A történelmi Magyarország 64 vármegyéje: Csongrád [XXXIX. rész]

64 varmegyeHazánk régi tiszántúli kerületének egyik vármegyéje, területe 3413,65 km2. Felülete általában rónaság, melyen csak itt-ott látni egy-egy mesterségesen hányt halmot (temetkezési vagy őrhalom). A róna a vármegye közepe táján a Tisza felé ereszkedik alá, s legmélyebb része Szeged táján van. A vármegyét közepe táján a Tisza szeli sok átmetszéssel rövidített kanyargós mederben, Szentesen felül a Körös ömlik belé, Szegednél pedig a Maros. A nagyszámú tavak (több Fehér-tó, Csaj-tó, Rekettyés-tó, Hód-tó stb.) szintén csak időnkint telnek meg vízzel, s a folyóvizek szabályozása folytán ezeknek, valamint a folyómenti mocsaraknak terjedelme jelentősen csökkent. A töltések mögött felfakadó vadvizek és a nedves évszakban meggyülemlő belvizek azonban nagy károkat okoznak.

    A vármegye közlekedésének főerei a vasutak voltak, melyek Szeged felől Csaba, Budapest, Szabadka és Temesvár felé ágaztak szét. Hajózás csak a Tiszán volt a millennium idején, a Maroson és Körösön csak tutajozás folyt. Ekkor csak 18 km kiépített és 607 km kiépítetlen út volt található a vármegyében.

    A vármegye 3 járásra oszlott, volt benne 1 rend. tan. város, 1 törvényhatósági joggal felruházott és 1 sz. kir. város. A községek kettő kivételével nagyközség, csak 3-nak volt 3000-nél kevesebb lakosa.

    A vármegye lakóinak száma 1891-ben 261340 lélek volt, melynek 98,1%-a magyar ezenkívül volt 1% német és négy száz tót, oláh, horvát, szerb és egyéb nemzetiségű. Csongrád vármegye hazánk egyik legsűrűbben lakott megyéi közé tartozott. Habár minden községben és 87 pusztán is volt iskola, mégis a tanköteles gyermekek 28,1%-a nem járt iskolába, s a 6 éven felüli lakosságból a férfiaknál 33%, a nőknél 43,5% nem tudott sem írni, sem olvasni. A vármegye területén 1890-ben 194 elemi iskola volt, ezenkívül volt 18 kisdedóvó, 3 felső népiskola, 4 polgári iskola, 1 felsőbb leányiskola Szegeden, 4 alsófokú ipariskola. Említendő még az ev. ref. főgimnázium Hódmező-Vásárhelyt, községi 8 osztályú főgimnázium Szentesen, kegyesrendi főgimnázium és állami főreáliskola Szegeden, volt még Szegeden polgári fiú- és felsőbb leányiskola, városi kereskedelmi iskola, római katolikus tanítóképző-intézet, bábaképző-intézet s több jótékony intézet is.

    Igazságügyi tekintetben az vármegye a szegedi királyi ítélőtábla kerületéhez tartozó szegedi törvényszék területének egy részét alkotta, volt járásbírósága Szegeden, Csongrádon, Hódmező-Vásárhelyt és Szentesen, utóbbi három telekkönyvi ügyekben bírói hatáskörrel volt felruházva. Volt sajtóbíróság, királyi főügyészség, közjegyzői kamara s ügyvédi kamara Szegeden, míg bányabírósága Budapesten volt. A közjegyzők ugyanott székeltek, ahol a járásbíróság volt. Az egész vármegye a temesvári hadtestparancsnokság alá tartozott.

