Syposs Zoltán: Pátzay Pál Gyóni-szobra

»Csak egy éjszakára küldjétek el őket…«

Gyoni Geza2Békéscsaba híven őrzi Gyóni Géza emlékét: a tragikus életsorsú költő a csabai evangélikus főgimnáziumban járta 1900-1902 között a középiskola utolsó két évét. A mai Rózsa Ferenc gimnázium öreg falai között bővült vaskossá a „szarvasi fekete notesz”-t követő, Vidovszky Béla illusztrálta második füzet, a szarvasi gimnazista zsengéinél egyre erőteljesebb, érettebb, a pesti újságoknál is már szívesen fogadott „nagykorú” verseivel. Innen, Csabáról indult el jeles érettségijével a „magyar poéták áldott, átkozott útján.”
    A város újabb bizonyságát adta áldozatos kegyeletének mostanában, amikor a minden idők legmegrázóbb háborúellenes verse, a Csak egy éjszakára költőjének szobrot emeltet és „végső arcának” megformálására Pátzay Pál Kossuth-díjas, kiváló művészünket, a Képzőművészeti Főiskola tanárát kérte fel.
    A műteremben hatalmas gipszalakzatok mögött, állványokon és a falakat körülfutó polcokon a tudomány és művészet sok-sok kiválóságának portréját látom, előttük magas állványon Gyóni Géza másfélszeres mellszobrát, amelyet hamarosan bronzba öntenek. Nézem a szobrot csodálattal, döbbenettel. Érzem, leolvasom halottsápadt arcán a költő drámai emberségét, a „ragadozás tébolyának közébe esett”, befelé reményt vesztett jövője látását. Igen, ez nem az a Gyóni Géza, akit szilaj-bús fiatalságában a tízes évek Soprona, Szabadkája ismert. Nem a nyugtalan utak sóvárgó vándora, a csodákra váró garabonciás, akit életszomja űzött valaha csalóka-csábos fények felé. Ez a szobor az elsodort költő arcát vetíti, azét, akit „meggázoltak a véres idő vaskerekei”, akinek a „magyar bárd sorsát mérték”, és a világháború kozmikus méretű iszonyatában könnyes szemmel tört sikolya az égig:

  Ó, bús tengere vérnek, szennynek
  Mikor, mikor, mikor apad már?!

    Nézem a szobrot és Pátzay Pál egyik nagyszerű tanulmányára gondolok: Babits arca. „Lélek a költő és szellem” – így kezdi írását és „veséig” hatoló szemmel bontja ki a testéből a lelket, a hüvelyből a szellemet. Az 53 éve halott költő szobrához egyetlen arckép volt a modell. Fiatalkori, világháború előtti időkből. Arra mintázta a művész a költő sorsának „gyűrődéseiből”, lelki életének, hangulatainak alkotásaiból átérzett, a művészet nyelvén megfogalmazott különleges jeleket. Pátzay Pál egyetlen egyszer, a tízes évek elején találkozott „modelljével”. Pesten, újságírók, fiatal művészek között.
    - Akkor egy olyan vidéki, jóvágású fiatalember benyomását tette rám. Nem volt derűs kedélyű, inkább töprengős. Úgy éreztem, elégedetlen sorsával.
    A szobor megformálásáról kérdezgetem a művészt. Az anyaggal birkózás, átélés, az alkotás titkairól. Hogyan rétegezte a fénykép fiatalos arcára az átélt borzalmas éveket, a háború és fogság kínszenvedését, a magárahagyottság gyötrelmét, a lemondást sugalló komorságot, a krasznojarszki gyászos véget?
    - Öreg szobrász vagyok, meg van a módszerem, hogy halott embernek akár egyetlen fényképéről megszerkesszem, milyen volt. Nagy művészeket ismertem, akik csak a modell jelenlétében tudtak jó portrét készíteni, akkor kaptak tartalmas indítékot arra, hogy az ábrázolandót híven alakítsák ki. Én viszont csak igen rövid időre veszem igénybe a modellt, azért csupán, hogy „jegyzeteket” készítsek az agyagon. Modell nélkül alakítom ki az arcot, az egyéniséget, mert képzeteim inkább tudnak formát ölteni, mint pillanatnyi benyomásaim. Ez alkati sajátság. Csak „fejből” tudok dolgozni. Gyóni fiatalkori képe – a modell – még nem fejezte ki azt a költőt, akit ismerünk. Amikor későbbi arcát akartam rekonstruálni, meg kellett tanulnom személyiségét, meg kellett még jobban ismernem verseit, életfolyását, tragédiáját. Megpróbáltam kitapogatni élete szakadékait, aztán félretettem a fényképet és néhány nap alatt, szinte egyetlen lendülettel elkészítettem a portrét. Egy jó barátom 1917-ben ugyanabban a fogolytáborban volt, ahol a költő. Élete egyik szörnyű emlékeként beszélt a költő drámai végnapjairól. Ez is befolyásolt, mert olyan megrázó mozzanat, hogy így végződik egy élet! Azt hiszem, mindez érthetően kifejezésre jut portrémon.
    A költő arca a messzeségből, letűnt szomorú világból jön elénk. Azokból az időkből, amikor már megírta sírversét, mert meghalt a remény. Így fog élesedni emlékünkben, ahogy Pátzay Pál bronzba formálta.

1971.

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf