Gavallér János: Aludni térek a fákkal

Boldogságperceim színkavalkádja,
csodás őszlevelek, lassan leszakadnak
rólam, csepp-pillanat alatt szerte száll
a széllel, s vajh hová veti a sors, hová?
Távolban halványuló szivárvány csak
emlék-lombkoronám, nem fagytam meg még,
de remeg belsőm, kicsit aludni térek,
míg recsegve-ropogva megindul a nedv
gyökereimből, hogy kopasz ágaimba
vigye jövő-vérem. Őszhullám ringat.
Dobál, mint apály-dagály, sziklához ver,
kivet magából pillanatsodrás ájer.
Kicsit aludni térek. Hagy jöjjön a szél,
hordja szét őszlevél emlékeimet,
s mint tegnap vágyával ébredő hajnal
rügyeim újra és újra kipattannak.

Hajnal Éva: Búcsúzkodó

.
Lám, komótosan körbeér a nyár is,
ékes csipkefüggöny, lágyan szöszmötöl,
mint fénygyöngyökből felfűzött kaláris,
karcsú bokrok ívén szótlan tündököl.
.
Most lassulnak a szívből-nevetések,
szürke alkonyórán zárom ablakom,
nézd, langaléta árnyak feketéllnek,
bolyhos takarómon álmom altatom.
.
Már megfáradt a mező muzsikása,
kopott kofferbe pakol néhány madár,
épp hunyorgat még mind a fény, az árva,
.
tágas táncparkettjén senkit nem talál.
És bár bensőmben a csend többszólamú,
gyönge vállamon az angyal szomorú.

Herczog Gyuláné, Pilla; TÉNY: ÚJ ŐSZ

Most, hogy kél a dér...
a kert alján ásít,
most, hogy rőtebb már...
mind árok, és pázsit;
most, hogy bent és kint
is hűvösen mozdul,
s minden harangszó
más-rezesen kondul:
 
most sem kép a rossz.
Nap-követő az éj.
Most sem csúf tárlat
a szürke Holdkaréj.
Most sem rút a csend,
a reménytől ledér,
s most sincs hiába...
sem terv, sem mit elér.

Ilies Renáta: Képkockák

Ülj ki a padra, kóstold a szelet.
Bolond vagy te is, Isten se szeret.
Aludjál el, vagy mozogj, ha kérik.
Remélj hiába, sértődjél vérig.
Legyél, mint a kő, meztelen, csupasz.
Akard más szívét, s tudd meg, csak lyuk az.
Melegét sose érezd ölednek.
Azt, aki bánt, ezerszer öleld meg.

pad

Jánoska Mátyás: A hajnal szerelmese

Piruló arc fénylik fel a sötétben,
 Szememet vakítja meg a csodálat.
Éhes farkasként feléje rohanok,
Hisz az éhség dorombol a lelkemben.
Hiszem, hogy megragadom a csodákat.

Akarom érinteni a csodákat,
Elsőként a piruló, fényes arcot.
S lám, a hajnal is éledezni látszik,
Majd érinthetném a hófehér nyakat.
Csenhetnék arról az arcról egy csókot.

Csókjaink közösen záporoznának,
 S tetőfokra hágna fel az ölelés.
A szenvedély rózsafája kinyílna,
Hálákat rebegnénk mi Cupidónak.
Szerelemben törne fel a törekvés.

Ezt akarom, halálosan kívánom,
 Álmából már felébredt a hajnalunk.
Menny és pokol között is lángol lelkünk.
Oly szép és gyönyörű vagy te, angyalom!
 Mi örökké egymásért élünk s halunk.

                          2016. november 6.

Jónás Tamás:IMA A NYÁRÉRT

Megoldotta magát az ősz.
Ez a lassú csepegés végre pazarlás.
Zsugori nyár után gyengéden túl erős
pazar ásatás
mindenben, ami nem
test.
Érzed, ahogy felejtesz?
Ha mi nem
szórjuk szét vagyonunk,
a beteg est
éjszakára fekete keresztet
szúr homlokunkba.
Aki nem szeret, munka-
nélküli, reszket.
Dolgos kezekben agyon unt
mozdulatainkat kimossa ez a száz nap.
Az elmúlásból párolgó imádat
véletlenül recsegő
imákat
suttog, ahogy az eső
kopogtat, járdákat a lábak.
Végre kibontott minket az ősz.
Olyan idegenek, hogy szinte ismerős-
ek az üres ágyak.
Kivárlak,
s ha már imádlak,
bevárlak.

