.

jezus

Bereti Gábor: Homlokomon

Homlokomon szavak hajladoznak.
         A szél
kutyák vonítását tekeri rám.

S míg lehullik ajkamról pirosa,
kémények füstjével
hazámhoz kötöz.

fustolgokemeny

Buda Ferenc: A semmi partján

Teng-leng az öregember
Ideje mint a tenger
Se hossza nincs se vége
Kifakul szeme fénye
Pók egy mély bögre alján
Szorong a Semmi partján
Célját maga sem tudja
Bármihez fog megunja
Sóhajt morog köhécsel
Kenyeret vág a késsel
Ám enni sincs már kedve
Gunnyaszt elgémberedve
Elalél újraéled
Éjjel riadva ébred
Régóta sehova nem jár
Senkitől semmit nem vár
Senkinek nem üzenget
A csapból vizet enged
Egy vízköves pohárba
Kilöttyenti a sárba

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Ez a tél is

lásd, megcsappannak
igazérvek jóhoz, kegyelemhez,
cérnányi életek csapódnak
megkopaszult temetéskor
szemérmetlenfagyú bokrok alá.
micsoda mentség emelhet
öntermő jelenvalóságot bűntelenné?
kicsoda önteltszökevény bökhet
jámbor kalapkarimát köszönésül,
jéggérobbant szőlőtőkék végső sikolyával
szeletzengető kordonközökön?
prókátor ki lehet még
mezítelenné duhajult angyalok
vasárnapos próbaperében…?

névvel számlálom démonaim,
farkasórán mikor álmodni hazajönnek.
tükrökbetaszult rosszmagam
mindenségnevével.

kemény hozzám
ez a tél is.

Deák Mór: GARDRÓB

Túl sok az átöltözés.
A vidámság gúnyáját
levetettem, de ez a temetői
fekete öltöny
is szorít néhanap.
 
drapériaMit kéne felvennem?
Palástot,
hímzett csillagokkal?
Vagy azt a hosszúhajú
nagykabátot, aminek
a belső zsebe
tele volt szerelemmel?
 
Be van zsákolva az idő,
molyok repkednek körülötte,
s a legjobb zakóm
szívtájon foszladozik.
 
szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Üvegharang

Tavaszi ébredések
lélek-varázsa bujkál
szerény soraimban,
tisztán, mint reggeli
mosakodás közben
az arcomról lepergő

ezüstbuborékok.

Füzesi Magda: Metamorfózis

Én azt hittem, enyém a tenger,
melynek mélyén a gyöngy terem.
És önpusztító gyötrelemmel
e kincset vágytam szüntelen.

Lebuktam ím és felmerültem,
szorítva gyöngyház álmokat.
Megsebzett szívvel, szelídülten
felnőtt lettem egy perc alatt.

gyongykagylo

Gavallér János: Ezüstcsörömpölés II

Smirglivel csiszolt szavak
simulnak az eszmékhez,
érzés-nélküli tárgy a vágy,
a falhoz állítanak,
tartják üres markukat,
s mint paraszt az állatot,
senki sem szereti már
a napfelkeltét, s nyugtát!
Ma is jut annyi ezüst,
minden fukar marokba,
hogy főjön agyuk, üstben,
hazug akaratokat!

-Kánaán felé félúton
nem számítanak a halottak!-

szozattovabbacikkhez

Jagos István: Lépteid halott ágak

Remegő kézzel ölelem magam.
Te túl messze ahhoz, hogy elérj.
Szemeimből fájdalom fakad.
Nem, még nem halok meg – ne félj.
 
Csak hát tudod, gyűlnek a gondok
és egyedül viselni nagyon nehéz.
Ne is figyelj rám – amit mondok.
Gondom téged is felemészt.
 
Éveket adnék a pillanatért,
Amikor majd egyszer átölelsz.
Majd szó nélkül elhagysz úgy, mint a szél.
Lépteid halott ágak – halk csontzörej.

Jóna Dávid: csendem a csendedben...

fáradt vagyok, de nem vagyok álmos,
mögöttem az éjfél,
becsukja szemét a város,
olyan jó, hogy elkísértél…
 
egy beton-kalap karimáján állunk,
a megérkezettek mosolyával
mártózunk a holdezüst csendben,
isteni szilánkok az üvegcserepedben.
 
a szív megszelídíti a bordát,
bizarr képzelet: fényesre simogatott a korlát,
verseim, ez ma már csak pár adat,
mielőtt jöttél, éveken át vártalak.
 
nincs kérdésem, nincs válaszom,
már nem idézlek, hisz itt vagy,
mint lékben a kásás dermedt víz,
csendem a csendedben megfagy.

Kapui Ágota: Így múlik el

Így múlik el a világ dicsősége
A jelen hallgat, nem mer szót sem szólni.
A múltról nem mer igazat mesélni
Könyvtárak mélyén, poros polcokon,
Könyvek között húzza meg magát.
Az igazság, mely egykor bátor volt nagyon
Rettegve lapul a sorok között
Vaskos betűk mögé búvik gyáván
Mert nincs rá szüksége a modern világnak.
A régi dicsőség pedig egyre múlik
Emléke halványul, kincsei fakulnak.
Omló várak bástyáján ül a vén idő,
Lábát lóbálja, hallgat, roskatag.
Fülel, hogy a város falai közt,
Hogy visszhangoznak harsány
Új szavak.

Mészáros László: Mindegy...

Talán a késnél is élesebb üresség,
vagy az ezredszer újraálmodott ölelés
elragadtatása szaggat, pusztít el...
végül is mindegy,
hallgatásod majd tisztára mosdat.
S csak az az egy kérdés marad:
a puszta csönd vajon közben
vagy azután súlyosabb?

Móritz Mátyás: Elégia Édesanyánk halálára

Vacogó szívvel mellünkben, hírül adjuk most elestét,
a legnagyobb fájdalmat, a legnagyobb fájdalmak között;
arcunk elé vonva most a kezeinket és az estét,
    hordva kövekre a követ, és a rögökre a rögöt.

Megkoszorúzva emlékét, véres, göndör könnyeinkkel,
kire rávonta a fényes ég a legfeketébb fátylát;
fáj minden egyes rezdülés, és fáj minden egyes inger,
    Ő sem így képzeltje útját, hogy megtalálja az álmát.

Hiába kérdezünk bármit, de kérdezzük újra, mégis,
most, amikor a szívünkben az élet is csak szendereg;
mikor sírást hoz a szél, az eső, -sírást hoz az ég is,
    és mikor a könnyű földnél, kívánni többet nem merek.

szozattovabbacikkhez

Oravecz Diána: Pecsét

Szemem gödre tintafolyót ömleszt az ostorra;
Haragos pennák a pislogó pillák, zúdítják ostromra.
Pergamentté szárított bőröm, ifjú arcom;
Jel, pecsét rajta cinkos Alkony,
Ki szilánkos emléket belemorzsolt.

krisztkoszo

Pete László Miklós: Márciusi ébredés

Márciusi ébredés,
A tél tovalett,
Vidám szelek keringenek
A világ felett.
 
Ásítozik a világ,
Kócos a haja,
Kivirul a bokrok alján
Ezer ibolya.
 
Köd-tömeg oszladozik,
Halkul a pimasz,
Személyes felelősségre
Nevel a Tavasz.
 
szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: ÖSSZEFONÓDÁS (2)

            – I.M. Kusztos Endre –

Ahogy a víz csobog
mintha Isten kürtje –:
ébresztene – ébreszt ám
hogy lerajzolhasd a
láthatatlan remegést az
összetartozást és végül
az ég csillogása mellett
az összefonódást – a
lélegzetvételnyi ölelést
mely benne van az ég
és föld közötti levegőég-
ben – a lét és nemlét
mítoszában örökkön örökké
s a halál utáni létben…

Vaday Attila: Haiku-fűzér

Szöllőág fölött,
Édes must illata leng,
Darázs ül szemen.

Alkonyt vár szemem,
Könny gördül arcom partján,
Elmúlásom fáj.

Veres már a táj,
Éjnek leple hull reá,
Nyugodni térek.

Enyhülést kérek,
Szív jaj árad belőlem,
Kéne még élni.