    Pénzügyi tekintetben a szegedi pénzügyigazgatóság területét alkotta, volt adóhivatal Hódmező-Vásárhelyt, Szegeden, Szentesen és Csongrádon, pénzügyőri biztossága és tanfelügyelősége Szegeden. Ipari és Kereskedelmi tekintetben a szegedi kamara területéhez tartozott. Államépítészeti hivatala Szegeden volt, közutak dolgában azonban a nagyváradi kerületi felügyelő, posta- és távíró-ügyekben a budapesti igazgatóság kerületéhez volt beosztva. Állami erdőfelügyelősége Szegeden volt, az állami kezelésbe vett községi erdők kezelésével a szegedi erdőgondnokság volt megbízva. Állami állatorvos is Szegeden székelt, míg állategészségügyekben a budapesti felügyelői kerülethez tartozott. Szeged egyúttal egy borászati és szőlészeti kerület székhelye is volt. Kultúrmérnöki ügyekben az aradi IX. kerülethez tartozott. Szegeden a m. kir. folyammérnöki hivatal is volt, melynek működési területe a Tiszának Csongrádtól Titelig terjedő szakasza.

    A közgazdaság szolgálatában 2 bank, 9 takarékpénztár, 4 szövetkezet, és az osztrák-magyar bank szegedi fiókintézete állt. A mezőgazdaság céljait előmozdította a Csongrádi gazdasági egyesület, a szegedi gazdasági egyesület, szegedi felsőtanyai gazdakör, hódmezővásárhelyi gazdakör, szentesi és kis-teleki gazdakör és a szeged-vidéki méhész egyesület. Az árvízmentesítősre szolgáló társulatok közül a csongrád-sövényház ármentesítő és belvízszabályozó társulat (Szeged), a körös-tisza-marosi ármentesítő és belvízszabályozó társulat (Szentes), az új-szeged-vedresházi ármentesítő társulat (Szeged) és a sövényháza-szegedi ármentesítő társulat említendő.    

     

    Története

    A honfoglalás előtt bolgár terület volt, Anonymus szerint 896–899 között szállták meg őseink, akik az alpári döntő csata után a Szegedtől északra elterülő homokos síkon vertek tábort, ahol egykor Attila székhelye volt. A első országgyűlés színhelyét Szernek nevezték el, hol később monostor és népes város (ma Pusztaszer) létesült. Árpád fejedelem ezt a vidéket Ete vezérnek – Ond fiának – jelölte ki telephelyük, ki a Tisza partján a szlávokkal új földvárat hányatott, mit azok Csernigradnak (Feketevár) neveztek el. Így jött létre a csongrádi várispánság és később Csongrád vármegye. Csongrád várába Szent István saját ispánját ültette, fennhatósága alá rendelte a nemzetség korábbi területét, mely 1/3 részt hagyott a nemzetségnek. A legjelentősebb királyi birtok volt ekkor, Szeged országos sórakodóhely, csak a kirnéi része lett örvid időre az ispotályosoké. 1241 áprilisában Csongrád várát és a szeri monostort a tatárok elpusztították, s a várjavak egy része a szegedi királyi várra szállt. Ekkor Szeged lett a vármegye székhelye. IV. Béla az elnéptelenedett vármegyébe kunokat telepített. Az állandó letelepedés és a kerség ellen lázadó kunokat 1280-ban (vagy 1282-ben) a hódtavi csatában IV. László király legyőzte, majd az országból elmenekülteket visszahozta. Területüket később székek szerint szervezték meg.

    A régi Csongrád vármegye a Tisza mindkét partján Alpártól Zentáig keskeny szalag alakban nyúlt el. Nyugatról a kunok voltak a szomszédok, de ezeknek keleten a Hódtó körül is voltak szállásaik. Az Anjouk és Mátyás korában Csongrád az ország legnépesebb vármegyéje volt.

    A mohácsi vész előtt a vármegye területén 1 királyi vár, 4 város, 86 helység és temérdek halastó létezett. Főbb birtokosai a király és királyné, a garam-szent-benedeki apátság, a budai és csanádi káptalanok, Szeged város, a Garai, Győri, Hékedi, Hunyadi, Lábatlani, Maróti, Móré, Pőstényi, Póka, Pósafi, guti Ország, nádasdi Ongor, Sövényházi, Szilágyi és Zeleméri családok voltak. Régi főispánjai közül jelentékenyebbek: Cselei (Chelen) Sándor, ki Zách Felicián dühétől a királynét megmentette, s ennek fia János, ki Velencében fontos diplomáciai küldetést teljesített. A török elől menekülő rácokat Brankovics György Perlak, Peszér és Péterréve falvakba, a garam-szent-benedeki apátság Alpárra, Hunyadi János Hódvásárhelyre telepítette. 1444. augusztus 1-én II. Ulászló Szegeden kötött békét II. Murad szultánnal. Hunyadi Mátyás innen indult Bosznia visszafoglalására 1463 szeptemberében. 1526 őszén egy török csapat a Duna-Tisza közén át vonult haza, és szeptember 29-én kirabolta és fölgyújtotta Szert s az útjába került falvakat. Az 1538. évi nagyváradi béke értelmében Csongrád vármegye János királyhoz tartozott, de az ő halála után is az erdélyi fejedelmeknek, majd a töröknek hódolt, akik megszervezték a szegedi szandzsákot. A magyar kincstár 1552-ben 262 porta után, 1553-ban csak 36 után, 1561-ben 36 községtől 424, és 1564-ben 496 porta után rótt ki adót a vármegyére, de a szegedi szandzsák népét a török is adóztatta. 1686. október 23-án Szegedet a török őrsége 24 napi ostrom után szabad elvonulásért feladta, ezzel a vármegye hódoltsága véget ért.

    A török uralom alatt a községek legnagyobb része elpusztult, s a nemesség előbb Pest vármegye, majd Heves, utóbb Borsod vármegyével egyesülten Füleken és Szendrőn tartott üléseket.

    A Rákóczi-szabadságharc idején a vármegye nemessége Rákóczit támogatta. 1703. július 20 – augusztus 10 között a kurucok sikertelenül ostromolták Szegedet. 1710-ben a vármegyében pestis pusztított. Az 1715. XCV. és 1723. LVIII. törvénycikk alapján az egy ideig kamarai igazgatás alatt álló Csongrád vármegyéd újra szervezték, de régi déli részének elvesztésével. Első közgyűlését Szegeden 1723. október 6-án tartották, majd Károlyi Sándor gróf szegvári kastélyát a vármegyének adományozván, Szegvár, e félreeső kis helység lett sokáig a vármegyének székhelye. A vármegye felkelő serege részt vett a Péró-féle lázadás és az 1742. évi tűri katonai zendülés elnyomásában.

    Csongrád vármegye József császár alatt Bélés- és Csanád vármegyékkel volt egyesítve, de a németesítés hatástalan maradt.

    A vármegye népessége 1780-ban még csak majd 31 ezer főből állt, míg 1890-re több mint 261 ezerre szaporodott. E népességi szaporodás mellett időközönként a vármegye községeiből egész rajok telepedtek át délvidéki községekbe.

    A férfi nemesség 1785-ben 851 főből, 1842-ben 1628 lélekből állt. A 40-es évi tisztújítások és követválasztások a szabadelvű és konzervatív pártiak véres tusái közt tartattak. Az 1831-es kolerajárványban 2600 lakos halt meg.

    A vármegye községei a tiszai áradásoktól gyakori és súlyos károkat szenvedtek. Már a XVIII. században is, de még inkább 1827-ben és 1836-ban épültek egyes védtöltések. Szabályozó és ármentesítő-társulatok pedig 1846 óta Széchenyi István gróf buzdítására alakultak.

    1848-ban a vármegye nemzetőrei részt vettek a délvidéki harcokban. 1849. július 28-án fölrobbant újszegedi lőporraktárnak 800 áldozata volt. Majd július 30-én Thurn osztrák dandára kirabolta és fölgyújtotta Csongrádot. Augusztus 1-én Dembinszky föladta a szegedi sáncokat, majd augusztus 5-én Szőregen csatát veszetett.

    1878-ban Szentes lett a vármegye székhelye, ahol 1883. december 13-án az új megyeházán megtartották az első közgyűlését.  

    Gazdasági élet az előző századfordulón

    Termények tekintetében Csongrád hazánk leggazdagabb vármegyéi közé tartozott. Talaja nemcsak az alluviális fekete agyagon, hanem a homokos részeken is kitűnő gabonát terem. Csongrád az Alföld legforróbb részei közé tartozik, s magán viseli az alföldi klíma jellemző vonásait, Szeged vidéke az Alföld egyik legszárazabb tájéka. A szántóföldek legnagyobb része búzával volt bevetve, igen je3lentkeny volt még a rozs, árpa és kukorica művelése is. Ezenkívül termeltek még kétszerest, zabot, dohányt, nagymennyiségű takarmányrépát is. Szőlő leginkább a homokos részen termett, és sok bort adott, de a csemegeszőlő termelési szintén jelentékeny volt. Közcélú szőlőtelep volt Hódmező-Vásárhelyt, Szegeden és Szentesen. Gyümölcs nem sok termett, legkiválóbb a dinnye, melyet külföldre is szállítottak. Nagy kiterjedésű rétjei sok szénát adtak.

    Az állattenyésztés a millennium idején sokat veszített fontosságából, bár a nemdves rétek az állattenyésztésnek nagyon kedveztek. Legjelentékenyebb a lótenyésztés volt, továbbá a juhtenyésztés s ezzel kapcsolatos sajtkészítés. Állatállománya: majdnem 70 ezer zömében magyar fajtájú szarvasmarha, 42 ezer ló, 104 ezer sertés, 163 ezer juh és birka, kevés szamár és öszvér, valamint kecske. A háziszárnyasok száma is jelentős volt. A méhkasok száma meghaladta a 15 ezret.

    A vadállomány a vármegyében a mocsári szárnyasokat kivéve nem volt nagyon gazdag, a nagyobb vad teljesen hiányzott. Nyúl, fogoly, fácán sok volt, a vízi madarak közül leggyakoribb a vadlúd, szárcsa és vadkacsa voltak. A halászat a folyószabályozás óta jelentősen csökkent.

    A földművelés és állattenyésztés volt a nép fő kereseti forrása, az ipar- és kereskedelem a nagyobb városokra, Szegedre és Szentesre volt jellemző. Jelentékenyebb iparvállalatok közé tartozott a szegedi szeszgyár, műtrágya-, bőrgyár, kenderfonó-gyár, a magyar kender- és lenipar vállalat, az új-szegedi kenderkikészítő-, fonó, szövő- és telítőgyár. Volt továbbá 37 műmalom, több téglagyár, fűrészmalom is. A műasztalosipar Szentesen lendületesen fejlődött a századfordulón. Pusztaszeren olasz cirok termelésével és feldolgozásával foglalkoztak. A kereskedelemnek is a két város a góca.

    Jelentős települések

    Szentes

    Rendezett tanácsú város a Kurca ér partján és a Körös régi árterén. A századfordulón gyors fejlődésnek induló város, melynek épületei közül kiválnak a vármegyeháza, a városi gimnázium, a református iskola és templom.

    Szentes a vármegye törvényhatóságának, járásbíróságnak és királyi közjegyzőségnek széke volt. Volt községi főgimnáziuma, két takarékpénztára, kereskedelmi részvénytársulata, körös-tisza-marosi ármentesítő és belvízszabályozó társulata, városi múzeuma és könyvtára, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakóinak száma 1850-ben 22136, 1891-ben 30791, melyből csak 290 nem volt magyar. A lakosok túlnyomóan őstermelésből éltek, de fejlődésnek indult az ipar is, különösen a műasztalosság. Volt négy gőzmalma, több téglagyára és fűrészmalma. Igen élénk kereskedést űztek baromfival. Volt többféle közhasznú és jótékonysági egyesülete is. Itt jelent meg a Szentesi Lap és a Szentes és Vidéke.

    A város környékének kedvező természeti adottságai miatt már az újkőkortól kezdve lakott volt. A népvándorlás évszázadaiban különböző népcsoportok váltották egymást, ezt a vidéken talált jazig, szarmata, gepida, hun és avar sírok százai bizonyítják. Egyes feltevések szerint Szentes térségében a Tisza-Körös szögletében állott Attila legendás sátorvárosa.

    Árpád magyarjainak sírjai a város határának több pontján is előkerültek. A település első okleveles említésére egy birtokosztás kapcsán 1332-ben került sor Scenthus (Szentüs) alakban. A későbbiekben írták Zenmpthesnek, Zenthesnek is, a mai írásmód 1665-től vált általánossá. Szentes nevének eredetét a helyi legenda – amely a Petrák-krónikában maradt fenn – Znedus János magyar hadvezérhez köti, aki a szájhagyomány szerint megalapítója, megmentője, egyszersmind első földesura volt Szentesnek. Egy másik elképzelés a „szent” (sanctus) szóból próbálja levezetni a település nevének eredetét. A kutatások szerint Szentes neve bizonyosra vehetően a valódi első birtokosok, a Szente-Mágocs család nevét örökítette meg, akik a XIII. száazd elejétől váltak országosan is jelentőssé. Egy 1332-ből származó oklevél templomos falunak nevezi Szentest.

    A mohácsi csatavesztés után a környező falvak elnéptelenedésével párhuzamosan Szentes gyarapodni látszik. A „tizenötéves háború” idején ismét lángba borult a vidék, 1599-ben a krimi tatárok újból felperzselték az Alföldet, Szentes lakói a környező nádasokba menekültek, de a város nem kerülhette el a kifosztását. 1647-ben a királyi csapatok egészen Szentesig nyomultak, itt azonban a törökök útjukat állták. A Szentes alatti ütközetben a törökök ugyan vereséget szenvedtek, a királyi csapatok mégis visszavonulásra kényszerültek. A visszavonulást a törökök szabad rablása követte, melyet Szentes is megsínylett. A helyi hagyomány szerint 1686 októberében Veterani tábornok Szentes határában verte szét a Szeged felmentésére igyekvő törököket, nem pedig Zentánál. Ez ugyanúgy legenda, mint a városnév kialakulása, de valószínűleg kisebb csetepatékat nagyított fel az emlékezet.

    Az országos pestisjárvány 1709-ben érte el Szentest, és még 1710-es esztendőben is tartott, és több mint 900-an estek áldozatul neki a városban. Az 1716–1718 között folyó délvidéki török hadjárat idején báró Harruckern János György élelmezési főhadbiztos Szentest tette meg a császári hadak élelmezésének központjává. Ugyanő 1730-ban három országos vásártartására szóló privilégiumot eszközölt ki III. Károly királytól.

    1848-ban Szentes nádori rendelettel elnyerte a rendezett tanácsú város jogállását, valamint az önálló országgyűlési képviselő választásának jogát. A szabadságharc alatt Kossuth Lajos alföldi toborzó útjának egyik állomása Szentes volt 1848. október 1–2-án, és hívó szavára 554 népfelkelő szállt táborba. 1861-ben több településhez hasonlóan a szentesiek is megtagadták a törvénytelen adók fizetését, ezért 500–600 főnyi katonaság szállta meg a várost, és két héten át folyt az erőszakos adóbehajtás, fosztogatás. 1865-ben Szentest megfosztották rendezett tanácsú jogállásától, és csak az 1867. évi kiegyezés után nyerte vissza városi rangját.      

    Szentes igen sokat szenvedett az ellenségektől, virágzásnak csakis a XIX. század második felében indult lakóinak nagy áldozatkészsége és erőfeszítése folytán.

    Szeged

    Ősrégi szabad királyi város az Alföld közepén, a Marosnak a Tiszába való beömlésével átellenben fekszik, melyet népességénél, a lakosság tiszta magyar nemzetiségénél, a helynek emporális fontosságánál fogva az ország második városának neveztek. A tanyák által sűrűn benépesült külterület a csengelei, balástyai, gajgonyai, őszeszéki, fehértói, szatymazi, csorvai, átokházi, királyhalmi, mórahalmi, zákányi, domaszéki, nagyszéksósi, feketeszéli és szentmihálytelki kapitányságokra, mindmegannyi adózási, rendészeti, közigazgatási kerületekre volt osztva, melyeknek külön előljáróik (kapitányok, esküdtek), iskoláik, orvosaik, szülésznőik, lelkészeik voltak. A belterület, illetőleg a város, két körút és hét sugárút által két közigazgatási és adózási kerületre volt felosztva. Volt Szegeden városi szegények és árvák háza, honvédkórház, fenyítő törvényszék, államfogház, fa- és fémipari szakiskola, közkórház, honvédség lovassági laktanya, több gyári és nagy iparvállalat (dohány-, szivar-, gáz-, kenderfonó-, gyufagyár), valamint a város legészakibb pontján a szeszfinomítással és szeszfőzéssel foglalkozó gyártelep. Igazságügyi hatóságai voltak: királyi ítélőtábla, kir. főügyészség, kir. törvényszék, sajtóbíróság esküdtszékkel, kir. ügyészség, kir. járásbíróság, ügyvédi kamara, közjegyzői kamara. Szeged a Temesváron székelő hadtestparancsnokság alá tartozott, székhelye volt a 46. gyalogezred hadkiegészítő parancsnokságának és a II. honvéd kerületi parancsnokságnak, 5. sz. honvéd gyalog- és 3. huszárezrednek. Pénzügyi hatóságai voltak: kir. pénzügyigazgatóság, pénzügyőrség és kir. adóhivatal, kir. kataszt. felmérési felügyelőség, vám- és dohánybeváltó hivatalok, kir. sótár- és dohánygyári igazgatóság. Székhelye volt továbbá a dél-magyarországi tankerültei főigazgatóságnak, a Csongrád vármegyei államépítészeti hivatalnak, a tiszai folyammérnökség egyik osztályának, a szőlészeti és borászati felügyelőségnek, a Csongrád és Bács vármegyékre kiterjedő kereskedelmi és iparkamarának. Volt kir. porta- és távíróhivatala postatakarékpénztárral és telefonnal, melyek a budapesti posta- és távíróigazgatóság alá tartoztak. Székhelye volt egyúttal a magyar királyi államvasutak egyik üzletvezetőségének is.

    Szeged már az ősidőkben is lakott volt. A népvándorlás korában az egymást követő áradatok is mindenkor megszállták, mint azt az öthalmi, szilléri, röszkei, valamint a honfoglalás-kori pogány szertartású temetkezések emlékei bizonyítják. A honfoglalók a Tisza árterén levő szigetszerű magaslatokon települtek le, s Szeged neve sem egyéb, mint a sziget szó ősi formája. Még a XV. században is a város több ilyen autonóm szigetből állt. Az okleveleken legelsőzör az 1138. évben fordul elő. Ekkor, mint azt az Aranybulla XXII. cikke is tanusítja, itt volt az ország egyik sótára. Ebből fejlődött ki azután a szegedi kamara és pénzverő. A tatárok 1242-b en feldúlták, de IV. Béla új életre keltette. Kun László királynak igen kedvelt helye volt, gyakran tartózkodott itt. 1310-ben a Szent Koronát itt adta át Apor László vajda I. Károlynak. Zsigmond király 13, Hunyadi Mátyás 15 kiváltságot adott a városnak. I. Ulászló 144-ben itt kötött fegyverszünetet a törökökkel. Mátyás király is többször tartott Szegeden országgyűlést vagy királyi tanácsot, s többek közt 1458-ban itt lett a magyar huszárság intézménye megalkotva.

    1514-ben Dózsa György parasztlázadásakor a hadak kikerülték, nem támadták meg a várost. 1516-ban nagy tűzvész pusztított. A mohácsi vész után a visszavonuló török hadak rabolták ki. 1542-ben a töröknek meghódolt, és II. Szolimán szultán a romokban heverő várat kijavíttatta és megerősítette. 1686 tavaszán Mercy tábornok a törököket itt megverte, sőt Thököly Imrét is majdnem elfogta. Ugyanez év október 22-én De la Verque tábornok hosszú ostromban a törököket a vár feladására kényszerítette. 1704.ben Rákóczi ostromolta a várat, melyet Globizt védelmezett. 1708-ban pestis, 1712-ben árvíz pusztította a várost. 1715-ben az országgyűlés a régi szabad királyi városok sorába újra beemelte. 1728-ban és a következő években a boszorkányüldözések folytak, mikor is számosan máglyahalált szenvedtek. 1738-ban és 1740-ban pestis, 1722-, 1740-, 1744-, 1790- és 1792-ben nagy tűzvészek, 1770-ben pedig árvíz pusztította a várost. 1801-ben állították fel az első nyomdát, ugyanekkor épült fel a régi városháza és polgári kórháza is. 1813-ban ismét nagy tüzek pusztítottak, majd 1816-ban a város egy része ismét víz alá került. Az első közvilágítás 1827-ben, az első kövezet 1840-ben az első takarékpénztár 1845-ben létesült.

    A szabadságharc alatt a város négy honvédzászlóaljat állított ki és szerelt fel. A Földváry-féle önkéntes nemzetőrség a híres szenttamási sáncok bevételével szerzett dicsőséget. 1849. február 2-án a város nemzetőrsége Teodorovics szerb seregét visszaverte, de augusztus 5-én a visszavonuló honvédsereg az újszeged-szőregi síkon csatát vesztett.

    Ferenc József 1857 évi körútja alkalmával Szegedet is meglátogatta. Ugyanezen időtájban fogták el Rózsa Sándort, a régi betyárvilág utolsó romantikus hősét. 1858-ban épült a szegedi kiviteli gőzmalom és az osztrák államvasút tiszai vashídja. A vízvezetéket 1859-ben a légszeszvilágítást 1865-ben vezették be a városban. 1879. március 5-én a várostól észak felé a tiszai áradás átszakította a gátakat, melyet március 11-ig a vasút vonalán rögtönzött védművekkel tartóztattak fel, de ekkor hatalmas vihar miatt a gátak átszakadtak, és a város víz alá került. Ezután Szegednek 2.824,120 frt adományt gyűjtöttek az újjáépítésre. Az újjáépült várost a király 1883. október 14–16 között meglátogatta.        

    Hódmező-Vásárhely

    Törvényhatósági joggal felruházott város a Tiszától keletre, a Hód-tavi csatorna mellett. Hódmező-Vásárhely egyike volt az Alföld legnagyobb városainak, mely 85 m-nyi magasságban teljes síkságon fekszik, s az árvizek ellen a várost övező töltésekkel van védve. A századforduló idején gyorsan fejlődő, egyre inkább városi jelleget öltött magára. Volt járásbírósága és adóhivatala, királyi közjegyzősége, népbankja és 2 takarékpénztára, az osztrák-magyar bank fiókintézményt tartott fenn, volt még vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, postatakarékpénztára. Tanintézetei az ev. ref. főgimnázium, községi polgári leányiskola, 3 szakiskola (közte földmíves iskola), 42 elemi és 1 felső népiskola, 6 óvoda. Ipara s kereskedelme csak a századfordulón vett nagyobb lendületet. 1894 óta cukorgyár üzemelt itt.

    Lakói főleg földmíveléssel s állattenyésztéssel foglalkoztak, elsősorban a szarvasmarha és lóállomány volt jelentős és jó minőségű. Óriási határa kitűnő televényföld, mely kivált sok és jó búzát termett. A gyümölcstermelés is jelentékeny volt. A nép zöme birtokos, földműves és napszámos munkás volt, de a hódmező-vásárhelyi göröncsérek, kovácsok, bognárok és ácsok messze földön híresek voltak. Lakóinak száma 1850-ben 33090 volt, a századfordulón 55.475 fő, majdnem kizárólag magyar.

    A terület az őskor óta lakott hely. A város a XV. száazdban jött létre a korábbi Hód, Vásárhely, Ábrány és Tarján községek egybeépüléséből. Ebben az időben Jódvásárhelynek hívták. Hódmező-Vásárhely városa az idők folyamán sokat szenvedett. IV. László a Hód-tó partján verte meg a kunokat, utóbb a törökök, tatárok és rácok pusztították el. 1456-ban kapott mezővárosi rangot Hunyadi Jánostól, aki akkor a kormányzó és egyben a vidék földesura volt. 1552-ben a törökök elfoglalták a várost és az egész vármegyét. A törökök kiűzése után, 1693-ban újra feldúlták a környéket, az elpusztlt város csak hat évvel később épült újra. A török hódoltság előtt 18 község állott Hódmező-Vásárhely helyén, s ezek szétszórt lakó szállták meg a XVIII. század végén a mai város területét. Ekkor gróf Bercsényi Miklós volt földesura, de 1702-ben a királyi fiskus foglalta el, s királyi adomány gyanánt gróf Schlick Lipótnak adta. A beálló zavarok folytán azonban Schlick nem vehette át hódmező-vásárhelyi javait, s így 1710-ben Bercsényi gróf Károlyi Sándornak engedte át. Ebből hosszas pereskedés keletkezett, mely csak 1722-ben ért véget, mikor Károly Hódmező-Vásárhelyt 30.000 rénes forintért a csongrádi uradalommal a maga részére megváltotta. A város azután gyorsan vagyonosodott és az országért sokat áldozott. 1873-ban törvényhatósági jogú város lett.

    1894 áprilisában munkás-zavargás tört ki, melyet a katonaság beavatkozása vetett véget. A zavargás szítói közül 25-öt 1895. március 16-án elítéltek.

    1895. elején ínségesei részére gyűjteni kellett.    

    Csongrád

    Nagyközség a vármegye Csongrádi járásában, a Tisza jobb partján, a Körös beömlésével szemben, alacsony fekvésű, árvizektől gyakran sújtott vidéken 1891-ben 20802 magyar lakossal. Volt járásbírósága, szolgabírói hivatala, közjegyzősége, takarékpénztára, többféle egyesülete, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Itt jelent meg a Tiszavidék és Csongrádi Lap című újságok. Határa leginkább homokos, jó bort termett. Jelentékeny volt itt még a halászat, melyet kivált a körös torkolata körül meglehetős sikerrel űztek, jó minőségű kecsege, harcsa, ponty és csuka került a hálókba.

    Csongrád az Alföld legrégibb lakott helyei közé tartozik, már az őskor óta élnek itt emberek. Anonymus szerint Ond fia, Ete a legyőzött szlávokkal építtetett ide földvárat, melyet ezek Csernigadnak, azaz fekete várnak neveztek. Szent István Ajtony legyőzése után a Körös-védéki területekből királyi vármegyét alakított ki, amelynek központja és névadója Csongrád vára lett. Később a Csongrádi várispánság középpontjává vált, melyről a garam-szent-benedeki apátság 1075-ös alapítólevelében esik először említés. 1153-ban Idrisi nagy és népes városként említi, melyet a tatárok 1241-ben kiraboltak és felgyújtottak, ezért IV. Béla a megyeközpontot Szegedre helyezte át. Az elpusztult népesség pótlására betelepített kunok és már megtelepedett magyarok között harcokban Csongrád újra elnéptelenedett. Az elterelődött kereskedelmi útvonalak ellenére Zsigmond király uralkodása alatt a helység újból városi rangot kapott, de továbbra is a szegedi várhoz tartozott. A török uralom alatt a város erődítményét felújították, templomát megerősítették. A „tizenötéves háború” idején a város és a környék települései elpusztultak. Viszont 1665 körül Evlia Cselebi a városban kis földvárról, mecsetekről, dzsámi kolostorról, medreszéről, elemi iskoláról, fogadóról és kicsiny bazárról tesz említést. 1686-ban egy teljesen kirabolt, kifosztott város szabadult meg a török igától. Ekkor Csongrád gyors fejlődésnek indult. A Rákóczi-szabadságharc bukása után Csongrád gróf Károlyi Sándor birtoka lett.

    Az 1848–49-es szabadságharcbeli részvétele miatt Csongrádot 1849. július 30-án Haynau osztrák tábornok kirabolta és felgyújtotta.

    1876-ban Csongrád feladata a többlet-adóterhekkel járó rendezett tanácsú városi rangot és nagyközséggé alakult.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf