A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Hont [XX. rész]

Hazánk régi dunáninneni területének egyik, kétezerhatszáz négyzetkilométer kiterjedésű megyéje volt, alakja szabálytalan négyszög, melynek alsó délkeleti sarkába Nógrád vármegye egy része benyúlt. Lakóinak száma 1891-ban százhuszonháromezer lélek volt, évi félszázalékos szaporulattal. A lakosok közül magyar volt ötvennyolcezer, szlovák ötvenhétezer, német hétezer s egyéb nemzetiségű körülbelül ezer. A magyarok összefüggő tömegben az ipolysági, szobi és nagycsalomiai járásban laktak, a szlovákok a korponai és báti járásban. Legkevesebben voltak a németek, szétszórtan a vármegye minden részében, többségben csak a szobi járás némely községében. Vallásra nézve legtöbb volt a római katolikus és az evangélikus, kevesebb a református és az izraelita. A reformátusok majdnem kivétel nélkül magyarok voltak, az evangélikusok túlnyomóan szlovákok, a katolikusok felerészben magyarok, négy tizedrészben szlovákok és egy tizedrészben németek, az izraeliták háromötöd része magyar, ötöde német, másik ötöde szlovák.

    Hont öt járásra oszlott (báti, korponai, nagycsalomiai, ipolysági, szobi), összesen száznyolcvannégy község, egy rendezett tanácsú és egy szabad királyi város volt benne.

Somogyi Imre: Szekták [II.]

Az alsóbb társadalmi régegek szektái

A parasztság és a parasztságból városokba felszívódott, még nem polgáriasult, szakszervezetekhez még nem tartozó ipari munkások, segédmunkások, rendőrök, fináncok, postások, tisztviselők stb., akik fél lábbal még a falun vannak, félig még parasztok, sorakoznak a különböző pesti és pestkörnyéki szekták tagjai közé.

    Egy részüket a szükség, nagyobb részüket a paraszt életformától való menekülés hajtotta a külvárosokba. Az ősi, hagyományos életformából kiszakadtak. Nekik egészen idegen, új világba kerültek. Amelyikben a paraszti életformának semmilyen megnyilvánulása sem illik bele. A város minden levetett sallangjába, minden koloncába két kézzel belekapaszkodnak. A városi élet minden külsőségét a leggyorsabban átveszik. De, mert belül mégis megmaradtak parasztnak, nem tudják megemészteni az idegen kultúrmorzsákat. Ezek nagyrészben aztán ilyen szektázásba menekülnek. Az ország különböző vidékein is vannak spiritiszta szekták, de ennek legtöbb híve a fővárosban és környékén van. Ellentétben a vidékkel, itt nem a szegények, a félművelt, jobbfizetésűek tartoznak közéjük. Érdekes és természetes tünete ez a polgáriasodásnak.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Nógrád [XIX. rész]

Az egykori Magyarország Duna balparti részének egyik megyéje, területe 4355 km² volt. A vármegye egészben véve hegyes-dombos, s több jelentékeny völgy különíti el az egyes hegycsoportokat. Maga a Duna csak délen, és csak kis darabon érinti a vármegyét. Fő völgye az Ipolyé, mely északról délnyugat felé szeli, s alsó részében tetemes szélességet ér el, öbölszerűleg belé nyíló tág mellékvölgyeivel együtt abban található a vármegye legtermékenyebb alluviális talaja. Kissé mélyebb fekvésű a Zagyva völgye, mely a vármegye keleti részét érinti, részben határát is jelöli, de déli részében inkább hullámos térség, mint sík róna. Hegységei közül legkiterjedtebb a Cserhát, melyhez mindama hegyeket és dombokat számítjuk, melyek a vármegye déli határától nyugat felé a verőcei Katalin-völgyig és a Nógrád és Diósjenő közti lapályig, északon az Ipoly völgyéig, keleten a karancsság Nagypatak, a Tarjáni patak, és a Zagyva völgyéig terülnek el. E kiterjedt hegyvidék legkiemelkedőbb pontjai a Vác fölötti Nagyorál, a Szadai hegy, a Dobogótető és a Tepkei hegy. Magasabbra emelkednek a tőle keletre emelkedő, már az Ajnácskői hegycsoporthoz számított hegységek, úgy mint a Karancs, Medves és a Salgótarjáni hegyek. Ezek kiágazásai észak felé Fülekig, dél felé Kis-Terennéig nyúlnak, ahol a Zagyva völgye a Mátra-hegységtől választja el. A vármegye délnyugati szélén, az Ipolytól délre emelkedő Börzsönyi vagy Diósjenői hegység csekély terjedelme dacára a Csoványosban 939 méter magasságig emelkedik.

Mihályi Molnár László: Tanulj tinó!

Kik is a valódi gyűlöletkeltők?

Karácsony közeledtével megszaporodnak a kérdőjelekbe burkolt kísértések is. Az egyik fajta, aki nem hisz Jézusban, sem feltámadásban, sem Istenben, és a karácsonyt legfeljebb csak egy jó üzleti fogásnak tartja. A nagyáruházak tudják, hogy ezt a tömeget nem kell megtéríteni, csak jóllakatni, és akkor mindkét fél boldog lesz. A hitelezők számára ez a befektetés biztos jövőt garantál, pedig csak aranypapírba csomagolt tehénlepény az egész. Különben sem az számít, hogy mi van a csomagolás alatt, csak az, hogy milyen reklámmal mennyi ember bódítható el.
  Aztán van egy réteg, amelyik ugyan azt állítja, hogy hisz valamilyen istenben, mert valahogy ez a világ mégis csak megteremtődött, de sem Jézus, sem a megváltás, sem a feltámadás örömhíre nem elfogadható számukra, ezért a karácsony nekik csupán szemfényvesztés vagy botrány, amit esetleg ki kellene iktatni a naptárból is, törölni az ünnepnapok közül. Lelkük rajta. Hirdessék ezt ott, ahol ennek vannak hagyományai, de az európaiság egyik alappillére a keresztény értékeken nyugszik, és ezt itt tisztelniük kell, mint a törvényt! S ha ezzel nem értenek egyet vagy nem akarják elfogadni, akkor ebben a társadalomban nincs helyük. Olyan ez, mintha valaki a focimeccsen a kézilabda szabályai szerint akarna játszani, és nem akarja tudomásul venni, hogy azt másik pályán és más játékosokkal kellene.

Somogyi Imre: Szekták [I]

Ezt az 1943. augusztusban, de napjainkban ugyancsak időszerű, a Magyar Életben [amely elsődleges célként a népi mozgalmakat és a magyarság fennmaradását támogatta] megjelent írást a szektákról, tudatosan válogattam be. Sajnálatos tény, hogy a XXI. század Magyarországában dübörög az állam által eltűrt, nemegyszer politikai, szavazatmaximálási okokból még anyagilag támogatott szekta biznisz. Az ebben részvevő megtévesztettek számát magam részéről 500 ezer és egymillió ember közé teszem, ami egy tragikusan magas szám.. Elsősorban a történelmi keresztény egyházak vezetőinek, de nekünk, a híveknek is felelősségünk, hogy nem tudtuk megmutatni az oda csapódóknak az Istenhit igaz kegyelmét. Hogy gyermekeink és unokáink ne essenek áldozatul ennek az ott történő agymosásnak, lelki zsarolásnak, amit vallási köntösbe burkolnak vezetői, miközben ők maguk luxuskörülmények között élnek[lásd szcientológia] a szekta tagjaitól kizsarolt forint milliárdokból. Ráadásul ezek a szekták megkerülhetetlen gazdasági potenciává vállnak-válltak, és [szerintem] fokozott nemzetbiztonsági kockázatot is jelentnek az államigazgatás vagy a fegyveres erők szektatagjainak folytatólagos megtévesztéssel, esetleg zsarolással kicsikart, fontos, hazánkat érintő biztonsági adatok felszínre kerülésével. Sajnálatos módon mindenhol előkerült már egy elvarrhatatlan külföldi szál is, mint a jehovistáknál az Egyesült Államokbeli, a „Hit” gyülekezetnél az izraeli kapcsolat képe… – cspb –

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zólyom [XVIII. rész]

Az egykori Magyarország Duna balparti részének egyik megyéje, hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, területe 2730 km² volt. Északi részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik, e hegységnek Zólyom vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér és Prassiva. Ezen hatalmas hegységek kelet felé az Ördöglakoma hágó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, míg nyugaton a Stureci hágó választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától. Dél felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn és Laurin csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegű hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tűnik ki legkivált. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Zólyom és Nógrád vármegye határán. Ezt a Kriványi hágó választja el a Vepor hegységtől, míg a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport ágazi hálózzák be a vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélye: legnagyobb a Garamé, mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkívül több jelentékeny vizet vesz fel: észak felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, dél felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen a vármegyének.

Törőcsik Attila: Adventi elmélkedések a hitről

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”
                       (Pál apostol)[1]

Ez év során két alkalommal ért az a megtisztelő feladat, hogy Olvasóinkhoz szóló levelekben megoszthattam gondolataimat számomra fontos bölcseleti kérdésekről. Az első írás az erkölcs problematikáját boncolgatta­*, melyben a társadalmi moralitás tükrében kísérletet tettem a közösségi kapcsolatok törvényszerűségeinek, összefüggéseinek bemutatására. Ezt követte a szeretet kérdésköre**, mely már a szűkebb közösségi létet érintette, amelyben az egyén szerepe, belső attitűdjei is hangsúlyosabban jelentek meg. Jelen írásom tovább szűkíti azt a hatókört, mely még hangsúlyosabban az individuum intimebb szféráját érinti, szemben az eddig tárgyalt közösségi és az közvetlen emberi kapcsolatokat érintő kérdésekkel. Az adventi lelki felkészülés, majd a beteljesedő Születés misztériuma szinte megköveteli, hogy olyan témáról értekezzünk, mely a hitben teljesül ki.

    A fent idézett Pál apostolnak a hitről vallott gondolata valójában teljesen lefedi a hitről alkotott elképzelésünket, mely definícióként is megállja helyét. A hit kérdése azonban az idézett írás keltezésénél jóval régebbre nyúlik vissza, ezért a teljesség kedvéért hasznos, ha a kezdetekhez nyúlunk vissza, továbbá tisztázzuk azokat a fogalmakat, értelmezési kereteket, melyek a hit kérdését illetően sok esetben téves elképzeléseknek lehetnek melegágyai.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Árva [XVII. rész]

Az egykori Magyarország régi dunáninneni kerületének egyik megyéje, hazánk legészakibb vármegyéje volt, mely négyszög-alakban 2077.42 km²-en terült el. Egyike hazánk leghegyesebb, legzordabb s legszegényebb megyéinek, melyet az Árva völgyének ÉK-DNy irányú völgyelése két részre osztott. E völgy, a megye keleti részében terjedelmes, részben mocsaras Bori fennsíkká terül, s tőle északra a Magyar-Morva határhegység, vagyis az északnyugati Kárpátok egyes csoportjai emelkednek, melyek Galícia felé természetes határt alkotnak. Az ehhez csatlakozó Árvai Magurának a Fehér- és Fekete-Árva völgy közti hosszú hegytömege terül el, melynek folytatása a Kis-Fátra hegység, mely a megye nyugati határán emelkedik. Az Árva völgyétől délre az Árva-Liptói mészkőhegység, keleti folytatásaként a Liptói havasok zord ormai emelkednek. Székhelye 1683-ig Árva, majd 1683-tól, és a végleges önállóság után 1861-től Alsókubin.

    Az Árva folyó a megye vízereinek egyedüli gyűjtőjét képezi, mivel a természetes határok gyanánt emelkedő hegységek összes völgyei az Árva felé nyúlnak. A Liptói havasokban a Rohács táján több alpesi tavat találunk.

    A vármegye négy járásra oszlott. A megyében 97 község volt, melyek közül csak négynek volt 2000-nél több lakosa. A lakosok száma 1891-ben 84820 fő volt, ebből 773 magyar, 17 000 lengyel, 64 600 tót és 1918 német. A lakosság szellemi műveltsége csekély fokon állt, habár a megye 97 községe körül 84-nek helyben volt az iskolája. A tanköteles gyermekek közül 11,6% nem járt iskolába, s mivel a rendszeres iskoláztatás csak a XIX. század utolsó évtizedeiben vette kezdetét, a lakosság 35%-a nem tud írni s olvasni. A megyében az 1890-es években összesen 108 elemi iskola volt (ezek közt 4 állami), továbbá 4 kisdedóvó, 2 polgári iskola, 1 királyi algimnázium, és 1 iparostanulói tanfolyam.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Szepes [XVI. rész]

Szepes vármegye a Magyar Királyság északi peremén, a Poprád, a Hernád, a Dunajec és a Gölnic völgyében feküdt. Területe 3605 km² volt. Felszíne hegyes, észak határvidékén emelkedik legmagasabb hegysége a Magas-Tátra (Ferenc József-csúcs 2663 m, Lomnici-csúcs 2635 m tengerszint felett). Ettől délre található a Szepesi-síkság. Egykori terültén fekvő további hegységek a Szepesi-Magura és a Lőcsei-hegység. Keleten és délen a Branyiszkói-hegység, a Kassai-hegység, a Fekete-hegyek és a Rozsnyói hegység határolták. Legfontosabb folyói a Hernád és a Gölnic.

    Szepes vármegye a XIX. század közepéig megőrizte négyes járási felosztását. A négy járás a megyét tagoló hegyláncok, illetve a köztük elterülő folyóvölgyek természeti tájaihoz igazodott és északról délre a Magurai (a Szepesi-Magurán túl, a Dunajec völgyében), a Kárpátaljai (a Magura a Magas-Tátra és a Lőcsei-hegység között, a Poprád völgyében), a Lőcsei (a Lőcsei-hegységtől délre, a Hernád völgyében) és a Hegyi) később Bányai, a Gölnic völgyében) elnevezést viselte. A kiegyezés utáni években a járások száma kettővel nőtt: a Kárpátaljai járás keleti és nyugati fele Poprádvölgyi és Tátrai járásként élt tovább, a Lőcsie járás nyugati feléből pedig megalakult a Hernádvölgyi. Az 1876-os megyerendezés során Szepes vármegyébe olvasztották az addig külön törvényhatóságot alkotó Szepesi 16 város kerületét, továbbá Késmárk és Lőcse szabad királyi városokat, végül Gölnicbánya törvényhatósági jogú várost, mely utóbbi csak 1870-ben lett a megyéből kiemelve. 1886-tól volt a járásoknak a vármegye által kijelölt állandó székhelye, addig a főszolgabíró mindenkori lakhelye számított a székhelynek. Az utolsó átszervezés 1894-rn történt, amikor két új járást szerveztek, ezzel azok száma nyolcra nőtt, egyiknek a székhelyét áthelyezték, és mindegyik nevét a székhelyéhez igazították.

Merre tovább Kárpátalja?! I. rész

A trianoni békediktátum szennye máig mérgezi a magyarság, főképpen az elszakított területek magyarságának életét. Most, a XXI. század első évtizedeiben is világosan látszik, hogy mennyire hátsó politikai szándékok és nem pedig az annyiszor hivatkozott Wilson amerikai elnöknek titulált állítás, a „népek önrendelkezési joga” arányította a hazánkra kétszer is ráerőltetett [trianoni és párizsi] „békét”. A kárpátaljai magyarok és a hazánkhoz mindig kötődő, hűséges ruszinok beolvasztási kísérlete, el-szlávosítása, el-ukránosítása egyre erőszakosabb kereteket ölt. Nemcsak a Porosenko elnök által aláírt új nyelvtörvény miatt készült ez az összeállítás, hanem az utóbbi évek, évtizedek történései miatt is. Ebben természetesen fel fogjuk sorolni a rendszerváltás óta regnáló „politikai elit” hazaárulással felérő tehetetlenségét, megalkuvását, hazudozásait és külpolitikai baklövéseinek megjelenítését. Jellemző, és ez csak egy adalék, hogy az utódállamok, hogy állnak hozzá a magyar kérdéshez. Erre legjobb példa a székely autonómiakövetelések nyomán Klaus Johannis román államfő ezen megnyilatkozása: „Azt kérem a Szociáldemokrata Párttól, hogy oldja meg a problémát, amit ő maga hozott létre. Ugyanakkor felszólítom, hogy ne tegyen alku tárgyává olyan dolgokat, amiről nem lehet tárgyalni. Például ne tárgyaljon semmiféle etnikai alapon szervezett autonómiáról. Vannak dolgok, amelyek nemkívánatosak Romániában…” Érdekes módon az európai unió és a nyugati államok liberális demokratái, akik naponta zokognak és nemtelen módon erőszakoskodnak a harmadik világ idecsábított migránsai emberi jogaiért, ezt a mondatot, egy kisebbségbe szorított nemzetrész természetes jogait csorbító mondatot, érdekes módon meg sem hallották! Jó példa ez a folyamatosan alkalmazott kettős mércére, amellyel a magyarságot immár évtizedek óta mérik. A trianoni szétszakítatás előtt „Kárpátalja” mint fogalmi egység nem létezett, Bereg, Máramaros, Ung és Ugocsa királyi vármegyék területén jött „létre”.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Ung [XV. rész]

Ung vármegye hazánk északkeleti, tiszajobbparti részében feküdt. Területe 3052,84 km² volt. Északi nagyobb felét magas hegységek borították, csak déli és nyugati része volt lapályos, alkotván a nagy magyar alföld északkeleti övlét, melynek tengerszint feletti magassága 106-130 m. E síkságot nyugaton a Vihorlát hegység szegélyezi, ehhez kelet felé a Proprisni hegycsoport csatlakozik. Az Ung folyó völgyén túl a Polyána csoportja következik mely a Szinyákba megy át. Ettől északra a Polonina Runa csoportja, végül a galíciai határon a Keleti Beszkidek csoportja emelkedik. Ezen hegységeket számos jelentékeny folyó völgye választja el egymástól: maga a Tisza csak déli határán kis területen érintvén Ung földjét, tulajdonképpen az Ung volt a vármegye fő folyója, mely északkeleti-délnyugati irányban folyik, jobbról az Ubolya s Cserna, balról a Lyuta és Turja vizét véve fel magába. Az Ung a Laborcba ömlik, mely a vármegye nyugati határát képezte, míg a Latorca, mely a Szinyák és Polyána vizeit egyesíti, a déli határt jelölte. Zéténynél a Laborccal egyesülve a Bodrog nevet veszi fel. A Cserna és Ung alsó folyása mentén kisebb mocsarak, a Vihorlátban csinos tengerszem volt. Ásványos források Szobráncon és Uzsokon fakadtak.

    Éghajlata a déli részen az alföldi klímához hasonlít, míg északon inkább hegységi jellegű, zordabb. A csapadék mennyisége általában vége nagy még a síkságon is.

    A vármegye 4 járásra oszlott, székhelye Ungvár volt. A vármegyében 1 rendezett tanácsú város és 209 kisközség volt, nagyközség nem volt. A községek általában véve kicsinyek volta. 2000-nél több lakosa csak három településnek volt: Ungvár, Lyuta és Bező.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje, Ugocsa [XIV. rész]

Ugocsa vármegye hazánk északkeleti részében volt. A vármegye nagy része túlnyomóan síkság volt. A keleti részére, a Tisza folyó bal partjára benyúlt az Alföld, míg a folyó jobb partján kisebb hegység, a Nagyszőlősi-hegység feküdt. Legfontosabb folyója a Tisza. Északról Bereg vármegye, keletről Máramaros és Szatmár, délről Szatmár vármegye, nyugatról pedig Bereg és Szatmár vármegyék határolták.

    Területe 1190,63 km² (1910-ben 1213 km²) volt.

    A vármegye nyugati része lapályos, csekély 120-130 m. tengerfeletti magassággal; keleti része azonban hegyes. A Tisza jobb partján a nagyszőlősi hegycsoport emelkedik, melynek legnagyobb magassága 878 méter, míg nyugati végbástyája a Nagyszőlős fölötti Feketehegy, melyen Ugocsa várromjai állanak, csak 368 m. A Tisza bal pártján hasonlóképpen tetemesebb emelkedések vannak, melyek az Avas hegységhez tartoznak s a vármegye területén 827 méternyi magasságot érnek el. E hegység végső nyúlványaiul tekinthető a Gyula- és Tamás-Váralja fölötti dombvidék, valamint a Kis-Gérce melletti dombok, melyek messzire vannak a síkságra előre tolva. Folyóvizekben a vármegye aránylag gazdag. A Tisza kelet-nyugati irányban hasítja a vármegyét, Királyháza mellett lépvén ki a rónára, melyen több ágra oszlik. A vármegye nyugati határán veszi magába a vele egyközű folyású Batár patakot. Északi részét a Borsova és Szalva, déli részét a Túr vize öntözi; partjaik helyenként mocsarasak, leginkább a Borsova mentén, ahol a Fekete-Eger mocsár nyúlik át.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje, Hajdú [XIII. rész]

A Tisza jobb partján, az Alföldön leterülő megye területe háromezernégyszáz négyzetkilométer volt, éppen átlagos. Földje teljesen sík lapály, mely keletről nyugat felé lassan ereszkedik alá. Debrecen és Hadház táján helyenként 150 méterig emelkedik, középső része átlag 110-120 méternyire van a tenger felett, a Tisza felé pedig 90 méterig száll alá. A Tisza csak a vármegye északnyugati határát érintette, így egyetlen nagyobb folyóvize a Hortobágy volt.

    Hajdú lakóinak száma 1891-ben százkilencvenezer fő volt, kilencvenkilenc százalékuk magyar csak ezer német és néhány száz egyéb nemzetiségű. A magyarság a vármegye régebbi német (Balmazújváros) és rác lakóit teljesen asszimilálta. A vármegye három járásra oszlott, ezek azonban együttesen is csak a kisebb felét tették ki, mert a városok, mindenekelőtt Debrecen járásnyi saját határ felett rendelkeztek. Ráadásul az úgynevezett központi járás nem is alkotott egységes területet, hanem Debrecen határa körül hat egymással nem érintkező darabból állt. Hajdúban egy szabad királyi város (Debrecen) és három rendezett tanácsú város volt (Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló). A községek mind igen népesek voltak, csak egynek lévén ezernél kevesebb lakosa.

    Hajdú közművelődési állapota a kor viszonyaihoz képest kedvezőnek volt mondható, a tanköteles gyermekek közül csak hét százalék nem járt iskolába, s az írni-olvasni nem tudók aránya a lakosság negyede körül mozgott. A vármegyében volt két felső tanintézet (debreceni református kollégium papnevelő intézettel), öt középiskola, tizennégy különféle szakiskola, a tanítóképző, számos elemi és népiskola, továbbá hét kisdedóvó.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje Gömör és Kishont [XII. rész]

Az egykori Felső-Magyarországon elterülő megye, melynek területe négyezerháromszáz kilométer volt, az átlagosnál kissé nagyobb.

    Gömört önálló néprajzi tájegységként is számon tartották, amely sajátos kultúrájáról és nyelvjárásáról volt ismert. A Felső-Magyarország elnevezésről tudni kell, hogy ez a hódoltság alatt született kifejezés az egykori királyi Magyarországot osztotta ketté, Alsó-Magyarországnak tehát a későbbi Felvidék nyugati, Felső-Magyarországnak a keleti felét nevezték. A vármegye 1883-tól egy időre elhagyta nevéből a Kishontot, de később ismét visszavette.

    Gömör vármegye hat járásra oszlott (garamvölgyi, rimaszombati, nagyrőcei, rozsnyói, tornaljai, rimaszécsi), s volt benne öt rendezett tanácsú város (Rimaszombat, Rozsnyó, Dobsina, Jolsva és Nagyrőce), tíz nagyközség és kétszázhatvanhat kisközség. A községek általában kicsinyek voltak, kétezernél többen csak tizenkét községben laktak. A legnépesebb település a vármegye székhelye, Rimaszombat volt ötezerötszáz lakossal.

    A lakosok száma 1891-ben százhetvenötezer lélek volt, mely szám 1918-ra százkilencvenezerre gyarapodott, de Gömör így is az egykori Magyarország legritkábban lakott vármegyéi közé tartozott. A lakosok bő fele volt magyar, negyven százaléka szlovák, öt százaléka német, kevés egyéb nemzetiségű.

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Bízzák a maga belső erőire a középső Duna-völgyet!

    A magyar egyéniség épen maradása nyilván párhuzamosan történt a Szent István-i birodalom egyéb népi egyéniségeinek megmaradásával.

    Kétségtelen azonban, hogy elsősorban a magyar birodalom e különös belső összetétele s a magyar fajta és nemzet különös szellem, birodalomszervező ösztönös módszerei voltak legfőbb döntő okai annak, hogy sem a szorosabb értelemben vett Magyarországon, még kevésbé a szélesebb Szent István- birodalom határai között nem történt meg a különböző fajták nagyobb arányú összeolvadása. Az is bizonyos, hogy ezt a fejlődést nagyban elősegítette a magyarság számának aránylagos összezsugorodása Mátyás király óta, későbbi mérhetetlen vérveszteségei nyomán.

    Valójában mindegy, milyen okok eredménye a Duna-völgynek s benne még a szorosabb értelemben vett történelmi Magyarországnak is, néprajti tarkasága. Elég a tény maga, hogy a gondolkodó magyarok és nem magyarok lelkében fölvetődjék a kérdés – miért jelentene okvetlenül egyben valaminő kisebb értékűséget is ez a tarkaság? Hogyan – sorakozik a másik kérdés –, hát egy százmilliónyi, alapjában véve értékes, az emberiség és Európa számára már eddig is nagyjelentőségű és még sok szellemi eredeti teljesítménnyel adós, de csak kissé szerencsés körülmények között e tekintetben könnyen „fizetőképessé is váló” roppant tömeg, mely egy földrajzilag és történelmileg együvé tartozó területen együtt él egy évezred óta, arra volna kárhoztatva, hogy világ végéig kiszolgálója legyen más, kívülről jelentkező s esetleg valójában kisebb számú hatalmasságoknak?

Cságoly Péterfia Béla: Néhány gondolat a Gyóni Géza emlékév lezárásaként

Amikor Valentyik Ferenc dabasi helytörténész megkeresett, segítsek abban, hogy havilapunkkal közösen méltó emléket állítsunk még több versének közlésével Gyóni Gézának, nem gondoltam, ez a drótposta üzenet eszmei és tartalmi alapjaiban is megerősíti a Szózat világhálós újságunkat. Miért is? Mert ennek a lassan-lassan a feledés homályába került, tragikus sorsú költő emlékének feltámasztásával, akit a jobbára egyetlen verséről [Csak egy éjszakára…] ismert az irodalomkedvelő Olvasó, [ráadásul az is kiderült, a főszerkesztő is gyenge kettesre áll „Gyóniból”] hirtelen egy más, a magyar, az első világháború előtti és közbeni líránkra nyit egyre messzebbre tekintő látóhatárt
    Bár Gyóni néhány versét már a felkérés előtt közöltük, kiderült, hogy milyen gazdag fordulatokban bővelkedett a Dabas- gyóni Áchim Mihály evangélikus lelkész fiának, a költő-újságírónak életútja, mely 1917. június 25-én zárult[de csak a földi létben] elhunytával egy szibériai fogolytáborban. Versei és élettörténete örök mementóul szolgál-, szolgálhat. Valentyik Ferenc döbbenetesen aprólékossággal megszerkesztett könyvéből nemcsak részletes információhoz ,  az összes Gyóniról szóló írásokhoz és versekhez jutottam, nemcsak precízen követhettem a költő életútjának mindennapjait, hanem kiderült újabb, más szerzők műveihez is kapcsolódik ez a rögös életút, áttételesen az első nagy világégés eseményeihez.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Heves [XI. rész]

Hazánk tiszáninneni részének egyik vármegyéje volt Eger székhellyel, területe háromezerkilencszáz négyzetkilométer, mely hat szolgabírói járásra oszlott, és két rendezett tanácsú város volt benne. A községek általában véve népesek voltak, a két város után legnépesebb Tiszafüred nyolcezer, Heves bő hétezer, Hatvan hétezer, Pásztó és Poroszló ötezer lakossal. a megyét az előző századfordulón kereken kétszázötvenezren lakták, évente több mint egy százalék szaporulattal. Nemzetiségre nézve a legmagyarabbak közé tartozott, lakói kilencvenkilenc százaléka volt magyar, mellettük néhány száz német és szlovák. Heves északkeleti részében, a Mátra tövében palócok laktak.

    A megye földje északon hegyes, délen egészen sík. Főhegysége a Mátra, mely a Zagyva mentén emelkedő Pásztói hegységgel kezdődve eleintén délről északra húzódik, majd a Muzslai-tetővel (803 m) hirtelen irányt változtat, s erősen kanyargó gerincével a Tarna völgyéig, egészben véve kelet-nyugati csapást követ, főcsúcsával jelentékeny magasságot érve el (Kékes 1010 m, Nagy-Gallya 963 m). Az Eger völgyén túl emelkedő Bükk-hegység hirtelen tetemes magasságra emelkedik, s bár zöme Borsod vármegye területére esik, Hevesben is 932 méteres (Tarkő) magasságot ér el.

Hangay Sándor: Kik döntik meg Trianont?

Egy országnak leghűbb tükre mindig a társadalma. Ha a társadalom karaktere egészséges, az ország boldog, művelt, gazdag. Ellenkező esetben beteg és vele együtt sorvad a jólét, az önérzet, az erkölcs. Szóval mindaz, amit nemzeti organizmus alatt értünk.
   Azt hiszem senkit sem lep meg, ha azt mondom, hogy társadalmi életünk hullafoltoktól éktelen. Erkölcsi érzékünket aláásta a pénz. Az Úr imájának mindennapi kenyerét most húzza ki szánkból az egyre növekvő drágaság és utolsó koldus rongyainkat szedi le rólunk az adó.
   Eddig legalább azzal kendőztük lezüllött úri magunkat, hogy Kelet-Európában szellemiekben mi vezetünk. A szépirodalom, tudomány és a művészetek ezerszínpompás délibábján ringatózott lelkünk, mint mákonytól az éhes gyomor. Végre ma már ezt az utolsó illúziónkat is fel kell áldoznunk Trianon Moloch-oltárán.
Megértem, hogy adóval tesznek tönkre bennünket. Megértem, hogy mindenről, ami azelőtt kedves és drága volt szívünknek le kell mondani. Megértem, igényeink állati nívóra való süllyesztését is, ha csak ezeknek a keserves lemondásoknak árán építhetjük föl jövőnket újra.
   De bocsánatot kérek, a jövő érdeke semmiesetre sem kívánhatja a lelki analfabétizmus szabadalmazott tenyésztését. Az iskola, a mi korunkban még gondoskodó melegágya volt az emberpalántáknak. 

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Borsod [X. rész]

Hazánk volt tiszáninneni kerületének egyik megyéje a Tisza jobb partján. Kiterjedése kerekítve háromezer-ötszáz négyzetkilométer volt. A lakosság száma 1891-ben kétszáztizenhétezer lélek volt, mely 1910-re kétszáznegyvenezerre szaporodott. Nemzetiség szerint a megye lakosai közül kilencvennégy százalék volt magyar, négy és fél százalék szlovák és másfél százalék német. A megye hat járásra oszlott, egyetlen (törvényhatósági jogú) városa, egyben székhelye Miskolc volt.

    A községek közt volt negyvenhét nagyközség és százhuszonkilenc kisközség, általában véve középnagyságúak. Kétezernél több lakosa tizenháromnak volt, a legnépesebbek Mezőkövesd tizenháromezer, Diósgyőr hatezer-ötszáz, Mezőcsát ötezer és Mezőkeresztes négyezer lakossal.

    Borsod északi és nyugati része túlnyomóan hegyes, keleti és déli része termékeny róna. A megyét északnyugati-délkeleti irányban a Sajó folyja keresztül, melynek jobb partján a Bükk-hegység terül el.

Egy nagy élet közelről, páter Bangha Béla SJ.

- Nyitrától az örökkévalóságig -

Hetvenhét éve hunyt el páter Bangha Béla SJ [*Nyitra, 1880. november 16. – †Budapest, 1940, április 29.] szerzetes, 1895-ben lépett a jezsuita rendbe, 1909-ben szentelték pappá. (1)

    A rákosista-kádárista kommunizmus idején azért agyonhallgatott és „klerikális reakciósnak, antiszemita fasisztának” bélyegzett szerzetes, mert Ő volt Magyarország sajtóapostola”, és „a Trianon utáni keresztény Budapest szellemi atyja, legenergikusabb kialakítója” [Szekfű Gyula], a magyar keresztény sajtót szinte egy személyben megteremtő és összefogó. Katolikus hitszónok, a magyar kultúra apostola, aki tevékenységének újbóli megismerése mindmáig sajnálatosan várat magára 27 évvel a rendszerváltás utáni magyar-keresztény közvéleményben. Bangha Bélának elévülhetetlen és elvitathatatlan érdeme marad meg századok múlva is, hogy a katolikus sajtó gondolatát elindította hazánkban a liberális, tradíció és vallásellenes vörös mocsokkal fertőző legnehezebb időkben, és a legválságosabb körülmények közepette is működtette.