Kaiser László: Beszélgetés befejezve

Hülyülök, vagy más hülyült meg,
egyre többet mondom ezt:
beszélgetés befejezve,
unom már az unt lemezt.

Unom még a céda érvet,
zavar zsoldos, butaság,
beszélgetés befejezve:
bunkósodik a világ!

csomo

Karácsonyi Bea: Vagy-elmélet

Fehér körrel takarlak ki.
Amíg nem létezel
bárminek elképzelhetlek,
attól függően, hogy a sík -  
és térolvasatokban a fény
hogyan hasít le rólam.

 

ördöglakat

Lelkes Miklós: Már minden évszak…

Már minden évszak lassan összeolvad.
Ősz-vizeken csillagcsókok ragyognak:
kis pontjai tavaszi végtelennek,
elmúlás-arcból ki-kinéz a gyermek,
télben öröm-fehér, s olykor, ha nyár van,
tündér táncol hócsipkés kék ruhában,
s hullnak a szirmok, hallgatnak, mesélnek
elbúcsúzó nyár esős függönyének,
vagy dalolnak és ég-ringatta dallam,
ének-élet csillog a pillanatban.
Életemben sok minden összeolvad,
bízó holddal sötét homlokú holnap,
vak óriást vezet kis látó törpe,
hegyek, hegyek, Ígéret Piros Földje,
hol a Varázsló tanított.. Most hol van?
Kusza fák nőnek fel fekete gondban.

szozattovabbacikkhez

Paál Marcell Hesperus: ELJÁRÁSI HIBÁK

.
A tévhitek koloncnak megmaradnak,
mint örökölt ellenkezések mással.
Határidők nélkül csak a káosz működik
vagy sóhivatalok - álcázott csalással.
.
Már az Isten is megszabta
önmagának, hogy az egy
hetes genezis inkább hat nap,
s az első vagy utolsó szent
huszonnégy, az órákban
szunnyadó fél-öröklét. Amíg
pihent, minden százfelé szaladt,
kígyók szekáltak asszonyokat,
a férfi viaszgyümölcsöt evett,
és azt motyogta: "Nem kell
főszerep", hát ráhagyta az Isten:
"Legyen úgy, nem akarok
polgárháborút", s láng borult
a sehányadik napra.
A teremtésből így lett titkos akta.
.
Ami nyilvános: az Isten hű szemérme,
mely kolonc, mégis jó, ha néha van,
mandalákat kiszínező vére,
és magánya, mely szép, idomtalan.
.
                           2018.09.15.

Péter Erika: megszabadulni

megszabadulni a tükörképtől
nehéz. kibeszél téged.
önmagát. emlékek verítékcsorgását
vakarod, ölnéd. magad is,
s a látszatát. mint aki
születése előtt átok.

mint akinek sziklatömb
a szívverése. összecsukódó
ejtőernyő a szó,
a száj törött kávéscsésze.

majd eltelik. ha el.
vagy benne ragadsz
két istencsapása között.
nála(d) nélkül.
mikor az összefüggéstelenre
hajtott anyanyelv is belekékül.

Sógor Zsuzsanna: Védtelen

Érted fájtam.

rozsdás szöggel kaparta bőrömbe
hieroglifáit bánatod
bárcsak felvehettem volna
fájdalmaid rózsaágból szőtt palástját
vagy viselhettem volna vezeklőövet
kimertem volna cseppenként
lelked bánattengerét

Érted fájtam.
Nincs szó, hogy magyarázzam.

Csak állok itt.
A múlt érvénytelen.
Sebeid stigmák az én testemen.

Székely-Máté László: Kockázat

visító patkányra vadászó suttyók
elszakadt pórázú nyálzó ebek
jéglepte kötélen új háború lóg
halálba sétálók köszöntenek
megtalált édennek odvas a fája
rébuszban beszél egy kőarcú jós
mi volt előtte és mi lesz utána
ólmozott kockát vet minden tudós

Varga Rudolf: TEREMTŐDDEL PERLEKEDSZ

Megfeszül orsód patkószárnya.
Füst fojtja torkod, teremtőddel
perlekedsz, pernye hull arcodra,
Varga Veron, kormos országalma a nap,
mennynek kapuja lepecsételve,
előtte strázsál három véres
angyal, időnek őrzői, csonkakorona
az ég kupolája, konduló déli harangszó
vet elfitult keresztet
homlokodra, szívtájékodra.

kerszog

Vasas Marianna: A bennünk élt ősz

Lásd
hóka falevelekbe
miként szerettek bele
csordogáló alkonyok.

Halld
záporhalk neszét
lombnak, mély sebét
gyöngéden gyógyíthatod.

Érintsd
zord-aszott arcok
mögötti hangok
kopott, kérlelő fényét.

Szagold
párolgását a szónak,
úgy virágzik vagy fonnyad,
ahogy mások megélték.

Ízleld
saját jeged, ha nem olvad,
és a télbe hulló holnap
tejszínű szellemharmatát.

Érezd
mondjad, már érzed?
Nincs többé végzet,
ha az Ősz a legjobb barát...

Végh Attila dr.: Kapaszkodók

Kapaszkodók. Csak én nem érem el.
Sosem segít, akit nem érdekel.
Szakadt a tér, a lélek esni vágy
eső után, ha véget ér a nyár.
 
Kapaszkodók. Csak én nem érem el?
Lehet nehéz, de senki nem felel.
Te vagy nekem, mit elme hinni vágy,
fogyó időben ősi tisztulás.
 
Mit adhatok, ha túl sötét az éj?
Kihunyt a láng, ma senki nem remél.
Mesélhetek, ha néha hallanád,
ne hallja más a ringató varázst.
 
Csekély talán, mit adhatok neked,
vigaszt remélsz, a kékülő eget.
Kapaszkodók. Mi félve értük el.
Csodás az ősz, ha késve vénül el.

                                 2018. szeptember 14.

Zajácz Edina: Elmondalak

Elmondalak, mert vesztőhelyem lettél,
égsz bennem, miként a felgyújtott világ,
felhőkkel szeretkezik a határszél,
mint irigy istenekkel szent krónikák.

Celládban ébred a vétkes öntudat,
életfogytiglan elítélted vagyok,
léptedben bukdácsoló félmozdulat,
ha veled nem, hát nélküled sem halok.

Túlhordalak megannyi létezésen,
viszlek, mint szökevényt, rabságokon át,
akkor is, ha leszel maréknyi porszem,
tűröm széthulló sejtjeid halmazát.

Át nem engedlek téged a halálnak,
a végtelen négy szegletébe zárlak.

Bagu László: Negatív szerelem

Antivilágban élünk. A tél
befelé zordul és kifelé is tél.
Töltések kergetik egymást.
E káoszban találom, keresem.
Üldözünk valamit – negatív szerelem.

Halból kifordul a szálka.
Önmagába néz, rács-szemű zárka.
Írást keveslő falon a gróf
megidézi az abbét. Égj, gyertya. Még!
Minden kőbe zárt hangért.

A tények almává érnek.
Párnázott szobában vergődik a lényeg.
Húsába tép, nevet okot, okozatot.
Lehel eszméletlen, öntelt alakzatot.

szozattovabbacikkhez

Dupka György: Tiszaháti képeslapok

1.

Emeltünk itt sárból erős Várat.
Itt, a Tiszaháton, hét falu fölött
Keleti széllel mennyei álom pörög,
S népünk keservéből föltámadt,
Kilépett rongyából, s jussát
Magának ím lefoglalta –
Sok száműzött Dózsa-Esze-unoka,
Követi ősei vágyálmát.

Hej, én jó népem, én jó vérem,
Ne viaskodj többé a jeges árral,
Gyarapodj jó borral, kövér búzával,
Hitünk a bajtól védve védjen!
Hét falu ölében, a Tisza –
Batár-közben, tavaszi derengésben
Kincset érlelj, szőke mezőn és réten,
Forrásunk legyen mindig tiszta!

szozattovabbacikkhez

Kiss László: Őszi est az Ung-parton

Tarolt ágú Ung-parti fák,
Miért üzentek a halálnak?
Hisz a Tavasz, ez ifjú lány,
Dalra vidítja újra számat.

Szívemben most remegtetőn,
Múlt márciusok szava harsog,
Jöjjetek hát, szent bódulások,
Esztelenül szép csókos harcok.

Talán holnap e verőfény
Ifjúságként emlék lesz csupán,
Ki bánja, ha most szívemben
Epedés kél valami után.

Amit már csak csoda szülhet:
Sírig tartó nyugtalanságot –
Zöldüljetek hát, Ung-parti fák,
S ti is, hervadt tavaszi álmok…

Sáfáry László: Verhovina

Vaszil gazda a Verhovinán,
egy félhold földje is van talán,
kukoricát vetett belé,
és ha istenke is úgy akarja,
puliszka télre bőven lesz az asztalán.
Az istenkének segíteni kell,
mert néha bántanak a hegyek.
Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint
Vaszil és a három nagyobb gyerek.
Ó, furcsa, szörnyű éjszaka!
Puliszkás álmot küldtek a hegyek.
Ó, furcsa, szörnyű éjszaka!
A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg.

Tárczy Andor: Ungnak és Tiszának

Ungnak és Tiszának
Sebes a járása,
Mint konok szívünknek
Szilaj sodorása,
Szilaj sodorása
Ungnak és Tiszának
Arcunkra rótt jele
Ősi kopjafának.

Vereckénél susog
Rengeteg nagy erdő.
Lovasoknak árnya
Az egekit felnő.
Az egekig felnő,
Sűrű sötét felhő.
Eleink porából
Támad bíbor eső.

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: boldogság

amikor boldogok voltunk
bontottunk egy üveg bort
ettünk hozzá sajtot az ágyban
kimentél az erkélyre előtte
majd utána is s még megvitattuk
a gender-elméletet előhoztuk
a nagy költőket a kis költőket
Forgó nénit és a nevetőgörcsöket
 
de a legboldogabb egy buszmegállóban voltam
amikor felhívtál hogy apa leszek

Kapui Ágota: Mária

Ahogy a fényben lassan felszívódsz
és balválladra biccented fejed,
madonna-léted csendes álmai
örök időkre itt lesznek veled,
forog a szél, s a lét körberagyog,
hajadra hullnak kóbor levelek,
madár árnyéka ér hozzád csupán,
ha ölbe ejted kék tekinteted,
az öledbe, hol alszik a jövő,
arcán a csillag, homlokán a hold,
kit simogat szép porcelánkezed –
csak bámullak és feledem e kort.

                                    2017

szűzmáriavers

Kányádi Sándor: Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja

ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat

nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok

már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönnvalónak

Budapest, 1995.

Szervác József: Annyi...

Csak az veszett el, ami tán nem is volt.
Csak ez a bánattá bicsakló magány.
Csak annyi történt: két gyönyörű gyermek
összeveszett egy elkurvult anyán.

Csak annyi történt: vétlen megzuhantunk.
Csak annyi: orvul retirált a láz,
s fordult a vásott férfi ellen,
akit egy gyerekkor gyaláz,

ki önmagát, gyerkőcöt fojtaná meg,
élhetne csak füvekben, földben - -
Csak annyi történt: elhullt már a magány is.
Annyi történt: szerelmedből kinőttem.

Szöllősi Zoltán: Nélkülünk is

Élünk, jeltelen vadak –
nem ér hitünk Göncölig
s reánk az ég nem szakad,
nélkülünk is működik.

Imádságos éjszaka
olvasója: csillagok,
örök, végtelen ima,
csönd, mely látszik és ragyog.

Fekete csend idelent,
háborúnyi kín, bánat.
Egünkhöz volna-e szent,
aki lel fényes szálat?

Nem száll a költő szava,
föld vonzza versét, zuhan,
avarban lélek, haza –
nyelvünkbe fúlunk, Uram.

A.Turi Zsuzsa: Lemondás

A vén Hold ma is csak egy sárga köménymag,
emlékköves úton hosszan elkísér,
felveszem az estét csillogó páncélnak,
mindíg akad álom, mely újat ígér.

Ablakodból a fény kifolyik a földre,
elmosódott szélű, amorf pocsolya,
rácsuktad az ajtót a ringató csöndre,
mosolyod ma már a győztes mosolya.

Tudom, jobb neked, ha hazudsz önmagadnak,
emléked csak  ködös képek halmaza,
szavaim a közöny  ágán fönnakadnak,
nélküled, mondd, hová mehetnék haza?

Arany Tóth Katalin: VÁLAS(S)Z

Hazugságra igazat,
kőre kenyeret.
Hitványságra szánalmat,
érdekre nemet.

üvegcserép

Buda Ferenc: Legenda

Pásztorok, háromkirályok útja
nem hatol el
a házig.
angyalelhagyFönn virraszt József
egymaga,
cigarettázik.
Kisjézus alszik
fölretten,
sikoltó csecsemőhang csapdos
a csendben,
száj tátog –
fuldokló madár csőre.
Mit lát vajon,
miféle iszonyokat
jóelőre?
Pribéket, szöggel, szekercével?
Római katonát?
Heródes dühödt lovát?

szozattovabbacikkhez

Czipott György: Vasigcsiszolt pléhkrisztus

belefáradtam körhinták
csábtükrös fényeibe,
húsvérbábok poros kócába;
belefáradtam már
pikkelyes, csiszolt falovakba.

– – –

túligsült huszárokat
majszolnak göndördisznók
hull permeteg kárhozat
kussra tanít harangszót

s öblöngnek vándorhitben.
micsoda fényes holnap
leng!… érnek és hajolnak…

viharfelhővé tépik
begyüket szurokvarjak
áldoznak éltükvégig
poklos kintornadalnak

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: HA EZ NEM

ha ez nem nyitja
nyitja egy másik
fázik a lélek
a szív beázik

ki vagy te mondd
hogy ilyen sokáig
jársz a sötétben
jöhetne másik

bár másik jönne
aki még hinne
úgy tekintene
az emberekre

úgy tekintene
a magyarokra
mintha mindegyik
isten volna

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Árulás

Idillvágy-kártyavárak előtt
térdre rogyva, mint idomított
állatok, ámulat keszkenőn
hódolunk, hódítók korbácson
hizlalt eszmék kikockázott
sorsrombolói kény-kedvére.
Stréber áruló gyáva vérnek
torz-tükrében szépség-mostoha
szenvedély-napokban mosakodva
tisztának érezzük bűneink.

2018. 08.25.

Ilies Renáta: Egy fa panaszai

Boldogság volt osztályrészem,
és nem gondoltam arra:
vajon, ezt a beton eget,
milyenféle kéz tartja.

Lábam alatt lengő páfrány,
gyantám mézszínű szurok,
nőttem én már ezer évet,
tovább nőni nem tudok.

Társaimmal együtt éltem,
amíg erőmből maradt:
darazsaknak adtam otthont,
altattam a madarat.

Gyakran fürkésztem az eget,
most engem az ég figyel.
Tegnap fűrész berregett fel,
nem tudtam hogy félni kell.

Jánoska Mátyás: A Hold

Haragot gyújtott a Hold, Fehér teste szememben Tükröződött az éjjel,
Ki júliusi kobold
Volt, avagy hitte magát.

Fáradt, véres szemeim Pedig nagyon csodálták. Az tűnt nékem fel akkor: Szaporodtak vétkeim,
Melyek rám kapaszkodtak.

S egyszer csak eltűnt a Kend, Felhők mögé csusszant bé. Addig is jaj de nagy volt
S így még nagyobb lett a csend, Fájóbb lett minden s nyomott.

Pár apró csillag játszott, De eltörpült szerepük.
S farkasmorgón, de búsan
Holdnak haragja váltott
Enyhültéből forróbbra.

szozattovabbacikkhez

Kolumbán Jenő: menedék nélkül

álmaimból nem lesz már semmi
mert elfáradtam értük tenni
csak bámulom a szálló felhőt
átkozom magam az esendőt
megállt végleg bennem az élet
álmodok mindig nem remélek
vágyom arra hogy élni hagy még
néhány mosoly és néhány emlék
meleg melled nekem nyilt lábad
testem most is ellenem lázad
csalódottság szagú az éjjel
tele van bezárt menedékkel

M. Karácsonyi Bea: kölcsönálmok

idegenek vonulnak át szobánkon
perecekből kis tornyok épülnek
a tenyeredből söröspoharat készítesz
rezdül a szempilla - rémfázis vége
nyakamon a kéklő eret simítod - miközben
elképzeled hogy megnedvesíted ajkam
rajta sószemek
ettem a perecből
s tudod hogy mazurkává váltunk
megérzed az óramutatókat amikor már
templomtorony vagyok
és az áhítatos csendben
szarkalábaimmal freskót
vált az álom
szarvas leszek
te róka
kergetőzünk
végül vért iszol
szemöldököm fakadó folyó

szozattovabbacikkhez

Márkus László: ha

ha egy kopott padon
kéz a kézben ül a csenddel
sóhajtani sem mer
olyankor az ember
vigyázza
félti
meg sohasem sérti
maradjon örök a pillanat
az illatozó hárs alatt
szeme lehunyva
szunnyad minden gondja
így végtelen hosszú a perc
most nem
nyúzza
vonja
tolja

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Szívgyökér

Faludy Györgynek

tőled próbáltam tanulni a legelejétől fogva
kihez a rokonszenv és a tisztelet fűzte a frigyet
ki a forró szén helyett a szavaid fogtad marokra
hogy az vigasztalja meg a megszomorodott szíved

mikor hiába remélted és áhítottad a szebb kort
mikor nem volt nagy kereslet a költőkre és a hitre
akik ellen a rohasztó és dögletes gyűlölet forrt
akik közül sok volt aki kóklerként nálad többre vitte

akik büszkeséggel törtek a párt szerinti legjobbra
kiknek nem is jutott a nagy érzésből sem az észből
kik úgy élték életüket mint önmaguk aranyszobra
kiknek a szava csak dögbűz volt a korszakos sáskavészből

szozattovabbacikkhez

Pál Marcell Hesperus: SZEZONZAVAR

Ritmustalanok az évszakok manapság,
sorrendjük leginkább esetleges,
fürgék, mint buszon a pesti csoroszlyák,
s összetorlódnak, ha sietni rest,

akár egy is közölük, ki van oly merész,
hogy loholás helyett csak andalog,
mint szenvedélytől fáradt testen a kéz,
mely felkutat minden szájnyomot.

Macskakő-hálón a fagy amőbázik,
Nap olvaszt rügyet a jégből,
hóbundás tavaszunk vetkőzni látszik,
henna van testén; mítosz a fényről.

cipok

Péter Erika: a szó szélzubogás

a szó szélzubogás,
vízen átderengő tenyér íve,
combok közötti hullámdomborulat,
narancstükrű napfelkelte.
a szó sós illat, halraj rebbenése,
kagylóroppanás, felhősirály,
és ami a fény dőlésszögét
szemünkben kiegyenesítette.
a szó összeérő ujjak szívdobogása,
hajtincs fül mögé igazítása,
tisztaság, fájás, korallzátony.
a szó zápor, bolyongó horizont,
üres csigaház, égre hosszabbodó árnyék,
a szó vitorla. képeslap. homok.

Pethes Mária: aranymetszés

idővel az ember
egész jól eltájékozódik
a zűrzavar égtájai között

hozzászokik a tehetetlenséghez
megtanulja hogy egy másik test
melege nélkül elsorvadnak az ölelések

lázas meggyőződésére borogatást tesz
és meg sem hallja ahogy a toronyórák
felverik a város nyugalmát

egy kartonpapírra felgombostűzi
az elmúlt napok eseményeit
kitépkedi a tévedések lepkeszárnyát

szozattovabbacikkhez

Portörő Kátya: Bosszú

apokalypseFröcskölő idegen
szájakon heverészek
szemekben villanó
halál homályos
vágy lábaira állok
bűnök sorsszagú
illat árjában fürdetem
véres gondolatomat
ivadékaidon nevetek
Asszony…
Semmirevalók
csókolják talpamat
reccsenő gerincek
elhaló hangjain
aggodalom nélkül
járok
szánalom borítja
fejtetőm

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Liturgia

tükörcsendbe karcolt
létedet kutattad

eső omlott a templomtoronyra
mindenség ezüstpora
hullt a szárnyas oltárokra

áldozati kehelyben
hitet forrt a kétség
kétségből fénylett fel
törékeny reménység

feltárul-e
a misztérium

hogyan lettél porból
hogyan leszel porrá megint

szállt csak szállt
szárnyas oltárokra
a mindenség ezüst pora
omlott csak omlott
ez eső a templomtoronyra

Szentjánosi Csaba: Hajnali rongyokban

Kilakoltat minket az éj,
elveszi a csillagokat, a holdat,
feltartott tenyered-táblájánál
megáll elsőbbséget adva
az erőszaknak a holnap.

Én már régen nem eszem
dédnagymamámlátta kenyeret,
országházkupola cipót,
megtanulunk 100 nyelven beszélni,
de nem értjük meg a rigót.

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: HITET MARKOL

Dali pár pisztolyát övéből
kivette, szárnyas lovát
lelőtte, homloka közepén örvénylő
ördögkatlanba bele, abba beleugrott, lett,
lett felsőléleknél fehérebb
szellemkutya, fűszál mögül
kilépő, szélkarddal suhintó
kísértetkatona, csillagbörtöne
falában meglelte,
meglelte elveszett Kutyacsillagát,
karján kerecsensólyma,
ő meg csak saját feje fölött
lebegve bámul, nap kormos toronyóráját
bámulja elhajlított kettőskereszt
térben, lövése, lövése sincs, semmihez,
semmihez sincs, semmihez
sincs kedve, el, elsodorta,
önmagától sodorta el, önmagától
elsodorta mérgezett,
mérgezett lelke, mérgezett
lelke le, lehúzza, nem,
nem törleszkedhet
tovább időhöz,

szozattovabbacikkhez

Végh Attila dr.: Fényt teremt

Szenvedés után a hűs szitál,
mennyi még, esélye szalmaszál,
életunt fonálra rátekint,
régi kép, de holnap új megint.
Merre visz tovább a sorsvonat,
szélsebes, határ a gondolat,
várni kell, kihűlt a gyertyaláng,
ennyi volt, azóta tudja már.
Elmegy ő, bezárt a boltozat,
félretett papírja dolgozat,
verse, mint darabka végtelen,
itt maradt, örökre fényt teremt.

Alföldi Géza: Az igazság

Az igazság nem mindég szép,             
Az igazság nem mindég jó,
Az igazság néha börtön,
Az igazság az néha béklyó.

Az igazság sokszor a kín,
Az igazság sokszor a bélyeg,
Olykor a csúcsoknál magasabb,
Máskor a tengernél mélyebb.

Sokszor győz, sokszor eltapossák,
Sokszor a divatját múlta…
Évszázadokra elfelejtik,
Már csak egy-két bolond fújja.

Sokszor eltemetik mélyen,
Hogy átadják az elmúlásnak…
De az egyetlen, ami mégis
Ha jön a Húsvét, csak feltámad!

Nem osztogat érdemrendet,
Sem rangot, hírt, vagy csillagot;
De a süket hallóvá lesz,
És látókká, akik vakok.

Hősökké a síró gyávák,
Erővé lesz a gyengeség;
Az Úr nyújtja ki felénk benne,
Hogy Ő vezessen, bölcs kezét!

B. Barabás Zsuzsa: Zivatar

Zilált hajával, megcibáltan,
Mint fúria rohan a tájon
A fergeteg.

Sikolt. Ujját az égbe vájja,
S felzokog vad szimfóniája…
Az ég felreped;

Patakzó vihar zúdul égve,
Özön-lángjával dúlt mezőkre,
Az erdő megremeg.

Villámékekkel tűzi haját,
Lebegő, rongyos, bő szoknyáját
Szivárvány hímzi meg.

Már lépes sárban pacskol lába,
Gyorsan elinal, mintha fázna.
Egünkön Nap nevet!

Fűszálak zsenge derekukkal
Pattannak reménylő zölden, vígan
Harmatban fürdenek.

Iváni Zoltán: Mert addig élek én…

Még egyszer add vissza erőmet – Élet,
hogy nyomorultan ne pusztuljak el.
Érezzem édes mérgeit a létnek,
és azt, hogy szívem lázadásra kel.

Még egyszer rúgjak a bölcsek kövébe,
ha számon kérnék itt, vagy odaát,
ámokfutóként is vad ölelésbe
merjem követni vágyam asszonyát.

Múló évekbe bújt megalkuvások,
mi jó, - mi rossz? – bolond okoskodások,
kerüljetek, ne jöjjetek felém.

Fütyüljek egyszer még az észvilágra,
próféciákra, jóbarát szavára…
Mert addig, addig, - addig élek én!

szozattv


szozat a tiszta hang Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf