Áprily Lajos: Didergés a tavaszban

Tél-ízű nap. Ködös, hideg, komor.
Didereg a fehér kökénybokor.
Zsugorodnak a patakparti fák.
Dideregsz, ember. Dideregsz, világ.

Diószeghy Dezső: Tavasz

Az első fa, mit virágozni láttam,
A kertben piros virágot nyitott.
A téli fagytól nem rügyeztek ki többé
A fehér jázminok.

Nézem a piros virágokat, mindegyik
Virágban szökkenő akarat.
Az élet küldte velök első hírnökét
S most a halál arat.

Dsida Jenő: Tavasz kezdetén

Néma várás ül ma a nagy világon.
Csókos szellő rengeti vágyam árját,
És kínzott szívek panaszos beszéde
                                  Tör ki belőlem.

Vérszopó, vad zsarnok a tél. Nem enged
Szóhoz jutni. Ámde uralma tűnik
S a tavasz kegyes keze nyújt nekem most
                                 Írt sebeimre.

Merre jártatok, kicsi, zöld gyümölcsök,
Illatos bimbók, fakadó rügyek, mind?
Mért nem jöttetek hamarább? Mi vártunk
                                 Egyre tirátok.

                                                           1924

Erdélyi József: Márciusi hó

Egész télen a füstös konyhán
tüzelt a kislány meg a nagylány;
ha mosdott is, úgy, szappan nélkül;
a sok füsttől, füstös lett végül.

Szeretett volna fehér lenni;
de ki tud oly csodát tenni,
hogy a csóka fehér legyen? –
Ha van tündér, jöjjön s tegyen!…

Tündér, varázsló a tavasz:
hol süt, hol esik, hol havaz;
csupa szeszély, csupa csodás,
váratlan időváltozás.

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…
Alig várom, oh alig.
Hogy már egyszer valahára
Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.
Szellőt, mely megsimogat;
Egy darabkát fényes égbül,
S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap
Szobám fölött elhalad:
Pillantson be sugarával,
S leljen dallal, ibolyával.

Sértő Kálmán: Tavaszodik

Már nem úszik jég alatt a víz,
És halkan elolvadt a hó,
Ibolya fúrja át a földet,
Gyógyul a fojtott nótaszó.
Ámbrás-szaga van a friss szélnek,
Szaporodnak a csillagok,
Rügyezni kezd a mandulafa,
Én is boldoggá olvadok…

Áprily Lajos: Gyümölcsoltó

A néma telken láttalak.
Bimbózott sűrűn már a kertünk.
A szíved mély volt és sötét.
Minket kerestél. Nem feleltünk.

Tűz gyúlt a szomszéd fák alatt.
Szélben körülölelt a füstje.
Aztán kék szárnnyal szállt tovább
szagos fűzekre, vízezüstre.

Gyulai Pál: Emlékszel-e…

Emlékszel-e a pillanatra,
Jut-e eszedbe néha még?
A földön virágok tavasza,
Fölötte fényes, tiszta ég.
Elhunyó nap végsugára
Reszket a csöndes tóvizén;
Körülünk ingó lombok árnya,
Szívünkben első szerelem.

Nyíló kelyhen pillangó alszik,
Elnyugodt fészkén a madár,
Csak vízesés moraja hallszik
S a szellő, mely suttogva jár.

Nadányi Zoltán: Ballada a meztelen lányról

A lány a gyöngysort keresi,
oly ideges, szeles.
Fiókjait tűvé teszi,
szekrény alá beles.
Anyjától kapta, régi kincs,
siratja a boldogtalan,
nem tudja ő, eszébe sincs,
hogy rajta van, hogy rajta van.

Egyéb sincs rajta, meztelen,
csak a gyöngy a nyakán.

Páll Miklós: Szerelem

     I.
Halk, csendes, őszi alkonyon,
Vallanék neked én szerelmet.
Zokogva zúgó, bús szelek
Viharzó muzsikája mellett.

Felnyitnám szomorú szemem
S átnéznék rajtad messze, messze…
És a könnyem ráperegne
Csókommal együtt a kezedre.

