A betyár

Magyar népballada

«Esik eső az árpa-tallóra,
Gyere, babám, ültess fel a lóra,
Gyenge vagyok, nem tudok felülni,
Kis pej lovam nem akar megállni.

Irhás subám szegre van akasztva,
Ugyan babám, akaszd a nyakamba,
Úgy is, tudod, ott annak a helye,
Még az éjjel betakarlak vele.

Kocsmárosné! jár-e erre zsandár,
Ki engemet a pusztában hajkász?
Ha jár erre, adjon hírt előre,
Majd kimegyek s megszámolok véle.»

Azt a legényt két zsandár kíséri,
A babája az ablakon néz.
«Ne nézd, rózsám, gyászos életemet,
Mind teérted szenvedem ezeket!»

„,Ugyan, rózsám, ne veresd magadat,
Valld ki minden titkos dolgaidat!”’
«Ugyan, rózsám, sajnálsz-e engemet?
Mind teérted szenvedem ezeket!»

„,Kocsmárosné! ád-e bort hitelbe?
Itt hagyom a csurakomat érte,
Ha ki nem váltom a jövő hétre:
Adja annak, ki többet ád érte.”’