Vagy megbékélni,
Mindennel mi vétkem volt,
Halálom előtt.

Varga Rudolf: BIZTOS? TALÁN

Talán
szivárvány
gyöngyöspártád?
tündöklő
habos felhő
alsószoknyád?
a te neved talán
Varga, talán Veron,
ki ég alsó
mezejéről
ide le,
le,
ide estél le,
le,
ide le, ide vissza,
visszaszülettél talán
ezernyolcszázkilencvenháromban,
talán máskor,
talán Jánokon,
talán Buzitán,
vagy a Szádelő völgy
ködös titkában? hol szárnyas
lovával aláhullt
Dengerik herceg,

szozattovabbacikkhez

Zsirai László: Pillanatkép

A Dunán enyhe szélben
ringatóznak a fények:
sápadó, sárga sávok
a hullámok hajában.

Állok a pályaudvar
kopott peronján, várok
vonszolt vonatra resten
a formálódó estben.

Szívemben álmok bokra
titokban kivirágzik,
s madarak csivitelnek

az égen fénylő, képzelt
remény lázában égő,
szerelmes csillagokra.

Komlós Aladár: Ó boldogok

oregekÓ boldogok az öregek, a készek,
kik nem félnek, reményük hogy be nem tel
s csak a bevégzett messze múltba nézenk.

Ó boldogok: bennük a kínja nem fáj
a növésnek, vajúdásnak: szívükből
a bús bizonytalanság messze ment már

és tudják már, miért születtek, élnek…
De jaj, erőm hitem még hányszor elfogy
ó Istenem, míg addig én elérek.

Még hányszor kell remény nélkül telelnem
s járnom naphosszat súlyos fájdalomtól
ájultan, kábultan, megdermedetten.

szozattovabbacikkhez

Mécs László: Hófehérke cipellőjére

Még álmodik tizenhat-éve
tündöklő Mese-erdejében…
Fehérlő nyírfák őrzik őt,
Bűbájos hold bolyong az égen
s úgy alszik rózsa-ágyra téve…

Még álmodik. De körülötte
az Élet lármás birodalma:
gyárak, malmok, acél ekék,
család, gyerek, ágyuk hatalma
zajong s a lelkét megütötte…

Az Élet nem tűr meg meséket:
duhaj nagyúr, paraszt, goromba,
meddő szépséget megtapos,
kígyót ereszt halk vigalomba,
mosolygó arcra verítéket.

szozattovabbacikkhez

Simon Menyhért: Szobrászok festők!

Szobrászok, ezt a szobrot
Faragjátok meg íziben,
Festők, ezt a képet
Fessétek meg hamar
S a reprodukciókat
Küldjétek szét a világba –
Mindenüvé, hol ember küzd, remél, szenved,
Hogy lássa mindenki sorsunkat
És erőt merítsen a jóra:
Pár derék, nemes testvérünk
Feszült aggyal s feszült izmokkal
Küzd a Hazugság, Bűn, Gőg,
Cinizmus, Sötétség
Ezerfejű hidrája ellen
S a tömegből – sokat kezüket
Nyújtják feléjük,

szozattovabbacikkhez

Sziklay Ferenc: Szárazmalomban

Porrá tapostam kereken a földet.
Porkőde rászállt tikkadó mellemre,
Égő tüdővel hordom az igát
S taposok tovább, taposok egyre.

Kitérő nincsen. – Lehunyva a szemem
Unos-untalan saját nyomom járom,
Erőtlen munkán elsenyvedt erőm,
Kérgesre törte nyakam a járom. –

Pihenés nincsen. – Lassan elemésztve
Rabszolga szívvel megadón vánszorgok,
Ostor nem csattog soha fölöttem
Dologba fúlva tűröm a dolgot…

szozattovabbacikkhez

Telek A. Sándor: Becsüld a munkát

– Fiamnak küldöm –

Gyermekem hogyha a mezőben jársz,
Ahol szelíden megdűl a kalász
S a déli hőben fáradt emberek
Verejtéke, mint harmat úgy pereg:
Köszöntve őket vedd le kalapod:
„Adjon az Isten békés jó napot!”

