Ernst Ferenc: Magányos szobákban

Két tenyérbe gyűrt a bánat,
homlokredőkbe zárt a gond.
Mosolya van az éjszakáknak,
az idő vigyorgó vén bolond.

Szárnyakat növeszt az esti égre,
álmokat reptet madzagon,
régi koroknak megtört fénye,
kopog a törött ablakon.

Beszökik, pár lépést lejt a padlón.
Az emlékek reccsenve figyelik,
ahogy a falon az árnyék gyarlón,
magába szívja, öleli reggelig.

Fénylő szemekben, tompa vágyak,
aszott bőr alatt, kopott a csont.
Öreg tenyérbe gyűrt a bánat,
homlokredőkbe zárt a gond.