Bereznay András: A román történelmi atlaszról [II. rész]

A román történelmi atlaszról (Atlas Istoric)

II.

Az atlaszban hibákat nemcsak a már ismertetett román vonatkozású tendenciózus beállítások jelentenek, nagyszámú, ilyesmitől független, szándékolt-
nak alig tekinthető hiba is látható a térképeken.

Szerkesztési szempontból végtelenül szerencsétlen a 33., Európa a népvándorlás korában (VI-XIII. század) című térkép, amelyen csak három államot láthatunk, az arabot, a bizáncit, és a frankot, az utóbbiakat VI. századi állapotukban, bár a jelmagyarázat a Frank Királyságról azt állítja, hogy VIII. századi határai közt van jelen. A térképre kerül még a longobárd állam megjelenése is, valamint igen félrevezető módon az Arab Birodalom területnyeresége a Kelet-Római Birodalom és a
Nyugati-gót Királyság rovására: félrevezetően annyiból, hogy minden jel szerint az arabok először a bizánci kézen lévő Egyiptom, és általában az Északafrikai partvidék megkerülésével (talán Szudánon át?) érték el az Atlanti óceánt, és a kelet-római birtokokat, így nyugatról, keletről és délről egyidejűleg
támadhatták és foglalhatták el, aminek történelmi valótlanságához persze kétség sem fér. Súlyosabb hibája azonban a térképnek az, hogy bár címe szerint
még a XIII. századot is fölöleli, Európa egyéb területein csak különböző népek vonulási irányait jelöli, államokat azonban nem, így azt a látszatot kelti
mintha Európa nagyobb részén államok még a XIII. században sem alakultak volna ki. Véleményem szerint ha a tervezők nyolc évszázad európai népmozgalmait egy térképen kívánták ábrázolni, akkor eljárhattak volna úgy, hogy semmilyen országot nem tüntettek volna föl csak a mozgásban lévő népek vonulási
irányait, vagy esetleg úgy is, hogy bemutathatták volna Európát a tatárjárás (vagyis az utolsó néphullám) utáni állapotában, kb. 1250-ben és ezen jelezték
volna a népek korábbi átvonulásait, melyek – legalábbis jelentős részben – a XIII. századi állapotokra, illetve a korábbi államalakulásokra közvetlen hatást
gyakoroltak, azokat így mintegy magyarázzák. A térképen látható eljárásmód azonban merőben értelmetlen.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Somogy [XXXII. rész]

A Dunántúlnak egykor legnagyobb vármegyéje a Balaton és Horvát Szlavónország között. Területe közel hatezerhétszáz négyzetkilométer volt, amely kilenc járásra oszlott, ebből a barcsit 1897-ben alakították ki a nagyatádi és szigetvári járásból. A vármegye egyetlen városa a székhely Kaposvár volt, mellette tizenegy nagy- és háromszáz kisközségben éltek az emberek. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen huszonkét településen laktak, legtöbben Kaposváron (tizenkétezer), Szigetváron (ötezer), Nagybajomban (négyezerhatszáz) és Barcson (négyezernégyszáz lélek). Somogy lakóinak száma 1891-ben háromszázharmincezer fő volt, ebből több mint százezer tizennégy éven aluli. A népesség évente több mint fél százalékkal gyarapodott. Anyanyelv szerint a lakosok kilencven százaléka volt magyar, hat százaléka német és bő három százaléka horvát. A németek az igali és szigetvári, a horvátok az utóbbi és a nagyatádi járásban laktak tömegesen.

    Ami a közművelődést illeti, a vármegye a millennium idejére szép fejlődésnek indult, bár állapota nem volt kielégítő. A hat éven felüli férfinépesség negyede, a nők harmada sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek közel tíz százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén kereken ötszáz iskola volt, közte két főgimnázium (Kaposváron és Csurgón), egy földművesiskola, nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy állami tanítóképző intézet, két polgári iskola és bő négyszáz elemi népiskola, továbbá hetvennégy kisdedóvó intézet és két emberbaráti intézet.

Bereznay András: A román történelmi atlaszról [I. rész]

Ezt az atlaszismertetést eredetileg a Századok fölkeresésére írtam, 1975-ben. Az akkori szerkesztő, Pamlényi Ervin, miután megmutatta nekem az Atlas Istoric egy példányát, jelentőségteljesen annyit mondott: „Erre válaszolni kell”. A válasz, ez az ismertetés, megszületett. Időközben azonban új szerkesztő került a Századokhoz. Különböző olyan események után, mint lektori jelentések (melyek észrevételeim jogosságát elismerték, a cikk megjelentetését mégsem javasolták), az ismertetés részleges módosítása (hogy a szókimondó fogalmazásom ne sérthessen esetleges román érzékenységeket), került sor 1977-ben egy találkozóra az új szerkesztő, Kónya Sándor és köztem. Ezen Csatáry Dániel is jelen volt, aki korábban tanácsokkal látott el az átdolgozást illetően (,,Ne használjon jelzőket!”). A hangulat leközlés-ellenes volt. Kónya Sándor, miközben elismerte, hogy cikkem nem nacionalista indítékkal íródott, úgy vélte, „nacionalista körökben örülnének a megjelenésének”. Én itt megkockáztattam, hogy az 1939-es német-szovjet megnemtámadási szerződésnek is örülhettek náci körökben, a Szovjetunió ettől függetlenül helyénvalónak látta azt megkötni. Mint ahogy akkor a lényeg a Szovjetunió szempontjából nem az volt, örültek-e a nácik vagy sem, hanem, hogy a szerződés a saját érdekeit szolgálta, 
úgy a mi számunkra is mellékes kéne hogy legyen, örülnek-e a nacionalisták a cikkemnek vagy sem. Ami számit az az, hogy egy történelemhamisító munkára megfelelő választ adjunk. Érvelésem nem bizonyult népszerűnek. Ismertetésemet nem közölte le a Századok. Viszont aznap, késő éjjel, telefon-csörgésre ébredtem. Egy ismeretlen női hang bemondta a kagylóba: „Rohadj meg, te nacionalista dög!”, majd letették a telefont.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Vas [XXXI. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 5035,31 km2. Földalakulatára nézve a vármegye két részre osztható, kisebbik fele lapály, mert a kis magyar alföld vagy pozsonyi medence része, nyugati része ellenben hegyes-dombos s különösen az ország határán tetemesebb magasságig emelkedik. A vármegye hegységei mind az Alpok rendszeréhez tartoznak, s három csoportra oszlanak: legmagasabbak a vármegye északnyugati részén emelkedő hegyek, melyek egyfelől a csoportos alakulatú, s a szerpentin felépítése által jellemzett Borostyánkői hegycsoportra, másfelől az ettől a vágodi nyereg által elválasztott gerinces kifejlődésű Kőszegi hegységre oszlanak. Utóbbinak legkiválóbb emelkedései az Írottkő a Dunántúl legmagasabb pontja, a Szarvaskő és a kőszegi ezredéves emléktorony által koszorúzott Óház. Ezen, tövükben kitűnő szőlőktől övezett jelentékeny hegységeket a Pinka völgye választja el a vármegye második, de már jóval kisebb hegycsoporttól, a Németújvári hegycsoporttól. Ez egy messzire szétterülő és sokfelé elágazó dombvidék, mely legömbölyített tetőivel s kevésbé meredek, részint erőd, részint felszántott legelőivel lényegesen elüt az előbbi hegységtől. Legmagasabb csúcsai az Óvár feletti Vashegy és a németújvári Kúphegy. A Rába völgyén túl a még alacsonyabb Dobrai hegycsoport vagy dombvidék terül szét.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zala [XXX. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 5121,63 km² volt.Igen kises vármegye volt, melyben hullámos dombvidék és magasabb hegyvidék tágas völgyekkel és termékeny rónával találkozik. Északkeleti részébe benyúlnak a Bakony déli ágai, melyekhez a nagyrészt magányos bazaltkúpokból álló balatonvidéki hegyvidék csatlakozik. Ennek jelentékenyebb kúpjai a Badacsony, Gulácsi hegy, Szigligeti csoport, Szent György-hegy, Haláp, Tóti hegy, Hegyesd, Csobánc, és a legmagasabb az Agártető, mely már a tulajdonképpeni Bakonyba képezi az átmenetet. Nyugat felé egy elkülönült dombcsoport terül el, benne a Tátika és Rezi romjaival koszorúzott hegyek. A Zala kanyarulata és a Sárvíz-csatorna közt számos völgytől hasított alacsonyabb dombvidék emelkedik, míg a Sárvíz, illetve Valicka-csatorna, a Zala folyó felső folyása, a Kerka és Valicka patakok közt a Göcsej terül el. A Kerkától nyugat felé tágas róna következik, melyből az alsólendvai dombvidék emelkedik ki. E róna Mura-Szerdahely táján átmegy a Mura és Dráva közti termékeny és sűrűn népesített síkságba, a Muraközbe, mely viszont kelet felé a Sárvíz és Nagy-csatorna, valamint a Zala folyó lapályával függ össze. Ugyancsak lapályos a vármegyének legészakibb, a sümegi és szentgróti domboktól északra elterülő része is.

Wass Albert: [Az elfeledett karácsony szellemében…]

Ideje, hogy emlékezzünk: Karácsony nem Santa Claus, nem színes papírba csomagolt ajándék, cicomás bolti kirakat, arany, ezüst és gyémánt csillogását utánzó olcsó festék és üveg. Karácsony még csak nem is a karácsonyfa, a maga plasztik-fenyőivel, sziporkázó villanygyertyáival, aranyzsinóron csüngő angyalaival. Mindez a valóságban nem egyéb, mint egy emlékezés, amit aprópénzre váltott föl idő során az emberiség kalmárszellemében mindenben hasznot kereső praktikuma.

    Karácsony az Úr Jézus születésének napja. Egy új világnézet, egy új filozófia elindulásának napja, mely a múlt tanaival szemben meghirdette a szeretetet mint gyógyító, jóvá tevő, sikerre vezető és boldogságot biztosító isteni erőt.

    Szinte kétezer esztendő eltelt azóta, de az emberiség állásfoglalása a szeretet tanával szemben vajmi keveset változott. Templomok épültek ugyan a szeretet vallásának tiszteletére, s a civilizált világ urai illedelemből el-eljárnak ezekbe a templomokba. De tetteik fölött továbbra is a gyűlölet uralkodik, akárcsak a kőkorszak idején. Gyűlölet melléktermékei: félelem, irigység, bizalmatlanság, elfogultság, káröröm, önzés, gonoszság kötözik gúzsba az emberiség lelkét, bénítják tehetetlenné a jó szándékok csíráját, s kényszerítik rabszolgaságba az emberek millióit.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Veszprém [XXIX. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik, területe 4166 km². A vármegye közepe táján a Bakony emelkedik, mely annak legnagyobb részét borítja. E hegység északkelet-délnyugat irányban terül el, és legnagyobb melekedései a Kőröshegy, Somlóhegy, Feketehegy, Papodhegy és Köveshegy, valamint a Kabhegy. Észak és dél felé kisebb-nagyobb völgyek nyílnak. A Bakonytól nyugatra a Marcal folyó felé tágas róna terül el, melynek hullámos keleti szegélye átmegy a kis magyar alföld alacsony rónájába. E róna déli részben a boráról híres Somlyó magányos kúpja emelkedik. A vármegye délkeleti része a Balatonon túl ismét hullámos lapály.

    Vizei közül a Balaton tó csak északi csücskével nyúlik be a vármegye területére, és kifolyása a Sió Somogy vármegye felé a határt képezi. A Bakonyban számos kisebb folyócska ered, így a nyugati határt jelölő Marcalba folyik a Hajagos, Bittva, Tapolca és Gerence, míg Bakonyér és Csuha már a Duna közvetlen mellékvizei. A vármegye keleti részében ered a Gaja, közepe táján a Séd és a dél felé folyó Eger patak. Mocsarai csekély kiterjedésűek, leginkább a Marcal mentén.

    A lakosság száma 1891-ben 215,280 lélek volt, ezenkívül a vármegyében állomásozott 507 katona is. A lakosok közt 177,073 (82,2%) magyar, 35,962 (16,7%) német és 1971 tót volt. A vármegye a közepes sűrűségű vármegyék közé tartozott.

Mihályi Molnár László: Így csinálják a népeket és az országokat az uzsorások!

Csehszlovákia megalakítása

Kedden államünnep, munkaszüneti nap, az üzletek sem nyitnak ki. A Felvidéken, vagyis a Magyar Királyság, a Szent Korona Országának idegenek által 1920 óta megszállt északi részén.Miért is?
Utánanéztem, és rádöbbentem, hogy ahogyan eddig tudtam és tanítottam, hogy 100 ÉVE SZÜLETETT MEG A SZLOVÁK NEMZET. Nem evolúció, hanem deklarálás útján. 100 ÉVE DEKLARÁLTÁK A SZLOVÁK NEMZETET. Ennek van ünnepe. Vagyis KINYILATKOZTATÁS útján keletkezett?!!!
       Bár itt úgy tanítják, hogy a szláv elődeik már a 4 - 5. században is itt voltak, de akkor a hunok, majd a kvádok és avarok lakták ezt a területet. Bár egyáltalán nem kizárt, sőt valószínű, hogy a magasan fejlett hun szövetség szláv szolganépeket is hozott vagy sodort be magával a Kárpát-medencébe, akik beolvadtak ebbe a konglomerátumba (370 és 460 közötti időkben Bendegúz és Attila idején). De Székelyföldön egyértelműen nagy hun népesség maradt meg, amit már több helyen bizonyítottak. Az Avar (hun származék) Kaganátus idején ismét jönnek szláv szolganépek, amelyeket a szállásterületeiken alkalmaznak, és itt már jelentősebb a népesség száma a déli területeken (szerbek és horvátok elődei). Avar majd honfoglalónak nevezett árpádi magyarok ekkortájt találkoznak keresztény hittérítőkkel (bár a Kárpátokon kívül is !), és az egyes erre utaló jövevényszavaink nem északi, hanem délszláv eredetűek.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Fejér [XXVIII. rész]

Magyarország dunántúli részében a Duna jobb partján fekszik, területe 4156 km². Felülete északi részében hegyes, déli részében dombos és lapályos. Északi részét a Vértes-hegység borítja, melynek gerinc e részben a vármegye határát képezi. Legjelentékenyebb emelkedései a Mór feletti Csókahegy és a vármegye legészakibb részében emelkedő Nagy-Somlyó várhegy, míg egyéb magassága a 300 métert nemigen haladja meg. A hegység keskeny völgyei dél felé a csákvári lapályra nyílnak, ezen túl a székesfehérvári és velencei dombok terülnek el, melyek a Velencei tő felette Meleghegyben 352 méter magasságig emelkednek. Északkelet felé a Váli völgyön túl a nagy kőbányái által jellemzett dombvidék ágazik szét, mely végső nyúlványait Torbágyig és Budafokig bocsátja. A vármegye északnyugati részében a móri völgy a Vértestől a Bakony végső keleti nyúlványait választja el, melyekben az isztiméri Somhegy és Sárberek, valamint a Baglyas a jelentékenyebb emelkedések. A Sárréten és a Velencei tavon túl elterülő lapályt csak apró dombsorok és csoportok tarkítják, melyek leginkább északnyugat-délkelet irányban húzódnak s átlag 140-160 méternél nagyobb magasságot nem érnek el. A Duna legközelebbi melléke, az Ercsi és Adony közti öböl ereszkedik száz méteren alul, valamint a Sárvíz csatornájának völgye. E lapály talajában a lősz az uralkodó, a Duna és a csatorna mentén alluvium, továbbá dél felé homok található.

    Fő folyóvize a Duna, mely Érdtől Kis-Apostagig a vármegye keleti határát képezi, s egész hosszában hajózhatómelyen élénk forgalom zajlik. Nagyobb mellékvizei a Vértesben eredő Zámori patak, Szent László víz és Váli víz, valamint a Sárvíz, mely a móri patak és a Séd vízrendszerét egyesíti magában. A vármegyének egy nagyobb állóvize van, a Velencei tó, mely a hozzá csatlakozó Nádas-tóval együtt mintegy 40 km² területet borít el, s szárnyasokban bővelkedik. A Velencei tó a csákvári posványos lapályon eredő vizeket veszi magába, s lefolyása nincs.

Páncélos Mihály: A rutén kérdés

Az első bizonyítható rutén beszűrődés a tatárjárás korára esik, amikor IV. Béla befogadta a hozzá menekülő Rotiszláv herceget, Csernigov nagyfejedelmének fiát. Hodinka Antal rutén történész Leszna és Csemerje községeket említi, mint az első betelepüléseket, amiről egy 1254-ből származó okirat tanúskodik. A XIV. század folyamán Korjatovits Tódor, Podolia fejedelme kapott menedékjogot a magyar királytól, aki néhányezer harcosával Munkács környékén telepedett le. Ő alapította az első görögkeleti monostort Magyarországon.

    A rutének betelepülése a XV. és XVI. század folyamán kezd nagyobb arányokat ölteni, amikor királyaink megszüntették a gyepürendszert és a földesurak az ott kiosztott birtokokra a hegyeken túlról telepítettek be munkásokat, akik elégedetlenkedve a lengyelországi viszonyokkal tömegesen érkeztek új hazájukba. De nagyon sok nomád pásztor is beszivárgott a biztonságosabb magyar területre, annál is inkább, mert a betelepült rutének mentesek voltak a dézsma fizetése alól és más kedvezményekben is részesültek.

    A rutének több csoportban és különböző időben önkéntesen érkeztek mai hazájukba és önként ismerték el a Magyar Szent Korona uralmát. Azért a ruténekről, mint Kárpátalja őslakóiról beszélni a történelmi ismeretek teljes hiányának, vagy egyszerű politikai propagandának lehet nevezni.

    A rutének betelepülésük óta mindig kivették részüket a magyarság küzdelmeiből. Rákóczi szabadságharcakor is egységesen álltak a fejedelem oldalán. Ekkor kapták a „gens fidelissima” jelzőt. A XIX. század nacionalista túlzásaival nem találkozunk a rutének között s a pánszláv eszmék sem tudtak tért hódítani közöttük. 1848-ban a ruténség volt az egyedüli nemzetiség, amelyik nem lázadt fel a magyarság ellen, hanem hűségesen kitartott a magyarság oldalán.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Komárom [XXVII. rész]

Magyarország dunántúli részében fekszik a Duna mindkét partján, mely a vármegyét kettévágja, terülte 2944 km². A vármegye legnagyobb része lapályos, csak kelti és déli részében emelkednek magasabb hegyek. A Duna két partján elterülő lapály a kis magyar alföldhöz tartozik, magában foglalja a Csallóköz keleti részét, mely a Nyitra mellékével együtt nagyrészt mocsaras, árvizeknek kitett mélyföld. Déli részében hullámos dombvidékbe megy át, mely a Vértes-hegység felé lassankint emelkedik, maga a Vértes-hegység a déli határt alkotja, legmagasabb pontja a Körtvélyes-tető 481 méterrel. Ez a nagyobbára erdős és több várrommal (Vitány, Gesztes, Gerencsér, Szentkereszt) ékesített hegységtől az Általér völgye választja el a tatai hegység alacsonyabb dombvidékét. Az Általértől keletre, a Vértestől a gallai és a szaári völgyeken túl a Gerecse-hegyég emelkedik. Legmagasabb csúcsa a Gerecse 633 méterrel, mely a vármegye határának közvetlen közelében, de már Esztergom vármegye területén van. A hegységet kőbányák tették ismertté. A Duna balpartján emelkedő dombvidék a 287 méter magasságot nem haladja meg.

