Recsenyédi Fekete Miklós: Alkudozás

Istenem,
Ha Te nem volnál,
Bolond lennék,
Mert íme, most is
Téged perellek: magyarok
Sorsa ellen lázadok folyton,
Mint engedetlen, önfejű gyermeked,
És miként Jákob, Veled birkózom.

És beléd kapaszkodom tíz körömmel,
Hogy árva népemnek az áldást megadd,
És immár nem is engedlek én el,
Keresztem majd a Te erőddel hordozom.

Tudod, Uram,
Hogy teher alatt sudárabb lesz a pálma,
S amit rám róttál, a terhet
Így most elbírom…

Mégis… Nem lehetne ezt valahogy úgy,
Hogy enyéim sorsa is könnyebb legyen?
Közös imánknak szabadításod lenne az ára…

Lásd, én nem kívánom se házát,
Sem a szamarát senkinek,
Azért e csonka hazát, egyszóval,
Amit egyszer már nekem adtál, mindenem ez,
Ne vedd el tőlem, mint Jóbtól egykoron,

Mert félek, nem jut már időm arra,
Hogy mindent, mindent visszakérjek,
Így hát csak népemért fondorkodom…
Áldd meg hát, fiadért, ezt a maroknyi nemzetet,
S hála-dal fakad minden magaslaton.

                            Atyám, úgy legyen.