Pataky Mária: A ruszin lélek és a ruszin zene

Halkan harangozó gyermekkori emlékeket idézünk. A munkácsi, ungvári vásárokat, a mély kék és ujjongó piros színekbe öltöztetet fogadalmi gyertyákat, amint ott lótnak a vásári bódék oldalán, a különös és meseszerű falusi rután húsvétokat, amikor megcsókolják egymást a hívők, mert feltámadt Krisztus! Idézzük ezeket a hegyi embereket, emlékezzünk rájuk, amint vonulnak a kék ruhás Szűz Mária fájdalmasan mosolygó arcképe, fehér zászlaja alatt a munkácsi zárdába, vagy a máriapócsi kegyképhez, átszellemült lobogással szívükben és naiv dallamokkal ajkukon s látjuk mulatozni őket ki-kirobbanó kedvükben, falusi összejöveteleiken.

    Az egyes népek személyes, egyéni életet is élnek. Személyes életükben külön stílusuk van, ezt a stílust pedig szellemük adja. Ma már tudjuk ezt tanulmányozzuk is egymás személyes életének háttereit azért, mert új európai látásunkba fel akarunk venni minden bennünket kiegészítő és rokon, de más árnyalatú színt és hangot is. Ezért vizsgáljuk most a ruszin lelket és a ruszin zenét, mely annak hangokba való átömlése.

    A ruszin nem a külsőségek embere. Befelé fordított szeme van. Az ő számára ez az egész élet, amely körülötte nyüzsög, dalainak tárgya; a tengerszemekben fickándozó piros pettyű pisztráng, a mély zöld havasi pázsitban meghúzódó szemérmes páfrány, Olena és Jurku szívszaggató szerelme: mély titokzatos erőket gomolygat. A ruszin érzi, hogy az ős sorsa és minden teremtménye sorsa egy világ és emberfeletti egységbe tartozik és az egészet valami misztikus nagy hatalom igazgatja. Az ő szemében a falusi bádog Krisztuskereszt élő jelképe ennek a titokzatos erőnek és hitvallóan érzi, hogy húsvétkor az isteni szeretet, maga a Krisztus ébredt fel halottaiból.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Sopron [XXV. rész]

Magyarország nyugati szélén elterülő vármegye volt, területe háromezerháromszáz négyzetkilométer, lakóinak száma Sopron városával együtt 1891-ben kétszázhatvanezer fő, mihez még kétezerötszáz főnyi katonaság járult. A lakosok fele volt magyar, negyven százaléka német, tíz százaléka horvát, valamint néhány száz egyéb nemzetiségű. A magyarság a csornai, kapuvári és csepregi járásban majdnem keveretlenül lakott, a felsőpulyai és kismartoni járás ellenben német és horvát, a nagymartoni német volt, és a soproniban is a túlnyomó magyarság németekkel és horvátokkal érintkezett.

    A vármegye területe hét szolgabírói járásra oszlott, benne egy szabad királyi és két rendezett tanácsú város, valamint huszonnégy nagy- és kétszáz kisközség volt. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizenötben laktak. A légnépesebb települések voltak a székhely Sopron huszonhétezer, Csorna és Kapuvár hatezer, Csepreg négyezer, Németkeresztúr, Szany és Fertőszentmiklós háromezer lakossal.

    Sopron vármegye lakossága a legiskolázottabbak közé tartozott. A hat éven felüli férfiak tizenhárom, a nők tizenhét százaléka nem tudott írni és olvasni, amely adatot egyedül Moson vármegye múlta felül. A tanköteles gyermekek kilencvenöt százaléka iskolába járt. A megyeszékhelyen kívül a vármegye területén száznyolcvan iskola volt, közte hat ipari és kereskedelmi iskola, egy katonai alreáliskola, négy polgári és kétszázhatvan elemi népiskola, végül kilenc kisdedóvó. A magasabb iskolák mind Sopronban voltak.

    Sopron földje nyugaton hegyes, keleten teljesen sík. Nyugaton az Alpok kiágazásai hálózzák be, a Lajtával párhuzamosan a kőbányáiról ismert Lajta-hegység emelkedik. Ezt a Vulka termékeny lapálya választja el egyfelől a Rozália- és Soproni-hegységtől, másfelől a Fertőmentét szeRépce, Rábca és Ikva folyóknak egykor sok helyütt mocsarakkal szegélyezett medrétől. Ezen síkság déli része Répcemellék, az Öreg- és Kis-Rába közti része Rábaköz néven ismeretes.   

Benkő Mihály: Szórványvidék – szórványmagyarság

„Pusztultunk. Panaszkodunk a világ nyomorúságáról, az életlehetőségek megromlásáról. Sok a nyomorúság, sok a szenvedés, de a jó Isten ad drága alkalmakat, hogy enyhítsük fájdalmunkat. Ad munkatársakat, hogy könnyebb legyen terhünk. Ad megtartó erőt egyházunkban, Isten igéjében, ad örök reménységet, hogy el ne vesszünk.

