Fülöp Kálmán: Harcban a szavakkal

Ha látod már
az elérhetőt,
az ajtó nyitva áll –
ez csak a kezdet,
és magadtól kérdezed,
hogyan tovább?

Annyi rossz után
talán most
kedvez az idő –
történelmünk
ingoványain
veled van az elérhető –
te kerested a
versbe kívánkozó
tiszta szavakat,
az elmúlással folytatott
mindennapos harcban.

M. Karácsonyi Bea: Balladám

Lassan visz az emlék
- apró patak vize,
imitt-amott nemlét,
gyerekkorom íze,
és amikor fordul,
ki szülői házból,
mint a gyomor kordul,
mint ki nincsbe gázol.
Halaim elúsztak
a tengert keresve,
és hogy elbúcsúztak
minden reményt vesztve,
nem ontottam sokszor
Istennek szavait,
most a hulló fogsor
rágja jelszavait.
Nem számolom ma már,
van is, és elveszett,
mindig ködös határ
imbolygása felett.

Paál Marcell Hesperus: Respiration

       /Lélegzet/
.
Máshogyan ébred
az éjszaka. Nem kapkod,
légszomj sem gyötri.
Van hozzánk néhány
félszava, a szaga eső
vagy kölni, sminkpúder
illat egy ódon szobában,
ráncos kezekhez
ragaszkodik. Fordítva
táncol, bő álruhában,
kortalanságba kapaszkodik,
.
a szakadék szélén, hol
magadat látod lebegni
irgalmas csöndben.
A zuhanás előtti stáció,
az égig ránt, szépre
törötten, és elhiszed;
valaki várni fog, mint
az éj várja azt, hogy véget
érjen. Addig is egymást
lélegezzük, az arctalan,
gyöngéd sötétségben.

Pápay Eszter: Megáldlak

Őszintén szólva, meg se haltál.
Hallod az órát: most is üt.
Kacér kis kedvesed, tolvajod az idő.
Molylepte mantrák mindenütt.

Szörnyeid gyomra felhasítva:
pár régi sanszod rám köszön.
Csuklómban itt lüktet sorssá csúfolt véred.
Megáldlak. Máshoz nincs közöm.

Péter Erika (Pera 76): Szavaid peremén

szavaid peremén állsz és meginogsz.
ütemtelen a mondatok rendszere,
valaki visszahúzna a dobbanásaidhoz,
de ebben a szertartásban nincs helye.
te csak tudod: eldöntöd, hogy jó, ha nem,
bár füled csak fejdísz, mint a szem.

a szavak te vagy? és te vagy a vers?
ok. de mi van a szótól a versig?
más opcióra fogadjál, ha mersz,
ha olyan nincs, hogy a hiányt kimetszik?
ágyról ágyra se lehet? leszarom-totem,
mert a nyelv nem végzi be sosem,

leszopja. a lerágott csontot. még tovább.
de ma csak koszorúról szabad. gyertyákról.
ahogy a szél táncol a hold késfokán,
mikor a gyerekkor tőled elpártol.
ugyan már, vége van, térj haza,
most könnyít magán az éjszaka.

Rajki Rita: Test origami

Fanyar a száj
s letűnt szerelmek belé veszve
romok közt virradó képzeletbe
origamit öltött papír testek.

Gyertek...

Ma hallgat a vallomás
romlott igét okád,
valami kihűlt létforma..
Még volna,
de már hanyatlik lelke,
s lépte ingovány
az arca halovány,
neve sincs múlt időbe
tévedt,
mint éjjeli lepke
szárnya csak verdes
csak verdes.
Benne megizzadt
magányos csendje,
verejték cseppekben
fürödve

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsa: Zsibbadás

milyen kíméletlenül távolodnak lépteid
milyen kérlelhetetlenül fakulnak képeid
mint oszlik árnyékod kontúrja
milyen kín kutatni karcos lemezen
halkuló hangodban a selymet
milyen fájó tudni hogy ujjlenyomatod
idegen bolygó porában hagyod
milyen fenyegető amint vérpiros
hajszálereid fehérülnek mint a hó
tudatodban kong a realitás
első a hatás
ezt követi az ellenhatás
addig
nincs
más
csak
zsibbadás

Székely Máté László: Napkelet

-
Szegett kévék pársirató gondban.
Rizsföldeken ápolatlan tó.
Buddhaszobor mosolyog, de hol van?
Egyértelmű jólét látható.
Megígérték, holnapután rend lesz.
Űrhajónk a fagyos Holdra száll.
Bölcs vezetőnk látványfilmet rendez,
kóbor vírusunk ma kit kaszál?

Szenyán Zoltán: Csendben

/kívül tágasabb/

elvesztem a teremtésben,
eredendő eredetben,
lebegtem,
lebegtem,
szél felkarolt,
felkavarta a port,
gondolat mindent letarolt
... ma azt mondtad,
innét, belőlem, univerzumból,
ami tied, amit nekünk teremtettél,
egy ilyen, ilyen nyavalygó
- még tűzre sem való...
tomboltál,
jelképesen ordibáltál,
dühödben fel fetted valód ,
kimutattad, ki, fogadnak fehérjét,
- angyal helyett szörny -

szozattovabbacikkhez

Szlávics Noémi: A vers anatómiája

pont amikor minden robban
senki sem tudja nálad jobban
biztosítószeggel a kezedben
nem lépked nálad senki szebben
a hasadás leüt a földre
füled befogva földre dőlve
eldobod még azt ami még nálad
köd van előtted és köd utánad
és amikor kitisztul újra
odébbpöccint az Isten ujja
mindaddig amíg mindez csak játék
életed nem más csupán ajándék
amíg fegyvered írás nem ártás
gyónás csupán és megbocsátás
miképp a versed eldobod robban
mikor leginkább elhagyottan
állsz és tudod már nincs több lépés
robbanás sorok végül megértés

 

Szokolay Zoltán: Párhuzamosok

Azt a költőt itt milyen váddal
ítélnék el, ha feltámadna?
Ki fogadná be, ki szeretné,
akár csupán egy pillanatra?

S ha megszólalna, hova zárnák?
Csak tébolydába vagy börtönbe?
Szeparációs szorongását
mi oldaná, ha visszajönne?

Szakadt kabátját ruhatárba,
életművét egy pályázatra
be merné adni? Ki találna
noteszt a zsebében matatva?

Azt a költőt itt mi ütné el?
Tehervonat vagy piros mozdony?
Fotózkodnának tetemével,
kik nem hagyták, hogy verset mondjon.

Vámos Hang György: Tudni vélem…

tudni vélem,
hogy csókom is anyag a számon
hogy színes drótként belém gubancolt vérem,
az álom nyomtatott áramkörében
szívemre, mint dinamóra döng az áram:
-- vágyam ráz ajkam húsában!

tudni vélem
hogy az égen
a felhők csöpp nedves szívében
-- köddé illant a múlt
s mint fakó savó kering –
-- minden eddig volt ősöm
vízcseppként összering!

zúzmarás idő tükrösül
fény foszlik foncsorán
-- szemfényvesztő csodán
mosolygok lágyan
mint mézeskalácsra kisgyerek
-- ha már csak tótágas világ van
majd a tükrös délibábban
magamra ismerek!

szozattovabbacikkhez

Varga Árpád: Szülőfölded

    /apeva-poéma/

Nézd
azt a
fát, fiam!
Valaki őt
nekünk ültette.

Hát
imitt
az utcát –
elmédbe vésd,
lelked térképe!

Hadd
fájjon,
ha elmész
minden fűszál
színe, illata!

Hadd
folyjon
majd értük
könnyed – becsüld
meg szülőfölded!

Varga Rudolf: VESZETT DARÁZS

Szikes földre
vetített mennyországodban,
Veronkám, gyémántorsód,
gyémántorsód feje pörög, eresz
alatt zsinóron illatozó dohánylevelek
rezzennek, fáidon aranyalma,
udvarodon botladozó sárga kiscsikó, aranyszőrű
bárány, piszpangbokrodon énekesmadár,
kiskertedben tündökölnek ünneplőbe
öltözött rozmaringok, kákvirágok,
bódító tubarózsák, violák, pitvarod
kéménye körül repdesnek
kis, kövér angyalkák.
Veszett darázs
száll mészpikkelyes falnak,
keletről tankok, nyugatról bankok
éppen most, most,
most újra, újra.

Véssey Ede: Számvetés

Éles most a téli levegő, mint a kés,
végére ért az év, eljött a számvetés.

Emlékszel, mi történt, vagy már elfeledted,
elhalt vágyaidat csendben eltemetted?

Kapott tehetséged használtad-e jóra,
szépre, de igazra és maradandóra?

Adtál másnak többet, mint amennyit kaptál?
Példás tetteiddel megtelt-e a naptár?

Nézzél önmagadba: tiszta maradt lelked,
mint a friss hó, amely szennyet nem ismerhet?

Felnézve a hívó végtelen azúrra,
úgy érzed, hogy készen állhatsz már az útra?

A válasz minderre még várat magára,
figyelned kell Isten ítélő szavára.

Zajácz Erika: Szikrák

Amikor hajamat lassan oldalra simítod,
érintésed alatt sűrű csillagkert az arcom,
ne háborogj értem, Isten, add nekem a poklot,
míg az ezüst holdcsipkéket tenyeremben tartom.

Nézni volna jó a szétszórt gyöngykavicsokat még,
ahogy összemosódnak a vad hullámverésben,
s kézmozdulatnyi pillanatban csókodba halnék,
hogy a vágy visszaverődő napszikrákon égjen.

Kelembéri Sándor: Kenyéradó parasztöklünk

Eres, barna, nagy parasztöklünk
ősidőktől robotol, fárad:
búzát, áldást: kenyeret hordoz
szótlanul és bélyeges kínnal
dús asztalára a világnak.

Mi öklünk a bús élet ökle,
nélkülünk itt semmi sem élne,
mégis: Isten vérzik mibennünk
véget ne mérő golgotánkon.
– Mikor lesz hát jobb sorsunk végre?!

Egy nap, ha minden felfordulna,
mi volna, ha nem lenne búza?
Ha kenyéradó parasztöklünk
haragosan felgörcsösülve
megmarkolná az eke vasát,
hogy a kínunkat szertezúzza?!

Mécs László: Fanatikusok

Mint ismeretlen Mars-lakók, úgy mennek át a Földtekén,
magánosok, idegenek. Mérföldes csizma lábukon,
az útjuk mindig sietős. Holdfényes parkok: szerelem,
muskátlis házacskák: család, csak ránéznek s mennek tovább.

Az éhségük határtalan: megszállottság a kenyerük,
víz, bor nem oltja szomjukat: italuk égi vitriol.
a párnájukban toll helyett égő parázs van és szögek.
Szemük máglyás tébolyt lobog, mellükben dinamit dobog.

Az arcuk mindég ugyanaz. Csak egyszer Mózes a nevük,
máskor meg Buddha, Mohamed, máskor Szent Pál vagy Szent Ferenc,
Ignác, Kolumbus vagy Marat. Lehet más színű zászlajuk:
szemükben egy téboly lobog, mellükben dinamit dobog.

szozattovabbacikkhez

Páll Miklós: Sírfelírás

a saját fejfámra

Született egy vad, szerencsétlen korban
S az ajkán ujjongó dal sosem fakadt.
Akart sokat és nem tett semmit,
S most alszik e vén, bús fák alatt.

Ajka nem csókolt soha egy ajkat,
É szeme két szembe sosem mélyedt.
Csak könnye volt, és azt dalolta,
S ím, eltiporta őt az élet.

Tamás Lajos: Csak a szívét nem látom soha

Néha egy paraszt, jóképű, mokány, téved el hozzánk kis tanácsra.
Szedi a szót, a lelke alját kavargatja, hogy minél ünnepélyesebb lehessen
S minél kevésbé hasonlítson önmagára.

Díszes ruhát ölt – se paraszt, se úri –
Úgy jön el hozzánk, urakhoz beszélgetni.
Ha kér valamit, nagyon alázatos, ha követel, bőbeszédű, hangos.

Csak a szívét nem látom soha
S hogy mit akar, azt hosszú kanyarodással
Kell rajta kitapogatnom.

Wimberger Anna: Csendes vers az állatokhoz

Állatok! Testvéreim,
szilaj szépek és néma tűrők!
simítón és szeretettel szeretnék szólani rólatok
s nagy, meleg barmok közt élni zöld havason.
Örülni az égnek a kéknek, a gyepnek
és a ti barna szemetek szelíd tavának.
De városban élek.
Mészároskocsik döcögnek el mellettem,
fürtökbe lógázva kicsiny, lemészárolt borjakat –
s szégyenkezem.
Mert néha, borongó délután, ha meggyül a magány
s a szíves szó úgy kellene,
hozzám jön a kutyám s térdemre hajtja fejét.
És én tudom, hogy ő, ki gyerekségemből
a tiszta jóságból maradt, megért,
s engem édenből, közösség kertjéből
kihullott embert –
sajnálva visszahív.

Gaál Áron: Az ablaktól jobbra

A színes negyed félig már aludt
kacagás csiklandozta a csendet
Radnóti, Ady, József Attila
sorai kavarogtak bennem.

Az ablaktól jobbra a hőerőmű
pontfény csillaga pirosan izzott
mint bolond malom a Place Pigalnál
mint a céda éj húsán a billog

Párizs gyomra csak bugyborékolt
emésztve lassan két évezredet
s a Mirabeu híd alatt a Szajna

hullámaival betakarva
vitte sós szelekhez, messzi vizekre
az elmúlt szavakat.

(Párizs)

Jagos István Róbert: Edzőteremben

A sófoltok nyomot hagynak,
ahogy az erő születik.
Az inak feszülése, mint a nehezen
fogant vers. Combok rogynak,
hogy később oszlopba álljanak.
Eltolom magamtól a kétségbeesést.
 
Nem a hiúság ez,
hanem félelmeim a halállal szemben.
Talán ha renoválom a romokat
még kitart egy ideig.
Itt van néhány kapaszkodó.
Az egyik biztosan megtart fiaimnak.

Kapui Ágota: Szösszenet

Kössél hozzám halvány emlékeket
derengő szálat fonj a múlt hajába
csak gyengéden, ha les a pirkadat,
orsódra dőlve még ébren találna
ne szőj haragtól bíbor szalagot
ne gubancolj vad sérelmet belé
csak fésüld végig hosszan, lebegőn
s az éj kitárul szent Kelet felé
és felfeslik az ezerarcú fény
mintába fog a múltnak szövőszékén
s a mozdulat hajlongó dereka
átsejlik már a reggel kelme-kékjén.

Kányádi Sándor: Gyermekkor

Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam;
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik - most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.

1959

Szervác József: Csak engedelmet

Vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni köt a hűség.

Hazám enyémnek itt hazudják
ismerős szagú mellékutcák.

Szegődtem volna mindenesnek
az időhöz, de elkergettek,

száműzettem saját jövőmből,
s hogy nem kotródtam el a földről,

kitiltottak hát jogerősen.
Be nem fogad jelenidőm sem.

De én, jövőm, betéve tudlak,
nem hívok hát mentőtanúkat,

perújrafelvételt, kegyelmet
nem kérek én, csak engedelmet:

vendégmunkásként, ismerős ég
alatt szolgálni kőt a hűség.

Albert Zsolt: NÉMA TÓ

Kár, hogy csak az autóból láttalak
egy rövid időre és nem tudtunk szót váltani.
A látvány lehangoló volt,
ahogy feküdtél kérdéseiddel a ködben,
mint aki képtelen medrét elhagyni.
A partra visszahúzott lépcsők,
csónakok hátukon, jégbe dermedt szavak,
a némaság romló díszletei, mind arra utalva,
hogy valószínűleg szóba sem állnál senkivel.
Talán hallgatásodból csipegettek
hullámaid alatt a halak,
így értettétek egymást
és időd nem maradt senkire
a partok között kifeszített télen át.

Arany Tóth Katalin: RELATIVITÁS

Veszteséget
látni vagy megélni,
esélyeket
tudni vagy remélni,
nem ugyanaz.

Rettegésben
bohócként kacagni,
kiáltásban
szándékot hallani
– mint a tavasz:

havas ágon
fázó rügyfakadás,
életreményt
bontó fagytagadás.
Gyász és vigasz.

Bánfai Zsolt: Összetartozás

Amikor rám adtad ma
a délutánt,
megéreztem, hogy
összetartozásunk már
végleges.
Kockás pléded alatt
az erek és indák
összefonták
legapróbb lélegzésünket is.
Ha társast kellene játszanunk,
én biztosan a kirakóst
választanám.
Mint Katyusa babát,
kiraknálak magamból –
hogy aztán rád teríthessem

az éjszakát.

Czipott György: Nagymosás

anyám,
sugarasemlékű anyám,
lavórban gálicotoldó anyám,
mivé lett fiad?

lotyók szájáról
hogyan szirmulhat csók még,
ha megtaposnak verset?

anyám,
sugarasemlékű anyám,
lavórban gálicotoldó anyám,
hová lett fiad?

szappan oldja csillagaim.

Dóczi Székely Gábor: Utószó

Költőnek manapság taní-tani?
Nincs ki a négy kerék mon ami!
 
Az élet inog, a lét nem inog.
Az öröm profán, szentek a kínok.
 
Az igazságosság mindig máshol.
Aki nemes, az Istenből másol.
 
A szeretet főképpen szelíd.
Szívleld meg, predator elit!
 
A szavak megrágása jó.
S nem int búcsút a bölcsesség-hajó.
 
szozattovabbacikkhez

Fövényi Sándor: Csend

csend van, ilyen a temetőben sem szokott,
mert néhol szipognak,
itt-ott gesztenyék potyognak,
bevallom kicsit féltem,
nem bíztam a feltámadó szélben,
hogy megtekeri köröttem a fákat,
csend, idebent, és nagyon fáztam,
épp lebukni készült a Nap,
ez volt az a pillanat,
mikor rájöttem mi a magány,
hogy csak gyűlik a dér az ember haján,
telnek-múlnak az évek,
az ügyetlen imák semmit sem érnek,
nincs öröm, se aki szánna,

szozattovabbacikkhez

Fülöp Kálmán: Harangjáték

Halk
harangjáték:

ajándék,

szívünkbe
cseppen
dallama,

tüzet szít;
hamvas
ébredésben

arcunkra
simul sóhaja.

Kemecsei Györgyi: Tetszhalott

Én nem tudom
merre jársz minden hajnalon,
hogy m'ért fekszel
kivérzett álmokon,
mikor életre hívnak a fények.

Én nem tudom,
hogy jutsz át minden nappalon,
mikor csak lábad vonszolod
s megbotlasz minden szőnyegszegélyben.

Én nem tudom,
mit látsz a vöröslő alkonyon,
mikor más álmát álmodod
az összegyűrt vánkoson.
Pedig abban is,
neked is
izzík az élet.

De én féltelek.
Félek hogy fogvatart
ez a vértelen,
vízszintbe fektetett félelem.
Miközben egyre fogy
s peregve bomlik
percekre benned a holnapod.

S én úgy félek!
Félek hogy halott vagy...
...és ezt túl könnyen megszokod.

Kiss-Teleki Rita: Január

Lassan fogy el ez a hónap,
a felhős, januári napok
között nyoma sincs a hónak.
Az ember mire várjon?
A tavasz messze
és rég elmúlott karácsony.
A hideg is behúz az ablakon,
számban az ég szürke fémíze,
reggel a sötétben utazom,
az este meg túl korán szakad le.
Még itt marad a tél,
még jégkristály ül minden álmon,
de mikor a lábad hidege
a lábamhoz ér…

Márkus László: Vágóképek

Ködben vajúdik az utca,
szül néha egy-egy alakot,
foszlott farmerű lányt,
hajlott hátú kalapost,

Moccanatlan bérház bámul,
tövében lábát emelő kutya,
szomorúan szalad tovább,
szabadságvágyból szőve otthona.

Paál Marcell Hesperus: Társasút

.
Tél van. Hótalan, puszta tél.
A kockaházak bambaságára
fátylat terít a könnyű fény.
Borzas fák ölelnek műutat, teret,
a bokrokat kisemmizi egy fürge szél.
.
Ma kellemes a délután. Az égből
nem lógnak felhőoszlopok,
a parkok sem vetkőznek tovább.
Persze minden szelídebb,
ha belülről nézem, az ablakon át,
.
ahogyan a táj magához térni rest.
Ráérősen nyújtóztatja szét zsibbadt
tagjait a korán kelő, kótyagos tavasz,
s azt kérdi tőlem egyre: "Meddig,
mondd, meddig maradsz?"

szozattovabbacikkhez

Pápay Eszter: Van élet

Van élet még a vég előtt.
Jártam ott egyszer egy délelőtt.
Keskeny az ösvény, jó gyomos.
Nem döcög arra villamos.
Nincsenek sorszámok, trón alatt -
Isten a sörpultnál fogad.
Bankbetét helyett:hangszerek.
Kávéznak kócos genderek.
Válladhoz szárnyak tapadnak.
Dublőre lehetsz magadnak.
Emléket gyűjthetsz,rang helyett.
Hallgatott róla a tanmenet.
Jobbról is, balról is szakadék.
Van rá pár éved. A maradék.

Pelesz Alexandra: Végtelen

Csak gyökeret eresztek…
hallgatom a világot
terülök, létezek,
leszek rét, virágos,
színtenger, illatok
illanok szerteszét
nemsoká villanok
nem tudom merre még
merre van, keresem
föld alatt nem lelem
- kitépett gyökerem -
vár rám a végtelen…

Rajki Rita: Vétkek

Ma neked adom ami maradt belőlünk,
cafatok,
csontok,
halmazok,
Irgalmas szavak közt ragadt nyers
halmazállapot.
Nem maradt más, csak mit letört
belőlünk mint szeletet a múlt
reszket,
réved,
hallgat,
minden, mi mögénk tornyosult.
Ma kiokád az élet egy bús rapszódiát,
motoz,
méláz,
megéget
máglyát rak belőlünk a sosem volt világ.

szozattovabbacikkhez

Székely Máté László: A folt

Rongy esernyő vizes göncön.
Beázott egy ház, rohad.
Emlékeid meddig őrzöm?
Áldás voltál, áldozat?

Kopott csizma barna sárban.
Félbevágott zöld fenyő.
Kísértetünk hideg ágyam,
összecsavart lepedő.

Kanóc helyett led világít.
Kék árnyékom csupasz váz.
Bukott angyal félve lázít,
örök hitről magyaráz.

Kevés tinta, túl sok kávé.
Árva betűk, torz idom.
Szétkenődő csokoládé.
Folt vagyok egy papíron.

Szele Anna: Szilánkok a múltból

hiába fáztak az éjszakák
libatoll dunyha alatt
álomba ringatott a január
és anyám testének biztonsága
férfiak pálinkaitt' hangja ébresztett
kávé-cigaretta-izgalomszag szökött be
a szobaajtó résein
s asszonyruhák hajnal-suhogása
visított mint akit ölnek
mit is tehetett volna
ölték
pörzsölték
szalmával sikálták
kibelezték
széjjeltrancsírozták
a szegényt

szozattovabbacikkhez

Szentjánosi Csaba: A kulisszák mögött

Vártam itthon magam
könyvekkel, feleséggel,
auchanos pogácsával,
megérkeztem magamhoz,
feleségem még öltözött…
mint egy félig kész festmény
a színekbe,
az ágy hattyúpaplana már elúszott,
flörtöltem a kinder pingvinnel,
míg Andi a reggel udvarhölgyeként
felvette a szemérem
kilenc szoknyáját lelkére,
a kezem ásított…összezártam ujjaimat,
hogy ne legyek udvariatlan,
aztán kikísértem Andit a kocsihoz,
levittem, átadtam a busznak…

szozattovabbacikkhez

Szlávics Noémi: vagy minden marad

mint a vonatút amíg mozgásban vagy még fészkelődsz
alhatsz vagy nézheted a táj rohanó alakzatait suta
rókát vagy nyulat káposztamezőn vagy a tengert ha épp
messze visz utad – de a vég az mindig ugyanaz
lépcsőkön le majd az állomás talán a resti
a rokonok biciklik vagy senki mint az életed
ugyanolyan lesz halálod is fémlépcsők és mögötted
a robogó szerelvény és egyedül maradsz mint tegnap
tegnapelőtt vagy holnapután – resti rokonok vagy senki
és az út valami világvégi elhagyott városban lépteid
csak az égi őr számolja ha van ég és vannak angyalok
vagy minden marad a semmi megszokott kiadásban
elhallgat a gép kiegyenesednek a vonalak a görbült hát
és a monitoron futó csík is kiegyenesedik hideg lesz
és te elfelejted végképp hogy valamit elfelejtettél élni

Szenyán Zoltán: igen mindent

– hírhozó futása –

... tintapaca, fekete lepke
testemben hordtalak éjjelente...
tagadásom rabja voltam,
amit hordtam,
amit láttam,
reggelre elfojtottam, tomboltam,
tomboltam - ordítottam
ordítottam - tomboltam
azt a kurva angyalt okoltam,
ami mindig ott, ott lógott,
lógott az ajtónk felet,
szavak nélkül,
szavak nélkül,
szavak nélkül üvöltött egy nevet,
eleinte nem értettem..., nevem volt,
nevem, mit gondosan elrejtettem,
amit sosem feledhettem,
ahogy te sem,
ahogy senki sem...

szozattovabbacikkhez

Tímea Gulisio: Önsors

Azok az utolsó percek.
Mikor már tudod, hogy vége.
De nem futhatsz el rögtön,
Össze kell csomagolni.
Előtte fogat mosol, időhúzásként.
Háttal állsz neki.
Előtte értetlen,
Utána csalódott a tekintete.
Jól megnézed ezt az arcot.
Szép.
Hiába akarod,
Nem tudod idegenre bámulni.
Még meggondolhatnád,
De a büszkeséged nem engedi.
Azt mondod,
Eleve csak pár napra pakoltál.
Hogy fájjon.
Hogy véletlen se lehessen folytatni.
Különben olyan jó lenne,
Hogy ki se lehetne bírni.

Valek Tünde: Hangok, mint hópihék

– Polgár Juliannának –

Háromszázharminchetedik Hálaének (Szépségszövevény)

A jegesség kezére ad a Tél
AnyanyELVem is elfAGY, ha
nyELVi bitorlók nyomorult
bábája szakítja ki a forró
Haza-méhből – AnyanyELVem
s elfOGY, ha hűbb „ápolói”
nem a „jövevényszavak” terjedő
gyomgyönyörét irtják, hanem
a „mindennapos megmérettetés”
e Kárpát-ölnyi csodacsíra
védelme és fölnevelése – Ki
kérdi – fának folyandárnak
Csak kússzon e kivéreztetett
országon át csak törjön az
Égig, mintha megállíthatatlan
Maradandóság – És vesszünk bele
e „szépségszövevény” szerelmébe

szozattovabbacikkhez

Varga Árpád: Béke-sziget

Bagoly vagyok.
Olykor fáradt, de most némán figyelek.
Az éj csendes, az óra kattog,
A távolban egy buszféle tompán nyekereg.

Rájöttem, nincs miért.
De így sem, úgy sem ám.
Varázsütésre vártam,
S legott álmatlanul álmodám,
Hogy béke van, mindig béke volt,
Békében működik a változás.
S vele szeretet csendül, hiányzott.
Elhalkuló szavak a fülemben suttognak,
Megfeneklett a lázadás.

Az idő hordta el, mint szüleimet,
S majd engem is hát egy napon.
Ó, miért kell várni, ha van egy béke-sziget,
Csak itt – a szívünkben lapul…

Varga Rudolf: SZEMED LÉZERÉVEL

Konyhád ajtaját
berúgja a szél, katyusák
süvítnek, aknagránát
robbanása rántja le az eget.
Alvég-felvég határán a front.
Veron, ez, ez, mindez,
mindez neked semmi.
Csak, csak olyan izé
a halál, izé, akár,
akár a madárijesztő, olyan izé,
izé, akár a. Lerázod.
Lerázod magadról,
mint kutya a döglött
bolhát. Húsz
falubeli asszonnyal, leánnyal
süket vakondokként
ástok,
fagyos földbe perecsi
erdőnél embermély lövészárkot
ástok.

szozattovabbacikkhez

Vernyik László: A Mindent is és a Semmit is

– P. Nagy Gabinak ajánlva –

.
A Mindent is és a Semmit is
köszönöm Neked...Ma...
Semmit sem kaptál tőlem...
Nem adhattam Semmit...
Zsákomban csak ennyit
hordozhatott el belőled egy fa
ága...-Utána letört...
Mert gyönge volt,
mint a Hold
fénye felhők mögött...
S mint amikor Isten titokban
koldusnak öltözött!
De közösen térdelünk a vers előtt!

szozattovabbacikkhez

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf