Gyóni Géza: Édes Apámhoz

Nem vált mesévé még a Jóság;
Még most is vannak angyalok;
Szent karácsonyi szeretetnek
Sugára még föl - fölragyog…
Amit tagadtam én is egykor,
- Szélvész ingatta meg hitem –
A megtartó szeretet lángja
Most újra megcsap, érezem…

Suhanva szállt a béke-angyal;
Megsimította homlokom:
„Gondolj azokra, kik szeretnek,
Kikkel a lelked vér, rokon…
Gondolj azokra, kik szeretnek”…
Én jó Apám, Te mondtad ezt –
És hallatán a szent szavaknak
Könnyül már, érzem, a kereszt.

Nem fáj látnom: a múltborító
Fátyol hogy még föl - fölszakad;
Nem fáj, hogy gyakran gáncs akasztja
Talajt – kereső lábamat…
Nem fáj…eszembe jut az ige:
„Gondolj azokra, kik szeretnek.”
És újra emelt fővel állom
Vesszőit, gúnyját a tömegnek.

S ha tán meging hitem a harcban,
Mint szélben a fakorona, -
Te állsz én jó Apám elémbe,
Ki nem vagy kishitű soha.
Megtört rajtad, mint hab a sziklán,
A bú, a gond, a szenvedés –
Pedig – Isten a megmondhatója –
Volt benne részed, nem kevés…

Isten szolgája!...Megpróbálta
Hűséged, mint Jóbét, az Úr…
És sohse mondtad kishitűen:
„Miért sújtasz irgalmatlanul!”
A férj sebe még nem hegedt be
S új nyílt az „apai” szíven…
A könnyed hullt – az engem éget –
Óh azt sohasem feledem…

Méltatlan az a szeretetre,
Ki egy könnycseppet elfelejt,
Mit jók szíve a fájdalomban,
A szenvedésben érte ejt…
Könnyet sajtolt ki hű szemedből
Én jó Apám, a fájdalom, -
Hogy az a könny vigaszra váljon, -
Én mindennap imádkozom!
                                      
                              Pozsony, 1905.január