    Vannak testvéreink, akiknek megvannak e világ szerinti nyomorúságaik, de nincsen vigasztalójuk. Úgy élnek a nyomorúság tengerében, hogy minden pillanatban keresztülcsap felettük a hideg, ellenséges hullám-hegy. Elszórva laknak idegen vallású, idegen nyelvű, idegen gondolkozású, sokszor ellenséges érzetű népek között. Nincs vigasztalójuk, nincs bátorítójuk, nincs tanácsadójuk. Nincs templomuk, temetőjük. Nincs aki anyanyelvükön hirdetné nekik Isten üzenetét, Isten akaratát, Isten vigasztalását. Nincs lelkipásztoruk.

    Testvérem! Te, aki mindennap elmehetsz a templomba, te, aki hallhatod anyanyelveden Isten igéjét, dobbanjon meg szíved és lelkiismereted azokért, akik szórványban laknak, a mi árva, elhagyott, örvényben vergődő testvéreinkért” – írta 1933-ban Földes Károly mezőújlaki lévita lelkész a Szórványmisszió. Jajszó a pusztuló szórványokból című kis füzetében. Ez a megrendítő élménybeszámoló a mezőségi magyarság várható sorsát, a nemzethalál vízióját állította az akkori magyar politikai és református egyházi vezetők lelkiismeretének középpontjába. Több tanulmány jelent meg a szórványmagyarság helyzetéről, a tennivalókról, de a helyzet egyre romlott és romlik: a beolvadást nem lehet(ett) megállítani. A Mezőségen mindig a magyar nemzetiségű emberek olvadnak be a többségben élő románságba, függetlenül attól, hogy az illető egyén házasodik vagy férjhez megy. A beolvadást természetesnek, az élet velejárójának, érvényesülési lehetőségnek tekintik itt élő honfitársaink közül sokan.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Moson [XXIV. rész]

A Dunántúl északnyugati sarkában fekvő, kétezer négyzetkilométer területű vármegye volt a Duna jobb partján. Három járásra oszlott, s volt benne harminc nagyközség, harminc kisközség és közel százötven puszta és telep. A községek általában középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizennégyben laktak. Legnépesebb volt Moson ötezer és a székhely Magyaróvár háromezer lakossal.

    Moson határai legnagyobb részt természetesek voltak, a Duna, Lajta, Rábca, Hanság és Fertő jelölték azokat. Lakóinak száma 1891-ben nyolcvanötezer volt, és az a szám az Ausztriába és Amerikába történő kivándorlás miatt az 1860-as évektől alig emelkedett. A lakosok negyede volt magyar, arányuk azonban rohamosan nőtt, és 1910-re elérte a harmincnégy százalékát. A horvátok éppen tíz százalékot tettek ki, a többiek német anyanyelvűek voltak, ilyenformán Moson Magyarország egyetlen olyan vármegyéje volt, amelyben az itt Heidebauern néven emlegetett németek többséget alkottak. A németség ráadásul a földbirtokos rétegben is meghatározó volt, ide értve a legnagyobb hitbizományokat is, például Habsburg Frigyes főhercegét.

    Moson vármegye hazánk legműveltebb vármegyéje volt, a hat éven felüli férfinépességnek csak tizenkét, a nőknek tizenhat százaléka volt analfabéta, és a tanköteles gyermekeknek m9ndössze öt százaléka nem látogatta az iskolát. A vármegye területén egy kegyesrendi algimnázium (Magyaróvár), egy gazdasági akadémia (ugyanott), két ipari és kereskedelmi iskola, hetvennyolc népiskola és három kisdedóvó volt.

    Az egykori Moson földje majdnem kizárólag lapályos, csak északnyugati sarkába nyúlnak be a Lajta-hegység végső ágai, melyek itt háromszáz méterig emelkednek, s kitűnő építőanyagot szolgáltató nagy kőbányáik (Császárkőbánya stb.) által tűntek ki.

Németh László: Erdély ünnepére

A történelem néha betör a dolgozószobába. Másfél éve majdnem minden munkámban ott van Erdély. Nem programból, – magam is most veszem észre, hogy visszanézek. Két színdarabot írtam; az egyiket Báthory Zsigmondról, a másikat Bethlen Katáról. Legnagyobb tanulmányom, a Sziget Erdélyben, a Bod Péter táji kis magyar világ hősies ellenállásáról szól. A Szegfű Gyula Erdélyt követeli a magyar történetíráson. Ezért a cikkért egy Kemény Zsigmond könyv kutyanyelveit kell félretennem. Még regényciklusom utolsó részébe is betört Erdély. Barbiánja, a reakció tudósa Erdélyt gyűlöli, alkoholista jegyzőjében Erdély kallódik. A nyáron egy fiatalember arra kért: csinálunk néhányan egy kis szemináriumot. Jó, mondtam, válasszunk olyan tárgyat, amelyből minden magyar és kelet-európai kérdésre kilátás nyílik, dolgozzuk föl a Szilágyi Sándor óta emberét váró anyagot: Erdély történetét…

    S mialatt az író Erdélyben járt; egyszer csak Erdély jön hozzá: Itt vagyok, megint magyar vagyok.

*

Hogy a középkor magyarjának mi volt Erdély: ma már nemigen tudjuk megmondani. Kezdetben bizonyára Transilvania, erdőkön túli föld, melyre az elment nemzetségek után csak a király emberei járnak. Kincseivel később egy magyar Vadkelet, mely szász telepest s magyar várnépet szítt a kiaknázásra. Az Anjouk alatt Európa tenyészkúpja, amely körül új európai államok támadnak. Amikor a török fölnyomul: nagy Vajdája alatt a megmaradt Balkán fellegvára, az ellenállás szervezője. Másfél századon át az egyetlen állam, amelyben a magyarság a maga lelke szerint él s magát kormányozza: nemzet és vallás oltalma, bujdosók menhelye s reménysége. A tizennyolcadik században egy Habsburg nagyfejedelemség, – túl megint az erdőkön, ahol magyarok a grófok; a hatalom román határvidékeket szervez s a mélyben a magyar felvilágosodás hagymái dolgoznak.

Törőcsik Attila: Értekezés a civilizáció és a kultúra mibenlétéről 2. rész

A kultúra

Értekezésünk első részében a civilizáció tárgykörét jártuk körül, jelen írásban a kultúra, mint emberi szerveződés és értékteremtés, -megőrzés jelenségét vizsgáljuk. Tesszük mindezt abból a célból, hogy eloszlassuk azokat a félreértéseket, melyek jellemzik e két társadalmi struktúra közötti összemosódásokat. A civilizáció és a kultúra ugyan hordoz hasonlóságokat, átfedéseket, azonban észrevehetünk figyelemreméltó eltéréseket is, ezért most mélyebben belemerülünk a kultúra vizsgálatába.

A kultúra definiálásában - hasonlóan az információ meghatározásához - a mai napig nincs konszenzus az erre szakosodott tudósok között. Először fogalmi szinten tegyük a helyére a kultúra helyzetét a társadalomtudományok között, majd a számunkra érdekes mozzanatait vegyük górcső alá.

A kultúra evolúciója

Ahhoz, hogy a kultúrát megfelelően értelmezni tudjuk, az ilyenkor kötelező kronológiai történeti leírás mellett valóban érdemes visszatérni a gyökerekhez, mert csak ennek ismeretében világítható meg az a folyamat, ami napjainkig, és tovább az emberiség létének végeztéig végigkíséri a fejlődéstörténetünket, meghatározza mindennapjainkat gyakran felülírva a genetikai adottságainkat.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Pozsony [XXI. rész]

A vármegye hazánk dunaparti részében feküdt, területe 4216,17 km² volt. Földje legnagyobbrészt lapályos, de rajta délnyugat-északkelet felé a Kis-Kárpátok láncolta vonul végig, mely azt két részre osztja. A nyugati kisebb rész a bécsi medencéhez vagy a Morva lapályához (Morvamező) tartozik, míg a keleti sokkal nagyobb fél a Kis Magyar Alföldnek vagy a pozsonyi medencének része. A Kis-Kárpátok láncolata Dévény és Pozsony közt a Duna bal partján a Dévényi tetővel emelkedik s egy délnyugat-északkeleti irányú főgerincből áll, melyhez mindkét oldal felől rövidebb-hosszabb mellékágak csatlakoznak. Legmagasabb csúcsai az Ördöghegy (747 m.), Viszoka (754 m.) és Rachsthurn (746. m.), ezen hegység túlnyomó részét erdőségek borítják s rajta Bazin és Pernek közt törvényhatósági út is vezet keresztül. A hegységtől nyugatra elterülő lapály egészben véve termékeny, de helyenként futóhomok borítja. Északi részén terjedelmes fenyvesek (Búrerdő) és nagy vadaskertek voltak. Sokkal mélyebb fekvésű a Kis-Kárpátoktól keletre elterülő síkság: északi része Nagy-Szombat felé, a Mátyusföld név alatt ismeretes hullámos vidék; déli a Duna két ágától körülzárt, igen mély fekvésű, s helyenként mocsaras vidék a Csallóköz gabonatermő rónája. A síkság nagyobbára alluviális völgytalaj, melyet a Csallóközön terjedelmesebb homokos rész szakít meg.

Karlócán jártunk – Jóna Dávid írása

Új Vidéken jártunk, onnan látogattunk el a szerémségi településére, Karlócára. A karlócai békeszerződést 1699. január 26-án írták alá. A béke a habsburg–török háborút zárta le, számunkra, magyarok számára, a 150 éves török uralom végére tett pontot. Nagyjából ezt tudtuk a történelem tankönyvünkből - jobb esetben.

    A szállásadónk mesélte, hogy a békekötés faházának egy bejárata volt, na, de ki menjem be előbb? Lebontották és építettek helyette egy két bejáratú építményt. A közvetítéssel megbízott angol és a holland követ viszont nem mehetett be az egyik illetve a másik bejáraton, hisz az elköteleződést mutatna valamely oldal mellett, így az építményt ismét lebontották, és egy négy bejáratút húztak fel helyette. Ez a történet arra késztetett, hogy utána olvassak és elmeséljem a karlócai béke körülményeit: az utászok a hadmérnökök irányításával három sátorvárost építettek egymástól félóra járásnyira: egyet a keresztény államok küldöttei, egyet a török delegáció, egyet pedig a közvetítő tengeri hatalmak részére, itt állt a tárgyalásoknak helyet adó hatalmas fabarakk is. Az eseményt eredetileg háromhetesre tervezték, ám a felmerült nehézségek miatt végül majd három hónapig tárgyaltak. Időközben a tél is beköszöntött Karlócára, s a kíméletlen időjárás miatt a személyzet több tagja megfagyott.

Szabó Dezső: A szellemi alkotás feltétele

             KÉRÉS A KORMÁNYELNÖK ÚRHOZ

Hivatásom elrendelt egyesüliségében a legkülönbözőbb úton vittem írásaim a lelkek elé. Írásaim jelentek meg a Szakács Andor hajdani Virradat-jában, az Anka János Nép c. lapjában, az Esti Kurírban és a Magyar Hírlapban. Voltak ezek közt jobb, sőt szélső jobboldali, bal, sőt szélső baloldali lapok. De műveim már kezdetben megszerezték nekem azt a tiszteletet, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy határtalan emberségemet és egyetemes magyarságomat a jobb és baloldal piszkos elhatározásába nyirbálja bele. Munkatárs sohasem voltam és sohasem leszek s bármilyen orgánumban jelenik meg írásom, az nem jelenthet semmiféle hozzátartozást, megkötöttséget számomra. És azt sem, hogy bármilyen részletérdekre tekintettel legyek.

    Egyedül, előttem vitt zászló, mögöttem felvonuló hadsereg, köröttem védő tábor nélkül folytatom harcomat a magyarság független történelmi műhelyéért, kulturális és szociális felemeltetéséért, új honfoglalásért. Zászló, hadsereg, tábor magam vagyok légiókká sokasodva műveimben. Lehetséges ugyan, hogy az ekövetkező idők olyan félrenemérthető szavakkal fogják felém terelni a lelkeket, hogy tényleg egy nagy közösség élén fogok felvonulni a magyarság döntő életharcára. De ez a közösség az egyetemes magyarság lesz, csak ez lehet, és akkor már nem fogja ismerni a jobb és baloldal aljasan üzleti, halálosan cinkos megoszlását.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Trencsén [XXII. rész]

A vármegye hazánk dunaparti részében feküdt, területe 4619,82 km² volt. A vármegye területe túlnyomóan hegyvidék volt, amelyet középen a Vág folyó széles völgye osztott ketté. Jobb partján az északnyugati határláncolat emelkedik, fő gerincével legtöbbnyire egyúttal az ország határát is jelölte. Ezen láncolatnak főbb csoportjai a Lopenik, Lukov, az Oroszlánkői csoport, a Javornik, a Nyugati-Beszkédek és az Osszus. A Vág bal partján a Kis-Fátra hegyláncolatához tartozó csoportok emelkednek, melyek a Sztercsnói szoroson túl a folyó jobb partjára is átmennek. Ezen csoportok délről észak felé haladva: az Inovec csoportja, a Szrazsó, a Manin csoportja a híres Manin-hasadékkal, a Szulyói hegycsoport a szintén híres szulyói völggyel, majd a Rajcsanka vizén túl a Veterne hola vagy Rajeci havasok a Klak és Mincsol csúcsokkal. Ahol a Vág völgye a Kis-Fátra vonulatán áttör, ott a tulajdonképpeni Kis-Fátra hatalmas csoportja emelkedik, amelyben a vármegye legmagasabb ormai: a gyönyörű kilátású Kis-Kriván, a Sztoh, s a szaggatott Roszugyec emelkednek, köztük van a szépségéről ismeretes tyerhovai völgy. Az egyes hegycsoportok közt jelentékeny nyergek vannak és szorosok nyílnak: ilyenek a Vlára-szoros, a Lissza-szoros, a papradnói hágó, a styavniki hágó, a turzovkai szoros, a jablunkai szoros és a szkalitei szoros, melyek Morvaország, Szilézia és Galícia felé közvetítik a közlekedést, továbbá a facskói hábó, mely Nyitra vármegyébe és a tyerhovazázrivai, mely Árva vármegyébe vezet át. Folyóvizei közül a vág a legnagyobb, de egyúttal rohamos folyásánál és áradásainál fogva a legveszedelmesebb. Mellékvizei közül a Varinka, Kiszuca a Bisztricával, Belavoda, Vlára, Rajcsanka vagy Zsillinka és Teplicska a nagyobbak. Délkeleti részében Szvinna, Radisa és Bevrava erednek. Jelentékenyebb tava nincs, de ásványos forrásai nagy számmal, köztük legjelesebbek a trencsénteplici kénes hőforrások, a rajectürdői tiszta hőforrások, kevésbé jelentékeny volt a nagykulvai savanyúvíz.

Törőcsik Attila: Értekezés a civilizáció és a kultúra mibenlétéről [1. rész]

E sorok írója már jó ideje szükségét érzi, hogy a tisztánlátás kedvéért és a félreértések elkerülése végett az emberiség társadalomtörténetének két fontos, de lehet, hogy a legfontosabb fogalma között rendet teremtsen. Ez a civilizáció és a kultúra tárgyköre, mely a modern ember megjelenését követő társas létforma után olyan mélyreható változást okozott fajunk történetében, melynek a mai napig is részesei vagyunk. A szerző ugyan nem szakavatott történész, ugyanakkor bölcsészeti tanulmányai és munkája jóvoltából - talán szerencsésen - két lépés távolságról szemlélheti azokat a társadalmi összefüggéseket, melyek elvezethetnek témánk remélhetőleg objektív társadalomelméleti áttekintéshez.

    Van-e az írásnak aktuálpolitikai felhangja, merülhet fel a jogos kérdés. Ezt ki-ki döntse el maga, de a szerzőnek semmiképpen sem célja, hogy hivatkozási alapként szolgáljon a jelenleg zajló európai és hazai folyamatokhoz, ugyanakkor megenged annyit magának, hogy a jelen történéseit történelmi jelenségként kezelje, ezzel biztosítva a folytonosságot. A kétrészes tanulmány áttekinti és összeveti a civilizáció és a kultúra folyamatait, jellemzőit, ám néhány kérdést szándékosan nyitva hagy az Olvasó számára, hogy további elgondolásokat szorgalmazzon a leírtak mellett vagy azokkal szemben.

A civilizáció

Az ember társas lény – hangzik a közhelygyanús meghatározás, ugyanakkor ez a kijelentés vitathatatlanul fedi a valóságot. Az ember közösségbe szerveződött életvitele nem csak megvédte a külső támadásoktól – legyenek azok ragadozók vagy egy másik ellenséges embercsoport -, hanem megnyitotta az utat egy olyan fejlődés előtt, mely más élőlények számára nem adatott meg. A közösségen belül – szemben az állati közösségekkel – egyetértésen alapuló hierarchia épült ki, mivel ez a szerveződési mód jelentette a legoptimálisabb megoldást egy csoport számára.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Turóc [XXI. rész]

A vármegye, előbb mint Turch, később Turuch valamint Turóc a Turuch, Turóc várról nyerte nevét.

    Turóc vármegye hazánk dunabalparti részében feküdt, területe ezeregyszázötven négyzetkilométer. A vármegye egy magas hegyektől minden oldal felől körülvett katlant képez, melynek csak északkeleten és északnyugaton van természetes nyílása, ahol ugyanis a Vág folyó a hegyövet áttöri. Északon a Kis-Fátra vagy Fátra-Kriván hegység emelkedik, mely a Kis-Kriván csúcsában 1711 méter magasságot ér el. Ezt a Vág Kralováni szorosa választja el a Nagy-Fátrától, melynek hatalmas hegytömege Turóc vármegyét Lipótótól és Zólyomtól választja el. Legmagasabb pontja Borisov (1512 m), Ploska (1533 m), Pusztalőja (1586 m), és Kriszna (1575 m). Délnyugaton jóval alacsonyabb a jóval alacsonyabb Zsgyár hegység (893) alkotja a határt Bars vármegye felé. Ezt a Gajdell és Znió-Váralja közti nyereg (521 m) választja el a veterne Hora vagyis a Rajeci havasok csoportjától, melynek legmagasabb pontjai a Klak vagy Orrkő (1353 m), Velka Luka (1477 m), és Mincsol (1364 m). Ezt a Sztercsnói szoros választja el a Kis-Fátrától.

    A vármegye egyetlen tutajozható folyója a Vág, mely kelet-nyugat irányban folyik. Ebbe ömlik Ruttkánál a másik nagyobb folyó a Turóc, melyet mindkét oldalról igen sok bővizű hegyi patak (Mossóci, Necpáli, Szklabinyai, Vrickói) táplál.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Hont [XX. rész]

Hazánk régi dunáninneni területének egyik, kétezerhatszáz négyzetkilométer kiterjedésű megyéje volt, alakja szabálytalan négyszög, melynek alsó délkeleti sarkába Nógrád vármegye egy része benyúlt. Lakóinak száma 1891-ban százhuszonháromezer lélek volt, évi félszázalékos szaporulattal. A lakosok közül magyar volt ötvennyolcezer, szlovák ötvenhétezer, német hétezer s egyéb nemzetiségű körülbelül ezer. A magyarok összefüggő tömegben az ipolysági, szobi és nagycsalomiai járásban laktak, a szlovákok a korponai és báti járásban. Legkevesebben voltak a németek, szétszórtan a vármegye minden részében, többségben csak a szobi járás némely községében. Vallásra nézve legtöbb volt a római katolikus és az evangélikus, kevesebb a református és az izraelita. A reformátusok majdnem kivétel nélkül magyarok voltak, az evangélikusok túlnyomóan szlovákok, a katolikusok felerészben magyarok, négy tizedrészben szlovákok és egy tizedrészben németek, az izraeliták háromötöd része magyar, ötöde német, másik ötöde szlovák.

    Hont öt járásra oszlott (báti, korponai, nagycsalomiai, ipolysági, szobi), összesen száznyolcvannégy község, egy rendezett tanácsú és egy szabad királyi város volt benne.

Somogyi Imre: Szekták [II.]

Az alsóbb társadalmi régegek szektái

A parasztság és a parasztságból városokba felszívódott, még nem polgáriasult, szakszervezetekhez még nem tartozó ipari munkások, segédmunkások, rendőrök, fináncok, postások, tisztviselők stb., akik fél lábbal még a falun vannak, félig még parasztok, sorakoznak a különböző pesti és pestkörnyéki szekták tagjai közé.

    Egy részüket a szükség, nagyobb részüket a paraszt életformától való menekülés hajtotta a külvárosokba. Az ősi, hagyományos életformából kiszakadtak. Nekik egészen idegen, új világba kerültek. Amelyikben a paraszti életformának semmilyen megnyilvánulása sem illik bele. A város minden levetett sallangjába, minden koloncába két kézzel belekapaszkodnak. A városi élet minden külsőségét a leggyorsabban átveszik. De, mert belül mégis megmaradtak parasztnak, nem tudják megemészteni az idegen kultúrmorzsákat. Ezek nagyrészben aztán ilyen szektázásba menekülnek. Az ország különböző vidékein is vannak spiritiszta szekták, de ennek legtöbb híve a fővárosban és környékén van. Ellentétben a vidékkel, itt nem a szegények, a félművelt, jobbfizetésűek tartoznak közéjük. Érdekes és természetes tünete ez a polgáriasodásnak.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Nógrád [XIX. rész]

Az egykori Magyarország Duna balparti részének egyik megyéje, területe 4355 km² volt. A vármegye egészben véve hegyes-dombos, s több jelentékeny völgy különíti el az egyes hegycsoportokat. Maga a Duna csak délen, és csak kis darabon érinti a vármegyét. Fő völgye az Ipolyé, mely északról délnyugat felé szeli, s alsó részében tetemes szélességet ér el, öbölszerűleg belé nyíló tág mellékvölgyeivel együtt abban található a vármegye legtermékenyebb alluviális talaja. Kissé mélyebb fekvésű a Zagyva völgye, mely a vármegye keleti részét érinti, részben határát is jelöli, de déli részében inkább hullámos térség, mint sík róna. Hegységei közül legkiterjedtebb a Cserhát, melyhez mindama hegyeket és dombokat számítjuk, melyek a vármegye déli határától nyugat felé a verőcei Katalin-völgyig és a Nógrád és Diósjenő közti lapályig, északon az Ipoly völgyéig, keleten a karancsság Nagypatak, a Tarjáni patak, és a Zagyva völgyéig terülnek el. E kiterjedt hegyvidék legkiemelkedőbb pontjai a Vác fölötti Nagyorál, a Szadai hegy, a Dobogótető és a Tepkei hegy. Magasabbra emelkednek a tőle keletre emelkedő, már az Ajnácskői hegycsoporthoz számított hegységek, úgy mint a Karancs, Medves és a Salgótarjáni hegyek. Ezek kiágazásai észak felé Fülekig, dél felé Kis-Terennéig nyúlnak, ahol a Zagyva völgye a Mátra-hegységtől választja el. A vármegye délnyugati szélén, az Ipolytól délre emelkedő Börzsönyi vagy Diósjenői hegység csekély terjedelme dacára a Csoványosban 939 méter magasságig emelkedik.

Mihályi Molnár László: Tanulj tinó!

Kik is a valódi gyűlöletkeltők?

Karácsony közeledtével megszaporodnak a kérdőjelekbe burkolt kísértések is. Az egyik fajta, aki nem hisz Jézusban, sem feltámadásban, sem Istenben, és a karácsonyt legfeljebb csak egy jó üzleti fogásnak tartja. A nagyáruházak tudják, hogy ezt a tömeget nem kell megtéríteni, csak jóllakatni, és akkor mindkét fél boldog lesz. A hitelezők számára ez a befektetés biztos jövőt garantál, pedig csak aranypapírba csomagolt tehénlepény az egész. Különben sem az számít, hogy mi van a csomagolás alatt, csak az, hogy milyen reklámmal mennyi ember bódítható el.
  Aztán van egy réteg, amelyik ugyan azt állítja, hogy hisz valamilyen istenben, mert valahogy ez a világ mégis csak megteremtődött, de sem Jézus, sem a megváltás, sem a feltámadás örömhíre nem elfogadható számukra, ezért a karácsony nekik csupán szemfényvesztés vagy botrány, amit esetleg ki kellene iktatni a naptárból is, törölni az ünnepnapok közül. Lelkük rajta. Hirdessék ezt ott, ahol ennek vannak hagyományai, de az európaiság egyik alappillére a keresztény értékeken nyugszik, és ezt itt tisztelniük kell, mint a törvényt! S ha ezzel nem értenek egyet vagy nem akarják elfogadni, akkor ebben a társadalomban nincs helyük. Olyan ez, mintha valaki a focimeccsen a kézilabda szabályai szerint akarna játszani, és nem akarja tudomásul venni, hogy azt másik pályán és más játékosokkal kellene.

Somogyi Imre: Szekták [I]

Ezt az 1943. augusztusban, de napjainkban ugyancsak időszerű, a Magyar Életben [amely elsődleges célként a népi mozgalmakat és a magyarság fennmaradását támogatta] megjelent írást a szektákról, tudatosan válogattam be. Sajnálatos tény, hogy a XXI. század Magyarországában dübörög az állam által eltűrt, nemegyszer politikai, szavazatmaximálási okokból még anyagilag támogatott szekta biznisz. Az ebben részvevő megtévesztettek számát magam részéről 500 ezer és egymillió ember közé teszem, ami egy tragikusan magas szám.. Elsősorban a történelmi keresztény egyházak vezetőinek, de nekünk, a híveknek is felelősségünk, hogy nem tudtuk megmutatni az oda csapódóknak az Istenhit igaz kegyelmét. Hogy gyermekeink és unokáink ne essenek áldozatul ennek az ott történő agymosásnak, lelki zsarolásnak, amit vallási köntösbe burkolnak vezetői, miközben ők maguk luxuskörülmények között élnek[lásd szcientológia] a szekta tagjaitól kizsarolt forint milliárdokból. Ráadásul ezek a szekták megkerülhetetlen gazdasági potenciává vállnak-válltak, és [szerintem] fokozott nemzetbiztonsági kockázatot is jelentnek az államigazgatás vagy a fegyveres erők szektatagjainak folytatólagos megtévesztéssel, esetleg zsarolással kicsikart, fontos, hazánkat érintő biztonsági adatok felszínre kerülésével. Sajnálatos módon mindenhol előkerült már egy elvarrhatatlan külföldi szál is, mint a jehovistáknál az Egyesült Államokbeli, a „Hit” gyülekezetnél az izraeli kapcsolat képe… – cspb –

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Zólyom [XVIII. rész]

Az egykori Magyarország Duna balparti részének egyik megyéje, hazánk leghegyesebb vármegyéi közé tartozott, területe 2730 km² volt. Északi részében az Alacsony-Tátra hatalmas hegybástyája emelkedik, e hegységnek Zólyom vármegye területére eső szakaszai a Gyömbér és Prassiva. Ezen hatalmas hegységek kelet felé az Ördöglakoma hágó határolja, itt választja el a Királyhegy csoportjától, míg nyugaton a Stureci hágó választja el a Nagy-Fátra csoportjához tartozó Krizsnától. Dél felől a Körmöcbányai hegység csatlakozik a Goldbrunn és Laurin csúcsokkal. A Garam völgyén túl egészen más jellegű hegységek terülnek el; egyik a Polyána csoportja, mely a Garam és Szalatna völgyei közt emelkedik s az Ocsova patak kerek katlana által tűnik ki legkivált. A Szalatnán túl az Osztroski hegycsoport emelkedik Zólyom és Nógrád vármegye határán. Ezt a Kriványi hágó választja el a Vepor hegységtől, míg a Tiszolc és Erdőköz közti nyergen túl már a Fabova csoport ágazi hálózzák be a vármegye legkeletibb részét. Ezen hegyek közé több folyó völgye mélye: legnagyobb a Garamé, mellékvize a Vepor hegységben eredő Szalatna. A Szalatnába ömlik a Polyána katlanában eredő Ocsova és ebbe a Zona patak. A Garam ezenkívül több jelentékeny vizet vesz fel: észak felől a Sebesért, Fejérkő, Jecenye és Beszterce patakot, dél felől a Feketevizet és a libetbányai patakot. Állóvize nincsen a vármegyének.

Törőcsik Attila: Adventi elmélkedések a hitről

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom,
és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”
                       (Pál apostol)[1]

Ez év során két alkalommal ért az a megtisztelő feladat, hogy Olvasóinkhoz szóló levelekben megoszthattam gondolataimat számomra fontos bölcseleti kérdésekről. Az első írás az erkölcs problematikáját boncolgatta­*, melyben a társadalmi moralitás tükrében kísérletet tettem a közösségi kapcsolatok törvényszerűségeinek, összefüggéseinek bemutatására. Ezt követte a szeretet kérdésköre**, mely már a szűkebb közösségi létet érintette, amelyben az egyén szerepe, belső attitűdjei is hangsúlyosabban jelentek meg. Jelen írásom tovább szűkíti azt a hatókört, mely még hangsúlyosabban az individuum intimebb szféráját érinti, szemben az eddig tárgyalt közösségi és az közvetlen emberi kapcsolatokat érintő kérdésekkel. Az adventi lelki felkészülés, majd a beteljesedő Születés misztériuma szinte megköveteli, hogy olyan témáról értekezzünk, mely a hitben teljesül ki.

    A fent idézett Pál apostolnak a hitről vallott gondolata valójában teljesen lefedi a hitről alkotott elképzelésünket, mely definícióként is megállja helyét. A hit kérdése azonban az idézett írás keltezésénél jóval régebbre nyúlik vissza, ezért a teljesség kedvéért hasznos, ha a kezdetekhez nyúlunk vissza, továbbá tisztázzuk azokat a fogalmakat, értelmezési kereteket, melyek a hit kérdését illetően sok esetben téves elképzeléseknek lehetnek melegágyai.

A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Árva [XVII. rész]

Az egykori Magyarország régi dunáninneni kerületének egyik megyéje, hazánk legészakibb vármegyéje volt, mely négyszög-alakban 2077.42 km²-en terült el. Egyike hazánk leghegyesebb, legzordabb s legszegényebb megyéinek, melyet az Árva völgyének ÉK-DNy irányú völgyelése két részre osztott. E völgy, a megye keleti részében terjedelmes, részben mocsaras Bori fennsíkká terül, s tőle északra a Magyar-Morva határhegység, vagyis az északnyugati Kárpátok egyes csoportjai emelkednek, melyek Galícia felé természetes határt alkotnak. Az ehhez csatlakozó Árvai Magurának a Fehér- és Fekete-Árva völgy közti hosszú hegytömege terül el, melynek folytatása a Kis-Fátra hegység, mely a megye nyugati határán emelkedik. Az Árva völgyétől délre az Árva-Liptói mészkőhegység, keleti folytatásaként a Liptói havasok zord ormai emelkednek. Székhelye 1683-ig Árva, majd 1683-tól, és a végleges önállóság után 1861-től Alsókubin.

    Az Árva folyó a megye vízereinek egyedüli gyűjtőjét képezi, mivel a természetes határok gyanánt emelkedő hegységek összes völgyei az Árva felé nyúlnak. A Liptói havasokban a Rohács táján több alpesi tavat találunk.

    A vármegye négy járásra oszlott. A megyében 97 község volt, melyek közül csak négynek volt 2000-nél több lakosa. A lakosok száma 1891-ben 84820 fő volt, ebből 773 magyar, 17 000 lengyel, 64 600 tót és 1918 német. A lakosság szellemi műveltsége csekély fokon állt, habár a megye 97 községe körül 84-nek helyben volt az iskolája. A tanköteles gyermekek közül 11,6% nem járt iskolába, s mivel a rendszeres iskoláztatás csak a XIX. század utolsó évtizedeiben vette kezdetét, a lakosság 35%-a nem tud írni s olvasni. A megyében az 1890-es években összesen 108 elemi iskola volt (ezek közt 4 állami), továbbá 4 kisdedóvó, 2 polgári iskola, 1 királyi algimnázium, és 1 iparostanulói tanfolyam.