Mécs László: A legutolsó magyar úr

             Báró Apor Vilmos emlékének

A kor nem kedvez már a hősnek
a legendából ismerősnek,
minden szint szürkeségbe rendel:
divatba jött a milliós
nyáj-ember és a sáska-ember,
a gépesített Dzsingisz kán.

És mégis szép a külön-álom
a névtelen tömeg halálon!
Hadd zengjen hát dicsfényt az ének
az országos nagy gyász felett
Győr város mártír püspökének,
ki magyar úr volt és lovag.

A nyáj-ember és sáska-ember
világpusztító küzdelemben
egymásra rontott kába-részeg
vad vértivornyán mindenütt,
s kicsiny hazám a világrészek
harcában eltiportatott.

szozattovabbacikkhez

Merényi Gyula: Mylitta szája

Szeretem a hűs kezedet
És szeretem elrejtő hajadat is,
De főként e rózsaágat,
Ez üdén epedő, illatos rózsát:
A szádat.

Így féligcsukottan: rózsa
Fehér alabástrom alapra festve,
De, ha szóra nyílik, úgy illatozza
Illatát: a vágyat,
Mint lihegő kert bágyadt,
Őszi este.

A vágyat, mely aléltan ölel,
S kit kacérságod szellője arcomba hajt,
Hogy a tekintetem, mámoros madár,
Repesve szállva
Ájult gyönyörben hull le a szádra.

szozattovabbacikkhez

Sárosi Árpád: Áldozom a napnak

Az álmok mese fátyolát,
Hajnal ne gyűrd le róla.
Legyen, a csendnek szárnyain
Övé, a legszebb óra.
Csak én megyek, megáldozom
Oltáromon a napnak;
Tanúja, senki ne legyen
A szakadó szavaknak.

Álmodjanak erdők-hegyek,
Ne ébredezzen ének,
Mikor remegve áldozom:
A napnak, tűznek, fénynek.

Nap, lángot, ragyogást te adj
Két, hervadó szememnek,
A szívem, számat, véremet
Örök tüzeddel verd meg:

szozattovabbacikkhez

Sebesi Ernő: Fújdogáló vers a szélhez

Egy hajnal jött meg. Nem tudni, ki hozta,
falusi hegyek küldték ajándékba?
Ki tudja? talán nem is ajándékba,
csak úgy, mint, ahogy öreg szülék küldik,
kamasz gyermekük nagyvárosi kosztra.

És kószál itt, ahogy csak szél kószálhat,
belezörget száz drága kirakatba,
ráfú vak koldus ócska kalapjára,
ez alamizsnát gondol és csalódva
meghuzigál egy pár ezüst hajszálat.

Húzza valami a nagy rengetegbe,
kétes sikátorokba is csatangol,
itt női szemek tavaszt mosolyognak,
még sose volt oly félszeg suhanása,
úgy tetszik, mintha sírna nagy remegve.

szozattovabbacikkhez

Arany-Tóth Katalin: TÜZET VINNÉK

Olykor visszatér egy boldog emlék,
s azt, hogy velem történt, elhiszem.
Képzeletben ma is úgy ragyognék,
mintha nem fakulna semmi sem.

Olykor megállok az utcazajban
–  menedéknyi lélegzet a csönd.
Míg keresni vágyom tűnt oltalmam,
szél sodorja elém a közönyt.

Olykor sóvárogja árva lelkem
az éjbe tűnt, szárnyaló időt.
Vinném tüzét szoros ölelésben
–  megtartanám önmagam előtt.

Olykor megszólít az ismeretlen:
szép szavakba zárja vigaszát,
s míg a jót szomjazom száműzötten,
fény ragyog egy messzi úton át.

Buda Ferenc: Elégia a működő gyehennáról

Orosz Jánosnak – s egyben magamnak

Oda az Éden. Lágy emlékeit
vak szél repíti pöndörült levélként.
Illúziód, ha volna még, temesd el –
túladni rajta ingyen vagy haszonnal
sem másokon, sem rajtad nem segít.
Gyékényt sodorni, vesszőt hajtogatni
vagy kőtömböt faragni lenne jó.
De láss körül: a szép szelideket
torz, arctalan szörnyek kerülgetik.
Szegecsek. Szarvak. Fölös végtagok.
Búzád, rozsod patkányok fölzabálják.
Beüzemel e működő gyehenna.
Kinek jut majd a négycsecsű boszorkány?

szozattovabbacikkhez

Csata Ernő: Gábor Áron

          ...sorsidéző

 Szonettkoszorú     

1. Fenyők sorsa
 
Meghajolni soha, drága jó urak,
csak gyenge fű hajlong lenge szél előtt,
kaszák kegyéből, ha réteket benőtt,
s nem legelték le még a barom szájak.

Állunk viharvert, sudár fenyőkként
a szélben és áldozat, ha kell a vad
erőnek, jöjjön mitől fánk kiszárad,
sújtson ránk ég villáma, büntetésként.

A gyáva önfeladás ne susogjon,
e földbe száz gyökérrel beletúrtunk,
hogy fánk a korhadástól ne pusztuljon.

Ágainkkal az égi fénybe nyúlunk,
hogy sorsunk nehogy tarvágássá váljon
a szülőföldön, melyen elmúlunk.

szozattovabbacikkhez

Csák Gyöngyi: Alkony

A sötétedő égen
széles vörös csíkok;
vérmérgezéstől
pusztul el alkony.

alkony

Czipott György: Csapatösszevonás

pattanásig feszül
és uszul kirágott tökmaghéj,
alávalóság, köpet.
egymásbafordulnak égkörök,
szaggatnak széleszart és dicsőülnek
arannyászidolozott névtáblák
migránsokvizeletszagú kapualjakban.
vérrellobbanó pirkadat készül
kongó éjbeszakadásig,
míg lócitromot púpoznak értők
hitehagyott manézsokban.
kendőkön jószerivel havibajos
bérlovarnők, markotányszűzek
fekete evedéke;
tornyok csúcsán csak
egybesimító sokgésugárzás
és doktoranduszokban kitaszult,
ködburjános katekizmus.

szozattovabbacikkhez

Deák Mór: TE CSAK VÁRJÁL

az átsóvárgott évek
ez azé az ezé lett
elérhetetlen élet
tél után megint tél lett
megint nem kerülsz sorra
hiába fogy a torta
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
csak prémes nagykabátok
nézik ahogyan vártok
ahogy várunk hó gyűlik
ingünk alatt szívünkig
* * *
azt mondják te csak várjál
ha már idáig vártál
nem is kell tenned semmit

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc : Hétköznapi asztronauta

"Mondottam ember :
Küzdj és bízva bízzál..."
Hús már rég nincs
hát kenyértől hizzál
ha néha még asztalodra jut
hétköznapi asztronauta vagy
az istállódig ér el a tejút
útjaid egyre rövidebbek
a csillagok fakulva fogynak
szád üregében bővül a hely
a pár megmaradt fognak
de a szemed, a szemed
most is fényjeleket küldve
kutat életjeleket a köréd
sűrűsödött Űrbe.

Fülöp Kálmán: Az elkoptatott gondola tüzében

Tépett sorokba gyúrjuk elnyűtt,
felégett agóniák havát-
az elkoptatott gondolat tüzében
némán ugyan,de ég felé kiált-

mi megtűrt bábuk,játékszer vagyunk-
szemükben félénk,élettelen ebek,
akiknek már az ugatás is kényszer
és koncot vetni élményszámba ment

akár ott fent,párnázott,vén padokban,
a bársonyszékek unott sóhaján,
akár Küküllők édes rezzenésén,
s a némán vérző öreg Hargitán.

Gavallér János: Karcolat

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

És újra, újra beborul.
A vérző seb nem látszik.
Bennünk marad a fájdalom.
Felhő vonul az ég játszik.

Pokol és ménkű cicázik.
Adnak, vesznek a kufárok,
mint selyemhernyó bábjait.
Bennünk marad a fájdalom.

Vérünk az égre karcolja
ős-fájdalmunk sikolyait,
s tűnnek, mint tavaszi felhők,
kertünk legszebb virágai.

                                       2018.02.16.

Gaál Áron: Hajnali háromkor

A félelemnek még most is szaga van
és nyikorognak a kifosztott ólak
ahogy ajtóikat ki-berugdossa a szél
és sápadtan mered rám a vertfalú házfal
hátrálna előlem, hogyha lehetne
de már nincs hová és nincs miért
körülfogja a nyár a tél
körülfogja az éjfél és a dél
és üresen tátva áll a kemence szája
a szobában úgy ahogy hagyta a harag
és térdre rogyva görnyed még a szék
és a leltárban ott van a rojtos kötél
pedig már súlytalan mindez
és aminek súlya van az nem a szó
csak a mozdulat ahogy legyintesz
és kezed a mélybe hull alá gyámoltalanul
mint test a kútba a hideg éj felé

szozattovabbacikkhez

Kapui Ágota: Otthontalan

neked is fáj az áradó idő
neki is marja lépteit a kő
talpa alatt zötyög a semmiség
kilátás nincs és messze még a vég
neked is fáj az álmatlan hideg
fekhelyét rongyból s kőből veti meg
körme alatt a kérés elakad
tenyerén nyújt át esdő szavakat
neked a holnap karnyújtásra van
ő álmaiban is otthontalan

romok

Móritz Mátyás: Az igazzá lett látomások

Jagos István Róbert, szívfalat feszítő magányára

A sors, nem restellve semmit, felnyitotta a mellkasod,
amely mostoha szülődként, elfeledni sose vágyott;
egy nap sem telt el, hogy rajtad, legalább egy sebet nem hagyott,
úgy ígérte meg Ő neked, a majdani királyságod.

Végül az elfáradt tested, tolvaj módra betakarta,
hogy a föld, megszűnjön veled, az őrületbe forogni;
legijesztőbb félelmünket is messze túlszárnyalta,
hogy összezavarodva, ne tudjunk csak magunkba rogyni.

Le a saját bőröd nyúztad, a saját véred ízlelted,
égető lázzal takarva be, csak az égető lázad;
hogy magad emeld csak egyre lejjebb, és csak egyre lejjebb;
hogy ne láthass már több földi várost, és több földi házat.

szozattovabbacikkhez

Pethő László Árpád: HALÁLOS MENET

Lehetne magas
vagy magasabban ének
de lehúz – törik

a faág vége –
végeláthatatlan sorok
halálos menet…

pethőlászlóvers

Radnai István: A képzelet valósága

- Petőcz András gondolataihoz -

a nyár az élv a nap fényes korongja alatt
amint a későősz összefogott a téllel
hiszen nincs közünk halotthoz
olyan mogorva volt pedig megtanulták

hány nyelven lehet itt tanulni
már nem barát beköltözött csendbe egy pohár
és a csatornán át jégbefagyott vitorla röpít
most mégis vissza várjuk  vízió vagy látomástól  

vérbe fagyott  időm elmerülnék a félelmetes
ködlátomásba elrohanni hiszen percnyi sietős
de egyelőre mint vetetlen ágy derül a fájdalom
az apokalipszis lovasa a nyugalomban vágy nyugalmát keresi

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Kísérlet

hullámokban támad az érzés
én hullámokban ellenállok
tudván létezik az interferencia
a két ellentétes irányú hullám
kioltja egymást

fizika kontra emóció

nem oltja ki

az eredmény

emocionális cunami

eso

Szakál Gábor: „VALAMI NAGY-NAGY TÜZET KÉNE RAKNI….”

„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni….”
  a megdermedt lelkek,hogy fölengedjenek –
  közös vágyainkat új szívekbe zárni,
  hogy új vérrel,új hitet teremjenek.

  Valami nagy-nagy lánggal kéne égni.
  kicsinek,nagynak – férfinek és nőnek ;
  az ősök imáját kell itt most rebegni,
  ellenszegülve a mostoha időnek….!

  Valami nagy-nagy csodát kéne tenni,
  hogy újra nyíljon ezer óvoda,
  hol a drága édesanya nyelvén,
  ébredne újból Csipkerózsika.

  Valami nagy-nagy szelet kéne vetni,
  hogy vihart arassunk sűrű égzengéssel,
  elsöpörve mindent mi csalárd,hamis,talmi,
  hogy kitisztuljon az ég derűs fényözönnel….!

 szozattovabbacikkhez

Szentjánosi Csaba: A CSAK versek ciklusából:

Csak a tükör, csak a lány,
én bekukucskálok a verssel hozzá,
csak a magány-maszkja…
ahogy szerelmes kezével eloldozná.
 
Csak egymásra vetett lába,
csak lábujjain a körömnehezék,
csak melle navigálta hálóing:
az átlátszó vágyú bizonyíték.
 
Csak teste határvonalán a háború,
csak a megmenekült pillanat,
ami az óramutató balettcipőjén,
az örökkévalóságba elszalad…

*
Csak az ébredés,
csak az éhes állatok,
csak a kiskacsa, akivel
az udvar végébe szállhatok,
 
szozattovabbacikkhez

Taizs Gergő: Cirkuláció

            - haikuk -

1
egy rossz mozdulat:
megcsúszom, beléd esem,
elhagyom magam

2
nincs becsapódás:
mint légköri nyomás, fel-
felé(d) zuhanni

3
csak a lendület
visz tovább. súrlódunk, fék___
távon elégünk.

4
négyórás ciklus.
ébredés. már egy hete
csak a hiányod.

Vadady Attila: Az én miatyánkom

Mi Atyánk kiért vagy a mennyekben?
Megszenteltetném a Te neved, ha eljönne a Te országod,
és meglenne a Te akaratod végre a földön is, mint a mennyekben.
A mindennapi kenyeret add meg nekik ma, hogy ne vétkezzenek ellenünk,
és végre megbocsájthassunk nekik, ahogy Te is megbocsájtod vétkeinket.
Ne vígy minket, a tétlenség kísértésébe, hogy megszabadulhassunk a gonoszoktól,
és végre Tiéd legyen az ország, a hatalom, és akkor Tiéd lesz a dicsőség is.
Ámen!

Valek Tünde: Csillagpor

„Porzik a híres országút, s lomb sincs, fű sincs, s messze sincs kút…”
            [Sinka István: Poros kalapon égi gyöngy]

Hol búbánat oson lépteim nyomán
Mit ér a szabadság: Rózsaszirom, Csillagsugár
Út mentén sarjad a Könnyviola
Megannyi terv torz ábránd káprázata
A színes szivárvány színtelenné fakul
Szüntelen jót kereső életemre alkony borul
Vasfeketébe öltözött a kemény remény
Öreg anyóka képében almát nyújt felém
Mosolyog az alma, pirosan, üdén
Édes, friss illata babonáz, megigéz
Bánatom, mint rongyos ruhám, ledobom
Édes almám örömmel harapom
Nem gondolok, búval, halállal
Felfénylek lelkem emésztő lángjában
Hagyom a világrügy, belőlem sarjadjon
Terüljön nagyvízen a ringó Napmosoly
Kösse össze a sok csillagport
Így válok magam is: csillagporrá csillagporból

„Végtelenből így is végtelenbe érek”
[Sinka István: Sötét esztendők]

                                              2017-05-14

Varga Rudolf: SZAVAK NÉLKÜLI

Nap. Hold.
Veron. Rudolf.
Anyám anyja. Anyám apja.
Veron. Rudolf. Rudolf. Veron.
Nap és Hold ti vagytok,
homlokráncaitok pókhálója mögött
láthatatlan szállal szövődnek
szavak nélküli titkok.
Kacagásod elsárgult
fogain, rücskös
borvirágorrodon csillan, csillan,
Veronkám,
csillan valami világon túli sugár,
szinte sütsz, sisteregsz,
a befelémosolygó
huszár bűnbocsánatért
tán még most is ott, ott botorkál
irombajárásod nyomán, betyárok
lajbijáról legombolt rézpityke
szelíd szép szeme, púpot cipel,
bűnei batyuját, szolgálja súlyos,
súlyos adósságát, sarkantyúja gyilkos
sárba ragadt, elmasírozott
hetedhétországon túlra,
ki tudja hova,

szozattovabbacikkhez

Alföldi Géza: Se jobb, se szebb!...

Magyarnak lenni oly nehéz,
a nehéznél is nehezebb!
De nincs is nála magasztosabb,
se bódítóbb, se jobb, se szebb!

Kárpátok

Fáy Ferenc: Zsoltár szürkületben

Kiejtelek, s a porban összetörsz.
Kimondalak és elgurulsz a fűben.
Vad fák takarnak, álmos tengerek
e fegyverek közt baktató időben.

Nem írtam rólad verset. Csak veled,
csupán veled dadogtam el, hogy élek!
Most állok bambán, mint a kisgyerek
s nézem hullámzó, érett szenvedésed.

Azért születtem, hogy tízmillió
szegény helyett, nyelvem földjébe vetve,
kaszáik alá sárguljon erőd
és így lehess a dolgaik követje:

a láncrafűzött csend, a nádasok,
tatár égette kazlak hírvivője,
ki bújik hogy ha kell, de átvezet
– a láp között – a megtartó időbe.

szozattovabbacikkhez

Feketéné Korény Lívia: Késői vendég

Késő van. Lámpák fénye izzik.
Az óra üt, olvasom: tízig.

Az ablak nyitva, s repül felém
az esti szellő gyors szekerén

nagy, nagy fehér pont. Ni, lepke! Bután
rohanva kap a fény után.

Neki az íróasztalomnak,
a szerte-szétszórt limnek-lomnak.

Rálibben most a tetejére…
Helyezkedik, óvatos-félve,

mert zöld ez is, mint kint a mező!
Biztatom: Bátran, csak jer elő!

Közeledik… Lám hajt a szómra,
s bámul a tollam hogyan rója

a sorokat, mint barázdákat.
Könyvemre ül, mi sokkal bátrabb,

szozattovabbacikkhez

Tűz Tamás: Fészek

Ha semmi más nem jut eszembe
beállítom magam a térbe
öltözöm sárgába fehérbe
s nézem az űrbe nagy merengve

kegyetlenül csapkod az égbolt
fényostorral csillag-cigányok
szemmel gesztenyehajú lányok
míg azt nem mondom hogy elég volt

na meg nyilván a sok bolond köd
rózsás jövőről suttog gajdol
s kinek sok volt már búból-bajból
fejem körül száz bolygó röpköd

hamarjában fájó üresség
lep meg ilyet még nem ismertem
mintha valami üres telken
találnának a józan esték

vak sejtelemben szertenézek
holdak napok megannyi oltár
megreszketek míg látom ott áll
kibontva már az égi fészek

Arany-Tóth Katalin: ŐSZI (V)ILLANÁS

Tarka színekbe öltöztek az ágak,
a levelek rozsda-táncot járnak.
Mint farsangkor a búcsúzó február,
a szeptember is új kapuban áll.
Átlép küszöbén a borérlelő ősz,
és napról napra hűs széllel időz.
Vállunkra rakja az ünnepek terhét:
csizma, kabát üres zsebtől nem véd.
A hiány szívedtől szívemig árad.
Ne keresd nyomát a boldogságnak!
Elillant az a nyári napsugárral,
nem őrzi más, csak csöndes madárdal.
A lombok hulló levelei között
egy elrejtett fészekbe költözött
a könnyű sétákba rejtett kacagás,
a kristályvizű patakcsobogás.
A lepkék távolodó tarka szárnya
összebújó lépteinkbe zárta
a nyár ezerszínű rózsaillatát.
Csak emlékké vált varázs ölel át.
Ősz van. Ködbe simul a volt-pillanat,
de szépsége a szívemben marad.

Bak Rita: Korholó

Nekem is megvan
a magam baja.
Nem érek rá
a tiedre.
Ne terhelj.
Fárasztó vagy.
Én olyan jó vagyok.
Csöndes és szelíd.
Mindent
megcsinálok.
Kontrollálok mindent.
Bezzeg te,
te reménytelen.
Menthetetlen
senki.

Bátai Tibor: a megmagyarázhatatlan

az iskola udvarán éreztem először
harmadikban
 
pedig minden ellene szólt
 
a nyakban szűk kisdobosing
a sötétkék rövidnadrág a fehér térdzoknival
a magasszárú lakkcipő
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakzat
feszengő várakozása
az indokoltnál jobban pattogó vezényszó
egy idétlen orvtámadás a mögöttem állótól
a dobpergés
a csapatkürt fojtott vihogásra ingerlő hamis hangja
 
szozattovabbacikkhez

Buda Ferenc: Ennyi

Dombtető? Vagy bányamély?
Másra mód nincs – hát remélj.
Ám ahhoz, hogy többre vidd,
lét-időd már túl rövid.

Sokba fogtál, lett kevés –
ennyi, lám, a számvetés.
Félberoskadt terveid
halmaza tetemre hív.

Nyakadon egy szösz-kötél,
hol fékez, hol ösztökél,
körbeszegi torkodat,
szép szelíden fojtogat.

Csák Gyöngyi: Törvényszerűségek

Őrült szavakkal
komolyan játszani csak
bolondnak szabad.

***

kinek kitépik
szárnyát magában gubbaszt
földhöz ragadtan.

galambtetem

Czipott György: (ez már idegen)

ez már idegen
megfeketült szavak
kápolnaküszöb alatt
és kifeszített karú
koldus szögezve szélbe
*
ez már nem
acélsodronnyal pórázolt
szeretninyívó kutyák
és ujjvastag aranylánc
szelídszeműprimás órazsebben
*
ez már elveszett
valami fényes zárvány
sárigtiport emlékcondrákon
és megjegült fűszeresbor
bűntenyésztő ítész kezében
*
szozattovabbacikkhez

Deák Mór: JÓ

annak jó
aki oda
a föld lett az otthona
nem fél
ha a nyakáig
fekete kígyó mászik
annak jó
aki halott
nem tapossák
nem tapos
nem baj
ha szívében
béka ül félig ébren
annak jó
aki nincsen
azt szereti az Isten

szozattovabbacikkhez

Ernst Ferenc : alkatrészegész

Vagyok az aki
valakinek
én is valaki
sértő néha sértett
értőn meg nem értett.
Minden az ami
valamiben valami
alkatrészegész
egy ív a körbe
lapátnyi föld
a nagy gödörbe.
Hullok,halok
félek élek
kis világ
az Egyetemben
kitakarva
temetetlen.

2017.06.12.

Fülöp Kálmán: Fáj az űr

Ma már csak a megmaradt
forásait kortyolgatom a
valamikori gyermekkornak-

a rongylabda csacsogó bénaságát,
amelybe ha néha bele rughattam
görcsbe húzta a meztelen lábam

sétáim csendjén
göröngyös útakon
cipőt kimélve
mezitláb jártam

azok voltak az igazi
szép idők,múltamból
néha ma is
emlékeimbe visszatérnek-

szozattovabbacikkhez

Gavallér János: Mindhiába

Számon lakat. Diktált gondolat.
Szabálytalan így. Szabályos úgy.
Mérföldkövek, hipp-hopp, gurulnak.
A falon innen, s a falon túl.
Ide-odatartozás.

Mankó. Topogás. Helyben járás.
Úgy tűnik, hogy a sorban állok.
Szabadság! Visító viszolygás!
Tán Istenre, csodára várok!
Ide-odatartozás.

Fátyol mögött homályos Tükrök.
Szemem Isten-fénye halovány.
Köröket futok, mindhiába!
Mélyen szunnyad az érzésdugvány.
Ide-odatartozás.

2018.01.16.

Ilyés András Zsolt: Árnyékfedél

Miért lenne bármi is muszáj, ha semmi nem biztos?
Félünk attól, amit teremtettünk…
Isten háta mögött,
amíg épp szundikált, belefáradva a fölöttünk való őrködésbe,
hogy folyton terelnie kell bennünket a szabad legelők felé.
A tiltott gyümölcs kísértő íze még  mindig elfordít,
jobb ma egy átfutó bizsergés, mint holnap a holnapután.
Szerzői jogot sértesz! Nem lehetsz alkotó, ha te magad vagy az alkotás,
Isten a művész, az ember csak utánoz, a maradékból választhat Anyagot.
Amikor a földobott kő visszahull… neveletlen fejedre,
az nemcsak gravitáció, hanem atyai szigor:
     A kő marad! S te is ember a helyeden!

szozattovabbacikkhez

Jagos István Róbert: Légy kegyelmes!

Nem mindenütt van kegyelem.
Helyét még a harag vagy a sértés fedi.
Ne, nem mondj magadba se semmit.
A gyász olykor Isten, nem emberi.

De vannak idők amikor még ezek is összerogynak.
És úgy fáj a szív, ahogyan semmi más.
Légy kegyelmes, légy kegyelmes!
Könnyebb úgy a gyász.

pitypang

Kapui Ágota: Érzem

Érzem, ahogy lélegzik a múltam,
szaggatottan szed még levegőt,
ahol járni s beszélni tanultam,
nem lát fényt és nem remél jövőt.
Görnyedt hátán tartja még a házat,
hegyeket s a vízmosásokat,
új barázdát szánt majd az alázat,
ajtót nyit és bárkit befogad.
Szülőföldem arca megkövezve,
- járdaszélen  bomló hordalék -
s házainkban lámpát gyújt az este,
ott vigad egy másik nemzedék…
Érzem, ahogy lélegzik a múltam,
voltak lelke nyomja mellkasát,
mindaz, amit egykor ott tanultam,
tőle messze talált új hazát.

freskó

Langstadler Csaba: Andival, Gyula városában

Gyulai hatás,
történelmét tanuljuk,
mint két 6. a-s.

Neked, a várudvaron
udvarolok,
a Ladics házban
ébredezik a múlt,
fölhúzva a rolók.

Köréd húzódik
a Rondella-íve,
a csónakázó tóban
a sok hal, ív-e?

Százéves cukrászdában,
ráncos a tortaszelet,
futottunk, mikor kifogtuk
az esőt, a szelet.

szozattovabbacikkhez

Móritz Mátyás: Méreggel mérgem

J. I. R.-nek

Napjaidat nem zaklatom, napjaidat nem kísértem,
ágyad nélkülem nem üres, szádban nem ízetlen az étel;
nem óvsz és nem is védesz meg, semmit már érted és értem,
ha arcodba tolnám sem vennéd észre hogy arcom kétely.
Ujjaiddal idegesen nem is dobolsz az asztalon,
tagadni sem akarod hogy önmagamtól elvettelek;
a szavaimat fel már mindhiába is magasztalom,
vagy hajítom el, félig szívott csikkekként a tetteket.

szozattovabbacikkhez

Nagy Sándor: Ió

Kong az ürességtől a gyóntató-
fülke. Úgy látszik, itt már mindenki előre
meggyónta bűneit, és eszük ágában
sincs visszajönni. Mindannyian maguk
mögött hagytak szervetlen testeket,
hallgatásuk többet elmond róluk.

Bűneik később öltenek alakot,
lehet még el sem követték őket,
vagy ha követték is, úgy vélik, az csak
akkor válik vízzé, ha visszahangzik tőle
a harang is. Meg a terek zúgása.

szozattovabbacikkhez

Pororo Kátya: A szabász

    először vonalakat rajzol
majd tűket szurkál finoman keze
óvatos fércmunka következik
majd kiollózza a lényeget
kiszabva leendő életed
tetszetősre tervezett
eladható eleganciáját

    zubbonyodba bújva tetszelegsz
míg meg nem hasad a szövet

    foltok nem ékteleníthetik ruhád
hát hagyod
hogy az újabb holnapok szabják át
kelletlen mosolyba bújtatott
léted anyagát
s a napok sorsmintái között
elveszik észrevétlen
aki lehettél volna
a meztelen igazság

Reke Balázs: két dolog

két dolog –
ne korlátozzuk egymást
ne basszuk át egymást
ebben egyeztünk meg
egyetemista lány – egy nap mérnök lesz
mosogatófiú – egy nap író lesz
és ott volt játszóterünk
huszonhét négyzetméter
alsóváros szívében
szoba-konyha csupán
sötét lyuk
kihúzható régi fotelágy – a szoba fele
te oldalad
én oldalam
középen elválasztó fa – szocreál fogamzásgátló
azon kínzom csípőcsontom minden éjjel
kiflivé bénult alak mögötted
pedig enyém a napos oldal
az ablakhoz csak én férek
de nem kell a fény
csak hátad és feneked melege
pucéran fetrengve a kánikulában
szombat délután –

szozattovabbacikkhez

Sógor Zsuzsanna: Némely alkonyon

Némely alkonyon a kétkedés
néz be a sötétülő ablakon.
Méregeti hited tartóoszlopát.
Vizsgálja tetteid.

Él-e a hármas egység?
Koherens-e a cél, a feladat,
a megvalósítás?

Izgatottan véded igazad.

- megtettem amit lehet...
- amit a körülmények között...
- az ellenszélben...
- segítség nélkül...
- ami elvárható...
- és azon túl is...

Ott áll egész éjjel az ablakod alatt.
S te fogalmazod az újabb válaszokat.

2017. december 31.

Szakál Gábor: E c h o a v é g e k r ő l

szikráznak a sziklák,
a kövek morognak
a felszentelt papok
vizet prédikálnak
a megriadt oktatók
befelé fordulnak ;
de a tiszta lelkek
egy életre szóló
testvérrel vitázó
tiszta szívre vágynak ;
mindíg megfelelni
a Szózat szavának.....  

szozattovabbacikkhez

Taizs Gergő: Négy évszak

- haikuk -

1
barna falevél,
ásító bogár: hellót
kiált a tavasz

2
kőnek ütődve
ketyeg rekettye szélfútt
sárga virága

3
átázott a nyár
zöld szövete, varjú száll,
ködöt sző a táj

4
mint fatörzsre, úgy
húz évgyűrűt ujjunkra
udvarló halál

szozattv


szozat a tiszta hang Művészeti kapocs plakát szürke TérszínházTrianoni2018 trianoni szemle meghivo20180531 BGA meghivo 20180604 KJI éljszívbőlfesztivál lourdes trianon 768x432 magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf