Gárdonyi Géza: Szabolcska Mihály

Két ereklye.
Szabolcska Mihály, a mi kedves poétánk, Párisból hazajövet meglátogatta Kossuth Lajost. Hogy miket beszélgettek, azt bizonyosan feljegyezte ő a maradéknak. Erre a történetre csak annyi tartozik, hogy Kossuth megkínálta őt szivarral.
Szabolcska a kezében tartotta a szivart, de nem gyujtott rá. Kossuth meg a beszélgetésben nem vette észre. Így jutott Szabolcska egy olyan szivarhoz, aminőt Kossuth szokott szívni. Be is göngyölte szépen selyempapiros híján újságpapirosba, s eltette a ládájába gondosan.
Persze, mikor hazaért, legelőször is a szülőit látogatta meg, és csak innen egy kis kerülővel ment Debrecenbe.
A kerülő Nagyszalonta volt. Mint afféle poéta-ember látni kívánta az Arany-szobát, amely akkor még a gimnázium házában volt berendezve. És meg is nézett mindent áhítattal.
Az Arany-ereklyék között megvan az a dohányszita, amelyikből a nagy költő a pipáját tömögette. (Legyen följegyezve emlékezet okáért, hogy Feszty Árpád, a mai világhírű festőnk, szállította neki köpönyeg alatt a szűz dohányt.) És a szita mellett ott van egy gyujtótartó is.
Magyarázza a szoba őre, hogy ebből a szitából pipázott utoljára is a nagy költő, és ezek a gyujtók voltak az ágya mellett.
Szabolcska arra gondolt, hogy kér egy szálat a gyujtókból, hiszen marad még vagy húsz szál az utókornak. Oda tenné azt az egy szál gyujtót az Arany arcképéhez, az üveg alá. Hát jó lenne kérni, de bizonyos, hogy nem adnak. Hogyan is adnának? Nem olyan emberre bízták ezeket, akiről gondolni lehetne, hogy ad belőle.
- Uram, ne vigy a kísértetbe, - sóhajtott fel titkon Szabolcska, - pap létemre íme lopásra gondolok. Apage Satanas!
De az ördög bizony nem hagyott békét az én papomnak.
Mi egy szál gyujtó? - suttogta neki. Annyi mindenféle szép és szembetűnő tárgy van itten, hogy ez az egy csomó gyujtó föl se tűnik. Századok jöhetnek és századok mehetnek annélkül, hogy annak az egy szál gyujtónak a hiányát észrevennék. Senki úgy Aranyt nem szereti, mint te és ebben az egy szál gyujtóban senki úgy meg nem becsüli az ő emlékét, mint te. Hát nem jobb helye lesz-e tenálad, mint ebben a zugban? Aztán elvégre is ha nagyon fogja nyomni az a kis szálka a lelkedet, megírhatod a végrendeletedben, hogy adják vissza az Arany-szobának.
Így birkózott az ördög jó Szabolcska Mihálylyal, és elvégre is erőt vett rajta. Mikor a vezető hátat fordított neki, behúnyta a szemét, hogy ne lássa, amit cselekszik és kinyujtotta a kezét...
Örömmel, de némi lélekfurdalással is érkezett a szállására. Kinyitotta a ládáját és egy kis papirosgöngyöleget vett ki belőle. Odatette az egy szál gyujtót Kossuth szivarja mellé, és megint begöngyölte a két ereklyét kegyeletesen.
Debrecenben nagy örömmel fogadták az idegenből hazatért teológust. A jóbarátai mingyárt lakomát is rendeztek. A lakoma a Bikában volt, a földszinten. Magyary Kálmán hegedült nekik és Vértesi Arnold mondta rá az első köszöntőt.
Szabolcskát mélyen elérzékenyítette ez az ünneplés. Azon gondolkozott, hogy miképen szerezhetne ő is valami örömet barátainak? Hozott magával Párisból egy kis csomag eredeti havanna-virzsiniát, valami huszonöt darabot; ez jutott eszébe, hogy ezt most széjjel osztja: Sohse szívott még Debrecen igazi havannát.
Benyúl a zsebébe és kivesz két kulcsot.
- Pajtáskám, - mondja a vele szemben ülő teológusnak, - eridj fel lelkem a szobámba és itt van ez a kisebb kulcs, a ládámnak a kulcsa. Nyisd fel a ládámat, találsz benne egy csomag havanna-szivart. Ugyan hozd le kérlek.
A teológusnak egy kicsit keresztben állt már ugyan a szeme, de azért határozott irányban ment az ajtónak. Hanem útközben mégsem állhatta meg, hogy egy néhány cimboráját ne értesítse:
- Havannáért megyek. Párisból hozott nekünk a Miska igazi havannát!
Várják a havannát, hát jön is úgy félóra mulva a fiú. Egy félig már elégett szivar volt a szájában. A szivarból füstöl erősen, de a kezében nincsen más, csak a szoba kulcsa.
- Barátom, - mondja Szabolcskának, - én összevissza forgattam a ládádat, de nem találtam benne több szivart, csak egyet. Ammellett ott volt a gyujtó is, hát mingyárt rá is gyujtottam vele. Hanem a többinek nem hozhattam.
- Jézus Mária, Szent József! - jajdult fel Szabolcska pápista kétségbeeséssel.
És majdcsaknem elájult.
- Mi baj, mi baj? - kérdezik a mellette ülők elhűlve.
Szabolcska keserűen kifakadt:
- Tudod-e, mi ég a szádban? Az a szivar, amit én Kossuthtól kaptam Turinban. Tudod-e, mivel gyujtottál rá? Azzal a gyujtóval, amelyik az Arany Jánosé volt.
A teológusnak kiesett a szivar a szájából. Majdcsaknem meg kellett kötözni, hogy fel ne akassza magát ott az örömlakomához.