Válasz egy levélre
Nálunk minden, minden a régi,
A dolgok, gondok, emberek.
Bús, ősziek a terek s utcák
És mindig halk eső pereg.
Nálunk minden, minden a régi,
A harcok, álmok s a dalok.
Nincs újság semmi, semmi, semmi…
…Csak lassan érted meghalok.
Néhány fiatal költőtársamnak
No most, fiúk, – hajrá, előre!
Pattogjanak az ostorok
És hajtsunk föl a hegytetőre!
Az égen régen vár a nap már –
Lengessük meg a lobogót
Az életosztó aranynapnál!
No most, fiúk, – most megmutatni,
Hogy nem lehet a friss erőt,
Az ifjúságot megugatni!
Mi se vagyunk
bölcsebbek, emelkedettebbek a többieknél,
kik itt ülnek a történelem
és a szellem folyótorkolatánál,
se önzetlenebbek
vagy előrelátóbbak, mint éneklésre
nem ítélt szégyen-társaink,
csalódunk, megöregszünk,
A tegnapokat porba vágom:
menjenek!
nem akarom,
hogy valaha is verjenek.
A tegnapok csak gyöngyök voltak,
gyöngyövek:
a holnapok
kövek lesznek, súlyos kövek!
Mégis a gyöngysort áthajítom
vállamon
s a köveket
a holnapokat vállalom!
1. Kezdetek és alapozás
A magyar nemzetiségi és nemzeti felfogást a 19. század első negyedében Kölcsey Ferenc alakította ki.
Ám nem csupán a héber, görög, latin, francia, angol ismeretei alapján, hanem példának tekintette a német Herder »kultúrnemzet« felfogását, mert a magyarság sem volt »államnemzet«. Hiszen önállósága gyakorlatilag 1490-ben megszűnt.
A költők /Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Jókai Mór, Ady Endre, Tóth Árpád/ és az oktatók /Arany János, Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső/ szinte a 20. század első harmadáig fontosnak tartották Kölcsey ajánlatát! Az magyar, aki ha nem is vér szerinti, vagy társadalmi származású, de annak vallja magát. Ám ez nem vallást jelent, hanem a magyar anyanyelv és a nemzeti kultúra és a közösségi múlt elfogadását, valamint a jelen elvárásainak követését.
Vak sorsunk sikoltása ez.
Kint szürke ólom permetez.
Kutya üvölt az éjszakába,
kopog a koldus csonka lába,
a szívünk üres, mint gazdátlan tanya.
Mert tovább tart az örök Bábel,
Még mindég harcol Kain és Ábel,
S üres bölcsőt ringat a Szűz Anya.
1941
Hazádból,
hogyha még bírod,
Ne menj el, ó, magyar.
Hogy menekülj, lesz mindig ok,
És mindig, hogy maradj.
Itt áldozat, s vajon mi ott?
Bevándorló lehetsz,
Nem tudhatod, végül melyik
A súlyosabb kereszt.
Ez a föld régóta ugar,
Terméketlen, sivár,
De van még , ki zenét szerez,
És színházat csinál,
Szeret és harcol semmiért,
Mert másként nem tehet.
Részvétlenül, sanyarú koszton
tengek s őrzöm híven a posztom.
S míg szennyes ár mindent betölt,
strázsálok egy parányi kört.
Már egyre szűkül, egyre fogy.
És holnap hogy leszünk? Sehogy.
Már tudom azt, hogy egyre megy,
s nem segít már se harc, se kegy.
Állok, hogy rendre kinevessék
szerepem: Tart a kötelesség.
gesztenyebarna
gesztenyesimaságú
idő
csobbanástalan
próbáljunk föltámadni
mielőtt a koszorú
papírszalagjai eláznak
Peregnek lassan szomorún
Az esőcseppek – mint a könnyek
Szívünkben…
Ködbefúlt határ
És sóhajunkkal sírva jár
S dörömböz a bezárt kapun,
Szilaj viharban, téli szél…
Mint átok – a lélekre törnek
Az árvaságok, özvegységek,
Vesztett hitek, – győző gazságok,
A pert veszített igazságok,
Se dísz, s e faragás, se festék nincsen rajta.
Maga a zordon természet, csupa erő
terméskövekből rakták össze,
Hogy erkélyt tartson,
Palotát tartson,
Templomot tartson
Mások helyett is görnyedő.
Az erkély ragyog a napfényben, csipkés vasrács
Övezi körül finom és úri homlokát.
Az erkélyen zene szólhat,
Virág nevethet,
Bankár heverhet.
Asszony sütkérezhet.
A váznak büszke külsőt ád.
Az „esztofil” kifejezés részben görög eredetű és a 19. század első felében jött létre: jelentése ’szeretik az észteket’. Az idegen szó jelentése szerint az észt területi német származású alkotók szeretettel kapcsolódtak a helybeliekhez.
A 19. század utolsó harmadától, meg a 20. század első negyedétől a magyar alkotók is szívesen kapcsolódtak az észtekhez: az alap a nyelvrokonság is volt. Meg 1990-ben létrehozták a Magyar-Észt Társaságot is.
Példaértékűnek tekintem az észt nemzetiségűek közösségi létezését!
Tegnap, 2015.11.17-én Budapesten a társasági éves közgyűlésen láttam egy amerikai filmet, amelyben példaszerűen kiemelték az észt dalos-ünnepek történetét. James és Maureen Tusty rendezte az 55 perces, 2014-ben készült dokumentumfilmet: eredeti (angol) nyelvű címe To Breath As One, észtül Üheshingamine.
Óriási jelentősége van ennek a nemzeti közösségi viselkedésnek! Ugyanis az észt állampolgárok nem követik a nyugat-európai fogyasztói társadalom tömegkommunikációs viselkedését! Jelentősnek tartják, hogy minden állampolgár vegyen részt a dalos-ünnepi eseményeken – nem csak hallgató tagként, de énekeljen is!
MÁSODIK RÉSZ
„Egy párhuzamos dimenzióban minden másképpen történt”
2015. augusztus 15.
FELHÍVÁS AZ ORSZÁG LAKOSSÁGÁHOZ!
A Magyar Köztársaság állampolgáraihoz!
A hazánkban ideiglenesen tartózkodó menekültek száma a mai nap meghaladta a 250 ezer főt, és még egyre érkeznek, átlagosan naponta 7-8 ezer ember.
Mindenkinek a figyelmét nyomatékosan felhívom rá, ezek az emberek nem kívánnak hosszabb ideig Magyarországon tartózkodni, a Magyar Köztársasághoz benyújtott letelepedési kérelmek száma az ezret sem éri el. A menekültek többsége tovább szeretne menni, de a továbbhaladás az európai jogszabályok értelmében elhúzódó adminisztrációt igényel.
Hatóságaink minden tőlük telhetőt elkövetnek, éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy a menekültek továbbhaladását felgyorsítsák. Kérjük mindenki türelmét és megértését.
Kénytelenek vagyunk tizenegy újabb menekülttábort létesíteni, de a menedékkérők várható tovább nagy száma miatt még ez sem tűnik elegendőnek.
1924. jan. 19.
– – – és széthull minden, örökre vége
a kiejtett szónak, betelt vágyak
hegyén megállunk, s kérdjük mivégre
e sok harc – – –
Mint repedt vakolat
pattannak rólam tegnapok
s csak azt tudom, hogy vagyok
talán ma estig, talán tíz-húsz évig
ha kérdik
mit csináltam egy hosszú élten át
– „én nem tudom,
jártam zsákutcán és jó úton,
voltam ellenség és jóbarát
rettegtem s félve-féltem,
éltem!”
Kivel barangoljak most már? Sorsom
titka, erre felelj! Itt hagytak, temetőbe
vonultak József, Mátyás, István s az
egykor velem csavargók közül, akik
élnek még; mind-mind cserbenhagytak, mint
magános, megöregedett árvát, – főként András
és Lajos és a még élő másik István is.
Sivít a szél, hallgatjuk a szelet,
Talán szárnyán repül egy üzenet?
Erdős hegyekről, túl ők küldik nékünk,
Kik küzdenek – vagy már pihennek – értünk.
Felhők között bujdosnak csillagok,
A hold rideg, beteg fényben ragyog,
Bearanyozza pusztult ház falát,
Véres mezőkre küldi sugarát.
Holtak merev szeme az égre néz,
Felettük leviharzott már a vész,
Hol vannak mind, kik tegnap itten voltak?
– – Dicsők az élők, dicsőbbek a holtak.
Mikor nyugodt és mély a lélek,
Miként a sima őszi tenger, –
Játszik sok tűnő gondolattal,
Mint víz tükre a fellegekkel.
Ilyenkor csendes éjszakákon
Be jó balgán az égre nézni…
A végtelenbe ringatózva,
Semmit se kérni, sem remélni,
Csak a lelkünkkel átölelve
Minden virrasztó szenvedését,
Jámbor szívünkkel elhitetni
A megváltó, nagy földi békét.
S lebegve, halkan, ringatózva,
Szállani messze tengerekre,
Isten s világgal békességben
Nézni, az örök szent vizekbe…
Falusi rektor volt édesapám,
Gondtól görnyedő, terhet hordozó:
Tanító, kertész, s titkoljam talán:
A többi közt volt még – harangozó.
Tíz mérő tiszta búza járt ezér’,
A bölcs eklézsia megfizetett.
A mellékesből lett főfő: kenyér,
S lakmározott vígan a nyolc gyerek.
Meleg rezgéssel kongott a harang,
Bársonyként fogta meg a szíveket.
A csáradi völgyben fönt és alant
Nyugalom fogant, béke született.
Tikkadt május-alkonyatkor vastag bottal vándoroltam;
fűre fára a csönd csókolt harmat-ajkú hallgatást.
Ám a tücskök fittyet hánytak csöndre, éjre, hangicsáltak
s csöndet csúfolón zenélték; cip cirip, cip cirip, …
…Messze, messze görbe hátú, fáradt lábú vándorképpen
vánszorgott az égnek alján véres arccal már a Nap.
Tűzisten, mondd, hova lett a hegyre, habos fellegekre,
égtetőre szökve hágó táncos lábad ereje?
…Cip cirip, zenélt a tücsköm… bársonyos, aranyló lábbal
lépkedett a hajnalcsókos isten fönt a fellegen,
a felhőt megsarkantyúzta s az repült, mint vad vihar.
S lába tánca átszökött a jegenyékbe, gabonákba
s hogyha zúg a szél dudáján ördögtáncok ritmusa:
nagy kacéran a dudással játszanak csak s hajladoznak.
Miként lehetünk hűtlenek az intézőségben? Nyilván nem csak arról van szó, hogy loptam, sikkasztottam, elherdáltam a vagyont. Lehetek úgy is hűtlen, hogy nem a gazdám elvei, filozófiája szerint vezettem a gazdaságot.
Az intéző e-világi ember. Ura pedig, aki e világ fejedelme, nyilván arra buzdítja intézőjét, hogy a gazdaság minél nagyobb profitra tegyen szert. Bár ő maga nem sikkasztott, az adósok tartozását figyelemmel kíséri, -mondhatjuk, hűségesen bánik a vagyonnal, mégis az adósságállomány felduzzadása miatt megfojtja a növekedést, nem látja át a gazdasági folyamatokat, a fejlődéssel ellentétesek intézkedései. A tulajdonos a pangó gazdaság láttán új intéző után néz.
Az intéző (menedzser) szereti a munkáját, őszintén bevallja magának, hogy máshoz igazán nem ért. Kapálni nem szeret és nem is tud -tehát a mezőgazdasági munkát igazán nem ismeri, a spekuláció az ő világa. A kényszerhelyzet elviszi a felismeréshez: egy adósságcsökkentés, elengedés, élénkíthetné a gazdasági folyamatokat. Az adósoknak kedvezményt ad.
A tulajdonos, aki fel akart mondani az intézőnek, megváltoztatja elhatározását, sőt megdicséri ügyességéért.
E világ fejedelmével ellentétben miként gondolkodik a Világosság Fejedelme? A gazdálkodás célja nem csupán e-világi boldogulás, sokkal inkább az, hogy egyszer befogadjanak bennünket az örök hajlékba.