Reviczky Gyula: Találkozás

1
Így jövünk össze hát megint
A nagy világ zajában!
Én visszasírom drága múltam
S te mint mennyasszony elvirultan
És haloványan.

Szemünk egymásra nem tekint
S emléki szebb időknek:
A régi üdv, a régi vágyak,
Mint láthatatlan útitársak,
Hozzánk szegődnek.

Sajó Sándor: Szép vagy

Szép vagy, ha olykor jókedved megárad,
S mosolyba fürdik ajkad a szemed:
Szebb vagy, ha elfog egy titkos búbánat,
S selyem pilládon fájó könny rezeg.

De én esengek: lágy víg újra, újra.
Mert fáj nekem, ha bús vagy, óh leány!
S óh, legszebb vagy, ha közelébb simulva,
Könnyes szemeddel mosolyogsz reám…

vitéz Somogyvári Gyula: Simogatás

Hajtsd a fejed az ölembe
s engedd, hogy a szemed nézzem.
Meg akarlak simogatni;
hiszen holnap úgy is sírhatsz
szűzi, leány-özvegységben.

Szempilláid sötét selymén
csillog a gyöngy, könny szivárog.
Kulpa vizén szelek zúgnak,
ma még miénk: csók és élet,
de már itt, e forró csöndbe
a Holnap is belekárog.

Agyagfalvi Hegyi István: Rákóczi él!

De profundis!… Mélységgel és sötéttel
teljes immár e csonka  magyar élet,
s a kárhozatnak poklos örvényéből
felbugyborékol néha még a jaj!
Kegyetlen, zsarnok, görcsös emberujjak
– vérszomjasabbak a tigris-karomnál! –
kitépték meleg, vonagló szívünket,
s már nincs szívünk!

Vas István: Bartók

Hangzavar? Diszharmónia? Nehéz? Bonyolult?
Lehet: nem értek hozzá. Énnekem a zene volt,
Az első, amit bevettem, az első, aminek
Jelentése volt, amit meg tudtam érteni,
Bachnak is rajta át fértem a közelébe,
A dallam volt, az egy ültömben is fölfogható,
Az összhang, a magától értetődő, a tartás,
Amely csontomba szervült.

Devecseri Gábor: Egry

A vászon egyetlen fehér folt.
Hát ez mi? Kérdenéd. De látod:
nem fehér lap, de tó is, ég is;
ha meglátod egész világod.
Ha akad benne buktató is,
visz és utaztat. Lám, tenyér volt,
húzd szemed össze: egy virágot
ringat a víz, mit tóba dobtál
rég, rég, gyerekként, terád vár ott,
és megteszi most: ne legyen
világod, virágod, halálod

Keresztury Dezső: A piktor

Szürke, vizes felhők függönyzik a távol eget: lenn
fénylik a tó; hal csobban; a hullám lassan omolva
távoli kürtszót lenget a síkosan elgyűrűző hab
hűs páráiban… Ül csak a horgász, néz, figyel éber
szívvel a színt s formát oldó, váltó ragyogásban.
Csend van benn s vele; nem mozdul, elvétve harákol;
issza a látványt, ujja tapintja zsinórral a horgot,
s úgy cserkészi homályos mélyvízből a halat, mint
alkonyi, hajnali, évszaki fénybe, homályba hanyatló
lét vak mélyéről kristály káprázatú álmát.

Takáts Gyula: Egry Józsefről, az emberről

A háború előtt találkoztam vele először. Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz, és nyárfarügyszagú minden. Aztán a háborús évek után a vitorlás időkben találkoztunk sokat, amikor még nem jártak a Balatonon hajók, csak vitorlások, „széllel bélelt” emberek. Aztán, hogy Kaposvár „örökbefogadott” mint írót, és én Fonyódon laktam, attól az időtől kezdve szinte hetente találkoztunk hosszú időkön át. Nem a festészet, de a művészetek és a horgászat fűzött össze minket, s minthogy róla írok, a legnehezebb az lesz, mint kapcsoljam ki e sorokból a személyemet, hisz mégiscsak az élményeimet, a szavaiból, a tetteiből a lényéről bennem kialakult képet akarom itt leírni.

Babits Mihály: Húsvét előtt

S ha kiszakad ajkam, akkor is,
e vad, vad március évadán,
izgatva belül az izgatott
fákkal, a harci márciusi
inni való
sós, vérízü széltől részegen,
a felleg alatt,
sodrában a szörnyű malomnak:

Dr. Pázmándy László: Utolsó állomás

Apáink életének állomásain,
Bábjátékot űzött a történelem.
Az indulási oldal vakvágányain,
A halál és a remény vesztegelt.

Fülünkbe kattognak, mint a vonatkerék,
Az állomások szögesdrót nevei.
A hosszú éjszakában, a végtelen felé,
Lángolnak a hallgatás színterei.

Erdélyi József: Kaszáscsillag

Ellenségem, mint fűszál a mezőn,
hányja fejét és kívánja halálom;
kaszásember leszek én s a mezőt
letarolom, fűtövig lekaszálom.

Magasabb már a hitványa is nálam,
a legkisebbje is fejjel nagyobb;
de széles  rendet vágok sűrűjökben,
s arcom, kaszám győztesen felragyog.

Kaszáscsillag leszek, ha köd borít
Napot-Holdat és csillagsereget, –
kaszáscsillag leszek és lekaszálok
az égről minden irigy felleget.

Illyés Gyula: Sub revolutionibus

Nincs várni mit! Ledobták
a későn érők is gyümölcsüket.
Megtette földünk a maga évi dolgát.
Már a jövő évi szüret
a gazda mondja, – „nincs megállás!”
mondja vidáman: „szőllőkapálás,
trágyakihordás!”

Kannás Alajos: Óriáskerék

A hold rézpénzként felragyog
s az esti zöld Dunában
bukdácsolnak a csillagok
a vadkacsák nyomában.

Az Óriáskerék darálja
a mindennapi leckét,
hogy föl-le, föl-le, elmúlásra
gondolni esztelenség.

Majd éjjé sötétül az este,
csak bőrünk rétje égett,
a hold felhőkön lépegetve
továbbállt s ránk sem nézett,

Nemes Nagy Ágnes: A lovak és az angyalok

    Jönnek

Isten hozott, szép angyalok.
Elvermelt almát adhatok.
Ki küldött vajon vigaszul?
Itt egy jonatán, egy batul.
Féltem nagyon hogy a szemöldök-
fában homlokkal összetörtök,
és tört angyalt hogy ápolok?
Be szerencsével jártatok!
Mint a petróleum-lángot, kicsinyre
húztátok angyalságotok.

A rossz feleség

    Magyar népballada

– Jöjjön haza, édesanyám,
Mert beteg az édesapám!
    – Várj, lányom, egy kicsit,
    Hadd táncolja egy kicsit,
    Mindjárt én is megyek, –
    Egyet-kettőt fordulok,
    S mindjárt otthon leszek!

Galícia közepibe

Galícia közepibe’
Hét kaszárnya egy végtibe’.
Egybe huszár, másba zsandár,
A többibe bakancsos jár.

Oda vitték a rózsámat,
Legdrágábbik vilojámat.
Nyolc keserves esztendeig
Soha haza nem eresztik.

    Erdővidéki gyűjtés, Benedek Elek, 1882.

Jáger Jóska

     Magyar népballada

A miskolci híres boltba,
Ott vásárolt Jáger Jóska.
Ott vásárolt Jáger Jóska,
Violaszín patyolatba.

Felöltözött krinolinba,
Úgy ment el a híres boltba;
Úgy ment a görög boltjába,
S válogatott a szoknyába.

A Vértes

– A Képes Krónika nyomán –

I. András király kemény kézzel teremtett rendet az országban, a pogányságot megtörte, Szent István király igazságos törvényeit helyreállította. Keményen fogta az ország gyeplőjét, és bátran szembeszállt a császárral is.
Ekkor a német császár hadat kiáltott, és sok megrakott szekérrel, hadigépekkel, a Dunán meg hajókkal Magyarországot megtámadta. Lovassága már Székesfehérvár táján pusztított, hajói pedig Gebhard püspök parancsnoksága alatt veszedelmesen közeledtek.
Amikor András király és Béla herceg ezt meghallották, a búzakereszteket és a szénaboglyákat mind felégették, és az egész lakosságnak megparancsolták, hogy nyájaival együtt költözzön el arról a földről, amerre a császár útja vezet.

Az életmentő király

– A Dubnici Krónika nyomán –

Aludt még a tábor a Szele folyó közelében, de Lajos király már talpon volt, ellenőrizte az őrségeket, aztán lesietett a folyó partján. Salerno ostromára készült, és hogy oda mehessen, át kellett vezetnie a sereget a folyón. De vajon talál–e gázlót rajta? Mert a folyó nem nagy, de az esőzéstől erősen megáradt.
Nézelődik, vigyázódik Lajos király a folyóparton, s hát egyszer megpillant egy magyar vitézt, aki két lovat itat. Nézi, nézi, meg kell hogy ismerje, mert nincsen vitéz az országban, akinek nevét meg ne mondaná, és valóban kiáltja már:
–   Szeredai, hej, fiam, Szeredai!

Mátyás király meg a szállásadó cigányok

Mátyás király kiadta parancsba, hogy szállást nem szabad adni senkinek, csak a vármegyeházán. Akkor aztán, hogy próbát tegyen, felöltözött muzsikus cigánynak, a hóna alá vett egy hegedűt, s megindult faluról falura.
Bevetődött egy cigányházhoz.
–    Jó estét, sógorasszonykám – azt mondta –, hát a sógorkám hol van?
–    Oda van basabélni, hegedülni.
–    Sógorasszonykám, itt hálnék én maguknál!
–    Jaj, sógorkám, itt bizony nem lehet! Mátyás király, ha megtudja, felakaszt bennünket.

Herczeg Ferenc: Kondor, a csavargó

Sok, sok esztendővel ezelőtt Székelyországban utazgattam. Ahol csak tehettem, ott gyalog róttam az országutat, mert arrafelé szép hegyek és nagy erdők vannak. Amint egyszer mendegéltem a rengetegben, egy embert pillantottam meg, aki egyedül heverészett egy öreg bükkfa tövében. Afféle országjáró csavargónak látszott, a ruhája legalább csupa folt meg rongy volt, a csizmája orrán kilátszott a lábujja, a süvege pedig lyukas volt, akár a szita.

Amint közel értem, a csavargó fölkelt és megszólított:

-  Engedelmet kérek, – mondta, – nem tetszett az úton az én hintómmal találkozni? Négy szürke van eléje fogva, a bakon ezüst-zsinóros huszár ül.

Fekete István: Elmegy a tél

Beteg a tél. Nagyon beteg. Olyan, mint az öregember: reszkető, könnyen síró, messze néző.

Búcsúzik a tél.

Nappal már alig látni. Csak éjjel jár, mint a beteg, aki a nappalt átalussza, de a sötétben papucsot húz, és elmotoszkál a szobában, hogy ne legyen olyan hangos az óra, és ne legyen olyan rettenetesen mély a csend.

Olyan a tél, mint a haldokló, akinek várnak a halálára. A rokonság összenéz, és a szemekben ez van: – Végrendelet nincs, minden a mienk…

A tél ezt tudja és búcsúzik. De csak éjjel. Öregesen járja az erdőt, és megsimogatja a fákat, melyek most ébredeznek: – Nono, kis fák. Miért borzongtok? Nem voltam szigorú hozzátok, ezt emlékbe hagyom… És kezenyomán dér hull a fákra, melyet reggel leráznak magukról. Nem kell az öregember ajándéka senkinek.

Jankovics Marcell: Megtudtam, hogy március van…

Megtudtam, hogy március van. A kalendáriumból? Nem, mert e kedves könyvet meg sem néztem. Haragszom rá: nem érintkezünk. Az állott benne, hogy március 21-én kezdődik a tavasz. Nem volt igaz, mert fagyott; akár más időkben Szilveszter éjszakáján. Talán abból tudtam meg, hogy a Vérmező meg a Horváth-kert fái rügyeznek? Szó sincs róla. 1940 misztikus nagy évében a rügyfakadások is úgy késnek, mint a nyugat felől érkező vonatok… Késnek és késnek: senki sem tudja, hogy miért. Vagy láttam a krisztinavárosi templom előtt a fiatal legényeket, akik hóvirágot és ibolyát kínáltak? E derék fiúk valahol még havat lapátoltak. Dehogy is gyűjtögették a vén föld mosolyait. – hanem takarították a föld őszülését, – az ősz hajszálakat, melyek nagyon is ránkborultak. Talán már festik a városnegyed kirakó kertjeit a rendezvoust kereskedőknek és a szomjúhozóknak? Nem, – ezek a szegényes kertek részben pinceraktárakban, részben melegházakban várják édenkertté átvedlésüket…

Nyirő József: Leánykérés a havason

Vágyaktól terhes, veszett, bolond, szép tavaszt értünk. Minden nyugtalan volt. Az erdőn a fák titkon búgni kezdtek, belső tűz égette a vadak szemét, melyek boldog, kábult, meleg fényt vetettek maguk körül, a madarak teste elbágyadt és forrón sütött. A friss falevelekről nehéz, édes harmat csepegett és zajt ütött a várakozó csendben. A medvét, farkast égette a saját szőre, s még a ködök sem tudtak megnyugodni. Arany felhőként széttárva egyik szakadékból a másikba szálltak.

Péter, a legény ásított, s bunkós pásztorbotja is izzadott a tavasztól. Forrókat ásított, s füleiben kábultan lüktetett az elviselhetetlen meleg vér. Az erdő egyik fele még fekete volt az éjtől, a másik piros a fénytől. Olyan korán volt. A kora szél csikorgatta a fákat és az őzek ijedten lapultak, futottak a tisztásokon a feltörő élet ingere elől.

T. Ágoston László: Eskü a tisztáson

  - Bálint! - kiáltott Harsányinak a kapitány, miután végzett a két gatyás paraszt kihallgatásával. - Nézd meg fiam, milyen élelem van a szekéren! Töltsd meg ennek a két embernek a tarisznyáját, és engedd őket útjukra. Aztán gyertek ide hozzám Vinczével együtt.

  Harsányi maga mellé vette a két megszeppent lengyelt, és odavezette őket az élelemszállító szekérhez. Bódog tizedes éppen a porciót osztotta ki katonáknak. Szárított tésztát, babot, krumplit, meg fűszert, ami a bográcsba dukált. Többen száraz gallyakat gyűjtöttek az erdőben, s tüzet raktak a főzéshez. Fölöttük a hegycsúcsok hósipkával integettek a zöldellő tájnak.

Bögözi Kádár János: Itthon

A régi évek illatát újra érzem;
szép nyarak, gyom-játékok
szerencsét jósló ágát újra tépem,
csalhatnék, mint egykoron,
de rágódom kóró reményen.
Tudom - 
jó, vagy balgatag lett minden napom,
de ha nem futja többre,
/madár-/ ijesztővé változom.
Hihetném, gazdag vagyok,
enyém, amit e város összehordott.

Éltes Enikő: Hit

csukott szájjal 
mosolyogva 
tudod-e milyen 
a sikoly 
amikor már már 
megpattan az élet is benned 
az erőfeszítéstől 
s akkor imádkozni kezdesz 
előbb összefüggéstelen 
kergetve a szavakat

Farcádi Sándor: A lázongó Kain

Kain vagyok, - testvérem Ábel.
Egy a kunyhónk, nyájunk, a szérűnk
S mi ketten össze még se férünk.
Beleiszik az én vizembe,
Az ételembe belekóstol -
Uram, én írtózom e sorstól!
Mióta pártfogásba vetted,
Azt hiszi, szabad neki minden
S rendelkezik, mint te: az Isten.

Fülöp Kálmán: Fényt kortyol majd a zord idő

Az évek soha sem hazudnak
nyarat,az eljön így,vagy úgy,
s ha vizet koldul szomjas vándor,
ajka kiszáradt,megfakult,

suttog a csend,zöld móha vész,
kövek kicsordult könnye hull,
megszólal majd a néma mély,
akár a hegedün a húr,

Lővétei Lázár László: Távolságtartás

Másodszorra jobban megy minden: 
ha elbeszélgetek a büféslánnyal, 
kiflimbe virsli is kerül,
az első pohár után tudom csak,
mit innék legszívesebben, Marosfőig 
el szoktam dönteni, hogy visszafelé 
leszállok-e majd nálad a vonatról -

Székelykeresztúri Molnár Sándor: Székely huszár kesergője

Vihar verte, szél szaggatta a cifra dolmányom,
A szép piros huszárcsákóm, hej, én be sajnálom,
Messzejártam nótaszóval, virágos csákóval,
És a soha el nem hagyott szent magyar zászlóval.

Lengyel János: De a városok maradnak

Az emberek születnek
Meghalnak magyarnak,
De a városok maradnak
Beregszásznak, Kassának,
Aradnak.

Mert Pozsonyba megy
A magyar ember,
Nem Bratiszlavába.

Berda József: Téli fülőkegomba

A hófoltoktól csillogó fatönk
tövében pillantottam meg narancssárga
csokrodat s mint a színes lepkét
kergető diák, úgy szaladtam letépni téged.
December közepén álombéli látvánnyá
varázsolódtál, amint eszembe jutott:

Illyés Gyula: Tág tél

Jobban meglelték egymást véleményeink
abban a tág visszhangzatú és túlvilágított
csarnokban, ami az a téli délelőtt volt.
Orvosi tapintással járt a napsugár
az üveges fák törékeny kis ágain:
rögtön dér-hullatással reagáltak.

Kiss Menyhért: Kandallónál

Egyre hidegebb köröttem minden
s olyan jó a meleg kandalló,
a tűz pirosan parázslik itt benn
és illatos fa a tűzre való.

Ülök magamban s oly meghitten
zenél a csend s a duruzsoló
tűz dala szálldos lágyan köröttem
s álomnak látszik a szürke való.

Nemes Nagy Ágnes: Város, télen

Fölülről látni ezt az udvart,
az apró, öt ház udvarát,
mindig felülről és haránt,
mint egy képet, mely távlatába,
mint a múltat, mely önmagába,
bárhonnan nézed, visszaránt.

Az udvaron drót és talicska,
vasalatlan kerékcsomó.
A csúcsos háztetőkre ritkán,
reszelősen hintve a hó.
A tájék, hátrébb, elhaló.

Sértő Kálmán: Téli Balaton

Jégpáncélos a hó,
Lehet rajta járni,
Csárdást bokázni és
Vígan fakutyázni,
Elvágódni hanyatt,
Hét bordát betörni,
Utána az ágyon
Hónapokig nyögni.

Sinka István: Hogyha mégis beföd a hó

Kisbárányok segítője
voltam egy időben,
a kékületben, az elmúltban,
a távollevőben.
Sárgaszínű árpaszalmán
juhaim feküdtek,
s bárányokat ellettek – kinn
csillagok születtek.
Én ültem a jászol végén.
Egyszer visszamegyek még én!

Bartalis János: A szerelem szavai

Örökérvényűleg
leírnám a
szerelem
szavait.
De nem tudom.
Alig bukdácsol
a szó:
   „Rózsa.”
   „Liliom.”

Nadányi Zoltán: Szerelem

Alattvalód vagyok én,
szörnyű törvényeidet tisztelem,
titokzatos arcú, borzas hajú,
szépséges, mindig meztelen királynő,
Szerelem!

A te országodban te vagy az isten.
Teremtő, rontó. Termékenyítő.