Vagy ha az utad műhelybe vezet,
Hol munkában látsz sok kérges kezet;
Hol az elborult homlokok alatt
Művé éredik sok szép gondolat:
A munkájukon pihenve szemed,
Csókolja meg a dolgozó kezet.

szozattovabbacikkhez

Arany Tóth Katalin: SZELÍDEN

Holdfénytelen éjemben
szelíden ül a sötét.
Kiszomjazta időtlen
bolyongásom a békét.

Benne lélegző szivem
most csillagokkal pihen,
puha fészek a karod,
benne vagyok, s maradok,
míg te is így akarod.

Lehet végtelen e csönd,
nyugalma, ha így köszönt.
Ringass béke, csillag-ég!
Halkan hív a messzeség...

Bereti Bábor: Havas, fagyott földekről

Havas, fagyott földekről száll
apró zajokkal, égő, kékes sóhajokkal
suttogástól puhán az ének,
barátaim, a hangom

Jóslattá foszlik a télben,
s leng esendőn, mintha a végtelen űrben
az élete lenne e könnyelmű
játék. Hiszen tudja jól,

e nádszál hidegben, lassan,
miként a jövőbe növő gyökeres semmi,
a romló idő hangjai ellen
dallá mi fogunk lenni

Buda Ferenc: Vonatok

A vonatok. A vonatok. Az érkezők.
Az indulók. Az újságot, vígságot
hozók. Égő szemmel az éjben vágta-
tók, zakatolók. Világos ablaksorok.
Fénylő sínek. Mormogó, piros, meleg,
nagy mozdonyok. Pőrekocsik. Vagonok.
Vashidak. A szemafor épp pirosat
mutat. Fék nyikorog, zökken, meg-
áll a vonat. Vár, vesztegel. Vár,
vesztegel. Órák, napok, századok
vesznek el. Rándulva, lódulva
indul, füttyent, tolat, sínt vált
a vonat. Visz-hoz valakit. Vala-
kiket. Indul, megáll. Indul, meg-
áll. Fölszáll, leszáll a tömeg,
tolongva a csarnokon áthömpölyög.
Hol járhatunk? Vajon hol járhatunk?

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Lángok dallama

Éget most
magányom tüze,
átölelni
volna kedvem,
s szemét nézni
kedvesemnek
amint éppen
felém rebben.

Bent a meleg
kis szobában,
lobogó tűz
zenéjében
keresni szavak
szerelmét s
lángok dallamát
szemében.

Gavallér János: Mondd, miért

    Nem tudok más lenni, mint ami vagyok:
Ha fáj, sírok. Embertelenekre köpök.
S ha az igazság gazzá válik, miért
ne mondanám ki, hogy ami van, minden rossz?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
    Szolgalelkűvé neveltek évszázadok.
A szívemre, törvények miatt, nem hallgathatok!
Ember vagyok-é még így, félig rabként,
félig robotként, mondd, miért nem ugathatok?
Miért ne maradhatnék ember, mondd miért?
    „Mit rákentek a századok”, - álmodom-
valaha „Lemossuk a gyalázatot!”?
Unok már térdre borulni másokért:

szozattovabbacikkhez

Jagos István: A szodomai szökevény

Elmegyek
– Mit megyek, szaladok! –
Kényszerű választás
biz’ az én kalpagom.
Én a kötél azon végén álltam
ahol az minden este csuklóba száradt.
Nem a hit, a kényszer vitt az útra.
E dög levét iszom újra meg újra.
Haraptam kötelem törött fogaimmal,
vért nyeltem nyelvemen
és soraimmal ördöggé váltam.
Köveztem utat, amíg mások engem,
s láttam testvérem lebomlani
az úr előtt.

szozattovabbacikkhez

Kaiser László: Jó ez így

Talán mégis jó ez így,
jó nekem, mert végleges,
azt hittem, hogy elhagyott,
s mégis mindig megkeres.

Megkeres és itt marad:
vonz engem a fönt és lent,
tudom én, hogy jó ez így,  
s érzem most a végtelent.

Jó ez: ettől én vagyok,
más már nem is lehetek,
s velem vannak társamul
galambok és vérebek.

vegtelen

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút csillagokutjan palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf