Herczog Gyuláné, Pilla: TALÁN

Reggel.
Vonatablak-tévé.
Benne szemfelbontásban film:
rohanó fák,
megújuló tájak,
házak, utak, útkereszteződések,
lassan kész építkezések,
öregedő autópályahidak...
szépek.
Előtte tekintetek, hátak,
mindet pont jól tartja ülések...
kékéssárgakockás mintásan.

Vonat-élet.
Minden nap, de
– s talán – ma délután majd
változik a visszafelé-filmben...
igaz, csak halványan, de
helyet kap pár fáradt. Mosollyal.

Illies Renáta: Négysoros

Oszd csak be. De ne az én időm.
Találkozni fogunk nemsokára.
Fütyülök az egzisztenciára.
Most épp egy színész a szeretőm.

bohocsapka

Kamarás Klára: A lombok között szél zihál

a lombok között szél zihál
és tépett szárnyú angyalok
reszketve súgnak új imákat:
- Törvényt Urunk! Törvényt, erőt,
hogy lerázhassuk unt igánkat!

a lombok között szél zihál,
a porban rongy plakátok úsznak,
jajong már, ki tévútra tévedt,
bocsánatáért esd az Úrnak:
- Látod Urunk, velünk kiszúrtak.

a lombok között szél zihál,
nagy förgeteg lehet belőle,
ma még csak halk a jaj, nyögés,
de orkán lehet már jövőre.
- De mondd, kinek megy rá a bőre?

Kiss-Teleki Rita: Jelentem jól vagyok

Egyszer voltam… mennyi is…
alig negyvenöt kiló,
tudom mi a fertilis,
és hogy a szike mire jó,
voltam ötven, aztán hatvan,
jelentem épp hatvannyolc…
plusz néhány dekagramm.
Végre jól vagyok.
Távolodnak a fájdalmak,
a borúval szőtt gondolatok…
úgyhogy szólj most „annak”,
mondd meg neki, kérlek,
hogy a csodák fontosabbak,
mint a gúnyos vélemények.
Mondd meg neki,
hogy a szeretet szívvel lát,
és a tengermélyet…
nem csak egy pocsolyát.

Kővári Tibor: Magyar vagyok

Útjaid járva, Hazám, változó tájaid
átölelnek. Szépséged mögül, mint monoton
halk neszek szállnak sóvár vágyaink.
Lökném magamtól, lüktetnek konokon.
Fut az aszfalton a gyorsjárású kerék,
száguldok benned mélyre merülőn
s érzem az útépítő munkások kérges kezét.
Jobbról mellettem a Balatonfelvidék oson,
balról a Balaton szikrázó zöldeskék vize.
Elöl a villákon bájolgó, kérkedő mosoly,
hátul a szegényes porták fehéres színe.
Bár lenyűgöz a fényes kirakat mosolya,
mégis elcsábít a por, a pocsolya,
szétomlik számban a csicsói bor íze.

szozattovabbacikkhez

Langstadler Csaba: Bella István

Ment az Írószövetség lépcsőjén,
gyűrött volt a kabátja,
táskáját -a világot hűtve-
szelíden lóbálta.

Köszönt neki a kapu, amin kilépett,
a Bajza utca,
cigarettájából a füstöt az égre,
felhőnek kifújta.

Sokszor hazavittem,
az István utcában lakott,
kézszorításával, a versíráshoz
nekem új ujjakat adott.

Marcsák Gergely: Örök fogság

Rögökbe meredő bordáid közé
a lélek immár örökre befagyott.
Hogy a végtelennek kezdőpontja van,
te, ki odahaltál, tanúsíthatod.
Esendő elménk nem foghatja még fel:
magányod hosszabb, mint az emlékezet,
és hosszabb, mint a népek földi útja,
mely egyenest a pusztuláshoz vezet.
Nem vagy lángoszlop, sem vádló maradvány,
rossz szónoklatban történelmi példa,
csak porladó csontváz, befagyott lélek,
mi hazavágy, de sosem érhet célba.
S ha Isten egyszer Baskírföldön járna,
és rácsodálkozna, hogy ki fekszik itt,
meséld el neki, mondd, hogy megtalálta
végre az utolsó kárpátaljait.

