Bíró Rudolf: Cukorbeteg

Aranygaluska a reggeli Nap,
tejszínes égbe mártva.
Pedig fekete felhők sorakoztak a minap,
Szánk helyett a szemünk volt tátva.

Odaégett naplemente. Füstízű éjszaka.
Kreolbőrű pad és rajta két sápadt alak.
Ültünk. Némán. Ez az ősz évszaka,
Mégis nyelvem hegyén éreztem az édes nyarat.

Habcsók csattant, falánk szem harapott,
Árnyék napozott a langy betonon.
Nehéz nyelés szántotta a garatot,
S nyakon át párolgott a hűs feromon.

Meleg szél nyalt két gombóc fagyit,
S a V kivágás a felsőn, akár a tölcsér,
Sarkába vonzotta a megolvadt idomaid.
Galamb lelkemnek tested lett a főtér.

Leégett váll, roppanó pillanat.
Levedlett testen libabőr rebben.
Végtére is: "Ki mint vet, úgy arat."
S eléd szórtam bókjaim ügyetlen.

Vattafelhőktől ragadt az ég,
Míg a Nap el nem olvasztotta délutánra.
Estére már, mint egy cigarettavég,
Égett csókod a ruhámra.

Aranygaluska most a reggeli Nap
A tejszínes égbe mártva.
S csak finoman kanalazok belőled,
Mint egy cukorbeteg az inzulinra várva.