    Folyóvizekben a vármegye gazdag volt, a Duna nyugat-kelet irányban mintegy 60 km hosszúságban hasította ketté. Komáromnál ömlött bele az érsekújvári vagy Kis-Duna, mely Gutától kezdve, ahol a Vág ömlik belé, a Vág-Duna nevet viselte. Közvetlenül Komárom városa fölött ömlik belé a mocsaras mellékű, kanyargós Nyitra folyó. Jobb felől a Dunába csak kisebb vizek ömlenek, ilyen a Concó, Általér, azonban nagyobb számban vannak tavak, legjelentősebbek voltak a tatai Nagytó, a Mocsa melletti Kerektó, az Asszonytó és a Nagy-Igmánd melletti Majortó.

Major Zoltán: Trianon és re-víziója

        Hatalmi politika és nemzetközi jog feloldhatatlan ellentétéről

        (1920-1940)

    „A revízió távolban fénylő csillag, amely felé ma minden magyar arca bizakodva fordul, s amely, törhetetlen hitünk szerint, éppen úgy mutatja a feltámadáshoz vezető utat, mint ahogy a keleti bölcseket is elvezette annak idején Betlehembe. De miként földön való jártunkban reményeink csillaga, mely felé törünk, csak a legfőbb irányt mutatja és ügyességünkön, képességeinken múlik, megtaláljuk-e a járható utat, avagy eleinte töretlen, fölös időt és energiát pazarló mellékösvényen kell bukdácsolnunk a végső cél, a revízió felé, egyetemes érdek, hogy a lehetőség szerint és közös erővel elhárítsuk azokat az akadályokat, amelyek bennünket a járható úttól eltávolítanak.”

(Radisics Elemér)

A szuronyokra lehet támaszkodni, de nem lehet rajtuk ülni, ezért a győztes háborút mindig okos békével kell befejezni. A tárgyszerű, sallangmentes bölcsesség, amelyet az idézett passzus tartalmaz, a háborúzás és békekötés mesterétől, Bonaparte Napóleontól származik. A hideg hang mellett hallgassuk meg Napóleon külügyminiszterének, Telleyrandnak vitriolba mártott szavait: De mit keres itt a nemzetközi jog?

    Amikor a párizsi – és nem Párizs környéki – békéket, köztük elsősorban a trianoni békét és annak következményeit vizsgáltuk, szüntelen a fenti két gondolat jutott eszünkbe. Egyáltalán lehet-e ezt a zavarba ejtően ellentmondásos békeszerződést szerződésnek nevezni? Nem véletlenül hívták a német békével együtt karthágói békének. Az ókori rómaiak szereztek ugyanis békét úgy, hogy az ellenfelet érdemben nem hallgatták meg. A győztes hatalmak a megértő jogi béke helyett a diktált, imperialisztikus, igazságtalanul büntető, felületesen jutalmazó béke megalkotását választották.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Győr [XXVI. rész]

Magyarország dunántúli részében, a Duna jobb- és csak igen csekély részében annak balpartján elterülő vármegye volt, területe 1381 km². A vármegye legnagyobb része mély fekvésű lapály, melybe csak dél felől nyúlnak be alacsony dombsorok. A lapály, mely a Kisalföld része, a Duna mentén legmélyebb fekvésű, s ezt a részét három folyamköz, illetve sziget képezi. Legészakibb a Duna balpartján a Csiliz folyóig elterül a Csilizköz, tőle délre az Öreg Duna és a Mosoni Duna közt a Szigetköz, míg a Rábától és Rábcától körülfogott lapály a Tóköz nevet viseli. A Dunától és Rábától délre elterülő lapály általában magasabb fekvésű, s ezért szárazabb és termékenyebb. Dél felé a Bakony legészakibb tagját képező szent mártoni dombcsoport foglalja el, melynek legmagasabb csúcsai a Szent Pálhegy (318 m.) és a Magoshegy (315 m.). A vármegye talaja a Rába és Rábca közti vidéken alluviális völgytalaj, keleti felében a lösz uralkodik, melyet helyenként homokos és tőzeges talaj vált fel.

    Folyóvizekben a vármegye túlságosan gazdagnak mondható. Főfolyója az Öreg Duna, mely északnyugat-délkelet irányban hasítja a vármegye legészakibb részét, Gönyőnél veszi fel a rendívül kanyargós folyású, de egységes medrű Moson- vagy Kis-Dunát, mellyel a szigetközt képezi, míg baloldal felől már Szőgyével szemben ömlik belé a Csiliz. A Kis-Dunába Győr város területén ömlik bele a Rába, mely Ó-Malomsok táján éri el a vármegye határát. A vármegyét északon a Rábca határolja. A három folyó összeszögelléséből keletkezett folyamközökben fekszik maga Győr városa. A Rábába Ikrényen alul ömlik a vele párhuzamos folyású Marcal, mely A Sokoróaljának s szentmártoni dombvidék vizeit, a téti Bakonyfolyás, a Bakonyér, a Sósosér veszi magába, míg a vármegye keleti részének patakjait, a Pánzsaér és két Bakonyér részint a Rábába, részint a Dunába ömlik.

Pataky Mária: A ruszin lélek és a ruszin zene

Halkan harangozó gyermekkori emlékeket idézünk. A munkácsi, ungvári vásárokat, a mély kék és ujjongó piros színekbe öltöztetet fogadalmi gyertyákat, amint ott lótnak a vásári bódék oldalán, a különös és meseszerű falusi rután húsvétokat, amikor megcsókolják egymást a hívők, mert feltámadt Krisztus! Idézzük ezeket a hegyi embereket, emlékezzünk rájuk, amint vonulnak a kék ruhás Szűz Mária fájdalmasan mosolygó arcképe, fehér zászlaja alatt a munkácsi zárdába, vagy a máriapócsi kegyképhez, átszellemült lobogással szívükben és naiv dallamokkal ajkukon s látjuk mulatozni őket ki-kirobbanó kedvükben, falusi összejöveteleiken.

    Az egyes népek személyes, egyéni életet is élnek. Személyes életükben külön stílusuk van, ezt a stílust pedig szellemük adja. Ma már tudjuk ezt tanulmányozzuk is egymás személyes életének háttereit azért, mert új európai látásunkba fel akarunk venni minden bennünket kiegészítő és rokon, de más árnyalatú színt és hangot is. Ezért vizsgáljuk most a ruszin lelket és a ruszin zenét, mely annak hangokba való átömlése.

    A ruszin nem a külsőségek embere. Befelé fordított szeme van. Az ő számára ez az egész élet, amely körülötte nyüzsög, dalainak tárgya; a tengerszemekben fickándozó piros pettyű pisztráng, a mély zöld havasi pázsitban meghúzódó szemérmes páfrány, Olena és Jurku szívszaggató szerelme: mély titokzatos erőket gomolygat. A ruszin érzi, hogy az ős sorsa és minden teremtménye sorsa egy világ és emberfeletti egységbe tartozik és az egészet valami misztikus nagy hatalom igazgatja. Az ő szemében a falusi bádog Krisztuskereszt élő jelképe ennek a titokzatos erőnek és hitvallóan érzi, hogy húsvétkor az isteni szeretet, maga a Krisztus ébredt fel halottaiból.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Sopron [XXV. rész]

Magyarország nyugati szélén elterülő vármegye volt, területe háromezerháromszáz négyzetkilométer, lakóinak száma Sopron városával együtt 1891-ben kétszázhatvanezer fő, mihez még kétezerötszáz főnyi katonaság járult. A lakosok fele volt magyar, negyven százaléka német, tíz százaléka horvát, valamint néhány száz egyéb nemzetiségű. A magyarság a csornai, kapuvári és csepregi járásban majdnem keveretlenül lakott, a felsőpulyai és kismartoni járás ellenben német és horvát, a nagymartoni német volt, és a soproniban is a túlnyomó magyarság németekkel és horvátokkal érintkezett.

    A vármegye területe hét szolgabírói járásra oszlott, benne egy szabad királyi és két rendezett tanácsú város, valamint huszonnégy nagy- és kétszáz kisközség volt. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizenötben laktak. A légnépesebb települések voltak a székhely Sopron huszonhétezer, Csorna és Kapuvár hatezer, Csepreg négyezer, Németkeresztúr, Szany és Fertőszentmiklós háromezer lakossal.

    Sopron vármegye lakossága a legiskolázottabbak közé tartozott. A hat éven felüli férfiak tizenhárom, a nők tizenhét százaléka nem tudott írni és olvasni, amely adatot egyedül Moson vármegye múlta felül. A tanköteles gyermekek kilencvenöt százaléka iskolába járt. A megyeszékhelyen kívül a vármegye területén száznyolcvan iskola volt, közte hat ipari és kereskedelmi iskola, egy katonai alreáliskola, négy polgári és kétszázhatvan elemi népiskola, végül kilenc kisdedóvó. A magasabb iskolák mind Sopronban voltak.

    Sopron földje nyugaton hegyes, keleten teljesen sík. Nyugaton az Alpok kiágazásai hálózzák be, a Lajtával párhuzamosan a kőbányáiról ismert Lajta-hegység emelkedik. Ezt a Vulka termékeny lapálya választja el egyfelől a Rozália- és Soproni-hegységtől, másfelől a Fertőmentét szeRépce, Rábca és Ikva folyóknak egykor sok helyütt mocsarakkal szegélyezett medrétől. Ezen síkság déli része Répcemellék, az Öreg- és Kis-Rába közti része Rábaköz néven ismeretes.   

Benkő Mihály: Szórványvidék – szórványmagyarság

„Pusztultunk. Panaszkodunk a világ nyomorúságáról, az életlehetőségek megromlásáról. Sok a nyomorúság, sok a szenvedés, de a jó Isten ad drága alkalmakat, hogy enyhítsük fájdalmunkat. Ad munkatársakat, hogy könnyebb legyen terhünk. Ad megtartó erőt egyházunkban, Isten igéjében, ad örök reménységet, hogy el ne vesszünk.

    Vannak testvéreink, akiknek megvannak e világ szerinti nyomorúságaik, de nincsen vigasztalójuk. Úgy élnek a nyomorúság tengerében, hogy minden pillanatban keresztülcsap felettük a hideg, ellenséges hullám-hegy. Elszórva laknak idegen vallású, idegen nyelvű, idegen gondolkozású, sokszor ellenséges érzetű népek között. Nincs vigasztalójuk, nincs bátorítójuk, nincs tanácsadójuk. Nincs templomuk, temetőjük. Nincs aki anyanyelvükön hirdetné nekik Isten üzenetét, Isten akaratát, Isten vigasztalását. Nincs lelkipásztoruk.

    Testvérem! Te, aki mindennap elmehetsz a templomba, te, aki hallhatod anyanyelveden Isten igéjét, dobbanjon meg szíved és lelkiismereted azokért, akik szórványban laknak, a mi árva, elhagyott, örvényben vergődő testvéreinkért” – írta 1933-ban Földes Károly mezőújlaki lévita lelkész a Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból című kis füzetében. Ez a megrendítő élménybeszámoló a mezőségi magyarság várható sorsát, a nemzethalál vízióját állította az akkori magyar politikai és református egyházi vezetők lelkiismeretének középpontjába. Több tanulmány jelent meg a szórványmagyarság helyzetéről, a tennivalókról, de a helyzet egyre romlott és romlik: a beolvadást nem lehet(ett) megállítani. A Mezőségen mindig a magyar nemzetiségű emberek olvadnak be a többségben élő románságba, függetlenül attól, hogy az illető egyén házasodik vagy férjhez megy. A beolvadást természetesnek, az élet velejárójának, érvényesülési lehetőségnek tekintik itt élő honfitársaink közül sokan.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Moson [XXIV. rész]

A Dunántúl északnyugati sarkában fekvő, kétezer négyzetkilométer területű vármegye volt a Duna jobb partján. Három járásra oszlott, s volt benne harminc nagyközség, harminc kisközség és közel százötven puszta és telep. A községek általában középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizennégyben laktak. Legnépesebb volt Moson ötezer és a székhely Magyaróvár háromezer lakossal.

    Moson határai legnagyobb részt természetesek voltak, a Duna, Lajta, Rábca, Hanság és Fertő jelölték azokat. Lakóinak száma 1891-ben nyolcvanötezer volt, és az a szám az Ausztriába és Amerikába történő kivándorlás miatt az 1860-as évektől alig emelkedett. A lakosok negyede volt magyar, arányuk azonban rohamosan nőtt, és 1910-re elérte a harmincnégy százalékát. A horvátok éppen tíz százalékot tettek ki, a többiek német anyanyelvűek voltak, ilyenformán Moson Magyarország egyetlen olyan vármegyéje volt, amelyben az itt Heidebauern néven emlegetett németek többséget alkottak. A németség ráadásul a földbirtokos rétegben is meghatározó volt, ide értve a legnagyobb hitbizományokat is, például Habsburg Frigyes főhercegét.

    Moson vármegye hazánk legműveltebb vármegyéje volt, a hat éven felüli férfinépességnek csak tizenkét, a nőknek tizenhat százaléka volt analfabéta, és a tanköteles gyermekeknek m9ndössze öt százaléka nem látogatta az iskolát. A vármegye területén egy kegyesrendi algimnázium (Magyaróvár), egy gazdasági akadémia (ugyanott), két ipari és kereskedelmi iskola, hetvennyolc népiskola és három kisdedóvó volt.

    Az egykori Moson földje majdnem kizárólag lapályos, csak északnyugati sarkába nyúlnak be a Lajta-hegység végső ágai, melyek itt háromszáz méterig emelkednek, s kitűnő építőanyagot szolgáltató nagy kőbányáik (Császárkőbánya stb.) által tűntek ki.

Németh László: Erdély ünnepére

A történelem néha betör a dolgozószobába. Másfél éve majdnem minden munkámban ott van Erdély. Nem programból, – magam is most veszem észre, hogy visszanézek. Két színdarabot írtam; az egyiket Báthory Zsigmondról, a másikat Bethlen Katáról. Legnagyobb tanulmányom, a Sziget Erdélyben, a Bod Péter táji kis magyar világ hősies ellenállásáról szól. A Szegfű Gyula Erdélyt követeli a magyar történetíráson. Ezért a cikkért egy Kemény Zsigmond könyv kutyanyelveit kell félretennem. Még regényciklusom utolsó részébe is betört Erdély. Barbiánja, a reakció tudósa Erdélyt gyűlöli, alkoholista jegyzőjében Erdély kallódik. A nyáron egy fiatalember arra kért: csinálunk néhányan egy kis szemináriumot. Jó, mondtam, válasszunk olyan tárgyat, amelyből minden magyar és kelet-európai kérdésre kilátás nyílik, dolgozzuk föl a Szilágyi Sándor óta emberét váró anyagot: Erdély történetét…

    S mialatt az író Erdélyben járt; egyszer csak Erdély jön hozzá: Itt vagyok, megint magyar vagyok.

*

Hogy a középkor magyarjának mi volt Erdély: ma már nemigen tudjuk megmondani. Kezdetben bizonyára Transilvania, erdőkön túli föld, melyre az elment nemzetségek után csak a király emberei járnak. Kincseivel később egy magyar Vadkelet, mely szász telepest s magyar várnépet szítt a kiaknázásra. Az Anjouk alatt Európa tenyészkúpja, amely körül új európai államok támadnak. Amikor a török fölnyomul: nagy Vajdája alatt a megmaradt Balkán fellegvára, az ellenállás szervezője. Másfél századon át az egyetlen állam, amelyben a magyarság a maga lelke szerint él s magát kormányozza: nemzet és vallás oltalma, bujdosók menhelye s reménysége. A tizennyolcadik században egy Habsburg nagyfejedelemség, – túl megint az erdőkön, ahol magyarok a grófok; a hatalom román határvidékeket szervez s a mélyben a magyar felvilágosodás hagymái dolgoznak.

Törőcsik Attila: Értekezés a civilizáció és a kultúra mibenlétéről 2. rész

A kultúra

Értekezésünk első részében a civilizáció tárgykörét jártuk körül, jelen írásban a kultúra, mint emberi szerveződés és értékteremtés, -megőrzés jelenségét vizsgáljuk. Tesszük mindezt abból a célból, hogy eloszlassuk azokat a félreértéseket, melyek jellemzik e két társadalmi struktúra közötti összemosódásokat. A civilizáció és a kultúra ugyan hordoz hasonlóságokat, átfedéseket, azonban észrevehetünk figyelemreméltó eltéréseket is, ezért most mélyebben belemerülünk a kultúra vizsgálatába.

A kultúra definiálásában - hasonlóan az információ meghatározásához - a mai napig nincs konszenzus az erre szakosodott tudósok között. Először fogalmi szinten tegyük a helyére a kultúra helyzetét a társadalomtudományok között, majd a számunkra érdekes mozzanatait vegyük górcső alá.

A kultúra evolúciója

Ahhoz, hogy a kultúrát megfelelően értelmezni tudjuk, az ilyenkor kötelező kronológiai történeti leírás mellett valóban érdemes visszatérni a gyökerekhez, mert csak ennek ismeretében világítható meg az a folyamat, ami napjainkig, és tovább az emberiség létének végeztéig végigkíséri a fejlődéstörténetünket, meghatározza mindennapjainkat gyakran felülírva a genetikai adottságainkat.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Pozsony [XXI. rész]

A vármegye hazánk dunaparti részében feküdt, területe 4216,17 km² volt. Földje legnagyobbrészt lapályos, de rajta délnyugat-északkelet felé a Kis-Kárpátok láncolta vonul végig, mely azt két részre osztja. A nyugati kisebb rész a bécsi medencéhez vagy a Morva lapályához (Morvamező) tartozik, míg a keleti sokkal nagyobb fél a Kis Magyar Alföldnek vagy a pozsonyi medencének része. A Kis-Kárpátok láncolata Dévény és Pozsony közt a Duna bal partján a Dévényi tetővel emelkedik s egy délnyugat-északkeleti irányú főgerincből áll, melyhez mindkét oldal felől rövidebb-hosszabb mellékágak csatlakoznak. Legmagasabb csúcsai az Ördöghegy (747 m.), Viszoka (754 m.) és Rachsthurn (746. m.), ezen hegység túlnyomó részét erdőségek borítják s rajta Bazin és Pernek közt törvényhatósági út is vezet keresztül. A hegységtől nyugatra elterülő lapály egészben véve termékeny, de helyenként futóhomok borítja. Északi részén terjedelmes fenyvesek (Búrerdő) és nagy vadaskertek voltak. Sokkal mélyebb fekvésű a Kis-Kárpátoktól keletre elterülő síkság: északi része Nagy-Szombat felé, a Mátyusföld név alatt ismeretes hullámos vidék; déli a Duna két ágától körülzárt, igen mély fekvésű, s helyenként mocsaras vidék a Csallóköz gabonatermő rónája. A síkság nagyobbára alluviális völgytalaj, melyet a Csallóközön terjedelmesebb homokos rész szakít meg.