Móritz Mátyás: Confessio

csak egy éjszakára váltanának le a harcainkban minket
a pártoskodók kiknek a szemén egyre sűrűbb a fátyol
hogy megtudják milyen is a felhős és sóvár tekintet
itt ahol levél és madár holtan hullik le a fáról
ki fajtánkat megérteni és látni rég nem akarja
akik rajtunk csak újabbat taszítanak és csak rúgnak
őket verné csak egy napra az egek bősz zivatarja
és éreznék hogy a gyilkos ólom hogy veri oldalunkat

nekünk ki az árva könnyünk kacajra tán sosem váltjuk
hátrahagyott szerelmesünk levelét hiába várva
csak egy éjszakára dobnák le magukról a palástjuk
látva hogy borul a sűrű homály e kietlen tájra
hol várjuk csak a jó istent hogy segítsen és megáldjon
hol sokszor nekem is már csak a halálhoz lenne kedvem
hogy úgy rebbenjen sóhajom széjjel könnyű álomszárnyon
a hideg földre simulva lázasan és önfeledten

szozattovabbacikkhez

Paál Marcell Hesperus: AERODINAMIKA

.
A kedves kézfején
gallyak az erek.
Ébenfa égen
villámgyökerek.
Torkolatok deltái
magasból nézve,
vándorutak
gyermekrajzokon,
friss kenyér héján
a ráncok, űrjáratok
csillagatlaszon.
.
A kedves nem volt
itt tegnap. Ma sem
érkezett, s holnap
merre lesz majd,
az olyan szép titok,
melyről nem beszélhetek.
Szabadon bolyong,
bár a szabad bolyongás
nagy teher. Kiváltság,
ami észrevétlen,
jobbára elviselni kell,

szozattovabbacikkhez

Permay Zsuzsa:Szívvéset

Úgy szeretlek, mint esőt a kertek,
gyöngyzuhatag, ha tavasszal árad,
örömömben könnyeimbe rejtlek,
megborzongok, a veled-perc áthat.
 
Amit érzek, vad zivatar nyáron,
el nem űzi palaszürke felleg,
a menny alatt a katarzist várom,
minden egyes égdörgésben lellek.
 
Hogyha ősszel tépi szél a fákat,
töretlenül szilajságát állom,
nagy ereje habár néha fájhat,
a gyógyír hat, amint karod átfon.
 
Amikor a csöndbe havaz a tél,
melegítlek, a kandallód vagyok,
tüzes nászunk parazsakba alél,
a mámortól a két szemed ragyog.
 
Úgy szeretlek, mint papírt a tinta,
versbe írva, ahogy tollam szalad
betűket ölt bordarácsom titka,
szívvéset vagy, s velem-együtt szabad.

Pethes Mária: Haladék

és hosszú esőzések után
ahogy lilaakác hüvelyéből
a mag a szürke égből
kipattant a nap

ősi vágyak emelkedtek
húsunk magasába
új törekvésekkel
új hajnal derengett

pillád rebbenésén függő
világ nyújtott támaszt
a rosszul csukott ajtón
beszabadult a szél
és belefeledkezett
meztelen tested csodálatába

évszakok összekeveredett
sorát követted ajkamon
tudod azért élünk még szóltam
hogy szenvedélyünk hevétől
felmelegedjenek a hidegben
elgémberedett virágok

szozattovabbacikkhez

Rajki Rita: Modern siralom

Ragaszkodunk,
elcsökött nézeteinkhez,
karóhoz kötünk,
Ebet,
Lelket,
Életet,
okádunk szavakat,
bigott világ mutat utat.
Utálkozunk,
Egymással,
Világgal,
egy más világgal.
féljük istent
Életet,
Halált,
Itt szabad akarat, nem mutat mást,
csak szűk kis életünkben
lelki tolókocsival közlekedünk.
Bezárulunk,
Magunkba,
Otthonunkba,
Ideáinkba temetkezünk.
Nem áramlik át a lényeg
máglyán égnek igaz erények.
Nem szeretjük
Másban keressük a szépséget
Mindig másban,
nem egymásban,
ami nincs, ami hiányzik
Elégedetlen keringőt
jár bennünk a frázis.
Itt vegytiszta végzetet
kreálnak kémcsőbe zárva nekünk
modern kori vegyészek.

Sógor Zsuzsanna: Hitehagyott

Kiüresedett drótváz lett hited.
Nem tart össze már
rendíthetetlen elveket.
Kietlen sivatag lett hited.
 
Elhagyott város lett hited.
Zárt ajtók, leomlott falak,
kerteket felverő gaz.
Árvíz pusztította part lett hited.

Várod a remény esőjét,
mely megtisztítja
a szennyes földeket.

buborek

Szakál Gábor: A Notre-Dame vádol

Ijesztőn pusztít a gall vörös kakas,
szikrák emésztik Párizs büszkeségét,
a Notre Dame-on kísértetláng lobog,
gonosz elemek járnak haláltáncot.

Victor Hugo sírja is beleremeg,
bünteti népét az ősök szelleme ;
zokogva sír templomában a Szűzanya,
a főtorony is, a tűzben leborulva.

Az iránytvesztett nyugat fővárosa
meghasonlott színes, zavaros sziget,
felejti múltját a büszke francia,
bizarr kultúráknak ad biztos helyet.

Terrorhullámtól retteg a Szajna part,
vértől bíborvörös a Champs-Élysées,
arcátvesztett nép lett, amit nem akart
a nagy forradalom büszke nemzedéke.

Földjét az ördög készül bitorolni,
ősi kultúráját gyalázni,rombolni,
meggyalázni keresztény mivoltát,hitét,
elfoglalni ősei gazdag örökét.

A Notre Dame - Trianonért is vádol,
mások bűneiért egy nép nem felel.....
a megalázott, szavát fölemeli,
egy csonka ország igazat követel !

-  2019  június 4 - az összetartozás napja

Szenyán Zoltán: mind hamis

... szétfolytam,
lelkemet fojtogattam,
benne forrongtam...
szél fújt,
eső is hullt,
nem fordultam,
lökéseivel dacoltam,
mindez csak látszat volt,
fáradt olajjal festett folt,
testem itt haldokolt,
rég nem harcol...
marcangol
marcangol
marcangol a gonosz,
testbe zárt kénköves pokol
... aki jön, aki lát, hajbókol
mindenért engem okol...
könyörögtem - üvöltöttek
könyörögtem - üldöztek
könyörögtem - ütöttek
elfordultam tőled, tőletek,
elfordultam magamtól
minden gondolatom,
minden amit írtam,
Hold is
Nap is
csillagok is
mind-mind hamis,
hamis valóságot hozott,
földön Isten sosem lakozott,
- bennem is fuldokolt...
... szétfolytam,
lelkemet fojtogattam,
benne forrongtam…

Valek Tünde: Mit számít?

József Attila emlékezete- nekem

Számít-e, hogy mit gondolnak rólam,
Fáj, hogy nem a költő számít, csak a stigma
Hogyan őriz a fakuló emlékezet
Elkönyvelnek, gyáva sínre-tettnek
Őrült kor őrültjei közé sorolnak
Akinek a halála is őrületesen színpadias
Szüntelen, diagnosztizálnak
Beérik zavaros borderline-nal
Nehéz gyermekkorom foglyaként
Kínoz örök szeretetéhség,
Meg nem értettség
Kínoz örök, szélsőséges útkeresés
Mégis elismerik a zseni szóhalászt
Ki a szavak tengerén különös szavakat talál
Reszketve, ott ülök a „Semmi ágán”1,
Hogyan tovább? Merre tovább?

szozattovabbacikkhez

Varga Rudolf: SZOKNYÁD SZÉLÉT

Ég háta mögött, világ végétől
épp egy buszmegállónyira,
hol földre hullt
Dengerik herceg
szárnyas paripája, szirákói erdő
felől hajnalonta, néha,
néha-néha hajnalonta
felfénylik még égben úszó aranyváros
tornya, Lemúria maradéka,
tudni bizton hogy ott,
ott van,
ott, mert ébren még senki,
de álmában már
minden élő,
minden élő látta.
Lenni.
Lenni csak itt.
Itt.
Csak itt.

szozattovabbacikkhez

Zonda Tamás: Nincs félelem

Végül minden virágba szökken
évszakok járkálnak
felhorzsolt éjszakák
víkenddé foszló szerelmek
elgördül lassan a század
mentem feléd elestem
jönnél felém minek
nincs félelem:
virágba szökkensz te is
illatodat szétteríti a szél
a végtelen traverzein...

(Zonda Tamás: Kisvizit)

Csighy Sándor: A tűzmadár

Ha szürke rom leszel majd,
ki épít fel újra?
Nem csontjaidra gondolok,
annak porát a szél
ugyanis széjjel fújja.

Ha nem lesz jelened, múltad,
neved és minden, ami
veled kapcsolatos térben, időben,
rommá porlik majd,
ki fogja léted megvallani?

Aki verseid olvassa,
- gondos, türelmes olvasás után,
ha már minden szavadat felmérte, -
felismeri-e lelked kincseit
 és a mélybe lemerül-e érted?

szozattovabbacikkhez

Dedinszky Erika: Válaszút

Vulkán vagyok; forrongó méhem tüzében
két világ kelt csatára,
életre-halálra.
Két világ küzd bennem,
szikrát okádva, nekikeseredetten.
Még az vagyok, aki voltam,
- s már más vagyok, mint aki voltam…
Még kiáltanak, csalnak régi fények,
de már a ködös holnapnak élek…
Két hazám van,
- s egy sincsen!
Lábam még a múlt lépcsőjén,
kezem már a lassan engedő kilincsen,
másik kezemben égő fáklya,
- s így lépek ki az éjszakába!

Fáy Ferenc: Barátkozás az öregséggel

Nem félek és nem rettegek már tőle,
nem zárom kulccsal napjaim előle.
Mellettem él, mint árnyam él a porban
s ha elmarad, már kérdem néha: hol van?
Leül mellém és hűvös lesz az ágyam,
ölébe vesz és forróbb lesz a csend.
És szép szavak szitáló alkonyában
visz át a párás, őszi földeken.

Vár rám a ködben… bújnék… és hiába,
ott ül a város minden kapujába,
az úti fákon, sóhajtó levélen, –
felkel, ha lát s indul, hogy elkísérjen.

szozattovabbacikkhez

Flórián Tibor: Búcsú

Ősz sárga lombja hull a földre,
búcsúzom a nyártól örökre,
a levelek alatt rám talál,
s bénult szívemre lép a halál.
De néha fel-fellobban az ég,
s mintha messzi hárfát hallanék,
énekét egy visszatért nyárnak,
az emlékek még visszajárnak.
Rám hull a hold szelíd ezüstje,
a létnek lángja nincs, csak füstje.
Fölkap s elragad az éj, a szél
és havat sodorva visszatér.
Tél kerget, mint vadász a vadat,
aludni hosszan a hó alatt,
s nem tudom, mint gazdag ráadás,
eljön-e majd a feltámadás?

Hámory Várnagy Dalma: Hála ének

Szeretem a hű embereket,
Kiknek lelkében csak jó ered.

Szeretem a lágy, nemes zenét,
Gyermekeknek nefelejtskék szemét.

Szeretem a harangot, ha szól,
Fűszál, ha sarjad a föld alól.

Szeretem a fogyó, vén Holdat,
Formagazdag jégvirágokat.

Szeretem az Istent végtelen
Megmutatja a szépet nekem!

Kőszeg, 1936

Gaál Áron: Morzsák az urak asztaláról

Lendületből
Urak asztala
Vendégség
Börtönöd
Migrén
Ma
Magam ellen
Percek termeszei
A szúnyog
Slusszkomfort

gaáláron

Jagos István Róbert: Tűz és jég

Két dologból csak az egyiket választhatod,
Ha a tűznél maradsz, a jeget eldobhatod,
Mit ér a tűz, ami mindent elemészt,
Mit ér az élet, ha nem vagy senkié,
Mit ér az élet, ha nem vagyok senkié,
Jeges tájon, a sivár semmiség.
Az égő tűz ellen nem harcolhatok,
Holnapra talán semmivé olvadok.

2007

Kányádi Sándor: Bot és furulya

Legelső ajándék, mit kaptam,
egy bot s egy furulya.
Cifra volt a bot,
füstös a furulya.

A szomszédunk adta volt,
egy öreg pakulár.
Somfa volt a bot,
szilva a furulyám.

Bölcs szavakat is adott
a bot s a furulya
használatához
nekem a vén Duka;

„Az ember ott kezdődik,
és ott a pakulár,
ha jól fogja a botot,
s ha szépen furulyál.” -

És később se tellett
gazdagabb batyura.
Minden vagyonom ez volt:
egy bot s egy furulya.

Aztán fönnakadt egyszer
a bot egy almafán. -
Így lett botom is egyben
szép, füstös furulyám.

Kapui Ágota: Korántsem hibátlan

Perc vagyok a véges könnyűségben,
létezem csak, szerelemtől váltan,
pillanat a felezett időben,
pőre szó, a lélektől ruhátlan…
Karcolás a foncsorozott fényben,
porszem ott, hol minden makulátlan,
iránytű a semmi közepében,
esendő, és korántsem hibátlan…

 

Szervác József: Reggel

Ha miénk volna ez a reggel,
fénnyel, fullánkos félelemmel,
előtolakvó kopjafákkal
bár, ha miénk volna e reggel,
kések szemeznének szemeddel,
lehetne, az Isten is rád vall;
s minden bűnt, ha miénk e reggel,
megmelengetnél tenyereddel,
simogatnád, mint hullafoltot
gyermeken anyja, ez a reggel
miénk, halálos ítélettel,
kivégzik áldott asszony-voltod;
miénk e börtönudvar-reggel,
tiéd, a testedben szögekkel,
enyém, a számban mésszel, sárral,
kettőnkké - világ a világgal.

A.Turi Zsuzsa: DE

(pressz(ió))


Csak a csönd vagy a hang
a magány a harang
hollóraj startra vár
nincs galamb soha már
nincs más csak
a hideg
meg rideg
holt színek
nem tudni mire vár
az ember a madár
az éjben sincs
határ
nincs remény
soha már
ringató
ösztönök
meg a köd

szozattovabbacikkhez

Albert Zsolt: ZÖLDHATÁR

Átlépett minden határt,
szüntelen fogantatás van a kertben.
Készülődés, ideges kapkodás,
földpúder pamacsol a bokoringen.

Alig vakolt falon levéldíszlet,
hirtelen felsepert váróterem,
érkezés előtti feszültség lebeg
a szirénázó levegőben.

Utolsó igazítás, zivatar fésűl
a sorban álló lombokon.
Szöveggyakorlás, formaöltözet,
kerítésmodoros zöld tekintet.

Az egynyáriak öröklétre vágynak,
felkapált bolygóra, burjánzó
virággyarmatokra. Az örökzöldek,
nem is tudom, talán a színváltásra?

Arany Tóth Katalin: LÁTTALAK

Lehunyt pillák alatt
ma újra láttalak.
Válladra ült a csend,
s vigyázva megpihent.

Mintha pilleszárnyak
könnyű tánca lenne:
hangod bársonya bújt
suttogva fülembe,

s én féltem megtörni
a mézédes varázst.
Mosolyba temettem
a vágyat, hogy ne lásd,

mily törékeny vagyok.
Ha csillag hullna rám,
a láthatatlanok
palástját hordanám,

s nézném tekinteted,
ahogy az arcomat
benne megismered.
Rejtőznék szád alatt,

kedves szavak ölén,
ringatna esti fény,
és válladon a csend
hagyná, hogy átöleld.

Dr. Bátai Tibor: karakterkivonat

nem panasz
egyszerűen tény
egyre nehezebb versbe
írni téged
eddig bárhogy igyekeztem
minden sor
csak változat volt
arról
milyennek láthattalak volna
ha realizálódik a
karakter
néha melléd írtam magam
hogy ne legyek annyira egyedül veled

B. Mihály Csilla: Hömpölygő május

Mint ezernyi tarka, pezsgő
víg gomolyba bújt, serény
pillanat, ha láza megnő,
s önfeledten ég belém,
úgy terül a fény a fákra
hömpölyögve, zsongva rázza
szél a lombot, selymes árnya
ringató neszén
leng, libegve száll a lelkem,
éber éhe duzzadó,
átölelve tart e percben,
s enyhet oszt a dús való,
csendje permet, álma fényfolt,
lét, jövő, ma és a régvolt
lángra lobban s ég az égbolt
pirkadó szemén.

Csata Ernő: Az idő múlik

Múlik a létünk és
az idők változnak, amíg be-
teljesülő sorsok,
ránk mélyebb ráncokat írnak.

Vélük együtt váltunk
arcot, hajat és pirulákat,
vélük is átéljük
múló, földhöz ragadásunk.
 
Minden, amit látsz és
amit érzékelsz körülötted,
csillag az égen vagy
bolygó, erdő s magasan fenn
 
sziklaorom, minden
mozog és egy szédületes, gyors,
végtelen örvényben
jár táncot minden elektron,
 
mert az időn kívül
sose élt itt semmi se, ez, mi
tartja örök lázban,
pörgő mozgásban az ősi
 
Víz elemet folyton,
ha a lelkén angyali táncot
jár, korom éjből jött
örvénylés végtelenében.

-2-

Múlik a létünk és
az idők változnak, amíg be-
teljesülő sorsok,
ránk mélyebb ráncokat írnak.

/hexameter, 2014./

Czipott György: Hány sebzés!

mennyi világakarás párállt
szép, asztalkendős álmaimban…,
    hány buzgás fizettette árát!

hogyan bíztam, jaj gyermekbízvást
aklos, eleven jövendőkben…,
    gépfogak rágnak enátkozást!

micsoda éjt meszeltem mélyen
pikkellyévedlő bűvigékkel…,
    dögkútcsöndre evesül vérem!

szívem mögén olyik temető
tetézve immár üres árnnyal…,
    csak vas éjdélbrongást nevelő

adóssavidőben jaj hogyan
eredhettek meg hajgyökerek?…,
    csupa hátakránca, arcatlan.

mennyi csókos akarás páráll
kócszemfödeles álmaimban…
    hány sebzés fizetteti árát!

Ernst Ferenc: Hiányvers

Csak egy hiányvers vagyok,
nem létezésből született szavak
emlékének állított sorok,
fejfáján múló gondolat.
A semmiből születtem,
talán senkitől, senkinek,
nem fájó dallam, vagy illem,
mi az életnek általam fizet.
Hiány van bennem, s tán nem vers
vagyok, csupán szavakba bújt félelem,
mit kimondani, magadban sem mersz,
de önsajnálatodnak a legjobb élelem.
Én pontosan ez leszek általad,
a nincs sehol, de mégis létezik,
a gondolat, mi rajtad áthalad,
hiányt kitöltő sor, mint épp ez. Itt.

Fülöp Kálmán: Esthajnalcsillag

Pillantása némán
a fák lombjain pihent,
kalandor pirkadásba
gyújtott reménytüzet.

Morzsolta kis kezében
testét a vak sötétnek,
amíg a távol ágyán
kibomló új ígéret

rügyezte bőség-álmát
és átnyalábolt engem –

mint évek tisztasága
az udvarba nőtt kerten.

Gulisió Tímea: Bolygó

Amit szerettem
nem csináltam.
Akit szerettem
nem kerestem.
Túl sokat tettem
ahhoz, hogy elég legyen.
Túl keveset
a kiteljesedéshez.
Mindig jó kifogás,
hogy csak most kezdtem.
Belefáradtam
és nem is élveztem.
Örök úton van
akinek nincs hova mennie.
Talán sírva fakadna,
ha odaérne.

Ilies Renáta: Falainkra

Ne bámuljuk a falat, mert még ledől.
Egyszerűen nincs benne hála.
Egy gondolatunk se veszhet kárba.
Leszünk egymásnak, míg lenni tudunk.

Lesz, ki elfogad menedékül?
Az ember él és majd belevénül.
Vagy részeg és öntudatlan.
Tükröket néz. Mit lát abban.

Árnyékdinamikát, fényparádét.
Már tudom,hogy miért iszod
feketén a kávét.

Paál Marcell Hesperus: Szenvedély

.
Nem tudom, mi húzza arrébb
a láthatárt horzsoló eget,
csak sejtem, hogy az agg fák
kérges, örökzöld hitek,
.
nem tudom, miért int a lomb;
a megfejtés búcsúzó derű.
Látnom kell a gyönyörű vétket,
mely foszlott, csábít és szakszerű.
.
Madár moccan, nyikkan az eresz.
Nyílik az ősz, de mégsem ereszt,
felhők szélén minta a nyers fény.
Öledbe bújnék, ruhád nem lévén.

csillagkod1

Pápay Eszter: Legendák a mostról

Most egészen -
miközben csak félig
Most egyetlen -
ha egy darabban mérik
Most élni jó –
ha volt is, lesz is rosszabb
Most épp elég –
mert többet úgyse hoznak
Most boldogság –
és itt vagyok a mostban
Te épp velem
és úgy sincs más, csak most van

Pethes Mária: semmi nem marad

semmi nem marad titokban. mindent kilocsog
az eső. azt is, amit a látóhatár rejteni próbál.
talán a fecske röptét kíméli, mielőtt beleolvad
a táj pasztell festményébe.

az idő kicserzi a fa törzsébe vésett szívet, ami
a szerelem néma bizonysága. a gondok ólom
olvadéka az idegekbe hatol. könnyek sója szárítja
a szemet. a légkört feldúlja a közöny.

a felhők súlyosak, akár a búcsú szorítása a szívben;
marad valami az érzésből, amiért élni lehet, vagy
csak a bánat esője zuhog a házra, és az üres
cigarettásdoboz felirata figyelmeztet a halálra.

Pethő László Árpád: FÖLHORGADÓAN

– I.M. Kányádi Sándor –

Bátyám -: ez itt a
szülőföld –az ott ama
csonka – fák hegyén

billenő haza
melyből  vétetett mára
fölhorgadóan

nemzet  - „juró-
pa” letaglózottan a
kereszt  alatti

fényesség  várát
őrzőn  a vörös villám
ellenében -  lám…

Szentjánosi Csaba: Keresem…

Keresem azt a ceruzát,
amivel Isten kiszínezte a napot,
keresem azt a holdradírt,
amit egy angyal elhagyott.

Keresem azt a kukát-
ami hallgat, szót fogad
a kukásoknak,
keresem az idő zárjegyét,
amivel tegnappá lesz
lezárva a holnap.

Keresem azt a sípot,
amit megfújva-
helyükre szaladnak a csillagok,
keresem a teremtett világban
magamat-
hátha egyszer megtudom, ki vagyok.

Keresem szüntelen azt,
amit nem találhatok meg soha,
keresem, hogy hol van-
az a finom gyerekkori tarhonya.

Keresem az utat…
amin dűlőre jutunk végre,

keresem azokat a hajszálakat…
amiket rajtam hagyott,
a falu szépe.

Székely Máté László: Sikoly

Vádakat viselő legújabb korszak
Gázpedált nyomkodsz, ha nem fog a fék
Eurót számolgatsz, földet rabolhatsz
Leégett templomod szép menedék

Homokból épülő tornyokat tervez
Lázadó mérnököd, ölbéli nő
Parancsot adtál, holnapra rend lesz
Táncol és táncol a múló idő

Kábító dalokat dúdol a mámor
Olajos tavakban ezernyi rák
Kivágott erdőket nem látsz a fától
Hangtalan sikolt egy boldog világ

templomrajz

Valek Tünde: Szikrát vet fogam közt a szó! (1)

József Attila után szabadon
Húsvét előtti hétfőn este hét előtt
Tíz perccel, a Notre Dame lángot őrölt
Felújítás közben érte a tűz, úgy véletlenül
Égett, pusztult, drága Mi Asszonyunk!
A kár felbecsülhetetlen
Eddig szolgálta a keresztényeket, rendületlen
Alapkövét 1163-ban,
Párizsban fektette le III. Sándor pápa,
Ezután 157 évig,
Építették 1320-ig
A keresztény hit bástyája lángokban áll
Vajon lesz-e elég hit, készség és népakarás
Hogy épüljön újra a hitmaradás?
Néhány óra, néhány perc elég
157 év munkája porig ég!
Vajon lesz-e elég hit, készség és népakarás
Hogy épüljön újra a hitmaradás?
Épülésének 700. évfordulója
Az üszkös romokon túlmutat?
Vagy jönnek a hitehagyottak helyére erősek
Mások, kiknek új katedrálisok épülnek
Beszélnek más nyelven, egy másik Istenhez
Pedig mi tudjuk: Egy az Isten!


2019. 04. 15.

(1)Irodalom: József Attila: Vas-színű égboltban..., 1933.március.

Varga Rudolf: IZZÍTS FEL!

Ha a tévedés
 már
túl van, túl van
 a
 képzelgés delén,
 más
szavakkal, másként,
mást
 szól a tétova
értelmetlenségrõl, mert akkor
már
csak a sorvadt kéz,
csak a remegõ remény,
 csak
 a
 fohász. Izzíts fel egyszer
 még,
 izzíts fel engem,
 perzselõ hûség!

Végh Attila dr.: Körforgás

Utca vagyok, rajtam kocsit toltak,
felsepertek, pedig tiszta voltam.
Felbontottak, mert eltörött a szív,
Te vagy, ki ismét dobogni tanít.

Hegylánc vagyok, míg átölellek én,
megvédelek, mert itt leszek, ne félj.
Rajtam indáim örökké élnek,
karjaimmal épp az égig érek.

Szellő vagyok, mint gyengéd simítás,
hosszú ölelés, kacér kacsintás,
labirintus. A végén menedék.
Együtt megtaláljuk. Csak Te meg én.

Forrás vagyok, mi folyammá szédül.
Tenger leszek, így eltűnök végül.
Testem harmatként arcodra cseppen,
Életre kelek a közeledben.

Bartha Gusztáv: Eljön az éj

– Borzsavidék, szerelem és felderengőn József Attila emléke –

Eljön az éj: értünk szeretni.
Az éhes kutyákkal összeveszve
A házakkal szemez az este,
A Borzsa hallgat: koravén,
Akár ajkad, ha szólni fél.
A csend gyűlölni megtanít;
Fájdalmad bennem felvonít!

Ami ma nincs, az holnap nap lesz:
Hadd örüljek az életednek!

***
Összebújnak a benei helyek,
Arcomon könnyed lepereg;
Rá csillag hull, a fűre ruhád
Szellőt szeret a fehér akácvirág.
Ne gondold, ha lázad is az ész,
Hogy a szemfehérbe minden belevész!

szozattovabbacikkhez

Kőszeghy Elemér: /Maréknyi haza/

T. L.-nek ajánlom

maréknyi haza ez,
maréknyi alföldi táj,
melyről hihették sokan:
a hegyek rég fölzabálták.
s nincs is már talán,
és lakói sincsenek.
(a pusztán a vihar
amúgy is vadabbul vágtat,
kegyetlenebbül söpri ki
az átsápadt testeket…)
de lám: pöröl a kútágas,
s roggyantan bár,
ám büszkén hirdeti:
vannak,
lesznek itt még gólyák,
s reméli titkon azt
derekába szuvasodott éveivel,
hogy egyszer ő még kivirágzik;

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf